De egyeztessük már a sztorit, legyen akkor az, hogy aki visszaolvas, és nem találja azt a bizonyos MS kurvaanyázós posztomat arty témájávAL kapcsolatban, annak mondjuk azt, hogy Dani kitörölte a túl erős nyelvezete miatt?Botond írta:Az már a sokadik, kitolatós kommented volt, előtte azért más volt a nóta. Még cavinton se kell, itt vissza lehet olvasni sorban.
A PC-s játékoknak leáldozott
Nyilván nem a nyelvezet a lényeg, hanem a szerecsen mosdatás.Moby írta:De egyeztessük már a sztorit, legyen akkor az, hogy aki visszaolvas, és nem találja azt a bizonyos MS kurvaanyázós posztomat arty témájávAL kapcsolatban, annak mondjuk azt, hogy Dani kitörölte a túl erős nyelvezete miatt?
Merhogy amúgy Arty kommentje is ilyen visszafogott stílusban volt. Az emelkedett hangnem már a végtelenpluszkettedik kommentben került a társalgásba a letisztult retorika jegyében, nehogy vkit megzavarjon egy ilyen eufémizmus, hogy "nagyon érzik a konzolosságot", hanem értse világosan a felületes szemlélő is, hogy "lásd még: kretének".
Tehát miközben azt írtam, hogy ez szerintem nem az MS bűne, valójában arra gondoltam, hogy a kurva anyját az MS-nek, csak azért nem írtam le ezt, mert féltem tőle, hogy megorrol rám Arty/Zó, és kivet magából a leáld(de legalábbis az xbot szekció)?Botond írta:Nyilván nem a nyelvezet a lényeg, hanem a szerecsen mosdatás.
Merhogy amúgy Arty kommentje is ilyen visszafogott stílusban volt. Az emelkedett hangnem már a végtelenpluszkettedik kommentben került a társalgásba a letisztult retorika jegyében, nehogy vkit megzavarjon egy ilyen eufémizmus, hogy "nagyon érzik a konzolosságot", hanem értse világosan a felületes szemlélő is, hogy "lásd még: kretének".
Úgyérzem most nyakoncsípett a gondolatrendőrség!
Igen, ezek a túlzások ritkák, és elő se fordulnak, különösen veled nem.Moby írta:Tehát miközben azt írtam, hogy ez szerintem nem az MS bűne, valójában arra gondoltam, hogy a kurva anyját az MS-nek, csak azért nem írtam le ezt, mert féltem tőle, hogy megorrol rám Arty/Zó, és kivet magából a leáld(de legalábbis az xbot szekció)?
Úgyérzem most nyakoncsípett a gondolatrendőrség!
Mondjuk ennek ellentmond, hogy Arty az “ügyes” kifejezést használta, de te már “hülyét” írtál, amibe a felületes külső szemlélő ugyanezt beleláthatná, de ezek csak ilyen gondolatgestapós titkosügynökök, azért.
De így 40 körül megértem, hogy szedni kell a vérnyomáscsökkentőt meg a savlekötőt, de most véletlenül bevetted a szövegértésgátlót is, mert azért nem kell az első három általános iskolai osztálynál többet elvégezni, hogy a hülyejapós kommented érteni lehessen, hogy hülye ms.
Ahogy akkor még te is értetted Arty kommentjét, hogy amikor azt írta, hogy ügyesek a szentszonisok, akkor azt úgy értette, hogy valójában nem, pedig nem is csatolta a gondolat rendőrségi jegyzőkönyvet!
Ezt már tényleg én sem láttam jönni, hogy a hülyejapók alatt hülyems-t értettem :DBotond írta:Igen, ezek a túlzások ritkák, és elő se fordulnak, különösen veled nem.
Mondjuk ennek ellentmond, hogy Arty az “ügyes” kifejezést használta, de te már “hülyét” írtál, amibe a felületes külső szemlélő ugyanezt beleláthatná, de ezek csak ilyen gondolatgestapós titkosügynökök, azért.
De így 40 körül megértem, hogy szedni kell a vérnyomáscsökkentőt meg a savlekötőt, de most véletlenül bevetted a szövegértésgátlót is, mert azért nem kell az első három általános iskolai osztálynál többet elvégezni, hogy a hülyejapós kommented érteni lehessen, hogy hülye ms.
Ahogy akkor még te is értetted Arty kommentjét, hogy amikor azt írta, hogy ügyesek a szentszonisok, akkor azt úgy értette, hogy valójában nem, pedig nem is csatolta a gondolat rendőrségi jegyzőkönyvet!
De hogy rövidre zárjuk ezt a semerre nem haladó beszélgetést, igazzá teszem neked az összes feltételezést:
KurvaanyádMS!
Haladhatunk végre tovább? :)
Mindent értek.Moby írta:Ezt már tényleg én sem láttam jönni, hogy a hülyejapók alatt hülyems-t értettem :D
De hogy rövidre zárjuk ezt a semerre nem haladó beszélgetést, igazzá teszem neked az összes feltételezést:
KurvaanyádMS!
Haladhatunk végre tovább? :)
Nos akkor kérdésedre válaszolva, ha jön vki és kérdezi, akkor legyen ez az egyeztetett sztorink:
Arty őszinte csodálatát és rajongását fejezte ki, hogy végre van olyan játék ahol a ps4-5 save nem átjárható, mire te helyeseltél, hogy hülyejapók, ami a dicséretnek pont az ellenkezője, én meg belementem a játékba, hogy mindent pont fordítva értünk/írunk, hogy ez játéknak tűnjön, nehogy vasban vigyenek el a gondolatrendőrök, mert ilyen fordítva értést/mondást csinálunk komolyan.
Így történt, a vak is láthassa!
Lapozhatunk.
Ilyen bonyolult történetekkel nem kell már fárasztani senkit, elég lesz ezentúl bármelyik posztomat belinkelni!Botond írta:Mindent értek.
Nos akkor kérdésedre válaszolva, ha jön vki és kérdezi, akkor legyen ez az egyeztetett sztorink:
Arty őszinte csodálatát és rajongását fejezte ki, hogy végre van olyan játék ahol a ps4-5 save nem átjárható, mire te helyeseltél, hogy hülyejapók, ami a dicséretnek pont az ellenkezője, én meg belementem a játékba, hogy mindent pont fordítva értünk/írunk, hogy ez játéknak tűnjön, nehogy vasban vigyenek el a gondolatrendőrök, mert ilyen fordítva értést/mondást csinálunk komolyan.
Így történt, a vak is láthassa!
Lapozhatunk.
KurvaanyádMS!
Már lapoztunk?Moby írta:Ilyen bonyolult történetekkel nem kell már fárasztani senkit, elég lesz ezentúl bármelyik posztomat belinkelni!
KurvaanyádMS!
Mióta az irónia köztörvényes bűncselekmény lett, és a gondolatrendőrség azonnal lecsap mindenkire aki él vele, azóta nehezen ismerem ki magam a kommentek világában.
Ez konkrétan nevetséges, tuti sokkal de sokkal jobb lesz. Ellenben a trailer, ami ennél legalább 3x jobban nézett ki, az is gyenge volt.Moby írta:Hát ez elég gyász. Oké, nem tudni mikori állapot, de ez ilyen prevgen SE.
[video]https://www.youtube.com/watch?v=Fy0ayzIgEyU[/vido]
Fú ezért a MOSS-ért nagyon megérte leporolni a jó öreg PSVR-t! Kizárólag a rövidsége miatt egy erős 9/10-es cucc.
Nagyon várom a folytatást, de az már remélem PSVR2-re jön. És az bizony day1 lesz. Meg valamikor kiplatinázom ezt is, de ez a menj végig halál nélkül, ettől a hajam égnek áll :)
KurvaanyádMS!
Nagyon várom a folytatást, de az már remélem PSVR2-re jön. És az bizony day1 lesz. Meg valamikor kiplatinázom ezt is, de ez a menj végig halál nélkül, ettől a hajam égnek áll :)
phpBB [media]
KurvaanyádMS!
ööö... ...
.
.
.
Megnéztem ezt a Dünét...
...
...
...
A tököm sem tudta, hogy ez egy fél film... Ahogy olvasom még nem is kaptak zöld utat a befejezésre... Ennek a bevezető, felvezető fél valaminek a sikere függvényében folytatják, avagy sem.
Miért ilyen állatok?!

Én meg elkezdtem tegnap ezt a Squid Game-et. És be is fejeztem 1 rész utén.
Ez valami médiahack?
KurvaanyádMS!
Ez valami médiahack?
KurvaanyádMS!
Moby írta:Én meg elkezdtem tegnap ezt a Squid Game-et. És be is fejeztem 1 rész utén.
Ez valami médiahack?
KurvaanyádMS!
Én is csak a második rész feléig bírtam kb. Nem nagyon értem a média felhajtást körülötte.
Megjött a hangoskodó XBOX-om frankfurtból a javítóból. Miután összesen egy fél napot töltött ott, nem vártam, hogy bármit csinálnak vele. Utólag be kell lássam, hogy tévedtem.
A németeknek fél nap elegendő volt ahhoz, hogy leejtsék a gépet, letörjék és felgyűrjék a sarkát a gépnek, majd az elejét végigszántsák csavarhúzóval, a drive-ot pedig megetessék cérnával (erre szerintem csak valami abszurd magyarázat lehet), aminek szerencsére kilógott a vége, így ki tudtam belőle húzni, mielőtt megeszi az egészet.
Ugyanagy a hangja nem változott semmit, de mostmár a külalakja szimmetriába került a venti minőségével. Igazi profi munka ez kérem!
A jókurvaanyádatMS!
KurvaanyádMS

Spoiler
KurvaanyádMS
Tudhattad volna, hogy olvassák a leáldot, magadnak csináltadMoby írta:Megjött a hangoskodó XBOX-om frankfurtból a javítóból. Miután összesen egy fél napot töltött ott, nem vártam, hogy bármit csinálnak vele. Utólag be kell lássam, hogy tévedtem.
A németeknek fél nap elegendő volt ahhoz, hogy leejtsék a gépet, letörjék és felgyűrjék a sarkát a gépnek, majd az elejét végigszántsák csavarhúzóval, a drive-ot pedig megetessék cérnával (erre szerintem csak valami abszurd magyarázat lehet), aminek szerencsére kilógott a vége, így ki tudtam belőle húzni, mielőtt megeszi az egészet.
Ugyanagy a hangja nem változott semmit, de mostmár a külalakja szimmetriába került a venti minőségével. Igazi profi munka ez kérem!
A jókurvaanyádatMS!Spoiler
KurvaanyádMS
Megmondom én. Másmilyen, mint az átlag fosfolyam, még ha nem is durván más. És ez elég. Én végignézten, és jó volt. Lekötött.Tom írta:Én is csak a második rész feléig bírtam kb. Nem nagyon értem a média felhajtást körülötte.
Moby írta:Javított xbox
Ez kegyetlen. Remélem nem hagyod ennyiben, mert ilyet nem szabad.Moby írta:Megjött a hangoskodó XBOX-om frankfurtból a javítóból.
A qwa anyjukat... hagyd ezt a szar a felébe, ne szarakodj vele.... megveszem Tőled, ne szopj vele többet.... 50e? Az több mint fair ár ezért az ütött-kopott kerregő szarért....amire még exku. sincs... tekints baráti szívességnek, hogy megszabadítalak a gondtól, mert még leadni is úgy tudnád, ha fizetsz érte, mert veszélyes hulladék... ja, szívesen!Moby írta:Megjött a hangoskodó XBOX-om frankfurtból a javítóból. Miután összesen egy fél napot töltött ott, nem vártam, hogy bármit csinálnak vele. Utólag be kell lássam, hogy tévedtem.
A németeknek fél nap elegendő volt ahhoz, hogy leejtsék a gépet, letörjék és felgyűrjék a sarkát a gépnek, majd az elejét végigszántsák csavarhúzóval, a drive-ot pedig megetessék cérnával (erre szerintem csak valami abszurd magyarázat lehet), aminek szerencsére kilógott a vége, így ki tudtam belőle húzni, mielőtt megeszi az egészet.
Ugyanagy a hangja nem változott semmit, de mostmár a külalakja szimmetriába került a venti minőségével. Igazi profi munka ez kérem!
A jókurvaanyádatMS!Spoiler
KurvaanyádMS
Nincs kinél/hol/hogy nem hagyni. A magyar support ilyen sony szintű, nyálcsorgató izék, semmiről sem tudnak semmit, és semmit nem tudsz velük intézni, kötelező biodíszletként vannak, a szervizelést meg gép intézi. Gyakorlatilag nincs hol reklamálni. Itt nincs triwarden, meg hireltech, hogy majd ledumálod az ügyet valakivel.DanielT írta:Ez kegyetlen. Remélem nem hagyod ennyiben, mert ilyet nem szabad.
Még nem döntöttem el, de valszeg a hardveraprón végzi. Ehhez nekem nem tud elég olcsó lenni a 300 forintos ganépassz.eje75 írta:A qwa anyjukat... hagyd ezt a szar a felébe, ne szarakodj vele.... megveszem Tőled, ne szopj vele többet.... 50e? Az több mint fair ár ezért az ütött-kopott kerregő szarért....amire még exku. sincs... tekints baráti szívességnek, hogy megszabadítalak a gondtól, mert még leadni is úgy tudnád, ha fizetsz érte, mert veszélyes hulladék... ja, szívesen!
Nahát pedig az xbotoktól mindig ezt hallottam: MS supportMoby írta:Nincs kinél/hol/hogy nem hagyni. A magyar support ilyen sony szintű, nyálcsorgató izék, semmiről sem tudnak semmit, és semmit nem tudsz velük intézni, kötelező biodíszletként vannak, a szervizelést meg gép intézi. Gyakorlatilag nincs hol reklamálni. Itt nincs triwarden, meg hireltech, hogy majd ledumálod az ügyet valakivel.
A cseréket egész faszán le tudták managelni. Amikor már a kezükbe is kell venni valamit, ott már ezek szerint jön a balfaszkodás. Amit nehéz megérteni, hogy ilyenért minek kell franfurtig menni? Ilyen kontárokat itt MO-n is találnának. Olcsóbban.Micsu írta:Nahát pedig az xbotoktól mindig ezt hallottam: MS support
Ez a méreg, nem a cián!Moby írta:Megjött a hangoskodó XBOX-om frankfurtból a javítóból.
*összebarmoltkonzol.jpg*
Nézd a pozitív oldalát: már erre is lehet lukat fúrni végre. Rondább már nem lesz.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2021.10.18. 19:56-kor.
Ez elég durván hangzikMoby írta:Nincs kinél/hol/hogy nem hagyni. A magyar support ilyen sony szintű, nyálcsorgató izék, semmiről sem tudnak semmit, és semmit nem tudsz velük intézni, kötelező biodíszletként vannak, a szervizelést meg gép intézi. Gyakorlatilag nincs hol reklamálni. Itt nincs triwarden, meg hireltech, hogy majd ledumálod az ügyet valakivel.
Sounds like a megegyezés to nekem... 50e jó pénz érte: nekem jó, neked meg pénz...Moby írta:Még nem döntöttem el, de valszeg a hardveraprón végzi. Ehhez nekem nem tud elég olcsó lenni a 300 forintos ganépassz.
Ért itt valaki a 3d nyomtatókhoz valamelyest?
Felmerült, hogy kéne vegyek egyet, de még csak épo sötétben kezdtem el tapogatózni.
Abban má talán biztos vagyok, hogy resin nyomtató kell.
Makettezéshez kellene apróságokat nyomtatni, 1:24 autókhoz pl turbot, egyéb apró, pár mm es cuccoktol a pár centisig, de elég nagy részletességgel.

Mindenképpen 2 részesre tervezték. Túl sok a tartalom, hogy beleférjen egy mozis idősávba.Tom írta:ööö... ...
.
.
.
Megnéztem ezt a Dünét...
...
...
...
A tököm sem tudta, hogy ez egy fél film... Ahogy olvasom még nem is kaptak zöld utat a befejezésre... Ennek a bevezető, felvezető fél valaminek a sikere függvényében folytatják, avagy sem.
Miért ilyen állatok?!
Meanwhile egy párhuzamos univerzumban bekerült a pc-s ganépasszba is az outriders, és van benne xbox-pc crossplay, szóval már alig várom, hogy bétatesztelhessem ezt a featurét, és ugyancsak ez a tervem, hogy a back4bloodban teszteljem a pc-xsx crossplayt.
Kíváncsi vagyok, a gyakorlatban ez hogyan fog hasítani. Reméljük jobban, mint az ms szervíz.
Szerintem is az a kitörési pont Moby, hogy eladod vmi diszkonttal a faszba a hangoskarcos cuccot és veszel egy nem hangosat és kész. Ha a karcok hiányoznának azt tudod gyorsan reprodukálni, ha meg a hangosság kezd el hiányozni, akkor csak bekapcsolod mellé a ps5öt is és problem solved.
/szerk: düne majd pénteken imaxban (de több különböző baráti-kollegiális társaságba is van meghívásom, szóval lesz az 3x IMAX is, de pénteken kezdek, ha lesz jegy), én hallottam, hogy darabolták, mint a hobbitot, de ettől még lehet jó, meg remélem imaxban baszó lesz a látvány.
A squidgém, meg majd idővel, birizgálja a fantáziámat a hype, és gyötör a fomo is, de most nincs ilyenre időm, éppen "6. aegon targaryen kalandjai a közeli és távoli rokonokkal" című sorozatot néztem újra, és az nem két perc volt.
/szerk2: napi ms alakítás: ac:vikingek gold (ami az alapgém+seasonpassz) az egy ezressel drágább, mint külön megvenni az alapgémet és a külön a season passt. Immortal felix ugyanez. Taps. Xboxon mindez.

Az elmúlt két évet jórészt a prototyping területünk tökéletesítésével töltöttük a cégnél, egész komolynak mondható nyomtatófarmmal, 3d szkenerrel, vákuumöntészettel, stb. Van némi rálátásom a dologra.Mekee írta:Ért itt valaki a 3d nyomtatókhoz valamelyest?
Felmerült, hogy kéne vegyek egyet, de még csak épo sötétben kezdtem el tapogatózni.
Abban má talán biztos vagyok, hogy resin nyomtató kell.
Makettezéshez kellene apróságokat nyomtatni, 1:24 autókhoz pl turbot, egyéb apró, pár mm es cuccoktol a pár centisig, de elég nagy részletességgel.
TasManXT írta:Mindenképpen 2 részesre tervezték. Túl sok a tartalom, hogy beleférjen egy mozis idősávba.
Ez rendben van (Habár ez a felvezető kb. két mondattal leírható cselekménnyel rendelkezik). A baj ezzel az, hogy nem zsírozták le a második rész gyártását. Ha bukni fog a kasszáknál, amire elég jó esély van lévén a járvány miatt, illetve hogy streamingen elérhető egy idejüleg. Így simán előfordulhat, hogy ez így ennyi marad. Olyan kicsit mintha fognál egy star wars filmet, amik előtt mindig egy rövid szöveges felvezető van és azt filmesítenéd meg, ami úgy ér véget (vagy inkább úgy nem ér véget), hogy várod hogy elkezdődjön a film. Ez így ebben a formában nem jó. Ha párhuzamosan forgatták volna a kettőt, és biztos lenne, hogy elkészül a vége is, akkor semmi baj nem lenne, mert amúgy a színészek jók, a történet és a világ bemutatása remek, de ha sosem fogják befejezni, akkor csak lógni fog a levegőbe sajnos.
Nem láttam, de kétlem, hogy bármelyik megfilmesítése felér a könyvekhez.Tom írta:Ez rendben van (Habár ez a felvezető kb. két mondattal leírható cselekménnyel rendelkezik). A baj ezzel az, hogy nem zsírozták le a második rész gyártását. Ha bukni fog a kasszáknál, amire elég jó esély van lévén a járvány miatt, illetve hogy streamingen elérhető egy idejüleg. Így simán előfordulhat, hogy ez így ennyi marad. Olyan kicsit mintha fognál egy star wars filmet, amik előtt mindig egy rövid szöveges felvezető van és azt filmesítenéd meg, ami úgy ér véget (vagy inkább úgy nem ér véget), hogy várod hogy elkezdődjön a film. Ez így ebben a formában nem jó. Ha párhuzamosan forgatták volna a kettőt, és biztos lenne, hogy elkészül a vége is, akkor semmi baj nem lenne, mert amúgy a színészek jók, a történet és a világ bemutatása remek, de ha sosem fogják befejezni, akkor csak lógni fog a levegőbe sajnos.
DIGI-nél decemberben jön a 10GBPS havi ÖTEZERÉR LOL.
Asszem váltok erre :D
Asszem váltok erre :D
Ha csak a felszin nezem jol hangzik de felenk olyan szarul szolgaltanak meg fapad hogy ihaj, nameg miota Meszie lett meg annyira se erdekel, valszeg meg szarabb lesz.Moby írta:DIGI-nél decemberben jön a 10GBPS havi ÖTEZERÉR LOL.
Asszem váltok erre :D
A többi szolgáltató gigabitjét nem ismerem, de egyszer nem tudtam az elmúlt 5 évben nyakoncsípni őket, hogy ne lenne meg a gigabit. Nem tudom felétek miért olyan szar. Totálisan ismeretlen fogalom a szolgáltatáskiesés errefelé.Micsu írta:Ha csak a felszin nezem jol hangzik de felenk olyan szarul szolgaltanak meg fapad hogy ihaj, nameg miota Meszie lett meg annyira se erdekel, valszeg meg szarabb lesz.
Ja, nekem is velük a legjobbak a tapasztalataim. Pesten viszont csak most jön a gigabit és a wifi6, de igazság szerint 100 Mbittel is jól elvoltam. De hát ugyanúgy 6k lesz telefon+tévé+telefon, belefér.Moby írta:A többi szolgáltató gigabitjét nem ismerem, de egyszer nem tudtam az elmúlt 5 évben nyakoncsípni őket, hogy ne lenne meg a gigabit. Nem tudom felétek miért olyan szar. Totálisan ismeretlen fogalom a szolgáltatáskiesés errefelé.
Nekem is az első zsigeri reakcióm az volt a hírre, hogy előbb azt kéne megoldaniuk, hogy ne 400mbit jöjjön gigabit címén a vadi új, lakásba behúzott optikán. Bár 10 gbitnek azért már a 40%-a sem lenne rossz ötezeré'.Moby írta:A többi szolgáltató gigabitjét nem ismerem, de egyszer nem tudtam az elmúlt 5 évben nyakoncsípni őket, hogy ne lenne meg a gigabit. Nem tudom felétek miért olyan szar. Totálisan ismeretlen fogalom a szolgáltatáskiesés errefelé.
Ott valami router lesz szar szerintem. Nem tudok másra gondolni. Nálam mintha valami digi next lenne hozzátok képest :Dbenőmenő írta:Nekem is az első zsigeri reakcióm az volt a hírre, hogy előbb azt kéne megoldaniuk, hogy ne 400mbit jöjjön gigabit címén a vadi új, lakásba behúzott optikán. Bár 10 gbitnek azért már a 40%-a sem lenne rossz ötezeré'.
Lemaradtál róla sajna. Az MS cseréli nekem egy újra. Elismerték, hogy náluk lett ilyen. Már úton van frankfurtba. Ismét.eje75 írta:Sounds like a megegyezés to nekem... 50e jó pénz érte: nekem jó, neked meg pénz...
Nekem csak 300/20as T van, aminek tökre elégedett vagyok a sebességével, csak az xboxról pc streamelés volt gány.benőmenő írta:Nekem is az első zsigeri reakcióm az volt a hírre, hogy előbb azt kéne megoldaniuk, hogy ne 400mbit jöjjön gigabit címén a vadi új, lakásba behúzott optikán. Bár 10 gbitnek azért már a 40%-a sem lenne rossz ötezeré'.
Úgyhogy léptem egy merészet és egyik nap lecseréltem a huszonéve használt utp kábeleket újakra, a többsége rövidebb is lett 50-100-200 centivel, mert ugye nem maradék kábel, hanem pont oda vettem ahova kell, akkorát amekkora kell, azóta packloss jelenség megszűnt, vajsima lett minden is.
Ms supportMoby írta:Lemaradtál róla sajna. Az MS cseréli nekem egy újra. Elismerték, hogy náluk lett ilyen. Már úton van frankfurtba. Ismét.
Gyorsan eltunt ez a kurva anyad ms :D
Az már ezt megelőzően elkopott. Már akkor, amikor aktuálisabb lett volna, mint bármikor. De nincs kanalam másolgatni, a leáldon meg nincs aláírás...Micsu írta:Ms support
Gyorsan eltunt ez a kurva anyad ms :D
Vagy csak Ausztriáig nem ér el a wifi.Moby írta:Ott valami router lesz szar szerintem. Nem tudok másra gondolni. Nálam mintha valami digi next lenne hozzátok képest :D
Boldog cloudnapot mindenkinek!
Reggel kivágtak két anyajegyet a hátamból, szóval ma ilyen itthon relaxálós programot szerveztem csak, mert nem tudok se hátradőlni, se semmit lényegiben, mert szétszakad az összevarrt seb a hátamon, és relax közben olvastam a hírekben ezt az M3as autópályán a belső sávban állóra fékezésre kényszerített egy autós egy másikat cikket (videó , mert így bemondásra simán rámondanám, hogy aki ilyet mond, hogy van az hazudik...), megnéztem a videót, és elkezdte a youtube sorban feldobni a hasonlókat, és látom a reggeli gyereket kirakom az egyik suliban, másikat a másik suliban, majd melóba be úton milyen balesetek vannak feltöltve a budapesti autósok csatornára, és erősen érik bennem a gondolat, hogy csőrös Zilre cserélem az autót a picsába, aztán hadd szóljon! El nem hiszem mik vannak feltöltve.
60e-ig felmehetek, de ez a final ajánlatom.. Szép papírba lesz csomagolva, de attól az még kutyaszar... Szép papírban.. 60e!Moby írta:Lemaradtál róla sajna. Az MS cseréli nekem egy újra. Elismerték, hogy náluk lett ilyen. Már úton van frankfurtba. Ismét.
Spoiler
Most ne vegyel egy darabig bitcoint nehogy megint bezuhanjon :Deje75 írta:60e-ig felmehetek, de ez a final ajánlatom.. Szép papírba lesz csomagolva, de attól az még kutyaszar... Szép papírban.. 60e!Spoiler
Hát bezuhan az nélkülem is, így a csúcsról....Micsu írta:Most ne vegyel egy darabig bitcoint nehogy megint bezuhanjon :D
Na hát ettől azért kicsit becsandázgatok, hogy ennyire nyit a Sony Pc-re. Hamarosan remélem a Ganépasszban nyit a TLOU3.
Ez elkerülhetetlen volt. PCn még tömegek vannak, de mindenki alól öregszik ki a config, új megfizethetetlen, ha hagyod az ms-t egyedül szabadon garázdálkodni, akkor amikor megdöglik a pc akkor mindenki xboxot vesz, muszáj promózni a másik ökoszisztémát, ha versenyben akarnak maradni.DanielT írta:Na hát ettől azért kicsit becsandázgatok, hogy ennyire nyit a Sony Pc-re. Hamarosan remélem a Ganépasszban nyit a TLOU3.
Folytatódik a beetetés. Nemhülyékezek.insp írta:BOOOOOOYYYYYY:
[vdeo]https://www.youtube.com/watch?v=HqQMh_tij0c[/video]
*fél év után amúgy pont ma néztem rá a gpu árakra. Lol.
Jobbulást.... nekem a mellkasomról szedtek le annó kettőt.. szétnyílt az is a munkahelyemen, azt vettem először észre, hogy fázok, lenéztem, akkor már csurom vér volt az ingem.... visszavittek a kórházba, bekopogtam, a nővér kinézett, látta, hogy egy maroknyi véres gézlapot szorítok a mellkasomra és egyből mondta: "meglőtték? menjen a traumára..."... mondtam nem, csak a kolléga aki ott ül és röhögcsél, elbaszott valamit... faszi felállt, bocsánatot se kért, csak ráöltött még kettőt, aztán: "menjen haza és otthonában gyógyuljon..."Botond írta:Reggel kivágtak két anyajegyet a hátamból, szóval ma ilyen itthon relaxálós programot szerveztem csak, mert nem tudok se hátradőlni, se semmit lényegiben, mert szétszakad az összevarrt seb a hátamon,
Köszi, nekem eddig nem volt gond, de még csak most jön az első átkötözés.eje75 írta:Jobbulást.... nekem a mellkasomról szedtek le annó kettőt.. szétnyílt az is a munkahelyemen, azt vettem először észre, hogy fázok, lenéztem, akkor már csurom vér volt az ingem.... visszavittek a kórházba, bekopogtam, a nővér kinézett, látta, hogy egy maroknyi véres gézlapot szorítok a mellkasomra és egyből mondta: "meglőtték? menjen a traumára..."... mondtam nem, csak a kolléga aki ott ül és röhögcsél, elbaszott valamit... faszi felállt, bocsánatot se kért, csak ráöltött még kettőt, aztán: "menjen haza és otthonában gyógyuljon..."
MoslékPunk 2077 nextgen verzió elhalasztva 2022 Q1-re, milyen meglepő!
"elhalasztva" vagyis az ismét hibásan felmért határidőhöz képest most mondtak egy másikat.
Nyugodtan lehetne ebből 2023 és még akkor se tudná a behazudott dolgok felét se.
"elhalasztva" vagyis az ismét hibásan felmért határidőhöz képest most mondtak egy másikat.
Nyugodtan lehetne ebből 2023 és még akkor se tudná a behazudott dolgok felét se.
Elég, ha félévente ránézel, csak szólj, ha már nem LOL, és jöhet nekem is a BOI.Greyfox írta:Folytatódik a beetetés. Nemhülyékezek.
*fél év után amúgy pont ma néztem rá a gpu árakra. Lol.
Addig meg a HoMM II-övel integrált kártyán is elvagyok. A PC a legjobb és legolcsóbb! (Múltkor éjfélkor belenéztem, hajnal 5-ig. Ilyen konzolexkluzívval még sose volt. Forzával PC-n igen, de azt hagyjuk.)
Nahat amig a streamerek, influencerek eroltetik a pct addig nem kell temetni.Botond írta:Ez elkerülhetetlen volt. PCn még tömegek vannak, de mindenki alól öregszik ki a config, új megfizethetetlen, ha hagyod az ms-t egyedül szabadon garázdálkodni, akkor amikor megdöglik a pc akkor mindenki xboxot vesz, muszáj promózni a másik ökoszisztémát, ha versenyben akarnak maradni.
Gondolkoztam rajta h elkezdem pcn de meg bugos most is.DanielT írta:MoslékPunk 2077 nextgen verzió elhalasztva 2022 Q1-re, milyen meglepő!
"elhalasztva" vagyis az ismét hibásan felmért határidőhöz képest most mondtak egy másikat.
Nyugodtan lehetne ebből 2023 és még akkor se tudná a behazudott dolgok felét se.
És ha egy bug se lenne, akkor is hiányozna az összes dolog ami miatt pl én is vártam és amit kamuztak róla. Undorító ami ezzel a projekttel történt.Micsu írta:Gondolkoztam rajta h elkezdem pcn de meg bugos most is.
Mi faj a legjobban?DanielT írta:És ha egy bug se lenne, akkor is hiányozna az összes dolog ami miatt pl én is vártam és amit kamuztak róla. Undorító ami ezzel a projekttel történt.
Nincs semmi döntésed a sztoriban, aminek jelentősége lenne. Nincs jelentősége a karakter előéletének, 20 perc játékidő után mindenki ugyanoda kerül. Az egész világ egy papírmasé szar, minden hazugság volt a bejárható létező boltoktól kezdve, a közlekedésen át, MINDEN. Csak autó+motor van, nincs semmi repülő cucc, vagy érdekes sci-fi jármű. Nincs valódi karakter customizálás, a játékmenet balansz nem létezik. Szó szerint egy műfasszal végig lehet vinni az egészet fegyverként. A mesterséges intelligencia a Pac-Manban jobb volt, borzalom az egész ami nem screenshoton jól beállított jelenet.Micsu írta:Mi faj a legjobban?
Tényleg ÓRÁKIG lehetne sorolni, hogy mi minden nincs benne, mert nincs benne semmi, amit ne csinált volna meg már szinte mindenki jobban és hihetőbben 10-20 éve.
Ja és természetesen 1 éve nem nyúltam hozzá, ott rohad 1%-on. Mindent az ezer videóból, fórumból stb tudom, mert az egyetlen szórakozás amit ad, hogy nézem ezt a borzalmat.DanielT írta:Nincs semmi döntésed a sztoriban, aminek jelentősége lenne. Nincs jelentősége a karakter előéletének, 20 perc játékidő után mindenki ugyanoda kerül. Az egész világ egy papírmasé szar, minden hazugság volt a bejárható létező boltoktól kezdve, a közlekedésen át, MINDEN. Csak autó+motor van, nincs semmi repülő cucc, vagy érdekes sci-fi jármű. Nincs valódi karakter customizálás, a játékmenet balansz nem létezik. Szó szerint egy műfasszal végig lehet vinni az egészet fegyverként. A mesterséges intelligencia a Pac-Manban jobb volt, borzalom az egész ami nem screenshoton jól beállított jelenet.
Tényleg ÓRÁKIG lehetne sorolni, hogy mi minden nincs benne, mert nincs benne semmi, amit ne csinált volna meg már szinte mindenki jobban és hihetőbben 10-20 éve.
Miért lenne a PC helyett a default választás az Xbox? Simán mennének PS5 re a népek, mert ott végre nem ugyanaz a szar van.Botond írta:Ez elkerülhetetlen volt. PCn még tömegek vannak, de mindenki alól öregszik ki a config, új megfizethetetlen, ha hagyod az ms-t egyedül szabadon garázdálkodni, akkor amikor megdöglik a pc akkor mindenki xboxot vesz, muszáj promózni a másik ökoszisztémát, ha versenyben akarnak maradni.
Talan van 300ftos gane psen?DanielT írta:Miért lenne a PC helyett a default választás az Xbox? Simán mennének PS5 re a népek, mert ott végre nem ugyanaz a szar van.
Uc film trailerenek a nezesekor annyira volt uc feelingem mindha egy kombajn tesztelos videot neztem volna. Par helyszin ismeros volt es kb ennyi :D
Zóanagyvarázsló írta:Elég, ha félévente ránézel, csak szólj, ha már nem LOL, és jöhet nekem is a BOI.
Addig meg a HoMM II-övel integrált kártyán is elvagyok. A PC a legjobb és legolcsóbb! (Múltkor éjfélkor belenéztem, hajnal 5-ig. Ilyen konzolexkluzívval még sose volt. Forzával PC-n igen, de azt hagyjuk.)
Gondolom másnak igen. Egyik se jobb, mint a másik. Ezért kell mindkettő :D