Kicsit hosszú leszek, de ez az ukrán háború nagyon nem fekete fehér és nem lehet kijelenteni hogy itt egyes egyedül Putin a hibás az agresszor. Az amit a nyugati sajtó csinál az durva kettős mérce ferdítésekkel és hazugságokkal tele, kezdve azzal hogy Putin egyetlen célja a régi területek visszaszerzése... Kategórikusan kijelentik hogy hazugság az hogy az ukránok népirtást hajtottak végre - ez hazugság, 2015-ben még kiállítást is rendeztek belöle több országban úgy nálunk is , csak a szokásos médiafelületek lévén nyugat már akkor is pumpálta ukrajnát szépen elhallgatták nem mutogatták nem beszéltek róla. Ha érdekel erről a kiállításról beszélt Krausz Tamás történész is
ITT. Nehéz fellelni bővebb információt mert nem győzték és győzik a mai napig cenzúrázni az ezzel kapcsolatos információkat. Ezzel az hogy ez csak orosz propaganda lenne meg is dőlt főleg ha jobban beleágyazod magad a témába vagy akár láttad ezt a kiállítást. Ezen kívül államilag ahol csak lehetett belerúgtak az orosz és egyéb nemzetiségű emberekbe, volt itt nyelvtörvény, volt itt kommandós vegzálás, sőt a hivatalos kormányoldalon igaz ez nem kifejezetten az oroszok ellen de aláírást gyűjtögettek a kárpátaljai magyarok kitoloncolására. Ezek bizony jócskán igazolják a "náci" állítást, gondoljunk csak bele ha más ország tenné ezt mondjuk feketékkel arabokkal, kínaiakkal, mexikóiakkal és egyéb külső nemzetiségű emberekkel akik náluk élnek mennyire indulna be a szarvihar nácizmust kiáltva - érdekes Ukrajna esetében mindezek fölött is szemet hunyt a nyugati világ pláne a médiák vagy akár a nagy náci ideológiáktól állítólag mentes EU.
Továbbá az sem igaz hogy az USA és a NATO nem adott okot erre a támadásra, mert sajnos ha az ember visszanézi a különböző 2015 utáni Nato és egyéb felszólalásokat tisztán látszik hogy Putin szinte évről évre elmondta, figyelmeztette a nyugatot hogy hogyan s miként hazudnak az oroszoknak hogyan s minként közelednek oroszország határai felé, hogyan s miként fegyverzik fel a keleti NATO tagokat. 2015 óta kérlelte minden egyes megszólalásában az USA és NATO vezetőket hogy ne terjeszkedjenek Oroszország irányába főleg ne fegyveresen mert egyrészt felborítják a világ fegyverkezési egyensúlyát másrészt ellenlépéseket fognak tenni hogy megvédjék országukat. Tessék itt van például egy 2016-os felvétel
ERRŐL, de nagyjából minden évben egyre bővebben és bővebben elmondta ezt ahogyan bővült a NATO terjeszkedés. Miért fognak ellenlépéseket tenni? Mert 2015 óta az USA és a NATO a kérések figyelmeztetések ellenére folyamatosan terjeszkedett oroszország irányába és a fegyverekről is hazudtak mondván csak védelmi célokat szolgálnak. A romániába és lengyelországba telepített védekező eszközök gyakorlatilag Tomahawk rakétákkal távolsági csapásmérésre alkalmas rendszerek mértani pontossággal 500+ kilóméteren ezzel veszélyeztetve oroszország területeit. Ha érdekel erről is kereshetek videót akár több éveset is ahol NATO vezetőkkel és újságírókkal tanácskozik Putin, ezek sajnos tények amiket az internet nem felejt bár a youtube nem győzi törölgetni ezeket az elmúlt 1 hétben.... Az USA és NATO válasza a távolsági csapásmérő eszközökre az volt hogy elismerték ezen rendszerek valóban alkalmasak erre de a megnyugtatás miután többszörösen hazudtak oroszországnak annyi volt nagyjából hogy nézze meg nincsenek ezekben az országokban tomahawk rakéták... Ezek után többször is előkerült Ukrajna NATO tagfelvétele ami szerencsére a mai napig nem történt meg, ráadásul az egyesült államok elkezdte Ukrajnát felfegyverezni. Kifejezetten kérte Putin, ne tegyék főleg hogy a két ország kapcsolata (Orosz-Ukrán) nem éppen baráti és a Ukrajna felfegyverzésével valamint esetleges NATO tagságával egy harmadik világháborút kockáztatnak meg mert ha bármi történik akkor Oroszország az egész NATO-val kerül szembe. Mi volt az USA válasza? 2022 januárjában 300+ millió dolláros fegyverarzenált küldött Ukrajnának. Meddig kellett volna várnia Putinnak ha 7 éve folyamatosan süket fülekre talál, amerika a rakétaegyezményekbe amik a távolsági csapásmérésre alkalmas eszközök leszerelését jelentette volna világszinten nem volt hajlandó részt venni, és elkezdik felfegyverezni a szomszédos országot ami Oroszországgal szemben nemhogy nem baráti inkább ellenséges?
Apropó nyugati média. Annyira durván beindult az agymosás és az egyoldalú hírközlés hogy saját magukat tökönszúrva hazudnak amiről csak tudnak - pont úgy ahogyan a propagandázással vádolt orosz média is tud füllentgetni, mégis a másik féle beszédeit adatait híreit gyakorlatilag némán elhallgatják vagy rábiggyesztik a propaganda jelzőt. Ott a 13 hős a kígyószigeten akik jól beszóltak az orosz hadihajónak ami aztán szarrálőtte őket. Hősi halottak, a háború példaképei. Utólag kiderült ezek a hősök megadták magukat és élnek, erről a nyugati média azóta is hallgat. Ott van az eset ahol egy harckocsi áthajt egy ukrán civil járművön, rögtön ordított a nyugati sajtó micsoda embertelenség, aztán felvilágosították őket hogy a videóban egy ukrán harckocsi látható és baleset történt, azóta is csend az emberekben meghagyták az "orosz tank átment a civilen" képet....Ott van ha jól emlékszem talán a második napon mutogatott épület mint "pusztítás" és "romokban heverő város", egész nap ezt az épületet mutogatták az összes médiában több szögből mondván az oroszok lövik a civil lakosságot, csak aztán elkezdett sántítani a dolog mert jól kivehetőek voltak egy repülőgép roncsai - az ukrán légvédelem lőtt le egy repülőt az zuhant a ház oldalának - máig tisztázatlan hogy milyen repülőt de sok olyan információ volt ami szerint véletlenül saját gépet lőttek le.... Nem beszélnek a nyugati médiában arról a tényről sem hogy rengeteg ukrán fegyvert köztük légvédelmi eszközöket szándékosan a civilek lakta lakóépületek mellé, korházak és iskolák közelébe telepítik kvázi pajzsként használva az ártatlan embereket, sajnos erről is sok videó található a neten van amiben a lakók próbálják elkergetni az ukrán légvédelmi harckocsit mert a lakóház mellé parkolt ahol gyerekek is vannak. Mindezeket némán elhallgatja a nyugati média és civilek elleni tömegpusztításról beszél. Tény hogy eltalálnak civil épületeket, tény hogy vannak sajnos ártatlan áldozatok de gondoljunk már egy kicsit bele hogy ha az orosz azzal a fegyverarzenállal amikröl a nyugati média recseg, például a 300 méteres hatósugárral bíró vákuumbombával annyira porrá akarná rombolni a város és a civil lakosságot akkor nem pár száz halottról beszélnénk (akiknek egyébként a színe java egyébként katona, vagy olyan felfegyverzett civil aki a fegyver lévén ellenséges így persze hogy kilövik) hanem több tízezerről! Na most ehhez képest meg ahhoz hány katonai létesítményt semmisítettek meg és "szitává lőtték a várost" még az össz halottak száma is - csúnyán hangzik, de - csekély. Ezzel szemben állandóan olyan adatokat böfögnek Ukrán oldalról arról milyen pusztítást végeztek az orosz katonák soraiban és harci járműveikben amit egy fotóval videóval semmivel még csak drónos vagy műhold képpel sem tudnak bizonyítani holott többszáz megsemmisített harckocsi és repülő pláne 5000+ orosz katona (magyarán ennek az inváziónak több az orosz áldozata mint az ukrán, ez már önmagában is józan paraszti ésszel mérve egy nagy LOL) nem tűnik csak úgy el ugye. Ezek után hidd el a 18 év körüli elfogott orosz katonák történetét miközben kvázi a legtöbb képen ami az orosz haderőről készült érett felnőtt embereket látunk, akárcsak a videófelvételeken amiknél egyébként szintén látszik hogy az orosz nem lép fel agresszívan a civil lakossággal szemben még akkor sem ha az kiabál rá és fenyegeti...Maximum ha ezt fegyverrel teszi... Hidd el azokat a leírt dolgokat amiknél mindig szerepel hogy állaítólag meg xy forrás szerint (sosem tényként bizonyítékkal bemutatva) hogy az oroszok akasztásokat szerveztek, hogy az oroszok saját magukat szabotálják, hogy az oroszok széndékosan lőnek iskolára óvodára..Persze gusztustalan ami történik főleg hogy ártatlan emberek halnak megy, tönkre megy az életük, illetve olyan katonáké akik nem ezt érdemelték... De ami talán ennél is gusztustalanabb az sajnos az ahogyan a nyugat alamuszi undorító módon egyedül Putinra mutogat, rá terel minden felelősséget, egyoldalú kettős mércével hazudozva közli az eseményeket, és közben szankcionálgatással pusztán azért hogy mindenki Putin ellen forduljon olyan emberek millióit teszik tönkre az agymosott tömegeket is manipulálva hogy tapsoljanak is mindennek, akiknek ehhez az egészhez annyi köze van hogy orosznak születtek vagy épp volt egy fotója Putinnal. Félelmetes hogy a nyugat ilyen szintű manipulációra képes cenzúrázva elnémítva és elhallgatva mindent ami csak a másik oldalt egy picit is kiemeli abból a szarviharból amit rázúdítanak. Semmivel sem jobb ez a nyugat mint Putin országa ahol meg nemre korra tekintet nélkül hurcolják el rohamrendőrökkel azokat akik a háború ellen tüntetnek.... Elképzelhetetlen mi a cél, pontosabban csak találgatni lehet. Hogy Putin csak a régi szovjetunió területét akarja vagy akár európát lerohanni mint azt sok idióta hangoztatja 56-ozva, egyszerűen badarság főleg az elmúlt 10 év történéseit és nyilatkozatait figyelmeztetéseit visszanézve. Ugyan akkor adott megint az USA akik tagadhatatlanul állandóan keverik a szart, olyan államadósságuk tartozásaik vannak amivel talán világelsők, és tetszik vagy sem sokaknak de kimondható hogy köptek mindenre az elmúlt lassan 10 évben legyen az kérés figyelmeztetés vagy akár fenyegetés és valamiért terjeszkedtek felfegyvereztek országokat keleti irányba valamint olyan országot kezdtek fegyverekkel táplálni oroszország szomszédságában ami határozottan ellenséges a ruszkikkal. Most pedig mikor beindult a hadigépezet mutogatnak az oroszra és fenyegetőznek, szankcionálnak mintha semmi közül nem lenne az egészhez, Ukrajnát pedig magára hagyják - ezt szomorú kimondani még ha az ukrán is megéri a pénzét pláne ha a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos húzásaikat nézzük, de reméljük így is marad mert ha a NATO vagy az USA beavatkozik katonailag az egyenes út a harmadik világháborúba.
Ezzel a helyzettel veszített Ukrajna és az ukrajnai emberek. Veszített Európa. És veszített Putin is mert amellett hogy a háború a legszörnyűbb megoldás, de olyan szarvihart zúdít a nyugat a nyakába amibe beleroppan nem csak ő de az országa is, ráadásul ismét láthatjuk milyen csodás demokrácia van oroszországban ha a tüntetésekre való hatósági akciókat nézzük...
Ha van valami ami jól jár a kialakult helyzettel már csak a fegyverkezést nézve is hisz az egyik legnagyobb bevételi forrásuk pláne majd az export gáz és kőolaj biznisszel sőt még egy 3. világháborúból is profitálna az nem más mint az egyesült államok...
Amúgy ami még ennél is elkeserítőbb de ezt főleg a saját hazánk viszonylatában mondom, hogy itt meg annyira sikerült az embereket szétválasztani és egymás ellen hangolni hogy még egy ilyen szörnyű eseményből is képesek kihozni az egymásra mutogatást és pusztán a kedvenc vagy épp utált pártjuk pártjaik alapján köpködni akár Ukrajnára akár az USA-ra akár Putinra, miközben egymást püfölik kvázi szavakkal a halálba. Eljutottunk arra a szintre itt kis országunkban hogy az alapján hogy Orbán vagy MZP viaskodnak egymással az emberek háborúban álló országok kormányait és népét elitélve és képesek vagyunk csodálatos politikusainknak és a jól előrehaladott népbutításnak köszönhetően egy ilyen elkeserítő emberek ezreinek életébe kerülő eseményből is kihozni a 'Mocskosorbán MocskosPutyin MocskosMárkyzay MocskosBrüsszel MocskosUkrajna' szintet nem csak baráti körökben de akár családon belül is szétrobbantva azok egységét.... A minap egy jóbarátom is megkapta édesapjától pusztán mert ki merte jelenteni hogy Putin nem a legjobb módszert választotta talán és amit a saját népével is tesz az borzalmas, hogy akkor ő egy agymosott balos bunkó szarházi majd nézze meg mi lesz ha a "Márkizaj" nyer.... Komolyan elkeserítő hogy ezen a szinten tartunk. Hogy játékokon összeveszünk legyen egy dolog, mindannyiunknak vannak faszságai és hülyébbnél hülyébb ízlésünk, de nem fogom például Moby-t azért konkrétan nyakra menve anyját szidva támadni mert nekem néha sok (és egy pöcs
) ahogy én is sok vagyok neki (ok én is tudok pöcs lenni). Ehhez képest eljutott kis nemzetünk jórésze oda hogy ennél sokkal égetőbb komolyabb kérdésben normális vita és beszéd helyett is kvázi primitív politikai nézeteik szerint anyáznak le bárkit legyen az egy ember vagy akár egy egész ország vagy épp ez a háború és a résztvevői, ha pedig közéjük keveredsz de egyiknek sem mondod egyértelműen hogy igaza lenne na akkor kapod mindkét oldalról az áldást...