aabyssx írta:E! Idősebb OLED tulajok! Nálatok hogy áll a banding és a gray uniformity?
Én fél éves 65 C9-ről tudok beszámolni, 1822 óránál járok.
Semmi zavaró, egy banding csíkom van ami nagyjából 10%-ig látszik illetve bal szélen egy nagyobb folt 5%-ig. Bandingra azt mondogatják 20%-nál látszik az már nem túl rózsás az alatt jó, 22.5-nél látszik az már zavaró. Nálam nagyjából 12.5 amin már nulla, nem látom. Ebből filmek játékok alatt az 1822 óra alatt talán egyszer ha észleltem a bandingot annyira minimal. Pixel frissítés csakis a 4 óránkénti LG ment eddig, manuálisan nem kínzom sokan hetente nekiesnek erről teljesen megoszlanak a vélemények a neten jó-e vagy sem, én tartom magam a gyári előírásokhoz az legalább garantált nem úgy mint a manuális frissítgetés hetente ami sok infó alapján a tv korai öregedését eredményezi. Passz. 2000-nél jön a hosszú automata pixelfrissítés. Volt akinél OLED topik tanulsága szerint kijött a banding a tévéből volt akinél nem, sőt volt akinél ez után érkezett meg (igaz neki manuális nagy frissítéssel).
Ezen kívül még annyi, én monitornak használom igaz ekkor a windows annyira le van szedálva hogy a háttér egy nagy fekete semmi és egy mappában (aminek az ikonja egy áttetsző kör) van minden indító, valamint a tv win alatt ECO módban megy 15-ös OLED fénnyel ez bőven elég estére és nappalra is a winnek egy fényes nappaliba. Jórészt játékok mennek amúgy néha filmek és ugye a win. Beégés jelenleg 0, tintinget nem tapasztaltam. A banding miatt meg majd pár hónappal a gari lejárta elött bekérek egy garizást ha zavaróbbá válna vagy romlana, de lehet amúgy is mert arra a gar elméletileg újra indul.:)