Én absz. ezen az állásponton voltam. Mondtam nekik, hogy iratkozzanak fel egy macskás facebook csoportba, ott kiélhetik az ilyen irányú érdeklődésüket. Na a csoportból lett a macskavétel...Botond írta:Nálunk ez in progressz, de szerintem én menhelyről hozok egy cirmost, vagy otthonról a faluból, háztól és kész. Pont elég pénzt fog felzabálni tíz évig, meg az oltások meg a tököm.
Haveromnak pár éve úgy lett cicája, hogy horvátoktól elhozták haza az ott hozzájuk csapódott kóborcicát. Kicsit nehezen ment a családhoz szokás, következő kerti partin mesélte, hogy gondok vannak, mert a macska beleszart az ágyukba, az ő párnájára, meg aztán a garázsba is kiment és ott is odaszart a zsír új mustang cabrio anyósülése elé a padlóra. De mondta, hogy látja rajta, hogy megbánta, és mintha depressziós is lenne, attól fél öngyilkos lesz szegény cica, tarkón vágja magát a baltával háromszor vagy ilyesmi. Gyerekei hallották persze és ott visítoztak, hogy jajjapa!
No mindegy, a macska jól van, és azóta nem szarik sehova, csak ahova lehet, de azért ebben a cica témában is vannak még hullámvölgyek és hegyek meg kanyar is. Az ilyesmit lehet jobb Benő módszerével letudni és youtube only.
A PC-s játékoknak leáldozott
Hát ezek olyan rollercoasterek mentén lettek platinák, hogy odaültem eléjük, és a végén csilingelt a trofi. De ja, amúgy iszonyú rollercoaster van. Fel nepál tetejére, és onnan vissza :)Micsu írta:Azért ez nálad nem ilyen egyszerűen fekete vagy fehér ügyebár, mellé kell tenni egy kis rollercoastert és akkor jön ki a képlet.
De ha már trofik: találtam promókódot a Nioh Collection-re, gondoltam 15-ök dobok rá. Nem azért, mert bármi indokolná akár ezt az árat is (a 27ezer az szimplán LOL), de mondom legyen egyben az egész.
Na, ez a szardarab csak hókuszpókusszal képes átvinni a mentést a régiből az újba, de ami mégszebb, hogy a mentésből próbálja kiszaszerolni, hogy milyen trofik lehettek meg korábban. Nyilván és természetesen tottálisan hibásan, ember nincs, akinek rendesen átvinné a trofikat. PS4-en platinán van, PS5-ön hiányzik 12 trofi. Csodálatos. Iszonyúan bánom a 15-öt is, az az egy vígazstal, hogy ezek ebből egy fillért nem látnak (bár nem valószínű, hogy sokkal jobb helyre ment).
Na, ez a szardarab csak hókuszpókusszal képes átvinni a mentést a régiből az újba, de ami mégszebb, hogy a mentésből próbálja kiszaszerolni, hogy milyen trofik lehettek meg korábban. Nyilván és természetesen tottálisan hibásan, ember nincs, akinek rendesen átvinné a trofikat. PS4-en platinán van, PS5-ön hiányzik 12 trofi. Csodálatos. Iszonyúan bánom a 15-öt is, az az egy vígazstal, hogy ezek ebből egy fillért nem látnak (bár nem valószínű, hogy sokkal jobb helyre ment).
Majd írd meg 2 hét múlva azt is amikor a gyerek már megunta, az asszony agyon akarja ütni mert már megint levert valamit és az apuka mondja majd, hogy az ő döncikéjét innen senki, sehová.Moby írta:Hogy könnyítsek a lelkeden: a héten kellett vegyek egy macskát, mert a családom széjjel cincált a macskáért, mert az nagyon kell a kutya és a halak mellé. Én meg ráuntam, és engedtem, de akkor még nem tudtam, hogy a macska annyiba kerül, mint egy nextgen konzol. A nagyobbik. Mer macska amúgy van minden sarkon, de az nem jó macska, csak a brit rövidszőrű nemtudommilyen macska a macska. És soha, de soha az életemben nem akartam macskát. Semmilyet.
Néha tökre meg tudom érteni azokat, akik sosem akarnak feleséget meg gyerekeket
Pro tipp: ahogy hazahozzátok egyből tegyétek az alomra. Utána már megfogja találni. Kocsiban is erősen ajánlott hordozóban vagy egy feláldozható pléden hozni, mert annyira stresszeli őket általában, hogy folyik minden elöl-hátul.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2021.02.12. 12:17-kor.
Az asszony sajnos előbb ütne engem agyon, mint bármilyen állatot. Bár lehet, hogy ebben igaza is van :Dbenőmenő írta:Majd írd meg 2 hét múlva azt is amikor a gyerek már megunta, az asszony agyon akarja ütni mert már megint levert valamit és az apuka mondja majd, hogy az ő döncikéjét innen senki, sehová.
/a halak mellé elfelejettem a teknőst. Teknős is van, de az nekem egy entitás a halakkal. Számomra sem ez, sem az nem létezik :) Nincs nekem semmi bajom az állatokkal, de én ezt a baszkodást, amivel ezek járnak tuti nem tenném bele. Nekem sajnos csak a pénzeket kell pakolnom ebbe. Egyedül a kutya az, amelyik nagyon közel áll hozzám. Gyakorlatilag ő volt az első gyerek a családban, kicsit ilyen gyerekpótlékként érkezett mostmár 13 éve.
BenedekFecot meg az isten éltesse innen is, aki szinte napra pontosan egy éve nem járt itt.
Na, jövő heti ingyen játék epixtoreban a 10/10 rage2. Dani ideje áttérni a sötét oldalra!
Lehet a konkrét esetben mellélőtt, mert hát nem minden nepáli platina ami fénylik, de azért általánosságban van igazsága a felvetésében.Moby írta:Hát ezek olyan rollercoasterek mentén lettek platinák, hogy odaültem eléjük, és a végén csilingelt a trofi. De ja, amúgy iszonyú rollercoaster van. Fel nepál tetejére, és onnan vissza :)
Újabb epikus Win10 momentum: Haver a péntek délutáni alibizés zárásaként még nyomott egy "Frissítés és újraindítást", hogy hétfőn már ne kelljen vele szüttyögni...azóta amint betöltene a windows instant jön is a BSOD a melós notin.
Ejjpaszmek, irány a szarazipon!Botond írta:Na, jövő heti ingyen játék epixtoreban a 10/10 rage2. Dani ideje áttérni a sötét oldalra!
Ha átmentek volna a trofik, akkor nem bánnád? Az akarom ezzel kérdezni, hogy a JÁTÉK MILYEN PS5-ön? Vagy odáig nem jutottál? Érdekelne, mert jelenleg csak EZÉRT vénnék PS5-öt (ha lehetne kapni), mert a PC verzióra úgy tudom lehet átvinni a mentéseket...Moby írta:De ha már trofik: találtam promókódot a Nioh Collection-re, gondoltam 15-ök dobok rá. Nem azért, mert bármi indokolná akár ezt az árat is (a 27ezer az szimplán LOL), de mondom legyen egyben az egész.
Na, ez a szardarab csak hókuszpókusszal képes átvinni a mentést a régiből az újba, de ami mégszebb, hogy a mentésből próbálja kiszaszerolni, hogy milyen trofik lehettek meg korábban. Nyilván és természetesen tottálisan hibásan, ember nincs, akinek rendesen átvinné a trofikat. PS4-en platinán van, PS5-ön hiányzik 12 trofi. Csodálatos. Iszonyúan bánom a 15-öt is, az az egy vígazstal, hogy ezek ebből egy fillért nem látnak (bár nem valószínű, hogy sokkal jobb helyre ment).
Ezek amúgy nem a DLC trofik? Mert a DLC-k előtt nekem is 100% volt, aztán hirtelen 76%-lett....
Ez tényleg ilyen volt élőben is? Hogy fél órán keresztül pattogott fel a sok acsi? Ez eléggé prosztó valóban...eje75 írta:Ha átmentek volna a trofik, akkor nem bánnád? Az akarom ezzel kérdezni, hogy a JÁTÉK MILYEN PS5-ön? Vagy odáig nem jutottál? Érdekelne, mert jelenleg csak EZÉRT vénnék PS5-öt (ha lehetne kapni), mert a PC verzióra úgy tudom lehet átvinni a mentéseket...
Ezek amúgy nem a DLC trofik? Mert a DLC-k előtt nekem is 100% volt, aztán hirtelen 76%-lett....
phpBB [media]
Köszi mindenkinek! :D
Nem kell izgulnotok, napi szinten olvaslak titeket, de az igaz, hogy nem lépek be.
Nem kell izgulnotok, napi szinten olvaslak titeket, de az igaz, hogy nem lépek be.
Na akkor tényleg boldogot!BenedekFeco írta:Köszi mindenkinek! :D
Nem kell izgulnotok, napi szinten olvaslak titeket, de az igaz, hogy nem lépek be.
Mármint azt akarod kérdezni, hogy szép e, ugye?eje75 írta:Hhogy a JÁTÉK MILYEN PS5-ön?
Szép, a többi meg úgyse számít.DanielT írta:Akkor mutatnám a mai COD élményeim összefoglalóját:
Ha ismernéd a feleségem, tudnád, hogy nem a szépségre megyek Igazából az érdekel hogy fut... prő-n kínszenvedés: szaggat mint állat..Botond írta:Mármint azt akarod kérdezni, hogy szép e, ugye?
Én viszont ott folytatom, ahol abbahagytad: ma megjött a méretre gyártott kanapém. Semmi nem akkora, semmi nem úgy van, ahogy megbeszéltük. Semmi sehol, de SEHOL nem stimmel. És amikor erre rájöttek, akkor nagyon sietniük kellett már, mert máshol már várták őket. Egyébként jól nézne ki, tetszik is, csak berakni nem tudomDanielT írta:Akkor mutatnám a mai COD élményeim összefoglalóját:
valamicodizé
/és itt a válasz, hogy miért nem kértek előleget, és miért volt sokkal olcsóbb, mint gondoltam. És én ugyan láttam olyan bútort, amit ők csináltak, és az is tetszett, csak azt nem kérdeztem meg, hogy akkora lett, amekkorára kértétek? Szóval megint én lettem a balek.
És jövőhéten jönnek padlózni, meg festeni. Már nagyon várom!
/btw vettem tegnap egy XSS-t. Ezek után nem kell csodálkozni. Nagyon kemény hetem van. A macska, a kanapé, a NIOH collection...kezd széthullani az életem.
/btw vettem tegnap egy XSS-t. Ezek után nem kell csodálkozni. Nagyon kemény hetem van. A macska, a kanapé, a NIOH collection...kezd széthullani az életem.
Mikor az első saját lakásomba vettem az első saját kanapém, akkor pont ugyanígy jártam. Nyilván 20onéves éveim elején nem csináltattam a kanapét, csak kinéztem a szórólapból, meg láttam óriásplakáton az egyes villamos ablakából, meg megnéztem a bolt honlapján. Mondjuk akkor még kezdetleges volt ez a honlaposdi, de akkor mindhárom helyen egybehangzóan az állt, hogy x*y centis. Elmentem a leendő nejemmel*, meg is néztük, jó nagynak nézett ki ahhoz képest, hogy x*y centi, de nem mértük meg!Moby írta:Én viszont ott folytatom, ahol abbahagytad: ma megjött a méretre gyártott kanapém. Semmi nem akkora, semmi nem úgy van, ahogy megbeszéltük. Semmi sehol, de SEHOL nem stimmel. És amikor erre rájöttek, akkor nagyon sietniük kellett már, mert máshol már várták őket. Egyébként jól nézne ki, tetszik is, csak berakni nem tudom
/és itt a válasz, hogy miért nem kértek előleget. És én ugyan láttam olyan bútort, amit ők csináltak, és az is tetszett, csak azt nem kérdeztem meg, hogy akkora lett, amekkorára kértétek? Szóval megint én lettem a balek.
Hazamentünk az üres nappaliba, gondosan lemértem, hogy akkor ide elfér, mellette számítógép asztalom, szemben a tv-s bútorok, amott meg a könyvespolc és ez meg az. Minden mm pontosan eltervezve. Hozzák rá pár napra a kanapét, számítógép asztal nyilván már első nap a helyén volt, szóval ott a fix hely az asztal és a szembefal között, ahova pont passzol a cucc. L alakú kanapé, két darabból, fel is cipeli két jómunkás ember először az egyik felét, kérdik hova lesz, mondom oda, aszondja oda tuti nem. Ménem? Odabaszarintja a fél kanapét a helyére és hát így elfogyott a hely 80%-a.
Hátő, ennyire nem értek a centikhez, vagy mi a fasz?! Jó, eltolom az asztalt, hozzák fel a másik felét is, odatesszük, összerakom, centi elő. Hát bazmeg a három helyen megadott egybevágó értéket majdnem eltalálták, csak 50 centit tévedtek mindkét irányba. Fél métert bazmeg. A kurva kanapé fekvőfelülete kinyitva huszonharminc centikkel volt nagyobb minden irányba, mint a 180*200as franciaágyunknak.
Na long story short, végül nem lett könyvespolc, mert oda lett száműzve a számtech asztal, a kanapé meg kinyitás nélkül is beborította a 60 nm-es lakás kis nappalijának jelentős részét. Viszont mikor jöttek a gyerekek a játszószönyeg elfért rajta kényelmesen, és a mai napig szolgál a cucc ugyanazzal a huzattal. Igaz, nem az én háztartásomban, de ez egy másik sztori.
*kis intermezzo eje kedvéért. Na az én nejem ilyen szépségkirálynő jellegű dolog volt, el is vitték ugye. Utána nagyanyám mondta is, hogy a faluban a Józsi is így járt, másodikra már csúnyát vett el, az meg is maradt. Neked is második asszony, vagy te elsőre is okosabb voltál, mint én?
Azé Micsu mégiscsak kőkeményen mellélőtte ezt a hullámvasutas teóriát!Moby írta:És jövőhéten jönnek padlózni, meg festeni. Már nagyon várom!
/btw vettem tegnap egy XSS-t. Ezek után nem kell csodálkozni. Nagyon kemény hetem van. A macska, a kanapé, a NIOH collection...kezd széthullani az életem.
Nem... az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor elvettem még Ő is szépségkirálynő volt... valahogy lelaktam, vagy mi a toszBotond írta:*kis intermezzo eje kedvéért. Na az én nejem ilyen szépségkirálynő jellegű dolog volt, el is vitték ugye. Utána nagyanyám mondta is, hogy a faluban a Józsi is így járt, másodikra már csúnyát vett el, az meg is maradt. Neked is második asszony, vagy te elsőre is okosabb voltál, mint én?
Én patika állapotban adtam tovább, pedig raktam bele a km-eket keményen, sokat futott na, de nem látszott rajta. Viszont azóta erősen lefutott, a tíz évet letagadhatna átfordult 5el többnek néz kibe. Jó ezt látni, hogy a kurválkodás sem olyan egyszerű szakma, mint régen vót!eje75 írta:Nem... az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor elvettem még Ő is szépségkirálynő volt... valahogy lelaktam, vagy mi a tosz
Meghát legszebb öröm a káröröm, mert az érdekmentes.
Sosevót az... Én csak tudom ... amúgy egyszerű szakma nincs, max a kanapé készítés: ott még számolni se kell tudni...Botond írta:a kurválkodás sem olyan egyszerű szakma, mint régen vót!
Én is ezt mondom mindig, hogy háromféle ember van. Aki tud számolni, meg aki nem.eje75 írta:Sosevót az... Én csak tudom ... amúgy egyszerű szakma nincs, max a kanapé készítés: ott még számolni se kell tudni...
Mégis legalább 4x annyit foglalkoztatok vele, mint amit megérdemel. Ez csak egy következő "namajdénmegmutatomhogykellvideójátékotadoptálni" próbálkozás, soha sem működött, itt sem fog. Többek közt ez miatt sem, eleve szinte lehetetlen jó színészt találni akik hasonlóak nagyon külsőre, és még szinte ugyanolyan karaktert is tudnak hozni. Meg eleve, ami játékban működik, az egy filmben, ami totálisan más reneteg mindenben nem fog. Soha sem ment.Botond írta:Nálad ez a fő preferencia, hogy egy szereplő szép vagy nem szép, az a te dolgod, csak jeleztem, hogy ez elég sickfuck, de nekem alapvetően whatever.
LOl...szégyen, ezt nem ismertem...Botond írta:Én is ezt mondom mindig, hogy háromféle ember van. Aki tud számolni, meg aki nem.
Naivan azt gondoltam, hogy ha legközelebb MMarktba megyek, akkor egy ps5 dobozzal jövök ki, és nem egy nyomorult elektromos radiátorral, hogy rátámogassak a klíma hőtermelésére.
Saját!eje75 írta::banplz: LOl...szégyen, ezt nem ismertem...
Meguntam, hogy a kölkök ilyen minecraftos szarokkal foglalják a PS5-öt.Botond írta:Azé Micsu mégiscsak kőkeményen mellélőtte ezt a hullámvasutas teóriát!
Oh... most látom.... HBD Dude!BenedekFeco írta:Köszi mindenkinek! :D
Nem kell izgulnotok, napi szinten olvaslak titeket, de az igaz, hogy nem lépek be.
Ma nálam olyan kombó futott, hogy 2kor befutott a pesti gyors, vagyis a bébiszitter meghozta a fiam, lányom, plusz a fiam haverját. 5ig vidám volt a helyzet, lementek az udvarra szétbontani a hóhelyzetet, oké, de rájuk sötétedett. Feljöttek az átkok, a két srác befoglalta a tv+xsx kombót és nekikezdtek azzal a lendülettel HALOzni, a lányom meg befoglalta a pc-t, hogy ő minecraft meg sims4. Nekem meg ott maradt a két switch meg az ipad. Valahogy már én se vagyok olyan elkötelezett hordozható géming rajongó ilyenkor. Szóval lehet venni kell majd nekem is egy kisebb tv+xss kombót a lányom szobájába, hogy visszakapjam a pc-t.Moby írta:Meguntam, hogy a kölkök ilyen minecraftos szarokkal foglalják a PS5-öt.
De először a szobabővítést kell letudnom, és már előre kihullott minden hajam ettől a gondolattól a ti sztorijaitokat olvasva.
Lehet írtad már, de nem emlékszem: a PS miért nem fér bele ebbe a garnitúrába? Valahogy nagyon távoltartod magad a platformtól... a feleségedre emlékeztet, vagy mi?Botond írta:Ma nálam olyan kombó futott, hogy 2kor befutott a pesti gyors, vagyis a bébiszitter meghozta a fiam, lányom, plusz a fiam haverját. 5ig vidám volt a helyzet, lementek az udvarra szétbontani a hóhelyzetet, oké, de rájuk sötétedett. Feljöttek az átkok, a két srác befoglalta a tv+xsx kombót és nekikezdtek azzal a lendülettel HALOzni, a lányom meg befoglalta a pc-t, hogy ő minecraft meg sims4. Nekem meg ott maradt a két switch meg az ipad. Valahogy már én se vagyok olyan elkötelezett hordozható géming rajongó ilyenkor. Szóval lehet venni kell majd nekem is egy kisebb tv+xss kombót a lányom szobájába, hogy visszakapjam a pc-t.
De először a szobabővítést kell letudnom, és már előre kihullott minden hajam ettől a gondolattól a ti sztorijaitokat olvasva.
eje75 írta:Ha átmentek volna a trofik, akkor nem bánnád? Az akarom ezzel kérdezni, hogy a JÁTÉK MILYEN PS5-ön? Vagy odáig nem jutottál? Érdekelne, mert jelenleg csak EZÉRT vénnék PS5-öt (ha lehetne kapni), mert a PC verzióra úgy tudom lehet átvinni a mentéseket...
Ezek amúgy nem a DLC trofik? Mert a DLC-k előtt nekem is 100% volt, aztán hirtelen 76%-lett....
Hát nem.
PS4
Spoiler
vs
PS5
Spoiler
Ha átjöttek volna a trofik akkor nem bánnám, mert azért vettem meg, hogy a DLC-ket is kimaxoljam.
Nettó véletlen és mert még nem merült fel az igény.eje75 írta:Lehet írtad már, de nem emlékszem: a PS miért nem fér bele ebbe a garnitúrába? Valahogy nagyon távoltartod magad a platformtól... a feleségedre emlékeztet, vagy mi?
PC-m volt mindig is, a pc only stílusok nagy rajongója voltam. Konzol a házhoz poénból került, ez a kinectes ugri-bugri fillérekért jó ötletnek tűnt, és amúgy házibulikra be is vált. Utána jött az iPad, hogy kényelmesen lehessen este netezni, ne a gép előtt görnyedve, az nettó véletlenségből derült ki, hogy gémer szempontból is értelmezhető.
Itt akár vége is lehetne a sztorinak, de ugye gyerekek, szóval kellett valami platform ami gyerekbarát cuccokat tol, és nem mobil, ingyenes játékokkal, amiben darabolóshorrorpornó reklámok vannak a gyerek látókörének szélesítése érdekében, szóval volt egy impulzus vásárlás Mobytól switch témában, aztán karantén alatt duplázás.
Mindezen évek alatt az Xbox library a végtelenbe nyúlt el, és a gyerekek nőnek, szóval xsx is ilyen, veszek egy hw-t és géming költés évekre letudva, farhát akciósan megoldás.
A PS az összes olyan indikátoron megbukik ami miatt platformot vettem. A VR nem olyan egyedi hw, mint a kinect, hogy bevonzana. A PS librarym az évek során nem lett végtelen, szóval egy hw vásárlással nem lennék meg évekre előre géming fronton. Még csak nem is annyira gyerekbarát a cucc, mint egy switch, és végül az én exclu címeim nem PSen exclu címek, hanem pc-n.
A PS exclu címek közül meg még egy se hozott lázba. Egy zelda el tudott gondolkoztatni, de God of war, des vagy lasszófasz sose. Az kurvára nem az én világom.
Ráadásul baráti kör is box vagy PC, szóval multi is azon a vonalon életszerű.
Szóval ennyike, én vagyok az a piaci rés, akit mindenki megtalált, csak a Sony nem. Sok esetben véletlen ez, ha vmivel hamarabb odaérnek lehet korábban röghöz tudnak kötni és maradok, de nem, mindig elkéstek egy hajszállal.
Semmi bajom nincs a sonyval, csak érdektelen nekem ennyi platform mellett és nettó pénzkidobásnak élném meg. Plusz az időm is véges, csak további feszültséget generálna a lelkemben a további backlog, ami sose kopik el, mert nyilván akkor vásárolnék oda is.
Jobb ez így. Majd következő életemben PS-es leszek.
Felenk ilyenkor azt mondjak hogy hozzad csunyult :Peje75 írta:Nem... az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor elvettem még Ő is szépségkirálynő volt... valahogy lelaktam, vagy mi a tosz
Ez esetben Isten éltessen a szülinapodból hátrlévő perceken is!BenedekFeco írta:Köszi mindenkinek! :D
Nem kell izgulnotok, napi szinten olvaslak titeket, de az igaz, hogy nem lépek be.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2021.02.12. 23:54-kor.
Ha esetleg nem ment át, nem idétlen poénnak szántam, komolyan gondolom, hogy itt szinte mindenki költött el fölöslegesen annyit az utóbbi 1-2 évben (a jobbak esetében: 1-2 napban), hogy kijött volna belőle egy CX.arty írta::wilting:
basszameg, tényleg ott van
Tegyük hozzá, hogy PC-n ingyen van a multi, Boxon (is) GPU-zol, Switchet nem tudom, de PS-hez ehhez képest újra tejelhetnél, ha ki akarnál próbálni valamit a multiban. Drága lenne havidíjért gyűrűt adni deepnek a démonszószban.Botond írta:Nettó véletlen és mert még nem merült fel az igény.
[...]
Majd következő életemben PS-es leszek.
Fizetem, persze switchen is. Fiam tolta az így kapott klasszik játékokat, én is bele szoktam nézni párba, de főleg a Minecraft miatt pörög a fizetős multi. Évente a kettőjüknek pár ezer forint, szóval Xbox/PS fizetős multihoz nem mérhető, de csak pénz az is.Zóanagyvarázsló írta:Tegyük hozzá, hogy PC-n ingyen van a multi, Boxon (is) GPU-zol, Switchet nem tudom, de PS-hez ehhez képest újra tejelhetnél, ha ki akarnál próbálni valamit a multiban. Drága lenne havidíjért gyűrűt adni deepnek a démonszószban.
Ha csak a január-februári fehozatalt nézem, tulajdonképpen nagyon olcsó volt a ps multi. Persze a két nagyplatformon elég nagy az átfedés, meg a gamepass többet ad, de bóti áron jelentősen többe is kerül.Zóanagyvarázsló írta:Tegyük hozzá, hogy PC-n ingyen van a multi, Boxon (is) GPU-zol, Switchet nem tudom, de PS-hez ehhez képest újra tejelhetnél, ha ki akarnál próbálni valamit a multiban. Drága lenne havidíjért gyűrűt adni deepnek a démonszószban.
Jó, de nem negyedik platformnak egy régi, dörzsölt játékosnak, amikor új exkluzív eleve alig van (BUGSNAX), nemhogy osztani tudják. A PS3-érában egyébként is voltak ütösebb hónapoi, olcsóbban. Nyilván ha jobban rá lennék gyógyulva a Controlra vagy a Greedfallra, akkor jobban értékelném, de akkor már 100 forintos havidíjért végigmentek volna. És az én cipön ebben az értelemben megegyezik Botondéval, csak ö még több platformon tudná játszani ezeket a már úgyis meglévö, olcsóbb elöfizetéséböl, bár a Control úgy nem Ultimate.Moby írta:Ha csak a január-februári fehozatalt nézem, tulajdonképpen nagyon olcsó volt a ps multi. Persze a két nagyplatformon elég nagy az átfedés, meg a gamepass többet ad, de bóti áron jelentősen többe is kerül.
Ami azt illeti, ha most kiszórnék minden mást, és kerítenék egy PS5-öt, akkor sem lenne egyértelmü döntés a Plus csak a játékok miatt. Boxon ugye induláskor mindjárt bezsákolhatod az exkluzívokat, PS-en meg csak az aktuális készletet, ami vagy bejön, vagy nem. Cserébe a kikerülésük miatt nem kell aggódni. Ez a modell a PS3-éra végén nagyon jól kiszolgált engem, de most a PS5 inkább jatekaim.hu playernek tünik.
Így éppen az exluzívokban erös Sony nem ad exkluzívokat állandóan, a multiplatformra építö MS-nél meg a multiplatformokat kell idöre játszani. Ki van ez találva, kérem.
Hát ha a Psplus Collection nem jön be, akkor igazán nincs miért PS5-öt sem venni. Az más kérdés, hogy nekem azzal nem tudtak adni semmit.Zóanagyvarázsló írta:PS-en meg csak az aktuális készletet, ami vagy bejön, vagy nem. Cserébe a kikerülésük miatt nem kell aggódni.
Na, most fejeztem be a nézelődést a Death Strandingben. Megcsináltam a mit érdekesnek gondoltam, de topikkompatibilitás miatt megnéztem az achievmenteket. Maradt pár uncsi, meg pár hidden, úgyhogy nem igazán tett hozzá.
Gyorsan nézem, hogy mi legyen a következő, erre nofene, nem ad 300-ért gamepasst a MS - illetve hirdeti, csak nekem nem annyiért akarja adni. Hát, akkor nem próbálom ki ezt a fantasztikusnak ígérkező Controlt. :D
Kemény, hogy annyira nincs HW a piacon, hogy a kriptogyökerek már a notebookokat is befogják. Meg 1050ti-t hoznak vissza, hogy valami legyen a polcon.
Eje, Greyfox: most jött a telefon, jövőhéten beüt az egyik PS5 lemezes rendelésem. Személyes átvétel lesz. Amelyikőtök a gyorsabban posztol egy igent, az viszi.
/lehet beüt mégegy ugyanígy, jön egy csomó mindenhova a jövőhéten, értelemszerűen a másiké lesz az automatikusan.
/lehet beüt mégegy ugyanígy, jön egy csomó mindenhova a jövőhéten, értelemszerűen a másiké lesz az automatikusan.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2021.02.13. 11:19-kor.
A kiemelt hónapoknak, és általában a havi adagoknak szúlt a reakcióm, nem a retrókollekciónakra. Az engem máris sokkal jobban érintene, mint Botondot, ha vennék PS5-öt azért kellene a Plus kezdetnek, csak ha kifogyna, akkor annyi (bár bővülget). Persze jogos, a 9 GIGA kiváló alap pótlásra, és eszemben sem volt, mert csak a bejelentésekor pillantottam rá a csomagra. Ugyanakkor GPU-hoz képest hiányosabb is saját exkluzívokat nézve, de a Sonynál más is a merítés.Moby írta:Hát ha a Psplus Collection nem jön be, akkor igazán nincs miért PS5-öt sem venni. Az más kérdés, hogy nekem azzal nem tudtak adni semmit.
Nálam a genvégi PS3 (2012-ben) vs geneleji PS5 (2021-ben) így áll:
- kevesebb aktuálisan játszani tervezett multiplatfromra volt akkor elég az aktuális PC-m
- húgom is használta (ez annyira lényeges faktor, hogy a hardver az övé, a szoftvereket és így az előfizetést vettem én, hiszen akkor még kiskorú volt), az ő PC-je még gyengécskébb volt, ehhez képest az 1 gigás 750-esén nagyrészt 60 fps-sel ment a kicsit butított Witcher 3 (ezt állítja, végül is az a lényeg, ő hogy élte meg), és YouTube alapján 52-53 fps-re kihozható a Borderlands 3 (ami szar, de igényszinttől függően vállalható lehet)
- PS3-ig se kontrolleres, se tévés játszás nem, CRT-n voltam, igaz, jobb képminőséggel, így érett a paradigmaváltás
- a Heavy Rainre akkor magamhoz képest eléggé rá voltam hájpolva, ráadásul a húgom még jobban, ebben az értelemben az volt a system seller; azóta már ellepnek az interaktív filmek, és kevésbé hoz lázba a műfaj
- a pár évvel korábban játszott Psychonauts hatására vágytam 3D platformerekre, és PC, akkor gyér volt a kínálat (a Jak & Daxter ezért volt a legfőbb system seller számomra, de húgom is platinázta)
- a PS1-PS2-es darabok a múltban élőként jobban felajzottak, mint most a PS4-esek
- az ingyenes multi, a filléres Plus, az olcsó konzol együtt adta magát a mostanihoz képest (nem drága a PS5, de 57k volt a PS3, 7k-s játékkal együtt, nominálisan a harmada se)
- éppen volt nem túl régi megfelelő lapostévé, most nincs 4K-s új csoda a PS5-höz, azt is kéne venni
- brutálisan ellepett azóta minden játék, nemcsak az ipar termelt még bő 8 évig újdonságokat, de új műfajokat ismertem meg, rengeteg nekem valót remastereltek/remake-eltek, vagy csak felkerült GOG-ra
- kevesebb időt szánok játékra (azt hiszem, elég lett volna ennyit írni :)
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2021.02.13. 11:23-kor.
Van élő előfizetésed? Ha a simát nem is, Ultimate-et fel szokott kínálni. Már vagy 3-4-szer fizettem elő rájuk kb. felváltva. Nem volt még olyan, hogy lejárt előfizetés mellett 300 forintnál többet kellett volna fizetnem. De a fórumok szerint nem mindenki ilyen ennyire szerencsés, csak a többség.aabyssx írta:Gyorsan nézem, hogy mi legyen a következő, erre nofene, nem ad 300-ért gamepasst a MS - illetve hirdeti, csak nekem nem annyiért akarja adni. Hát, akkor nem próbálom ki ezt a fantasztikusnak ígérkező Controlt. :D
Nincs élő. Reklámban 300 a pc és az ultimate is, de ha rányomok, akkor már full ár.Zóanagyvarázsló írta:Van élő előfizetésed? Ha a simát nem is, Ultimate-et fel szokott kínálni. Már vagy 3-4-szer fizettem elő rájuk kb. felváltva. Nem volt még olyan, hogy lejárt előfizetés mellett 300 forintnál többet kellett volna fizetnem. De a fórumok szerint nem mindenki ilyen ennyire szerencsés, csak a többség.
Egy új email címet csinálni még ingyenes. :) Revoluttal új bankkártyaszámot is, hogy akár egy alkalomra.aabyssx írta:Nincs élő. Reklámban 300 a pc és az ultimate is, de ha rányomok, akkor már full ár.
Ha marad vinnek egyet.Moby írta:Eje, Greyfox: most jött a telefon, jövőhéten beüt az egyik PS5 lemezes rendelésem. Személyes átvétel lesz. Amelyikőtök a gyorsabban posztol egy igent, az viszi.
/lehet beüt mégegy ugyanígy, jön egy csomó mindenhova a jövőhéten, értelemszerűen a másiké lesz az automatikusan.
De akkor külön accon csilingelnek az achievementek! Egyébként meg le lehet mondani az idö kitöltése elött, és így nekem alapból felajánlotta a refundot. Persze etiksilag megkérdöjelezhetö, és nem tudom garantálni, most így van-e, de valószínüleg így a legkényelmesebb menni egy ingyenes kört.DanielT írta:Egy új email címet csinálni még ingyenes. :) Revoluttal új bankkártyaszámot is, hogy akár egy alkalomra.
Én azt hittem, Moby csak 8-as pakkokban adja-veszi.Micsu írta:Ha marad vinnek egyet.
Bekerültél a kjúba :)Micsu írta:Ha marad vinnek egyet.
Moby írta:Eje, Greyfox: most jött a telefon, jövőhéten beüt az egyik PS5 lemezes rendelésem. Személyes átvétel lesz. Amelyikőtök a gyorsabban posztol egy igent, az viszi.
/lehet beüt mégegy ugyanígy, jön egy csomó mindenhova a jövőhéten, értelemszerűen a másiké lesz az automatikusan.
Részt vennék a sorsoláson, ha lehet :)
Ja, ez lehet, hogy működik, de nem hekkelek. Adják ócsón és tisztán veszem, nem adják nem veszem.DanielT írta:Egy új email címet csinálni még ingyenes. :) Revoluttal új bankkártyaszámot is, hogy akár egy alkalomra.
Hát pedig a 300 Ft se a fán terem! Még kő fogni a pézt!aabyssx írta:Ja, ez lehet, hogy működik, de nem hekkelek. Adják ócsón és tisztán veszem, nem adják nem veszem.
Nem sorsolok, érkezési sorrendben lesznek kiszolgálva az igények :) De bekerültél Te is!Tom írta:Részt vennék a sorsoláson, ha lehet :)
Moby írta:Nem sorsolok, érkezési sorrendben lesznek kiszolgálva az igények :) De bekerültél Te is!
Oksa. Köszi.
Mondjuk venni egy négyhónapos feltöltőkártyát 10 ezerért, ami konkrétan egy fél játék ára amúgy, az szerintem is rablás, és semmiképpen nem az olcsón adás kategória! Igazad van, mutasd meg nekik! Szerintem szorongva ülnek egy sarokban, hogy jajj, most meg vagy sértődve rájuk, és nem játszol!aabyssx írta:Ja, ez lehet, hogy működik, de nem hekkelek. Adják ócsón és tisztán veszem, nem adják nem veszem.
/szerk: Bocs, revidiálom magam, ha lejárt az előfizetésed, akkor azért a 10ezerért 12-13 hónapra tudsz előfizetni. Még pofátlanabb rablás!
Ha már csak a Control érdekli (a múltkor volt elöfizetése, kifogyott játékból a végére) akkor drága. Alig több mint a feléért meg lehetett már venni az ultimate-et jobb felületre, örökre.Botond írta:Mondjuk venni egy négyhónapos feltöltőkártyát 10 ezerért, ami konkrétan egy fél játék ára amúgy, az szerintem is rablás, és semmiképpen nem az olcsón adás kategória! Igazad van, mutasd meg nekik! Szerintem szorongva ülnek egy sarokban, hogy jajj, most meg vagy sértődve rájuk, és nem játszol!
/szerk: Bocs, revidiálom magam, ha lejárt az előfizetésed, akkor azért a 10ezerért 12-13 hónapra tudsz előfizetni. Még pofátlanabb rablás!
Azé ez a 120 frémes COD + tévé kombó nem szarcsi.
Szerintem nem vészes amúgy full áron sem a gamepass, csak az én játékidőmmel a kuponozás jobb.
Bár most nincs Epic kuponom se. Teljesen le vagyok égve!
Bár most nincs Epic kuponom se. Teljesen le vagyok égve!
Én is január közepe óta küzdök a Super Lucky's Tale-el és most járok az utolsó előtti világban talán. A Hotline Miamira meg a Tourystra már nem igazán lesz időm, a Gris pedig közben ki is került a kínálatból. Nem éppen nyuggertempó-barát ez a szolgáltatás.aabyssx írta:Szerintem nem vészes amúgy full áron sem a gamepass, csak az én játékidőmmel a kuponozás jobb.
Bár most nincs Epic kuponom se. Teljesen le vagyok égve!
Moby, vinném, vagy beállnék a sorba, fingom sincs mivan :)
Eje-nek és Neked konkrétan igértem korábban, hogy szólok ha lesz. Hát most jött el. Nem tudok kinek igértem előbb, szóval most az döntött, hogy ki jelentkezik előbb. Te lettél az. A többit majd írom priviben. Van még az alzán, a playiten, a emagon, és a most említett boltban rendelésem. Tehát elvileg kell még kapjak, így a többieknek is juthat. Azt én megigérni nemtudom hogy ezek szintén a jövőhéten élesednek, de van rájuk esély. Ugyanakkori rendelés volt mind. Ha kapok, hozom ide nektek, én nem fogom feltenni őket felárért, azt a sportot meghagyom a félkegyelműeknek.Greyfox írta:Moby, vinném, vagy beállnék a sorba, fingom sincs mivan :)