Én megnéztem, 20 perc volt az egész. Arra a 20 perce fel tudtam függeszteni a Resi8-at.Zóanagyvarázsló írta:Sose néztem ezeket. Inkább helyette is játszanék, ha ennyire ráérnék
A PC-s játékoknak leáldozott
Nekem nem kellett volna a Heroes 2-t, mert az Archibald-kampány hajnali 2-kor véget ért, de 20 percet ilyesmire nem pazarlok. Egymilliárd érdekesebb csak 20 perces dolog áll a sorban így is. Nálam ezek a videók a nem létező "unatkozom, mit csináljak?" időbe férnének bele. De ez én vagyok, és én meg cseszek el eléfg időt fórumon, szerencsére ti nemMoby írta:Én megnéztem, 20 perc volt az egész. Arra a 20 perce fel tudtam függeszteni a Resi8-at.
Engem érdekel, hogy milyen játékok érkeznek. A tegnapi 20 perc alatt az derült ki, hogy szar játékok, mostly. Ettől sokkal feleslegesebb fasságokra is elbaszhatnék 20 percet. Például tömegközlekedhetnék, és várhatnám a buszt!Zóanagyvarázsló írta:Nekem nem kellett volna a Heroes 2-t, mert az Archibald-kampány hajnali 2-kor véget ért, de 20 percet ilyesmire nem pazarlok. Egymilliárd érdekesebb csak 20 perces dolog áll a sorban így is. Nálam ezek a videók a nem létező "unatkozom, mit csináljak?" időbe férnének bele. De ez én vagyok, és én meg cseszek el eléfg időt fórumon, szerencsére ti nem
Most vonaton tartok buszhoz, és téged olvaslak. Fasság kimaxolva?Moby írta:Engem érdekel, hogy milyen játékok érkeznek. A tegnapi 20 perc alatt az derült ki, hogy szar játékok, mostly. Ettől sokkal feleslegesebb fasságokra is elbaszhatnék 20 percet. Például tömegközlekedhetnék, és várhatnám a buszt!
De amúgy én tömegközlekedve tudok produktív lenni, hasznosítható idö. A vezetés az sajnos nem. Söt, kocsoban utasként is néha rosszul vagyok, átolvasok valamit, így még az önvezetö autó is necces Önvezetö limuzin vagy tank kell.
Lassacskán lehetne class action lawsuitot indítani, mert ez már konkrétan átb@szás kategória ami megy.Moby írta:PlayStation Plus Titles - November 2021
-Knockout City (PS4, PS5)
-First Class Trouble (PS4, PS5)
-Kingdoms of Amalur: Re-Reckoning (PS4)
-The Persistence (PSVR)
-The Walking Dead: Saints & Sinners (PSVR)
-Until You Fall (PSVR)
Igen, én is a fórumozást akartam mondani, mint nagyobb időpazarló faszság. :)Zóanagyvarázsló írta:Most vonaton tartok buszhoz, és téged olvaslak. Fasság kimaxolva?
De amúgy én tömegközlekedve tudok produktív lenni, hasznosítható idö. A vezetés az sajnos nem. Söt, kocsoban utasként is néha rosszul vagyok, átolvasok valamit, így még az önvezetö autó is necces Önvezetö limuzin vagy tank kell.
Eközben ganépasszban jön az AoE 4, az FM 2022 (ezek PC-re), a definitív San Andreas (konzolra) és az FH5 (mindkettöre) egymás hegyén hátán. Lehet ezeket utálni vagy érdektelennek lenni az irányukban, de kissé nagyobb nevek. Igaz, a definitív GTA III lesz PS Now-ra december 7-töl.DanielT írta:Lassacskán lehetne class action lawsuitot indítani, mert ez már konkrétan átb@szás kategória ami megy.
Látszik, hogy a Sony mennyire meg meri engedni a beleszarást, tudja, hogy a brand és a maréknyi exkluzív ígérete eddig mindenre is elég, az MS meg kénytelen kapálózni.
De te azert kimaxolod tobb platformon wall of textekkelBotond írta:Igen, én is a fórumozást akartam mondani, mint nagyobb időpazarló faszság. :)
Mondjuk ez, hogy az AOE4 csak pécé, hát ez mondjuk mutatja, mennyire érdekli a saját konzolja az MS-t :D kb BÁRHOGY meg tudnák oldani, akár xcloudon, akár bérmilyen módon, hát ők inkább nem oldják meg sehogy. Ilyen konkurencia mellett nem csoda, hogy a sony beleszarhat a mindennek a közepébe.Zóanagyvarázsló írta:Eközben ganépasszban jön az AoE 4, az FM 2022 (ezek PC-re), a definitív San Andreas (konzolra) és az FH5 (mindkettöre) egymás hegyén hátán. Lehet ezeket utálni vagy érdektelennek lenni az irányukban, de kissé nagyobb nevek. Igaz, a definitív GTA III lesz PS Now-ra december 7-töl.
Látszik, hogy a Sony mennyire meg meri engedni a beleszarást, tudja, hogy a brand és a maréknyi exkluzív ígérete eddig mindenre is elég, az MS meg kénytelen kapálózni.
Ezt mondd azoknak, akiknek pl a leáldból lett PS5-e meg Switch-e ;)Botond írta:Igen, én is a fórumozást akartam mondani, mint nagyobb időpazarló faszság. :)
Mondjuk nem tudom mennyire lett volna unortodox kihozni úgy xboxra, hogy nincs kontroller támogatás csak egérbill. Azért az egy új fejezetet nyitott volna a konzoltörténelemben.Moby írta:Mondjuk ez, hogy az AOE4 csak pécé, hát ez mondjuk mutatja, mennyire érdekli a saját konzolja az MS-t :D kb BÁRHOGY meg tudnák oldani, akár xcloudon, akár bérmilyen módon, hát ők inkább nem oldják meg sehogy. Ilyen konkurencia mellett nem csoda, hogy a sony beleszarhat a mindennek a közepébe.
Az erőszakolt kontroller támogatás viszont köszinem, annak örülök, hogy amiatt nem kúrták szét az egyik legjobb vagy talán a legjobb RTS szériát.
Fogalmam sincs miért lett volna erőszakolt egy opcionális kontrollertámogatás. Meg szerintem kevésbé lett volna unortodox lépés kihozni konzolon egérbillre, mint nem kihozni konzolra egyáltalán.Botond írta:Mondjuk nem tudom mennyire lett volna unortodox kihozni úgy xboxra, hogy nincs kontroller támogatás csak egérbill. Azért az egy új fejezetet nyitott volna a konzoltörténelemben.
Az erőszakolt kontroller támogatás viszont köszinem, annak örülök, hogy amiatt nem kúrták szét az egyik legjobb vagy talán a legjobb RTS szériát.
Ez egy ilyen túlfújt fasság, hogy kontrollerre nem lehet megírni ezeket a játékokat, mer júúúúj, erre csak a billentyűzet alkalmas.
Mázli, hogy egy Elite Dangeroust, meg a Flight Simulatort pont meglehetett írni. Azokban pont a határon mozog a kezelőszervek mennyisége, de egy RTS-t sajnos már PONT nem lehet. Túl sok a kezelőszerv :( Egy olyan játékokt, amit az XBOX Game Studios adott ki, hát az pont...nos az pont XBOX-ra nincs. LÁL

Olyan vagyok, mint a csönd... megtörtem...
Spoiler
Halo wars-ban van kontroller irányítás, ahhoz eléggé le van butítva a játék, hogy az működni tudjon.Moby írta:Fogalmam sincs miért lett volna erőszakolt egy opcionális kontrollertámogatás. Meg szerintem kevésbé lett volna unortodox lépés kihozni konzolon egérbillre, mint nem kihozni konzolra egyáltalán.
Ehhez a stílushoz, hogy jól működjön kell a 20+ gomb vagy 10+ gomb és azok különféle kombinációi, a kontrolleren meg nincs ennyi gomb. Persze el lehet hagyni dolgokat, de akkor már maga az alapkoncepció változik és az nem ugyanaz, lásd Halo wars. És fontos alap dolgok vesznének el.
Akinek ez mindegy, az úgyis telibefossa a stílust és talál magának nyolcszáz generic fost bárhol.
Akinek meg fontos annak itt van az aoe sorozat.
A kontrolleres irányítás nem opció, a konzolon csak egérbill meg igenis meredek döntés lett volna.
Tegnap láttam euronicsben 48CX-et valami 270-ért. Kerekedett a szemem rendesen az árán.eje75 írta:Olyan vagyok, mint a csönd... megtörtem...Spoiler
/szerk: Közben elfogyott.
Én imádnám, ha kijönne egér+billes játékként konzolra (meg a PC-mhez túl nagy gépigényü Total Warok is), de én is aggódok érte, hogy a kontrollet kedvéért belepiszkálnának. És én nem vagyok egy jó kontrolleres RTS ellen, de Halo Warsokat keményen butították a beviteli eszköz kedvéért, érezhetöen ezért is lettek rosszabb RTS-ek, mint lehettek volna. Mondom úgy, hogy PC-n is önként kontrollerrel játszottam ezeket, de hát pont ez az, hogy mindegy volt.Moby írta:Fogalmam sincs miért lett volna erőszakolt egy opcionális kontrollertámogatás. Meg szerintem kevésbé lett volna unortodox lépés kihozni konzolon egérbillre, mint nem kihozni konzolra egyáltalán.
Megjegyzem a körökre osztott XCOM: Enemy Unknownnak vagy az RtwP Dragon Age: Originsnek is ártott a kontrollerfókusz (az elöbbinél a PC-s verziónak is), de azokat a müfajokat már ügyesebben implementálják. Egy hagyományos RTS-nél viszont még lenne miért aggódni, és bill+egeres játékként nagyon niche lenne konzolon. Persze pont én lennék a célközönség.
Én egyelöre elégedett vagyok a CX-szel mint monitorral.eje75 írta:Olyan vagyok, mint a csönd... megtörtem...Spoiler
A sok gomb nem árt, de már önmagában az egér hiánya is veszteség, az az én casualkodásomnak pótolhatatlanabb.Botond írta:Halo wars-ban van kontroller irányítás, ahhoz eléggé le van butítva a játék, hogy az működni tudjon.
Ehhez a stílushoz, hogy jól működjön kell a 20+ gomb vagy 10+ gomb és azok különféle kombinációi, a kontrolleren meg nincs ennyi gomb. Persze el lehet hagyni dolgokat, de akkor már maga az alapkoncepció változik és az nem ugyanaz, lásd Halo wars. És fontos alap dolgok vesznének el.
Akinek ez mindegy, az úgyis telibefossa a stílust és talál magának nyolcszáz generic fost bárhol.
Akinek meg fontos annak itt van az aoe sorozat.
A kontrolleres irányítás nem opció, a konzolon csak egérbill meg igenis meredek döntés lett volna.
De az is poén, hogy pont a Doom 64-ben van bill+egér, pedig az eredendöen konzolos, és nem is sikít annyira egér után.
Elmondom mit csináltam volna ÉN, ha ÉN lennék az MS: kitoltam volna valamelyik wireless billegeremet XBOX felirattal, XBOX design-al, és kiadtam volna az AoE4-et xboxra mandatory billegérrel, ahelyett, hogy olyan hülyének nézném a vásárlóimat, hogy nem tudnak kezelni egy nyomorult billegert, amit nyilván MINDEN felhasználójuk kezel egyébként a mindennapokban.Zóanagyvarázsló írta:A sok gomb nem árt, de már önmagában az egér hiánya is veszteség, az az én casualkodásomnak pótolhatatlanabb.
Vagy pl. munkája, mert engem még anno az sg-s leáldból szerveztek be oda, ahol máig is dolgozom. Ugye.Moby írta:Ezt mondd azoknak, akiknek pl a leáldból lett PS5-e meg Switch-e ;)
Már azt hittem, hogy a PS5-tel és Switchcsel járó idöelbaszást nem lehet überelni, de neked most sikerültdeep írta:Vagy pl. munkája, mert engem még anno az sg-s leáldból szerveztek be oda, ahol máig is dolgozom. Ugye.
Én is így csinálnám, sokszor le is írtam (-dizájn). Csak hát megértem, ha fosnak töle. Én meg attól fosok, hogy a saját fosásuk miatt elfosnák a játékot. A múltbeli tapasztalatok alapján nem alaptalanul.Moby írta:Elmondom mit csináltam volna ÉN, ha ÉN lennék az MS: kitoltam volna valamelyik wireless billegeremet XBOX felirattal, XBOX design-al, és kiadtam volna az AoE4-et xboxra mandatory billegérrel, ahelyett, hogy olyan hülyének nézném a vásárlóimat, hogy nem tudnak kezelni egy nyomorult billegert, amit nyilván MINDEN felhasználójuk kezel egyébként a mindennapokban.
Íróasztal távolságból nézed?Zóanagyvarázsló írta:Én egyelöre elégedett vagyok a CX-szel mint monitorral.
Én ezt Zó szempontjából vagyis az ő szemléletével összhangban, magam részéről én nem tartom annak a fórumozást.Moby írta:Ezt mondd azoknak, akiknek pl a leáldból lett PS5-e meg Switch-e ;)
@deep: nekem az első munkámat mmo-s játéktárs intézte. Az mmo-ba a közösség szintén SG-ről szerveződött.
Elitet en is kontrollerrel nyomtam de az nem rts :PMoby írta:Ez egy ilyen túlfújt fasság, hogy kontrollerre nem lehet megírni ezeket a játékokat, mer júúúúj, erre csak a billentyűzet alkalmas.
Mázli, hogy egy Elite Dangeroust, meg a Flight Simulatort pont meglehetett írni. Azokban pont a határon mozog a kezelőszervek mennyisége, de egy RTS-t sajnos már PONT nem lehet. Túl sok a kezelőszerv :( Egy olyan játékokt, amit az XBOX Game Studios adott ki, hát az pont...nos az pont XBOX-ra nincs. LÁL
Egy komoly rts bohockodas kontrollerrel mint ahogy a Desperados is az pedig az taktikai jatek, lehet kezelni csak eppen nem effektiven.
Én azért tartom ezt továbbra is kockázatosnak, mert oké a saját címeinél megjátszhatja ezt az ms, de ezzel kinyílik pandora szelencéje, minden játékba követeli a nép az egérbillt, és akkor mit mondasz a jónépeknek, hogy x és y és z random fps-ben miért nincs? És ha a népharag rákényszeríti a random kiadókra is, akkor az ms jó pár partnerének alárúgott.Moby írta:Elmondom mit csináltam volna ÉN, ha ÉN lennék az MS: kitoltam volna valamelyik wireless billegeremet XBOX felirattal, XBOX design-al, és kiadtam volna az AoE4-et xboxra mandatory billegérrel, ahelyett, hogy olyan hülyének nézném a vásárlóimat, hogy nem tudnak kezelni egy nyomorult billegert, amit nyilván MINDEN felhasználójuk kezel egyébként a mindennapokban.
Itt szerintem van egy vékony, de jelentős hajszál különbség a kontroller és egérbill meg az egérbill only között ilyen szempontból.
Szóval az xbox platformon sajnos az ms nem pontszerűen, egyetlen és kizárólagos kiadóként van jelen, és hát emiatt együtt kell működnie a többiekkel és szerintem (szigorúan saját és légből kapott feltételezés!) emiatt nem tehette és tette meg ezt.
Örülni örültem volna neki, ha jön az aoe4 xboxra is, de azt is megértem, hogy van egy olyan csillagegyüttállás ami miatt ez nem lehetséges.
Nah milyen az uj Aoe?Botond írta:Én ezt Zó szempontjából vagyis az ő szemléletével összhangban, magam részéről én nem tartom annak a fórumozást.
@deep: nekem az első munkámat mmo-s játéktárs intézte. Az mmo-ba a közösség szintén SG-ről szerveződött.
3-3,5 méterröl nézek 55"-t (majd otthon lemérem). Mainstream kontrolleres játékokhoz jó, Heroes 2-höz szintén, de nagy felbontáson mütyürösödö Baldur's Gate vagy a hagyományosan mütyür AoE kívánná a 65"-t, csak az plusz 220-230k lett volna, és macerás a méret miatt. Böngészésre, ízlés szerint nagyítom.eje75 írta:Íróasztal távolságból nézed?
Íróasztal-távolságról nekem az 1080p-s 27" elég, nagyobb felbontásnál emelnék csak kicsit a téten, de nem 48-ig. Az 2 méteres távolság monitorként, hiszen még a 42" is jól használható onnan a tapasztalataim szerint, szintén mütyürjátékoknál kicsi.
Szerintem nem ez tartja öket vissza, vagy csak nagyon kis részben, ha úgy gondolkodnak, mint te. Meglepödnék, ha egy AoE miatt követelnének mindenbe is egér+billt a konzolosok, amikor akciójátékokba eddig is volt hébe-hóba támogatás, és a Doom Eternalba vagy a beépített böngészöbe eddig is kérték.Botond írta:Én azért tartom ezt továbbra is kockázatosnak, mert oké a saját címeinél megjátszhatja ezt az ms, de ezzel kinyílik pandora szelencéje, minden játékba követeli a nép az egérbillt, és akkor mit mondasz a jónépeknek, hogy x és y és z random fps-ben miért nincs? És ha a népharag rákényszeríti a random kiadókra is, akkor az ms jó pár partnerének alárúgott.
Itt szerintem van egy vékony, de jelentős hajszál különbség a kontroller és egérbill meg az egérbill only között ilyen szempontból.
Szóval az xbox platformon sajnos az ms nem pontszerűen, egyetlen és kizárólagos kiadóként van jelen, és hát emiatt együtt kell működnie a többiekkel és szerintem (szigorúan saját és légből kapott feltételezés!) emiatt nem tehette és tette meg ezt.
Örülni örültem volna neki, ha jön az aoe4 xboxra is, de azt is megértem, hogy van egy olyan csillagegyüttállás ami miatt ez nem lehetséges.
Á, tegnap délután 5kor jött ki, bétázni nem bétáztam előtte, videókat nem néztem direkt (a videózással kapcsolatban egyetértek Zóval, ha arra van időm akkor inkább játszok), és tegnap céges buli volt, ma meg magánkórházban kísérem szüleim éves szűrésen, aztán viszem őket haza.Micsu írta:Nah milyen az uj Aoe?
Szóval előtelepítettem nyilván, de az első képkockát holnap fogom látni belőle. Jó esetben, a nők mindig hoznak randomfaktort az életbe.
Nekem a három a kedvencem az előző részekből, vmi hasonló sztorivezérelt ultrafasza kampányt várok, jó látvánnyal és a három def.ed. kiadáskori bugjai nélkül.
Eddigi nőim hasonlóképpen foglalták össze, amikor próbáltam belőlük kiszedni, hogy "na ugye jó'vót' neked is kicsim?".Zóanagyvarázsló írta:Azt a 3 percet a helyedben letagadnám az életemből.
Nem bírsz a véreddel látom! :D Csak be kellett szúrni neki, hátha 20k-val drágábban vette a szerencsétlen barom...Moby írta:Tegnap láttam euronicsben 48CX-et valami 270-ért. Kerekedett a szemem rendesen az árán.
/szerk: Közben elfogyott.
Na most itt a "szerencsétlen barom" alatt engem kell érteni?DanielT írta:Nem bírsz a véreddel látom! :D Csak be kellett szúrni neki, hátha 20k-val drágábban vette a szerencsétlen barom...
Nem, amikor írtam azt hittem még van. Miután beírtam a posztot utána szerkesztettem vissza, hogy már nincs. Egyébként nem biztos, hogy rosszul tette, hogy C1-et vett, mert ezt már nem érinti a gamma baszkodás VRR esetén.DanielT írta:Nem bírsz a véreddel látom! :D Csak be kellett szúrni neki, hátha 20k-val drágábban vette a szerencsétlen barom...
Olyan kedves, évelődő hangnemben mondja, hátha téged is meg tud lepni a három perces produkcióval!eje75 írta:Na most itt a "szerencsétlen barom" alatt engem kell érteni?
Ez szerintem csak egy rosszul időzített szófordulat volt. Pontosan tudjuk, hogy nem vagy szerencsétlen!eje75 írta:Na most itt a "szerencsétlen barom" alatt engem kell érteni?
Azon én is meglepődtem, hogy a Doom 64-nek van egér támogatása konzolon, de az Eternalnak meg nincs. Pedig simán double dipeltem volna ha lehetne egérrel nyomni.Zóanagyvarázsló írta:De az is poén, hogy pont a Doom 64-ben van bill+egér, pedig az eredendöen konzolos, és nem is sikít annyira egér után.
Miért volt belölük nehéz kiszedni a kicsidet?DanielT írta:Eddigi nőim hasonlóképpen foglalták össze, amikor próbáltam belőlük kiszedni, hogy "na ugye jó'vót' neked is kicsim?".
Jaj elnézést, van valamilyen előtag/titulus/nemesi rang amihez ragaszkodsz? Báró, prof, kegyelmes, naccsága?eje75 írta:Na most itt a "szerencsétlen barom" alatt engem kell érteni?
A szerencsétlen báróm nekem tetszik. Kicsit nyóckeres akcentusú, de passzol ide.DanielT írta:Jaj elnézést, van valamilyen előtag/titulus/nemesi rang amihez ragaszkodsz? Báró, prof, kegyelmes, naccsága?
annyi OS frissítés jött pisire az elmult félévben, simán lehet h egyáltalán nem is tudta ezt a ps5... de amugy ha annyira könnyed meló ps5ön is, miért xboxon ALAP ez a feature mindenhol, odavissza, ifosra, mindenre syncel a save, pisin meg a mai napig egyirányú HA épp van? :PMoby írta:Ez mind a megannyi cím? :D
A szopókemberben is minden bizonnyal azért nem került bele, mert NEHÉZ volt megcsinálni, és nem azért, mert prioritásban hátul volt, és félkészen kellett kiadni a MM-et, gamebraker bugok tömkelegével, mert be lett ígérve launchra, és az összes feature a következő 1-2 hónapban lett élesítve benne? Nem. Azért, mert pont csak a save transferrel szoptak. Minden más ment, mint a karikacsapás :D
hagyjukmá :P
---
a kiegyensúlyozottság jegyében, fiammal coopoztunk kb negyed órája, én vezetek, ő a lövész, csinálnánk a missönt, amikoris.............
BAMM, kibaszta a dash-ra... emlékszem az első Ori alatt a szabimon volt ilyen még a One-on, akkor egyáltalán offline se lehetett játszani, de ez se rossz, online coop = nemjátszol most félórát paraszt.
konzolfeelin' :( hiába, csak kb 8 év volt rá, hogy kicsit emberibbé váljon az xboxwindóz... nekik se jött össze.
---
végül pöce: gog.com-ra megvettem a TR1-2-3-at, mondom steamen sok szokott a gond lenni, gog a tuti régi játékra... TR1, el-elindul (néha CTD), már a menüben magától ugrál a menüpontok közt, nagynehezen elindul a játék maga, ocsmány voodoo1 graf (sry, én pixeles 240p-t akarnék, ahogy anno a 486-omon futott! :( ), Lara folyamatosan hátrugrál, amikor épp nem nyomom előre a kart a one kontrolleren... amin a gombok egyáltalán nem működnek. baszakodtam a dosbox configjában, olvasgattam gogon, 3-4 reinstall után pc kikapcs, jót játszottam, akkor nézzünk eladó TR1 PS1 lemezt (vaterán nincs :( )
JÁTÉKAIMON MIÉRT NINCS PS1 KATEGÓRIA?!?!?!?! :D
Mi az, amit ezen a PS5-nek kellene tudnia? Ezt most sem a PS5 tudja, hanem a ráírt szoftver tudja, ha valaki megírja rá. A rendszer nem tudja, mert TOTÁLISAN el van szeparálva a ps4 rendszer a PS5-től. Ez xboxnál nincs, mert az MS nem fejlesztett az SX-en SEMMIT. Minden, ami az SX-en más/több, az az AMD érdeme. Az MS ehhez nem tett hozzá semmit. Szoftveresen ezt-azt reszeltek rajta, de még az SDK is hótugyanaz volt vagy fél évig a megjelenés után. Ezért futott minden olyan fosul az elején XSSX-en, hogy hülyére verte a PS5 teljesítményben (látszólag).arty írta:annyi OS frissítés jött pisire az elmult félévben, simán lehet h egyáltalán nem is tudta ezt a ps5...
A Sony viszont teljesen leválasztotta a PS5-öt a PS4-ről. Ennek főleg biztonsági okai vannak. Ezért nem megy egyetlen PS4-es hardver sem natív PS5 játékkal. És ezért nincs csaló hardver PS5-re, mert a XIM is azt mondja, hogy gyakorlatilag feltörhetetlen lett a rendszer. Nem tudják megoldani, hogy a csaló hardvereik működjenek a PS5 játékokkal (ugyan úgy hirdetik, hogy PS5-höz is jó, de ez csak annyiban igaz, hogy a PS5-ön futó PS4 játékokhoz használhatók). Igen, ennek az volt az ára, hogy teljesen szeparálni kellett a rendszert, és igen, néhány dolog nehezen lett átjárható. Hogy ez az MS-nek mennyire fog könnyebben menni erre térjünk majd vissza akkor, ha az ugyanannak a másik plasztikházba csomagolásán kívül majd elkezdenek érdemben is fejleszteni. Mármint nem csak szoftvert, mert a rendszerszoftverrel mondjuk viszonylag jól haladnak, de az alapok még mindig ugyanazok (és azok a pc-s háttér miatt eléggé kipróbáltak). Ők mondjuk nincsenek nagyon rákényszerítve, hiszen mivel minden szart kiadnak pécére, így kb senkit nem érdekel az xboxok feltörése, másrészt meg telibeszarják, hogy hardveresen ki-be járnak a rendszerükbe illetéktelenek.
Szóval nem, a mentések áthozatalát a PS5 most sem tudja. Ez nem egy rendszerszintű dolog, és nem is lehet az/nem lesz az.
nekem van itthon egy xbox one és egy series x, én/gyerek feltváltva játszunk itt vagy ott (általában ő a one-on :D ). ugyanez kéne péesre is, most agyalok h megveszem a kolléga próját, mert megőrülök, h nem férek a gépeimhez (tévém elé)...Moby írta:Ti olyanokon örjöngtök, amiből EGYEL SEM találkoztok SO-HA. Én örülök, hogy artynak lett egy társa az (agy) bajban, szerintem jól el tudtok ti erről diskurálni, csak ne csináljatok úgy, mintha választ keresnétek bármire, mert ez az egész nem erről szól. Ti jól(nem) érzitek magatokat enélkül, nekem meg nem kell hülyeségekre válaszolgatni. Mindenki nyer :)
mit tanácsolsz, hogyan folytassa az ÖTÖSÖN elkezdett spidermant a PRÓN majd?
jójó, de még nincs finál verdikt, mert közben lemerült az elem a távban és akkuról nemmegy :DDanielT írta:LOÁL! :DSDADDSF Grat! :D Hozza a szintet? Többi crt már az árokparton?
őrület, hogy kompoziton mennyire nem látszanak a szines artifactok, gondolom a méret miatt (vagy nemtom), mindenesetre nincs hova tenni, egyelőre a crt monitorom(!) tetején várja a döntést.
"többi crt" mind nagyobb nála, emiatt biztos nem lesz mészárlás :D
---
kell majd még egy tartalék gép is. brutál, hogy a regamex-es retrógéming eventen is mennyi ilyen volt (de csak most vettem észre, a fényképeim nézegetve: tisztára, mint amikor adott autót elkezd "látni" az utakon az ember és "úristen mennyi fut ebből" :D )TasManXT írta:Üdv a Thomson klubban.
---
szerintem nem ilyeneket dobtál ki, hanem valami kommersz és/vagy felülárazott retket, aminek tényleg az óceánban a helye, jól tetted, h szabadultál tőlük :)eje75 írta:Há ménem szóltál? 3 ilyet dobtam ki a lomtalanításkor.... mentségemre legyen: nem tudtam, hogy olyan nehéz helyzetben vagy, hogy lomizásból tengődsz.... májbed figyu...van egy rozzant kanapém a pincében, meg egy hűtőm, ami nem hűt, de nehéz, kaphatsz érte valamennyi pénzt...ha kell, csak szólj...
aszondod a monalisa vagy az aliens2 régi retkek, semmi értékük? ;)eje75 írta:ugyanaz a bélyeg méretű köpetszarszar, mint a többi... amúgy tisztelem a letűnt korok minősége iránti rajongásotokat, sőt: javaslom, hogy a fogorvosnál legközelebb kérd meg, hogy hozzák fel a pincéből a lábbal hajtott fúrót, mestermunka volt a maga korában... igaz kicsit megizzadsz majd, mire az 1 fordulat/ mp sebességgel kifúrja a fogad, de valamit valamiért, nem? mosógéppel se vesződj, tegyél ki egy hordót a teraszra, aztán kézzel a lágy esővízzel teknőben, mert csak úgy lesz tiszta... robotporszívót meg egyenesen kalapáccsal verd szét, mert sose lesz annyira fasza, mintha porolóval rámész a szőnyegre az udvaron... Szóval azt mondom: vissza a régi 15 cm átmérőjű TV-kel, amiket régen a végén már a müzli mellé csomagoltak, mert akkor volt még jóvilág! Ide hányás emotikont akartam, de nem találtam....protip: emotikonokat fejleszteni kellene...
ha pedig pusztán használati értéket nézünk... a fogfúrós/mosógépes/robotporszívós hasonlat ott sánta, hogy van amire van jobb eszköz, azt használom is és a régi repül a kukába, de van amire meg nincs, csak újabb... no, a régi gépek 240p-je vagy az újabbak 480i-je egy mostani tévén nézhetetlen mocsoknak hat, ezek csak crt-n néznek ki igazán jól (izé... nyilván lehet küzdeni mindenféle séderrel a lapostévén, ha van kedv és idő emulációval vergődni, azok is majdnem "tökéletes cértét" tudnak mamár ;) amíg van igazi, én ennek próbálom nem kitenni magam, van ígyis elég szopás az életemben - lásd alant a currgen-trilógiám ;) )
egyébként a MÉRETKÉRDÉSBEN veled vagyok, nem véletlenül nem tervezem ezzel a kis 37 centissel kiváltani egyik meglévőt sem, de "valamire csak jó lesz" (mert egyébként olyan kikúrt jó képe van, egyrészt nyilván az apró méretből adódóan is, hogy kvázi megkerülhetetlen gép :D valamire csak jó lesz... lehet egyszer megvalósul régi álmom és csinálok valami retró-játszóházat/eseményt, oda meg kell majd minden darab, ami túlél addig... ezt pedig könnyebb tárolni, kitölti két nagy között a rést a garázsban)
Kormány, joystick, 3rd party kontroller, árkád stick azé' megy nativ ps5 játékokban, éppcsak a DS4 nem megy (vegyen DS5-öt a szonijuzer*, hagyjuk már ezt a "úgyleválasztottuk, de úúúúúúgy"-at... a 360as világ nem volt leválasztva a one-ostól? dehogynem. évekig emuláció se volt. aztán mostmeg mégis megy a mentésem 360-ról One-ra, One-ról Series-re, vagy onnan vissza a 360-ra -> JÓ JÚZEREXPERIENSZ! éshát, annyira ettől mgé nem törték meg a one-t/series-t, de az is benne lehet h a kutyát nem érdekli az xbox és a nemlétező exklujaik, hiszen pécén úgyis el lehet lopni kb minden xboxos cuccot (játékokra gondolok)).Moby írta:Mi az, amit ezen a PS5-nek kellene tudnia? Ezt most sem a PS5 tudja, hanem a ráírt szoftver tudja, ha valaki megírja rá. A rendszer nem tudja, mert TOTÁLISAN el van szeparálva a ps4 rendszer a PS5-től. Ez xboxnál nincs, mert az MS nem fejlesztett az SX-en SEMMIT. Minden, ami az SX-en más/több, az az AMD érdeme. Az MS ehhez nem tett hozzá semmit. Szoftveresen ezt-azt reszeltek rajta, de még az SDK is hótugyanaz volt vagy fél évig a megjelenés után. Ezért futott minden olyan fosul az elején XSSX-en, hogy hülyére verte a PS5 teljesítményben (látszólag).
A Sony viszont teljesen leválasztotta a PS5-öt a PS4-ről. Ennek főleg biztonsági okai vannak. Ezért nem megy egyetlen PS4-es hardver sem natív PS5 játékkal. És ezért nincs csaló hardver PS5-re, mert a XIM is azt mondja, hogy gyakorlatilag feltörhetetlen lett a rendszer. Nem tudják megoldani, hogy a csaló hardvereik működjenek a PS5 játékokkal (ugyan úgy hirdetik, hogy PS5-höz is jó, de ez csak annyiban igaz, hogy a PS5-ön futó PS4 játékokhoz használhatók). Igen, ennek az volt az ára, hogy teljesen szeparálni kellett a rendszert, és igen, néhány dolog nehezen lett átjárható. Hogy ez az MS-nek mennyire fog könnyebben menni erre térjünk majd vissza akkor, ha az ugyanannak a másik plasztikházba csomagolásán kívül majd elkezdenek érdemben is fejleszteni. Mármint nem csak szoftvert, mert a rendszerszoftverrel mondjuk viszonylag jól haladnak, de az alapok még mindig ugyanazok (és azok a pc-s háttér miatt eléggé kipróbáltak). Ők mondjuk nincsenek nagyon rákényszerítve, hiszen mivel minden szart kiadnak pécére, így kb senkit nem érdekel az xboxok feltörése, másrészt meg telibeszarják, hogy hardveresen ki-be járnak a rendszerükbe illetéktelenek.
Szóval nem, a mentések áthozatalát a PS5 most sem tudja. Ez nem egy rendszerszintű dolog, és nem is lehet az/nem lesz az.
*sose bocsájtom meg ezt a ps5ös psn+ overcooked kollekciót, hogy nincs ps4 verza/ds4 szupport ps5ön :(
és ez a hónap is megint mi lesz???? :( delegalább a psvr-t jóllakatják, az is valami.
---
megint aktiválható 6 hónap apple+ psn+ mellé, állítólag meglévő is hosszabbítható az akcióban ezzel a félévvel. eddig sugárban hánytam tőle, de most lehet megnézem (alapítvány! nincs időm ellopni, talán majd így megtom nézni :) )
Ezt hol hogyan smint?arty írta:megint aktiválható 6 hónap apple+ psn+ mellé, állítólag meglévő is hosszabbítható az akcióban ezzel a félévvel. eddig sugárban hánytam tőle, de most lehet megnézem (alapítvány! nincs időm ellopni, talán majd így megtom nézni :) )
Szerk: Megvan.
Nekem nem hosszabít. Az elején kiírja, hogy +6 hónap, de amikor belépek ugyanaz a lejárat.arty írta:Kormány, joystick, 3rd party kontroller, árkád stick azé' megy nativ ps5 játékokban, éppcsak a DS4 nem megy (vegyen DS5-öt a szonijuzer*, hagyjuk már ezt a "úgyleválasztottuk, de úúúúúúgy"-at... a 360as világ nem volt leválasztva a one-ostól? dehogynem. évekig emuláció se volt. aztán mostmeg mégis megy a mentésem 360-ról One-ra, One-ról Series-re, vagy onnan vissza a 360-ra -> JÓ JÚZEREXPERIENSZ! éshát, annyira ettől mgé nem törték meg a one-t/series-t, de az is benne lehet h a kutyát nem érdekli az xbox és a nemlétező exklujaik, hiszen pécén úgyis el lehet lopni kb minden xboxos cuccot (játékokra gondolok)).
*sose bocsájtom meg ezt a ps5ös psn+ overcooked kollekciót, hogy nincs ps4 verza/ds4 szupport ps5ön :(
és ez a hónap is megint mi lesz???? :( delegalább a psvr-t jóllakatják, az is valami.
---
megint aktiválható 6 hónap apple+ psn+ mellé, állítólag meglévő is hosszabbítható az akcióban ezzel a félévvel. eddig sugárban hánytam tőle, de most lehet megnézem (alapítvány! nincs időm ellopni, talán majd így megtom nézni :) )
Sikeresen kezdek lejönni a HADES drog-ról, a true ending meg némi bohóckodás után. ÉV játéka nálam.
Csak ajánlani tudom.
Csak ajánlani tudom.
[streamable][/streamable]
Nem az a baj, hanem az, hogy egyszer már claimeltem.Moby írta:Nekem nem hosszabít. Az elején kiírja, hogy +6 hónap, de amikor belépek ugyanaz a lejárat.
Ja, amúgy nem para.... sőt, ha még beszúrja közé az "impotens" szócskát, mint a feleségem, totál otthon érzem majd magam, hazaértem, itthon vagyok...Moby írta:Ez szerintem csak egy rosszul időzített szófordulat volt. Pontosan tudjuk, hogy nem vagy szerencsétlen!
Akkor tedd ki a jövö heti költöpénzem az asztalra, szívem!eje75 írta:Ja, amúgy nem para.... sőt, ha még beszúrja közé az "impotens" szócskát, mint a feleségem, totál otthon érzem majd magam, hazaértem, itthon vagyok...
Amúgy nagyon jó ez az oled.... biztos...de így dobozból kivéve nekem nagyon nem adja... qwa sötét a képe, ezen tvíkelni kell de nagyon gyorsan....
Black level baszd automatikusra, mer szerintem nem jól áll.eje75 írta:Amúgy nagyon jó ez az oled.... biztos...de így dobozból kivéve nekem nagyon nem adja... qwa sötét a képe, ezen tvíkelni kell de nagyon gyorsan....
Final Fantasy VII: Remake Intergrade - PS5
7500 az alzában. Sajnos csak lemezen, így nekem kimarad
7500 az alzában. Sajnos csak lemezen, így nekem kimarad
Meglévőre is rárakta a 6 hónapot nekem.Moby írta:Nem az a baj, hanem az, hogy egyszer már claimeltem.
/szerk: ezt azért írom, mert korábban feltételes módban volt ez említve, és most meg tudom erősíteni, hogy annak aki még nem claimelte és most fogja, mint én, annak futó előfizut is kitol hat hónappal.
Egy ökör vagyok, mert ott volt az 1 hónapos,1$-os psplus-om az usa accountomon, amit semmire nem használtam, pedig simán be lehetett volna vele húzni még 6 hónapot szerintem. 5 napja járt le...Botond írta:Meglévőre is rárakta a 6 hónapot nekem.
/szerk: ezt azért írom, mert korábban feltételes módban volt ez említve, és most meg tudom erősíteni, hogy annak aki még nem claimelte és most fogja, mint én, annak futó előfizut is kitol hat hónappal.
A leírás alapján én úgy látom, hogy nem a ps plus miatt kapjuk az ingyen hat hónapot, hanem a ps5 miatt. Szóval lehet a gép ID-ját (vagy akármijét) nézi, nem az accountot.Moby írta:Egy ökör vagyok, mert ott volt az 1 hónapos,1$-os psplus-om az usa accountomon, amit semmire nem használtam, pedig simán be lehetett volna vele húzni még 6 hónapot szerintem. 5 napja járt le...
De ennyire nem ástam bele magam, lehet félreértem a szöveget.
de neked is a multkori free tv+ pörgött vagy te "igazi" előfizetésre dobtad most ezt az ingyéhatost?Botond írta:A leírás alapján én úgy látom, hogy nem a ps plus miatt kapjuk az ingyen hat hónapot, hanem a ps5 miatt. Szóval lehet a gép ID-ját (vagy akármijét) nézi, nem az accountot.
De ennyire nem ástam bele magam, lehet félreértem a szöveget.
amugy eddig jó élmény az alma: a 20:9-es telómon fullscreenben a kép alja lelóg a képernyőről, így a feliratok sem látszanak.
- oké, értem, droidjuzer szopjon a böngészőben "mozizással" (vagy váltson almára)
- oké, értem, a felirat színe, méret és pozíciója sztívdzsobzTÖKÉLETES(tm). miért akarna ezen állítani bárki, bármit?
- de eleve... telefonon nézni bármit? kurvaanyádarty!
éreztem, hogy szükségem van az almára az életemben, megkaptam.
Igazi előfizetésre kaptam a plusz hat hónapot. Lejárt az ilyen olyan amolyan apple eszközvásárlásokra kapott 12 majd 3 hónapok, és pont jöttek a következő évadok az engem érdeklő sorozatokból, szóval nem mondtam le az előfizut, levonta az 1890et, és ezt most ezzel odébb tudtam dobni 6 hónappal.arty írta:de neked is a multkori free tv+ pörgött vagy te "igazi" előfizetésre dobtad most ezt az ingyéhatost?
amugy eddig jó élmény az alma: a 20:9-es telómon fullscreenben a kép alja lelóg a képernyőről, így a feliratok sem látszanak.
- oké, értem, droidjuzer szopjon a böngészőben "mozizással" (vagy váltson almára)
- oké, értem, a felirat színe, méret és pozíciója sztívdzsobzTÖKÉLETES(tm). miért akarna ezen állítani bárki, bármit?
- de eleve... telefonon nézni bármit? kurvaanyádarty!
éreztem, hogy szükségem van az almára az életemben, megkaptam.
Az ingyen hat hónapot arra kaptad, hogy a ps5ön nézzed, hát nézzed azon bazzeg, ne az androidos telefonon. Vagy nézzed a gondolom lg tv-n és meglévő natív apple tv+ appon (samsungon van ilyen), vagy nézzed pc-n, vagy nézzed ipaden, iphoneon, vagy nézzed macbookon, de akár az xboxos appban is nézheted. De hogy pont 20:9es androidos telefonon nézed fullscreen? 16:9es a kép, nézzed abban. Bármilyen 16:9es tartalmat húzol szét 20:9ra az alja/teteje lelóg, ez nem apple találmány, ez azoknak jár, akik nem értik a különbséget a 16:9 és a 20:9 között.
Iphoneon is fekete csík van a szélén, ha szétrántom teljes szélességre, akkor gondolom ott is lelógna az alja/teteje, de nem tudom biztosan, mert még sose rántottam szét, mert az egész kép érdekel nem csak egy része benagyítva.
Gondolom a 4:3as kép és 16:9es képernyő vagy fordítva dolgok esetén is a csík vagy nem csík, de hiányzik egy része a képnek szintén az apple sara, ugye? Most attól eltekintve, hogy akkor még az apple nem vett részt a szórakozatóiparban, de attól még az ő kurvaanyjukat emiatt is, nem? Vagy kurvams?
Belenéztem, lenyomtam a tutorial pályát, most már az rts-ek irányításának az alapjaival tisztában vagyok. Első 1 óra alapján:Micsu írta:Nah milyen az uj Aoe?
- rögtön picsogott, hogy outdated az nvidia driverem, ezek szerint ehhez adott ki a vídia újat, majd mindjárt cserélem a drivert
- 36 giga a játék, de van 4k textúra és videók "dlc" újabb 135 giga letöltésért cserébe, szóval nem kicsi a cucc
- 4k gfx-el brutál szép, az építkezés animációk nem vannak tweakelve, már nem csak csapkodja a földet a jónép, hanem az építkezés közben ilyen aranyszínű körvonalakkal megjelenik néha, mintha egyes munkafázisokat végezné, képregényekben szokták ezt alkalmazni, jópofa, kicsit élőbbé teszi az építkezést a sima földcsapkodáson túl
- 4 kampány van, az karcsú lesz, remélem tolnak még ki hozzá ingyeneset is, nem csak fizetőst. Mondjuk a második rész végtelen plusz kettő kampány darabszáma leköt egy időre, és még a fizetős kampányokat meg se vettem hozzá, meg a harmadik részhez se
- vannak daily questek, és vannak általános questek (amik nem iksz ideig elérthetőek, úgy értem az általánost), amik szintezik a profilod, de ennek a profil szintezésnek az epeen növelésen túl egyelőre nem látom több értelmét. Daily questektől már most borsódzik a hátam, de gondolom egy sima ignorálás segít ezen.
Összességében az első 1 óra/tutorial meggyőző volt, jár neki a végtelen plusz kettő óra, amit bele fogok önteni.
/szerk: 4k videó meg mindenféle pack ráadásul HRD-es, azt mondjuk pont nem tudom kipróbálni a monitoron, de majd vmikor tv-re kötöm és megnézem azt is jól!
Akkor a DLC-k a ganéból nem halászhatók ki? Nem mondom, hogy így nem jó ajánlat, de akkor lehet, hogy inkább Steamre veszem. Az 1060 limitációi miatt ráér, majd elleszek a korábbiakkal.Botond írta:Belenéztem, lenyomtam a tutorial pályát, most már az rts-ek irányításának az alapjaival tisztában vagyok. Első 1 óra alapján:
- rögtön picsogott, hogy outdated az nvidia driverem, ezek szerint ehhez adott ki a vídia újat, majd mindjárt cserélem a drivert
- 36 giga a játék, de van 4k textúra és videók "dlc" újabb 135 giga letöltésért cserébe, szóval nem kicsi a cucc
- 4k gfx-el brutál szép, az építkezés animációk nem vannak tweakelve, már nem csak csapkodja a földet a jónép, hanem az építkezés közben ilyen aranyszínű körvonalakkal megjelenik néha, mintha egyes munkafázisokat végezné, képregényekben szokták ezt alkalmazni, jópofa, kicsit élőbbé teszi az építkezést a sima földcsapkodáson túl
- 4 kampány van, az karcsú lesz, remélem tolnak még ki hozzá ingyeneset is, nem csak fizetőst. Mondjuk a második rész végtelen plusz kettő kampány darabszáma leköt egy időre, és még a fizetős kampányokat meg se vettem hozzá, meg a harmadik részhez se
- vannak daily questek, és vannak általános questek (amik nem iksz ideig elérthetőek, úgy értem az általánost), amik szintezik a profilod, de ennek a profil szintezésnek az epeen növelésen túl egyelőre nem látom több értelmét. Daily questektől már most borsódzik a hátam, de gondolom egy sima ignorálás segít ezen.
Összességében az első 1 óra/tutorial meggyőző volt, jár neki a végtelen plusz kettő óra, amit bele fogok önteni.
/szerk: 4k videó meg mindenféle pack ráadásul HRD-es, azt mondjuk pont nem tudom kipróbálni a monitoron, de majd vmikor tv-re kötöm és megnézem azt is jól!
Hogyne lehetne kihalászni, csak pont az 1060as júzerek kedvéért ketté van osztva a download, nekik elég letőtikézni a játékot, aki meg 4k monitoron rendes vga-val csapassa, annak ott van dlc-ként a 4k grafika. Pont ugyanúgy, ahogy a második résznél is.Zóanagyvarázsló írta:Akkor a DLC-k a ganéból nem halászhatók ki? Nem mondom, hogy így nem jó ajánlat, de akkor lehet, hogy inkább Steamre veszem. Az 1060 limitációi miatt ráér, majd elleszek a korábbiakkal.
Páros számúaknál így van, a páratlanok meg egyben vannak a tuningolt gfx-el, ott nincs külön 4k pack, hanem benne van az alapjátékban.
Merháígylogikus, nem?!
A fizetös DLC-kre gondoltsm, hogy akkor azok ezek szerint ganétúróknak is pénzbe kerülnek.Botond írta:Hogyne lehetne kihalászni, csak pont az 1060as júzerek kedvéért ketté van osztva a download, nekik elég letőtikézni a játékot, aki meg 4k monitoron rendes vga-val csapassa, annak ott van dlc-ként a 4k grafika. Pont ugyanúgy, ahogy a második résznél is.
Páros számúaknál így van, a páratlanok meg egyben vannak a tuningolt gfx-el, ott nincs külön 4k pack, hanem benne van az alapjátékban.
Merháígylogikus, nem?!
Ja, a nem gfx patches dlc-k pénzbe kerülnek, ilyen 1-2 ezer forintokba, mert ganétúróknak fix 25-33% off azé jár.Zóanagyvarázsló írta:A fizetös DLC-kre gondoltsm, hogy akkor azok ezek szerint ganétúróknak is pénzbe kerülnek.
Nem tudom, Steabeb akciósan is 7,5 eurók az olcsóbbak, annyiért meg az alapjátékot is meg tudom venni hozzájuk. Hosszú távú mókára nem veszel túl szívesrn nem birtokolt játékhoz DLC-t. 3 év múlva is fognak ezek érinteni, ki tudja, milyen feltételekkel lesz akkor gané. Vagy ha lepasszolom az XSX-et, akkor nem biztos, hogy elöfizetrk.Botond írta:Ja, a nem gfx patches dlc-k pénzbe kerülnek, ilyen 1-2 ezer forintokba, mert ganétúróknak fix 25-33% off azé jár.
Nekem az első rész megvan még abból az időből, amikor csak win10 storeban volt, szóval pont ma néztem, hogy olcsóbb mellévásárolni a 2-3at is 3450 forintért darabját ugyanilyen megfontolások mentén, és még plusz egy steam kliens se kell a gépre akkor. De még megy a gpu, majd megveszem, ha esetleg valaha kifut. DLC-ket meg akkor, ha végigjátszottam a maradék végtelen plusz kettő kampányt a második részben, ami benne van dlc nélkül is, szóval olyan 2035 magasságában mindenféleképpen aktuális lesz nekem ez a döntés.Zóanagyvarázsló írta:Nem tudom, Steabeb akciósan is 7,5 eurók az olcsóbbak, annyiért meg az alapjátékot is meg tudom venni hozzájuk. Hosszú távú mókára nem veszel túl szívesrn nem birtokolt játékhoz DLC-t. 3 év múlva is fognak ezek érinteni, ki tudja, milyen feltételekkel lesz akkor gané. Vagy ha lepasszolom az XSX-et, akkor nem biztos, hogy elöfizetrk.
Szerintem te is elkerülhetetlenül szembe fogsz találkozni ezzel a döntési ponttal az évszázad második felének derekán vmikor.
Vettem volna, de már nincs. :(Moby írta:Final Fantasy VII: Remake Intergrade - PS5
7500 az alzában. Sajnos csak lemezen, így nekem kimarad
Akárhogy tekergetem, sehogy nem érzem jónak... aki PC-vel használja, átdobná hozzá a beállításait? Megnéztem tucat youtube videót, kb. mind ugyanúgy van beállítva, de nekem nem adja egyik se... a 1080ti-al ráadásul csomó limitáció van... ha 60hz fölé nyomom a képfrissítést levált RGB-ről, és a dinamika tartományt korlátozottra állítja, vrr sincs rajta, g-sync csak display porton...stb... fasz kivan... tud valaki 380e-ért 3080ti-t?Moby írta:Black level baszd automatikusra, mer szerintem nem jól áll.