Mondjuk a 98 centes gogos verzió (ahogy az összes többi PC-s) ki fog crashelni a desktopra a Kazah ejtőernyős QTE-nél. Nálam pl. a "next gen content" kikapcsolása sem orvosolja, savefile-al tudtam végigvinni legutóbb. Persze ettől függetlenül putri, köpedelem a "PS5-ös verzió" is.Zóanagyvarázsló írta:Végre lehet 480p @ 30 fps-sel csapatni a Tomb Raider Legendet PS5-ön!
A PC-s játékoknak leáldozott
Erre a watch dogs star wars modra izgul valaki? Az uros reszek eleg gagyik sztem, a grafika meg a hangulat rendben van
Hands on review szerint a szokásos generic lekletlen ubifos.Micsu írta:Erre a watch dogs star wars modra izgul valaki? Az uros reszek eleg gagyik sztem, a grafika meg a hangulat rendben van
V-Risingot tolja innen valaki?
Ha nem is day 1, de nekem nagyon hosszú idő után az első Ubi játék, amit tényleg ki szeretnék próbálni legalább.Moby írta:Hands on review szerint a szokásos generic lekletlen ubifos.
Hogy a Sands of Time Remake-ből egy logóra tellett tőlük az meg szánalom a köbön. Inkább akkor meg se említsék, ha ennyit tudnak belőle mutatni.
Azt az 1 hónap ubiplust rátolhatod day1 is, telejesen mindegy. Ami a ubi járékaiban szar, azt nem javítja patch :Dbenőmenő írta:Ha nem is day 1, de nekem nagyon hosszú idő után az első Ubi játék, amit tényleg ki szeretnék próbálni legalább.
Hogy a Sands of Time Remake-ből egy logóra tellett tőlük az meg szánalom a köbön. Inkább akkor meg se említsék, ha ennyit tudnak belőle mutatni.
benőmenő írta:Ha nem is day 1, de nekem nagyon hosszú idő után az első Ubi játék, amit tényleg ki szeretnék próbálni legalább.
Hogy a Sands of Time Remake-ből egy logóra tellett tőlük az meg szánalom a köbön. Inkább akkor meg se említsék, ha ennyit tudnak belőle mutatni.
Töltsd le a Ghost Recon Wildlands vagy Breakpointot...És máris kipróbáltad ezt a csodás ubi szemetet.... Nagyjából most az lesz átszkinelve kivételesen és nem egy AC...
Jo azert nem mind1 hogy milyen vilagban kell nyomkodnod az egygombot, mert sajna latni hogy egygombos jatek.Castle82 írta:Töltsd le a Ghost Recon Wildlands vagy Breakpointot...És máris kipróbáltad ezt a csodás ubi szemetet.... Nagyjából most az lesz átszkinelve kivételesen és nem egy AC...
En ac szuz vagyok, wd2 lement, az nem volt azert rossz, kiv leszek erre az outlawsra ;)
Épp ez a baj, hogy de. Mindegy. Ha a core gameplay szar, akkor még a világ sem viszo el a hátán. Az avatarral ugyanez volt. Egyébként éppen amiatt nem gondolom, hogy ez jobb lesz attól bármivel is. És az is ugyanígy fel lett szopva, aztán végül az is ugyanaz a dögunalom generic ubifos lett. Szerintem innen nem játszotta végig senki. Nem igazán látom, hogy ez most itt mitől lesz más.Micsu írta:Jo azert nem mind1 hogy milyen vilagban kell nyomkodnod az egygombot, mert sajna latni hogy egygombos jatek.
En ac szuz vagyok, wd2 lement, az nem volt azert rossz, kiv leszek erre az outlawsra ;)
Ömleni fog ősztől a jóság!
az az outrun :Pdonatus13 írta:És igaz is, a trailer ugyan nagyon szar volt. A civ 5 trailere még mindent visz. Attól tartok a civ 6 ban tapasztalt ultra szar vizuális irányzatot nem fogják feladni. Viszont a játékmenet lehet még csodás megint. Azért mégis a világ egyik legjobban újrajátszható játékáról van szó.
remélem sose lesz jobb élményed, mint a legend pöcés verziója :DCastle82 írta:Majd a jóideje Sony valagába pénzelt Digital Foundry lehozza hogy miért is PS5-ön van ebböl is a definitiv verzió és nem pc-n mint a GTA5-nél és társainál...
(egyébként nyilván egy mai xboxon játszott x360as verzió a "legjobb" - 600p, beteszed a lemezt, 7 gigás pecs lecuppan és GÉM! :P nekem mondjuk elszaródott az accom, szóval 360as játékokat NEM tudok jelentleg játszani... mármint másik accal tudhatnám, de na.)
arty írta:remélem sose lesz jobb élményed, mint a legend pöcés verziója :D
(egyébként nyilván egy mai xboxon játszott x360as verzió a "legjobb" - 600p, beteszed a lemezt, 7 gigás pecs lecuppan és GÉM! :P nekem mondjuk elszaródott az accom, szóval 360as játékokat NEM tudok jelentleg játszani... mármint másik accal tudhatnám, de na.)
Olvastam hogy a pc is rakásfos.:)
De nem is izgat csak elég unalmas az a trend manapság hogy mindig kiemeli egy egy "szaklap" hogy a pc verzióval milyen bajok vannak- némán kussolva arról hogy bizony a konzol verziókkal is gondok vannak. A Dfoundry m,eg eljutott annyira a Sony szopó szintre hogy néha már a ps5 verzió mindenben a definitiv, lásd GTA 5-ös bullshitcunamijuk.... Ez már jóideje tart de évről évre ahogy a Sony alá nyal egyre több és több oldal úgy lett egyre rosszabb.... Annó AC Unity-nél is amit máig felemlegetnek mint micsoda szar pc port csak azt felejtették el hogy a leginkább játszható verzió az pont a pc verzió volt miközben a csodakonzolokon 1 fps-es jelenetek zajlottak számtalanszor a képen...:D
a pécé ekézésével 2024-ben az unrealengine séderstutterje miatt nem nehéz mellélőni.... plusz sok cím ótvar portal indult (oké h sokszor a konzolos is szar volt!), tehát ideális platformként nem jellemezhető :) és sokszor TÉNYLEG a ps5 verza a legproblémamentesebb.... ezt kár eltagadni. egyszerüen ott a többség....Castle82 írta:Olvastam hogy a pc is rakásfos.:)
De nem is izgat csak elég unalmas az a trend manapság hogy mindig kiemeli egy egy "szaklap" hogy a pc verzióval milyen bajok vannak- némán kussolva arról hogy bizony a konzol verziókkal is gondok vannak. A Dfoundry m,eg eljutott annyira a Sony szopó szintre hogy néha már a ps5 verzió mindenben a definitiv, lásd GTA 5-ös bullshitcunamijuk.... Ez már jóideje tart de évről évre ahogy a Sony alá nyal egyre több és több oldal úgy lett egyre rosszabb.... Annó AC Unity-nél is amit máig felemlegetnek mint micsoda szar pc port csak azt felejtették el hogy a leginkább játszható verzió az pont a pc verzió volt miközben a csodakonzolokon 1 fps-es jelenetek zajlottak számtalanszor a képen...:D
amugy a legend ps3on is betonkemény, 480p-ben nézhető a kép (felette a leggagyibb scaler miatt artifactol!!! 10 évvel az FSR előtt!!!! :D ), a frém az sokszor alacsony, de a csucs a végefőboss, ahol simán megáll 1-1 másodpercre is.... és célozz.... basszus, hát lehet h a ps2 emus ps5 TÉNYLEG a tuti :D (ha az 60 és nem bugos)
Boldog edios napot mindenkinek!
Tehát valójában szándékod ellenére PC-n emulálást javasolsz? Mert hát PS5-on elvileg nincs az 60. Boxon az XSX nem simítja ki az fps-t?arty írta:a pécé ekézésével 2024-ben az unrealengine séderstutterje miatt nem nehéz mellélőni.... plusz sok cím ótvar portal indult (oké h sokszor a konzolos is szar volt!), tehát ideális platformként nem jellemezhető :) és sokszor TÉNYLEG a ps5 verza a legproblémamentesebb.... ezt kár eltagadni. egyszerüen ott a többség....
amugy a legend ps3on is betonkemény, 480p-ben nézhető a kép (felette a leggagyibb scaler miatt artifactol!!! 10 évvel az FSR előtt!!!! :D ), a frém az sokszor alacsony, de a csucs a végefőboss, ahol simán megáll 1-1 másodpercre is.... és célozz.... basszus, hát lehet h a ps2 emus ps5 TÉNYLEG a tuti :D (ha az 60 és nem bugos)
Ez a shader stutter olyan neked, mint másoknak a HÁBORÚ!!!4!. Biztos igazad van, de nálam ma ment végig a Bramble: The Mountain King (igen, Unreal Engine-es), mielőtt kikerül ganépasszból, és hét XSX-en a szokásos 50-60 fps-en csapkorászás megy (vagyis, ahogy nézem, a PS5-ös verzió a superior, bár kijelzőtől is függ), PC-n meg be lehet lőni vajsimára. Tudom, VRR kell, sajnos konzolon nem azzal néztem, és nem tett jót neki, hiányzik a lehetőség jobbfrémes verzióra, amikor éppen másik kijelzőre van kötve. 3060-on bezzeg eleve bőven 60 fölé is be tudtam lőni. Kb. minden egyes játék jobban belőhető számomra PC-re, amit csak Play Anywhere-ben próbálgattam mindkettőn.
Maga a játék szerintem bejöhetne neked, ha még ma végigrohannál rajta, bár alapvetően északi (svéd) folk horror tud lenni, megidézi a Brothers: Tale of Two Sonst is, de itt csak egy karaktert kell irányítani. Az irányítás néha lehetne pontosabb, pláne a fix kamerás ugrabugrával, de nem különösebben nehéz az időnkénti trial and erroros érzet ellenére sem, lépten-nyomon checkpoint van, a játék legnehezebb részeinek számító bossfightok közben is fázisokként. Nem kihagyhatatlan élmény, de egynek jó.
phpBB [media]
Csak mert találtál egy nem stutterelő indiet, ami 2 xbox árán vett vga-don elég jól fut????! :P Oké, te nyertél, bár kb a BÉKE!!!!4!!4 álságosságának szintjén :DZóanagyvarázsló írta:Tehát valójában szándékod ellenére PC-n emulálást javasolsz? Mert hát PS5-on elvileg nincs az 60. Boxon az XSX nem simítja ki az fps-t?
Ez a shader stutter olyan neked, mint másoknak a HÁBORÚ!!!4!. Biztos igazad van, de nálam ma ment végig a Bramble: The Mountain King (igen, Unreal Engine-es), mielőtt kikerül ganépasszból, és hét XSX-en a szokásos 50-60 fps-en csapkorászás megy (vagyis, ahogy nézem, a PS5-ös verzió a superior, bár kijelzőtől is függ), PC-n meg be lehet lőni vajsimára. Tudom, VRR kell, sajnos konzolon nem azzal néztem, és nem tett jót neki, hiányzik a lehetőség jobbfrémes verzióra, amikor éppen másik kijelzőre van kötve. 3060-on bezzeg eleve bőven 60 fölé is be tudtam lőni. Kb. minden egyes játék jobban belőhető számomra PC-re, amit csak Play Anywhere-ben próbálgattam mindkettőn.
Maga a játék szerintem bejöhetne neked, ha még ma végigrohannál rajta, bár alapvetően északi (svéd) folk horror tud lenni, megidézi a Brothers: Tale of Two Sonst is, de itt csak egy karaktert kell irányítani. Az irányítás néha lehetne pontosabb, pláne a fix kamerás ugrabugrával, de nem különösebben nehéz az időnkénti trial and erroros érzet ellenére sem, lépten-nyomon checkpoint van, a játék legnehezebb részeinek számító bossfightok közben is fázisokként. Nem kihagyhatatlan élmény, de egynek jó.
Ma is meló lett a program, ill. a hétvégém is elúszni látszik :( De hétfőn szabi. Hétfőn lesz még valami érdemleges ganéban? ;) Naugye!
ps: a legend valóban 30-nak tűnik ps5ön és nem nextgen effektes. 360as legalább xsx-en fix30 és jó a scaling és a frém is és nem is bugos. 600p miatt nem árt messzebb ülni, mint általában.
Egyet? Azt írom, hogy MINDEN jobb vagy ugyanolyan, amit néztem, csak most éppen az aktuális konkrét játékról írtam. Bár néha azért legalább később jön a 60 fps patch formájában.arty írta:Csak mert találtál egy nem stutterelő indiet, ami 2 xbox árán vett vga-don elég jól fut????! :P Oké, te nyertél, bár kb a BÉKE!!!!4!!4 álságosságának szintjén :D
Ma is meló lett a program, ill. a hétvégém is elúszni látszik :( De hétfőn szabi. Hétfőn lesz még valami érdemleges ganéban? ;) Naugye!
ps: a legend valóban 30-nak tűnik ps5ön és nem nextgen effektes. 360as legalább xsx-en fix30 és jó a scaling és a frém is és nem is bugos. 600p miatt nem árt messzebb ülni, mint általában.
neked valami csodapécéd lehet, hogy nem érint a séderstutter akkor :D egy a dzsillióból! mutogatni kéne, hátha reverzendzsinerelik, hogy mitől jó!Zóanagyvarázsló írta:Egyet? Azt írom, hogy MINDEN jobb vagy ugyanolyan, amit néztem, csak most éppen az aktuális konkrét játékról írtam. Bár néha azért legalább később jön a 60 fps patch formájában.
Azt ugye tudod, hogy a shaderstutter nem egy kötelező eleme az ue működésének? Létezik rá megoldás.arty írta:neked valami csodapécéd lehet, hogy nem érint a séderstutter akkor :D egy a dzsillióból! mutogatni kéne, hátha reverzendzsinerelik, hogy mitől jó!
arty írta:a pécé ekézésével 2024-ben az unrealengine séderstutterje miatt nem nehéz mellélőni.... plusz sok cím ótvar portal indult (oké h sokszor a konzolos is szar volt!), tehát ideális platformként nem jellemezhető :) és sokszor TÉNYLEG a ps5 verza a legproblémamentesebb.... ezt kár eltagadni. egyszerüen ott a többség....
amugy a legend ps3on is betonkemény, 480p-ben nézhető a kép (felette a leggagyibb scaler miatt artifactol!!! 10 évvel az FSR előtt!!!! :D ), a frém az sokszor alacsony, de a csucs a végefőboss, ahol simán megáll 1-1 másodpercre is.... és célozz.... basszus, hát lehet h a ps2 emus ps5 TÉNYLEG a tuti :D (ha az 60 és nem bugos)
Akkor "csodapc-m" (Asus lapban 7700x, 32gb 6ezres ddr5, gen4-es nvme és a 4090) van mert kb 1 hete toltam ki a Callisto-t és ott sem volt gond - gondolom szénné patchelték mára.... Nem tudom melyik játéknak kéne problémásnak lenni. Még nemigen futottam egybe se aminek lett volna zavaró gondja, a stutter kiidegelne de sehol semmi, bár mostanság régebbi stuffokkal tolom. Azt viszont elhiszem hogy user errorok és fing hardverek meg szarul összeválogatott hw komponensek miatt sokan szopnak. :-P De hogy a ps5 lenne a definitiv....:)
Jedi Survivor vagy a Dead Space remake pörgött?Castle82 írta:Akkor "csodapc-m" (Asus lapban 7700x, 32gb 6ezres ddr5, gen4-es nvme és a 4090) van mert kb 1 hete toltam ki a Callisto-t és ott sem volt gond - gondolom szénné patchelték mára.... Nem tudom melyik játéknak kéne problémásnak lenni. Még nemigen futottam egybe se aminek lett volna zavaró gondja, a stutter kiidegelne de sehol semmi, bár mostanság régebbi stuffokkal tolom. Azt viszont elhiszem hogy user errorok és fing hardverek meg szarul összeválogatott hw komponensek miatt sokan szopnak. :-P De hogy a ps5 lenne a definitiv....:)
Az Elden Ring konkrétan a mai napig csak PS5-ön stutter mentes a PS4-es verziót futtatva.
De ha már itt tartunk a Wolfenstein The New Ordert én még semmilyen PC-n nem láttam fix 60-nal menni, ide értve több saját konfigot és a Geforce now-t is. Konzolon fix 60 cserébe nem túl jól élsimított 1080p.
A definitív jelzőt remélem látszik hogy sehol nem használtam, mert nyilván máshol vannak a kompromisszumok az egyes verziókban. Csak más ezt egy "olcsó" célhardvernél lenyelni, és megint más amikor csak a gpu 3x annyiba kerül.
Callisto megjelenéskor szörnyű volt, aztán mire végeztem vele, beletették a shader precompilingot.Castle82 írta:Akkor "csodapc-m" (Asus lapban 7700x, 32gb 6ezres ddr5, gen4-es nvme és a 4090) van mert kb 1 hete toltam ki a Callisto-t és ott sem volt gond - gondolom szénné patchelték mára.... Nem tudom melyik játéknak kéne problémásnak lenni. Még nemigen futottam egybe se aminek lett volna zavaró gondja, a stutter kiidegelne de sehol semmi, bár mostanság régebbi stuffokkal tolom. Azt viszont elhiszem hogy user errorok és fing hardverek meg szarul összeválogatott hw komponensek miatt sokan szopnak. :-P De hogy a ps5 lenne a definitiv....:)
Elden ring nem stutterel, csak esik benne az fps. Néha 45fps alá is, amivel a PS5 VRR-je nem tud mit kezdeni. Én X-en nyomtam, nem volt vele semmi.benőmenő írta:Jedi Survivor vagy a Dead Space remake pörgött?
Az Elden Ring konkrétan a mai napig csak PS5-ön stutter mentes a PS4-es verziót futtatva.
De ha már itt tartunk a Wolfenstein The New Ordert én még semmilyen PC-n nem láttam fix 60-nal menni, ide értve több saját konfigot és a Geforce now-t is. Konzolon fix 60 cserébe nem túl jól élsimított 1080p.
A definitív jelzőt remélem látszik hogy sehol nem használtam, mert nyilván máshol vannak a kompromisszumok az egyes verziókban. Csak más ezt egy "olcsó" célhardvernél lenyelni, és megint más amikor csak a gpu 3x annyiba kerül.
Ez az egész shader stutter kb érthetetlen, hogy miért létezik még egyáltalán. Nem igen van rá más magyarázat, minthogy főleg féleszűekkel lett feltöltve a szakma.
Mi Zó emailcime? Tudja vki? Elhagyta a telefonját; a telefon Stuttgartban, Zó nem tudom hol, e-mailt talán néz más telefonján, és akkor tudnék neki számot küldeni, hogy beszéljünk, lehet fejből nem tudja a számom.
Megtaláltam. :) Köln nem olyan nagy hely mégsem. :)Botond írta:Mi Zó emailcime? Tudja vki? Elhagyta a telefonját; a telefon Stuttgartban, Zó nem tudom hol, e-mailt talán néz más telefonján, és akkor tudnék neki számot küldeni, hogy beszéljünk, lehet fejből nem tudja a számom.
Zót találtad meg vagy a telefonszámát? Vagy az emailt címét? Mi a franc történik?
Zó vonattal ment, én kocsival Kölnbe, a meccsre. Vártam a pályaudvaron, mert unokaöcsém is vonattal jött, és ha már ott vagyok, akkor gondoltam leintem Zót is, lövünk egy selfiet hármasban a fiammal, elküldjük Artynak, hogy mi itt vagyunk hárman, miatta csúszik a contra 4 fős local coop. Nem jött. Felhívom, hogy kiment másik kijáraton, és vmi török vette fel. Szóval telefon Stuttgartban, holnap megyek érte.DanielT írta:Zót találtad meg vagy a telefonszámát? Vagy az emailt címét? Mi a franc történik?
Közben meccs, kiszoptunk, jövünk ki, aszondja a gyerek, az nem Zó? De. Mondom neki hol a telefon, nem hitte el.
Regggel felveszem és kirakom a telefonjánál, jön vonattal a haverjaival, én meg kocsival. Vagy jön velem tovább kocsival vagy vmi.
De lényeg a lényeg. Zó is megvan, telefonja is megvan. Sőt még én is megvagyok, de hát nem lehet mindig happy end!
/szerk: és a lényeg! A selfie elkészült, Artynak megírtuk, hogy ismét ő a szabotőr!
Hát ez marha jó! :D Na vigyázzatok magatokra a barbár nyugaton!Botond írta:Zó vonattal ment, én kocsival Kölnbe, a meccsre. Vártam a pályaudvaron, mert unokaöcsém is vonattal jött, és ha már ott vagyok, akkor gondoltam leintem Zót is, lövünk egy selfiet hármasban a fiammal, elküldjük Artynak, hogy mi itt vagyunk hárman, miatta csúszik a contra 4 fős local coop. Nem jött. Felhívom, hogy kiment másik kijáraton, és vmi török vette fel. Szóval telefon Stuttgartban, holnap megyek érte.
Közben meccs, kiszoptunk, jövünk ki, aszondja a gyerek, az nem Zó? De. Mondom neki hol a telefon, nem hitte el.
Regggel felveszem és kirakom a telefonjánál, jön vonattal a haverjaival, én meg kocsival. Vagy jön velem tovább kocsival vagy vmi.
De lényeg a lényeg. Zó is megvan, telefonja is megvan. Sőt még én is megvagyok, de hát nem lehet mindig happy end!
/szerk: és a lényeg! A selfie elkészült, Artynak megírtuk, hogy ismét ő a szabotőr!
Elkezdtem a Metroid Prime Switch remaket, mert ugye agyon van dicsérve a játék már a Gamecube óta és ez még csak a harmadik vagy negyedik generáció amire ez a tetű Nintendo eladta ugyanazt.
Első pálya, a végén van egy menekülős visszaszámlálás ami nem sikerült mert többször elég nehezen esett le mit is akar a játék.
Restart from last save? Ok.
És kezdődik újra a pálya, teljesen az elején, AZ ELNYOMHATATLAN intróval.
Hát a jó kurva anyátok az. Shiftdel.

Újabb próbálkozás: Metroid Dread
Elnyomhatatlan, hosszú és borzalmas intro, ahogy azt már a Nintendo exkluzívoktól megszokhattuk.
Első pályán megint van egy iszonyatosan idegesítő, frusztráló és a legkevésbé sem szórakoztató ellenfél elől menekülős rész. Ahogy elkap instant halál és restart, szerencsére nem az egész pálya. Így legalább megpróbáltam 5x és csak utána töröltem le a picsába ezt a hulladékot.

Mindkettő ott áll valahol nem messze az elkezdés után szerintem megjelenésük óta. Valahogy egyiket sem volt ingerenciám kettőnél többször elindítani.DanielT írta:Újabb próbálkozás: Metroid Dread
Elnyomhatatlan, hosszú és borzalmas intro, ahogy azt már a Nintendo exkluzívoktól megszokhattuk.
Első pályán megint van egy iszonyatosan idegesítő, frusztráló és a legkevésbé sem szórakoztató ellenfél elől menekülős rész. Ahogy elkap instant halál és restart, szerencsére nem az egész pálya. Így legalább megpróbáltam 5x és csak utána töröltem le a picsába ezt a hulladékot.
Ellenben kb a felénél vagyok az Alan Wake 2-nek. Minden percét élvezem, mégha játékként nem is feltétlenül jó, olyan sok lövöldözés nincs benne (mint mondjuk a kontrollban). Viszont mint a Finn Kojima (by Zó) egyik meséje szerintem rohadt szórakoztató. Vagyis inkább az eddigi legjobb.
Fílnek áldássék a neve, az ő forza horizonja inspirálta a mai napunkat!DanielT írta:Hát ez marha jó! :D Na vigyázzatok magatokra a barbár nyugaton!
Van ugye a FH-okban a kocsival előzd meg a vonatot event, na azt mi elpróbáltuk élőben. Zó haverjai indultak vonattal, mi kocsival, stuttgarti pályaudvar a cél. Na, nyertünk, de célfotósan, mert Zó nem érte el a vonatot, míg parkoltunk elment a vonat.
Münchenben második próba!
Zó telefonját felvettük közben a stuttgarti teherpyaudvaron.
benőmenő írta:Jedi Survivor vagy a Dead Space remake pörgött?
Az Elden Ring konkrétan a mai napig csak PS5-ön stutter mentes a PS4-es verziót futtatva.
De ha már itt tartunk a Wolfenstein The New Ordert én még semmilyen PC-n nem láttam fix 60-nal menni, ide értve több saját konfigot és a Geforce now-t is. Konzolon fix 60 cserébe nem túl jól élsimított 1080p.
A definitív jelzőt remélem látszik hogy sehol nem használtam, mert nyilván máshol vannak a kompromisszumok az egyes verziókban. Csak más ezt egy "olcsó" célhardvernél lenyelni, és megint más amikor csak a gpu 3x annyiba kerül.
Mindkettő pörgött, a Survivor még 3080-al a DS Remake 4090-el egyikben sem volt stutter.- ismerősnél 2080-al a Jediben volt stutter. Eldenre majd ránézek még nem vitt rá a lélek miután a ps5-ön annó elszállt a mentésem a csodálatos playstation online tárhelyéről kb 80 óra gameplay-el.... New order passz de az fura hogy te semmilyen pc-én nem láttad 60-al menni miközben:
phpBB [media]
A Survivorbe a 3.5-ös patchel került be a shader precompilation, azóta nincs stutter. DS remake-re nem emlékszem, pedig nyomtam, de nem rémlik semmilyen stuttergond.Castle82 írta:Mindkettő pörgött, a Survivor még 3080-al a DS Remake 4090-el egyikben sem volt stutter.- ismerősnél 2080-al a Jediben volt stutter. Eldenre majd ránézek még nem vitt rá a lélek miután a ps5-ön annó elszállt a mentésem a csodálatos playstation online tárhelyéről kb 80 óra gameplay-el.... New order passz de az fura hogy te semmilyen pc-én nem láttad 60-al menni miközben:
Kemény, hát örülök, hogy Zó ilyen klassz programot szervezett nektek!Botond írta:Fílnek áldássék a neve, az ő forza horizonja inspirálta a mai napunkat!
Van ugye a FH-okban a kocsival előzd meg a vonatot event, na azt mi elpróbáltuk élőben. Zó haverjai indultak vonattal, mi kocsival, stuttgarti pályaudvar a cél. Na, nyertünk, de célfotósan, mert Zó nem érte el a vonatot, míg parkoltunk elment a vonat.
Münchenben második próba!
Zó telefonját felvettük közben a stuttgarti teherpyaudvaron.
Hat legalabb valamirol emlekezetes marad a hetvege mert a meccstol biztos nem
Most voltunk a Duna forrásnál, de 30 éve tudtam inni belőle, most a beleivós részt privatizálta vki, szóval nem tudtunk. :(DanielT írta:Kemény, hát örülök, hogy Zó ilyen klassz programot szervezett nektek!
Vagy csak nem annyira elterjedt patchelt játékoknál normális vason a probléma, mint ahogy a sirámokat kaján örömmel és olvasgatva a zinterneten vágyvezérelten lecsapódik benned. Nyilván nem is játszom mindennel day1, így kevésbé is keresem a bajt, de szoktam látni UE-logót. És érintene mást is, nem csak UE-s játékoknál látok pre-compilingot. Nem mondom, hogy jelenség nem létezik, csak azt, hogy el kellene gondolkozni, torz szemüvegen keresztül nézed-e.arty írta:neked valami csodapécéd lehet, hogy nem érint a séderstutter akkor :D egy a dzsillióból! mutogatni kéne, hátha reverzendzsinerelik, hogy mitől jó!
Nálam is 60 fps volt.Castle82 írta:Mindkettő pörgött, a Survivor még 3080-al a DS Remake 4090-el egyikben sem volt stutter.- ismerősnél 2080-al a Jediben volt stutter. Eldenre majd ránézek még nem vitt rá a lélek miután a ps5-ön annó elszállt a mentésem a csodálatos playstation online tárhelyéről kb 80 óra gameplay-el.... New order passz de az fura hogy te semmilyen pc-én nem láttad 60-al menni miközben:
tno.avi
Hat erdekes mod a hb2ot nem emlegeti ami a generacio egyik legszebb cime, es rangat xsxen, ps5on nem lattam.Zóanagyvarázsló írta:Vagy csak nem annyira elterjedt patchelt játékoknál normális vason a probléma, mint ahogy a sirámokat kaján örömmel és olvasgatva a zinterneten vágyvezérelten lecsapódik benned. Nyilván nem is játszom mindennel day1, így kevésbé is keresem a bajt, de szoktam látni UE-logót. És érintene mást is, nem csak UE-s játékoknál látok pre-compilingot. Nem mondom, hogy jelenség nem létezik, csak azt, hogy el kellene gondolkozni, torz szemüvegen keresztül nézed-e.
Atomic Heartnal lattam utoljara ue logot , ugye az nem ue5 de szepen is futott.
persze, a hosszabb-rövidebb shader precompile, de valamiért ezt ritkán vállalták eddig be a devek.... legalábbis a DF folyamatosan sírt a probléma miatt, most a hellblade2 kapcsán ajnározták, hogy alapból bekerült, játékindítás után közvetlenül lefut és sosincs stutter cserébe játék közben.Moby írta:Azt ugye tudod, hogy a shaderstutter nem egy kötelező eleme az ue működésének? Létezik rá megoldás.
az a jó a problémával, hogy ezt a millás konfig is csak csökkenti, de meg nem oldja :) ha a callisto problémamentes, akkor igen, valszeg fossápecselték mára.Castle82 írta:Akkor "csodapc-m" (Asus lapban 7700x, 32gb 6ezres ddr5, gen4-es nvme és a 4090) van mert kb 1 hete toltam ki a Callisto-t és ott sem volt gond - gondolom szénné patchelték mára.... Nem tudom melyik játéknak kéne problémásnak lenni. Még nemigen futottam egybe se aminek lett volna zavaró gondja, a stutter kiidegelne de sehol semmi, bár mostanság régebbi stuffokkal tolom. Azt viszont elhiszem hogy user errorok és fing hardverek meg szarul összeválogatott hw komponensek miatt sokan szopnak. :-P De hogy a ps5 lenne a definitiv....:)
nyilván ez is bennevan.... a nyolcadik pecs környékén az internetet már alig érdekli egy játék :) szal nincs info.Zóanagyvarázsló írta:Vagy csak nem annyira elterjedt patchelt játékoknál normális vason a probléma, mint ahogy a sirámokat kaján örömmel és olvasgatva a zinterneten vágyvezérelten lecsapódik benned. Nyilván nem is játszom mindennel day1, így kevésbé is keresem a bajt, de szoktam látni UE-logót. És érintene mást is, nem csak UE-s játékoknál látok pre-compilingot. Nem mondom, hogy jelenség nem létezik, csak azt, hogy el kellene gondolkozni, torz szemüvegen keresztül nézed-e.
Ja, a HB2 pont rendben volt már nálam day1 is. Persze az 1080p sem natív, de duplafrémes a boxoshoz képest, és nincs stuttering sem. Ismét köthettem egy számomra SOKKAL kedvezőbb kompromisszumot. Mondjuk, ha még játék is ját hozzá, az nem jött volna rosszul.arty írta:persze, a hosszabb-rövidebb shader precompile, de valamiért ezt ritkán vállalták eddig be a devek.... legalábbis a DF folyamatosan sírt a probléma miatt, most a hellblade2 kapcsán ajnározták, hogy alapból bekerült, játékindítás után közvetlenül lefut és sosincs stutter cserébe játék közben.
A Callisto Protocolt elvileg meg tudnám nézni, de elég hátul van a bakancslistámon, pedig már bundle-ben fillérekért hozzám vágták máshoz csomagolva. Végig kéne játszani az eredeti Dead Space-t (annak idején félbe maradt), és tök ígéretes a boxos auto-HDR-es verzió, de persze, hogy 30 fps...
Mindenesetre várok javaslatokat, mit nézzek meg a csodapécémen, ha azt nem is ígérem, hogy elkapkodom. 80 GB-ot lekapni demózás miatt nincs kedvem olyanhoz, amivel amúgy még nem játszanék, de ha pont olyan, amivel igen, akkor más a helyzet. Viszont most a ganépassz végéig be vagyok táblázva. Például végig kéne lőnöm a Rage 1-et, hogy a Rage 2-t ingyen letudhassam (Epicen adták, de akkor már inkább az MS-féle).
phpBB [media]
30. perctől ömlik a jóság! FHD@60-al ofc!
- Mario&Zöldmárió preorder!
- world championship, bárcsak lett volna gyerekkoromban, de így majd a fiam maxolja a témát
- donkey kong preorder!
- dragon quest remastereken gondolkozok 2025 lesz, mire mindhárom elérhető, gondolkozok még
- luigi mansion2 HD-re már rég leadtam a preordert
- zelda echoes of wisdom nyilván preorder! kurvajó, hogy újra használják ezt az enginet, elsőre is tök cukker volt
- lego horizon majd second hand, poénból
- gyűrűk urát nem tudom eldönteni jó lesz e, talán
- metroidokból még egy se volt meg sose, de talán egyszer vmelyikbe belenézek
CIV7-et nem is mutatták!!!!444
Nyilván az is preorder!
Nem erről van szó. A devek, illetve a fejlesztésben részletvők (bárki, teszterek, bárki) hülye kockák, akik az orrukon túl nem látnak., És mivel minden részfolyamat mindenhol milliószor fut le, végig sem gondolják, hogy mi történik egy olyan szűz gépen, ahol még sosem futott le az adott shader, illetve az egész kód.arty írta:de valamiért ezt ritkán vállalták eddig be a devek
Jól mutatja a helyzetet, hogy a codemastersnek heteken keresztül próbáltuk elmagyarázni többedmagammal, hogy mégis mi a faszt kéne megcsinálni, és kurvára nem értették. Pörögtek a a sahdercaching körül, és nem fogták fel, hohgy igen, arra is szükség van, de mindenekelőtt le kéne fordítani azokat a szarokat. És nem ment át. Majd kínomban belinkeltem nekik a UE doski vonatkozó oldalát. Abból értették csak meg, hogy mi a gecit akarunk. Pedig ezek nem ma kezdték a szakmát, nem nyeretlen kétévesek, mindössze arról van szó, hogy sajnos jelenleg nincs a fejlesztésben/tesztelésben olyan folyamat, ami azt biztosítaná, hogy az ezzel foglalkozó emberek pontosan azt lássák, amit a játékosok. Ez egy hiba, egy kurva nagy hiba. Ezért írtam azt, hogy ez nem egy technikai szükségszerűség. Ez egy elbaszás eredménye. Ez egy olyan elbaszás, mintha egy autógyárban csupa kisméretű ajtó lenne, majd bekerülne a céges irányelvekbe, hogy emiatt csak 165 cenitémter alatti embereket vesznek fel. És megtervezik az ott dolgozók, illetve legyártják az autókat, miközben csak egymást látják, és közben a külvilágban meg csomó ember két méter magas, és senki nem tudja használni az autókat. És egyik oldal sem érti mi a gond, mindkettő a másikra mutat. Ez is ilyen az elbaszások tanmeséjének nagykönyvébe illő eset.
Egyszerűen döbbenet mekkora őrület van most a gémingben.
Ubi kidobta ugye az anno117 trailert, ami annyira nagyon elkapta az egész Caesar 3 és 2 hangulatot, hogy döbbenet (lehet az elsőét is, de arra nem emlékszem már, hogy milyen volt), hypeot feltolta bennem a maximumra, és akkor dörrentették be igazán a marketing gépezetet.
Jött egy videó tegnap, hogy melyik fanok jósolták meg előre mi lesz a következő Anno rész, és ma még jött egy werkfilm a trailerből, ami mégjobban megerősíti a várakozásaim. Amúgy is imádom a werkfilmeket.
Remélem ez a 2025ben jön ez január 1, vagy nagyon max a szülinapom!
The hype is real!

Fel nem fogom miért foglalkoznál már eleve az eredetivel amikor van rohadt jó remake, nemhogy a retek 30 fps X360 szenny verzióval... Ahogy persze azt is nehezen, hogy a megjelenése óta eltelt 15 évben hogy nem került sorra. Nade sok mindent nem értek én az életben...Zóanagyvarázsló írta:Végig kéne játszani az eredeti Dead Space-t (annak idején félbe maradt), és tök ígéretes a boxos auto-HDR-es verzió, de persze, hogy 30 fps...
Engem is alig tudnak lefogni, annyira bepörögtem...Botond írta:Egyszerűen döbbenet mekkora őrület van most a gémingben.
Ubi kidobta ugye az anno117 trailert, ami annyira nagyon elkapta az egész Caesar 3 és 2 hangulatot, hogy döbbenet (lehet az elsőét is, de arra nem emlékszem már, hogy milyen volt), hypeot feltolta bennem a maximumra, és akkor dörrentették be igazán a marketing gépezetet.
Jött egy videó tegnap, hogy melyik fanok jósolták meg előre mi lesz a következő Anno rész, és ma még jött egy werkfilm a trailerből, ami mégjobban megerősíti a várakozásaim. Amúgy is imádom a werkfilmeket.
Remélem ez a 2025ben jön ez január 1, vagy nagyon max a szülinapom!
The hype is real!
Botond írta:Egyszerűen döbbenet mekkora őrület van most a gémingben.
Ubi kidobta ugye az anno117 trailert, ami annyira nagyon elkapta az egész Caesar 3 és 2 hangulatot, hogy döbbenet (lehet az elsőét is, de arra nem emlékszem már, hogy milyen volt), hypeot feltolta bennem a maximumra, és akkor dörrentették be igazán a marketing gépezetet.
Jött egy videó tegnap, hogy melyik fanok jósolták meg előre mi lesz a következő Anno rész, és ma még jött egy werkfilm a trailerből, ami mégjobban megerősíti a várakozásaim. Amúgy is imádom a werkfilmeket.
Remélem ez a 2025ben jön ez január 1, vagy nagyon max a szülinapom!
The hype is real!
Köszi, hogy belinkelted ez nagyon fasza lehet. Várom.
Sorra került, csak 7 óra után parkolópályára került. Nem szívesen nézek, játszok addig remake-et, amíg az eredetit ki nem ismertem.DanielT írta:Fel nem fogom miért foglalkoznál már eleve az eredetivel amikor van rohadt jó remake, nemhogy a retek 30 fps X360 szenny verzióval... Ahogy persze azt is nehezen, hogy a megjelenése óta eltelt 15 évben hogy nem került sorra. Nade sok mindent nem értek én az életben...
Jaja, mindenképp ki kell ismerni!Zóanagyvarázsló írta:Sorra került, csak 7 óra után parkolópályára került. Nem szívesen nézek, játszok addig remake-et, amíg az eredetit ki nem ismertem.
Most mé? Lehet hogy majd nem érti anélkül! Nem megy majd át valami fontos, mert mondjuk sérül az irodalmi mélység a rimékelésben. És akkor mi lesz? Ki fogja átadni a kimaradt részeket? Majd TE?DanielT írta:Jaja, mindenképp ki kell ismerni!
Naugye!
És hát közben meg...(valszeg ők is kiismerték az eredeti kiadásokat)
95 pontos Elder Ring dlcre ki cuppan ra, ugye Mobynak kimarad
Egyelőre biztos. Csomó minden más van, amit nyomnék, de amennyire nincs időm gémelni, az AW2-vel sem fogok végezni soha.Micsu írta:95 pontos Elder Ring dlcre ki cuppan ra, ugye Mobynak kimarad
Rengeteg módon el lehet cseszni.DanielT írta:Jaja, mindenképp ki kell ismerni!
És neked az utolsó elcseszésmorzsát is fel kell szippantani! Teljes egyertértés van abban, hogy jól sikerült a remake. Pont arra lenne jó, hogy a szokásos 20 éves backlogodból úgy pipáld ki, hogy korszerű színvonalon tapasztald meg elsőre. Valamivel tegyél már kivételt és ne alázd meg az élményt.Zóanagyvarázsló írta:Rengeteg módon el lehet cseszni.
ha nem tolod az égbe a nehézséget, szerintem az R1 neked egy hosszú délután alatt meglehet :) és aztán irány a 10/10-es folytatás, ami ráadásul szép és tényleg jó is!Zóanagyvarázsló írta:végig kéne lőnöm a Rage 1-et, hogy a Rage 2-t ingyen letudhassam (Epicen adták, de akkor már inkább az MS-féle).
Felfoghatatlan mit láttok abban a rage2-ben. A köszépszar legalja minden tekintetben. A generic fos archetípusa.
és utána hogyan csúszik let a 2 és a 3, he?DanielT írta:És neked az utolsó elcseszésmorzsát is fel kell szippantani! Teljes egyertértés van abban, hogy jól sikerült a remake. Pont arra lenne jó, hogy a szokásos 20 éves backlogodból úgy pipáld ki, hogy korszerű színvonalon tapasztald meg elsőre. Valamivel tegyél már kivételt és ne alázd meg az élményt.
(kérdés van-e jelentősége a 2-3 létezésének vagy elég az 1 ebből... nekem a 3 coop tesztje óta meghalt a DS széria iránti érdeklődésem :D )
Moby írta:Felfoghatatlan mit láttok abban a rage2-ben. A köszépszar legalja minden tekintetben. A generic fos archetípusa.
élvezetes benne lőni :) (és anno legalábbis rohadt jól is nézett ki!)Moby írta:Felfoghatatlan mit láttok abban a rage2-ben. A köszépszar legalja minden tekintetben. A generic fos archetípusa.
én a mad max esetén vagyok úgy, hogy nem értem... plána mostanság dobál yt ilyen tartalmakat, hogy hú mekkora hidden gem, de én 2x is nekimentem és sose kapott el, annyira sivár a sivatag és a harc sem élvezetes igazán :(
Nemtom hogy csúszik a torta után a szar. De ha egyel kevesebb alkalommal kéne szart ennem, azt választanám. Az X360 verziót illetően meg lehetőleg azt se.arty írta:és utána hogyan csúszik let a 2 és a 3, he?
(kérdés van-e jelentősége a 2-3 létezésének vagy elég az 1 ebből... nekem a 3 coop tesztje óta meghalt a DS széria iránti érdeklődésem :D )
Nincs egyik formulában+ip-ben 3 nál több rész, de inkább 2 az ideális (filmben és játékban is). Végignyomtam mindhármat, speciel a 3-mal se volt bajom, mert nem vártam megint tökugyanazt.
Egy kicseszett pokol a Mad Max, pont ahogy írod.arty írta:élvezetes benne lőni :) (és anno legalábbis rohadt jól is nézett ki!)
én a mad max esetén vagyok úgy, hogy nem értem... plána mostanság dobál yt ilyen tartalmakat, hogy hú mekkora hidden gem, de én 2x is nekimentem és sose kapott el, annyira sivár a sivatag és a harc sem élvezetes igazán :(
Jusant
Walking sim helyett climbing sim a Don't Noddól (Remember Me, Life is Strange).
+ egész szórakoztató és érdekes mászni, milliószor játékabb érzés, mint amit az AC-kban, UC-kben, TR2013-ban megszoktam, sokkal inkább Grow Home, az nyilvánvaló inspiráció;
+ jól összerakták hozzá az "indie" látványt;
+ van mese háttérnek az apályt megélőkről és ellene küzdőkről, felfedezve lehet összegyűjteni a részleteket, nem direkt és minden részletet bemutatósztorivezetés, ami önmagában nagy was ist das, de itt a csomagba passzol;
0 ami kimaradt a gyűjtögetésből, az itt már számomra úgyis marad, mert csak komplett fejezeteket lehet visszatölteni, és nem egy olyan pörgős platfromer, ahova visszaugrok a pályákra csak úgy (a Grow Home nyíltabb, azt maxoltam is);
- helyenként túlságosan tud limitálni a mozgásban, ha rámászol olyan kisebb tereptárgyakra, melyekre nem kéne, volt, hogy úgy bepörgött a karakter, hogy tölthettem vissza a checkpointot.
Sokkal jobban esett, mint vártam.

Sztem is középszar, egy Atomic Heart sokkal jobb mindenben, kivéve járműhasználatMoby írta:Felfoghatatlan mit láttok abban a rage2-ben. A köszépszar legalja minden tekintetben. A generic fos archetípusa.
Kettő nekem jobba adta mint az 1arty írta:és utána hogyan csúszik let a 2 és a 3, he?
(kérdés van-e jelentősége a 2-3 létezésének vagy elég az 1 ebből... nekem a 3 coop tesztje óta meghalt a DS széria iránti érdeklődésem :D )
Az is hasonlóan szar, igen. Találó.arty írta:élvezetes benne lőni :) (és anno legalábbis rohadt jól is nézett ki!)
én a mad max esetén vagyok úgy, hogy nem értem... plána mostanság dobál yt ilyen tartalmakat, hogy hú mekkora hidden gem, de én 2x is nekimentem és sose kapott el, annyira sivár a sivatag és a harc sem élvezetes igazán :(
/mondjuk én nem kétszer, hanem huszonkétszer mentem neki mindkettőnek. Feldolgozhatatlan, hogy bárki ezekről jót írjon.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2024.06.19. 12:51-kor.