Micsu írta:Olyan amit te se szerkesztettél ki :D
A PC-s játékoknak leáldozott
TasManXT írta:Egyébként a Cod alfa fasza nagyon, a 24 fős új fajta ground war pályák teljesen szarok, de legalább nem 64 fős. A kis pályákkal teljesen elégedett voltam, viszont felbasz, hogy nincs szeparálva az egeres és kontrolleres irányítás, és a crossplayt se lehet kikapcsolni az alfában. Jackfrags videójában ugye mondta is, hogy ő pécén tolja crossplay mellett... hát köszike.
Most csak playstation-ön van alpha. Semmi máson. Jackfrag is benne volt a meghívott youtuberek között, amikor a multiplayert bemutatta az activison, akkor nyomta pc-n. Most nem nyomja senki pc-n. Az előző codban az mw-ben is lehetett konzolon egér billezni, natívan támogatva volt, nem kellett semmi átalakító.
Köszi, ráraktam wichlistre (a Quernt).
Szerintem én még sosem csuktam össze.deep írta:Ilyen van bent cégnél, agyon tudnám verni lelkiismeretfurdalás nélkül, aki ezt az összecsukható designt kitalálta. Tucatszor csípte már be az ujjam és mindig rossz felé akarom hajtogatni. Rémálom.
Akarattal én se, de nyeklik nyaklik, úgy szar, ahogy van.aabyssx írta:Szerintem én még sosem csuktam össze.
Engem a játékok és performance érdekel, a mobilitás nem. Csak ettöl még én se szánnék rá idöt mostanság, így pénzt se.deep írta:Áruld már el, hogy ki venné ezt meg és miért?
Most erősen kíváncsi vagyok, hogy rtx3090 is ilyen hiánycikk lesz e a jövő héten. Meg ez a ps5/xss/xsx launch is izgi lesz. Lehet a móka kedvéért odamegyek az egyik mediamarkthoz venni egyet, megnézem mittud, aztán feldobom a netre egy húszassal többért.
Botond írta:Most erősen kíváncsi vagyok, hogy rtx3090 is ilyen hiánycikk lesz e a jövő héten. Meg ez a ps5/xss/xsx launch is izgi lesz. Lehet a móka kedvéért odamegyek az egyik mediamarkthoz venni egyet, megnézem mittud, aztán feldobom a netre egy húszassal többért.
Biztos szórakoztató lesz :DD
phpBB [media]
Szegények mit küzdöttek azért a rakás szarért... A tápkábele volt vállalható technikai színvonalú, azt meg a pénztár melletti sorban megvehették volna nyugiban.Moby írta:Biztos szórakoztató lesz :DD
[video]https://www.youtube.com/watch?v=OsKHrWiYu4U&feature=youtu.be[/video
Pedig simán volt olyan technikai színvolnalú, mint úgy kizárni a videót, hogy leveszed a tagzáró utolsó karakterét!DanielT írta:Szegények mit küzdöttek azért a rakás szarért... A tápkábele volt vállalható technikai színvonalú, azt meg a pénztár melletti sorban megvehették volna nyugiban.
Próbálom demonstrálni mennyire egyszerű, hátha Micsu mobilon is meg tudja oldani!Moby írta:Pedig simán volt olyan technikai színvolnalú, mint úgy kizárni a videót, hogy leveszed a tagzáró utolsó karakterét!
Jajj az install lemez meghajlott :PDanielT írta:Próbálom demonstrálni mennyire egyszerű, hátha Micsu mobilon is meg tudja oldani!
Én pont ugyanezt látom most is, itt is, csak nem fizikailag lökdösitek egymást.Moby írta:Biztos szórakoztató lesz :DD
https://www.youtube.com/watch?v=OsKHrWi ... e=youtu.be
VÉGRE! Már szarrá untam a 4K@60-as gagyizást!
Amikor a tömeggyártás alatt lévő - szintén közel zéró launch lineuppal rendelkező - termék első pár darabját tépik ki egymás kezéből a nyomik...Moby írta:Biztos szórakoztató lesz :DD
[video]https://www.youtube.com/watch?v=OsKHrWiYu4U&feature=youtu.be[/video
...akkor látszik ám, hogy milyen primitív még az emberiség...
Ha lett volna bármi@60 valamelyik konzolon, nekem nem lenne pécém...DanielT írta:VÉGRE! Már szarrá untam a 4K@60-as gagyizást!
[attachment=0]4k60.jpg[/attachmet]
Van benne vmi ;)Mekee írta:Én pont ugyanezt látom most is, itt is, csak nem fizikailag lökdösitek egymást.
Én se értem mi ez a nagy feszülés így 40 környékén hogy lesz e gépem launchra vagy nem? Én is akarok gépet fejleszteni (meg új konzolt is de az még ráér) de majd ha lesz minden és összeáll a setup megveszem, ha év vége akkor az, ha jövő év eleje akkor meg az lesz.
Ha lehet ugyanaz azonnal, ugyanannyiért, akkor miért legyen később?Micsu írta:Van benne vmi ;)
Én se értem mi ez a nagy feszülés így 40 környékén hogy lesz e gépem launchra vagy nem? Én is akarok gépet fejleszteni (meg új konzolt is de az még ráér) de majd ha lesz minden és összeáll a setup megveszem, ha év vége akkor az, ha jövő év eleje akkor meg az lesz.
Van > Lesz > Nincs
Egy nyomorult inkrementális pécéfejlesztésért persze nincs mit izgulni, de a PS4 -> PS5 azért jelentősebb ugrás, ha pl azt nézzük, hogy a Cyberpunk 2077 várhatóan hogy fog futni rajtuk. Nekem ez az idei cím.
BTW csak én nem találok rendelhető nextgenny Boxot? Mert ok, hogy a PS5 nem létezik, de azt már ki lehetett fizetni. Alza pl boxot nem is listáz, KV-nél is "érdeklődést" lehet leadni, stb.
Hivatalosan kedden indul a preorder.DanielT írta:BTW csak én nem találok rendelhető nextgenny Boxot? Mert ok, hogy a PS5 nem létezik, de azt már ki lehetett fizetni. Alza pl boxot nem is listáz, KV-nél is "érdeklődést" lehet leadni, stb.
Lehet az egész Xbox Series egy hoax :DDanielT írta:BTW csak én nem találok rendelhető nextgenny Boxot? Mert ok, hogy a PS5 nem létezik, de azt már ki lehetett fizetni. Alza pl boxot nem is listáz, KV-nél is "érdeklődést" lehet leadni, stb.
Itt az izgalmon meg a feszulesen volt/van a hangsuly, ;)DanielT írta:Ha lehet ugyanaz azonnal, ugyanannyiért, akkor miért legyen később?
Van > Lesz > Nincs
Egy nyomorult inkrementális pécéfejlesztésért persze nincs mit izgulni, de a PS4 -> PS5 azért jelentősebb ugrás, ha pl azt nézzük, hogy a Cyberpunk 2077 várhatóan hogy fog futni rajtuk. Nekem ez az idei cím.
Az meg h milyen jelentos a fejlesztes nezopont kerdese, attol fugg h pcn is ki honnan fejleszt (pl Zonak meg biztos jelentosebb ugras mint eg ps4-ps5), persze aki iden bevasarolt annak tan nem is erdemes :P
Azt a jelentos ugrast meg valahogy a bemutato alatt kurvara nem lattam, semmilyen tekintetben.
Hanem? :)Mekee írta:Én pont ugyanezt látom most is, itt is, csak nem fizikailag lökdösitek egymást.
Izgulni Mobyn kívül senki nem izgul szerintem... :D Félkómában reggel random elém ugrott az értesítés, rányomtam a vásárlás gombra, a releasekor meg elmegyek érte és felpókozom a robeszra. Not izgulás van here. Illetve most ugye kisebb gondom is nagyobb ennél.Micsu írta:Itt az izgalmon meg a feszulesen volt/van a hangsuly, ;)
Az meg h milyen jelentos a fejlesztes nezopont kerdese, attol fugg h pcn is ki honnan fejleszt (pl Zonak meg biztos jelentosebb ugras mint eg ps4-ps5), persze aki iden bevasarolt annak tan nem is erdemes :P
Azt a jelentos ugrast meg valahogy a bemutato alatt kurvara nem lattam, semmilyen tekintetben.
Én 1 napig izgultam, mert mikor hívtak nem tudtam felvenni utána nem értem el a KV ügyfélszolgálatot, de másnap visszahívtak, 20k oda befizetve. Az alzánál ugyan én is megvettem DT után, de ott rejtély, hogy jut-e a kezdőkészletből, nem tudom mennyi előrendelő volt.DanielT írta:Izgulni Mobyn kívül senki nem izgul szerintem... :D Félkómában reggel random elém ugrott az értesítés, rányomtam a vásárlás gombra, a releasekor meg elmegyek érte és felpókozom a robeszra. Not izgulás van here. Illetve most ugye kisebb gondom is nagyobb ennél.
Nekem ebben az volt az izgalom, hogy kérjem-e egyáltalán, amikor felhívtak. És még mindig nem tudom, hogy jó döntés-e. Vannak itt olyan játékok, amiknek a ps5 bc-je eléggé kérdőjeles. Emiatt izgalmasabb kérdés jelenleg az, hogy menthető-e a pró vagy sem.DanielT írta:Izgulni Mobyn kívül senki nem izgul szerintem... :D Félkómában reggel random elém ugrott az értesítés, rányomtam a vásárlás gombra, a releasekor meg elmegyek érte és felpókozom a robeszra. Not izgulás van here. Illetve most ugye kisebb gondom is nagyobb ennél.
A téma maga érdekes, de nem játszom semmivel. Ezen nem sokat fog változtatni a ps5 miatt sem. Sajnos.
Most akkor hívtak?! Engem miért nem, ha ugyanazon a napon rendeltük elő?Moby írta:Nekem ebben az volt az izgalom, hogy kérjem-e egyáltalán, amikor felhívtak. És még mindig nem tudom, hogy jó döntés-e. Vannak itt olyan játékok, amiknek a ps5 bc-je eléggé kérdőjeles. Emiatt izgalmasabb kérdés jelenleg az, hogy menthető-e a pró vagy sem.
Azért, mert én leadtam 13-án egy lemezesre és egy digitre, mivel még semmit nem lehetett tudni semmiről (valójában leadtam minden ps5 termékre ami megjelent a reveal utána boltban, összes kiegészítő, stb., biztos-ami-biztos alapon). A jún11-i reveal előtt nem lehetett digitre leadni rendelést, mert senki nem tudta, hogy lesz digit. Ezért a digit rendelések csak jún12-től indultak. A lemezes rendelések meg mittudomén, januárban. A lemezesekkel nem értek el májusig se, mire elfogyott a készlet, a digittel meg júniustól kezdtek. Én így a digittel benne voltam az elsők között.DanielT írta:Most akkor hívtak?! Engem miért nem, ha ugyanazon a napon rendeltük elő?
Ha belépsz a rendeléseid közé a KV oldalán, azt fogod látni, hogy a jún13-i rendelésed "Lemondott" állapotba került. Na ez azé van, meee nincs. Ezé nem hívtak se nem.
Szóval nem volt itt semmi izgalom, egy totttális véletlen, hogy lett gépem.
Ezt adtam le 13-án azzal a különbséggel, hogy az alsóban kettő gép volt. A lemezes nem jutott, azt kidobták belőle. Ennyi. Ezt az egészet én nem most intéztem.
Ezt adtam le 13-án azzal a különbséggel, hogy az alsóban kettő gép volt. A lemezes nem jutott, azt kidobták belőle. Ennyi. Ezt az egészet én nem most intéztem.
Spoiler
De mér?!?Moby írta:Azért, mert én leadtam 13-án egy lemezesre és egy digitre, mivel még semmit nem lehetett tudni semmiről (valójában leadtam minden ps5 termékre ami megjelent a reveal utána boltban, összes kiegészítő, stb., biztos-ami-biztos alapon).
Ez valami e-shop hack? Vagy ez az, amikor virtuálisan kitéped a másik kezéből az árut? :D
Azért, mert így még én dönthetek megjelenésig arról, hogy kell-e. Nem a majdani készlet fogja helyettem eldönteni, hogy kell-e. Vagy legalábbis júniusban még úgy gondoltam/tuk, hogy ez így lesz. Szeretem...nem, másképp fogalmazok: erős ígényem van arra, hogy befolyásom legyen az olyan dolgok alakulására, amik esetleg érintenek engem.aabyssx írta:De mér?!?
Ez valami e-shop hack? Vagy ez az, amikor virtuálisan kitéped a másik kezéből az árut? :D
Márészt én úgy gondolom, hogy a bolt is azért teszi ki előrendelhetőre, hogy logisztikailag valós helyzettel tudjon számolni. Ez nem egy buta dolog egyik fél részéről sem. Én és a bolt ezzel épp azt oldjuk meg, hogy az egymás kezéből kitepő helyzetek ne alakuljanak ki.
Ugy irod hogy lett geped, biztos hogy lesz?Moby írta:Szóval nem volt itt semmi izgalom, egy totttális véletlen, hogy lett gépem.
Ezt adtam le 13-án azzal a különbséggel, hogy az alsóban kettő gép volt. A lemezes nem jutott, azt kidobták belőle. Ennyi. Ezt az egészet én nem most intéztem.Spoiler
Nem került az semmiféle lemondott állapotba. Ott figyel.Moby írta:Ha belépsz a rendeléseid közé a KV oldalán, azt fogod látni, hogy a jún13-i rendelésed "Lemondott" állapotba került. Na ez azé van, meee nincs. Ezé nem hívtak se nem.
Akkor max videózok. Amúgy nem számítok erre, erősen leívelőben van a gazdaság.Moby írta:Biztos szórakoztató lesz :DD
Igen. Ettől biztosabbra nem lehet most konfigurálni.Micsu írta:Ugy irod hogy lett geped, biztos hogy lesz?
Mindegy. Hívni már nem fognak. Péntekig mentek ki a lemezesre a telefonok, szombattól a digitesek.DanielT írta:Nem került az semmiféle lemondott állapotba. Ott figyel.
Tele van anyázással minden fórum, mert rengeteg olyan előrendelőnek sem jutott az indulókészletből, akik hónapokkal ezelőtt leadták már a rendelést (ld. minket). Azok mind ott fognak tömörülni azokkal együtt, akik erről az egészről semmit nem tudnak. 2013-ban már júniusban le lehett foglalózni, pontos darabszámok ismertek voltak, stb, és így is hiány lett nyitásra, és így is cirkusz volt. Na majd akkor most mi lesz...Botond írta:Akkor max videózok. Amúgy nem számítok erre, erősen leívelőben van a gazdaság.
Ez az egész nem a vásárlók hülyesége, hanem a sony iszonyú balfaszsága.
Tegnap már kiadtak egy közleményt, hogy hát nagyons sajnálják az egész preorder körüli cirkuszt, meg lesz több gép, meg sallala, de szerintem ez is inkább az usákoknak szól, mer a gyártás az nem úgy van, hogy ha nagyon sajnáljuk, akkor holnapra találunk még egy csomó gépet a raktárban, csak úgy :) Elbaszták. Ebénázták. Elfaszoskodták. Úgy, mint az idén mindent. MINDENT. Az össze bemutatójukat, az egész kommunikácót, mindent elbasztak, amit csak lehetett.
Tegnap már kiadtak egy közleményt, hogy hát nagyons sajnálják az egész preorder körüli cirkuszt, meg lesz több gép, meg sallala, de szerintem ez is inkább az usákoknak szól, mer a gyártás az nem úgy van, hogy ha nagyon sajnáljuk, akkor holnapra találunk még egy csomó gépet a raktárban, csak úgy :) Elbaszták. Ebénázták. Elfaszoskodták. Úgy, mint az idén mindent. MINDENT. Az össze bemutatójukat, az egész kommunikácót, mindent elbasztak, amit csak lehetett.
2020tm
Majd azt hogy fogják sajnálni, amikor lejönnek az első cikkek arról, hogy rakták egymás nyakába a covidot a PS5-ért tülekedők...Egyébként a KV ezt is tök inteligensen kezelte. Felhívtak, megbeszéltük a részleteket, és közölték, hogy nincs személyes átvétel. Futár kihozza, az ő költségükre. Én sem szivesen mennék oda boxolni, hogy bejussak a gépemért.
Persze, csak elhetett volna ezt sokkal kulturáltabban intézni. Mondjuk nem az utolsó pillanatig visszatartani minden információt, meg ilyenek.Micsu írta:2020tm
Én ennél egyszerűbb módon szoktam megoldani az ilyen dolgokat. Általában mázlim van. Most is az lesz, csak még nem tudjuk, hogy mi a mázli, ha odamegyek és kapok, vagy ha odamegyek és nem kapok, de hamarosan megtudjuk.Moby írta:Tele van anyázással minden fórum, mert rengeteg olyan előrendelőnek sem jutott az indulókészletből, akik hónapokkal ezelőtt leadták már a rendelést (ld. minket). Azok mind ott fognak tömörülni azokkal együtt, akik erről az egészről semmit nem tudnak. 2013-ban már júniusban le lehett foglalózni, pontos darabszámok ismertek voltak, stb, és így is hiány lett nyitásra, és így is cirkusz volt. Na majd akkor most mi lesz...
Én inkább úgy látom egy ilyen szűkös launch szituban, hogy foglalsz valamit, amit nem fogsz átvenni, és ezért másnak - aki meg átvenné - már lehet, hogy out of stock lesz.Moby írta:Azért, mert így még én dönthetek megjelenésig arról, hogy kell-e. Nem a majdani készlet fogja helyettem eldönteni, hogy kell-e. Vagy legalábbis júniusban még úgy gondoltam/tuk, hogy ez így lesz. Szeretem...nem, másképp fogalmazok: erős ígényem van arra, hogy befolyásom legyen az olyan dolgok alakulására, amik esetleg érintenek engem.
Márészt én úgy gondolom, hogy a bolt is azért teszi ki előrendelhetőre, hogy logisztikailag valós helyzettel tudjon számolni. Ez nem egy buta dolog egyik fél részéről sem. Én és a bolt ezzel épp azt oldjuk meg, hogy az egymás kezéből kitepő helyzetek ne alakuljanak ki.
Nem foglalsz semmit. Akkor foglalsz valamit, ha leteszel érte pénzt. Amíg ez nincs, addig csak igényt jelzel. A kereskedő sem foglalja le neked addig.aabyssx írta:Én inkább úgy látom egy ilyen szűkös launch szituban, hogy foglalsz valamit, amit nem fogsz átvenni, és ezért másnak - aki meg átvenné - már lehet, hogy out of stock lesz.
Azért remélem a merkur kirakatában tudjuk majd figyelni, hogy hol tartanak a kiszállítások. Nosztalgikus lenne odajárni megint évekig, figyelni mikor jön a skodánk... vagyis PS5ünk.Moby írta:Nem foglalsz semmit. Akkor foglalsz valamit, ha leteszel érte pénzt. Amíg ez nincs, addig csak igényt jelzel. A kereskedő sem foglalja le neked addig.
Gari az mennyi így? Jövöre ugye 2 év alatt nem ússza meg a Sony, csak ha 100k alatt adja, nem a kereskedötöl kell venni plusz évet. És ha egyelöre hébe-hóba használnád, ne ketyegjen.DanielT írta:Ha lehet ugyanaz azonnal, ugyanannyiért, akkor miért legyen később?
Van > Lesz > Nincs
Egy nyomorult inkrementális pécéfejlesztésért persze nincs mit izgulni, de a PS4 -> PS5 azért jelentősebb ugrás, ha pl azt nézzük, hogy a Cyberpunk 2077 várhatóan hogy fog futni rajtuk. Nekem ez az idei cím.
Gyermekbetegségeknél is kiderülhet ez az, például, hogy a Sierra Leone-i példányokat jobb postafordultával visszaküldeni.
Nem mondom, hogy mindent eldöntö érvek, de ki lehet találni szempontokat.
Ha valakinek ez hobbija, biztos. :) Gari egyáltalán nem érdekel, ha tömeges a gáz úgyis cserélik 2 év múlva is. Ha meg nem akkor megforrasztom magamnak!Zóanagyvarázsló írta:de ki lehet találni szempontokat.
Befutott egy érdekes kérdés, én nem tudok rá válaszolni, Te igen, mivel te KITÉPTED MÁSOK KÉZÉBŐL A PS5-öt az alzán :DDDDanielT írta:Ha valakinek ez hobbija, biztos. :) Gari egyáltalán nem érdekel, ha tömeges a gáz úgyis cserélik 2 év múlva is. Ha meg nem akkor megforrasztom magamnak!
Ha felnyitod a rendelésed, melyik linket dobja be nálad?
Ezt?
Vagy ezt?
Hogyhogy nem látszik? Bemész a profilodban a megrendeléseidhez, és nincs ott?DanielT írta:A megrendelésnél ez nem látszik, de amikor vettem akkor a novemberi dátummal létezett csak.
Én most rákérdeztem náluk mailben, hogy az én vásárlásom melyik adagban lesz.Moby írta:Hogyhogy nem látszik? Bemész a profilodban a megrendeléseidhez, és nincs ott?
Hogy a pöcsmagba ne lenne ott. Csak az elérhető készletes verzióra visz a link, de most beazonosítottam mi történik.Moby írta:Hogyhogy nem látszik? Bemész a profilodban a megrendeléseidhez, és nincs ott?
Ezek alapján a Februári kontingensre is mutathat a rendelésem... ami azért érdekes, mert még 180k-ért volt fent a 185 helyett, annyira korán berendeltem aznap.
Hosszú lesz még ez a két hónap, ha mindennap végigsakkozzuk kinek és miért nem jut PS5. Azt viszont érzem, hogy csak oda kéne menni egy media markthoz nyitásra, hogy legalább egy lemezes PS5 legyen a topikban. Majd körbeadjuk, mint a lugasbanlambóvalcsapatás3at meg a lasszófaszkettőt.
Az én visszaigazoló mailemben levő link is a februárira mutat, de nekem is 180 volt még.DanielT írta:Hogy a pöcsmagba ne lenne ott. Csak az elérhető készletes verzióra visz a link, de most beazonosítottam mi történik.
Ezek alapján a Februári kontingensre is mutathat a rendelésem... ami azért érdekes, mert még 180k-ért volt fent a 185 helyett, annyira korán berendeltem aznap.
Megint Moby hozta fel, aki leszarja idén a gaminget, de főleg a PS5-öt.Botond írta:Hosszú lesz még ez a két hónap, ha mindennap végigsakkozzuk kinek és miért nem jut PS5. Azt viszont érzem, hogy csak oda kéne menni egy media markthoz nyitásra, hogy legalább egy lemezes PS5 legyen a topikban. Majd körbeadjuk, mint a lugasbanlambóvalcsapatás3at meg a lasszófaszkettőt.
Nem hogy inkább azon pörögnétek, hogy szerdán jön a castlestorm2 az epixtoreba! Meg switchre! Meg x1re! És végül de nem utolsó sorban azért jön PS4re is.DanielT írta:Megint Moby hozta fel, aki leszarja idén a gaminget, de főleg a PS5-öt.
Én ps5-öt nem veszek az alzán, mert nem is rendeltem nálunk júniusban sem, meg semmikor senem. Főleg azért, mert nem sony partnerek, így semmilyen bizodalmam sincs bennük ezen téren. A kérdés nem engem érint, nekem megvan a gépem. Egy ismerős kérdezte, aki szintén az alzától rendelt, aznap, amikor ti, amennyire tudom.DanielT írta:Megint Moby hozta fel, aki leszarja idén a gaminget, de főleg a PS5-öt.
Micsoda váratlan fordulat a bizalomban és a gép létezését illetően is a 3 nappal ezelőtti állapothoz képest!Moby írta:A kérdés nem engem érint, nekem megvan a gépem.
Moby 09.18.
"Nos, a konzolvilágnál a 06.13-án leadott rendelésem átkerült lemondott stáruszra. Úgy, hogy én nem mondtam le. Ezeknél(és máshol sem) olyan szinten nem lesz PS5, hogy ksőbb sem óhajtják ezek szerint a rendelést terljesíteni. LOL"
Mondjuk a Sony partnerség nem tudom mit jelent, de egy Alza méretűről feltételezném, hogy van némi piaci súlya és nem csak magyarországi szinten. Mindenesetre én viszont tényleg leszarom, hogy lesz vagy nem pedig nekem elsődleges platform, nem lesz mellette 8 db XSX...
Hallod Moby, ugy sincs mivel jatszani, azt javaslom probalj ra a rollercoaster tycoonra, jo lennel benne biztosan
Ja, ez legalább akkor váltás, mintha vki azt írná, hogy minden ami 60 fps alatt van az az állatoknak való, aztán meg a PS4et tenné meg fő platformjának!DanielT írta:Micsoda váratlan fordulat a bizalomban és a gép létezését illetően is a 3 nappal ezelőtti állapothoz képest!
Moby 09.18.
"Nos, a konzolvilágnál a 06.13-án leadott rendelésem átkerült lemondott stáruszra. Úgy, hogy én nem mondtam le. Ezeknél(és máshol sem) olyan szinten nem lesz PS5, hogy ksőbb sem óhajtják ezek szerint a rendelést terljesíteni. LOL"
Mondjuk a Sony partnerség nem tudom mit jelent, de egy Alza méretűről feltételezném, hogy van némi piaci súlya és nem csak magyarországi szinten. Mindenesetre én viszont tényleg leszarom, hogy lesz vagy nem pedig nekem elsődleges platform, nem lesz mellette 8 db XSX...
/szerk: és különben is csak 5 XSX, a másik három az XSS lesz!
Ne told fullba a Micsut kérlek :( Tegnap írtam le, hogy egy rendelésben volt a két gép, és hogy miért került lemondott állapotba. Ezt másnap tudtam meg, amikor felhívtak a másik gép miatt.DanielT írta:Moby 09.18.
"Nos, a konzolvilágnál a 06.13-án leadott rendelésem átkerült lemondott stáruszra. Úgy, hogy én nem mondtam le. Ezeknél(és máshol sem) olyan szinten nem lesz PS5, hogy ksőbb sem óhajtják ezek szerint a rendelést terljesíteni. LOL"
Én nem ezt írtam, hogy nem lesz az Alzának. Hanem azt, hogy nem látható, hogy mi lesz. Alzától azt veszem meg, ami van náluk szállíthatóban, minden más az nincs, mer amúgy minden gecit kiraknak a storeba, olyat is, ami teljesen esélytelen, hogy legyen. Lásd RTX3080, vagy bármi.DanielT írta:Mondjuk a Sony partnerség nem tudom mit jelent, de egy Alza méretűről feltételezném, hogy van némi piaci súlya és nem csak magyarországi szinten. Mindenesetre én viszont tényleg leszarom, hogy lesz vagy nem pedig nekem elsődleges platform, nem lesz mellette 8 db XSX...
Mivel rólad van szó nem lep meg, de én sehol nem írtam olyat, hogy nincs mivel játszani. Persze ha valaki gyerekkorában beoltottak értő olvasás ellen, akkor így is lehet értelmezni azt, hogy én nem játszok semmivel :DMicsu írta:Hallod Moby, ugy sincs mivel jatszani, azt javaslom probalj ra a rollercoaster tycoonra, jo lennel benne biztosan
Akkor bocsanatot kerek h felre ertelmeztem ezt a felre ertelmezheto kommented.Moby írta:Mivel rólad van szó nem lep meg, de én sehol nem írtam olyat, hogy nincs mivel játszani. Persze ha valaki gyerekkorában beoltottak értő olvasás ellen, akkor így is lehet értelmezni azt, hogy én nem játszok semmivel :D
“
#52107 Tegnap, 14:24
A téma maga érdekes, de nem játszom semmivel. Ezen nem sokat fog változtatni a ps5 miatt sem. Sajnos.”
Nyugika, csak ugye az a mókás hogy "nem lesz itt gép és egyébként is leszarom" VS "megvan a gépem, ánuszom relaxban". :DMoby írta:Ne told fullba a Micsut kérlek :( Tegnap írtam le, hogy egy rendelésben volt a két gép, és hogy miért került lemondott állapotba. Ezt másnap tudtam meg, amikor felhívtak a másik gép miatt.
Ennyi örömem hadd legyen már, ha az Alza át is b@szott. :D És ők nem szégyellősködnek 20 ezres foglalóval, levonták a teljes vételárat szállításostul!
"PlayStation 5 előrendelés foglaló (2. kör) | Konzolvilág"
Na ez mi. MIEZ!?! Mi. E.Z?! Wann ist második kör happenierung?!
szerk: Mindenesetre befizettem ezt is. Jöhet a következő, van még ahonnan ez jött!
Na ez mi. MIEZ!?! Mi. E.Z?! Wann ist második kör happenierung?!
szerk: Mindenesetre befizettem ezt is. Jöhet a következő, van még ahonnan ez jött!
Telefonon kerestek? Ott nem mondták, hogy mikor lesz a 2. kör? Majd amikor gyün? Mialóf?DanielT írta:"PlayStation 5 előrendelés foglaló (2. kör) | Konzolvilág"
Na ez mi. MIEZ!?! Mi. E.Z?! Wann ist második kör happenierung?!
szerk: Mindenesetre befizettem ezt is. Jöhet a következő, van még ahonnan ez jött!
Engem ugyan senki nem hívott E!!!! És ha már itt tartunk, szerintem te se vagy 10 éve!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! HÁTEZSMI!?!?!?!deep írta:Telefonon kerestek? Ott nem mondták, hogy mikor lesz a 2. kör? Majd amikor gyün? Mialóf?