A PC-s játékoknak leáldozott
Mgmt tag vagyok. Full HO-t rendeltünk el tavasz óta; úgy tervezzük, hogy járványhelyzet után is általános lesz hosszú távon.
Én abban bízok, hogy ez az egész ráébreszt minket, hogy nincs már ennyi munkára szükség, elég a négy napos munkahét. Igen Micsu, a parasztoknak is. Ma már tized annyi élőerővel művelek meg 30 hektár szőlőt, mint 25 éve műveltem 10 hektárt. Egy bazinagy túltermelési spirált nyomunk egy indokolatlan túlfogyasztási trend alá. Kurvára semmi szükség ennyi biszre meg baszra valójában, iszonyat pazarlás megy. Bőven vissza lehetne lépni kettőt és élvezni a három napos hétvégét a gyerekkel, asszonnyal vagy a gémekkel. Irodai munkában is, még a leghatékonyabbakban is ott a 20% cigi/kávé/pletykálkodás szünet, meg az értelmetlen pótcselekéves tönkelege. Globálisan el kéne ezt már engedni. Eltelt 50 év mióta áttértünk a 6 napról az 5 napra, azóta robotizáltuk és digitalizáltuk a mindent is, ami 50 éve jó ötlet volt az ma már nem. Heti 5 napot dolgozni egy karámba terelve az embereket, hogy beszélni tudjanak egymással. Hagyjukmár!DanielT írta:Na, hát érdekes és mindenképpen tartósan átalakul a világ valszeg irodai patkányoknál.
Én egy 2 napos benti mókát fogok javasolni amikor már rend lesz, mondjuk hétfő kedd.
Nagy a csend, mindenki úton Varsóba visszacserélni a PS5 lemezeket?
Nekem közben lepörgött a GTA 4 stáblista végre. Neki is kezdtem a Lost and Damned dlc-nek, de ez valami botrány így elsőre. A szereplők még ellenszenvesebbek, a kép ha lehet még barnább és a motorokat még akkor is szar lenne irányítani, ha nem ütköznének folyton belénk az agyhalott AI társak. Viszont le vagyok maradva az F1 Beyond the Grid podcasttel, szóval meglássuk.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2020.12.17. 10:30-kor.
Azt! Dec 10 óta pizsamában vagyok.Botond írta:Nagy a csend, mindenki úton Varsóba visszacserélni a PS5 lemezeket?
Épp próbálom rávenni magam, hogy pár dolgot elintézzek, de kevés sikerrel.
Hátha valakinek van ilyenben tapasztalata: lehet bármi fogásunk az autó szervízen, amiért a műszaki vizsga előtti átvizsgálás és javítási munkák során úgy cseréltek féket az ABS-es autón, hogy azóta már nincs, illetve nem szóltak arról, hogy a légzsákok nem fognak kinyílni baleset során?
Tavaly decemberben volt náluk az autó, természetesen van számlánk mindenről amit csináltak.
Tavaly decemberben volt náluk az autó, természetesen van számlánk mindenről amit csináltak.
Tehát elcseszték az ABS-t? Azt jelenti, hogy nincs? Meg mi az hogy féket cseréltek? Betétet, tárcsát, féknyerget, miazistent? Légzsák hogyhogy nem fog kinyílni ezt honnan gondolod? Ha nem volt visszajelző a műszerfalon és nem volt korábbi hekkelés és ennek kiiktatása (illegális) akkor honnan tudhattak volna róla? OBD infónak is ki kellene jeleznie.benőmenő írta:Hátha valakinek van ilyenben tapasztalata: lehet bármi fogásunk az autó szervízen, amiért a műszaki vizsga előtti átvizsgálás és javítási munkák során úgy cseréltek féket az ABS-es autón, hogy azóta már nincs, illetve nem szóltak arról, hogy a légzsákok nem fognak kinyílni baleset során?
Tavaly decemberben volt náluk az autó, természetesen van számlánk mindenről amit csináltak.
Illetve a légzsáknak nem kell kötelezően nyílnia minden kis koccanáskor. Ha nem nyílt, te pedig sérülés nélkül megúsztad a balestet, akkor tökéletesen mérte fel a rendszer az ütközés mértékét.
Fingom nincs, de jól hangzik ez így karácsony előtt. :(benőmenő írta:Hátha valakinek van ilyenben tapasztalata: lehet bármi fogásunk az autó szervízen, amiért a műszaki vizsga előtti átvizsgálás és javítási munkák során úgy cseréltek féket az ABS-es autón, hogy azóta már nincs, illetve nem szóltak arról, hogy a légzsákok nem fognak kinyílni baleset során?
Tavaly decemberben volt náluk az autó, természetesen van számlánk mindenről amit csináltak.
Tárcsát és fékbetétet tuti cseréltek. Jobb esetben csak szart raktak bele, ami nem ABS kompatibilis. Légzsák lámpa nem világított sosem, viszont most nem nyílt ki az ütközésnél pedig elhajlott az első keresztmerevítő ahogy rábicskázott az utánfutó.DanielT írta:Tehát elcseszték az ABS-t? Azt jelenti, hogy nincs? Meg mi az hogy féket cseréltek? Betétet, tárcsát, féknyerget, miazistent? Légzsák hogyhogy nem fog kinyílni ezt honnan gondolod? Ha nem volt visszajelző a műszerfalon és nem volt korábbi hekkelés és ennek kiiktatása (illegális) akkor honnan tudhattak volna róla? OBD infónak is ki kellene jeleznie.
A betét egy darab buta kopócucc, a tárcsa meg egy másik buta fém kopócucc. Az ABS jeladót esetleg nem kötötték be, vagy szar, de annak is kellene visszajelzőnek lennie a műszerfalon. Ez kötelező.benőmenő írta:Tárcsát és fékbetétet tuti cseréltek. Jobb esetben csak szart raktak bele, ami nem ABS kompatibilis. Légzsák lámpa nem világított sosem, viszont most nem nyílt ki az ütközésnél pedig elhajlott az első keresztmerevítő ahogy rábicskázott az utánfutó.
Eleve honnan tudod, hogy nem működik? Most még megy a kocsi és ha megtaposod nem darál?
Mondom: ha nem sérültél meg, akkor jó, hogy nem nyílt a légzsák. Ha kinyílt volna akkor a nem létező sérüléstől védett meg és cserébe vehetnél új műszerfalat+lufit.
Kerlem h a fek cseretol nem nyilt a legzsak, ezt lassulas erzekelo figyeli. Ha abs nem mukodik akkor is nyilnia kene. Olyanrol meg en nem hallottam h abs kompatibilis betet meg tarcsa, mind az szvsz.benőmenő írta:Tárcsát és fékbetétet tuti cseréltek. Jobb esetben csak szart raktak bele, ami nem ABS kompatibilis. Légzsák lámpa nem világított sosem, viszont most nem nyílt ki az ütközésnél pedig elhajlott az első keresztmerevítő ahogy rábicskázott az utánfutó.
Nem darált az biztos, szervíz előtt viszont igen. A műszerfalon van abs lámpa, de nem jelzett hibát. Azt vágom, hogy ilyen kis koccanásnál jobb ha nem nyílik ki a lufi, csak máskor meg olyan bagatell helyzetekben hallani hogy elpukkan szóval minimum gyanús hogy itt nem nyíltak ki.DanielT írta:A betét egy darab buta kopócucc, a tárcsa meg egy másik buta fém kopócucc. Az ABS jeladót esetleg nem kötötték be, vagy szar, de annak is kellene visszajelzőnek lennie a műszerfalon. Ez kötelező.
Eleve honnan tudod, hogy nem működik? Most még megy a kocsi és ha megtaposod nem darál?
Mondom: ha nem sérültél meg, akkor jó, hogy nem nyílt a légzsák. Ha kinyílt volna akkor a nem létező sérüléstől védett meg és cserébe vehetnél új műszerfalat+lufit.
Egyelőre a biztosítós meg a karosszériás ügyködik az autón, szóval a fék és légzsák rode tuti csak jövőre lesz. Mindenestre egyszer akartuk rendesen megcsináltatni és akkor is csak lehúztak meg átvertek. :/
Artyval szólva: SEMMINEMVÁLTOZOTT!DanielT írta:Tényleg, kutassunk: ki van hómofiszban a vírus óta és ki marad?
Egynek én jelentkezem, terv sincs a visszamenetelre. Mondjuk én eleinte ellene voltam, aztán megbékéltem, de most kezdem megint érezni, hogy a projekteket nem lehet így rendesen tolni csak vegetálni.
Vagyis koronavírus előtt is én voltam az office, legfeljebb többet dolgozom, mert kevesebb okom van kimozdulni mást csinálni.
Már akkor ettől rettegtem, amikor az Originsnél kiderült a szintezés. A The Crew eleje is okádék emiatt, ugye. Gondolom, a többi is. A WoW-ban is utáltam, hogy a kezdő helyszínről átlopakodtam egy másikra, és ott 2-es szintűek helyett 9-es szintűek a farkasok. Az Oblivionban is vicc, hogy ha túl sokat fejlődsz, akkor az utolsó bandita is félisteni páncélban és fegyverrel fog lófrálni. Pont ehhez hasonló kellett az AC-ba!DanielT írta:Ami viszont nem változik, hogy ez az AC egy KAMU SZAR. Mindene. Semminek semmi értelme. Az összes küldetés körítés, az összes jutalom, minden KA-MU.
Az összes feladat annyi, hogy valamit fel kell szedni a háromszöget megnyomva és elvinni valahova, vagy ugyanazokat az ellenfeleket ölni akiket az első 5 percben. Ennyi a játék. ÉS VAN EGYMILLIÓ generált szar semmi feladat.
A szinteknek semmi értelme, minden húzódik velem együtt. Azért kell "fejlődni" hogy a mesterségesen előre magasabb szintű "küldetéseket" meg lehessen csinálni, mert ha 2 szinttel az ellenfél alatt vagyok akkor gyakorlatilag nincs sebzés. UGYANAZ az ellenfél típus mint level 1-en, csak magasabb a szám a fejük felett.
0/10 nongém, azért nyomom hogy valamit csináljak miközben megy valami film vagy akármi.
Konklúzió: Gothic>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>szintezős mocskok
Van, ahol van bőven több mint 40 óra munka egy héten (nekem is megvlt nem egy héten a 60-70 is, volt, amikor ennyi mellett még tanulni is be kellett járnom), de szerintem sem embernek való. Az irodai baromság meg időrablás, amikor onnan voltam home office-ban, tapasztaltam, hogy mennyivel gyorsabb itthon zavaró tényezők nélkül. Népek közé persze kell menni szocializálódni, bizonyos dolgok jobbak személyesen (ebben nagyon konzervatív vagyok), de (teg)napjaink irodai kultusza egy totál túlfújt hülyeség.Botond írta:Én abban bízok, hogy ez az egész ráébreszt minket, hogy nincs már ennyi munkára szükség, elég a négy napos munkahét. Igen Micsu, a parasztoknak is. Ma már tized annyi élőerővel művelek meg 30 hektár szőlőt, mint 25 éve műveltem 10 hektárt. Egy bazinagy túltermelési spirált nyomunk egy indokolatlan túlfogyasztási trend alá. Kurvára semmi szükség ennyi biszre meg baszra valójában, iszonyat pazarlás megy. Bőven vissza lehetne lépni kettőt és élvezni a három napos hétvégét a gyerekkel, asszonnyal vagy a gémekkel. Irodai munkában is, még a leghatékonyabbakban is ott a 20% cigi/kávé/pletykálkodás szünet, meg az értelmetlen pótcselekéves tönkelege. Globálisan el kéne ezt már engedni. Eltelt 50 év mióta áttértünk a 6 napról az 5 napra, azóta robotizáltuk és digitalizáltuk a mindent is, ami 50 éve jó ötlet volt az ma már nem. Heti 5 napot dolgozni egy karámba terelve az embereket, hogy beszélni tudjanak egymással. Hagyjukmár!
Én a héten azthiszem még egy percet nem dolgoztam. Ma is sikerül végig DeS-eznem a napot munka címénZóanagyvarázsló írta:Van, ahol van bőven több mint 40 óra munka egy héten (nekem is megvlt nem egy héten a 60-70 is, volt, amikor ennyi mellett még tanulni is be kellett járnom), de szerintem sem embernek való. Az irodai baromság meg időrablás, amikor onnan voltam home office-ban, tapasztaltam, hogy mennyivel gyorsabb itthon zavaró tényezők nélkül. Népek közé persze kell menni szocializálódni, bizonyos dolgok jobbak személyesen (ebben nagyon konzervatív vagyok), de (teg)napjaink irodai kultusza egy totál túlfújt hülyeség.
Néhány volt kollégám hasznosabb lett volna, ha ugyanezt csinálja irodába járás helyett. Szó szerint voltak olyanok, akik több órát voltak képes aludni naponta, aztán panaszkodtak, hogy semmire nincs ideje, és meg kellett csinálnom a munkájuk egy részét, mert én - ki tudja miért - jobban álltam a saját feladataimmal.Moby írta:Én a héten azthiszem még egy percet nem dolgoztam. Ma is sikerül végig DeS-eznem a napot munka címén
Meg ugye gyerekrabszolgák is vannak a világon, hiába tilos, ugyanígy vannak emberek 60-70 órában is szopatva pedig a számokból látszik, hogy ez biza két ember munkaideje, fel kellene venni még egy kópét és felezni a terhelést. A tudatos törvényszegőkre nyilván nem lehet rendszert optimalizálni. És ja, a 60-70 óra is pont kiváltható 2*32vel, és bamm, máris ott a 4 napos munkahét.Zóanagyvarázsló írta:Van, ahol van bőven több mint 40 óra munka egy héten (nekem is megvlt nem egy héten a 60-70 is, volt, amikor ennyi mellett még tanulni is be kellett járnom), de szerintem sem embernek való. Az irodai baromság meg időrablás, amikor onnan voltam home office-ban, tapasztaltam, hogy mennyivel gyorsabb itthon zavaró tényezők nélkül. Népek közé persze kell menni szocializálódni, bizonyos dolgok jobbak személyesen (ebben nagyon konzervatív vagyok), de (teg)napjaink irodai kultusza egy totál túlfújt hülyeség.
De ugye ez is faszság, hogy azért dolgozunk, hogy a munka el legyék végezve. Öngerjesztő bürokrácia is erre épül. Valójában a munka egyetlen célja, hogy az embereknek az élethez szükséges javak előálljanak. Ahhoz meg ma már nem kell mindenkinek heti 60-70, de még csak 40 órát se dolgozni. És nem hogy mindenkinek nem kell, hanem senkinek se. Ez utóbbit kellene fejben megugrani. Az előbbi már megy, így tud előállni pl a munkanélküliség, meg az önmagáért való pótcselekvés.
Spoiler alert: nem is dolgozik a többség 40 órát se. Viszont rendszert kell vinni az emberek életébe, a társadalom működésébe.Botond írta:De ugye ez is faszság, hogy azért dolgozunk, hogy a munka el legyék végezve. Öngerjesztő bürokrácia is erre épül. Valójában a munka egyetlen célja, hogy az embereknek az élethez szükséges javak előálljanak. Ahhoz meg ma már nem kell mindenkinek heti 60-70, de még csak 40 órát se dolgozni. És nem hogy mindenkinek nem kell, hanem senkinek se.
Amit te leírtál az a segélyen élés és vegetálás. Meg lehet csinálni munka nélkül? Simán! Hajrá! Úgy nem ér ám, hogy már van vagyonod. Most jötté ki a suliból, kezded az életet, GO!
Évezredekig élt az ember úgy hogy nem 9-5 ig melózott, irodában vagy bárhol. Ennek ellenére a civilizáció létezése óta globálisan most volt a leg..khm.. civilizáltabb a többség élete. Minden lehetne persze jobb. Meg sokkal rosszabb is.
Az, hogy az internet előtt most itthon ülünk és nem az irodában szerintem nem a tuti megoldás. Én ugyan szeretek egyedül lenni, de így pl tényleg esély sincs megismerni valakit, család stb. SZÓRAKOZNI sose jártam el, meg kb sehova mert nekem az nem jó. Ellenben melóhelyen amikor a 40 óra helyett ugyanígy csak kevesebbet dolgoztam, megismertem a mostani barátaim 80%-át és a barátnőim szintén hasonló arányban.
A 4 napos munkahét és az 5 napos munkahét között milyen drasztikus különbség van ezen szempontok mentén? 32 órában nem lehet becsajozni, csak 40ben? Statisztikailag igazolt, hogy mindenki a 33-36. óra között csajozik be munkahelyen? Meg a 2 napos hétvége nem rohasztja szét a társadalmat, de a 3 napos már igen? Merész ugrás volt a 6 napos munkahétről 5 naposra váltani az 50es években (vagy a 60asokban?), duplázták a szabadidőt, igazi oroszrulett volt ez 5 golyóval a civilizált világrend tekintetében, most erre még 50%-ot ráhúzni, hát ez valóban egy kiadós atomháborúval egyenértékű szinte.DanielT írta:Spoiler alert: nem is dolgozik a többség 40 órát se. Viszont rendszert kell vinni az emberek életébe, a társadalom működésébe.
Amit te leírtál az a segélyen élés és vegetálás. Meg lehet csinálni munka nélkül? Simán! Hajrá! Úgy nem ér ám, hogy már van vagyonod. Most jötté ki a suliból, kezded az életet, GO!
Évezredekig élt az ember úgy hogy nem 9-5 ig melózott, irodában vagy bárhol. Ennek ellenére a civilizáció létezése óta globálisan most volt a leg..khm.. civilizáltabb a többség élete. Minden lehetne persze jobb. Meg sokkal rosszabb is.
Az, hogy az internet előtt most itthon ülünk és nem az irodában szerintem nem a tuti megoldás. Én ugyan szeretek egyedül lenni, de így pl tényleg esély sincs megismerni valakit, család stb. SZÓRAKOZNI sose jártam el, meg kb sehova mert nekem az nem jó. Ellenben melóhelyen amikor a 40 óra helyett ugyanígy csak kevesebbet dolgoztam, megismertem a mostani barátaim 80%-át és a barátnőim szintén hasonló arányban.
Na mindegy, sajna nem esélyes a változás, pedig szerintem rengeteg pozitív hatása lenne.
Ja, a 4 napossal nagyon egyetértek, fenntartások nélkül.Botond írta:A 4 napos munkahét és az 5 napos munkahét között milyen drasztikus különbség van ezen szempontok mentén? 32 órában nem lehet becsajozni, csak 40ben? Statisztikailag igazolt, hogy mindenki a 33-36. óra között csajozik be munkahelyen? Meg a 2 napos hétvége nem rohasztja szét a társadalmat, de a 3 napos már igen? Merész ugrás volt a 6 napos munkahétről 5 naposra váltani az 50es években (vagy a 60asokban?), duplázták a szabadidőt, igazi oroszrulett volt ez 5 golyóval a civilizált világrend tekintetében, most erre még 50%-ot ráhúzni, hát ez valóban egy kiadós atomháborúval egyenértékű szinte.
Na mindegy, sajna nem esélyes a változás, pedig szerintem rengeteg pozitív hatása lenne.
szerk: Jabocs, természetesen mindenki más dolgozzon, akinek a szolgáltatását igénybe akarom venni a 3 szabadnapom bármelyik pillanatában.
Közepét vetted ki a kommentemnek, végig a 32 óra mellett kampányolok. :)DanielT írta:Ja, a 4 napossal nagyon egyetértek, fenntartások nélkül.
szerk: Jabocs, természetesen mindenki más dolgozzon, akinek a szolgáltatását igénybe akarom venni a 3 szabadnapom bármelyik pillanatában.
Most is igénybe tudod venni a 2 szabadnapod bármelyikén, ez csak szervezés kérdése, hogy kinek mikorra esik a 3 szabadnapja, most is meg tudjuk oldani, szerintem menne a 32 órás világrendben is.
phpBB [media]
Tldr: 10/10, minden korábbi picsogás fixelve. GG!
És van egy érdekes rész ahol a korábbi hibákról beszélnek (nagyon minor frém drop itt-ott, egy-egy spike 59re), hogy ezt nem csak kitették, hogy niddmán, fos, hanem elküldték a coalitionnak konkrétumokkal, hogy tudják fixelni. Szóval levágtak egy kiselőadást, hogy nem trollok akarnak lenni, hanem segíteni akarnak a népeknek, mindenről küldenek a kiadóknak olyan infókat, hogy aki akarja tudja patchelni a gyenge részeket. Ez nájsz!
Naná, hogy az egyetlen DF videó hetek óta amire nem kattintok rá. :D
Az elvvel egyetértek, a gyakorlat meg a 32 órás maximalizálással az lenne, hogy összeomlana az egészségügy, az oktatás, a rendvédelem stb. De vendéglátásban, turizmusban is kell többet dolgozni, és ha minden szaki ragaszkodna a heti három pihenőnaphoz, akkor még nagyobbak lennének a várólistáik.Botond írta:Meg ugye gyerekrabszolgák is vannak a világon, hiába tilos, ugyanígy vannak emberek 60-70 órában is szopatva pedig a számokból látszik, hogy ez biza két ember munkaideje, fel kellene venni még egy kópét és felezni a terhelést. A tudatos törvényszegőkre nyilván nem lehet rendszert optimalizálni. És ja, a 60-70 óra is pont kiváltható 2*32vel, és bamm, máris ott a 4 napos munkahét.
De ugye ez is faszság, hogy azért dolgozunk, hogy a munka el legyék végezve. Öngerjesztő bürokrácia is erre épül. Valójában a munka egyetlen célja, hogy az embereknek az élethez szükséges javak előálljanak. Ahhoz meg ma már nem kell mindenkinek heti 60-70, de még csak 40 órát se dolgozni. És nem hogy mindenkinek nem kell, hanem senkinek se. Ez utóbbit kellene fejben megugrani. Az előbbi már megy, így tud előállni pl a munkanélküliség, meg az önmagáért való pótcselekvés.
Vannak erre külföldön próbálkozások, általában popzitívak is a visszajelzések róla, itt a robotizáció, szóval érdekesek lesznek a következő évtizedek.
Mindazonáltal a munka sem mindig értelmezhető fekete-fehéren, hiszen gyakran, home office-ban még gyakrabban össze tud folyni a magánélettel. Nem minden dolgozat javítódik ki az iskolákban, jut haza is. És amikor az ember szakmailag képezi magát, az mi? Mert nem feltétlen szórakozás vagy pihenés.
Több szabadidő kell az embereknek, kivéve ha gagyi videojátékokkal töltenék
De csak azért, mert a játékcsoda Odyssey nem enged!DanielT írta:Naná, hogy az egyetlen DF videó hetek óta amire nem kattintok rá. :D
Epic leak első címen elvérzett :D
Végül inkább levertem a Dirty Colossust és a Maneatert.benőmenő írta:Nekem közben lepörgött a GTA 4 stáblista végre. Neki is kezdtem a Lost and Damned dlc-nek, de ez valami botrány így elsőre. A szereplők még ellenszenvesebbek, a kép ha lehet még barnább és a motorokat még akkor is szar lenne irányítani, ha nem ütköznének folyton belénk az agyhalott AI társak. Viszont le vagyok maradva az F1 Beyond the Grid podcasttel, szóval meglássuk.
Remnant: From The Ashes
Cimborámmal toltuk végig coopban, mit mondjak, egy mondatban azt mondanám: a középszerűség kimaxolása.
Tud szép lenni, nincs túlgondolva, néha el-el kapott de összességében vérszegény gunplay, a fejlesztések, meg kb minden. Szvsz meglettem volna nélküle.
Cimborámmal toltuk végig coopban, mit mondjak, egy mondatban azt mondanám: a középszerűség kimaxolása.
Tud szép lenni, nincs túlgondolva, néha el-el kapott de összességében vérszegény gunplay, a fejlesztések, meg kb minden. Szvsz meglettem volna nélküle.
Mindenféle ügyeskedés meg csít nélkül. 62 óra pure gameplay. Nincs mese, 2020 játéka magasan minden más felett. 10/10-es műremek.
Folytatom egy totál más buildel
Folytatom egy totál más buildel
Riszpekt a platináért!
/irigy
/irigy
Amikor kiderült, hogy a harmadik körön nem csak a maneater, de a fémlurkót is meg kelllátogatnom harmadszorra is, akkor azért nem volt őszinte a mosolyom. NG+-ban már minden nagyon nehéz, nem túl jó a matekja. Hát ehhez képest úgy forgattam bele mindkettőt a szarába, hogy bánom, hogy nem vettem fel ezeket. Mondhatni megtanultam a játékot :DDanielT írta:Riszpekt a platináért!
/irigy
Szép munka. Én is dolgozom rajta, de a bezárós csítet azért már alkalmazom így a második walkthrough-ban. És még annyira nem is tudatosan megyek a trophykra, szóval még vagy 2 kör benne lesz.Moby írta:Mindenféle ügyeskedés meg csít nélkül. 62 óra pure gameplay. Nincs mese, 2020 játéka magasan minden más felett. 10/10-es műremek.
Folytatom egy totál más buildel
Mekkora égés aztarohadtélet!
Cyberpunk player helyett sok minden más lett a PS5, de az pont nem :DDanielT írta:Mekkora égés aztarohadtélet!
Amúgy a 8M preorderből mennyi maradt a mindentmegbaszó játéknál?
Hát ha valaki azt mondta volna, hogy a Cyberpunk megjelenés másnapján megveszem helyette életem első Ánuszkrídjét...Moby írta:Cyberpunk player helyett sok minden más lett a PS5, de az pont nem :D
2020-as év kitart a végsőkig! Át is lehetne nevezni Cyberpunk 2020-ra ezt a fekélyes szemetet.
Meg kéne próbálnom a MM-ban a refundot! :D Csak nincs meg a BLOKK!! A SZENT BLOKK AMI AZ ORSZÁGOT ÉS A TÁRSADALMAT EGYBEN TARTJA.
Amúgy tök jó fej a sony, hogy a termék refund oldalát hozzáigazította a termék minőségéhez ^.^
Cserébe most lett egy újabb konzol exkluzív AAA játéka a Microsoftnak! Botond most nagyon boldok lehet!
Viccezkézel? Eleve ilyen gyorsan lefordítva bármi infó? 10/10! Ezt már bevihetem az MM eladónak és nem nekem kell fordítani.Moby írta:Amúgy tök jó fej a sony, hogy a termék refund oldalát hozzáigazította a termék minőségéhez ^.^
Nekem ilyenre nem fussa, majd ha lesz ganépasszban, mint a witcher3 is, akkor belenézek. Videojátékot venni úri hóbort lett mifelénk, örülök ha akciós farhát jut karácsonyra!DanielT írta:Cserébe most lett egy újabb konzol exkluzív AAA játéka a Microsoftnak! Botond most nagyon boldok lehet!
CDPR fejleszők az elmúlt 1 évben:
Meg jo h nem vettem cdpr reszvenyt, pedig 1-2 eve meg gondolkodtam rajta
Tegnapi záró érték, 5 perc múlva nyit a kereskedés.Micsu írta:Meg jo h nem vettem cdpr reszvenyt, pedig 1-2 eve meg gondolkodtam rajta
Naha gondolod h fog reagalni a sony nyilatkozatara
:P
Volt 443 is, btw ha idoben szallt volna bele az ember duplat siman lehetett volna vele keresni.
:P
Volt 443 is, btw ha idoben szallt volna bele az ember duplat siman lehetett volna vele keresni.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Micsu 2020.12.18. 09:02-kor.
A tőzsde egy kiszámíthatatlan agybaj rövidtávon. Release után 267 körülre esett 1-2 nap alatt, utána folyamatosan csak jöttek a rossz hírek és semmi pozitívum. Hatása? Felment a látható 300 fölé.Micsu írta:Naha gondolod h fog reagalni a sony nyilatkozatara
:P
Na tessék. Nyitáskor leesett 20%-ot, 5 perccel később pedig már ahhoz képest 5% pluszban. Tehát 5 perc alatt meg lehetett vele keresni annyit mint mondjuk ingatlan kiadással egy év alatt.
Napi hír, hogy Valhallához is jött XP booster, hogy gyorsabban haladhass. Sokallod, unod a 120 órás "játékot" ? FIZESS.Zóanagyvarázsló írta:Már akkor ettől rettegtem, amikor az Originsnél kiderült a szintezés. A The Crew eleje is okádék emiatt, ugye. Gondolom, a többi is. A WoW-ban is utáltam, hogy a kezdő helyszínről átlopakodtam egy másikra, és ott 2-es szintűek helyett 9-es szintűek a farkasok. Az Oblivionban is vicc, hogy ha túl sokat fejlődsz, akkor az utolsó bandita is félisteni páncélban és fegyverrel fog lófrálni. Pont ehhez hasonló kellett az AC-ba!
Konklúzió: Gothic>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>szintezős mocskok
Originsben néha volt grind-level-gond (de volt!!!), Odyssey óta az ubi tökéletesítette a "formulát".
DT miatt ujra felraktam (odysseyt), de 9 órám van a játékban és én ebből még 90-et nem bírok ki... nem, nem és nem. Ordít az egészről, hogy generált a map, a millió km2-ből kb az ezrelékét dolgozta ki emberi lény (800 fős csapat) és ugyanez részben igaz a questekre is (túlzok, de...).
Az ubisoft the game-ben elértünk arra a pontra, hogy ez már csak aabyssx-nek okés.
Hát ilyen reklámkampány után amit folytattam a játék érdekében, nem is csodálom, hogy megjött a kedved!arty írta:DT miatt ujra felraktam (odysseyt)
Abban a másodpercben, hogy megvetted, indult a letöltés :D És utána amit TE átéltél, pontosan azon mentem keresztül én is :D Csak az én lelkem az Origintől már terhelten folytatta az elkezdett, de félbehagyott új kalandot, mert hátha most ... ill. nekem még ott a WD2 DLC2/DLC3 szingli kontent, és mennék má' oda (megyek is!)... :PDanielT írta:Hát ilyen reklámkampány után amit folytattam a játék érdekében, nem is csodálom, hogy megjött a kedved!
---
Hetek óta várom, hogy szeretni tudjam a TLOU2-t, hogy pozitívvá váljon az emlék (ezzel bíztatott 1-2 ismerős) és hogy vethessek a folyamatról ide pár sort.
Nem történik meg, így nem megy a pár pozitív sor se, holott már nagyon kiírnám magamból, szal akkor negatív leszek...
Összességében nem volt értelmetlen végigtolni, néhol élveztem is az érzelmi hullámvasutat és meg is értettem, hogy mire ment ki a "játék".
DE.
A tlou1 egy alapvetően folytathatatlan és felülmúlhatatlan remekmű. Ehez bármit hozzátenni, nagyon nehéz feladat lehetett... (viszont pénz beszél, tehát a folytatás KELLETT).
Hogy ezután a második rész sztorija (üzenete) átjöhessen, tönkrebaszták a játékot magát (számomra biztosan).
Spoiler
nagyon-nagyon kicsit spoileres, de hátha valakit zavarna:
Spoiler
majd két év mulva eldöntöm hány pont/10
arty írta:Spoiler rész
Spoiler
Mé spoilerezitek? Aki ennyi idő után nem tolta az valószínűleg nem is akarja. Plusz már mindenhol kint volt kb címlapon minden történés.
Ahogy írta DT 100% agreed.
Ahogy írta DT 100% agreed.
Zó miatt 40 év spoiler embargó van mindenre.TasManXT írta:Mé spoilerezitek? Aki ennyi idő után nem tolta az valószínűleg nem is akarja. Plusz már mindenhol kint volt kb címlapon minden történés.
Ahogy írta DT 100% agreed.
Meg az apró. De már nyomja a heroes of might and magic kettőt, szerintem 1-1,5 év, és annak a sztoriját és fordulatait spoiler nélkül ki tudjuk beszélni! Én már nagyon kíváncsi vagyok, hogy amikor ketté ágazik a sztori, akkor ki melyik vonalon ment és miért!DanielT írta:Zó miatt 40 év spoiler embargó van mindenre.
/szerk: és tegnapelőtt végzett a diablo1-el, arra már jöhetnek a spoileres megabuildek!
Biztos lehet ennél is nagyobbat égni, csak most így hirtelen ötletem sincs hogyan.DanielT írta:Mekkora égés aztarohadtélet!
Majd én segítek a következő történettel:Botond írta:Biztos lehet ennél is nagyobbat égni, csak most így hirtelen ötletem sincs hogyan.
Az új generációs Xbox konzolok EGYETLEN exkluzívját annyira KIRÖHÖGTÉK a bemutató alapján, hogy nem merték kiadni. A CP77-ből legalább tudtak olyat mutatni ami pár ütős trailerre elég volt. Szóval az MS+XBOX-nak SEMMILYE nincs, ami nem nevetség tárgya.
Na? Ez milyen égés sztori? Segített ötletet meríteni?
Ha ez még nem lenne elég, akkor melyik gyártó csinált Cyberpunk kiadású konzolt, előre halálra ítélve a játékot? Naná, hogy az MS+Xbox csoda kombó!
További szép napot!
Vazze tényleg.. pedig mikor 100-ért adták, akkor majdnem berántottam egyet. Aztkurvaéletbe.DanielT írta:Majd én segítek a következő történettel:
Az új generációs Xbox konzolok EGYETLEN exkluzívját annyira KIRÖHÖGTÉK a bemutató alapján, hogy nem merték kiadni. A CP77-ből legalább tudtak olyat mutatni ami pár ütős trailerre elég volt. Szóval az MS+XBOX-nak SEMMILYE nincs, ami nem nevetség tárgya.
Na? Ez milyen égés sztori? Segített ötletet meríteni?
Ha ez még nem lenne elég, akkor melyik gyártó csinált Cyberpunk kiadású konzolt, előre halálra ítélve a játékot? Naná, hogy az MS+Xbox csoda kombó!
További szép napot!
Ugyanez jutott eszembe pár perce :DDDanielT írta:Ha ez még nem lenne elég, akkor melyik gyártó csinált Cyberpunk kiadású konzolt, előre halálra ítélve a játékot? Naná, hogy az MS+Xbox csoda kombó!
További szép napot!
Egyet kell értsekarty írta:Abban a másodpercben, hogy megvetted, indult a letöltés :D És utána amit TE átéltél, pontosan azon mentem keresztül én is :D Csak az én lelkem az Origintől már terhelten folytatta az elkezdett, de félbehagyott új kalandot, mert hátha most ... ill. nekem még ott a WD2 DLC2/DLC3 szingli kontent, és mennék má' oda (megyek is!)... :P
---
Hetek óta várom, hogy szeretni tudjam a TLOU2-t, hogy pozitívvá váljon az emlék (ezzel bíztatott 1-2 ismerős) és hogy vethessek a folyamatról ide pár sort.
Nem történik meg, így nem megy a pár pozitív sor se, holott már nagyon kiírnám magamból, szal akkor negatív leszek...
Összességében nem volt értelmetlen végigtolni, néhol élveztem is az érzelmi hullámvasutat és meg is értettem, hogy mire ment ki a "játék".
DE.
A tlou1 egy alapvetően folytathatatlan és felülmúlhatatlan remekmű. Ehez bármit hozzátenni, nagyon nehéz feladat lehetett... (viszont pénz beszél, tehát a folytatás KELLETT).
Hogy ezután a második rész sztorija (üzenete) átjöhessen, tönkrebaszták a játékot magát (számomra biztosan).Spoiler
nagyon-nagyon kicsit spoileres, de hátha valakit zavarna:Spoiler
majd két év mulva eldöntöm hány pont/10
Spoiler
Én idén toltam először a Lasszó egyet, a GTA 4-et és DeS-t is.TasManXT írta:Mé spoilerezitek? Aki ennyi idő után nem tolta az valószínűleg nem is akarja. Plusz már mindenhol kint volt kb címlapon minden történés. Ahogy írta DT 100% agreed.
Mekee írta:Egyet kell értsekSpoiler
Spoiler
RE3 pár napra ingyenes Steamen. Epic meg kupont osztogat. A nyugdíjamat akarják. :D
Tegyél félre annyit, hogy a protézis ragasztóra fussa, aztán hajrá!aabyssx írta:RE3 pár napra ingyenes Steamen. Epic meg kupont osztogat. A nyugdíjamat akarják. :D
:DDDDDDDDDDDDanielT írta:Majd én segítek a következő történettel:
Az új generációs Xbox konzolok EGYETLEN exkluzívját annyira KIRÖHÖGTÉK a bemutató alapján, hogy nem merték kiadni. A CP77-ből legalább tudtak olyat mutatni ami pár ütős trailerre elég volt. Szóval az MS+XBOX-nak SEMMILYE nincs, ami nem nevetség tárgya.
Na? Ez milyen égés sztori? Segített ötletet meríteni?
Ha ez még nem lenne elég, akkor melyik gyártó csinált Cyberpunk kiadású konzolt, előre halálra ítélve a játékot? Naná, hogy az MS+Xbox csoda kombó!
További szép napot!
Ha jól látom csak a multiplayer módja, a Resistance ami ingyenes.aabyssx írta:RE3 pár napra ingyenes Steamen. Epic meg kupont osztogat. A nyugdíjamat akarják. :D
Hétfőig ingyenes. Viszont a monkey island 1-4 kollekció 2,9eur. Az kell mindenkinek!benőmenő írta:Ha jól látom csak a multiplayer módja, a Resistance ami ingyenes.
/szerk: Vagyis nekem 2,90 mert a 3-4 nincs meg steamen. Amúgy gondolom a duplája.