Ennek a kijelentésed pont ugyanakkora a valóságtartalma, mintha azt mondanám, hogy egy valamirevaló játék se jelent meg soha PS-re. :)DanielT írta:Inkább adj nekik egy rozsdás szöget nyalogatni miközben néznek valami rajzfilmet, kb ugyanott lennének az élményben a történtekre kifejtett befolyás tekintetében.
A PC-s játékoknak leáldozott
Szerintem több.Botond írta:Ennek a kijelentésed pont ugyanakkora a valóságtartalma, mintha azt mondanám, hogy egy valamirevaló játék se jelent meg soha PS-re. :)
Ez is egy olyan primkó cucc volt, amit könnyen elő lehetett venni és minimális tudás elsajátításával szórakozni mellette. Csakhát az MS azt számolta el, hogy az emberek tulajdonképpen nem a Kinectet élvezték, hanem egymás társaságát.DanielT írta:Pár évente érdemes megnézni ezt a videót. Most épp kontrasztként az aktuális helyzethez, amikor semmit nem mutatnak szinte VS amikor minden amit mutattak hazugság volt. Ami meg nem, az vállalhatatlanul szar. *szarakineckt.mp4*
A nagy keresletet pedig szimplán fel lehet róni az eszköz képességén messze túlmutató reklámanyagoknak és hype-nak, illetve annak hogy abban a generációban elég sok háztartásban volt 360.
Te valahol az elmúlt harmincakárhány évedben rendesen elvesztetted, hogy mi a játék lényege. Szerinted engem az érdekel, hogy befolyással vannak-e arra, amit látnak? Én nem azért veszem nekik a játékokat (és magamnak sem), hogy élsportolót, teljesítményvadászt, kihívásfüggőt csináljak belőlük, hanem hogy szórakozzanak, és élvezzék. Én mesét mesélek a nyolcévesnek is minden este. Pedig egy nyolcéves ma már pontosan tudja mi a dörgés a mikulással, nekem elhiheted. Ezerszer inkább elnézném, hogy a kinekt előtt ugráljanak, minthogy azt lássam, hogy fornite/cod/bármilyen addiktív szar előtt görnyedjenek, és hörögve üvöltözzenek egymással. És ebben nulla szerepet játszik, hogy mennyire pontatlan az a szar, vagy hogy mire alkalmas. Nem arra, amit a HC gamerek szerettek volna, ettől aztán mindenki hülye lett, aki használta.DanielT írta:Inkább adj nekik egy rozsdás szöget nyalogatni miközben néznek valami rajzfilmet, kb ugyanott lennének az élményben a történtekre kifejtett befolyás tekintetében.
Nyilván nem ezzel van a baj, hanem hogy lehazudták a napot az égről. Ha gyerekfigyelem lekötő ugráltató eszközként aposztrofálják, egy rossz szót nem szólt volna senki. De rocket science level stuffként adták el.Moby írta: Ezerszer inkább elnézném, hogy a kinekt előtt ugráljanak, minthogy azt lássam, hogy fornite/cod/bármilyen addiktív szar előtt görnyedjenek, és hörögve üvöltözzenek egymással. És ebben nulla szerepet játszik, hogy mennyire pontatlan az a szar, vagy hogy mire alkalmas. Nem arra, amit a HC gamerek szerettek volna, ettől aztán mindenki hülye lett, aki használta.
A gyerekek nem attól lettek hülyék mert használták, hanem attól mert gyerekek. Meséltem már, amikor a Media Marktban a DEMÓZÓ GÉP ELŐTT ugrált a gyerek a saját és a családja nagy örömére.Moby írta:És ebben nulla szerepet játszik, hogy mennyire pontatlan az a szar, vagy hogy mire alkalmas. Nem arra, amit a HC gamerek szerettek volna, ettől aztán mindenki hülye lett, aki használta.
Engem egyszerűen bosszant és felháborít, amikor nem működő hulladékot adnak el. Még akkor is, ha nem én vagyok a célcsoport, hanem a fogalmatlan birkák. Vehetnének a gép árából lottót és ha nyernek, milliókat jótékonykodhatnának el pl a rák gyógymódjának kutatására. Ehelyett a Don Mattrick/Kudo Tsunoda féle legalja férgeknek építették a palotát.
Technikának elég menő volt annakidején, ha máig az működik az ájfonokban. Rossz helyre kezdték el pozícionálni, ami vélhetően egy az MS számtalan hibás döntése közül, de ez nem az eszköz hibája, és ettől a kinect még megtalálta a maga útját abban a közegben, amiben használható volt. És ez még ma is menne/mehetne.deep írta:Nyilván nem ezzel van a baj, hanem hogy lehazudták a napot az égről. Ha gyerekfigyelem lekötő ugráltató eszközként aposztrofálják, egy rossz szót nem szólt volna senki. De rocket science level stuffként adták el.
tehát sima AC-vel mentél - melyik pályán? TUTI nem valami modolt moslékra küldtek ki? :) (az mx5 az gyári kocsi, legalább...)Botond írta:Vótam csütörtökön a blahán ilyen szimulátoros helyen, ahol be lehet ülni ACorsázni, vagy F1ezni vagy más ilyen autós cuccot nyomni ráhajlított 3 monitorral, vagy ultraszéles monitorral, rendes kormánnyal, pedállal. Hát, ahogy eje írja Moby reviewt az tudom én is mondani, "fozsvót". Elsőre egy olyan szetbe ültem bele, ahol belefeküdtem mind a 75 kilómmal a fékbe és leszarta, mintha üresbe raknám a kocsit és várnám, hogy megfogja a motorfék.
Akkor átültem másik székbe, ott jó volt a pedál, a kormány, a három monitor faszán körbeölelt, totálisan jó volt a feeling, de hát ezek a szimulátorok pont ugyanott tartanak, mint 30 éve, a grafikán kívül semmi se fejlődik. Nyomtuk először pagani zonda r2vel vagy ilyesmi, azon mintha nem is lett volna fék úgy elszállt minden kanyarban. Imola, verőfényes napsütés és legkisebb kanyarban is állóra kellett fékezni, hogy beforduljon. Mintha tükörjégen mentem volna. Értem, hogy nehezítés meg szimulálás egymáshoz képest, de ez így akkor is annyira életszerű pont, mint 30 éve, egy FH4es lambóvalalugasban az pont ennyire életszerű csak az a másik véglet.
Jó, én vagyok a béna, méteres szélességű gumikon, betonszinten lévő súlyponttal miért is fordulna el egy derékszöget se elérő kanyarban 70el egy pagani. Vagy akik a paganit gyártják azok totál alkalmatlanok, olyan is van, a CRV-vel vagy egy sima opelastrával bevenném, de a pagani az fos.
Jóvan, semmibaj, néztünk egy ferrarit, 458ast, hogy visszavegyünk a sebességből, hátha az majd elfordul akár 60al is. Denem. Elszáll mint a győzelmi zászló az is 30 fölött. Oké, következő próba mazda mx5, mert hát ferrarit sose vezettem, meg paganit, az biztos pont így működik, nézzünk olyat, aminél van valós viszonyítási alapom. Szóval a mazda mx5 az szuper életszerű volt. Eleve 130nál elfogy belőle a kakaó. Néztem, hogy biztos mph-ban írja azé, de nem, kph vót az, szóval egy mazda mx5nek 130tól már kínszarás felküzdenie magát 140re. És jön a kanyar, és 30al zsí be a málnásba.
Itt álltam fel, és köszöntem meg a lehetőséget. :D Ez az AC pont annyira szimulátor, mint a FH4. Lehet, hogy egymáshoz képest az ACn belül überprímán lőtték be az autókat, de hogy a 0 pont, amihez viszonyítottak kezdésnek az egy rózsaszíntündérsárkány vót az is biztos, mert pont annyira életszerű a dolog. De az eszközök technoja már überfasza, kár hogy FH4 nem volt, kipróbáltam volna a realizmus másik verzióját is ilyen monitor/kormány/pedál setuppal. :D
anno én is voltam ilyen szimes helyen, rfactor2, pokolszar minden .... namost ott "minden" mod éshát... olyanis :(
de AC-ben (nem ACC!) pont kell legyen tapadás a gyári kocsikkal, ezért csakis a pályára gyanakszom. vagy... nem lehet, hogy túl sokat pörgött a forzaapex és elszoktál a RIÖL féktávtól?
próbálok mentséget keresni, tényleg, nekem az AC abszolut a kedvenc :(
persze mára kissé eljárt felette az idő modok nélkül
DE, de, de. Kérem, nekem megfelel.DanielT írta:Mehetne, ha azt akarnánk, hogy Halo Infinite színvonal legyen a grafika... de kösz nem.
5 kikúrt éve nem jött héló, csak ilyen pótlékok.
Szal' te ragaszkodsz hozzá, hogy a szaros papucs amivel a hasadra csapnak az Adidas legyen és ne Adibas. Értem én, legyenek az embernek igényei!arty írta:DE, de, de. Kérem, nekem megfelel.
5 kikúrt éve nem jött héló, csak ilyen pótlékok.
Nyilván. Csak a végletek léteznek. Csakaszokásos.DanielT írta:A gyerekek nem attól lettek hülyék mert használták, hanem attól mert gyerekek. Meséltem már, amikor a Media Marktban a DEMÓZÓ GÉP ELŐTT ugrált a gyerek a saját és a családja nagy örömére.
Engem egyszerűen bosszant és felháborít, amikor nem működő hulladékot adnak el. Még akkor is, ha nem én vagyok a célcsoport, hanem a fogalmatlan birkák. Vehetnének a gép árából lottót és ha nyernek, milliókat jótékonykodhatnának el pl a rák gyógymódjának kutatására. Ehelyett a Don Mattrick/Kudo Tsunoda féle legalja férgeknek építették a palotát.
Ezúton kérném szépen jegyzőkönyvbe venni, hogy Moby a rák ellenszerének kutatása ellen van!Moby írta:Nyilván. Csak a végletek léteznek. Csakaszokásos.
mi volt a baja? ki/hol/mennyié csinálta meg?Moby írta:Ma visszakaptam működőképesen a Prómat. Visszatettem bele mindent. Kicsit hangosabb lett, mint volt, de oda se neki. Van megint PS4-em! Ennek örömére le is töltöttem rá a Genshin Impactet. Még nem nagyon játszottam vele, de egy rápróbát megér.
én "végigtoltam", persze nem 100% minden verseny minden szeglete... hiszen még az FM4 sincs készMekee írta:En launchor megvettem fullosat, de igazábol engem nem győzött meg, ezer eve hozza se nyultam
korrekt karrier, csak... nem elég jó a fizika, az ffb, a tartalom meg inkonzisztens (nincs eső mindenhol, nincs éjszaka mindenhol, változó a pályák minősége is, rengeteg a vótmáezersze dögunalom esport kontent, ...)
és hiába vártam az FM8-at, csak egy számozatlan fos jön (ezzel a címmel? mimás lehetne?! pláne, hogy nem nyitó..... nagyot akarnak gurítani, game as service szag terjeng a levegőben.... EGY WINDOWS, EGY FORZA, ÖRÖKRE :( )
Elpukkant a tápja, ami elvitte az alaplapot. Valami dióda volt kimenve a lapon. Az egyik hardverfejlesztőnk csinálta meg. Gecikomoly műszereink vannak, a saját fejlesztéseink is elég összetettek, nyilván azokon is meg kell találni, ha valami basz van. A munkaidejében csinálta meg a főnökének, ennek megfelelő volt a díjazása is :)arty írta:mi volt a baja? ki/hol/mennyié csinálta meg?
FM4 feljegyezte a legjobb köröd/teljes versenyidőd, ha jól rémlik, mindenképpen (azaz amikor nyomtad a karriert, kvázi nyomtad a timetrialt is).Mekee írta:Áh, messze nem futottam olyan hu de faszavót kört egyikben sem, ha lenne valami motiváció, akkor neki lehetne ilyen timeattack cuccnak, csak má öregvagyokén ehez :)
nagggggyon imádnivaló feature volt, hozzájárult, hogy ne legyen meg 100%-ra a játék :D (mert IGEN, simán újrakezdetem miatta komplett versenyeket, mondván tudok én ennél jobbat és az a 1-2-3 mp simán meglesz :) )
A vállalhatatlannak nem értek egyet... nem akkor hátrálnak ki. Hanem... BÁRMIKOR, EGYSZERCSAK. Ez a második kinekt egész vállalhatóan tud követni, a mostani APU-kkal, a mai AI tech-el még AKÁR bármi is lehetne belőle. De ezek a barmok addig tolták csak, amíg értelmetlen volt (játék alig, a megfigyelésen túl kb értelme nem volt, de KÖTELEZTEK RÁ - amikorra pedig lehetett volna értelme, mert az vehette, aki játszana is vele, addigra... kinyírták - de miért? kinek fájt az a fos 2017-ben?!).deep írta:Igazi amerikai bullshitgyár volt az egész kinect. Egyszerűen nem működött. Nemhogy rocket science level nem volt, de gyakorlatilag egyáltalán nem volt alkalmas arra, amire szánták. És itt is tettenérhető a tipikus MS hozzáállás, toljuk, toljuk, aztán egyszer csak kihátrálunk belőle amikor már tényleg vállalhatatlan a helyzet. Ezek alatt az évek alatt jöttem le az Xbox-ról, pedig az első és a második Xbox is jó gépek voltak, de az MS-nek több kellett. Hát, a tömeg talán benyelte ezt a maszlagot, az értelmesebbje meg otthagyta a platformot a csába. Azóta is sok maradt ebből a mentalitásból a cégnél, emiatt nem is térek vissza hozzájuk.
pontosan! és nemcsak 360at, de one-t is tartani "kell". és bár mostanra csak justdance maradt, de ahoz messze a legjobb.... (eleve: a 360as kinekt lib-et 1:1 át kellett volna menteni bw-ben one-ra, ahogyan a one libet is át kellett volna vinni XSX-re, amihet kellene h a mostani kinekt továbbra is elérhető maradjon...)Moby írta:Egy csomó ember jól eszórakozott ezzel. 3 helyen lett ez elbaszva: amikor minden szarba kéynszerűen bele akarták tolni, amikor kötelezően az xbox mellé csomagolták, és amikor megvette az Apple a PrimeSense-t. Csomóan máig a kinekt miatt tartanak 360-at. Nekem sosem volt, de ha ma lehetne kapni, és lennének hozzá olyan játékok, amik az elején jöttek hozzá, vennék a kölyköknek. Egyébként máig létezik az MS-nél is: Azure Kinect DK
hogyne működött volna :) az eyepet szintjén (sőt!) igenis használható volt. a one kinektje pedig kimondottan reszponszívan tudja ugyanezt (a 3d-s képességeit nehéz megítélni, mert ebben a genben már rendeltetésszerűbben használták :D ).DanielT írta:A gyerekek nem attól lettek hülyék mert használták, hanem attól mert gyerekek. Meséltem már, amikor a Media Marktban a DEMÓZÓ GÉP ELŐTT ugrált a gyerek a saját és a családja nagy örömére.
Engem egyszerűen bosszant és felháborít, amikor nem működő hulladékot adnak el. Még akkor is, ha nem én vagyok a célcsoport, hanem a fogalmatlan birkák. Vehetnének a gép árából lottót és ha nyernek, milliókat jótékonykodhatnának el pl a rák gyógymódjának kutatására. Ehelyett a Don Mattrick/Kudo Tsunoda féle legalja férgeknek építették a palotát.
ha legközelebb jössz, KÖTELEZŐEN megmutatom - multkor is írtam, hogy egyébként, ha még aktuális, hozhatod a CRT-d!
semmifél szaros papucs nincs. a héló nem volt kimondottan ronda, belső tereket egyáltalán nem láttunk, stb. 60frémes prevgen volt, igen. arra IS jött volna, basszameg, problem?! :DDanielT írta:Szal' te ragaszkodsz hozzá, hogy a szaros papucs amivel a hasadra csapnak az Adidas legyen és ne Adibas. Értem én, legyenek az embernek igényei!
és nem, nincsen adibas.
persze valszeg egy játszhatatlan openworld szemét lett volna, mehetne a destiny mellé a "polcra", de akkor meg pláne esssünk túl rajta minél előtt és temessük el a szériát. ehez felesleges 2021-ig várni.
de hátha "végigjátszható" játék része is lett volna....
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2020.09.30. 13:48-kor.
Hogy az istenbe vigyem a CRT-t a robeszen? :D Meg milyet? Akkor kellett vón' vinnem, ha megveszem a nagyot, de végül nem vettem semmit.arty írta:hogyne működött volna :) az eyepet szintjén (sőt!) igenis használható volt. a one kinektje pedig kimondottan reszponszívan tudja ugyanezt (a 3d-s képességeit nehéz megítélni, mert ebben a genben már rendeltetésszerűbben használták :D ).
ha legközelebb jössz, KÖTELEZŐEN megmutatom - multkor is írtam, hogy egyébként, ha még aktuális, hozhatod a CRT-d!
Majd te gyere el megnézni a PVM-et, de azt már a másik kecóban ahol lesz CRT szoba.
és a bömös?DanielT írta:Hogy az istenbe vigyem a CRT-t a robeszen? :D Meg milyet? Akkor kellett vón' vinnem, ha megveszem a nagyot, de végül nem vettem semmit.
Majd te gyere el megnézni a PVM-et, de azt már a másik kecóban ahol lesz CRT szoba.
akkor csak kinectezni jössz
na, sürgősen találj egy másik FX30-at :D (basszus, meg kellett volna venni, max kerülgetted volna pár hetet :( mi lehet azóta szegénykémmel? lehet valami árokparton rohad :( )
(egyébkén füttyents, ha kész a szoba, AZONNAL megyek!)
kár, azt hittem találtál valami kompetens konzolszervízt :( viszont akkor SW SQUADRON! ;)Moby írta:Elpukkant a tápja, ami elvitte az alaplapot. Valami dióda volt kimenve a lapon. Az egyik hardverfejlesztőnk csinálta meg. Gecikomoly műszereink vannak, a saját fejlesztéseink is elég összetettek, nyilván azokon is meg kell találni, ha valami basz van. A munkaidejében csinálta meg a főnökének, ennek megfelelő volt a díjazása is :)
Most már, hogy percekben mérhető mértékben megugrott a tapasztalatom és knowhow-m a témában, szerintem összesen annyi a trükk, hogy ezeknek szerintem az a szimulátor, ha minden elektronikát kikapcsolnak a picsába, és nyomhatod a paganival szervo,abs és egyéb elektromos baszok nélkül és akkor elszállsz a susnyásba. Legalábbis FM4ben és FM6apexban vannak pályák, ahol plusz pontért ezt-azt ki kell kapcsolni, és akkor azokban is az autók átalakulnak ilyen viccparádévá. Már legalábbis ezzel vélek felfedezni hasonlóságot.arty írta:tehát sima AC-vel mentél - melyik pályán? TUTI nem valami modolt moslékra küldtek ki? :) (az mx5 az gyári kocsi, legalább...)
anno én is voltam ilyen szimes helyen, rfactor2, pokolszar minden .... namost ott "minden" mod éshát... olyanis :(
de AC-ben (nem ACC!) pont kell legyen tapadás a gyári kocsikkal, ezért csakis a pályára gyanakszom. vagy... nem lehet, hogy túl sokat pörgött a forzaapex és elszoktál a RIÖL féktávtól?
próbálok mentséget keresni, tényleg, nekem az AC abszolut a kedvenc :(
persze mára kissé eljárt felette az idő modok nélkül
Kiderült miért haladt rosszul a Halo Infinite fejlesztése és egy forgatócsoport épp ott volt amikor a kritikus hiba elhárult. Az eredmény magáért beszél!
Legyetek részesei a pillanatnak!
Legyetek részesei a pillanatnak!
Reprodukálni szeretném az általad átélteket, ezér' kéne a pálya neve!!! :)Botond írta:Most már, hogy percekben mérhető mértékben megugrott a tapasztalatom és knowhow-m a témában, szerintem összesen annyi a trükk, hogy ezeknek szerintem az a szimulátor, ha minden elektronikát kikapcsolnak a picsába, és nyomhatod a paganival szervo,abs és egyéb elektromos baszok nélkül és akkor elszállsz a susnyásba. Legalábbis FM4ben és FM6apexban vannak pályák, ahol plusz pontért ezt-azt ki kell kapcsolni, és akkor azokban is az autók átalakulnak ilyen viccparádévá. Már legalábbis ezzel vélek felfedezni hasonlóságot.
(egyébként igen, abs, tcs, stm off mellett vannak bajosabb helyzetek, de ez "normális" ;) de a forza nem jó mérce, mert az NAGYON "taknyos"... vagyis, a 700 autóból 450 az :( )
Imola, fényes nappal, nulla eső. Kettes kanyarban pagani hetvennel elszállt. Mx5 30-al is.arty írta:Reprodukálni szeretném az általad átélteket, ezér' kéne a pálya neve!!! :)
(egyébként igen, abs, tcs, stm off mellett vannak bajosabb helyzetek, de ez "normális" ;) de a forza nem jó mérce, mert az NAGYON "taknyos"... vagyis, a 700 autóból 450 az :( )
Botond írta:Imola, fényes nappal, nulla eső. Kettes kanyarban pagani hetvennel elszállt. Mx5 30-al is.
phpBB [media]
80-90 mph-val átmegy! (amugy is négykerekes lambóval kellett volna menned, azok a legstabiabbak ;) jó, az mx-et ez se menti...)
Pont azt a pályát próbáltam én is anno, és tényleg nem igazán akartak befordulni az autók. Végül talán a BMW Z4 GT3 volt amivel néha körbetaláltam, de aztán inkább kértem egy refundot a Steamtől.Botond írta:Imola, fényes nappal, nulla eső. Kettes kanyarban pagani hetvennel elszállt. Mx5 30-al is.
arty írta:[video]https://youtu.be/ocOp0cjXRCo?t=9[/vieo]
80-90 mph-val átmegy! (amugy is négykerekes lambóval kellett volna menned, azok a legstabiabbak ;) jó, az mx-et ez se menti...)
Pedig ha ez km/h akkor hasonlóak a számok az acs videohoz képest.
katt
Fú ez de szép!arty írta:[video]https://youtu.be/ocOp0cjXRCo?t=39[/video
80-90 mph-val átmegy! (amugy is négykerekes lambóval kellett volna menned, azok a legstabiabbak ;) jó, az mx-et ez se menti...)
Szotyiék elkezdték felpakolni a gémeket a saját oldalukra.
Macskásgém shot
Rondanősgém shot
Macskásgém shot
Rondanősgém shot
Ez egy 6 éves garázsszim és még csak nem is előfizetős, mint az iRacing.Moby írta:Fú ez de szép!
Egyébként ha már autós, 35 óra alatt abszolváltam a Need for Speed Heat utolsó sztori versenyét is.
Az irányítással a játék végére sem békültem ki teljesen, különösen a drifteléssel nem. A legkiszámíthatóbban viselkedő autóm a rallyautónak megcsinált Evo IX volt a murván, ami minimum fura. Legalább annyira, mint a nehézség. Ugyanis az első 3 futam az alap autókkal a játék legdurvább része, ha nem számoljuk a full broken rendőröket. Utána általában azzal szórakoztam, hogy 2 km előnnyel a cél előtt megfordultam kézifékkel és betolattam a célba medium nehézségen. Ami még zavart, hogy a térképről nem tűnnek el a már abszolvált versenyek, sőt sokszor még a kis pipa jelet sem teszi mellé a program, hiába nyertem meg.
Összességében egy ilyen...oké árkád ótós cucc, aminek a fénypontjai a kioldható Most Wantedes és Underground 1 és 2-es borító autók voltak. Szegény ember Forza Horizonja/10
Az azé megvan, hogy a GT3-as szabályzatnak megfelelően a lambo se összkerekes, hanem hátsó?arty írta:80-90 mph-val átmegy! (amugy is négykerekes lambóval kellett volna menned, azok a legstabiabbak ;) jó, az mx-et ez se menti...)
Ha így haladnak hamarabb kijön, mint a TES 6. Mondjuk ezt a AAA dolgot nem erőltetném a kommunikációban mert már ránézésre sem az, és nem is kell annak lennie. Eszméletlen mennyi lelkes őrült van a Bethesda játékok körül!
A Skywind már neccesebb, mert ott elkezdték az összes dialógus full voice overét felvenni. Mondom...őrültek.
phpBB [media]
A Skywind már neccesebb, mert ott elkezdték az összes dialógus full voice overét felvenni. Mondom...őrültek.
Filmajánló: Polar
Ne a gyerekkel nézzétek, de nagyon jó kis klisémentes friss akciófilm.
Ne a gyerekkel nézzétek, de nagyon jó kis klisémentes friss akciófilm.
Mads Mikkelsen ;) Már szedem is.DanielT írta:Filmajánló: Polar
Ne a gyerekkel nézzétek, de nagyon jó kis klisémentes friss akciófilm.
szerk: vagyis szedném ha fenn lenne :D
Még így is képtelen vagyok rávenni magam... Esetleg egy Kinect support tudna átlendíteni a holtponton.Moby írta:Szopókember 60FPS-re remaszterelve.
[video]https://www.youtube.com/watch?v=acuscewbkxI[/video
Kérd má meg Danit, küldjön neked is háromezret flixire! :DMicsu írta:...szedem...
Küldene isMoby írta:Kérd má meg Danit, küldjön neked is háromezret flixire! :D
Kössz! Fáradt vagyok, mingyá ránézek elalváshoz jó e.DanielT írta:Filmajánló: Polar
Ne a gyerekkel nézzétek, de nagyon jó kis klisémentes friss akciófilm.
Viszont nem tudom review-ztam e már "new super luckyt" meg a sima, nem new "super luckyt", de most már mindkettő végigpergett és uninstall is mind2. Hát 10/10 az egyik is, másik is. Nem rage2 értelemben, hanem valójában is.
+ szubjektív, de art mindkettőben bejövős
+ kellően változatos pályák, mégis stabilan ugyanaz
+ addiktív cucc
+ jópofa fejtörők, ügyes mechanika (a kettő ebben eltér, mert más a kameraszög, ami használható, de mindkettő szuper)
+ még a hangokat is szerettem!
0 vót vmi sztori is, mondjuk úgy, hogy elfért, de kb márió szint ahol mindig ellopják a hercegnőt és meg kell menteni azé van a sok ugrabugra, na itt meg vmi könyvlapok miatt
- mínuszost nem is tudok mondani
No mindegy, nem egy szopókember vagy uncsi4 vagy lasszófasz2, de azé minden másodperce aranyat ért, imádtam! Köszi ganépassz! Lassan szép kis listám van milyen jó élményeket köszönhetek a sok szar közé rejtett gyémántoknak!
Kinect témában meg szó szerint azt írnám amit Moby. Jóság, más a célközönség, mai napig csak emiatt van x360 itthon. Gyerekeknek is jó, gyerekkel is jó, faszság volt mindenbe beletolni, de kár volt opcionálisként elhalni hagyni. Hiányzik! A "bullshit videó" játékai közül a többséget én is toltam a kölykökkel, imádtuk, imádjuk! És ja, én nem is hagyok a kölyköknek más játszani x360on csak kinect címeket, nincs tespedés!
Biztos fake de akkor is :D
- Csatolmányok
-
Tuti fék, xsx/s nincs felsorolva!Micsu írta:Biztos fake de akkor is :D
COD Cold War-ra már defaultnak SZÁZ ZSIZSABÁJT SSD tárhely igényt írnak. VICC!
Nálam 200 GB felett van a modern warfareDanielT írta:COD Cold War-ra már defaultnak SZÁZ ZSIZSABÁJT SSD tárhely igényt írnak. VICC!
Az NFS után megint az Uncharted 2 elé ültem le. Most épp teherautókról kell lövöldözni, meg néha átugrani másikra. Persze néha Nate beleragad a sofőr fülkébe és így természetesen lehetetlen átugrani.
Pontosítok. 241.9 GBTasManXT írta:Nálam 200 GB felett van a modern warfare
Ez már a türhő pofátlanság kategória.TasManXT írta:Pontosítok. 241.9 GB
A pofám leszakad. A windowsos xbox appban sehogy nem tudnak a gyerekeim a játékainkkal játszani, ami az én profilomon van. Beleértve gamepasst, és minden megvásárolt játékot. Úgy, hogy a rendszerben fel vannak véve családtagnak, mindenhez jogukvan, stb. SE. HOGY. Nincs rá mód. HÁT EZ MEG MI? :D
Az MS a windowst csak egyedülálló pattanásos nolifer kockáknak készíti, vagy mi a geci? :D
Az MS a windowst csak egyedülálló pattanásos nolifer kockáknak készíti, vagy mi a geci? :D
Még elég sokmindent nem lehet. De windowsba lépj be a te accoddal (amin a játkok és gamepass van) és voilá, nem?Moby írta:A pofám leszakad. A windowsos xbox appban sehogy nem tudnak a gyerekeim a játékainkkal játszani, ami az én profilomon van. Beleértve gamepasst, és minden megvásárolt játékot. Úgy, hogy a rendszerben fel vannak véve családtagnak, mindenhez jogukvan, stb. SE. HOGY. Nincs rá mód. HÁT EZ MEG MI? :D
Az MS a windowst csak egyedülálló pattanásos nolifer kockáknak készíti, vagy mi a geci? :D
/szerk: steamen van family sharing és ez a teljes lista PC-n, és ott se működik minden játékkal.
egen, ez nem a játék legjobb pillanata :DMoby írta:Fú ez de szép!
szép időben egy fokkal azért jobb. nameg, régi... de persze 2013-ban sem volt világszépe
ennek ellenére a legtöbb órás steam játékom... (végre karrier egy garázsszimben!)
van hozzá weather mod, szerintem egész használható:
phpBB [media]
és az "új rész", immár UE4-el:
phpBB [media]
sőt, játékban ezekszerint (mivel az meg tuti mérföld) még gyorsabban is mehetsz át, mint riölben :)Micsu írta:Pedig ha ez km/h akkor hasonlóak a számok az acs videohoz képest.
katt
nyilván, ott nem kell félteni a millás gépet...
egyelőre saját próbára nem jutott idő, talán hétvégén
a Hotshot Racing-ben ezért trófea járbenőmenő írta:Utána általában azzal szórakoztam, hogy 2 km előnnyel a cél előtt megfordultam kézifékkel és betolattam a célba medium nehézségen.
ELVBEN nem kell ms acc winhez, hogy a moby által elvártak menjenek.Botond írta:Még elég sokmindent nem lehet. De windowsba lépj be a te accoddal (amin a játkok és gamepass van) és voilá, nem?
/szerk: steamen van family sharing és ez a teljes lista PC-n, és ott se működik minden játékkal.
És nekem anno ment is (haver accának cuccai az én accomon).
Szerintem mostmár nem megy - vagyis a gamepassosok nem mennek, ez tuti (halo3 pc, ugye!).
---
A GayPassom amugy ma lejárt, azaz 300ft-ba került a h3 remazter végigtolása (semmi másra rá se néztem :( ).
Még nem tudom eldönteni, megérte-e.... de most ott tartok, hogy a másik két öregember miatt nem élveztem annyira, mint anno, ez TUTIFIX :)
hol nincs ez fent?! neviccelj már, átküldjem imélen?Micsu írta:Mads Mikkelsen ;) Már szedem is.
szerk: vagyis szedném ha fenn lenne :D
Pedig Botond csábított téged Halo 2-acsipótlásra, a lehetőség a további hamisítatlan Halo-hangulatra adott volt.arty írta:ELVBEN nem kell ms acc winhez, hogy a moby által elvártak menjenek.
És nekem anno ment is (haver accának cuccai az én accomon).
Szerintem mostmár nem megy - vagyis a gamepassosok nem mennek, ez tuti (halo3 pc, ugye!).
---
A GayPassom amugy ma lejárt, azaz 300ft-ba került a h3 remazter végigtolása (semmi másra rá se néztem :( ).
Még nem tudom eldönteni, megérte-e.... de most ott tartok, hogy a másik két öregember miatt nem élveztem annyira, mint anno, ez TUTIFIX :)
Nekem ilyen nem volt, a pálya alá beesést viszont én is melegettem sokat, de tény, hogy csak két végigjátszás alatt egyszer esett meg, és néhány pálya 3-4x is megvolt. Hogy az irányítás miben rosszabb az 1-nél, azt nem tudom, de majd a 3-nál figyelj oda, hogy a célzást át kell állítani alternatívra, ha nem kérsz intended lagot. Védték nagyon, mint dizájndöntést, de a PS4-es remasterekre tudtommal kiirtották a baromságot belőle. (Akit kérdeztem, és játszott vele, ezt állította.)benőmenő írta:Az NFS után megint az Uncharted 2 elé ültem le. Most épp teherautókról kell lövöldözni, meg néha átugrani másikra. Persze néha Nate beleragad a sofőr fülkébe és így természetesen lehetetlen átugrani.
Bő 1400 játékból 43-at nem tudok megosztani, de ezek között vannak f2p-vackok, béták is. Érdekes, hogy az MS-játékok nincsenek a listán, de meglepne, ha az accountlinkelős AoE DE vagy a Halo: MCC menne.Botond írta:Még elég sokmindent nem lehet. De windowsba lépj be a te accoddal (amin a játkok és gamepass van) és voilá, nem?
/szerk: steamen van family sharing és ez a teljes lista PC-n, és ott se működik minden játékkal.
Frissült a Recsit PS5 oldala. A friss infó szerint a Recsit is kap 60FPS-es performance módot. Ezzel nullára csökkent a 30FPS-be kényszeritett jelenlegi ismert PS5 játékok száma
Ja, elég jó trend. Kíváncsi vagyok meddig tart ki, amíg a téjtrészinggel meg egyéb effektekkel és főbontás hajhászással megint a szarba tiporják a reszponzivitást.Moby írta:Frissült a Recsit PS5 oldala. A friss infó szerint a Recsit is kap 60FPS-es performance módot. Ezzel nullára csökkent a 30FPS-be kényszeritett jelenlegi ismert PS5 játékok száma
Kicsit ettől tartok én is, de hátha mégsem. Vagy legalább az alternatíva megmaradhatna, RT off 60 on!DanielT írta:Ja, elég jó trend. Kíváncsi vagyok meddig tart ki, amíg a téjtrészinggel meg egyéb effektekkel és főbontás hajhászással megint a szarba tiporják a reszponzivitást.
Ez a Chromecast with Google Tv cucc elég jó lett. Lényeg, hogy már appok is telepíthetőek, tehát Kodi stb player megoldva.
phpBB [media]
Legyen így, de azért én sejtem, hogy eza 60 ez sok játéknál esetleges lesz.Moby írta:Frissült a Recsit PS5 oldala. A friss infó szerint a Recsit is kap 60FPS-es performance módot. Ezzel nullára csökkent a 30FPS-be kényszeritett jelenlegi ismert PS5 játékok száma
Másrészt eddig itt is az a közvélemény hogy ha betonstabil aza 30, akkor jo. Engem amikkel játszok, pl nem annyira zavar, nem muktizom, nem kell pixelpontosan ugrani, stb
Én ezt használom megelégedéssel, ugyanazt tudja.DanielT írta:Ez a Chromecast with Google Tv cucc elég jó lett. Lényeg, hogy már appok is telepíthetőek, tehát Kodi stb player megoldva.
phpBB [media]
Csekklista szinten biztos, ahogy az iPhone 4 is ugyanazt tudja mint egy mostani csúcsteló. A valóságban viszont arra számítok, hogy sokkal gyorsabb, gusztusosabb és stabilabb eszköz lesz mint a Xiaomi megoldása.deep írta:Én ezt használom megelégedéssel, ugyanazt tudja.
[video]https://www.youtube.com/watch?v=lYDyFMADIy4[/video
Egyébként kapásból 4K Dolby Vision támogatású a Chromecast, amivel már kitépi a belét minden másnak kb.
kérdés pl a truehd/dtshd kimegy-e a hdmijén... a Xiaomi eszközeinek is ez a rákfenéje, pedig szívesen kvágnám a htpc-t egy ilyenér' :(DanielT írta:Ez a Chromecast with Google Tv cucc elég jó lett. Lényeg, hogy már appok is telepíthetőek, tehát Kodi stb player megoldva.
[video]https://youtu.be/9sj0UrJ-BeE[/video
Nemtom, nekem semmilyen külső genya nincs tévére dugva, mégis megy minden 4K Dolbyvision, apámfasza :DDanielT írta:Csekklista szinten biztos, ahogy az iPhone 4 is ugyanazt tudja mint egy mostani csúcsteló. A valóságban viszont arra számítok, hogy sokkal gyorsabb, gusztusosabb és stabilabb eszköz lesz mint a Xiaomi megoldása.
Egyébként kapásból 4K Dolby Vision támogatású a Chromecast, amivel már kitépi a belét minden másnak kb.
Tényleg? Hát hihetetlen mapaság már mit bele nem raknak egy szűk 1 éves csúcstévébe! Még egy 50 dolcsis univerzális eszköz se kell hozzá!Moby írta:Nemtom, nekem semmilyen külső genya nincs tévére dugva, mégis megy minden 4K Dolbyvision, apámfasza :D
Dehát pont ez a lényeg: az a tévé, amin van értelme Dolby Vision-nek, az amúgy is tudja.DanielT írta:Tényleg? Hát hihetetlen mapaság már mit bele nem raknak egy szűk 1 éves csúcstévébe! Még egy 50 dolcsis univerzális eszköz se kell hozzá!
Jó, a 4K Dolby példa a Xiaomi stick ugyanazt tudja kijelentésre ment válaszként.Moby írta:Dehát pont ez a lényeg: az a tévé, amin van értelme Dolby Vision-nek, az amúgy is tudja.
bárcsak CX jutott volna neked :PMoby írta:Nemtom, nekem semmilyen külső genya nincs tévére dugva, mégis megy minden 4K Dolbyvision, apámfasza :D
Mér? DTS miatt? Hátdenem. Én résen voltam :Darty írta:bárcsak CX jutott volna neked :P
Megjött a kedvem a játékhoz a Mafia után. Szal csapassuk!
Spoiler