Ez ügyben nem tudok nyilatkozni, a DD1 soha nem ment végig, ezt sokszor írtam, a DD2-ben viszont nincs semmi lényegi szerepe, hogy a pawnok micsodák, vagy a saját karaktered micsoda, mert nincs benne semmiféle kihívás a harcokat tekintve, így maximum a vizuális különbségek motiválhatják az embert,Zóanagyvarázsló írta:Nem rossz a mágia a DeS-ben, de balance nincs vele, látványtalan, behatárolt és tök más. Végigment a DeS és DD is casterrel, nem egy szint, nem egy stílus. A közelharc se igazán. A Nioh-t még nem tudom hova helyezni, a 2 megvan, az 1-et majd még egyszer berántom. Meg az Elden Ringet is, de annyira sosem kapott el a stílus, hogy ráizguljak, a DeS+DaS+promó nem adta el nekem. Tipikus ganéban demózásra való
A DD1-ben nehéz volt kitapasztalni a pawnokat, a szerencse sokat segíthetett ebben. Nyilván szuperokosnak nehéz kihozni őket, de meglepően jó dolgokat ki lehetett. Azért nem bántam volna, ha co-opra mennek rá inkább, az MMO-jukat viszont nyugaton nem erőltették. Meg trickster is érdekelne, az bemutató videón érdekesnek tűnt, és nem is éppen mechanikailag szokványosnak.
A PC-s játékoknak leáldozott
Pedig az 1 szerintem nem volt kimondottan könnyű, főleg a kieges sziget nem, vért kellett ott izzadni.Moby írta:Ez ügyben nem tudok nyilatkozni, a DD1 soha nem ment végig, ezt sokszor írtam, a DD2-ben viszont nincs semmi lényegi szerepe, hogy a pawnok micsodák, vagy a saját karaktered micsoda, mert nincs benne semmiféle kihívás a harcokat tekintve, így maximum a vizuális különbségek motiválhatják az embert,
Lehet egyszer visszatérek hozzá, de most kiégtem egy időre.Zóanagyvarázsló írta:Pedig az 1 szerintem nem volt kimondottan könnyű, főleg a kieges sziget nem, vért kellett ott izzadni.
Na ha a DD1-hez visszatérsz a DD2 okádás után, akkor lesz vége mindennek. "Az ember akinek mindig fájt a feje, pedig rendszeresen kalapáccsal ütötte."Moby írta:Lehet egyszer visszatérek hozzá, de most kiégtem egy időre.
Az úriember itt azt állítja, abban legalább van kihívás. Máris egyel jobb mint a folytatás.DanielT írta:Na ha a DD1-hez visszatérsz a DD2 okádás után, akkor lesz vége mindennek. "Az ember akinek mindig fájt a feje, pedig rendszeresen kalapáccsal ütötte."
Köszike mindenkinek
Az biztos, hogy műfajon belül nem mondanám könnyűnek, de úgy, hogy jól ismertem a játékot PS3-ról, már nyilván nehéz volt meglepnie PC-n. A Bitterblack Isle az, ami tényleg szívatja a játékost, különösen, ha nem NG+-ban megy agyontápolva. Bizonyos (komoly) tápoltság nélkül kb. lehetetlen szerintem (meg hát sokáig is tartana lefaragni egy gorecyclops HP-ját), de el lehet mindig kicsit továbbjutni taknyon csúszva. És ha ott egyszer lement a főboss, újra neki lehet futni, mert durvább encounterek és addig nem látott ellenségek is jönnek, és a végére is rátesznek még egy lapáttal - vagy százzal. Az egész hardcore-kodásra van kitalálva, bár nyilván kaszttól is függ. De nem az alapjáték NG+-ban csináltam én sem (azért a második végéhez bőven 100 fölötti szinten mentem).Moby írta:Az úriember itt azt állítja, abban legalább van kihívás. Máris egyel jobb mint a folytatás.
Így olvasgatva, a Dragon's Dogma 2 megjelenésében a legnagyobb pozitívum, hogy Itsuno mostmár talán neki fog ülni DMC 6-ot hegeszteni.
Lepörgött ismét a Rise of the Tomb Raider, immár pc-n, szingliben, szintén a Fíl ökoszisztémának hála.
Újat nem tudok mondani, pc-n még szebb, és hogy miért? Hát elkezdtem, aztán nem tudtam abbahagyni.
Újat nem tudok mondani, pc-n még szebb, és hogy miért? Hát elkezdtem, aztán nem tudtam abbahagyni.
Mindeközben a szabadon fel és lecsatolható ps5 disc drive megmenti a fizikai kiadásokat.
"The physical version of Star Wars Outlaws will require an online connection to install, it’s been revealed."
"The physical version of Star Wars Outlaws will require an online connection to install, it’s been revealed."
Nem ez az első ilyen. A játékipart kinőtte a nagy kapacitású bd lemezeket is. A felhasználónak meg baszommindegy, lehetne a kód egy nfc chipen is, a lényeg, hogy tudják adnivenni. Ezért lett nekem is ez az ordenáré geciszar lemezes slim. Ha jön még valami a sonytól, a tököm se akar több fisemfost az accountján rohasztani. Volt idő, nem is kevés, amikor még nagy bátorsággal meg mertem venni a sony saját játékait, nem volt benne rizikó, ma meg még a lemezzel sem nulla, mert benne van a pakliban, hogy Dani módra kettébaszom a következőt, mielőtt megszabadulhatnék tőle.Botond írta:Mindeközben a szabadon fel és lecsatolható ps5 disc drive megmenti a fizikai kiadásokat.
"The physical version of Star Wars Outlaws will require an online connection to install, it’s been revealed."
Amióta ez a hitványgeneráció fut, ha lenne rá mód, még biztosítást is kötnék, hogy nemcsak a beletett pénz visszajön, de még a időmet is kifizeti valaki, ami ebbe a mocskos drogba megy
Itt aztán tényleg kimaxolták a technológia lehetőségeit, hogy olyan vizuális körítést teremtsenek, ami az élettől is elveszi a kedvem. Jó szórakozást mindenkinek aki kiszopkodja a ganéból!
phpBB [media]
Engem is rettenetesen taszít az egész.DanielT írta:Itt aztán tényleg kimaxolták a technológia lehetőségeit, hogy olyan vizuális körítést teremtsenek, ami az élettől is elveszi a kedvem. Jó szórakozást mindenkinek aki kiszopkodja a ganéból!
Akinek nem tetszik a Hellblade sötét és depresszív látványvilága, annak itt a legújabb színes AAAA ubisoft moslék, ropogós arcanimációkkal.
phpBB [media]
Azok az abrazatok tenyleg brutalisak, kb 5 evet mentunk vissza az idoben
11 órás sima tucat TPS-ként lőttem végig, néha meghaltam, akkor felélesztettek Botondék .... egynek elment, szebb volt, mint a Call of Juarez Cartel, jobban futott, mint a Kane and Línch 1 és .... ennyi :) Csakis azért teszek próbakört Zóékkal a folytatásban, mert ők meg letoltak velem 1000 másik fos fps-tps-t :D Nekem első dolgom volt a kirepülő XP eltüntetése, ha az nem lett volna opció, nem bírom 1 órát sem. Anélkül azért látod a fejesed hatását, stb, ez a része nem szörnyű.Micsu írta:Lehet a fizika hiánya és a repkedő számok keltették azt az érzést bennem de arra emlékszem hogy utána a gears5öt nyomtuk le cimbivel, ott ha pofán lőtted szakadt a fej, pusztult-gurult minden, még az is immerzívebb volt a gameplay meg jóval változatosabb. Csak utóbbi loot nélküli.
A második rész pályái randomgeneráltak?!?!??!??!??!!?
Az első részé is. :Darty írta:A második rész pályái randomgeneráltak?!?!??!??!??!!?
Az a vetődés 1:41-nél ... visszavszívom, a TR szériában teljesen jók az animációk.neoreg írta:Akinek nem tetszik a Hellblade sötét és depresszív látványvilága, annak itt a legújabb színes AAAA ubisoft moslék, ropogós arcanimációkkal.
sw outlaws.avi
ezért tévedtünk el?!Botond írta:Az első részé is. :D
Oh. Ez valamennyire megmagyarázza, hogy miért szép csak uncsi kicsit a környezet....
Igen. :Darty írta:ezért tévedtünk el?!
Oh. Ez valamennyire megmagyarázza, hogy miért szép csak uncsi kicsit a környezet....
Nem tudom, hogy az szomorúbb-e, hogy ezek még mindig itt tartanak, vagy az, hogy még látatlanban is megtippelem, hogy a gameplay még így is ütni fogja a hellblade-et. Ami persze sajnos önmagában sajnos nem érdem :Dneoreg írta:Akinek nem tetszik a Hellblade sötét és depresszív látványvilága, annak itt a legújabb színes AAAA ubisoft moslék, ropogós arcanimációkkal.phpBB [media]
Moby írta:Közben lement nálam a Dragon's Dogma 2. A végére kurvára untam, gyakorlatilag a főszálon rohatma csak végig, valami 35 óra volt, de ennyi tartalom sem volt benne. Hogy mi a faszomra röpködtek itt a 9 meg 10/10-ek azt megtippelni sem tudnám, ez egy 6-7 pontos játék. Ha a technikai oldalra erősebben nézek rá, akkor inkább 5-6. Egynek elment, de kb ennyike. Ha kimaradt volna se történik semmi. Hogy ki az isten fasza tud ebbe 200 órát belebaszni, meg minek/mire, ahhoz az én fantáziám kurvakevés. Szerintem 20 óra alatt mindent láttam, amit ez a játék nyújtani tud. Azon túl már csak végtelenszer csinálhatnám ugyanazt. Oké, mondjuk játszhatnék bármilyen játékot végtelenítve, csak ez nem is elég jo ahhoz.
* szerinted.
Nekem meg van benne 67 órám és élvezem a vége pedig még messze. Maximálisan megértem a magas pontszámokat, noha azért a 9 a tech oldala miatt valóban picit erős viszont.
Vicces hogy TE 20 óra alatt mindent láttál amit a játék tud mert nekem még a térkép negyede felfedezetlen és a déli sziklás sivatagosabb részen is még csak be bemászkáltam hogy elérjem az ottani várost és pár questet. Az a baj hogy totálisan ki vagy égve, semmi sem jó, félre kéne dobnod az egészet gamingot egy fél-egy évre.
Moby! belenéztem kormányos topikba... keresel még drivehubot? (ps5 a cél? gt?)
Mert tudok kölcsön adni ilyet: Brook Ras1ution 2
Ha kipróbálnád....... sőt, ha gondolod, utána/előtte kipróbálhatod a dd+ -t is, hogy mennyivel más a nativ vs átalakítós.
Mert tudok kölcsön adni ilyet: Brook Ras1ution 2
Ha kipróbálnád....... sőt, ha gondolod, utána/előtte kipróbálhatod a dd+ -t is, hogy mennyivel más a nativ vs átalakítós.
Dehát épp most jött meg a féléves kiégésből :)Castle82 írta:Az a baj hogy totálisan ki vagy égve, semmi sem jó, félre kéne dobnod az egészet gamingot egy fél-egy évre.
Mé ki a faszom szerint? Itt áll mellettem a szomszédom, és tollbamondja nekem a véleményét? :DCastle82 írta:* szerinted.
Felesleges, a Brook nem támogatja a CSL-t. De a DD+-t egyszer valamikor kipróbálnám. Erről az emulátorozásról letettem, ezer sebből vérzik dolog az. Lehet egyszer átülök a 15-ösre.arty írta:Moby! belenéztem kormányos topikba... keresel még drivehubot? (ps5 a cél? gt?)
Mert tudok kölcsön adni ilyet: Brook Ras1ution 2
Ha kipróbálnád....... sőt, ha gondolod, utána/előtte kipróbálhatod a dd+ -t is, hogy mennyivel más a nativ vs átalakítós.
Dehát épp most jött meg a féléves kiégésből :)
Most kicsit várok, hátha lesz náluk valami nagyobb akció. Ezek ott a fanánál kuuurva nagy bajban vannak, lassan kiteszik őket a tőzsdéről annyira semmit nem ér a részvényülk, a többségi tulajdonos CEO-t már le is váltották. Nem tudom mi a geci lesz ezekkel. Lehet, hogy a végén megveszi őket valamelyik kínai.
Dehogy jöttem meg :D Volt pár fisemfos mostanság, ami lement, de én se tudom minek. Ettől a Dragon's Dogmától alig tudtam megszabadulni, a kutyának se kellett (nem csoda). Hálisten egyik se került egy feillérembe se, de az időt kurvára sajnáltam szinte mindenre, ami az idén lement. Most azt fundáltam ki, hogy valamikor beleállok a RE4-be, hátha attól nem hányok zöldet. A teljes bizonyosság azért nincs meg bennem :D De vissza nem jöttem. Sőt, szerintem e következő félévesért dolgozok éppen keményen :DDarty írta:Dehát épp most jött meg a féléves kiégésből :)
óbakker és most látom az xbox one is lekerült a támogatott platformok listájáról :( wtf?? pár hónapja örültem, hogy jó lesz ez mindenre, erre most olvasom, hogy az első MS updatet még dodzsolták, de a február 8-it már nem és készvége :(Moby írta:Felesleges, a Brook nem támogatja a CSL-t. De a DD+-t egyszer valamikor kipróbálnám. Erről az emulátorozásról letettem, ezer sebből vérzik dolog az. Lehet egyszer átülök a 15-ösre.
kurva anyád MS :(
elsősorban persze ps3-ra vettem, kissé bugosan, de megy a dd+ .... meg reménykedtem, hogy hátha g25-ként menne ps2-n is a kormány, de ha bedugom, elmegy a ps2 képe és csak percek után kel életre a gép, pár ki-bekapcs után :O lehet k sok áramot zabál ez a fos... :( csak nincs itthon powered hub, hogy kiteszteljem.... meg közben került egy g27 úgyis :D (a héten 3 kormányt vettem, készülök a következő ps2 lanpartira :D )
dedeeeeee, bizony megjöttél, már játszol :DMoby írta:Dehogy jöttem meg :D Volt pár fisemfos mostanság, ami lement, de én se tudom minek. Ettől a Dragon's Dogmától alig tudtam megszabadulni, a kutyának se kellett (nem csoda). Hálisten egyik se került egy feillérembe se, de az időt kurvára sajnáltam szinte mindenre, ami az idén lement. Most azt fundáltam ki, hogy valamikor beleállok a RE4-be, hátha attól nem hányok zöldet. A teljes bizonyosság azért nincs meg bennem :D De vissza nem jöttem. Sőt, szerintem e következő félévesért dolgozok éppen keményen :DD
RE4-ben nekem van mégegy végigjátszás majd VR-ban... életem első resije volt és bírtam :) Van aki szerint meg szar... (resi2 remake viszont nem jött be, miközben te azt szeretted...)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2024.04.11. 19:01-kor.
Szerintem a sony is ki fogja előbb-utóbb baszni ezeket. Ezért sem akarok semmi ilyesmi megoldást már. Amúgy hol a jó istenben van helyed erre a sok lomra? :Darty írta:óbakker és most látom az xbox one is lekerült a támogatott platformok listájáról :( wtf?? pár hónapja örültem, hogy jó lesz ez mindenre, erre most olvasom, hogy az első MS updatet még dodzsolták, de a február 8-it már nem és készvége :(
kurva anyád MS :(
elsősorban persze ps3-ra vettem, kissé bugosan, de megy a dd+ .... meg reménykedtem, hogy hátha g25-ként menne ps2-n is a kormány, de ha bedugom, elmegy a ps2 képe és csak percek után kel életre a gép, pár ki-bekapcs után :O lehet k sok áramot zabál ez a fos... :( csak nincs itthon powered hub, hogy kiteszteljem.... meg közben került egy g27 úgyis :D (a héten 3 kormányt vettem, készülök a következő ps2 lanpartira :D )
Már megvolt a kibaszás, de visszajöttek FW frissítéssel. Mostmég. Álá MS esete.Moby írta:Szerintem a sony is ki fogja előbb-utóbb baszni ezeket. Ezért sem akarok semmi ilyesmi megoldást már. Amúgy hol a jó istenben van helyen erre a sok lomra? :D
Lehet a következőből már nem jönnek vissza :( Amugy jah, ez is baja az emuzásnak, meg az is, h sosem tudhatod h a játék a fos vagy az emulált ffb..... :(
De az árkád stick emulátoromat még nem mertem tesztelni, félek azt is kibaszták és ott nem volt frissítés idén :(
DD+ -ra gyere bármikor, szeretettel várlak - noha a wheelstand miatt nem lesz őrületes élmény ;)
hely: leválasztottuk a hálószoba egyik felét beépített szekrénynek és a felső polcokat szórom meg kormánnyal.... oda nem lát fel a feleségem lentről :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2024.04.11. 19:06-kor.
Jó, hát a 4090 SLIn minden csodálatos!Castle82 írta:* szerinted.
Nekem meg van benne 67 órám és élvezem a vége pedig még messze. Maximálisan megértem a magas pontszámokat, noha azért a 9 a tech oldala miatt valóban picit erős viszont.
Vicces hogy TE 20 óra alatt mindent láttál amit a játék tud mert nekem még a térkép negyede felfedezetlen és a déli sziklás sivatagosabb részen is még csak be bemászkáltam hogy elérjem az ottani várost és pár questet. Az a baj hogy totálisan ki vagy égve, semmi sem jó, félre kéne dobnod az egészet gamingot egy fél-egy évre.
a dogma nem cpulimites?Botond írta:Jó, hát a 4090 SLIn minden csodálatos!
Ha nekiállok a RE4-nek, szerintem én is VR-ben. Megint van nálam egy ebből a rakás szarból, de akkor már kihasználom az alkalmat. A village is kurvajó volt VR-ban, bár a hírek szerint ezt a 4-nél inkább csak belecipőkanalazták gameplay ügyileg.
Castlenál tuti nem, amit a filléres 4090eseken megfogott, azt tuti jó cpukba rakta!arty írta:a dogma nem cpulimites?
"Csak" annyiban clickbait, hogy 1 karaktert+1 autót+helyszínt csinált meg, de olyan minőségben, hogy megérdemli a linkelést.
phpBB [media]
Falloutot nézitek? Nézzétek.
Gyerek teljes extázisban várta, itthon is van hangszál gyulladás dal, szóval rá is érne, de a tanulási időn kívül teljesen elnyelte a remnant1 meg a star trek Discovery első évad vége, szóval majd a doom2 coop nap után!Moby írta:Falloutot nézitek? Nézzétek.
Le is pörgött. Kurvajó volt. Jöhet a második évad.Botond írta:Gyerek teljes extázisban várta, itthon is van hangszál gyulladás dal, szóval rá is érne, de a tanulási időn kívül teljesen elnyelte a remnant1 meg a star trek Discovery első évad vége, szóval majd a doom2 coop nap után!
És április 25én a fallout4et is komolyan patchelik.Moby írta:Le is pörgött. Kurvajó volt. Jöhet a második évad.
XSX/PS5/PC updates.
Eddig Boxon legalább FPS Boost volt, de be kellett kapcsolni. Anélkül fostömlő volt. (Húgom játszotta végig nálam az 1600 Ft-os Fallout 4 GotY+Skyrim Anniversary csomagból.)Botond írta:És április 25én a fallout4et is komolyan patchelik.
XSX/PS5/PC updates.
Lepörgött a Doom2. Négyes lokál/splitscreen coopban, xsx-en.
A játékról szerintem mindenkinek ugyanaz lesz a véleménye, mint az elsőről is volt. Óriási lokál élmény, de coop játéktól manapság már nem ezt várja az ember, ráadásul technikailag is bénácskább, ez kétszer vágott desktopra a teljes etap alatt, nem csak egyszer, mint az első rész. Acsik közül is több bugos volt, de megoldottuk azt végül.
Master levelek majd egy másik alkalommal per tíz!

Kétszer fagyott ki pálya közben, egyszer pedig pálya teljesítése után. Lehet, hogy az volt az, amelyiket az utolsó mellett újra kellett játszani.Botond írta:Lepörgött a Doom2. Négyes lokál/splitscreen coopban, xsx-en.
A játékról szerintem mindenkinek ugyanaz lesz a véleménye, mint az elsőről is volt. Óriási lokál élmény, de coop játéktól manapság már nem ezt várja az ember, ráadásul technikailag is bénácskább, ez kétszer vágott desktopra a teljes etap alatt, nem csak egyszer, mint az első rész. Acsik közül is több bugos volt, de megoldottuk azt végül.
Master levelek majd egy másik alkalommal per tíz!
Ami nyilvánvalóan látszott, hogy sok szempontból az első résszel alkotott csomag második fele, nehezebb, és sokszor mentek rá arra, hogy telecseszték mindenféle csúnyasággal a szobákat. Néhány pálya már inkább direkt a frusztrálásra ment rá, vannak elég jók, de a level design az első részben általánosságban jobb. Az új ellenfelek között vannak érdekesek, a supershotgun pedig legfeljebb balance szempontjából vitatható, amúgy királyság. A co-op design nem változott, tartom, hogy bár nem sokkal szofisztikáltabb, de az a Quake 2-ben már egyértelműen jobban működik.
Mai szemmel folytatásnak fura lehet, hiszen manapság 6-7 év is eltelik, ez meg afféle kiegészítő. Nekem már sok éve ellenpéldám, a "bezzeg a régi folytatásokra", de valljuk be, a point 'n' click kalandok sem mind ugrottak nagyobbat részről részre*, vagy egyes nagy RPG-sorozatok. Persze eközben volt sok előrelépést hozó felvonás is, és ezúttal is jó folytatásról beszélünk legalább, nem valami butított bénaságról.
*A Westwood mindig nagy kedvencem volt, mindig próbálkoztak valamivel. A három Kyrandia is mind fejlődött (a 3 ezzel együtt nem jó, de az újdonságai érdekesek), de az RTS-ei is mind próbáltak előrelépni (a Red Alert talán nem akkorát, bár a balance, a flotta és a számmal kijelölhető csapatok találmánya nem alábecsülendő), a Lands of Lore 2 szinte más műfaj mint az elődje, eközben meg ott volt egy Blade Runner is, meg hát eleve kvázi feltalálói a klasszikus RTS-műfajnak (az Eye of the Beholder is fontos, mint real-time dungeon crawler, de ebben a Dungeon Master az eredeti). Hihetetlen, hogy mennyi műfajban alkottak érdekeset, kísérletezőt és kiemelkedőt. Ez egyben érdekes kontraszt az FPS-eknél - valószínűleg helyesen - lecövekelő id-vel szemben.
Doom 2 nagyon atgondolt volt akkoriban, onnan latni hogy nem agyatlan fps hogy minden palyat meg lehet ugy csinalni ultra violencen hogy egy pisztollyal kezdesz. Engem sokkal jobban elvitt a ketto mint az egy.
Mi ultra-violance+-on játszottuk, amit pár éve tettek bele, mert a nightmare a respawnhegyek miatt egy-két pálya után túl sok nekünk. Lehet, hogy rossz döntés volt, mert ez nem az id műve, bár épít rá, de nincs bennerespawn, de a szörnyek és bizonyos (?) lövedékek gyorsabbak. Viszont elvileg tesz bele extra szörnyeket is, például cyberdemonokat és spider mastermindokat, melyek UV-n nincsenek benne, és elvileg a nightmare nem tesz bele új dögöket.Micsu írta:Doom 2 nagyon atgondolt volt akkoriban, onnan latni hogy nem agyatlan fps hogy minden palyat meg lehet ugy csinalni ultra violencen hogy egy pisztollyal kezdesz. Engem sokkal jobban elvitt a ketto mint az egy.
Sajnos nehéz jól belőni, mert az UV valószínűleg túl könnyű lenne co-opra, a nightmare meg egy szívatás, a Quake 1-2 legnehezebb szintje is babazsúr hozzá képest. Ráadásul eredetileg 35 fps-es volt a játék, és persze 4:3-as képarány. A Heretic szokott nálam megyegetni autentikus módon (35 fps, 4:3), de az első epizód után váltok source portra, mert ez így újra 3024-ben már nem az igazi. Néha a Doomokba is belenézek így UV-n, de source porttal vagy a most már gyári 60 fps-es móddal sokkal élvezetesebb.
Co-opban az is a baj a játékkal, hogy végogpofázzuk, rohanunk, egymást lőjük, így ebben a kakofóniában nem tudom úgy olvasni a pályát, mint egyedül. A pálya elejéről spawnolás folyamatosan meg pláne idegesítő tud lenni. Gyakran beteleportálunk, ahová kell, de egyet tudunk lőni halál előtt. Na, lassabb lövedékek elől jobban ki lehet kitérni. De a Doom sosem volt co-opra dizájnolva, így marad ez a sajátos élmény.
Volt más említésre méltó is tegnap, néztünk 7. generációs csodákat, természetesen Xbox 360-on. Nos, a Rise of the Tomb Raider, mely bőven a következő generációra álmodva kapott portot, valami eszelős. Hihetetlen, mennyi munkát fektethettek bele, hogy az az ezeréves vason úgy nézzen ki és fusson, ahogy, egy technikai csoda. Persze látszott a 77"-os tévén az alacsonyabb felbontás, PC-n nyilván legfeljebb low lenne, az fps sem szárnyalt, de bődületes volt így is látni. Nme játszanám így, de érdekes. A 2013-as TR is nagyon durva így egyébként, PC-n nyilván nagyobb a különbség a kettő között (eleve a 2013-ast röhögve vitte az 1060, a Rise-ot maxon szerintem nem bírná el 1080p @ 60 fps-sel, elnézve a 3060-on nyújtottakat).
Utána belenéztünk PS5-ön a az UC3-ba. A részleteket tekintve prevgen fosnak tűnt hozzájuk képest (nyilván ez inkább a Rise-ra igaz, de a 2013-ason is érződött, hogy újabb), csak hát persze szemmel láthatóan jobb felbontással és fps-sel. Jó lett volna egy PS3 is a kéznél.
Ami brutálisan okádék PS5-ön, az viszont tényleg a kamu-HDR. Az UC3 annyira szemkiégetően bazári tőle, hogy ha az emberiséknek, vagy legalább a topiktársaknak lenne ízlése, akkor már égne a Sony-székház. A dashbordos zseblámpamód is igencsak kínos. Nyilván Botondnál a 77 zoll meg a szíriusznyi fényerőképesség ezt csak fokozza.
Az Astrobotban tetszettek a DualSense gimmickjei, ha továbbra is annak tartom őket, annak tök jók. Amiben eddig próbálhattam (FF7 Remake, Plague Tale 2), abban kiábrándító bénáskodás megy ímmel-ámmal, szomorú, hogy ez a széles köben elterjedt gyakorlat.

Biztos, hogy normálisan be van kalibrálva az a HDR?Zóanagyvarázsló írta:Volt más említésre méltó is tegnap, néztünk 7. generációs csodákat, természetesen Xbox 360-on. Nos, a Rise of the Tomb Raider, mely bőven a következő generációra álmodva kapott portot, valami eszelős. Hihetetlen, mennyi munkát fektethettek bele, hogy az az ezeréves vason úgy nézzen ki és fusson, ahogy, egy technikai csoda. Persze látszott a 77"-os tévén az alacsonyabb felbontás, PC-n nyilván legfeljebb low lenne, az fps sem szárnyalt, de bődületes volt így is látni. Nme játszanám így, de érdekes. A 2013-as TR is nagyon durva így egyébként, PC-n nyilván nagyobb a különbség a kettő között (eleve a 2013-ast röhögve vitte az 1060, a Rise-ot maxon szerintem nem bírná el 1080p @ 60 fps-sel, elnézve a 3060-on nyújtottakat).
Utána belenéztünk PS5-ön a az UC3-ba. A részleteket tekintve prevgen fosnak tűnt hozzájuk képest (nyilván ez inkább a Rise-ra igaz, de a 2013-ason is érződött, hogy újabb), csak hát persze szemmel láthatóan jobb felbontással és fps-sel. Jó lett volna egy PS3 is a kéznél.
Ami brutálisan okádék PS5-ön, az viszont tényleg a kamu-HDR. Az UC3 annyira szemkiégetően bazári tőle, hogy ha az emberiséknek, vagy legalább a topiktársaknak lenne ízlése, akkor már égne a Sony-székház. A dashbordos zseblámpamód is igencsak kínos. Nyilván Botondnál a 77 zoll meg a szíriusznyi fényerőképesség ezt csak fokozza.
Az Astrobotban tetszettek a DualSense gimmickjei, ha továbbra is annak tartom őket, annak tök jók. Amiben eddig próbálhattam (FF7 Remake, Plague Tale 2), abban kiábrándító bénáskodás megy ímmel-ámmal, szomorú, hogy ez a széles köben elterjedt gyakorlat.
Azt én nem tudom (a Samsungok korábban hírhedtek voltak, hogy jobban rászorulnak, a QLED-nél még én is mondtam Botondnak), csak azt, hogy másban nem volt bazári, és én se láttasm még ilyen irritáló valamit itthon OLED-en. Simán lehet, hogy a kalibrációón is múlik, de akkor valószínűleg tömegek zabáják így, vagy rettennek el tőle.Moby írta:Biztos, hogy normálisan be van kalibrálva az a HDR?
Arty volt a referencia pont HDR kérdésben. :)Moby írta:Biztos, hogy normálisan be van kalibrálva az a HDR?
Ez nem függ a gyártótól. A HDR10-nél nincs referenciapont, a két végpont nem kommunikálja le a képességeket, ezért mindenképpen kalibrálni KELL a PS5-öt a tévéhez (erre még pluszba ráül a HGIG-auto tone mapping problémakör, de az már egy újabb probléma).Zóanagyvarázsló írta:Azt én nem tudom (a Samsungok korábban hírhedtek voltak, hogy jobban rászorulnak, a QLED-nél még én is mondtam Botondnak), csak azt, hogy másban nem volt bazári, és én se láttasm még ilyen irritáló valamit itthon OLED-en. Simán lehet, hogy a kalibrációón is múlik, de akkor valószínűleg tömegek zabáják így, vagy rettennek el tőle.
/nem csak a PS5-öt, bármi mást is.
Az első covid járványos karantén során felmerült, hogy sok szakma esetén problémás az otthonról dolgozás, de páran felvetették, hogy az építőiparban is lehet azért félmegoldásokat alkalmazni, pl otthon előre kiásni a gödröket, amiket aztán egymásba rakva könnyen és helytakarékosan lehet tárolni, mint a vödröket. Gödör-vödör, még rímel is, szóval teljesen adta magát ez a megoldás.Moby írta:[video]https://www.youtube.com/watch?v=FwcSCgW47video]
Na ezekre a hozzáértő javaslatokra emlékeztet a témában született mai kommenteid.
A PS5be be van építve amúgy a megoldás, nem abban a menüpontban, amiket a videóban mutogatnak, hanem a setup, képernyőbeállítások részen, ahol három megoldás közül lehet választani, hogy alwaysonHDR bekapcsol, vagy HDR mindig off, vagy legyen HDR, de csak ha valósan HDR a tartalom. Ez utóbbit választva evoilá, a desktop nem világít többé, és az uncharted trilogy is rögtön nézhető lett, és a valós HDR-t tartalmazó játékok is nézhetőek maradtak.
Amúgy azért volt annyira szembeötlő a dolog, mert ugye a CX-1-2 tv-k 700 alatti nitjével szemben az S95C ~1400 nitjénél jobban látható a zseblámpa effektus, még az erre kevésbé érzékenyek szemét is kiveri a különbség. Persze kivéve, ha vki veszi a fáradságot, és sok munkával letekeri a brightnesst, meg a színeket meg mindent, hogy amit a PS5 az alwaysonHDR-el szétbasz, azt sikerüljön a TV beállításokból ellensúlyozni, és semmissé tenni. Akkor már csak a valósan HDR-es cuccoknál van elbaszva a kép, de rá se rántson arra már az ember, maximum játékonként kalibrálja a tv-t, jóisaz!
Úristen micsoda fogalmatlanság lakik a fejedben bármilyen támával kapcsolatban :DDDBotond írta:Az első covid járványos karantén során felmerült, hogy sok szakma esetén problémás az otthonról dolgozás, de páran felvetették, hogy az építőiparban is lehet azért félmegoldásokat alkalmazni, pl otthon előre kiásni a gödröket, amiket aztán egymásba rakva könnyen és helytakarékosan lehet tárolni, mint a vödröket. Gödör-vödör, még rímel is, szóval teljesen adta magát ez a megoldás.
Na ezekre a hozzáértő javaslatokra emlékeztet a témában született mai kommenteid.
A PS5be be van építve amúgy a megoldás, nem abban a menüpontban, amiket a videóban mutogatnak, hanem a setup, képernyőbeállítások részen, ahol három megoldás közül lehet választani, hogy alwaysonHDR bekapcsol, vagy HDR mindig off, vagy legyen HDR, de csak ha valósan HDR a tartalom. Ez utóbbit választva evoilá, a desktop nem világít többé, és az uncharted trilogy is rögtön nézhető lett, és a valós HDR-t tartalmazó játékok is nézhetőek maradtak.
Amúgy azért volt annyira szembeötlő a dolog, mert ugye a CX-1-2 tv-k 700 alatti nitjével szemben az S95C ~1400 nitjénél jobban látható a zseblámpa effektus, még az erre kevésbé érzékenyek szemét is kiveri a különbség. Persze kivéve, ha vki veszi a fáradságot, és sok munkával letekeri a brightnesst, meg a színeket meg mindent, hogy amit a PS5 az alwaysonHDR-el szétbasz, azt sikerüljön a TV beállításokból ellensúlyozni, és semmissé tenni. Akkor már csak a valósan HDR-es cuccoknál van elbaszva a kép, de rá se rántson arra már az ember, maximum játékonként kalibrálja a tv-t, jóisaz!
Én feladtam. Ne állíts be semmit. Jóazúgy. A menüpont legyen rendben, az a lényeg :D
Amikor belinkelted a hdr beállítós videót, akkor ugyanezt akartad mondani smileyk nélkül, mi változott, hogy smileykkal is be kellett ezt írni?!Moby írta:Úristen micsoda fogalmatlanság lakik a fejedben bármilyen támával kapcsolatban :DDD
Én feladtam.
Szerintem azért itt a géming világvége árnyékában elég masszív állítás, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter.
Arty is itt volt, Zó is és ez a megfejtésed, hogy direkt szarul állítottuk be a hdr-t. Taps!
Szerintem hármotoknak nincs meg a szükséges információ ahhoz sem. hogy DIREKT szarul állítsatok be valamit. Én simán betippelem, hogy totál véletlenül még talán jóra is sikerült, bár ez sokat nem számít, hiszen a különbség sem mondana semmit :DBotond írta:Amikor belinkelted a hdr beállítós videót, akkor ugyanezt akartad mondani smileyk nélkül, mi változott, hogy smileykkal is be kellett ezt írni?!
Szerintem azért itt a géming világvége árnyékában elég masszív állítás, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter.
Arty is itt volt, Zó is és ez a megfejtésed, hogy direkt szarul állítottuk be a hdr-t. Taps!
Szerinted a világon senkinek nincs meg a töredéke se azoknak az információknak amik a te rendelkezésedre állnak. Na most én mindenhez nem értek, de a számokhoz pont igen, azok meg azt mondják, hogy ennek kurvakicsi az esélye, hogy igazad legyen.Moby írta:Szerintem hármotoknak nincs meg a szükséges információ ahhoz sem. hogy DIREKT szarul állítsatok be valamit. Én simán betippelem, hogy totál véletlenül még talán jóra is sikerült, bár ez sokat nem számít, hiszen a különbség sem mondana semmit :D
A sárgalázt sikerült már kiírtani a nagy képernyő beállítási tudással? Meglett az opció a kijelző menüjében, ahol le tudtad tiltani, hogy ne kapcsolja be automatikusan az éjszakai módos kékfény szűrőt, és ne legyen minden sárga, mindent tudó szakértőkém?
Botond írta:Szerinted a világon senkinek nincs meg a töredéke se azoknak az információknak amik a te rendelkezésedre állnak. Na most én mindenhez nem értek, de a számokhoz pont igen, azok meg azt mondják, hogy ennek kurvakicsi az esélye, hogy igazad legyen.
A sárgalázt sikerült már kiírtani a nagy képernyő beállítási tudással? Meglett az opció a kijelző menüjében, ahol le tudtad tiltani, hogy ne kapcsolja be automatikusan az éjszakai módos kékfény szűrőt, és ne legyen minden sárga, mindent tudó szakértőkém?
Nemnagyon. A sorozat hatására elindítottam a fallout4-et, éds telefonsták, meg telepisálták megint a képernyőmet :( Remélem sz érkező nextgenpatch csinál ezzel valalamit.
Nekem biztos nincs, de ahogy Botondnál kinéz, az megmagyarázza a fikáját. Hogy miért ez pont néz ki rosszul, azt nem tudom, nem láttam sem a beállításokat, sem más PS5-ös játékokat vele. Nálam frankó a PC-s, boxos HDR, talán az FF12 fura.Moby írta:Szerintem hármotoknak nincs meg a szükséges információ ahhoz sem. hogy DIREKT szarul állítsatok be valamit. Én simán betippelem, hogy totál véletlenül még talán jóra is sikerült, bár ez sokat nem számít, hiszen a különbség sem mondana semmit :D
Egyébként arty a Fil-féle HDR-t a Doomokban sem tudja elviselni Botondnál. De az egyérteműen a fényerőről szólt.
arty írta:a dogma nem cpulimites?
A Dogma az minden limites....:D
A 4090 150-300w között ugrál 1800-2700mhz között összevissza, városokban 60 alá zuhanó framerate-el (4k, max, RT, render minőség ami a valójában a renderscale normálon, DLSS és hasonlók off) és a vicces az hogy lévén végig ki van nálam iratva balfentre apróba a cpu gpu adatok egy része látom hogy sokszor a kártya 200w körül ugrál 2000mhz körül akkor is amikor épp a városban+esővel 50-re vagy alá zuhan a sebesség ami ugye nonszensz... Közben a 7700X annyira nincs megterhelve hogy 35% körül ketyeg és 40w-ot eszik.... Annyi hozzátartozik hogy a frame nem gyárilag esne be 60 alá nagyon de a játékban van egy homályfosfilter amit reshade-el lehetett eltüntetni az kb -10-15fps. A CPU priority fel lett tolva a játéknak egy moddal de nem sokat segitett ezen - az állitólag a stuttert oldja meg amivel meg nem találkoztam az első napokban sem. Szimplán nem használ ki a játék semmit a hardverből rendesen... Amikor épp dolgozik és felugrik a sebesség stabil 60 fps fölé akkor meg a framerate limit (60fps) lekorlátozza a kártyát és 1500mhz-en 40-45 fokosan kerreg a cpu mellett, vicces mert ez sokszor a legnagyobb csatákban is hasonló amin nem csak nagy monsta és a saját csapat hanem egy rakás másik ellenfél + egyéb baráti npc-k is jelen harcolnak mindez vizparton esti fényben szét raytrace-effektelve is, addig a nagyvárosok egy egy érthetetlen helyén kevesebb látvánnyal és npc-vel meg jelentkezik amit fentebb irtam.....Bőven játszható és jó a stuff, de ennek ha megkapná végig a delejt a proci és a vga vidáman vagy duplaennyivel kéne futni....
Dani, játékaim nem küld emailt privikről. Mé?
Kiváló kérdés... Szerintem valami whitelist probléma lehet, de én ehhez a részhez nem értek. Ráküldöm Tasmant, hátha megoldja.Moby írta:Dani, játékaim nem küld emailt privikről. Mé?
Fallout sorozat margójára. Befutott a gyerek új kontrollere!
Gyönyörű!Botond írta:Fallout sorozat margójára. Befutott a gyerek új kontrollere!
Spoiler
Ma teljes nap van, Benő kedvéért is vettem olyat, hogy ő is be tudja tenni a macskás gifet!DanielT írta:Gyönyörű!
[spoilpuke-puke.gif[/attachment][/spoiler]
Phil ezert erolkodik hogy ilyeneket csinalj?
Phil nem erőlködik már, folyamatos win-ben van:Micsu írta:Phil ezert erolkodik hogy ilyeneket csinalj?
When you download Sea of Thieves on the PS5 it works exactly as it does on Steam. You are REQUIRED to link or create a Microsoft account. You cannot log into the game and play without one. While most people just shrugged and assumed it was for cross progression/cross play, the shocker is that when you're playing Sea of Thieves on a PS5, you're still playing it on Xbox.
So even though you're using a PS5 to run the game and playing with a DualSense with its haptics, you're still logged into and playing the game on the Xbox services. Meaning MS is going to count every PS user in SoT as an Xbox user when reporting MAU.
Minden képernyő egy Xbox, de a Playstation az különösen!
Nem jut hirtelen eszembe játék, ahol kötelezően külön accot kellett volna csinálni konzolon, de ezek a patkány gecik nyilván idehozzák a mételyt.
Akkor ideje venni egy PS5-öt, hogy még jobban támogassam FiltDanielT írta:Phil nem erőlködik már, folyamatos win-ben van:
When you download Sea of Thieves on the PS5 it works exactly as it does on Steam. You are REQUIRED to link or create a Microsoft account. You cannot log into the game and play without one. While most people just shrugged and assumed it was for cross progression/cross play, the shocker is that when you're playing Sea of Thieves on a PS5, you're still playing it on Xbox.
So even though you're using a PS5 to run the game and playing with a DualSense with its haptics, you're still logged into and playing the game on the Xbox services. Meaning MS is going to count every PS user in SoT as an Xbox user when reporting MAU.
Minden képernyő egy Xbox, de a Playstation az különösen!
Nem jut hirtelen eszembe játék, ahol külön accot kellett volna csinálni konzolon, de ezek a patkány gecik nyilván idehozzák a mételyt.
És mi ebben az újdonság? A CODstation5, amin hónapról-hónapra a most sold meg most played cím a COD, amit személyesen Fíl tökéletesített az az xbox világ része.DanielT írta:Phil nem erőlködik már, folyamatos win-ben van:
When you download Sea of Thieves on the PS5 it works exactly as it does on Steam. You are REQUIRED to link or create a Microsoft account. You cannot log into the game and play without one. While most people just shrugged and assumed it was for cross progression/cross play, the shocker is that when you're playing Sea of Thieves on a PS5, you're still playing it on Xbox.
So even though you're using a PS5 to run the game and playing with a DualSense with its haptics, you're still logged into and playing the game on the Xbox services. Meaning MS is going to count every PS user in SoT as an Xbox user when reporting MAU.
Minden képernyő egy Xbox, de a Playstation az különösen!
Nem jut hirtelen eszembe játék, ahol külön accot kellett volna csinálni konzolon, de ezek a patkány gecik nyilván idehozzák a mételyt.
Érik az a gears judgement coop!
Minecrafthoz, ami ugye egy egész évben volt minden egyes hónapban a most sold game pár éve, nos ahhoz is be kell lepni ms accountba a közös multihoz, mert az az xbox ökoszisztémán valósul meg. Playanywhere! Stockholm szindróma, be vagy zárva túsznak mindenhova!
De a legutóbbi ps plus Minecraft dungeon is ugyanez. Minecraft legends is.
/szerk: Akkor te még sose játszottál mondjuk egy ubi játékkal sem. :)
Tehát az összes Microsoft mocsok így működik. Nice. Szerencsére ilyenekkel nem szoktam találkozni, ezért volt újdonság.Botond írta:És mi ebben az újdonság? A CODstation5, amin hónapról-hónapra a most sold meg most played cím a COD, amit személyesen Fíl tökéletesített az az xbox világ része.
Érik az a gears judgement coop!
Minecrafthoz, ami ugye egy egész évben volt minden egyes hónapban a most sold game pár éve, nos ahhoz is be kell lepni ms accountba a közös multihoz, mert az az xbox ökoszisztémán valósul meg. Playanywhere! Stockholm szindróma, be vagy zárva túsznak mindenhova!
De a legutóbbi ps plus Minecraft dungeon is ugyanez. Minecraft legends is.
/szerk: Akkor te még sose játszottál mondjuk egy ubi játékkal sem. :)
Ubi-nál emlékeim szerint opcionális a login, ha a Uplay rewardokat meg egyéb izéket el akarod érni.
Meg ha vinni akarod a mentésed másik platformra, mert ugye azoknál a mocskoknál is van olyan játék, ahol lehet, azok is ilyen stockholmi csávók, hogy bezárnak a minden platformra, nem szabad vagy a ps5re bezárva.DanielT írta:Tehát az összes Microsoft mocsok így működik. Nice. Szerencsére ilyenekkel nem szoktam találkozni, ezért volt újdonság.
Ubi-nál emlékeim szerint opcionális a login, ha a Uplay rewardokat meg egyéb izéket el akarod érni.
De pcn tuti van olyan játékuk ami nem enged tovább ubi acc nélkül, emlékeim szerint xboxon is, szóval azt tippelem ps-en is van ilyen cuccuk, ahol kötelező az ubi acc.
Meg ugye minden ingyen játék is ilyen kb a robloxtól elkezdve a fall guyson át szinte mind.
KöcsögMS!
Erősen indul az idei POTY szezon!Botond írta:Ma teljes nap van, Benő kedvéért is vettem olyat, hogy ő is be tudja tenni a macskás gifet!