EGGÉÉÉÉSZEN őrületes, hogy ezt így publikálják. Mármint az őrület az már alap, de egy hivatalos csekklistára venni az egy új szint.Mekee írta:Nagyon rég várt hír végre, nem kell hogy a filmek egy átgondolt koncepció alapján készüljenek, eleg megfelelni minden kritériumnak, és beletuszkooni az lmbtq alá, aztán oszkárbácsi meg meg is gyün.
A PC-s játékoknak leáldozott
Hát én most ezt nem így látom. Szerintem az AMD kivételesen tényleg kurvakényelmes pozícióban van. A konzolosdit ők nyerik ígyisúgyisamúgyis. A switcht azt elég sokan vmi mellé veszik, szóval lehet elmegy majd 100 millió belőle, de akkor az ugyanannyi eladás az amd-nek, szóval konzol pozíció az pipa. PC vonalon meg proci fronton még évekig övék a pálya, nem látni eredményét az intel arconpörgésének, kb annyi a sztori, hogy a 90%-os intel fölényt idő lebontani apránként, de bomlik folyamatosan és ehhez még erőlködniük sem kell. Az RDNA2 az kérdéses mit fog tudni, de innen már szerintem csak szándék kérdése, hogy hogyan árazzák a cuccaikat és akkor átveszik a középmezőnyt, vagy belátják, hogy vídia nagyon jól húzta meg a teljesítmény/ár mutatóját az új rtx-eknek és akkor csak alibiből lesznek jelen a piacon, mint eddig is.arty írta:Nem kényelmesek, csak ki kell találni, mit mondjanak. Valszeg óriási bajban vannak most, hogy az nvidia beszállt a konzolháborúba és megpróbált versenyképesen árazni, így az utolsó ütőkártya is elveszett.
Összességében szerintem hosszú évek óta most először van olyan helyzetban az amd, hogy jó nekik, ha bármit csinál maximum annyi történhet, hogy vagy marad az ami amúgy is jó, vagy mégjobb lesz. Ez biza kényelmes. Mondjuk ilyesmibe kényelmesedett bele a zintel is, szóval azé észnél kell lenni, de nagyot nem kell erőlködni, csak kényelmesen.
Nekem így elsőre nem is sikerült, sőt most másodikra se sikerül megfogalmazni, hogy ez mennyire őrületes valóban.DanielT írta:EGGÉÉÉÉSZEN őrületes, hogy ezt így publikálják. Mármint az őrület az már alap, de egy hivatalos csekklistára venni az egy új szint.
Már sony is bejelentette, hogy lesz 18 havi részletre netflixusában ps5. Csak hát esélyesen az ugyanúgy 25 dodót jelent deviszont játékok nélkül. Érdekes évtized elébe tekintünk az egyszer biztos.arty írta:Brutttális. Netflixusában ez szvsz tarolni fog és MS számokban "ott lesz". Annak örülök, hogy esetleg lesz végre verseny* de nem örülök, hogy így. Ez a klasszikusan vett játszás vége.
Aki máshogy látja: nézze meg a netflixen a star wars V-t, aztán lehet csendben elballagni. (MONDOM KUSSBAN! NEM ÉRDEKEL, HOGY TÉGED(!!!!!) NEM ÉRDEKEL AZ SW5!)
*retvedéksony-nál genvégére, 15 év után meg lehet venni elég sok plusban már "birtokolt"(LOL) játékot (akkor is, ha van aktiv előfizetésed), illetve ugye már a neved is megváltoztathatod (ha nem érdekelnek a korábban megvett tartalmaid, amiket esetleg ezzel elbuksz(LOL2), szóval látszik, hogy érzékelnek valami versenyfélét, ahogy jön az új gen és a maguk totttttálisan inkompetens japán módján tesznek is a győzelemért :D :D :D
Az aranyozott PS5 ára már ismert, a nem aranyozotté vajon kiderül azelőtt, hogy a kasszánál elkérik a mastercardot? :)
Én nem tudok semmilyen bejelentésről. Pedig szokott küldeni a sony minden szarról az usa fiókomra (az előrendelésről is kaptam).Botond írta:Már sony is bejelentette, hogy lesz 18 havi részletre netflixusában ps5.
Specsheet, meg flops alapján az S-ben egy 5500XT (~GTX1660) utód lesz hardveres RT-vel.
Akkor lehet nem sony official csak az amcsi retailek gondolkoztak előre, de amcsi hír siteokon már több helyen megemlítették, hogy lesz 18 havi részletre PS5.Moby írta:Én nem tudok semmilyen bejelentésről. Pedig szokott küldeni a sony minden szarról az usa fiókomra (az előrendelésről is kaptam).
Hunvanez?Botond írta:Már sony is bejelentette, hogy lesz 18 havi részletre netflixusában ps5.
Új DeS shot:
Kizártnak tartom jelen állapotban ismerve azt, hogy a sony meg küldözgetni a leveleket, hogy ha akarok maganak egyáltalán ps5-öt, akkor rendeljem elő (mer különben nem lesz, ezt nyilván nem írja le). Illetve lehet, hogy lesz, majd jövő ilyenkor. Mármint részletre.Botond írta:Akkor lehet nem sony official csak az amcsi retailek gondolkoztak előre, de amcsi hír siteokon már több helyen megemlítették, hogy lesz 18 havi részletre PS5.
Ez is jon mindent megvalto xssen gamepassbanDanielT írta:Új DeS shot:
Tegnap az all access hype kapcsán össze-vissza klikkelgettem a neten és néztem csomó siteot, hogy miket írnak netflixusában erről, de ezek mind általam sose látogatott siteok, szóval most nem tudom rekonstruálni a dolgot, de pl itt is szerepel, hogy: "That ties in with a recent rumour published by DualShockers on 24th August 2020 which suggested that Best Buy's website has the PS5 price pegged at $499 in the US, and that customers would be offered 18-month financing options."DanielT írta:Hunvanez?
Amiből kiderül, hogy mégiscsak az van, amit Moby is sugallt, hogy ez nem official sony részletre vásárlás ajánlat, hanem az egyik retailer, konkrétan a best buy adja majd 18 hónap részletre, ahogy anno nálunk a telekomnál is be lehetett részletre húzni a currgent. Amiket tegnap olvastam ott a bestbuy nem volt kiemelve, sry.
Ja, mai guglizás alapján retailer ajánlat, nem sony.Moby írta:Kizártnak tartom jelen állapotban ismerve azt, hogy a sony meg küldözgetni a leveleket, hogy ha akarok maganak egyáltalán ps5-öt, akkor rendeljem elő (mer különben nem lesz, ezt nyilván nem írja le). Illetve lehet, hogy lesz, majd jövő ilyenkor. Mármint részletre.
Ja, amúgy eladó az XOX-em, Szal ha valaki keres, akkor szóhattok, hogy van :D
Hú, erősen elgondolkodom!Moby írta:Ja, amúgy eladó az XOX-em, Szal ha valaki keres, akkor szóhattok, hogy van :D
Spoiler
2080 tíájod nincs eladó?Moby írta:Ja, amúgy eladó az XOX-em, Szal ha valaki keres, akkor szóhattok, hogy van :D
Került felesleges 60ezred, vagy mennyire verte le a 3070es az árát annak az antikvitásnak? Az 1080tiájt vajon mennyiért tudom elsütni majd? Vagy nem is érdemes árulni, adjam postára random vkinek a topikban, aki esetleg gyűjt római kori leleteket? :DZóanagyvarázsló írta:2080 tíájod nincs eladó?
Nekem jöhet :DBotond írta:Került felesleges 60ezred, vagy mennyire verte le a 3070es az árát annak az antikvitásnak? Az 1080tiájt vajon mennyiért tudom elsütni majd? Vagy nem is érdemes árulni, adjam postára random vkinek a topikban, aki esetleg gyűjt római kori leleteket? :D
Lecserélem a kölyköknek egy XSS-re, ne pöcsmörögjenek szegények a btöltésekkel már, ha már van quick resume meg ilyenek. Nyomhassák réjtrészelve a májnkráftot! :)Botond írta:Került felesleges 60ezred, vagy mennyire verte le a 3070es az árát annak az antikvitásnak? Az 1080tiájt vajon mennyiért tudom elsütni majd? Vagy nem is érdemes árulni, adjam postára random vkinek a topikban, aki esetleg gyűjt római kori leleteket? :D
Segitek mert jo arc vagyok, van olyan hogy bongeszesi elozmeny :PBotond írta:Tegnap az all access hype kapcsán össze-vissza klikkelgettem a neten és néztem csomó siteot, hogy miket írnak netflixusában erről, de ezek mind általam sose látogatott siteok, szóval most nem tudom rekonstruálni a dolgot, de pl itt is szerepel, hogy: "That ties in with a recent rumour published by DualShockers on 24th August 2020 which suggested that Best Buy's website has the PS5 price pegged at $499 in the US, and that customers would be offered 18-month financing options."
Amiből kiderül, hogy mégiscsak az van, amit Moby is sugallt, hogy ez nem official sony részletre vásárlás ajánlat, hanem az egyik retailer, konkrétan a best buy adja majd 18 hónap részletre, ahogy anno nálunk a telekomnál is be lehetett részletre húzni a currgent. Amiket tegnap olvastam ott a bestbuy nem volt kiemelve, sry.
Nem a 3070 verte le az árát, hanem az XSS. Szerintem ha 65-ért elmegy, az már jónak számít. Annyiért mindenestre odaadom, ha valaki el akarná vinni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy bárki is akarná :)Botond írta:Került felesleges 60ezred, vagy mennyire verte le a 3070es az árát annak az antikvitásnak? Az 1080tiájt vajon mennyiért tudom elsütni majd? Vagy nem is érdemes árulni, adjam postára random vkinek a topikban, aki esetleg gyűjt római kori leleteket? :D
Mindent megvesznek csak olyan aron kell adni, en 1 nap alatt adtam el a ps3t pedig azt hittem sose megy el :PMoby írta:Nem a 3070 verte le az árát, hanem az XSS. Szerintem ha 65-ért elmegy, az már jónak számít. Annyiért mindenestre odaadom, ha valaki el akarná vinni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy bárki is akarná :)
Annyi eladó van, mint a szemét. Ok, ha kitenném két tábla csokiért, biztos tele lenne a postaládám, de nem vagyok én vöröskereszt :)Micsu írta:Mindent megvesznek csak olyan aron kell adni, en 1 nap alatt adtam el a ps3t pedig azt hittem sose megy el :P
Ez egy zseniális találmány. Viszont az otthoni gépen néztem, most meg a csajomnál vagyok a város másik végén a céges laptoppal. Tudom-tudom mindig csak a kifogásokat gyártom, de én már csak ilyen vagyok. Amikor erre hozod a megoldást, akkor majd azért azt is benyomom, hogy én biza shutdown előtt törlöm a picsába a böngészési előzményt amúgy.Micsu írta:Segitek mert jo arc vagyok, van olyan hogy bongeszesi elozmeny :P
Szerintem Zó a nem létező 2080tiájod venné át 65ért, nem az x1xet. :)Moby írta:Nem a 3070 verte le az árát, hanem az XSS. Szerintem ha 65-ért elmegy, az már jónak számít. Annyiért mindenestre odaadom, ha valaki el akarná vinni. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy bárki is akarná :)
Botond írta: Amikor erre hozod a megoldást, akkor majd azért azt is benyomom, hogy én biza shutdown előtt törlöm a picsába a böngészési előzményt amúgy.
Egy ner lovagnak ezt meg kell tenni :p De en mondom jo arc vagyok, van inkognito mod erre meg :P
Halozni :PBotond írta:Szerintem Zó a nem létező 2080tiájod venné át 65ért, nem az x1xet. :)
Ha lemegy a sok halo a destinyt ki ne hagyjatok :D
Azé én úgy láttam, hogy te se kevesebb uniós pénzt karmoltál le a költségvetésből, mint én. ;) Csak tájházra, nem szőlőtelepítésre. ;) Szóval a nerlovagozás minimum indokolatlan, vagy erős önkritikai éllel kellene tolni.Micsu írta:Egy ner lovagnak ezt meg kell tenni :p De en mondom jo arc vagyok, van inkognito mod erre meg :P
Azt külön szorgalmi feladatként elvitte magával Zó és ő küzd vele. Nekem elveim vannak, én fps-ért pénzt nem adok, ami bekerül a ganépasszba az hadd szóljon, de itt a vége.Micsu írta:Halozni :P
Ha lemegy a sok halo a destinyt ki ne hagyjatok :D
Még jo hogy nem latsz mindent :DBotond írta:Azé én úgy láttam, hogy te se kevesebb uniós pénzt karmoltál le a költségvetésből, mint én. ;) Csak tájházra, nem szőlőtelepítésre. ;) Szóval a nerlovagozás minimum indokolatlan, vagy erős önkritikai éllel kellene tolni.
Hatranyos helyzetu telepuleseken elok mar csak igy vannak :P
de nem egy sima 5500xt ...benőmenő írta:x vs s
Specsheet, meg flops alapján az S-ben egy 5500XT (~GTX1660) utód lesz hardveres RT-vel.
szeparált ram, a cpu lasabb, tehát a fizika is lasabb lesz (lol), az AI butább (lol2), a.. a... VAGY! lehet h mégis ez lesz a baseline ;) csak párszáz megaherc, kitérdekel! nyáron a ps5ben is lassabb ugyis.... :( tényleg nem értem h a cpu miért nem lett ua., legalább.... hamár a magszám maradhatott...
a quick resume nem lesz bugos, mint volt a sleep a currgenben? tehát hogy szaggatdadog a játék, rendes rebootig? ;) vagy szopjanak csak a kölkök, későbbi pécés életre készülve?Moby írta:Lecserélem a kölyköknek egy XSS-re, ne pöcsmörögjenek szegények a btöltésekkel már, ha már van quick resume meg ilyenek. Nyomhassák réjtrészelve a májnkráftot! :)
Tehát tartsam inkább meg nekik azt, ami (ezek szerint) biztosan bugos, mert az jobb, mint amiről nem tudjuk, hogy bugos-e? Vagy mit javasolsz:arty írta:a quick resume nem lesz bugos, mint volt a sleep a currgenben? tehát hogy szaggatdadog a játék, rendes rebootig? ;) vagy szopjanak csak a kölkök, későbbi pécés életre készülve?
Azt mondja Moby a pesszimista, hogy “ennél rosszabb már nem is lehet“, mire az örök optimista Arty egyből kontráz: “de lehet!”...Moby írta:Tehát tartsam inkább meg nekik azt, ami (ezek szerint) biztosan bugos, mert az jobb, mint amiről nem tudjuk, hogy bugos-e? Vagy mit javasolsz:
Nagyon-nagyon durva és szerintem gusztustalan. Én híve vagyok az egyenlőségnek, munkában és magánéletben is kb. ugyanúgy hallgatok meg mindenkit, több női vezetőt választottam/emeltem ki munkám során stb.DanielT írta:EGGÉÉÉÉSZEN őrületes, hogy ezt így publikálják. Mármint az őrület az már alap, de egy hivatalos csekklistára venni az egy új szint.
De ellenzem a manipulációt és az agymosást. És ez az.
Amúgy játékfejlesztésben ennél is durvább, több száz pontos checklistek vannak - igen Moby, egész véletlenül insider vagyok -, ahol azok vannak sorra véve, hogy milyen elemeket kell a játéknak tartalmaznia, hogy "sikeres" legyen. Nem csak az van benne, hogy legyen választható női hős, meg legyenek arénafos elemek, meg openworld elemek, meg milyen színvilág a menő stb., hanem még olyanok is szerepelnek benne, hogy a sajtó miket szokott kiemelni reviewban, mikről csinálnak a youtuberek videókat. Kötelezően befektetői nyomására bele kell erőltetni olyanokat, aminek semmi keresnivalója ott. Így lesz középkori, európai cuccban fekete bőrű, magas rangú hadvezér, meg így lesz egy sztoris, questes játékból multiplayer arénafos stb. Csak ezeket nem publikálják. Durva, hogy ezt a filmeset igen.
Botond írta:Azt mondja Moby a pesszimista, hogy “ennél rosszabb már nem is lehet“, mire az örök optimista Arty egyből kontráz: “de lehet!”...
LOL, pár lappal odébb még jó volt a gyereknek az XOX is, nem kell másik.Moby írta:Lecserélem a kölyköknek egy XSS-re, ne pöcsmörögjenek szegények a btöltésekkel már, ha már van quick resume meg ilyenek. Nyomhassák réjtrészelve a májnkráftot! :)
Ez nem is hullámvasút, hanem szeizmográf. :D
XSX-re most sem cserélném. Azé a gyerekeknek nem feltétlenül kell kétszzázezres konzol. Azóta gyött egy olcsó, de jobb laternatíva.aabyssx írta:LOL, pár lappal odébb még jó volt a gyereknek az XOX is, nem kell másik.
Ez nem is hullámvasút, hanem szeizmográf. :D
XSS, nem kérdés, csak ne engedd nekik a quick resumét :D (eleve, 512-es SSD-d lesz! ;) )Moby írta:Tehát tartsam inkább meg nekik azt, ami (ezek szerint) biztosan bugos, mert az jobb, mint amiről nem tudjuk, hogy bugos-e? Vagy mit javasolsz:
én árulni se merem a XOX-ot, már 1 hete néztem és annyi eladó volt h sose találnák meg a gépem ugyse a vevők....
Botond :D :D
Pedig szerintem sokkal jobb ez így, nyiltan, nyílt igényekkel, mint dühből, dacból, odaszarva a padlóra magamutogatni. Aki ezen fennakad, az mit várt? Társadalmi egyeztetést róla?aabyssx írta:Nagyon-nagyon durva és szerintem gusztustalan. Én híve vagyok az egyenlőségnek, munkában és magánéletben is kb. ugyanúgy hallgatok meg mindenkit, több női vezetőt választottam/emeltem ki munkám során stb.
De ellenzem a manipulációt és az agymosást. És ez az.
Amúgy játékfejlesztésben ennél is durvább, több száz pontos checklistek vannak - igen Moby, egész véletlenül insider vagyok -, ahol azok vannak sorra véve, hogy milyen elemeket kell a játéknak tartalmaznia, hogy "sikeres" legyen. Nem csak az van benne, hogy legyen választható női hős, meg legyenek arénafos elemek, meg openworld elemek, meg milyen színvilág a menő stb., hanem még olyanok is szerepelnek benne, hogy a sajtó miket szokott kiemelni reviewban, mikről csinálnak a youtuberek videókat. Kötelezően befektetői nyomására bele kell erőltetni olyanokat, aminek semmi keresnivalója ott. Így lesz középkori, európai cuccban fekete bőrű, magas rangú hadvezér, meg így lesz egy sztoris, questes játékból multiplayer arénafos stb. Csak ezeket nem publikálják. Durva, hogy ezt a filmeset igen.
Lenne értelme? Naugye. És akkor marad a hallgatás, vagy a dühből, dacból, stb. Igen, lehet mondani, hogy dehát ez kényszer. Ment ez demokratikus eszközökkel valaha? Menne? Az emberiségre továbbra sem a koronavírus vagy a SARS veszélyes, hanem saját maga. Inkább legyen rákényszerítve ha kell, minden iparágra, mint a tüntetések, meg a többi szar.
Amikor a Zómódszer is megbukik, mert túl kapkodós:
Spoiler
Poénból megnéztem az új Bill&Tedet - senkinek sem ajánlom.
Arra voltam csak kiváncsi, hogy benne lesz-e a f4g poén:
Szerintetek benne volt?
Arra voltam csak kiváncsi, hogy benne lesz-e a f4g poén:
phpBB [media]
Szerintetek benne volt?
Pénzt azért én se adtam, f2p konfettifos, opcionális fizetős kiegekkel.Botond írta:Azt külön szorgalmi feladatként elvitte magával Zó és ő küzd vele. Nekem elveim vannak, én fps-ért pénzt nem adok, ami bekerül a ganépasszba az hadd szóljon, de itt a vége.
Remélem ez fake.Moby írta:Amikor a Zómódszer is megbukik, mert túl kapkodós:Spoiler
Kíváncsi vagyok mit mutatnak ma ubiék. Nem hiszem meg tudnak bármivel lepni, de bíztatásként tegnap az anno history collectiont behúztam náluk, mert éppen akciós vót!Moby írta:Amikor a Zómódszer is megbukik, mert túl kapkodós:Spoiler
Kint vannak a FE 30x0-ek, a szerencsések már bontogatják.... pofázni róla persze csak limitáltan lehet... picsába
phpBB [media]
Kerestem ma egy festékboltot. Ez útba esett, aztán megláttam a legfontosabb paramétert alul. Komolyan mondom ezt NEM HISZEM EL.
Egyébként örülök, hogy kiírták büszkén, mert így legalább gyorsan kereshettem másikat.
Egyébként örülök, hogy kiírták büszkén, mert így legalább gyorsan kereshettem másikat.
Ezek a founders karik gecijol neznek ki ellenben a custom karikkal, nagyreszuk hanyinger.eje75 írta:Kint vannak a FE 30x0-ek, a szerencsések már bontogatják.... pofázni róla persze csak limitáltan lehet... picsába
[video]https://www.youtube.com/watch?v=e2q1xAQ9Fjk[/vide]
:DDanielT írta:Kerestem ma egy festékboltot. Ez útba esett, aztán megláttam a legfontosabb paramétert alul. Komolyan mondom ezt NEM HISZEM EL.
nők vezetic pic
Egyébként örülök, hogy kiírták büszkén, mert így legalább gyorsan kereshettem másikat.
a női festők mind itt vásárolnak, szóval nélküled is jól elvannak!!!!!44
teszt van már valahol, ahol kiderül, hogy életszerűbb helyzetben csak +30-40% és nem +80-100?eje75 írta:Kint vannak a FE 30x0-ek, a szerencsések már bontogatják.... pofázni róla persze csak limitáltan lehet... picsába
Fő az optimizmus!arty írta:teszt van már valahol, ahol kiderül, hogy életszerűbb helyzetben csak +30-40% és nem +80-100?
"[...] the review NDA dates (14th for FE, 17th for board partners) [...]" Ma még csak unboxingok vannak.arty írta:teszt van már valahol, ahol kiderül, hogy életszerűbb helyzetben csak +30-40% és nem +80-100?
Más: most direkt nézem NFS alatt mennyit bírnak a DS4-ek és a régebbi kék V1-es a szokásos 5-6 órát nagy nehezen, a V2-es fehérrel viszont 11 óra játéknál váltottam, este 20 óránál álltam meg és még mindig 25%-ra írta az akksit.
Pedig megy a rezgés (offroad futamon állandóan, rohadt idegesítő) és a lightbart se volt még kedvem állítgatni, szóval max fényerőn megy az is.
ha valami túl szép, hogy igaz legyen ... ;)Botond írta:Fő az optimizmus!
benő: jójó, de mindig kiszivárog minden :) nehogymár nincs sehol egy ellopott kártya senkinél! :D
Berántotta mindenki? Milyen?
https://store.steampowered.com/app/609920/Hotshot_Racing/
bétás, outrun és daytona kedvelő influencer dícsérte
5800ft
nem epiksztóros
mi kell még?*
én lehet bevállalom.... (legroszabb esetben refund, rohadék steam!!!)
*titkon konzolos kiadásól, fizikai formátumban álmodom ;)
psn - 4800ft plusoknak, de ha szar, nincs refund :D
xbox - 5500ft
https://store.steampowered.com/app/609920/Hotshot_Racing/
bétás, outrun és daytona kedvelő influencer dícsérte
5800ft
nem epiksztóros
mi kell még?*
én lehet bevállalom.... (legroszabb esetben refund, rohadék steam!!!)
*titkon konzolos kiadásól, fizikai formátumban álmodom ;)
psn - 4800ft plusoknak, de ha szar, nincs refund :D
xbox - 5500ft
Te... ez valami förtelem bóvlinak néz ki... értem én, hogy vágysz a műfajra de ez nem fog pótolni semmit.arty írta:Berántotta mindenki? Milyen?
https://store.steampowered.com/app/609920/Hotshot_Racing/
bétás, outrun és daytona kedvelő influencer dícsérte
5800ft
nem epiksztóros
mi kell még?*
én lehet bevállalom.... (legroszabb esetben refund, rohadék steam!!!)
*titkon konzolos kiadásól, fizikai formátumban álmodom ;)
psn - 4800ft plusoknak, de ha szar, nincs refund :D
xbox - 5500ft
Dt, Desperadost elengedted vegleg?
Nme szívesen beszélek róla. :DDMicsu írta:Dt, Desperadost elengedted vegleg?
Egyébként végleg nem. Múltkor már annyira akartam, hogy odavittem a PS-t az íróasztalra és rákötöttem a monitorra, mert tévén ez a műfaj nem komfortos. Egész jól haladtam is, de annyira frusztrálóan béna vagyok, hogy fáj. Gyakorlatilag minden lépést 5x minimum megismételek, mire épp összejön, aztán ugyanígy tovább a következőkkel.
Nemtom mi lesz vele...
Már mindenhol unboxolják a Boneokat ma... PS5-öt meg még csak renderen láttunk. Zseniális.
A Ubisoft képes volt odaadni a PoP- SoT remake-et az indai techsupportos garázscégnek...hogy romolna meg az összes befőttjük, a cefréjük meg penészedjen meg!
phpBB [media]
Ez a god's&monsters szégyen nélkül nyúlt le mindent a Zelda:BOTW-ből, de ezzel együtt is tetszik. Én ezt játszanám.
és működnek is azok a konzolok?DanielT írta:Már mindenhol unboxolják a Boneokat ma... PS5-öt meg még csak renderen láttunk. Zseniális.
Kibelezett műanyagot kapott az összes unboxingos.Kandurex írta:és működnek is azok a konzolok?
Irónia akart lenni, a ms felszopásra...benőmenő írta:Kibelezett műanyagot kapott az összes unboxingos.
az üres dobozokra gondolsz? Mert azokat aztán boxolhatják.DanielT írta:Már mindenhol unboxolják a Boneokat ma... PS5-öt meg még csak renderen láttunk. Zseniális.
Ebben a helyzetben nem az MS-en kéne ironizálni szerintem, miután a ps topikokban boxartokra megy a matyizás, meg ilyen rendkívül fontos témák keringenek.Kandurex írta:Irónia akart lenni, a ms felszopásra...
Egyik se jó, nem az a lényeg, hanem, h hol tartunk. Szánalom mindkét nagy brand.Moby írta:Ebben a helyzetben nem az MS-en kéne ironizálni szerintem, miután a ps topikokban boxartokra megy a matyizás, meg ilyen rendkívül fontos témák keringenek.
Micsu írta:[video]https://www.youtube.com/watch?time_continue=5&v=xpTF89_fCyc&feature=emb_title[/vide]Qwa jó... holnap kipróbálom... Neked megy?
Ehhez mit szólsz Eje?
És nem...nem csak rémálom volt. De legalább nem kell kávé ma reggel.