Meg fogja kapni, efelől ne legyen kétséged, de nálam a pécé ilyen szempontból hátrányból indul, mert be van zárva egy szekrénybe így aztán mamá mindegy, hogy mi milyen halk. Az előző lakásban, ahol kvézi szem előtt volt, na ott minden tized db számított. A ps4-et is probáltam betenni mielőtt megkínoztam, de az egyszerűen megfőzi magát.arty írta:asszem guru3dn volt a teszt, ahol +1dB volt a 480 hangja, de valójában nem néztem utána, máshol hogyan és mennyit mértek. még a péhá teszt említette, hogy idleben van egy enyhe morgása az radeonnak, ami azért aggasztó.
úgyhogy várom moby eredményeit, hátha kifejezőbb lesz :DDD (nincs kétségem)
a hangerő, a zavaró hang, légáram hang iszonyat szubjektiv dolog. lásd még ciripelés, búgás, pulzáló rezonálás, van ami jobban, van ami kevésbé idegesít.
eddig ami objektíven használhatatlan volt, az a 290-em, minden más kompromisszum - a twinfrozr msi 7850et kivéve, az TOTTTTTÁLISAN HANGTALAN volt, még akár kétórás FC4 alatt, jól meghuzva is.
A PC-s játékoknak leáldozott
DanielT írta:Szerintem van összefüggés ezen jelenség és aközött, hogy egy hulladékká degradáltad. Esetleg cseréld még le a procit valami fosra, majd rinyálj, hogy még kevesebb kezd lenni, a kibaszott nVidia miatt.
Ugyanez jutott eszembe. Esetleg még a tápot kéne benne kciserélnie egy elfüstölt, '95-ös vargáné típusúra, majd meghírdetni az egészet a hardveraprón húszezerér, hogy fosintelnvidia működésképtelen hordalék, vigyeinnenvalaki.
Micsu írta:nem érte meg de majdnem belebukott a pc meg hasonlók
phpBB [media]
minimálisan releváns, interjú-részlet a hogyan kezdődöttről :)
billgéc jól látta, h ez bukó lesz, összességében valszeg még mindig minuszos a divízió, de ki tudja mi lenne, ha anno nem lépnek.
a sony vagy hasbalövi magát vagy már otthon mindenki a péesen youtubozik, netezik, streamel, mittomén (kétlem, szvsz akkora balfaszok h az ms a windózzal is tudta volna tartani a lépést, nem is kellett volna xbox)
apex+codbo3 tapasztalat. lehet, hogy torz tapasztalat, mert pécén alig-alig nyomok AAA++ day1 címeket, de mégiscsak egy benyomás...TasManXT írta:Dehogy akadnál. Ezt honnan veszed?
az nvidia erről nem tehet :) kivételesen!DanielT írta:Az nVidia nevében is elnézést kérek mindezekért.
Egyébként mit szeretnél most kihozni ebből a mostani helyzetből? Mi a szar? Ki bántott? Ott a 2 sikeres konzolod, amire optimalizálnak, nem is értem miért van még mellette a Pc.
az ok prózai: 2012 áprilisában vettem a cuccot, azóta csak gpu csere :D
több mint négy év, te jó isten... "legjobb" pécém, evör.
Teljesen összefüggéstelen amit írsz, már régen nem értem mit akarsz mondani.arty írta:apex+codbo3 tapasztalat. lehet, hogy torz tapasztalat, mert pécén alig-alig nyomok AAA++ day1 címeket, de mégiscsak egy benyomás...
az nvidia erről nem tehet :) kivételesen!
az ok prózai: 2012 áprilisában vettem a cuccot, azóta csak gpu csere :D
több mint négy év, te jó isten... "legjobb" pécém, evör.
Csak megjegyeztem, hogy szegény pécém is lassan csak fosportként lesz képes futtatni az újabb játékokat, mert e-l-a-v-u-l-t. Márpedig bón és ps4 mellett ez így hülyeség (tartani), pécének ezek mellett akkor van értelme, ha jobb minőségben tolhatom rajta a multi címeket.DanielT írta:Teljesen összefüggéstelen amit írsz, már régen nem értem mit akarsz mondani.
És mindez azért, mert k drága mind a 480, mind a 1070, mind a skylake, mind a ddr4.
Elavult a tököm. Egyébként 2011 Januári a proci, az, hogy mikor vetted te, nem releváns infó.arty írta:Csak megjegyeztem, hogy szegény pécém is lassan csak fosportként lesz képes futtatni az újabb játékokat, mert e-l-a-v-u-l-t. Márpedig bón és ps4 mellett ez így hülyeség (tartani), pécének ezek mellett akkor van értelme, ha jobb minőségben tolhatom rajta a multi címeket.
És mindez azért, mert k drága mind a 480, mind a 1070, mind a skylake, mind a ddr4.
"Five years on, the 2500K is indeed still a perfectly viable choice for most triple-A titles if 60fps is your specific target"
Tejes DF cikk a témában
És ha még elavult is lenne, nevetséges, hogy ezen bármilyen szinten fel vagy háborodva, miközben a konzolokat véded.
Nincs egy mikroszkópikus koherencia sem abban amit képviselni próbálsz, csak csapkodsz.
szerk: Cikk alján első komment, hogy mekkora istenverte barmok vannak ezen a világon...
"Finally tried to overclock my 2500k some months ago, first tried to clock it at the max normal clock and it failed and I had to reset my motherboard.
Not convinced by overclocking at all. :/"
Nem konvinszelődött szegényke, ettől az óverklokking témától!
Írásban nem ment át, de ez most nem csapkodás - ahogy írtam, a 2500k leszolgálta az idejét, még az én vásárlási időmet tekintve is. Sose volt még gépem meg ennyi ideig, neviccelj.
Sima, rezignált ténymegállapítás volt, hogy itt lenne az idő egy upgrédre, ha továbbra is "komolyabb kompromisszumok nélkül" akarok fenntartani egy 60frémes "konzolt", a multiplatformokra (amiket konzolon sokaszor fosként tálalnak).
És sokat nem érek a "most AAA titles"-el, ha a forza fos lenne rajta. És ha nem is a cpu miatt, akkor a ram okán - ddr3-ba pedig nem szívesen feccölnék már.
Szóval hátrább az agarakkal, semmiféle felháborodásról nincs szó, éppen ellenkezőleg :P
Sima, rezignált ténymegállapítás volt, hogy itt lenne az idő egy upgrédre, ha továbbra is "komolyabb kompromisszumok nélkül" akarok fenntartani egy 60frémes "konzolt", a multiplatformokra (amiket konzolon sokaszor fosként tálalnak).
És sokat nem érek a "most AAA titles"-el, ha a forza fos lenne rajta. És ha nem is a cpu miatt, akkor a ram okán - ddr3-ba pedig nem szívesen feccölnék már.
Szóval hátrább az agarakkal, semmiféle felháborodásról nincs szó, éppen ellenkezőleg :P
Isteni, hogy ebbe telibekúrt UWP-s Froza BÉTÁBA kapaszkodsz, hogy jajjnemmegy, szar a világ!arty írta:Írásban nem ment át, de ez most nem csapkodás - ahogy írtam, a 2500k leszolgálta az idejét, még az én vásárlási időmet tekintve is. Sose volt még gépem meg ennyi ideig, neviccelj.
Sima, rezignált ténymegállapítás volt, hogy itt lenne az idő egy upgrédre, ha továbbra is "komolyabb kompromisszumok nélkül" akarok fenntartani egy 60frémes "konzolt", a multiplatformokra (amiket konzolon sokaszor fosként tálalnak).
És sokat nem érek a "most AAA titles"-el, ha a forza fos lenne rajta. És ha nem is a cpu miatt, akkor a ram okán - ddr3-ba pedig nem szívesen feccölnék már.
Szóval hátrább az agarakkal, semmiféle felháborodásról nincs szó, éppen ellenkezőleg :P
Nálam _TÖKÉLETESEN_ megy. TÖ-KÉ-LE-TE-SEN. 8giga DDR3, 3570k, 970.
Rezignáltan nem ténymegállapítasz, hanem lázálomban félrebeszélsz, mert felnyomott egy újabb fájdalomkúpot az AMD.
Hagyjuk ezt a TÖKÉLETESENT, a Quake Championst azért jelentették csak be PC-re (eddig), mert az 120 fps-es lesz, szóval azalatt már sokáig nem lesz élet!DanielT írta:Isteni, hogy ebbe telibekúrt UWP-s Froza BÉTÁBA kapaszkodsz, hogy jajjnemmegy, szar a világ!
Nálam _TÖKÉLETESEN_ megy. TÖ-KÉ-LE-TE-SEN. 8giga DDR3, 3570k, 970.
Rezignáltan nem ténymegállapítasz, hanem lázálomban félrebeszélsz, mert felnyomott egy újabb fájdalomkúpot az AMD.
Előbb még gyakorlatilag csak a Forzáról volt szó, annál meg korábban arról, hogy úgyis One-ra vennéd. Kérek egy óra múlva is helyzetjelentést az aktuális arty-álláspontról.arty írta:Csak megjegyeztem, hogy szegény pécém is lassan csak fosportként lesz képes futtatni az újabb játékokat, mert e-l-a-v-u-l-t. Márpedig bón és ps4 mellett ez így hülyeség (tartani), pécének ezek mellett akkor van értelme, ha jobb minőségben tolhatom rajta a multi címeket.
És mindez azért, mert k drága mind a 480, mind a 1070, mind a skylake, mind a ddr4.
És ne fáradj saját magad visszaolvasásával! Nem várok el konzisztenciát tőled, csak kíváncsi vagyok.
Istenkém, bárcsak tisztában lennél a Play anywhere fogalmávalZóanagyvarázsló írta:Előbb még gyakorlatilag csak a Forzáról volt szó, annál meg korábban arról, hogy úgyis One-ra vennéd. Kérek egy óra múlva is helyzetjelentést az aktuális arty-álláspontról.
És ne fáradj saját magad visszaolvasásával! Nem várok el konzisztenciát tőled, csak kíváncsi vagyok.
Bocs, hogy a kedvenc szériám iszonyat szarhalom jegyeit mutatja EGYELŐRE pécén és emiatt hangosan (leírva) aggódtam :DDanielT írta:Isteni, hogy ebbe telibekúrt UWP-s Froza BÉTÁBA kapaszkodsz, hogy jajjnemmegy, szar a világ!
Nálam _TÖKÉLETESEN_ megy. TÖ-KÉ-LE-TE-SEN. 8giga DDR3, 3570k, 970.
Rezignáltan nem ténymegállapítasz, hanem lázálomban félrebeszélsz, mert felnyomott egy újabb fájdalomkúpot az AMD.
(ne nekem kelljen má elmagyarázni, magam is csak pár hete hallottam róla először )
Ne foglalkozz a pc-vel. Egyszerű. Elavult is, szar is, nVidiának köze van a platformhoz, menekülj a biztonságba.arty írta:Bocs, hogy a kedvenc szériám iszonyat szarhalom jegyeit mutatja EGYELŐRE pécén és emiatt hangosan (leírva) aggódtam :D
(ne nekem kelljen má elmagyarázni, magam is csak pár hete hallottam róla először )
"(ne nekem kelljen má elmagyarázni, magam is csak pár hete hallottam róla először )" - upsz, ezt Zónak akartam írni :)
DT: jöhet egy g365ös link? ;)
http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=28786&news&PlayStation:%20minden%20sz%E9p,%20minden%20j%F3
továbbra is ps2 killer a ps4. rohadj meg sony a neoért!!! :(
DT: jöhet egy g365ös link? ;)
http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=28786&news&PlayStation:%20minden%20sz%E9p,%20minden%20j%F3
továbbra is ps2 killer a ps4. rohadj meg sony a neoért!!! :(
hogyhogy itt senki nem beszél róla?
kifutottam az időből.
szal, a limbó után igazán megérdemelne némi "promót", az is frankó játék volt, ez meg állítólag mégjobb... ég is a pofám, hogy bár a limbo nekem tízpertizes, ezért mégse adok ki egy huszast :/
sehol egy rossz szót nem olvastam még róla.
szal, a limbó után igazán megérdemelne némi "promót", az is frankó játék volt, ez meg állítólag mégjobb... ég is a pofám, hogy bár a limbo nekem tízpertizes, ezért mégse adok ki egy huszast :/
sehol egy rossz szót nem olvastam még róla.
Remelem mindenki keszulodik mar az estere, egy kis szopas utan jo esellyel indulhatunk végre a végtag, hallás és látássérült ow csapatok ellen!
Persze nem ám elbízni magunkat, kiegyenlített meccsekre számítok!
Persze nem ám elbízni magunkat, kiegyenlített meccsekre számítok!
Beszerezhető a státusza, azaz lehet, hogy lesz hetek múlva. Faszért nem áll hegyekben mindenhol? 1 hónapja jelentették be. Ennyire nehézkes a gyártás?Moby írta:Alakul.
Én csak vasárnap leszek délután sajnos.Greyfox írta:Remelem mindenki keszulodik mar az estere, egy kis szopas utan jo esellyel indulhatunk végre a végtag, hallás és látássérült ow csapatok ellen!
Persze nem ám elbízni magunkat, kiegyenlített meccsekre számítok!
Ennyire. Az egész világot kellene kiszolgálnia egy gyárnak, a jelenleg létező legkomplexebb csippel, amire óriási a kereslet. A 1070 is ugyanaz mint a 1080, csak kevesebb van a belében.deep írta:Beszerezhető a státusza, azaz lehet, hogy lesz hetek múlva. Faszért nem áll hegyekben mindenhol? 1 hónapja jelentették be. Ennyire nehézkes a gyártás?
Én ma láttam valahol és most néztem meg, hogy mi a franc ez. Aztán láttam, hogy Limbo örökös, de nem csoda, hogy eddig nem láttam, mert annak se jött be az ultra depresszív grafikája és ennek is pokol már a logója is. Persze amikor játszottam vele, már helyére kerültek a dolgok, úgyhogy ez is érdekel majd, de nem day1.arty írta:
hogyhogy itt senki nem beszél róla?
És továbbra is egy kibaszott retekként fog bevonulni a játéktörténelembe. Ha 30x ennyit adnak el belőle, akkor is.arty írta:továbbra is ps2 killer a ps4. rohadj meg sony a neoért!!! :(
BTW a játékos társadalom nagysága szerintem _legalább_ ötszöröse annak, ami a PS2 idején volt. Szóval valójában egy rakás szar az eladás.
2013-ban egymilliárd újgenerációs konzol gazdára találását prognosztizálta a Microsoft (tehát nem Pachter, és nem is Abu). Igaz, ők azt hitték, hogy tívítívítívível tarolnak majd.DanielT írta:És továbbra is egy kibaszott retekként fog bevonulni a játéktörténelembe. Ha 30x ennyit adnak el belőle, akkor is.
BTW a játékos társadalom nagysága szerintem _legalább_ ötszöröse annak, ami a PS2 idején volt. Szóval valójában egy rakás szar az eladás.
A konzol a PS2 idejében (főleg az elején) olyan fekete mágia volt, hogy én konkrétan ismerek embert aki informatika-közeliként úgy vette meg a PS2-t hogy azt hitte hogy ő azon fog diabló kettőzni mert beteszi az írottCD-t és kész.
Én tegnap már berankoltam magam. Kiderült egyébként, hogy megkaptam a hivatalos besorolást (47-re), csak nem adta ki a mércét, így fölöslegesen rontottam le eggyel gyorsan eggyel a szintemet.Greyfox írta:Remelem mindenki keszulodik mar az estere, egy kis szopas utan jo esellyel indulhatunk végre a végtag, hallás és látássérült ow csapatok ellen!
Persze nem ám elbízni magunkat, kiegyenlített meccsekre számítok!
Egyébként eddig bugos volt a skill ratingnél valami, de ma javították.
Zsákfalvakban esetleg. Mifelénk már a NES idejében tudtuk, mifán terem.Necro írta:A konzol a PS2 idejében (főleg az elején) olyan fekete mágia volt, hogy én konkrétan ismerek embert aki informatika-közeliként úgy vette meg a PS2-t hogy azt hitte hogy ő azon fog diabló kettőzni mert beteszi az írottCD-t és kész.
Egyetlen egy gyár képes legyártani a GPU-t? Tegyük fel, hogy így van (nem tudom),de akkor mennyi készül naponta? Három és fél darab, hogy ennyire nem jönnek a szállítmányok?DanielT írta:Ennyire. Az egész világot kellene kiszolgálnia egy gyárnak, a jelenleg létező legkomplexebb csippel, amire óriási a kereslet. A 1070 is ugyanaz mint a 1080, csak kevesebb van a belében.
Xbox storeon rányomok az X1 verzióra, akkor letölti PCre is amikor megjelenik, vagy hogy fog ez a playanywhere működni?arty írta:Istenkém, bárcsak tisztában lennél a Play anywhere fogalmával
Egyszerűen nincs piaca. Az a pár szerencsétlen hülye fanboi megvette az 1080asát, aztán le is álltak a gyártással, mert itt az rx480 szal minek raktárra gyártani az 1070/1080asokat, amikor a kutya se vinné?!deep írta:Egyetlen egy gyár képes legyártani a GPU-t? Tegyük fel, hogy így van (nem tudom),de akkor mennyi készül naponta? Három és fél darab, hogy ennyire nem jönnek a szállítmányok?
Annyira nincs piaca, hogy a maradékot szétosztják mielőtt megromlik.Botond írta:Egyszerűen nincs piaca. Az a pár szerencsétlen hülye fanboi megvette az 1080asát, aztán le is álltak a gyártással, mert itt az rx480 szal minek raktárra gyártani az 1070/1080asokat, amikor a kutya se vinné?!
Egyébként olyan zseniálisan találta el a 480 formatervét, imidzsét az AMD, hogy amikor látom valami buildben, képen, egyből a lesajnálás hangulat ugrik be róla. Olyan bóvli az egész, ráadásul ugye nem is igazán olcsó, ellenben iszonyú olcsónak hat.
Is it just me?
Is it just me?
https://www.youtube.com/watch?v=nKcHR1qW3w4
ugy nez ki gond van a 480ak pcie slotos aramfelvetelevel... most nem talalok mobilon jobbat, de sok helyen irnak mar rola :(
ugy nez ki gond van a 480ak pcie slotos aramfelvetelevel... most nem talalok mobilon jobbat, de sok helyen irnak mar rola :(
Ennyire nem vagy képben a hordalékzúzó szuperteknolodzsiban? Atyád már egy napja kimosdatta "papíron" a problémából. LOLarty írta:https://www.youtube.com/watch?v=nKcHR1qW3w4
ugy nez ki gond van a 480ak pcie slotos aramfelvetelevel... most nem talalok mobilon jobbat, de sok helyen irnak mar rola :(
Bocs, rosszul írtam, de te is, mert a Play Foshardver feature-re gondoltunk mindkettenarty írta:Istenkém, bárcsak tisztában lennél a Play anywhere fogalmával
Crossbuy, cross-save, crossachievements. De csak digitális kópiákra vonatkozik. Tehát már várom, ahogy arty belöki az konzolos verzió Blu-rayét a PC-jébe, és panaszkodik, hogy kevés neki a kraft, ő megmondta, hogy bővítenie kell.Botond írta:Xbox storeon rányomok az X1 verzióra, akkor letölti PCre is amikor megjelenik, vagy hogy fog ez a playanywhere működni?
Új marokkonzol készül, hogy PC-s játékokat játszhass rajta hulladék frame-mel! Végre! Itt a KS-kampány, hadd örüljön Moby!
GTX 1060
A ződbőröndök szerint ez lesz:
Soká jön még az 1050, még a végén bevárom az 1170-et, és veszek mindenből újat.
A ződbőröndök szerint ez lesz:
Soká jön még az 1050, még a végén bevárom az 1170-et, és veszek mindenből újat.
Undorító ez a grafikon... Mintha politikusok csinálták volna.Zóanagyvarázsló írta:GTX 1060
A ződbőröndök szerint ez lesz:
Soká jön még az 1050, még a végén bevárom az 1170-et, és veszek mindenből újat.
A TÍZSZERES Pascal meg olyan volt, mint ha a politikusok mondták volna.DanielT írta:Undorító ez a grafikon... Mintha politikusok csinálták volna.
Egyébiránt dizájnt tekintve én azt mondanám, hogy félmajmok festették a fenekükbe dugott ecsettel.
+15% kraft az nvidia szerint. Az azt jelenti, hogy kb ugyanazt fogja tudni, mint az rx480. Kivéve, ha ez OCzhető lesz, ugye.DanielT írta:Undorító ez a grafikon... Mintha politikusok csinálták volna.
De úgyfest nagyon sokan rápattantak a problémára, és nem nyeretlen kétévesek, akik benyelik az amdfanfosprohadrver propagandafasságait, hanem felkészült mérnökök is, akik olyan dolgokat mérnek, hogy kabaré :D metro 4k-n futtatva, stock órajelekkel 7(igen hét) amper felvételét is mérték pci-e csatin, miközben a legdurvább, tűréshatár szélén minimumidőkre szabvány max áramfelvétel 5.5A!!!!! LOLarty írta:https://www.youtube.com/watch?v=nKcHR1qW3w4
ugy nez ki gond van a 480ak pcie slotos aramfelvetelevel... most nem talalok mobilon jobbat, de sok helyen irnak mar rola :(
Spoiler
Tömeges visszahívás szaga terjeng a levegőben :D Dehát mi ehhez képest az überbrutál 970 3.5GB problémája. Hiszen ott extrém esetben még a frém is leesik(!!!!négy!!), miközben itt maximum leégeti a komplett alaplapot
Egyszerűen nem értem miért van még AMD, még aznap be kellett volna zárniuk amikor bejelentették az 1080-at. Ez az egész rx480 egy rossz kabarénak is kevés. Mondom én akinek sok radeonja volt régen. 0 alatti szint amit leművelnek ezek a szerencsétlenek. Egyszerűen szánalmas a vergődésük, látszik, hogy semmire nem voltak képesek, hogy felvegyék a versenyt így a szabványokat baszták meg. Ez mondjuk az én szakmámban (telekommunikáció) elég gyakori főleg ugye voip területén sip-el, de hál istennek itt az ilyen féreg ivadék vállalatok üszkös patkány fejlesztőit eltiporják a mérnökök pár hónap alatt, és a kiöntött beleiken menetelnek át.
Ez nagyon DT-s lett, főleg az utolsó mondat.donatus13 írta:Egyszerűen nem értem miért van még AMD, még aznap be kellett volna zárniuk amikor bejelentették az 1080-at. Ez az egész rx480 egy rossz kabarénak is kevés. Mondom én akinek sok radeonja volt régen. 0 alatti szint amit leművelnek ezek a szerencsétlenek. Egyszerűen szánalmas a vergődésük, látszik, hogy semmire nem voltak képesek, hogy felvegyék a versenyt így a szabványokat baszták meg. Ez mondjuk az én szakmámban (telekommunikáció) elég gyakori főleg ugye voip területén sip-el, de hál istennek itt az ilyen féreg ivadék vállalatok üszkös patkány fejlesztőit eltiporják a mérnökök pár hónap alatt, és a kiöntött beleiken menetelnek át.
De hol van az AMD Defense Force (a.k.a. arty)?
Zóanagyvarázsló írta:Ez nagyon DT-s lett, főleg az utolsó mondat.
De hol van az AMD Defense Force (a.k.a. arty)?
Látod mit tesz velem az overwatch ?:D Pedig nem volt cél, de tényleg rettenet amikor szabványokkal kell baszakodni mert nem tartják be. Nincs rosszabb.
Ejbe volt anno valami rapid nevezetű, nah annál butább fanboyt még nem láttam ha amdről volt szó, arty vele kéne szövetkezned :DZóanagyvarázsló írta:Ez nagyon DT-s lett, főleg az utolsó mondat.
De hol van az AMD Defense Force (a.k.a. arty)?
TÉK!Zóanagyvarázsló írta:Mindenki megnyugodhat, reagált az AMD, csak szokás szerint driverre kell várni.
Botond írta:TÉK!
Na, én mostantól vagyok benne biztos, hogy AMD termékkel van dolgunk! Lehet nyugodtan venni, EREDETI!Zóanagyvarázsló írta:Mindenki megnyugodhat, reagált az AMD, csak szokás szerint driverre kell várni.
Fosbájt.
és mi lesz a solution? Downclockolják, és meglátjuk az igazi erejét, ahogy lenyomja a 960-at is akár :)Zóanagyvarázsló írta:Mindenki megnyugodhat, reagált az AMD, csak szokás szerint driverre kell várni.
És egycsapással melegedni se fog, win-win
Én meg most bizonytalanodtam el, hogy lehet mégis csak vmi átfeliratozott nvidia cuccot árulnak. Nem is olyan rég vettem vmi vgat, aminek ész nélkül pörgött a ventije, ha úgy volt kedve, aztán jött a driver fix. Meg új bios kellett neki. Meg minden egyéb sw-s finetuning, oszt most már majdnem megnyalja a 17k-t full alapon, minden of nélkül. Szóval vmi átmatricázott nvidia lesz ez talán.DanielT írta:Na, én mostantól vagyok benne biztos, hogy AMD termékkel van dolgunk! Lehet nyugodtan venni, EREDETI!
Viszont ha nem dögleszti meg a lapot, akkor lehet, hogy tonképp nyolcgigásat rendőtem, mert eddig nagyon úgytűnik, hogy a négygigásak is nyolcgigásak, csak egy másik biossal(ergo a retailek ugyanazok, mint a szétküldött samplek).
Az funneh lenne,mert akkor a tegnapi kérdésemre Zóhoz, hogy artynak hisz vagy az AMDnek akkor az a helyes válasz, hogy természetesen artynak!!!Moby írta:Viszont ha nem dögleszti meg a lapot, akkor lehet, hogy tonképp nyolcgigásat rendőtem, mert eddig nagyon úgytűnik, hogy a négygigásak is nyolcgigásak, csak egy másik biossal(ergo a retailek ugyanazok, mint a szétküldött samplek).
g]
Ejj, a régi szép idők, amikor némelyik 9500-ast 9700-ra lehetett flesselni(ezzel nem volt szerencsém, de a 9500Pro úgy is ütött), és amikor úgy vettem az 9800-at, hogy garantáltan R360-as mag legyen rajta, amit meg 9800XT-re lehetett flashelni...Moby írta:Viszont ha nem dögleszti meg a lapot, akkor lehet, hogy tonképp nyolcgigásat rendőtem, mert eddig nagyon úgytűnik, hogy a négygigásak is nyolcgigásak, csak egy másik biossal(ergo a retailek ugyanazok, mint a szétküldött samplek).
szerk: ITT is van, minden számra/kódra jól emlékeztem, pedig nem ma volt. :)
Pár Unreal Tournament shot. Alpha verzió már régen tölthető, ha megnézné valaki, de a minőség nem konzisztens.
Asszem a 7950-ből is lehetett 70-est flashelni, vagy vmi hasonló. De a 2 és 3 magos Deneb chipes procikban is fel lehetett oldani a letiltott magokat.DanielT írta:Ejj, a régi szép idők, amikor némelyik 9500-ast 9700-ra lehetett flesselni(ezzel nem volt szerencsém, de a 9500Pro úgy is ütött), és amikor úgy vettem az 9800-at, hogy garantáltan R360-as mag legyen rajta, amit meg 9800XT-re lehetett flashelni...
szerk: ITT is van, minden számra/kódra jól emlékeztem, pedig nem ma volt. :)
Ez legfeljebb altatásnak jó, nem fenyegetésnek. :DBotond írta:Közeleg a karácsony, szóval jelezném, hogy a versenyre 17k lesz a belépőszint. :o
Szóval kifigyelted, hogy ez még mindig minden alapon eredmény. :P Majd karácsonyra kap egy kis powert, hogy hadd szaladjon. :)DanielT írta:Ez legfeljebb altatásnak jó, nem fenyegetésnek. :D
Kezeimbe temetett arcal bőgökZóanagyvarázsló írta:Ez nagyon DT-s lett, főleg az utolsó mondat.
De hol van az AMD Defense Force (a.k.a. arty)?
színtelen moslék(tm)DanielT írta:Fosbájt.
6950@6970 volt az :) (és nekem is az volt, ~annyi ideig nyúztam, mint a 970et)benőmenő írta:Asszem a 7950-ből is lehetett 70-est flashelni, vagy vmi hasonló. De a 2 és 3 magos Deneb chipes procikban is fel lehetett oldani a letiltott magokat.
7950-ből 7950 ghz editiont lehetett csinálni, az is megvolt :) és ottavége.... a 280x-em még kedveltem, azóta gémóver :( :(
eh, xbox sale holnap indul :(
jó lett volna látni, hogy mit vegyek ott és mit mégis steamen......
jó lett volna látni, hogy mit vegyek ott és mit mégis steamen......
Hardverapro, xbox eladás, és megoldottam a problémádat.arty írta:eh, xbox sale holnap indul :(
jó lett volna látni, hogy mit vegyek ott és mit mégis steamen......
fm5/6/horizon2, unravel ami így hirtelen hiányozna :) nameg a kvantumbrét is oneon tervezem letolni, fifa15 is arra van meg, halo2remazter teljesen, odst félig befejezetlenül, meg még pár cím ami most nem ugrik be, de biztos fájna. hómtesóval pár címet azé' felhalmoztunk a másfél év alatt és van bőven hátralékom :)TasManXT írta:Hardverapro, xbox eladás, és megoldottam a problémádat.
ps4et akartam hamarabb eladni, de egyszerűen az se megy, annyi a játék :(
ráadásul ezeröcsiér' akcióba beugrott a bf4 is rá, ellőttem a kéthetes free psn+-t és bazeg, TETSZIK !!! :D az uncsi2 remaztert is félredobtam pár órácskára miatta... miután az első próbakör 11 halál, 0 kill lett, picit feladtam, de azóta jobban megy és kontisok ellen a kontim azé' csak többet ér. driveclub dlck (oké, ezeken túllépnék), tlou remazter, gow3 remazter, uncsi2 remazter fele, uncsi3 remazter. és persze a doomot is erre akarom majd.
áh, sose szabadulok :(
jaamugy akinek van Bioshock1-2(-és talán minerva's den dlc? is), az ingyé kapja pécén a remaztert !! most ócsón lehet "preorderelni", ha valaki tervezné a felújítást... és bízom benne h a remazterben végre a bio2 is kap kontitámogatást!! (bio2pc ugye csak wsadegér fooooooos)