Legalább fél centi van az ablak és a hűtő között. Amúgy szerintem neked is bőven-bőven elég egy ilyen. Felesleges a skylakekre rábaszni a másfél kilós szörnyeket. Amit egy ilyen DR3 nem hűt le, azt már nem hűti le semmi, 8 ventivel sem. Ráadásul szerintem sem a a d14-ben, sem a drp3-ban jelentősen nem nagyobb a hőleadó felület, csak szét van nyitva. 2 ventit meg push-pullban rá lehet tenni erre is, de az sem hoz már szinte semmit.SlickAdam írta:tenyleg Moby! ez a Dark Rock 3 ugye 160mm magas? ugy lam ez az S340-es is akkorat tud befogani (illetve 161mm-t, enyim 160mm pontosan). nagyon ki van centizve (=mm-ezve :)) vagy raszamolnak valamennyit?
gondolkodok, hogy meg lecserelem a C14S-es Noctua-t a klasszik D14-esre (az is pont 160mm), csak az az igazi, nem a topblow. meg olcsobb is lenne par ojroval.
A PC-s játékoknak leáldozott
Moby írta:Legalább fél centi van az ablak és a hűtő között. Amúgy szerintem neked is bőven-bőven elég egy ilyen. Felesleges a skylakekre rábaszni a másfél kilós szörnyeket. Amit egy ilyen DR3 nem hűt le, azt már nem hűti le semmi, 8 ventivel sem. Ráadásul szerintem sem a a d14-ben, sem a drp3-ban jelentősen nem nagyobb a hőleadó felület, csak szét van nyitva. 2 ventit meg push-pullban rá lehet tenni erre is, de az sem hoz már szinte semmit.
nem azert. elegedett vagyok a hömerseklettel, csak valahogy ott motoszkal a fejemben, hogy egy "rendes" hütö jobb lenne ha belefer. front iranybol direkt kapna a hideg a levegöt, mig top blow-nal ez nem teljesen idealis.
C14S is ~1.1 kg amugy. D14 ~1.2 kg lenne.
ja es nagyon nem tetszik a Dark Rock 3 mounting rendszere. ahogy elneztem ahhoz ki kene szednem a lapot. a-aaa, adam ahhoz lusta. dark rock 3 pro egy fokkal jobb, de az dragabb, mint D14 es az lehet mar karcolna a plexit (pedig olyan szeeeep )
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára SlickAdam 2016.07.23. 22:15-kor.
Ja igen, ha csurig lennék rammal, akkor szerintem feljebb kéne tennem a ventit rajta. De ezt csak szemre tippelem. Beférne akkor is, de akkor már tényleg ütközőre lenne, vagy közel ahhoz.
Dehogy kell kiszedni. Miért kellene? Van neki egy akkora backplate-je, mint akármi másnak. A backplate-ek nem lehetnek nagyobbak, az szabványosítva van a ramok miatt, meg a lap mérete miatt. Tökegyszerű beszerelni. Kb mint egy 212evot. Vagy bármit.SlickAdam írta:nem azert. elegedett vagyok a hömerseklettel, csak valahogy ott motoszkal a fejemben, hogy egy "rendes" hütö jobb lenne ha belefer. front iranybol direkt kapna a hideg a levegöt, mig top blow-nal ez nem teljesen idealis.
C14S is ~1.1 kg amugy. D14 ~1.2 kg lenne.
ja es nagyon nem tetszik a Dark Rock 3 mounting rendszere. ahogy elneztem ahhoz ki kene szednem a lapot. a-aaa, adam ahhoz lusta. dark rock 3 pro egy fokkal jobb, de az dragabb, mint D14 es az lehet mar karcolna a plexit (pedig olyan szeeeep )
Moby írta:Dehogy kell kiszedni. Miért kellene? Van neki egy akkora backplate-je, mint akármi másnak. A backplate-ek nem lehetnek nagyobbak, az szabványosítva van a ramok miatt, meg a lap mérete miatt. Tökegyszerű beszerelni. Kb mint egy 212evot. Vagy bármit.
sima Dark Rock 3 nem ilyen? (ez a Pro)
kizart, hogy azzal a kis bizbazzal meg tudnam huzni mind a negyet hazon belül :D
de precizios eszközzel se.
phpBB [media]
Ez valami agyalágyult hülye. Kurvára nem így kell beszerelni :D Kb fingja nincs mi a faszt csinál. És ilyenekkel van tele a youtube...SlickAdam írta:sima Dark Rock 3 nem ilyen? (ez a Pro)
kizart, hogy azzal a kis bizbazzal meg tudnam huzni mind a negyet hazon belül :D
de precizios eszközzel se.
video...
Oké a leírása is egy vicc.
Az összerakása szájbakúrt módon horror a hozzá adott guide alapján (főleg annak aki ~5 évente csinál ilyet), állítólag youtube-on vannak jó guiedok, az amit ideraktál határozottan nem olyan. Én túlhúztam egy csavart, össze is roppant félig az egyik műanyag alátét (ezt sokat beszopták), de most egy 1 kilós fellógatott szarnál ki az az elmebeteg aki nem húzza meg rendesen?SlickAdam írta:...kizart...
Moby írta:Ez valami agyalágyult hülye. Kurvára nem így kell beszerelni :D Kb fingja nincs mi a faszt csinál. És ilyenekkel van tele a youtube...
Oké a leírása is egy vicc.
jo na... ne huzd meg nagyon vagy nem bootol be :D
de a kulcs ott van azert
Elvileg nem lenne szabad tudnod túlhúzni, mert addig van menetezve. Én még kint kipróbáltam, tényleg nem tudtam túlhúzni. Legalábbis az enyémnél így van. Mondjuk ha kicsit vastagabb pont ott az alaplap, akkor el tudom képzelni, hogy a menet győz a műanyag felett, de akkor sem lóg, akkor is ott van a helyén, csak a műanyag gecitől leszedésnél elbúcsúzhatsz.Necro írta:Az összerakása szájbakúrt módon horror a hozzá adott guide alapján (főleg annak aki ~5 évente csinál ilyet), állítólag youtube-on vannak jó guiedok, az amit ideraktál határozottan nem olyan. Én túlhúztam egy csavart, össze is roppant félig az egyik műanyag alátét (ezt sokat beszopták), de most egy 1 kilós fellógatott szarnál ki az az elmebeteg aki nem húzza meg rendesen?
De bazzeg ezt még KINT A KEZEDBEN kell összerakni. Amikor beteszed már csak hátulról csavarozol. Ha nem vagy persze olyan hülyefasz, mint itt a videón az emberünk :)SlickAdam írta:jo na... ne huzd meg nagyon vagy nem bootol be :D
de a kulcs ott van azert
phpBB [media]
Mielőtt megkérdeznéd hogy tudja meghúzni egy kulcssal: az a készség a másik oldalról nútos, amibe beül a csavarfej. Amit már csak azért sem szabad bearkva baszogatni, mert kint kézben tuti behuzza, belül meg már két csavar is jelen lesz, éhát vagy behúzza vagy nem. Az az ember a videón totális őrültséget csinál. Egy kókler a csávó, akárki is ez.
És bazdmeg most nézem a videóját, ott forog alul a csavarfej, ergo nem ült be. És ez csinál intsallation guideot. Édes istenem... Na aki arról a videóról rakta össze, az mindelbaszta.
És bazdmeg most nézem a videóját, ott forog alul a csavarfej, ergo nem ült be. És ez csinál intsallation guideot. Édes istenem... Na aki arról a videóról rakta össze, az mindelbaszta.
Moby írta:Mielőtt megkérdeznéd hogy tudja meghúzni egy kulcssal: az a készség a másik oldalról nútos, amibe beül a csavarfej. Amit már csak azért sem szabad bearkva baszogatni, mert kint kézben tuti behuzza, belül meg már két csavar is jelen lesz, éhát vagy behúzza vagy nem. Az az ember a videón totális őrültséget csinál. Egy kókler a csávó, akárki is ez.
És bazdmeg most nézem a videóját, ott forog alul a csavarfej, ergo nem ült be. És ez csinál intsallation guideot. Édes istenem... Na aki arról a videóról rakta össze, az mindelbaszta.
okes ertem en, csak multkor a niga videojat kaptam el pont es ki is nyomtam annal a resznel, mondom wtf :D
És jobban végiggondolva ez meg is magyarázza miért roppannak szét a műanyag gyűrűk. Ha nem ül be a csavar (amire van esély, mert bent már duplamenetet teker, senki nemtudja melyik fog csavarodni), akkor minden picit lejjebb kerül, és meg is roppan az altét. Meg túl is lehet vele húzni az egészet. Konkrétan veszélyes a procira, amit abban láttok. SENKI ne kövesse!
uplay hírek
- van 2-step verification és google authenticatoros !!! (álá origin - már csak a buzi steamnek kéne észhez térni, de azok nemfognak... :/ )
- trials blood dragon ingyé - ha elég ügyes vagy :D (deep!! :D )

origin hírek
- bf hardline criminal activity dlc free - és akkor ezzel teljes is a hardlinem, ingyé' lett a "prémium" :D
- bf hardline criminal activity dlc free - és akkor ezzel teljes is a hardlinem, ingyé' lett a "prémium" :D
Nagyon jó ez a verikációs cucc, amikor próbáltam, sima SMS nem volt, mint a Steamnél, Androidom meg nekem nincs. Vagy valamiről lemaradtam? Mert ez számomra NULLA.arty írta:uplay hírek
- van 2-step verification és google authenticatoros !!! (álá origin - már csak a buzi steamnek kéne észhez térni, de azok nemfognak... :/ )
- trials blood dragon ingyé - ha elég ügyes vagy :D (deep!! :D )
Nekem is kéne már valami ultra durva user szopató verifikáció. Pokol az életem a 12 éve beállított, 6 karakteres, csak kisbetűvel írt, számok és minden nélküli egy értelmes szavas jelszóval. Janem.
ubisoft színvonal, nem működik rendesen a demo (és nem szól róla, h nem működik...)arty írta:uplay hírek
- van 2-step verification és google authenticatoros !!! (álá origin - már csak a buzi steamnek kéne észhez térni, de azok nemfognak... :/ )
- trials blood dragon ingyé - ha elég ügyes vagy :D (deep!! :D )
tehát ha a balfelsőben piros "demo version" a feliratod, akkor NEM sikerült a kapcsolódás az ubi szerókhoz és nem versenyzel a teljes verzáért :) (és csak 2 piti pálya lesz)
ha a balfelsőben számolja a faultokat, akkor 15 pályát kell lenyomni 15 hibával... na, nekem ebben a módban még SOSE indult el a játék.
ubi
Zó: nincs okostelód - nem létezel ;) (az ubi szerint... az sms gondolom nekik se lenne ingyé, nem is értem máshol hogy tud lenni ilyen)
androidra és ios-re van google authenticator app, windows mobilra nincs, de allitolag az ms authenticator benyalja a gugli auth qr kódjait és lehet használni azt is
térjünk erre vissza, ha majd felnyomták az accod és egy hétig nem tudsz játszani, utána pedig futsz a tévedésből leszedett/lopott játékod után :) (haverommal megtörtént, aki az eset után originen egyből beállt 2factorra, majd telót a cserélt a héten, felírt backup kódok nélkül :DDD és most megint szopóroller, support hajhászás :D )DanielT írta:Nekem is kéne már valami ultra durva user szopató verifikáció. Pokol az életem a 12 éve beállított, 6 karakteres, csak kisbetűvel írt, számok és minden nélküli egy értelmes szavas jelszóval. Janem.
A Blizzard se hülye, hogy lehet tőlük authenticatort venni, vagy ugye a bankok is adnak. Mondjuk az SMS se rossz, és a legfontosabb oldalakon van ilyen opció. OK, GOG-on nincs.arty írta:Zó: nincs okostelód - nem létezel ;) (az ubi szerint... az sms gondolom nekik se lenne ingyé, nem is értem máshol hogy tud lenni ilyen)
androidra és ios-re van google authenticator app, windows mobilra nincs, de allitolag az ms authenticator benyalja a gugli auth qr kódjait és lehet használni azt is
Na nekem volt egy temp facebook fiókom megoszzogatni. 8 karakteres, betűkszámok. Egy 14 éves mo-n élő vietnámi pöcs törte fel.
blizz nagyon regen vezette ezt be, akkor meg gondolom nem epithettek az okostelokra. ma ha nincs ilyened, facebookod, gugliaccod, stb, sok helyen emberszamba se vesznek :( amugy van az a regi ifonod, az mar nen hasznalhato?Zóanagyvarázsló írta:A Blizzard se hülye, hogy lehet tőlük authenticatort venni, vagy ugye a bankok is adnak. Mondjuk az SMS se rossz, és a legfontosabb oldalakon van ilyen opció. OK, GOG-on nincs.
amugy mivel nem kotelezo, egy kor szopasbol is kimaradsz ha nincs 2factorod... csak kockazatos ma egy ilyen acc, plane ahogy egyre tobb a tartalmad rajta.
es ha mar van 2factor, legjobb a googleauth - szvsz.
gondolj bele, h lenne fizikai blizz, steam, origin, uplay, gog tokenized... mekkora macera lenne, a koltsegekrol nem is beszelve
nekem amugy mar a bankom is mobiltelotokenes lett, bar meg letezik az sms es smartcardos is, de ez kenyelmesebb. kar h most valtok pont bankot es az ujnal user es pass ONLY :(((
Rettentően kockázatos. Félni kell. Mert nem állítják vissza tetszőleges időpontú állásra egy 5 perces support-telefonhívás után. Nem. Félni kell. Kockázatos. Sok rajta az érték. Csak gyűlik. Félni kell.arty írta:csak kockazatos ma
(skyperől ingyen hívható amúgy a UK-s support például)(én használtam amúgy az MFA-jukat aztán leszoktam róla mert inkább macera)
Vajon beindul az egyetlen létező Nintendo Playstation a világon?
Pitsamód idegesítő az összes show elem, amikor nem techről magyaráz monoton hangon. Ultra creepy a fazon és nem áll jól neki ez a vicceskedés.
phpBB [media]
Pitsamód idegesítő az összes show elem, amikor nem techről magyaráz monoton hangon. Ultra creepy a fazon és nem áll jól neki ez a vicceskedés.
Haver 3 napja nem játszik, mert olyan kibaszott egyszerü, ahogy írod. Mert sorrakerülsz telón, mert chaten válaszolnak órán belül. Jaaa, nem.Necro írta:Rettentően kockázatos. Félni kell. Mert nem állítják vissza tetszőleges időpontú állásra egy 5 perces support-telefonhívás után. Nem. Félni kell. Kockázatos. Sok rajta az érték. Csak gyűlik. Félni kell.
(skyperől ingyen hívható amúgy a UK-s support például)(én használtam amúgy az MFA-jukat aztán leszoktam róla mert inkább macera)
Emellett az angolja se 10/10es mindenkinek. Ezeréves játékok doboza, serialja, számlája se feltétlenül van meg mindenkinek. Kíváncsi leszek egyébként, hogy esetében mi lesz a keresztkérdés, amivel beazonosítják...
Szóval sarkíthatod, ahogy akarod, ettől még a 2factor egy jó válasz a problémára.
Semmit nem sarkítok, nem egyszer intéztem dolgokat telefonos supporttal, és még olyan is volt hogy ha már megkérdezték mit tehetnek MÉG összevonattam két accountomat. Soha nem vártam 5 percnél többet. Serialt szerintem kb ezer éve nem kérnek (telefonon azért vicces lenne bediktálni, sokszor még egy emailt is elég). Amit kérdezni szoktak: név, lakhely, email amivel az account regisztrálva lett, mit vettél utoljára és mikor, mikor vetted meg az x játékot, mikor fizettél elő wow-ra utoljára, mikor léptél be utoljára (ez akkor volt amikor a kb 5 éve érintetlen wow accountomat lopták el valami trialkódbeaktiválós hackel), de kb olyan válaszokkal simán megelégednek hogy "három éve nyáron".arty írta:Haver 3 napja nem játszik, mert olyan kibaszott egyszerü, ahogy írod. Mert sorrakerülsz telón, mert chaten válaszolnak órán belül. Jaaa, nem.
Emellett az angolja se 10/10es mindenkinek. Ezeréves játékok doboza, serialja, számlája se feltétlenül van meg mindenkinek. Kíváncsi leszek egyébként, hogy esetében mi lesz a keresztkérdés, amivel beazonosítják...
Szóval sarkíthatod, ahogy akarod, ettől még a 2factor egy jó válasz a problémára.
Angolból kb lángossütő szint kell (a supportos emberek kb utcaseprő szinten tolják, nem egy nagy meló azokban a régiókban ahonnan üzemelnek) csak be kell készülni egy ilyen alfa-bravo betűzőtáblázattal az email cím bediktálásához.
Urak, párotokat bejelűtelek steamen, márakit megtaláltam, konkrétan botondot, és Arty-t, ha nembaj. Hátha egyszer összekeveredünk, vagymi :)
valami nyomi amds a srác mert akkor persze hogy vele történt meg :Darty írta: (haverommal megtörtént, aki az eset után originen egyből beállt 2factorra, majd telót a cserélt a héten, felírt backup kódok nélkül :DDD és most megint szopóroller, support hajhászás :D )
eygébként meg mi a gond a steam appal?
pénteken órát várakoztatták, feladta. chatet dettó (utóbbit nemtom most hétvégén is nézte-e vagy ilyenkor semmisincs). origin supportal nekem a magyarral van tapasztalat: extrém kedves, szeretne segíteni, csakhát gigamulti és szarok a rendszerek, ergo ritkán tud... (nekem nem feltörés volt, hanem acc linkelések ill. nem tudtam vásárolni ill. visszavettek játékot)Necro írta:Semmit nem sarkítok, nem egyszer intéztem dolgokat telefonos supporttal, és még olyan is volt hogy ha már megkérdezték mit tehetnek MÉG összevonattam két accountomat. Soha nem vártam 5 percnél többet. Serialt szerintem kb ezer éve nem kérnek (telefonon azért vicces lenne bediktálni, sokszor még egy emailt is elég). Amit kérdezni szoktak: név, lakhely, email amivel az account regisztrálva lett, mit vettél utoljára és mikor, mikor vetted meg az x játékot, mikor fizettél elő wow-ra utoljára, mikor léptél be utoljára (ez akkor volt amikor a kb 5 éve érintetlen wow accountomat lopták el valami trialkódbeaktiválós hackel), de kb olyan válaszokkal simán megelégednek hogy "három éve nyáron".
Angolból kb lángossütő szint kell (a supportos emberek kb utcaseprő szinten tolják, nem egy nagy meló azokban a régiókban ahonnan üzemelnek) csak be kell készülni egy ilyen alfa-bravo betűzőtáblázattal az email cím bediktálásához.
lájvon uk supportal volt, h olyan angol(!) embert kaptam, akit képtelen voltam megérteni (mondjuk én az indiaiakat is nehezen értem meg), pedig meloban napi szinten használom írásban és szóban is a nyelvet... nyilván volt jó tapasztalatom is, de a lángossütődet időnként feldughatod és akkor ujratárcsázol -> macera :(
de tőlem mindenki csinál amit akar, szerintem faszaság a guglis 2factor megoldás, ahol van, használom is - baszódjon csak meg minden hekker :P
mekee: oké, legalább neked az itteni neved és az ottani egyezik, be tudlak azonosítani :D
micsu: 7850ese van ... és igen, nyilván ezért törték meg, ezért nem írta fel a backup kódot és most ezért nem vették fel a telót/chatet. uncsiiiii :P
(amugy amikor megtörték, akkor oroszok voltak és vettek neki fifát meg asszem fifához pontokat - de azt sajna elvették, meg asszem olyat is, amit nem kellett volna :D )
jaamugy Moby! láttad, h van Thrustmaster TMX?
bruttó 55k és ez valszeg tutira menni fog a horizonnal (pécé/bón kompatible), ~t150 szintje, amit nálam ki tudsz próbálni, ha gondolod.
bruttó 55k és ez valszeg tutira menni fog a horizonnal (pécé/bón kompatible), ~t150 szintje, amit nálam ki tudsz próbálni, ha gondolod.
Nem, és kösz az infót! Ránézésre nevetségesen szarnak tűnik, de meg fogom nézni :)arty írta:jaamugy Moby! láttad, h van Thrustmaster TMX?
bruttó 55k és ez valszeg tutira menni fog a horizonnal (pécé/bón kompatible), ~t150 szintje, amit nálam ki tudsz próbálni, ha gondolod.
SAMSUNG S32D850T
Vélemény? 4k-hoz gsync kéne, de ez így drága. 1440 meg könnyebben kirepül 60fps-ben, és nem kő gsync. Van a benqnak is ilyenje, de sok helyen olvasom, hogy a samu jobb (színekben főleg). Sajnos nem glossy :( Az inputlagja is sajnos mindkettőnek elég szar.
Van 3. opció is, csak az tv, és UHD: samu 40KU6300. 13ms-es az inputlagja, de nem lesz meg a 60fps, vagy scalelni fog. Kb árban ugyanazok.160-170K fölé nem mennék, akkor inkább gsynces csodaasus.

Moby írta:SAMSUNG S32D850T

tudod jol, hogy GTX 1080 kell + g-sync-es 4K monitor es jol is vagy.
ne bohockodj ilyen koztes megoldasokkal!
Az én nevem nem Botond, nekem ennyi lóvém nincs ilyenekre!SlickAdam írta:tudod jol, hogy GTX 1080 kell + g-sync-es 4K monitor es jol is vagy.
ne bohockodj ilyen koztes megoldasokkal!
miről beszélsz, Botond hol venne ilyen drága monitort :DMoby írta:Az én nevem nem Botond, nekem ennyi lóvém nincs ilyenekre!
A 1080 még befigyel, mer az fasza, de lcd-ért 250-eket már nemigen adnék monitorméretben. Majd egy jó 4k-s oledért esetleg.
Ne rángasd az oroszlán bajszát. A vége úgyis valami méregdrága rettenet lesz :) Nemhiszem, hogy a 24-et komolyan gondolta :)Micsu írta:miről beszélsz, Botond hol venne ilyen drága monitort :D
Moby írta:Az én nevem nem Botond, nekem ennyi lóvém nincs ilyenekre!
szep amugy, amit irtal, de nagyon nem vagom a monitorokat. pedig lassan nekem is kene. egy 2008-as gagyi tv tuneres, 16:10-es 1680x1050-as Samu monitorral tolom.
azt mondod az 1070 mar eleg az 1440p-re is? bikabb cimeknel csak lejjebb kell venni nehany csuszkat, ha ugy van, nem? vagy neked megeri az 1440p-ert?
Moby írta:A 1080 még befigyel, mer az fasza, de lcd-ért 250-eket már nemigen adnék monitorméretben. Majd egy jó 4k-s oledért esetleg.
csucsosodik a moby görbe!!!!4!!!!
Ezek számomra álomfelbontások, a Sands of Time-ban most kellett visszavennem 720p-re a felbontást. Ezt szeretem a PC-ben, még az upgrade-igény is kompatibilis visszafelé!SlickAdam írta:szep amugy, amit irtal, de nagyon nem vagom a monitorokat. pedig lassan nekem is kene. egy 2008-as gagyi tv tuneres, 16:10-es 1680x1050-as Samu monitorral tolom.
azt mondod az 1070 mar eleg az 1440p-re is? bikabb cimeknel csak lejjebb kell venni nehany csuszkat, ha ugy van, nem? vagy neked megeri az 1440p-ert?
Rohadj meg, hogy olcsó 1060-at nem vettél, így sose lesz új kártyám!Moby írta:A 1080 még befigyel, mer az fasza, de lcd-ért 250-eket már nemigen adnék monitorméretben. Majd egy jó 4k-s oledért esetleg.
Hát menni kell előre. Az 1440p az egy fél tyúklépés, nemtöbb, de végülis a 1070 oda van skálázva. 4K lenne az igazi, de ezek a sokattudó, ámde továbbra is kibaszottul kompromisszumos lcd-k ökördrágák. Lehet tényleg a 40-es tévé lenne a legjobb, az jó akárhova később is, és ott opció a fhd is, ha tényleg tud lineárisan skálázni, ahogy Botond hazudja itt nekünk :DSlickAdam írta:szep amugy, amit irtal, de nagyon nem vagom a monitorokat. pedig lassan nekem is kene. egy 2008-as gagyi tv tuneres, 16:10-es 1680x1050-as Samu monitorral tolom.
azt mondod az 1070 mar eleg az 1440p-re is? bikabb cimeknel csak lejjebb kell venni nehany csuszkat, ha ugy van, nem? vagy neked megeri az 1440p-ert?
40"? Hova lesz az? Én 2 méterről használom a 42-eset és 3-ról az 55-öset, az előbbi már néha kicsinek tűnik.Moby írta:Hát menni kell előre. Az 1440p az egy fél tyúklépés, nemtöbb, de végülis a 1070 oda van skálázva. 4K lenne az igazi, de ezek a sokattudó, ámde továbbra is kibaszottul kompromisszumos lcd-k ökördrágák. Lehet tényleg a 40-es tévé lenne a legjobb, az jó akárhova később is, és ott opció a fhd is, ha tényleg tud lineárisan skálázni, ahogy Botond hazudja itt nekünk :D
Zóanagyvarázsló írta:40"? Hova lesz az? Én 2 méterről használom a 42-eset és 3-ról az 55-öset, az előbbi már néha kicsinek tűnik.
monitornak az arca ele, hova mashova? mar most is valami 32-est bamul 5 centiröl, ha jol tudom.
Zóanagyvarázsló írta:40"? Hova lesz az? Én 2 méterről használom a 42-eset és 3-ról az 55-öset, az előbbi már néha kicsinek tűnik.
Hát ugyebár, mióta kibasztam a 24-es benq-t, azóta egy 32-es tévé van az asztalon monitorként. Na a méretével nincs is semmi gond, csak a felbontás fos ugyebár(fhd). 32-es uhd nincs. 40-es van fasza inputlaggal, és azt maximum felbasznám a falra az asztal mögött. A látható méret kb ugyanekkora maradna, és több helyen lenne az asztalon.
Vagy ez a 32-es qhd monitor, amit írtam. Vagy egy negyedik megoldás, amit Dani bedob. Remélem :D Időm végülis van még, BF1-ig kell megoldani, hogy azt a 20, maximum 30 órát, amit együtt el fogunk tölteni, na azt maximális minőségben élhessem meg
Moby írta:Vagy ez a 32-es qhd monitor, amit írtam. Vagy egy negyedik megoldás, amit Dani bedob. Remélem :D
ha picit tavolabbra tenyleg fel tudod pattintani a falra, akkor en a 40-es UHD tv-re szavazok szupi input laggal. most rakerestem es baszki mar tenyleg vannak 5-600 ojroert jok. monitorban sokkal dragabb lenne egy premium modell (szinten gyors guglizas).
csak müködjön a skalazodas. amit nem is ertem miert kell megkerdöjelezni, magatol ertetödönek kene lennie.
én erre voksolok (mivel nekem is így van megoldva), HA képes vagy lemondani a bf1-es eredményeidről ... azaz megelégszel feles k/d-vel, mondjuk ;)Moby írta:Hát ugyebár, mióta kibasztam a 24-es benq-t, azóta egy 32-es tévé van az asztalon monitorként. Na a méretével nincs is semmi gond, csak a felbontás fos ugyebár(fhd). 32-es uhd nincs. 40-es van fasza inputlaggal, és azt maximum felbasznám a falra az asztal mögött. A látható méret kb ugyanekkora maradna, és több helyen lenne az asztalon.
gondold végig, hogy mennyi kompetitiv multit nyomtál az elmult évben, az mennyi örömöt adott 24-32"-n és döntsd el, hogy ha azt továbbb felezed, az elég-e vs. kibebaszott jó ótóka, szingli fps, tps, platformer, csodascalelt fhd/prevgen, ésatöbbi anyámkínnya ;)
jah, mint anno a natívan hajthatóságnak ;) ésmégis...SlickAdam írta:ha picit tavolabbra tenyleg fel tudod pattintani a falra, akkor en a 40-es UHD tv-re szavazok szupi input laggal. most rakerestem es baszki mar tenyleg vannak 5-600 ojroert jok. monitorban sokkal dragabb lenne egy premium modell (szinten gyors guglizas).
csak müködjön a skalazodas. amit nem is ertem miert kell megkerdöjelezni, magatol ertetödönek kene lennie.
Nem a méretével van bajom, hanem a felbontásával. Ott két opcióm van, vagy inkább másfél: uhd, meg talán valami nem okádék fhd (vagy igen, ki tudja...). A családi tévé ugyebár 4k-s lg. Na azon pl fosmoslékokádék nézhetetlen szargeci közelről a fullhd.arty írta:én erre voksolok (mivel nekem is így van megoldva), HA képes vagy lemondani a bf1-es eredményeidről ... azaz megelégszel feles k/d-vel, mondjuk ;)
gondold végig, hogy mennyi kompetitiv multit nyomtál az elmult évben, az mennyi örömöt adott 24-32"-n és döntsd el, hogy ha azt továbbb felezed, az elég-e vs. kibebaszott jó ótóka, szingli fps, tps, platformer, csodascalelt fhd/prevgen, ésatöbbi anyámkínnya ;)
moby: jah, a felbontas is pluszmacera, de a meret alapvetoen tonkrevagja a kompetitiv multidat, egyszeruen nem latod at a szeleket, sarkokat es agyonlonek :D oke, en atombena is vagyok, meg 46" megnagyobb, de a helyzet nalad is hasonlo.
bf1 30 orajat azert atveszeled, utana egy deusex 60ja vagy a forza 50je majd csak karpotol ;)
bf1 30 orajat azert atveszeled, utana egy deusex 60ja vagy a forza 50je majd csak karpotol ;)
http://hardverapro.hu/apro/ujbontatlan_ ... kciosan_a_
ezzel mi a gond? ;)
azon tul, h az elado megbizhatatlan (tapasztalat).
ezzel mi a gond? ;)
azon tul, h az elado megbizhatatlan (tapasztalat).
Ja, ezzel a féreggel Deep is szívott már nem keveset... Hogy lehet valaki ekkora suttyó, ha ebből akar élni? Pontatlan, kamuzik, nem szól vissza, stb.arty írta:http://hardverapro.hu/apro/ujbontatlan__msi_gtx_1070_armored_x2_fan_edition_akciosan_a_
ezzel mi a gond? ;)
azon tul, h az elado megbizhatatlan (tapasztalat).
Win-store "hómolásra" van valami megoldás már?
Pokol ez az idei év, kb kimerül a BF1-ben, de a Forza Horizon 3 lehetne a backup terv, viszont tuti, hogy nem az lesz a legdrágább digitális cím, amit day1 megveszek a féreg MS-től, vicc áron...
Pokol ez az idei év, kb kimerül a BF1-ben, de a Forza Horizon 3 lehetne a backup terv, viszont tuti, hogy nem az lesz a legdrágább digitális cím, amit day1 megveszek a féreg MS-től, vicc áron...
ok, thx, akkor ez el is dolt, majd lesz masnal is, talan... :)DanielT írta:Ja, ezzel a féreggel Deep is szívott már nem keveset... Hogy lehet valaki ekkora suttyó, ha ebből akar élni? Pontatlan, kamuzik, nem szól vissza, stb.
fh3at one-ra vedd, mozambik storebol - elvben kasz pc kodot is....
pontosabban 70 sgd a szingapuri regiora allitott one storebanarty írta:ok, thx, akkor ez el is dolt, majd lesz masnal is, talan... :)
fh3at one-ra vedd, mozambik storebol - elvben kasz pc kodot is....
https://store.xbox.com/en-SG/Xbox-One/B ... 0802c8c12f
14600 ft
sgd (szingapuri dolcsi) feltoltot pedig az ms is arul:
https://www.microsoftstore.com/store/ms ... .299586000
50+20as cimlet pont jo... kerdes h Teeeeenyleg adnak e peces kodot vagy az acc maga a oneos cimet pecen is engedi letolteni.
Eddig is volt, és 5 (vagy 10?) ember között is működik, miután nincs mit homeolni. Egyszerűen felveszed a usert, belépsz rá, elindítod a letöltés, és le is törölheted a usert akár.DanielT írta:Win-store "hómolásra" van valami megoldás már?
Akkor egy Leáld Forza közös lónak megvenném a farát. 4 felé széttolhatjuk simán.Moby írta:Eddig is volt, és 5 (vagy 10?) ember között is működik, miután nincs mit homeolni. Egyszerűen felveszed a usert, belépsz rá, elindítod a letöltés, és le is törölheted a usert akár.
Ha MS kizsákmányolásról van szó, count me in.DanielT írta:Akkor egy Leáld Forza közös lónak megvenném a farát. 4 felé széttolhatjuk simán.
frissitesek? egyszerre 1 helyen lehet belepve?Moby írta:Eddig is volt, és 5 (vagy 10?) ember között is működik, miután nincs mit homeolni. Egyszerűen felveszed a usert, belépsz rá, elindítod a letöltés, és le is törölheted a usert akár.
DanielT írta:Akkor egy Leáld Forza közös lónak megvenném a farát. 4 felé széttolhatjuk simán.
Bennevagyok :)
Minden megy. Pont olyan leszarom stílusba tolja az ms mint boxon.arty írta:frissitesek? egyszerre 1 helyen lehet belepve?
Mondjuk nem kell kapkodni. Ha küld kódot a oneosoknak az ms ahogy a kvantumrektnél, akkor kapom ingyen.
És az ingyen kapottat is meghómoljuk?Moby írta:Mondjuk nem kell kapkodni. Ha küld kódot a oneosoknak az ms ahogy a kvantumrektnél, akkor kapom ingyen.
Naná!DanielT írta:És az ingyen kapottat is meghómoljuk?
Zsír! :D Addig konfigolok neked egy GT4-et, ha akarod.Moby írta:Naná!
+1!!!DanielT írta:Akkor egy Leáld Forza közös lónak megvenném a farát. 4 felé széttolhatjuk simán.
elvileg nemlesz külön kod, hanem az adott acc-al kapod bonera is meg pcre is.Moby írta:Mondjuk nem kell kapkodni. Ha küld kódot a oneosoknak az ms ahogy a kvantumrektnél, akkor kapom ingyen.
Én akarom! Márha van még metálabb hc setupod! :DDanielT írta:Zsír! :D Addig konfigolok neked egy GT4-et, ha akarod.