Ésezthogy? Ez is vmi spéci retroeffekt amit kitúrtál vhonnan? -.-DanielT írta:Sajnos úgy néz ki erre már nem fogok tudni fényt deríteni. Ez 2x full reset után a gépem, közvetlen bootot követően.
A PC-s játékoknak leáldozott
SQJ fent csettint egyet és "ugyemegmondtam" fejet vág.DanielT írta:Sajnos úgy néz ki erre már nem fogok tudni fényt deríteni. Ez 2x full reset után a gépem, közvetlen bootot követően.
+1benőmenő írta:SQJ fent csettint egyet és "ugyemegmondtam" fejet vág.
Te nem várod a PS4.5-öt?Moby írta:Egyetlen cím, ami érdekel a platformról. Sajnos már kölcsönkérni sem tudok hozzá gépet, valami galaktikus összeesküvés háttérrel minden ismerősöm mára megszabadult tőle. Pedig ehhez valamikor jól jött volna egy fiókgép :(
Én mondjuk kíváncsi vagyok még, hogy miből mi lesz. Mármint az NX-re és a Sonyra is, pár exkluzív miatt lehet, hogy be fogok nevezni valamire. Csak hát a Sony inkompetens idióta, a Nintendo pedig a kontrollerviccével riogat. Mondjuk már a WiiU-nál sem értettem a tabletet, aztán dicsértétek agyba-főbe. (Jó, te talán éppen nem, de a WiiU-s cimbijeid, akik a topikból beálltak a sorba, azok igen.)
Na, nyugalomra semmi ok, a gép feltámadt. Szokás szerint az Afterburner nem bírt magával, driver frissítés után valami nem tetszett neki. (Nem ma frissítettem, de azóta még nem volt reboot)
Botond: A kontrollert érzékeli és néhány művelet működik is, de irányíthatatlan bugfeszt, bal kar minden mozdulatára ezerrel pörög maga körül a karakter. De jó lesz vele, már a többiből érzem. :)
Botond: A kontrollert érzékeli és néhány művelet működik is, de irányíthatatlan bugfeszt, bal kar minden mozdulatára ezerrel pörög maga körül a karakter. De jó lesz vele, már a többiből érzem. :)
Zóanagyvarázsló írta:Te nem várod a PS4.5-öt?
Kevés dolgot várok jobban. Hihetetlenül szórakoztató lesz nézni a fosfrémdefenseforceos konzolréeg örjöngését, és meghasonulását. Tottinak ehhez már ps4.5 sem kellett. Az sg-n feltettem a ps4 topiknak a millió dolláros kérdést, hogyha a powa valóban nem számít, akkor megszavaznák-e, hogy a ps4-ben legyen ugyanaz a hardver mint a boneban, vagy rosszabb. vajon ki volt az egyetlen aki megszavazta, egy nappal azután, hogy megvette a ps4-et? Ha bejelentik a gépet, akkora trollhadjáratok indítok, hogy kiraknak örökre az sg-ről :D De viszek magammal a pokolba egy csokor örjöngő, pszichotikus marhát :)
AZ a kép fake volt, a többi nem.TasManXT írta:Az NX kontroller leak pedig fake volt:
Szerk: Vagy a legjobb kamuk evör.
A másik is. A 3D modell alapján replika / nyomtatott.DanielT írta:AZ a kép fake volt, a többi nem.
Jónak tűnik z az Umbra Project, de még kicsit tartok tőle. Majd számolj be róla néha, hogy hol tartanak :)DanielT írta:Na, nyugalomra semmi ok, a gép feltámadt. Szokás szerint az Afterburner nem bírt magával, driver frissítés után valami nem tetszett neki. (Nem ma frissítettem, de azóta még nem volt reboot)
Botond: A kontrollert érzékeli és néhány művelet működik is, de irányíthatatlan bugfeszt, bal kar minden mozdulatára ezerrel pörög maga körül a karakter. De jó lesz vele, már a többiből érzem. :)
Eddig minden jel pozitív velük kapcsolatban, engem ami aggaszt, az az, hogy vajon kiégtem -e a műfajban... A Diablo 3-at elvitte az a hátán, hogy nagyon hiányzott a stílus, de a játék végül elég foslé volt amikor én nyomtam. Aztán jött a POE, ami abszolút minőségi cucc, de a végére már annyira eluntam a nóskill-klikkoldát, hogy nem fejeztem be. Szóval itt még rajtam is bukhat a dolog. :(kigyi írta:Jónak tűnik z az Umbra Project, de még kicsit tartok tőle. Majd számolj be róla néha, hogy hol tartanak :)
Néha ránézek, de inkább majd akkor, amikor előrébb jár a projekt, nem akarom látni, hogyan készül a pacalpörkölt, de a kész és minőségi produktumot örömmel fogyasztom.
ez elsősorban a fejlesztőt minősíti :) Fail Software, vagy mi is a nevük?DanielT írta:Hahaha, a failgen soha nem okoz csalódást! 900p, 20 fps megnyalás, frame-pacing nincs, hölgyeim és uraim: a Fosbone DS3!phpBB [media]
Te ezeket a co-opra kitalált cuccokat egyedül játszod?DanielT írta:Eddig minden jel pozitív velük kapcsolatban, engem ami aggaszt, az az, hogy vajon kiégtem -e a műfajban... A Diablo 3-at elvitte az a hátán, hogy nagyon hiányzott a stílus, de a játék végül elég foslé volt amikor én nyomtam. Aztán jött a POE, ami abszolút minőségi cucc, de a végére már annyira eluntam a nóskill-klikkoldát, hogy nem fejeztem be. Szóval itt még rajtam is bukhat a dolog. :(
Néha ránézek, de inkább majd akkor, amikor előrébb jár a projekt, nem akarom látni, hogyan készül a pacalpörkölt, de a kész és minőségi produktumot örömmel fogyasztom.
exciting to develop for :DDD ha a játékfejlesztés ment volna annyira, mint a kommunikácio, ma talán motorstorm4-et készítenének...DanielT írta:Driveclub fejlesztő:
Kezdődik.
Ez a legrosszabb tulajdonsága a házigazdánknak.Zóanagyvarázsló írta:Te ezeket a co-opra kitalált cuccokat egyedül játszod?
Ez elsősorban a platformot minősíti, ahol engednek így megjelenni egy játékot. A gyávageciszonigeci is csak a lolwut failvr-je kapcsán merte kimondani a mandatory 60fps-t. Egyébként meg mindentszabad. Hát van is rá minden.arty írta:ez elsősorban a fejlesztőt minősíti :) Fail Software, vagy mi is a nevük?
A trailer már egy hónapos, de a minap megjelent (GOG, Steam) ez is.
Az első rész és a második rész első fele ingyen játszható böngészőből.
phpBB [media]
Az első rész és a második rész első fele ingyen játszható böngészőből.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.03.25. 09:11-kor.
Pletyka, találgatás. Vagy mondhatnám: bullshit! Egyszerüen nem tudom elhinni, hogy tönkrekurnák minden idők legsikeresebb konzolgenjét - csak mert ti itt páran failgeneztek :)DanielT írta:#Semmisemváltozott, csak akkora szar lett ez a generáció, hogy kb 3 éve arról mehetett a Sony-nál a diskurzus, hogy mikortól nem gáz bebuktatni az egészet és megmentőként hozni az új gépet.
És persze MS -nél is ugyanez a szitu, ott is jön majd az új NemakkoraFosbone, addig meg tűzoltás a Win10-el.
Nintendo meg már day1 behasalt.
E-PIK. Shit.
Idióta barmok.Moby írta:Kevés dolgot várok jobban. Hihetetlenül szórakoztató lesz nézni a fosfrémdefenseforceos konzolréeg örjöngését, és meghasonulását. Tottinak ehhez már ps4.5 sem kellett. Az sg-n feltettem a ps4 topiknak a millió dolláros kérdést, hogyha a powa valóban nem számít, akkor megszavaznák-e, hogy a ps4-ben legyen ugyanaz a hardver mint a boneban, vagy rosszabb. vajon ki volt az egyetlen aki megszavazta, egy nappal azután, hogy megvette a ps4-et? Ha bejelentik a gépet, akkora trollhadjáratok indítok, hogy kiraknak örökre az sg-ről :D De viszek magammal a pokolba egy csokor örjöngő, pszichotikus marhát :)
Spoiler
Egyébként az a baj, hogy akik kitartanak, azok olyan sötétek, hogy a trollkodó térítés sem ér célt, innentől kezdve pedig már nem olyan szórakoztató. És most nem azokról beszélek, akiknél ott figyel a PS4 és azon nyomják(tegyék csak), hanem akik emellett fullban nyomják a kretént, mert azt hiszik, úgy megússzák arcvesztés nélkül. Sajnos nem elég intelligensek, ezzel meg nincs mit kezdeni.
Abszolút. Engem teljesen kizökkent, hogy valaki más is ott rohangál a kaszával és lopja az áldozataimat, lootomat, felfedezi helyettem a térképet, stb.Zóanagyvarázsló írta:Te ezeket a co-opra kitalált cuccokat egyedül játszod?
Jaja, ZÉRÓ felhasználóképviselet/védelem. Semmilyen szűrő nincs, szabadon lehet átbaszni mindenkit a pénzéért, amit aztán persze vissza sem adnak. Eszméletlen, hogy mennyire alázzák a felhasználóikat, én kis kezdő vagyok hozzájuk képest!Moby írta:Ez elsősorban a platformot minősíti, ahol engednek így megjelenni egy játékot. A gyávageciszonigeci is csak a lolwut failvr-je kapcsán merte kimondani a mandatory 60fps-t. Egyébként meg mindentszabad. Hát van is rá minden.
arty írta:Pletyka, találgatás. Vagy mondhatnám: bullshit! Egyszerüen nem tudom elhinni, hogy tönkrekurnák minden idők legsikeresebb konzolgenjét - csak mert ti itt páran failgeneztek :)
So-so, ezen el lehet agyalni, hogy vajon mit lépne a fejlesztő a visszadobott 20frémes szarjára. Hagynák a platformot a 'csába vagy összeszednék magukat. Sose tudjuk meg...Moby írta:Ez elsősorban a platformot minősíti, ahol engednek így megjelenni egy játékot. A gyávageciszonigeci is csak a lolwut failvr-je kapcsán merte kimondani a mandatory 60fps-t. Egyébként meg mindentszabad. Hát van is rá minden.
Elsőre én is szeretem magam végigvinni a játékot aztán, ha van még benne akkor jöhet a coop móka. Dio-t is így játszottam. Az is igaz, hogy szeretek nézelődni lassan megfontoltan haladni bejárni mindent teljesen ami ugye coop-ban nem játszik, mert elfutnak a többiek... lekaszabolják a mobokat...DanielT írta:Abszolút. Engem teljesen kizökkent, hogy valaki más is ott rohangál a kaszával és lopja az áldozataimat, lootomat, felfedezi helyettem a térképet, stb.
Sose??? Most fogod megtudni ősszel, ahogy elindul a failvr. Mondom mi fog történni, ha amúgy nem lenne kibebaszottegyértelmű: egy RAKAT fog megjelenni rá hetente, és láss csodát: MIND fix60-on futni. Ennyi fog történni. Van ugyanis egy alapvető dolog, amit totál kihagytál a víziódból: ha tudod a szabályokat, SOHA nem készült volna el 20fps-ben, ergo vissza sem dobták volna. Addig húznád a csúszkát tervezési szakaszban, hogy kiguruljon a fix30/60/mandatorybármi, és erre lenne minden felépítve.arty írta:So-so, ezen el lehet agyalni, hogy vajon mit lépne a fejlesztő a visszadobott 20frémes szarjára. Hagynák a platformot a 'csába vagy összeszednék magukat. Sose tudjuk meg...
Az elsőt szerintem végignyomtam, igencsak különleges cucc. Jó, hogy szóltál, majd ránézek.Zóanagyvarázsló írta:A trailer már egy hónapos, de a minap megjelent (GOG, Steam) ez is.
Az első rész és a második rész első fele ingyen játszható böngészőből.
Szemeztem ezzel a hárommal, nagyon különlegesnek tűnik (az előzőeket nem ismerem sajnos), de ennyi játékra egyszerűen már nincs idő... :( Az eddig megvettekre sincs már. 3 élet kéne ilyen dömping mellett.DanielT írta:Az elsőt szerintem végignyomtam, igencsak különleges cucc. Jó, hogy szóltál, majd ránézek.
Nemtudom mi volt az általános vélekedés sw ügyben megjelenéskor, hozzám tegnap jutott el végre. Megnéztem, nekem tetszett. Láttam mostanában ettől lényegesen jobb filmeket is, és bár a gyerekkorom meghatározó élménye volt az sw, ma már racionálisan nincsenek a témával kapcsolatban teljesíthetetlen elvárásaim :D
Egy óra sincs az első rész vagy folytatás ingyenes része. Szóval határozottan időbarátok :)Moby írta:Szemeztem ezzel a hárommal, nagyon különlegesnek tűnik (az előzőeket nem ismerem sajnos), de ennyi játékra egyszerűen már nincs idő... :( Az eddig megvettekre sincs már. 3 élet kéne ilyen dömping mellett.
Nemá...a shadowrun humbleb-nél is vagy 50x el kellett mondanom magamnak, hogy "nemkellújabbsornemkellújabbsor" :( Működött, és mára meg is bántam :(Zóanagyvarázsló írta:Egy óra sincs az első rész vagy folytatás ingyenes része. Szóval határozottan időbarátok :)
Botondnak nem tetszett, mert kevés a Jar-Jar.Moby írta:Nemtudom mi volt az általános vélekedés sw ügyben megjelenéskor, hozzám tegnap jutott el végre. Megnéztem, nekem tetszett. Láttam mostanában ettől lényegesen jobb filmeket is, és bár a gyerekkorom meghatározó élménye volt az sw, ma már racionálisan nincsenek a témával kapcsolatban teljesíthetetlen elvárásaim :D
Szerintem egy tök jó fan homage remake, és ahhoz képest milyen látványos! Mondjuk mellette az eredeti trilógia is hard sci-fi, ami nagy szó. Amúgy én bőven jól szórakoztam, tetszett, de ez egy antiambíciózus alapozás az új trilógiához, a szokásos SW-infantilizmussal, szóval nem egy klasszikus a popcornok mezőnyében sem (az IMDb és a kritikusok rajongása megint túlzó). De ugye az eredetire sem szabadna ma már vallást építeni, akármekkorát is szólt, akármennyire is szeretem. Kíváncsi leszek a VIII-ra, de nagy szintlépés kell ahhoz, hogy ne váljon kínossá. Rey kapcsán úgyis lesz pár "meglepő" szappanoperás fordulat, az tuti.
Ahogy olvasom a véleményeketl, ehelyett a Slain helyett nyugodtan futhatsz a Blackthorne-ig :(DanielT írta:Pár óra(perc?) és ez is jelenik:
Jaja, epik fail lett a cucc. Hát ezt a videóból nem láttam, pedig úgy tanultam valakitől még korábban, hogy nem kell demózni, a videókból meg a streamekből pont eleget lehet megtudni a játékokról...Zóanagyvarázsló írta:Ahogy olvasom a véleményeketl, ehelyett a Slain helyett nyugodtan futhatsz a Blackthorne-ig :(
BTW a Szarasztímen kívül melyik boltoknál vannak user értékelések, amit csak azok adhatnak le, akiknek megvan az adott játék és jelzi is, hogy mennyi időt toltál vele, illetve promó példányról van -e szó? Szörnyű, hogy ezt el kell viselnem, szívesen menekülnék máshova, mert tegnap is a gyakorlati maximumon, 31 és 29.9 Megabyte/seccel jött csak a Wolcen.
Ebben nincs semmi meglepő. Számtalan bizonyítékot találtunk már rá, hogy én vagyok Botond reciproka :D Amúgy igen, pont az tetszett benne, hogy az eredeti trilógia könnyed infantilizmusát hozza, amit gyerekfejjel még nyilván nem is detektálhattam. Kimondottan megnyugtató és felszabadító volt látni, hogy nem akar hardkór lenni (amitől kicsit tartottam). Nagyon szívesen vennék egyszer egy darkba forduló, iszonyatosan hardkór rebootot egyszer, de ezt nem az "erdeti" szériától várom. Meg annak a képi leképzését rá is bíznám a dice-ra :)Zóanagyvarázsló írta:Botondnak nem tetszett, mert kevés a Jar-Jar.
Szerintem egy tök jó fan homage remake, és ahhoz képest milyen látványos! Mondjuk mellette az eredeti trilógia is hard sci-fi, ami nagy szó. Amúgy én bőven jól szórakoztam, tetszett, de ez egy antiambíciózus alapozás az új trilógiához, a szokásos SW-infantilizmussal, szóval nem egy klasszikus a popcornok mezőnyében sem (az IMDb és a kritikusok rajongása megint túlzó). De ugye az eredetire sem szabadna ma már vallást építeni, akármekkorát is szólt, akármennyire is szeretem. Kíváncsi leszek a VIII-ra, de nagy szintlépés kell ahhoz, hogy ne váljon kínossá. Rey kapcsán úgyis lesz pár "meglepő" szappanoperás fordulat, az tuti.
Nem is arra céloztam, hogy hard sci-fit vártam, de sikerült azért alulmúlni ezen a szinten minden elképzelhető elvárást.Moby írta:Ebben nincs semmi meglepő. Számtalan bizonyítékot találtunk már rá, hogy én vagyok Botond reciproka :D Amúgy igen, pont az tetszett benne, hogy az eredeti trilógia könnyed infantilizmusát hozza, amit gyerekfejjel még nyilván nem is detektálhattam. Kimondottan megnyugtató és felszabadító volt látni, hogy nem akar hardkór lenni (amitől kicsit tartottam). Nagyon szívesen vennék egyszer egy darkba forduló, iszonyatosan hardkór rebootot egyszer, de ezt nem az "erdeti" szériától várom. Meg annak a képi leképzését rá is bíznám a dice-ra :)
Meg komolyan, a 4-7-ig 4 filmen belül ez már a
Spoiler
Ez sci-finél instant hányás, egy amúgy jópofa űrmesénél pedig félmosoly, hogy miért kellett full retardba átmenni a fél helyett, és erőltetetten majmolni.Ok, ebben van ráció.Moby írta:Sose??? Most fogod megtudni ősszel, ahogy elindul a failvr. Mondom mi fog történni, ha amúgy nem lenne kibebaszottegyértelmű: egy RAKAT fog megjelenni rá hetente, és láss csodát: MIND fix60-on futni. Ennyi fog történni. Van ugyanis egy alapvető dolog, amit totál kihagytál a víziódból: ha tudod a szabályokat, SOHA nem készült volna el 20fps-ben, ergo vissza sem dobták volna. Addig húznád a csúszkát tervezési szakaszban, hogy kiguruljon a fix30/60/mandatorybármi, és erre lenne minden felépítve.
De én már egy refund + juzerkritika tabnak is örülnék a játékok mellett (lájv/psn-en).
Mondjuk ahol nagy a kaki, az kibukik gyorsan, mint itt is. Demó persze fontos, de ismét megvédtek a alfateszterek, akik helyettünk áldozták fel magukat.DanielT írta:Jaja, epik fail lett a cucc. Hát ezt a videóból nem láttam, pedig úgy tanultam valakitől még korábban, hogy nem kell demózni, a videókból meg a streamekből pont eleget lehet megtudni a játékokról...
BTW a Szarasztímen kívül melyik boltoknál vannak user értékelések, amit csak azok adhatnak le, akiknek megvan az adott játék és jelzi is, hogy mennyi időt toltál vele, illetve promó példányról van -e szó? Szörnyű, hogy ezt el kell viselnem, szívesen menekülnék máshova, mert tegnap is a gyakorlati maximumon, 31 és 29.9 Megabyte/seccel jött csak a Wolcen.
A konzolosok ugyanezt csinálják, csak ők utána megmagyarázzák, hogy úgy is tökéletes a játék
Szerk.: A Steam órája bugos tud lenni, bár uplayes vagy GfWL-es játékoknál, sajátnál még nem volt gond. Illetve mi a helyzet, ha a GOG-os cucc alapján írok review-t? Így van sok review fenn, ahol azzal kezdi, hogy máshonnan van sok játékideje. De persze ez egy jó szűrű és hasznos mutató. Még GOG-on is írhatsz kritikát bármiről, de mivel az eleve DRM-free, illetve sokan 20 éve játszottak a játékkal, ez érthető. Csak mondjuk az a portot tekintve nem túl mérvadó, mindenesetre ott kevésbé lenne logikus a steames út.
sonynak az, szart jopenze veszik mint a cukrot = profitarty írta:Pletyka, találgatás. Vagy mondhatnám: bullshit! Egyszerüen nem tudom elhinni, hogy tönkrekurnák minden idők legsikeresebb konzolgenjét - csak mert ti itt páran failgeneztek :)
Mseknel meg nincsendoeknal mar nem ilyen rozsas a helyzet
A refund egy fegyver, ami azért kell, mert a pécé egy szabályozatlan mocsárvidék. Ami fura módon mára oda jutott, hogy képes magát jobban szabályozni, mint a földesurak teszik ott, ahol megtehetnék, és ez az dolguk. Konzolokon ilyenre nem is lenne szükség, nem szabad, hogy szükség legyen. Nem fegyverek kellenek. A minőséget a platformholder kell biztosítsa (a brand kéne ezt jelentse, ma nem jelent semmit), minden másra szavaznak amúgy pénztárcával. És ennek bőven elégnek kell lennie, mert ebben nem sérül(NE) senki.arty írta:Ok, ebben van ráció.
De én már egy refund + juzerkritika tabnak is örülnék a játékok mellett (lájv/psn-en).
hja és kimaradt előző oldalról: éljen az opensource nvidia cucc!
(de persze nyilván átbaszás van benne, amit egyelőre nem látok, hogy mi :D )
(de persze nyilván átbaszás van benne, amit egyelőre nem látok, hogy mi :D )
a refound rossz Tinnan mar ezt is megmondta mert van az a 0,5% ember aki gusztustalanul hasznaljaMoby írta:A refund egy fegyver, ami azért kell, mert a pécé egy szabályozatlan mocsárvidék. Ami fura módon mára oda jutott, hogy képes magát jobban szabályozni, mint a földesurak teszik ott, ahol megtehetnék, és ez az dolguk. Konzolokon ilyenre nem is lenne szükség, nem szabad, hogy szükség legyen. Nem fegyverek kellenek. A minőséget a platformholder kell biztosítsa (a brand kéne ezt jelentse, ma nem jelent semmit), minden másra szavaznak amúgy pénztárcával. És ennek bőven elégnek kell lennie, mert ebben nem sérül(NE) senki.
szted iden ker az amd csodvedelmet? Vagy o szallitja tovabbra is a szart a ps 4.1be?arty írta:hja és kimaradt előző oldalról: éljen az opensource nvidia cucc!
(de persze nyilván átbaszás van benne, amit egyelőre nem látok, hogy mi :D )
refund azért kell, hogy pl n000rbi esete* ne fordulhasson elő :) hiába van kvalitikontrol, akkor is becsuszhat hibás termék a kínálatba....Moby írta:A refund egy fegyver, ami azért kell, mert a pécé egy szabályozatlan mocsárvidék. Ami fura módon mára oda jutott, hogy képes magát jobban szabályozni, mint a földesurak teszik ott, ahol megtehetnék, és ez az dolguk. Konzolokon ilyenre nem is lenne szükség, nem szabad, hogy szükség legyen. Nem fegyverek kellenek. A minőséget a platformholder kell biztosítsa (a brand kéne ezt jelentse, ma nem jelent semmit), minden másra szavaznak amúgy pénztárcával. És ennek bőven elégnek kell lennie, mert ebben nem sérül(NE) senki.
* "Sok év után múlt hónapban ismét gitárt ragadtam és ezen felbuzdulva ész nélkül meg is vettem digitálisan a Rocksmith 2014 Edition-t ps4-re. Igen ám, csak miután elindítottam derült ki, hogy az a szar csak optikai kábellel kivezetett hanggal játszható (még úgy is van minimális lag), HDMI-vel konkrétan játszhatatlan. Hozzáteszem, hogy a storeban még véletlenül sem írják ezt az apró, ám nem elhanyagolandó információt a játék leírásánál. Tetves Sony szarik a fejemre, nincs refund, mert már letöltöttem és elindítottam a játékot (ja, egyébként honna tudnám, hogy szar?), valamint ők szerintük nem felelősek a játék hiányos leírásáért, a ubisoft support szerint meg a sonynak kellene fizetni. Ott áll 21 ezrem ebben a fosban. Mit lehet ilyenkor tenni?"
Jah. És a szoninál óriási kvaliti kontroll van. Éppen erről beszélgetünk ugyebár. Le is írja. "valamint ők szerintük nem felelősek a játék hiányos leírásáért". Sony kvqlitikontroll. LÁL.arty írta:refund azért kell, hogy pl n000rbi esete* ne fordulhasson elő :) hiába van kvalitikontrol, akkor is becsuszhat hibás termék a kínálatba....
* "Sok év után múlt hónapban ismét gitárt ragadtam és ezen felbuzdulva ész nélkül meg is vettem digitálisan a Rocksmith 2014 Edition-t ps4-re. Igen ám, csak miután elindítottam derült ki, hogy az a szar csak optikai kábellel kivezetett hanggal játszható (még úgy is van minimális lag), HDMI-vel konkrétan játszhatatlan. Hozzáteszem, hogy a storeban még véletlenül sem írják ezt az apró, ám nem elhanyagolandó információt a játék leírásánál. Tetves Sony szarik a fejemre, nincs refund, mert már letöltöttem és elindítottam a játékot (ja, egyébként honna tudnám, hogy szar?), valamint ők szerintük nem felelősek a játék hiányos leírásáért, a ubisoft support szerint meg a sonynak kellene fizetni. Ott áll 21 ezrem ebben a fosban. Mit lehet ilyenkor tenni?"
Én biztos visszakérdeztem volna a magam stílusában: aztán mégis ki a faszom felelős érte, he?Moby írta:Jah. És a szoninál óriási kvaliti kontroll van. Éppen erről beszélgetünk ugyebár. Le is írja. "valamint ők szerintük nem felelősek a játék hiányos leírásáért". Sony kvalitikontroll. LÁL.
jobb kabel nem segit? Hanyas hdmi port vana ps4en? Hdmi pont tokeletes digitalis hang atadasaraarty írta:refund azért kell, hogy pl n000rbi esete* ne fordulhasson elő :) hiába van kvalitikontrol, akkor is becsuszhat hibás termék a kínálatba....
* "Sok év után múlt hónapban ismét gitárt ragadtam és ezen felbuzdulva ész nélkül meg is vettem digitálisan a Rocksmith 2014 Edition-t ps4-re. Igen ám, csak miután elindítottam derült ki, hogy az a szar csak optikai kábellel kivezetett hanggal játszható (még úgy is van minimális lag), HDMI-vel konkrétan játszhatatlan. Hozzáteszem, hogy a storeban még véletlenül sem írják ezt az apró, ám nem elhanyagolandó információt a játék leírásánál. Tetves Sony szarik a fejemre, nincs refund, mert már letöltöttem és elindítottam a játékot (ja, egyébként honna tudnám, hogy szar?), valamint ők szerintük nem felelősek a játék hiányos leírásáért, a ubisoft support szerint meg a sonynak kellene fizetni. Ott áll 21 ezrem ebben a fosban. Mit lehet ilyenkor tenni?"
Nekem erositon hdcp 2.2van
Én szégyellem a pofámat mindenki helyett a szavazás állása miatt...
Pont ebben a pillanatban néztem rá én is, szomorú ez. :D Büntiből annak a 9 embernek végig kellene játszania az első részt, ha még nem történt meg.Moby írta:Én szégyellem a pofámat mindenki helyett a szavazás állása miatt...
Most kivételesen viccolt Zó! Szó nem volt ilyenről hogy nekem nem tetszett vagy kevés a Jar-jar! :D Szerintem is egyszer nézhető nosztalgia hullámos cucc, szóval én kétszer láttam moziban!Moby írta:Ebben nincs semmi meglepő. Számtalan bizonyítékot találtunk már rá, hogy én vagyok Botond reciproka :D
Ja. Hatalmas büntetés lenne, hogy a történelem egyik legjobb videójátékával kell játszaniuk. Muszájból. Horror...LOLTasManXT írta:Pont ebben a pillanatban néztem rá én is, szomorú ez. :D Büntiből annak a 9 embernek végig kellene játszania az első részt, ha még nem történt meg.
Terveztem is, igényeltemis egy példányt Tinmanrdy áron de nem küldték a kódot. :( 360ra megvan, szóval majdegyszer!TasManXT írta:Pont ebben a pillanatban néztem rá én is, szomorú ez. :D Büntiből annak a 9 embernek végig kellene játszania az első részt, ha még nem történt meg.
Szigorúan pc + dsfix. Ini beállításokban segítünk.Botond írta:Terveztem is, igényeltemis egy példányt Tinmanrdy áron de nem küldték a kódot. :( 360ra megvan, szóval majdegyszer!
Már civ5 a téma? Előbb még a darkszószról volt szó!Moby írta:Ja. Hatalmas büntetés lenne, hogy a történelem egyik legjobb videójátékával kell játszaniuk. Muszájból. Horror...LOL
Na, mi a helyzet a játékok világában? Vannak még életjelek?
Múltkor vettem ám én is pár játékot. Fallout 4-et, meg Metal Geart (de még csak a Falloutot játszottam.)
DanielT írta:AZ a kép fake volt, a többi nem.
Szerk: Vagy a legjobb kamuk evör.
Ez mi?!?
Dark Souls...
...hmm...
...úbazeg, Goblin 1000 éves Démon Szósza még lehet, hogy nálam van (de fogalmam sincs, hogy hol)! #facepalm
Goblin él még?
...hmm...
...úbazeg, Goblin 1000 éves Démon Szósza még lehet, hogy nálam van (de fogalmam sincs, hogy hol)! #facepalm
Goblin él még?
"Minden idők legsikeresebb konzolgenerációjának" TM by Arty, melyik gépére?aabyssx írta:Múltkor vettem ám én is pár játékot. Fallout 4-et, meg Metal Geart (de még csak a Falloutot játszottam.)
Dark Souls kimaradt még?
Pontosan ezért. Minek szavazzak egy olyan játék megvételére aminek az első részével sem játszottam. Csak azok szavazhattak a nemmel. Ha annak idején nem basztattak volna, én is kimaradok egy hatalmas élményből. Azóta meg demon's souls, bloodborne is lepörgött a ds2-vel együtt, igaz Demon's soulst sajnos a vége előtt nem sokkal hagytam abba, mert már idegbeteg voltam.Moby írta:Ja. Hatalmas büntetés lenne, hogy a történelem egyik legjobb videójátékával kell játszaniuk. Muszájból. Horror...LOL
KIK voltak EZEK a rejtélyes b@sztató elemek?TasManXT írta:Pontosan ezért. Minek szavazzak egy olyan játék megvételére aminek az első részével sem játszottam. Csak azok szavazhattak a nemmel. Ha annak idején nem basztattak volna, én is kimaradok egy hatalmas élményből.
Engem továbbá még az is érdekelne, hogy kicsoda legújabb regisztrált tagunk, dzsingiszbatukán? Remélem nem egy kém, vagy egy felforgató alak!
TasManXT írta:Pontosan ezért. Minek szavazzak egy olyan játék megvételére aminek az első részével sem játszottam. Csak azok szavazhattak a nemmel. Ha annak idején nem basztattak volna, én is kimaradok egy hatalmas élményből. Azóta meg demon's souls, bloodborne is lepörgött a ds2-vel együtt, igaz Demon's soulst sajnos a vége előtt nem sokkal hagytam abba, mert már idegbeteg voltam.
Ez a kis jórégen-kiplatinázott-dEs-lelkemnek kicsit rosszulesett!
Én a das-t szívtam meg nagyon. Elkezdtem ps3-on... Aztán beszereztem pc-re, annyit nyomtam, mint még sohasemmit, nem néztem az acsikat, de azért fájt, amikor gfwl megszűnésével kukázódott az összes, a mentett állásaimmal együtt, pedig a steamre importnál követtem mindent, lépésről lépésre. Köszi ms!
Asszem a neve valami D-vel kezdődik és T-vel végződik és banolják mindenhonnan.DanielT írta:KIK voltak EZEK a rejtélyes b@sztató elemek?
PONT ezt akartam kérdezni én is: hogy MIRE vette vajon!DanielT írta:"Minden idők legsikeresebb konzolgenerációjának" TM by Arty, melyik gépére?
Dark Souls kimaradt még?
(amúgy örülök, hogy a One-os DarkSouls még fosabbul fut, mint a 360as, így TUTI nem veszem már soha elő, hogy csak a frusztrációm növeljem. arra bőven jó egy félóra m1-híradó)
és ha már ittvagy aabyssx: tekketn tag tournament 2 vagy tekken 6? ;) előbbi olyan ócsó, hogy lehet megdemózom :))
tekken6 iszonyat gagyi beat'em up betéte után jó volna megint pofára esni :D (asszem abban volt, ugye?)
fontos szempont: könnyű, laikusok számára butitható árkád (szingli) "kampány"!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2016.03.25. 13:09-kor.
Jó kis DeS, mai napig sajnálom, hogy nem volt hozzá türelmem. Kb 3 bossra voltam a végétől, na mindegy.(az is gáz ugye, hogy a das 2 után kezdtem el a des-t) A steam-es átállást én is megszívtam, de előtte a progress egyébként sem volt túl komoly anal rodeoban(anor londo) jártam éppen amikor elkezdték az átállást, sehogy sem tudtam elindítani a gfwl változatot, és mérgemben inkább elölről kezdtem.Greyfox írta:Ez a kis jórégen-kiplatinázott-dEs-lelkemnek kicsit rosszulesett!
Én a das-t szívtam meg nagyon. Elkezdtem ps3-on... Aztán beszereztem pc-re, annyit nyomtam, mint még sohasemmit, nem néztem az acsikat, de azért fájt, amikor gfwl megszűnésével kukázódott az összes, a mentett állásaimmal együtt, pedig a steamre importnál követtem mindent, lépésről lépésre. Köszi ms!
A notebook helyett internetezésre vett asztali pécébe rakott 60e Ft-os videokártyára.DanielT írta:"Minden idők legsikeresebb konzolgenerációjának" TM by Arty, melyik gépére?
Dark Souls kimaradt még?
(Ez majdnem 2x erősebb, mint a PS4. Ez még gázabb generáció, mint az előző, és én már azokkal is küzdöttem. Csak akkor fogok konzolt venni, ha a következő Tekken rákényszerít. De asszem ezeket már írtam valamikor régebben is.)
----------------------------
Dark Soulsszal én nem játszottam soha. Goblin nyomására próbáltam anno a Démonszószt is, de nem pálya nekem, uncsi.
(Nekem a DMC, Ninnyagájden, God Hand, Bayonetta a pálya. De asszem ezek kihaltak.)
Életed egyik nagy hibája, ha kihagyod. Nincs racionális érv, hogy miért ne nyomnád a világ legjobb singleplayer játékát. A csodát, a legendát, az alfát és omegát. Ami előtt és után minden felesleges körítés és tévút.aabyssx írta:Dark Soulsszal én nem játszottam soha. Goblin nyomására próbáltam anno a Démonszószt is, de nem pálya nekem, uncsi.
Szerintem csak azé regelt, hogy megolthassa a "Nem, kihagyom" szavazatokat. Meeee gondolom nem Aaby nyomta meg. Remélem. Ajánlom! :DDanielT írta:Engem továbbá még az is érdekelne, hogy kicsoda legújabb regisztrált tagunk, dzsingiszbatukán? Remélem nem egy kém, vagy egy felforgató alak!