A PC-s játékoknak leáldozott
G1 és KoH2 is eredetileg 2020ban jelent volna meg, de legalábbis 2021ben, nem tudom az évtizedben lesznek e ezekből valós játékok, de mindkettő day1!
Lement a Sandman... radaron volt nálam is, de azt hittem horror, ezért nem ugrottam rá, csak Tasman bejegyzése miatt néztem bele(Örök hála neki), és atyaég milyen jól tettem... Iszonyat nagy cucc, az egyik legjobb sorozat, amit életemben láttam. Iszonyat okosan játszik nemcsak a történettel, hanem az érzelmekkel is szvsz. A képi világa olyan, hogy még mozifilmek is szégyenkezve elbújhatnak mögé.... Nekem a főszereplő valamiért nem annyira jött be, de amúgy a szereplők kivétel nélkül qwa jók... az első rész picit lassabb, de utána minden mp-ét imádtam... Beszédes, hogy Rottenen 87%-on áll...eje75 írta:Az első 5 részt láttam eddig, de ijesztően jó, qwára össze van rakva...
2019 decemberében jött ki a playable teaser, mint igényfelmérés, arról volt szó, hogy utána talán a játékot is elkezdik fejleszteni. Szóval ez a 2020-as infó szerintem DarkSectortól van.Botond írta:G1 és KoH2 is eredetileg 2020ban jelent volna meg, de legalábbis 2021ben, nem tudom az évtizedben lesznek e ezekből valós játékok, de mindkettő day1!
Szinkronnal nézted? Nekem úgy ment le és utólag hallgattam bele a srác hangjába, és brutál.eje75 írta:Lement a Sandman... radaron volt nálam is, de azt hittem horror, ezért nem ugrottam rá, csak Tasman bejegyzése miatt néztem bele(Örök hála neki), és atyaég milyen jól tettem... Iszonyat nagy cucc, az egyik legjobb sorozat, amit életemben láttam. Iszonyat okosan játszik nemcsak a történettel, hanem az érzelmekkel is szvsz. A képi világa olyan, hogy még mozifilmek is szégyenkezve elbújhatnak mögé.... Nekem a főszereplő valamiért nem annyira jött be, de amúgy a szereplők kivétel nélkül qwa jók... az első rész picit lassabb, de utána minden mp-ét imádtam... Beszédes, hogy Rottenen 87%-on áll...
Ja meg ilyen szinten valósították meg:
Spoiler
Far Cry 6-ban végre bevallotta az egyik szereplő, transznemű, szóval minden rendben a világban!
Ebben a pillanatban nézek egy iszonyatosan ismert netflixes sorozatot, amiben most utalnak rá TÍZ ÉVAD UTÁN, hogy az egyik szereplő buzi. Előzmény semmi, csak gondolom már kellemetlen volt, hogy nem buzi. Meg is értem, néha már engem is zavar, hogy nem vagyok az.
Mondom én, hogy minden rendben van.

Várjál, felásom az SG-t, hátha lebuzizott valaki 10-20 éve az SG-n, azt lehet lobogtatni, hogy te már akkor is buzi voltál, ha kell az önéletrajzodbaDanielT írta:Far Cry 6-ban végre bevallotta az egyik szereplő, transznemű, szóval minden rendben a világban!
Ebben a pillanatban nézek egy iszonyatosan ismert netflixes sorozatot, amiben most utalnak rá TÍZ ÉVAD UTÁN, hogy az egyik szereplő buzi. Előzmény semmi, csak gondolom már kellemetlen volt, hogy nem buzi. Meg is értem, néha már engem is zavar, hogy nem vagyok az.
Mondom én, hogy minden rendben van.
Ha valaki bírja a Settlerts (nálam ez egyenő Settlers 2), akkor melegen ajánlom csekkolásra a Farthest Frontier-t (early access egyelőre).
Szerencséd, hogy melegen ajánlod, különben már úton lenne a Netflix rendőrség...Necro írta:Ha valaki bírja a Settlerts (nálam ez egyenő Settlers 2), akkor melegen ajánlom csekkolásra a Farthest Frontier-t (early access egyelőre).
Na ma megjöttek a bútorok, amiket cserélni kellett a bővítés meg a gyerek gémer sarok miatt, és méricskéltem, egy 42es oled odafér, és mégsem vagyunk állatok, meg a szeme tartósan kellhet a gyereknek, szóval jövő hónapban az lesz a befutó. Viszont a neten kétféle verzió van, a 42" LG OLED42C21LA és ugyanez úgy, hogy A helyett B az utolsó karakter.
Nem jöttem rá, hogy mi lehet a különbség. Nektek van tippetek? Moby?
Nem jöttem rá, hogy mi lehet a különbség. Nektek van tippetek? Moby?
Hátfal/láb Színe. A B-s ezüst talán.Botond írta:Na ma megjöttek a bútorok, amiket cserélni kellett a bővítés meg a gyerek gémer sarok miatt, és méricskéltem, egy 42es oled odafér, és mégsem vagyunk állatok, meg a szeme tartósan kellhet a gyereknek, szóval jövő hónapban az lesz a befutó. Viszont a neten kétféle verzió van, a 42" LG OLED42C21LA és ugyanez úgy, hogy A helyett B az utolsó karakter.
Nem jöttem rá, hogy mi lehet a különbség. Nektek van tippetek? Moby?
Köszi, akkor ez a kurvamindegy kategória, megnyugodtam. :)Moby írta:Hátfal/láb Színe. A B-s ezüst talán.
Azt néztem, hogy szép és ígéretes, de backlog miatt tuti kivárom legalább az EA végét.Necro írta:Ha valaki bírja a Settlerts (nálam ez egyenő Settlers 2), akkor melegen ajánlom csekkolásra a Farthest Frontier-t (early access egyelőre).
Sőt, ha már Settlers, talán a Ubiét is
Szép, hogy 350-400k alatt nincs semmi értelmes. Pedig szemkímélés miatt jó lenne még egy OLED.Botond írta:Na ma megjöttek a bútorok, amiket cserélni kellett a bővítés meg a gyerek gémer sarok miatt, és méricskéltem, egy 42es oled odafér, és mégsem vagyunk állatok, meg a szeme tartósan kellhet a gyereknek, szóval jövő hónapban az lesz a befutó. Viszont a neten kétféle verzió van, a 42" LG OLED42C21LA és ugyanez úgy, hogy A helyett B az utolsó karakter.
Nem jöttem rá, hogy mi lehet a különbség. Nektek van tippetek? Moby?
Halihó! Mi a fórum általános hozzáállása a soundbar-okhoz? Szeretném lecserélni a 10+ éves Logitech Z-5500 -emet valami korszerűre, és a hangprojektor olyan egyszerűnek tűnik. Pl. egy Samsung HW-Q800B. Játékokhoz és tv-hez lenne használva.
Nekem kb ennek a 2020as verziója van, QLED tvhez, 40 nm feletti nappalihoz. Számomra jó, de konkrét szakmai dolgokat nem tudok hozzátenni.Yaddle55 írta:Halihó! Mi a fórum általános hozzáállása a soundbar-okhoz? Szeretném lecserélni a 10+ éves Logitech Z-5500 -emet valami korszerűre, és a hangprojektor olyan egyszerűnek tűnik. Pl. egy Samsung HW-Q800B. Játékokhoz és tv-hez lenne használva.
Ha nincs hely, még megértem, de ha van, akkor én stereo párti vagyok. Összességében jobb hangzás, nagyobb tér, cserébe a center hiánya néha idegesítő, néha meg észre sem veszem. Ha sok a hely és a pénz, akkor valami belépő házimozi szett.Yaddle55 írta:Halihó! Mi a fórum általános hozzáállása a soundbar-okhoz? Szeretném lecserélni a 10+ éves Logitech Z-5500 -emet valami korszerűre, és a hangprojektor olyan egyszerűnek tűnik. Pl. egy Samsung HW-Q800B. Játékokhoz és tv-hez lenne használva.
Szerintem rendeld meg, hallgasd meg (ne bemutatóteremben, hanem otthon, ahol használnád!), ha tetszik tartsd meg, ha nem, küldd vissza :)
nem szólnak rosszul az új sound barok de én egy subot azért vennék mellé :P
Micsu írta:nem szólnak rosszul az új sound barok de én egy subot azért vennék mellé :P
Nekem egy Sharp van, én arról levennék subot. Sokszor túl sok, és még egy korábbi verzió, nincs állítási lehetőség :D Fel évvel későbbi ugyanaz a típusú soundbar már állítható volt. Elképesztő amúgy, mit kitolnak magukból ezek a "kis szar" hangfalak.
Saber interactiveon belül személyesen te vetted át a kotor remaket vagy esetleg vki a zen stúdión belül, vagy az SI harminc másik stúdiója közül vki?deep írta:Nekem egy Sharp van, én arról levennék subot. Sokszor túl sok, és még egy korábbi verzió, nincs állítási lehetőség :D Fel évvel későbbi ugyanaz a típusú soundbar már állítható volt. Elképesztő amúgy, mit kitolnak magukból ezek a "kis szar" hangfalak.
Költői kérdés volt, tudom, hogy nem válaszolhatsz rá. :)
Válaszolok én, fogalmam nincs ki vette át, de nem mi.Botond írta:Saber interactiveon belül személyesen te vetted át a kotor remaket vagy esetleg vki a zen stúdión belül, vagy az SI harminc másik stúdiója közül vki?
Költői kérdés volt, tudom, hogy nem válaszolhatsz rá. :)
Postás szimulátor a pc ganépasszban.
Pörög a Far Cry 6 credits.
Hát ez egy közepes KAKA. Az 5 lábnyomát se csókolhatja meg semmilyen szinten.
Az egész játékot egyetlen fegyverrel vittem végig, mert egy mechanika/koncepció hibás hulladék újítást hoztak be: ellenfelenként más töltényt kell használni. Ha nem a megfelelő a töltény, végtelenségig lehet lőni a barmokat, semmi hatása. Nevetséges az egész, kb mint amikor Ánuszkrídben 2 szinttel felettem van az ellenfél és 0 a sebzés. Robbanó lőszer egy ingben lévő ellenfélre? NOPE! Páncéltörő? NOPE! SOFT TARGET ROUNDS? Az a tuti! Csak a jó kis soft target megy át az ingen, a tankok ellen hatásos golyóbisnak esélye sincs. És ez így tovább 5 féle kombinációban.
Szerencsére az armored piercing lőszer fejbe mindig halálos, sisak, vagy bármi ellenére is. Így esett hát, hogy az első 1-2 órában megszerzett valami random rifle-al vittem végig a teljes játékot, hiába öntöttek bele ezer féle fegyvert. Így az összes ellenfél totálisan ugyanaz volt, mind kapta a fejest, mind halt. És ez még csak nem is valami bika sniper volt, hanem egy sima gépfegyver, single-shot módban.
Az AI szánalmas, a jármű fizika még annál is szánalmasabb. A játék első órája = a harmincadikkal, tök ugyanazt kell csinálni. A fő küldetéseknél még érdekesebbek a totál opcionális kincskeresések.
Lényegében semmilyen érdemét nem tudnám felhozni ami miatt ajánlom bárkinek, akinek kimaradt az FC5, mert az MINDENBEN sokkal jobb.
EHHHHHHHHHHHHHHH/10

Triangle Strategy:
Elkínlódtam a feléig de sajnos játékként értékelhetetlen. Nagyjából 20 darab harc van a játékban (+ teljesen súlytalan farmolós tréning küldetések) köztük egy óra pofázás. Harcok mélysége, mechanikák, itemek, karakterfejlesztés közel nulla, kb egy inverz Disgaea. Nem is rossz hogy ez leírtam, mert tudom, mit veszek helyette ha elvinnék.
Fórumok alapján annak ajánlanám aki trónok harcás baszakodást nézni (tekintve a snes grafikát, inkább olvasni) pár nagyon light srpg résszel.

Nekem ugyanez a hangtompítós pisztoly a legutóbbi TR trilógiában. Hiába ad 3 másik fegyvert és azok alt fire módjait, robbanó hordót, égő lámpást, kutyafülét, kiscica farkát a játék hogy színesítse a harcokat. Úgyis mindig a célzott fejlövés a legeffektívebb, és ha el is rontod vagy tank ellenfél jön szembe még mindig ott a csákány.DanielT írta:Szerencsére az armored piercing lőszer fejbe mindig halálos, sisak, vagy bármi ellenére is. Így esett hát, hogy az első 1-2 órában megszerzett valami random rifle-al vittem végig a teljes játékot, hiába öntöttek bele ezer féle fegyvert. Így az összes ellenfél totálisan ugyanaz volt, mind kapta a fejest, mind halt. És ez még csak nem is valami bika sniper volt, hanem egy sima gépfegyver, single-shot módban.
Lepörgött a Better Call Saul utolsó évada. Tökéletes volt, ahogy végig, hiányozni fog, nagyon nagyon ritka az ilyen minőségi sorozat.
Mindjárt itt a Kena Steamen! Annyira örülök, mintha csak a HFW-t vagy a Haze-t jelentették volna be
Ez elég röhejesen hangzik. Érdekes, a Jagged Alliance 2-ben vagy a NOLF-ban a különböző lőszerek értelmesen tudtak működni, de a Ubi nem foglalkozott azokkal, akik ezt 20+ éve is kisujjból hozták, kitalált egy saját metódust. Így lesz egy játék hamisítatlan ubifos.DanielT írta:Az egész játékot egyetlen fegyverrel vittem végig, mert egy mechanika/koncepció hibás hulladék újítást hoztak be: ellenfelenként más töltényt kell használni. Ha nem a megfelelő a töltény, végtelenségig lehet lőni a barmokat, semmi hatása. Nevetséges az egész, kb mint amikor Ánuszkrídben 2 szinttel felettem van az ellenfél és 0 a sebzés. Robbanó lőszer egy ingben lévő ellenfélre? NOPE! Páncéltörő? NOPE! SOFT TARGET ROUNDS? Az a tuti! Csak a jó kis soft target megy át az ingen, a tankok ellen hatásos golyóbisnak esélye sincs. És ez így tovább 5 féle kombinációban.
Tehnap megnéztem az itt emlegetett sandman első részét. Most már be is tudnám árazni, hogy mennyiért nézném meg a második epizódot, és nem lennék szégyenlős. Viszont már rögtön az első rész teljesítette a kötelező netflix buzikvótát, szóval legalább ebből a szempontból rendben van a cucc. Sőt, az egyik retkes buzi ráadásul nigger vót, szóval mondhatni kiemelkedő alkotás
Jó sok kihagyás után tegnap akartam valami újat nézni Netflixen.Moby írta:Tehnap megnéztem az itt emlegetett sandman első részét. Most már be is tudnám árazni, hogy mennyiért nézném meg a második epizódot, és nem lennék szégyenlős. Viszont már rögtön az első rész teljesítette a kötelező netflix buzikvótát, szóval legalább ebből a szempontból rendben van a cucc. Sőt, az egyik retkes buzi ráadásul nigger vót, szóval mondhatni kiemelkedő alkotás
Első próbálkozás: real-crime doku, valami sportolóról. Első 2 percben: "A film készítése során még senki nem tudta, hogy a néger mittoménki transszexuális és nőnek vallja magát". Bezártam instant.
Második próbálkozás: Az utolsó megmaradt két Black Mirror epizód egyike: 15 perc után a két 40-es néger férfi virtuálisan bassza egymást. Bezártam instant.
Harmadik próbálkozás: The Lobster, amit már rég tartogattam, mert Lea Sideoux -ot láttam a thumbnailen. Itt is kb 5 percen belül merült fel a téma, hogy heterónak vagy homónak vallja -e magát a férfi, aki ezen elgondolkozott, mert főiskolában volt némi buzulás és bejött neki. Ezt végignéztem, mert azt válaszolta végül, hogy hetero. Egyébként rohadt bizarr film.
Ezért nem lesz gyerekem valszeg soha, esély sincs, hogy néger legyen és nem akarom, hogy csak esetleges buzisága miatt legyen reprezentálva, az manapság semmire nem elég.
Kijött a PS5 patch a Cloudpunkhoz, szóval ha valaki egy szuper relax élményre vágyik, annak kiváló alkalom elkezdeni.
Jópofának tűnik, megvettem (PC-re).DanielT írta:Kijött a PS5 patch a Cloudpunkhoz, szóval ha valaki egy szuper relax élményre vágyik, annak kiváló alkalom elkezdeni.
Én "A Nagy Pénzrablást" kezdtem el nézni egy kolléganő hosszas unszolására. Azt tudni kell rólam hogy az ilyen feszült dolgokat nem bírom. Amikor Mr. Bean a filmjében elrontotta a festményt és nyilvánvaló volt hogy ki fog derülni attól én pánikbeteg voltam anno. Ráadásul spanyol az egész, szóval a szappanopera feeling garantált.Moby írta:Tehnap megnéztem az itt emlegetett sandman első részét. Most már be is tudnám árazni, hogy mennyiért nézném meg a második epizódot, és nem lennék szégyenlős. Viszont már rögtön az első rész teljesítette a kötelező netflix buzikvótát, szóval legalább ebből a szempontból rendben van a cucc. Sőt, az egyik retkes buzi ráadásul nigger vót, szóval mondhatni kiemelkedő alkotás
A hetedik résznél tartok és még csak most derült ki valakiről, hogy buzi. Plusz elég emberien balfasz mindenki. Lehet végig fog menni / 10 eddig.
DanielT írta:Ezért nem lesz gyerekem valszeg soha
Na, azért ennyire ne szomorítson el a dolog. Ha valaminek van értelme az életben, akkor az a gyerek. (minden nehézségével együtt is )
Az a baj, hogy soha nem érdekeltek, nem vágytam rá és ez most is így van. Kb az a része "érdekel", hogy valakinek tovább adjam ami van. De arra meg vannak egyéb alternatívák, tudatos és ésszerű döntések, hogy jót tegyek vele. Apámmal másfél éve nem beszélek, előtte 38 -ig volt szar a kapcsolatunk, meg úgy általában a családi légkör, szóval túl sok jó példa sincs. És persze azóta is több megerősítést látok azon az oldalon, hogy a párkapcsolat+gyerek több ember életét teszi tönkre, mint bearanyozza. Én meg extrém kockázatkerülő ember vagyok ilyen téren.insp írta:Na, azért ennyire ne szomorítson el a dolog. Ha valaminek van értelme az életben, akkor az a gyerek. (minden nehézségével együtt is )
Engem se nagyon érdekel a gyerek téma, túl sok macera lenne vele, miközben magamról se tudok gondoskodni rendesen. A tesóim (vagy a leszármazottaik) majd megöröklik a "vagyonomat", ha úgy adódna, ez a rész teljesen hidegen hagy, halottként nem fog már érdekelni. Valszeg az is közrejátszik, hogy minimális esély van arra, hogy megfelelő partnert találjak a gyerekvállaláshoz, így ezt a témát elengedtem.DanielT írta:Az a baj, hogy soha nem érdekeltek, nem vágytam rá és ez most is így van. Kb az a része "érdekel", hogy valakinek tovább adjam ami van. De arra meg vannak egyéb alternatívák, tudatos és ésszerű döntések, hogy jót tegyek vele. Apámmal másfél éve nem beszélek, előtte 38 -ig volt szar a kapcsolatunk, meg úgy általában a családi légkör, szóval túl sok jó példa sincs. És persze azóta is több megerősítést látok azon az oldalon, hogy a párkapcsolat+gyerek több ember életét teszi tönkre, mint bearanyozza. Én meg extrém kockázatkerülő ember vagyok ilyen téren.
Ja hát egyértelműen a partner hiányánál kezdődik a probléma nálam is. Senki nem tud felbaszni annyira, mint a nők, akár melóban, akár más téren... Lényegében bármi módosítás a mostani totálisan relax életemet rúgná fel. Amellé kellene most jobb perspektíva, hogy azt csinálok amit akarok, amikor akarom. Hátőőő... sok sikert valami puncinak ehhez, meg egy szaró és ordítógépnek, aki miatt 0-24-ben halálra stresszelem magam életem végéig.neoreg írta:Engem se nagyon érdekel a gyerek téma, túl sok macera lenne vele, miközben magamról se tudok gondoskodni rendesen. A tesóim (vagy a leszármazottaik) majd megöröklik a "vagyonomat", ha úgy adódna, ez a rész teljesen hidegen hagy, halottként nem fog már érdekelni. Valszeg az is közrejátszik, hogy minimális esély van arra, hogy megfelelő partnert találjak a gyerekvállaláshoz, így ezt a témát elengedtem.
Ifjúpécésként a config.sys átírása mindig segített, a neopécés elkényelmesedés helyett ez kell neked! (Azért elöbb gyaluld le a Chrome-ot is!) De a Netflixnek is remek ötletei vannak a punci kiváltására.DanielT írta:Ja hát egyértelműen a partner hiányánál kezdődik a probléma nálam is. Senki nem tud felbaszni annyira, mint a nők, akár melóban, akár más téren... Lényegében bármi módosítás a mostani totálisan relax életemet rúgná fel. Amellé kellene most jobb perspektíva, hogy azt csinálok amit akarok, amikor akarom. Hátőőő... sok sikert valami puncinak ehhez, meg egy szaró és ordítógépnek, aki miatt 0-24-ben halálra stresszelem magam életem végéig.
Ezek a gondolatok sokkal gyomorforgatóbbak, mint a túltolt píszí dömping a filmekben/sorozatokban.DanielT írta:Az a baj, hogy soha nem érdekeltek, nem vágytam rá és ez most is így van. Kb az a része "érdekel", hogy valakinek tovább adjam ami van. De arra meg vannak egyéb alternatívák, tudatos és ésszerű döntések, hogy jót tegyek vele. Apámmal másfél éve nem beszélek, előtte 38 -ig volt szar a kapcsolatunk, meg úgy általában a családi légkör, szóval túl sok jó példa sincs. És persze azóta is több megerősítést látok azon az oldalon, hogy a párkapcsolat+gyerek több ember életét teszi tönkre, mint bearanyozza. Én meg extrém kockázatkerülő ember vagyok ilyen téren.
Egyszerűen potyautasok vagytok a gyerek nem vállalással. Nem lesz aki a szaros pelenkánkat cserélje, ha eljön az ideje, nem lesz aki a kaját megtermelje, egyszerűen a mai modern nyugati társadalmat az önzőség, a pillanatnyi élmények hajhászása, és a pénzbe vetett hit, uralja. Hogy az majd, akár nyugdíj, akár megtakarítás vagy felhalmozott vagyon formájában megvéd majd öregségünkre, de sajnos a valóság az, hogy a pénz nem fűt, nem lehet felvenni, és nem lehet megenni, pont ezen a télen fogjuk ezt nagyon jól látni, hogy az oroszokat kizártuk a nemzetközi bankrendszerből, nincs pénzük, ők elzárják az északi áramlatot, és meglátjuk melyik a nagyobb csapás, mert elfelejtettük, hogy a pénz csak arra való, hogy x terméket y termékre cseréljünk, nem érték önmagában.
Na mindegy, már negyven vagy, ez a hajó elment. Te is ott tartasz, mint a korosztályod jelentős része, főleg a női szekció, hogy elment húsz év a semmire. Nekik annyival rosszabb, hogy így negyven körül beindul a kapkodás. Ezzel eltelik még jó 10-15 év, aztán jönnek a csendes évek, amikor szembe lehet nézni a valósággal. Van aki túl hülye, hogy megértse, hogy ez a saját tetteinek és döntéseinek következménye, és így marad az “istenek nem voltak kegyesek”, “mindenről mások tehetnek” mantra, és valójában ez a jobbik eset, a rosszabb, amikor látja az ember és szembesül vele, hogy hülye volt, amikor rövidtávra optimalizált.
Na mindegy, szerintem hazudsz magadnak, amikor azt mondod, hogy kockázatkerülés miatt nem vállalsz/vállaltál gyereket. Szerintem inkább a felelősségvállalás hiánya inkább ez. És a kockázatvállalás kimaxolása, hogy másokra bíztad, hogy oldják meg, hogy húsz év múlva is lesz e mit enned, innod, viselned, stb. Orosz rulett öt golyóval, mint kockázatkerülés?
Mindegy, te dolgod, de nagyon fontos az életben, hogy legalább saját magának ne hazudjon az ember.
Szerencsére azok, akik számára a gyerek az életük egyetlen értelme, azok nem hazudnak maguknak. (És itt természetesen nem Insp kommentjére céloztam, hanem azokra a totális nyomorult emberekre, akik legalább SZÜLŐK és ebben ki is vannak teljesedve. Ja, hogy kibaszott szar szülők? Az mellékes, a dicső státusz megvan! Házasember, kölök, minden pipa, patent, patika!Botond írta:Mindegy, te dolgod, de nagyon fontos az életben, hogy legalább saját magának ne hazudjon az ember.
Jómunkásembert nem adtam ennek az országnak? Bocsika.
szerk: Szerkesztettem, de Botond még csak annyit látott amennyi az idézetében volt.
Az egyetlen értelme az nyilván nem igaz, de fontos és szükséges kelléke a teljes életnek.DanielT írta:Szerencsére azok, akik számára a gyerek az életük egyetlen értelme, azok nem hazudnak maguknak.
Jómunkásembert nem adtam ennek az országnak? Bocsika.
Persze lehet alibizgetni és kifogást gyártani, hogy miért nem. Meg ezt művészi szintre fejleszteni.
Nem gyártok kifogást, elmondtam az érveimet, mint egy biztonsági játékos. Ha máshogy alakul az életem, más lenne a helyzet és ez végtelen kombinációban történhetett volna, de nem így lett. Pár gyerekes szülőt+férjet azért megkérdeznék, hogy ki cserélne velem. Szerintem legalább 3-an.Botond írta:Az egyetlen értelme az nyilván nem igaz, de fontos és szükséges kelléke a teljes életnek.
Persze lehet alibizgetni és kifogást gyártani, hogy miért nem. Meg ezt művészi szintre fejleszteni.
Szerintem valójában senki.DanielT írta:Nem gyártok kifogást, elmondtam az érveimet, mint egy biztonsági játékos. Ha máshogy alakul az életem, más lenne a helyzet és ez végtelen kombinációban történhetett volna, de nem így lett. Pár gyerekes szülőt+férjet azért megkérdeznék, hogy ki cserélne velem. Szerintem legalább 3-an.
Mikor kicsilányom, akivel most rosszabb a kapcsolatom, mint a legdurvább válás közepén az anyjával valaha volt, mert hát tini, és minden szabály a zördög műve, na őt tavaly vittem először fesztiválra, elmentünk megnéztük mit hogyan kell ottan, első kezéből tudja, stb.
Na ott a koncerten (Azariah vagy mi) a visító 10-14 évesek között volt rajtam kívül még egy apuka két 12-14 körüli fiával, mikor egymás mellé sodródtunk mondtuk egymásnak, hogy Ja, Ferrarit kellett volna venni. Olcsóbban is kijön, este a garázsban elvannak csendben, csajozni is könnyebb velük. Egyik gyerek helyett egy coupé, másik helyett egy cabrió. És ezen tök jót nevettünk, de hogy valójában ki cserélne veled a gyerekesek közül? Senki. Még apád se cserélne el téged semmire, így se hogy x éve nem beszéltek.
Kicsit olyan ezt gyerek nélkül megszakérteni, hogy milyen is a gyerek, mint a szocializmus volt. Amikor senkinek se hiányzott a klímás autó, mert senkinek valós fingja se volt róla, hogy mi is az és amikor elkezdte volna vki elmagyarázni akkor jött az okosítás, hogy na de letekerjük az ablakot a farmotoros skodában és ugyanott vagyunk, menetszél überfasza, milyen klíma, haggyadmán.
Na pont ennyire vagy képben. Letekered az ablakot és kurvajó neked/nektek. Jaja, pont így.
Napazzeg, akkor most már elhiszem, hogy a boldogság kulcsa csak a gyerek. Meg az országnak is jó, én meg egy felelőtlen geci vagyok.Botond írta:Szerintem valójában senki.
Mikor kicsilányom, akivel most rosszabb a kapcsolatom, mint a legdurvább válás közepén az anyjával valaha volt, mert hát tini, és minden szabály a zördög műve, na őt tavaly vittem először fesztiválra, elmentünk megnéztük mit hogyan kell ottan, első kezéből tudja, stb.
Na ott a koncerten (Azariah vagy mi) a visító 10-14 évesek között volt rajtam kívül még egy apuka két 12-14 körüli fiával, mikor egymás mellé sodródtunk mondtuk egymásnak, hogy Ja, Ferrarit kellett volna venni. Olcsóbban is kijön, este a garázsban elvannak csendben, csajozni is könnyebb velük. Egyik gyerek helyett egy coupé, másik helyett egy cabrió. És ezen tök jót nevettünk, de hogy valójában ki cserélne veled a gyerekesek közül? Senki. Még apád se cserélne el téged semmire, így se hogy x éve nem beszéltek.
Kicsit olyan ezt gyerek nélkül megszakérteni, hogy milyen is a gyerek, mint a szocializmus volt. Amikor senkinek se hiányzott a klímás autó, mert senkinek valós fingja se volt róla, hogy mi is az és amikor elkezdte volna vki elmagyarázni akkor jött az okosítás, hogy na de letekerjük az ablakot a farmotoros skodában és ugyanott vagyunk, menetszél überfasza, milyen klíma, haggyadmán.
Na pont ennyire vagy képben. Letekered az ablakot és kurvajó neked/nektek. Jaja, pont így.
DanielT írta:Pár gyerekes szülőt+férjet azért megkérdeznék, hogy ki cserélne velem. Szerintem legalább 3-an.
Ez simán igaz nagyon sokakra, amit írsz. Nagyon sokan úgy vállalják a család + gyerek életet, hogy nem "tudatosan" tették.
Téged is azért érdemes nógatni, mert még nem teljesen késő és minden feltétel adott
Konkrétabban: én is el tudom képzelni az életemet gyerekek nélkül, de "hiábavalóság" érzésem lenne. Nem a saját magam folytatását látom a srácokban, hanem valami sokkal több/jobb lehetőségét, mint amivé én bármikor is válhatok. Ez nagyon nagy hajtóerő ám, amiért érdemes a Család Rt. -be fektetni.
Küldjél hozzá ide egy gyönyörű és intelligens nőt, belecsapom a szottyot, legyen nektek igazatok! Aztán lesz ami lesz, legalább megpróbáltam.insp írta:Ez simán igaz nagyon sokakra, amit írsz. Nagyon sokan úgy vállalják a család + gyerek életet, hogy nem "tudatosan" tették.
Téged is azért érdemes nógatni, mert még nem teljesen késő és minden feltétel adott
Konkrétabban: én is el tudom képzelni az életemet gyerekek nélkül, de "hiábavalóság" érzésem lenne. Nem a saját magam folytatását látom a srácokban, hanem valami sokkal több/jobb lehetőségét, mint amivé én bármikor is válhatok. Ez nagyon nagy hajtóerő ám, amiért érdemes a Család Rt. -be fektetni.
A potyautasoknak pedig bünsegéde mindenku, aki a populáció szinten tartásához statisztikailag szükséges 2,1-nél kevesebb gyereket vállal! 2 gyerekért nemhogy platina vagy 1000/1000, de stáblista sem jár, legfeljebb ugyanaz a kamuváltozat, mint a fömenüböl!Botond írta:Ezek a gondolatok sokkal gyomorforgatóbbak, mint a túltolt píszí dömping a filmekben/sorozatokban.
Egyszerűen potyautasok vagytok a gyerek nem vállalással. Nem lesz aki a szaros pelenkánkat cserélje, ha eljön az ideje, nem lesz aki a kaját megtermelje, egyszerűen a mai modern nyugati társadalmat az önzőség, a pillanatnyi élmények hajhászása, és a pénzbe vetett hit, uralja. Hogy az majd, akár nyugdíj, akár megtakarítás vagy felhalmozott vagyon formájában megvéd majd öregségünkre, de sajnos a valóság az, hogy a pénz nem fűt, nem lehet felvenni, és nem lehet megenni, pont ezen a télen fogjuk ezt nagyon jól látni, hogy az oroszokat kizártuk a nemzetközi bankrendszerből, nincs pénzük, ők elzárják az északi áramlatot, és meglátjuk melyik a nagyobb csapás, mert elfelejtettük, hogy a pénz csak arra való, hogy x terméket y termékre cseréljünk, nem érték önmagában.
Na mindegy, már negyven vagy, ez a hajó elment. Te is ott tartasz, mint a korosztályod jelentős része, főleg a női szekció, hogy elment húsz év a semmire. Nekik annyival rosszabb, hogy így negyven körül beindul a kapkodás. Ezzel eltelik még jó 10-15 év, aztán jönnek a csendes évek, amikor szembe lehet nézni a valósággal. Van aki túl hülye, hogy megértse, hogy ez a saját tetteinek és döntéseinek következménye, és így marad az “istenek nem voltak kegyesek”, “mindenről mások tehetnek” mantra, és valójában ez a jobbik eset, a rosszabb, amikor látja az ember és szembesül vele, hogy hülye volt, amikor rövidtávra optimalizált.
Na mindegy, szerintem hazudsz magadnak, amikor azt mondod, hogy kockázatkerülés miatt nem vállalsz/vállaltál gyereket. Szerintem inkább a felelősségvállalás hiánya inkább ez. És a kockázatvállalás kimaxolása, hogy másokra bíztad, hogy oldják meg, hogy húsz év múlva is lesz e mit enned, innod, viselned, stb. Orosz rulett öt golyóval, mint kockázatkerülés?
Mindegy, te dolgod, de nagyon fontos az életben, hogy legalább saját magának ne hazudjon az ember.
Amúgy nem értek egyet Danival, de nyilván az ezekhez a gondolatokhoz eljutásnak van egy mélyebb háttere, amit nehezebben fogunk itt a topikban megpszicholigizálni, mint Nepált felszabadítani a kínai cár uralma alól.
Nem értesz velem egyet azzal, hogy NEKEM valszeg nem tragédia, ha esetleg nem lesz gyerekem? :D Napasszek, nem vagy véletlen texasi republikánus, hogy a péniszem ügyébe ártod magad? Hát komolyan mondom, mi marad már az embernek saját jogon dönteni?Zóanagyvarázsló írta:A potyautasoknak pedig bünsegéde mindenku, aki a populáció szinten tartásához statisztikailag szükséges 2,1-nél kevesebb gyereket vállal! 2 gyerekért nemhogy platina vagy 1000/1000, de stáblista sem jár, legfeljebb ugyanaz a kamuváltozat, mint a fömenüböl!
Amúgy nem értek egyet Danival, de nyilván az ezekhez a gondolatokhoz eljutásnak van egy mélyebb háttere, amit nehezebben fogunk itt a topikban megpszicholigizálni, mint Nepált felszabadítani a kínai cár uralma alól.
A dohányosokkal sem értek egyet, hogy nekik napi pár doboz cigi nem tragédia, meg az orvosok se értenek egyet velük, hogy nekik személyszerint ez nem tragédia, szóval ja, van ilyen, hogy vmit az egyen pillanatnyilag jónak él meg, és mindenki más látja, hogy nem jó az, mert baj lesz.DanielT írta:Nem értesz velem egyet azzal, hogy NEKEM valszeg nem tragédia, ha esetleg nem lesz gyerekem? :D Napasszek, nem vagy véletlen texasi republikánus, hogy a péniszem ügyébe ártod magad? Hát komolyan mondom, mi marad már az embernek saját jogon dönteni?
Pont ezzel kezdtem, hogy önző rövidlátás ez az egész gyerektelenség, kb mint a dohányzás vagy a hobbi szintű alkoholfogyasztás.
Ráadásul a 20-21. században csomó pótcselekvés van, amivel ki lehet tölteni az űrt.
De mindegy, csak jelezni akartam, hogy ennek a propagálása gyomorforgatóbb és sokkal idegenebb a mi kultúránktól, mint a homoszexualitás, szóval ha vmi ellen, akkor ez ellen kellene fellépni.
És a rabszolgák leszármazottai ugyan felszólalnak a múltbéli események miatt, a gyermektelenek leszármazottai ugyanezt érthető okokból nem teszik meg.
Még egy gyerek is százalékosan ki nem fejezhető mértékben több bármit is termel felnőttként, mint egy nem létező gyerek, ugye.Zóanagyvarázsló írta:A potyautasoknak pedig bünsegéde mindenku, aki a populáció szinten tartásához statisztikailag szükséges 2,1-nél kevesebb gyereket vállal! 2 gyerekért nemhogy platina vagy 1000/1000, de stáblista sem jár, legfeljebb ugyanaz a kamuváltozat, mint a fömenüböl!
Amúgy nem értek egyet Danival, de nyilván az ezekhez a gondolatokhoz eljutásnak van egy mélyebb háttere, amit nehezebben fogunk itt a topikban megpszicholigizálni, mint Nepált felszabadítani a kínai cár uralma alól.
És ez csak egy aspektusa a dolognak amúgy.
Végülis ja, a sorozatgyilkosok is gyerekből lesznek, sőt Putin szülei is biztosan büszkék voltak a kisfiukra!Botond írta:Még egy gyerek is százalékosan ki nem fejezhető mértékben több bármit is termel felnőttként, mint egy nem létező gyerek, ugye.
Érdekes, hogy szóba hozod a 20-21. századot, amikor az első témában megejtett kommentedben az egyik konkrét példa volt, hogy ki fog majd pelenkázni... Vélek felfeldezni némi ellentmondást a gondolkodásmódodban. Kell a munkaerő, a kaja termelő, a pelenkázó... te egyébként nem személyzetre, vagy rabszolgákra vágysz inkább?Botond írta:Ráadásul a 20-21. században csomó pótcselekvés van, amivel ki lehet tölteni az űrt.
Én 3-al kipipáltam a reprodukciós rátát (már csak a buzirátát kéne kipipálnom a teljes és sikeres élet reményében), ezzel együtt nincs gondom azzal, ha valaki nem vállal gyereket. Nem egy jövőálló törekvés, de egyrészt az inidaiak majd megoldják helyettük is, másrészt abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ennek a fajnak minden körülmények között fenn kellene maradnia, vagy bármi olyannak, amihez közünk volt valaha is. Valszeg jelentéktelen és múló hiba vagyunk az univerzum életében. A gyerekeimtől sem várnám el, hogy minden körülmények között nekik is legyen majd gyerekük. Szarom le mit csinálnak, csak éljenek olyan életet, amilyet elképzelnek maguknak. Annak meg nem feltétlenül kell egybe esnie azzal, amit én képzelek el.Zóanagyvarázsló írta:A potyautasoknak pedig bünsegéde mindenku, aki a populáció szinten tartásához statisztikailag szükséges 2,1-nél kevesebb gyereket vállal! 2 gyerekért nemhogy platina vagy 1000/1000, de stáblista sem jár, legfeljebb ugyanaz a kamuváltozat, mint a fömenüböl!
Amúgy nem értek egyet Danival, de nyilván az ezekhez a gondolatokhoz eljutásnak van egy mélyebb háttere, amit nehezebben fogunk itt a topikban megpszicholigizálni, mint Nepált felszabadítani a kínai cár uralma alól.
Szerintem gyorsan tiszta vizet lehetne önteni a pohárba.DanielT írta:Érdekes, hogy szóba hozod a 20-21. századot, amikor az első témában megejtett kommentedben az egyik konkrét példa volt, hogy ki fog majd pelenkázni... Vélek felfeldezni némi ellentmondást a gondolkodásmódodban. Kell a munkaerő, a kaja termelő, a pelenkázó... te egyébként nem személyzetre, vagy rabszolgákra vágysz inkább?
Gyorsan be lehetne vezetni, hogy boltban csak az vehessen kaját, akinek igazolt munkaviszonya van, vagy a gyerekeinek igazolt munkaviszonya van. Merthát a kaja az munkából van. Akinek ez egyik sincs, az ugye azt jelenti, hogy ő szarik a közösségre, nos akkor a közösség is szarhat rá. Persze ez nem lenne akadálya, hogy otthon a kertben megtermelje ami kell, nyolcvanévesen vágja a fát, otthon öntse magának a gyertyát és a patakról hozza a vizet, csak a közösségi szolgáltatásokat nem terhelné.
Mert hát azokat kurva felesleges fenntartani, ezért is döntött így, hogy nem is járul hozzá!
Kis Dagobert módjára otthon őrizgethetné az aranytallérjait, csak a boltban meg a vízműveknél nem fogadnák el, mert az a közösség által létrehozott dolgok a közösségben részt vevőknek, aki önként leiratkozik az egyéni kurzusra az oldja akkor meg egyedül.
A nyugdíj a legkárosabb találmány az elmúlt ezer évben, lerombolta a nyugati civilizációt ezzel, hogy elhitette, hogy a pénz termelés nélkül létre tud hozni bármit és az fogyasztható lesz.
Ezért is mondják, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
Nekem is a képmutatással és a kettős mércével van gondom.Moby írta:Én 3-al kipipáltam a reprodukciós rátát (már csak a buzirátát kéne kipipálnom a teljes és sikeres élet reményében), ezzel együtt nincs gondom azzal, ha valaki nem vállal gyereket. Nem egy jövőálló törekvés, de egyrészt az inidaiak majd megoldják helyettük is, másrészt abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ennek a fajnak minden körülmények között fenn kellene maradnia, vagy bármi olyannak, amihez közünk volt valaha is. Valszeg jelentéktelen és múló hiba vagyunk az univerzum életében. A gyerekeimtől sem várnám el, hogy minden körülmények között nekik is legyen majd gyerekük. Szarom le mit csinálnak, csak éljenek olyan életet, amilyet elképzelnek maguknak. Annak meg nem feltétlenül kell egybe esnie azzal, amit én képzelek el.
Nem akar gyereket, oké, leszarom az ő élete, de ne reklámozza, vagy ha reklámozza akkor miért gond, ha egy másik gyereket nem vállaló frakció meg minden hollywoodi filmben és sorozatban reklámozni akarja az ő változatát? Ez képmutatás, és az felbasz.
Amúgy meg csinálnak amit akarnak, csak ne kérje már számon azt máson amit ő is csinál, merna.
Te, ilyen küldetéstudattal csodálkozom, hogy nincs legalább 90 gyereked!Botond írta:Szerintem gyorsan tiszta vizet lehetne önteni a pohárba.
Gyorsan be lehetne vezetni, hogy boltban csak az vehessen kaját, akinek igazolt munkaviszonya van, vagy a gyerekeinek igazolt munkaviszonya van. Merthát a kaja az munkából van. Akinek ez egyik sincs, az ugye azt jelenti, hogy ő szarik a közösségre, nos akkor a közösség is szarhat rá. Persze ez nem lenne akadálya, hogy otthon a kertben megtermelje ami kell, nyolcvanévesen vágja a fát, otthon öntse magának a gyertyát és a patakról hozza a vizet, csak a közösségi szolgáltatásokat nem terhelné.
Mert hát azokat kurva felesleges fenntartani, ezért is döntött így, hogy nem is járul hozzá!
Kis Dagobert módjára otthon őrizgethetné az aranytallérjait, csak a boltban meg a vízműveknél nem fogadnák el, mert az a közösség által létrehozott dolgok a közösségben részt vevőknek, aki önként leiratkozik az egyéni kurzusra az oldja akkor meg egyedül.
A nyugdíj a legkárosabb találmány az elmúlt ezer évben, lerombolta a nyugati civilizációt ezzel, hogy elhitette, hogy a pénz termelés nélkül létre tud hozni bármit és az fogyasztható lesz.
Ezért is mondják, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
Én csak azt szeretném, ha mindenkinek biztosítanánk, hogy olyan világban élhessen, amit megálmodott magának.DanielT írta:Te, ilyen küldetéstudattal csodálkozom, hogy nincs legalább 90 gyereked!
Aki úgy dönt ne legyen gyereke, az nyilván azt szeretné, hogy ne legyen aki helyette öregségére előállítsa a javakat és szolgáltatásokat. Ha nem ezt akarja és mindenki úgy cselekedne, mint ő (még az indiaiak is), akkor is ez lenne, szóval vagy teljesen hülye az illető vagy direkt csinálja ezt, mert ezt szeretné. Azt hogy hülye én senkiről se gondolom, szóval ha ez szándékos, akkor hagyni kell hadd éljen a saját céljai mentén.
Ilyen taigetos senior edition szinten.
Az meg külön gyomorforgató, hogy filmek, játékok és még ki tudja milyen médiafelületek erőszakosan tele vannak nyomva szinglikkel, meg gyermektelenekkel, akik szándékosan fittyet hánynak a társadalmi normákra, ahelyett hogy rendesen ki lennének rekesztve emiatt ahogy a homokosok és a színesbőrűek.
Hát sehol nincs egy jóérzésű ember, hogy a szingligyerektelenekről gyártson vicceket a homofób, rasszista viccek helyett?!
Sheperd kapitány gyerekeiről volt kint kép a Normandyn?! Következő reaper támadást ki a franc fogja visszaverni akkor?!
Már oda is beleerőltették ezt a faszságot, nem is csodálom, hogy nem találtál ki!
Kenát is ezért nem vettem meg azóta se, oda is beleerőltetik ezt mesterségesen, sehol egy utalás, hogy vinni kell a kicsit a bölcsibe! Szingli csaj! Mindenhonnan ez a baromság folyik, gáz!
Na kb ilyen szinten erőlködtök amikor megy ez a homofób és rasszista ajvékolás! Kibaszott kettős mérce és képmutatás!
Nem véletlenül akarták a Reaperek is kiirtani az életet, és nyomni egy riszetet a rendszeren :DBotond írta:Én csak azt szeretném, ha mindenkinek biztosítanánk, hogy olyan világban élhessen, amit megálmodott magának.
Aki úgy dönt ne legyen gyereke, az nyilván azt szeretné, hogy ne legyen aki helyette öregségére előállítsa a javakat és szolgáltatásokat. Ha nem ezt akarja és mindenki úgy cselekedne, mint ő (még az indiaiak is), akkor is ez lenne, szóval vagy teljesen hülye az illető vagy direkt csinálja ezt, mert ezt szeretné. Azt hogy hülye én senkiről se gondolom, szóval ha ez szándékos, akkor hagyni kell hadd éljen a saját céljai mentén.
Ilyen taigetos senior edition szinten.
Az meg külön gyomorforgató, hogy filmek, játékok és még ki tudja milyen médiafelületek erőszakosan tele vannak nyomva szinglikkel, meg gyermektelenekkel, akik szándékosan fittyet hánynak a társadalmi normákra, ahelyett hogy rendesen ki lennének rekesztve emiatt ahogy a homokosok és a színesbőrűek.
Hát sehol nincs egy jóérzésű ember, hogy a szingligyerektelenekről gyártson vicceket a homofób, rasszista viccek helyett?!
Sheperd kapitány gyerekeiről volt kint kép a Normandyn?! Következő reaper támadást ki a franc fogja visszaverni akkor?!
Már oda is beleerőltették ezt a faszságot, nem is csodálom, hogy nem találtál ki!
Kenát is ezért nem vettem meg azóta se, oda is beleerőltetik ezt mesterségesen, sehol egy utalás, hogy vinni kell a kicsit a bölcsibe! Szingli csaj! Mindenhonnan ez a baromság folyik, gáz!
Na kb ilyen szinten erőlködtök amikor megy ez a homofób és rasszista ajvékolás! Kibaszott kettős mérce és képmutatás!
Jaja, biztos nagyon szomorú lesz az a topmodell ápoló, akinek milliókat csengetek majd, hogy pelenkázzon... szegényke... Veheti majd belőle a Ferrarit, meg a többi dolgot, amivel tolja a gazdaságot.Botond írta:Én csak azt szeretném, ha mindenkinek biztosítanánk, hogy olyan világban élhessen, amit megálmodott magának.
Aki úgy dönt ne legyen gyereke, az nyilván azt szeretné, hogy ne legyen aki helyette öregségére előállítsa a javakat és szolgáltatásokat. Ha nem ezt akarja és mindenki úgy cselekedne, mint ő (még az indiaiak is), akkor is ez lenne, szóval vagy teljesen hülye az illető vagy direkt csinálja ezt, mert ezt szeretné. Azt hogy hülye én senkiről se gondolom, szóval ha ez szándékos, akkor hagyni kell hadd éljen a saját céljai mentén.
Ilyen taigetos senior edition szinten.
szerk: Azért van abban valami rohadt bizarr, hogy a te nézeted szerint az egyetlen érték amit az ember létrehoz életében az az, hogy bennehagyja valakiben a szottyot. Aki nem teszi, az meg kapja be. Mintha ugyebár ÉN kértem volna annak idején, hogy szülessek meg, ezzel szolgálva a társadalmat, hogy aztán a kölköm tovább szolgálja a társadalmat.
Jo Botond fejeben csak az a vilag letezik ami benne van ne akarj neki megmagyarazni semmit. En megertem aki nem akar foleg amilyen vilag van, majd ha eszkalodik a haboru akkor gyerekezzen o is ;)DanielT írta:Szerencsére azok, akik számára a gyerek az életük egyetlen értelme, azok nem hazudnak maguknak. (És itt természetesen nem Insp kommentjére céloztam, hanem azokra a totális nyomorult emberekre, akik legalább SZÜLŐK és ebben ki is vannak teljesedve. Ja, hogy kibaszott szar szülők? Az mellékes, a dicső státusz megvan! Házasember, kölök, minden pipa, patent, patika!
Jómunkásembert nem adtam ennek az országnak? Bocsika.
szerk: Szerkesztettem, de Botond még csak annyit látott amennyi az idézetében volt.
En akarok gyereket, majdnem lett is de most a mai vilag helyzete miatt nem banom h nincsen.
Na de ha Reapereknek nincsenek gyerekei, akkoe hogy irtanak ki minket végre, ha Juhász kapitány lepofozza öket? (Bár még nem játszottam a ME3-at, inkább nem kell a spoiler )Moby írta:Nem véletlenül akarták a Reaperek is kiirtani az életet, és nyomni egy riszetet a rendszeren :D
Van ott még jó pár más állítás is, és szerintem nem muszáj egyetérteni azzal az állásponttal, amit amúgy tiszteletben tart. De nehari, egyetértek azzal, hogy TE ne szaporodjDanielT írta:Nem értesz velem egyet azzal, hogy NEKEM valszeg nem tragédia, ha esetleg nem lesz gyerekem? :D Napasszek, nem vagy véletlen texasi republikánus, hogy a péniszem ügyébe ártod magad? Hát komolyan mondom, mi marad már az embernek saját jogon dönteni?
Valójában nönként kellene számolni a 2,1-et, szóval ha két nönek egyedül hozok össze 3-at, más meg nekik nem, az nem okés, de ha öt nönek csinálunk ketten 10,5 kölköt az faszaMoby írta:Én 3-al kipipáltam a reprodukciós rátát (már csak a buzirátát kéne kipipálnom a teljes és sikeres élet reményében), ezzel együtt nincs gondom azzal, ha valaki nem vállal gyereket. Nem egy jövőálló törekvés, de egyrészt az inidaiak majd megoldják helyettük is, másrészt abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ennek a fajnak minden körülmények között fenn kellene maradnia, vagy bármi olyannak, amihez közünk volt valaha is. Valszeg jelentéktelen és múló hiba vagyunk az univerzum életében. A gyerekeimtől sem várnám el, hogy minden körülmények között nekik is legyen majd gyerekük. Szarom le mit csinálnak, csak éljenek olyan életet, amilyet elképzelnek maguknak. Annak meg nem feltétlenül kell egybe esnie azzal, amit én képzelek el.
Mondom a németek is ezt gondolták, hogy tele vannak zsugával, az megold majd mindent. Most élő egyenesben nézhetjük, hogy nem így van.DanielT írta:Jaja, biztos nagyon szomorú lesz az a topmodell ápoló, akinek milliókat csengetek majd, hogy pelenkázzon... szegényke... Veheti majd belőle a Ferrarit, meg a többi dolgot, amivel tolja a gazdaságot.
szerk: Azért van abban valami rohadt bizarr, hogy a te nézeted szerint az egyetlen érték amit az ember létrehoz életében az az, hogy bennehagyja valakiben a szottyot. Aki nem teszi, az meg kapja be. Mintha ugyebár ÉN kértem volna annak idején, hogy szülessek meg, ezzel szolgálva a társadalmat, hogy aztán a kölköm tovább szolgálja a társadalmat.
A pénz addig érték amíg kapsz érte bármit is. És akkor kapsz érte bármit is, amikor a bármi amúgy senkinek se kell. Amikor a bármi ténylegesen kell vkinek, nos akkor a pénz értéktelenné válik.
De szerintem túlbeszéltük, csak remélem ugyanakkora közelháborodás lesz a sorozatokban megjelenő gyerektelenség miatt, mint a többi dolog miatt, mert úgy korrekt!
A te könnyelmüséged miatt fogyunk, ha lemarad a 0,1! Meg hát ez egy nönél kellett volna, ha össze állsz valakuvel, akinek nincs még gyereke, és aztán már nem csináltok gyereket, még le is rontod a kettes átlagot!Botond írta:Még egy gyerek is százalékosan ki nem fejezhető mértékben több bármit is termel felnőttként, mint egy nem létező gyerek, ugye.
És ez csak egy aspektusa a dolognak amúgy.
Mondjuk, szerintem is veszélyes az a társadalmi szinten jelentkezö szingki/gyerektelen irány, ami a gyakorlattá vált, de minden önhibán túl ennek nagyon összetett okai vannak. A nök iskolába járatásával átléptük a Rubicont (vagy inkább a Rubicót). Mondanám, hogy a spártaiak jól mixelték a kettöt, de a végére már sok helóta kellett a hadseregükbe, úgy megfogyatkoztak.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2022.08.22. 15:58-kor.
Ezzel nem gyözöd meg Danit. Inkább írd le, hogy milyen jó a Halo-kooperatív a fiaddal, és már megy is az utcára szottyot csempészni a bugyik aláBotond írta:Mondom a németek is ezt gondolták, hogy tele vannak zsugával, az megold majd mindent. Most élő egyenesben nézhetjük, hogy nem így van.
A pénz addig érték amíg kapsz érte bármit is. És akkor kapsz érte bármit is, amikor a bármi amúgy senkinek se kell. Amikor a bármi ténylegesen kell vkinek, nos akkor a pénz értéktelenné válik.
De szerintem túlbeszéltük, csak remélem ugyanakkora közelháborodás lesz a sorozatokban megjelenő gyerektelenség miatt, mint a többi dolog miatt, mert úgy korrekt!
Így már oké, ezen voltam sokkolódva!Zóanagyvarázsló írta:De nehari, egyetértek azzal, hogy TE ne szaporodj
Ma találkozom egy NŐVEL. Ugyan üzleti ügy, de most már olyan szinten bestresszelt Botond, hogy mással is készülök. Remélem vevő lesz rá, majd mondom este mi lett.Zóanagyvarázsló írta:Ezzel nem gyözöd meg Danit. Inkább írd le, hogy milyen jó a Halo-kooperatív a fiaddal, és már megy is az utcára szottyot csempészni a bugyik alá
DanielT írta:Ma találkozom egy NŐVEL. Ugyan üzleti ügy, de most már olyan szinten bestresszelt Botond, hogy mással is készülök. Remélem vevő lesz rá, majd mondom este mi lett.
Mondanám, hogy csak óvatosan, de akkor ellentmondanék önmagamnak.
Hát nyilván ha szexért elfogad tőled pénzt, akkor rá kell kérdezni, hogy szülni is szül e neked pénzért!DanielT írta:Ma találkozom egy NŐVEL. Ugyan üzleti ügy, de most már olyan szinten bestresszelt Botond, hogy mással is készülök. Remélem vevő lesz rá, majd mondom este mi lett.
Lepörgött a Lego ninjago! Xsx-en az x1 verza a fiammal
Coopban, csak hogy még egy érv legyen a gyerekvállalás mellett!
Na most egy vödör fozs a játék egy a többi Lego cucc mellett. Egyrészt a Lego rajzfilmek közül is a ninjago a legalja, a Lego készletek közül is ez a leggyengébb témakör és hát a játék belesimult ebbe a trendbe.
De ha túl tudunk lépni a tematika fozsvödör szinten, technikailag akkor is a leggyengébb kivitelezésű cuccal van dolgunk, a kamerakezelés pl a korábbi jó és tökéletes között hullámzó szintről a couchcoop esetén sikerült lehozni a vállalhatatlan szintre. Szerintem ebbe rengeteg energia kellett, hogy a játék 75%ában lófaszt ne lásson az ember, mindig úgy forduljon be automatán, mindig ilyenkor ne hagyja forgatni és amúgy is pörgessen random időnként egyet rajta, hogy azt se tudd éppen jössz vagy mész.
Emellett voltak CTD-k is, ami eddig egyik Lego játékban sem jött össze egyik platformon sem, szóval köpedelem az egész.
Nagy jóindulattal 1/10et tudok neki megszavazni, azt az egy pontot arra, hogy ingyen adták minden létező platformra (kivéve Switch, nyilván), de inkább büntetésként lehetett ez a fogyasztói társadalomnak.
Na mindegy, bármelyik random Lego cím milliószor jobb, ezt messze kerülje el mindenki. Aki ps5ön véletlenül behúzta, mint én, az valahogy távolítsa el a játékok közül, azzal jár legjobban.
Most így visszaolvasva ez inkább Dani álláspontját támasztja alá, hogy ne vállaljunk gyereket, de mán mindegy!
Mindenesetre a játék közben megvolt egy pillanatra a 77.777 gamescore!