BF1 open béta magasabb prioritáson fut. A nyúlszex nem időlimites.Zóanagyvarázsló írta:Miközben csapatom keményen a nyúlszexet, írtam pár nosztalgiázó sort az első részről is. Kell itt is a hype, már Moby sem tolja!
A PC-s játékoknak leáldozott
arty írta:Tehát ha valami béta, akkor kritikának, véleménynek nincs helye, mert ... béta?
Bétát csak magasztalni lehet? De nem lehet, hogy ami most jó, azt a véglegesben elszarják? Szóval szerintem pozitiv véleményt se fogalmazzunk akkor már meg...
Szerintem a fanbojok ömlengése között igazán elfért pár sor a valós helyzetről :D
moby :( sajnos tegnap nem tudtam tóni, annyira szakadt a netem... pedig akkor akár 30 feletti killed lehetett vóna!
A kritika ok, de a teljes játék stabilitásáról nem fogsz képet kapni egy beta alapján. Ez azért van, hogy kijöjjenek a hibák. Kijöttek. Javítják és a teljesben ezek a bug-ok nagy valószínűséggel nem lesznek jelen. A BF3 beta olyan laggos volt alig lehetett valamit csinálni. a BF4-nél már valamivel jobb volt a helyzet, de az is laggosra sikerült. Itt is ez a helyzet.
Engem csak az zavar, hogy ebből olyan következtetést vonsz le, hogy szar az egész. Én csupán annyit tudtam levonni, hogy jó a hangulata és ez a lényeg nekem, mert a játékmenet egyértelmű ez egy BF azt kapom amit eddig megszoktam. Ennyi a pozitív része az értékelésnek, negatívat meg a már említett dolgok miatt nem írhatok, mert az majd a véglegesnél kiderül mit tudnak velük kezdeni.
Akkor most már teljesen biztos vagyok benne, hogy amikor lagos bugos retek volt, éppen tökéletes volt a net és a játék hibája.arty írta:sajnos tegnap nem tudtam tóni, annyira szakadt a netem...
Protip: lassan mozogj, és úgy, hogy mögötted, melletted ne legyen a fedezéken kívül senki. Így még van esélyed, hogy lásd a gyilkosodat, aki többnyire szemből fog kinyírni. :DGreyfox írta:Én toltam tegnap. Nagyon béna vagyok, pillanatokon belül porrá zúznak, úgy, hogy csak a halál után látom, honnan öltek meg. Ow-ban sokkal nagyobb a sikerélményem, ott már halálom előtt látom, ki fog megölni!!
Ahogy a joynál, megint leragadtál a hiteltelenítésemnél, csúnya gonosz arty beszólásainak ne legyen éle... sajnálatodra mérek packetlosst és sok hetes tapasztalatok alapján azonnal tudom, hogy épp van-e gond a netemmel, esetleg adott pillanatban lehet-e (érdemes-e) játszani. És amikor nincs gond, akkor órákon át nincs gond.DanielT írta:Akkor most már teljesen biztos vagyok benne, hogy amikor lagos bugos retek volt, éppen tökéletes volt a net és a játék hibája.
Plusz ahogyan a bf4, úgy bf1 is baromi érzékeny ám, lagra nincs esélyed: ~1 mp kimaradásnál már repülsz a szerverről... és nálam nem lassulások vannak, hanem totális szakadás.
Ezerből egy ping nem jön vissza, már a desktopon találom magam és látom is egyből, hogy gond volt. Pár kísérlet után pedig fel szoktam adni az aznapi online mókát, nem szivatom haverokat/magamat/senkit.
Még kérdés?
Nem próbálod meg inkább elfogadni, hogy a bf1 messze nem tökéletes?
Na itt egy jó videó azoknak (Arty), akik nem akarják érteni, hogy mi volt a konzol korábban, mi volt a metálkód, stb.
És pont jó példa, mert mutatja a múltkori Pc-s Deus Ex karaktermodelleket, ami után meg ott a PS2 launcs címben egy olyan, ami oda-vissza-kereszbe vert mindent, amit korábban láthattunk. És persze oda kell képzelni azt, hogy ezt CRT TÉVÉN(!!!) néztük.
szerk: és igen, külön kiemeli a menüket, ami most már lehet, hogy nem tűnne fel, mert láttunk szépen kidolgozottakat, de ebben az időben ami Pc-n volt, az maga a MOCSOK. Egy putri.
És pont jó példa, mert mutatja a múltkori Pc-s Deus Ex karaktermodelleket, ami után meg ott a PS2 launcs címben egy olyan, ami oda-vissza-kereszbe vert mindent, amit korábban láthattunk. És persze oda kell képzelni azt, hogy ezt CRT TÉVÉN(!!!) néztük.
szerk: és igen, külön kiemeli a menüket, ami most már lehet, hogy nem tűnne fel, mert láttunk szépen kidolgozottakat, de ebben az időben ami Pc-n volt, az maga a MOCSOK. Egy putri.
phpBB [media]
Miután első nap egyáltalán nem tudtam játszani, második nap ~5-6 meccs/szerverből felében nem volt fegyverem, a maradék alatt pedig a szokásos béefjátékmenet mellett láttam a bugokat, csiszolatlanságokat, nincs joyszupport, plusz a szivem csücske kasztot ámblokk kinyírták és gyakorlatilag nincs mit csinálnom a játékban - mit kéne írnom? 8/10, mer' szép?kigyi írta:A kritika ok, de a teljes játék stabilitásáról nem fogsz képet kapni egy beta alapján. Ez azért van, hogy kijöjjenek a hibák. Kijöttek. Javítják és a teljesben ezek a bug-ok nagy valószínűséggel nem lesznek jelen. A BF3 beta olyan laggos volt alig lehetett valamit csinálni. a BF4-nél már valamivel jobb volt a helyzet, de az is laggosra sikerült. Itt is ez a helyzet.
Engem csak az zavar, hogy ebből olyan következtetést vonsz le, hogy szar az egész. Én csupán annyit tudtam levonni, hogy jó a hangulata és ez a lényeg nekem, mert a játékmenet egyértelmű ez egy BF azt kapom amit eddig megszoktam. Ennyi a pozitív része az értékelésnek, negatívat meg a már említett dolgok miatt nem írhatok, mert az majd a véglegesnél kiderül mit tudnak velük kezdeni.
Hát esetleg annyi, hogy hol és mikor állítottam én, vagy bárki, hogy tökéletes?arty írta:Még kérdés?
Nem próbálod meg inkább elfogadni, hogy a bf1 messze nem tökéletes?
Mindössze arra próbáltunk rámutatni, hogy mennyire vicces, amikor Dice/Fosbájt/Anyámkínja haterként, az aktuális keresztes hadjáratodat folytatva, kb mindenkinél kevesebb (mérhető) játékidővel csapkodsz.
Ez a baj, hogy mindennél van ok, miért kerüljön parkolópályára egy másik fellángolás/kipróbálás miatt. Most ez nekem nem fért bele, helyet is kellett volna neki csinálni, memory leakes is (8 GB RAM-om van). Mondjuk ha vettem volna új SSD-t, akkor tuti lecibáltam volna. Pedig még talán a day1-ről is meggyőzhetett volna, a csodás BF4-es emlékeimmel együttMoby írta:BF1 open béta magasabb prioritáson fut. A nyúlszex nem időlimites.
Jó irás! Egyetlen részével nem értek egyet, a koncpirácios AC hasonlattal, az elején igen, mi voltunk a jofiuk, de azért a 3 körül már igen erősen jelenvolt a senkisem olyan jofiu mint látszik, kár hogy utána elbarmolták az egész szériát.Zóanagyvarázsló írta:Miközben csapatom keményen a nyúlszexet, írtam pár nosztalgiázó sort az első részről is. Kell itt is a hype, már Moby sem tolja!
Olvasd vissza magad, a topikot az elmult pár hétből. Kibaszott magasra hájpoltátok a dicét, a fosbájtot, a ... mindent, ami béef. Valahol ez még üditő is, hogy létezik játék, amiért mondjuk tudsz/tudtok ennyire lelkesedni, de azért az kijózanító, hogy a kiskedvencről VALÓDI(!!!!!!!!!!!) problémákat írót pixel/karakteszinten szeditek darabokra. Klasszik fanboj mentalitás, tetszik vagy sem - olyasmi, amiért tottit éveken át ütöttétek. Nézz kicsit magadba.DanielT írta:Hát esetleg annyi, hogy hol és mikor állítottam én, vagy bárki, hogy tökéletes?
Mindössze arra próbáltunk rámutatni, hogy mennyire vicces, amikor Dice/Fosbájt/Anyámkínja haterként, az aktuális keresztes hadjáratodat folytatva, kb mindenkinél kevesebb (mérhető) játékidővel csapkodsz.
Nyilván az, hogy sokszor fegyver nélkül mászkálsz egy kibaszott multisuterben, az nem ATOMBUG, az csak apróság, jelentéktelen kis semmiség, nem is érdemes róla beszélni - sőt! Minden második háeszben érdemes kifigurázni, aki megemlítette, keresztes hadjáratot kell vezetni ellene, megkaraktergyilkolni, hiszen ezt egy atombéna dájszhéter írja, érdemes ennek fényében olvasni!!!44háhááá
(dájszhéter, fosbájthéter - honnan is jött ez? jaigen, a korból, mikor képtelen voltál feldolgozni, hogy ezek beza' fakezűek, a 30 frémről csak álmodtak a játékaik, s mellette randácskák is voltak. képtelenek voltak normális motort írni, ami megállta volna a helyét... köpködtél mindenkire, tottira, a gyenge prev-konzolokra, épp csak azokra nem, akik ezt elkövették. a mai napig hordozod véres kardként, hogy ezekre a szentekre valaki valaha rosszat mert mondani, pedig néddmá, faszánnézki-faszánfut a bfront, sőt... világverő... tehát hülyeséget beszéltem/-tünk, minden problémára rámutatás csak szimpla, piti gyűlölet, nem valós gond... pontosabban oké, létezik, de súlytalan, ritka, semmiség, ráadásul béta, ráadásul arty írja, lol)
Minden egyes állításomat tartom, amire most utaltál a Frostbite kapcsán. A legjobb engine most is, korábban is az volt és nem a Dice hibája, hogy a korszerű kód nem fut elég gyorsan a hozzá lassú gépeken.arty írta:Olvasd vissza magad, a topikot az elmult pár hétből. Kibaszott magasra hájpoltátok a dicét, a fosbájtot, a ... mindent, ami béef. Valahol ez még üditő is, hogy létezik játék, amiért mondjuk tudsz/tudtok ennyire lelkesedni, de azért az kijózanító, hogy a kiskedvencről VALÓDI(!!!!!!!!!!!) problémákat írót pixel/karakteszinten szeditek darabokra. Klasszik fanboj mentalitás, tetszik vagy sem - olyasmi, amiért tottit éveken át ütöttétek. Nézz kicsit magadba.
Nyilván az, hogy sokszor fegyver nélkül mászkálsz egy kibaszott multisuterben, az nem ATOMBUG, az csak apróság, jelentéktelen kis semmiség, nem is érdemes róla beszélni - sőt! Minden második háeszben érdemes kifigurázni, aki megemlítette, keresztes hadjáratot kell vezetni ellene, megkaraktergyilkolni, hiszen ezt egy atombéna dájszhéter írja, érdemes ennek fényében olvasni!!!44háhááá
(dájszhéter, fosbájthéter - honnan is jött ez? jaigen, a korból, mikor képtelen voltál feldolgozni, hogy ezek beza' fakezűek, a 30 frémről csak álmodtak a játékaik, s mellette randácskák is voltak. képtelenek voltak normális motort írni, ami megállta volna a helyét... köpködtél mindenkire, tottira, a gyenge prev-konzolokra, épp csak azokra nem, akik ezt elkövették. a mai napig hordozod véres kardként, hogy ezekre a szentekre valaki valaha rosszat mert mondani, pedig néddmá, faszánnézki-faszánfut a bfront, sőt... világverő... tehát hülyeséget beszéltem/-tünk, minden problémára rámutatás csak szimpla, piti gyűlölet, nem valós gond... pontosabban oké, létezik, de súlytalan, ritka, semmiség, ráadásul béta, ráadásul arty írja, lol)
BF1 - Belinkeltem videókat, mert jól néz ki. Aztán kipróbáltam és írtam, hogy a fasorban nincs más ehhez a színvonalhoz. Ezeket is tartom.
Ha esetleg konkrétan cáfolnád, jöhet, ellenpéldákkal.
Köszönhetően a leáldnak is, tökéletesen értem az okokat - de anno pécés oldalról is csorgattam elégszer a nyálamat a ps2 érában, többek között az RR-re is (aminek a címe nem maradt meg, csak hogy hatvanfrém (... "hatvanfrém" ... akkor még nem is tudtam mitől tűnik a konzoljáték/játétermi játék ANNYIVAL JOBBNAK) és állejtősen néz ki). Mondjuk ha anno kipróbálhattam volna az RR-t, nem fájt volna a hiánya pécén, okádtam a játékmenettől, pontosabban az autó viselkedésétől :DDDanielT írta:Na itt egy jó videó azoknak (Arty), akik nem akarják érteni, hogy mi volt a konzol korábban, mi volt a metálkód, stb.
És pont jó példa, mert mutatja a múltkori Pc-s Deus Ex karaktermodelleket, ami után meg ott a PS2 launcs címben egy olyan, ami oda-vissza-kereszbe vert mindent, amit korábban láthattunk. És persze oda kell képzelni azt, hogy ezt CRT TÉVÉN(!!!) néztük.
szerk: és igen, külön kiemeli a menüket, ami most már lehet, hogy nem tűnne fel, mert láttunk szépen kidolgozottakat, de ebben az időben ami Pc-n volt, az maga a MOCSOK. Egy putri.
rr.youtube
Gondom nekem csupán azzal van, amikor fallout4et mérünk a ridzsrészerhez, majd kimondjuk, hogy a mai konzolok szarok, hogy a fosfrém a mai konzolok sajátja, ésatöbbi HAZUGSÁG. Kicseszett általánosítás, csúsztatás és maszatolás megy, régen minden jobb volt. Baromi jól látni, hogy egy ridgeracerre vagy schenmuere jutott akkor is 10 moslékgané (frémes), akár a nagyobb japán nevektől is. Csak akkor még a többség le se sz*rta a frémpészinget, nem volt didzsitálfoundry és ekkora "igényesség".
Mivel nem végeztem (senkise) teljes körű kutatást, dekára kimért játékszámmal/frémtesztekkel, chartokkal, nem tudnám megmondani, hogy vajon melyik gen volt a (leg)jobb (legigényesebb, lol), pláne hogy ahogy mondtam, mások voltak az elvárások akkor és mások most, plusz baromira meg is öregedtem... persze, bennevan, hogy a ps2 éra volt.
Jogos, nem vagyok képben az utóbbi részekkel, de éppen ezért is hangsúlyoztam, hogy az első néhány részről van szó, és 100 óráról (nagyon nettő, inkább 130-140 az), tehát három teljes, önmagában élvezhető AC-ről, plusz némi kóstolgatásról. És éppen az a baj, hogy részben ezért is álltam le, mert a történet sem ragadott magával az említettek miatt (persze értem, hogy a Borgiák nem szürke karakterek, de az egész játék során belepett bennünket a messianisztikus hangulat). Annyit tudni vélek, hogy a harmadik részben van pár karaktercsavar a témában, illetve a Rogue-ban a kivétel kedvéért templomosok vagyunk.Mekee írta:Jó irás! Egyetlen részével nem értek egyet, a koncpirácios AC hasonlattal, az elején igen, mi voltunk a jofiuk, de azért a 3 körül már igen erősen jelenvolt a senkisem olyan jofiu mint látszik, kár hogy utána elbarmolták az egész szériát.
Annak mindenesetre örülök, ha van ebben fejlődés, de az első néhány AC-re továbbra is áll, hogy számomra a rossz példát jelentik ebből a szempontból, melyben a Deus Ex ellenpontja.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.09.03. 14:34-kor.
Mi volt a baj vele prevgenen? A Bad Company vagy a BF3 kampánya sem volt nálam PS3-on se csúnya, se szaggatós a riválisokhoz mérten. A multit cseszték el, vagy miről van szó?arty írta:(dájszhéter, fosbájthéter - honnan is jött ez? jaigen, a korból, mikor képtelen voltál feldolgozni, hogy ezek beza' fakezűek, a 30 frémről csak álmodtak a játékaik, s mellette randácskák is voltak. képtelenek voltak normális motort írni, ami megállta volna a helyét... köpködtél mindenkire, tottira, a gyenge prev-konzolokra, épp csak azokra nem, akik ezt elkövették.
Itt álljunk meg és nincs is tovább miről beszélni a témát illetően. Láttad, hogy valami más, valami jó, sőt, jobb. Az, hogy nem tudtad mitől, még jobban alátámasztja, a KONZOLFÍLINGET, ami régebben volt. Te írtad le. Kész. Volt ilyen.arty írta:anno pécés oldalról is csorgattam elégszer a nyálamat a ps2 érában, többek között az RR-re is (aminek a címe nem maradt meg, csak hogy hatvanfrém (... "hatvanfrém" ... akkor még nem is tudtam mitől tűnik a konzoljáték/játétermi játék ANNYIVAL JOBBNAK.
Na, akkor most mesélj a kibaszott sikergen fílingjéről!
Prevgenre voltak kevésbé "korszerű kódok", amik jobb látványt adtak, jobb sebesség mellett - esetleg kevesebb tudással (fizika). A hardvert ismerték, jobb/más kompromisszumokat kellett volna kötni.DanielT írta:Minden egyes állításomat tartom, amire most utaltál a Frostbite kapcsán. A legjobb engine most is, korábban is az volt és nem a Dice hibája, hogy a korszerű kód nem fut elég gyorsan a hozzá lassú gépeken.
BF1 - Belinkeltem videókat, mert jól néz ki. Aztán kipróbáltam és írtam, hogy a fasorban nincs más ehhez a színvonalhoz. Ezeket is tartom.
Ha esetleg konkrétan cáfolnád, jöhet, ellenpéldákkal.
A BF1 eszméletlen jól néz ki, mellette frankón fut mindenen*.
Ezen nincs mit cáfolni... de én már a bfront idején is leborultam előttük, világbünti ahogy az is kinézett, s mindez ráadásul ~60frémmel, konzolon.
Továbbra sem menti fel őket azért, amit prevgenen nyújtottak.
*noha konzolon a sok pléjer mellett (talán) a cpu miatt a 60fps már nem realitás, alább kéne adni atom_giga_fix_30-ra, ráadásul akkor a látványt is lehetne még fentebb tornászni... esetleg lehetne 30frém csak a 64fős, nagy mapeken, a kisebb, infantry meg mehetne 60al. De lehet, h ez az inkonzisztencia se állna jól neki. Esetleg egy lock2harminc kapcsoló, ha megoldható ez egyáltalán egy multiban... passz.
Igen, a multi szaggatós - én anno ps3on próbáltam. Illetve olvastam, hogy a bf4 mellette még rondább is lett, felteszem az erőforrások nagyrésze már nextgenre fordult... plusz ott van még a pécén remek The Run, ami konzolon tearing és szaggatáshegy és a fosbájtot erőltette alá az EA ... :(Zóanagyvarázsló írta:Mi volt a baj vele prevgenen? A Bad Company vagy a BF3 kampánya sem volt nálam PS3-on se csúnya, se szaggatós a riválisokhoz mérten. A multit cseszték el, vagy miről van szó?
Igenn, ezzel nincs vita, az első kettő ilyen. A 3 ban volt egy ilyen csavar, utána viszont lejtő a mocsárig, ahol most tart. Az ezio saga a csucsa a szériának viszont akkoris, akkor és ott ottvolt aza mult jelen jövő összefonodása, az első civilizációs misztikusság, amiket szisztematikusan kiirtottak, és maradt a múltbéli szál értelmetlenül, mert totál azt sem tudod minek vagy ott vagy kivagy, mert a "fanok kérésére" kigyomlálták.Zóanagyvarázsló írta:Jogos, nem vagyok képben az utóbbi részekkel, de éppen ezért is hangsúlyoztam, hogy az első néhány részről van szó, és 100 óráról (nagyon nettő, inkább 130-140 az), tehát három teljes, önmagában élvezhető AC-ről, plusz némi kóstolgatásról. És éppen az a baj, hogy részben ezért is álltam le, mert a történet sem ragadott magával az említettek miatt (persze értem, hogy a Borgiák nem szürke karakterek, de az egész játék során belepett bennünket a messianisztikus hangulat). Annyit tudni vélek, hogy a harmadik részben van pár karaktercsavar a témában, illetve a Rogue-ban a kivétel kedvéért templomosok vagyunk.
Annak mindenesetre örülök, ha van ebben fejlődés, de az első néhány AC-re továbbra is áll, hogy számomra a rossz példát jelentik ebből a szempontból, melyben a Deus Ex ellenpontja.
Nade hagyjuk is, ennél többet ma már nem ér az egész AC széria sajna.
Nyúlszeksz-et meg akarom majd, most a forza lesz szerintem, de majd tán utána. Addig lehet előveszem az előzőt, anno pisi3-on toltam, most remasterelhetném 60-al, anti antomvillanásítva.
Volt! (amúgy érdekelne, hogy más is így látta? mármint aki pécén játszott főleg.... hogy az ismerősnél a tévén a játék JOBB, hogy a játéktermi élményt otthon sehogy se éli át?)DanielT írta:Itt álljunk meg és nincs is tovább miről beszélni a témát illetően. Láttad, hogy valami más, valami jó, sőt, jobb. Az, hogy nem tudtad mitől, még jobban alátámasztja, a KONZOLFÍLINGET, ami régebben volt. Te írtad le. Kész. Volt ilyen.
Na, akkor most mesélj a kibaszott sikergen fílingjéről!
Sikergenen nincs feeling, ahoz az kéne, hogy _MINDEN_ hatvannal menjen, konzisztensen, s mellette a legtöbb játék exkluzív is legyen - ne lássam, hogy mekkora áldozatot kellett hozzá hozni, amit most egy DF videoban tuti megnéznék ;)
Más okokból, de pécén sincs: mert ott mamár "minden" hatvan, nincs viszonyítási alap, nincs kiugróan jó/jobb. (most azt hagyjuk, hogy ezért butitani kell vagy tárcába nyúlni)
Ellenben, mivel én játszok konzolon is, ahol nagyrészt 30 a frém, ÉN sokszor átélhetem, milyen amikor "visszaülök" a 60 elé :P
És át is szoktam... és a mai napig jóérzés a "váltás"!!! :P
Na, akkor most, hogy ilyen szépen levezetted magadnak, hogy mi a helyzet a BF-et és a konzolokat illetően is, remélem sikerült megértened mi történik...arty írta:Volt! (amúgy érdekelne, hogy más is így látta? mármint aki pécén játszott főleg.... hogy az ismerősnél a tévén a játék JOBB, hogy a játéktermi élményt otthon sehogy se éli át?)
Sikergenen nincs feeling, ahoz az kéne, hogy _MINDEN_ hatvannal menjen, konzisztensen, s mellette a legtöbb játék exkluzív is legyen - ne lássam, hogy mekkora áldozatot kellett hozzá hozni, amit most egy DF videoban tuti megnéznék ;)
Más okokból, de pécén sincs: mert ott mamár "minden" hatvan, nincs viszonyítási alap, nincs kiugróan jó/jobb. (most azt hagyjuk, hogy ezért butitani kell vagy tárcába nyúlni)
Ellenben, mivel én játszok konzolon is, ahol nagyrészt 30 a frém, ÉN sokszor átélhetem, milyen amikor "visszaülök" a 60 elé :P
És át is szoktam... és a mai napig jóérzés a "váltás"!!! :P
Majd néha beidézem ezeket a kommentjeidet, mint ultimate érvek a másik éned állításaival szemben.
A unity óta került némi játékmenet is a szériába, a grafika pedig "generációt" lépett... nekem a francia korszak eddig a csúcs, de moby pl az angolra esküszik. Ki kéne próbálnod valamelyiket ;)Mekee írta:Igenn, ezzel nincs vita, az első kettő ilyen. A 3 ban volt egy ilyen csavar, utána viszont lejtő a mocsárig, ahol most tart. Az ezio saga a csucsa a szériának viszont akkoris, akkor és ott ottvolt aza mult jelen jövő összefonodása, az első civilizációs misztikusság, amiket szisztematikusan kiirtottak, és maradt a múltbéli szál értelmetlenül, mert totál azt sem tudod minek vagy ott vagy kivagy, mert a "fanok kérésére" kigyomlálták.
Nade hagyjuk is, ennél többet ma már nem ér az egész AC széria sajna.
Nyúlszeksz-et meg akarom majd, most a forza lesz szerintem, de majd tán utána. Addig lehet előveszem az előzőt, anno pisi3-on toltam, most remasterelhetném 60-al, anti antomvillanásítva.
Ezt most nemegészen értem, de majd ha a másik énem kommentel és beírod rá, talán leesik :DDanielT írta:Na, akkor most, hogy ilyen szépen levezetted magadnak, hogy mi a helyzet a BF-et és a konzolokat illetően is, remélem sikerült megértened mi történik...
Majd néha beidézem ezeket a kommentjeidet, mint ultimate érvek a másik éned állításaival szemben.
Megvolt mindkettő. Unity az úgy hulladék ahogy van, a syndicate az valamivel jobb, de még mindíg súlytalan, céltalan semmi az egész sztori. Az hogy szép, hát ja. Mindemelett fosport mindenen amire megjelent.arty írta:A unity óta került némi játékmenet is a szériába, a grafika pedig "generációt" lépett... nekem a francia korszak eddig a csúcs, de moby pl az angolra esküszik. Ki kéne próbálnod valamelyiket ;)
Engem még érdekelnek a az újabb koros AC-k, történelmi sétának továbbra is jöhetnek. Vagyis jöhetnének, ha nem állnának halmokban a játékok is :) A Revelationsnek újra neki akarok Ezio lezárása és Kontantinápoly miatt ugrani, de per pillanat a Barman-újrázások is jobban motiválnak. Amúgy köszönöm a visszajelzést, azért belejavítottam egy szó erejéig, hogy egyértelműbb legyen, nem a mai AC-kről van szó. Ugye, én mindig a kályhától kezdem, de sokan az aktuális részeket tekintik egy sorozatnál alapértelmezettnek. Ami jojog, milyen jó és hiánypótló is a Die Hard 5Mekee írta:Igenn, ezzel nincs vita, az első kettő ilyen. A 3 ban volt egy ilyen csavar, utána viszont lejtő a mocsárig, ahol most tart. Az ezio saga a csucsa a szériának viszont akkoris, akkor és ott ottvolt aza mult jelen jövő összefonodása, az első civilizációs misztikusság, amiket szisztematikusan kiirtottak, és maradt a múltbéli szál értelmetlenül, mert totál azt sem tudod minek vagy ott vagy kivagy, mert a "fanok kérésére" kigyomlálták.
Nade hagyjuk is, ennél többet ma már nem ér az egész AC széria sajna.
Nyúlszeksz-et meg akarom majd, most a forza lesz szerintem, de majd tán utána. Addig lehet előveszem az előzőt, anno pisi3-on toltam, most remasterelhetném 60-al, anti antomvillanásítva.
Tehát a már új generációra átlogó BF4-nél mondták, a The Runnál meg az engine tehet róla, mert. Az gáz, ha a multit elcseszték, de én ezt nem fognám a motorra, legalábbis az én tapasztalataim alapján jól működött a látvány/performance arány, azt leszámítva, hogy nem volt 60 fps, tehát FOS volt. Ugyanígy PC-n se voltak panaszaim a játékaikra ebből a szempontból.arty írta:Igen, a multi szaggatós - én anno ps3on próbáltam. Illetve olvastam, hogy a bf4 mellette még rondább is lett, felteszem az erőforrások nagyrésze már nextgenre fordult... plusz ott van még a pécén remek The Run, ami konzolon tearing és szaggatáshegy és a fosbájtot erőltette alá az EA ... :(
Nem, bocs nem, én visszaszívok mindent. Ez a pár nap BF1 után azt kell mondjam, nincs tökéletesebb méret monitortávolságból mint a 32 col. NINCS. TÖKÉLETES. Kompetitív multira is tökéletes. Ha lenne ilyen méretű 4k tévé valami hasonlóban, holnap megvenném. Sajnos nincs, de végülis elvagyok egyelőre a fullhádén izs.eje75 írta:A héten megrendelem a monitort. Közben elkezdtem gondolkodni a 27-esen, és lehet hogy elég lesz az is, max közelebb húzom: van egy Ergotron MX karom, imádom, max közelebb húzom a monitort... lehet, hogy íróasztal távolságból az is elég lesz... Ráadásul, ha mégis kicsinek érzem majd végül, hibáztathatom Moby-t, hogy az egésztől Ő tehet...
Vicecen kívül: bárki tanácsát meghallgatom, aki veszi a fáradtságot, hogy leírja mit gondol: ha az ára nem számít, szigorúan ergonómiai szempontokat figyelembe véve melyiket választanátok ebből íróasztal távolságra: acer predator xb (tök ugyanazt tudják, csak a méretük különböző) ? A 27-es, vagy a 32-es méretűt? Csak gamingre és filmnézésre kell... Köszi!!
Bazeg tökéletes méret. Kész, nincs többet mit mondani róla.
Spoiler
Monitor van ekkorában? Nekem most 27es van, de picit kicsi, viszont a >5ms válaszidőt nem adom.Moby írta:Nem, bocs nem, én visszaszívok mindent. Ez a pár nap BF1 után azt kell mondjam, nincs tökéletesebb méret monitortávolságból mint a 32 col. NINCS. TÖKÉLETES. Kompetitív multira is tökéletes. Ha lenne ilyen méretű 4k tévé valami hasonlóban, holnap megvenném. Sajnos nincs, de végülis elvagyok egyelőre a fullhádén izs.
Bazeg tökéletes méret. Kész, nincs többet mit mondani róla.Spoiler
No, megnéztem ezt az ajánlott "Központi Hírszerzés" című amerikai vígjátékot. Nekem nagy csalódás volt. Bleh. Plötty. :(
Honnan ez a hirtelen megvilágosodás? :D Egyébként meg dehogy tökéletes, túl nagy. :PMoby írta:Nem, bocs nem, én visszaszívok mindent. Ez a pár nap BF1 után azt kell mondjam, nincs tökéletesebb méret monitortávolságból mint a 32 col. NINCS. TÖKÉLETES. Kompetitív multira is tökéletes. Ha lenne ilyen méretű 4k tévé valami hasonlóban, holnap megvenném. Sajnos nincs, de végülis elvagyok egyelőre a fullhádén izs.
Bazeg tökéletes méret. Kész, nincs többet mit mondani róla.Spoiler
szerk: De tényleg. Mondjuk valszeg nem tervezel rílprőnek lenni, se pixelsnipeolni, szal élvezd csak.
Az előélet ismert. A másik lakásban is 32-n toltam, de ott nem jött be. Mondjuk ott minden nagyon retekül volt megoldva, kényelmetlen volt minden. A költözéskor vettem a 24-es benq-t. Aztán amikor lukavágtam a ps4-re, erre kötöttem az irodában (ami legalább 1 éve ott rohadt nekem), és leolvadtam mennyire jó képe volt rajta. Merugye majdnem full glossy. Meg nagy(monitorként). Meg fasza :). És akkor hazahoztam, a benqt meg kibasztam a picsába. Na azóta van ez, de le akartam cserélni valami 4k-s akármire. Egyelőre feladtam. Viszont annyira gecijó rajta bf1-et is tolni, hogy nemigaz. Nagyobb már nem kéne, de többet kisebb se. Több pixel az jó vóna, de az egy jövőbeli projekt marad.DanielT írta:Honnan ez a hirtelen megvilágosodás?
Hát engem már legyaknak ám az ovodások. Egyszerűen kurvaszarok már a reakcióidőim. Egyre jobban megy a BF1, egyre jobban élvezem is, de látom minden halálnál. Viszont már nincsenek ilyen jellegű terveim. Valszeg nekem már kurvamindegy mit tud a monitor papíron, mer negyvenszer vagyok szarabb bármelyiktől is. Szal már csak ebszolájte empirikusan, és szubjektíven választok kijelzőt. Na így maradt végül ez.DanielT írta:szerk: De tényleg. Mondjuk valszeg nem tervezel rílprőnek lenni, se pixelsnipeolni, szal élvezd csak.
Óvodásokról jut eszembe: fiammal ma majdnem végigtoltuk a Mickey: Castle of Illusion-t. Főboss van még hátra. Kösz artynak a tippért, tényleg rohadtul megérte a kéteurót! Ebben még kb felesben be kellett segíteni a kiskrapeknak, de a Tembo: The Badass Elephant-t majdnem egyedül tolta végig, és már maxolgatja kifele a pályákat :D Gyön a utánpótlás.
3 éves.
3 éves.
Pedig, ha vennél egy bélyeg, de 144hz moncsit, így tolhatnád:Moby írta:Hát engem már legyaknak ám az ovodások. Egyszerűen kurvaszarok már a reakcióidőim. Egyre jobban megy a BF1, egyre jobban élvezem is, de látom minden halálnál. Viszont már nincsenek ilyen jellegű terveim. Valszeg nekem már kurvamindegy mit tud a monitor papíron, mer negyvenszer vagyok szarabb bármelyiktől is. Szal már csak ebszolájte empirikusan, és szubjektíven választok kijelzőt. Na így maradt végül ez.
(kevés vágás, sokáig követhetitek egy prö minden szent mozdulatát)
phpBB [media]
Azért fasza a BF többek közt, mert a helyezkedés, és a taktika sokkal fontosabb. Ha már szemtől szemben vagy valakivel, 50% úgyis.Moby írta:Hát engem már legyaknak ám az ovodások. Egyszerűen kurvaszarok már a reakcióidőim. Egyre jobban megy a BF1, egyre jobban élvezem is, de látom minden halálnál. Viszont már nincsenek ilyen jellegű terveim. Valszeg nekem már kurvamindegy mit tud a monitor papíron, mer negyvenszer vagyok szarabb bármelyiktől is. Szal már csak ebszolájte empirikusan, és szubjektíven választok kijelzőt. Na így maradt végül ez.
deep írta:Azért fasza a BF többek közt, mert a helyezkedés, és a taktika sokkal fontosabb. Ha már szemtől szemben vagy valakivel, 50% úgyis.
Ez nem ember bazdmeg. Erre nem tudok mit mondani. Ember ilyenre képtelen.DanielT írta:Pedig, ha vennél egy bélyeg, de 144hz moncsit, így tolhatnád:
(kevés vágás, sokáig követhetitek egy prö minden szent mozdulatát)
Ha abból élnél hogy ezt csinalod, hasonló lennél te is. Napi 8-10 órában ezt tolja. De legalábbis játszik.Moby írta:Ez nem ember bazdmeg. Erre nem tudok mit mondani. Ember ilyenre képtelen.
Csakhogy ő már akkor is ilyen jó volt, amikor nem ebből élt. Az, hogy jó volt, hozta magával, hogy ebből él. Ja és napi 2-3 órában tolja, leszámítva a mostani újdonság időszakot, amikor többet persze.deep írta:Ha abból élnél hogy ezt csinalod, hasonló lennél te is. Napi 8-10 órában ezt tolja. De legalábbis játszik.
És huszonkilencedszer is, amikor Stodehnél felhozod a "te is lehetnél ilyen" témát: Kivételes, hatalmas tehetség. Ez nem matek, hogy ha X órát beleraksz, akkor X mennyiségű láda sört tudsz felrakni a teherautóra. Baszhatod az órát, hasonló korú emberek tízmilliói tehetnék bele amit ő és mégse érnék el a szintet. Mint ahogy bele is teszik és nem érnek a közelébe se.
csgot is rengetegen toljak napi6-8 oraban, megse jutnak sehovadeep írta:Ha abból élnél hogy ezt csinalod, hasonló lennél te is. Napi 8-10 órában ezt tolja. De legalábbis játszik.
2 évig nyomtam napi 8-12 órát a CS-t. A megszállottja voltam. Egy gyökérség volt az egész, mindegy. Nem voltam szar, de voltak nálam sokkal jobbak is, nem is kevesen.
Most is streamel, épp benéztem, meccs vége, scoreboard:
Legtöbb pontja és 43 killje van. A Mögötte a következőnek a listán 8. NYOLÖCÖ. Stodeh csak pisztollyal 11-et nyírt ki. Köszöntem!
Legtöbb pontja és 43 killje van. A Mögötte a következőnek a listán 8. NYOLÖCÖ. Stodeh csak pisztollyal 11-et nyírt ki. Köszöntem!
phpBB [media]
arty írta:Volt! (amúgy érdekelne, hogy más is így látta? mármint aki pécén játszott főleg.... hogy az ismerősnél a tévén a játék JOBB, hogy a játéktermi élményt otthon sehogy se éli át?)
'98-ban szegre akasztottam a gaminget (pc) érdeklődés hiânyában, pedig a számítógépes grafika az egyik fő hobbim volt.
Pár évvel később egy angliai kirakatban láttam dreamcastet egy horgászós játékot demózva (Sega Bass Fishing). 3D grafika, ami lefolyt a képről. Nem hittem el. 14k modemmel elkezdtem utánanézni, hogy mi volt az, belebotlottam a Shenmue-be. Azt hittem fix hátteres (Alone in the Dark) játék, erre lejön a videó és megmozdult real-time a világ olyan animációval, hogy el sem tudtam képzelni, hogy ilyen van. Azonnal visszaestem a játékdrogba és hosszú éveken át csak röhögtem a tudatlan pécés nyomoron, ahol azt hitték, hogy konzol=Mario, miközben egy új dimenzió volt.
És egyben azóta csalódás minden egyes új generáció...
Na, ez is a szokásos, szarba butított, lebegős/mágneses/mindenvilágít/súlytalan nongém lett. Különösen vicces, hogy az autoaim célkereszt akkora, hogy szerintem végig lehet úgy játszani, hogy csak az egyik analógot használja az ember.
Kibaszott baromállat Totti gondolom gyűjtőiért sátrazik. (Innen is üdv, ha olvasod!)
phpBB [media]
Kibaszott baromállat Totti gondolom gyűjtőiért sátrazik. (Innen is üdv, ha olvasod!)
sztori?! haggyadmá' :) az tényleg csak addig volt "lényeg", amig nem 10+ évre tervezték a "szériát"... amig volt koncepció.Mekee írta:Megvolt mindkettő. Unity az úgy hulladék ahogy van, a syndicate az valamivel jobb, de még mindíg súlytalan, céltalan semmi az egész sztori. Az hogy szép, hát ja. Mindemelett fosport mindenen amire megjelent.
most az AC-k önmagukban játszandók, nem mint "AC széria" - kapsz egy alibi bosszú-sztorit, ahol le kell nyomni 12 bosst, majd a végén a 13. főbosst. kész, ennyi :D
és akkor innentől az a kérdés, hogy megelégszel-e azzal a kvázi-működő lopakodós mechanikával, amit a játék nyújt... hogy van-e kedved hozzá egy kurvaszép sandboxban, viszonylag repetitíven, de ha a főszálhoz ragaszkodsz, 12-14 óra alatt végülis talán nem unod meg.
nekem olyannyira bejött a graf és a mechanika, hogy ahogy vége lett a unitynek, ültem is le a syndicate elé - soha korábbi ac után nem volt ilyen, hogy még játszanám a formulát! általában a végére undorodtam az egésztől, s kellett az az 1 év kihagyás, hogy újra kíváncsian vessem bele magam a következő homokozóba... aztán ennek persze nem lett (lesz?) túl jó vége: a szindikátust szerettem volna, ha tovább tart, így a főszál mellett nekiálltam bevenni londont, saját mércémmel rengeteg activityt csináltam és ezután kissé unom a főszál missönjeit, már így a felénél :/
Cod4 remaszter innen fog érdekelni bárkit is? Főleg, hogy day1 nem is lesz elérhető az összes multi map?
Én részemről tegnap a Tescoban beraktam a kosárba egy cod4 goty-t ezerkilencért. :D
Én részemről tegnap a Tescoban beraktam a kosárba egy cod4 goty-t ezerkilencért. :D
Ez igazából számomra nem kérdés, nem, nem elégszem meg. Nekem az hogy szép meg hogy van egy "jó???" mechanika alatta az nem elég ahoz hogy kedvem legyen 3-4 óránál többet benne tölteni. MIndezek mellett vicc ahogy futott pisi4-en, de bepróbáltam pcn is, nevetséges graf mellett is épp 30frém, naneee, del. A mechanikát meg addíg finomították, míg totál egy agyhalott lepke szintjére süllyedt, kb ilyen press x to kill a szint már.arty írta:és akkor innentől az a kérdés, hogy megelégszel-e azzal a kvázi-működő lopakodós mechanikával, amit a játék nyújt...
Az. Már írtam róla korábban. Elképesztő mennyire ostoba lóhúgy játékot rejtett egy egész jónak igérkező koncepció. És azok az animációk...tejóóóóisten. Flashszarokból jobbat találni az egyeurós sávban.DanielT írta:Na, ez is a szokásos, szarba butított, lebegős/mágneses/mindenvilágít/súlytalan nongém lett
Mirőbeszész gyerek? 60fps-el toltam végig a két utolsót ac-t. Legyen má eszed a setupho' :)Mekee írta:Ez igazából számomra nem kérdés, nem, nem elégszem meg. Nekem az hogy szép meg hogy van egy "jó???" mechanika alatta az nem elég ahoz hogy kedvem legyen 3-4 óránál többet benne tölteni. MIndezek mellett vicc ahogy futott pisi4-en, de bepróbáltam pcn is, nevetséges graf mellett is épp 30frém, naneee, del. A mechanikát meg addíg finomították, míg totál egy agyhalott lepke szintjére süllyedt, kb ilyen press x to kill a szint már.
Hihetetelen bazeg, hogy ennyi idő után sem vagy képes megtanulni, mi ezeknek a halála :( Ráadásul te, mit az elvek harcosa, pontosan tudnod kéne, hogy minden tartalmi hiányosságokért ezek az alibi gecik léte felel. És még bele is állsz...arty írta:sztori?! haggyadmá' :) az tényleg csak addig volt "lényeg", amig nem 10+ évre tervezték a "szériát"... amig volt koncepció.
most az AC-k önmagukban játszandók, nem mint "AC széria" - kapsz egy alibi bosszú-sztorit, ahol le kell nyomni 12 bosst, majd a végén a 13. főbosst. kész, ennyi :D
és akkor innentől az a kérdés, hogy megelégszel-e azzal a kvázi-működő lopakodós mechanikával, amit a játék nyújt... hogy van-e kedved hozzá egy kurvaszép sandboxban, viszonylag repetitíven, de ha a főszálhoz ragaszkodsz, 12-14 óra alatt végülis talán nem unod meg.
nekem olyannyira bejött a graf és a mechanika, hogy ahogy vége lett a unitynek, ültem is le a syndicate elé - soha korábbi ac után nem volt ilyen, hogy még játszanám a formulát! általában a végére undorodtam az egésztől, s kellett az az 1 év kihagyás, hogy újra kíváncsian vessem bele magam a következő homokozóba... aztán ennek persze nem lett (lesz?) túl jó vége: a szindikátust szerettem volna, ha tovább tart, így a főszál mellett nekiálltam bevenni londont, saját mércémmel rengeteg activityt csináltam és ezután kissé unom a főszál missönjeit, már így a felénél :/
Aby! Milyen a 1+3?
Tökmindegy, annyit se ér már számomra az egész. Az utolso kettőt pisi4-en toltam, az unity-t be se fejeztem, annyira nem érdekelt, a syndicate jobb volt, azt befejeztem, csak kíváncsiságképp próbáltam, de mégegy végigjátszást nem ér az egész. Ezerszer inkább az ezio-s sztorit tolnám, ha lenne időm :DMoby írta:Mirőbeszész gyerek? 60fps-el toltam végig a két utolsót ac-t. Legyen má eszed a setupho' :)
Necro írta:Aby! Milyen a 1+3?
Röviden összefoglalva
+ stock android-szerűség bloatware nélkül;
+ vékony és szép, elegáns;
+ internetezésre nagyon kényelmes, mert gyors, mint állat;
+ agresszív appbezárást a háttérben javították;
+ kezd stabil lenni, már egy ideje már nem találkozom random restartal, waze nem fagy le hirtelen stb.;
+ mióta beleraktak sRGB módot, azóta a képe egész rendben van;
+ kamera állóképben egész okés, színek nagyon jók, nem túlszaturált;
- videofelvétel kb. használhatatlan, egy szaggatós, frame droppolós, alig stabilizáló, bugos szar, főleg 1080p-ben (sokan reklamálnak, threadek vannak róla, fejlesztők surveyt indítottak, elvileg próbálják javítani későbbi update-tel);
- mikrofon minősége hulladék, tompa, levág halk szótagokat, és kollégák szerint, mintha egy vödörből beszélnék. Elvileg nem a HW a szar, hanem a noise cancellation. Reklamációk miatt próbálták már update-tel javítani, de nem nagyon sikerült;
- képernyő max. fényessége nem túl jó, napon épphogy olvasható, napszemüvegben már nagyon nehezen;
o leejtettem betonra nadrágzseb magasságából, képernyő darabkákra repedt, alu-keret megsérült több helyen, elpostáztam javításra.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára aabyssx 2016.09.04. 15:24-kor.
Sosem láttam ismerősnél konzolt, amikor PC-s voltam, csak akkor, amikor nálam is NES-klón volt. És ismerősnél is csak NES-t vagy Mega Drive-ot gyűrtünk a C64 mellett (C128-hoz is volt szerencsém, de ganz egál :). Akkor meg éppen PC-re vágytam, mert már ezek is kifutott/kifutó generációk voltak, és én könnyes szemmel PC-s stratégiákra, RPG-kre és FPS-ekre vágytam, vagy olyan SNES/PC-cuccokra, mint a Blackthorne vagy az Earthworm Jim (mivel a suliban PC-k voltak, meg az ismerősöknek is főleg az, így ezek is PC-snek számítottak). Játékteremben sem jártam soha, maximum falusi kocsmákban néztem tátott szájjal beat' em upokat vagy jóval később Sega Rallyt (vagy valami hasonlót) csapattam magam is, de abba már csak a közösségi élmény kedvéért vágtam bele. (A flippert sem szerettem társaságban, csocsó-, darts- asztalitenisz-párti voltam, vagyok.) Újságokban szívesne olvastam konzolos játékokról, de ott is a pC-sek voltak a meggyőzőbbek, és sajnos az 576 is szétvált, én meg maradtam a PC-s verziónál.arty írta:Volt! (amúgy érdekelne, hogy más is így látta? mármint aki pécén játszott főleg.... hogy az ismerősnél a tévén a játék JOBB, hogy a játéktermi élményt otthon sehogy se éli át?)
Tehát óriási élmény volt, amikor NES/C64-ről WarCraft II-re, Duke Nukem 3D-re, Heroes of Might Magicre, Panzer Generalra, Red Alertre, Doomra, Dungeon Keeperre, FIFA 98-ra fejlesztettem egy csapásra, azt az ugrást semmi nem tudja már visszaadni. Némelyik játékra kellett várnom pár hónapot az első PC-mtől, de a felük day1 kipróbálós volt, vagy korábbi, mert havernál megvoltak, aztán rohantam kölyökként PC-t venni. Ettől még a DOS- és korai Windows-korszak gányos tudott lenni akkori szemmel is. Meg még jó pár évig.
A konzolélményem meg a PS3 volt, ami azóta is úgy kísért, hogy már inkább vagyonokat költöm VGA-ra, de ne kelljen többet átélnem azt A gamepad és a tévé maradt belőle (bár régen is játszottunk tévén meg gamepaddel és joystickkel, de a műfaji váltásokat is hozó platformváltással ezek kikoptak, szép emlékekké váltak).
Abban nem érdekel a multi, szóval jöhet day1. Warezban természetesen, dögöljenek meg a 20+ ezres "bundle" -al. Kár, hogy pár hónapja a feléig elvittem a kampányt, de nem olyan hosszú és így legalább lesz minta.benőmenő írta:Cod4 remaszter innen fog érdekelni bárkit is? Főleg, hogy day1 nem is lesz elérhető az összes multi map?
Én részemről tegnap a Tescoban beraktam a kosárba egy cod4 goty-t ezerkilencért. :D
Én valami 5 dollárért vagy 5 euróért vettem. Azt megérte. A végigjátszást kevésbé. Nem volt rossz, de 2 dollárért sokkal faszább lett volna a Ft/perc!benőmenő írta:Cod4 remaszter innen fog érdekelni bárkit is? Főleg, hogy day1 nem is lesz elérhető az összes multi map?
Én részemről tegnap a Tescoban beraktam a kosárba egy cod4 goty-t ezerkilencért. :D
Köszi! Most öröklök majd egy S6Edge-et, kíváncsi voltam hogy vált be az android (i5s azért marad a fiókban).aabyssx írta:Röviden összefoglalva
Az excsajom is ezt mondta, amikor intéztem neki a P9Lite-ot. Aztán amikor leszállítottam, a kezében volt 10 percig az új és mondta, hogy vigyem és adjam el, többet nem akar hozzányúlni. 5 év iPhone után meg van őrülve a P9L-ért, imádja.Necro írta:i5s azért marad a fiókban
szerk: Má' lehet mondtam a sztorit, mindegy.
Néztem belőle gameplayt, egy Portal klón a fantasztikus humor nélkül, de elég korrekt art designnal.Micsu írta:tuningteszt.mp5
Hát ez egy ötlettelen fos, ami kurva jól néz ki.Micsu írta:...
Ninnya teória nem a legjobb játékok készítésében, de a real time motion capture arcokkal együtt elég menő.
1h5m-től.
phpBB [media]
1h5m-től.
Oké, csak ez S6e, azért száll rám mert asszony megy vissza iPhonera (mondjuk a Experience Store vastagon benne van*)DanielT írta:Az excsajom is ezt mondta
* Megvettük ezt a szart prémium garanciával (220+30k talán?) két hónapra rá nem lehetett tölteni. Gari, megállapították hogy a kábel szar, kb két HÉT alatt szereztek egy újat, full balfaszkodás, nem tudtak minket értesíteni ("pedig több SMS-t is küldtünk, na mindegy előfordul") arrogáns fasz kiszolgálás stb. Erre három hétre beszart az egész, 2 percenként újraindult. Megmondták az asszonynak (miután hazaküldték az összes papírért, hogy utána mégiscsak a telefonból olvassák ki az IMEI-t) hogy hát, egy hónapon belül javítva volt (he?) úgyhogy ők ehhez nem nyúlnak. Mondta az asszony hogy oké, akkor ő most véletlenül átmegy rajta a kocsival kétszer, visszahozza ők meg kurvára kicserélik a prémium garancia keretein belül. Erre összejött a válságstáb és egy gyors megbeszélés után méltóztattak elvenni. Laza két hét (cserekészülék vagy bármi nélkül) után, ami alatt nekem kellett bejárkálni hogy esetleg készen van-e már, sikerült megoldani egy alaplapcserével (közben az egyik "majd szólunk" ígéretnél kiderült hogy sikerült a telefonszámot szarul felírniuk). Átvételnél mentek a szokásos szövegek mint pl "Én leszarom ha csődbe megy az egész Samsung nekem lesz munkám két évig a garanciák miatt" és "Tán jogász vagy?" (asszony doktor). Sajnos az experience store oldalán nem tudtak olyan elérhetőséget találni ahol jelezni tudtam volna hogy vannak gondok.
Na, szerintem elég időt tettem a BF1 bétába, hogy elmondjam a véleményem. Gecijó. Tényleg az. Tudom, artynak volt ebben igazsága: már előre fel lett szopva a videókkal, szal volt egy pozitív hozzáállásom. Nagyon tetszik, át tudok nézni a nyilvánvaló bugokon. addiktív rohadtul.
És azt a hibát, amit elkövettem az OW-al, a bf4-el, meg kitudja mivel, ezzel nem követem el: nem veszem meg. Ugyanis - és ez már nem a játék sajátossága - sokkal többet idegesítenek a multik, mint ahányszor szórakoztatnak. Mind. Ez is. És én már nem vagyok kapható az idegeskedésre, főleg nem a videójátékok kapcsán. És ez újra-meg-újra csak visszacsábítana idegeskedni. Szal ha multiznék, csak evvel csapatnám, de már nem fogok, semmivel. Ez a tizenpár óra fasza volt, és pont elég is
És azt a hibát, amit elkövettem az OW-al, a bf4-el, meg kitudja mivel, ezzel nem követem el: nem veszem meg. Ugyanis - és ez már nem a játék sajátossága - sokkal többet idegesítenek a multik, mint ahányszor szórakoztatnak. Mind. Ez is. És én már nem vagyok kapható az idegeskedésre, főleg nem a videójátékok kapcsán. És ez újra-meg-újra csak visszacsábítana idegeskedni. Szal ha multiznék, csak evvel csapatnám, de már nem fogok, semmivel. Ez a tizenpár óra fasza volt, és pont elég is
Nagyon frankó, csak a modell csaj feje (in engine) valami iszonyú ellenszenves. Az az száj, fogak, stb. A legelső traileren sokkal jobb volt.aabyssx írta:Ninnya teória nem a legjobb játékok készítésében, de a real time motion capture arcokkal együtt elég menő.
videó.filekiterjesztés
1h5m-től.
Annak a kurva untildawnnak is a kibaszott vicsorgó karakter miatt álltam neki 3x, mire meg tudtam békélni vele. Én nem tudom hogy a faszba nem tűnnek ezek fel a grafikusoknak?DanielT írta:Nagyon frankó, csak a modell csaj feje (in engine) valami iszonyú ellenszenves. Az az száj, fogak, stb. A legelső traileren sokkal jobb volt.
Cool story! Találkozunk day1!Moby írta:Na, szerintem elég időt tettem a BF1 bétába, hogy elmondjam a véleményem. Gecijó. Tényleg az. Tudom, artynak volt ebben igazsága: már előre fel lett szopva a videókkal, szal volt egy pozitív hozzáállásom. Nagyon tetszik, át tudok nézni a nyilvánvaló bugokon. addiktív rohadtul.
És azt a hibát, amit elkövettem az OW-al, a bf4-el, meg kitudja mivel, ezzel nem követem el: nem veszem meg. Ugyanis - és ez már nem a játék sajátossága - sokkal többet idegesítenek a multik, mint ahányszor szórakoztatnak. Mind. Ez is. És én már nem vagyok kapható az idegeskedésre, főleg nem a videójátékok kapcsán. És ez újra-meg-újra csak visszacsábítana idegeskedni. Szal ha multiznék, csak evvel csapatnám, de már nem fogok, semmivel. Ez a tizenpár óra fasza volt, és pont elég is
Tőlem összefuthatunk valahol, bár nem világos hogy kapcsolódik ez a posztomhoz, de ha csak személyesen tudod elmondani, rajtam nem múlik!DanielT írta:Cool story! Találkozunk day1!