Moby zabálta az árnyékhullós Ölőzóna multiját és a Knacket is, szóval nála a PS5 komoly helyzeti hátrányból indul, és nem csak 2020 miatt. Én azzal is beérném, ha jobban látszana, hogy mi jön, mert így jövőre is kérdéses, hogy mi lesz a nagy dobás. Talán a PS5 Próig kijön a GoW 2.benőmenő írta:Üdv itt!
Mindenképp éprdemes kivárni, mert se a konzolok pontos árát nem tudja még senki, sem pedig azt mit tudnak majd az új RTX-ek, meg Radeonok és persze milyen áron. Továbbá még idén jönni fognak az új desktop Ryzenek is.
200k-ra már elhiszem hogy itthon sokan szívni fogják a fogukat egy konzolért, de ha megnézed egy épkézláb mainstream gpu is már 100k felett van, és akkor még szó nincs mászterrészelős Tíájról.
Egyébként nem is értem mit vár mindenki launchra. Tényleg annyira hiányzanak az ilyen Ryse, Ölőzóna, Resistance meg Knack, szintű cuccok? Majd úgy is jön 1-2 éven belül egy mászthev gigaex mindenkinek Playstationre, és majd akkor ugyanúgy venni fogja itt mindenki, ahogy eddig is.
A PC-s játékoknak leáldozott
Tom írta:Hali mindenkinek!
Bocsi a zavarásért. Csak gondoltam beregelek és köszönök, ha már olvasgatom a fórumot egy ideje. Meg lehet 20 év után újra összerakok majd gépet játékra, ha az új konzolok tényleg 200.000+ba lesznek és lehet kérnék majd segítséget mit érdemes és mit nem venni, ha nem gond. Ti tervezitek a 3000 nvidia sorozattal új gép összerakását vagy van mindenkinek egy jó alap és csak gpu-t cseréltek?
Nem akarok elsőre két kommentet spammolni szóval ebbe írnám.
Moby#50182: "de hogy a sony sem tudott letenni eddig semmit megjelenésre úgy, hogy az elmúlt 2 évi termésük a lószarral egyenlő".
Ez azért elég költői túlzás. Ezeket jelentette meg 2018 óta a sony:
Detroit: Become Human
God of War
Spider-Man
Concrete Genie
Days Gone
Death Stranding
MediEvil
Dreams
Ghost of Tsushima
The Last of Us Part II
Persze ízlések és pofonok, de ezek elég jó játékok voltak majdnem mind.
Vs valóság:
Detroit - nem, ez több, mint 2 éves
God of War - nem, ez több, mint két éves
Spider-man - igen, ez jóvót
Concrete Genie - LOL (megvan, deminek)
Days Gone - igen, ez jó volt
Death Stranding - igen, ez jó vót, csak ez nem sony játék, szal nem
Medievil - LOL (a demója is egy fosvót)
Dreams - LOL ewmbert nem ismerek, akinek meglenne, merminek
GoT - igen, ez jóvót
TLoUP2 - haljonmegNeilDruckmann
Szal ja. Volt egy nagyon de nagyon jó játék, am sajnos nagyon sokáig is készült (GoT), meg volt még egy nagyon jó, ami szintén nagyon sokáig készült, éshát a mai napig nincs igazán kész(Days Gone). Meg a szopókember, ami nekem tényleg bejött, bár itt azért nem ment nagyot (mondjuk a GoT sem sajnos). Szal ezektől eleve jóóóóó sokáig nem látunk majd semmit, éééééés így ennyi volt a currgen hajrá. Szerintem ez elég lufasz teljesítmény volt, akárhonnaisnézem.
Nem tudom mihez képest sok a 200k egy konzolért amit 3-5-7 évre vesz az ember (akinek nagyon nagy tétel a 200k az vegye hétre) amikor telefonból 200k már évek óta középkategória.
De ahgy mondtam a baj nem is annyira azzal van, ami eddig történt, hanem azzal, ami a PS5-höz be van jelentve launchra. Azaz semmi. Szopókember standalone DLC. Ez mind. Ehhez képest egy Knack3-ért ölni tudnék. Ölőzónáért mondjuk nem, de egy HZD2*-vel indulásra ki tudnának engesztelni. De nem lesz abból semmise, majd 2021 végén.
/*elnézést kérek, egy HFW-el.
/*elnézést kérek, egy HFW-el.
Nem sok érte. Legyen jó, és nincs azzal a 200K-val semmi baj. De a 200-ba nem férhet bele az, hogy lukat kelljen rá fúrnom, ha nem akarom, hogy üvöltsön. Nem kérem, hogy 130-ért legyen jó. Ez nyilván nem reális elvárás.Necro írta:Nem tudom mihez képest sok a 200k egy konzolért amit 3-5-7 évre vesz az ember (akinek nagyon nagy tétel a 200k az vegye hétre) amikor telefonból 200k már évek óta középkategória.
Új Ratchet meg DeS remake is lesz azért. Meg talán egyszer elkészül majd a GT 7 is.Moby írta:De ahgy mondtam a baj nem is annyira azzal van, ami eddig történt, hanem azzal, ami a PS5-höz be van jelentve launchra. Azaz semmi. Szopókember standalone DLC. Ez mind. Ehhez képest egy Knack3-ért ölni tudnék. Ölőzónáért mondjuk nem, de egy HZD2*-vel indulásra ki tudnának engesztelni. De nem lesz abból semmise, majd 2021 végén.
/*elnézést kérek, egy HFW-el.
De arról egyelőre nincs szó, hogy a recsit jönne launchra. A DeS meg semmilyen szinten nem sony játék megintcsak. Sem az eredetije, sem a remake. Bár sokan úgy beszélnek a bluepointról, mintha sony stúdió lenne, de sajnos nem az, és ez egy rohadt nagy hiba a sonytól.benőmenő írta:Új Ratchet meg DeS remake is lesz azért. Meg talán egyszer elkészül majd a GT 7 is.
Mivel új vagy, ezért oké legyen, csak neked leírom, egyszer az életben: oké, a lasszófasz kettőt adom. Egy kibaszottul igényes és melós FOS, amit egész életemben gyűlölni fogok. Szóval azért haljon csak meg Neil Druckmann! Megérdemli.Tom írta:Hali mindenkinek!
Bocsi a zavarásért. Csak gondoltam beregelek és köszönök, ha már olvasgatom a fórumot egy ideje. Meg lehet 20 év után újra összerakok majd gépet játékra, ha az új konzolok tényleg 200.000+ba lesznek és lehet kérnék majd segítséget mit érdemes és mit nem venni, ha nem gond. Ti tervezitek a 3000 nvidia sorozattal új gép összerakását vagy van mindenkinek egy jó alap és csak gpu-t cseréltek?
Nem akarok elsőre két kommentet spammolni szóval ebbe írnám.
Moby#50182: "de hogy a sony sem tudott letenni eddig semmit megjelenésre úgy, hogy az elmúlt 2 évi termésük a lószarral egyenlő".
Ez azért elég költői túlzás. Ezeket jelentette meg 2018 óta a sony:
Detroit: Become Human
God of War
Spider-Man
Concrete Genie
Days Gone
Death Stranding
MediEvil
Dreams
Ghost of Tsushima
The Last of Us Part II
Persze ízlések és pofonok, de ezek elég jó játékok voltak majdnem mind.
De legalább megnyugtató, hogy aztmondta, a hbo-s sorozat hű lesz a játékhoz, legalább konstans FOS lesz a lore.Moby írta:Mivel új vagy, ezért oké legyen, csak neked leírom, egyszer az életben: oké, a lasszófasz kettőt adom. Egy kibaszottul igényes és melós FOS, amit egész életemben gyűlölni fogok. Szóval azért haljon csak meg Neil Druckmann! Megérdemli.
Naszal lehet ez is jön launchra.
Hátamúgyja. A Bungie Halo-k elég szarok voltak grafban. Én bírtam őket, nekem bejött a körítés, de teknóban mindig alja volt. Aztán jött a négy, és azt hittem, ezzel a 343-al megszületett az MS Naughty Dogja. Hátttöugye azóta tudjuk, hogy ettől nagyobbat aligha tévedhettem volnaZóanagyvarázsló írta:Moby szerint a 4-ből sikerült. Játékként és teknóban is.
A Bungie-tól a Reachet szokták felszopni (na nem itt, itt csak arty), az engem nem győzött meg. Persze "dárkos" sequel volt, értem én, de mégis Bungie-Halo.
Kéne nekik egy Neil Druckmann!Moby írta:Hátamúgyja. A Bungie Halo-k elég szarok voltak grafban. Én bírtam őket, nekem bejött a körítés, de teknóban mindig alja volt. Aztán jött a négy, és azt hittem, ezzel a 343-al megszületett az MS Naughty Dogja. Hátttöugye azóta tudjuk, hogy ettől nagyobbat aligha tévedhettem volna
Áldásom rá! Vihetik!Zóanagyvarázsló írta:Kéne nekik egy Neil Druckmann!
/ma több egymástól független storeban felbukkantak ps5-ök, 1 és 2TB-s kivitelben. Lehet, hogy egymástól szedik a fasságot, de ha nem, akkor lesz itt 200K feletti PS5 is
Inkább 200 PLUSZ k-ról volt szó, ami konzolos minőségért marha sok, ha közben az új játékok 90%-ához vehetsz PC-t, és nem azért, mert az MS önti a jóságot, ebben mostanság lehet előrelépés (HDR, VRR, csoda-SSD). Az eddigi konzolok is egy felső-középkategóriás VGA árában mozogtak, valószínűleg ez is ott fog. Nekem eddig se értek annyit a pár exkluzívért, a több generáció lefedése segített a PS3-on és segíthet a PS5-ön is (a PS4-nek meg lett a veszte). Meg ugye vagy szórakozhat a lemeznepperkedéssel, vagy vehetem örökre a játékokat drágán. Persze az előbbi is pálya lehet, meg van, aki a home-ol, de ez nem annyira az én világom.Necro írta:Nem tudom mihez képest sok a 200k egy konzolért amit 3-5-7 évre vesz az ember (akinek nagyon nagy tétel a 200k az vegye hétre) amikor telefonból 200k már évek óta középkategória.
Életem összes telefonja együtt volt 300k, nem tudom, hogy a mostani 60k-s Xiaomi mit nem tud, amiért többet kéne fizetnem. Biztos van ilyen dolog, de még enélkül is ellenék. Szóval nem érdekel egy kicsit sem, hogy az Apple vagy Samsung szerint mennyit ér a középkategória.
Nem érezném meg a 200k-t, de ezen az alapon elszórhatnám naponta, és akkor meg már mégis. Így is nem csak, hogy arra költök, ami tényleg kell, hanem arra is, ami marhára nem. De én nem is vagyok rágyógyulva a GIGAexkluzívokra, a retró és PC-sebb műfajok fontosabbak számomra. Persze tegyenek le az asztalra egy olyan konzolt, ami üt is, akkor kevésbé számít az ár. A Switchnél sem a 100k riasztott el, hanem az, hogy azon kívül mit tud, miközben a handheld téma nem érdekel, játékra meg véges az idő.
Szerintem a PS5 tulajok is boldogok lettek volna, látva azt a szánalmat, meg alázást amit kapott volna a gép. Így sajnos nem lesz semmi különös ami miatt égniük kéne, csak a semmi. Hacsak nem fognak a multiplatformok terén instant alázni. Pl egy Kűberpanka 2077 beszt verzióval azért lehetne villogni.arty írta:teljesen oké lett volna nyitócímnek, a ps5 tulajokon kívül mindenki boldog lett volna vele
Ha 500 dollárnál nem lesz olcsóbb a konzol Amerikában, akkor nálunk se 200k-nál. Nem hiszek a 400-450 dolláros rajtban, inkább az a kérdés, hogy a PS3-as 599-et bevállalják-e, vagy lejjebb szorítják. De persze nem követem már túlságosan, még azt sem olvastam el, Pachter mit mondMoby írta:Áldásom rá! Vihetik!
/ma több egymástól független storeban felbukkantak ps5-ök, 1 és 2TB-s kivitelben. Lehet, hogy egymástól szedik a fasságot, de ha nem, akkor lesz itt 200K feletti PS5 is
Meg lesznek azok véve, vagy ha nem, tuti maradnak hozzájuk közel. Elvégre igényes munkát végeznek, arra meg máshol nincs kereslet.Moby írta:De arról egyelőre nincs szó, hogy a recsit jönne launchra. A DeS meg semmilyen szinten nem sony játék megintcsak. Sem az eredetije, sem a remake. Bár sokan úgy beszélnek a bluepointról, mintha sony stúdió lenne, de sajnos nem az, és ez egy rohadt nagy hiba a sonytól.
Egy lelkes Knack rajongót hallottak hölgyeim és uraim!Moby írta:Mivel új vagy, ezért oké legyen, csak neked leírom, egyszer az életben: oké, a lasszófasz kettőt adom. Egy kibaszottul igényes és melós FOS, amit egész életemben gyűlölni fogok. Szóval azért haljon csak meg Neil Druckmann! Megérdemli.
Kurvajó a TLOU2, nyomjátok bátran.
Elhitte Mekee meg Necro is. Még sok áldozatot akarsz szedni?DanielT írta:Egy lelkes Knack rajongót hallottak hölgyeim és uraim!
Kurvajó a TLOU2, nyomjátok bátran.
A Sony Japan Studio (Journey, Siren játékok, Gravity Rush 2, Astrobot) is dolgozott a DeS-en, de pl. a Bloodborne-nál is fel vannak tüntetve, meg kb. az összes Bluepoint remake-nél.Moby írta:De arról egyelőre nincs szó, hogy a recsit jönne launchra. A DeS meg semmilyen szinten nem sony játék megintcsak. Sem az eredetije, sem a remake. Bár sokan úgy beszélnek a bluepointról, mintha sony stúdió lenne, de sajnos nem az, és ez egy rohadt nagy hiba a sonytól.
A naponta elszórás és a HÉT ÉVRE vett gép között van valahol egy épelméjű középút szerintem elrejtve... Ezt az utat mondjuk sokkal nehezebben és később szoktad megtalálni mint én a Normandy WC ajtaját... De így legalább 2 generációnyi biztos távolságból nézheted Moby harcát a tlou2 - vel.Zóanagyvarázsló írta:Nem érezném meg a 200k-t, de ezen az alapon elszórhatnám naponta, és akkor meg már mégis. Így is nem csak, hogy arra költök, ami tényleg kell, hanem arra is, ami marhára nem.
Szerintem az epices, a steames és az iOS-es Journey-n már nem dolgoztak, annyira nagy first-partyról van szó.benőmenő írta:A Sony Japan Studio (Journey, Siren játékok, Gravity Rush 2, Astrobot) is dolgozott a DeS-en, de pl. a Bloodborne-nál is fel vannak tüntetve, meg kb. az összes Bluepoint remake-nél.
Akkoriban más szelek fúttak. Az apple azóta napirutinná tette az eszetlen lekarmolást. Ma már egy 600 dodós, trendi genyó meg se kottyan.Zóanagyvarázsló írta:Ha 500 dollárnál nem lesz olcsóbb a konzol Amerikában, akkor nálunk se 200k-nál. Nem hiszek a 400-450 dolláros rajtban, inkább az a kérdés, hogy a PS3-as 599-et bevállalják-e, vagy lejjebb szorítják. De persze nem követem már túlságosan, még azt sem olvastam el, Pachter mit mond
Jó, hát azokkal nem tudok mit kezdeni, akik szerint az Oroszlánkirály is szar, mert meghalt benne Mufasa és nem végig együtt táncikálnak a réten. Nem beszélve a szenvedéspornóról amikor szegény Simba menekül a gnúk elől. Aztán meg ugye jön a bosszú verekedés és ölés.Moby írta:Elhitte Mekee meg Necro is. Még sok áldozatot akarsz szedni?
Ha másra is használod a pc-t amihez kell az erő, akkor sok, ha nem, akkor jobban jársz a konzollal ár érték arányban szerintem.Zóanagyvarázsló írta:Inkább 200 PLUSZ k-ról volt szó, ami konzolos minőségért marha sok, ha közben az új játékok 90%-ához vehetsz PC-t
Az a lényeg, hogy mindig lehet találni okot 200k elszórására is. A HÉT ÉV az eddigi generációk teljesítményét tekintve nekem hihetetlen, mert vagy PRÖ, vagy PC úgyis kell. Az a HÉT ÉV nem takar 7*365 napnyi überjátékot. Nem annyira állandó használat lenne, mint hangzik.DanielT írta:A naponta elszórás és a HÉT ÉVRE vett gép között van valahol egy épelméjű középút szerintem elrejtve... Ezt az utat mondjuk sokkal nehezebben és később szoktad megtalálni mint én a Normandy WC ajtaját... De így legalább 2 generációnyi biztos távolságból nézheted Moby harcát a tlou2 - vel.
Nyilván máshogy nézne ki az egész, ha szánnék még évi 1000 órát gamingre, és nem lenne több száz játék a birtokomban, mellyel legalább annyira akarok játszani, mint a Druckmann-csodával vagy az összetört lemezű Drake-kel.
SPOILER báááázeeeg SPOILER!DanielT írta:Jó, hát azokkal nem tudok mit kezdeni, akik szerint az Oroszlánkirály is szar, mert meghalt benne Mufasa és nem végig együtt táncikálnak a réten. Nem beszélve a szenvedéspornóról amikor szegény Simba menekül a gnúk elől.
HÉT ÉV!Zóanagyvarázsló írta:Az a lényeg, hogy mindig lehet találni okot 200k elszórására is. A HÉT ÉV az eddigi generációk teljesítményét tekintve nekem hihetetlen, mert vagy PRÖ, vagy PC úgyis kell. Az a HÉT ÉV nem takar 7*365 napnyi überjátékot. Nem annyira állandó használat lenne, mint hangzik.
Nyilván máshogy nézne ki az egész, ha szánnék még évi 1000 órát gamingre, és nem lenne több száz játék a birtokomban, mellyel legalább annyira akarok játszani, mint a Druckmann-csodával vagy az összetört lemezű Drake-kel.
Tudom, de direkt, annyira idegbe' lettem téve Maúni!Moby írta:SPOILER báááázeeeg SPOILER!
Ebben a szánalmas nyuggerklubban nem tudom mi a tökömet óvatoskodtok ennyire a következő HÉT ÉVRE.Zóanagyvarázsló írta:Az a lényeg, hogy mindig lehet találni okot 200k elszórására is. A HÉT ÉV az eddigi generációk teljesítményét tekintve nekem hihetetlen, mert vagy PRÖ, vagy PC úgyis kell. Az a HÉT ÉV nem takar 7*365 napnyi überjátékot. Nem annyira állandó használat lenne, mint hangzik.
Nyilván máshogy nézne ki az egész, ha szánnék még évi 1000 órát gamingre, és nem lenne több száz játék a birtokomban, mellyel legalább annyira akarok játszani, mint a Druckmann-csodával vagy az összetört lemezű Drake-kel.
Elég jól játszod a farhátas-parizeres kisnyudíjast.Zóanagyvarázsló írta:Inkább 200 PLUSZ k-ról volt szó, ami konzolos minőségért marha sok, ha közben az új játékok 90%-ához vehetsz PC-t, és nem azért, mert az MS önti a jóságot, ebben mostanság lehet előrelépés (HDR, VRR, csoda-SSD). Az eddigi konzolok is egy felső-középkategóriás VGA árában mozogtak, valószínűleg ez is ott fog. Nekem eddig se értek annyit a pár exkluzívért, a több generáció lefedése segített a PS3-on és segíthet a PS5-ön is (a PS4-nek meg lett a veszte). Meg ugye vagy szórakozhat a lemeznepperkedéssel, vagy vehetem örökre a játékokat drágán. Persze az előbbi is pálya lehet, meg van, aki a home-ol, de ez nem annyira az én világom.
Életem összes telefonja együtt volt 300k, nem tudom, hogy a mostani 60k-s Xiaomi mit nem tud, amiért többet kéne fizetnem. Biztos van ilyen dolog, de még enélkül is ellenék. Szóval nem érdekel egy kicsit sem, hogy az Apple vagy Samsung szerint mennyit ér a középkategória.
Nem érezném meg a 200k-t, de ezen az alapon elszórhatnám naponta, és akkor meg már mégis. Így is nem csak, hogy arra költök, ami tényleg kell, hanem arra is, ami marhára nem. De én nem is vagyok rágyógyulva a GIGAexkluzívokra, a retró és PC-sebb műfajok fontosabbak számomra. Persze tegyenek le az asztalra egy olyan konzolt, ami üt is, akkor kevésbé számít az ár. A Switchnél sem a 100k riasztott el, hanem az, hogy azon kívül mit tud, miközben a handheld téma nem érdekel, játékra meg véges az idő.
Most indítványoznám hogy mindenki kezdjen el a malacperselybe dobálni havi 1500 forintot hogy összejöjjön a nagylóvé PS6-ra!DanielT írta:A naponta elszórás és a HÉT ÉVRE vett gép között van valahol egy épelméjű középút szerintem elrejtve... Ezt az utat mondjuk sokkal nehezebben és később szoktad megtalálni mint én a Normandy WC ajtaját... De így legalább 2 generációnyi biztos távolságból nézheted Moby harcát a tlou2 - vel.
Nekem a PC eladásából még az is kijön szerintem... Szal ez a lifehack, nem a spórolás!Necro írta:Most indítványoznám hogy mindenki kezdjen el a malacperselybe dobálni havi 1500 forintot hogy összejöjjön a nagylóvé PS6-ra!
De a Sony és az MS még mindig parázik árat bejelenteni, nehogy a másik aztán alámenjen.Moby írta:Akkoriban más szelek fúttak. Az apple azóta napirutinná tette az eszetlen lekarmolást. Ma már egy 600 dodós, trendi genyó meg se kottyan.
Necro írta:Elég jól játszod a farhátas-parizeres kisnyudíjast.
Ár-érték arányról addig nehéz beszélni, amíg nincs meg a fix 60 fps vagy a VRR-hoz a min. 45. Még day2-kor sem fogjuk tudni, hogy pontosan mennyire lesz szívás vagy nem szívás a performansz. De én már attól boldogabb lennék, ha lehetne tudni, hogy mondjuk a GoW-ból lesz baszó performanszú verzió. (A Bloodborne-ból is illene, de az a játék momentán kevésbé érdekel.) Szerintem lesz.Greyfox írta:Ha másra is használod a pc-t amihez kell az erő, akkor sok, ha nem, akkor jobban jársz a konzollal ár érték arányban szerintem.
Van egy teljesítmény, amit elvárok, ha az már megvan, akkor beszélhetünk az árról.
A PC nálam nyilván arról szól, hogy az a kliens, ami mindenhez is jó, és nem kell plusz - jó eséllyel hangosabb - hardverkacatokat gyűjtenem mellé. Eddig minden upgrade-nél jól jött a proci- és RAM-bővítés munkáéhoz és mindennapokhoz is, most szerintem még évekig jól vagyok. Mondjuk játékra is csak új VGA kéne, a húgom valószínűleg örülne, ha megkapná a mostanit. Ha magától nem vesz, akkor a közös co-opok érdekében nekem kell kukáznom valamit neki. (Ja igen, a kooperatív partnerek miatt is nehéz PC-ről elszakadni.)
Kikérem magamnak, ma akciós csirkeCOMB volt ebédre!Necro írta:Elég jól játszod a farhátas-parizeres kisnyudíjast.
Belekezdtem, félbemaradt. Nem rossz, de nem az igazi.Zóanagyvarázsló írta: hogy jöhessen a tényleg ígéretesebbnek tűnő Elex.
Helyette most Super lucky tale és New super lucky tale pörög több platformon fiammal melegváltásban, az a heti kedvenc!
Ezeröccá aszondja, életemben nem láttam annyi zsugát egybe bazze!Necro írta:Most indítványoznám hogy mindenki kezdjen el a malacperselybe dobálni havi 1500 forintot hogy összejöjjön a nagylóvé PS6-ra!
Szigorúan magunk között. Ha az az alternatívád, hogy nulláról építesz pc-t vagy next gen konzol akkor a pc-t engedd el. Ami olyasmit fog tudni, mint egy ps5/xsx az úgy indul, hogy 1-1,2 milla. Ha nulláról építed a pc-t akkor nyilván nem is játszol olyan, egyesek szerint érdemi játéknak nem is tekinthető cuccokkal, mint itt mi páran, szóval nincs is semmi kényszer a pc építésre. PS4 verő gépet összeraksz kevesebből, főleg ha nem vagy rest secondhand cuccokba belenyúlni, de ez a 200k sok konzolra, építek gémerPC-t ez értelmezhetetlen.Tom írta:Hali mindenkinek!
Bocsi a zavarásért. Csak gondoltam beregelek és köszönök, ha már olvasgatom a fórumot egy ideje. Meg lehet 20 év után újra összerakok majd gépet játékra, ha az új konzolok tényleg 200.000+ba lesznek és lehet kérnék majd segítséget mit érdemes és mit nem venni, ha nem gond. Ti tervezitek a 3000 nvidia sorozattal új gép összerakását vagy van mindenkinek egy jó alap és csak gpu-t cseréltek?
Persze, ha melóra is kell, és csak plusz egy VGA akkor talán. Talán.
Az itteni többség éppen kiszállóban van, vagy darabonként upgradelget, hogy ne tűnjenek fel a semmire elégetett százezrek. De ja, a többség éppen kiszáll pont ugyanezen okok miatt, és közben az epicre fogják, hogy ne tűnjenek farhátfogyasztó nyugdíjasoknak.
Múlt héten balcsi volt, ott nem volt idő kockulni, most másik szálloda, csúszdaparkos lófasz, ide hoztam a switchet, dockot, mindent. Szobában a tv le van védve minden ellen is, nem lehet inputot váltani. Hdmi1-en jön a szálloda okosított menüje, hogy azon válassz mindent is. Jóvan, megpróbálták, hdmi1 lehúz switch oda bedug, máris van kép, lehet vacsi után, alvás előtt tolni a NSLT pályákat felváltva.Botond írta:Belekezdtem, félbemaradt. Nem rossz, de nem az igazi.
Helyette most Super lucky tale és New super lucky tale pörög több platformon fiammal melegváltásban, az a heti kedvenc!
Botond írta:Ami olyasmit fog tudni, mint egy ps5/xsx az úgy indul, hogy 1-1,2 milla
Szerk:
Végülis ha 30fps-en kitolja majd a ps5, pc-n 144fps az elvárás, reális az ár!
Amúgy mindig várjuk a megváltást és a csodát a nextgentől, 60fps, emelt felbontás, végül ha stabil 30 a vége és az internal resolution sem rosszabb, mint a megjelenítő natívja, akkor megvan a boldogság is.
Ha tényleg meglenne a 4k 60fps mágia, 400-at is kicsengetnék érte, és a pc-n csak az excelt, meg azt nyomnám, ami nincs konzolra :)
" a többség éppen kiszáll pont ugyanezen okok miatt, és közben az epicre fogják, hogy ne tűnjenek farhátfogyasztó nyugdíjasoknak." ROFL. :D
Ez a múltkori kicikínai cucc (amire azóta is rá vagyok csavarodva) annyira nem volt kamu, hogy a kicikínai sneci ott tolja kontrollerrel E!
phpBB [media]
Botond írta:Szigorúan magunk között. Ha az az alternatívád, hogy nulláról építesz pc-t vagy next gen konzol akkor a pc-t engedd el. Ami olyasmit fog tudni, mint egy ps5/xsx az úgy indul, hogy 1-1,2 milla. Ha nulláról építed a pc-t akkor nyilván nem is játszol olyan, egyesek szerint érdemi játéknak nem is tekinthető cuccokkal, mint itt mi páran, szóval nincs is semmi kényszer a pc építésre. PS4 verő gépet összeraksz kevesebből, főleg ha nem vagy rest secondhand cuccokba belenyúlni, de ez a 200k sok konzolra, építek gémerPC-t ez értelmezhetetlen.
Persze, ha melóra is kell, és csak plusz egy VGA akkor talán. Talán.
Az itteni többség éppen kiszállóban van, vagy darabonként upgradelget, hogy ne tűnjenek fel a semmire elégetett százezrek. De ja, a többség éppen kiszáll pont ugyanezen okok miatt, és közben az epicre fogják, hogy ne tűnjenek farhátfogyasztó nyugdíjasoknak.
Igen nulláról szeretném építeni, mert ami van az csak irodai melóra jó, de egyenlőre még megvárom a 3000-es nvidia szériát, meg az amd megoldását is. Azért merült fel csak bennem, mert ha 600-700 eurók lesznek az új konzolok, akkor érdemesebb inkább összerakni egy gépet talán. Annyiból már jó gpu-t lehet majd venni, és még egyszer annyiból már lehet gépet is rakni a gpu köré. Nem gondolkodtam millás gépben, a pletykált 3090 1500 dollárért nem az én pénztárcámhoz van szabva. De a 3070 szerintem ki fog jönni 600-700-ból. Persze, ha 400-500-ba megállnának az új konzolok, akkor feléjük billen a mérleg. A baj a fránya multi sáp. Évi 60 dollár a laggos szervereikért, amiken rommá csalják magukat a cronuxmax userek, 7 év alatt összeadva nem volt olyan jó buli a ps. Mondjuk ezzel a sbmm-el én már lehet nem akarok küszködni és lehet újra visszatérek teljesen az egyjátékos játékokhoz.
Szóval várom az elsejét, az nvidia bemutatót, meg addigra talán árat is tudunk majd a konzoloknál.
Semmilyen szervert nem kapsz évi 60 dollárból, nemhogy laggosat. A multisápot a lehetőségért fizeted, a szervert meg az üzemelteti aki (nem a sony). Hogy az jó vagy rossz, ahhoz nem a platformnak van köze. Mondjuk én elég sokat multiztam ps4-en, meg boxon is, de ez a rommácsalós cronuxmax useres sztori annyira valós, mint az elképzelés, hogy 600-700-ból jó gpu-t fogsz kapni :DTom írta:Igen nulláról szeretném építeni, mert ami van az csak irodai melóra jó, de egyenlőre még megvárom a 3000-es nvidia szériát, meg az amd megoldását is. Azért merült fel csak bennem, mert ha 600-700 eurók lesznek az új konzolok, akkor érdemesebb inkább összerakni egy gépet talán. Annyiból már jó gpu-t lehet majd venni, és még egyszer annyiból már lehet gépet is rakni a gpu köré. Nem gondolkodtam millás gépben, a pletykált 3090 1500 dollárért nem az én pénztárcámhoz van szabva. De a 3070 szerintem ki fog jönni 600-700-ból. Persze, ha 400-500-ba megállnának az új konzolok, akkor feléjük billen a mérleg. A baj a fránya multi sáp. Évi 60 dollár a laggos szervereikért, amiken rommá csalják magukat a cronuxmax userek, 7 év alatt összeadva nem volt olyan jó buli a ps. Mondjuk ezzel a sbmm-el én már lehet nem akarok küszködni és lehet újra visszatérek teljesen az egyjátékos játékokhoz.
Szóval várom az elsejét, az nvidia bemutatót, meg addigra talán árat is tudunk majd a konzoloknál.
Igen, ezt mondtam, hogy értelmetlen az összehasonlítás. Legalábbis az én szinonima szótáramban ez a konzol árából egy vga és mégegyszer ugyanannyiért a többi az nagyon úgy hangzik, mintha kétszer annyiba kerülne az alternatívája az amúgy is drága megoldásnak. De ha tökmindegy hogy x vagy 2x akkor már a 10x is ugyanúgy tökmindegy.Tom írta:Igen nulláról szeretném építeni, mert ami van az csak irodai melóra jó, de egyenlőre még megvárom a 3000-es nvidia szériát, meg az amd megoldását is. Azért merült fel csak bennem, mert ha 600-700 eurók lesznek az új konzolok, akkor érdemesebb inkább összerakni egy gépet talán. Annyiból már jó gpu-t lehet majd venni, és még egyszer annyiból már lehet gépet is rakni a gpu köré. Nem gondolkodtam millás gépben, a pletykált 3090 1500 dollárért nem az én pénztárcámhoz van szabva. De a 3070 szerintem ki fog jönni 600-700-ból. Persze, ha 400-500-ba megállnának az új konzolok, akkor feléjük billen a mérleg. A baj a fránya multi sáp. Évi 60 dollár a laggos szervereikért, amiken rommá csalják magukat a cronuxmax userek, 7 év alatt összeadva nem volt olyan jó buli a ps. Mondjuk ezzel a sbmm-el én már lehet nem akarok küszködni és lehet újra visszatérek teljesen az egyjátékos játékokhoz.
Szóval várom az elsejét, az nvidia bemutatót, meg addigra talán árat is tudunk majd a konzoloknál.
De igen, jól látod, a pc bizniszbe sokszoros pénzzel ugrasz bele, és amikor benne vagy, akkor látod, hogy balek vagy és vagy leírod a buktát és akkor veszel konzolt vagy még több pénzt locsolsz rá. Ez utóbbi csak akkor reális, ha fixa ideád az rts (nem mintha életjeleket adna a stílus mostanában) vagy a 144fps vagy az ultránál ultrább részletesség vagy egyéb perverzió. Ha nincs ilyen akkor veszel egy nextgen konzolt amennyibe kerül annyiért, 700 euróból tábor tüzet raksz, és még így is sokkal jobban és olcsóbban jöttél ki a dologból! Szerintem, de majd cáfolnak az okosok. De még én se döntöttem, dilemmázok, mert perverzióm a témában van nem is egy ami miatt nekem is zsebbe kellene nyúlni. Erősen.
De hogy teljes legyen ez a torz kép: én 40 dollárnál többet még sosem fizettem az éves psplus-ért. Pedig már nem multizom semmivel jó rég óta, mégis befizettem az idén az 1 évet. Egyszerűen a vásárlási kevezményekből visszajön akkor is, ha csak lószart tesznek az ingyenjátékokba. De azért oda is hullik néha egy-egy detroit, uncharted trilogy, meg ilyenek. Szóval ez nagy gonoszságos 60 dolláros sáp ez a valóságban messze nem olyan rossz üzlet akkor sem, ha nem multizol. De ha kifizeted, akkor multizhatsz is. Egyébként nem tudom mivel tolod, de a free2play játékokhoz (fortnite, apex, izérandomszar) nem kell psplus se.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2020.08.24. 21:46-kor.
Moby írta:Semmilyen szervert nem kapsz évi 60 dollárból, nemhogy laggosat. A multisápot a lehetőségért fizeted, a szervert meg az üzemelteti aki (nem a sony). Hogy az jó vagy rossz, ahhoz nem a platformnak van köze. Mondjuk én elég sokat multiztam ps4-en, meg boxon is, de ez a rommácsalós cronuxmax useres sztori annyira valós, mint az elképzelés, hogy 600-700-ból jó gpu-t fogsz kapni :D
Tudom hogy működnek a szerverek, nem újdonság. Év 60-ért jobb szolgáltatást várnék.
Bárcsak ne lenne valós a cronuxmax.
A cronusmax létezik, de hogy avval hányan csalnak az más kérdés. Én jellemzően szénné szopattam a népet akirmivel tolta, és akit nem, azt garantáltan nem azért, mert cronuxmaxa volt. Ilyeneket amúgy is olyan fakezű balfaszok használnak, akik képtelenek elsajátítani a kontrolleres irányítást. Márpedig akinek az nem megy, az nem fog pályát sem tanulni, sem semmit. Mer tufa az olyan.Tom írta:Tudom hogy működnek a szerverek, nem újdonság. Év 60-ért jobb szolgáltatást várnék.
Bárcsak ne lenne valós a cronuxmax.
Tesód nem olvas minket azért nagy a szád, mi? :DMoby írta:A cronusmax létezik, de hogy avval hányan csalnak az más kérdés. Én jellemzően szénné szopattam a népet akirmivel tolta, és akit nem, azt garantáltan nem azért, mert cronuxmaxa volt. Ilyeneket amúgy is olyan fakezű balfaszok használnak, akik képtelenek elsajátítani a kontrolleres irányítást. Márpedig akinek az nem megy, az nem fog pályát sem tanulni, sem semmit. Mer tufa az olyan.
Botond írta:Igen, ezt mondtam, hogy értelmetlen az összehasonlítás. Legalábbis az én szinonima szótáramban ez a konzol árából egy vga és mégegyszer ugyanannyiért a többi az nagyon úgy hangzik, mintha kétszer annyiba kerülne az alternatívája az amúgy is drága megoldásnak. De ha tökmindegy hogy x vagy 2x akkor már a 10x is ugyanúgy tökmindegy.
De igen, jól látod, a pc bizniszbe sokszoros pénzzel ugrasz bele, és amikor benne vagy, akkor látod, hogy balek vagy és vagy leírod a buktát és akkor veszel konzolt vagy még több pénzt locsolsz rá. Ez utóbbi csak akkor reális, ha fixa ideád az rts (nem mintha életjeleket adna a stílus mostanában) vagy a 144fps vagy az ultránál ultrább részletesség vagy egyéb perverzió. Ha nincs ilyen akkor veszel egy nextgen konzolt amennyibe kerül annyiért, 700 euróból tábor tüzet raksz, és még így is sokkal jobban és olcsóbban jöttél ki a dologból! Szerintem, de majd cáfolnak az okosok. De még én se döntöttem, dilemmázok, mert perverzióm a témában van nem is egy ami miatt nekem is zsebbe kellene nyúlni. Erősen.
Sajnos nincsen feneketlen malacperselyem. Egyedül a 60 fps, ami fontos lenne. Volt pletyka, hogy az AC Valhalla 30fps lesz xbox-on. Na azért sok a 600-700, már ha annyi lesz. RTS-eket szerettem anno, warcraft, starcraft, c&c meg a settlers2 pörgött sokat anno, de ma már nem kötne le szerintem.
Számtalanszor elmondtam neki is ugyanezt. Sőt, többször kipróbáltam nála. Egy kalap szar az. Valahol ő is belátja ezt, de ő is olyan, hogy anélkül mégszarabb lenne. Szóval én nem bántom a használóit. Ha valakinek ez kell, hogy legyen valami minimál sikerélménye, én nem rontanám el. Kevés lehangolóbb dolog van, mikro sértődve lépegetnek ki a noobok a szerverről. Inkább használjanak ilyen szarokat, akkor legalább bent marad galambnakBotond írta:Tesód nem olvas minket azért nagy a szád, mi? :D
Ennyi erővel ki lehet kúrni a plazmásokat is a multiból. Azok is csalnak mint a k.élet az elcédésekhez meg oledesekhez képest
Ezt igennek veszem.Moby írta:Számtalanszor elmondtam neki is ugyanezt. Sőt, többször kipróbáltam nála. Egy kalap szar az. Valahol ő is belátja ezt, de ő is olyan, hogy anélkül mégszarabb lenne. Szóval én nem bántom a használóit. Ha valakinek ez kell, hogy legyen valami minimál sikerélménye, én nem rontanám el. Kevés lehangolóbb dolog van, mikro sértődve lépegetnek ki a noobok a szerverről. Inkább használjanak ilyen szarokat, akkor legalább bent marad galambnak
Moby írta:A cronusmax létezik, de hogy avval hányan csalnak az más kérdés. Én jellemzően szénné szopattam a népet akirmivel tolta, és akit nem, azt garantáltan nem azért, mert cronuxmaxa volt. Ilyeneket amúgy is olyan fakezű balfaszok használnak, akik képtelenek elsajátítani a kontrolleres irányítást. Márpedig akinek az nem megy, az nem fog pályát sem tanulni, sem semmit. Mer tufa az olyan.
Sajnos messze nem csak azok használják, akik egerezni akarnak. Olyan szinten átírják vele a fegyvereket scriptekkel, hogy értelmetlen lesz a játék. Fejlesztőknek nem lehet könnyű balanszolni a fegyvereket így. Ugye, ha csinálnak egy nagy sebzésűt, akkor rendszerint azzal balanszolják ki, hogy nagyobb lesz a visszarúgása, de mikor bekapcsolják a norecoil modot és lézerfegyvert csinálnak belőle, akkor értelmetlen lesz az egész. Vagy rapid fire-al autómatát csinálnak egy burst fegyverből. A quick scope modokról már nem is beszélve. Az sbmm miatt meg sose dob be a fakezűek közé. Sweatyk meg egyre többen nyomatják. 50-100 dollár és az összes játékhoz csordultig vannak a modok. Sajnos.
Pedig nem :) Mármint asszem olvas minket. Holnap lecsekkolom!Botond írta:Ezt igennek veszem.
Na ez az, húgom is konzolos performansz felett játszotta végig a Witcher 3-at egy GTX 750 1 GB-tal, és még a Total Warhammer se ment rosszul nála. Full HD alatt, de hát a 240p és az ősplazmák topikjában nem a főbontottság a legfontosabb.Greyfox írta::conf:
Szerk:
Végülis ha 30fps-en kitolja majd a ps5, pc-n 144fps az elvárás, reális az ár!
Amúgy mindig várjuk a megváltást és a csodát a nextgentől, 60fps, emelt felbontás, végül ha stabil 30 a vége és az internal resolution sem rosszabb, mint a megjelenítő natívja, akkor megvan a boldogság is.
Ha tényleg meglenne a 4k 60fps mágia, 400-at is kicsengetnék érte, és a pc-n csak az excelt, meg azt nyomnám, ami nincs konzolra :)
" a többség éppen kiszáll pont ugyanezen okok miatt, és közben az epicre fogják, hogy ne tűnjenek farhátfogyasztó nyugdíjasoknak." ROFL. :D
Persze most már 2020 van, de azért az 1-1,2 milla barokkos túlzásnak tűnik, a 2 éve 80k-s procim is odaver mindennek (OK, a Flight Simulatort nem próbáltam), a Ryzenekkel pedig nem romlott a helyzet. És pont az lenne a csoda-DLSS lényege is, hogy a natív 4K is megúszható. Szóval 500-600k-s tévével együtt kijön.
Ha veszek 400k-ért OLED, 200k-ért konzolt, 200k-ért VGA-t, az 1,2 millióból még kijöhet egy nappalis tévécsere is. Az előtt szeretem enni a farhátat, hogy ne a billentyűt zsírozzam össze.
Ez csak hiszti. Több millió multijátékosra jut néhány ezer ilyen. De BÁRKI lelő, az szükségszerűen csaló! Igen, én is láttam videókat, stb, csak játékban nem futottam össze soha egyel sem. Ahol játék van, ott csaló is van. IRL is. Az sbmm meg semmitől nem véd meg, nem tudod kinek a kezében van a kontroller, csak a profilt látod. Ezek olyan túlzások, mint amikor a konzolosk azzal jönnek, hogy pécén már nem lehet játszani semmivel, mert MINDENT elárasztottak a csalók.Tom írta:Sajnos messze nem csak azok használják, akik egerezni akarnak. Olyan szinten átírják vele a fegyvereket scriptekkel, hogy értelmetlen lesz a játék. Fejlesztőknek nem lehet könnyű balanszolni a fegyvereket így. Ugye, ha csinálnak egy nagy sebzésűt, akkor rendszerint azzal balanszolják ki, hogy nagyobb lesz a visszarúgása, de mikor bekapcsolják a norecoil modot és lézerfegyvert csinálnak belőle, akkor értelmetlen lesz az egész. Vagy rapid fire-al autómatát csinálnak egy burst fegyverből. A quick scope modokról már nem is beszélve. Az sbmm miatt meg sose dob be a fakezűek közé. Sweatyk meg egyre többen nyomatják. 50-100 dollár és az összes játékhoz csordultig vannak a modok. Sajnos.
Hát ez mostanság nagyon divatos hivatkozási alap lett a DF-nek köszönhetően, csak azt felejtitek el hozzátenni, hogy mind az összes 3 játékkal, ami támogatja :)Zóanagyvarázsló írta:És pont az lenne a csoda-DLSS lényege is, hogy a natív 4K is megúszható. Szóval 500-600k-s tévével együtt kijön.
A Nathan Drake Collection még nekem és Botondnak is megvan, míg előfizetéshez idén januárban adták, áprilisban már mindenkinek osztották ingyen. Maradjunk annyiban, hogy fillérbaszóbajnokságot nem nyert, aki azért fizetett elő. Az Arany Farhát-díj a miénkMoby írta:De hogy teljes legyen ez a torz kép: én 40 dollárnál többet még sosem fizettem az éves psplus-ért. Pedig már nem multizom semmivel jó rég óta, mégis befizettem az idén az 1 évet. Egyszerűen a vásárlási kevezményekből visszajön akkor is, ha csak lószart tesznek az ingyenjátékokba. De azért oda is hullik néha egy-egy detroit, uncharted trilogy, meg ilyenek. Szóval ez nagy gonoszságos 60 dolláros sáp ez a valóságban messze nem olyan rossz üzlet akkor sem, ha nem multizol. De ha kifizeted, akkor multizhatsz is. Egyébként nem tudom mivel tolod, de a free2play játékokhoz (fortnite, apex, izérandomszar) nem kell psplus se.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2020.08.24. 22:23-kor.
Nekemm is vannak kétségeim, ezért érzem sötétbe ugrásnak az új VGA-t és a nextgent is. Látni szeretném már a valóságot. Én már a felskálázással is beérem, amit a Turing óta tudnak Nvidiák faszán, csak mondjuk ne legyen akkor eszelős az ára, ha ennyit tud. Most azért aggódom a legjobban, hogy ha veszek új tévét, ne nézzen rajta ki rosszul a Jagged Alliance 2, annak építek 1,2 milliós PC-tMoby írta:Hát ez mostanság nagyon divatos hivatkozási alap lett a DF-nek köszönhetően, csak azt felejtitek el hozzátenni, hogy mind az összes 3 játékkal, ami támogatja :)
Jó, igaz elfeljettem, hogy az egyszer ingyen osztott játék végérvényesen elpusztította a valaha volt psn plus ingyenjátékok összértékét!Zóanagyvarázsló írta:A Nathan Drake Collection még nekem és Botondnak is megvan, míg előfizetéshez idén januárban adták, áprilisban már mindenkinek osztották ingyen. Maradjunk annyiban, hogy fillérbaszóbajnokságot nem nyert, aki azért fizetett elő.
/nem volt ma farhát? :D
Moby írta:Ez csak hiszti. Több millió multijátékosra jut néhány ezer ilyen. De BÁRKI lelő, az szükségszerűen csaló! Igen, én is láttam videókat, stb, csak játékban nem futottam össze soha egyel sem. Ahol játék van, ott csaló is van. IRL is. Az sbmm meg semmitől nem véd meg, nem tudod kinek a kezében van a kontroller, csak a profilt látod. Ezek olyan túlzások, mint amikor a konzolosk azzal jönnek, hogy pécén már nem lehet játszani semmivel, mert MINDENT elárasztottak a csalók.
Vagy csak észre sem vetted. Bárcsak túlzás lenne. Bárcsak hiszti lenne. Sajnos nem az. Pedig olyan jó lenne, ha nem lenne sbmm és lehetne legalább néha játszani a sügérek ellen. De sajnos van. Ma már minden játékban. És az sbmm miatt hót mindegy is, hogy hány millióan játszanak, és hogy abból hányan csalnak cronuxmaxal. Ilyen családiasak a multik egy bizonyos skill felett, hiszen azzal a sok millió sügérrel az életbe nem fog találkozni egyik lobbyban sem. A sok millió sügért jól védi az sbmm. A sweaty kisebbség nagy része meg ma már minden eszközt megragad a fragért. Nincs is annál jobb mikor összesorsol a hold kráteréből játszó lagswitches cronuxossal. Reversed boost accountokat árulnak nagyüzemben, hogy ne kelljen szenvedni ezzel a sok szarsággal.
Integer scalingre gondolsz? Tudják mán az AMD-k is, meg mindenszar tudja. Csak a konzolok nem :( És gondolom ebben (sem) lesz előrelépés.Zóanagyvarázsló írta:Nekemm is vannak kétségeim, ezért érzem sötétbe ugrásnak az új VGA-t és a nextgent is. Látni szeretném már a valóságot. Én már a felskálázással is beérem, amit a Turing óta tudnak Nvidiák faszán, csak mondjuk ne legyen akkor eszelős az ára, ha ennyit tud. Most azért aggódom a legjobban, hogy ha veszek új tévét, ne nézzen rajta ki rosszul a Jagged Alliance 2, annak építek 1,2 milliós PC-t
Nálam nagy Plus-kiszipolyozó szerintem nincs a topikban, de a PS3-as aranykor óta nem annyira nagy szám, amit adnak. (2013-ban több az évi játékot is adtak hozzá, köztük két exkluzívot.) Persze "ingyen" jó, de ha nem direkt arra vársz, hogy mit kapsz, akkor jó eséllyel, ami érdekelne közülük, már a letudott kategóriában van. Egy magadfajta kvázi day 1-játékos mit köszönhet neki tényleg (értsd: amivel játszik is)? Amit már eladott, azt újra előveheti így, vagy ami kimaradt. Az én járókeretes tempómhoz illeszkedik, de mindenkiéhez nagyon nem. Persze te lehet többet is elővettél. Igen?Moby írta:Jó, igaz elfeljettem, hogy az egyszer ingyen osztott játék végérvényesen elpusztította a valaha volt psn plus ingyenjátékok összértékét!
/nem volt ma farhát? :D
Ja. Jó áron AMD is jöhet (bár ma megtanultam, hogy direkt a drágát kell venni), de egyelőre az Nvidiák festenek jobban, és előbb kinn lesz a következő szériájuk is, ezért hivatkoztam rájuk. Meg mert nekem még pont pre-Turing van.Moby írta:Integer scalingre gondolsz? Tudják mán az AMD-k is, meg mindenszar tudja. Csak a konzolok nem :( És gondolom ebben (sem) lesz előrelépés.
PS5 meg xsx az a 4K-t fogja veretni 120 frémmel raytracinggel. Az tényleg majdnem olyan, mint FHD tv-n nyomni a 720p játékot ~60 frémmel, csak az pár szám tér el, az meg nem lényeg úgyse, olyankor az 1-1,2 millás konfigokra is rámondhatjuk, hogy az csak 80ezer. Tökmindegy, csak számok térnek el, azok meg csak számok.Zóanagyvarázsló írta:Nekemm is vannak kétségeim, ezért érzem sötétbe ugrásnak az új VGA-t és a nextgent is. Látni szeretném már a valóságot. Én már a felskálázással is beérem, amit a Turing óta tudnak Nvidiák faszán, csak mondjuk ne legyen akkor eszelős az ára, ha ennyit tud. Most azért aggódom a legjobban, hogy ha veszek új tévét, ne nézzen rajta ki rosszul a Jagged Alliance 2, annak építek 1,2 milliós PC-t
Szóval értem én, hogy uptodatek vagyunk mindenből, de ami ahhoz kell majd, hogy 4K meg raytrészing meg 60fps megférjen egy mondatban az ennyibe kerül vagy többe. Innen lesz lefelé, csak én nem a PS3 verő konfigról beszéltem, mert az nem alternatívája a ps5nek. JA2 meg nem lesz ps5re abban szinte biztos vagyok, szóval az sem jó referencia pont. Próbálkozzunk egy GTA6al mondjuk hátha az lesz.
Nem csak így nézem. Nekem pl. a Detroit nagyon jól jött, amit day1 ugyan megvettem lemezen, de 1 ending után eladtam, az ilyeneket ált megveszem használtan komplettírozni, így már nem kell. De kellemes meglepetés volt a Darksiders3 is, ami pont akkor jött, amikor eszembe jutott a 2 pótlása. SoTC ugyanaz az eset, mint a Detroit. Stb. Nekem ezek olyan talált dolgok, amikért nem fizetnék elő magában, de így, hogy találom szívesebben fizetem elő, mint enélkül.Zóanagyvarázsló írta:Nálam nagy Plus-kiszipolyozó szerintem nincs a topikban, de a PS3-as aranykor óta nem annyira nagy szám, amit adnak. (2013-ban több az évi játékot is adtak hozzá, köztük két exkluzívot.) Persze "ingyen" jó, de ha nem direkt arra vársz, hogy mit kapsz, akkor jó eséllyel, ami érdekelne közülük, már a letudott kategóriában van. Egy magadfajta kvázi day 1-játékos mit köszönhet neki tényleg (értsd: amivel játszik is)? Amit már eladott, azt újra előveheti így, vagy ami kimaradt. Az én járókeretes tempómhoz illeszkedik, de mindenkiéhez nagyon nem. Persze te lehet többet is elővettél. Igen?
Azt a 4K @ 120 fps-t szerintem még Phil Spencer sem hiszi el sugártrécselés nélkül sem. Mármint standardnek. Az nem érdekel, ha a VVVVVV-remaster azt tudja. Ezzel az erővel én meg abban hiszek, hogy az RTX 3050 8K @ 240 fps-t tud majd.Botond írta:PS5 meg xsx az a 4K-t fogja veretni 120 frémmel raytracinggel. Az tényleg majdnem olyan, mint FHD tv-n nyomni a 720p játékot ~60 frémmel, csak az pár szám tér el, az meg nem lényeg úgyse, olyankor az 1-1,2 millás konfigokra is rámondhatjuk, hogy az csak 80ezer. Tökmindegy, csak számok térnek el, azok meg csak számok.
Szóval értem én, hogy uptodatek vagyunk mindenből, de ami ahhoz kell majd, hogy 4K meg raytrészing meg 60fps megférjen egy mondatban az ennyibe kerül vagy többe. Innen lesz lefelé, csak én nem a PS3 verő konfigról beszéltem, mert az nem alternatívája a ps5nek. JA2 meg nem lesz ps5re abban szinte biztos vagyok, szóval az sem jó referencia pont. Próbálkozzunk egy GTA6al mondjuk hátha az lesz.