Re-skin. Kis túlzással mint az összes előző Windows kb.benőmenő írta:Túl sok reményt nem fűzök hozzá. Majd teszek megint egy próbát a Linuxszal, mostanában úgysem játszok sokat PC-n.
Egyelőre UI fingreszelésen túl nem látom mit hozhat, és az is olyan Windowosan lett megvalósítva még ebben kiszivárgott buildben.
[attachment=0]photo_2021-06-19_12-37-16.jpg[/attachent]
A PC-s játékoknak leáldozott
A sonynál az egész életciklus az. Sőt. Lásd PS3 :Daabyssx írta:Rárohantatok egy launchverzióra és bétatesztelitek a gyerekbetegségeit. Ráadásul ez egy nehezített, járványhelyzetes, yieldproblémás környezetben készült, erőltetett launch volt.
Ja, én is megbántam már, hogy nem vártam még 2 évig és nyomtam a netbook procis hulladékkal.aabyssx írta:Rárohantatok egy launchverzióra és bétatesztelitek a gyerekbetegségeit. Ráadásul ez egy nehezített, járványhelyzetes, yieldproblémás környezetben készült, erőltetett launch volt.
Bárcsak reskin lett volna a Windows 10... Akkor nem tették volna totál taccsra.aabyssx írta:Re-skin. Kis túlzással mint az összes előző Windows kb.
Most pl a legutóbbi frissítés óta működik rendesen a hang kimenet váltás. Eddig ha rányomtam, stroboszkópként villogtak egy ideig a lehetséges kimenetek és még kellett várni mire megnyugszik és választhatok.
Hardcore sci-fi alatt az SS2-t érted?arty írta:Najóóó, de nem mindenki preferálja a romantikus limonádét a hardcore scifi helyett
amugy +1 a judgementre, még úgy is h a coopból kihagytatok!
Az 5-ben volt a mostoha idöjárás. Végül is a korábbi jármüves menekülös részek újszerü variációja volt, de co-opban én csak a lány lehettem benne, Botondnak kellett baszatnia. Konkrétan a játék nem engedte nekem vezetni a szánt kontrollerrel, csak billentyüvelTom írta:Nem is az open world-öt hiányoltam, hanem néha sikerül apróságokkal megtörni a monotonitást. Mikor minden üresjárat nélkül váltják egymást az arénaharcok az már nekem túl sok. Lehet kellene bele többféle ellenfél típus. Volt a kaparósorsjegy swarm meg a gránátos őrült változata, akkor a locust sima harcos és variációi, hogy sisakkal, sniperrel vagy íjjal volt, a buzogányos nagydarab, meg a bekebelező swarm, meg a swarm raj. Mondjuk így leírva sok, de sok fajta ellen ugyan azzal a taktikával kell harcolni. Nem tudom mit lehetett volna még pluszba bele. A mostoha időjárás király volt a 4-be, azon valamit csavarhattak volna itt-ott. Mondjuk a láva csúszda király volt.
Cserébe hagyunk haloban vezetni és az mindig jól is sül el!Zóanagyvarázsló írta:Az 5-ben volt a mostoha idöjárás. Végül is a korábbi jármüves menekülös részek újszerü variációja volt, de co-opban én csak a lány lehettem benne, Botondnak kellett baszatnia. Konkrétan a játék nem engedte nekem vezetni a szánt kontrollerrel, csak billentyüvel
Ment egy PÜBotond írta:Cserébe hagyunk haloban vezetni és az mindig jól is sül el!
Köszi, válaszoltam.Moby írta:Ment egy PÜ
nem tartom hc scifinek a serious sam 2-t, és a sztoriról szerintem ott egyébként is méltatlanul kevés szó esik!Zóanagyvarázsló írta:Hardcore sci-fi alatt az SS2-t érted?
Nahat a 4.ben kapsz storyt is de minek.arty írta:nem tartom hc scifinek a serious sam 2-t, és a sztoriról szerintem ott egyébként is méltatlanul kevés szó esik!
Igazából a teljes Reskinnel is adósak legalább az első Windows NT óta.aabyssx írta:Re-skin. Kis túlzással mint az összes előző Windows kb.
szórsz
Valamék nem vágja a wifit expert szinten? Lőttem egy Asus AX92U-t az AC-s kütyüm helyett, ha már a ps5, meg a notim, meg egyre több minden wifi6-os. De a sebesség az ~kb ugyanaz. PS5-ön kicsit jobb, az mér kicsivel 400mbit felett, a notim még ennyit se.
Hol bújik el a sávszélesség?
/sőt, most hogy nézem, a notim jobbat mér wifi5-ön, mint 6-on. WTF?
Hol bújik el a sávszélesség?
/sőt, most hogy nézem, a notim jobbat mér wifi5-ön, mint 6-on. WTF?
Én annyira expert vagyok, hogy most tudtsm meg, van wifi 5 és 6. A kocsmákban csak free wifit írnak, az biztos demó :(Moby írta:Valamék nem vágja a wifit expert szinten? Lőttem egy Asus AX92U-t az AC-s kütyüm helyett, ha már a ps5, meg a notim, meg egyre több minden wifi6-os. De a sebesség az ~kb ugyanaz. PS5-ön kicsit jobb, az mér kicsivel 400mbit felett, a notim még ennyit se.
Hol bújik el a sávszélesség?
/sőt, most hogy nézem, a notim jobbat mér wifi5-ön, mint 6-on. WTF?
Routert talán nekem se ártana váltani, ha Pesten is váltok félgigásra vagy gigásra, akkor a 100 Mbit kevés lesz töle (fingomsincs wifin mit tud, ez a WLAN).
Az elsö NT-m a Win 2000 volt, az eleve úgy nézett ki számomra, mint a 98 meg azelöttiek.
Na, hát expert nem lettem, de egy biztos, speedtestel valamiért nem lehet sebességet mérni. Totál fals eredmények születnek. Szóval elővettem jó öreg torrentet.Zóanagyvarázsló írta:Én annyira expert vagyok, hogy most tudtsm meg, van wifi 5 és 6. A kocsmákban csak free wifit írnak, az biztos demó :(
Routert talán nekem se ártana váltani, ha Pesten is váltok félgigásra vagy gigásra, akkor a 100 Mbit kevés lesz töle (fingomsincs wifin mit tud, ez a WLAN).
Asus AX92U - Wifi6 (~65KHuf)
Spoiler
Xiaomi AC2100 tube - Wifi5 (~15KHuf)
Spoiler
Szerintem maradok wifi5-ön, ezt meg visszaviszem a faszba. Azt hozzátenném, hogy az asus tetején simán elkészül a rántotta úgy, hogy megy a klíma, és pont ott csapódik le a hűvös, a géptől eg már csak a miniatűr tápja forróbb. A xiaomi meg ippeg langyoskás. Szerintem ha valamikor mégis áttérek wifi6-ra, az is xiaomi lesz, mondjuk az ax6000, de az is majd akkor, ha nem ilyen ökör árban mennek ezek.
de ménem ax3600 most? asus felébe kerül, xiaomi, mibajlehetne? ;)Moby írta:Na, hát expert nem lettem, de egy biztos, speedtestel valamiért nem lehet sebességet mérni. Totál fals eredmények születnek. Szóval elővettem jó öreg torrentet. Szerintem maradok wifi5-ön, ezt meg visszaviszem a faszba. Azt hozzátenném, hogy az asus tetején simán elkészül a rántotta úgy, hogy megy a klíma, és pont ott csapódik le a hűvös, a géptől eg már csak a miniatűr tápja forróbb. A xiaomi meg ippeg langyoskás. Szerintem ha valamikor mégis áttérek wifi6-ra, az is xiaomi lesz, mondjuk az ax6000, de az is majd akkor, ha nem ilyen ökör árban mennek ezek.
(nekem kistesó ax1800 van, mérjek vele egy ps5öt? és amugy elég worst case itt a ház, mer vasgerendák-pántok határolják a routert a ps-től...)
Nem lehet, hogy magasabb frekvencián üzemel? Annak rövidebb a hatótávja, sokkal hamarabb romlik a minőség.Moby írta:Valamék nem vágja a wifit expert szinten? Lőttem egy Asus AX92U-t az AC-s kütyüm helyett, ha már a ps5, meg a notim, meg egyre több minden wifi6-os. De a sebesség az ~kb ugyanaz. PS5-ön kicsit jobb, az mér kicsivel 400mbit felett, a notim még ennyit se.
Hol bújik el a sávszélesség?
/sőt, most hogy nézem, a notim jobbat mér wifi5-ön, mint 6-on. WTF?
Ez normális valamennyire. Úgy működik, hogy benne hagyják a régi API-kat is, ezzel biztosítják a visszafelé kompatibilitást. Az a Win3.1-et idéző file open dialog is ilyesmi. Lehet, hogy már vagy 10 éve deprecatednek jelölték, de még túl sok minden használja, és nem gyomlálták ki. És végülis azt is felturbózták valamennyire, mert az általános kerek sarkok azon is megjelennek. :D:D
És a 3080-asok nem fogynak. Akkora a kaosz az arazasban, hogy siman talalsz 3080-nal olcsobb 3090est. Banyaszok inkabb eladjak, nem veszik, jon a nyar.. 1 honap mulva lesz 400-er 3080?
Majdnem kábeles gigabit sebesség WiFi 5-tel és még több kell? Vannak ám igények, közben a PS5-nek meg lóg a bele... Arany WC a putriba!Moby írta:Na, hát expert nem lettem, de egy biztos, speedtestel valamiért nem lehet sebességet mérni. Totál fals eredmények születnek. Szóval elővettem jó öreg torrentet.
Asus AX92U - Wifi6 (~65KHuf)Spoiler
Xiaomi AC2100 tube - Wifi5 (~15KHuf)Spoiler
Szerintem maradok wifi5-ön, ezt meg visszaviszem a faszba. Azt hozzátenném, hogy az asus tetején simán elkészül a rántotta úgy, hogy megy a klíma, és pont ott csapódik le a hűvös, a géptől eg már csak a miniatűr tápja forróbb. A xiaomi meg ippeg langyoskás. Szerintem ha valamikor mégis áttérek wifi6-ra, az is xiaomi lesz, mondjuk az ax6000, de az is majd akkor, ha nem ilyen ökör árban mennek ezek.
HW aprón most pont éppen egy kis visszakorrekciót figyelek meg, a nagyon "olcsó" áron nyomott 3080asok és 3080ti-oknak lett új gazdája, a többi meg picit drágábban ott van mind. Sok idő lesz ez még mire elindul lefele. Én már annak is örülnék, ha alza.hu normáláras készletet nem kapkodnák el instant és lenne esély elcsípni egyet "rendes" áron a 3080ti-okból. Scalpernek továbbra se szívesen adnék egy fillért se.Greyfox írta:És a 3080-asok nem fogynak. Akkora a kaosz az arazasban, hogy siman talalsz 3080-nal olcsobb 3090est. Banyaszok inkabb eladjak, nem veszik, jon a nyar.. 1 honap mulva lesz 400-er 3080?
Na nem is ez az iparihulladék miatt kell a gyorsabb wifi.DanielT írta:Majdnem kábeles gigabit sebesség WiFi 5-tel és még több kell? Vannak ám igények, közben a PS5-nek meg lóg a bele... Arany WC a putriba!
Az első vélemények az AMD super resolution próbálkozásával kapcsolatban nem rosszak.
Ez a recsit lesz nálam 2021 játéka.
Mármint ez fog menni az év hátralévő részében. Olyan kikúrtúl élvezem meg leköt, hogy ilyen 10 perces etapokban tudom csak fogyasztani. Per nap. Onnantól standby üzemmódba kapcsol a szervezetem. De annyira kielégíti ez is minden géming igényemet, hogy nem is kívánok mellette mást.
Mármint ez fog menni az év hátralévő részében. Olyan kikúrtúl élvezem meg leköt, hogy ilyen 10 perces etapokban tudom csak fogyasztani. Per nap. Onnantól standby üzemmódba kapcsol a szervezetem. De annyira kielégíti ez is minden géming igényemet, hogy nem is kívánok mellette mást.
Lepörgött a Call of the sea pc-n is, hogy megnézzem a másik befejezést is, de ugyanaz a véleményem. Nem rossz, csak nekem ezek a walksimek nem a világom. De rendben volt teljesen art is, puzzleök is, egyszerűen az ízlésem nem kapja el a stílus.Moby írta:Az nekem bejött.
Akkor ajánlom helyette a Tenet című filmet. Én most Starwars szereplőkkel megcsinált foci szimulátort is lelkesebben nyomnék mint ezt az elmebeteg szart nézzem.Moby írta:Ez a recsit lesz nálam 2021 játéka.
Mármint ez fog menni az év hátralévő részében. Olyan kikúrtúl élvezem meg leköt, hogy ilyen 10 perces etapokban tudom csak fogyasztani. Per nap. Onnantól standby üzemmódba kapcsol a szervezetem. De annyira kielégíti ez is minden géming igényemet, hogy nem is kívánok mellette mást.
Az rdr2vel en is ugy vagyok hogy 2 oras etapokban tolom ha elem kerult hetente 1x de attol meg tetszik. :PMoby írta:Ez a recsit lesz nálam 2021 játéka.
Mármint ez fog menni az év hátralévő részében. Olyan kikúrtúl élvezem meg leköt, hogy ilyen 10 perces etapokban tudom csak fogyasztani. Per nap. Onnantól standby üzemmódba kapcsol a szervezetem. De annyira kielégíti ez is minden géming igényemet, hogy nem is kívánok mellette mást.
Előző Racsetet 1 perc után kukáztam pro-n a 30 frém miatt, most nekiálltam és bár gyönyörű szó szerint nem bírok belőle 10 percnél többet. Eddig csak a PSP-sel játszottam, ott ráfogtam hogy lebutított, de bármelyik részből néztem gameplay-t nem igazán értettem mitől népszerű.
Ha a megszokottan népszerü játékokat gameplayét nézzük, akár általában, akár a topikban, egyáltalán nem lefelé lóg ki az általam PS3-on végigjátszott 6 rész. Hogy a Sunset Overdrive óta vissza- vagy elörelépett az Insomniac, így nem tudom, de a reboot videók alapján nem tünt újdonságnak, de ez az új sem.Necro írta:Előző Racsetet 1 perc után kukáztam pro-n a 30 frém miatt, most nekiálltam és bár gyönyörű szó szerint nem bírok belőle 10 percnél többet. Eddig csak a PSP-sel játszottam, ott ráfogtam hogy lebutított, de bármelyik részből néztem gameplay-t nem igazán értettem mitől népszerű.
Pedig pont a gameplay jó benne. Jó benne lőni, mozogni, gyűjtögetni, jók a fegyverek stb. Ez egy akció platformer, amiből hirtelen nem tudnék sok jobbat mondani.Necro írta:Előző Racsetet 1 perc után kukáztam pro-n a 30 frém miatt, most nekiálltam és bár gyönyörű szó szerint nem bírok belőle 10 percnél többet. Eddig csak a PSP-sel játszottam, ott ráfogtam hogy lebutított, de bármelyik részből néztem gameplay-t nem igazán értettem mitől népszerű.
Same here. Egyáltalán nem élvezem a gameplayt. A karakterek se tetszenek. Együgyű, gyerekes. Platformernek nem nevezném, mert egy platformerben ügyesség kell. Itt az nem kell. Semminek semmi tétje. Centinként checkpoint. Fegyver rohadtsok van, az tény. De nem ettől lesz jó egy játék.Necro írta:Előző Racsetet 1 perc után kukáztam pro-n a 30 frém miatt, most nekiálltam és bár gyönyörű szó szerint nem bírok belőle 10 percnél többet. Eddig csak a PSP-sel játszottam, ott ráfogtam hogy lebutított, de bármelyik részből néztem gameplay-t nem igazán értettem mitől népszerű.
Teljesen felnőtt humora van sok helyen amit egy gyerek nem is ért, illetve teljesen intelligens karakter interakciók vannak. Félrevezet a felszín. A Star Warshoz képest például egy doktori disszertáció.deep írta:Same here. Egyáltalán nem élvezem a gameplayt. A karakterek se tetszenek. Együgyű, gyerekes. Platformernek nem nevezném, mert egy platformerben ügyesség kell. Itt az nem kell. Semminek semmi tétje. Centinként checkpoint. Fegyver rohadtsok van, az tény. De nem ettől lesz jó egy játék.
szerk: már a címükben is ott a péniszhumor, amit tuti nem vettél észre:
Going Commando = Jó kis cikk és vaginal odor
Up Your Arsenal = Up your ass (arse) nem szorul magyarázatra
Size Matters = Nem szorul magyarázatra
Quest for booty = szintén, de a küldetés a valagért ésetleg kaland a kufferért fordítás megfelelő lenne.
és a Mostani Rift Apart-tól sincs messze a Ripped a fart.
SZAL ITT TRUE MÉLYSÉG VAN!!!!!!!!!! Nem is való casualoknak.
Ez akár a crackdown3 review is lehetne. Szóval egy gennel később lett cd3 ps-re is, remek, szenvedjetek ti is!deep írta:Same here. Egyáltalán nem élvezem a gameplayt. A karakterek se tetszenek. Együgyű, gyerekes. Platformernek nem nevezném, mert egy platformerben ügyesség kell. Itt az nem kell. Semminek semmi tétje. Centinként checkpoint. Fegyver rohadtsok van, az tény. De nem ettől lesz jó egy játék.
Egy gigantikus hiányosságát látom én csak - nincs benne coop :) Abszolut relaxáló a Ratchet, kellemes kis játék, de hosszabb távon uncsi. Amikor lett ps3-om, betáraztam a future trilógiát, másfelet bírtam és "elég lett", de annyira, hogy el is adtam őket... (még a végtelen backlogba se tettem be a maradékot).DanielT írta:Pedig pont a gameplay jó benne. Jó benne lőni, mozogni, gyűjtögetni, jók a fegyverek stb. Ez egy akció platformer, amiből hirtelen nem tudnék sok jobbat mondani.
Aztán legközelebb a meta szerint jelentősen gagyibb (ami egyébként nyilván a szokásos 'nemratchet tehát 0 pont' horda miatt erősen torz) All4One ratchet került elő, a demo alapján nem sokat vártam, de (főleg) a fiammal végigvittük, jól szórakoztunk, pár pályát azóta ujra lenyomtunk, mert nyaggattak a kölkök érte, hogy játszanák. A ps4es 30frémes megint-ratchettel meg csak szenvedés volt... átadtam a kölöknek, hogy fejezzen be 1-1 pályát, de ő is "elfáradt" benne. Aztán én folytattam, megint átvittem pár pályát és megint félretettem. A 60 frémnek örülök, de csak elvben: nem ugrottam rá azonnal... (mert tudom, hogy beleunnék)
Ha ma bemennék egy konzolboltba ps5ös platformert venni, tuti a Sackboyt hoznám el. Ezekbe a könnyedebb címekbe szerintem kötelező a lokál coop (Knack is integet!).
Szerintem az ugrabugrához még az 1-ben kellett a legtöbb ügyesség, de ott is leginkább az opcionális részekhez (lehet, hogy most tovább-butult). A harc viszont ahhoz képest nehéz volt valaha a szériában, hogy nem volt nehézségi szint, ha nem is vészes. Az átlagos játékok kb. hardon igényelnek annyit. Persze a Jak 2-3 mellett vicc, azokban a harc is szemét tud lenni (főleg a 2-ben), a platforming meg hardcore. Viszont a régi atchetek folyékonyabb élmények, és jobbak, szórakoztatóbbak a fegyverek.deep írta:Same here. Egyáltalán nem élvezem a gameplayt. A karakterek se tetszenek. Együgyű, gyerekes. Platformernek nem nevezném, mert egy platformerben ügyesség kell. Itt az nem kell. Semminek semmi tétje. Centinként checkpoint. Fegyver rohadtsok van, az tény. De nem ettől lesz jó egy játék.
Szerintem szórakoztató rajztfilmek ezek, sokkal rosszabb "nagy" filmek is pörögnek világba.
A Gladiator nagyjából rendes rész (de nincs Clank, még inkább a harcon a hangsúly), abban van splitscreen. Rámentek az arénaharcokra, de azért van ugrabugra is, és egész jól sült el, ha nem is arra cserélném az alapformulát.arty írta:Egy gigantikus hiányosságát látom én csak - nincs benne coop :) Abszolut relaxáló a Ratchet, kellemes kis játék, de hosszabb távon uncsi. Amikor lett ps3-om, betáraztam a future trilógiát, másfelet bírtam és "elég lett", de annyira, hogy el is adtam őket... (még a végtelen backlogba se tettem be a maradékot).
Aztán legközelebb a meta szerint jelentősen gagyibb (ami egyébként nyilván a szokásos 'nemratchet tehát 0 pont' horda miatt erősen torz) All4One ratchet került elő, a demo alapján nem sokat vártam, de (főleg) a fiammal végigvittük, jól szórakoztunk, pár pályát azóta ujra lenyomtunk, mert nyaggattak a kölkök érte, hogy játszanák. A ps4es 30frémes megint-ratchettel meg csak szenvedés volt... átadtam a kölöknek, hogy fejezzen be 1-1 pályát, de ő is "elfáradt" benne. Aztán én folytattam, megint átvittem pár pályát és megint félretettem. A 60 frémnek örülök, de csak elvben: nem ugrottam rá azonnal... (mert tudom, hogy beleunnék)
Ha ma bemennék egy konzolboltba ps5ös platformert venni, tuti a Sackboyt hoznám el. Ezekbe a könnyedebb címekbe szerintem kötelező a lokál coop (Knack is integet!).
Az hogy a fiaddal jol szorakoztal nem relevans a jatek minosegere merten, kimentek hintazni ott is jol szorakoztokarty írta:Egy gigantikus hiányosságát látom én csak - nincs benne coop :) Abszolut relaxáló a Ratchet, kellemes kis játék, de hosszabb távon uncsi. Amikor lett ps3-om, betáraztam a future trilógiát, másfelet bírtam és "elég lett", de annyira, hogy el is adtam őket... (még a végtelen backlogba se tettem be a maradékot).
Aztán legközelebb a meta szerint jelentősen gagyibb (ami egyébként nyilván a szokásos 'nemratchet tehát 0 pont' horda miatt erősen torz) All4One ratchet került elő, a demo alapján nem sokat vártam, de (főleg) a fiammal végigvittük, jól szórakoztunk, pár pályát azóta ujra lenyomtunk, mert nyaggattak a kölkök érte, hogy játszanák. A ps4es 30frémes megint-ratchettel meg csak szenvedés volt... átadtam a kölöknek, hogy fejezzen be 1-1 pályát, de ő is "elfáradt" benne. Aztán én folytattam, megint átvittem pár pályát és megint félretettem. A 60 frémnek örülök, de csak elvben: nem ugrottam rá azonnal... (mert tudom, hogy beleunnék)
Ha ma bemennék egy konzolboltba ps5ös platformert venni, tuti a Sackboyt hoznám el. Ezekbe a könnyedebb címekbe szerintem kötelező a lokál coop (Knack is integet!).
arénás, tudom :( és nekem nem splitscreen kell, ha lehet, hanem egyképernyőn kettenes! ;)Zóanagyvarázsló írta:A Gladiator nagyjából rendes rész (de nincs Clank, még inkább a harcon a hangsúly), abban van splitscreen. Rámentek az arénaharcokra, de azért van ugrabugra is, és egész jól sült el, ha nem is arra cserélném az alapformulát.
Nyilván csak abban az értelemben releváns, hogy egy könnyed ugribugri az kettesben értékelhető(bb), egyedül lehet h unod/meg se nézed. Egyedül nem szánsz időt ilyen "komolytalan, casual" izére, míg haveroddal/tesóddal/gyerekeddel meg együtt akartok szórakozni és/de nem vért szopni. Azért az átlag partijáték nem véletlenül nem a vérhácé kategória szokott lenni.Micsu írta:Az hogy a fiaddal jol szorakoztal nem relevans a jatek minosegere merten, kimentek hintazni ott is jol szorakoztok
Ha a ratchetben minden ugrást milliméterre kéne kiszámolni, lehet nem lenne nagy fun, hogy VALAKI mindig leesik (coopban).
Szerintem ez platformernek kurvaszar. Láthatatlan barrierek mindenhol, mondvacsinált korlátozások, bektrekk állandóan, meh... lehet, hogy ez 10 évvel ezelőtt elment szódával, pár éve még nekem is lecsúszott az előző, ma már szerintem nem menne az sem. Ez se nagyon akaródzik. Tolom, mer szép, meg van benne akarat, de közben gecire unom az egészet. Szerintem ez játéknak ostoba, rajzlfilmnek túl sok a kiállás, és nem is elég vicces/szórakoztató, techdemóként egész jó.DanielT írta:Pedig pont a gameplay jó benne. Jó benne lőni, mozogni, gyűjtögetni, jók a fegyverek stb. Ez egy akció platformer, amiből hirtelen nem tudnék sok jobbat mondani.
Valszeg normalon olyan könnyű mint a fos és nem kell ügyesnek lenni, csak tolod előre az arcod és bealszol. Ez nagyon sok játékot megöl.Moby írta:Szerintem ez platformernek kurvaszar. Láthatatlan barrierek mindenhol, mondvacsinált korlátozások, bektrekk állandóan, meh... lehet, hogy ez 10 évvel ezelőtt elment szódával, pár éve még nekem is lecsúszott az előző, ma már szerintem nem menne az sem. Ez se nagyon akaródzik. Tolom, mer szép, meg van benne akarat, de közben gecire unom az egészet. Szerintem ez játéknak ostoba, rajzlfilmnek túl sok a kiállás, és nem is elég vicces/szórakoztató, techdemóként egész jó.
Hát én ebben semmit nem szeretnék kétszer tolni. De alapvetően nem erre gondoltam, hanem az elagott, szar, ciki megoldásokra.DanielT írta:Valszeg normalon olyan könnyű mint a fos és nem kell ügyesnek lenni, csak tolod előre az arcod és bealszol. Ez nagyon sok játékot megöl.
phpBB [media]
phpBB [media]
De még csak nem is ezért nem élvezem. Azért nem élvezem, mert nem nincs benne semmi motiváló.
Az első videó elég gáz, bug kategória hogy ott nem enged mozogni.Moby írta:Hát én ebben semmit nem szeretnék kétszer tolni. De alapvetően nem erre gondoltam, hanem az elagott, szar, ciki megoldásokra.
[video]https://www.youtube.com/watch?v=YyF7dpw5DF4[/vido]
[video]https://www.youtube.com/watch?v=xz9lMRfw318[/vide]
De még csak nem is ezért nem élvezem. Azért nem élvezem, mert nem nincs benne semmi motiváló.
Ha nem motivál akkor nincs mit tenni, esetleg platinázd!
Millió ilyen van benne. Beesel dolgokba/mögé, felakadsz a semmin, nem mehetsz oda, ahova mehetnél, ioyenek. Szar prepreprevgen leveldizájn. Rámentek a grafra, ami nagyon baszó, minden más meg ilyen egybites szar.DanielT írta:Az első videó elég gáz, bug kategória hogy ott nem enged mozogni.
Ha nem motivál akkor nincs mit tenni, esetleg platinázd!
Ratcheteket PS2-őn játszottam. Akkoriban - a Jak&Daxeterrel együtt - szinte páratlan technológiai mutatvány volt. Az animáció eszméletlen jó volt, rendezés humoros volt, bírtam a rókabőröket is. 30 FPS-re váltás után viszont nem érdekelt az egész.
Tipikus nem openworld dolgok.Moby írta:Millió ilyen van benne. Beesel dolgokba/mögé, felakadsz a semmin, nem mehetsz oda, ahova mehetnél, ioyenek. Szar prepreprevgen leveldizájn. Rámentek a grafra, ami nagyon baszó, minden más meg ilyen egybites szar.
Tehát amit egy nagy komplex világnál le lehet tesztelni normálisan, meg lehet csinálni normálisan, azt nem lehet megcsinálni egy kisebb pályán? :DMicsu írta:Tipikus nem openworld dolgok.
Ugye most a BF4 ismét fel lett kapva a az új modern BF és a twitch prime-on osztogatása végett.
Szóval én is letöltöttem 1-2 hete. Ma végre játszanék és....az Origin baszott leszedni a kiegeket annak ellenére, hogy Prémijum passzom van. Szóval Origin megnyit és egyenként letöltősorba rakni a pályacsomagokat, amik egyébként ömlesztve vannak a mikrotranzakciós boostokkal és lehet várni amíg letőtikéződnek a játékidőm rovására.
Szóval én is letöltöttem 1-2 hete. Ma végre játszanék és....az Origin baszott leszedni a kiegeket annak ellenére, hogy Prémijum passzom van. Szóval Origin megnyit és egyenként letöltősorba rakni a pályacsomagokat, amik egyébként ömlesztve vannak a mikrotranzakciós boostokkal és lehet várni amíg letőtikéződnek a játékidőm rovására.
nem lehet, hogy nem frissült a 2014-es origin kliensed?benőmenő írta:Ugye most a BF4 ismét fel lett kapva a az új modern BF és a twitch prime-on osztogatása végett.
Szóval én is letöltöttem 1-2 hete. Ma végre játszanék és....az Origin baszott leszedni a kiegeket annak ellenére, hogy Prémijum passzom van. Szóval Origin megnyit és egyenként letöltősorba rakni a pályacsomagokat, amik egyébként ömlesztve vannak a mikrotranzakciós boostokkal és lehet várni amíg letőtikéződnek a játékidőm rovására.
amugy TÉNYLEG k sokan lettek? és prő mindenki?
gyerekem (tudom, nem való neki, de az önző breakpoint coop óta nemtom hitelesen tiltani se, csak időkorlátozni :( ) nyomott pár kört x360 bf3-ban tegnap is, ott nem látni játékosszám emelkedést :)
a szokásos pár szerver televan, lehet játszani simán, de azért a ritkább pályákra nincs esély...
Nagyon sokan lettek és most már 1 rakétával szét lehet lőni a tankokat!! Installáljad fel!arty írta:nem lehet, hogy nem frissült a 2014-es origin kliensed?
amugy TÉNYLEG k sokan lettek? és prő mindenki?
Jó, hogy nem Dreamcast-en akar multizni valamit...arty írta:nem lehet, hogy nem frissült a 2014-es origin kliensed?
amugy TÉNYLEG k sokan lettek? és prő mindenki?
gyerekem (tudom, nem való neki, de az önző breakpoint coop óta nemtom hitelesen tiltani se, csak időkorlátozni :( ) nyomott pár kört x360 bf3-ban tegnap is, ott nem látni játékosszám emelkedést :)
a szokásos pár szerver televan, lehet játszani simán, de azért a ritkább pályákra nincs esély...
Ne adj neki ötleteket! 2 hét múlva jön és azért fog sírni, mert leült a parkban a padra egy Game Boy-al és nem csatlakozott senki a link kábelére kompetitív Tetrisezni!deep írta:Jó, hogy nem Dreamcast-en akar multizni valamit...
szerk: Áucs, most én adtam ötletet... készüjetek!
de nem írtad, hogy alapkites noob mindenki! (pusztán kíváncsi voltam, nem tervezem a multit... bf3-ban van szingli, coop, multi, emiatt ez a választott* cím most, kölökkel ki is próbáltuk tegnap, de hardon nem fogjuk bírni, mivel a halál=restart...)DanielT írta:Nagyon sokan lettek és most már 1 rakétával szét lehet lőni a tankokat!! Installáljad fel!
*500gb hdd, 8db just dance és bf5 mellé kevés egyéb fér el a gépen... picit már bánom a xox downgradet xos-ra emiatt
szerintem dreamcasten se kell origin kliensel baszakodni, így még az is inkább adná magát, mint a pécé :Pdeep írta:Jó, hogy nem Dreamcast-en akar multizni valamit...
ha pedig az a gondod, hogy mérnembf4, akkor: no coop és mert NEM FÉR FEL AZ XBOXRA most :D ez is csak cipőkanállal ment fel....
XOSban nem két mozdulat hdd-t cserélni?
sajna nem... nem megoldhatatlan, de alapvetően ez csak egy "kinect device", se időt se pénzt nem szánok rá többet :)Botond írta:XOSban nem két mozdulat hdd-t cserélni?
X360 hdd csere után pedig ez már semmiség lenne. :)arty írta:sajna nem... nem megoldhatatlan, de alapvetően ez csak egy "kinect device", se időt se pénzt nem szánok rá többet :)
Már az magában gyalázat, hogy next-next-installnál többet kellett látnom az Origin-t, nemhogy még elmerülni a mocskos bugyraiban.arty írta:nem lehet, hogy nem frissült a 2014-es origin kliensed?
Nem hittem volna hogy visszasírom a battlelog-ot, de hogy basszus se a ping, se a játékosok számát nem tudja valósan kiírni a szerver kereső az valami hihetetlen. Se a BF4-ben, se a BF1-ben.
A mai 8 perces recsit etapom után oda jutottam, hogy ez tőlem ott fog megrohadni, én ezt képtelen vagyok végigvinni. Ez egy darab száraz kutyaszar sztaniolpapírban. Ha ez 9/10-es játék, akkor az Astro's Playroom a 76/10-es játék. Soselássamtöbbet. Pfej :(
Viszont megnéztem ezt a Nobody-t, eléggé fasza. Annyira nyolcvanas évek, hogy nincs benne buziskodás, viccet mernek csinálni a bőrszínből, fehér a főszereplő, az összes szetreotip kártyát kijátsza (bűnöző, csóró latinók, erőszakos orosz maffiózók, stb) és annyira nem veszi komolyan magát, hogy miközben literszám fröcsköl a vér, a néző együtt nevet a szereplőkkel. Totál oldszkúl a cucc :)
Feltettem a 270X-hez az örökkévalóságnak szóló legacy drivert. Igen, a bal oldali az aktuális és a jobb oldali a szerinte frissebb. AMD pasztmek!
Közben menne a nagy hivatalos Windows 11 reveal, de az MS már egy rohadt livestreamet sem képes összehozni 2021-ben.
Belenéztem. Éppen egy erősen mosolygósra szedált néger nő beszél nekem gémpesszről és a játékok fontosságáról. És ő a valaki az xboxnál.
Iszom minden szavát.
Iszom minden szavát.
Lesz PC-n is Auto HDR.Moby írta:Belenéztem. Éppen egy erősen mosolygósra szedált néger nő beszél nekem gémpesszről és a játékok fontosságáról. És ő a valaki az xboxnál.
Iszom minden szavát.
És végre kezdenek valamit a fostos Store-ral.
Az indiai férfi azt mondta, hogy a windows 11 a következő évtizednek készült, és azon is túl. Elhittem. Utoljára 6 éve mondtak olyat, hogy a windows 10 lesz az utolsó windows. És ez is totál igaz volt, mert a windows 10 volt az utolsó windows 10, és több nem is lesz belőle. Lám!
Mondjuk az hogy elérhetőek lesznek az Amazon fingóapp boltjából az Anrodios alkalmazások a Windows 11-et futtató jövőbeli ARM gépeken is az adott némi fedezetet ennek.Moby írta:Az indiai férfi azt mondta, hogy a windows 11 a következő évtizednek készült, és azon is túl. Elhittem. Utoljára 6 éve mondtak olyat, hogy a windows 10 lesz az utolsó windows. És ez is totál igaz volt, mert a windows 10 volt az utolsó windows 10, és több nem is lesz belőle. Lám!
De én sem vágtam magam hanyatt eddig a Win 11-től.
Az kell, mert abból amúgy rengeteg van. Egy gigantikus piaci szegmensről van szó.benőmenő írta:a Windows 11-et futtató jövőbeli ARM gépeken is
Ha már a következő évtizedre terveznek az OS-el, tuti lesznek ARM-os windows cuccok. Muszáj majmolniuk az almát, még akkor is amikor nyilvánvaló, hogy a win32 appokon (ideértve a játékokat is) túl már mindenki annyira vágyik a Windowsra mint egy újabb púpra a hátán.Moby írta:Az kell, mert abból amúgy rengeteg van. Egy gigantikus piaci szegmensről van szó.
Jah, tökjó.Moby írta:Viszont megnéztem ezt a Nobody-t, eléggé fasza. Annyira nyolcvanas évek, hogy nincs benne buziskodás, viccet mernek csinálni a bőrszínből, fehér a főszereplő, az összes szetreotip kártyát kijátsza (bűnöző, csóró latinók, erőszakos orosz maffiózók, stb) és annyira nem veszi komolyan magát, hogy miközben literszám fröcsköl a vér, a néző együtt nevet a szereplőkkel. Totál oldszkúl a cucc :)
Anyám épp egy Netflix sorozatot néz, amiben egy erős néger nő épp agyonvert puszta kézzel vagy 4 rohamfelszereléses katonát egy kiskosztümben. Mondjuk annyiban valid a dolog, Zanzibárban vannak.Moby írta:Belenéztem. Éppen egy erősen mosolygósra szedált néger nő beszél nekem gémpesszről és a játékok fontosságáról. És ő a valaki az xboxnál.
Iszom minden szavát.