A PC-s játékoknak leáldozott
Képrejtvény következik: miért drágult meg egy kattintástól a játék?
Néztem mi az, hogy érdekes lehet, de a Hades mellé nem fért be kipróbálni sem, amikor láttam, hogy megy ki, akkor meg már értelme sem volt nekiugrani. Betegfüggőállatnak vagy xbotexkluzív játékosnak kell lenni ahhoz, hogy listaáron értelme legyen a szolgáltatásnak. Ugyanez a véleményem pepitában a Sonyéról. Persze exkluzívokon végigrohanni meg multizni kicsit jó lehet, de állandóra nem jó.DanielT írta:Nem látatlanban fosoztam le! Láttam, hogy ganéban van = fos. Most már kimászott ganéból Sony Playstation 5 Entertainment Systemre 8K HDR és instant MAGA A CSODA.
Nyomtad?
A Games with Goldért meg hihetetlenül nem kár: a (néhai) Goldot igénylők közül alig van pár, amit bárhogy is piszkálnék, de kb. mind megvan PC-re 10 fillérért, szinte korábbról, mint bekerült. az állandóra kapott klasszikusok között vannak jók, de azokból meg kifogytak, az alja és az ismétlések maradtak a végére. Remélem, két gen múlva azért osztják majd hasonlóképp a Series-exkluzív csodákat
Ja, ezt beszéltük, hogy ez vicces, főleg a Doom 64-hez, az azért tartalmasabb, bár nyilván más technó ugyanarra a platformra.arty írta:Botondal és Zóva letoltuk tegnap a Quake2 64-et, ami a felujitásban egy kiegészítő. Így ez tényleg annak tűnt a maga 2 órás üzemidejével, de hogy anno AZZAL a förmedvény kontrollerrel és minden halál utáni teljes level restartal milyen lehetett, nehéz megítélni (pláne az utolsó, platforming-heavy poklát tekintve). A megnyerés HELYETT visszabaszott a menübe ez az egykoron két-háromhavi magyar átlafizetésbe kerülő játék... WTF? (tippre coop sem volt anno benne, de csak majd most fogok utánaolvasni)
Quake II 64
Így rövid kiegnek bónuszként nem volt rossz, de nemcsak egybeszőtt pályák nincsenek (ami térkép híján idegesítő tudott lenni, helyette van "iránytű" a remasterben, de az meg cheat, illetve néha maga is eltéved), de a különálló pályák is kisebbek (nyilván konzolos limitáció). A level design alapvetően rendben van, a PC-s kiegek újdonságai hiányoznak (bár sem az új ellenségek, sem új fegyverek nem hagytak mély nyomot bennem), és a PC-s verziók remasterei szebbek, mint ezé. Egyébként a MachineGames új kiegje is csak visszadobott a menübe, a régi PC-seknek volt nyúlfarknyi outrója. Sokat nem veszít, aki leragad az alapjátéknál, de neki nem lesz meg az 1000/1000, mint nekünk!
Na ja, néhány órás single új IP, gyenge kritikákkal egy akkor még túltelítettebbnek tűnő műfajban egy kevésbé ismert stúdiótól. A Sony-logó volt a hozzáadott érték, ami akkor éppen nem működött. De ugye a Resistance-ek sem taroltak az első géphez csomagolton kívül, a KZ4-gyel a fő FPS-ük is meghalt, a Ratchetek lesüllyedtek eladásokban, a Knackekkel sem kaszáltak, így már nem annyira csoda. Engem érdekelt annak idején is, most is, de nem látom, mi az, aminek tömegeket kellett volna tudnia becsábítania. Az UC1 se kezdett annak idején fényesen, 2007-ben még vicc tárgyát képezték az NPD-s nyitószámok, ahogy a Tools of Destructionét is, csak jobban ápolt frencsájzoknál sikerült a mentés. (Persze a PS3 akkor nem is állt jól USA-ban a 360 árnyékában.)arty írta:Moby: szerintem csak az 5 órás szingli vs. 0 replay value tett be neki, ill h a ps4 érában kb minden sima lövölde a hattyúdal is volt egyben (ha sorozatról volt szó). A nagy alsó-felső fekete csík akkoriban is kicsapta sokaknál a biztit, körüllengte a játékot egyfajta negatív megítélés. Én szerettem, kivéve a végét ... (és hogy nincs tovább/többé....)
Sőt, analóg karos gamepad is volt rá! THAT gamepad!DanielT írta:Hát ha már pixel számolgatás, pécén akkoriban pontosan csak az jutott mindenkinek, amikor N64-en már bilinear filtering volt! Ez volt a lényeg, hogy "ÚRISTEN AKÁRMILYEN KÖZEL MÉSZ A FALHOZ NINCS PIXEL!!"43!+!!!"
Egyébként mi is pécén Pc-n nyomtuk már 93-94-től. TNT-re én váltottam a baráti körből először Voodoo 2 után, Deep még nagyon hitt a Voodoo varázslatban, beleszagolt a 3-as szériába is szegény. ;(((
Ezt nem tudom, de azért lennének kérdéseim... hogy konkrétan ENNYIRE sok időd/időtök van, hogy ilyen szutykokkal toljátok? Már frissen is egy középszar semmi volt, minek az ilyet 15 évvel később elővenni?Zóanagyvarázsló írta:Képrejtvény következik: miért drágult meg egy kattintástól a játék?
Artyt kérdezd, ő a lövöldemániás, akinek minden is looter shooter, és a Remnantot ganéból sem volt hajlandó játszani, ahogy most a 2-t se, a Deep Rock Galacticot meg egy rövid próba után vétózta. A Wildlands is miatta volt, ami szerinted jó, szerintem az sem az, remélem, annak a szintjét azért hozza (a pontszámai kicsit még jobbak is, és nyilván nem annyira konfettigenny, de nincs garancia). Mindenesetre a Vegas kiállta a próbát. Amibe meg most vágtunk bele (egyelőre spoiler), na, az igazi sírva röhögős szemét a korból. Jó móka, csak nem vele nevetünk, hanem rajta.DanielT írta:Ezt nem tudom, de azért lennének kérdéseim... hogy konkrétan ENNYIRE sok időd/időtök van, hogy ilyen szutykokkal toljátok? Már frissen is egy középszar semmi volt, minek az ilyet 15 évvel később elővenni?
Ezekkel a 360-as játékokkal amúgy a legnagyobb gond az, ha nincs FPS Boost, akkor 30 fps-sel cammognak, alacsony mai szemmel a felbontás, sok a bloom és az egyéb hányáseffekt (a Gears 1 számomra day1 ocsmány volt), néha két lépésről nem látom az ellenséget. A Q2 remasterével ilyen gond nem volt, de az RtCW is csodaszép ezekhez képest simán 1080p-be felhúzva. Az auto-HDR azért tud segíteni, vagy a PC, ugye. Semmivel nem öregedett jobban egy csomó hetedik generációs csoda, mint a baltával faragott grafikás korai 3D, de az Army of Two és a Vegas miatt megérte turkálni, mert nem találni jobbat. A Gears 2 és a Judgement is rendben volt, bár csak az előbbi volt 4K @ 60 fps, amikor játszottuk (érdekes, hogy a Judgementnek a két epizódja között is volt grafikai különbség).
Várom egyébként a javaslatokat, miket is kellene hármasban végiglőni, ami artynak is megfelelhet. (A Doom 1-2 tervben van, de az csak lokálisan mehet vagy PC-s hekkeléssel, a SWAT4-et direkt megvette arty, de egyelőre játssza a konzolost, RtCW-t is vett, mert van co-op mod, de még abba sem vágtunk bele. A Vegas 2 is jó lenne, de csak kétfős, és már végigment nekik nélkülem, amikor nem értem rá, az Army of Twok is kétfősek, és online szinten nem mennek stb.)
Switchen játszod, vagy gameboyon?DanielT írta:Egyszer álltam meg ma enni és most kényszerítettem magam, hogy hagyjam abba. Nem hiszem, hogy nyomorult hátralévő életem során ilyen ráfüggéseket túl sokszor fogok tapasztalni...
Azt tudom, hogy azok a HW-ek amiket a high on lifeot a 21. században HDR nélkül merik kiadni, azok egyből hw apróra repülnek, így adtad el sorban az xsx-t, pc-t és a ps5-öt is, szóval azért gondolkozok milyen hw lehet amin nincs HDRmentes high on life igénytelenkedés, de csak a switch ugrik be, mert azon nem HDRmentes a high on life, hanem egyáltalán nincs, és így akkor gondolom átmegy a szűrőn!
Vagy mac?
Csak azokat a gépeket adom el, amiről itten egy B betűvel kezdődő user azt állította, hogy minden IS HDR, ellenben a PS5-tel és kiderül, hogy nem.Botond írta:Switchen játszod, vagy gameboyon?
Azt tudom, hogy azok a HW-ek amiket a high on lifeot a 21. században HDR nélkül merik kiadni, azok egyből hw apróra repülnek, így adtad el sorban az xsx-t, pc-t és a ps5-öt is, szóval azért gondolkozok milyen hw lehet amin nincs HDRmentes high on life igénytelenkedés, de csak a switch ugrik be, mert azon nem HDRmentes a high on life, hanem egyáltalán nincs, és így akkor gondolom átmegy a szűrőn!
Vagy mac?
Szóval a PS5 ilyen téren biztonságban van és azon nyomom, csilingelő trofikkal.
Benő! Miért terjeszted, hogy xsx minden cím autoHDR?! Világosan leírtam az első vonatkozó kommentben a nem totálisan funkcionális analfabétáknak, hogy csak elég sok címben van, nem mindben!Botond írta:Amúgy ha a Tasman által felsorolt elvek mentén élnétek és nem zárnátok ki az életetekből a valóságot ilyen szinten, akkor pl HDR témában a gugli első találta ez lehetne, ahol meg lehetne tekinteni, hogy az egyik gépen van autoHDR elég sok címre, míg a másik gépen van HDR always on opció, ami tadam, nem csinál valójában semmit.
Funfact, a VRR implementáció is hasonló.
És mivel egyedül ti laktok kő alatt, így aztán a többieknek elérhetőek ezek az infók, és ők nem szopják be kritika nélkül ezt a szintű dezinformációt, amit ide próbáltok önteni.
És PC-re van chrome nélkül is gugli, szóval még a PC-t se kell használhatatlanná tenni ahhoz, hogy infóhoz jusson az ember. :D
Fejezd be a dezinformációt Benő!
Ami azért elég nehezen magyarázható, lévén évek ott a windows 11-ben is a globális autohdr, ami címfüggetlenül konvertálja HDR-be az SDR játékokat. Ami megy az egyik wondowsnak, az nem megy a másiknak.Botond írta:Benő! Miért terjeszted, hogy xsx minden cím autoHDR?! Világosan leírtam az első vonatkozó kommentben a nem totálisan funkcionális analfabétáknak, hogy csak elég sok címben van, nem mindben!
Fejezd be a dezinformációt Benő!
A Windows autoHDR, az pont annyit csinál, mint a ps5ös always on hdr. Átkapcsolja a kijelzőt hdr módba és rátol egy csomó fényerőt válogatás nélkül, homogén módon.Moby írta:Ami azért elég nehezen magyarázható, lévén évek ott a windows 11-ben is a globális autohdr, ami címfüggetlenül konvertálja HDR-be az SDR játékokat. Ami megy az egyik wondowsnak, az nem megy a másiknak.
Az xboxos autoHDR meg ugye egy Hold fényes éjszakai képen a holdra tolja a fényerőt és a sötét égre nem, lásd meg valós hdr és nem sima brightness boost.
De ja, valóban zavaró, hogy a Sony hdr-nek hívja a nem hdr-t, az ms meg ugyanannak hívja a két totál eltérő funkciót, amiből az egyik nem hdr, a másik meg igen.
Ráadásul az már csak hab a tortán, hogy a van ugye a fh4, ami ms terméke, nincs bekapcsolva a windowsos autoHDR, mert nem akarom, hogy kivigye a retinám a vakító “dashboard” a win11ben, akkor nincs hdr az fh4ben sem. Bekapcsolom, akkor van az fh4ben is.
De hát itt a szuperior fejlesztő, a Sony. HZD esetén tökmindegy be vagy ki van kapcsolva az autoHDR a win11ben, a HZD felismeri a hdr monitort és tolja a jóságot!
Megörül az ember, megy át a days goneba és máris inkább megőrül. Mert ott megint ez az fh4 féle elbaszás van, hogy ha nincs bekapcsolva a win11 autoHDR, akkor nincs hdr a játékban.
Itt mindenki hülye?! Itt? Mindenki!
Egyesével kell megnézni a játékokat, hogy van e hdr a win11 “always on hdr” nélkül!
Pörög a Nobody Saves The World credits.
Játékmechanika, ötletesség, motiváció, humor, MINDEN TÖKÉLETES.
3 nap alatt 30 órát nyomtam, ez kb mindent elárul, hasonlót se tudnék mondani emlékeimből az elmúlt 10 évben, ami ennyire le tudott kötni.
Objektíven 10/10 -et adok neki, ez egy tökéletes játék.

A High On Life-ban mire tolja a fényerőt az Xboxos autoHDR?Botond írta:A Windows autoHDR, az pont annyit csinál, mint a ps5ös always on hdr. Átkapcsolja a kijelzőt hdr módba és rátol egy csomó fényerőt válogatás nélkül, homogén módon.
Az xboxos autoHDR meg ugye egy Hold fényes éjszakai képen a holdra tolja a fényerőt és a sötét égre nem, lásd meg valós hdr és nem sima brightness boost.
Szerintem Te valami egész másról írsz. A win11 autohdr NEM kapcsolja be a HDR-t a desktopon.Botond írta: nincs bekapcsolva a windowsos autoHDR, mert nem akarom, hogy kivigye a retinám a vakító “dashboard” a win11ben
Te erről beszélsz:
Ez nem autoHDR. Az autoHDR az ez:
De mi az, hogy kompatibilis játékok? Techoldalakon is írnak arról, hogy nem mindenre jó, de az MS szerint tényleg mindenre, és a PC World alapján is ez jön le, ha változó eredménnyel is..Moby írta:Szerintem Te valami egész másról írsz. A win11 autohdr NEM kapcsolja be a HDR-t a desktopon.
Te erről beszélsz:
Ez nem autoHDR. Az autoHDR az ez:
Nehéz megállapítani, mert nálam ha bekapcsolom azt ami az első képen van, akkor bekapcsol az is, ami a második képen.Moby írta:Szerintem Te valami egész másról írsz. A win11 autohdr NEM kapcsolja be a HDR-t a desktopon.
Te erről beszélsz:
[attachment=1]hdrattachment]
Ez nem autoHDR. Az autoHDR az ez:
[attachment=0]hdr2.j]
Ugyanakkor én még valós hdr-t, olyat, mint amit az xsx csinál az autoHDR-el ezzel a windowsos autoHDR-el nem láttam. Amiben a játékban van hdr kapcsoló az hdr, a többi meg nem.
Igaz, többnyire stratégiát és rpg-t tolok a pc-n és hát az nem az a közeg ahol a HDR el bármi jelentősége van.
Ugyanazt mint a ps5ön, és mivel következetes vagy, ezért is adtad el mindkettőt! Csakaswitch!DanielT írta:A High On Life-ban mire tolja a fényerőt az Xboxos autoHDR?
Ez defaultban nincs bekapcsolva, és nem is kapcsolja be. Annyira nem, hogy ha sdr játékot indítasz hdr kijelző mellett, akkor a win11 buborékban sikoltozik, hogy kapcsold be ezt, máskülönben okádékul néz ki az sdr játék hdr színtérben (ami tök jogos).Botond írta:Nehéz megállapítani, mert nálam ha bekapcsolom azt ami az első képen van, akkor bekapcsol az is, ami a második képen.
Ugyanakkor én még valós hdr-t, olyat, mint amit az xsx csinál az autoHDR-el ezzel a windowsos autoHDR-el nem láttam. Amiben a játékban van hdr kapcsoló az hdr, a többi meg nem.
Igaz, többnyire stratégiát és rpg-t tolok a pc-n és hát az nem az a közeg ahol a HDR el bármi jelentősége van.
kompatibilis=dx11 és dx12 játékok. Az alatt nem megy, meg az egzotikus apikon semZóanagyvarázsló írta:De mi az, hogy kompatibilis játékok? Techoldalakon is írnak arról, hogy nem mindenre jó, de az MS szerint tényleg mindenre, és a PC World alapján is ez jön le, ha változó eredménnyel is..
Akkor user error van nálam, mert az egyetlen játék ami ezt csinálja az a fh4, ha elfelejtek HDRt kapcsolni, többi leszarja.Moby írta:Ez defaultban nincs bekapcsolva, és nem is kapcsolja be. Annyira nem, hogy ha sdr játékot indítasz hdr kijelző mellett, akkor a win11 buborékban sikoltozik, hogy kapcsold be ezt, máskülönben okádékul néz ki az sdr játék hdr színtérben (ami tök jogos).
Nem azokkal játszok, amiket ez érint.
Amúgy ha egyszer bekapcsolod, és én így tettem, akkor onnan kezdve a sima hdr on-offal bekapcsol, a sima hdr on-off nem reseteli mindig offra az autoHDRt. Legalábbis én ezt figyeltem meg az én win11emnél.
Ezredszer: Xboxon nem lehet semmilyen formában HDR módba tenni a tévét High On Life alatt. PS5-ön meg igen. És nem kell elmagyaráznod, hogy ez nem ugyanaz, mintha a játékból kapná a megfelelő képi jelet és plusz információt, de EZERSZER jobb mint HDR nélkül, hiszen a Tv-ben lévő dynamic tone mapping tudja értelmezni minek kéne történnie és kiadja a plusz fényerőt = szebb, jobb.Botond írta:Ugyanazt mint a ps5ön, és mivel következetes vagy, ezért is adtad el mindkettőt! Csakaswitch!
És ezt még megbeszélhetjük 10x, 20x, végtelenszer, minden alkalommal el fogom mondani mik a tények.
Na akkor a Last of Us 2 remaster:
- 4K felbontás opció 30 vagy 40 frémmel, esetleg unlockolva.
- Fél óra alatt végignézhető "extra kimaradt tartalmak".
- Permadeath valami horda mód.
És ennyike.
Semmilyen új textúra, vagy bármi grafikai upgrade, a LOD kicsit jobb.

Ezt a szart egyszer már remaszterelték PS5-re, nem? Ez már hanyadik remaszter a last of us saga gigantikus sorában (tehát abból a két részből)? 9? 11?DanielT írta:Na akkor a Last of Us 2 remaster:
- 4K felbontás opció 30 vagy 40 frémmel, esetleg unlockolva.
- Fél óra alatt végignézhető "extra kimaradt tartalmak".
- Permadeath valami horda mód.
És ennyike.
Semmilyen új textúra, vagy bármi grafikai upgrade, a LOD kicsit jobb.
Az egy 60 frém pecs volt ingyé', ez meg a fentiekkel több 10 dolcsié'.Moby írta:Ezt a szart egyszer már remaszterelték PS5-re, nem? Ez már hanyadik remaszter a last of us saga gigantikus sorában (tehát abból a két részből)? 9? 11?
Mondjuk annyit még meg is érhet ennyi legál kontent a gyilokpornó kedvelőknekDanielT írta:Az egy 60 frém pecs volt ingyé', ez meg a fentiekkel több 10 dolcsié'.
Sőt, azóta kiderült, hogy vannak új textúrák, csak ehhez nem a DF videót kellett nézni hanem Nick930 - t.Moby írta:Mondjuk annyit még meg is érhet ennyi legál kontent a gyilokpornó kedvelőknek
Xboxon is ilyen, elindítod és sdr, “ez nem ugyanaz, mintha a játékból kapná a megfelelő képi plusz információt, de EZERSZER jobb mint” ha egyáltalán nem lenne kép.DanielT írta:Ezredszer: Xboxon nem lehet semmilyen formában HDR módba tenni a tévét High On Life alatt. PS5-ön meg igen. És nem kell elmagyaráznod, hogy ez nem ugyanaz, mintha a játékból kapná a megfelelő képi jelet és plusz információt, de EZERSZER jobb mint HDR nélkül, hiszen a Tv-ben lévő dynamic tone mapping tudja értelmezni minek kéne történnie és kiadja a plusz fényerőt = szebb, jobb.
És ezt még megbeszélhetjük 10x, 20x, végtelenszer, minden alkalommal el fogom mondani mik a tények.
HDR szempontból viszont a ps5 verzió is sdr, az xsx verzió is és a pc verzió is.
Más szempontból lehet más, de hdr-ről volt szó, hogy szerinted anélkül az adott vasat el kell adni, és hát te komoly ember vagy kiállsz a véleményed mellett tettekkel is, ezért xsx eladva, pc eladva, ps5 eladva! Riszpekt!
az akkori viewsonic pt775-ös (trinitron képcsöves!) 17" crt monitoron nekem akkor is a "világot jelentette"* az a robbanás :D a játék maga egyébként nemigazán érdekelt, nem kötött le... az első 1-2 pályán bohóckodtam cheattel, kvázi techdemoként használva a warezolt turokot, mégis "örök emlék" :DDanielT írta:Uh, egyébként tényleg! N64, Deepnél, amikor fellőttük azt az "atomfegyvert" az égre és ott terjedt a lökéshullám!
Elhiheted, hogy a Voodoo-val a csoffadt monitoron nem volt olyan élmény, mint a NAGYTÉVÉN!
tippre szoftver renderen, 10-15frémmel, 320x200-ban toltad te is akkoribanMicsu írta:Nagytvn akkoriban 240pben?
Tntvel mar 1024x768ben jatszottunk amikor meg ti a pixeleket szamolgattatok
szal n64en tuti pár frémmel és pár PÉVEL több volt deepnek akkoriban
DanielT írta:Hát ha már pixel számolgatás, pécén akkoriban pontosan csak az jutott mindenkinek, amikor N64-en már bilinear filtering volt! Ez volt a lényeg, hogy "ÚRISTEN AKÁRMILYEN KÖZEL MÉSZ A FALHOZ NINCS PIXEL!!"43!+!!!"
Egyébként mi is pécén Pc-n nyomtuk már 93-94-től. TNT-re én váltottam a baráti körből először Voodoo 2 után, Deep még nagyon hitt a Voodoo varázslatban, beleszagolt a 3-as szériába is szegény. ;(((
a voodoo volt a korszak "konzolja", ment mindennel az a voodoo3 :P (a tnt egyébként is drágább volt egy sima, tuningolható 2000es voodoonál, de TÉNY h hosszabb távon a TNT elhúzott randán :( )
átnézte a teljes játékot és megtalálta azt a 3 extra texturát?DanielT írta:Sőt, azóta kiderült, hogy vannak új textúrák, csak ehhez nem a DF videót kellett nézni hanem Nick930 - t.
nemsemmi
sony, nóti @ps5 : TRAGÉDIA eddig a 3 éves mérleg !
De azt is mond el 10x, 20x, hogy ekkor a játékot egy mesterségesen túlszaturált, moslék-szín-profillal tolhatjuk, amit eddig épeszü ember nem tett volna meg, ámde most a +100 nit az isten (a valódi előny kb annyi, h nem kézzel kell feltolnod az oled fényt az SDR GAME profilban... bár gondolom te úgyis 100/100as profilokkal tolod by default, fényevő! )DanielT írta:Ezredszer: Xboxon nem lehet semmilyen formában HDR módba tenni a tévét High On Life alatt. PS5-ön meg igen. És nem kell elmagyaráznod, hogy ez nem ugyanaz, mintha a játékból kapná a megfelelő képi jelet és plusz információt, de EZERSZER jobb mint HDR nélkül, hiszen a Tv-ben lévő dynamic tone mapping tudja értelmezni minek kéne történnie és kiadja a plusz fényerőt = szebb, jobb.
És ezt még megbeszélhetjük 10x, 20x, végtelenszer, minden alkalommal el fogom mondani mik a tények.
oké, de mivel EZ bekapcsolja, és ettől az egész desktop ocsmándék és túlfényes (és beég! :D ), így szerintem mindenki offon hagyja. aztán játék indul, nincs hdr, kilépsz, bekapcsolod, játékot ujrainditod, aztán játék után mész a menübe, hogy kikapcsold...Moby írta:Szerintem Te valami egész másról írsz. A win11 autohdr NEM kapcsolja be a HDR-t a desktopon.
Te erről beszélsz:
ez mármár akkora kretén megoldás, mint a 40frém bekapcsolása a tlou2 remazterben.
najo, tuloztam, az überel MINDEN EDDIGIT.
de 10 dodóért a kreténség is jó deal!
:(
Én kedvelem a Last of Us 2-t, de ilyen giga fícsörökkel nekem most spóroltak 10 Eurot.Moby írta:Mondjuk annyit még meg is érhet ennyi legál kontent a gyilokpornó kedvelőknek
amig nem jöttek a rivjuk, jól indult az IP, volt hájp, mert tényleg 1:1 CGI-nek nézett ki (és néz ki szinte még ma is!). tetszik vagy sem, a gémer kilóra IS pontoz (5 óra 60 dollárért nem jó deal, amit alá tudok írni...)Zóanagyvarázsló írta:Na ja, néhány órás single új IP, gyenge kritikákkal egy akkor még túltelítettebbnek tűnő műfajban egy kevésbé ismert stúdiótól. A Sony-logó volt a hozzáadott érték, ami akkor éppen nem működött. De ugye a Resistance-ek sem taroltak az első géphez csomagolton kívül, a KZ4-gyel a fő FPS-ük is meghalt, a Ratchetek lesüllyedtek eladásokban, a Knackekkel sem kaszáltak, így már nem annyira csoda. Engem érdekelt annak idején is, most is, de nem látom, mi az, aminek tömegeket kellett volna tudnia becsábítania. Az UC1 se kezdett annak idején fényesen, 2007-ben még vicc tárgyát képezték az NPD-s nyitószámok, ahogy a Tools of Destructionét is, csak jobban ápolt frencsájzoknál sikerült a mentés. (Persze a PS3 akkor nem is állt jól USA-ban a 360 árnyékában.)
ps3 éra más volt, ott a korai címeknek esélyük se volt, a pokolszar ps3 eladások miatt... szerintem. de ha nagyobbra is nőnek ezek a resistancék és killzónok, az is max plusz 1-1 ps4-es részt ért volna, utána akkor is földbeállnak a műfaji sajátosságok vs. közizlés miatt (kell a konfetti és az erpégéelem, hogy MEGÉRJE és OKOS legyen a játékmenet)
Maga idejében a gears nekem bejött, mai szemmel élvezhetetlen a színtelensége, kb. - és az áltimét is alig javítja.Zóanagyvarázsló írta:Ezekkel a 360-as játékokkal amúgy a legnagyobb gond az, ha nincs FPS Boost, akkor 30 fps-sel cammognak, alacsony mai szemmel a felbontás, sok a bloom és az egyéb hányáseffekt (a Gears 1 számomra day1 ocsmány volt), néha két lépésről nem látom az ellenséget. A Q2 remasterével ilyen gond nem volt, de az RtCW is csodaszép ezekhez képest simán 1080p-be felhúzva. Az auto-HDR azért tud segíteni, vagy a PC, ugye. Semmivel nem öregedett jobban egy csomó hetedik generációs csoda, mint a baltával faragott grafikás korai 3D, de az Army of Two és a Vegas miatt megérte turkálni, mert nem találni jobbat. A Gears 2 és a Judgement is rendben volt, bár csak az előbbi volt 4K @ 60 fps, amikor játszottuk (érdekes, hogy a Judgementnek a két epizódja között is volt grafikai különbség).
Várom egyébként a javaslatokat, miket is kellene hármasban végiglőni, ami artynak is megfelelhet. (A Doom 1-2 tervben van, de az csak lokálisan mehet vagy PC-s hekkeléssel, a SWAT4-et direkt megvette arty, de egyelőre játssza a konzolost, RtCW-t is vett, mert van co-op mod, de még abba sem vágtunk bele. A Vegas 2 is jó lenne, de csak kétfős, és már végigment nekik nélkülem, amikor nem értem rá, az Army of Twok is kétfősek, és online szinten nem mennek stb.)
RTCW és SWAT4 szvsz mehet azonnal, csak az "ubi lekapcsolja para" okán vergődünk 360as címekkel... asszem :D
amit most nyomunk, egyébként már 7+ éve lekapcsolta az UBI :D
a 40 frém amugy ESETLEG megérhetné, csak nemár ilyen kretén implementációval kelljen szopni :( mert egyébként szó szerint SEMMIT nem kapsz a pénzedért... szal sonylogikusan ezt simán 70 EUR-ért kellene adniuk!benőmenő írta:Én kedvelem a Last of Us 2-t, de ilyen giga fícsörökkel nekem most spóroltak 10 Eurot.
Tseng + voodoo1el ment nalunk is a turok, mar nem emlekszem hogy hogyan, az biztos ha mar a kep megmozdult akkoriban az is megfelelt.arty írta:tippre szoftver renderen, 10-15frémmel, 320x200-ban toltad te is akkoriban
szal n64en tuti pár frémmel és pár PÉVEL több volt deepnek akkoriban
a voodoo volt a korszak "konzolja", ment mindennel az a voodoo3 :P (a tnt egyébként is drágább volt egy sima, tuningolható 2000es voodoonál, de TÉNY h hosszabb távon a TNT elhúzott randán :( )
A Half Life viszont tntvel 1024x768on szepen ketyegett, mas vilag volt na.
a turok idején oké, de amikor deep MÁR turokozott, te még VALSZEG 320x200-ban, szoft render mellett szívtál. tudom, mert én is "OTTVOLTAM" :D (meg kb mindenki más is, akkoriban....)Micsu írta:Tseng + voodoo1el ment nalunk is a turok, mar nem emlekszem hogy hogyan, az biztos ha mar a kep megmozdult akkoriban az is megfelelt.
A Half Life viszont tntvel 1024x768on szepen ketyegett, mas vilag volt na.
idővonal:
Turok1 N64: February 28, 1997 - deep arcát 240p / 27-29"-en letépi benne a robbanás vs. átlagpécés jóesetben már valami pentiumon, de 200p szoft renderen nyomorog a 14-15" crt-je előtt :D
voodoo1: October 7th, 1996 - aki azt mondja, hogy ő már itt beszállt, az HAZUDIK :D :D
Turok1 PC: November 26, 1997 - szerintem kb ezelőtt nem sokkal vehette a többség a voodoo1-ét (én a saját vásárlásom kb ide lövöm be, ígyis ~másfél havi fizumba fájt... s3 virge volt mellette)
voodoo2: February 2nd, 1998 vs tnt1 March 23rd, 1998 - egyikre se volt pénzem, hiszen nem olyan sokkal előtte vehettem a voodoo1-et! :(
egy hétvégi lanpartira akkoriban haver hozott ismerőse nagykeréből "tesztelésre" 2 x 12mb-s v2-t, SLI-ben... na az hihetetlen volt a kis v1-em mellett :)
voodoo3: April 3rd, 1999 vs tnt2 March 1999 - voodoo3 2000 volt árban az alternatíva, de nem tudom mikor vehettem, nincs mihez kötnöm. a vidiások m64es moslékokat vettek általában ('99 októberben jelent meg), az igazi tnt2 nagyon drága volt (emlékeimben legalábbis) ...
97 ev vege volt, vagy 98 ev eleje mert elso gimis voltam, ennyi maradt meg.arty írta:a turok idején oké, de amikor deep MÁR turokozott, te még VALSZEG 320x200-ban, szoft render mellett szívtál. tudom, mert én is "OTTVOLTAM" :D (meg kb mindenki más is, akkoriban....)
idővonal:
Turok1 N64: February 28, 1997 - deep arcát 240p / 27-29"-en letépi benne a robbanás vs. átlagpécés jóesetben már valami pentiumon, de 200p szoft renderen nyomorog a 14-15" crt-je előtt :D
voodoo1: October 7th, 1996 - aki azt mondja, hogy ő már itt beszállt, az HAZUDIK :D :D
Turok1 PC: November 26, 1997 - szerintem kb ezelőtt nem sokkal vehette a többség a voodoo1-ét (én a saját vásárlásom kb ide lövöm be, ígyis ~másfél havi fizumba fájt... s3 virge volt mellette)
voodoo2: February 2nd, 1998 vs tnt1 March 23rd, 1998 - egyikre se volt pénzem, hiszen nem olyan sokkal előtte vehettem a voodoo1-et! :(
egy hétvégi lanpartira akkoriban haver hozott ismerőse nagykeréből "tesztelésre" 2 x 12mb-s v2-t, SLI-ben... na az hihetetlen volt a kis v1-em mellett :)
voodoo3: April 3rd, 1999 vs tnt2 March 1999 - voodoo3 2000 volt árban az alternatíva, de nem tudom mikor vehettem, nincs mihez kötnöm. a vidiások m64es moslékokat vettek általában ('99 októberben jelent meg), az igazi tnt2 nagyon drága volt (emlékeimben legalábbis) ...
Mai szemmel durva volt hogy 1 ev alatt annyit fejlodott a technika hogy vehettel masik kartyat, mert a regi kb fabatkat sem ert, es nem kis penzekert.
Hehe. 99 végétől 2000 tavaászig 5 hónap alatt vettem 3 kártyát. 99 végén egy Savage2000-et. Fillrate-ben, extra fícsörök nélkül lenyomott bármit, de a driverrel gondok voltak, az S3TL nem működött, és nem is akart használni senki. 2 hónap után lecseréltem egy Geforce256-ra, és zokogtam milyen szar képminősége van 2D-ben a Savage után. Majd 2 hónap után megjelent a Ugyanakkor jelent megGeforce2, azt day1 vettem. Volt egy soproni számteches faszi, akinek ausztriában volt nagykeres kontakja, onnan jött minden day. 99 végén a Savage 2000 alatt már a Solt-A-s K7-700 1 gigára tucsingolva dohogott. Mo-n nem is látott akkoriban ilyet még senki. Kellett a powa a CS-hez (azt annyira a kezdetektől nyomtam, hogy én még játszottam a kínai, vagy vietnámi gyerekkel, aki csinálta). Az összes HL modot toltam akkoriban, amik naponta jelentek meg, sokat nyomtuk az Action Half-Life-al is, ami ilyen mozis mod volt.Micsu írta:97 ev vege volt, vagy 98 ev eleje mert elso gimis voltam, ennyi maradt meg.
Mai szemmel durva volt hogy 1 ev alatt annyit fejlodott a technika hogy vehettel masik kartyat, mert a regi kb fabatkat sem ert, es nem kis penzekert.
A Piranha Bytesnak gyakorlatilag annyi.
Hát meg lettek embrészelve! Soha nem is hallottam róluk egyébként.Zóanagyvarázsló írta:A Piranha Bytesnak gyakorlatilag annyi.
21-kor kezdődik az Xbox Direct, élvezze ki mindenki a platform utolsó pillanatait.
Satyának elege lett a balfaszkodásból, 3rd party kiadóként tovább vergődnek majd és talán a Playstation eladások megmenthetik az MS géming részlegét:
""We're very, very excited about everything that's going on in gaming, specially with the close of ABK. We think that now, we have the ability to really do what we've always set out to do, which is to build great games and deliver them to folks about all platforms, right, which is Xbox and consoles, the PCs, and now even including mobile gaming and cloud gaming.""

phpBB [media]
Az összes többi ugorhat velük. Az egész gémingnek gyakorlatilag annyi. És nem is kár egyikért sem.Zóanagyvarázsló írta:A Piranha Bytesnak gyakorlatilag annyi.
Xbox direct
- Fantasy RPG: skip
- Japó fantasy RPG: skip
- Civilization klón: skip
- Bolond néni 2: talán meglesem majd, de nekem már az 1 se jött be
- Indi: remélem nem basszák el
- Fantasy RPG: skip
- Japó fantasy RPG: skip
- Civilization klón: skip
- Bolond néni 2: talán meglesem majd, de nekem már az 1 se jött be
- Indi: remélem nem basszák el
A Gothicról ismertek, azóta meg Risen és Elex még. Kb. 20 éve próbálják megfejteni, miért lett kult az első-két Gothic, de nem mindig sikerül nekik (azért a Risen 1 még elég erős utánérzés volt). Elég kis csapat. Az eredeti lead designer már egy ideje B csapattal próbált sci-fi RPG-t fejleszteni, de vapourware lett. Sajnos nem látom, hogy akár végtelen pénzből is lehetne még nagy dobásuk.DanielT írta:Hát meg lettek embrészelve! Soha nem is hallottam róluk egyébként.
Uncharted5 lesz ez az indijános, trailerben meg van zeppelin, szóval nagy baj nem lehet!neoreg írta:Xbox direct
- Fantasy RPG: skip
- Japó fantasy RPG: skip
- Civilization klón: skip
- Bolond néni 2: talán meglesem majd, de nekem már az 1 se jött be
- Indi: remélem nem basszák el
Nem is tudom, felénk 2006-ban már rég feltalálták a színeket. Oké, nem kell giccspaletta, a fekete-fehér is tud stílusos lenni, de a Gearstől rosszul voltam. Az Ultimate nem tudom, hogy javít-e ezen bármit is, nálunk egy bughalom volt, az eredeti 360-as verzió superior számomra.arty írta:Maga idejében a gears nekem bejött, mai szemmel élvezhetetlen a színtelensége, kb. - és az áltimét is alig javítja.
RTCW és SWAT4 szvsz mehet azonnal, csak az "ubi lekapcsolja para" okán vergődünk 360as címekkel... asszem :D
amit most nyomunk, egyébként már 7+ éve lekapcsolta az UBI :D
A szerverpara jogos, de nálam még inkább hangsúlyos a fizetősmulti-para. Szeptemberben lejár a gané, és egyelőre nem tudom elképzelni a folytatást rendszeres előfizetőként, tehát a konzolmulti onnan részemről beszűkül. Szerencsére van sok (több) minden PC-n, adott esetben crossplay is.
Tartok tőle, hogy rossz értelemben az lesz, remélem jóban is. Az Avowed sem győzött meg továbbra sem.Botond írta:Uncharted5 lesz ez az indijános, trailerben meg van zeppelin, szóval nagy baj nem lehet!
Isten éltesse XBotondot!
Lepörgött az Uncharted 4, a PS5 edition, PS5ön, szólóban.
Mivel már a 30fps-es PS4 kiadás már lepörgött, így ez már duplázás.
Múltkor annyit tudtam írni róla, hogy szép és 9/10. Asszem ez továbbra is tűpontos, és a 60 frém csodákat tett a célzással.
GOG-on a drm-mentes 4k@ultra@120 edition féláron volt, 25 euróért, ha lemegy 15-6-7 euró környékére, akkor arra is rárablok, hátha lehet még fokozni a látványt.
@Zó: HTX! erősen indul az év, rögtön a szülcsinapcsin egy UC4 credit a PS5ön az évnyitás, Dani büszke rám végre, ezt is megértük!

Isten éltessen!Botond írta:@Zó: HTX! erősen indul az év, rögtön a szülcsinapcsin egy UC4 credit a PS5ön az évnyitás, Dani büszke rám végre, ezt is megértük!
HBD Botond!
Boldog szülinapot! Az ajándékom a javaslat, hogy a foscsi UC4 helyett nyomd például az Infamous Second Son-t.Botond írta:Lepörgött az Uncharted 4, a PS5 edition, PS5ön, szólóban.
Mivel már a 30fps-es PS4 kiadás már lepörgött, így ez már duplázás.
Múltkor annyit tudtam írni róla, hogy szép és 9/10. Asszem ez továbbra is tűpontos, és a 60 frém csodákat tett a célzással.
GOG-on a drm-mentes 4k@ultra@120 edition féláron volt, 25 euróért, ha lemegy 15-6-7 euró környékére, akkor arra is rárablok, hátha lehet még fokozni a látványt.
@Zó: HTX! erősen indul az év, rögtön a szülcsinapcsin egy UC4 credit a PS5ön az évnyitás, Dani büszke rám végre, ezt is megértük!
Az igazán kemény az, hogy emlékeim szerint én egy ND játékot sem láttam PS5-ön futni, nincs ilyen emlékem róla. De PC-n igen(a warez tlou-ra ránéztem, amikor ment a siralom). Micsoda szupcsi konzolgeneráció ezBotond írta:Lepörgött az Uncharted 4, a PS5 edition, PS5ön, szólóban.
Mivel már a 30fps-es PS4 kiadás már lepörgött, így ez már duplázás.
Múltkor annyit tudtam írni róla, hogy szép és 9/10. Asszem ez továbbra is tűpontos, és a 60 frém csodákat tett a célzással.
GOG-on a drm-mentes 4k@ultra@120 edition féláron volt, 25 euróért, ha lemegy 15-6-7 euró környékére, akkor arra is rárablok, hátha lehet még fokozni a látványt.
@Zó: HTX! erősen indul az év, rögtön a szülcsinapcsin egy UC4 credit a PS5ön az évnyitás, Dani büszke rám végre, ezt is megértük!
és a lokál, system link... khm.... (lan)Zóanagyvarázsló írta:Nem is tudom, felénk 2006-ban már rég feltalálták a színeket. Oké, nem kell giccspaletta, a fekete-fehér is tud stílusos lenni, de a Gearstől rosszul voltam. Az Ultimate nem tudom, hogy javít-e ezen bármit is, nálunk egy bughalom volt, az eredeti 360-as verzió superior számomra.
A szerverpara jogos, de nálam még inkább hangsúlyos a fizetősmulti-para. Szeptemberben lejár a gané, és egyelőre nem tudom elképzelni a folytatást rendszeres előfizetőként, tehát a konzolmulti onnan részemről beszűkül. Szerencsére van sok (több) minden PC-n, adott esetben crossplay is.
Az UC4 credits után ment az uninstall és már raktam is fel a Last of Us 2ből ma megjelent PS5 verzát. Még csak a prologueban vagyok, de a látvány meggyőző!Moby írta:Az igazán kemény az, hogy emlékeim szerint én egy ND játékot sem láttam PS5-ön futni, nincs ilyen emlékem róla. De PC-n igen(a warez tlou-ra ránéztem, amikor ment a siralom). Micsoda szupcsi konzolgeneráció ez
Azért nyilván nem fogunk úgy többtucatnyi játék végére érni. És az is limitált, mit fogok még megvenni a platformra.arty írta:és a lokál, system link... khm.... (lan)
Én is hasonló árban gondolkozom, de per pillanat lehet, hogy TR 1-3 remasterét választanám inkább.Botond írta:Lepörgött az Uncharted 4, a PS5 edition, PS5ön, szólóban.
Mivel már a 30fps-es PS4 kiadás már lepörgött, így ez már duplázás.
Múltkor annyit tudtam írni róla, hogy szép és 9/10. Asszem ez továbbra is tűpontos, és a 60 frém csodákat tett a célzással.
GOG-on a drm-mentes 4k@ultra@120 edition féláron volt, 25 euróért, ha lemegy 15-6-7 euró környékére, akkor arra is rárablok, hátha lehet még fokozni a látványt.
számomra pokol volt, az biztos!Micsu írta:97 ev vege volt, vagy 98 ev eleje mert elso gimis voltam, ennyi maradt meg.
Mai szemmel durva volt hogy 1 ev alatt annyit fejlodott a technika hogy vehettel masik kartyat, mert a regi kb fabatkat sem ert, es nem kis penzekert.
pár héttel ezelőttig azt hittem azért cserélgettem, mert hácépécés voltam :D (valahogy elfelejtettem, hogy 1 év alatt TÉNYLEG szinte játszhatatlan/használhatatlanra tudott avulni a komplett pécé.... most nemrég láttam egy videot róla és felrémlett, hogy basszus, dehogy voltam hácé pécés - csak nemigazán volt választásom, ha játszani (is) akartam...)
... pedig a konkrét gépeim konfigjai eléggé megmaradtak, éppcsak a "lényeget" felejtettem el :)
cpu ---> tuning
486dx4 120mhz
P75 116mhz
p166mmx 188mhz
celeron300 450mhz
celeron366A 550mhz
celeron667 1000mhz
athlonxp1800+ 1533mhz - palomino, 1 mhz-et nem lehetett húzni, így talán pár hónapig volt csak
ahtlonxp1700+ 2000 majd 2200 majd 2400mhz példány
s754 3200+ ?mhz (zsákutca, köszAMD...)
s939 x2 3800+ ?mhz (4200+ is rémlik később)
s775 E2160 3000mhz? rémlik, brutál jól ment az biztos, de teljesítménye így is harmatos volt
am2 phenom2 x3 720 3200-3400mhz?
s1156 2500k 4200-4400mhz
s1155 6700k 4400mhz?
am4 ryzen 5600 gyári órajelen, 0 tuning, nemérdekel már.
A pécé az égig árazódott, a mai cpukkal, lapokkal, millás gpukkal elvesztette "varázsát" ... nincsenek okos/kiugró jó vételek, minden kurvadrága (oké, hogy gyors is, de az epiksztór és a séderstutter azért mérgezi a bulit, nem beszélve az elviselhetetlen MS elkúrásokról... HÁDÉERKAPCSOLÓ ÉS WINSZTÓR, BAZMEG! GYŰLÖLÖM!)
egen. de 1db/alkalom lemehet, ha elkötelezettek vagyunk! (pl el is jössz, meg ilyenek ;) )Zóanagyvarázsló írta:Azért nyilván nem fogunk úgy többtucatnyi játék végére érni. És az is limitált, mit fogok még megvenni a platformra.
Megjött már a fana cuccod?arty írta:egen. de 1db/alkalom lemehet, ha elkötelezettek vagyunk! (pl el is jössz, meg ilyenek ;) )
Ha a Phenom 2 720-ad nem volt 4 magosítva, akkor soha nem is vetted komolyan.arty írta::worship: számomra pokol volt, az biztos!
pár héttel ezelőttig azt hittem azért cserélgettem, mert hácépécés voltam :D (valahogy elfelejtettem, hogy 1 év alatt TÉNYLEG szinte játszhatatlan/használhatatlanra tudott avulni a komplett pécé.... most nemrég láttam egy videot róla és felrémlett, hogy basszus, dehogy voltam hácé pécés - csak nemigazán volt választásom, ha játszani (is) akartam...)
... pedig a konkrét gépeim konfigjai eléggé megmaradtak, éppcsak a "lényeget" felejtettem el :)
cpu ---> tuning
486dx4 120mhz
P75 116mhz
p166mmx 188mhz
celeron300 450mhz
celeron366A 550mhz
celeron667 1000mhz
athlonxp1800+ 1533mhz - palomino, 1 mhz-et nem lehetett húzni, így talán pár hónapig volt csak
ahtlonxp1700+ 2000 majd 2200 majd 2400mhz példány
s754 3200+ ?mhz (zsákutca, köszAMD...)
s939 x2 3800+ ?mhz (4200+ is rémlik később)
s775 E2160 3000mhz? rémlik, brutál jól ment az biztos, de teljesítménye így is harmatos volt
am2 phenom2 x3 720 3200-3400mhz?
s1156 2500k 4200-4400mhz
s1155 6700k 4400mhz?
am4 ryzen 5600 gyári órajelen, 0 tuning, nemérdekel már.
Csak ugye arra eleve ott a Doom 1-2, mert nincs online co-op.arty írta:egen. de 1db/alkalom lemehet, ha elkötelezettek vagyunk! (pl el is jössz, meg ilyenek ;) )
Köszi mindenkinek a köszöntést! :)
arty írta:az analóg karos nyalókákat mi trekkelte volna? pont ugyanúgy a kamera? -> FOZS, drágán (a psvr alapvetően ócsóságnak készült, ebbe jól illeszkedett a már meglévő, tehát ingyen move...)
+később pedig ott volt a világ legjobb cucca, az AIM, gombákkal, EXTRÉMKURVAJÓ immerzióval, mindennel :D
"pc" vonalon van AKTIV 7-8 millió headsetes (95-98% quest tulajjal, szal ez kb valójában lehet vagy 0 :D a steamvrező, warezolo, modokkal szórakozók láthatatlanok!), ami a csak a psvr mellett LEHETNE tényező, egyébként egy VICC "platform" (ráadásul széttagolt, taknyolósgányolós szarhalom az egész PCVR, de lehet nemsokára kényszerből ott is alámerülök, nem elég a sonyszopás....)
egyébiránt a kiemelt quest vonal olyan -30 MRD dolcsinál jár eddig a nyereségét tekintve, az aztán az igazán fenntartható cucc, jah :D
A VR már halott, csak még nem tudja :(
A quest ára egy dotált baromság, a RENDES pcvr headsetek tükrözik a VR valós árát. Jahogy az már "eladhatatlan", hátigen....
A sony kretén volt pár döntést tekintve a PSVR2 kapcsán (back kompat???!?!?! : ( ), de így legalább látni a realitást: a VR halott, nincs piaca :(
20+ millió eladással (csak a Quest 2 )halott lenne...?:) Akkor halott az egész Xbox divizió is ezzel a lendülettel akárcsak a steam deck és társai...
A Quest rendes VR és PCVR élményt ad nem tudom miről beszélsz, pont hogy nettó parasztvakitás amit a többi gyártó ad a körbekamerázással és társaival 400-500ezrekért, na az valóban halott.
Gányolás tekintetében meg majd rájössz ha lesz aktiv tapasztalatod, nagyjából annyira "gányolás" hogy hacsak nem modos cuccal akarok szarakodni, letöltöm a VR játékot a pc-re, inditok egy VD streamert és inditom a fejest,done mehet a játék. A modoknál néha van "gányolás" de rengeteg esetben ott is kb annyi mint egy mod letöltés,utána minden más annyi mint nativ vr stuffnál, VD steam indit fejes indit kész.
phpBB [media]
phpBB [media]
Az a 20 millió plusz az nem quest 2-ből jött össze, hanem az összes questből szumma, ami nem egy nagy eredmény, lévén a harmadik generációnál tart. Egy bármilyen konzolnál nem ezekről a nagyságrendekről beszélünk, de a halálát nem emiatt jósolják, hanem a két éve tartó piaci csökkenésről. A VR világnak volt két jó éve, amit a covid generált ami nagyon megnyomta a számokat, azóta meg szopóág van. A köv évekre is csak azért prognosztizálnak némi javulást, meg jön az a szar apple cucc, ami aligha fog meglódítani bármit is. Szerintem kurvajó lett a quest3, de nemigen lesz ebből már mainstream cucc. Túl sok a nehezen megoldható baj vele. Mondjuk az egész videójátékiparággal túl sok lett a baj hirtelen, nem csak ezzel.Castle82 írta:20+ millió eladással (csak a Quest 2 )halott lenne...?:) Akkor halott az egész Xbox divizió is ezzel a lendülettel akárcsak a steam deck és társai...
A Quest rendes VR és PCVR élményt ad nem tudom miről beszélsz, pont hogy nettó parasztvakitás amit a többi gyártó ad a körbekamerázással és társaival 400-500ezrekért, na az valóban halott.
Gányolás tekintetében meg majd rájössz ha lesz aktiv tapasztalatod, nagyjából annyira "gányolás" hogy hacsak nem modos cuccal akarok szarakodni, letöltöm a VR játékot a pc-re, inditok egy VD streamert és inditom a fejest,done mehet a játék. A modoknál néha van "gányolás" de rengeteg esetben ott is kb annyi mint egy mod letöltés,utána minden más annyi mint nativ vr stuffnál, VD steam indit fejes indit kész.
A SonyVR-al is ez a fő bajom, hogy előpakolni-elpakolni maceraTM, elől tartani, porosodni meg nincs mindenhol mindenkinek hely, és sokan nem szeretik ezt se.Moby írta:Az a 20 millió plusz az nem quest 2-ből jött össze, hanem az összes questből szumma, ami nem egy nagy eredmény, lévén a harmadik generációnál tart. Egy bármilyen konzolnál nem ezekről a nagyságrendekről beszélünk, de a halálát nem emiatt jósolják, hanem a két éve tartó piaci csökkenésről. A VR világnak volt két jó éve, amit a covid generált ami nagyon megnyomta a számokat, azóta meg szopóág van. A köv évekre is csak azért prognosztizálnak némi javulást, meg jön az a szar apple cucc, ami aligha fog meglódítani bármit is. Szerintem kurvajó lett a quest3, de nemigen lesz ebből már mainstream cucc. Túl sok a nehezen megoldható baj vele. Mondjuk az egész videójátékiparággal túl sok lett a baj hirtelen, nem csak ezzel.
Mint a kormány plusz pedál szettek, kb ugyanaz a parciális semmi lesz ez is hosszútávon, pár rajongónak.
Eléggé jó volt ahhoz az alapítvány második szériája ahhoz, hogy pótoljam végre az eredetit, ha már úgy is nagy volt körülötte a hiszti az első széria filmrevitelekor. Nem mondom, hogy nem nyilvánvaló a célja az erős férfiak erős nőkké konvertálása, de hogy nagyon rosszat sem tett neki, lévén az eredet kvázi megfilmesíthetetlen problémákkal küzd mostanra (a science része borzalmasan öregedett a kivonhatatlan korszellem miatt, ami a mában erősen nehezen értelmezhető irányba vitte a ficition részét is, legalábbis az értéséhez mindenképpen érdemes a születésének korát is ismerni kissé), kvázi muszáj volt többnyire jó messzire eltérni az eredetitől, aminek ez sem okozott kimagyaráznivaló gondokat. A célok a szokásosak, ahogy a hiszti is, viszont az télny, hogy azért sikerült egy egészen jóféle scifi forgatókönyvet kanyarítaniuk az íróknak, amik tényleg csak alapötletként, és a random neveket átvéve inspirációként használni az eredeti alapítványt, és Asimov több más munkáját. Nálam mindenképp jár érte a kudos.
Mi az, ami VR-ra van és van valami értelme?
Egy hirdetés az "eladó" rovatban a hardveraprón.aabyssx írta:Mi az, ami VR-ra van és van valami értelme?