Így van, ezért is épül fel nullákból és egyesekből az egész, mert annyira bináris a rendszer, hogy van mindent telepítesz, vagy semmit, más megoldás nincs is. Ezt jól kinyomoztad sherlock!Micsu írta:Igen, ne is telepítsünk rá semmit.
A PC-s játékoknak leáldozott
DMC 5 progress report:
Remélem sikerül befejezni mielőtt kiadják a Special Edition-t.
Remélem sikerül befejezni mielőtt kiadják a Special Edition-t.
Spoiler
Múlt héten leszedtem a demót, azt se sikerült befejeznem. Hú, de nem nekem való ez már.benőmenő írta:DMC 5 progress report:
Remélem sikerül befejezni mielőtt kiadják a Special Edition-t.Spoiler
Nem lehet minden DT/10-es csoda!DanielT írta:Múlt héten leszedtem a demót, azt se sikerült befejeznem. Hú, de nem nekem való ez már.
Észrevettem, hogy kommentszámban megelőztem artyt. Most már visszajöhet az 50 ezres tékre.
Ja. Pl a Matterfall se vitte át a lécet. Tegnap asszem negyedszer (és utoljára) tettem fel, majd töröltem fél óra múlva. Minden tekintetben be kéne jönnie, de annyira idegesítő és diszkomfortos a kontroller kiosztás, hogy utálok vele játszani. Tökéletesen értem, hogy miért így csinálták meg az alkalmazott mechanikákra, de valszeg azokkal van az alapvető gond.Zóanagyvarázsló írta:Nem lehet minden DT/10-es csoda!
A Nex Machinát is vártam, végül szintén annyira utáltam, hogy refundoltam. Resogun-t is utáltam.
Az Alienation meg rohadt jó... Szal' eddig egyetlen játékukat élveztem. :(
Nekem a Stardust iszonyúan bejött, és a Resogun is. Az Alienation egynek jó volt, Nex Machina szintén refund volt nekem, idegesített a játékmenet. Matterfall szintén ugyanilyen érzéseket kelt bennem is. Szóval vegyesek az érzéseim velük kapcsolatban.DanielT írta:Ja. Pl a Matterfall se vitte át a lécet. Tegnap asszem negyedszer (és utoljára) tettem fel, majd töröltem fél óra múlva. Minden tekintetben be kéne jönnie, de annyira idegesítő és diszkomfortos a kontroller kiosztás, hogy utálok vele játszani. Tökéletesen értem, hogy miért így csinálták meg az alkalmazott mechanikákra, de valszeg azokkal van az alapvető gond.
A Nex Machinát is vártam, végül szintén annyira utáltam, hogy refundoltam. Resogun-t is utáltam.
Az Alienation meg rohadt jó... Szal' eddig egyetlen játékukat élveztem. :(
Igen, ha nem telepítesz rá semmit akkor is egy förmedvény :) Ennek fényében tényleg nincs megoldás.Botond írta:más megoldás nincs is.
Próbálj rá a Dante's Infernora a Darksiders utána hátha :DDanielT írta:Ja. Pl a Matterfall se vitte át a lécet. Tegnap asszem negyedszer (és utoljára) tettem fel, majd töröltem fél óra múlva. Minden tekintetben be kéne jönnie, de annyira idegesítő és diszkomfortos a kontroller kiosztás, hogy utálok vele játszani. Tökéletesen értem, hogy miért így csinálták meg az alkalmazott mechanikákra, de valszeg azokkal van az alapvető gond.
A Nex Machinát is vártam, végül szintén annyira utáltam, hogy refundoltam. Resogun-t is utáltam.
Az Alienation meg rohadt jó... Szal' eddig egyetlen játékukat élveztem. :(
Gondolom innen sokat veszik megjelenéskor a The Last of Us2t, aki úgy veszik hogy letolás után tovább adná akkor átvenném ;)
Igen, egyre vevő lennék majd énis. Annyira vártam, aztan jöttek a trailerek, és ugyérzem nagy bukta lesz ez, foleg ha eroltetik ezta trendy lezbiszart.Micsu írta:Gondolom innen sokat veszik megjelenéskor a The Last of Us2t, aki úgy veszik hogy letolás után tovább adná akkor átvenném ;)
Imádtam az elsőt, sokkal jobban megfogott mint barmelyik uncsi, de azota sokminden történt az nd nél is, s ne legyen igazam, de érzésre nagyon alul fog teljesiteni.
Áh, köszi az nagyon nem jött be.Micsu írta:Próbálj rá a Dante's Infernora a Darksiders utána hátha :D
Ellenben az Úriemberek - The Gentlemen című filmmel, amit most néztem meg. Igazi klasszikus Guy Richie alkotás, személyesen tőle. Akinek tetszettek a korábbi FüstölgőBlöff filmek, nem fog csalódni.
Nekem is tetszett, jópofa film.DanielT írta:Áh, köszi az nagyon nem jött be.
Ellenben az Úriemberek - The Gentlemen című filmmel, amit most néztem meg. Igazi klasszikus Guy Richie alkotás, személyesen tőle. Akinek tetszettek a korábbi FüstölgőBlöff filmek, nem fog csalódni.
Ezek közül egyedül a Resogunról tudom, hogy micsoda. Én egész sokat elszórakoztam vele ahhoz képest, hogy egyáltalán nem zsánerem.DanielT írta:Ja. Pl a Matterfall se vitte át a lécet. Tegnap asszem negyedszer (és utoljára) tettem fel, majd töröltem fél óra múlva. Minden tekintetben be kéne jönnie, de annyira idegesítő és diszkomfortos a kontroller kiosztás, hogy utálok vele játszani. Tökéletesen értem, hogy miért így csinálták meg az alkalmazott mechanikákra, de valszeg azokkal van az alapvető gond.
A Nex Machinát is vártam, végül szintén annyira utáltam, hogy refundoltam. Resogun-t is utáltam.
Az Alienation meg rohadt jó... Szal' eddig egyetlen játékukat élveztem. :(
Én tuti eladom ha befejeztem, napi áron :DMicsu írta:Gondolom innen sokat veszik megjelenéskor a The Last of Us2t, aki úgy veszik hogy letolás után tovább adná akkor átvenném ;)
Az milyen? :)deep írta:Én tuti eladom ha befejeztem, napi áron :D
Elmarad a csütörtöki Sony happening. George Floyd miatti tüntetésekre fogja a Sony.
Na ez a szánalom csúcsa.deep írta:Elmarad a csütörtöki Sony happening. George Floyd miatti tüntetésekre fogja a Sony.
De akkor már toljuk fullba! Ameddig a világon háború van bárhol, ne legyen PS5 reveal, megjelenés, semmi! És azért a háború kicsit komolyabb, minthogy a csőcselék hőbörög az utcán pár USA városban. Szal' hajrá Sony, állj ki a világbékéért!
Hongkongnál még helyénvaló volt gémer eseményt széttrollkodni politikával, ha a ps5 eventet trollkodják szét politikával az már nem fasza?! Ejj-ejj, nem könnyű nektek a kedvetekben járni!DanielT írta:Na ez a szánalom csúcsa.
De akkor már toljuk fullba! Ameddig a világon háború van bárhol, ne legyen PS5 reveal, megjelenés, semmi! És azért a háború kicsit komolyabb, minthogy a csőcselék hőbörög az utcán pár USA városban. Szal' hajrá Sony, állj ki a világbékéért!
Blizzard ügy: Egy rendkívüli nézettségű eseményen figyelemfelkeltésre használta ki az alkalmat egy érintett polgár, hogy lelövik őket az utcán a rendőrök.Botond írta:Hongkongnál még helyénvaló volt gémer eseményt széttrollkodni politikával, ha a ps5 eventet trollkodják szét politikával az már nem fasza?! Ejj-ejj, nem könnyű nektek a kedvetekben járni!
Sony ügy: Egy rendkívüli nézettségü eseményt elhalasztanak, egy szánalmas közleménnyel, ahol még konkrétan le sem merik írni az álláspontjukat, vagy akár azt, hogy MI MIATT. Arról nem beszélve, hogy ezen az eseményen álljanak ki valamilyen ügy mellett. Nem mellesleg az egész rohadt nyugati média másról sem beszél, nézd meg BBC, CNN, stb.
Szerintem a Blizzardos gyereknek kevesebb anyagi érdeke fűződött a kiálláshoz, mint a Sony-nak a halasztáshoz, hogy csak velük foglalkozzanak.
Vasárnapi kép Hong Kongból. Úgy tűnik ez nem volt probléma Szotyinak.
Az event elejen lett vna 1 perc arrol h kiallnak a rasszizmus ellen es csokolom, megint sikerult 1bites demagog parhuzamot vonnod ;)Botond írta:Hongkongnál még helyénvaló volt gémer eseményt széttrollkodni politikával, ha a ps5 eventet trollkodják szét politikával az már nem fasza?! Ejj-ejj, nem könnyű nektek a kedvetekben járni!
Pontosan ugyanez volt az első gondolatom! Ezek a gyáva szarok az OKÁT sem merik leírni, hogy mi miatt, de bele kell ülni az amerikai feketét faszába, pláne, ha mindenki ezt teszi körülötted. Nehogy azt mondják, hogy...Eeeeez bazdmeg....nyomorult férgek.DanielT írta:Blizzard ügy: Egy rendkívüli nézettségű eseményen figyelemfelkeltésre használta ki az alkalmat egy érintett polgár, hogy lelövik őket az utcán a rendőrök.
Sony ügy: Egy rendkívüli nézettségü eseményt elhalasztanak, egy szánalmas közleménnyel, ahol még konkrétan le sem merik írni az álláspontjukat, vagy akár azt, hogy MI MIATT. Arról nem beszélve, hogy ezen az eseményen álljanak ki valamilyen ügy mellett. Nem mellesleg az egész rohadt nyugati média másról sem beszél, nézd meg BBC, CNN, stb.
Szerintem a Blizzardos gyereknek kevesebb anyagi érdeke fűződött a kiálláshoz, mint a Sony-nak a halasztáshoz, hogy csak velük foglalkozzanak.
Vasárnapi kép Hong Kongból. Úgy tűnik ez nem volt probléma Szotyinak.
Ez a last of us jó játék amúgy? Én ezt már nem vettem meg PS3-ra anno, mert streamek alapján nagyon uncsinak tűnt.
Én nem akarom leszólni az amcsikat, mert ha valaki az utcára akar menni, hogy kiálljon az igazáért, akkor hajrá!
De hogy ez a tömeghisztéria hova rangsorolható a világ legkomolyabb problémái között...
...hááát...
De hogy ez a tömeghisztéria hova rangsorolható a világ legkomolyabb problémái között...
...hááát...
Itt nem az utcara menetellel van gond hanem azzal a csocselekkel akik tornek, zuznak, artatlanokat bantanak es ezeknek okoznak kart.aabyssx írta:Én nem akarom leszólni az amcsikat, mert ha valaki az utcára akar menni, hogy kiálljon az igazáért, akkor hajrá!
De hogy ez a tömeghisztéria hova rangsorolható a világ legkomolyabb problémái között...
...hááát...
Mitől csőcselékebbek, mint a hongkongiak?! :DMicsu írta:Itt nem az utcara menetellel van gond hanem azzal a csocselekkel akik tornek, zuznak, artatlanokat bantanak es ezeknek okoznak kart.
Vagy nem akarta a Sony kockáztatni, hogy vki az első percben (kommentben) elordítja magát, hogy engedjék szabadon Mandélát, és ki kell vezetni, és akkor ők lesznek a Kínabérencek, vagy akárkik, és jujj, mert random Pistike bármit megtrollkodhat. Figyeltek, megtanulták a leckét, hát most nincs lófasz se, nehogy vki odafingjon nekik a nullás lisztbe, a blizzardos gyakorlat sikerrel járt, lehet örülni.DanielT írta:Blizzard ügy: Egy rendkívüli nézettségű eseményen figyelemfelkeltésre használta ki az alkalmat egy érintett polgár, hogy lelövik őket az utcán a rendőrök.
Sony ügy: Egy rendkívüli nézettségü eseményt elhalasztanak, egy szánalmas közleménnyel, ahol még konkrétan le sem merik írni az álláspontjukat, vagy akár azt, hogy MI MIATT. Arról nem beszélve, hogy ezen az eseményen álljanak ki valamilyen ügy mellett. Nem mellesleg az egész rohadt nyugati média másról sem beszél, nézd meg BBC, CNN, stb.
Szerintem a Blizzardos gyereknek kevesebb anyagi érdeke fűződött a kiálláshoz, mint a Sony-nak a halasztáshoz, hogy csak velük foglalkozzanak.
Vasárnapi kép Hong Kongból. Úgy tűnik ez nem volt probléma Szotyinak.
Attol hogy ok nem a fuggetlensegukert harcolnak, szimplan onbiraskodnak.Botond írta:Mitől csőcselékebbek, mint a hongkongiak?! :D
Jó, hogy ez is ilyen egzakt bináris dolog, mint a win10es 3rd party appok. Nem kell sokat gondolkodni, Micsu megmondja a tutit mit lehet mit nem.Micsu írta:Attol hogy ok nem a fuggetlensegukert harcolnak, szimplan onbiraskodnak.
most ha te nem tudsz tuntetes meg tuntetes kozt kulonbseget tenni az a te bajodBotond írta:Jó, hogy ez is ilyen egzakt bináris dolog, mint a win10es 3rd party appok. Nem kell sokat gondolkodni, Micsu megmondja a tutit mit lehet mit nem.
Erre kevés esélyt látok egy előre rögzített, külsős közönség nélküli eventen, ami ez lesz.Botond írta:Vagy nem akarta a Sony kockáztatni, hogy vki az első percben (kommentben) elordítja magát, hogy engedjék szabadon Mandélát, és ki kell vezetni, és akkor ők lesznek a Kínabérencek, vagy akárkik, és jujj, mert random Pistike bármit megtrollkodhat. Figyeltek, megtanulták a leckét, hát most nincs lófasz se, nehogy vki odafingjon nekik a nullás lisztbe, a blizzardos gyakorlat sikerrel járt, lehet örülni.
Pedig teljesen neked való walking sim, jó sztorival és karakterekkel. Ez utóbbi kettő miatt övezi a rajongás, ahogy az UC-t is.aabyssx írta:Ez a last of us jó játék amúgy? Én ezt már nem vettem meg PS3-ra anno, mert streamek alapján nagyon uncsinak tűnt.
Dehogy baj ez neki, sokkal egyszerűbb az élete. :DMicsu írta:most ha te nem tudsz tuntetes meg tuntetes kozt kulonbseget tenni az a te bajod
Hogy legyen játék is :D
Hétvégén megvettem a monster train-t, bele is csúszott most vagy 12 óra. Elég addiktív :D Ha valaki szereti az ilyen card based játékot vagy ismeri a slay the spire-t adjon neki egy esélyt. Elég jó, bár kurva nehéz.

Jaja, ebben az országban Rúzsasándor is tudott helyi robinhúd lenni, szóval a 10 millió fociedző mellett 9.999.999 szabadságharcos szakértő országa is vagyunk, ahol van jó gyújtogatás és rossz gyújtogatás. Meg persze az alapvető emberi jogok közül is lehet szelektálni, vagy csak simán bőrszín alapján teszitek meg mindezt? Ami csak azért vicces, mert ugye most éppen ezen megy a hőbörgés, hogy ne szín alapján járjanak a jogok... Szóval ha kínaiakat nyomnak el kínaiak az tökre nem oké, ha fehérek nyomnak el feketéket, akkor meg felesleges a vinnyogás. Ehhez valóban nem vagyok elég kifinomult, hogy lássam az éles különbséget. :)Micsu írta:most ha te nem tudsz tuntetes meg tuntetes kozt kulonbseget tenni az a te bajod
Erről jut eszembe, flixin nézzétek meg Kevin Costner legutóbbi filmjét, aminek a címére nem emlékszem, de Bonnie és Clyderól szól. Ott is szépen tettenérni, hogy micsoda népi hősök voltak, és mennyivel nagyobb harc volt a hidegvérű gyilkosok körüli legendát lebontani, mint az összes többi munka, ami az elkapásukhoz vezetett. Aztán ha azon túlvagytok, akkor Clint Eastwood legutóbbi filmjét is ajánlom, The mule a címe, de most hirtelen meg nem mondom, hogy HBOGOn vagy a flixin néztem. Mindkettő kurvajó film/10.
Na, ha már ennyi kérdés megfogalmazódott benned, akkor láthatod, hogy ez egy elég összetett téma. Engedd is el, de főleg ne telepíts rá másik böngészőt!Botond írta:Jaja, ebben az országban Rúzsasándor is tudott helyi robinhúd lenni, szóval a 10 millió fociedző mellett 9.999.999 szabadságharcos szakértő országa is vagyunk, ahol van jó gyújtogatás és rossz gyújtogatás. Meg persze az alapvető emberi jogok közül is lehet szelektálni, vagy csak simán bőrszín alapján teszitek meg mindezt? Ami csak azért vicces, mert ugye most éppen ezen megy a hőbörgés, hogy ne szín alapján járjanak a jogok... Szóval ha kínaiakat nyomnak el kínaiak az tökre nem oké, ha fehérek nyomnak el feketéket, akkor meg felesleges a vinnyogás. Ehhez valóban nem vagyok elég kifinomult, hogy lássam az éles különbséget. :)
Jaja, mégis sikerült odáig leegyszerűsíteni, hogy ha nekünk nem tetsző gémer esemény van széttrollkodva, akkor a kiadónak a kurvaanyját, ha meg olyasmi esik áldozatul, aminek nem kellene, akkor a tüntetőknek a kurvaanyját. Szóval csodálattal állok a skilljeitek és szalonrasszizmusotok előtt. Mondjuk a pirézgyűlölők országában ez a trendi az biztos.DanielT írta:Na, ha már ennyi kérdés megfogalmazódott benned, akkor láthatod, hogy ez egy elég összetett téma. Engedd is el, de főleg ne telepíts rá másik böngészőt!
No akkor sokadszor, hátha MOST fogod megérteni. Azzal volt a baj, ahogy a Blizzard utólag kezelte az esetet és büntette azt a nyamvadt polgárt. Az esemény lezajlott, volt egy kis közjáték.Botond írta:Jaja, mégis sikerült odáig leegyszerűsíteni, hogy ha nekünk nem tetsző gémer esemény van széttrollkodva, akkor a kiadónak a kurvaanyját, ha meg olyasmi esik áldozatul, aminek nem kellene, akkor a tüntetőknek a kurvaanyját. Szóval csodálattal állok a skilljeitek és szalonrasszizmusotok előtt. Mondjuk a pirézgyűlölők országában ez a trendi az biztos.
Most meg a Sony... áh.. belefáradtam. Győztél.
De hogy legyen egy kis szöveg, amit Micsu úgyse tud feldolgozni. Kínában a közösségi jogok és az egyéni jogok harca megy. Kína egy olyan útra lépett, a saját méretéből fakadóan, amin amúgy már 5000 éve rajta van, hogy a közösségi célok fontosabbak, mint az egyéniek, amiben a kötelességek erősebbek, és amiben a közösség fontosabb, mint az egyén. Ezt többek között azért csinálja, hogy ne legyen az ami mondjuk nálunk folyik napok óta a csapból is, hogy itt már mindenki random önkéntes rendőr és büntetőfékezget mindenhol, max páran meghalnak. 60 milliós városokban ez nem fér bele, mert összeomlik a rendszer, ott az egyénnek nem lehet olyan szabadsága, hogy bármit megtehessen, ami 60 millió embert is károsan érinthet akár, vagy egymilliárdot. A társadalom fontosabb, mint az egyén, mert hosszútávon egy egészséges társadalomban tud az ember is megfelelő életet élni generációkon keresztül. És itt nem az anyagi javakról beszélek. Szóval egy ilyen rendszerbe áttérni a féktelen önmegvalósítós, csak az önös dolgokat szem előtt tartó rendszerből nyilván fáj hongkongnak, de ez azért valóban nem fekete-fehér, hogy melyik módszer az üdvözítő. Sajnos van amikor az egyéni érdek ütközik a közösségivel. Ahogy amúgy az én egyéni érdekem is más, mint mondjuk a gyerekeimé, mégis fenn kell tartani ebben egy egyensúlyt, hogy működjön a család.
Ellenben egy népcsoportot évszázadokon keresztül faji alapon kirekeszteni, a hozzájuk kapcsolódó negatív prekoncepciókat fenntartani, na az gond. Mindenhonnan ez a szalonrasszizmus folyik, hogy azért az usában még mindig úgy vannak vele, mint nálunk a cigánysággal, hogy amikor senki nem hallja, akkor azért kemény mondások vannak. Pedig senki se úgy születik, hogy betörő akar lenni, de pont az ilyen négyszemközti jópofa mondásokkal garantált, hogy újratermelődik a probléma. A Clint Eastwood filmben is nagyon pontosan ábrázolva van, amikor megállítanak egy faszit a rendőrök, akkor összefossa magát, mert statisztikai alapon egy ilyen közúti ellenőrzésbe a legnagyobb az esélye belehalni.
Szóval ja, nem egy súlycsoport a két probléma, hongkong huszadrangú a Floydos sztorihoz képest.

Mit kellett volna tennie? Tapsikolni, hogy egy random hülyegyerek kilöki őket a legnagyobb piacról? Neked mi lenne az az indok ami mellett tapsikolnál, ha megszűnne a megélhetésed, mert vki el akart mondani vmi üzentet? Greenpeace mondjuk tenne ezt azt, te megélhetés nélkül maradnál, akkor azt mondanád, hogy tök oké végülis, inkább te fogyjál le, mint a jegesmedvék az északisarkon? :D Tudatosan avagy sem, de a hülyegyerek kárt akart okozni a Blizzardnak, nekik meg az a dolguk, hogy profitot termeljenek és aki kárt akar okozni azt eltávolítsák a rendszerből. A hülyegyereknek joga volt elmondani, a blizzardnak meg joga volt bannolni, ilyen egyszerű az élet. Itt. Kínában nem lett volna joga elmondani, de cserébe nem is bannolták volna. Ideális állapot, hamarosan hongkong is bekerül az ideálba. :)DanielT írta:No akkor sokadszor, hátha MOST fogod megérteni. Azzal volt a baj, ahogy a Blizzard utólag kezelte az esetet és büntette azt a nyamvadt polgárt. Az esemény lezajlott, volt egy kis közjáték.
Most meg a Sony... áh.. belefáradtam. Győztél.
Kemeny hogy pont te beszelsz a 9.999.999 szakerto orazagarol mikor nalad nagyobb szakerto es polihisztor a kornyeken nincsen :D. Nem nyomtak el feherek feketeket, 1db rendor olt meg egy feketet (ketlem hogy felsobb utasitasra tortent volna) akit egybol ki is rugtak, eljaras utan valszeg borton vart volna ra mint ahogy azt egy jogallamban szokas, erdekes nalunk a szemet “nacik” nem gyujtottak fel semmit a deak teri keseles kapcsan.Botond írta:Jaja, ebben az országban Rúzsasándor is tudott helyi robinhúd lenni, szóval a 10 millió fociedző mellett 9.999.999 szabadságharcos szakértő országa is vagyunk, ahol van jó gyújtogatás és rossz gyújtogatás. Meg persze az alapvető emberi jogok közül is lehet szelektálni, vagy csak simán bőrszín alapján teszitek meg mindezt? Ami csak azért vicces, mert ugye most éppen ezen megy a hőbörgés, hogy ne szín alapján járjanak a jogok... Szóval ha kínaiakat nyomnak el kínaiak az tökre nem oké, ha fehérek nyomnak el feketéket, akkor meg felesleges a vinnyogás. Ehhez valóban nem vagyok elég kifinomult, hogy lássam az éles különbséget. :)
Erről jut eszembe, flixin nézzétek meg Kevin Costner legutóbbi filmjét, aminek a címére nem emlékszem, de Bonnie és Clyderól szól. Ott is szépen tettenérni, hogy micsoda népi hősök voltak, és mennyivel nagyobb harc volt a hidegvérű gyilkosok körüli legendát lebontani, mint az összes többi munka, ami az elkapásukhoz vezetett. Aztán ha azon túlvagytok, akkor Clint Eastwood legutóbbi filmjét is ajánlom, The mule a címe, de most hirtelen meg nem mondom, hogy HBOGOn vagy a flixin néztem. Mindkettő kurvajó film/10.
Érdekes hogy te mint fő objektív érvelő a rendőrök álláspontját valahogy nem képviseled, jó hogy frusztráltak amcsiban a zsaruk mikor bárkinél fegyver lehet, nem csak négereket szoktak ott agyonlőni hanem rendőröket is, sok szempontból elbaszott hely Amerika az biztos, inkább a kontrollálatlan fegyvertartás szüli ezeket az eseteket sztem. A rasszista kártyánál meg lehet hogy mélyebbre kéne nézni hogy miért is niggereznek vagy cigányoznak az emberek, én max az utóbbiról tudok nyilatkozni és nem a több évszázados prekoncepció miatt, mert felénk vannak bőven, és ha cigányozok (persze tisztelet a kivételének) az a saját személyes tapasztalat miatt van mivel már több millió forint kár okoztak nekem és a családomnak, de ezt ma már nem szabad kinyilvánítani mert rasszista vagy, és a hozzád hasonló észosztók osszák az észt a rózsa dombi lakásukból aki tvben láttak hasonlót hogy miért is kell így beszélni meg rasszistának lenni, sztem ennek semmi köze a rasszizmushoz.Botond írta:De hogy legyen egy kis szöveg, amit Micsu úgyse tud feldolgozni. Kínában a közösségi jogok és az egyéni jogok harca megy. Kína egy olyan útra lépett, a saját méretéből fakadóan, amin amúgy már 5000 éve rajta van, hogy a közösségi célok fontosabbak, mint az egyéniek, amiben a kötelességek erősebbek, és amiben a közösség fontosabb, mint az egyén. Ezt többek között azért csinálja, hogy ne legyen az ami mondjuk nálunk folyik napok óta a csapból is, hogy itt már mindenki random önkéntes rendőr és büntetőfékezget mindenhol, max páran meghalnak. 60 milliós városokban ez nem fér bele, mert összeomlik a rendszer, ott az egyénnek nem lehet olyan szabadsága, hogy bármit megtehessen, ami 60 millió embert is károsan érinthet akár, vagy egymilliárdot. A társadalom fontosabb, mint az egyén, mert hosszútávon egy egészséges társadalomban tud az ember is megfelelő életet élni generációkon keresztül. És itt nem az anyagi javakról beszélek. Szóval egy ilyen rendszerbe áttérni a féktelen önmegvalósítós, csak az önös dolgokat szem előtt tartó rendszerből nyilván fáj hongkongnak, de ez azért valóban nem fekete-fehér, hogy melyik módszer az üdvözítő. Sajnos van amikor az egyéni érdek ütközik a közösségivel. Ahogy amúgy az én egyéni érdekem is más, mint mondjuk a gyerekeimé, mégis fenn kell tartani ebben egy egyensúlyt, hogy működjön a család.
Ellenben egy népcsoportot évszázadokon keresztül faji alapon kirekeszteni, a hozzájuk kapcsolódó negatív prekoncepciókat fenntartani, na az gond. Mindenhonnan ez a szalonrasszizmus folyik, hogy azért az usában még mindig úgy vannak vele, mint nálunk a cigánysággal, hogy amikor senki nem hallja, akkor azért kemény mondások vannak. Pedig senki se úgy születik, hogy betörő akar lenni, de pont az ilyen négyszemközti jópofa mondásokkal garantált, hogy újratermelődik a probléma. A Clint Eastwood filmben is nagyon pontosan ábrázolva van, amikor megállítanak egy faszit a rendőrök, akkor összefossa magát, mert statisztikai alapon egy ilyen közúti ellenőrzésbe a legnagyobb az esélye belehalni.
Szóval ja, nem egy súlycsoport a két probléma, hongkong huszadrangú a Floydos sztorihoz képest.
Na igen, pont erről beszélek. Amikor már te is elhiszed, hogy úgy amúgy a bőrszín befolyásol bármit is, vagy a vallás, vagy a nem, stb és közben vallod, hogy nem vagy rasszista. Ez nem az a fórum, ahol mögé tudunk nézni, de ja, ez hárommal mélyebb, mint hogy egy rendőr megölt egy feketét.Micsu írta:Érdekes hogy te mint fő objektív érvelő a rendőrök álláspontját valahogy nem képviseled, jó hogy frusztráltak amcsiban a zsaruk mikor bárkinél fegyver lehet, nem csak négereket szoktak ott agyonlőni hanem rendőröket is, sok szempontból elbaszott hely Amerika az biztos, inkább a kontrollálatlan fegyvertartás szüli ezeket az eseteket sztem. A rasszista kártyánál meg lehet hogy mélyebbre kéne nézni hogy miért is niggereznek vagy cigányoznak az emberek, én max az utóbbiról tudok nyilatkozni és nem a több évszázados prekoncepció miatt, mert felénk vannak bőven, és ha cigányozok (persze tisztelet a kivételének) az a saját személyes tapasztalat miatt van mivel már több millió forint kár okoztak nekem és a családomnak, de ezt ma már nem szabad kinyilvánítani mert rasszista vagy, és a hozzád hasonló észosztók osszák az észt a rózsa dombi lakásukból aki tvben láttak hasonlót hogy miért is kell így beszélni meg rasszistának lenni, sztem ennek semmi köze a rasszizmushoz.
Mellesleg Hong Kongban meg ketten haltak meg, szóval az ilyen alapon kétszer olyan súlyos dolog.
Beszeljunk inkabb a hetvegi switches elmenyeidrol mert Dt mar biztos pipa
AC4:feketezászló gecijól néz ki switchen is, ezeket a kékeket a tenger színében nagyon elkapták, csak végig akartam gyorsan pörgetni, de ebből már a harmadik platformon is 100% lesz, mert játszatja magát. A tengerész dalokat ennyi év után is kívülről tudom, és együtt tudok énekelni a legénységgel hajózás közben.Micsu írta:Beszeljunk inkabb a hetvegi switches elmenyeidrol mert Dt mar biztos pipa
Valakinek vannak tapasztalatai autós kamerával? Fater nyaggat, hogy kéne egy a zIgnisbe és hát nem minden alap nélkül.
https://www.pcgamer.com/tim-sweeney-says-epic-games-store-giveaways-help-boost-sales-on-other-platforms/
Botond masik kedvenc temaja, bullshit meter mennyin is all? :D
Botond masik kedvenc temaja, bullshit meter mennyin is all? :D
Valamelyik totalcar közeli oldalon egyszer olvastam egy tesztet, hogy megvan "A TUTI". Azóta 2x kellett volna már hasonló ajánlás miatt és egyszerűen nem találom. :(((((benőmenő írta:Valakinek vannak tapasztalatai autós kamerával? Fater nyaggat, hogy kéne egy a zIgnisbe és hát nem minden alap nélkül.
Na tessék Botond, itt a csodás párhuzamod! Egész Redditen top komment jelenleg:
"Hypocrisy at it's finest."
Eredeti post
Érdekes!
"Hypocrisy at it's finest."
Eredeti post
Érdekes!
Money talks....
Hongkongban ugye pont ez ellen harcol kína, hogy ne pénz legyen az egyedüli mérce és az baj, szóval akkor ez végülis jó, nem? :DMicsu írta:Money talks....
Igen, mint Nepálban :)Botond írta:Hongkongban ugye pont ez ellen harcol kína, hogy ne pénz legyen az egyedüli mérce és az baj, szóval akkor ez végülis jó, nem? :D
Mi van Nepálban? :DMicsu írta:Igen, mint Nepálban :)
Csak, hogy ne zavarjon össze: magas hegyek.Botond írta:Mi van Nepálban? :D
Én 1 éve vettem egy nagyon faszát, ezt jó szívvel merném ajánlani, de ezek úgy vannak, hogy két hónap után már új modell van, szóval igen meglepődnék, ha még lehetne kapni: Alfawise G70.benőmenő írta:Valakinek vannak tapasztalatai autós kamerával? Fater nyaggat, hogy kéne egy a zIgnisbe és hát nem minden alap nélkül.
/szerk: még lehet
Haggyadmár, teljesen felcsigázott, hogy ez a Nepál az e, amit az ilyen egyszerű sudribunkók, mint én csak Tibetként ismernek, vagy ez vmelyik másik Nepál!DanielT írta:Csak, hogy ne zavarjon össze: magas hegyek.
Sry kevertem, Tibet, köszönöm hogy kijavítottál rád mindig lehet számítani (látod nem gáz ha az ember elismeri hogy téved, nem kell fél oldalas wall of textel terelni :))Botond írta:Haggyadmár, teljesen felcsigázott, hogy ez a Nepál az e, amit az ilyen egyszerű sudribunkók, mint én csak Tibetként ismernek, vagy ez vmelyik másik Nepál!
De érted a lényeget, ott is kínai lázad kínai ellen hogy ne a pénz legyen az egyedüli mérce :)
A te postod már úgy összezavarta hogy gyorsan el is ment mellette, ebbe lehetett kapaszkodni, majd jön mindjárt a helyes írásDanielT írta:Csak, hogy ne zavarjon össze: magas hegyek.
Az a lényeg, hogy ilyet vegyetek, amiben kondi van, nem akku, mer azok nyáron a műszerfalon felpúposodnak, meg felrobbannak a faszba. Ennek a telefonos appja hótszar, de nincs is értelme hasznlni. Ha kell a felvétel, ki kell venni a kártyát belőle.Moby írta:Én 1 éve vettem egy nagyon faszát, ezt jó szívvel merném ajánlani, de ezek úgy vannak, hogy két hónap után már új modell van, szóval igen meglepődnék, ha még lehetne kapni: Alfawise G70.
/szerk: még lehet
Nem gáz, és ezért jó, hogy van ez a twitter meg reddit, mert azok is véleményt tudnak formálni, akinek az alapok se mennek, de véleménye az van. Szerencsére a hídépítés ennél egzaktabb tudomány, ott nem engedik közel azt, akinek lövése sincs mennyi 2+2. És még így is dől össze egy pár.Micsu írta:Sry kevertem, Tibet, köszönöm hogy kijavítottál rád mindig lehet számítani (látod nem gáz ha az ember elismeri hogy téved, nem kell fél oldalas wall of textel terelni :))
De érted a lényeget, ott is kínai lázad kínai ellen hogy ne a pénz legyen az egyedüli mérce :)
No, akkor én annyiban támogatnám a Sony rendkívül hiteles és őszinte kiállását a fekalájfok ügyében, hogy:
A saját Last of Us 2 példányom topikgangbang ribanccá teszem a végigjátszás után.
Teljesen ingyen elküldöm valakinek, aki végigjátszás után továbbküldi és így tovább, amíg van rá igény. Mivel Micsu kérte először, ezért vele kezdem.
Lehet jelentkezni, Micsu után Mekee-t terjesztem fel, mert ő volt a következő aki érdeklődött.
#MostegykicsitneadjatokpénztaSonynak

Dehogynem, Kínában, meg felhokarcolo is dolt ossze ;)Botond írta:Nem gáz, és ezért jó, hogy van ez a twitter meg reddit, mert azok is véleményt tudnak formálni, akinek az alapok se mennek, de véleménye az van. Szerencsére a hídépítés ennél egzaktabb tudomány, ott nem engedik közel azt, akinek lövése sincs mennyi 2+2. És még így is dől össze egy pár.
Legalabb van mibe kapaszkodnod, el gepelek par szot hogy legyen masba is ;)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Micsu 2020.06.02. 12:54-kor.
Küldesz vele PS4et is? :DDanielT írta:No, akkor én annyiban támogatnám a Sony rendkívül hiteles és őszinte kiállását a fekalájfok ügyében, hogy:
A saját Last of Us 2 példányom topikgangbang ribanccá teszem a végigjátszás után.
Teljesen ingyen elküldöm valakinek, aki végigjátszás után továbbküldi és így tovább, amíg van rá igény. Mivel Micsu kérte először, ezért vele kezdem.
Lehet jelentkezni, Micsu után Mekee-t terjesztem fel, mert ő volt a következő aki érdeklődött.
DanielT írta:No, akkor én annyiban támogatnám a Sony rendkívül hiteles és őszinte kiállását a fekalájfok ügyében, hogy:
A saját Last of Us 2 példányom topikgangbang ribanccá teszem a végigjátszás után.
Teljesen ingyen elküldöm valakinek, aki végigjátszás után továbbküldi és így tovább, amíg van rá igény. Mivel Micsu kérte először, ezért vele kezdem.
Lehet jelentkezni, Micsu után Mekee-t terjesztem fel, mert ő volt a következő aki érdeklődött.
#MostegykicsitneadjatokpénztaSonynak
Rendben en elek vele, de ha neki kuldod eloszor se gond ;)
Nekem előr volt rendelve digitben, de miután a sony bizonytalan időre felhagyott a videójátékkészítéssel, és pályát vátlva felcsapott politikai támogatócéggé, ma reggel visszamondtam az előrendelést. Még abban sem vagyok biztos, hogy érdekel-e a játék a közeljövőben, de esetleg egy ingyencigire lehet, hogy lenyomnám a ribanc fejét, miután mindenki átment már rajta :DDanielT írta:No, akkor én annyiban támogatnám a Sony rendkívül hiteles és őszinte kiállását a fekalájfok ügyében, hogy:
A saját Last of Us 2 példányom topikgangbang ribanccá teszem a végigjátszás után.
Teljesen ingyen elküldöm valakinek, aki végigjátszás után továbbküldi és így tovább, amíg van rá igény. Mivel Micsu kérte először, ezért vele kezdem.
Lehet jelentkezni, Micsu után Mekee-t terjesztem fel, mert ő volt a következő aki érdeklődött.
#MostegykicsitneadjatokpénztaSonynak
Ennyi. Én is ha bármivel nem értesz egyet a kommentjeimben az elgépelés. Blizzard is csak elgépelte, Sony is. Most ebbe kapaszkodsz?Micsu írta:Dehogynem, Kínában, meg felhokarcolo is dolt ossze ;)
Legalabb van mibe kapaszkodnod, el gepelek par szot hogy legyen masba is ;)
Semmi ilyesmi nincs, csak elgépelték, mint egyszeri ember Tibetet Nepálnak.Moby írta:Nekem előr volt rendelve digitben, de miután a sony bizonytalan időre felhagyott a videójátékkészítéssel, és pályát vátlva felcsapott politikai támogatócéggé, ma reggel visszamondtam az előrendelést. Még abban sem vagyok biztos, hogy érdekel-e a játék a közeljövőben, de esetleg egy ingyencigire lehet, hogy lenyomnám a ribanc fejét, miután mindenki átment már rajta :D
Istenem mivel bantottalak meg ennyire hogy habzik a szad?
:D
2 posttal lejjebb ismertem el h hibaztam Nepallal kapcsolatan, alabb a helyesirasra gondoltam mert abba is nagyon szeretsz kapaszkodni.
Sztem mostmar nyugodj meg, nem akartalak megbantani, csak szimpla velemeny csere akart lenni.

A nepállal bántottad meg. Írta, nem?Micsu írta:Istenem mivel bantottalak meg ennyire hogy habzik a szad?