Jaja, mindkét esetben egy betű elütés volt.Micsu írta:Az inkivizíció meg nem volt méznyálas az biztos, főleg ha tudnánk hogy mi az. Ez valami olyasmi mint a Nepál?
A PC-s játékoknak leáldozott
Csak egyik kihalást se az ember okozta. Ezt meg mi fogjuk.Botond írta:Miközben már volt négy nagy kihalás az emberek nélkül is. Elodázni tudnánk, de elkerülni nem. Hogy hamarosan szar lesz az élet az elkövetkező generációknak az is relatív. Azért egy középkori pestisjárványos, keresztesháborús, inkivizíciós élet se volt méznyalás. Meg az ő életében is lement egy második világháború, ami szintén nem a highlife kategóriában futott. Volt egy pillanatnyi nyugalom a fehéreknek, és ennek hamarosan vége, ennyi a történet. A többi rassznak még ennyi se jutott és nem is fog jutni.
A végeredmény szempontjából ez ugye tökmindegy. Vagy gondolod az előző 4 kihalásban érintett fajok elismerően csettintettek, hogy de jó kihalni nem az emberek miatt, hanem csak úgy? :D A dinóknak volt "kihalok, de legalább nem az emberek miatt" feliratos pólójuk?deep írta:Csak egyik kihalást se az ember okozta. Ezt meg mi fogjuk.
Itt ami különbség lesz, hogy a kihalás során az emberi életkörülmények is drasztikusan megváltoznak és az emberiség jelentős része szintén kihal. Ami szintén példanélküli, mert eddig csak tucatnyi alkalommal következett be. Ez főleg a következő vagy azt követő generációnak lesz kínos, mert ugye ott körülöttük fognak meghalni a szeretteik meg ilyesmi, pont mint a középkori pestisjárványok idején. Vagy bármelyik random háborúban. Nem lesz fincsike, meg nem is jó, de hát ez van, itten errefelé ezen a sárgolyón ez szokott történni. És pont a karantén mutatja, hogy ahogy kivesszük a képletből a felesleges embertömeget, nos a Föld ökoszisztémája azonnal elkezdi regenerálni magát és ha azért lesz túlélő ember és azt gondolom lesz, nos akkor kezdjük az elejéről az egészet. Tiszta AC sztoriline lesz IRL!
phpBB [media]
A régóta várt videó a sony foundrytól!
/szerk: aszondja az elején: "This whole concept of taking consoles out of boxes, it's remarkable!" Tényleg csodálatosan felemelő idők ezek, történelmi pillanatok, konzolokat lehet kivenni dobozból és erről a netre videót feltölteni. Talán az élőben közvetített Holdra szállás volt az utolsó ilyen történelmi pillanat!
/szerk2: Úristen mennyire nem tudja elrejteni egy pillanatra se, hogy micsoda idióta faszságnak tartja ezt az egészet, és azokat is akik erre izgulnak. CV-ben ez fog úgy szerepelni, hogy "fiatal voltam, kellett a pénz". Sírvaröhögős az egész videó. :D
Az unboxing élmény és prezentáció sem hagy kétséget afelől, hogy a Sony költségcsökkentő mérnökdoktora volt felelős érte. Ennél putribb módon nehezen lehetett volna becsomagolni.
És persze, a doboz csak egy doboz blablabla, de a másik banda megcsinálta ugyanannyiért ugyanazt jobban, gusztusosabban.
Igazi csemege a videó a DF alámondáspornó rajongóknak, mert 20 percig beszélnek a semmiről. PS5 = Nagy. Xbox = Kisebb.

Az Astro Bot demó jónak ígérkezik, hogy aztán soha többé egyetlen fejlesztő se használja az új kontroller egyetlen új funkcióját. (kivéve az első évet, amikor a belsősöknek a Sony kötelezővé teszi)
De kibaszott negatív vagy bazzeg :D Egyébként, 2 új funkciója van. Adaptív ravasz és haptic feedback.DanielT írta:Az Astro Bot demó jónak ígérkezik, hogy aztán soha többé egyetlen fejlesztő se használja az új kontroller egyetlen új funkcióját. (kivéve az első évet, amikor a belsősöknek a Sony kötelezővé teszi)
elmebeteg (főnév)DanielT írta:Az Astro Bot demó jónak ígérkezik, hogy aztán soha többé egyetlen fejlesztő se használja az új kontroller egyetlen új funkcióját. (kivéve az első évet, amikor a belsősöknek a Sony kötelezővé teszi)
Egy annyira zavarodott gondolkodású személy, aki már nem képes józanul érzékelni a jelen idejű környezetét, és így nem képes ésszerű megoldásokat adni az életében felmerülő problémákra, nem tudja irányítani a gondolatait, érzelmeit. Beszéde többé-kevésbé összefüggéstelen. Nincsenek céljai a jövőre nézve. A jelen helyett kizárólag a múltbeli tapasztalatok alapján csapongva gondolkodik, de ennek nincs tudatában. Nem tudja, hogy a mostani viselkedésének semmi köze sincs a jelenben vele történtekhez.
Az elmebetegen nem lehet nyugtatókkal segíteni. Az elmebetegnek nyugalomra van szüksége.
Én a kontrollervibrációt annyira utálom, hogy azonnal kikapcsolom mindenben. A hangja és az érzése is zavar, mintha rázna az áram. És nagyon berágok azokra a játékokra, amikben nincs vibrálást kikapcsoló option.
Ez a haptikus visszacsatolás miben lesz jobb?
Ez a haptikus visszacsatolás miben lesz jobb?
Nem 1 db motor van benne ami vagy vibrál vagy nem. Több méret van szerintem, hogy az egész finom dolgokat is vissza tudja adni.aabyssx írta:Én a kontrollervibrációt annyira utálom, hogy azonnal kikapcsolom mindenben. A hangja és az érzése is zavar, mintha rázna az áram. És nagyon berágok azokra a játékokra, amikben nincs vibrálást kikapcsoló option.
Ez a haptikus visszacsatolás miben lesz jobb?
Miért lennék negatív? Megdícsértem a demót.deep írta:De kibaszott negatív vagy bazzeg :D Egyébként, 2 új funkciója van. Adaptív ravasz és haptic feedback.
Az meg, hogy az összes gimmick le van szarva 1 éven belül, az meg egyszerű tapasztalat az elmúlt 30 évből.
Illetve ma teljesen pozitívan töröltem a WD: Legion előrendelést. Még szerencse, hogy Alza beijesztett, hogy holnap átvehető. Szerintem vagy 1 éve be volt már nyomva, mert annyit csúszott.
De a legutóbbi gameplay videók pozitívan arról győztek meg, hogy ráér ez majd valamikor olcsón.
De a legutóbbi gameplay videók pozitívan arról győztek meg, hogy ráér ez majd valamikor olcsón.
Lehet, hogy ez az Astro Bot lesz a legjobb launch játékotok...
Hú de állat lett a Mandalori évadkezdés. Imádom. Remélem még nagyon sokáig menni fog.
faszavót/10Tom írta:Hú de állat lett a Mandalori évadkezdés. Imádom. Remélem még nagyon sokáig menni fog.
Nagyon erős kezdés volt.Kandurex írta:faszavót/10
Vacsdogz Legion valós felbontás 4K helyett: 1440p körül 30 frémmel XSX-en.
LEL. Remélem a múltkori 120 FPS iránt érdeklődő Reddites kolléga nem olvassa, mert nagyon szomorú lenne.
Jó kis ray tracing day1 megölte a 60 fps álmot a generációban. Eleinte lesz pár kivétel, de aztán szépen mindenki bekapcsolja majd 'oszt térdelnek le a gépek.

DanielT írta:Vacsdogz Legion valós felbontás 4K helyett: 1440p körül 30 frémmel XSX-en.
LEL. Remélem a múltkori 120 FPS iránt érdeklődő Reddites kolléga nem olvassa, mert nagyon szomorú lenne.
Jó kis ray tracing day1 megölte a 60 fps álmot a generációban. Eleinte lesz pár kivétel, de aztán szépen mindenki bekapcsolja majd 'oszt térdelnek le a gépek.
Várható volt. Kíváncsi lennék arra a rétegre, aki behaluzta magának xsx-en a 4k120-at xss-en meg 1440p120-at :D A kápszi nem jó kérem szépen
Ma bekerült a ganépasszba a 3 remaster, a grim fandango, full throttle és a day of the tentacle is. Asszem ez közel 3000 gs lesz egy héten belül. :D Ha átrágtam magam ezeken, akkor nekifekszem a monkey island 1-2 remastereknek is x360on. :)
Mandalorian, hát elég komikus, hogy a return of the jedi óta eltelt majdnem 40 év kellett ahhoz, hogy egy színvonalas star wars univerzumban játszódó valamit letegyenek az asztalra :D De legalább végre valami.
Az imént kaptam eme nagyszerű tippet, miután lecsapott egy. Ez kb. egy szinten van az "easy mode is now selectable" alázással.
Ez egy tribute az ős-meme-hez:benőmenő írta:Az imént kaptam eme nagyszerű tippet, miután lecsapott egy. Ez kb. egy szinten van az "easy mode is now selectable" alázással.
:)
Soriajánló: The Queen's Gambit.
Végigvittem a Gears 4-et. Ami nagyon nagy szám tőlem. De pont, amikor majdnem úgy döntöttem, hogy túl unalmas és inkább megnézem a maradékot youtube-on, egyszer csak vége lett.
Meg annyira túlérzékeny trend van a világban, hogy ezek a tuskóparaszt roidmajmok most már alig/nem is irritálnak.
Meg annyira túlérzékeny trend van a világban, hogy ezek a tuskóparaszt roidmajmok most már alig/nem is irritálnak.
Azt nem tudom elképzelni, hogy miért van, hogy itt egy játék, ami lefolyik a képről úgy, hogy a GPU félig alszik, de a CG átvezetőket - amik 30 FPS-es videofájlok - 32 FPS-en játssza le és szaggatnak, mint az állat. Szerintem én akarnám, sem tudnám így megcsinálni.
könyörgöm még októberre lődd el őket, ne b*zd el a novemberem is! :DBotond írta:Ma bekerült a ganépasszba a 3 remaster, a grim fandango, full throttle és a day of the tentacle is. Asszem ez közel 3000 gs lesz egy héten belül. :D Ha átrágtam magam ezeken, akkor nekifekszem a monkey island 1-2 remastereknek is x360on. :)
de vajon motor egyáltalán nincs is benne? :( én azé' bírtam, amikor rángatózott a kezemben a minigun :D ezt az "érzem, ahogy a sárban sétálok" nem annyira ellensúlyozza majd... pláne ha DT-nek lesz igaza és kihal 1 év után (lásd még: xbox one kontroller rezgő ravaszai :D )deep írta:Nem 1 db motor van benne ami vagy vibrál vagy nem. Több méret van szerintem, hogy az egész finom dolgokat is vissza tudja adni.
Tales of Vesperia is belekerült. Hmm ...réges-réges-régen nem játszottam JRPG-vel - pedig egykor a kedvenc műfajom volt, az összes szart játszottam szinte.
A rezgő ravaszok nagyon szarok az xboxnál, azért azt lássuk be.arty írta:de vajon motor egyáltalán nincs is benne? :( én azé' bírtam, amikor rángatózott a kezemben a minigun :D ezt az "érzem, ahogy a sárban sétálok" nem annyira ellensúlyozza majd... pláne ha DT-nek lesz igaza és kihal 1 év után (lásd még: xbox one kontroller rezgő ravaszai :D )
szabin voltam, pörgött az SWSquadrons, haverral retró-ps2-lan-partin outrun+toca3+jackX, végén átmásoltam pár játékát: a hl1-et csak megnéztem, de éjjelbe nyúlóan elvittem kb a feléig, basszus ez nem is annyira szar, mint elképzeltem egy konzolportot ABBÓL az időből! és GAMEPAD!! és EGÉSZ JÓ A KIOASZTÁS!!! szerintem végiglövöm. jó kis játék volt ez anno, bár azt hittem blackmesaként tolom újra, de akkor az most megint halasztódik (amíg az is elavul :D ).
gyerekkel végigvittük a lego ninjago coop maradékát, kimondottan színvonalas és szép játék. sajnos a oneS hozadéka, a 15-20 cinamatik frém nem sokat tett hozzá az élményhez :/
(volt sírvarhögős poén! első lego végigjátszásom!)
de ha ezek lemennek, eskü mostmár meglököm a tlou2-t, hátha végiggördül még idén (eközben a topik ribanca lemezt hányan is nyomtátok már végig? :D)

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2020.10.31. 22:43-kor.
Második képernyőn feketére fagyott. AOE3DE is az egyik pályán kifagy ugyanott. Szerintem nem nálam a hiba, de azé egy kurvanagy ddu-zást csaptam és felraktam a kibaszott vidiadrivert gefexp nélkül. Már várom, hogy a 6800xt kapható legyen.aabyssx írta:Tales of Vesperia is belekerült. Hmm ...réges-réges-régen nem játszottam JRPG-vel - pedig egykor a kedvenc műfajom volt, az összes szart játszottam szinte.
forzában* jóvolt. másban utána, ha volt is, fel se tűnt :DTasManXT írta:A rezgő ravaszok nagyon szarok az xboxnál, azért azt lássuk be.
*csak azt ugye kormánnyal nyomom :D
wd légió pecs notes
"Fixed an issue that could cause the game to crash when launched on a console set to TURKISH, INDONESIAN, GREEK, ROMANIAN, HUNGARIAN, VIETNAMESE or THAI languages"
végre újra van magyar vonatkozás ubi játékban!!

Vajon miért raknak játékok indulásához elnyomhatatlan logókat...
...betiltanám.
...betiltanám.
Emlékszem, első pillanattól kezdve idegesített amikor kipróbáltam.arty írta:forzában* jóvolt. másban utána, ha volt is, fel se tűnt :D
*csak azt ugye kormánnyal nyomom :D
Bódog Micsu napot mindenkinek!
Boldogat, Micsu!
Poldog Szülinapot Micsu! Az ajándékom már ott van nálad, szal' :P
Lement a Catherine PS3-on a héten (kétszer is). A nehézsége nagyon túl van hypeolva, normálon nem túl nehéz. Másodjára nagyjából egy seggel toltam végig mentés nélkül. Ha akciós lesz (vagy feltűnik egy használt steelbook) veszem majd a full body-t.
Az megvan hogy egy hónapja drágábbak lettek a játékok? (nekem nem volt)
ToCa 3...ma már nem csinálnak ilyeneket és ez szomorú. :(arty írta:szabin voltam, pörgött az SWSquadrons, haverral retró-ps2-lan-partin outrun+toca3+jackX,...
Boldog születésnapot, Micsu!
Pedig kedvem lenne majd PS5-ön, immár betöltődött textúrákkal újra nyomni. És nagyon várom az új részt is.Necro írta:Az megvan hogy egy hónapja drágábbak lettek a játékok? (nekem nem volt)
Isten éltessen, Micsu!
Ez meg Daninak lenne való, ha szeretné a frencsájzt. Mindössze pár farhát árából kijön.
Ennyi év után kell meg tudnom, hogy a húgom is ír ide? Ő gyűrte nem tudom hányszor végig. (Én csak egyszer, nem annyira nehéz, de idegesítő tud lenni.)Necro írta:Lement a Catherine PS3-on a héten (kétszer is). A nehézsége nagyon túl van hypeolva, normálon nem túl nehéz. Másodjára nagyjából egy seggel toltam végig mentés nélkül. Ha akciós lesz (vagy feltűnik egy használt steelbook) veszem majd a full body-t.
Itt meg rohadt jól néz ki a gém... így azonnal ugranék rá. Mondjuk úgy is válogatja a helyszíneket, napszakot és a kamera nézetet... nem látszik az a döglött flat nappali hangulat.
phpBB [media]
Nekem erről a lemodellezett Londonról most eszembe jutott, hogy a Bluepoint következő projektje lehetne a "The Getaway" PS2-es játékok felújítása.DanielT írta:Itt meg rohadt jól néz ki a gém... így azonnal ugranék rá. Mondjuk úgy is válogatja a helyszíneket, napszakot és a kamera nézetet... nem látszik az a döglött flat nappali hangulat.
*DFvideón az órakutyák légió.mp4*
Köszönöm szépen a köszönteseket ;)
RTX3090essel!DanielT írta:Itt meg rohadt jól néz ki a gém... így azonnal ugranék rá. Mondjuk úgy is válogatja a helyszíneket, napszakot és a kamera nézetet... nem látszik az a döglött flat nappali hangulat.
Najóhátigen...amikor megnevezte a hardvert, akkor le is mondtam mindenről. :DBotond írta:RTX3090essel!
Alex beállításai a 2060 superrel lehet érdekes. Kb. az lehet a nextgen konzolok szintje.
Amúgy a játék nem néz ki úgy, mint a gépigénye. A currgen változat kifejezetten nem szép. Alap konzolokon gyalázatos a performance is.
Valszeg nincs is készen a játék...
Amúgy a játék nem néz ki úgy, mint a gépigénye. A currgen változat kifejezetten nem szép. Alap konzolokon gyalázatos a performance is.
Valszeg nincs is készen a játék...
Star Wars Squadrons
+ életem legintenzívebb játékélménye, PSVR killer app
+ lenyűgöző graf, AAA+++ assetek amiket centikről is megcsodálhattam, a homályszemüvegbem fotoríl karakterek
+ kimondottan jó kis(!) sztori, aminek a teljes megéléséhez persze kellett, h ne nyomkodjam el a kátszíneket, nézzem a briefinget és beszélgessek a karakterekkel missönök között (nahát :D )
+ viszonylag primkó multi pár játékmóddal, egyelőre vannak is elegen (ez azért pozitivum, mert így nem épült rá az iparági szabvány szezonpassz/fizetősfosok/lútbox/endless-progress* ganaj ÉS még betülrojál mód sincs)
- v1.04 ritkán, de még mindíg akadozik, szerencsére főleg(kizárólag?) a bázison bóklászás, csapattesókkal dumálgatás közben
- nincs halálcsillag, nincs trench run, nem a klasszik trilogy sztorilájn ;)
- flight simulátor riliz és covid bánat miatt "megfizethetetlen" egy ps4 hotas, dualshock4-el el lehet kavarodni a mélyűrben
9+/10
*persze statok azér' vannak, meg rank is

jah, kimondottan RONDA! :D (ilyenkor amúgy mi a mérce?)aabyssx írta:A currgen változat kifejezetten nem szép. Alap konzolokon gyalázatos a performance is.
Valszeg nincs is készen a játék...
Napszak függő, tud ez parádésan is kinézni és ahogy néztem a belsők is rendben vannak (openworld játék mércével pláne).
A frém elég fos, tény, gyakorlatilag csak a ps4prő bírja jól a 30at (ótókázás alatt is), végülis arra terveztem a vételt, HACSAK a series X verza nem hoz valami 60as perf módot...
És persze, mivel (ubi) openworld, KÖTELEZŐ 1-2 pecsig jegelni. De mit nem, manapság? :(
A nappali kék filter van túltolva rajta. Majd be kell lőni a tévét a legmelegebb beállításra hozzá...arty írta:jah, kimondottan RONDA! :D (ilyenkor amúgy mi a mérce?)
Napszak függő, tud ez parádésan is kinézni és ahogy néztem a belsők is rendben vannak (openworld játék mércével pláne).
A frém elég fos, tény, gyakorlatilag csak a ps4prő bírja jól a 30at (ótókázás alatt is), végülis arra terveztem a vételt, HACSAK a series X verza nem hoz valami 60as perf módot...
És persze, mivel (ubi) openworld, KÖTELEZŐ 1-2 pecsig jegelni. De mit nem, manapság? :(
tehát a verihájhoz képest a texturabutítással 1.3 GB-ot lehetett nyerni pécén - de majd az XSS-nél menni fog a 6GB minusz is, TUTIRA! :(DanielT írta:Itt meg rohadt jól néz ki a gém... így azonnal ugranék rá. Mondjuk úgy is válogatja a helyszíneket, napszakot és a kamera nézetet... nem látszik az a döglött flat nappali hangulat.
[video]https://youtu.be/8HC8cjfHSvo[/video
RT cpu igény
RT gpu igény
egyáltalán: gépigény
és az egész RT csak brutál spórolásokkal megy a 3090en is - ez a legszarabb, legelbaszottabb dolog pécén a szoftver rendering óta :(
és nem csak azért, mert a világ összes pénze és wattja megy bele, hanem mert a létezése okán az alternatív effektekre nem jut hangsúly és szarabbul néznek ki, mint ahogy kinézhetnének (borzalom minőségű pocsoják RT off mellett)
jó, tudom, valahol el kellett kezdeni, meg tényleg sok jelenet nyálcsorgatós lesz tőle, de talán a next-nextgen időszerűbb lehetett volna... az akkori 7080/8080-asok már lehet h képesek is lettek volna el-elmozgatni úgyahogy pár tükröződést...
hogy a cpu barát dx12 akár 30+ %-al is lassabb, mint a dx11, az meg mármár "csak a szokásos..."
asszem az "irány" adott, a kezdeti lelkesedés után úgy beáll a nextgen is a 25-30fps-re, mint a szél :(
A második kép konkrétan lehetne a divisionból is, ha raknának rá egy kis havat. :) Nagy csodák nincsenek.arty írta:jah, kimondottan RONDA! :D (ilyenkor amúgy mi a mérce?)
wdl.jpegek
Neked legutóbb mikor szállt el vmi out of memory üzenettel? Zónak volt ilyen még az alkoholtilalom idején, amikor Al Capone ráült a ram és whiskey szállítmányokra, de azóta élő ember nem látott ilyesmit szerintem. CPU meg GPU is kell ám ahhoz, hogy a sok ramot/vramot tele lehessen baszni cuccal, de a legfontosabb, hogy fakéz pozitív legyen a fejlesztő, mert amúgy a ram/vram csak úgy tud megtelni, ha nincs egy normális algoritmus ami folyamatosan üríti belőle, ami már nem kell oda.arty írta:tehát a verihájhoz képest a texturabutítással 1.3 GB-ot lehetett nyerni pécén - de majd az XSS-nél menni fog a 6GB minusz is, TUTIRA! :(
No mindegy, ha rettegni akarunk a nemistudommi miatt, akkor rettegjünk!
Nekem is ez volt az első benyomásom a Alex Watchdogs videója alapján, hogy jó-jó, na de milyen áron?!arty írta:és az egész RT csak brutál spórolásokkal megy a 3090en is - ez a legszarabb, legelbaszottabb dolog pécén a szoftver rendering óta :(
Persze az SSAO is valahogy így kezdte, meg a kezdeti global illumination próbálkozások (anno pl a ghost recon-okban lehetett ki-be kapcsolni), hogy olyan brutális teljesítmény mínuszok voltak, hogy inkább elviselte az egyszeri csóró gémer a hiányukat és kikapcsolta. Aztán telt az idő és standarddá váltak. Ez még annyival van megbonyolítva, hogy elég erősen közelítünk a szilíciumos technológia végére érni és ez okoz ilyen anomáliákat, mint a 400W-os gpu-k.
Biccsplíz, öccáz, jóva?!benőmenő írta: mint a 400W-os gpu-k.
hát a vocsdogz patch notes szerint sokaknak az elmult napokban :D (crash on consoles...)Botond írta:Neked legutóbb mikor szállt el vmi out of memory üzenettel? Zónak volt ilyen még az alkoholtilalom idején, amikor Al Capone ráült a ram és whiskey szállítmányokra, de azóta élő ember nem látott ilyesmit szerintem. CPU meg GPU is kell ám ahhoz, hogy a sok ramot/vramot tele lehessen baszni cuccal, de a legfontosabb, hogy fakéz pozitív legyen a fejlesztő, mert amúgy a ram/vram csak úgy tud megtelni, ha nincs egy normális algoritmus ami folyamatosan üríti belőle, ami már nem kell oda.
No mindegy, ha rettegni akarunk a nemistudommi miatt, akkor rettegjünk!
de most attól, hogy nem íródik ki a bűvös mondat és/vagy az OS swappel, attól neked lesz használható sebességgel futó alkalmazásod?
xss vs xsx cpu szinte ugyanaz, gpu meg kisebb, így a 4k helyetti 1080-ban, levett graffal lesz 1-2GB nyereséged. HONNAN JÖN A HATGIGA, HE?!?!
továbbra is várom az első, vram-ban ennyire jól skálázódó játékot, a WD3 _NEM AZ_ :P
Egy apróságot felejtesz el. A 6 giga akkor érdekes, ha az xsx az utolsó byteig kihasználja a 16ot. Ha ne adjisten esetleg csak 12t használ akkor 2 giga spórolás mellett elég a 10? Dani majd kiszámolja neked. :Darty írta:hát a vocsdogz patch notes szerint sokaknak az elmult napokban :D (crash on consoles...)
de most attól, hogy nem íródik ki a bűvös mondat és/vagy az OS swappel, attól neked lesz használható sebességgel futó alkalmazásod?
xss vs xsx cpu szinte ugyanaz, gpu meg kisebb, így a 4k helyetti 1080-ban, levett graffal lesz 1-2GB nyereséged. HONNAN JÖN A HATGIGA, HE?!?!
továbbra is várom az első, vram-ban ennyire jól skálázódó játékot, a WD3 _NEM AZ_ :P
Lement a The Boys 2. evad, adta, meg morbidabb mint az elso evad, odabasz a pcnek ahogy kell, vegre mar valami/valakik, btw a jo foszereplo garda melle nagyon jo mellek szereploket sikerult osszeszedni ;)
PONTOSAN ez a félelmem. Hogy használjon a dev 16 giga ramot, ha van egy 10 gigás konzol, neadjisten 200 milliós példányszámban eladva?Botond írta:Egy apróságot felejtesz el. A 6 giga akkor érdekes, ha az xsx az utolsó byteig kihasználja a 16ot. Ha ne adjisten esetleg csak 12t használ akkor 2 giga spórolás mellett elég a 10? Dani majd kiszámolja neked. :D
konzol=fixhardver. és akkor el is jutottam a szokásos konkluziómig: kurvaanyádMS
Nekem mindig azt mondta anyukám, hogy "az hogy vki paranoiás nem jelenti azt, hogy nem is üldözik". Valamiért ez ugrott most be erről. :Darty írta:PONTOSAN ez a félelmem. Hogy használjon a dev 16 giga ramot, ha van egy 10 gigás konzol, neadjisten 200 milliós példányszámban eladva?
konzol=fixhardver. és akkor el is jutottam a szokásos konkluziómig: kurvaanyádMS
De mondjuk azt jó tudni, hogy 4k és FHD az pont ugyanannyi ram. Semennyivel se kevesebb, de ha mégis hattal tuti nem. És amúgy szerintem se szép az MStől, hogy nem támogatják teljes mellszélességgel a totálig igénytelen gányolást, hiszen amúgy a totál igénytelen gányolásból mindig a legtökéletesebb remekművek jönnek ki. Rákényszeríteni a fejlesztőt, hogy fejlesszen, optimalizáljon, minek? Elég azt odahányni.
Vagy azt mondod, hogy az X1-es WDL azért szar, mert az XSS-ben 10 giga ram van? Vagy a PC-s verzió? Ez utóbbit is belimitálta a ram? Drámai.
Azt írtam, hogy ugyanannyi ram a 1080 és a 4k? Keresd má' vissza, hol!Botond írta:Nekem mindig azt mondta anyukám, hogy "az hogy vki paranoiás nem jelenti azt, hogy nem is üldözik". Valamiért ez ugrott most be erről. :D
De mondjuk azt jó tudni, hogy 4k és FHD az pont ugyanannyi ram. Semennyivel se kevesebb, de ha mégis hattal tuti nem. És amúgy szerintem se szép az MStől, hogy nem támogatják teljes mellszélességgel a totálig igénytelen gányolást, hiszen amúgy a totál igénytelen gányolásból mindig a legtökéletesebb remekművek jönnek ki. Rákényszeríteni a fejlesztőt, hogy fejlesszen, optimalizáljon, minek? Elég azt odahányni.
Vagy azt mondod, hogy az X1-es WDL azért szar, mert az XSS-ben 10 giga ram van? Vagy a PC-s verzió? Ez utóbbit is belimitálta a ram? Drámai.
A 10gigás xss-re nem fejleszteni és optimalizálni kell, hanem taknyolni, butítani, vért hányni, hogy a 16G ramra (fixhardverre) összelőtt játék valahogy megmozduljon azon a mocskon.
Mer' az a pécés példákon látszik, hogy kétkattintásnyi "optimalizáció" az 1-2 giga ramnál többet nem nagyon hoz. És megegyszer: itt HATOT kéne hoznia "valaminek".
Ha az xss marginális eladásokat hoz, akkor ez ugy fog kinézni... mint a mostani xbox one portok: moslékul.
Az emes ott is kényszerítette a fejlesztőket, hogy optimalizá... izé, hogy az olcsó ddr3 problémakörének kiküszöbölésére szopjanak egy sort némi edrammal.
Azok meg inkább levették a felbontást 684p-re, a frémet pedig 25-27re (wd3 esetén).
Ha az xss megkerülhetetlen 200 milliós tábort kalapoz össze magának, akkor meg xsx-en és ps5ön kapsz moslékportokat... vagyis, 3-4 gigányi jól-ki-nem-használt/üres-ramban futtathatod a SEMMIT.
Persze biztos lesz olyan nem-fakezű portgyáros, aki mindkét gépre külön engine path-t készít, ahogyan a mostani jaguárcpukon is voltak 60frémes csodajáték az oddsok ellenére.
Épp csak általános nem lett. Ellenben lett jósok moslékport. De várjuk a csodát, mer' arti paranoidskizofrén.
Na az van, hogy hisztizel. MS meg kurva mindegy mit csinál, úgyis van sapka, nincs sapka a te esetedben. De megpróbálom mégegyszer elmondani neked hátha sikerül. 2 apró részlet, figyelj.arty írta:Azt írtam, hogy ugyanannyi ram a 1080 és a 4k? Keresd má' vissza, hol!
A 10gigás xss-re nem fejleszteni és optimalizálni kell, hanem taknyolni, butítani, vért hányni, hogy a 16G ramra (fixhardverre) összelőtt játék valahogy megmozduljon azon a mocskon.
Mer' az a pécés példákon látszik, hogy kétkattintásnyi "optimalizáció" az 1-2 giga ramnál többet nem nagyon hoz. És megegyszer: itt HATOT kéne hoznia "valaminek".
Ha az xss marginális eladásokat hoz, akkor ez ugy fog kinézni... mint a mostani xbox one portok: moslékul.
Az emes ott is kényszerítette a fejlesztőket, hogy optimalizá... izé, hogy az olcsó ddr3 problémakörének kiküszöbölésére szopjanak egy sort némi edrammal.
Azok meg inkább levették a felbontást 684p-re, a frémet pedig 25-27re (wd3 esetén).
Ha az xss megkerülhetetlen 200 milliós tábort kalapoz össze magának, akkor meg xsx-en és ps5ön kapsz moslékportokat... vagyis, 3-4 gigányi jól-ki-nem-használt/üres-ramban futtathatod a SEMMIT.
Persze biztos lesz olyan nem-fakezű portgyáros, aki mindkét gépre külön engine path-t készít, ahogyan a mostani jaguárcpukon is voltak 60frémes csodajáték az oddsok ellenére.
Épp csak általános nem lett. Ellenben lett jósok moslékport. De várjuk a csodát, mer' arti paranoidskizofrén.
1. Ezek mán nem konzolok, hanem win10es PC-k. Abból van végtelen fajta, most lesz nem végtelen plusz egy, hanem végtelen plusz kettő. Pont annyi fognak rá optimalizálni amennyit a te pc-dre vagy az enyémre.
2. Neked ugyan nincs 4k monitorod, meg 4k tv-d se, de elárulom mennyi ram kell a 4k ultrához rt nélkül. Nyóc. A Vram meg különösen élethalál kérdés, ezért is emelt az én 1080ti-om 11 gigájáról 10-re a 3080asra, mert kurvára kell a vram az rt-nek meg mindennek. Annyira, de annyira, hogy a nagy képletezésből kijött a mínusz 1.
Szóval ez a ram vergődés ez vmi borzasztó. Az XSS-be is kurvára elég lenne 8, még sok is lenne, de kell a plusz kettő az autoresuméhoz. Ahhoz, nem a texturákhoz, hanem az instant folytatáshoz. Na az zabálja a ramot. Vagy szerinted a switch azért nem tudja tartani a 720p-t csomó játéknál, mert kevés a ram?! CPU meg GPU, ennyike a dolog. Remélem egyel kevesebb usb port van az XSS-en az XSX-hez képest, mert akkor arra is rá lehet fogni, hogy majd az fogja vissza.
A ram, persze.
Igen ezek win10es pck csak eppen nem pontosan ugyanugy mukodnek ;)
Merhogy? Nem a powergombra indulnak? Nem ugyanaz a dx12 van bennük? Vagy egész pontosan miben térnek el? :DMicsu írta:Igen ezek win10es pck csak eppen nem pontosan ugyanugy mukodnek ;)
Menj fel a prohardverre olvasd el abu mester cikkeit, volt par neki a temabanBotond írta:Merhogy? Nem a powergombra indulnak? Nem ugyanaz a dx12 van bennük? Vagy egész pontosan miben térnek el? :D
Pl ezt? Nekem elég gyenge a szövegértésem, ezért ebbe: "Márpedig erre a legjobb módszer tényleg az, ha lehetővé teszik a grafikus feldolgozásra vonatkozó kódok módosítás nélküli hordozhatóságát az új Xbox és a PC között." nem látom bele az alapvető eltérést pc és xsx/xss között, de ez bizonyára az én képességeim korlátait bizonyítja.Micsu írta:Menj fel a prohardverre olvasd el abu mester cikkeit, volt par neki a temaban