Felesleges. Akkora bukta volt, mint a ház. Enhanced verza sem készült belőle, 1 percet nem ölnek már bele, inkább csak felednék, és ez még nem UWP-re készült, szal portolni kellene.DanielT írta:Hátha mégis kiadják pc-re.
A PC-s játékoknak leáldozott
Sokáig igaz volt ez a Shenmue-ra is. Ha valaki olyan türelemmel rendelkezik, mint én, az reménykedhet! Még az is lehet, hogy 450 év múlva a Sega felvásárolja az MS romjait, és kitolja Steamre a Sonicok közé a Sunset Overdrive-ot isMoby írta:Felesleges. Akkora bukta volt, mint a ház. Enhanced verza sem készült belőle, 1 percet nem ölnek már bele, inkább csak felednék, és ez még nem UWP-re készült, szal portolni kellene.
Zó DawgZóanagyvarázsló írta:Sokáig igaz volt ez a Shenmue-ra is. Ha valaki olyan türelemmel rendelkezik, mint én, az reménykedhet! Még az is lehet, hogy 450 év múlva a Sega felvásárolja az MS romjait, és kitolja Steamre a Sonicok közé a Sunset Overdrive-ot is
Te már kicsekkoltál, de hagyd meg a reményt azoknak, akik rendelkeznek 2018-ban korszerű hardverrel, mondhatni ATOMGÉPPEL...Moby írta:Felesleges. Akkora bukta volt, mint a ház. Enhanced verza sem készült belőle, 1 percet nem ölnek már bele, inkább csak felednék, és ez még nem UWP-re készült, szal portolni kellene.
Egy enhanced kiadásnak én is tudnék örülni.DanielT írta:Te már kicsekkoltál, de hagyd meg a reményt azoknak, akik rendelkeznek 2018-ban korszerű hardverrel, mondhatni ATOMGÉPPEL...
Finding Paradise
a gyenge bird story után itt a to the moon méltó folytatása, érzelmes kis történet, jópofa mint az előd
a gyenge bird story után itt a to the moon méltó folytatása, érzelmes kis történet, jópofa mint az előd
phpBB [media]
Ezt én nem vitatom, hogy teljesen inkompetens vagyok a témában, de azt a véleményem fenntartom, hogy amikor lehet valamit jól meg nem jól üzemeltetni/használni akkor az nem az adott dolog hibája, hanem az egyik vagy másik üzemeltetőé/használóé. És azt is, hogy ami problémába belefutottam az elmúlt 20 év során Windows vonalon ott az esetek 99,9%-ban két vagy több nem ms által előállított sw összeakadása okozta a gondot. Szóval a kurvaanyját minden fakezűnek aki úgy ír winre progit, hogy az jól megbassza a mások progiját és/vagy a Windowst magát.Moby írta:Az itseietek sem tudják megoldani, hogy egy retail windows10 ne frissüljön internetre kötve. Valszeg fogalmad sincs mivel küzdenek ők is, de mivel neked otthon bevált, körmödszakadtáig véded. Akinek meg szoftvert kell írnia erre a szarra, az meg szopik vele. Ebben a témában teljesen felesleges a szakértőt játszanod, párgépes rálátással.
tehat ha egy cegnel egy komplett geek hadsereg meg tudja oldani a win problemakat, akkor igazabol semmi gond nincs. a normal felhasznalo - esetleg atlagon felüli (de nem super geek) pöcö ismerettel - szegyellje magat, ha ujraindul neki keres nelkül & shit. te eszednel vagy bobby?Botond írta: lehet valamit jól meg nem jól üzemeltetni/használni akkor az nem az adott dolog hibája, hanem az egyik vagy másik üzemeltetőé/használóé.
meg hogy a nem MS software-ek a problemasak... szakadok.
Zó mekkora geek hadseregnek számít? És én? Hagyjuk már a hülyeséget! Nubok vagytok, az van. :D A win10 ezekszerint még a máriókártnál is hardcoreabb!!!!4SlickAdam írta:tehat ha egy cegnel egy komplett geek hadsereg meg tudja oldani a win problemakat, akkor igazabol semmi gond nincs. a normal felhasznalo - esetleg atlagon felüli (de nem super geek) pöcö ismerettel - szegyellje magat, ha ujraindul neki keres nelkül & shit. te eszednel vagy bobby?
meg hogy a nem MS software-ek a problemasak... szakadok.
Ennyire férfias női segget elég ritkán lehet látni.DanielT írta:Na, ezt nevezem TPS karakter élménynek! Nem a fekélyes seggű nagypapát akarom nézni, hanem valami ilyesmit!
Ez az eredménye, ha Dani nőnek öltözik.benőmenő írta:Ennyire férfias női segget elég ritkán lehet látni.
Ha értenék a Win 10-hez, akkor tudnám, hogy másoknál miért vannak agyrémek, nálam miért nincs. Ökörségek persze vannak/voltak, messze nem tökéletes oprendszer, azt senki sem tagadja. IT-sek tapasztalatával meg nem igazán tudok vitatkozni. Mondjuk nálunk a munakhelyen a Win 10-es (nem IT-s) kollégák nem panaszkodnak Win 10-jellegű problémák miatt.Botond írta:Zó mekkora geek hadseregnek számít? És én? Hagyjuk már a hülyeséget! Nubok vagytok, az van. :D A win10 ezekszerint még a máriókártnál is hardcoreabb!!!!4
Viszont a store-juk és a közelmúlt balfékségei bőven elegek ahhoz, hogy az inkompetenciát kinézzem az MS-ből.
A progik win10 alatt szendboxokban futnak, ezért sem nagyon látni mamár kékhalálat, de ettől még szét tudja baszni a program a bármit is. Ez tényleg az appok, és az készítőik hibája, nem a winé.Botond írta:Ezt én nem vitatom, hogy teljesen inkompetens vagyok a témában, de azt a véleményem fenntartom, hogy amikor lehet valamit jól meg nem jól üzemeltetni/használni akkor az nem az adott dolog hibája, hanem az egyik vagy másik üzemeltetőé/használóé. És azt is, hogy ami problémába belefutottam az elmúlt 20 év során Windows vonalon ott az esetek 99,9%-ban két vagy több nem ms által előállított sw összeakadása okozta a gondot. Szóval a kurvaanyját minden fakezűnek aki úgy ír winre progit, hogy az jól megbassza a mások progiját és/vagy a Windowst magát.
Másrészt amiről jelen esetben beszélünk, az annyi, hogy építhetőek olyan hálózatok, amiben a felhasználók, az oprendszer, a hálózat, és komponensek jogai és lehetőségei korlátozottak, és csak egy policy mentén működnek. Ezt csinálják az ITseitek, és ezt teszed Te otthon. Az élet sajnos nem ilyen egyszerű, ez sajnos nem alkalmazható minden esetben. A probléma most ottvan, hogy azon esetben, ahol ez nem alkalmazható, a korlátozást kiveszi az ms a kezedből, és felülbírálja. Ahhoz, hogy ezt ne tehesse meg, további korlátozások szükségesek. Ez minden szempontból problémás. Ha a security update-et kényszeríti az oké. Ha az alaprendszer működését megváltoztató update-et kényszeríti az nagyon nem oké. Ebben gondolom azért egyetértünk.
Nocsak. Akkor mégiscsak jól látni amit jól látni. Na majd Ádám mindjárt elmondja neked is, hogy miért fingodsincs.Moby írta:A progik win10 alatt szendboxokban futnak, ezért sem nagyon látni mamár kékhalálat, de ettől még szét tudja baszni a program a bármit is. Ez tényleg az appok, és az készítőik hibája, nem a winé.
A maradék résszel is egyetértek, hogy a kényszerupdate nem jó, azzal kapcsolatban nekem kezdetektől fogva annyi volt a meglátásom, hogy bár ez nem jó, de sírás helyett az adaptáció hatékonyabb. Már ha jól figyeltem a suliban amikor az evolúcióról makogtak vmit.
a rinya még soha semmit nem oldott meg, de jelezni, tolni, kázi ellenálni azért érdemes, mert ha visszaemlékszel anno emiatt nem lett az xbox rendszeréből egy agyhalál. Mondjuk ott könnyebb volt szavazni, volt mire.Botond írta:Nocsak. Akkor mégiscsak jól látni amit jól látni. Na majd Ádám mindjárt elmondja neked is, hogy miért fingodsincs.
A maradék résszel is egyetértek, hogy a kényszerupdate nem jó, azzal kapcsolatban nekem kezdetektől fogva annyi volt a meglátásom, hogy bár ez nem jó, de sírás helyett az adaptáció hatékonyabb. Már ha jól figyeltem a suliban amikor az evolúcióról makogtak vmit.
phpBB [media]
A szokásos minőségi videó, de 2 jelentős ponton nagyon nem értek vele egyet.
1. A zene tökéletes a játékban, nincs apelláta. :D
2. A rendőrök nálam inkább elvettek az élményből, ezért nálam mindig is az Underground széria marad a favorit.
Emlékszem. Ment a nyálverés, meg a mutogatás, de a valós gond a +100 dolláros nyitó ár volt, aminek a bünbakja a kinect lett, amit aztán látványosan kivégeztek. Na nem mintha kinect nélkül ne lett volna drágább a PS4nél, ugye. Aztán azóta is ennek a beszopását élvezik, hogy félreáraztak 50-100 dollárral.Moby írta:a rinya még soha semmit nem oldott meg, de jelezni, tolni, kázi ellenálni azért érdemes, mert ha visszaemlékszel anno emiatt nem lett az xbox rendszeréből egy agyhalál. Mondjuk ott könnyebb volt szavazni, volt mire.
Kíváncsi lennék hányan vannak akik ugyanígy azért nem váltanak 360ról x1re, mert kinect már nincs és a bw compatibilis címek közül is ki van rakva minden kinectes játék. Az ismerősi körben (haverok és gyerekek osztálytársai) van legalább 6-8-10 ilyen család.
Vagy úgy érted, hogy agyhalál lett volna az OS-e, de aztán a tökéletes win10 alapjaira nyomták át, és így minden príma lett legalább OS szinten? :)
Nem, nem erre gondoltam. Az ms ugyebár azzal a remek gondolattal indult neki ennek a generációnak, hogy a lemezen lévő játékot a userhez kapcsolja. A használt játékot pedig nem vehetik egymás között szabadon a játékosok, hanem ilyen hivatalos átvételi pontok lettek volna, ahol rögzített áron megveszik a használt lemezt, ráadásul a lemezes játékokkal is csak online kapcsolat mellett, user authentikáció után lehetett volna játszani. Ezt az elképzelést trollkodta a sony rommá az alábbi videóval. A népharag viszont kiüzte a fejekből ezt az ökörséget, mire megjelent az xbox. Persze nyilván ebben a sony hozzáállás is vastagon benne volt.Botond írta:Emlékszem. Ment a nyálverés, meg a mutogatás, de a valós gond a +100 dolláros nyitó ár volt, aminek a bünbakja a kinect lett, amit aztán látványosan kivégeztek. Na nem mintha kinect nélkül ne lett volna drágább a PS4nél, ugye. Aztán azóta is ennek a beszopását élvezik, hogy félreáraztak 50-100 dollárral.
Kíváncsi lennék hányan vannak akik ugyanígy azért nem váltanak 360ról x1re, mert kinect már nincs és a bw compatibilis címek közül is ki van rakva minden kinectes játék. Az ismerősi körben (haverok és gyerekek osztálytársai) van legalább 6-8-10 ilyen család.
Vagy úgy érted, hogy agyhalál lett volna az OS-e, de aztán a tökéletes win10 alapjaira nyomták át, és így minden príma lett legalább OS szinten? :)
phpBB [media]
ms belengette az always onlinet is csak megorult az internet nepe, volt itt hasznaltwareznoff meg miegymas is de lett szep nagy hatraarc a siro usereknek koszonhetoenBotond írta:Emlékszem. Ment a nyálverés, meg a mutogatás, de a valós gond a +100 dolláros nyitó ár volt, aminek a bünbakja a kinect lett, amit aztán látványosan kivégeztek. Na nem mintha kinect nélkül ne lett volna drágább a PS4nél, ugye. Aztán azóta is ennek a beszopását élvezik, hogy félreáraztak 50-100 dollárral.
Kíváncsi lennék hányan vannak akik ugyanígy azért nem váltanak 360ról x1re, mert kinect már nincs és a bw compatibilis címek közül is ki van rakva minden kinectes játék. Az ismerősi körben (haverok és gyerekek osztálytársai) van legalább 6-8-10 ilyen család.
Vagy úgy érted, hogy agyhalál lett volna az OS-e, de aztán a tökéletes win10 alapjaira nyomták át, és így minden príma lett legalább OS szinten? :)
Á, erre már nem is emlékeztem, mert ugye én mindent digitben vettem akkoriban és mindig online vagyok az xboxal/pcvel. A switch hozta el a kártyavásárlás korát és az offline géminget. Mondjuk ők is elkezdték figyelni, hogy honnan hova vándorolnak a kártyák.Moby írta:Nem, nem erre gondoltam. Az ms ugyebár azzal a remek gondolattal indult neki ennek a generációnak, hogy a lemezen lévő játékot a userhez kapcsolja. A használt játékot pedig nem vehetik egymás között szabadon a játékosok, hanem ilyen hivatalos átvételi pontok lettek volna, ahol rögzített áron megveszik a használt lemezt, ráadásul a lemezes játékokkal is csak online kapcsolat mellett, user authentikáció után lehetett volna játszani. Ezt az elképzelést trollkodta a sony rommá az alábbi videóval. A népharag viszont kiüzte a fejekből ezt az ökörséget, mire megjelent az xbox. Persze nyilván ebben a sony hozzáállás is vastagon benne volt.
Ezek az idióták még az első lépést se tudták bemutatni helyesen. Esetleg el kellett volna engednie annak, aki odaadja...Moby írta:Nem, nem erre gondoltam. Az ms ugyebár azzal a remek gondolattal indult neki ennek a generációnak, hogy a lemezen lévő játékot a userhez kapcsolja. A használt játékot pedig nem vehetik egymás között szabadon a játékosok, hanem ilyen hivatalos átvételi pontok lettek volna, ahol rögzített áron megveszik a használt lemezt, ráadásul a lemezes játékokkal is csak online kapcsolat mellett, user authentikáció után lehetett volna játszani. Ezt az elképzelést trollkodta a sony rommá az alábbi videóval. A népharag viszont kiüzte a fejekből ezt az ökörséget, mire megjelent az xbox. Persze nyilván ebben a sony hozzáállás is vastagon benne volt.
https://www.youtube.com/watch?v=kWSIFh8ICaA
Nagyon engem sem bántott volna, ráadásul fillérbaszásban lett volna előnye is (8gépes sharing, lemezes sharing), de a nép nem szerette az ötletet. Finoman szólva.Botond írta:Á, erre már nem is emlékeztem, mert ugye én mindent digitben vettem akkoriban és mindig online vagyok az xboxal/pcvel. A switch hozta el a kártyavásárlás korát és az offline géminget. Mondjuk ők is elkezdték figyelni, hogy honnan hova vándorolnak a kártyák.
Hihetetlen mennyiségű munkát tesznek ezekbe, hasznát nem látom, de egy elismerő csettintés jár nekik.arty írta:[video]forzgta.avi[/video]
mé ne lenne fingja? ugy van, ahogy mondja. de te kabe azt irtad korabban, hogy "hasznaljatok MS szoftvereket buzikok es akkor minden rendben lesz". nem törtenhet semmisemnem. hat a faszt. latjuk az update-ek eredmenyeit, nem? ezekröl beszelünk. de mar leirtad, hogy te mit csinalsz gond eseten: hivod a 24h-s support-ot. jönnek 5 percen belül es a fotelben borozgatsz, amig a problema megoldodik "magatol". :DBotond írta:Nocsak. Akkor mégiscsak jól látni amit jól látni. Na majd Ádám mindjárt elmondja neked is, hogy miért fingodsincs.
Nem, nem ezt írtam, így csak a funkcionális analfabéták dekódolták a mondanivalóm. Pont azt írtam amit Moby ír, hiszen a kommentje is azzal indul, hogy egyetért azokkal amiket írok. Amiben nem értünk egyet, vagyis amiben minimálisan eltér a meglátásunk, hogy mennyire fontos, vagy melyik fontosabb, a problémához való adaptálódás, vagy az amiatti reklamáció/petíciószervezés.SlickAdam írta:mé ne lenne fingja? ugy van, ahogy mondja. de te kabe azt irtad korabban, hogy "hasznaljatok MS szoftvereket buzikok es akkor minden rendben lesz". nem törtenhet semmisemnem. hat a faszt. latjuk az update-ek eredmenyeit, nem? ezekröl beszelünk. de mar leirtad, hogy te mit csinalsz gond eseten: hivod a 24h-s support-ot. jönnek 5 percen belül es a fotelben borozgatsz, amig a problema megoldodik "magatol". :D
Én csak annak csettintgetek, hogy bekerül day1 a gamepassba, én meg majd verethetem 200Ft-ért :DDanielT írta:Hihetetlen mennyiségű munkát tesznek ezekbe, hasznát nem látom, de egy elismerő csettintés jár nekik.
Tesóddal nem tudod homesharingelni, hogy 100 Ft-ból is megálljon? :o Mégiscsak van a rablásnak is határa!Moby írta:Én csak annak csettintgetek, hogy bekerül day1 a gamepassba, én meg majd verethetem 200Ft-ért :D
/szerk: btw ezzel a lukas switch átpasszolással akkora anyagi csődbe löktél, már többet költöttem játékra rá, mint ami a beugró volt. :D
ADAPTALODAS 2000! meg mindig nem irtad le, hogy szerinted hogyan kene ADAPTALODNI(tm) abban az esetben, ha keretlenül ujraindul a gep, nem müködik a kontroller, resetelödnek a beallitasok, ...Botond írta:Nem, nem ezt írtam, így csak a funkcionális analfabéták dekódolták a mondanivalóm. Pont azt írtam amit Moby ír, hiszen a kommentje is azzal indul, hogy egyetért azokkal amiket írok. Amiben nem értünk egyet, vagyis amiben minimálisan eltér a meglátásunk, hogy mennyire fontos, vagy melyik fontosabb, a problémához való adaptálódás, vagy az amiatti reklamáció/petíciószervezés.
mehh
Nem a kurva élet bassza meg! :(((Botond írta:Tesóddal nem tudod homesharingelni, hogy 100 Ft-ból is megálljon? :o Mégiscsak van a rablásnak is határa!
/szerk: btw ezzel a lukas switch átpasszolással akkora anyagi csődbe löktél, már többet költöttem játékra rá, mint ami a beugró volt. :D
De leírtam. Reakció a fákon élő majmoktól? Hülye vagy te ott lent a földön, majd megesznek az oroszlánok. És akkor odébbsétálok, mert nekem nincs problémám vele, nektek meg van, szóval majd megoldjátok akkor ti ahogy akarjátok, ha a szép szóra nem hallgattok. :)SlickAdam írta:ADAPTALODAS 2000! meg mindig nem irtad le, hogy szerinted hogyan kene ADAPTALODNI(tm) abban az esetben, ha keretlenül ujraindul a gep, nem müködik a kontroller, resetelödnek a beallitasok, ...
mehh
kis köcsög inferior szviccs azé' csak pumpalja kifele a mókát a szaros tegra-val E :DBotond írta:/szerk: btw ezzel a lukas switch átpasszolással akkora anyagi csődbe löktél, már többet költöttem játékra rá, mint ami a beugró volt. :D
de mi az a szep szo? pötyögd be plz! mit csinalunk rosszul? mit kene tenni? mennyen mindenki PRÖ-re? mar naggyabol megtörtentBotond írta:De leírtam. Reakció a fákon élő majmoktól? Hülye vagy te ott lent a földön, majd megesznek az oroszlánok. És akkor odébbsétálok, mert nekem nincs problémám vele, nektek meg van, szóval majd megoldjátok akkor ti ahogy akarjátok, ha a szép szóra nem hallgattok. :)
Ez nem focimeccs, itt nincs replay 8* azoknak akik lemaradtak, mert éppen kimentek sörért. Viszont van hangrögzítés, minden megvan írásban, vissza lehet olvasni.SlickAdam írta:de mi az a szep szo? pötyögd be plz! mit csinalunk rosszul? mit kene tenni? mennyen mindenki PRÖ-re? mar naggyabol megtörtent
Van az az igénykészlet amit kiszolgál, és az éppen most van abból az igénykészletből a háznál, szóval jóság. De inferior az biztos és nagyon szűk az a scope ahol betalálhat, csak hát most éppen sikerült neki. Összességében jó vétel volt. Captain toadot még én is várom, és demó alapján most az octopathal nem tudom mi legyen. Illetve jövő héten kitelepülünk két hétre a két kicsival a nou camp árnyékába, és már alig várom, hogy két vízben dagonya között a lányommal kimaxoljuk az overcookedet. Amit switchen el tudok képzelni a két kontrollerrel a jó levegőn valahol, de tegnap artyt láttam ugyanezt tolni steamen, és olyan wtf érzés volt, hogy na ezért se adnék egy petákot se pc-n, és zárt térben se tolnám, és főleg nem egyedül. Szóval furi.SlickAdam írta:kis köcsög inferior szviccs azé' csak pumpalja kifele a mókát a szaros tegra-val E :D
Arty szerintem csak Overcokednak olvasta, és így akarta a következő user errort előállítani. Kapóra jött volna neki egy dedikált tool ráBotond írta:Van az az igénykészlet amit kiszolgál, és az éppen most van abból az igénykészletből a háznál, szóval jóság. De inferior az biztos és nagyon szűk az a scope ahol betalálhat, csak hát most éppen sikerült neki. Összességében jó vétel volt. Captain toadot még én is várom, és demó alapján most az octopathal nem tudom mi legyen. Illetve jövő héten kitelepülünk két hétre a két kicsival a nou camp árnyékába, és már alig várom, hogy két vízben dagonya között a lányommal kimaxoljuk az overcookedet. Amit switchen el tudok képzelni a két kontrollerrel a jó levegőn valahol, de tegnap artyt láttam ugyanezt tolni steamen, és olyan wtf érzés volt, hogy na ezért se adnék egy petákot se pc-n, és zárt térben se tolnám, és főleg nem egyedül. Szóval furi.
Na mesélj, mi a trükk hómlesszfalván? Tovább adnám a Bone leendő tulajdonosának.Moby írta:Én csak annak csettintgetek, hogy bekerül day1 a gamepassba, én meg majd verethetem 200Ft-ért :D
Nincs trükk.DanielT írta:Na mesélj, mi a trükk hómlesszfalván? Tovább adnám a Bone leendő tulajdonosának.
Isteni ez a videó, ahogy kisorsolják a Bone gépeket és a 20 dolcsis Live kuponokat, majd megkérdezi , hogy "Na, mit szólsz? jó mi?" :D Amikor a gyerek viszi a Bone-t, neked meg a kupon jutott, aztán a következő megint gépet kap. :DDD
Bónusz meta poén: Csomóan nyernek gépet akiknek már van és kontrollert+Liveot akiknek még nincs. :DDDD
Bónusz meta poén: Csomóan nyernek gépet akiknek már van és kontrollert+Liveot akiknek még nincs. :DDDD
phpBB [media]
A 200 Ft-os trükkre gondoltam. A normál előfizu az még nekem is menne. :DZóanagyvarázsló írta:Nincs trükk.
DanielT írta:Na mesélj, mi a trükk hómlesszfalván? Tovább adnám a Bone leendő tulajdonosának.
Egyrészt többször volt már idén is, meg lesz is akció, amikor 200ft a gamepass. Az teljes jogú, bárhova aktiválható. Másrészt egyhavi trialt párszázért mindig lehet venni kulcsosoldalon, amihez ha megadsz kártyát, még 1 hónapot hozzábasz az ms. Ez viszont csak egyszer aktiválható, node akárhány accountot csinálhatsz, aminek a gép az otthona, és onnantól mindegyik account használhatja a gépen.
Alapból van két hét trial, amúgy meg le szokták akciózni 200 Ft-ra. Akción kívül nem annyi, tehát nem day1 gmaingra való, hanem smucigoskodva pótlásra. Lehet, hogy a Mobyneten mindig akciós, azt már nem tudom.DanielT írta:A 200 Ft-os trükkre gondoltam. A normál előfizu az még nekem is menne. :D
Nekem eddig nem érte meg az ingyent se, de majd egyszer meg fogja.
Nem értem a problémát, a legtöbb játékban ugyanannyira tudja a kupon is a 60 fps-t, mint a konzol. Alatta úgysem létezik semmi, pláne nem játék.DanielT írta:Isteni ez a videó, ahogy kisorsolják a Bone gépeket és a 20 dolcsis Live kuponokat, majd megkérdezi , hogy "Na, mit szólsz? jó mi?" :D Amikor a gyerek viszi a Bone-t, neked meg a kupon jutott, aztán a következő megint gépet kap. :DDD
majsotthontalanmegisnezem.mp4
Mondjuk egy több hónapos Forza-karrierhez nem hangzik menőnek a accváltogatás. Vagy átcigányolható a mentés valahogy?Moby írta:Egyrészt többször volt már idén is, meg lesz is akció, amikor 200ft a gamepass. Az teljes jogú, bárhova aktiválható. Másrészt egyhavi trialt párszázért mindig lehet venni kulcsosoldalon, amihez ha megadsz kártyát, még 1 hónapot hozzábasz az ms. Ez viszont csak egyszer aktiválható, node akárhány accountot csinálhatsz, aminek a gép az otthona, és onnantól mindegyik account használhatja a gépen.
Oké, ezzel a 300-at is eléri(1 hónapot kapsz még hozzá új előfizetőként) :)Zóanagyvarázsló írta:Alapból van két hét trial, amúgy meg le szokták akciózni 200 Ft-ra. Akción kívül nem annyi, tehát nem day1 gmaingra való, hanem smucigoskodva pótlásra. Lehet, hogy a Mobyneten mindig akciós, azt már nem tudom.
Nekem eddig nem érte meg az ingyent se, de majd egyszer meg fogja.
Semmit nem kell cigányolni. A sajátoddal játszol. Egy randomra csak megveszed. A gépen osztozik rajta minden account. Mint a live/psn.Zóanagyvarázsló írta:Mondjuk egy több hónapos Forza-karrierhez nem hangzik menőnek a accváltogatás. Vagy átcigányolható a mentés valahogy?
És PC-n is megy több accounttal? Nem mintha érintene.Moby írta:Semmit nem kell cigányolni. A sajátoddal játszol. Egy randomra csak megveszed. A gépen osztozik rajta minden account. Mint a live/psn.
Oks, akkor veszek még neki egy ilyet, aztán csend legyen. :D
Ott nincs a gamepass.Zóanagyvarázsló írta:És PC-n is megy több accounttal? Nem mintha érintene.
octopath-nak najszos az art-ja, de igyekszek ignoralni. hacsak nem lesz egyhanguan magasan pontozva.:/Botond írta:Van az az igénykészlet amit kiszolgál, és az éppen most van abból az igénykészletből a háznál, szóval jóság. De inferior az biztos és nagyon szűk az a scope ahol betalálhat, csak hát most éppen sikerült neki. Összességében jó vétel volt. Captain toadot még én is várom, és demó alapján most az octopathal nem tudom mi legyen. Illetve jövő héten kitelepülünk két hétre a két kicsival a nou camp árnyékába, és már alig várom, hogy két vízben dagonya között a lányommal kimaxoljuk az overcookedet. Amit switchen el tudok képzelni a két kontrollerrel a jó levegőn valahol, de tegnap artyt láttam ugyanezt tolni steamen, és olyan wtf érzés volt, hogy na ezért se adnék egy petákot se pc-n, és zárt térben se tolnám, és főleg nem egyedül. Szóval furi.
A te Win 10-edből lehet, hogy kihagyták, ezen már csak Botond IT-sei tudnának segíteni. Az enyémben viszont már lassan egy éve van, csak szűkebb kínálattal, mint One-ra.Moby írta:Ott nincs a gamepass.
Nem, a tiedben sincs. Windowson nincs gamepass. Olyan van, hogy neked lehet xboxos előfizetésed, és ami play anywhere, és a gamepassban engedélyezve van azt tolhatod. De ez bizonyos esetekben le van tiltva gamepasson belül is, annak ellenére, hogy a játék eredendően play anywhere.Zóanagyvarázsló írta:A te Win 10-edből lehet, hogy kihagyták, ezen már csak Botond IT-sei tudnának segíteni. Az enyémben viszont már lassan egy éve van, csak szűkebb kínálattal, mint One-ra.
A rühes Quantum Break vajon miért nincs a Game Pass-ban? Forzák sincsenek. Érthetetlen amit az MS művel.
Nemtudom, a 4 már benne lesz. Sajnos ezt is el fogja vinni a népharag. Na nem a játékosoké, hanem a kereskedőké. Sok bolt bojkottálja az xboxot amióta behozták a gamepasst. Ha beletolnak mindent, mint ahogy igérik-mondják, xbox lemezekkel fognak fűteni mindenhol.DanielT írta:A rühes Quantum Break vajon miért nincs a Game Pass-ban? Forzák sincsenek. Érthetetlen amit az MS művel.
state of tooth decay es az a kalozos akarmi. ket jatek, amire valaha szükseged lehet boiDanielT írta:A rühes Quantum Break vajon miért nincs a Game Pass-ban? Forzák sincsenek. Érthetetlen amit az MS művel.
Hát olyan sokat nem veszítenek. Beszéltem konzolboltossal 1-2 hónapja, azt mondta, hogy a Bone polchoz ember nem megy oda, kb 40x akkora a Ps4 forgalom.Moby írta:Nemtudom, a 4 már benne lesz. Sajnos ezt is el fogja vinni a népharag. Na nem a játékosoké, hanem a kereskedőké. Sok bolt bojkottálja az xboxot amióta behozták a gamepasst. Ha beletolnak mindent, mint ahogy igérik-mondják, xbox lemezekkel fognak fűteni mindenhol.
Legalább egy Fable ott lenne még mellettük, akkor egyet is értenék.SlickAdam írta:state of tooth decay es az a kalozos akarmi. ket jatek, amire valaha szükseged lehet boi
Minden boltos ugyanezt nyilatkozta, ezzel szemben meg nem értem milyen bojkottról hadoválnak :) Meg amíg ilyen filléres gamepassokat eredményez ez a helyzet, én nagyon támogatom, hogy ne vásároljanak :DDanielT írta:Hát olyan sokat nem veszítenek. Beszéltem konzolboltossal 1-2 hónapja, azt mondta, hogy a Bone polchoz ember nem megy oda, kb 40x akkora a Ps4 forgalom.
Idézem a megfelelő részt az xbox honlapról:Moby írta:Nem, a tiedben sincs. Windowson nincs gamepass. Olyan van, hogy neked lehet xboxos előfizetésed, és ami play anywhere, és a gamepassban engedélyezve van azt tolhatod. De ez bizonyos esetekben le van tiltva gamepasson belül is, annak ellenére, hogy a játék eredendően play anywhere.
"Can I use Xbox Game Pass on my Windows 10 PC?
Xbox Game Pass is an Xbox One, Xbox Play Anywhere, and Xbox 360 backwards compatibility game subscription for Xbox One. Xbox Game Pass currently features a select number of Xbox Play Anywhere games that is continually increasing. The latest list of Xbox Play Anywhere titles can be viewed at xbox.com/gamepass"
Itten aszondják, hogy ami play anywhere az megy PCn, ha gémpassz akkor is.
Akkor egyre gondolunk, nem is hiányzik nekem a windowsos masni róla.Moby írta:Nem, a tiedben sincs. Windowson nincs gamepass. Olyan van, hogy neked lehet xboxos előfizetésed, és ami play anywhere, és a gamepassban engedélyezve van azt tolhatod. De ez bizonyos esetekben le van tiltva gamepasson belül is, annak ellenére, hogy a játék eredendően play anywhere.
De én nem ezt kérdeztem, hanem hogy a megpécézhető játékokkal mennyire kompatibilis PC-n az ügyeskedés.
egyetertett azokkal amit irsz? Mire gondolsz? :D az hogy leirta h keszulnek szar programok winre, ezt tudta eddig is mindenki attol fuggetlen egy koncepcionalisan hibas tragya, pont az egyeterto moby irta h inkabb win8.1 mint 10 meg ocsarolja mar honapok ota :DBotond írta:Nem, nem ezt írtam, így csak a funkcionális analfabéták dekódolták a mondanivalóm. Pont azt írtam amit Moby ír, hiszen a kommentje is azzal indul, hogy egyetért azokkal amiket írok. Amiben nem értünk egyet, vagyis amiben minimálisan eltér a meglátásunk, hogy mennyire fontos, vagy melyik fontosabb, a problémához való adaptálódás, vagy az amiatti reklamáció/petíciószervezés.
Ennek két oka van. Egyrészt normális akciók vannak digitálisan, szóval minek a lemezzel szenvedni meg házalni? Másrészt meg az xbox játékok az örökkévalóságnak szólnak, egyrészt ugye BW miatt majd lehet pörgetni 8k-ban is majd az x2x-en 5 év múlva, másrészt meg annyira mély bennük a tartalom, hogy érdemes sokszor pörgetni forgatni (mármár máriókárt8 mélységről beszélünk!!!4), és hát ezért eleve mindenki meg akarja tartani, nem ilyen ps4 exclu szintű cuccok, hogy végiglövöd 12,5 óra alatt, aztán mehet a kukába, soselássamtöbbet szintű selejtek. Quality first junó!Moby írta:Minden boltos ugyanezt nyilatkozta, ezzel szemben meg nem értem milyen bojkottról hadoválnak :) Meg amíg ilyen filléres gamepassokat eredményez ez a helyzet, én nagyon támogatom, hogy ne vásároljanak :D
Mind ott van mellette :DDanielT írta:Legalább egy Fable ott lenne még mellettük, akkor egyet is értenék.
Minek az (QB)? Van PC-re is, és ott a steames verzió a superior. Mondjuk annak is durva a gépigénye.DanielT írta:A rühes Quantum Break vajon miért nincs a Game Pass-ban? Forzák sincsenek. Érthetetlen amit az MS művel.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2018.07.09. 14:26-kor.
Hozzáteszem nekem is van gamepassom, semmi nincs fent a gépen belőle. FH4-ig nem is lesz, hacsak be nem raknak olyat, ami érdekel. Ami most bennevan, az vagy megvolt/megvan, vagy leszarom. Jelenleg nekem egy fillért nem ért. Mondjuk pont annyi adtam érte(lőttem egy ingyenkódot).
De nem biztos, hogy benne van a Game Passban. Lásd FH3.Botond írta:Idézem a megfelelő részt az xbox honlapról:
"Can I use Xbox Game Pass on my Windows 10 PC?
Xbox Game Pass is an Xbox One, Xbox Play Anywhere, and Xbox 360 backwards compatibility game subscription for Xbox One. Xbox Game Pass currently features a select number of Xbox Play Anywhere games that is continually increasing. The latest list of Xbox Play Anywhere titles can be viewed at xbox.com/gamepass"
Itten aszondják, hogy ami play anywhere az megy PCn, ha gémpassz akkor is.
Ez alapján vissza nem kéne olyan kivételnek lenni, hogy Play Anywhere és Game Pass valami, de PC-n csak azért sem megy vele.
Volt ilyen korábban, de már lehet, hogy feloldották ezt is.Zóanagyvarázsló írta:De nem biztos, hogy benne van a Game Passban. Lásd FH3.
Ez alapján vissza nem kéne olyan kivételnek lenni, hogy Play Anywhere és Game Pass valami, de PC-n csak azért sem megy vele.
Ilyet senki nem is állított, hogy ami nincs gémpasszban az benne van a gémpasszban. Ami gémpasszos és még ráadásul play anywhere is az megy win10en is, ennyit írt az is amit linkeltem, és Moby is ennyit állított, jelezve, hogy kivéve amikor mégsem megy, mert egyedileg le van tiltva az adott gém vmiért. Az MS szerint nincs ilyen mondjuk az alapján amit copypasteltem.Zóanagyvarázsló írta:De nem biztos, hogy benne van a Game Passban. Lásd FH3.
Ez alapján vissza nem kéne olyan kivételnek lenni, hogy Play Anywhere és Game Pass valami, de PC-n csak azért sem megy vele.
Nem tudom, hogy pontosan ki mire gondol (értsd: nem tudtam, hogy Moby le van-e maradva vagy rosszul fogalmazott, egyik sem elképzelhetetlen), de a zinterneten úgyis terjedt a legenda, hogy minden Play Anywhere-es játékra vonatkozik, mintha mind benne lenne a a Game Passban. Többen benézték emiatt, így a Windows 10 User Error Topikban érdemesnek tartottam megjegyezni.Botond írta:Ilyet senki nem is állított, hogy ami nincs gémpasszban az benne van a gémpasszban. Ami gémpasszos és még ráadásul play anywhere is az megy win10en is, ennyit írt az is amit linkeltem, és Moby is ennyit állított, jelezve, hogy kivéve amikor mégsem megy, mert egyedileg le van tiltva az adott gém vmiért. Az MS szerint nincs ilyen mondjuk az alapján amit copypasteltem.
Mivel MS-ről van szó, egyelőre én is bizonytalan vagyok abban, hogy 100%-ig úgy van-e, ahogy írják. Szerinted ugye náluk normális az is, hogy ha azt mondom neki, mégse induljon újra, akkor is újraindul, szóval hazudhatnak másban is. (Azóta megtudtam, hogy ezt nem a 10-hez találták fel kicseszésből, másnál már a Win 7 is produkálta. Nálam se a 7, se a 8.1.)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2018.07.09. 14:40-kor.
Mondjuk Forza7-et berakhatnák. Ja. Nemtudom, hogy játszanék-e vele, de az jól mutatna benne. De ott a GTS, nagy sebbel-lobbal megvettem azt is, szerintem 30 óra sem ment bele. Kormányt vettem hozzá, meg wheelstandet, mifaszomat. El sem lett indítva az első nagy lendület után. A kormányt is eladtam már. Hol ide pakoltuk, hol oda, mindenhol útban volt. Pedig nem nagy szám szétnyitni egy ilyen wheelstandet, de ingerenciám sincs már ilyenekhez. A kőrözgetéshez sem sok, de a gts legalább szép (az f7 is szép).
Bezzeg az FH3...egész hétvégén pörgött megint :D Gyerek is imádja, én is imádom, nem bírjuk abbahagyni. Már viszonylag ritkábban vesszük elő, de olyankor pár napig csak az pörög. És még mindig nem tartunk sehol.
Bezzeg az FH3...egész hétvégén pörgött megint :D Gyerek is imádja, én is imádom, nem bírjuk abbahagyni. Már viszonylag ritkábban vesszük elő, de olyankor pár napig csak az pörög. És még mindig nem tartunk sehol.