Szupi! Én is rendes mustárt használok, de nem azért, mert túl csípős lenne, egyszerűen nem illik oda. Egyébként a mustár se kötelező.benőmenő írta:Elkészült, szerintem ilyennek kell lennie. A nagyon kis véknyak kicsit ropognak, a rendes szeletek pedig megegyeznek az olvasott állaggal.
Ízre nekem ez baromi fűszeres lett, alig érzem a húst. Még nem tudom, hogy ha legközelebb is csinálok, akkor hogyan és mennyire fogom higítani a pácot. Az viszont tuti, hogy a csípőst ki fogom hagyni és dijonit a generic bolti mustárral fogom helyettesíteni, mert ez így a legtöbb ismerősnek túlságosan csípni fog.
Ezzel együtt egy kaland volt, sör/bor mellé jó lesz ezt rágcsálni a héten a Balatonon.
A PC-s játékoknak leáldozott
elővettem volna valaha még a steames példányom szerinted? ;) nem, soha. mégcsak eszembe se jutott eddig (mármint az újrajátszás lehetősége), pedig ez a 4.5 óra így másodikra is remek szórakozás volt, a titkos pálya pedig valódi unikum :D (és ezekszerint te kimaxoltad? bár az 1/5 halálos jutalmat gondolom nem szerezted meg tese :P )Zóanagyvarázsló írta:Micsoda újdomságokat adnak ingyen Xbox One-on! És végre olyat, ami a hardver szintjének is megfelel
Persze jó játéknak örülünk (a helyedben én is újrajátszottam volna, ráadásul a 360-as verzióból hiányzott még a titkos pálya), de valahol gáz, hogy ennek van hírértéke.
Egyébként mennyire ingyenes (még most is)? Mert a linkeden 2k-t kérnek, de van ott egy "Próbálja ki!" opcióé.
Ingyenességhez szerintem be kell lépni!
Hírértéke meg nincs, pláne itt ahol rajtam kívül senkinek(?) nincs one-ja :D
---
Vasárnap a Killzone4 pörgött. Elképesztő látvány, az "univerzumból" adódó "kiváló alapsztori", lopakodás - namondom ez frankó lesz. Aztán az első pálya után kezdődött a romvárosban kaptatás c. filler epizód, ami mostanra - némi megszakításokkal - 4-6 órája tart. Miéééért?! :(
Mekee írta:ezek nem csak ilyen játékelején megkapod, de később akármikor megveheted dlc-k mint amivel általában kiszurják az előrendelők szemét?
Mer ezek közül egysem olyan exkluziv cucc hogy ne lenne benne a carlistben
http://www.ign.com/wikis/forza-motorsport-3/Car_List
488-ra próbából rákerestem, nem alap autó. Hogy később bevágják-e valami megvehető dlcbe? Lehet, de nem valószínű.
mondjuk a 488on kívül a többi nem fáj és enélkül is ellennék, de az üzleti modelltől hányok :(
vajon miért az fm3 carlistjét linkeltem? :D
szerk: úgyhogy akkor egyelőre várakozó álláspont ON, lesz-e 488 :D
szerk: úgyhogy akkor egyelőre várakozó álláspont ON, lesz-e 488 :D
Steamen szinte csak áűtnyargaltam rajta, azt se tudtam, hogy van titkos pálya, annyira nem éreztem rá az ízére, billentyűvel játszottam még CRT-n. De később mint PS3-as ingyen játékot újrajátszottam, és igen, egy trófea hiányzik, tudod is, hogy melyik :) Azóta nekem eszembe jutott újra elővenni a steameset, de ennyiben maradtunk. A Giana Sistersen is kellene már diadalmaskodni.arty írta:elővettem volna valaha még a steames példányom szerinted? ;) nem, soha. mégcsak eszembe se jutott eddig (mármint az újrajátszás lehetősége), pedig ez a 4.5 óra így másodikra is remek szórakozás volt, a titkos pálya pedig valódi unikum :D (és ezekszerint te kimaxoltad? bár az 1/5 halálos jutalmat gondolom nem szerezted meg tese :P )
Ingyenességhez szerintem be kell lépni!
Hírértéke meg nincs, pláne itt ahol rajtam kívül senkinek(?) nincs one-ja :D
Hát ha az FM3-ban keresed jóhogy nem lesz az, mert akkoriban még nem is létezett az a Ferrari :Darty írta:http://www.ign.com/wikis/forza-motorsport-3/Car_List
488-ra próbából rákerestem, nem alap autó. Hogy később bevágják-e valami megvehető dlcbe? Lehet, de nem valószínű.
mondjuk a 488on kívül a többi nem fáj és enélkül is ellennék, de az üzleti modelltől hányok :(
Hát én nemtudom elképzelni hogy egy Audi r8, ferrari meg ezek ne lennének benne, csak ha előrendeled. Továbbra is tartom hogy ezek ilyen megkapod az elején kamu dlc-k, mer milyenjól nézmá ki
#5464Mekee írta:Hát ha az FM3-ban keresed jóhogy nem lesz az, mert akkoriban még nem is létezett az a Ferrari :D
Hát én nemtudom elképzelni hogy egy Audi r8, ferrari meg ezek ne lennének benne, csak ha előrendeled. Továbbra is tartom hogy ezek ilyen megkapod az elején kamu dlc-k, mer milyenjól nézmá ki
mármint a ps3-as extrahardon akarsz diadalmaskodni?! ejjdekár, hogy azt nem tudod közvetíteni ...Zóanagyvarázsló írta:Steamen szinte csak áűtnyargaltam rajta, azt se tudtam, hogy van titkos pálya, annyira nem éreztem rá az ízére, billentyűvel játszottam még CRT-n. De később mint PS3-as ingyen játékot újrajátszottam, és igen, egy trófea hiányzik, tudod is, hogy melyik :) Azóta nekem eszembe jutott újra elővenni a steameset, de ennyiben maradtunk. A Giana Sistersen is kellene már diadalmaskodni.
Nem, ahhoz még PS Plus is kellene. PC-n tervezem elölről kezdeni a szaggatásmentes verziót.arty írta:mármint a ps3-as extrahardon akarsz diadalmaskodni?! ejjdekár, hogy azt nem tudod közvetíteni ...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.06.20. 14:32-kor.
Csak az overwatchos bandát törölte a képzeletbeli barátlistájáról, most már csak Tinmannel és DarkSectorral spannol az SG-n, veletek nemDanielT írta:Na, Moby nem tűnt el, csak nagyon próskodik megint!
Valójában mindenkit töröltem.
/nem tudok hozzátenni sem az ow, sem a jerky, sem a telefontémához. OW-t letörlötem a picsába, jerkyt sosem csináltam (valójában jobb a húst kerülnöm), és mai napig a nexus5-öm van, és ez így is marad, amíg meg nem döglik.
Hát ennyi.
/nem tudok hozzátenni sem az ow, sem a jerky, sem a telefontémához. OW-t letörlötem a picsába, jerkyt sosem csináltam (valójában jobb a húst kerülnöm), és mai napig a nexus5-öm van, és ez így is marad, amíg meg nem döglik.
Hát ennyi.
Meg nem indítottam el videójátékot vagy 1 hete. A RE7 demót megnéztem, ebben merült ki a géming.
Tudtam, hogy működni fog a summonMoby írta:Valójában mindenkit töröltem.
/nem tudok hozzátenni sem az ow, sem a jerky, sem a telefontémához. OW-t letörlötem a picsába, jerkyt sosem csináltam (valójában jobb a húst kerülnöm), és mai napig a nexus5-öm van, és ez így is marad, amíg meg nem döglik.
Hát ennyi.
tönkre lehetnek az idegeim, ha elkezdtem a steam shortcutom felé húzni az egérmutatót?? :/Zóanagyvarázsló írta:Csak az overwatchos bandát törölte a képzeletbeli barátlistájáról, most már csak Tinmannel és DarkSectorral spannol az SG-n, veletek nem
RIPMoby írta:Valójában mindenkit töröltem.
/nem tudok hozzátenni sem az ow, sem a jerky, sem a telefontémához. OW-t letörlötem a picsába, jerkyt sosem csináltam (valójában jobb a húst kerülnöm), és mai napig a nexus5-öm van, és ez így is marad, amíg meg nem döglik.
Hát ennyi.
Na ezért vertem a fejem a falba a "közepes telefon" szövegen... és mert Aby-é nem volt kéznél. :D
Bónuszként 4K videó render teszt:
OnePlus 3
Specs – 6GB of RAM, Qualcomm Snapdragon 820 Quad-core Processor
Time to Render – 31 Seconds
Samsung Galaxy S7
Specs – 4GB of RAM, Exynos 8890 Octa-core Processor
Time to Render – 54 Seconds
Link
phpBB [media]
Bónuszként 4K videó render teszt:
OnePlus 3
Specs – 6GB of RAM, Qualcomm Snapdragon 820 Quad-core Processor
Time to Render – 31 Seconds
Samsung Galaxy S7
Specs – 4GB of RAM, Exynos 8890 Octa-core Processor
Time to Render – 54 Seconds
Link
Amerikában minden sarkon kapni sztem jófélét, degeszre ettem magam, néha a müllerben szoktam venni, én a jó húst inkább steaknek hagyomMoby írta:Valójában mindenkit töröltem.
/nem tudok hozzátenni sem az ow, sem a jerky, sem a telefontémához. OW-t letörlötem a picsába, jerkyt sosem csináltam (valójában jobb a húst kerülnöm), és mai napig a nexus5-öm van, és ez így is marad, amíg meg nem döglik.
Hát ennyi.
Zóanagyvarázsló írta:Csak az overwatchos bandát törölte a képzeletbeli barátlistájáról, most már csak Tinmannel és DarkSectorral spannol az SG-n, veletek nem
Nem is értem mi a francnak vannak férfi karakterek az OW-ban...
Mégegyet?!arty írta:akkor marad konzolon az optimalizáció. pöcések vegyenek 1080-at
Minden alkalommal egyet, amikor elolvasod a kommentjét. Így _talán_ van esély, hogy lépést tarts a konzolos optimalizációval.Botond írta:Mégegyet?!
minek olne barki melot 10% pluszteljesitmenybe, ha a piaci folennyel rendelkezo prevgen fosvidian nem segit, de erobol meg ugyis megoldja egy, a currgen konzolnal 5x+ erosebb gpu?DanielT írta:Minden alkalommal egyet, amikor elolvasod a kommentjét. Így _talán_ van esély, hogy lépést tarts a konzolos optimalizációval.
raadasul akinek jatekra van penze(day1,amikor szamit), annak 1080ra is van...
Nem nagyon hat meg a 10%, amikor az általad alternatívának tekintett konzolos optimalizálásnál ez abban merül ki a gyakorlatban, hogy átlag 24 helyett akár 27 frémmel is elfutnak a játékok, szerencsés esetben 1080p-ben, mediumon.arty írta:minek olne barki melot 10% pluszteljesitmenybe, ha a piaci folennyel rendelkezo prevgen fosvidian nem segit, de erobol meg ugyis megoldja egy, a currgen konzolnal 5x+ erosebb gpu?
raadasul akinek jatekra van penze(day1,amikor szamit), annak 1080ra is van...
Kb olyan a helyzet, hogy: "Figyi, itt ez a 2 kiló szar. Az utolsó 20 deka kivételével meg kell enned, jó étvágyat". Na, az ilyen 10% nyeremények valahogy nem villanyoznak fel.
szerk: Az 10%-ok harcának már régen vége, ha a két új gép bejelentése nem elég egyértelmű jel, akkor nem tudom mi lenne az.
Hát még egy 1080ast nem veszek, de egy 480asra valót ma félre tudtam volna tenni, ha időben szóltok, de így sajnos elköltöttem legora. Most várhatom megint a segílyt, ha Micsu nem segít ki!!!!DanielT írta:Minden alkalommal egyet, amikor elolvasod a kommentjét. Így _talán_ van esély, hogy lépést tarts a konzolos optimalizációval.
ezt a fassagnonszenszt levezetned 27 vs 30 fremre is? ;)DanielT írta:Nem nagyon hat meg a 10%, amikor az általad alternatívának tekintett konzolos optimalizálásnál ez abban merül ki a gyakorlatban, hogy átlag 24 helyett akár 27 frémmel is elfutnak a játékok, szerencsés esetben 1080p-ben, mediumon.
Kb olyan a helyzet, hogy: "Figyi, itt ez a 2 kiló szar. Az utolsó 20 deka kivételével meg kell enned, jó étvágyat". Na, az ilyen 10% nyeremények valahogy nem villanyoznak fel.
szerk: Az 10%-ok harcának már régen vége, ha a két új gép bejelentése nem elég egyértelmű jel, akkor nem tudom mi lenne az.
szar a palacsintaban: fh3 pc kormanytamogatas
http://m.gadgets.ndtv.com/games/news/forza-horizon-3-pc-to-have-unlocked-frame-rate-but-non-adjustable-fov-851433
http://m.gadgets.ndtv.com/games/news/forza-horizon-3-pc-to-have-unlocked-frame-rate-but-non-adjustable-fov-851433
Sose értettem, egy arcade játékba minek kormány?arty írta:szar a palacsintaban: fh3 pc kormanytamogatas
http://m.gadgets.ndtv.com/games/news/forza-horizon-3-pc-to-have-unlocked-frame-rate-but-non-adjustable-fov-851433
igen
másik meg az hogy modderek majd megoldják :P
másik meg az hogy modderek majd megoldják :P
DanielT írta:Na ezért vertem a fejem a falba a "közepes telefon" szövegen... és mert Aby-é nem volt kéznél. :DphpBB [media]
Bónuszként 4K videó render teszt:
OnePlus 3
Specs – 6GB of RAM, Qualcomm Snapdragon 820 Quad-core Processor
Time to Render – 31 Seconds
Samsung Galaxy S7
Specs – 4GB of RAM, Exynos 8890 Octa-core Processor
Time to Render – 54 Seconds
Link
Nem néz ki rosszul, várom a hivatalos javítást és teszteket. Addig a kamera minőségével talán valahogy megbékélek.
Még jó, hogy az E3 sztédzsen kormánnyal nyomta elvileg a faszi a 4k PC-n.arty írta:szar a palacsintaban: fh3 pc kormanytamogatas
http://m.gadgets.ndtv.com/games/news/forza-horizon-3-pc-to-have-unlocked-frame-rate-but-non-adjustable-fov-851433
Akkor ez így eldöntötte, hogy pénzt adjak-e sztóros játékért. #goodguyPlayground
Én meg várom azt a 12-15 appot, aminek nálad folyamatosan a memóriában kell lennie, SOHA nem tölthet újra...aabyssx írta:Nem néz ki rosszul, várom a hivatalos javítást és teszteket. Addig a kamera minőségével talán valahogy megbékélek.
nem egyátalán nem támogatja hanem csak a bone-os kormányokkal megy elvileg. De pont ez az arcade jatek ahol pl nekem nemis kell a kormány. Majd egy esetleges FM7 nél inkább.benőmenő írta:Még jó, hogy az E3 sztédzsen kormánnyal nyomta elvileg a faszi a 4k PC-n.
Akkor ez így eldöntötte, hogy pénzt adjak-e sztóros játékért. #goodguyPlayground
Egy ilyen tipusu autos cucc má nagyon kéne ugyhogy várom. Crew megvolt ps-en, de hogy én mégegyszer nem állok neki elölről az is biztos. (Meg annyira nem is volt jo)
DanielT írta:Én meg várom azt a 12-15 appot, aminek nálad folyamatosan a memóriában kell lennie, SOHA nem tölthet újra...
Van egy tipikus konferencia-scenariom, amit autóból is szoktam csinálni időnként és nagyon nehezen megy, hogy a régi telefon újra tölt mindent, el kell halasztanom dolgokat (utálom).
Összejön több kommunikációs app a levelezőn, kontaktokon kívül, és a legrosszabb, ha a browser újra tölt, mert abban is követnem kell haladást.
iPhone-ban csak 2GB van és teszt során semmit sem törölt memóriából, S7-ben 4GB van és semmit sem dobott ki, 1+3-ben 6GB van és egy béna játék után még a browsert is kidobta.
20-ra van állítva a limit, de a tesztvideóban csak 16-ot nyitogatnak, a háttérben futók úgy látszik még jobban korlátozzák.
Arra is kíváncsi vagyok, hogy mivel a fórumokban folyamatosan sorolnak ilyen meg olyan bugokat is, hogyan és milyen tempóval, milyen minőségben fog reagálni az Oxygen OS fejlesztő ezekre.
Jelzésértékű lesz.
Aha, ez annak a szitunak a folytatása, amikor a kocsiban akarsz megnyitni .rar mellékletet, majd belejavítani és visszatömöríteni? Annak idején valahol itt vérzett el nálad az iPhone...aabyssx írta:Van egy tipikus konferencia-scenariom, amit autóból is szoktam csinálni időnként és nagyon nehezen megy, hogy a régi telefon újra tölt mindent, el kell halasztanom dolgokat (utálom).
Összejön több kommunikációs app a levelezőn, kontaktokon kívül, és a legrosszabb, ha a browser újra tölt, mert abban is követnem kell haladást.
Overwatch előtt ma mégnéztem másodszor is a Doom demóját, ezúttal kontrollerrel (a store-ból egy hét után már eltűnt, de mivel korábban letöltöttem, még mindig játszható). Még kevesebbszer haltam, mint egérrel (ultra-violence alatt nyilván nem próbálok Doomot). Nyilván azért, mert már nem volt újdonság, de arty, mivel a klasszikus pályán kívül csak shotgun és melee van kis pisztoly mellé, ne fogd a gamepadre, hogy nem ment az ultra-violence-en ez a tutorial pálya, mert csak kinevetteted magad
DanielT írta:Aha, ez annak a szitunak a folytatása, amikor a kocsiban akarsz megnyitni .rar mellékletet, majd belejavítani és visszatömöríteni? Annak idején valahol itt vérzett el nálad az iPhone...
Azzal a különbséggel, hogy itt minden kommunikációs funkcionalitás (video+audio+text+háttérinfók), ami pont a fő funkciója az okostelefonoknak.
De látom mindenki talál valamit, ami nem tetszik neki rajta. Itt pl. a képernyő színpontatlanságán akadt ki a reviewer:
http://www.anandtech.com/show/10411/the ... 3-review/4
Ismételve: fontos lesz, hogy hogyan reagál a fejlesztőcsapat.
Nagyon tetszik viszont a stock wallpaperük. Sötétítettem rajta kicsit és beraktam a Nexus 7 hátterének. :D
Érdemben az elejére meg se próbálok válaszolni...aabyssx írta:Azzal a különbséggel, hogy itt minden kommunikációs funkcionalitás (video+audio+text+háttérinfók), ami pont a fő funkciója az okostelefonoknak.
De látom mindenki talál valamit, ami nem tetszik neki rajta. Itt pl. a képernyő színpontatlanságán akadt ki a reviewer:
http://www.anandtech.com/show/10411/the ... 3-review/4
Ismételve: fontos lesz, hogy hogyan reagál a fejlesztőcsapat.
Hogy reagál a fejlesztőcsapat? Mire? A memória jelenségre, amitől _totálisan_használhatatlanná_ válik a telefon? Szerintem semmit. Vagy valamit. Olyat biztos nem, amit érzékelnél, mint real life user. Mert most azonnal veszek egy OP3-at és verek át rajta egy szöget, ha az a "konferencia szcenáriód" ne működne rajta simán.
Az Oxygen OS csapat lúzerekből áll, majdnem akkorákból, mint akik egy Oneplusra nem csűrnek fel custom romot.
Mindezekből remélem nem az jön le, hogy én egy OP3 vételére szeretnélek rábeszélni, mert a valóság ettől nem állhatna távolabb.
DanielT írta:Érdemben az elejére meg se próbálok válaszolni...
Hogy reagál a fejlesztőcsapat? Mire? A memória jelenségre, amitől _totálisan_használhatatlanná_ válik a telefon? Szerintem semmit.
Az Oxygen OS csapat lúzerekből áll, majdnem akkorákból, akik egy Oneplusra nem csűrnek fel custom romot.
Userek olyanokat reportálnak, hgoy a tök gagyi 3GB RAM-ot telefonjuk gyorsabb érzésre, mint a RAM folytásos 1+3. Jól hangzik ám.
Meg ha most megvenném, akkor Dani, milyen custom ROM-ot javasolsz feltenni rá, amivel nincs szívás és garantált támogatás lesz éveken át?
Pl. azt tudod, hogy a totál speciális dash charge-nak még a kódját sem tették publikussá (lehet, hogy nem is fogják, nem is az övék)?
És erre magyarázat? :DMoby írta:Meg nem indítottam el videójátékot vagy 1 hete. A RE7 demót megnéztem, ebben merült ki a géming.
árkád/szim nem fekete/fehér :) vannak játékok a szürkezónában is, az FH pont ilyen és kormánnyal kurvajó és hatalmas feeling az utakon szabadon barangolni, "pont úgy" vezetni, váltani, mint a valóságban is. te majd nyomod kontrollerrel, de azért ez mégiscsak kényszer, nem pedig választás lesz ... (hacsak nem rántasz be egy Thrustmaster TMX-et, 55ezerért... majdnem 3 év kellett, hogy ne csak százrugóér' legyen one kormány. kurva anyád MS.)deep írta:Sose értettem, egy arcade játékba minek kormány?
azért egy komplett UWP2directinput wrapper nem lehet túl egyszerű, a forza apexhez sincs "semmi" :(Micsu írta:igen
másik meg az hogy modderek majd megoldják :P
x360ce-vel futottam egy kört, de megrohad, amint elindítom a forza.exe-t :(
Ennyire kurvajó vagy, nincs mese ;) Én ilyen pörgős játékmenetnél nem tudok figyelni a hápémra is pluszban és meghalok, mer' elfogy ...Zóanagyvarázsló írta:Overwatch előtt ma mégnéztem másodszor is a Doom demóját, ezúttal kontrollerrel (a store-ból egy hét után már eltűnt, de mivel korábban letöltöttem, még mindig játszható). Még kevesebbszer haltam, mint egérrel (ultra-violence alatt nyilván nem próbálok Doomot). Nyilván azért, mert már nem volt újdonság, de arty, mivel a klasszikus pályán kívül csak shotgun és melee van kis pisztoly mellé, ne fogd a gamepadre, hogy nem ment az ultra-violence-en ez a tutorial pálya, mert csak kinevetteted magad
fm7 pont ilyen szopás lesz valszeg az uwp miatt... hacsak addig át nem mennek steamre és vissza directinputra ;)Mekee írta:nem egyátalán nem támogatja hanem csak a bone-os kormányokkal megy elvileg. De pont ez az arcade jatek ahol pl nekem nemis kell a kormány. Majd egy esetleges FM7 nél inkább.
Egy ilyen tipusu autos cucc má nagyon kéne ugyhogy várom. Crew megvolt ps-en, de hogy én mégegyszer nem állok neki elölről az is biztos. (Meg annyira nem is volt jo)
TasManXT írta:És erre magyarázat? :D
Jövőhéten 480. Ha már nem játszok mostanság, új kihívást találtam magamnak: megnézzük nettó százezerből le tudom-e nyomni Botondot háromdémárkban
és addig? intel hdgrapics? :DMoby írta:Jövőhéten 480. Ha már nem játszok mostanság, új kihívást találtam magamnak: megnézzük nettó százezerből le tudom-e nyomni Botondot háromdémárkban
arty írta:és addig? intel hdgrapics? :D
Addig semmi. Be sincs kapcsolva a gép. PS4-en próbáltam tologatni ezt az unravelt, de pont annyira nem köt le, amennyire nem kötött le a "demo" sem. Geciunalmas ez, egy óra után feladtam, azthiszem pont ennyit bírtam belőle a az ingyentízórából, nem tudom miért gondoltam, hogy most jobb lesz.
akkó marad a g29, vagy netán abbol is csak a boxos verziot támogatná? Mivel most nincs semmilyen, igy nekem kvázi tökmindegy. Bár attol a g29-től nemvagyok elájulva, a pedál semmit nem fejlődött, még müanyagosabb recsegőgombos izé, a gyerekjáték minőségű plusz 20k-s váltógombjával eg ütt. :)arty írta:fm7 pont ilyen szopás lesz valszeg az uwp miatt... hacsak addig át nem mennek steamre és vissza directinputra ;)
Load checkpoint. Én is meghaltam négyszer vagy ötször, bukva fél perceket. Kétszer amiatt szívtam, hogy odamentem a lúzer possessedekhez HP-t farmolni, anélkül hogy bebódítottam őket, de túlcsúsztam rajtuk a melee-vel, és széttéptek. Ki kell élvezni, hogy a halál a játékok része, az életben csak egyszer jöhet össze.arty írta:Ennyire kurvajó vagy, nincs mese ;) Én ilyen pörgős játékmenetnél nem tudok figyelni a hápémra is pluszban és meghalok, mer' elfogy ...
Majd emlékeztetlek erre a csodás mondatra, amikor legközelebb ordítasz az OW-ban. :DDDZóanagyvarázsló írta:Ki kell élvezni, hogy a halál a játékok része, az életben csak egyszer jöhet össze.
Moby írta:Jövőhéten 480. Ha már nem játszok mostanság, új kihívást találtam magamnak: megnézzük nettó százezerből le tudom-e nyomni Botondot háromdémárkban [/img]
^^ Izgis!
Tegnap nem a halál volt a bajom, mert D.Vával jó volt a "K/D"-m, ha akartam, többnyire tinicsajként el is tudtam futni a járgány lerobbanása után, de annyira elképzelés nélkül próbálkoztunk támadni, hogy az kiábrándítóan esélyes volt a győzelemre. Ha túlélni akartam volna, akkor AFK-zek a kezdőponton. A végeredmény ugyanaz lett volnaDanielT írta:Majd emlékeztetlek erre a csodás mondatra, amikor legközelebb ordítasz az OW-ban. :DDD
Máskor meg nem is ordítottam. Kizárt
g920 a g29 boxos verziója, az "kell" neked - sajnos viszont a g920 pécés-pécés része (tehát nem uwp-s pécéjátékok) driverügyileg kalap sz*r, méltatlan a logitech-hez :(Mekee írta:akkó marad a g29, vagy netán abbol is csak a boxos verziot támogatná? Mivel most nincs semmilyen, igy nekem kvázi tökmindegy. Bár attol a g29-től nemvagyok elájulva, a pedál semmit nem fejlődött, még müanyagosabb recsegőgombos izé, a gyerekjáték minőségű plusz 20k-s váltógombjával eg ütt. :)
amit én ESETLEG javasolni tudok: Thrustmaster TMX + T3PA pedálszett... 55+31 az ára, 86ezer cakkpakk, opcionálisan pedig TH8A váltó még 44ért ... (g920 ugye 93k és az fullfogaskerekes, de a váltó olcsóbb hozzá - noha szarabb is)
---
phpBB [media]
ha valaki szerint ennél jobb a kontrollerrel baromkodni, hát... azzal izlésről nem vitázok, de nézzen magába :D
(thx totti - ráadásul VÉGRE(!!!) valóban van kormánykerék NÉLKÜLI, szélvédőhöz közelebbi, alternativ belsőnézet... remélem standard lesz és átkerül az FM7-be is. eközben jakagucsiék asztal alatt kopipésztelik a 3 totál fos nézetet a GT1-2-ből a "hetesbe", japó igényességgel. business as usual.)
Ha - ahogy mondtad - a tutorial pályán meg tudok halni, akkor sok jóval nem kecsegtet a játék későbbi része, s mivel egyel lentebb is van kihívás (nekem), így itt eltekintek az "ajánlott" nehézségtől ;)Zóanagyvarázsló írta:Load checkpoint. Én is meghaltam négyszer vagy ötször, bukva fél perceket. Kétszer amiatt szívtam, hogy odamentem a lúzer possessedekhez HP-t farmolni, anélkül hogy bebódítottam őket, de túlcsúsztam rajtuk a melee-vel, és széttéptek. Ki kell élvezni, hogy a halál a játékok része, az életben csak egyszer jöhet össze.
De hogy a KZ4 mennyire primkóegyszerű, tejóóóóég. Talán minden idők legkönnyebb hard fokozata eddig (felénél?).
Meggyőző az otthoni setupod. Azt el sem tudom képzelni, hogy máshogy csapatod, mert nem szoktál bort inni és vizet prédikálniarty írta:ha valaki szerint ennél jobb a kontrollerrel baromkodni, hát... azzal izlésről nem vitázok, de nézzen magába :D
Tényleg nagyon frankó amúgy, de aki hébe-hóba ótókázik a kevésbé szimes cuccok közül, és nem akarja átrendezni a lakást, annak kebvésbé egyszerű a helyzete. Az, hogy egy állványra ráerősítsek egy több tízezres kormányt, nem pálya, nem ugyanez, mint itt van. Akkor már alkalmi csapatáshoz megfelel a kontroller az ágyból. A többség aligha viszi túlzásba aszimezést az FH-ban - de a többiben sem.
Ettől függetlenül persze a superior opciót nem kéne legyilkolnia a szarháziaknak, és bár nagyon várnám, az UWP miatt jár a fityisz (aztán meglátjuk, hogy megjön-e az eszük, vagy lesz 10 forintos bundle-ben, ami már nem erős szavazat). Hogy ezt megadhatom nekik PC-n is, már ezért megéri kihozniuk a platformra
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.06.21. 09:36-kor.
Én nem ítélkezem, rád bízom annak eldöntését, hogy férfiatlanul gyáva vagy vagy életképtelenül ügyetlen. Látom, nagyon kapaszkodsz a második opcióba, hát legyen!arty írta:Ha - ahogy mondtad - a tutorial pályán meg tudok halni, akkor sok jóval nem kecsegtet a játék későbbi része, s mivel egyel lentebb is van kihívás (nekem), így itt eltekintek az "ajánlott" nehézségtől ;)
De hogy a KZ4 mennyire primkóegyszerű, tejóóóóég. Talán minden idők legkönnyebb hard fokozata eddig (felénél?).
A KZ4 nem lep meg, már a 3 is a 2 casual módja volt. A 4-ben is vannak minket feltámasztó társak?
FIGYIFIGYIFIYGYI!!! Megvan! Doom kormánnyal! Valszeg nincs annál menőbb dolog, mint amikor flegmán, tenyér éllel rádriftelsz a Hellknight pofájára, széttéped és a végén kajánul könyökölsz a dudára!Zóanagyvarázsló írta:Én nem ítélkezem, rád bízom annak eldöntését, hogy férfiatlanul gyáva vagy vagy életképtelenül ügyetlen. Látom, nagyon kapaszkodsz a második opcióba, hát legyen!
A KZ4 nem lep meg, már a 3 is a 2 casual módja volt. A 4-ben is vannak minket feltámasztó társak?
Best of both worlds! Arty! GO!
Moby meg már készül a csatára, bár úgy érzem a keretet kissé túllépte...
Viszont így már lehet majd esélye, ha Botondnál a háttérben fut a folding@home is.
Viszont így már lehet majd esélye, ha Botondnál a háttérben fut a folding@home is.
Most tényleg úgy teszünk mintha nem lenne fent végtelen plusz kettő videó a tecsőn, hogy darksouls végigjátszás dobbal, síppal, nádihegedűvel, tésztaszaggatóval és akár kormánnyal!!!4 Feltaláltad a langyos vizet!DanielT írta:FIGYIFIGYIFIYGYI!!! Megvan! Doom kormánnyal! Valszeg nincs annál menőbb dolog, mint amikor flegmán, tenyér éllel rádriftelsz a Hellknight pofájára, széttéped és a végén kajánul könyökölsz a dudára!
Best of both worlds! Arty! GO!
Szerintem arty - szigorúan egyelőre - nem játszotta végig gitárral a Dark Soulst, neki jól jöhet a tipp!Botond írta:Most tényleg úgy teszünk mintha nem lenne fent végtelen plusz kettő videó a tecsőn, hogy darksouls végigjátszás dobbal, síppal, nádihegedűvel, tésztaszaggatóval és akár kormánnyal!!!4 Feltaláltad a langyos vizet!
Derék, férfias küzdelem lesz ez, komoly, leáldozós témában, nem ilyen tapitelefonbuziskodósfasság!DanielT írta:Moby meg már készül a csatára, bár úgy érzem a keretet kissé túllépte...
Viszont így már lehet majd esélye, ha Botondnál a háttérben fut a folding@home is.
Nem teszünk úgy, hiszen én szoktam őket linkelni. Most kizárólag Arty-nak kínáltam megoldást, hátha valamivel kompetens gémerré válhatna!Botond írta:Most tényleg úgy teszünk mintha nem lenne fent végtelen plusz kettő videó a tecsőn, hogy darksouls végigjátszás dobbal, síppal, nádihegedűvel, tésztaszaggatóval és akár kormánnyal!!!4 Feltaláltad a langyos vizet!
Viszont a metálra kódolós Project Scorpio legfeljebb kiegyezik vele döntetlenben.DanielT írta:Moby meg már készül a csatára, bár úgy érzem a keretet kissé túllépte...
Viszont így már lehet majd esélye, ha Botondnál a háttérben fut a folding@home is.
Hányadik meghasonulás lesz az, ha megveszi az erősebb hardvert, amire valójában semmi szükség? Továbbra is élvezni kell a konzolos optimalizációt és kész!Zóanagyvarázsló írta:Viszont a metálra kódolós Project Scorpio legfeljebb kiegyezik vele döntetlenben.
Nem volna ez olyan herélt ötlet játékra sem, ha nem ilyen faszláma módon kezelné az egész CF kérdést az AMD.DanielT írta:Moby meg már készül a csatára, bár úgy érzem a keretet kissé túllépte...
Rohadtul tetszik, de már a videón látszik, hogy pont ugyanúgy működik, ahogy az apex: amikor épp gurul minden, akkor négyszáz csilliárd frém van, de néha egyszerűen valami beakad. Jó ez az uwp, hogy a ló kapná a faszára mindet, amelyiknek köze volt megszületéséhez.arty írta:FH3 video
sarkított ellenvéleményhez ideális video, mert kb a maxot mutatja, ami a horizonban elérhető :P nyilván az asztalra csavarozott 55ezres tmx nem ilyen élmény, de azon is több átjön, mint a gombát nyomkorászva.Zóanagyvarázsló írta:Meggyőző az otthoni setupod. Azt el sem tudom képzelni, hogy máshogy csapatod, mert nem szoktál bort inni és vizet prédikálni
Tényleg nagyon frankó amúgy, de aki hébe-hóba ótókázik a kevésbé szimes cuccok közül, és nem akarja átrendezni a lakást, annak kebvésbé egyszerű a helyzete. Az, hogy egy állványra ráerősítsek egy több tízezres kormányt, nem pálya, nem ugyanez, mint itt van. Akkor már alkalmi csapatáshoz megfelel a kontroller az ágyból. A többség aligha viszi túlzásba aszimezést az FH-ban - de a többiben sem.
Ettől függetlenül persze a superior opciót nem kéne legyilkolnia a szarháziaknak, és bár nagyon várnám, az UWP miatt jár a fityisz (aztán meglátjuk, hogy megjön-e az eszük, vagy lesz 10 forintos bundle-ben, ami már nem erős szavazat). Hogy ezt megadhatom nekik PC-n is, már ezért megéri kihozniuk a platformra
az látszik mindenesetre, hogy ez nem outrun és van értelme a kormányka - ha ez eddig bárkinek kérdés lett volna...
nem mondom, hogy valakinek az fh miatt KELL kormányt vennie, de ha ott van (lenne, ha lenne...) a lehetőség és mégis a kontrollerrel tapicskolja végig a játékot... az nemkomplett, hiszen a beleélhetőség nagyban nő(ne). igenis a kurva anyját az emesnek, amiért ezt elveszi azoktól, akik jól megvannak mondjuk a dfgtjükkel ...
Drón van. Egygombra, azonnal, ráadásul akár godmódba éleszt... de szükség is alig van rá !!! :(Zóanagyvarázsló írta:A 4-ben is vannak minket feltámasztó társak?
:P De ha egyszer paddal se megy... :(DanielT írta:FIGYIFIGYIFIYGYI!!! Megvan! Doom kormánnyal! Valszeg nincs annál menőbb dolog, mint amikor flegmán, tenyér éllel rádriftelsz a Hellknight pofájára, széttéped és a végén kajánul könyökölsz a dudára!
Best of both worlds! Arty! GO!
Itt meghasonulás akkor lenne, ha a félremagyarázott, elmaszatolt marhaságaitokat mondanám EREDETILEG. De ugye nincs erről szó, ez csak amolyan vágyálmod(-tok?), hogy rugdalni lehessen.DanielT írta:Hányadik meghasonulás lesz az, ha megveszi az erősebb hardvert, amire valójában semmi szükség? Továbbra is élvezni kell a konzolos optimalizációt és kész!
Az erősebb hardverre nincs szükség, DE ha már ittvan, az szétbassza a működő, prosperáló ökoszisztémát.