deep írta:Durva mennyire más vélemények tudnak kialakulni játékokról emberekben :D Nekem kb. a modern kori (értsd 2000 után) játékélmények top 10ében vannak az UC-k.
Ehhez még annyit, ha azóta is csepeg az UC-téma, hogy a TOP 10 azért mindenképp marha erős. Elég szubjektív és sok tényezős az élmény, de nekem biztos, hogy nagyon sok játékot kellene törölnöm a hippocampusomból ahhoz, hogy beférjenek.
Ami nálam tutira nagyon előzné az UC-t (übernevek és eurotrash egyaránt):
Gothic 2/ Night of the Raven (2002/2003). Megjelenés után nem sokkal játszottam a RIP-pel (a NotR 2006-ban), életem egyik csúcsjátékélménye máig, meghatározva számomra azt felnőttként és régebbi játékosként is, hogy mit gondoljak a médiumról. Nem tudom szavakba önteni, hogy számomra az egész Sony mennyire inszignifikáns hozzá képest.
Wizardry 8 (2001). 2007-2008 körül kezdtem el játszani, már PS3-azás közben, UC1 után értem a végére. Máig rendszeresen tervezem, hogy milyen partykkal szeretnék még beleugrani. Fantasztikus jó volt, hiába volt egy régi műfaj hattyúdala a megjelenés idejében sem jó látvánnyal. A Ft/perc persze sokat számít, hiszen 355 Ft-ért vettem Vaterán, de végül az eladó csak 350 Ft-ot fogadott el. Ez nagy üzleti élmény bizonyára legalább 5 pontot hozzátett a Rage 2/Rage 2-höz.
Max Payne 2: The Fall of Max Payne (2003). 2005-ben ment végig, az én mércémmel alábban frissen, és jóval az első rész megismerése előtt. Kb. azt az akciójáték-élményt hozta, mint korábban a Doom és a Duke Nukem 3D, majd később más műfajban a Bayonetta.
Deus Ex (2000). A Human Revolution is beférne ide, de az eredeti DX volt a leglenyűgözőbb élményem a szériából. 2006-ban.
Civilization IV/Beyond the Sword (2005/2007). Az alapjáték is egy csoda volt, de a második kiegészítő, a BtS tudta fokozni. Megjelenés körül is simerkedtem már vele és a bugjaival. Illetve - a Botond kedvéért - a memory leakkel is.
Psychonauts (2005). Ezzel a játékkal ismerkedtem meg a 3D platfromerekkel, és lettem is gyorsan szerelmes a műfajba.
Star Wars: Knights of the Old Republic (2003). Nagyon BioWare, elég konzolos, mára már meghaladott sok aspektusból, de óriási SW-RPG-élmény volt, pedig csak 2009-ben értem a végére.
FlatOut (2006) EVM-kiadásban jelent meg 2000 Ft-ért, úgy vettem, hogy azt sem tudtam mi ez. Életem kedvenc autós játéka lett, az Ultimate Carnage is jó volt később, mint remake/ehanced port, de nem ehlyezném az eredeti elé, főleg nem élményben.
GTA III (2001). PC-re csak 2002-ben jött, na, én akkor vettem neki és a WarCraft III-nak új vasat, egyben az első hardveres gyorsítást tudó kártyámat. A Vice City (2002) és a San Andreas (2004) még jobb volt, de ahogy ez odabaszott akkor, az nehezen überelhető.
WarCraft III: Reign of Chaos / The Frozen Throne (2002/2003). Hónapokig csak fekete képernyő volt nálam, míg az akkori deepemnél ment, kénytelen voltam beérni a fasza Age of Mythologyval (2002). Aztán kiderült, hogy csak valami nem támogatott felbontáson akart indulni, és amúgy is volt egy monitorcsere, így az AoM a második kampány közben ment a levesbe, a RoC meg rongyosra. Ahogy később a TFT is.
The Witcher (2007). Az újabb részekkel azóta se játszottam, de ez a Gothic 3 csalódása után letaglózott, első CE-előrendelésem volt.
Mirror's Ede (2008). Nem hittem el trélerek alapján, hogy ez működhet. Aztán játszva kibaszottul elhittem.
King's Bounty: The Legend (2008). A demó után alig győztem kivárni a francia CE-t. Nagyon ott volt. Az Armored Princess csiszoltabb lett, többet tud, de az első hivatalos orosz darab hozta vissza a KB-t a felejtésből.
Braid (2008). Imádtam.
Bayonetta (2009). Na ez az akciójáték, nem az UC.
Vanquish (2010). Meg ez.
Dragon's Dogma: Dark Arisen (2013). Az alapformájával (2012) nem játszottam, melybe beépül a DA, de azért a lényeg azt tekintve is látszik, és jót tett neki az addon. Lehet, hogy gagyinak hat sok szempontból, mert az is, de több ötlet volt benne, mint a generáció összes GIGAexkluzívjában együtt. Mintegy 250 óra ment bele PS3-on, és majd1 100 PC-n.
Fahrenheit (2005). 2009-ben ismerkedtünk meg, akkor annyira újszerűen filmszerű volt még, hogy ipari áram módjára csapott meg. Azóta már sokat devalválódott az értéke, ahogy az egész műfajnak is, de a túlfűtött románcunkat letagadni már nem tudom.
Jak and Daxter: The Precursor Legacy (2001). A HD-sített verzió ment végig 2012-ben, a Psychonauts utáni következő nagy 3D platformer-élmény. A folytatások fejlődtek, de a túltolt lövölde, a 2. rész gyötrelmes kísérgetős küldetése, a rosszul öregedő mindent bele jelleg és persze a gyenge performance miatt az első rész maradt a kedvenc. Ha előtte játszom a Banjo-Kazooie-val, talán nem lenne itt, de nem játszottam.
Ratchet & Clank: Up Your Arsenal (2004). Talán a legjobb Ratchet, még az is az ő hibája, hogy a Tool of Destructiont (2007) nem tenném az UC elé.
God of War II (2007). 2013-ban ment végig a remaster. Már az első résznél is azt írtam annak idején a próbák hangulata után, hogy ez az akció-kaland, nem az UC álfeladványokkal spékelt lövöldéje. A második rész egyértelműen felülmúlta az elsőt, és akármennyire fasza lett a harmadik is, maradt kedvenc.
Prince of Persia: The Sands of Time (2003). Rajongtam érte, hiába csak 2016-ban jutottam túl a tutorialon.
Shogun: Total War (2000). Bármelyik általam játszott Total Wart tehetném ide, de ezt választottam, mert ezzel, a legelsővel kezdtem, és ezért ez égett be igazán.
Warhammer 40,000: Dawn of War / Dark Crusade (2004/2006). Az alapjáték mutatta be nekem a WH40k-t, már csak ezért itt lenne a helye, de elképesztően élvezetes RTS-kampányt is kaptam. Multiban viszont a második kieggel, a DC-vel kezdtük, az azt emelte új szintre. (Végigment annak is a más jellegű, de jó kampánya.) Most már persze a Soulstorm (2008) a végső, legtöbbet játszott forma.
Age of Empires II: The Conquerors (2000). A cheat a listán, mert ez csak az 1999-es játék kiegészítője. Ráadásul csak a hun kampányt játszottam végig, ami piszok jó volt. De rengeteget ment a skirmishen kívül a multi is, a DoW és az SC mellett a legtöbbet. Inkább ennek éreztem itt a helyét, mint az AoM-nak.
Ōkami (2006). Festős-farkasos Zelda.
Alpha Protocol (2010). Kémes Mass Effect, lopakodással és erősebb RPG-oldallal. Ahány sebből vérzik, annyira kurvajó. Érdemtelenül lehúzott, érdemesen kultjáték.
No One Lives Forever (2000). A Monolith elborult homorú '60-as években játszódó kémes-lopakodós FPS-e sok kütyüvel és fegyverrel. Half-Life fölé.
XCOM: Enemy Within (2012/2013). Az eredetit jobban szeretem, de kegyetlen jó lett ez modok nélkül is. A superiornak mondott második rész eddig kimaradt.
Risen (2009). Gothic-utánérzés a G3 rosszul elsülten túl nagy scope-ja miatt. Talán nem érdemli meg, hogy itt legyen, de rajongó vagyok, és jobban élveztem, mint bármely UC-t. Ez van.
StarCraft II: Heart of the Swarm (2013). Ez okozta a legtöbb fejtörést, hiszen nem nagyon multiztam az SC2-vel, röhejes ez az ember-zerg lamúr, de a kampányát minden ellenvetésem ellenére nagyon élveztem, valamivel jobban, mint a Wings of Libertyét (2010), pedig az is jó volt.
Az intrója a Blizzard egyik legjobbja, a zúzós kategóriából mindenképp:
És időnként tényleg ilyen élmény volt ZERGELNI.
Crusader Kings / Deus Vault (2004/2007). Ezt könnyű szidni, és van egy sokkal fejlettebb és feature-gazdagabb második része, de cserébe fókuszáltabb élmény. DLC-őrület sincs, csak a jelzett kiegészítő, mely már régóta hozzá van csomagolba az alaphoz. És ezzel töltöttem el releváns időt, történelembuziként kiemelkedő darab egy efféle feudalizmusszimulációba ültetett Trónok harca, melyben akár Szent Lászlóként is intrikálhatsz. Annyira bő nyállal meghaladta a remek Hearts of Iront és a kiváló Europa Universalist koncepcionálisan, és megalapozta a CK2-t, hogy jár az elismerés.
Mass Effect (2007). Mechanikailag a fapados UC1 is elveri, de egy ilyen okosan induló sci-fi sztorit mindig többre fogok tartani. Meg azért voltak képességek és szerepjátszási lehetőségek, melyek a JÁTÉKON is sokat lendítettek. A folytatás elvileg szinte mindenben jobb, de a néhány butítás és a sokat gyengülő főszál (nyilván haladni kellett a felütés után...) miatt inkább az elsőt említem, egyébként nálam nagyjából egál. Ma már a 2 is kopottas lövöldének, tavaly felidegelt.
Dragon Age: Origins (2009). BG-utód. Vagy még inkább fantasy KotOR. Bele lehet kötni, de jól sikerült RPG lett, sok szempontból játszhatóbb, mint a BG volt valaha. Újabb játéktól ez persze nem is meglepő.
Neverwinter Nights (2002). Még egy BW-RPG, és ez nem igazán jó! Mármint az alapkampány és kiegészítő tuti nem. A multi és a moddolhatóság a nagy szám elvben, de azokat sosem élveztem ki. Miért tettem ide? Mert hiába hozom fel rossz példaként rendszeresen, AKKOR nagyon élveztem, és a D&D PC-s megvalósításába is vezetett be, tulajdonképpen az ELSŐ igazi RPG-m volt, mellyel sok időt töltöttem, és jutottam is valahova (a Dungeon Master, Elvira vagy a Pool of Radiance annyira nem jött össze türelmetlen gyerekként nulla angol- és RPG-tudással). Hát ezért nem tudom megtagadni. Hazudás lenne, az Igazság Bajnoka azonnal leleplezne.
Ami nem biztos, hogy előzné, de határeset:
Sunset Overdrive (2014). A generáció legjobbjai közé tartozik. Ha nem ment volna végig túl sok Ratchet előtte és a két és fél inFamous maxolása, miközben minden tele nyílt világú akció-kalanddal, akkor simán az első kategóriába kerül, de így minden nem szokványos vonása ellenére sem tudott annyira hiánypótló lenni, mintha újszülött lettem volna.
VVVVVV (2010). Egyszerű, de zseniális. Nem tudom megmagyarázni, miért csak idetettem. Hívjuk gyávaságnak.
Bulletstorm (2011). Mint lövölde kereken százszor jobb az UC-nél, de az UC tud mást is. Mondjuk poénok azért vannak itt is. Ha nem lett volna a Vanquish, akkor talán az előző kategóriában lenne. És mindez úgy értendő, hogy ezt is PS3-on játszottam.
Batman: Arkham Asylum (2009). Nagyon bejött, bármilyen vélt vagy valós nongame-séget felróni neki az UC-vel szemben röhejes lenne. A City (2011) még jobb volt, de nem annyival, hogy az első meghatározó emléket felülmúlja. Ha húsz bepipázott nigger dolgozna meg a hegesztőkkel és feszítővasakkal, hogy válasszak, akkor az UC elé tenném.
Broken Sword: The Sleeping Dragon (2003). Anti-Necro-játék. Ládatologatáshegyek. Aránylag korai 3D-s kaland a szép rajzolt 2D helyett (az első két rész még '90-es évek, és a másodiknál jobban bejött ez). De igencsak magával ragadott (2011-ben). A Drake és Elena mindig is George-ot és Nicót idézte meg nekem, ebben a misztikus(gyanús) témában nyomozás is ráerősített.
Diablo II / Lord of Destruction (2000/2001). Nem hiszem, hogy bármit szükséges mondani, elég nagy név. Csak engem pár dologban nem kapott el annyira, mint az első rész, és nem vagyok a műfaj rajongója, pláne szólóban. Várom a Resurrectedet, bitang jól néz ki.
Sly 2: Band of Thieves (2004). A legjobb Sly. Helyenként egy kicsit túl könnyed, illetve túl gyerekes a Jakekhez, Ratchetekhez képest, csak ezért került a második kategóriába.
Heavy Rain (2010). Nem kell bemutatni vagy túlmagyarázni a Fahrenheit után.
ICO (2001). Nyilván kevésbé pörgős és filmszerű volt, de különlegesebb is. Az UC1 után ment végig 2013-ban.
Mortal Kombat (2011). Nem vagyok a műfaj megveszekedett rajongója, és nem is kampányra való, de ezt piszok élvezetes volt végigpüfölni, és a challenge tower is érdekes kihívást kínált (azt abbahagytam, amikor egyedül kellett volna lenyomni Gorót, Kintarót és Sheevát, bár többször is közel jártam).
Kane & Lynch 2: Dog Days (2010). Meglehetősen egyedi TPS-élmény volt, és az műfaj legjobbjai közé emeli.
Hellblade: Senua's Sacrifice (2017). Talán a leggyengébb láncszem a listában, de fülessel annyira zseniálisan pszichotikus élmény volt, hogy befér.
Dead Island (2011). Kicsit kakukktojás, mert bár nem hulladék egyedül, co-opon kívül nem erőltetném, úgy nagyon is jó élmény volt.
Dying Light (2015). Szintén Techland, szintén zombiirtás, szintén co-op. De más IP, sokat változott, és más is alaphangulat. Mindenesetre a fejlesztők első igazán AAA-nak festő játéka, meglepően jó parkouringgal.
The Walking Dead (2013). Bármennyire nem rajongok a zombiinvázió túltolásért, ez is jó lett, a Telltale egyszerűen drámában visszakézből lenyomta a Quantic Dreamet. Valamint a képregényt és a sorozatot is. Szép teljesítmény, erős élmény. Cserébe a c&c lópikula. Többet inkább nem teszek be a Telltale-től, pedig van még pár más settingben, mellyel igény szerint pótolható lenne.
Overwatch (2016). Ez végképp nem kampányélmény (bár UC 2-3-mal ugye multiztam is), de mint félig-meddig kollektív leáldélmény, ideillik. Jó volt, amíg ment.
Portal (2007). Mindneki tudja mi ez, és igen, a második rész máig kimaradt. De az első sem nagyon FOS, és még egy évjárat is az UC1-gyel.
Sam & Max Save the World (2007). Ha nem játszottam volna a Hit the Roaddal is, és nem lenne itt meg amatőr epizodikusságban a Telltale, akkor első kategóriás lett volna, de túl tapasztalt kalandjátékos voltam már hozzá. Ettől még nagyon jó és vicces.
Aránylag keveset ment, de UC-verőnek tűnt:
Ninja Gaiden: Sigma (2004/2005/2007) - most már bevárom PC-re, de a feléig picsajó volt, csak mentálisan és fizikailag megterhelő
Devil May Cry 3 SE (2005/2006)
Doom (2016)
Crusader KIngs 2 (2012)
Kingdom Come: Deliverance (2018)
Ezzel csak arra próbálok rámutatni, hogy volt jó játék dögivel, pedig nekem sok minden kimaradt, például a komplett Nintendo. Ezért is tűnik a Sony fingnak a tornádóban, pláne RPG- és stratégiakedvelő szemmel.
És ami mindent egymaga széjjelaláz:
Csak mozivászonra kitéve megnyitni, miután összecsődítetted a rokonságot!
Utóbbiról főleg azért, mert csak három kampány ment végig, és végigjátszott vagy más módon alaposan kiélvezett játékokra koncentráltam. De ezeknek helyük lett volna.
