A PC-s játékoknak leáldozott
Lepörgött Hardcore-on is a Resi 3 Remake. Ezen kellett volna elsőre végigtolni. A végén rengeteg first-aid spray meg shoti lőszer maradt, pedig itt volt hogy az ólmot nem sajnálva takarítottam ki húzósabb szobákat, hátha találok gyűjtögetős vackokat.
Én már el is adtam a normal walkthrough után. Majd egyszer óccsóé' lehet kap még 1 esélyt HC-n. Talán majd már PS5-ön.benőmenő írta:Lepörgött Hardcore-on is a Resi 3 Remake. Ezen kellett volna elsőre végigtolni. A végén rengeteg first-aid spray meg shoti lőszer maradt, pedig itt volt hogy az ólmot nem sajnálva takarítottam ki húzósabb szobákat, hátha találok gyűjtögetős vackokat.
És melyik verziónak értél a végére? :) A switch verzió cloud saves a steam/gog verzióval, szóval ha nem érek a végére a karantén alatt, akkor steamen tudom majd folytatni. :)Moby írta:Benne vagyok a szürkében, a kékben, és a zöldben. A piros már kimarad.
FFVII ELSŐ lemez bent, 1 órát ír az installra. NADEMAJDAZESESDÉ!!!!!!!
Én digtálisat vettem, kiírta hogy 90+ GB kell neki installra, mondok oké, preload, leszedett 9-et. Közben települ a Driveclub, 90 percet ír.DanielT írta:FFVII ELSŐ lemez bent, 1 órát ír az installra. NADEMAJDAZESESDÉ!!!!!!!
nem most szalltal ki a pc gamingbol?DanielT írta:FFVII ELSŐ lemez bent, 1 órát ír az installra. NADEMAJDAZESESDÉ!!!!!!!
Őőőőő... a PS4 nem támogatja a bluetooth headseteket, ami nem a gyári...
Pontosítsunk: a ps4 SEMMILYEN bluetooth headsetet nem támogat. A gyárit sem, ugyanis olyan nincs. Illetve gyári füles az van, de van hozzá egy vevő. amit BE KELL DUGNI A USB-BE!DanielT írta:Őőőőő... a PS4 nem támogatja a bluetooth headseteket, ami nem a gyári...
Sony...japán balfaszok.
Namondjuk az MS-nek sem kell balfaszságért a sonyhoz menni, kölcsönkérni. A OneX-en (és minden one-on) nincs HDMI CEC. VRR-t, tud ALLM-et tud, minden gecit tud, de a tévét vezérelni nem. Be tudja kapcsolni INFRÁVAL(!!!!) de átváltani a megfeleő csatonrára már nem :DDDD
Idióták ezek mind.
Idióták ezek mind.
Eddig jó ez az FFVII, csak a nappali bevilágítást tolták kicsit túl és nagyon steril lett a gettó tőle, ami elvileg az óriási fém építmény alatt van elnyomva... a bahamákon nem süt ennyire szerintem a nap.
A kibővítés tényleg igaz, jó kis 1 bites fetch-questeket tettek be oda, ahol eddig nem vót'! De tényleg ilyen keressé meg 3 macskát feladatok.
Mindegy, eddig frankó, látszik, hogy nagyon akartak.
A kibővítés tényleg igaz, jó kis 1 bites fetch-questeket tettek be oda, ahol eddig nem vót'! De tényleg ilyen keressé meg 3 macskát feladatok.
Mindegy, eddig frankó, látszik, hogy nagyon akartak.
Olvastam, hogy az audió késés miatt, ami egyébkén nagyon valós brútusznál és ULTRA ÉC, hogy ez még létező probléma.Moby írta:Pontosítsunk: a ps4 SEMMILYEN bluetooth headsetet nem támogat. A gyárit sem, ugyanis olyan nincs. Illetve gyári füles az van, de van hozzá egy vevő. amit BE KELL DUGNI A USB-BE!
Sony...japán balfaszok.
DanielT írta:Olvastam, hogy az audió késés miatt, ami egyébkén nagyon valós probléma brútusznál és ULTRA ÉC, hogy ez még létező probléma.
Igen. Nyilván az audio késés miatt. Ami amúgy tottttál nem probléma a blutooth-os kontrollerbe dugott fülesnél, de ha nem lenne a kontrollerbe dugva, akkor késne. Értem.
Hát ez olyan igazi sonys magyarázat a totál elmebeteg nyomorúságra, amit általában tolnak
/kb 17 különböző low latency szabvány létezik BT-re, amiből egyet nyilván használ a kontroller is, aminek a meglétét _bármelyiknek_ gondolom nem lehetett volna megkövetelni. Hát én nem mondom, ehhez képest az usb-be dugott adó az kibaszottúl innovatív meg hitech :DD SONY=TOTÁL IDIÓTÁK GYÜLEKEZETE
Legalább van és lesz is dugasz a kontrollerjükön... Há' evvan. Majd hátha a PS5 és a TEMPEST AUDIO ENGINE ezt is megoldja, ahogy minden mást.Moby írta::wilting:
Igen. Nyilván az audio késés miatt. Ami amúgy tottttál nem probléma a blutooth-os kontrollerbe dugott fülesnél, de ha nem lenne a kontrollerbe dugva, akkor késne. Értem.
Hát ez olyan igazi sonys magyarázat a totál elmebeteg nyomorúságra, amit általában tolnak
/kb 17 különböző low latency szabvány létezik BT-re, amiből egyet nyilván használ a kontroller is, aminek a meglétét _bármelyiknek_ gondolom nem lehetett volna megkövetelni. Hát én nem mondom, ehhez képest az usb-be dugott adó az kibaszottúl innovatív meg hitech :DD SONY=TOTÁL IDIÓTÁK GYÜLEKEZETE
A DC fel is ment ~3 óra alatt. Viszon reggel végigjátszottam az ff7 demó részét, mire kiírta a játék hogy ő amúgy letölti a maradékot, majd jöjjek vissza később. Természetesen nem normálisan OS szinten töltődik, hanem valahol a háttérben, státuszt úgy lehet kapni ha megpróbálom betölteni a mentésem és kiírja hogy bocs 67%-nál tartok (10 perce folyamatosan).Necro írta:Én digtálisat vettem, kiírta hogy 90+ GB kell neki installra, mondok oké, preload, leszedett 9-et. Közben települ a Driveclub, 90 percet ír.
Dualshock 4-et használok, végül ez megoldotta.DanielT írta:Dualshock 3 lag-ra én nem találtam jó megoldást a kábelen kívül. GefExp helyett próbáld meg a Moonlight-al, hátha.
TLDR;
Media Audio (A2DP) módban, 2 sec Continuous Connect-re kell állítani a Bluetooth kapcsolatot egy 3rd party app-al és így már rendeltetés szerűen működik a kontroller. Annyi, hogy újra kellett bind-olni a gombokat Retroarchban utána.
Megisztult a lakás, elvitték a 1080Ti-t.
Legerősebb géppé előlépett a 270X-et tartalmazó emupécé.
Legerősebb géppé előlépett a 270X-et tartalmazó emupécé.
Mi jön helyette?DanielT írta:Megisztult a lakás, elvitték a 1080Ti-t.
Legerősebb géppé előlépett a 270X-et tartalmazó emupécé.
Elég egy ütős SSD, az kiszámol mindent, felesleges videókártyára költeni!Moby írta:Mi jön helyette?
Te nem figyelsz? :D Semmi nem jön helyette, hacsak a PS5-öt nem nevezzük annak.Moby írta:Mi jön helyette?
:D milyen kisz babuci hajapászok! :DDanielT írta:Boldog szülinapot drága barátom!
És hogy a topik is kapjon/lásson valamit ebből a csodálatos emberből a jeles napon:
ÍME! A tegnapi pizzájának maradékán a fognyomai! Nézzétek milyen akkurátusan körberágta azt a nagy karéjt!
Nem futottatok a nézelődés, meg osonás helyett? A RE2-re is első végigfutásra 6 órát mondanak - nekem sokkal több.deep írta:Dehülyevagy Köszi a jókívánságokat mindenkinek. Előre is a későn ébredőknek :D
A resi 3 meg csalódás volt ezzel a vicc playtime-al.
Nekem a fehér jobban bejön.Mekee írta:Na igy már mindjárt fényévekkel jobb
Be kellett volna bookmarkolnom a kommentem, amikor először mondtam neked, hogy nem mindenkinek való PC, most linkelhetném egy jó nagy "NAUGYE!!!444" kíséretében!DanielT írta:Te nem figyelsz? :D Semmi nem jön helyette, hacsak a PS5-öt nem nevezzük annak.
Nekem a Resi 3-ban a második HC végigjátszás is 7 óra volt, az első standard pedig 7 és fél.aabyssx írta:Nem futottatok a nézelődés, meg osonás helyett? A RE2-re is első végigfutásra 6 órát mondanak - nekem sokkal több.
Ott körül volt a Resi 2 is, csak itt most nincs Second run egy másik karakterrel.
Az még egy év. Addig min tolod azt a pár dolgot, amit érdemes?DanielT írta:Te nem figyelsz? :D Semmi nem jön helyette, hacsak a PS5-öt nem nevezzük annak.
Second run amúgy baromi jó benne. Nem gondoltam, hogy ennyire van értelme.benőmenő írta:Nekem a Resi 3-ban a második HC végigjátszás is 7 óra volt, az első standard pedig 7 és fél.
Ott körül volt a Resi 2 is, csak itt most nincs Second run egy másik karakterrel.
Én mondtam már neked, hogy nem mindenkinek való az oxigén?Botond írta:Be kellett volna bookmarkolnom a kommentem, amikor először mondtam neked, hogy nem mindenkinek való PC, most linkelhetném egy jó nagy "NAUGYE!!!444" kíséretében!
Csakis PS4, ahogy valójában az elmúlt fél évben minden jó, az Ori-t leszámítva. Death Stranding, Days Gone, Alienation és most a FFVII Remake. Resi 3 is azon ment.aabyssx írta:Az még egy év. Addig min tolod azt a pár dolgot, amit érdemes?
Listámon:
Cyberpunk 2077, ezzel lehet meg kell várni tényleg a PS5-öt.
Watch Dogs Legion, talán a stabil 30frém meglesz, 'szt ennyi.
Last of Us 2, exkluzív szal.
Ennyikeh most.
Sajnos a kontinuitás ezer sebből vérzik, de tényleg fun úgy végigfutni mégegyszer a játékon, hogy nem minden ott van és úgy, ahogy megszoktad.aabyssx írta:Second run amúgy baromi jó benne. Nem gondoltam, hogy ennyire van értelme.
Én ezt azóta sem hiszem ám el :DDanielT írta:Te nem figyelsz? :D Semmi nem jön helyette, hacsak a PS5-öt nem nevezzük annak.
Má nem emlékszem mennyire szoptam fel eje a nioh-t anno, de hozzátenném abszolute from fanként: ebben a niohban azé van anyag rendesen. Sekiro platina 75 óra volt, ebben úgy vagyok 65-nél, hogy a 1.st runban sem vagyok sehol. És nem azért, mert nehéz a játék (talán még fairebb a fromjátékoknál), hanem leginkább azért, mert a huszadik boss környékén járok, és szerintem még gecimessze a vége :O
Szal van benne kakaó. Megdolgozik rendesen a pénzért.
/ja, és még a DLC-k sehol...LOL Alsó hangon kinézek egy 100-120 órát belőle. Na nem a platinához, csak a rendes végigjátszáshoz :D
Szal van benne kakaó. Megdolgozik rendesen a pénzért.
/ja, és még a DLC-k sehol...LOL Alsó hangon kinézek egy 100-120 órát belőle. Na nem a platinához, csak a rendes végigjátszáshoz :D
Mondjuk 13 év fejlesztés után fura is lenne, ha nem sikerült volna megtölteni kontenttel.Moby írta:...a huszadik boss környékén járok, és szerintem még gecimessze a vége :O
Szal van benne kakaó. Megdolgozik rendesen a pénzért.
Nioh began development in 2004 for the PlayStation 3 as part of a multimedia project based on an unfinished Akira Kurosawa script. The project went through a turbulent and prolonged pre-production period, going through multiple revisions until its final version began development in 2014 for the PS4.benőmenő írta:Mondjuk 13 év fejlesztés után fura is lenne, ha nem sikerült volna megtölteni kontenttel.
Pedig nincs trükk, nincs a futárnál lévő 2080Ti, tényleg ennyire elegem lett a Pc-ből. A logint követelő driverekből, a launcserekből, a Win 10-ből, az epiksztórból, stb stb őrjöngtem már eleget mindegyik miatt.Moby írta:Én ezt azóta sem hiszem ám el :D
Legyöttem falura, hoztam a FEHÉR PS4Prő-t és most is a FFVII megy nagy élvezettel.
A RE3-at is konzolon játszottátok? A DF videó alapján jó fosul megy konzolokon.DanielT írta:Pedig nincs trükk, nincs a futárnál lévő 2080Ti, tényleg ennyire elegem lett a Pc-ből. A logint követelő driverekből, a launcserekből, a Win 10-ből, az epiksztórból, stb stb őrjöngtem már eleget mindegyik miatt.
Legyöttem falura, hoztam a FEHÉR PS4Prő-t és most is a FFVII megy nagy élvezettel.
A pécéden végigfolyt volna - ahogy az enyémen is tette a RE2.
phpBB [media]
Az lett volna a full extra, ha meg tudják úgy csinálni, hogy folyamatosan kerülik egymást, max. látják néha, de teljesen más a vonal, amin járnak.benőmenő írta:Sajnos a kontinuitás ezer sebből vérzik, de tényleg fun úgy végigfutni mégegyszer a játékon, hogy nem minden ott van és úgy, ahogy megszoktad.
Viszont így is simán elérték az, hogy kíváncsi voltam végig, hogy hol mi lesz, mi lesz másképpen.
Meglepően jó volt a second run is / 10
(most fejeztem be)
A legkisebb baja az volt, ahogy futott... és elég fájdalmas lett volna 18-20k-val honorálni mindezt, a használtgém 3k bukó helyett.aabyssx írta:A RE3-at is konzolon játszottátok? A DF videó alapján jó fosul megy konzolokon.
A pécéden végigfolyt volna - ahogy az enyémen is tette a RE2.
Hehe!
Hát, ja, én is majd 15 EUR körül fogom ...egyszer.DanielT írta:A legkisebb baja az volt, ahogy futott... és elég fájdalmas lett volna 18-20k-val honorálni mindezt, a használtgém 3k bukó helyett.
Majd szólj már, játszanám.aabyssx írta:Hát, ja, én is majd 15 EUR körül fogom ...egyszer.
Igen, az egy évvel ezelőtti dani le is köpné a jelenlegit, hogy sokkal szarabb hardveren nyomta hiszen elérhető lett volna a jobb is, igy változnak az idők.aabyssx írta:A RE3-at is konzolon játszottátok? A DF videó alapján jó fosul megy konzolokon.
A pécéden végigfolyt volna - ahogy az enyémen is tette a RE2.phpBB [media]
Mindeközben days gone utánra má betáraztam jedi fallen ordert pc-n, szerintem elfogytak a exkluk amik érdekelnek is
Kursk mini-review:
- ilyen igénytelen játékkal rég találkoztam. A walking simek nem igazán AAA-k szoktak lenni, de ezt 15 perc után uninstalloztam.
- ilyen igénytelen játékkal rég találkoztam. A walking simek nem igazán AAA-k szoktak lenni, de ezt 15 perc után uninstalloztam.
aabyssx írta:Kursk mini-review:
- ilyen igénytelen játékkal rég találkoztam. A walking simek nem igazán AAA-k szoktak lenni, de ezt 15 perc után uninstalloztam.
látod mondtam én hogy megutáltatja veled még a műfajt is :D
Trailerből nem látszott, hogy ekkora hulladék. Most a Metro 2033-at kezdtem el.Micsu írta:látod mondtam én hogy megutáltatja veled még a műfajt is :D
Hú, micsoda jelenet volt most az FFVII ben! Egy élmény, amit tátott szájjal vigyorogva néztem, de komolyan! :D
Nem fogom lespoilerezni, de már a játék több pontján is feltűnt, hogy nem kilúgozott polkorrekt fos, az eredeti alapanyag dolgait sem "cenzúrázták". Na nyilván soha nem is kellene ilyet, de szerencsére a japánokhoz úgy tűnik még nem tört be annyira ez a nevetséges álszentség.
Itt a jó csajok jó csajok és nagy mellük van a megfelelő ruhával, stb.

Ma megszereztem életem legelső és valószínűleg utolsó platináját
Spoiler
Az már videókból is lejött, hogy Cloud még mindig jó csajDanielT írta:Hú, micsoda jelenet volt most az FFVII ben! Egy élmény, amit tátott szájjal vigyorogva néztem, de komolyan! :D
Nem fogom lespoilerezni, de már a játék több pontján is feltűnt, hogy nem kilúgozott polkorrekt fos, az eredeti alapanyag dolgait sem "cenzúrázták". Na nyilván soha nem is kellene ilyet, de szerencsére a japánokhoz úgy tűnik még nem tört be annyira ez a nevetséges álszentség.
Itt a jó csajok jó csajok és nagy mellük van a megfelelő ruhával, stb.
Én az első Ifrit summonnál azért beszartam hogy ez mennyire jól néz ki.
Ahhoz a jelenethez köthető. Az előtte lévő showműsor, eszméletlen jó a zene, látvány, minden.Zóanagyvarázsló írta:Az már videókból is lejött, hogy Cloud még mindig jó csaj
Grat. :D Az acsitrofik meg jók. Az FF7-ben is vadászom, simán küzdök olyan dolgokért, aminek kb a létezéséről se vennék egyébként tudomást.eje75 írta:Ma megszereztem életem legelső és valószínűleg utolsó platinájátSpoiler
Az 1.-ben 278 órám van... ja... van benne anyagMoby írta:Má nem emlékszem mennyire szoptam fel eje a nioh-t anno, de hozzátenném abszolute from fanként: ebben a niohban azé van anyag rendesen. Sekiro platina 75 óra volt, ebben úgy vagyok 65-nél, hogy a 1.st runban sem vagyok sehol. És nem azért, mert nehéz a játék (talán még fairebb a fromjátékoknál), hanem leginkább azért, mert a huszadik boss környékén járok, és szerintem még gecimessze a vége :O
Szal van benne kakaó. Megdolgozik rendesen a pénzért.
/ja, és még a DLC-k sehol...LOL Alsó hangon kinézek egy 100-120 órát belőle. Na nem a platinához, csak a rendes végigjátszáshoz :D
Szal játszom a régi Metrot (valamivel a fele után vagyok).
Elég uncsi, meg baromság a sztori (béndzsa frakcióharcok), progress alig van, és brutál csőjáték.
Az új Metro is ilyen? Mer akkor leveszem a wishlistről.
Elég uncsi, meg baromság a sztori (béndzsa frakcióharcok), progress alig van, és brutál csőjáték.
Az új Metro is ilyen? Mer akkor leveszem a wishlistről.
Nemár, a M E T R O csőjáték? Nem hiszek neked!aabyssx írta:Szal játszom a régi Metrot (valamivel a fele után vagyok).
Elég uncsi, meg baromság a sztori (béndzsa frakcióharcok), progress alig van, és brutál csőjáték.
Az új Metro is ilyen? Mer akkor leveszem a wishlistről.
Egyébként úgy tudom az Exodusban lehet többfelé elmászkálni az adott fejezethez tartozó területen belül.
Egyébként én is nagyon hiányoltam belőle, hogy nem lehetett nagyokat lovagolva bejárni a végtelen metróalagút-mezőket :(benőmenő írta:Nemár, a M E T R O csőjáték? Nem hiszek neked!
Egyébként úgy tudom az Exodusban lehet többfelé elmászkálni az adott fejezethez tartozó területen belül.
Azt a játékot a nagybetűs hangulat viszi el a hátán, ha nem kap el akkor lószar :)aabyssx írta:Szal játszom a régi Metrot (valamivel a fele után vagyok).
Elég uncsi, meg baromság a sztori (béndzsa frakcióharcok), progress alig van, és brutál csőjáték.
Az új Metro is ilyen? Mer akkor leveszem a wishlistről.
Jó ez az FF7R. Hihetetlen hogy a 13-ból átemelt szép csőpályák, és a némileg kireszelt 15-ös harcrendszer mennyire faszán működnek úgy hogy telerakták szívvel.
Jóvan, lehet röhögni rajtam, hogy jé, metro = cső?
Csak én valami olyanra számítottam, hogy egy korlátozott fallout szerűségben van egy hub area, ami pl. a deák tér, ahol elökörködök, aztán felveszem a questeket és megyek a zalagútban/szennyvízben/felszínen felfedezni a hősök terére...
...hogy mé gondótam, aztat nemtom.

Azért játszom még, különben abort lett volna már. De még nem biztos, hogy nem youtube-on fejezem be.Micsu írta:Azt a játékot a nagybetűs hangulat viszi el a hátán, ha nem kap el akkor lószar :)
Na, még azt megnéztem volna, hogy mit műveltek volna a fanok, ha pl. Tifát felöltöztetik. De biztos vagyok benne, hogy szóban volt fejlesztés alatt.DanielT írta:nem kilúgozott polkorrekt fos, az eredeti alapanyag dolgait sem "cenzúrázták". Na nyilván soha nem is kellene ilyet, de szerencsére a japánokhoz úgy tűnik még nem tört be annyira ez a nevetséges álszentség.
Itt a jó csajok jó csajok és nagy mellük van a megfelelő ruhával, stb.
Az exodus kb ilyen, azzal meg mindenkinek az volt a gondja... (nekem tetszett)aabyssx írta:Jóvan, lehet röhögni rajtam, hogy jé, metro = cső?
Csak én valami olyanra számítottam, hogy egy korlátozott fallout szerűségben van egy hub area, ami pl. a deák tér, ahol elökörködök, aztán felveszem a questeket és megyek a zalagútban/szennyvízben/felszínen felfedezni a hősök terére...
...hogy mé gondótam, aztat nemtom.
Szerencsére nem olyan, hanem kurvajó. Szal' nyomjad csak ezt is és a Last Light-ot is.aabyssx írta:Jóvan, lehet röhögni rajtam, hogy jé, metro = cső?
Csak én valami olyanra számítottam, hogy egy korlátozott fallout szerűségben van egy hub area, ami pl. a deák tér, ahol elökörködök, aztán felveszem a questeket és megyek a zalagútban/szennyvízben/felszínen felfedezni a hősök terére...
...hogy mé gondótam, aztat nemtom.
Ennyike, skippeltem is a csá'ba.Moby írta:Az exodus kb ilyen, azzal meg mindenkinek az volt a gondja... (nekem tetszett)
Filmajánló, ami tőlem meglehetősen ritka: The Platform.
Na ez nem mindennapi cucc, a lehető legkevesebbet nézzetek előzetesen, vagy semmit.
Ennyit elég tudni, hogy ne hálivúdi szarra számíts: The Platform is a Spanish science fiction horror-thriller film. (a horror résznél se a jump-scare szörnyes szarra kell gondolni)

Nekem kimondhatatlanul bejött, hogy nem a 3as metró állomásait járom be ideoda, ellenben lepattantam a vége előtt, már nemis tudom miért. Cső ez is, csak az illuzió van meg, hogy nem, de ez nembaj.DanielT írta:Ennyike, skippeltem is a csá'ba.
Kemény cucc, nekem is bejött, de a végén még dolgozhattak volna...DanielT írta:Filmajánló, ami tőlem meglehetősen ritka: The Platform.
Na ez nem mindennapi cucc, a lehető legkevesebbet nézzetek előzetesen, vagy semmit.
Ennyit elég tudni, hogy ne hálivúdi szarra számíts: The Platform is a Spanish science fiction horror-thriller film. (a horror résznél se a jump-scare szörnyes szarra kell gondolni)
Akkó mégsem veszem le a wishlistről.Moby írta:Az exodus kb ilyen, azzal meg mindenkinek az volt a gondja... (nekem tetszett)
Én tegnap a Guns Akimbot néztem meg. Nem nagy szám, de az első fele jópofa limonádébaromság, és még vigyorogtam is párszor.
Ha már filmsjánló: spanyol nyelvről hirtelen a Wild Tales (2014) film jutott eszembe, nagyon jó. Meg a Los Cronocrimenes - ehhez türelem kell, de elég okos.
Asszem az is megvan. Redux, amit ingyen adott a zepic.DanielT írta:Szerencsére nem olyan, hanem kurvajó. Szal' nyomjad csak ezt is és a Last Light-ot is.