A PC-s játékoknak leáldozott
Na hát az összes Dark Souls vakon könnyebb lenne mint ez a kibaszott Kena. Hát miez már tényleg.
Ez így volt, csak hiába lett elérhető tegnap déltől, én nem tudtam vele játszani csak este, mert tegnap mindenféle hülyeség közbejött. A játék viszont kikúrtjó! Szédítő mennyiségű a tartalom benne. Végignézni is komoly időbefektetés, nem összeszedni benne mindent. És hát ez még csak az alapjáték ugye...Ezek rendesen kimaxoltak mindent, és Mexikó telitalálat lett!Botond írta:Ahogy Moby is csinálta. Izlandi storeban megvette 10 alatt picivel a prémium packot, aztán új-zélandi időzónára kellett állítani az xboxot és akkor tegnap déltől mehetett a móka. Aki lemezest preorderelt xboxra az már kedd óta tolja, azokat hamarabb postázták.
Aki lusta volt új-zélandra költözni, az meg éjféltől tudja tolni a prémium pakkal.
B4B helyére került, tegnapi etap után kurva nagy közös uninstall, egy értelmezhető mozzanata nincs annak a cuccnak.
/szerk: új-zélandi xbox oldal tele van saját ms mémekkel, hogy de jó, hogy ilyen sok helyi gémer lett, welcome mindenki, stb.
Jó ezt hallani, végre tényleg elkapott a FOMO! Mondjuk csak keddig, de aki a kis FOMOt nem becsüli, az a nagyot nem érdemli!Moby írta:Ez így volt, csak hiába lett elérhető tegnap déltől, én nem tudtam vele játszani csak este, mert tegnap mindenféle hülyeség közbejött. A játék viszont kikúrtjó! Szédítő mennyiségű a tartalom benne. Végignézni is komoly időbefektetés, nem összeszedni benne mindent. És hát ez még csak az alapjáték ugye...Ezek rendesen kimaxoltak mindent, és Mexikó telitalálat lett!
Az Astrot próbáltam csak, de ott kb. észre sem vettem. Ellenben a menü hangeffektek és a youtube hangját hazavágta ez a fícsör.Castle82 írta:benőmenő: Milyen játékkal próbáltad? Mert sok játék van aminek hazavágja a hangzását és butítja a hangját, viszont van amin tényleg dob és amellett hogy a hangminőséget nem gyalulja le elég durva hangzást ad - legalábbi egy jó fejesben...
Ja és az Astrobot stáblista az le is pörgött tegnap. Nem biztos hogy rámegyek a platinára, de cukiság-jóság volt.
Plusz leszedtem az oldal paneleket is, hogy mennyi port szedett össze. Nos nagyjából semmit.
Plusz leszedtem az oldal paneleket is, hogy mennyi port szedett össze. Nos nagyjából semmit.
Na majd lehet homlokon csulázom őket a 300 Huffal és csapatok kicsit a céges NUC-on, Win 11-en!Moby írta:Ez így volt, csak hiába lett elérhető tegnap déltől, én nem tudtam vele játszani csak este, mert tegnap mindenféle hülyeség közbejött. A játék viszont kikúrtjó! Szédítő mennyiségű a tartalom benne. Végignézni is komoly időbefektetés, nem összeszedni benne mindent. És hát ez még csak az alapjáték ugye...Ezek rendesen kimaxoltak mindent, és Mexikó telitalálat lett!
Bazzeg Moby, brutális, hogy te összeszedtél mindent Kena-ban! Nézem a guideot és egy terület láttán elhagy az erőm minden kis retket megtalálni.
Szerk: ja és mindezt a világ legszarabb térképének "támogatásával"...
Szerk: ja és mindezt a világ legszarabb térképének "támogatásával"...
Az volt az egyetlen dolog, amit igazán élveztem abban a játékban. Nekem az exploration a játékokban a legfontosabb dolog, valszeg ezért is vonzódom az openworld zsánerhez, meg az ilyen forza horizonokhoz. De már nem is emlékszem, hogy ez mennyire ment könnyen, ez azért jól mutatja a kapcsolatomat ezzel a Kena-val.DanielT írta:Bazzeg Moby, brutális, hogy te összeszedtél mindent Kena-ban! Nézem a guideot és egy terület láttán elhagy az erőm minden kis retket megtalálni.
Szerk: ja és mindezt a világ legszarabb térképének "támogatásával"...
Termékajánló ismét. Vettem egy Nitro Concept E250-et. 1 hónap használat után tudok érdemben írni róla. Ha kerestek esetleg olcsó széket, tudm ajánlani, amit érdemes megnézni (de ki kell próbálni, mert a szék olyan, mint a cipő). Tudom milyen a jó szék, az irodában egy komolyan darabot használok, a 200 pluszos kategóriából. Na az jó. De itthonra nem akartam ilyen, mer egyrészt drága, másrészt szétbassza a macskagyereknejemstb. Olcsót kerestem, használtam egy csomófélét az elmúlt években de mind szar volt valamilyen szinten, meg utálom a gamerszékeket, mer mind ilyen oldaltartásos, mint a versenyülések (MINEK?). Na ez nem olyan. Rendes sík felületek mindenhol, nem műbőr (ami nagyon erős szempont volt), masszívnak tűnik annak ellenére, hogy kínai ez is, mint minden. És ami fontos: kényelmes. Nekem(190cm/90Kg). Meg olcsó viszonylag.
/meg vettem egy 4K monitort a FH5 érkezésére (az XSX-et főleg monitoron nyomom), de ezt nem tudom ajánlani, mert LCD, és okádok tőle. Nincs baja szegénynek az LCD-k világában, csak ez a techno, ejjj...nem kihalnia kellene, hanem meg sem lett volna szabad születnie.

Én is szeretem a gyűjtést, de ebben ugye totálisan esélytelen guide nélkül és tényleg ez a statikus, uninformatív, félrevezető térkép egy iszonyat.Moby írta:Az volt az egyetlen dolog, amit igazán élveztem abban a játékban. Nekem az exploration a játékokban a legfontosabb dolog, valszeg ezért is vonzódom az openworld zsánerhez, meg az ilyen forza horizonokhoz. De már nem is emlékszem, hogy ez mennyire ment könnyen, ez azért jól mutatja a kapcsolatomat ezzel a Kena-val.
Közben Win 11: működik a store, egyből működik a kontroller!!! KÉPZELJÉTEK A HIVATALOS KONTROLLER A GYÁRI USB DONGLE-AL! MŰKÖDIK!!!!!!!!
Azóta sem villog a monitorválasztó menü, még mindig semmi bajom vele.
Hát csodálatos megérkezni oda, ahol voltunk 6 éve!
Azóta sem villog a monitorválasztó menü, még mindig semmi bajom vele.
Hát csodálatos megérkezni oda, ahol voltunk 6 éve!
Na én pont széket meg monitort keresek.Moby írta:Termékajánló ismét. Vettem egy Nitro Concept E250-et. 1 hónap használat után tudok érdemben írni róla. Ha kerestek esetleg olcsó széket, tudm ajánlani, amit érdemes megnézni (de ki kell próbálni, mert a szék olyan, mint a cipő). Tudom milyen a jó szék, az irodában egy komolyan darabot használok, a 200 pluszos kategóriából. Na az jó. De itthonra nem akartam ilyen, mer egyrészt drága, másrészt szétbassza a macskagyereknejemstb. Olcsót kerestem, használtam egy csomófélét az elmúlt években de mind szar volt valamilyen szinten, meg utálom a gamerszékeket, mer mind ilyen oldaltartásos, mint a versenyülések (MINEK?). Na ez nem olyan. Rendes sík felületek mindenhol, nem műbőr (ami nagyon erős szempont volt), masszívnak tűnik annak ellenére, hogy kínai ez is, mint minden. És ami fontos: kényelmes. Nekem(190cm/90Kg). Meg olcsó viszonylag.
/meg vettem egy 4K monitort a FH5 érkezésére (az XSX-et főleg monitoron nyomom), de ezt nem tudom ajánlani, mert LCD, és okádok tőle. Nincs baja szegénynek az LCD-k világában, csak ez a techno, ejjj...nem kihalnia kellene, hanem meg sem lett volna szabad születnie.
A szék szétment 10 év alatt, de ott tartok ahol te, drága nem kell, vettem olcsót az fozsvót, elajándékoztam, most keresek megint. Nekem az ülő magassággal van szopó, ami jó lenne mind magas a gémeríróasztalomhoz. Erre majd otthon ránézek mittud, köszi!
Monitorral meg ott tartok, hogy ugye ami van kurvajó, de a joystickes irányítós része szétbaszódott, mintha leesett volna benne az a rész amivel érintkezik, így nincs bemenet váltás, aztán nem tudok dp-ről hdmi-re váltani, hogy rá tudjam küldeni a ps5öt, hogy stream nélkül le tudjam küldeni végre a lasszófaszt meg amik még érdekesek lehetnek.
Szóval kéne másik, de legyen VA meg 4K meg 24-28 col. Na ilyen nincs. VA 32 colnál indul, az nekem nagy. Vagy van 24-28as VA-s, de az 1440p. Már ott vagyok, hogy írok Daninak privit, hogy mit szólna egy olyan kihíváshoz, hogy átviszem hozzá, szétkapjuk oszt jól meg forrasztópákázzuk a helyére az elcsúszott dolgokat, ha tényleg az a baja, de érzésre az, mert nincs alternatívája ennek a monitornak számomra.
Nem könnyű az élet!
Elkiabáltam, höhö.
Elindítottam a Forza 4 demót, monitoron kezdve. Átraktam tévére, átültem elé és ment a benchmark a setuphoz. Aztán írta, hogy oké, újra kell indítani a játékot, hát legyen.
Ugye nem kell mondanom, hogy restart után melyik képernyőn indult...

Tudom, IPS ez is (27UL500). Mondjuk én má hányok a VA-tól. Egyszar mind, ami LCD :DBotond írta:Na én pont széket meg monitort keresek.
A szék szétment 10 év alatt, de ott tartok ahol te, drága nem kell, vettem olcsót az fozsvót, elajándékoztam, most keresek megint. Nekem az ülő magassággal van szopó, ami jó lenne mind magas a gémeríróasztalomhoz. Erre majd otthon ránézek mittud, köszi!
Monitorral meg ott tartok, hogy ugye ami van kurvajó, de a joystickes irányítós része szétbaszódott, mintha leesett volna benne az a rész amivel érintkezik, így nincs bemenet váltás, aztán nem tudok dp-ről hdmi-re váltani, hogy rá tudjam küldeni a ps5öt, hogy stream nélkül le tudjam küldeni végre a lasszófaszt meg amik még érdekesek lehetnek.
Szóval kéne másik, de legyen VA meg 4K meg 24-28 col. Na ilyen nincs. VA 32 colnál indul, az nekem nagy. Vagy van 24-28as VA-s, de az 1440p. Már ott vagyok, hogy írok Daninak privit, hogy mit szólna egy olyan kihíváshoz, hogy átviszem hozzá, szétkapjuk oszt jól meg forrasztópákázzuk a helyére az elcsúszott dolgokat, ha tényleg az a baja, de érzésre az, mert nincs alternatívája ennek a monitornak számomra.
Nem könnyű az élet!
Nah meg ha lenne ott egy 3080ti, szegeny ps be se volt kapcsolva azota :(DanielT írta:Közben Win 11: működik a store, egyből működik a kontroller!!! KÉPZELJÉTEK A HIVATALOS KONTROLLER A GYÁRI USB DONGLE-AL! MŰKÖDIK!!!!!!!!
Azóta sem villog a monitorválasztó menü, még mindig semmi bajom vele.
Hát csodálatos megérkezni oda, ahol voltunk 6 éve!
Akarok gornyedos cuccokhoz en is uj monitort, oledek geci dragak, nem tudom mit kene
Ha a szemem bírna este a sok fényt akkor egy 32es qledet csattintanék a falra, szerintem ott a teteje a görnyedős méretnek.Micsu írta:Nah meg ha lenne ott egy 3080ti, szegeny ps be se volt kapcsolva azota :(
Akarok gornyedos cuccokhoz en is uj monitort, oledek geci dragak, nem tudom mit kene
Nekem má annyira az igényküszöbömön belül vannak ezek a mai konzolok, ahogy működnek, és amit nyújtanak, hogy akkor sem építenék már pécét, ha normális áron lehetne kapni vga-t. Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy a játékok iránti igényem is alacsonyabb, mint pár éve volt. El tud még kapni a gépszíj, de már absz nem okoz gondot az alvást választani a játszás helyett.Micsu írta:Nah meg ha lenne ott egy 3080ti, szegeny ps be se volt kapcsolva azota :(
Akarok gornyedos cuccokhoz en is uj monitort, oledek geci dragak, nem tudom mit kene
Következő restart: kép már a tévén maradt, hang visszament a monitorra. Lézerpontossággal mérték be ezt a 300 Ft-os árcédulát ehhez a minőséghez!DanielT írta:Elkiabáltam, höhö.
Elindítottam a Forza 4 demót, monitoron kezdve. Átraktam tévére, átültem elé és ment a benchmark a setuphoz. Aztán írta, hogy oké, újra kell indítani a játékot, hát legyen.
Ugye nem kell mondanom, hogy restart után melyik képernyőn indult...
Viszont legalább ki tudom próbálni majd a San Andreas remastert.
Zseniális egyébként, hogy most amikor lenne időm, semmi nincs amit várok, utána meg 3 napon belül BF2042, GTA:R és a FosRizon 5...
Szerk: Ja 1440p high-on megy a Horizon 4 a NUC-on, ami a FOS-za rohadt minőségi motion blurjével még 30 frémmel is jó. Csak az input lagot érzem pokolnak, nem tudom ez konzolon jobb lenne e.
Kitoltam a FH5-öt az oledre, dolby visionre. Magamalászartam :D
Jó drága monitor lett az akkor! 3 perc /100k?Moby írta:Kitoltam a FH5-öt az oledre, dolby visionre. Magamalászartam :D
Nem marad az oleden, mert nagyon sokszor megy párhuzamosan a két konzol.DanielT írta:Jó drága monitor lett az akkor! 3 perc /100k?
Nem akarok buligyilkos lenni, de nem fogod tudni. Csak a konzolos verza lesz ganépasszos, a pc-s nem. :(DanielT írta:Következő restart: kép már a tévén maradt, hang visszament a monitorra. Lézerpontossággal mérték be ezt a 300 Ft-os árcédulát ehhez a minőséghez!
Viszont legalább ki tudom próbálni majd a San Andreas remastert.
Zseniális egyébként, hogy most amikor lenne időm, semmi nincs amit várok, utána meg 3 napon belül BF2042, GTA:R és a FosRizon 5...
Szerk: Ja 1440p high-on megy a Horizon 4 a NUC-on, ami a FOS-za rohadt minőségi motion blurjével még 30 frémmel is jó. Csak az input lagot érzem pokolnak, nem tudom ez konzolon jobb lenne e.
Hát ha ez így van, akkor mindenben ellentmond annak, amit bármilyen forrásból jelenleg találok róla infót.Botond írta:Nem akarok buligyilkos lenni, de nem fogod tudni. Csak a konzolos verza lesz ganépasszos, a pc-s nem. :(
Egy hiteles forrás van, a leáld.DanielT írta:Hát ha ez így van, akkor mindenben ellentmond annak, amit bármilyen forrásból jelenleg találok róla infót.
Ott pedig a tudás a #65264es kommentben lelhető fel.
Bazzeg, írhattad volna, hogy a San Andreas... Horizonra gondoltam.Botond írta:Egy hiteles forrás van, a leáld.
Ott pedig a tudás a #65264es kommentben lelhető fel.
Hát akkor ez nem lesz kipróbálva e!
Bocs, a horizon az elég nyilvánvaló volt, hogy benne lesz, azt hittem egyértelmű, hogy a GTA a komment lényege! Sry!DanielT írta:Bazzeg, írhattad volna, hogy a San Andreas... Horizonra gondoltam.
Hát akkor ez nem lesz kipróbálva e!
Pörög a Kena credits.
Mindenben egyetértek kb Moby értékelésével. Jó kis játék, de besokalltam az iszonyat nehéz és pokolian sok boss fighttól. Olyan szinten szarrá stresszelt, hogy olyan 80% körül levettem story módra a nehézséget. 70% lement a kezdetekor választható legnehezebben, vért izzadva. Utána levettem normálra és úgy is a szaromba paníroztak.
Abszolút ajánlott cucc, igényes minden téren, csak a balansz nem annyira sikerült szerintem.
És a beszt: a platinához kell a végigjátszás után megnyíló master nehézség, full új végigjátszás. Az emberek 2%-a csinálta meg és szerintem bőven az exploittal..

Csatlakoznék, kikúrtjó lett, egy 3 topgear rész kijöttvón a zintróból, aztán kilőttem, mert nemártott volna pihenni is, de a kötelező túlpc mázas horizonfeszt mellett is bejön. Autókat nézegetve viszont bejött amire számítottam, hogy még mindíg megvannak a régi, érzésre fm4 modellek, texturák élesek ugyan, de elég lowpoly, ott az anyagok is elég mű hatásúak, mint régebbi forzákban, a gumik vmi műanyagnak néznek ki, meg úgy minden olyan -3gen. De szerencsére ezeket el lehet kerülni, van elég sok jó, meg új.Moby írta:Ez így volt, csak hiába lett elérhető tegnap déltől, én nem tudtam vele játszani csak este, mert tegnap mindenféle hülyeség közbejött. A játék viszont kikúrtjó! Szédítő mennyiségű a tartalom benne. Végignézni is komoly időbefektetés, nem összeszedni benne mindent. És hát ez még csak az alapjáték ugye...Ezek rendesen kimaxoltak mindent, és Mexikó telitalálat lett!
Megleszekénezzelegydarabíg/10 a első órák után.
Ha jól emlékszem pont az az egy cigány tofim maradt hátra, de én erre már nem vagyok kapható. Ugyanígy végezte a Returnal is.DanielT írta:Pörög a Kena credits.
Mindenben egyetértek kb Moby értékelésével. Jó kis játék, de besokalltam az iszonyat nehéz és pokolian sok boss fighttól. Olyan szinten szarrá stresszelt, hogy olyan 80% körül levettem story módra a nehézséget. 70% lement a kezdetekor választható legnehezebben, vért izzadva. Utána levettem normálra és úgy is a szaromba paníroztak.
Abszolút ajánlott cucc, igényes minden téren, csak a balansz nem annyira sikerült szerintem.
És a beszt: a platinához kell a végigjátszás után megnyíló master nehézség, full új végigjátszás. Az emberek 2%-a csinálta meg és szerintem bőven az exploittal..
Nem lenne (nagyon) szar a B4B, ha a 12 éves L4D2 nem lenne kapásból jobb. Kb. ugyanaz, csak átskinezve és bénábban, néhány újító sallanggal (kártyák, fejleszthető fegyverek, különböző előnyökkel járó karakterek). Az igénytelen gagyizásokról nem is beszélve. Ezen a játékon csak a Sony-logó segíteneBotond írta:Ahogy Moby is csinálta. Izlandi storeban megvette 10 alatt picivel a prémium packot, aztán új-zélandi időzónára kellett állítani az xboxot és akkor tegnap déltől mehetett a móka. Aki lemezest preorderelt xboxra az már kedd óta tolja, azokat hamarabb postázták.
Aki lusta volt új-zélandra költözni, az meg éjféltől tudja tolni a prémium pakkal.
B4B helyére került, tegnapi etap után kurva nagy közös uninstall, egy értelmezhető mozzanata nincs annak a cuccnak.
/szerk: új-zélandi xbox oldal tele van saját ms mémekkel, hogy de jó, hogy ilyen sok helyi gémer lett, welcome mindenki, stb.
DT-skálán: 10/10
Tegnap óta 10 órám ment bele az FH5-be, és nem lehet elég szuperlatívuszokban írni erről a játékról. Mintha minden nagynevű múltbéli arcade autósjáték egy-egy lépcsőfok lett volna azon az úton, ami végül kitermelte ezt a szériát, és annyira a világ tetejére ért ez az FH5, hogy innen talán már nincs is hova menni. Gyönyörű, és elképesztően hangulatos versenyek voltak a Driveclubban például(vagy akár a nagy elődök, a motorlolok), és bizonyos szempontból a versenyeket nézve az többet tudott ennél, de a teljes képet nézve a komplett driveclub ennek a játéknak kb az 5%-a, vagy annyi sem. Ez a játék gyönyörű, monumentális, és az élő, lélegző, szinte arculcsapó bizonyítéka annak, hogy az arcade nem jelent súlytalanságot, nem jelent sekélyességet, nem jelent komolytalanságot, az nem egy degradáló jelző, még ha a fél világ mára ekként is használja. Kb olyan az egész, mintha 4 játékot gyúrnék össze tartalomban, grafikában, lehetőségekben. Megállok egy random partmenti faluban, és lehetne akármelyik Farcry helyszíne. Simán. Nagyon sokat tudott ebből már a 4 is, valamivel kevesebbet a 3 is, de itt annyira egésszé áll össze minden, és mexikó annyira tökéletes helyszín a változatosságával, hogy nemigaz. Jópár rohadtjó játékkal játszottam még ebben a szar 2021-ben is, szerintem többel, mint 2020-ban, de én 10 óra után simán odaadom ennek az év játéka címet, mert ebben olyan rettenetes mennyiségű munka és akarat van, ami ezekben a remaszterekkel kitömött, koviddal szétbaszott években olyan szinten parancsol tiszteletet, ami előtt le kell borulnia, és meg kell hajolnia mindenkinek. Leginkább a sonynak, mert ha már a tiszteletreméltó productionvalue az isten, akkor legalább ezt a szintet meg kéne ütni, és hát ez nekik 2021-ben marhára nem sikerült. 2022-ben érdemes lenne nekilendülni végre, az alibizés helyett.
Bárcsak én is így tudnám értékelni ezt a formulát, ahol mesterien tervezett pályák helyett egy random térképen kell random versenyeket tejesíteni. Dolbáj vizsönben.Moby írta:Mintha minden nagynevű múltbéli arcade autósjáték egy-egy lépcsőfok lett volna azon az úton, ami végül kitermelte ezt a szériát, és annyira a világ tetejére ért ez az FH5, hogy innen talán már nincs is hova menni.
Ha ez az autós játékok evolúciójának csúcsa, akkor én az amőba állapothoz szerenék közelebb lenni.
Ebben a játékban egyetlen bit sincs, ami random lenne. Minden verseny tervezett, minden pálya tervezett. És van egy óriási, mesterien tervezett térkép, ami két verseny között teljesen más játéktípusok helyszíne.DanielT írta:Bárcsak én is így tudnám értékelni ezt a formulát, ahol mesterien tervezett pályák helyett egy random térképen kell random versenyeket tejesíteni. Dolbáj vizsönben.
Ha ez az autós játékok evolúciójának csúcsa, akkor én az amőba állapothoz szerenék közelebb lenni.
Lepörgött az Unravel two. Xsx-en, local coopban a kölökkel. Jópofa kis ugrálós cucc, ötletes puzzleokkal, kicsit összecsapott végével (utolsó pálya full rohanás), és nem is túl hosszú. Két estés kaland volt.
Jár a 8/10 pont, mert abban a 4-5 órában azért elég jó! Lehet az első részbe belenézek, míg jön vmi rendes Nintendo platformer.
Jár a 8/10 pont, mert abban a 4-5 órában azért elég jó! Lehet az első részbe belenézek, míg jön vmi rendes Nintendo platformer.
Metroid Dread. Van már belőle demó, olyan szivenbaszot kikúrt jó, hogy valamikor megvevős lesz, csak most itt álnak a tolnivaló játékok sorban.Botond írta:Lepörgött az Unravel two. Xsx-en, local coopban a kölökkel. Jópofa kis ugrálós cucc, ötletes puzzleokkal, kicsit összecsapott végével (utolsó pálya full rohanás), és nem is túl hosszú. Két estés kaland volt.
Jár a 8/10 pont, mert abban a 4-5 órában azért elég jó! Lehet az első részbe belenézek, míg jön vmi rendes Nintendo platformer.
Kölök már szóvátette, hogy hun van mán, de még 15 a secondhand is, megvárom, míg beesik 14,5re.Moby írta:Metroid Dread. Van már belőle demó, olyan szivenbaszot kikúrt jó, hogy valamikor megvevős lesz, csak most itt álnak a tolnivaló játékok sorban.
Btw, ha Kena vagy Rift Apart kód esik a látómezőbe, akkor még mindig radar alatt van. A régi recsitet végigpörgette a végső bossfightig a kölök, de az nem nyerte el a tetszését, szóval ő úgy döntött végigjátszotta, kéne másik, vagy kena másik.
/szerk: meanwhile GTA4 átállt napi patchelésre, negyedik napja zsínorban van rá új patch. Szerintem még két nap és megfordulnak a nevében a római számok és VI lesz belőle, annyira ki lesz pattintva!
Na ja, az FH4-ben is ki voltak találva a versentvonalak, nem ez volt a baj a futamokkal. Majd konzolközelbe érve talán meg is nézem. Csak még nem jâtszottam teljesen végig a 4-etMoby írta:Ebben a játékban egyetlen bit sincs, ami random lenne. Minden verseny tervezett, minden pálya tervezett. És van egy óriási, mesterien tervezett térkép, ami két verseny között teljesen más játéktípusok helyszíne.
Nem tudom hogy lehet azokat a szineket (most épp minden rózsastín ahogy láttam) meg az a rettentő türhőséget (repülővel ledobott autók, vulkán, stb) feldolgozni felnőttként, minden másodperce taszít bármelyik résznek.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Necro 2021.11.06. 10:41-kor.
Én arról jót még nem olvastam/hallottam olyan teszterekről akinek adok a véleményére... Csak óvatosan a Nintendo adó becsengetésével.Moby írta:Metroid Dread. Van már belőle demó, olyan szivenbaszot kikúrt jó, hogy valamikor megvevős lesz, csak most itt álnak a tolnivaló játékok sorban.
Én semmilyen teszten nem olvastam, letöltöttem a demót, és kipróbáltam. És jó hosszú a demó, nem is toltam végig, mert nem akartam elspoilerelni.DanielT írta:Én arról jót még nem olvastam/hallottam olyan teszterekről akinek adok a véleményére... Csak óvatosan a Nintendo adó becsengetésével.
Közben vettem egy fekete DS-t a döglött DS4 helyett. Még mindig értetlenül állok, miért ez a győzikés zebra dizájn a default PS5-nél. Ja és 22k egy kibaszott mezítlábas, driftelésre hajlamos kontroller.
Én ugyanígy nemértem ezeket a feketére moddolt gépeket, meg ezt a fekete mániát. Mindegy. A mezítlábasról meg kb annyi, hogy ebben a kontrollerben több fejlesztés van, mint az elmúlt 20 év összes kontrollerében :D Az más kérdés, hogy nem igazán használják ki a játékok, de ez már kevéssé a kontroller hibája. Driftelni meg mind driftel, mivel ugyanaz a gyártó ugyanaz a szar potija van minden kontrollerben a piacon.benőmenő írta:Közben vettem egy fekete DS-t a döglött DS4 helyett. Még mindig értetlenül állok, miért ez a győzikés zebra dizájn a default PS5-nél. Ja és 22k egy kibaszott mezítlábas, driftelésre hajlamos kontroller.
/kontrollert meg az Alzától vegyetek, mert azok 2 év garanciát adnak rá.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2021.11.06. 11:06-kor.
Egyébként valóban. Régen 10-12k volt egy szutyok PS2 kontroller, na az volt felháborító kategória. Ebben spéci rezgőmotorok, tapipad, mikrofon/hangszóró, anyámkínja.Moby írta:A mezítlábasról meg kb annyi, hogy ebben a kontrollerben több fejlesztés van, mint az elmúlt 20 év összes kontrollerében :D
Ehhez képest mennyivel olcsóbb a seggtufa Xbox kontroller? 0 Ft? Ugye.
Ha már így felszopta Moby a FH5-öt, és úgysincs semmi más autós cím, és én nagyon komálom az autós gémeket, mondom nézek egy ondófoltos series x-et kipróbálni ezt a csodagémet. Hát lehet én keresem rossz helyen (HVapro, jofogas), de 200 alatt nem nagyon látok, holott az ára ennek is 185k huf ha jól tudom. Konzolvilágnál nincs raktáron, konzolstudioban 248k(!), mediamájban csak series s... Elkapkodták?
Jön a karácsony.deep írta:Elkapkodták?
Más:
Mostmár pár nap alatt meghozza a KV, de amikor én vettem akkor még ennyire sem volt üzletben, a hwaprón vettem én is. Mondjuk nekem mákom volt, én megcsíptem egyet 160-ért. Amit most kicseréltek egy újra, meg a kontrollerét is kicseréltettem, szóval olyan, mintha vettem volna egy újat 160-ért.deep írta:Ha már így felszopta Moby a FH5-öt, és úgysincs semmi más autós cím, és én nagyon komálom az autós gémeket, mondom nézek egy ondófoltos series x-et kipróbálni ezt a csodagémet. Hát lehet én keresem rossz helyen (HVapro, jofogas), de 200 alatt nem nagyon látok, holott az ára ennek is 185k huf ha jól tudom. Konzolvilágnál nincs raktáron, konzolstudioban 248k(!), mediamájban csak series s... Elkapkodták?
Egyébként 185K megjelenéskor volt, ennyiért már csak az alza hozza, ők viszont kicsit lassabbak, de olyan két hét körül náluk is be szokott érkezni, mindenki más már 190-ért meg 200-ért adja.
Ja, és igen, Series X egyébként a nagyvilágban (és itthon is) nehezebben beszerezhető, mint a PS5. Járja egy olyan pletyka az internetet, hogy ennek az az oka, hogy az MS a felhőben átállt az SX alapú gépekre/chipekre, és ezért nincs megfelelő mennyiségű SX úgy sem, hogy fele annyi fogyott belőle állítólag, mint PS5-ből. Fingom sincs mennyi lehet ennek az igazságtartalma.
Semmi.Moby írta:Ja, és igen, Series X egyébként a nagyvilágban (és itthon is) nehezebben beszerezhető, mint a PS5. Járja egy olyan pletyka az internetet, hogy ennek az az oka, hogy az MS a felhőben átállt az SX alapú gépekre/chipekre, és ezért nincs megfelelő mennyiségű SX úgy sem, hogy fele annyi fogyott belőle állítólag, mint PS5-ből. Fingom sincs mennyi lehet ennek az igazságtartalma.
GTA3 remasterekre rámegy valaki?
Ha jo lesz vice cityre mindenkeppen :PNecro írta:GTA3 remasterekre rámegy valaki?
Atyaég, mekkora undorító éces moslék ez a Horizon, hogy még mindig oda kell autózni, hogy el lehessen kezdeni egy versenyt!! MI EZ A SZAR?!?!??!!? Ez az időhúzó MOSLÉK?!?+!+!!
Olyan alt+F4 csattant, hogy öröm volt nézni.
Olyan alt+F4 csattant, hogy öröm volt nézni.
Na, ez sokkal zavaróbb volt az FH4-ben is. Persze van, amit piénra lehet venni, hogy árkád, ha valójában nem is vicces, de túl metroszexuális az egész körítés.Necro írta:Nem tudom hogy lehet azokat a szineket (most épp minden rózsastín ahogy láttam) meg az a rettentő türhőséget (repülővel ledobott autók, vulkán, stb) feldolgozni felnőttként, minden másodperce taszít bármelyik résznek.
A 4-ben meg kellett venni egy nem túl drága házat, és már volt fast travel mindenhova (addig csak meglévö házakhoz és a fesztiválra). Ahhoz viszont gyüjtögetni kellett, hogy ne kerüljön kreditbe.DanielT írta:Atyaég, mekkora undorító éces moslék ez a Horizon, hogy még mindig oda kell autózni, hogy el lehessen kezdeni egy versenyt!! MI EZ A SZAR?!?!??!!? Ez az időhúzó MOSLÉK?!?+!+!!
Szerintem egyébként valahol illúzióromboló szétteleportálni a játékot, de a méret és a konfettihányás miatt ajánlott. De az nem tragédia, hogy nincs egyböl, ha elfogadhatónak tartod az open worldöt, ha nem, akkor nyilván az.
Undorítónak tartom az open worldot. Ég, hogy alibi szemétnek.Zóanagyvarázsló írta:A 4-ben meg kellett venni egy nem túl drága házat, és már volt fast travel mindenhova (addig csak meglévö házakhoz és a fesztiválra). Ahhoz viszont gyüjtögetni kellett, hogy ne kerüljön kreditbe.
Szerintem egyébként valahol illúzióromboló szétteleportálni a játékot, de a méret és a konfettihányás miatt ajánlott. De az nem tragédia, hogy nincs egyböl, ha elfogadhatónak tartod az open worldöt, ha nem, akkor nyilván az.
Annyi, hogy volt hivatalos ms közlemény, hogy ezzel a művelettel végeztek. :)DanielT írta:Semmi.
Már a cserékkel.
Az elején is csak ök adták listaáron, ezért vettem én is tölük 200k-ért a kétkontrollerest, (akkor) elég gyorsan beszerezték.Moby írta:Egyébként 185K megjelenéskor volt, ennyiért már csak az alza hozza, ők viszont kicsit lassabbak, de olyan két hét körül náluk is be szokott érkezni, mindenki más már 190-ért meg 200-ért adja.
Mint alapvetést autós karrierben én is, de a szabad csapatás meg jó lehetöség.DanielT írta:Undorítónak tartom az open worldot. Ég, hogy alibi szemétnek.
Miezmár, hogy egy autós játékban vezetni kell? Háthülyékezek, énmondom...DanielT írta:Atyaég, mekkora undorító éces moslék ez a Horizon, hogy még mindig oda kell autózni, hogy el lehessen kezdeni egy versenyt!! MI EZ A SZAR?!?!??!!? Ez az időhúzó MOSLÉK?!?+!+!!
Olyan alt+F4 csattant, hogy öröm volt nézni.
Jó az illusztráció, gyülölöm vezetni ezeket az off-road mocskokatMoby írta:Miezmár, hogy egy autós játékban vezetni kell? Háthülyékezek, énmondom...
Jó, hát nem egy Rage2DanielT írta:Undorítónak tartom az open worldot. Ég, hogy alibi szemétnek.
Két szembeötlő hibát lehet felróni neki: az egyik, hogy 60fps-en az aljnövényzetre a draw distance finoman szólva sem túl nagy. A másik, hogy nincs az autók tetején gépágyú!
KV azért egy hét alatt max kihozza. Xbox topikban az utolsó pár rendelő ilyen 3-5 nap közötti időket mondtak.deep írta:Ha már így felszopta Moby a FH5-öt, és úgysincs semmi más autós cím, és én nagyon komálom az autós gémeket, mondom nézek egy ondófoltos series x-et kipróbálni ezt a csodagémet. Hát lehet én keresem rossz helyen (HVapro, jofogas), de 200 alatt nem nagyon látok, holott az ára ennek is 185k huf ha jól tudom. Konzolvilágnál nincs raktáron, konzolstudioban 248k(!), mediamájban csak series s... Elkapkodták?
Készleten csak az MMben és Auchanban szokott lenni normál áron, de sokkal egyszerűbb rendelni, mint országjárásba kezdeni.
Meg különben is, ha open world, akkor GothicMoby írta:Jó, hát nem egy Rage2
Két szembeötlő hibát lehet felróni neki: az egyik, hogy 60fps-en az aljnövényzetre a draw distance finoman szólva sem túl nagy. A másik, hogy nincs az autók tetején gépágyú!
MM emelt áron szokta nyomni, és amikor másfél hete beugrottam a Westendben, akkor sem volt egy darab sem. Ótvar kínálat és lehúzós árazás jellemzi azt a putrit.Botond írta:KV azért egy hét alatt max kihozza. Xbox topikban az utolsó pár rendelő ilyen 3-5 nap közötti időket mondtak.
Készleten csak az MMben és Auchanban szokott lenni normál áron, de sokkal egyszerűbb rendelni, mint országjárásba kezdeni.
Már vége a bevezető árnak, KVnál is 195, MM 200ért adja.Zóanagyvarázsló írta:MM emelt áron szokta nyomni, és amikor másfél hete beugrottam a Westendben, akkor sem volt egy darab sem. Ótvar kínálat és lehúzós árazás jellemzi azt a putrit.

Jó, hát nekem ma kell. Most. Szal töltöm lefelé a pécés virágbolti verziótBotond írta:KV azért egy hét alatt max kihozza. Xbox topikban az utolsó pár rendelő ilyen 3-5 nap közötti időket mondtak.
Készleten csak az MMben és Auchanban szokott lenni normál áron, de sokkal egyszerűbb rendelni, mint országjárásba kezdeni.
Ezért mondtam én az Alzát, ott 185.Botond írta:Már vége a bevezető árnak, KVnál is 195, MM 200ért adja.
Szeptember eleji rendeléseket se adták még ki. Szóval, Ja, 185k. Nem az xsx, hanem a várakozás élménye. :)Zóanagyvarázsló írta:Ezért mondtam én az Alzát, ott 185.
Abból nem vagyok nem naprakész, hogyan állnak, nekem még a várhatónál elöbb szállítottak, az OLED elött megjött.Botond írta:Szeptember eleji rendeléseket se adták még ki. Szóval, Ja, 185k. Nem az xsx, hanem a várakozás élménye. :)