A PC-s játékoknak leáldozott
Az a baj, főleg a játék elején, nagyon lassan adagolja ez is a fegyókat. A 2016-os is azután kelt életre, amikor már megvolt az összes fegyver meg legalább 1 weapon mod mindre.
Namost a kevés ammo azért van, hogy muszáj legyen váltogatni a fegyverek között, illetve ha rátenyerelsz a láncfűrész gombra (1 egység magától visszatöltődik pickup nélkül) akkor megint ammo konfetti van. Viszont a játék jóval nehezebb lett, mert az ellenfelek agresszívabbak lettek és a legalapabb dögöket leszámítva mindnek van egy gimmick gyenge pontja, amit ha nem szedsz ki azzonnal, az Úr legyen irgalmas hozzád. És ultra-violence nehézségen, amin az előzőt is toltam kb. 3 melee hit vagy a legcsumpibb zombinak is. Ebből következően nem igazán van idő filózni, hogy most armor-t szedj, lőszert, vagy hp-t mert mire észbe kapsz már mindent IS kéne felvenni.
VRR képes monitor híján inkább nézem a tearinget, mert ilyen input laggal lehetetlen küldetés. Őszinte részvétem azoknak, akik ezt kontrollerel próbálják meg abszolválni. Nem is csodálkozom, hogy akiknek a DMC 5-ben a szimpla kitérés is túl komplikált volt telesírják a netet, hogy nehéz.

A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2020.03.22. 11:05-kor.
Én az új nyúlszexekben imádtam, hogy nincs semmiféle melee, ha nincs elém áram. Mozoghatok, futhatok, lőhetek, de egy kislányos pofont se tudok kiosztani. Mechanikailag értettem, de éppen az volt a baja, hogy túl életidegenül játékos felfogás volt. Akkor is, ha felfogtam, hogy a takedownokban videózott - messzemenően túltolt - mutatványokhoz kell nafta.
Egyébként önmagában nem is lenne akkora probléma, hogy elviszik kicsit ilyen resource managementbe, ha ehhez illeszkedne a játékmenet úgy egyébként. De az nem változott semmit. Ugyanaz az a zárt aréna- 1bites leveldesign, nyílik ha kiirtottál mindent. Ebbe ezt beleinjektálni...hát, ezt szüli. Eyy ilyen koncepciónélküli baromságot. Az egész alapkoncepció ilyen puttó baromság, ahol két frakció gyúrja egymást egész addig, míg bele nem lősz valamelyikbe, mert onnan már vállt vállnak vetve basznak téged. Az egész játékról süt az abszolút ötlettelenség, az újrahasznosítás, a minimáleffort.Zóanagyvarázsló írta:Így világosabb. Majd kipróbálva egyszer megtudom én is. Vagy kihagyom.
Ne is érts félre: nekem sem hangzik jól, amiket írsz róla.Moby írta:Egyébként önmagában nem is lenne akkora probléma, hogy elviszik kicsit ilyen resource managementbe, ha ehhez illeszkedne a játékmenet úgy egyébként. De az nem változott semmit. Ugyanaz az a zárt aréna- 1bites leveldesign, nyílik ha kiirtottál mindent. Ebbe ezt beleinjektálni...hát, ezt szüli. Eyy ilyen koncepciónélküli baromságot. Az egész alapkoncepció ilyen puttó baromság, ahol két frakció gyúrja egymást egész addig, míg bele nem lősz valamelyikbe, mert onnan már vállt vállnak vetve basznak téged. Az egész játékról süt az abszolút ötlettelenség, az újrahasznosítás, a minimáleffort.
Az amúgy komoly, hogy harcolnak egymással, de senki nem sérül közülük? Már a legelső részben ki lehetett a szörnyeket nyíratni egymással...
Akkor ez is olyan, mint a Zelda? Hogy szénné pontozzák, de közben egy rakás szar?Moby írta:Lehet, hogy nem volt világos: itt per cenként futsz bele olyanhelyzetbe, hogy:
- nincs semmilyen ammo, sem a fegyveredben, sem a pályán
- a meele lófaszt nem ér még a pöcs mobok ellen sem
- chaninsaw-ból kifogyott a nafta
Ergo nem tudsz már tenni SEMMIT. Pécén talán még könnyebb a helyzet, van pontos célzás, de konzolon....
Igen, ebben a tekintetben a doom "low ammo" eternal NEKEM pont olyan, mint a Zelda NEKED :) Bár mostanában ezekből amúgy is túlkínálat van. Ld: Dreams.DanielT írta:Akkor ez is olyan, mint a Zelda? Hogy szénné pontozzák, de közben egy rakás szar?
Azt látom óriási különbségnek a kettő között, hogy az egyikhez kell skill/agilitás/gyorsaság, a másikban meg almát szedsz relaxkában, lovagolsz a semmiben 3 órát és a bokoblinok hátán töröd a kardokat. (amikor esik, akkor meg persze elrakod, mer' jön a ríl SSD villám fizika).Moby írta:Igen, ebben a tekintetben a doom "low ammo" eternal NEKEM pont olyan, mint a Zelda NEKED :) Bár mostanában ezekből amúgy is túlkínálat van. Ld: Dreams.
Nekem valóban nem jött be a nihil/nyálcsorgatás,tehát a Doom potenciális GOTY lehet... :P
Aki tolta orrvérzsig az Unreal-t, Quake játékokat, annak tuti, hogy ez a Single játékok non-plus ultrája. Nekem kezd egy kicsit gyors lenni, de azért még fun. Szigorúan bill+egérrel és vsync off*-al.DanielT írta:Nekem valóban nem jött be a nihil/nyálcsorgatás,tehát a Doom potenciális GOTY lehet... :P
*Közben végső elkeseredésemben próbáltam, hogy hátha a gémer egér magas report rate-je kavar be, de nem. Ők ezt így komolyan gondolták.
Hát nemtudom. Szerintem ez a Doom kb a levegőbenhullaverés fps nézetű szinonímája, dehát kinek mi! Skill-t mondjuk tényleg igényel mindkettő, vannak olyan értelmifogyatékosságok, amik kifejezetten előnyös helyzetbe hozzák az embert ezekhez :D Én jóétvágyat kívánok hozzá. Szerencsére nekem letakarították már a tányéromról. Egy pár napig még érezni fogom a leheletemen, de remélem elmúlik idővel.DanielT írta:Azt látom óriási különbségnek a kettő között, hogy az egyikhez kell skill/agilitás/gyorsaság, a másikban meg almát szedsz relaxkában, lovagolsz a semmiben 3 órát és a bokoblinok hátán töröd a kardokat. (amikor esik, akkor meg persze elrakod, mer' jön a ríl SSD villám fizika).
Nekem valóban nem jött be a nihil/nyálcsorgatás,tehát a Doom potenciális GOTY lehet... :P
Bárkinek, aki a lenti szarzuhatag után elbizonytalanodott a szabadidejének értelmetlen elbaszásának mikéntjében, jó szívvel ajánlom a Nioh2 elnevezésű mesterművet... Tökéletesre csiszolt mechanika, rohad kemény, de soha nem igazságtalan kihívások, qwa jó level design, és olyan variációs mélységek jellemzik, amitől bármelyik souls játék alkotója zokogva követne el seppuku-t ... akit egy kicsit és érdekelnek a DS szerű játékok, adjon neki egy esélyt... Moby és Dani azonnal bekövetkező szükségszerűen károgása senki ne tántorítson el, hisz mindenki tudja, hogy Moby már beteg öregember, aki a gaming terén már a halált várja, Daninak pedig valami elbaszott kisgyermek fétise van, azt szeretné ha valaki bepúderezné, bepelenkázná, és utána 8 biten tolhatna valami kvarcjátékot... legyen neki, de mi, felnőttek hagyjuk már a hülyéskedést... Én még az új Ori-t is félretettem miatta, ami nálam mindent elmond a helyzetről, hisz az Ori nálam benne van az első 3-ban, annyira imádom..
Fúbazmeg. Micsoda alternatív kínálat. Doom helyett Nioh :DDD Hát ha ennyi lenne a kínálat, akkor tényleg jöhet a géminghalál :Deje75 írta:Bárkinek, aki a lenti szarzuhatag után elbizonytalanodott a szabadidejének értelmetlen elbaszásának mikéntjében, jó szívvel ajánlom a Nioh2 elnevezésű mesterművet... Tökéletesre csiszolt mechanika, rohad kemény, de soha nem igazságtalan kihívások, qwa jó level design, és olyan variációs mélységek jellemzik, amitől bármelyik souls játék alkotója zokogva követne el seppuku-t ... akit egy kicsit és érdekelnek a DS szerű játékok, adjon neki egy esélyt... Moby és Dani azonnal bekövetkező szükségszerűen károgása senki ne tántorítson el, hisz mindenki tudja, hogy Moby már beteg öregember, aki a gaming terén már a halált várja, Daninak pedig valami elbaszott kisgyermek fétise van, azt szeretné ha valaki bepúderezné, bepelenkázná, és utána 8 biten tolhatna valami kvarcjátékot... legyen neki, de mi, felnőttek hagyjuk már a hülyéskedést... Én még az új Ori-t is félretettem miatta, ami nálam mindent elmond a helyzetről, hisz az Ori nálam benne van az első 3-ban, annyira imádom..
Énnemtom miről beszélsz. Lejöttem vidékre, 2 napot csesztem el rá, hogy működőképes legyen a Raspberry emugép, előszedtem egy újabb 14 colos Tv-t, szétszedtem letakarítottam és most éppen azt nézem, ahogy demózik a Calillacs & Dinosaurs, mint akkor amikor gyerekként nem volt pénzem játszani...eje75 írta:Daninak pedig valami elbaszott kisgyermek fétise van, azt szeretné ha valaki bepúderezné, bepelenkázná, és utána 8 biten tolhatna valami kvarcjátékot... legyen neki, de mi, felnőttek hagyjuk már a hülyéskedést...
De ugye SSD-ről demózik?!DanielT írta:Énnemtom miről beszélsz. Lejöttem vidékre, 2 napot csesztem el rá, hogy működőképes legyen a Raspberry emugép, előszedtem egy újabb 14 colos Tv-t, szétszedtem letakarítottam és most éppen azt nézem, ahogy demózik a Calillacs & Dinosaurs, mint akkor amikor gyerekként nem volt pénzem játszani...
Még jobb! MicroSD! Mivel pici a fizikai mérete, így keveset kell utaznia az adatnak, szal' 0.0 Flopsszal is 10x gyorsabb.Zóanagyvarázsló írta:De ugye SSD-ről demózik?!
ez is akkor mestermű mint a ds hogy a játékidőm 70%ban ellenfelek mellett kell elfutni?eje75 írta:Bárkinek, aki a lenti szarzuhatag után elbizonytalanodott a szabadidejének értelmetlen elbaszásának mikéntjében, jó szívvel ajánlom a Nioh2 elnevezésű mesterművet... Tökéletesre csiszolt mechanika, rohad kemény, de soha nem igazságtalan kihívások, qwa jó level design, és olyan variációs mélységek jellemzik, amitől bármelyik souls játék alkotója zokogva követne el seppuku-t ... akit egy kicsit és érdekelnek a DS szerű játékok, adjon neki egy esélyt... Moby és Dani azonnal bekövetkező szükségszerűen károgása senki ne tántorítson el, hisz mindenki tudja, hogy Moby már beteg öregember, aki a gaming terén már a halált várja, Daninak pedig valami elbaszott kisgyermek fétise van, azt szeretné ha valaki bepúderezné, bepelenkázná, és utána 8 biten tolhatna valami kvarcjátékot... legyen neki, de mi, felnőttek hagyjuk már a hülyéskedést... Én még az új Ori-t is félretettem miatta, ami nálam mindent elmond a helyzetről, hisz az Ori nálam benne van az első 3-ban, annyira imádom..
Ha Cerny olvassa a fórumot, már tervezi is újrafelé a PS5-öt!DanielT írta:Még jobb! MicroSD! Mivel pici a fizikai mérete, így keveset kell utaznia az adatnak, szal' 0.0 Flopsszal is 10x gyorsabb.
Csak én vagyok ilyen filthy casual itt, hogy inkább bevállalom a Souls-okban a happy grind-ot az ellenfelek mellett futás helyett?Micsu írta:ez is akkor mestermű mint a ds hogy a játékidőm 70%ban ellenfelek mellett kell elfutni?
Huszadszor gondolom te se ölsz le mindenkit egy boss próba előtt, de ja. Én is többnyire lecsapkodom a népet, hiszen van XP haszna.benőmenő írta:Csak én vagyok ilyen filthy casual itt, hogy inkább bevállalom a Souls-okban a happy grind-ot az ellenfelek mellett futás helyett?
:DDD
PLAYSTATION 5 Több fejlesztő szerint több szempontból is jobb konzol a PlayStation 5, mint az Xbox Series X
A brit tudósok is megmondták...
PLAYSTATION 5 Több fejlesztő szerint több szempontból is jobb konzol a PlayStation 5, mint az Xbox Series X
A brit tudósok is megmondták...
Melyik fejlesztők? A 1st party? :D
SSD. SSD. SSD.
The SSD.
SSD.
SSD.
Tehát jobb a HARDVER!!négy!
De a legjobb ez: " olyan szempontokból is, melyekről egyelőre még nem beszélhetnek.". Fú bazdmeg, ez a ködösítés... :D Bármilyen szempont az, szerintem jobb lenne, ha soha nem is beszélnének róla, mert amiről eddig beszéltek, azokról sorra derült mindről egytől-egyig, hogy szarabb, mint a korábbi csodavárás. Többek között psszopó Jason Schreier-é is :D Az már mindennek a teteje lesz, ha még abban is szarabb lesz, amiről eddig szó sem esett.
Ezzel szemben az XSX eddig azt hozta, amit korábban vártak, vagy jobbat. És amikor már a puszta tényeket nem lehet nyilvánvaló hülyeségekkel megerőszakolni, olyankor jönnek ezek a lebegtetések, a "nembeszélhetünkmégróla" dolgokról. A sok idióta fanboit mondjuk jól is lehet ezzel lakatni. Lesz mibe kapaszkodni megint. Egy darabig.

Vajon akkor mit mondanának, hogy ha több lenne a FLOPSZ!? Hogy annak ellenére is jobb gép, mint az XSX? A FLOPSZOK se tudják visszafogni a vadállatot?
Akkor nem SSD lenne, hanem SSD AND FLOPS!DanielT írta:Vajon akkor mit mondanának, hogy ha több lenne a FLOPSZ!? Hogy annak ellenére is jobb gép, mint az XSX? A FLOPSZOK se tudják visszafogni a vadállatot?
Mondjuk azt nem nagyon értem, hogy az ilyen firkászok arról miért nem írnak, hogy nem a flopszokkal van itt a többség gondja, hanem azzal, hogy hova tűnt a sok bullshit, amivel végigturnézták a csodavárás időszakát. Mint a remastering by emulation, meg a többi. Elvitte a cicca a flopszokkal együtt? Vagy ezekkel mi van? Ezekről kurva nagy kuss van. Ehelyett amiről lehet most beszélni azok olyan dolgok, amikről nem lehet most beszélni :D Óriási. A sony fullba nyomja a kretént.
Megfelelő kontent mellett ez a C9...aztajóbüdöskurvaélet :OOOOOO
He? ne nyomd má fullba....Micsu írta:ez is akkor mestermű mint a ds hogy a játékidőm 70%ban ellenfelek mellett kell elfutni?
Hellósztok!
Józsi vagyok, frissen regisztrált új tag, de régi nagy játékos. Nagyon király, hogy ilyen aktív ez a csoport, alig várom hogy aktívabbanhttps://hu.flatfy.com/becsatlakozzak hozzátok :)
Addigis egy gyors kezdőkérdés, van itt vki aki fontolja PS5 vásárlását? nekem nagyon bejön, bár a várható ára kicsit borsos úgyh elgondolkoztam, van-e olyan alternatíva, ami kicsit olcsóbb. Elvileg idén ősszel jön ki, bár nem tudom most a covid19 miatt ez nem fog-e csúszni jövő évre. Mit gondoltok erről?

Tisztázzuk előre: PS5 lyukasztást nem vállalok! Aki megveszi azt a szart, magára vessen. Hozzám ne hozza! :D
Moby írta:Tisztázzuk előre: PS5 lyukasztást nem vállalok! Aki megveszi azt a szart, magára vessen. Hozzám ne hozza! :D
szar? :D na mesélj!
meg nem jelent meg a konzol de ha visszaolvasol par oldalt leirtak paran az eszreveteleiket a revealrolbekesijozsi0208 írta:szar? :D na mesélj!
Hellósz Józsi!bekesijozsi0208 írta:Hellósztok!
Józsi vagyok, frissen regisztrált új tag, de régi nagy játékos. Nagyon király, hogy ilyen aktív ez a csoport, alig várom hogy aktívabbanhttps://hu.flatfy.com/becsatlakozzak hozzátok :)
Addigis egy gyors kezdőkérdés, van itt vki aki fontolja PS5 vásárlását? nekem nagyon bejön, bár a várható ára kicsit borsos úgyh elgondolkoztam, van-e olyan alternatíva, ami kicsit olcsóbb. Elvileg idén ősszel jön ki, bár nem tudom most a covid19 miatt ez nem fog-e csúszni jövő évre. Mit gondoltok erről?
Hogy találtál ide? :D
PS5 -nél olcsóbb alternatíva minden ennél kisebb számú PS!
Kb három oldalnyi kommentet olvass vissza, és teljesen képbe kerülsz. És üdv minálunk!bekesijozsi0208 írta:szar? :D na mesélj!
Pl több a nevében a play meg a station, ez rögtön két szempont!aabyssx írta::DDD
PLAYSTATION 5 Több fejlesztő szerint több szempontból is jobb konzol a PlayStation 5, mint az Xbox Series X
A brit tudósok is megmondták...
Szerintem a PSX is olcsóbbDanielT írta:Hellósz Józsi!
Hogy találtál ide? :D
PS5 -nél olcsóbb alternatíva minden ennél kisebb számú PS!
Botond írta:Kb három oldalnyi kommentet olvass vissza, és teljesen képbe kerülsz. És üdv minálunk!
Oh... szuper! Máris kezdem! :D Köszi!
PS5 SSD mé' a világ legjobb dolga topikból:
"Because it's a game changer and can enable game design out of reach for Xbox.
Xbox - most powerful by 18%
PS5 - faster data processing by 125%
Let those percentages sink in."
SZINKELŐDJENEK A PERCENTÁGÉK! BEHOLD BICSIZ!

Szerintem ha végzett a bannerban található linkekkel, még akkor is vár rá 655 oldal karanténos olvasgatás.Botond írta:Kb három oldalnyi kommentet olvass vissza, és teljesen képbe kerülsz. És üdv minálunk!
de jó, innentől akkor felesleges kb gput fejleszteni, ssd rlzDanielT írta:PS5 SSD mé' a világ legjobb dolga topikból:
"Because it's a game changer and can enable game design out of reach for Xbox.
Xbox - most powerful by 18%
PS5 - faster data processing by 125%
Let those percentages sink in."
SZINKELŐDJENEK A PERCENTÁGÉK! BEHOLD BICSIZ!
Az már a Cellhez sem kellett, csak visszafogta, amikor mégis mellérakták.Micsu írta:de jó, innentől akkor felesleges kb gput fejleszteni, ssd rlz
Nyilván lesz majd egy video ahol a feature öket mutatják be, ez inkább hw, de nagyon ügyesen elkúrták, amolyan MS módon, hogy igy nyomják a nemistudommit :DMoby írta:Akkor nem SSD lenne, hanem SSD AND FLOPS!
Mondjuk azt nem nagyon értem, hogy az ilyen firkászok arról miért nem írnak, hogy nem a flopszokkal van itt a többség gondja, hanem azzal, hogy hova tűnt a sok bullshit, amivel végigturnézták a csodavárás időszakát. Mint a remastering by emulation, meg a többi. Elvitte a cicca a flopszokkal együtt? Vagy ezekkel mi van? Ezekről kurva nagy kuss van. Ehelyett amiről lehet most beszélni azok olyan dolgok, amikről nem lehet most beszélni :D Óriási. A sony fullba nyomja a kretént.
Hát nálam ez napolódik, vagy nem, de az meg legalább biztos.Moby írta:Megfelelő kontent mellett ez a C9...aztajóbüdöskurvaélet :OOOOOO
Segítek: bullshitnek hívják. Illetve most már cernyshitnek.Mekee írta:Nyilván lesz majd egy video ahol a feature öket mutatják be, ez inkább hw, de nagyon ügyesen elkúrták, amolyan MS módon, hogy igy nyomják a nemistudommit :D
És még mindig nem veszik észre, hogy a sony eladott egy olyan specit, ami soha egyetlen pillanatig nem volt igaz. Vagy maximum csak akkor, ha nincs rá szükség :D Óriási.DanielT írta:Xbox - most powerful by 18%
Ami van, azt is ki kéne venni. Minek? Legyen inkább több SSD benne!Micsu írta:de jó, innentől akkor felesleges kb gput fejleszteni, ssd rlz
Az SLI-vel mindig csak a baj van, de két SSD az pöccre megy!Moby írta:Ami van, azt is ki kéne venni. Minek? Legyen inkább több SSD benne!
Médiában akciós volt a c9, rendeltem is egyet.
Majd nézünk rajta bbc earth-öt, az lesz a tavaszi\nyári utazás.
Majd nézünk rajta bbc earth-öt, az lesz a tavaszi\nyári utazás.
Knights Of The Old Republic II - Sith Lords
Már tavaly elkezdtem de nemrég kezdtem el folytatni majd szépen lepergett a credits de immár a jó oldalon. :)
Elég rosszul öregedett a grafika bár lehet modokkal turbózni én most ezt kihagytam, ezt a részt az obsidian fejlesztette viszont le se tagadhatná a bioware rpgk sutaságait, néha az irányítás is kiakasztott.
Viszont a story és a párbeszédek is bőven megütik a star wars filmek színvonalát, az utóbbi sok esetben meg köröket ver rá.
Ezek a star wars játékok hiányoznak nekem a mostani felhozatalból.

a cosmos 3. évadját se hagyd ki, ma debutál a natgeon asszemGreyfox írta:Médiában akciós volt a c9, rendeltem is egyet.
Majd nézünk rajta bbc earth-öt, az lesz a tavaszi\nyári utazás.
Kéne a fejlécbe lassacskán egy C9 számláló! :DGreyfox írta:Médiában akciós volt a c9, rendeltem is egyet.
Majd nézünk rajta bbc earth-öt, az lesz a tavaszi\nyári utazás.
Ja és üdv Józsi! Utólag is boldog névnapot!
Ja, amikor rendeltem pont nem volt nálunk rendelhetőben, úgyhogy alzától rendeltem tizessel drágábban. Ha lett volna ennyiért, inkább innen vettem volnaGreyfox írta:Médiában akciós volt a c9, rendeltem is egyet.
Majd nézünk rajta bbc earth-öt, az lesz a tavaszi\nyári utazás.
Amióta megvan teljesen átszoktam a filmnézéssel is. Ez egy nagyon más szint, mint az ipaden filmezni :D Mára betáraztam az Interstellar sokadik újranézését. Csak most UHD-ban, HDR-el. De a napokban lement lassan a teljes Disney animációs kínálat UHD@HDR-ben. Nem igazán bírom már HDD-vel az 50-70 gigás mozikat. Mondjuk sávszéllel nincs gond :D
Viszont az ipadre holnap elvileg megérkezik a teljes egérsupportot tartalmazó fw végre, szal úgy néz ki az RDP bajaimra is lesz végre gyógyszer. Ha tényleg pöpecül megy minden, lehet berántok majd egy ideit belőle. Ez a tizenheteske már nagyon kiöregedett és kiszolgált szegényke.
Nekem is a 17eseke van, erre már azt írja a civ6 is, hogy a legnagyobb mapot az új kieggel nem kellene erőltetni. Szóval én is erősen filózok a váltáson. Már csak azért is, mert apunak hat éves az ipadje, neki jó lenne ez a 3 éves pro facebookozni, facetimeozni meg böngészni, mert másra nem nagyon használja. De ahogy nagyon bölcsen mondtad most még nincs itt az ideje az nagyértékű IT cuccok vásárlásának.Moby írta:Viszont az ipadre holnap elvileg megérkezik a teljes egérsupportot tartalmazó fw végre, szal úgy néz ki az RDP bajaimra is lesz végre gyógyszer. Ha tényleg pöpecül megy minden, lehet berántok majd egy ideit belőle. Ez a tizenheteske már nagyon kiöregedett és kiszolgált szegényke.
Interstellart, ford vs ferrarit és a the martiant én is jópárszor lepörgetten UHD&HDR-ben, igaz csak QLEDen, de így is arconbaszó. :)
Rájöttem, hogy tulajdonképpen szinte csak Matt Damon filmjeim vannak itunes-en, és azokban meg szinte mind. :D
Áh, nincs hnr ncoreon, ugyhogy egyszerélünk :)Moby írta:Ja, amikor rendeltem pont nem volt nálunk rendelhetőben, úgyhogy alzától rendeltem tizessel drágábban. Ha lett volna ennyiért, inkább innen vettem volna
Amióta megvan teljesen átszoktam a filmnézéssel is. Ez egy nagyon más szint, mint az ipaden filmezni :D Mára betáraztam az Interstellar sokadik újranézését. Csak most UHD-ban, HDR-el. De a napokban lement lassan a teljes Disney animációs kínálat UHD@HDR-ben. Nem igazán bírom már HDD-vel az 50-70 gigás mozikat. Mondjuk sávszéllel nincs gond :D
Én sw-okat szedtem le, fiammal nézzük, mármint ő néha belenéz, ha csata vagy valami űrhajó van, de el kellene ezt is napolnom c9-ig, de kb a játékokat is
Jah, hát végülis lement a gow, ahogy a játék se, a vége sem volt valami nagy durranás, kipipáltam, hogy megvolt, totálhidegen hagyott végig, lehet nem törlöm, s belenézek majd rendes kijelzővel, mert sajna csak a látvány ami valamit is ér ebben a játékban.
Aztán days gone pörög most, ezzel egész jol elvagyok, de látom, hogy ez is belefog fulladni a sandbox mivoltába sajnos
Aztán days gone pörög most, ezzel egész jol elvagyok, de látom, hogy ez is belefog fulladni a sandbox mivoltába sajnos
Nyugtass meg hogy ezt a gyerekektől hallottad hogy milyen :)Moby írta: Ez egy nagyon más szint, mint az ipaden filmezni :D
Néztem velük. Ezek a animációs filmek szórakoztatóak nekem is. Simán megnézek egy így neveld a sárkányod trilógiát velük. Persze nem egyben, az azért elég tömény lenne.Micsu írta:Nyugtass meg hogy ezt a gyerekektől hallottad hogy milyen :)
Days Gone a legkevésbé sandbox játék. Legalábbis ebben zavart legkevésbé eddig.Mekee írta:Jah, hát végülis lement a gow, ahogy a játék se, a vége sem volt valami nagy durranás, kipipáltam, hogy megvolt, totálhidegen hagyott végig, lehet nem törlöm, s belenézek majd rendes kijelzővel, mert sajna csak a látvány ami valamit is ér ebben a játékban.
Aztán days gone pörög most, ezzel egész jol elvagyok, de látom, hogy ez is belefog fulladni a sandbox mivoltába sajnos
Sandbox az, csak MŰKÖDŐ ÉS ÉLVEZETES mechanikákkal. Jó benne létezni.deep írta:Days Gone a legkevésbé sandbox játék. Legalábbis ebben zavart legkevésbé eddig.
Így értettem, hogy a legkevésbé alibi sandbox.DanielT írta:Sandbox az, csak MŰKÖDŐ ÉS ÉLVEZETES mechanikákkal. Jó benne létezni.
Szerintem inkább az iPad-mozi szorul magyarázatra.Moby írta:Néztem velük. Ezek a animációs filmek szórakoztatóak nekem is. Simán megnézek egy így neveld a sárkányod trilógiát velük. Persze nem egyben, az azért elég tömény lenne.
Egyik legjobb dolog a világon. :)Zóanagyvarázsló írta:Szerintem inkább az iPad-mozi szorul magyarázatra.
Hogy magyarázod el egy süket embernek az operát? :DZóanagyvarázsló írta:Szerintem inkább az iPad-mozi szorul magyarázatra.
Most, hogy már páran tapasztalhatják itt is az LCD-n túli világot, látnotok kéne pl egy weboldal scrollt CRT-n... HÁT SÍROK minden alkalommal. 17"-es Trinitron képcsöves EIZO.
Mondjad azt, hogy nem a látványért nézel filmeket.Moby írta:Hogy magyarázod el egy süket embernek az operát? :D
Spoiler
Itt amúgy pont az a korosztály lebzsel, akik nem láttak CRT-n weboldal scrollt :DDanielT írta:Most, hogy már páran tapasztalhatják itt is az LCD-n túli világot, látnotok kéne pl egy weboldal scrollt CRT-n... HÁT SÍROK minden alkalommal. 17"-es Trinitron képcsöves EIZO.
10+ éve nem láttál az tuti és akkor még nem ilyen frémmel ment a bönzsésző.Moby írta:Itt amúgy pont az a korosztály lebzsel, akik nem láttak CRT-n weboldal scrollt :D
Hát nem, de különösebb vágyat sem érzek, hogy böngészőt görgessek a látványért :DDanielT írta:10+ éve nem láttál az tuti és akkor még nem ilyen frémmel ment a bönzsésző.
Néztem már tableten meccset, tévé hiányában egész jó alternatíva volt, de kicsi az igazi élményhez, és ha többen nézik, végképp nem lehet arcba húzni sem. Nem hiszem el, hogy egy film nagyobbra nö rajta.Moby írta:Hogy magyarázod el egy süket embernek az operát? :D
Persze sokan telefonon is filmeznek, nekem pedig egy tréler vagy egy sajtótájékoztató is gáz úgy. Azt mondják meg lehet szokni, de nyilván a fakírágyat is. Azt sem eröltetem.
Én 2014-ig (2015-ig?) CRT-n játszottam. A Max Payne 3 volt az utolsó, ami azon ment végig.DanielT írta:10+ éve nem láttál az tuti és akkor még nem ilyen frémmel ment a bönzsésző.
Szerettem a 21"-os Eizómat, de a mérete és képaránya miatt felejtös már.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2020.03.23. 18:22-kor.
Jó kérdés bár én egy videóval elmagyarázom neked az ipades filmnézéstMoby írta:Hogy magyarázod el egy süket embernek az operát? :D
phpBB [media]