Lássuk, akkor 2023ban mi a csodaszere a sonynak a Redfall ellen, hány pontot sikerült ráverni. Szerintem nullát, ellenérv?TasManXT írta:Pedig még mindig várom a linkeket. (Spoiler alert: vannak)
A PC-s játékoknak leáldozott
Botond írta:Lássuk, akkor 2023ban mi a csodaszere a sonynak a Redfall ellen, hány pontot sikerült ráverni. Szerintem nullát, ellenérv?
Még ez a fos is jobban sikerült.
Főleg az Resik alatt vettem észre, hogy néha mintha "resetelné" vagy "kalibrálná" magát a trigger ellenállás. Pl. fegyverváltásnál és olyankor jellegzetesen zörög egyet.Zóanagyvarázsló írta:PC-n eddig is volt, de a szar, ha folyékonyabb, az bizony még mindig csak fos.
Megjegyzem, PC-n is használja a DualSense-csodát rendesen, úgy zörög, mint egy Zetor.
Néha GT alatt is csinálja, külön fun amikor verseny közben és olyankor hirtelen megszűnik a ravasz ellenállása egy kis időre. Mindkét kontrollernél tapasztalható.
A 20.-as listába ami csak a Plus-os, épp nem fért autós. De ha már kérded, akkor bármelyik Forza helyett a GT7-et ajánlanám, mert az nem szarik a játékos szájába az időhúzással és szép is.Zóanagyvarázsló írta:Tehát akkor exkluzívokat tekintve 0 az ótóka, és pontot ebben csak az MS hoz a legjobbal szemben?
A kérdés inkább az most már, hogy egyáltalán mit ajánlanál. Tényleg érdekel, mert a műfaj kínálata elég patásürüléknek tűnik.
És ahogy írta Tasman, meg kb mindenki akinek egy kis köze van a témához: A Driveclub óta semmi nem jött ki, amivel érdemes lenne játszani.
Tetszik ez a kinek a szara kevésbé büdösebb verseny. A Hi-Fi Rush szégyellné, ha megemlítenék ebben a topikbanTasManXT írta:
Még ez a fos is jobban sikerült.
Igazából adekvált válasz a Redfallra hogy nem elérhető Playstationön, ha már így tetted fel a kérdést.Botond írta:Lássuk, akkor 2023ban mi a csodaszere a sonynak a Redfall ellen, hány pontot sikerült ráverni. Szerintem nullát, ellenérv?
Zelda hype-ot érzik-e már akik játszani készülnek?
Tehát nem fért, mert mind szar. Egyről beszélünk, csak ti többet próbáltatok. A GT7 nyilván a Motorsporttal vethető össze, a Horizonnal nem egymás alternatívái, pedig jó lenne rá egy Sony-válasz. Mindenesetre a GT7 karrierje mindenki szerint szar itt, egyszerűen nem is értem, hogy kicsit se szimesként miért piszkálnám meg. FM-et megnézem majd, ha már ingyen lehet, de nem várok sokat.DanielT írta:A 20.-as listába ami csak a Plus-os, épp nem fért autós. De ha már kérded, akkor bármelyik Forza helyett a GT7-et ajánlanám, mert az nem szarik a játékos szájába az időhúzással és szép is.
És ahogy írta Tasman, meg kb mindenki akinek egy kis köze van a témához: A Driveclub óta semmi nem jött ki, amivel érdemes lenne játszani.
Tasmannak igaza lehet lehet, de ő platinázta a ganéban jelenleg is elérhető Wreckfestet.
PC-re már megjelent. Ki hájpolódik az inferior verzióra?benőmenő írta:Igazából adekvált válasz a Redfallra hogy nem elérhető Playstationön, ha már így tetted fel a kérdést.
Zelda hype-ot érzik-e már akik játszani készülnek?
Én játszom a Link's Awakeninget. Azt hittem, hogy ez egy gagyiság, de meglepően szórakoztató és jó ez is.
Azért kell imádkozni, hogy jól menjen annak a (pár IQ-nál többel rendelkező gamer számára komolyan vehetetlen) Xbox-nak, mert verseny nélkül annyi. Mint a pécés CPU fronton amilyen luxus van most, hogy rendes verseny van.
Az egy csodálatos kivétel, de nem említeném egy lapon a másik kettővel.Zóanagyvarázsló írta:Tasmannak igaza lehet lehet, de ő platinázta a ganéban jelenleg is elérhető Wreckfestet.
A 0 volt a kiindulópont, mert ha valóban rákeresett volna, hogy milyen játékok jöttek idén, akkor megtalálta volna. Helyette ment a jó kis mismásolás.Zóanagyvarázsló írta:Tetszik ez a kinek a szara kevésbé büdösebb verseny. A Hi-Fi Rush szégyellné, ha megemlítenék ebben a topikban
Kíváncsi voltam hány komment után lehet ezt nem tagadni tovább. :D Mondjuk korrektebb lett volna egyből Dtnek berakni, amikor a redfall reviewakat hozta, hogy na ez az új forspoken, végre a xboxon is van olyan szar, mint a forspoken, kár hogy a ps-en nincs semmi, ami olyan jó, ami a hifi-rush, de legalább félig egyenértékű lehetne a két konzol. Félig, ha xboxra csak ez a két cím jött volna!TasManXT írta:[img]https://abload.de/img/nevtelendtiqv.jpmg]
Még ez a fos is jobban sikerült.
@Benő: A dlc kategóriában a Zó által linkelt AOE2 dlc indul Alloy ellen, és alsó hangon tíz pontot fog ráverni, de erre is lesz majd megmagyarázás, mint arra, hogy a ps miért csak a 60 pontos kategóriában akarja befogni idén az xboxot és miért nem a 80-90 pontos kategóriában.
Én komolyan sajnálom amúgy a ps közösséget, hogy ennyire nincs játék arra a fostalicska vasra, hogy ps3at kell leporolni, meg xsx-et kell venni, meg egész nap guglizni kell, hogy hol lehet belerúgni a switchbe/xboxba, hogy történjen már valami, mert az uncsi4et mégse lehet 3 hónap alatt nyócszor újrajátszani, hogy érezze az ember a jóságot választottam fílinget, na!
/szerk: @Benő2: holnap hozza a postás, idei 5. switch exclu preorder, hatodik switch preorder. Van japán vas minőségi játékokkal, ne adjátok fel a reményt!
96 pötty! Sony idei éve szorozva 1,5-el!Zóanagyvarázsló írta:PC-re már megjelent. Ki hájpolódik az inferior verzióra?
Mitől komolyan vehetetlen a Box? Mert a teljes érdemi kínálat 1%-át se kitevő exkluzívok kevésbé jönnek be? (Másra nehéz gondolni, a vas nem fos, a felület Steam után inferior, de ez alap.) Csak eközben meg mindenki jónak vagy vonzónak találja a JAPÁN Hi-Fi Rusht. Exkluzivitás Nintendón kívül alig létezik, a legtöbb meg nyilván PC-re van, oda jönnek a Sony, az MS és emuval a Nintendo játékai is.aabyssx írta:Azért kell imádkozni, hogy jól menjen annak a (pár IQ-nál többel rendelkező gamer számára komolyan vehetetlen) Xbox-nak, mert verseny nélkül annyi. Mint a pécés CPU fronton amilyen luxus van most, hogy rendes verseny van.
Megértem, ha valaki valamely platform maréknyi exkluzívjára gerjed, de azok már csak cseppben a tenger, és még homogénebbek is régen. Egyébként te mit vársz a Sonytól? Mivel játszanál vagy mit ajánlanál tőlük?
Ezt értem, csak tetszett, hogy szó szerint szarral dobálóztatok, a számháborúba nem akartam beleszólni. És persze ezek is a két konzol relációjában exkluzívok, PC-n bárki kínozhatja magát velük. Inkább az FF16 jöhetne egyszerre, de nekem ráér, meg ki tudja, milyen lesz. Valamiért reménykedem benne, eddig az tűnik a legjobb idei PS-exkluzívnak. Viszont third-party az is, mint a Forspoken, a túszejtést meg nem szeretem. Én még a Halo 6-ot is kiadnám PS5-reTasManXT írta:A 0 volt a kiindulópont, mert ha valóban rákeresett volna, hogy milyen játékok jöttek idén, akkor megtalálta volna. Helyette ment a jó kis mismásolás.
Én sem, mert a másik kettő kimaradt, ez meg nem kapott el. Ha az FH4-függésemet leszámítjuk, nálam a FlatOut: UC az utolsó nagy ótós dobás, és az is egy enhanced port/remake/remaster, ahogy tetszik.TasManXT írta:Az egy csodálatos kivétel, de nem említeném egy lapon a másik kettővel.
Mindenesetre ne tegyünk úgy, hogy a Wreckfest szar lett, mert bekerült a ganéba.
A Midnight Club: Los Angelesszel szoktam szemezni még Boxon, de PS3-on eléggé kínlódtam vele. Mocsok nehéznek tűnt, ráadásul 30 fos, sajnos XSX-en is.
Kétlem, hogy egy AoE2-DLC-t ennyire felpontoznának, egyáltalán elég rivjú is inkább csak PC-n esélyes.Botond írta:@Benő: A dlc kategóriában a Zó által linkelt AOE2 dlc indul Alloy ellen, és alsó hangon tíz pontot fog ráverni, de erre is lesz majd megmagyarázás, mint arra, hogy a ps miért csak a 60 pontos kategóriában akarja befogni idén az xboxot és miért nem a 80-90 pontos kategóriában.
természetesen ez nem igaz, hiszen F1 játék NINCS még a prémiumban SEMDanielT írta:Direkt olyanok vannak a listán, amikről tudtam, hogy nem lesznek Xboxon, mert ami közös merítés annak nincs pontértéke. Természetesen Forza kivételével minden autós ott van a világ legjobb platformján és legjobb előfizetéses szolgáltatásában. Ettől a legjobb.
Újabb tény amellett, hogy a legjobb.arty írta:természetesen ez nem igaz, hiszen F1 játék NINCS még a prémiumban SEM
kezdek elbizonytalanodni, hogy-hogy nem fér oda a Driveclub mellé megemlíthetően egy F1, egy WRC, egy Grid Legends, egy Wreckfest, HorPursuit Remazter, Project Cars 3 .... de nem fér oda a Horizon Chase (második része apple pass exklu! a kurva anyjukat!) vagy a Hotshot Racing se, mint ahogyan a Cruisin' Blast?DanielT írta:A 20.-as listába ami csak a Plus-os, épp nem fért autós. De ha már kérded, akkor bármelyik Forza helyett a GT7-et ajánlanám, mert az nem szarik a játékos szájába az időhúzással és szép is.
És ahogy írta Tasman, meg kb mindenki akinek egy kis köze van a témához: A Driveclub óta semmi nem jött ki, amivel érdemes lenne játszani.
MIÉRT???? MIFÉLE KÜLÖN KATEGÓRIA A DRIVECLUB???? :D
Az F1 is csak addig volt jó, amíg a Psygnosis/Studio Liverpool csinálta. Csak hát beszántották őket.arty írta:természetesen ez nem igaz, hiszen F1 játék NINCS még a prémiumban SEM
Valójában én csak az psygnosisos F1 előtti Microprose-féle Gand Prix 2-vel játszottam, az tetszett. GOG-ra meg a Papyrus-féle Grand Prix Legendset várom, régen arra csorgattam a nyálam, de nem sikerült beszerezni. Mondjuk, kontrollertámogatás kéne ezekbe nagyon. A Screamert majd kipróbálom DualSense-zel, One-kontrollerrel nem jött össze. A régi Carmageddon is horror NumPaddal. Örülök, hogy a nem ótós Blade of Darknesst kipofozták, ingyen megkaptam a gombokért vett régi verzióhoz a kontrolleres, achievementes újat
A következő 20-ban benne lenne, csak nem akarlak olyan helyzetbe hozni, hogy azok mellé is kelljen valamit raknod Xbox oldalról.arty írta:kezdek elbizonytalanodni, hogy-hogy nem fér oda a Driveclub mellé megemlíthetően egy F1, egy WRC, egy Grid Legends, egy Wreckfest, HorPursuit Remazter, Project Cars 3 .... de nem fér oda a Horizon Chase (második része apple pass exklu! a kurva anyjukat!) vagy a Hotshot Racing se, mint ahogyan a Cruisin' Blast?
MIÉRT???? MIFÉLE KÜLÖN KATEGÓRIA A DRIVECLUB???? :D
Vagy hogy ezek közül valamit a driveclub mellett említeni? Komolyan? Horizon Chase? GRID LEGENDS??? Te mikor indítottad el utoljára a Driveclubot?
A HP remastere az... remaster, nagyon nem is erőltette meg magát az EA, az alap meg DC előtti. Valljuk be, egy PC-s port szokott ennyire vagy jobban superior lenni az eredetihez képest. És most nem a PC-exkluzív stutter contentre gondolokarty írta:kezdek elbizonytalanodni, hogy-hogy nem fér oda a Driveclub mellé megemlíthetően egy F1, egy WRC, egy Grid Legends, egy Wreckfest, HorPursuit Remazter, Project Cars 3 .... de nem fér oda a Horizon Chase (második része apple pass exklu! a kurva anyjukat!) vagy a Hotshot Racing se, mint ahogyan a Cruisin' Blast?
MIÉRT???? MIFÉLE KÜLÖN KATEGÓRIA A DRIVECLUB???? :D
A Sony akarja, hogy el se indítsuk. Bár azt portolták volna PC-re a HZD helyett!DanielT írta:A következő 20-ban benne lenne, csak nem akarlak olyan helyzetbe hozni, hogy azok mellé is kelljen valamit raknod Xbox oldalról.
Vagy hogy ezek közül valamit a driveclub mellett említeni? Komolyan? Horizon Chase? GRID LEGENDS??? Te mikor indítottad el utoljára a Driveclubot?
A WRC ennyire jó? Azt hittem, a Dirt Rally a valami.arty írta:kezdek elbizonytalanodni, hogy-hogy nem fér oda a Driveclub mellé megemlíthetően egy F1, egy WRC, egy Grid Legends, egy Wreckfest, HorPursuit Remazter, Project Cars 3 .... de nem fér oda a Horizon Chase (második része apple pass exklu! a kurva anyjukat!) vagy a Hotshot Racing se, mint ahogyan a Cruisin' Blast?
MIÉRT???? MIFÉLE KÜLÖN KATEGÓRIA A DRIVECLUB???? :D
A hordozható Redfall egy újabb eszközön valósággá vált!
Egyébként jó kis konfig, a fehér mondjuk szerintem nem áll annyira jól neki.
phpBB [media]
Egyébként jó kis konfig, a fehér mondjuk szerintem nem áll annyira jól neki.
Ja, a PS5 is fehér alapból, csak az XSX!DanielT írta:A hordozható Redfall egy újabb eszközön valósággá vált!
Megnemnyitom.avi
Egyébként jó kis konfig, a fehér mondjuk szerintem nem áll annyira jól neki.
Lepörgött a GT 7 stáblista. Igaz még van vagy 8 menü. Az extra menük. A driving mission-ök. És a komplett szuperlicensz (a GT World Championshiphez is elég lenne a National A). Szóval érdekes. ~98 órát töltöttem vele eddig az OS szerint.
Igazából az egész játék ilyen felemás. Baromi jó vezetni benne lényegében bármit. Csepegnek plusz autók, pályák. Mindig van valami spec event a heti 3 verseny és time trial mellé a multiban. Az idegesítő dolgokról pedig már írtam eleget.
Igazából a valóban működő live service modell egyik ritka példája, de mellette zavar hogy ilyen nyilvánvaló sületlenségeken csúszkál el folyamatosan. Első "végigvitt" Gran Turismo játékom/10.

a minden jogsi aranyra jó móka leszbenőmenő írta:Lepörgött a GT 7 stáblista. Igaz még van vagy 8 menü. Az extra menük. A driving mission-ök. És a komplett szuperlicensz (a GT World Championshiphez is elég lenne a National A). Szóval érdekes. ~98 órát töltöttem vele eddig az OS szerint.
Igazából az egész játék ilyen felemás. Baromi jó vezetni benne lényegében bármit. Csepegnek plusz autók, pályák. Mindig van valami spec event a heti 3 verseny és time trial mellé a multiban. Az idegesítő dolgokról pedig már írtam eleget.
Igazából a valóban működő live service modell egyik ritka példája, de mellette zavar hogy ilyen nyilvánvaló sületlenségeken csúszkál el folyamatosan. Első "végigvitt" Gran Turismo játékom/10.
A szuperlicenszes nem arany még (el sem kezdtem), meg az IA-ból a legutolsó Nordschleife időmérő. Ahhoz még gyűjtöm a lelkierőt, hogy tényleg betanuljam a nürburgringet.TasManXT írta:a minden jogsi aranyra jó móka lesz
Mondjuk a GT4-hez képest babazsúr. Ott még a bronzokért is meg kellett dolgozni. Az aranyozás pedig felejtős volt.
Az S-10-hez képest minden egy babazsúr.benőmenő írta:A szuperlicenszes nem arany még (el sem kezdtem), meg az IA-ból a legutolsó Nordschleife időmérő. Ahhoz még gyűjtöm a lelkierőt, hogy tényleg betanuljam a nürburgringet.
Mondjuk a GT4-hez képest babazsúr. Ott még a bronzokért is meg kellett dolgozni. Az aranyozás pedig felejtős volt.
várjámá' ha kijött egyszer egy driveclub, akkror egy Horizon Chase inkább el se készüljön? kevesebb dodóból kisebb játékoknak innentől kuss? :DDanielT írta:Vagy hogy ezek közül valamit a driveclub mellett említeni? Komolyan? Horizon Chase? GRID LEGENDS??? Te mikor indítottad el utoljára a Driveclubot?
nem véletlenül NEM a driveclubot indítottam el legutoljára ;) már fent sincs.... *
Hotshot Racingbe megy az 5 perc szabadidőm, a Legendsbe pedig, ha van legalább egy órácskám :)
* alap/VR/pár DLC kész, de a dlc eventek meg fullaranykra kikúrt nehezek. nincs má' erőm egy órát grindelni, 50x retryzni minden eventen... (jó, tudom, nem lenne muszáj aranyra....DE! :D )
DR is jó lenne, ott még nem tartok, egyelőre a WRC-k beszippantottak :D 5-6-7 lement, most a 9 pörög (8/10 skip!) és TALÁN utána visszalépnék a DR VR-ra.... de a DR elég nehéz cucc, nem könnyű párhetente pár órára eléülni, hogy ne csak bosszankodás legyen.Zóanagyvarázsló írta:A WRC ennyire jó? Azt hittem, a Dirt Rally a valami.
HP "csak" egy remazter, igen, de egész tisztességes... és ha nem jön ki, SOHA nem játszom újra ;) anno pécén is okés volt, de absz. nem élveztem annyira, mint most a boxost, amit végül ezrezni is sikerült (nálam ez atomritka!)
(sőt, azóta ps3-on is belekezdtem, igaz még kicsit pihenőre küldtem mer' azé a remazter grafot fejelteni kell előtte :D )
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2023.05.12. 15:57-kor.
benőmenő írta:Lepörgött a GT 7 stáblista. Igaz még van vagy 8 menü. Az extra menük. A driving mission-ök. És a komplett szuperlicensz (a GT World Championshiphez is elég lenne a National A). Szóval érdekes. ~98 órát töltöttem vele eddig az OS szerint.
Igazából az egész játék ilyen felemás. Baromi jó vezetni benne lényegében bármit. Csepegnek plusz autók, pályák. Mindig van valami spec event a heti 3 verseny és time trial mellé a multiban. Az idegesítő dolgokról pedig már írtam eleget.
Igazából a valóban működő live service modell egyik ritka példája, de mellette zavar hogy ilyen nyilvánvaló sületlenségeken csúszkál el folyamatosan. Első "végigvitt" Gran Turismo játékom/10.
Nincs is bajom a remasterrel, csak így érzhető, ha újabb játékként nem kerül említésre, gyakorlatilag patch/port. Egyébként én nem jutottam el addig benne, mint régen. Minden futam után az XP-számláló pörgése meg a többi jutalombullshit... Nekem az már az FH és a pörgetéseinek az előszobája. Ehhez képest az Overwatchban a lootboxok nem voltak arcba tolva.arty írta:DR is jó lenne, ott még nem tartok, egyelőre a WRC-k beszippantottak :D 5-6-7 lement, most a 9 pörög (8/10 skip!) és TALÁN utána visszalépnék a DR VR-ra.... de a DR elég nehéz cucc, nem könnyű párhetente pár órára eléülni, hogy ne csak bosszankodás legyen.
HP "csak" egy remazter, igen, de egész tisztességes... és ha nem jön ki, SOHA nem játszom újra ;) anno pécén is okés volt, de absz. nem élveztem annyira, mint most a boxost, amit végül ezrezni is sikerült (nálam ez atomritka!)
(sőt, azóta ps3-on is belekezdtem, igaz még kicsit pihenőre küldtem mer' azé a remazter grafot fejelteni kell előtte :D )
Fizetek saját DNS szolgáltatásért, így pontosan tudom követni mi történik a hálózatomon.
Nyilván a mocskos retek féreg Xbox szolgáltatás ott van a top 3 domainben amit FOLYAMATOSAN BASZTAT! Több kérés mint a Youtube felé, ami szinte egész nap megy.
Köszi Phil, a jó kurva anyádat!
Nyilván a mocskos retek féreg Xbox szolgáltatás ott van a top 3 domainben amit FOLYAMATOSAN BASZTAT! Több kérés mint a Youtube felé, ami szinte egész nap megy.
Köszi Phil, a jó kurva anyádat!
és mindezt valamelyik windows installod hozza össze? (tehát tuti nem felejtődött ott egy xbox a hátsó szobában? )DanielT írta:Fizetek saját DNS szolgáltatásért, így pontosan tudom követni mi történik a hálózatomon.
Nyilván a mocskos retek féreg Xbox szolgáltatás ott van a top 3 domainben amit FOLYAMATOSAN BASZTAT! Több kérés mint a Youtube felé, ami szinte egész nap megy.
Köszi Phil, a jó kurva anyádat!
amúgy lekérdezés db szám alapon kell fizetned tán vagy... ? :D
Két Windows 11 pécé üzemel, azok közül valamelyik vagy inkább mindkettő.arty írta:és mindezt valamelyik windows installod hozza össze? (tehát tuti nem felejtődött ott egy xbox a hátsó szobában? )
amúgy lekérdezés db szám alapon kell fizetned tán vagy... ? :D
Nem kerül plusz pénzbe, de szeretem, ha minden rendben van és nem FOSSA TELE a routert, hálózatomat, mindenemet a felesleges forgalommal. Úgy küzd ez a szar az életéért, hogy valszeg így gyártanak "aktív felhasználókat". És ez nem vicc.
Ezt vajon meddig fogják még gyártani? Lassan a kontroller áráért adják a használt piacon.
Több ismerős is vett ilyet második konzolnak a csajához vagy ide-oda amoda, ilyen alkalmi coop gépnek, csak én vagyok ilyen hülye, hogy a nagyot cipelem magammal mindenhova, veszélyeztetve a hdmi port egészségét a sok lekötéssel és visszakötéssel.DanielT írta:Ezt vajon meddig fogják még gyártani? Lassan a kontroller áráért adják a használt piacon.
[img]https://i.imgur.com/x3piLh0./img]
Lassan 1,5 játék áráért kapsz egy gépet, ami szebb képet ad, mint anno a ps4/x1, és zsebre rakva viheted magaddal kis túlzással, szerintem elég széles tömegeket megszólít még mindig.
Mellé ugye ott a valósan mindent is tudó előfizetés havi ezresért, szóval 100kból 3 évre megvan a korlátlan géming. Natívan, valós HDR-el, valós VRR-al ott az x360 gen minden játéka, többnyire 60 frémmel, plusz az x1 gen játékai eredeti minőségben tizedannyi töltési idővel.
Nyilván nem mi vagyunk a célközönség, de a topikban ugyanannyi Ferrari ment el, mind xss, oszt azt mégse szarozza senki, hogy meddig gyártják még azokat a fos ferrarikat…
Ja, ha nem lennék hozzá túl szilikongyerek ÉS nem lenne 4-5 PC-m, én is vennék. Húgomnak talán jó lehetne, de az XSX-et csak akkor használja, hozzám jön, ha nála hagyom, ragaszkodik a PC-hez, és ugye részemről is többet megy a fiókpécé, hiába van kéznél. Konkrétan a szólóban a fiókvason játszom a legtöbbet, de co-opra is be szoktuk vetni, kétfős co-opra már az XSX helyett is az ment mostanában.Botond írta:Több ismerős is vett ilyet második konzolnak a csajához vagy ide-oda amoda, ilyen alkalmi coop gépnek, csak én vagyok ilyen hülye, hogy a nagyot cipelem magammal mindenhova, veszélyeztetve a hdmi port egészségét a sok lekötéssel és visszakötéssel.
Lassan 1,5 játék áráért kapsz egy gépet, ami szebb képet ad, mint anno a ps4/x1, és zsebre rakva viheted magaddal kis túlzással, szerintem elég széles tömegeket megszólít még mindig.
Mellé ugye ott a valósan mindent is tudó előfizetés havi ezresért, szóval 100kból 3 évre megvan a korlátlan géming. Natívan, valós HDR-el, valós VRR-al ott az x360 gen minden játéka, többnyire 60 frémmel, plusz az x1 gen játékai eredeti minőségben tizedannyi töltési idővel.
Nyilván nem mi vagyunk a célközönség, de a topikban ugyanannyi Ferrari ment el, mind xss, oszt azt mégse szarozza senki, hogy meddig gyártják még azokat a fos ferrarikat…
A 3060-on egész héten nem indítottam el mást, mint a Wildlandset felhőből.
4-5 pc fejenként az amúgy a globális 8-9 mrdból kizár vagy két tucat embert, ők nem cél közönség, csak a maradék, akkor ha jól értem a kommented tanulságát. :DZóanagyvarázsló írta:Ja, ha nem lennék hozzá túl szilikongyerek ÉS nem lenne 4-5 PC-m, én is vennék. Húgomnak talán jó lehetne, de az XSX-et csak akkor használja, hozzám jön, ha nála hagyom, ragaszkodik a PC-hez, és ugye részemről is többet megy a fiókpécé, hiába van kéznél. Konkrétan a szólóban a fiókvason játszom a legtöbbet, de co-opra is be szoktuk vetni, kétfős co-opra már az XSX helyett is az ment mostanában.
A 3060-on egész héten nem indítottam el mást, mint a Wildlandset felhőből.
High On Life HDR - ben megy rajta? Akkor veszem!Botond írta:Több ismerős is vett ilyet második konzolnak a csajához vagy ide-oda amoda, ilyen alkalmi coop gépnek, csak én vagyok ilyen hülye, hogy a nagyot cipelem magammal mindenhova, veszélyeztetve a hdmi port egészségét a sok lekötéssel és visszakötéssel.
Lassan 1,5 játék áráért kapsz egy gépet, ami szebb képet ad, mint anno a ps4/x1, és zsebre rakva viheted magaddal kis túlzással, szerintem elég széles tömegeket megszólít még mindig.
Mellé ugye ott a valósan mindent is tudó előfizetés havi ezresért, szóval 100kból 3 évre megvan a korlátlan géming. Natívan, valós HDR-el, valós VRR-al ott az x360 gen minden játéka, többnyire 60 frémmel, plusz az x1 gen játékai eredeti minőségben tizedannyi töltési idővel.
Nyilván nem mi vagyunk a célközönség, de a topikban ugyanannyi Ferrari ment el, mind xss, oszt azt mégse szarozza senki, hogy meddig gyártják még azokat a fos ferrarikat…
Az x360as verziója igen, ahogy az a kommentben is szerepel!DanielT írta:High On Life HDR - ben megy rajta? Akkor veszem!
PGR 4 is 60 frém, 4K, autoHDR?Botond írta:Az x360as verziója igen, ahogy az a kommentben is szerepel!
Viszonylag kevés értelme van írásban kommunikálni analfabétákkal amúgy.DanielT írta:PGR 4 is 60 frém, 4K, autoHDR?
Deep segít majd, hogy mit jelent a “többnyire” kifejezés a 60 frémmel kapcsolatban, rajzol neked ábrát meg minden, hogy megértsed, szerintem a “4K”-val kapcsolatban is tud segíteni, hogy hogyan keresd meg egy kommentben, hogy szerepel e avagy sem, és ha esetleg nem, akkor az azt jelenti, hogy senki se állított ilyet, ami pedig a HDR-t illeti, arra az a tippem, hogy igen a válasz, de szerencsére a gugli császára a csapatodban van, szóval ennek majd Tasmán néz utána, engem a PGR4nél kevesebb dolog érdekel kevésbé, hogy mi van vele. Talán csak a high on life.
hát igen, a minőség kevésbé érdekel, ami nem lep meg. Google témában még mindig tartozol nekünk egy linkkel.Botond írta:Viszonylag kevés értelme van írásban kommunikálni analfabétákkal amúgy.
Deep segít majd, hogy mit jelent a “többnyire” kifejezés a 60 frémmel kapcsolatban, rajzol neked ábrát meg minden, hogy megértsed, szerintem a “4K”-val kapcsolatban is tud segíteni, hogy hogyan keresd meg egy kommentben, hogy szerepel e avagy sem, és ha esetleg nem, akkor az azt jelenti, hogy senki se állított ilyet, ami pedig a HDR-t illeti, arra az a tippem, hogy igen a válasz, de szerencsére a gugli császára a csapatodban van, szóval ennek majd Tasmán néz utána, engem a PGR4nél kevesebb dolog érdekel kevésbé, hogy mi van vele. Talán csak a high on life.
Tehát nincs HDR a High On Life-ban és nincs semmilyen upgrade a PGR4-hez, se 60 frém, se 4K, se HDR. Értem. Én is így tudtam.
Én nem tartozók semmivel. A Sony tartozik nektek játékokkal, hogy értelme legyen a HDR és vrr mentes platformnak.TasManXT írta:hát igen, a minőség kevésbé érdekel, ami nem lep meg. Google témában még mindig tartozol nekünk egy linkkel.
Az hogy ti nem tudjátok használni a guglit az nem tesz az adósotokká.
Ki írt ilyet? Kinek a kommentjére helyeselsz?!DanielT írta:Tehát nincs HDR a High On Life-ban és nincs semmilyen upgrade a PGR4-hez, se 60 frém, se 4K, se HDR. Értem. Én is így tudtam.
Bárcsak jelenne meg játék a PS5re is, az lekötne benneteket a sok hülyeség helyett.
A tiédre, ami tények helyett csak terelés, cáfolat helyett hamukázás, bizonyíték helyett személyeskedés és sértegetés.Botond írta:Ki írt ilyet? Kinek a kommentjére helyeselsz?!
Bárcsak jelenne meg játék a PS5re is, az lekötne benneteket a sok hülyeség helyett.
Ezt írtam volna? Hogy nincs benne HDR? Melyik kommentben?DanielT írta:A tiédre, ami tények helyett csak terelés, cáfolat helyett hamukázás, bizonyíték helyett személyeskedés és sértegetés.
Személyeskedés nélküli xbotozás megadta az alaphangulatot már rég, figyeltem hogyan viselkedtek, hogy tudjam számotokra mi a sztenderd, hogyan kell agyhalottazni meg a többi nem személyeskedés.
De én tényleg drukkolok, hogy ha már játék nem jelenik a PS5re legalább vmi olyan app legyen rá, ami fejleszti a szövegértést!
Olyan ez a nincs játékozás, mint amikor a Fekete Lovagnak már egy végtagja se volt... de mindkettőtök becsületére legyen mondva, a harci kedvet nem vette el!Botond írta:Ezt írtam volna? Hogy nincs benne HDR? Melyik kommentben?
Személyeskedés nélküli xbotozás megadta az alaphangulatot már rég, figyeltem hogyan viselkedtek, hogy tudjam számotokra mi a sztenderd, hogyan kell agyhalottazni meg a többi nem személyeskedés.
De én tényleg drukkolok, hogy ha már játék nem jelenik a PS5re legalább vmi olyan app legyen rá, ami fejleszti a szövegértést!
Hogy egy klasszikust idézzek, megy a terelés!DanielT írta:Olyan ez a nincs játékozás, mint amikor a Fekete Lovagnak már egy végtagja se volt... de mindkettőtök becsületére legyen mondva, a harci kedvet nem vette el!
Nem is értem, hogy miért nem adtak el XSS -ből kettőt a tigréi kevcskepásztorok minden gyerekének isBotond írta:4-5 pc fejenként az amúgy a globális 8-9 mrdból kizár vagy két tucat embert, ők nem cél közönség, csak a maradék, akkor ha jól értem a kommented tanulságát. :D
De ja, én a saját szemszögemről beszélek, ami nem tökéletesen egyedi és megismételhetetlen, de erősen kisebbségi, az biztos.
A többnyirét a 60 fps-nél láttam, de lehet, hogy a BC-re is szántad. Az fasza, de vannak hiányok.Botond írta:Viszonylag kevés értelme van írásban kommunikálni analfabétákkal amúgy.
Deep segít majd, hogy mit jelent a “többnyire” kifejezés a 60 frémmel kapcsolatban, rajzol neked ábrát meg minden, hogy megértsed, szerintem a “4K”-val kapcsolatban is tud segíteni, hogy hogyan keresd meg egy kommentben, hogy szerepel e avagy sem, és ha esetleg nem, akkor az azt jelenti, hogy senki se állított ilyet, ami pedig a HDR-t illeti, arra az a tippem, hogy igen a válasz, de szerencsére a gugli császára a csapatodban van, szóval ennek majd Tasmán néz utána, engem a PGR4nél kevesebb dolog érdekel kevésbé, hogy mi van vele. Talán csak a high on life.
Nyomom ezt az Anno Mutationem-et, de eddig nem egy zökkenőmentes diadalmenet. A grafika csúcs, igazából minden rendben lenne, csak pár idegesítő dolog van. Az egyik a fordítás minősége, az elég gyenguszka. Illetve most belefutottam egy olyan brutális difficulty spike-ba, amire már régen nem volt példa amire emlékeznék.
Azért még kitartok!
Xboxon 120hz-en VRR-el és egyebekkel biztos jobb lenne, csak sajnos ez sincs rá. ;((
Azért még kitartok!
Xboxon 120hz-en VRR-el és egyebekkel biztos jobb lenne, csak sajnos ez sincs rá. ;((
Ez a D&D film elég jól sikerült, szórakoztató, látványos fantasy cucc, ajánlós!
Greyfox írta:Ez a D&D film elég jól sikerült, szórakoztató, látványos fantasy cucc, ajánlós!
Ja, az erre érzékenyeknek nem ajánlom, nehogy valaki rosszat álmodjon :D:
Spoiler
Tök jól néz ki ez az SF6 és végre már van Xboxra is! Mert ugye természetesen az 5 nem volt...
phpBB [media]
Végre lesz HDR!DanielT írta:Tök jól néz ki ez az SF6 és végre már van Xboxra is! Mert ugye természetesen az 5 nem volt...
[video]https://youtu.be/DXb6xzN4Vvideo]
Dehogyis! Meg tudod venni EPICen és Steamen is.DanielT írta:A High On Life Microsoft exkluzívval ellentétben.
Mindenhol HDR-mentesen, mint a ps4 játékokat, ahogy szereted és megszoktad a végtelen igénytelenség közepette!
Greyfox írta:Ja, az erre érzékenyeknek nem ajánlom, nehogy valaki rosszat álmodjon :D:Spoiler
Csodálom hogy a hiperézékenyitett csőcselék nem hőbörgött amiért
Spoiler
ki vett itt ferrarit?!Botond írta:Nyilván nem mi vagyunk a célközönség, de a topikban ugyanannyi Ferrari ment el, mind xss, oszt azt mégse szarozza senki, hogy meddig gyártják még azokat a fos ferrarikat…
(amúgy anno az utcánkban állt félórát egy lerobbant ferrari pár éve !!!! :D beszélgettem is a tulajjal, kisebb szenzáció volt amíg várt a trélerre :) )
adta magát h az sf5-öt bevásárolja a sony, miután a 4. rész annyira alja volt a sonygépen (inputlag), hogy a 360 lett a kvázisztenderd jáccósgép alá :) igazi sonygenny húzásnak bizonyult, fura h nem vitték tovább..... (capcomnak is a k anyját)DanielT írta:Tök jól néz ki ez az SF6 és végre már van Xboxra is! Mert ugye természetesen az 5 nem volt...
kazuárnak jó lesz ez, ha képes átverekedni magát a kampány-tutorialon, hiszen van sztorimód :) (nekem a demoban nem ment, feladták az idegeim, szerintem hányás egyébként is amit a sztorimód sejtet.... én az 5. rész "klasszik" SF sztoriját jobban kedveltem VOLNA itt is "folytatni")
----
Lement a GRID Legends a hétvégén, azonnal beleugrottam a season pass első addonjába.... kb 1 órácska volt csak :/
hát ez a 3600forintos 50%-os árát sem biztos, hogy megéri így az alapjáték ~EZERFORINTOS árához mérve (psnplus ár/12) ;)
(természetesen a ps5 dashboard NEM KÉPES kiírni a játékidőt, gondolom ez is csak bétateszt, jólvanezígy, köszi sony a csodás új felületet, REMEKÜL MŰKÖDIK - pontosan ahogy vártuk, így 2+ évnyi ráncfelvarrogatás-tákolgatás után :D )
Kipróbáltam az SF6-ot, hogy ellenőrizzem mivel szánta meg az univerzum az Xbox tulajokat... hát megcsináltam a modern controls tutorialt, de ennyire már régen tette valami próbára a türelmemet. :D Próbáljátok ki, érteni fogjátok, asszem elég is volt.
Az Anno Mutationem azóta már beindult és tök jó, mindössze annyi a probléma, hogy teljesen meghalt a bal anaglóg karom lefelé irányba. Nagy erővel még be lehet vinni az irányt, de épp finom mechanikát igénylő puzzle van előttem és így nem lehet megcsinálni... :( Már úton az alkatrész franciaországból, nagyon várom. Soha semmilyen kontrollerem nem ment még tönkre egész eddigi nyomorult életem során. Na jó, Quickshotok persze...
szerk: Oh, van itthon PS4 kontroller, ezt megúsztam!

Nálam az utolsó revíziós DualShock 3 kb. egy Dragon's Dogmát bírt csak (250 óra), belehalt a sok sprintelésbe. Gyűlölöm is, hogy a legtöbb játékban azon van. A HZD szerintem már kezdi veszélyeztetni a One-kontrolleremet. A DualSense-zel out of the box nem megy. (Ahogy az XFelhőmarketsát sem, pedig a DS4-et támogatja.)DanielT írta:Kipróbáltam az SF6-ot, hogy ellenőrizzem mivel szánta meg az univerzum az Xbox tulajokat... hát megcsináltam a modern controls tutorialt, de ennyire már régen tette valami próbára a türelmemet. :D Próbáljátok ki, érteni fogjátok, asszem elég is volt.
Az Anno Mutationem azóta már beindult és tök jó, mindössze annyi a probléma, hogy teljesen meghalt a bal anaglóg karom lefelé irányba. Nagy erővel még be lehet vinni az irányt, de épp finom mechanikát igénylő puzzle van előttem és így nem lehet megcsinálni... :( Már úton az alkatrész franciaországból, nagyon várom. Soha semmilyen kontrollerem nem ment még tönkre egész eddigi nyomorult életem során. Na jó, Quickshotok persze...
Dragon Ball FighterZ
De ha már SF6, erről nem írtam még, pedig végigment még korábban, pont mielőtt kiúszott a ganétárolóból a partra.
+ sosem voltam feketeöves rajongó, a DBZ-ből a Frieza Saga utáni fillerek közben kiszálltam, és azóta se láttam, de azért tud adni a nosztalgiának;
+ szakértő nem vagyok, de az alapmechanika bejött, persze az Arc System Works nagy rutinróka a pályán;
+ három szemszög szerint fejezetekre osztott sztorimód (valódi végigjátszáshoz kell mindhárom sorban);
- sajnos a kampány egy grindhegy, még a sztori is az, hogy a hősöket és csúnyákat leklónozták jó nagy számban, és ezeket a zombikat kell egycsilliárdszor elpáholnunk, hogy gyorsabban szintezzünk, mint az ellenség, aki ugyanezt csinálja (nem vicc)...;
- külön vicces, hogy az első fejezetben a mezőkön lépkedve grindolva még tutorialmezőkre is rá kell menni, és ugyanazt a tutorialt grindolni (bár opcionális megvalósítani, amit kiír, elég nyerni, de a bónuszhoz nem árt);
- extrém módon fejlődéscentrikus, a szintet lépő karakterek nagyobbat sebeznek, nagyobb a HP-jük, kevesebbet sérülnek, a spéciméter is gyorsabban töltődik, továbbá szupercsillagharcossá váláshoz is kell Gokunak és Vegitának (sőt, ehhez nem elég őket használni, grindolni kell ész nélkül még pluszban), ergo lemarad, akit nem használsz, de nagyon;
- mivel DB, a sztori nyilván infantilis ökörség;
- AI ellen az air dash túlságosan is OP;
- a ladderszerű valami értelmezhetetlen, vagy tutorial szintén megy, vagy minden mozdulatodat tudja az AI.
Poén volt végigpüfölni, de a kevesebb ezúttal is több lett volna. Hihetetlen, hogy mennyire messze vannak sztorimódban a Netherrealmtól, értem én, hogy nem az a lényeg ezekben a játékokban, de látszik, hogy lehet tényleg jól is csinálni. Az MK9-ben pedig a challenge tower is nagyon frankó volt, egy csomó érdekes szituációt bedobott még pluszba.