Nemtudom feltűnt-e, de nálam absz nem játszik szerepet, hogy mennyire topikkompatibilis egy játék, vagy sem (ld koszréjder, stb) :) Szóval azt értem, hogy kinek mi baja a bármivel, de ez kevésbé befolyásol engem. Ráadásul (és főleg erről szólt a posztom), szerintem egy uncsi unchi még mindig jobb, mint egy tottálisan elbaszott lastofus.Zóanagyvarázsló írta:Csak UC3-4-nél még azt nyomtad, hogy mennyire nem kell ebből több, aztán a Lost Legacy átfordított. Ennek fényében nem meglepő, hogy a 3-4-nél kidőlt Dani is. Másrészt az is látszik, hogy faék alapformula és konstans ND-minőség (ugye Benő?) ide vagy oda, nem kell itt sok hiba ahhoz, hogy szinte a fél topiknak ne működjön igazán egy-egy rész.
A PC-s játékoknak leáldozott
Tudom, hogy kicsi, viszont ilyen olcsón C9 sem volt: Médiamarktban 354K a 55CX.
Méelcé? DS1-ben az megvolt, többiben nem. DS1-ben is a legszarabb része a játéknak és amit láttam a videókon ez a többire is igaz. A mostani DS platinakor is megszerezhettem volna titanite slab-et a DLC-be átszaladással, de inkább kihagytam mert látni se akarom.TasManXT írta:dlc?
Kösz a tippet, időjárás kijelzőnek vagy digitális képkeretnek még épp jó lesz.Moby írta:Tudom, hogy kicsi, viszont ilyen olcsón C9 sem volt: Médiamarktban 354K a 55CX.
Nem is erre céloztam, csak kiemeltem, hogy habmég a te gránitszilárdságú véleményed hullámzik egy témában, akkor a topikbrli vélemények jó hogyMoby írta:Nemtudom feltűnt-e, de nálam absz nem játszik szerepet, hogy mennyire topikkompatibilis egy játék, vagy sem (ld koszréjder, stb) :) Szóval azt értem, hogy kinek mi baja a bármivel, de ez kevésbé befolyásol engem. Ráadásul (és főleg erről szólt a posztom), szerintem egy uncsi unchi még mindig jobb, mint egy tottálisan elbaszott lastofus.
Szerencsére az utóbbira még nem volt példa, Uncsitedre pedig annál inkább.Moby írta: szerintem egy uncsi unchi még mindig jobb, mint egy tottálisan elbaszott lastofus.
Közben megnéztem ezt a Remant from the Ashes-t és az összes averziómat igazolta az első 20 perc, de szerencsére a reménysugár is él ami miatt egyáltalán megnéztem.
BORZALMAS a bevezetés, tutorial, HUB környezet (bázis), térkép. BÖE az egész. MINDENBÖE. FUJJ. Unalmas, sivár, lowbudget PROLI.
Lövés érzet és a gunplay még ellenfelek nélkül is okésnak tűnik, illetve velük is. Ez a reménysugár ami miatt Deeppel belevágunk a kalandba.
Stay tuned!
BORZALMAS a bevezetés, tutorial, HUB környezet (bázis), térkép. BÖE az egész. MINDENBÖE. FUJJ. Unalmas, sivár, lowbudget PROLI.
Lövés érzet és a gunplay még ellenfelek nélkül is okésnak tűnik, illetve velük is. Ez a reménysugár ami miatt Deeppel belevágunk a kalandba.
Stay tuned!
A DS2-nél vannak jó pillanatok. Főleg az első szerintem teljesen rendben van. Ds3 első dlc megvolt, másodikkal még nem jutottam végig, mert totál felbaszott. BB dlc szintén kimaradt.DanielT írta:Méelcé? DS1-ben az megvolt, többiben nem. DS1-ben is a legszarabb része a játéknak és amit láttam a videókon ez a többire is igaz. A mostani DS platinakor is megszerezhettem volna titanite slab-et a DLC-be átszaladással, de inkább kihagytam mert látni se akarom.
Na még csak az kéne nekem, DS2 -ből még több! A BB DLC-be belekezdtem, mert ott egy percig poén volt világosban látni Yarnham-ot. De kb ennyi, boss-t szerintem nem is láttam obban saját szemmel.TasManXT írta:A DS2-nél vannak jó pillanatok. Főleg az első szerintem teljesen rendben van. Ds3 első dlc megvolt, másodikkal még nem jutottam végig, mert totál felbaszott. BB dlc szintén kimaradt.
ez gy lett volna, ha nem születik meg a meleg ember melegpromója+izmos nő+szenvedéspornó+összesemberibetegséget gyüjtő mocsadék-moslék második részer. De sajnos elkészült, és remény sincs semmi másra, amióta ez a gyökér vezeti a céget. Ami lehet, hogy amúgy nem is akkora baj, mert így, hogy évek óta nem jött tőlük értékelhető bármi is, hát a föld forgott tovább, nőttek a gyerekek, én is elvoltam, szóval olyan nagyon nekem nem hiányoznak a képletből. Jó dolog lett volna valamit a régi nótidogból látni, de a régi nótidog már csak programozásszinten létezik, amibe beleprogramozzák, az meg engem gecire nem érdekel.DanielT írta:Szerencsére az utóbbira még nem volt példa, Uncsitedre pedig annál inkább.
Na, én is ezt mondom, hogy kurvajó lett a TLOU2, örülök, hogy egyetértünk!Moby írta:ez gy lett volna, ha nem születik meg a meleg ember melegpromója+izmos nő+szenvedéspornó+összesemberibetegséget gyüjtő mocsadék-moslék második részer. De sajnos elkészült, és remény sincs semmi másra, amióta ez a gyökér vezeti a céget. Ami lehet, hogy amúgy nem is akkora baj, mert így, hogy évek óta nem jött tőlük értékelhető bármi is, hát a föld forgott tovább, nőttek a gyerekek, én is elvoltam, szóval olyan nagyon nekem nem hiányoznak a képletből. Jó dolog lett volna valamit a régi nótidogból látni, de a régi nótidog már csak programozásszinten létezik, amibe beleprogramozzák, az meg engem gecire nem érdekel.
Hat a melegpromo fele annyira se volt tultva mint a star trek discovery 10/10ben :PMoby írta:ez gy lett volna, ha nem születik meg a meleg ember melegpromója+izmos nő+szenvedéspornó+összesemberibetegséget gyüjtő mocsadék-moslék második részer. De sajnos elkészült, és remény sincs semmi másra, amióta ez a gyökér vezeti a céget. Ami lehet, hogy amúgy nem is akkora baj, mert így, hogy évek óta nem jött tőlük értékelhető bármi is, hát a föld forgott tovább, nőttek a gyerekek, én is elvoltam, szóval olyan nagyon nekem nem hiányoznak a képletből. Jó dolog lett volna valamit a régi nótidogból látni, de a régi nótidog már csak programozásszinten létezik, amibe beleprogramozzák, az meg engem gecire nem érdekel.
És teljesen organikus. Illetve már az első részben (DLC) is lehetett sejteni mi a pálya Ellie-vel.Micsu írta:Hat a melegpromo fele annyira se volt tultva mint a star trek discovery 10/10ben :P
Csak 6 éve még nem akadt ki senki, mert... ott is teljesen organikus volt.
Sajnos sokan nem tudják elviselni, hogy Abby kettétörné őket félálomban is.
Az lehet, viszont a 12 éves anyagyilkos transzneműekből 1 rész nekem elég volt. Persze ti csak játszatok ilyenekkel sokat, nekem ez oké!Micsu írta:Hat a melegpromo fele annyira se volt tultva mint a star trek discovery 10/10ben :P
/remélem a következő részben a családirtó, független kövér fekete nő is képviselve lesz! Ez azért mégsem járja, hogy ilyen kirekesztés folyik
Meghát az is olyan organikus lenne. Totálisan organikus. :)
ORGANIKUS!!!!!!!!!!!!!!!!!!Moby írta:Meghát az is olyan organikus lenne. Totálisan organikus. :)
Ki az a 12eves transznemu?Moby írta:Az lehet, viszont a 12 éves anyagyilkos transzneműekből 1 rész nekem elég volt. Persze ti csak játszatok ilyenekkel sokat, nekem ez oké!
/remélem a következő részben a családirtó, független kövér fekete nő is képviselve lesz! Ez azért mégsem járja, hogy ilyen kirekesztés folyik
Beszéltem a központi Sony szalonnal, azt mondta megint elakadtak a PS5 szállítmányok, ráadásul ködösen szállítmányozási gondokról is beszélt, de várhatóan márciusban kaphatnak
Ez már spoiler kategória.Micsu írta:Ki az a 12eves transznemu?
Spoiler
Te amúgy játszottál is vele?Micsu írta:Ki az a 12eves transznemu?
Hát az, akivel pont összeér ez a fos meg az ST. Mondjuk azt teljesen megértem, hogy fuck...vagyis druckmann miért neki adta az anyagyilkos szerepet. Tökéletes találat lehetett ennek a beteg nyomorultnak. Az ST-ben ennyire nem engedték szabadjára a tehetségét :)
Spoiler
Mondjuk ha én is ilyen Micsu módra játszottam volna végig, lehet én is tök jó játéknak tartanám! :D
Spoiler
Az összes többi boltnál viszont nem ilyen hírek jönnek, sőt, szinte folyamatosan bukkannak fel gépek. A múlkori telekom dropnál rengetegen szereztek gépet. Sokkal többen, mint eddig bármikor.eje75 írta:Beszéltem a központi Sony szalonnal, azt mondta megint elakadtak a PS5 szállítmányok, ráadásul ködösen szállítmányozási gondokról is beszélt, de várhatóan márciusban kaphatnak
Jah igy mar vagom.
A transznemuseget nem toltak tul, emlekeim szerint a karakter se szerepelt sokat bar en is meglettem volna nelkule de ez igaz kb a karakterek nagy reszere.
Irtam is hogy semmi olyan nem volt a jatekban amit ne lattal volna mashol (film, sorozat). Sot itt meg finomkodtak is. Persze a noti munkajanak koszonhetoen elegge jol atjon az egesz, mindha filmet neznel.
Az meg hogy egy disztopikus, zombis jatekban ezek a temak mennek, naturalisan talalva tok rendben van.
A transznemuseget nem toltak tul, emlekeim szerint a karakter se szerepelt sokat bar en is meglettem volna nelkule de ez igaz kb a karakterek nagy reszere.
Irtam is hogy semmi olyan nem volt a jatekban amit ne lattal volna mashol (film, sorozat). Sot itt meg finomkodtak is. Persze a noti munkajanak koszonhetoen elegge jol atjon az egesz, mindha filmet neznel.
Az meg hogy egy disztopikus, zombis jatekban ezek a temak mennek, naturalisan talalva tok rendben van.
Spoiler
Moby írta:Mondjuk ha én is ilyen Micsu módra játszottam volna végig, lehet én is tök jó játéknak tartanám! :DSpoiler
Varj, te egy Chernobylon is leforogtal, nem kell itt Micsuzni
Viszont érkezik a géped, valszeg még a héten. Most hívtak. A kérdés, hogy jut el hozzád, mert itteni átvételre van a rendelés.Micsu írta::vigyor2:
Varj, te egy Chernobylon is leforogtal, nem kell itt Micsuzni
En meg pont most szemetkedemMoby írta:Viszont érkezik a géped, valszeg még a héten. Most hívtak. A kérdés, hogy jut el hozzád, mert itteni átvételre van a rendelés.
Penteken el tudok erte menni, de lehet holnap delutan is. ;)
No akkor majd szólok, ha ténylegesen átvehető.Micsu írta:En meg pont most szemetkedem
Penteken el tudok erte menni, de lehet holnap delutan is. ;)
Majd felbuszozik a fővárosba, mint legutóbb a nyolcadikos osztálykiránduláskor!Micsu írta:En meg pont most szemetkedem
Penteken el tudok erte menni, de lehet holnap delutan is. ;)
Csak vegye be a komplex B vitamint, meg a Daedalont, nehogy szédüljön a betonon.DanielT írta:Majd felbuszozik a fővárosba, mint legutóbb a nyolcadikos osztálykiránduláskor!
Spoiler
Ja és PC maszterrész!!444!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2021.03.03. 16:37-kor.
A Daedalonos gyerek én voltam sőt még vagyok/lennék is ha nem én vezetek...benőmenő írta:Csak vegye be a komplex B vitamint, meg a Daedalont, nehogy szédüljön a betonon.Spoiler
A vicc az, hogy Én is így tudtam: olvasom a PH PS5 fórumát, láttam, hogy egyre többen csípnek el gépet... nem is értettem... azt hittem a szokásos keddi droppnál hívnak, azért is kérdeztem rá, múlt héten azt mondták folyamatosan jönnek a gépek...Moby írta:Az összes többi boltnál viszont nem ilyen hírek jönnek, sőt, szinte folyamatosan bukkannak fel gépek. A múlkori telekom dropnál rengetegen szereztek gépet. Sokkal többen, mint eddig bármikor.
Ezt akartam is kérdezni, hogy ennyire vágysz rá, de nem tudom hogy megy nálatok: arrafelé vidéken a hét minden napján van áram? Akkor tudod majd használni, amikor csak akarod? Vagy páros napokon a ti falutokban, páratlanban meg csak a szomszéd faluban van powa a falban...Micsu írta:Penteken el tudok erte menni, de lehet holnap delutan is. ;)
Akkor ezek szerint Ő volt az, aki 20 éves koráig nagyon büszke volt a fotójára ami a Parlament előtt készült, amikor valaki felvilágosította, hogy az a Keleti pályaudvar mögötte?benőmenő írta:Csak vegye be a komplex B vitamint, meg a Daedalont, nehogy szédüljön a betonon.
eje75 írta:Akkor ezek szerint Ő volt az, aki 20 éves koráig nagyon büszke volt a fotójára ami a Parlament előtt készült, amikor valaki felvilágosította, hogy az a Keleti pályaudvar mögötte?
Nepálban is van Keleti?eje75 írta:Akkor ezek szerint Ő volt az, aki 20 éves koráig nagyon büszke volt a fotójára ami a Parlament előtt készült, amikor valaki felvilágosította, hogy az a Keleti pályaudvar mögötte?
Keleti lehet nincs, de keleti tuti van!Zóanagyvarázsló írta:Nepálban is van Keleti?
Kipróbáltuk ezt a Remnant form the blabla -t, az első boss legalább 20x alázott meg bennünket hardon.
A környezet továbbra is pokol, de a gunplay és a kihívással vegyített hasznos loot élmény egyelőre okéska!
A környezet továbbra is pokol, de a gunplay és a kihívással vegyített hasznos loot élmény egyelőre okéska!
Git Gud!DanielT írta:Kipróbáltuk ezt a Remnant form the blabla -t, az első boss legalább 20x alázott meg bennünket hardon.
A környezet továbbra is pokol, de a gunplay és a kihívással vegyített hasznos loot élmény egyelőre okéska!
30 óra alatt paltinára vertem, nem olyan nehéz az :)DanielT írta:Ja, kinyírtuk huszonegyedik próbálkozásra.
A PSN guide 60 órát ír platinára és 7/10-es nehézséget. És kettő ütéstől haltunk Deeppel, amikor meg nem akkor a robbanó pöffeteg gecmákoktól. Mondom, legalább 20 próba volt. Valszeg a hard+coop diff kicsit más.Moby írta:30 óra alatt paltinára vertem, nem olyan nehéz az :)
Érdekes, hogy a totál bullshit "remaster" után még hozzányúltak és belepecseltek a CFG file-ba legalább egy nextgen 4K@60 módot.
Xbox sajnos TOTÁLISAN KÉPTELEN meghajtani, PS5 hibátlan.
Xbox sajnos TOTÁLISAN KÉPTELEN meghajtani, PS5 hibátlan.
phpBB [media]
Na, lassan eléri a használt 1070 ára a ps5-ét!
Na igen, mondjuk én wasdegérrel csaptam szét a száját. Lehet ebben rejlik a dolog nyitja.DanielT írta:A PSN guide 60 órát ír platinára és 7/10-es nehézséget. És kettő ütéstől haltunk Deeppel, amikor meg nem akkor a robbanó pöffeteg gecmákoktól. Mondom, legalább 20 próba volt. Valszeg a hard+coop diff kicsit más.
Trevort viszont valamiért mintha imádtad volna a gétéában... ? :P Mondjuk az heteróként vágta le bárki anyjának fejét, tény.Moby írta:Az lehet, viszont a 12 éves anyagyilkos transzneműekből 1 rész nekem elég volt. Persze ti csak játszatok ilyenekkel sokat, nekem ez oké!
/remélem a következő részben a családirtó, független kövér fekete nő is képviselve lesz! Ez azért mégsem járja, hogy ilyen kirekesztés folyik
---
jön a doom3 minden dlcvel psvr-re, aim supportal !!!
na ezt a doomot megprobalom letóni, detényleg :)
Van különbség aközött, amikor egy játék komolyan veszi magát, és azt is akarja, hogy komolyan vegyék, meg van, amikor nem. Ez akkor is így van, amikor ez neked esetleg nem is esik le.arty írta:Trevort viszont valamiért mintha imádtad volna a gétéában... ? :P Mondjuk az heteróként vágta le bárki anyjának fejét, tény.
Nekem gyerekkoromban nem volt ilyen érzékenységem, de időközben megszereztem, most már fullra rosszul vagyok, ha nem én vezetek... :(DanielT írta:A Daedalonos gyerek én voltam sőt még vagyok/lennék is ha nem én vezetek...
Pedig én továbra sem ajánlom semmilyen bányásznak, hogy ilyen árak mellett vegyen GPU-kat. Egyszerűen túl sokáig tart, mire megtérül. Kockázatos.Greyfox írta:Na, lassan eléri a használt 1070 ára a ps5-ét!
Az kb a legnehezebb boss az egész játékban. A coop eleve túlskáláz, de amúgy is, olyankor még nagyon csumpi a gear, kevés a trait, stb. Nem is értem, hogy miért egy ilyen masszív szivatással indul. Netszerte picsognak miatta. Szerintem mi is rámentünk hússzor minimum. De mondjuk amikor lement az érzés mindenért kárpótolt.DanielT írta:Kipróbáltuk ezt a Remnant form the blabla -t, az első boss legalább 20x alázott meg bennünket hardon.
A környezet továbbra is pokol, de a gunplay és a kihívással vegyített hasznos loot élmény egyelőre okéska!
Mondjuk azok után, hogy én eladtam az enyémet tökre várható volt. Elnézést is kérnék ezért mindenkitől.Greyfox írta:Na, lassan eléri a használt 1070 ára a ps5-ét!
Én viszont azt ajánlanám, hogy tízszer ennyiért is vegyenek, utána pedig ugorjanak a meszesgödörbe.aabyssx írta:Pedig én továbra sem ajánlom semmilyen bányásznak, hogy ilyen árak mellett vegyen GPU-kat. Egyszerűen túl sokáig tart, mire megtérül. Kockázatos.
En egyre emlekeztem hogy szoptatott az a ket repulo valami, tobbi hoki volt.Botond írta:Az kb a legnehezebb boss az egész játékban. A coop eleve túlskáláz, de amúgy is, olyankor még nagyon csumpi a gear, kevés a trait, stb. Nem is értem, hogy miért egy ilyen masszív szivatással indul. Netszerte picsognak miatta. Szerintem mi is rámentünk hússzor minimum. De mondjuk amikor lement az érzés mindenért kárpótolt.
Micsu írta:En egyre emlekeztem hogy szoptatott az a ket repulo valami, tobbi hoki volt.
Spoiler
Aha, az.Botond írta:Spoiler
Az minket is lenyomott vagy harmincszor, a srácnak hiába mondtam, hogy az egyik fázisnál ne álljon oda, ahova állni szeret, mert piffpaffbimmbumm és kezdhetjük előre. :D Szóval már videókat néztem youtubeon, hogy mi a szar, és akkor láttam, hogy szólóban így kb kétshotolás a boss, nyilván nehézséget is letekerhette a srác a videóhoz, de na, coopban, nagyobb nehézségen nem egy öröm és móka. :DMicsu írta:Aha, az.
Viszont az utolsó fázisig úgy végig tudom lőni, hogy oda se nézek, akkor is tudom hova kell lőni, mennyit, mikor, mikor rakom az aurákat a fegyverből, melyik nanoszekundumban használom el a töltényes ládát, szóval mindent a harc 80-90%-ig. :D A sok gyakorlat teszi a mestert. :D
Ma nyomtuk egy rövidet reggel és mindenféle boss nélkül csak a következő checkpointig eljutás is 10 retry-ba került. Kemény.
Dobjál nekem privátban nevetcímettelszámotemailcímet, mert a személyes átvétel kiszopósodott a friss lockdownban, szóval nyilván kiszállítás lesz, de akkor rögtön a Te címedre kérem (ma fel is hívom őket).Micsu írta:Aha, az.
Végre egy jó kis lezárás. Móka és kacagás mint a börtön első éve kb csak amikor nincs vége mikor az ember megunja az már szopóka.
Az remnant coopban ez nem akadályoz, sőt...DanielT írta:Végre egy jó kis lezárás. Móka és kacagás mint a börtön első éve kb csak amikor nincs vége mikor az ember megunja az már szopóka.
Abban Deep szabotál. MEGÁLLÁS NÉLKÜL dolgozik. Reggel fél 9 kor már olyan ideges volt, hogy nem melóban van, hogy remegett a hangja.Botond írta:Az remnant coopban ez nem akadályoz, sőt...
Meló, család, gyerekek, remnant, nem fér ez mind egy életbe bele!DanielT írta:Abban Deep szabotál. MEGÁLLÁS NÉLKÜL dolgozik. Reggel fél 9 kor már olyan ideges volt, hogy nem melóban van, hogy remegett a hangja.
Hát az élet nem fenékig tejfel, van ahol elvárás a 8 óra munka :D (Nálunk meg a még több, kimondatlanul is.)DanielT írta:Abban Deep szabotál. MEGÁLLÁS NÉLKÜL dolgozik. Reggel fél 9 kor már olyan ideges volt, hogy nem melóban van, hogy remegett a hangja.
Ódehogynem, szétröhögtem magam a hihetetlen humoron, amikor Trevor belekkel festett ki egy szobát, szatíra ilyen magasságokban még nem járt előtte soha.Moby írta:Van különbség aközött, amikor egy játék komolyan veszi magát, és azt is akarja, hogy komolyan vegyék, meg van, amikor nem. Ez akkor is így van, amikor ez neked esetleg nem is esik le.
Amikor leleik az egy év böri, és kiderül, hogy nem a szabad levegőre, hanem magánzárkába vezetnek.DanielT írta:Végre egy jó kis lezárás. Móka és kacagás mint a börtön első éve kb csak amikor nincs vége mikor az ember megunja az már szopóka.
Megoldja teraflopsból!!!44 :(DanielT írta:Érdekes, hogy a totál bullshit "remaster" után még hozzányúltak és belepecseltek a CFG file-ba legalább egy nextgen 4K@60 módot.
Xbox sajnos TOTÁLISAN KÉPTELEN meghajtani, PS5 hibátlan.
[video]https://youtu.be/Y3s6WJRI4wo[/video
sajnos az xboxos directx alá +50% tflops kell (vs playstation vulcan???)....
MS alárakott megint ~2tflops-al többet, de ugy néz ki ez nem kilóra megy, hanem százalékra.
15 tflops mellett nem lett volna gond, de elolcsójánoskodták! :(
röhej
Gondolom, a Twitch hibája, hogy okádék módon darabos az egész.benőmenő írta:Folytatódik a Dark Souls bénázás a szokott helyen.
Hogy nekem is legyen windows mizériám, tegnap leültem itthon a gép elé, és a határozottan lassabbnak éreztem az egérkurzort a szokásosnál..
Irány a mouse settings, egyel feljebb nyomom. Jó, ez meg gyorsabb, mint amit megszoktam. Kikapcsbekapcs, elemcsere megvolt. Wtf.
Irány a mouse settings, egyel feljebb nyomom. Jó, ez meg gyorsabb, mint amit megszoktam. Kikapcsbekapcs, elemcsere megvolt. Wtf.
Vagy az vagy a digié. Hiába váltogatom a twitch szervereket, nem az a baja. A CPU is alszik és a frémek 40%-a elveszlik mégis. Ez egy ilyen nap, úgy néz ki.Zóanagyvarázsló írta:Gondolom, a Twitch hibája, hogy okádék módon darabos az egész.