Botond gyereke a Playstation labort is gamepassban zúzza!Mekee írta:Ésközben kiugrott az első platinám az astro-ból, fiamnak köszönhetően. Nagyon megtetszett neki, játszani is játszott vele, bár nyilván neki a playstation laborban zúzás a játék, 4 évesen mindjuk nem is eröltetjük még a gaminget
A PC-s játékoknak leáldozott
Az, hogy a cp van kiemelten a ms store főoldalán sokatmondó, és ezzel fel is teszi az ire a pontot az előző konzolwar flame vitátokban.Botond írta:A digitális a jóság pedig! Arty ajánlásával!
4 évesen én még semmi ilyesmi közelébe nem engedtem őket. 7-8 évesen jött a kinect, hogy annyit legyenek képernyő előtt, amennyit bírnak, ne legyen picsogás, hogy egész nap kockulni akarnak, ha elfáradtak húsz vagy harminc perc kinect előtt ugrálástól, akkor maguktól otthagyták és go vissza legozni, olvasni, akármi mast csinálni. Utána jött a switch, hogy ha mégis képernyő, akkor tűnés ki a kertbe a hintaágyra bámulni, majd most van coop xboxon. Egyedül az még mindig no go.DanielT írta:Botond gyereke a Playstation labort is gamepassban zúzza!
Majd 13-14 évesen úgyis lesz saját tv, saját konzollal a szobájukban. De négy évesen erre még valójában semmi szükségük. Sőt 14 évesen se, de akkor már akkora lesz a közösségi nyomás, hogy elkerülhetetlen.
Az egyetlen exkluzívjuk.Mekee írta:Az, hogy a cp van kiemelten a ms store főoldalán sokatmondó, és ezzel fel is teszi az ire a pontot az előző konzolwar flame vitátokban.
Én úgy vagyok vele, hogy most megtanulja, pár hónap múlva meg mehet a god of warBotond írta:4 évesen én még semmi ilyesmi közelébe nem engedtem őket. 7-8 évesen jött a kinect, hogy annyit legyenek képernyő előtt, amennyit bírnak, ne legyen picsogás, hogy egész nap kockulni akarnak, ha elfáradtak húsz vagy harminc perc kinect előtt ugrálástól, akkor maguktól otthagyták és go vissza legozni, olvasni, akármi mast csinálni. Utána jött a switch, hogy ha mégis képernyő, akkor tűnés ki a kertbe a hintaágyra bámulni, majd most van coop xboxon. Egyedül az még mindig no go.
Majd 13-14 évesen úgyis lesz saját tv, saját konzollal a szobájukban. De négy évesen erre még valójában semmi szükségük. Sőt 14 évesen se, de akkor már akkora lesz a közösségi nyomás, hogy elkerülhetetlen.
Szerintem nem megy vele, de már az asztali gépet is kiebrudaltam, nincs már semmilyen játékra alkalmas gépem. A 17-es notebook kevés hozzá, most vettem egy másikat mellé a napokban, egy ultrabookot, na abban még vga sincs (Ilyen asus izét). Szóval a pécé gémingnek a mindenféle géming mellett nálam nagyon leáldozott már.Mekee írta:Nekem is van még rendelésem, sőt még tán másnál is.
Másrészt: asszem te foglalkoztál a psvr pcre hakkolásával, most hogymá van usbre varázsolt kamera, nem menne már eza cucc használhato modon? Trinus oldalán említés szinten se találtam még erről semmit. Ránéznék má arra a hl cuccra.
A motion blur mértékéből és a 30 alá esésekből tippelve eléggé valószínű.DanielT írta:30 frémes a videó, a játékról nem tudjuk mennyi.
Itt többen úgy vettek bogzot, hogy van gamerpécéjük. Abban mi a racionalitás?Zóanagyvarázsló írta:Olyan amilyen konzol cserébe néhány egyre fösodratúbb GIGÁÉRT. Ez a Sony. Hátrányban vannak éppen, ezért jobban nyalják hardveresrn és ökoszisztémailag a játékosok seggét, cserébe a fösodratú exkluzívokban lebvannak maradva. Ez az MS.
Mindkettö totálisan racionális választás videojátékra. Nálam jelenleg exluzívrajongás nélkül, GPU-val, jobb BC-vel a Box a nyeröbb.
Kettő box van a topikban tudtommal... Ebből 1 azt hiszi, hogy ez jó neki, Arty meg hazudik magának.aabyssx írta:Itt többen úgy vettek bogzot, hogy van gamerpécéjük. Abban mi a racionalitás?
Egyébként természetesen hamarabb vennék, mint gémerpécét, csak ugye PS5 mellé minden felesleges.
Akkor a feléről kb tudsz. :)DanielT írta:Kettő box van a topikban tudtommal... Ebből 1 azt hiszi, hogy ez jó neki, Arty meg hazudik magának.
Egyébként természetesen hamarabb vennék, mint gémerpécét, csak ugye PS5 mellé minden felesleges.
Az esetek felében a több lokáció, olcsóbb, mint másik helyen még egy pc.aabyssx írta:Itt többen úgy vettek bogzot, hogy van gamerpécéjük. Abban mi a racionalitás?
Más esetben az exclu címek (az ezer évesek), megint más esetben meg olyan antik pc-jük van, mint neked, és olcsóbb volt a box, mint 3080ast venni egymilláért.
Btw vicces mennyire alálőttem, hogy 1-1,2 millás PC-vel lehet majd kiváltani a boxot vagy a ps-t. :D
Ajjaj, hova kerültem?Botond írta:Akkor a feléről kb tudsz. :)
Hogyne lottel volna ala, te tulozni se szoktal. :DBotond írta:Az esetek felében a több lokáció, olcsóbb, mint másik helyen még egy pc.
Más esetben az exclu címek (az ezer évesek), megint más esetben meg olyan antik pc-jük van, mint neked, és olcsóbb volt a box, mint 3080ast venni egymilláért.
Btw vicces mennyire alálőttem, hogy 1-1,2 millás PC-vel lehet majd kiváltani a boxot vagy a ps-t. :D
Egy trashboxot egy 3060al is kivaltok ami 370k most a miner szezonban, bar te biztos 800kert valasztalan melle periferiakat hogy 1,2 milla legyen.
Lesz abban 60fps mód is, csak a szebbet kell mutogatni,mer ez az előírás szoniéknálaabyssx írta:A motion blur mértékéből és a 30 alá esésekből tippelve eléggé valószínű.
Pár napja lement a Demon's, jó volt, de teljes áron ez ~átbaszás 2021-ben. Tetszett hogy párszor olyan érzésem volt hogy (szerintem a 60 fém + a levegő 'vastagsága' a sok részecskével) valami trailert nézek amit majd fosra butítanak két év múlva, mert így nem nézhet ki. Másfelől az hogy a játék kb 12 darab 20-30 perces pályából áll (mai tudással) az azért vékonyka (egy hónapja ment végig a DaS, érzsére sokkal-sokkal több és nagyobb).
Halo-rajongással egy szinten kezelendő paraszt dolognak tartom hogy ez a system seller. Ennek egy nyolcadik kis jópofaságnak kellene lennie a többi cucc mellett.
Tetszett amúgy/10
Halo-rajongással egy szinten kezelendő paraszt dolognak tartom hogy ez a system seller. Ennek egy nyolcadik kis jópofaságnak kellene lennie a többi cucc mellett.
Tetszett amúgy/10
PS5: kurva jó a gép, nincs hangja, 20 perc alatt átszopkodott mindent a régiről, csodálatos tényleg.
A kontrolleren a PS gomb viszont 25 éves sérelmeket hozott fel, mert eszembejuttatta a napot amikor számtech órán a nyomorult +4-esek előtt kellett ülni, azokkal a borzalmas nyilakkal:
A kontrolleren a PS gomb viszont 25 éves sérelmeket hozott fel, mert eszembejuttatta a napot amikor számtech órán a nyomorult +4-esek előtt kellett ülni, azokkal a borzalmas nyilakkal:
En se szoktam meg meg nyugi :PNecro írta:PS5: kurva jó a gép, nincs hangja, 20 perc alatt átszopkodott mindent a régiről, csodálatos tényleg.
A kontrolleren a PS gomb viszont 25 éves sérelmeket hozott fel, mert eszembejuttatta a napot amikor számtech órán a nyomorult +4-esek előtt kellett ülni, azokkal a borzalmas nyilakkal:
Én mindíg a némítót nyomom meg, az a fő bajom vele csak.Micsu írta:En se szoktam meg meg nyugi :P
+1Necro írta:PS5: kurva jó a gép, nincs hangja, 20 perc alatt átszopkodott mindent a régiről, csodálatos tényleg.
Még annyi, hogy én a ui-t sem igen tudtam megszokni, elég kellemetlen használni. Meg akarom nézni a trfikat, ez pl a psgombot röviden nyomva a gyorsmenü v miatoszból kb 8 al al menüből, v hosszan, homebol játékra, ott le, jobbra párat, x...
Ps4-é is szar volt, csak megszoktam.
Abszolút. Az egyil leg elbaszottabb dolog azon a kontrolleren. De ezek olyan dolgok, hogy abból fakadnak, hogy ilyen apróságokat szerintem egyszerűen nem tesztelnek ténylege felhasználók. A series kontrolleren a vallatóled kb ugyanilyen. Senki nem vette kézbe azt a szart egy elsötétített szobában, mert ha megvette volna, biztos nem lenne benne. A kínaiak annyira érzik az ilyen problémákat, hogy led eltakaró matricát lehet aliexpresszről venni hozzá :D Sajnos a psgombra még nem találtak ki normális megoldást :(Necro írta:PS5: kurva jó a gép, nincs hangja, 20 perc alatt átszopkodott mindent a régiről, csodálatos tényleg.
A kontrolleren a PS gomb viszont 25 éves sérelmeket hozott fel, mert eszembejuttatta a napot amikor számtech órán a nyomorult +4-esek előtt kellett ülni, azokkal a borzalmas nyilakkal:
Mondjuk nekem ez a plus/4 dolog ez nem 25 éve volt, hanem inkább 35, vagy inkább attól is kicsit több :D
Igen ez igaz (trophy-k elvarázsolása kifejezetten bűvészet), én valahogy nem értem a hosszú-rövid nyomásos alsó meg felső menüt (a 4 UI-a ebben jobb volt).Mekee írta:+1
Még annyi, hogy én a ui-t sem igen tudtam megszokni, elég kellemetlen használni. Meg akarom nézni a trfikat, ez pl a psgombot röviden nyomva a gyorsmenü v miatoszból kb 8 al al menüből, v hosszan, homebol játékra, ott le, jobbra párat, x...
Ps4-é is szar volt, csak megszoktam.
Asszem alsó negyedik körül (~94-95) volt már opcionálisan számtech óra, C16-ok voltak a teremben, kivéve az utolsó két padon, mert ott volt két +4. Én három éves korom óta verettem a C64-en, úgyhogy nem volt sok újdonság. Volt persze a teremben két 'IBM' (gyerek nem nyúlhatott hozzá ofc) de emlékszem ma is hogy a képernyőn volt valami világtérkép (háttérkép vagy képernyővédő lehetett) szerintem SVGA-ban, én már attól beszartam.Moby írta:Mondjuk nekem ez a plus/4 dolog ez nem 25 éve volt, hanem inkább 35, vagy inkább attól is kicsit több :D
Én kurvára gondolkozok, hogy fogok egy fekete alkoholos filcet és nekiesek, csak még sose volt hozzá lelkierőm. :DMoby írta:Abszolút. Az egyil leg elbaszottabb dolog azon a kontrolleren. De ezek olyan dolgok, hogy abból fakadnak, hogy ilyen apróságokat szerintem egyszerűen nem tesztelnek ténylege felhasználók. A series kontrolleren a vallatóled kb ugyanilyen. Senki nem vette kézbe azt a szart egy elsötétített szobában, mert ha megvette volna, biztos nem lenne benne. A kínaiak annyira érzik az ilyen problémákat, hogy led eltakaró matricát lehet aliexpresszről venni hozzá :D Sajnos a psgombra még nem találtak ki normális megoldást :(
Ezek azért zord dolgok. :D 85ben kaptam a c64et floppyval és 93 nyarán a 486dx40est. Azt nem tudom mikor cseréltem dx4-100asra, de szerintem 95, nagyon max 96.Necro írta:Asszem alsó negyedik körül (~94-95) volt már opcionálisan számtech óra, C16-ok voltak a teremben, kivéve az utolsó két padon, mert ott volt két +4. Én három éves korom óta verettem a C64-en, úgyhogy nem volt sok újdonság. Volt persze a teremben két 'IBM' (gyerek nem nyúlhatott hozzá ofc) de emlékszem ma is hogy a képernyőn volt valami világtérkép (háttérkép vagy képernyővédő lehetett) szerintem SVGA-ban, én már attól beszartam.
Rohadtul találó hasonlat!Necro írta:PS5: kurva jó a gép, nincs hangja, 20 perc alatt átszopkodott mindent a régiről, csodálatos tényleg.
A kontrolleren a PS gomb viszont 25 éves sérelmeket hozott fel, mert eszembejuttatta a napot amikor számtech órán a nyomorult +4-esek előtt kellett ülni, azokkal a borzalmas nyilakkal:
Pokol az a szar.
Mi még 2004-ben vettünk osztálypénzből floppyt számtech órára, hogy azon adjuk be a dolgozatot vagy a házit a tanárnak.Botond írta:Ezek azért zord dolgok. :D 85ben kaptam a c64et floppyval és 93 nyarán a 486dx40est. Azt nem tudom mikor cseréltem dx4-100asra, de szerintem 95, nagyon max 96.
Gamestar youtubeon Stokiek szagertik a halott jovot :P
Dtnek extra csalodas lehet hogy lefekudtek az msnek meg a gane passnak
Dtnek extra csalodas lehet hogy lefekudtek az msnek meg a gane passnak
Halo 5, BC, GPU, quick resume, HDR, kinek mi a beütése. Ampere meg nem túl gyakori itt márpedig a VRR-os csodatévékhez korábbi gennel nem tudsz frémet simítani, se 4K @ 120 fps-t, ha jól értem. XSX-nél gyakorlatban jobban teljesítö videokártya nemigen van a topikban.aabyssx írta:Itt többen úgy vettek bogzot, hogy van gamerpécéjük. Abban mi a racionalitás?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2021.05.30. 21:05-kor.
Van pcre is gpu, hdr is, es van itt 2080 meg 3080 is ;)Zóanagyvarázsló írta:Halo 5, BC, GPU,
quick resume, HDR, kinek mi a beütése. Ampere meg nem túl gyakori itt márpedig a VRR-os csodatévékhez korábbi gennel nem tudsz frémet simítani, se 4K @ 120 fps-t, ha jól értem. XSX-nél gyakorlatban jobban teljesítö videokártya nemigen van a topikban.
Kinek ban itt 2080 vagy 3080 mellé XSX?Micsu írta:Van pcre is gpu, hdr is, es van itt 2080 meg 3080 is ;)
Korábban meg arról volt szó, hogy PC-n gány a HDR, azzal nem tudom, hogy mi a helyzet, de auto-HDR-t a Box tud.
GPU-d meg lehet PC-te, de attól a Halo 5, a Fable 2 vagy a Rare Replay nem fog elindulni ahogy Boxon az AoE és C&C-remaster nem. A PC+Xbox mellett egyébként szól az összefüggö ökoszisztéma: megkezded egyiken, folytatod a másikon. Nem hangzik system sellernek, de jól jöhet. A Civ 6-ban is van PC-Box-Switch cross-save. A Sony-verzió viszont különcködik.
Nem arrol volt szo hogy kinek van melle xsx hanem arrol gyakorlatban jobban teljesito kari van e itt. A 30xx szerianal tudtommal rendben van a hdr.Zóanagyvarázsló írta:Kinek ban itt 2080 vagy 3080 mellé XSX?
Korábban meg arról volt szó, hogy PC-n gány a HDR, azzal nem tudom, hogy mi a helyzet, de auto-HDR-t a Box tud.
GPU-d meg lehet PC-te, de attól a Halo 5, a Fable 2 vagy a Rare Replay nem fog elindulni ahogy Boxon az AoE és C&C-remaster nem. A PC+Xbox mellett egyébként szól az összefüggö ökoszisztéma: megkezded egyiken, folytatod a másikon. Nem hangzik system sellernek, de jól jöhet. A Civ 6-ban is van PC-Box-Switch cross-save. A Sony-verzió viszont különcködik.
Jojo de a halo5ot max viccbol illik emlegetni
Jo dontes lehet az xsx minden tekintetben meg akkor is ha realizalodnak a kari arak, pc melle en max akor vennem ha lenne gyerek es annak kene, ezek amiket leirtal nekem keves, max pc helyett lenne jo de arra meg van masik 50 szempontok nekem ez miert nem jo deal. (anyagilag max)
A quick resume-ot vedd ki a listából, a series tulajok peticiokban követelik az azonnali kikapcsolását, mer jóval több a baj vele, mint amennyi hasznot csinál. És nem lehet kikapcsollni menüből. Az jelenleg inkább egy átok.Zóanagyvarázsló írta:Halo 5, BC, GPU, quick resume, HDR, kinek mi a beütése. Ampere meg nem túl gyakori itt márpedig a VRR-os csodatévékhez korábbi gennel nem tudsz frémet simítani, se 4K @ 120 fps-t, ha jól értem. XSX-nél gyakorlatban jobban teljesítö videokártya nemigen van a topikban.
Nézem a Mass Effect remastert streamet és vannak helyzetek amikor 2-3 frémre szakad be egész addig amíg nincs egy full új helyszín és töltő képernyő. Soha nem láttam még ilyet.
PC verzió.
PC verzió.
Én is nézem és nem hiszek a szememnek.DanielT írta:Nézem a Mass Effect remastert streamet és vannak helyzetek amikor 2-3 frémre szakad be egész addig amíg nincs egy full új helyszín és töltő képernyő. Soha nem láttam még ilyet.
PC verzió.
Felbasztad az agyam vele, este nekiültem, és végigjátszottam egy ültő helyemben(tényleg). A véleményem nem változott róla. Ez egy foslé. Nem az a baj vele, hogy nehéz (nemaz), hanem az, hogy randomszar. Ember által tervezett fasza pályák (soulsok pl.)>>>>>>>>>>>>algoval felfosott pályák, kézi reszeléssel(ow-k)>>>>>>>>>>>>alibirandomszar(returnal, meg ez az egész genre). Bármilyen kicsi remény lenne, hogy visszakapjam a pénzem, és eltűnjön a fiókomról, azonnal ráugranék.eje75 írta:Mi a hibakódod polgártárs? Az bánt, hogy megmérettettél és könnyűnek találtattál?
What? Nulláról végig? Tehát megvolt az 5 boss? Hány óra volt? Mert nekem valami 40 óra volt az első credits pörgés ha jól emlékszem.Moby írta:Felbasztad az agyam vele, este nekiültem, és végigjátszottam egy ültő helyemben(tényleg). A véleményem nem változott róla. Ez egy foslé. Nem az a baj vele, hogy nehéz (nemaz), hanem az, hogy randomszar. Ember által tervezett fasza pályák (soulsok pl.)>>>>>>>>>>>>algoval felfosott pályák, kézi reszeléssel(ow-k)>>>>>>>>>>>>alibirandomszar(returnal, meg ez az egész genre). Bármilyen kicsi remény lenne, hogy visszakapjam a pénzem, és eltűnjön a fiókomról, azonnal ráugranék.
Nem akartam felbaszni az agyad... ne idegesítsd magad Drágám! Tudod, hogy nem tesz jót a szívednek! Katétert akarsz bele?Moby írta:Felbasztad az agyam vele, este nekiültem, és végigjátszottam egy ültő helyemben(tényleg). A véleményem nem változott róla. Ez egy foslé. Nem az a baj vele, hogy nehéz (nemaz), hanem az, hogy randomszar. Ember által tervezett fasza pályák (soulsok pl.)>>>>>>>>>>>>algoval felfosott pályák, kézi reszeléssel(ow-k)>>>>>>>>>>>>alibirandomszar(returnal, meg ez az egész genre). Bármilyen kicsi remény lenne, hogy visszakapjam a pénzem, és eltűnjön a fiókomról, azonnal ráugranék.
Szó szerint ugyanazt akartam írni!deep írta:What? Nulláról végig? Tehát megvolt az 5 boss? Hány óra volt? Mert nekem valami 40 óra volt az első credits pörgés ha jól emlékszem.
Dehogy nulláról...onnan, ahol félrebasztam valamikor két hete(4. biom talán), vagy nem is tudom mikor. valami 35 óra lett így a vége, de az elején kurvasokat baszkodtam vele, próbáltam kihozni belőle valamit, de nem sikerült.deep írta:What? Nulláról végig? Tehát megvolt az 5 boss? Hány óra volt? Mert nekem valami 40 óra volt az első credits pörgés ha jól emlékszem.
Moby írta:Felbasztad az agyam vele, este nekiültem, és végigjátszottam egy ültő helyemben(tényleg). A véleményem nem változott róla. Ez egy foslé. Nem az a baj vele, hogy nehéz (nemaz), hanem az, hogy randomszar. Ember által tervezett fasza pályák (soulsok pl.)>>>>>>>>>>>>algoval felfosott pályák, kézi reszeléssel(ow-k)>>>>>>>>>>>>alibirandomszar(returnal, meg ez az egész genre). Bármilyen kicsi remény lenne, hogy visszakapjam a pénzem, és eltűnjön a fiókomról, azonnal ráugranék.
Itt is ember által vannak tervezve a pályák. Minden pályához csináltak kb. 20 szobát és csak az a véletlenszerű, hogy ebből a 20 szobából melyik 7-et választja a játék az adott run pályájához.
Tehát akkor a pálya nincs ember által tevrezve. A szoba van ember által tervezve.Tom írta:Itt is ember által vannak tervezve a pályák. Minden pályához csináltak kb. 20 szobát és csak az a véletlenszerű, hogy ebből a 20 szobából melyik 7-et választja a játék az adott run pályájához.
Moby írta:Tehát akkor a pálya nincs ember által tevrezve. A szoba van ember által tervezve.
De minden egyes szobát megcsináltak kézzel. Látványa e miatt nem csorbult semmit sem. Tudom, hogy írtad a sivatagos második pálya nem tetszett neked, de ott sem a véletlenül válogatott szobák miatt nem nézett ki olyan jól, mint a többi. Alacsonyabb költségvetésű játék volt ez. Eredetileg 20 dolláros indie játéknak indult. Egy kis csapat játéka ez.
De itt nem a látvány az érdekes. Hanem az, amikor rájössz a soulsokban, hogy miként kapcsolódnak a pályák egymáshoz, amikor elmész, körbejárod a fél világot, és végül ott lyukadsz ki, ahonnan elindultál, a shortcutok tervezése, stb. Az egyfajta művészet. Ez meg egy megúszós alibiszar. Még a tetves szobák egy része olyan aljaszar, hogy a pofám leszakad. Van benne egy portál. Vagy egy lézer, meg két item, meg ilyenek. Ennek egy 12K-s játéknak kéne lennie.Tom írta:De minden egyes szobát megcsináltak kézzel. Látványa e miatt nem csorbult semmit sem. Tudom, hogy írtad a sivatagos második pálya nem tetszett neked, de ott sem a véletlenül válogatott szobák miatt nem nézett ki olyan jól, mint a többi. Alacsonyabb költségvetésű játék volt ez. Eredetileg 20 dolláros indie játéknak indult. Egy kis csapat játéka ez.
Aaby azt kérdezte, hogy itt a gémerpécé mellé minek vettek. Hogy bárkinek tutiság, azt nem állítom, én is Amperére hajtottam, de a chiphiány és a bányászok ezt a lehetőséget értelmes áron elvették tőlem. Én senkinek nem akarok XSX-et eladni, főleg neked nem.Micsu írta:Nem arrol volt szo hogy kinek van melle xsx hanem arrol gyakorlatban jobban teljesito kari van e itt. A 30xx szerianal tudtommal rendben van a hdr.
Jojo de a halo5ot max viccbol illik emlegetni
Jo dontes lehet az xsx minden tekintetben meg akkor is ha realizalodnak a kari arak, pc melle en max akor vennem ha lenne gyerek es annak kene, ezek amiket leirtal nekem keves, max pc helyett lenne jo de arra meg van masik 50 szempontok nekem ez miert nem jo deal. (anyagilag max)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2021.05.30. 23:11-kor.
Hiszek neked, de ettől még a helyieket befolyásolhatta az elcseszett a feature, ami akkor racionálisnak tűnt :) Botond például dicsérte, nála MS-kegyencként hasít, mint a Win 10. Mindenesetre így érthetőbb, hogy PS5-ön miért nem élesítették.Moby írta:A quick resume-ot vedd ki a listából, a series tulajok peticiokban követelik az azonnali kikapcsolását, mer jóval több a baj vele, mint amennyi hasznot csinál. És nem lehet kikapcsollni menüből. Az jelenleg inkább egy átok.
Jól látszik, egyetlen igazi konzolgyártó van, a Nintendo, mert a NES/SNES Miniben tökéletes a quick resume
A másik a fegyverbalanszolás. AZ mondjuk a világon mindenkinek nehezen megy, de hogy a büdösfasznak kell tizeakárhány fegyver végtelen permutációját belerakni azt nemtudom. Az egész második felét a játéknak megcsináltam egy húzásra egy fos 20-as hollowseekerrel. A végén már 28-as meg 29-es fegyvereket dobált be raklapszám, de le sem szartam, mert kurvára mindegy volt mi van a kezemben, egy volt a lényeg, legyen rajta portal beam, az ultimate cheat a játékban, ami kivégez helyettem mindenkit. Célozni sem kellett a játékban, csak hosszan belelőni a levegőbe, hogy aktiválódjon a beam, az meg szétbaszta a bossokat, meg mindenkit. Tök jó, hogy vannak fegyverek a játékban, biztos remekül el lehet velük puttyogtatni, de ez nem skill, ez így ebben a formában egy totális ökörség.Moby írta:De itt nem a látvány az érdekes. Hanem az, amikor rájössz a soulsokban, hogy miként kapcsolódnak a pályák egymáshoz, amikor elmész, körbejárod a fél világot, és végül ott lyukadsz ki, ahonnan elindultál, a shortcutok tervezése, stb. Az egyfajta művészet. Ez meg egy megúszós alibiszar. Még a tetves szobák egy része olyan aljaszar, hogy a pofám leszakad. Van benne egy portál. Vagy egy lézer, meg két item, meg ilyenek. Ennek egy 12K-s játéknak kéne lennie.
Megnéztem store-ban, 27,5k. Aztakurva, nem is értem, hogy a GPU miért érv bármire isMoby írta:De itt nem a látvány az érdekes. Hanem az, amikor rájössz a soulsokban, hogy miként kapcsolódnak a pályák egymáshoz, amikor elmész, körbejárod a fél világot, és végül ott lyukadsz ki, ahonnan elindultál, a shortcutok tervezése, stb. Az egyfajta művészet. Ez meg egy megúszós alibiszar. Még a tetves szobák egy része olyan aljaszar, hogy a pofám leszakad. Van benne egy portál. Vagy egy lézer, meg két item, meg ilyenek. Ennek egy 12K-s játéknak kéne lennie.
Én max annyit mondtam róla, hogy van, működik, jópofaság, de én is kerülöm, mert eszik az ssd-ből és az amúgy se vmi nagy.Zóanagyvarázsló írta:Hiszek neked, de ettől még a helyieket befolyásolhatta az elcseszett a feature, ami akkor racionálisnak tűnt :) Botond például dicsérte, nála MS-kegyencként hasít, mint a Win 10. Mindenesetre így érthetőbb, hogy PS5-ön miért nem élesítették.
Jól látszik, egyetlen igazi konzolgyártó van, a Nintendo, mert a NES/SNES Miniben tökéletes a quick resume
Nekem is top1 vágyam a menüből való letilthatósága, és amikor lesz ilyen, akkor első dolgom lesz kikapcsolni. Merthogy a listát eredetileg vezető, a kontrolleren dedikált gombot kapó screenshot készítést már letiltottam, most már a QR kikapcsolása az egyes számú vágyam nekem is. :)
Én 15-ért vettem, de ezt is nagyon sajnálom rá. Nem a minősége miatt, az rendben van, a tartalom az, ami vicc. Oké, nyilván a lemez a megoldás.Zóanagyvarázsló írta:Megnéztem store-ban, 27,5k. Aztakurva, nem is értem, hogy a GPU miért érv bármire is
Ebben a kérdéskörben a GPU olyan, mintha egy másik hobbiról beszélnél. Húszzor leakciózott játékok az elépzelhető legolcsóbban, meg a nem létező MS exkluzívok day1 majd egyszer, ha lesznek, néha egy-egy bevásárolt valami, ami ált. rosszul sül el. Lassan leját az ingyen 3 éves gpu-m, szerintem volt 5 játék, amit végig is játszottam, ebből jó, ha volt 3, amit érdemes is voltZóanagyvarázsló írta:Megnéztem store-ban, 27,5k. Aztakurva, nem is értem, hogy a GPU miért érv bármire is
Jó dolog a gpu a gamerújszülötteknek, de nem összehasonlítási alap a sony exekkel.
Ja, az megvan, hogy a helyigénye nem tetszik, a szabadulási vágy és a kötelezőség nincs. Az nagyon gáz, hogy nem kapcsolható ki.Botond írta:Én max annyit mondtam róla, hogy van, működik, jópofaság, de én is kerülöm, mert eszik az ssd-ből és az amúgy se vmi nagy.
Nekem is top1 vágyam a menüből való letilthatósága, és amikor lesz ilyen, akkor első dolgom lesz kikapcsolni. Merthogy a listát eredetileg vezető, a kontrolleren dedikált gombot kapó screenshot készítést már letiltottam, most már a QR kikapcsolása az egyes számú vágyam nekem is. :)
Nekem béta fw van fent, abban már azt lehet managelni, hogy ki lehet baszni a QR-ből a játékokat, de amit szétbasz a QR arra már ez sem megoldás, max az ssd zabálást tudod kordában tartani. És elég sok játékot megbasz a QR.Zóanagyvarázsló írta:Ja, az megvan, hogy a helyigénye nem tetszik, a szabadulási vágy és a kötelezőség nincs. Az nagyon gáz, hogy nem kapcsolható ki.
Azert csak 70dodo lett a vegeTom írta:De minden egyes szobát megcsináltak kézzel. Látványa e miatt nem csorbult semmit sem. Tudom, hogy írtad a sivatagos második pálya nem tetszett neked, de ott sem a véletlenül válogatott szobák miatt nem nézett ki olyan jól, mint a többi. Alacsonyabb költségvetésű játék volt ez. Eredetileg 20 dolláros indie játéknak indult. Egy kis csapat játéka ez.
Annyi Gears es Halo utan mar ezt sem hiszemZóanagyvarázsló írta:Én senkinek nem akarok XSX-et eladni, főleg neked nem.
Ebből kifele annyi látszik, hogy ha nem száll el kétszer is az outriders mentésed, akkor az lett volna az idei egyetlen "platinád", meg ami az oldal alján van komment, hogy szégyen, hogy a ps5 system sellerje egy sokéves játék remakeje.Moby írta:Ebben a kérdéskörben a GPU olyan, mintha egy másik hobbiról beszélnél. Húszzor leakciózott játékok az elépzelhető legolcsóbban, meg a nem létező MS exkluzívok day1 majd egyszer, ha lesznek, néha egy-egy bevásárolt valami, ami ált. rosszul sül el. Lassan leját az ingyen 3 éves gpu-m, szerintem volt 5 játék, amit végig is játszottam, ebből jó, ha volt 3, amit érdemes is volt
Jó dolog a gpu a gamerújszülötteknek, de nem összehasonlítási alap a sony exekkel.
Ilyen szemszögből azért az húzós mondás, hogy a régi exclu cuccok remakejei piacképtelenek, hiszen még a szentszoni is ilyesmivel házal első körben, másrészt meg a saját tapasztalatod is az, hogy az idei három cucc közül ami beszippantott téged (nem számoltam, csak bemondtam egy random kicsi számot, majd Zó mondja a pontos statisztikát, ha valóban van jelentősége a pontos számnak), abból legalább egy volt randomgpufos. Ami amúgy három évre nem volt 15k, szemben a returnallal.
Lehet itt ilyen öblöseket mondani naphosszat, hogy returnal vagy des remake meg lasszófasz2 nélkül nem élet az élet, de közben rage2kre van 10 pont szórás, maneaterek vannak platinázva meg outriderek vannak végignyomva háromszor meg hasonló bohócságok történnek a rögvalóságban.
No mindegy, a des remake el lett adva a gémerújszülötteknek. Merhogy másokat nem érdekel az antikbóvli úccse!
Én akkor röhögtem fel ezen, amikor a housemarque lenyilatkozta, hogy ők NEM TUDTÁK, hogy a sony ennyit fpg kérni érte! Gondolom, hogy meglepődhettek, amikor becsörrent a számlaegyenleg, és lázaan hivogathatták a sonyt, hogy valami nem jó, mert túl sok pénz jön!Micsu írta:Azert csak 70dodo lett a vege
Az első szótól az utolsóig elhittem...
Outriders kurva jó húzás lett volna, de nagyon szarul sült el. Tény, hogy nem az MS hibájából, de ez a gpu pályafutásán nálam sokat nem segít. Platináztam én olyat, amire mondhatjuk, hogy randomgpu fos, pl. a control, de (és mindig van egy de) a gpu-ban nem az ultimate van, így ott nincs belőle currgen, 60fps nélkül én ezt le sem töltöttem volna. Igazából csak amiatt töltöttem le ps5-ön is, hogy megnézzem milyen 60fps-en, és platina lett belőle.Botond írta:Ebből kifele annyi látszik, hogy ha nem száll el kétszer is az outriders mentésed, akkor az lett volna az idei egyetlen "platinád", meg ami az oldal alján van komment, hogy szégyen, hogy a ps5 system sellerje egy sokéves játék remakeje.
Ilyen szemszögből azért az húzós mondás, hogy a régi exclu cuccok remakejei piacképtelenek, hiszen még a szentszoni is ilyesmivel házal első körben, másrészt meg a saját tapasztalatod is az, hogy az idei három cucc közül ami beszippantott téged (nem számoltam, csak bemondtam egy random kicsi számot, majd Zó mondja a pontos statisztikát, ha valóban van jelentősége a pontos számnak), abból legalább egy volt randomgpufos. Ami amúgy három évre nem volt 15k, szemben a returnallal.
Lehet itt ilyen öblöseket mondani naphosszat, hogy returnal vagy des remake meg lasszófasz2 nélkül nem élet az élet, de közben rage2kre van 10 pont szórás, maneaterek vannak platinázva meg outriderek vannak végignyomva háromszor meg hasonló bohócságok történnek a rögvalóságban.
No mindegy, a des remake el lett adva a gémerújszülötteknek. Merhogy másokat nem érdekel az antikbóvli úccse!
Ha egy des remake minőségű játékot tudna minden évben tolni az ms a gpu-ba, akkor én ezért még a rendes(mármint a hardveraprós rendes) árát is kifizetném a gpu-nak. De az ms egy des minőségű játékot nem volt képes cisnálni az elmúlt 7 évben sem. Pedig ilyen remake-re érett címei neki is lennének.Botond írta:Ebből kifele annyi látszik, hogy ha nem száll el kétszer is az outriders mentésed, akkor az lett volna az idei egyetlen "platinád", meg ami az oldal alján van komment, hogy szégyen, hogy a ps5 system sellerje egy sokéves játék remakeje.
Ilyen szemszögből azért az húzós mondás, hogy a régi exclu cuccok remakejei piacképtelenek, hiszen még a szentszoni is ilyesmivel házal első körben, másrészt meg a saját tapasztalatod is az, hogy az idei három cucc közül ami beszippantott téged (nem számoltam, csak bemondtam egy random kicsi számot, majd Zó mondja a pontos statisztikát, ha valóban van jelentősége a pontos számnak), abból legalább egy volt randomgpufos. Ami amúgy három évre nem volt 15k, szemben a returnallal.
Lehet itt ilyen öblöseket mondani naphosszat, hogy returnal vagy des remake meg lasszófasz2 nélkül nem élet az élet, de közben rage2kre van 10 pont szórás, maneaterek vannak platinázva meg outriderek vannak végignyomva háromszor meg hasonló bohócságok történnek a rögvalóságban.
No mindegy, a des remake el lett adva a gémerújszülötteknek. Merhogy másokat nem érdekel az antikbóvli úccse!
Világos, hogy a Returnal más kaliber. Vagy az általad fosozott Ratchet. Vagy Dani kedvenc UC4-e. Vagy az engem miértérdekelneezsonylogónélkül Horizon.Moby írta:Ebben a kérdéskörben a GPU olyan, mintha egy másik hobbiról beszélnél. Húszzor leakciózott játékok az elépzelhető legolcsóbban, meg a nem létező MS exkluzívok day1 majd egyszer, ha lesznek, néha egy-egy bevásárolt valami, ami ált. rosszul sül el. Lassan leját az ingyen 3 éves gpu-m, szerintem volt 5 játék, amit végig is játszottam, ebből jó, ha volt 3, amit érdemes is volt
Jó dolog a gpu a gamerújszülötteknek, de nem összehasonlítási alap a sony exekkel.
Szeretem a Sony-exkluzívokat, nálad még jobban is :D De nem érzem őket annyira megkerülhetetlen csodának, mint itt a topik egy része. És annyira sok faszaság nincs is, mint a topik alapján tűnne.
Igen, a GPU-n az újszülöttség segít, és valóban rertróigényeket is kiszolgál, de egyáltalán nem csak azt. Lassan jön a Psychonauts 2 (bár én megvettem már PC-re), benne a nem túl régi Doom Eternal (DLC-k nélkül), a legutóbbi Football Manager, halom co-op játék, PC-s stratégia (Box+PC kombóhoz, ráadásul azoknak nem is feltétlen van nagy gépigényük), EA Play (az EA nem nagy szám mostanában, de a Mass Effect Legendary Edition miatt érdekes lehet. Mindenesetre sokszor leírtam, hogy a PS3-at az elérhető PS1-es játékok és a remasterek juttatták el többek között hozzám. A PS4 ezért is kevésbé volt izgi, hiszen az előző geneket már letudtam,vagy a PS4 alig hozott el belőlük valamivel többet. Ízlés dolga, ki mivel szeret játszani, ki mit pótolna be. A topik többségének érthetően jobban bejönnek a Sony-exkkluzívok, és nagyjából letudta a korábbi generációkat, így adja magát a PS5. Sokaknak másoknak is, mert PlayStation=konzol. De ettől még a beetetős árú GPU jó ajánlat annak, aki használja. Én 5 játéknál egy-két hónap alatt PC-n is több mint 5 játékot játszottam végig, az Origin Accessben párat meg szintén (csak akkor még nem volt GPU vagy annak a része EA Playként, de szerintem érthető, miért mondom).
Személy szerint meg mocsokdrágának tartom ezt a day 1 játszást. Kevés játék gyors magamévá tétele ér ennyit. Ha szenvedek is FOMO-ban, az nem a játékok terén van. Agyonakciózott játékok még tovább agyonakciózva előfizetésben még jobban hangzanak. Hiába éri meg a Humble Monthly/Choice papíron, ténylegesen többet költöttem arra is, mint értelme volt.
Ez pont úgy hangzik, mintha MS-kategóriás elbaszás lenne.Moby írta:Nekem béta fw van fent, abban már azt lehet managelni, hogy ki lehet baszni a QR-ből a játékokat, de amit szétbasz a QR arra már ez sem megoldás, max az ssd zabálást tudod kordában tartani. És elég sok játékot megbasz a QR.
Az Age of Empires Definitive Editionök özönlenek! Azt meg elhiszem, hogy fasza a DeS-remake a rajongóknak, de az elég mérsékelten érdekel újrázásra, GPU-ban kipróbálnám a szint. (Bloodborne, SotC-remake dettó.) Azt persze elhiszem, hogy a minőség ott van.Moby írta:Ha egy des remake minőségű játékot tudna minden évben tolni az ms a gpu-ba, akkor én ezért még a rendes(mármint a hardveraprós rendes) árát is kifizetném a gpu-nak. De az ms egy des minőségű játékot nem volt képes csinálni az elmúlt 7 évben sem. Pedig ilyen remake-re érett címei neki is lennének.
Valami Fable-reboot lesz mondjuk, csak az annak idején is túlértékelt valami volt. Túl sok remake-re nem is nagyon vágyom tőlük.
Ezek már szubjektívumok.Moby írta:Ha egy des remake minőségű játékot tudna minden évben tolni az ms a gpu-ba, akkor én ezért még a rendes(mármint a hardveraprós rendes) árát is kifizetném a gpu-nak. De az ms egy des minőségű játékot nem volt képes cisnálni az elmúlt 7 évben sem. Pedig ilyen remake-re érett címei neki is lennének.
Az age of empires sorozattal amit csinált az kész csoda pl remake vonalon. Már az 1 és a 3 definitív editionje is gyönyörű, de a második rész az amibe igazán sok energiát raktak, lévén az a legnépszerűbb, na az olyan is lett, hogy megszólal.
Moby írta:De itt nem a látvány az érdekes. Hanem az, amikor rájössz a soulsokban, hogy miként kapcsolódnak a pályák egymáshoz, amikor elmész, körbejárod a fél világot, és végül ott lyukadsz ki, ahonnan elindultál, a shortcutok tervezése, stb. Az egyfajta művészet. Ez meg egy megúszós alibiszar. Még a tetves szobák egy része olyan aljaszar, hogy a pofám leszakad. Van benne egy portál. Vagy egy lézer, meg két item, meg ilyenek. Ennek egy 12K-s játéknak kéne lennie.
(Ez egy 12k-s játéknak lett tervezve. Volt is cikk korábban, hogy a fejlesztők meglepődtek mennyire vastagon fogott a toll a sonynál. A soulsok persze, hogy jobbak ebből a szempontból, de ott azért más büdzsé volt.) Ja már írtátok bocsi, lassan olvastam vissza.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Tom 2021.05.30. 23:59-kor.
Jól néznek ki, de azért lássuk be, nem azok a játékok, melyek currentgen odabaszásként előadhatók a topikban. De persze nekem is inkább ezek jöjjenek.Botond írta:Ezek már szubjektívumok.
Az age of empires sorozattal amit csinált az kész csoda pl remake vonalon. Már az 1 és a 3 definitív editionje is gyönyörű, de a második rész az amibe igazán sok energiát raktak, lévén az a legnépszerűbb, na az olyan is lett, hogy megszólal.
Az hogy kinek mi tetszik szubjektiv de egy metacriticen meg a kasszaknal mar objetkiven meg lehet nezni mint hoznak a ps exclek az msel szemben.Botond írta:Ezek már szubjektívumok.
Az age of empires sorozattal amit csinált az kész csoda pl remake vonalon. Már az 1 és a 3 definitív editionje is gyönyörű, de a második rész az amibe igazán sok energiát raktak, lévén az a legnépszerűbb, na az olyan is lett, hogy megszólal.
Fontos dolog a siker, de ha egyének szinjére megyünk, akkor nem feltétlen az alapján választunk játékot. A GPU-ban egyébként benne van a GTA V és a Skyrim, a kettő együtt - több platformon - némi túlzással az összes PS4-exkluzívot lenyomja. Persze már őskövületek (bár egyiket sme játszottam, pedig megvettem őket Steamre), de a következő TES és a Starlink érdekes lehet majd a GPU-ban.Micsu írta:Az hogy kinek mi tetszik szubjektiv de egy metacriticen meg a kasszaknal mar objetkiven meg lehet nezni mint hoznak a ps exclek az msel szemben.
Ha ez lenne a szempont, akkor itt mindenki a switchtől lenne elájulva meg a Nintendo exclu címektől.Micsu írta:Az hogy kinek mi tetszik szubjektiv de egy metacriticen meg a kasszaknal mar objetkiven meg lehet nezni mint hoznak a ps exclek az msel szemben.
Starfield.Zóanagyvarázsló írta:Fontos dolog a siker, de ha egyének szinjére megyünk, akkor nem feltétlen az alapján választunk játékot. A GPU-ban egyébként benne van a GTA V és a Skyrim, a kettő együtt - több platformon - némi túlzással az összes PS4-exkluzívot lenyomja. Persze már őskövületek (bár egyiket sme játszottam, pedig megvettem őket Steamre), de a következő TES és a Starlink érdekes lehet majd a GPU-ban.
A starlink az ubis komolytalanság, amiből a switches a superior verza.
Basszus, tényleg! Amúgy is a Spacetime lesz az igazi űrvapourware, mert PB>>>>>Bethesda.Botond írta:Starfield.
A starlink az ubis komolytalanság, amiből a switches a superior verza.