A méret és a súly pokol, de előtte ülve már csak a csoda jut.Zóanagyvarázsló írta:Én 2014-ig CRT-n játszottam. A Max Payne 3 volt az utolsó, ami azon ment végig.
Szerettem a 21"-os Eizómat, de a mérete miatt felejtös már.
A PC-s játékoknak leáldozott
Namost az ipaden filmetnézés az nem akkor van, amikor többen nézik, hanem akkor, amikor többen vagy, de csak te néznéd :) (mer mondjuk a másik mást néz, vagy alszik, ilyenek). Nehéz ilyenekről egy olyan topikban beszélni, ahol normális társaskapcsolatnak talán csak Dani meg deep szerelmét lehet nevezni :DZóanagyvarázsló írta:Néztem már tableten meccset, tévé hiányában egész jó alternatíva volt, de kicsi az igazi élményhez, és ha többen nézik, végképp nem lehet arcba húzni sem. Nem hiszem el, hogy egy film nagyobbra nö rajta.
Persze sokan telefonon is filmeznek, nekem pedig egy tréler vagy egy sajtótájékoztató is gáz úgy. Azt mondják meg lehet szokni, de nyilván a fakírágyat is. Azt sem eröltetem.
Értem, hogy mindenki otthonról hoz példát, de ez nekünk, városi embereknek nem sokat mond ám :DDMicsu írta:egyvasárnapmicsuéknál.avi
Retrónál hiányzik, LCD-n jobban kijön a darabosság és az alacsony felbontás. Majd ha a kökori Pascalt magam mögött hagyom, egy új TÍÁJJAL fel tudom skálázni a 320p-t akár 1080p-ig!DanielT írta:A méret és a súly pokol, de előtte ülve már csak a csoda jut.
Készül a STALKER 2. Megint.
Ha eddig nem volt pénzed másik tévére, és ezért nyomorogtál iPaden, az más. Máskor szóljál, és összedobjuk neked!Moby írta:Namost az ipaden filmetnézés az nem akkor van, amikor többen nézik, hanem akkor, amikor többen vagy, de csak te néznéd :) (mer mondjuk a másik mást néz, vagy alszik, ilyenek). Nehéz ilyenekről egy olyan topikban beszélni, ahol normális társaskapcsolatnak talán csak Dani meg deep szerelmét lehet nevezni :D
Igen ez egy barom komplex magyarázás volt. :D Rajtad meg Botondon kívül más nőt se látott még, kapcsolata sincs, nem is volt soha :), nem is lehet már kapcsolatban, gyerekek mellett külön tvzni, filmet nézni semmikor, gondolom az asszonyra is mikor ráfekszel melletted ipadeznek a gyerekek (már ha nálatok még van olyan :D)Moby írta:Namost az ipaden filmetnézés az nem akkor van, amikor többen nézik, hanem akkor, amikor többen vagy, de csak te néznéd :) (mer mondjuk a másik mást néz, vagy alszik, ilyenek). Nehéz ilyenekről egy olyan topikban beszélni, ahol normális társaskapcsolatnak talán csak Dani meg deep szerelmét lehet nevezni :D
https://www.pcgamer.com/half-life-alyx-review/
Akinek Vrja van az ki ne hagyja szvsz, idén letolom én is
Akinek Vrja van az ki ne hagyja szvsz, idén letolom én is
Én ennek az ellenkezőjét állítottam. Daninak például van! Rád mondjuk nem gondoltam, a leáldon ritkán téma Micsu nemlétező szexuális élete, de tőlem mehet. Elolvasgatom én most homeoffice alatt ezt is! :DMicsu írta:Igen ez egy barom komplex magyarázás volt. :D Rajtad meg Botondon kívül más nőt se látott még, kapcsolata sincs, nem is volt soha :)
Most szólok! Kezdődhet a gyűjtés! 48CX-et szeretnék!Zóanagyvarázsló írta:Ha eddig nem volt pénzed másik tévére, és ezért nyomorogtál iPaden, az más. Máskor szóljál, és összedobjuk neked!
Szivesen tartok továbbképzést Fatr.Moby írta:Én ennek az ellenkezőjét állítottam. Daninak például van! Rád mondjuk nem gondoltam, a leáldon ritkán téma Micsu nemlétező szexuális élete, de tőlem mehet. Elolvasgatom én most homeoffice alatt ezt is! :D
Sejtettem, hogy az elsö adandó alkalommal megindulsz az iPad-méret irányába. Nem véletlenül kerestél te direkt kicsi tévét!Moby írta:Most szólok! Kezdődhet a gyűjtés! 48CX-et szeretnék!
Nekem utalhattok srácok, én majd megveszem a tévét Mobynak! Szerencsére már hozzárendeltem az üzleti e-mail-címemet is a bankszámlához: dehogylepeklealoveval@gmail.com.
A vesémbe látsz! Ha nem jön össze a CX, gyűjthettek egy idei ipad próra is! Szegíny embernek azisjó tévé helyett!Zóanagyvarázsló írta:Sejtettem, hogy az elsö adandó alkalommal megindulsz az iPad-méret irányába. Nem véletlenül kerestél te direkt kicsi tévét!
GOW
Spoiler
Úgyis iWatch lesz még ebböl. Vagy gyüszüt is gyárt az Apple?Moby írta:A vesémbe látsz! Ha nem jön össze a CX, gyűjthettek egy idei ipad próra is! Szegíny embernek azisjó tévé helyett!
HL Alyx nem játszható VR nélkül?
NEWSFLASH! Egy only VR játék nem játszható VR nélkül!aabyssx írta:HL Alyx nem játszható VR nélkül?
Szerinted miért szarik rá kb az egész világ?
Há, de nóóórmális?!?DanielT írta:NEWSFLASH! Egy only VR játék nem játszható VR nélkül!
Szerinted miért szarik rá kb az egész világ?
phpBB [media]
Az hagyján, hogy normális e, de hova vezet mindez? Mi lesz a következő lépés? A PS4 lemezeket csak a PS4 fogja olvasni?! Touchscreen only játékok csak touchscreenen lesznek irányíthatóak, a nem touchscreenesek meg touchscreenen nem? Ki bírja követni ezt a kavarodást?!aabyssx írta:Há, de nóóórmális?!?
A 2020 februári steam hardware-felmérésből:Botond írta:Az hagyján, hogy normális e, de hova vezet mindez? Mi lesz a következő lépés? A PS4 lemezeket csak a PS4 fogja olvasni?! Touchscreen only játékok csak touchscreenen lesznek irányíthatóak, a nem touchscreenesek meg touchscreenen nem? Ki bírja követni ezt a kavarodást?!
VR Headsets: 0,26%, változás: -0,14%
phpBB [media]
Skyrimet meg kiadták okoshangfalra. Az se sokkal elterjedtebb. Vannak ilyen rétegcuccok, na és? Beprómózták a VR cuccuk ezzel a gémmel, el is vitték az összes HW-t tőlük a raktárból, szóval a célt elérték. Majd 6-12-18 hónap múlva meg kiadják a sima verziót, ha érdemes, ha meg nem érdemes, akkor nem adják ki. Reklámköltség, ilyen is van a világon. Lehet jobb lett volna TV hirdetésben mondani vmi öblöset, de az nem biztos, hogy olcsóbb lett volna, meg nem is biztos, hogy az utolsó darabig az összes VR-es HW-ük eladják. Mitnemért?aabyssx írta:A 2020 februári steam hardware-felmérésből:
Ezeket Te kitalálod?Botond írta:Skyrimet meg kiadták okoshangfalra. Az se sokkal elterjedtebb. Vannak ilyen rétegcuccok, na és? Beprómózták a VR cuccuk ezzel a gémmel, el is vitték az összes HW-t tőlük a raktárból, szóval a célt elérték. Majd 6-12-18 hónap múlva meg kiadják a sima verziót, ha érdemes, ha meg nem érdemes, akkor nem adják ki. Reklámköltség, ilyen is van a világon. Lehet jobb lett volna TV hirdetésben mondani vmi öblöset, de az nem biztos, hogy olcsóbb lett volna, meg nem is biztos, hogy az utolsó darabig az összes VR-es HW-ük eladják. Mitnemért?
Kipróbáltam a Doomot, a károgásnak köszönhetően lemondtam a PS4 verziót és pöce warez lett.
15 perc után kiléptem, mert egyrészt öreg vagyok én már ehhez, másrészt ezt nagyon nem kontrollerre találták ki. Próbálgattam az aim assistot, de semmit nem vettem észre a működéséből.
Mindegy, ennyiben maradunk.
15 perc után kiléptem, mert egyrészt öreg vagyok én már ehhez, másrészt ezt nagyon nem kontrollerre találták ki. Próbálgattam az aim assistot, de semmit nem vettem észre a működéséből.
Mindegy, ennyiben maradunk.
Ja, télleg, azt még én is egérrel játszottam. Nem is esett jól.DanielT írta:Kipróbáltam a Doomot, a károgásnak köszönhetően lemondtam a PS4 verziót és pöce warez lett.
15 perc után kiléptem, mert egyrészt öreg vagyok én már ehhez, másrészt ezt nagyon nem kontrollerre találták ki. Próbálgattam az aim assistot, de semmit nem vettem észre a működéséből.
Mindegy, ennyiben maradunk.
Hát a BF-CoD-Overwatch mivel ment? Szó se róla, a 2016-os Doomnál is bejátszott ez nálam.DanielT írta:Kipróbáltam a Doomot, a károgásnak köszönhetően lemondtam a PS4 verziót és pöce warez lett.
15 perc után kiléptem, mert egyrészt öreg vagyok én már ehhez, másrészt ezt nagyon nem kontrollerre találták ki. Próbálgattam az aim assistot, de semmit nem vettem észre a működéséből.
Mindegy, ennyiben maradunk.
Szerk.: Tényleg, Max Payne 3-ban kontrollerhuszárkodtál? Azt még nehezebb úgy elképzelnem, mint némely FPS-t.
BF-COD-OW nyilván az egeres, kompetitív reneszánsz korszakomban volt, a 2016-os Doomot is azzal toltam. Ezért is tudom, hogy úgy eléggé stimmelt a cucc, de ez már nem pálya.Zóanagyvarázsló írta:Hát a BF-CoD-Overwatch mivel ment? Szó se róla, a 2016-os Doomnál is bejátszott ez nálam.
Szerk.: Tényleg, Max Payne 3-ban kontrollerhuszárkodtál? Azt még nehezebb úgy elképzelnem, mint némely FPS-t.
Max Payne 3 kontrollerrel ment ja. Bullet-time + egérrel fejeseket osztani nem nagy tudomány.
De nyugtass meg, hogy a te nagy tudományod legalább a normal+aim assistig kiterjedt :PDanielT írta:BF-COD-OW nyilván az egeres, kompetitív reneszánsz korszakomban volt, a 2016-os Doomot is azzal toltam. Ezért is tudom, hogy úgy eléggé stimmelt a cucc, de ez már nem pálya.
Max Payne 3 kontrollerrel ment ja. Bullet-time + egérrel fejeseket osztani nem nagy tudomány.
Na látom közben vki bedobtam a zuhanyhíradóba, hogy jön az RTX3090, de csak karácsonyra és "csak" 10 nanos lesz. Vicces lesz, ha továbbra is gyártástechnológia hátrányban fogják felmosni a padlót a radeonokkal, és még viccesebb lesz, ha nem mossák fel és beindul az árverseny. De koronavírus azért annyit intézett, hogy nyárról őszre/télre csúszik ez is. 4000es rizsa vmi fasza vga-val jó is lenne a karácsonyi méréshez, kérdés mi lesz ebből valóság és milyen áron...
Max payne3 az nekem az évszázad wtf-je. Kurvaszép,kurvajól indul a sztori, a lövölde sem feltétlen kínszenvedés, és mégis, háromszor nekifutottam, de mindig csak odáig jutottam, hogy vmi minimál játék után lejutok vmi garázsba, és minden alkalommal ott jött közbe vmi irl, és ki kellett lépnem és vhogy sose volt impulzus, hogy na folytassuk csak jól belátható időn belül, amikor még emlékszem mi meg hogy.Zóanagyvarázsló írta:De nyugtass meg, hogy a te nagy tudományod legalább a normal+aim assistig kiterjedt :P
Tegnapelőtt láttam, hogy az x360on is rajta van, egy pillanatig el is gondolkoztam, hogy nekiesek kontrollerrel, de lebeszéltem magam.
Hátha lesz Switch port, az majd beszippant és nem ereszt!Botond írta:Max payne3 az nekem az évszázad wtf-je. Kurvaszép,kurvajól indul a sztori, a lövölde sem feltétlen kínszenvedés, és mégis, háromszor nekifutottam, de mindig csak odáig jutottam, hogy vmi minimál játék után lejutok vmi garázsba, és minden alkalommal ott jött közbe vmi irl, és ki kellett lépnem és vhogy sose volt impulzus, hogy na folytassuk csak jól belátható időn belül, amikor még emlékszem mi meg hogy.
Tegnapelőtt láttam, hogy az x360on is rajta van, egy pillanatig el is gondolkoztam, hogy nekiesek kontrollerrel, de lebeszéltem magam.
Na, tegnap lejött az új IPADOS. Vééégre megy rendesen az RDP, bár szerintem még lesz az is frissítve(az app), de mostmár használható. Az egérgörgőt nem viszi most még át, de azzal együtt lehet élni. Nagyon fancy az egész, az apple még mindig tudja mitől döglik a légy, eyecandyben megbasznak még mindig bárkit. Kibaszottul menő, hogy minden ikon, elem, gomb ragacsos kicsit, hozzáragad a pointerhez. Egyébként eddig is egész jó volt az assistantos egérkezelés, csak épp mindig benne volt, hogy ez csak az érintést váltja ki. Ez mostmár nincs, mitöbb, assistant nélkül is megy (bár sok minden nem programozható úgy). Naszal ezzel gyak teljes értékű notebookként használható egy ipad. Bentvagyok céges vpn-en, kommanderezem a fileokat, excelezek, RDP-zek, stb. Winmentes.
Kezdődhet a gyűjtés az új ipademre! ;)
Kezdődhet a gyűjtés az új ipademre! ;)
Bár érzem a töménytelen cinizmust a kommentből, de mondjuk az x360 verzióval nyilván összemérhető lenne a cucc, talán annyi különbséggel, hogy a 720p nem csak egy C9esen tudna megjelenni, hanem egy 6 colos tableten is, a rötyin. De most ezt félretéve, és a cinizmuson és a maró gúnyon átlépve, azt azért kijelenthetjük, hogy a "komoly" kiadók közül szinte a rockstar az egyetlen aki ignorálja a switch platformot. Egy darab, hatalmasat bukó LA Noiret kiszenvedtek magukból és kész, ennyi. Szóval szoros versenyben vannak a Sonyval, hogy ki hoz ki több játékot switchre. Mindenki más, beleértve a microsoftot is, nos mindenki más önti a címeket switchre. Csak a rockstar és a sony nem!DanielT írta:Hátha lesz Switch port, az majd beszippant és nem ereszt!
Milyen egérbillt használsz hozzá? Nekem is rendelni kellene kettőt, mert gyerekek mindketten iPaddel vannak beiskolázva, wordöt tölteni toucholva közepesen jó móka, lehet megsegíteném őket egy egérbill kombóval. Aztán lepörgetem a max payne1et is az ipaden, egérbillel, hadd örüljön Dani is! :DMoby írta:Na, tegnap lejött az új IPADOS. Vééégre megy rendesen az RDP, bár szerintem még lesz az is frissítve(az app), de mostmár használható. Az egérgörgőt nem viszi most még át, de azzal együtt lehet élni. Nagyon fancy az egész, az apple még mindig tudja mitől döglik a légy, eyecandyben megbasznak még mindig bárkit. Kibaszottul menő, hogy minden ikon, elem, gomb ragacsos kicsit, hozzáragad a pointerhez. Egyébként eddig is egész jó volt az assistantos egérkezelés, csak épp mindig benne volt, hogy ez csak az érintést váltja ki. Ez mostmár nincs, mitöbb, assistant nélkül is megy (bár sok minden nem programozható úgy). Naszal ezzel gyak teljes értékű notebookként használható egy ipad. Bentvagyok céges vpn-en, kommanderezem a fileokat, excelezek, RDP-zek, stb. Winmentes.
Kezdődhet a gyűjtés az új ipademre! ;)
Botond írta:Milyen egérbillt használsz hozzá? Nekem is rendelni kellene kettőt, mert gyerekek mindketten iPaddel vannak beiskolázva, wordöt tölteni toucholva közepesen jó móka, lehet megsegíteném őket egy egérbill kombóval. Aztán lepörgetem a max payne1et is az ipaden, egérbillel, hadd örüljön Dani is! :D
Nem száz százalékos a cucc, mert a 0 és az í fel van cserélődve applefalván, de ezt már megszoktam.
phpBB [media]
Meanwhile Windowsfalván 20 éve tökéletesen ugyanúgy működik minden, mintha bent ülnék. Van görgő és az Í is a helyén. (Kompjúterem 8.5 éves, értéke 38,000 Ft)Moby írta:Na, tegnap lejött az új IPADOS. Vééégre megy rendesen az RDP, bár szerintem még lesz az is frissítve(az app), de mostmár használható. Az egérgörgőt nem viszi most még át, de azzal együtt lehet élni. Nagyon fancy az egész, az apple még mindig tudja mitől döglik a légy, eyecandyben megbasznak még mindig bárkit.
Asszem váltok szopni a ragacsos ikonokért!
9300as árát soknak tartom, annyiból kijön 2db 8000es, azzal nyitok, aztán lehet saját káromon tanulok. Kösz!Moby írta:Nem száz százalékos a cucc, mert a 0 és az í fel van cserélődve applefalván, de ezt már megszoktam.
May Payne 3Botond írta:Bár érzem a töménytelen cinizmust a kommentből, de mondjuk az x360 verzióval nyilván összemérhető lenne a cucc, talán annyi különbséggel, hogy a 720p nem csak egy C9esen tudna megjelenni, hanem egy 6 colos tableten is, a rötyin. De most ezt félretéve, és a cinizmuson és a maró gúnyon átlépve, azt azért kijelenthetjük, hogy a "komoly" kiadók közül szinte a rockstar az egyetlen aki ignorálja a switch platformot. Egy darab, hatalmasat bukó LA Noiret kiszenvedtek magukból és kész, ennyi. Szóval szoros versenyben vannak a Sonyval, hogy ki hoz ki több játékot switchre. Mindenki más, beleértve a microsoftot is, nos mindenki más önti a címeket switchre. Csak a rockstar és a sony nem!
Nintendón, budin, kontrollerrel. Mennyeien hangzik! Ha lenne Switch-port, ajánlanám aim-assist nélkül az erre a setupra kitalált oldschool szintet, úgy nincs fedezékhasználat
Nekem itt is az a problémám, mint egyébként: már a 22,5" is vállalhatatlan volt munkára korábbi melóhelyemen, egyszerűen 1080p-s felbontás mellett a 27" a minimum nekem monitortávolságból. Szóljatok a megfelelő méretű iPadnél!Moby írta:Nem száz százalékos a cucc, mert a 0 és az í fel van cserélődve applefalván, de ezt már megszoktam.
Mifelént a rossz látást nem lóbaszó pixelekkel, hanem szemüveggel kezelik.Zóanagyvarázsló írta:Nekem itt is az a problémám, mint egyébként: már a 22,5" is vállalhatatlan volt munkára korábbi melóhelyemen, egyszerűen 1080p-s felbontás mellett a 27" a minimum nekem monitortávolságból. Szóljatok a megfelelő méretű iPadnél!
Nekem ez bőven vállalható kényelmetlenség ahhoz képest, mintha a notebookomat hordoznám, 12 kiló, kétésfélórát megy, és egy féltégla a tápja. Ok, ez egy 17-es gamernotebook. Van egy 13-as ultrabookom is, de szinte sosem használom, és ha előveszem, akkor windows frissítések garmadája fogad rendszerint. És gecilassú, pedig egy kisebb vagyon volt (valami asus faszom). Foglalkozást igényelne, de én azzal nem akarok baszakdoni, magától valahogy sosem jó semmire. Fél éve használom kvázi notebooként az ipadet, és nekem ez így jobb, mint bármelyik alternatíva, amikkel rendelkezem. Könnyű, kicsi, sokáig bírja mindenféle faszomtöltő nélkül, és gyors, pedig nem mai darab. Kistáskában elfér billegérrel. Szeretem. A hosszú í-s problémára is biztos van megoldás, de annyira nem zavar, hogy tettem volna időt bele. És nincs rajta windows10. Ami önmagában megérne ettől jelentősebb több szopást is :DDanielT írta:Meanwhile Windowsfalván 20 éve tökéletesen ugyanúgy működik minden, mintha bent ülnék. Van görgő és az Í is a helyén. (Kompjúterem 8.5 éves, értéke 38,000 Ft)
Asszem váltok szopni a ragacsos ikonokért!
Én numpadfüggő vagyok, nekem az nem volt alternatíva. Az ultrabookom is olyan, hogy a tapipadja használható numpadként :D (mondjuk sosem használtam, nem csak a numpadot a gépet sem, utálom)Botond írta:9300as árát soknak tartom, annyiból kijön 2db 8000es, azzal nyitok, aztán lehet saját káromon tanulok. Kösz!
Az van, még én beszéltem rá a szemészemet, hogy adjon erősebbet, és így pénzt költhessek náluk, mert ő maradt volna a gyengébbnélMoby írta:Mifelént a rossz látást nem lóbaszó pixelekkel, hanem szemüveggel kezelik.
Mindazonáltal munkafüggő is, hogy mire mekkora kijelző elég, ez nekem marhára szükségmegoldás lenne. Hogy neked mennyire tökéletes, azt te tudod. Nekem a laptopok is kicsik (de ha lenne lóbaszó, azt a franc horkászná), soha nem is volt sajátom, mert hordozható, de mélységesen inferior eszközöknek tartom őket.
Olyan munka nincs, aminél indokolt lenne a méret növelése, a felbontásé meg nem. Ez maximum a rossz látás indokolja, de még azsenem, mert ma már minden létező oprendszeren tökéletesen működik a scaling. Még windowson is, maximum van pár dinoszaurusz app, ami behány tőle. Ha valaki nem lát rendesen egy 22-es fhd monitoron, csak egy 27-es fhd-n, annak rossz a szeme. Én szemüveg nélkül szart sem látok már sajnos közelre, de szemüveggel tökéletesen látom a 17-es, fhd notebookomat is.Zóanagyvarázsló írta:Az van, még én beszéltem rá a szemészemet, hogy adjon erősebbet, és így pénzt költhessek náluk, mert ő maradt volna a gyengébbnél
Mindazonáltal munkafüggő is, hogy mire mekkora kijelző elég, ez nekem marhára szükségmegoldás lenne. Hogy neked mennyire tökéletes, azt te tudod. Nekem a laptopok is kicsik (de ha lenne lóbaszó, azt a franc horkászná), soha nem is volt sajátom, mert hordozható, de mélységesen inferior eszközöknek tartom őket.
Szerintem sem látok jól, majd hívlak tanúskodni a szemészemhez. Szerinte nálam jobban nem kell látni, én meg nem tudok vele vitatkozni, mert nem is tudom, hogy lát az, akinek jó a szeme.Moby írta:Olyan munka nincs, aminél indokolt lenne a méret növelése, a felbontásé meg nem. Ez maximum a rossz látás indokolja, de még azsenem, mert ma már minden létező oprendszeren tökéletesen működik a scaling. Még windowson is, maximum van pár dinoszaurusz app, ami behány tőle. Ha valaki nem lát rendesen egy 22-es fhd monitoron, csak egy 27-es fhd-n, annak rossz a szeme. Én szemüveg nélkül szart sem látok már sajnos közelre, de szemüveggel tökéletesen látom a 17-es, fhd notebookomat is.
A 17" számomra értelmezhetetlenül kicsi, azon nagyítás nélkül könnyű elnézni a számokat, ékezeteket.
Ez olvasószemüveget jelent tényleg. 27 colos FHD monitoron akkorák a pixelek, mint egy 55 colos 4k tv-n, szóval neked tényleg fog működni az ülj hátrább mozgalom, mert azon akkor semmit se fogsz látni monitor távolságnál messzebbről.Zóanagyvarázsló írta:Szerintem sem látok jól, majd hívlak tanúskodni a szemészemhez. Szerinte nálam jobban nem kell látni, én meg nem tudok vele vitatkozni, mert nem is tudom, hogy lát az, akinek jó a szeme.
A 17" számomra értelmezhetetlenül kicsi, azon nagyítás nélkül könnyű elnézni a számokat, ékezeteket.
Közelre teljesen jól látok szemüveg nélkül is, rövidlátó vagyok.Botond írta:Ez olvasószemüveget jelent tényleg. 27 colos FHD monitoron akkorák a pixelek, mint egy 55 colos 4k tv-n, szóval neked tényleg fog működni az ülj hátrább mozgalom, mert azon akkor semmit se fogsz látni monitor távolságnál messzebbről.
Szerintem kezdd azzal, hogy kipróbálsz egy másik szemészt :)Zóanagyvarázsló írta:Szerintem sem látok jól, majd hívlak tanúskodni a szemészemhez. Szerinte nálam jobban nem kell látni, én meg nem tudok vele vitatkozni, mert nem is tudom, hogy lát az, akinek jó a szeme.
A 17" számomra értelmezhetetlenül kicsi, azon nagyítás nélkül könnyű elnézni a számokat, ékezeteket.
Közelre jól látnál, akkor nem okozna gondot egy 24 colos 4K monitoron 100% scaling mellett olvasni bármit is ékezet pontosan, vagy egy ipadenen netezni nagyítás nélkül. Akinek ez nem megy, annak olvasó szemüveg kell (nagyító), ha te pluszba még rövidlátó is vagy, akkor a te esetedben egy bifokális szemüveg kell.Zóanagyvarázsló írta:Közelre teljesen jól látok szemüveg nélkül is, rövidlátó vagyok.
Ne légy retardált, ha közelebb hajolok a kényelmesnél nyilván el tudom olvasni. Ha távollátó lennék, akkor éppen hogy távolabb kellene magamtól tartani a kijelzőt, a könyveket is, de nagyon közelről el tudom olvasni, az apróbetűs részeket is. És ha felteszek egy olvasószemüveget, akkor szarabbul látok közelre. A mínuszos szemüvegem nélkül meg még kevésbé látom a minitort, tévét.Botond írta:Közelre jól látnál, akkor nem okozna gondot egy 24 colos 4K monitoron 100% scaling mellett olvasni bármit is ékezet pontosan, vagy egy ipadenen netezni nagyítás nélkül. Akinek ez nem megy, annak olvasó szemüveg kell (nagyító), ha te pluszba még rövidlátó is vagy, akkor a te esetedben egy bifokális szemüveg kell.
Bocs, Botond, de nem rád cserélem le a szemészem.
Közelebb hajolást értém én, de ugye monitor távolságról volt szó, az meg fix távolságot jelent az én értelmezésemben nem hajolgatást.Zóanagyvarázsló írta:Ne légy retardált, ha közelebb hajolok a kényelmesnél nyilván el tudom olvasni. Ha távollátó lennék, akkor éppen hogy távolabb kellene magamtól tartani a kijelzőt, a könyveket is, de nagyon közelről el tudom olvasni, az apróbetűs részeket is. És ha felteszek egy olvasószemüveget, akkor szarabbul látok közelre. A mínuszos szemüvegem nélkül meg még kevésbé látom a minitort, tévét.
Bocs, Botond, de nem rád cserélem le a szemészem.
Én is rövidlátó vagyok, de most is egy 15,6-os laptopra írok upscale nélkül FHDban, és minden ékezetet látok kényelmesen. Ez a normális. Ipadet is látom nagyobb felbontással, kisebb képernyőn (kisebb pixelmérettel) ugyanilyen messziről, és közelről szemüveg nélkül. Moby is így van vele. Ha neked ez nem megy, akkor igenis nem csak rövidlátó vagy, hanem más gond is van.
Közben lefrissült mindkét gyerek ipade, és úton a két egérbill. Kíváncsian várom hogy az oktatás minősége mennyit fog javulni. Lányom nem akar egérbillt, neki jó a touch, azt szereti, fiam alig várja, ő kontrollerhez van szokva, a toucht nem szereti.
Minden, amit leírtam, per defitionem kizárja a távollátást. 40 centiről én is látom a monitort, laptopot, de az kényelmetlenül közel van. 1 méterről szoktam használni 27"-t vagy 2-ről 42"-t, az utóbbi már kicsi (erre van a Ctrl+), hiába éles. Vagyis egyszerre kéne élesíteni és nagyítani ugyanazt, de erre nem az olvasószemüveg való.Botond írta:Közelebb hajolást értém én, de ugye monitor távolságról volt szó, az meg fix távolságot jelent az én értelmezésemben nem hajolgatást.
Én is rövidlátó vagyok, de most is egy 15,6-os laptopra írok upscale nélkül FHDban, és minden ékezetet látok kényelmesen. Ez a normális. Ipadet is látom nagyobb felbontással, kisebb képernyőn (kisebb pixelmérettel) ugyanilyen messziről, és közelről szemüveg nélkül. Moby is így van vele. Ha neked ez nem megy, akkor igenis nem csak rövidlátó vagy, hanem más gond is van.
Közben lefrissült mindkét gyerek ipade, és úton a két egérbill. Kíváncsian várom hogy az oktatás minősége mennyit fog javulni. Lányom nem akar egérbillt, neki jó a touch, azt szereti, fiam alig várja, ő kontrollerhez van szokva, a toucht nem szereti.
Nem arról van szó, hogy nem látom hunyorgás nélkül, csak könnyebb elnéznem, pláne ha kilométeres Excel-táblázatokkal vagy ömlesztett szövegekkel dolgozom. A játékok feliratai sem igazán okoznak gondot (mondjuk ha angolul beszélnek, azt nyilván értem egyébként is). Persze az emberek többsége komplett hozzászólásokat sem lát, ahhoz képest kurva jó vagyok.
Nagyobbak a pixelek fhd 27-esen te felbontásmágus.Botond írta:Ez olvasószemüveget jelent tényleg. 27 colos FHD monitoron akkorák a pixelek, mint egy 55 colos 4k tv-n, szóval neked tényleg fog működni az ülj hátrább mozgalom, mert azon akkor semmit se fogsz látni monitor távolságnál messzebbről.
Mióta kiderült, hogy szaruk látok, olvasószemüveget használtam. Szar volt. semmit nem láttam vele jó, illetve közelre igen, de csak egy szűk tartományban. És vagy állandóan leveszegettem, vagy nem (és inkább nem), és akkor szarul láttam messzire. És ettől tovább romlott a szemem. A vezetés volt a legszarabb. Vagy a műszerfalat láttam, vagy az utat. Mindkettőt nem. Aztán elmentünk a nejemmel, mert neki is új szemüveg kellett (neki javul a szeme, nekem romlik). És csináltattam végre egy normális progresszívlencsés szemüveget. Azóta mindenfelé látok, és mindenfelé tökéletesen. Ez egy csod, pedig azt mondták nehéz lesz megszokni. Hát gecikönnyű volt, mert végre egyszerre láttam MEGINT tökéletesen minden távolságra. Nem is értem mi ezzel nehezen megszokható. Nekem csak 1-2 éve szar a szemem kb, nekem az a természetes még, hogy jól látok, ezt nem kellett megszoknom.Zóanagyvarázsló írta:Minden, amit leírtam, per defitionem kizárja a távollátást. 40 centiről én is látom a monitort, laptopot, de az kényelmetlenül közel van. 1 méterről szoktam használni 27"-t vagy 2-ről 42"-t, az utóbbi már kicsi (erre van a Ctrl+), hiába éles. Vagyis egyszerre kéne élesíteni és nagyítani ugyanazt, de erre nem az olvasószemüveg való.
Nem arról van szó, hogy nem látom hunyorgás nélkül, csak könnyebb elnéznem, pláne ha kilométeres Excel-táblázatokkal vagy ömlesztett szövegekkel dolgozom. A játékok feliratai sem igazán okoznak gondot (mondjuk ha angolul beszélnek, azt nyilván értem egyébként is). Persze az emberek többsége komplett hozzászólásokat sem lát, ahhoz képest kurva jó vagyok.
Az más kérdés, hogy úgy mentem a szemészhez, hogy százasra számoltam két szemüvegre (bocsánatos tudatlanság, nem rég óta vagyok szemüveges). Ehhez képest kifizettem a két szemüvegre egy második C9 árát :( Ezvan. Én nem gondoltam, hogy ennyibe kerül ez. Meg azt sem, hogy ennyire jól működhet egy szemüveg. Így aztán nem is bántam igazán. 1 hónapja ismét sasszem vagyok. De ehhez egy olvasószemüveg az lófasz.
Ha el is olvasod a károgást, most megspórolhattál volna 15 elfecsérlet percet: #45788DanielT írta:Kipróbáltam a Doomot, a károgásnak köszönhetően lemondtam a PS4 verziót és pöce warez lett.
15 perc után kiléptem, mert egyrészt öreg vagyok én már ehhez, másrészt ezt nagyon nem kontrollerre találták ki. Próbálgattam az aim assistot, de semmit nem vettem észre a működéséből.
Mindegy, ennyiben maradunk.
Szóval mégegyszer: Bill+egér nélkül értelmezhetetlen, és ha híján van az ember freesync/gsync képes megjelenítőnek, akkor Vsync: OFF.
Szerk.: valahol a 4-5. óra körül legkésőbb, már sikerült elkapni a fonalat és ugyanúgy behúz, mint az előző.
Szerintem nekem belement annyi, de addigra már jobban utáltam, mint bármit ezelőtt. Mondjuk nem egérbillel nyomtam. Ma végre elvitték. Hallelúja. Mondjuk at is tény, hogy lemezes játékon ennyit nem nagyon buktam még, de örültem, hogy egyáltalán elvitték.benőmenő írta:Ha el is olvasod a károgást, most megspórolhattál volna 15 elfecsérlet percet: #45788
Szóval mégegyszer: Bill+egér nélkül értelmezhetetlen, és ha híján van az ember freesync/gsync képes megjelenítőnek, akkor Vsync: OFF.
Szerk.: valahol a 4-5. óra körül legkésőbb, már sikerült elkapni a fonalat és ugyanúgy behúz, mint az előző.
Sajnálom, hogy nem jött be, de nézd a jó oldalát: te legalább kaptál hozzá lemezt, amit eladhattál.Moby írta:Szerintem nekem belement annyi, de addigra már jobban utáltam, mint bármit ezelőtt. Mondjuk nem egérbillel nyomtam. Ma végre elvitték. Hallelúja. Mondjuk at is tény, hogy lemezes játékon ennyit nem nagyon buktam még, de örültem, hogy egyáltalán elvitték.
Nekem a műszerfal sem (lenne) gond. Én vagy 15 évig vakoskodtam szemüveg nélkül, pedig kellett volna, meccsekre jártam, játszottam, és így utólag már marhára nem értem, hogy ezt hogy csináltam látás nélkül :D Munkához kellett már akkor is legjobban a mínuszos szemüveg. De amikor legutóbb szemüveg nélkül maradtam, akkor nem tudtam játszani a PS3-on (akkor az pörgött, PC-n a 27" közelről még okés volt), hagytam a fenébe. A mostani három szemüvegem kb. együtt volt 100k, igaz, abból a spécibb lencsés-márkás keretes vagy 70k (illetve egyszer cseréltettem erősebbre lencsét, de azt nem számoltam bele).Moby írta:Mióta kiderült, hogy szaruk látok, olvasószemüveget használtam. Szar volt. semmit nem láttam vele jó, illetve közelre igen, de csak egy szűk tartományban. És vagy állandóan leveszegettem, vagy nem (és inkább nem), és akkor szarul láttam messzire. És ettől tovább romlott a szemem. A vezetés volt a legszarabb. Vagy a műszerfalat láttam, vagy az utat. Mindkettőt nem. Aztán elmentünk a nejemmel, mert neki is új szemüveg kellett (neki javul a szeme, nekem romlik). És csináltattam végre egy normális progresszívlencsés szemüveget. Azóta mindenfelé látok, és mindenfelé tökéletesen. Ez egy csod, pedig azt mondták nehéz lesz megszokni. Hát gecikönnyű volt, mert végre egyszerre láttam MEGINT tökéletesen minden távolságra. Nem is értem mi ezzel nehezen megszokható. Nekem csak 1-2 éve szar a szemem kb, nekem az a természetes még, hogy jól látok, ezt nem kellett megszoknom.
Az más kérdés, hogy úgy mentem a szemészhez, hogy százasra számoltam két szemüvegre (bocsánatos tudatlanság, nem rég óta vagyok szemüveges). Ehhez képest kifizettem a két szemüvegre egy második C9 árát :( Ezvan. Én nem gondoltam, hogy ennyibe kerül ez. Meg azt sem, hogy ennyire jól működhet egy szemüveg. Így aztán nem is bántam igazán. 1 hónapja ismét sasszem vagyok. De ehhez egy olvasószemüveg az lófasz.
Mondjuk némely kiállított kereten el sem tudom képzelni, hogy mi a 120k. Némelyiknél egy 10k-s jobban néz ki/passzol hozzám, ez nem feltétlen árfüggő. Biztos van benne SSD.
A lencse más, ott a komolyabbak drágábbak, nekem ugye sima mínuszos a drága is, de mivel kékfényszűrős (az a legdrágább a márkán belül), az megdobja. A fiókokulárékban csak proletárlencse van, kijelzőhöz nem is azokat használom.
Az azért elgondolkodtatott, hogy a közepes távokon segítene-e a progresszió. De úgyis drága, akkor veszek inkább egy C9-et helyette
RDR2-t sem csak 5 perc után utáltad. A topik már talán öreg a Doomhoz, leszámítva közös fogadott fiunkat, Benőt.Moby írta:Szerintem nekem belement annyi, de addigra már jobban utáltam, mint bármit ezelőtt. Mondjuk nem egérbillel nyomtam. Ma végre elvitték. Hallelúja. Mondjuk at is tény, hogy lemezes játékon ennyit nem nagyon buktam még, de örültem, hogy egyáltalán elvitték.
Lepörgött ma a Gothic Playable Teaser. A fakéz kilátszik, de nyilván a teljes nagyon más lesz, ez még csak nem is demó. A harc mondjuk szarabb, mint mai szemmel a 2001-es első részben, az pedig akkora teljesítmény, hogy megijesztett. Meg hát tényleg egyszerre tolják túl Hollywoodot és a eurotrasht, a játékot pauzáló inventory meg kapásból anti-Gothická teszi.
Ennek ellenére nem volt értelmezhetetlenül reménytelen fos, a Gothic 4-nél már jobb. De innen Botondon kívül mindenkinek messzire érdemes kerülni, és ez alapján mint Gothicon én sem fogom szeretni. Remélem, nem csak ömlengéseket kaptak reakciókban, hanem elmagyarázták nekik, hogy mitől Gothic a Gothic, ha már community meg minden.
Az vicces, hogy még az uninstall is bugos. Le se törölte a játékot, manuálisan kellett.
Ennek ellenére nem volt értelmezhetetlenül reménytelen fos, a Gothic 4-nél már jobb. De innen Botondon kívül mindenkinek messzire érdemes kerülni, és ez alapján mint Gothicon én sem fogom szeretni. Remélem, nem csak ömlengéseket kaptak reakciókban, hanem elmagyarázták nekik, hogy mitől Gothic a Gothic, ha már community meg minden.
Az vicces, hogy még az uninstall is bugos. Le se törölte a játékot, manuálisan kellett.
Nem csak öreg vagyok hozzá, hanem hülye is, hogy hétezerér demóztam meg. Amikor ingyen nekiálhattam volna akár az ORI2-nek is. Annyira úgysem jó most semmi, mint azvót :DZóanagyvarázsló írta:RDR2-t sem csak 5 perc után utáltad. A topik már talán öreg a Doomhoz, leszámítva közös fogadott fiunkat, Benőt.
A harcot szerintem az ubitól lopták abból a kéthetente ingyen osztogatott kardozós cuccból, aminek nem jut eszembe a neve, és lusta vagyok rákeresni, de én is ennyit csatoltam vissza, hogy vagy ne így legyen a harc, vagy gondolják át mit raknak egy kézre, mert ez így játszhatatlan. Még ha nem jobb kézzel kellene egyszerre a jobb sticket is basztatni meg az a-B-x-y nyomni, akkor talán, de így, esélytelen.Zóanagyvarázsló írta:Lepörgött ma a Gothic Playable Teaser. A fakéz kilátszik, de nyilván a teljes nagyon más lesz, ez még csak nem is demó. A harc mondjuk szarabb, mint mai szemmel a 2001-es első részben, az pedig akkora teljesítmény, hogy megijesztett. Meg hát tényleg egyszerre tolják túl Hollywoodot és a eurotrasht, a játékot pauzáló inventory meg kapásból anti-Gothická teszi.
Ennek ellenére nem volt értelmezhetetlenül reménytelen fos, a Gothic 4-nél már jobb. De innen Botondon kívül mindenkinek messzire érdemes kerülni, és ez alapján mint Gothicon én sem fogom szeretni. Remélem, nem csak ömlengéseket kaptak reakciókban, hanem elmagyarázták nekik, hogy mitől Gothic a Gothic, ha már community meg minden.
Az vicces, hogy még az uninstall is bugos. Le se törölte a játékot, manuálisan kellett.
Hát ha már ennyire kurvaokosak vagyunk akkor a tények kedvéért rögzítsük, hogy amikor azt írod, hogy nagyobb, akkor arra gondolsz, hogy kisebb. 27es FHDn akkora pixellek vannak, mint az 54 colos UHD-n, mert valós 4K tv nem nagyon van, és hát az 55ös picit nagyobb, mint az 54es, szóval mivel a felbontás nem így a pixel méret nő. De whatever, mit értek én ehhez, ez csak sima matek!DanielT írta:Nagyobbak a pixelek fhd 27-esen te felbontásmágus.
Amikor azt írom, hogy nagyobb, akkor arra gondolok, hogy nagyobb.Botond írta:Hát ha már ennyire kurvaokosak vagyunk akkor a tények kedvéért rögzítsük, hogy amikor azt írod, hogy nagyobb, akkor arra gondolsz, hogy kisebb. 27es FHDn akkora pixellek vannak, mint az 54 colos UHD-n, mert valós 4K tv nem nagyon van, és hát az 55ös picit nagyobb, mint az 54es, szóval mivel a felbontás nem így a pixel méret nő. De whatever, mit értek én ehhez, ez csak sima matek!
szerk: Na ekkora mázlid most volt utoljára... 1,48 pixellel több van /inch a 27-esen.
Akkor gondold újra.DanielT írta:Amikor azt írom, hogy nagyobb, akkor arra gondolok, hogy nagyobb.
Nem gondolom, mert pontosan tudom miről beszélek, ezt lélegzem 20 éve. MOST BEMÁKOLTAD 1.48 pixellel. Na gyerünk, turnézd körbe a családot, gyűjtsd be az elismeréseket, mert ekkora rohadt mázlid nem lesz többet.Botond írta:Akkor gondold újra.
Ha már csoda-SSD-k, nyerek azon valamit játékban már, ha M2 PCI Expressre gyúrok? Kéne még egy félterás (részben tartaléknak, de telepítenék is rá), de a semmiért nem akarok kétszer annyit fizetni.
Semmit. A világmegváltást csak a Sony tudja és persze azok, akik PS5-re fejlesztenek majd. INSTANT mindenki megvilágosul és SSD optimalizáló mester lesz.Zóanagyvarázsló írta:Ha már csoda-SSD-k, nyerek azon valamit játékban már, ha M2 PCI Expressre gyúrok? Kéne még egy félterás (részben tartaléknak, de telepítenék is rá), de a semmiért nem akarok kétszer annyit fizetni.
Találsz ezer tesztet egyébként, ahol akár 1 másodperc töltési időt is lehet nyerni a randomszar 500mb/seces SSD-k és a 2000+ -os NVME-k között.
Az M2 foglalat meg önmagában semmit nem jelent.
Mint említettem, ez sima matek. Zéró köze volt ahhoz amit 20 éve belélegzel. Szóval mázlim volt, Ja, az én pályám a tévedtél, de ettől függetlenül bocsánatkérés elfogadva.DanielT írta:Nem gondolom, mert pontosan tudom miről beszélek, ezt lélegzem 20 éve. MOST BEMÁKOLTAD 1.48 pixellel. Na gyerünk, turnézd körbe a családot, gyűjtsd be az elismeréseket, mert ekkora rohadt mázlid nem lesz többet.