Ja, így ahogy Benő írja. Nekem sose volt még semmilyen playstation, de ennyit még én is tudok.Micsu írta:ps2-3 genvaltasnal volt visszafele kompatibilitas? Nem vagom, en csak remaster hd verzas ujrakiadott cimekre emlekszem
A PC-s játékoknak leáldozott
genváltásról beszéltünk akkoriban euban biztos hogy nem volt, softwares is később volt ha jól emlékszem és csak meghatározott címkre, össze se lehet keverni ezzel amit most terveznekBotond írta:Ja, így ahogy Benő írja. Nekem sose volt még semmilyen playstation, de ennyit még én is tudok.
Ehun E!!!aabyssx írta:LOL bazeg! Dani + fájnül fentezi hét! Ez állat lesz, meg kell néznem.
Én meg veszek egy betülfildet, valami jó ww-set, arénába nyomva!
Majdnem legnagyobb fan lettem evör, aztán gyütt a pokol.
Nekem van olyan verziós (Fájvhándrednájntinájn EURdollár) ami eszi a Ps1, PS2, minden lemezeket. 4 USB port, kártyaolvasó is vagy 4 fajta, amit csak akarsz!benőmenő írta:Volt hardveres, de az EU-s modellekből már ki is került az olcsósítás jegyében. Szoftveres van, de azzzal nem megy minden (nyilván a ps store-on lévő ps1 és ps2 címek mennek), de hogy a lemezeseket megeszi-e arra nem vennék mérget.
Najó,de euban nemvót, oda van írva. Kollégámnak is csak azért volt ilyen ps2 hw beépített, mert akkor még nem voltunk európai unió. Csak két éve, de az szinte olyan, mintha még nem lettünk volna azok. Micsu megmondta! Ahelyett, hogy szedné rendesen a kavintont!DanielT írta:Nekem van olyan verziós (Fájvhándrednájntinájn EURdollár) ami eszi a Ps1, PS2, minden lemezeket. 4 USB port, kártyaolvasó is vagy 4 fajta, amit csak akarsz!
Nekem csak ondófoltos slim van, üssetek!DanielT írta:Nekem van olyan verziós (Fájvhándrednájntinájn EURdollár) ami eszi a Ps1, PS2, minden lemezeket. 4 USB port, kártyaolvasó is vagy 4 fajta, amit csak akarsz!
Elég hómlessz!benőmenő írta:Nekem csak ondófoltos slim van, üssetek!
Ha nem hánytatok még ma, itt az egyik legundorítóbb, gusztustalan hulladék húzás evör, by Blizzard:
BÁRMIT csinálsz a játékunkhoz, mod, vagy akármi, az a miénk. Minden, örökre, ingyen.
BÁRMIT csinálsz a játékunkhoz, mod, vagy akármi, az a miénk. Minden, örökre, ingyen.
Csodálkoztam is, hogy Botond a reggeli bölcsesség cunamijában pont azt nem szólta meg, hiszen a pc-ben meg látta hogy egy 386-os köhög, ami - mint kiderült - pont fele olyan erős, mint egy Switch.DanielT írta:Elég hómlessz!
Mostmár igazán elárulhatná, hogy milyen szerhez nyúl mielőtt az ehhez hasonlókat leírja.
valahogy így nézhet ki mikor írkál :Dbenőmenő írta:Csodálkoztam is, hogy Botond a reggeli bölcsesség cunamijában pont azt nem szólta meg, hiszen a pc-ben meg látta hogy egy 386-os köhög, ami - mint kiderült - pont fele olyan erős, mint egy Switch.
Mostmár igazán elárulhatná, hogy milyen szerhez nyúl mielőtt az ehhez hasonlókat leírja.
10/10Micsu írta:valahogy így nézhet ki mikor írkál :D
[img]botond.gif[img]
Kénytelen vagyok ilyenekkel beérni. Felhájpolom magam a PS2 launcsra, utána pedig legalább elő is tudom venni.
Toy Story render in realtime!
Toy Story render in realtime!
phpBB [media]
hát én már most látom a csalódottságot mert egy ekkora várakozásból csak az lehet
Szerintem ő értette a lényeget, és nem szó szerint próbálta dekódolni, mint te és a szövegértés bajnoka, Micsu.benőmenő írta:Csodálkoztam is, hogy Botond a reggeli bölcsesség cunamijában pont azt nem szólta meg, hiszen a pc-ben meg látta hogy egy 386-os köhög, ami - mint kiderült - pont fele olyan erős, mint egy Switch.
Mostmár igazán elárulhatná, hogy milyen szerhez nyúl mielőtt az ehhez hasonlókat leírja.
Ez az expanse 4. evad eleg lapos lett sajnos :(
Na aki epixsztór kifulladását várta az picit csalódott lehet. Most kingdom come ingyenes, jövő héten az ac:london. Nem szaroznak a srácok. Elmúlt egy évben annyi jó játékot kiszórtak, hogy akinek csak egy fhd képes gépe van, de játékra nincs pénze az is vígan elvan. Hozzáteszem, a szemetek, persze. :D
nah kitolták az első játékot amire ráugrottál? :DBotond írta:Na aki epixsztór kifulladását várta az picit csalódott lehet. Most kingdom come ingyenes, jövő héten az ac:london. Nem szaroznak a srácok. Elmúlt egy évben annyi jó játékot kiszórtak, hogy akinek csak egy fhd képes gépe van, de játékra nincs pénze az is vígan elvan. Hozzáteszem, a szemetek, persze. :D
Elkészültem.
A képek minőségéért bocsi, ennyire futotta most.
Config:
GIGABYTE X570 AORUS PRO (rev. 1.0)
SAMSUNG 1TB 970 EVO M.2 PCIe M.2 2280 MZ-V7E1T0BW (Basic garancia)
HyperX 32GB Predator DDR4 3200MHz CL16 HX432C16PB3/16
GIGABYTE GV-N207SWF3OC-8GD GeForce RTX 2070 8GB GDDR6 SUPER Windforce OC 3X PCIE
AMD Ryzen 9 3900X 3.80GHz AM4 BOX Wraith Prism RGB LED
NOCTUA NH-D15 SE-AM4
BE QUIET! Straight Power 11 850W
BE QUIET! Silent Base 801
A képek minőségéért bocsi, ennyire futotta most.
Config:
GIGABYTE X570 AORUS PRO (rev. 1.0)
SAMSUNG 1TB 970 EVO M.2 PCIe M.2 2280 MZ-V7E1T0BW (Basic garancia)
HyperX 32GB Predator DDR4 3200MHz CL16 HX432C16PB3/16
GIGABYTE GV-N207SWF3OC-8GD GeForce RTX 2070 8GB GDDR6 SUPER Windforce OC 3X PCIE
AMD Ryzen 9 3900X 3.80GHz AM4 BOX Wraith Prism RGB LED
NOCTUA NH-D15 SE-AM4
BE QUIET! Straight Power 11 850W
BE QUIET! Silent Base 801
gratula ;)
de igért me hogy játszol is :P
de igért me hogy játszol is :P
Tyű, mit fogsz ezen csinálni? Virtuális szerverparkot hostolni? :D
(Amúgy mé 3200-as RAM-ok, mé nem 3600?)
(Amúgy mé 3200-as RAM-ok, mé nem 3600?)
aabyssx írta:Tyű, mit fogsz ezen csinálni? Virtuális szerverparkot hostolni? :D
(Amúgy mé 3200-as RAM-ok, mé nem 3600?)
Sokat szeretnék virtualizálni igen. Hivatalosan 3200 a támogatott és az nekem bőven elég is.
Penge lett a konfig!
Lófasz nem fog itt jönni. Megbasz mindent a koronavírus-izé :)Botond írta:Készletkisöprés van már mindenhol. Karácsonykor is ez, hogy az új, bontatlan, garis x1x boltban 99k vmi játékkal, ez is nagyon ilyen szagú vót. Ilyen ez a gen vég. De szerintem kb most senki se vesz semmit se. VGA is jön új, proci is mingyá itt, ami 1 szálon is veri az intelt, nextgen konzolok is a nyakunkon. Szerintem még a switch pro is jön, azt is csak azért cáfolták, hogy a legyártott simákat ne kelljen féláron kisöpörni.
Ne is mondd. Január 23.-án rendeltem egy ilyet és még fel se adták. Utána rendeltem 1-2 dolgot angliából, de ott meg beugrott a Brexitke, szal' az se lesz sokáig ilyen gyors. Szal' legutóbb már 2x is franciáktól vásároltam.Moby írta:Lófasz nem fog itt jönni. Megbasz mindent a koronavírus-izé :)
DanielT írta:Penge lett a konfig!
Thx, kurvára féltem az AMD-től de megy, egyedül a gépház a szar, kibaszott hangos és szar a vezérlése, össze vissza mennek a ventilátorok, azzal még csinálnom kell valamit.
Nem rossz kütyü ez, kíváncsi lennék a civ6 mennyit profitál a kurvasokmagból.donatus13 írta:Sokat szeretnék virtualizálni igen. Hivatalosan 3200 a támogatott és az nekem bőven elég is.
Botond írta:Nem rossz kütyü ez, kíváncsi lennék a civ6 mennyit profitál a kurvasokmagból.
Amennyire én tudom semennyit , single core on zabál a civ 6 is leginkább, nagyon minimális rész ami több magra megy kb 10-20 %.
Átírták dx12-re, szóval annál már többet kellene.donatus13 írta:Amennyire én tudom semennyit , single core on zabál a civ 6 is leginkább, nagyon minimális rész ami több magra megy kb 10-20 %.
Ez mondjuk reális felvetés. Én inkább attól félek, hogy minket is elkap. :(Moby írta:Lófasz nem fog itt jönni. Megbasz mindent a koronavírus-izé :)
Még mindig nem az ingyen játék szórás, vagy az engine-jük miatt szemetek. Hogy vagy te még szabadlábon?Botond írta:Na aki epixsztór kifulladását várta az picit csalódott lehet. Most kingdom come ingyenes, jövő héten az ac:london. Nem szaroznak a srácok. Elmúlt egy évben annyi jó játékot kiszórtak, hogy akinek csak egy fhd képes gépe van, de játékra nincs pénze az is vígan elvan. Hozzáteszem, a szemetek, persze. :D
jó ez a játék osztogatás de olyan játékot még nem osztogattak amiért regelnem kellett volna, ami érdekelt az megvolt ami nem az ingyen se kell, nem gyűjtöm én a szemetet máshova se nemhogy epicreDanielT írta:Még mindig nem az ingyen játék szórás, vagy az engine-jük miatt szemetek. Hogy vagy te még szabadlábon?
Betyár egy masina lett.donatus13 írta:Elkészültem.
Mondjuk ezt az ár drámát sose értettem. Mármint nyilván sok píz 100-150-200ezer jómagyar forint, és sokaknak nincs annyi akármikor akármire, de ugya itt arról beszélgetünk, hogy 120 vagy 140ezer legyék a cucc vagy nagyjából egy 20askáról van szó, úgy hogy amúgy játékba utána belever az ember százezreket. Úgyhogy nekem amikor ment ez a fillérezgetés az x1-ps4 árral is, akkor is úgy tűnt, mintha a kipufogón keresztül akarnánk hengerfejet cserélni egy autóban. A másik oldala tiszta sor, 100 milliószor 50 dodó az nem kevés pénz, szóval a gyártónak tényleg nem mindegy, de a vevőknek?! Nemértem.DanielT írta:Hogyélegyenaps5
Ott inkább az volt a blama, hogy a drágább konzolon futottak rosszabbul a játékok.Botond írta:Úgyhogy nekem amikor ment ez a fillérezgetés az x1-ps4 árral is, akkor is úgy tűnt, mintha a kipufogón keresztül akarnánk hengerfejet cserélni egy autóban.
Azért tud ez számítani, persze a mostani mobil/vga/akármi árak mellett elég komikus problémázni egy 6-7 évre vett eszköznél az 500 dolcsin... Vagy 450-en. Ami mondjuk a ciklus végére csak a multi előfizetés miatt már inkább EZER DOLLÁR!!!! EZEEEERRRR!!!!Botond írta:Mondjuk ezt az ár drámát sose értettem. Mármint nyilván sok píz 100-150-200ezer jómagyar forint, és sokaknak nincs annyi akármikor akármire, de ugya itt arról beszélgetünk, hogy 120 vagy 140ezer legyék a cucc vagy nagyjából egy 20askáról van szó, úgy hogy amúgy játékba utána belever az ember százezreket. Úgyhogy nekem amikor ment ez a fillérezgetés az x1-ps4 árral is, akkor is úgy tűnt, mintha a kipufogón keresztül akarnánk hengerfejet cserélni egy autóban. A másik oldala tiszta sor, 100 milliószor 50 dodó az nem kevés pénz, szóval a gyártónak tényleg nem mindegy, de a vevőknek?! Nemértem.
BTW nem 120 és 140k között lesz itten, hanem szerintem 169.900 nyitásnál. Erre még egyetlen egy játék egy huszas, meg az első éves multi és ott tartunk, hogy 200k-t kell otthagyni érte.
340es euroval itthon ez lesz megjeleneskor 200 is afaval ;)DanielT írta:Azért tud ez számítani, persze a mostani mobil/vga/akármi árak mellett elég komikus problémázni egy 6-7 évre vett eszköznél az 500 dolcsin... Vagy 450-en. Ami mondjuk a ciklus végére csak a multi előfizetés miatt már inkább EZER DOLLÁR!!!! EZEEEERRRR!!!!
BTW nem 120 és 140k között lesz itten, hanem szerintem 169.900 nyitásnál. Erre még egyetlen egy játék egy huszas, meg az első éves multi és ott tartunk, hogy 200k-t kell otthagyni érte.
Igen, csak ennek az alternatívája a 180, vagyis csak arról a húszasról van szó, mert a 180as része az fix, és ezen megy a vergődés, hogy ha amúgy is ki tud köhögni 180at, akkor még 20 megy e, és itt jön az én mosolygásom, hogy ezen a 20on megy a vergődés, amikor a 180 is belépő még 1 milla elbaszásába minimum, de abból a millából pont az első 20 fáj? Mert az a 20as aranybúl van vagy mi? :DDanielT írta:Azért tud ez számítani, persze a mostani mobil/vga/akármi árak mellett elég komikus problémázni egy 6-7 évre vett eszköznél az 500 dolcsin... Vagy 450-en. Ami mondjuk a ciklus végére csak a multi előfizetés miatt már inkább EZER DOLLÁR!!!! EZEEEERRRR!!!!
BTW nem 120 és 140k között lesz itten, hanem szerintem 169.900 nyitásnál. Erre még egyetlen egy játék egy huszas, meg az első éves multi és ott tartunk, hogy 200k-t kell otthagyni érte.
mert te nem berbol es fizetesbol elsz, sokan vacillalnak a 80 es 60 ezres telo kozott is melyik legyen foleg ha nem ingyen hitellel veszik, de nalunk az 500 dodo az 500 euro es egy 100as nem 20 hanem 34, de ha dodo lenne akkor se lenne 20, csak a pontossag kedveert ;)Botond írta:Igen, csak ennek az alternatívája a 180, vagyis csak arról a húszasról van szó, mert a 180as része az fix, és ezen megy a vergődés, hogy ha amúgy is ki tud köhögni 180at, akkor még 20 megy e, és itt jön az én mosolygásom, hogy ezen a 20on megy a vergődés, amikor a 180 is belépő még 1 milla elbaszásába minimum, de abból a millából pont az első 20 fáj? Mert az a 20as aranybúl van vagy mi? :D
Ez az 1 milla elbaszasa meg olyan hogy a tulajok nagyreszenek van 3-4 jateka, egyiknek fifa + 2-3, masiknak cod +2-3, amit mi koltunk gamingre az a ritkabb, nekem is nem egy olyan ismerosom van aki kb 1 jatek miatt vesz konzolt
Szerintem a vevőnek is gecimindegy az az 50. És ha nem is lenne más a piacon, akkor mindenkinek mindegy lenne. De van, és a másikban valszeg más lesz. És ha kevesebbet adsz többért, akkor nagyon meg kell tudni magyarázni a miértjét, ami nem szokott sikerülni. Az ms-nek sem ment a mostani generációnál. Bele is tört a bicska. Beletörne a sonynak is, akármennyire piacvezetők jelenleg.Botond írta:Mondjuk ezt az ár drámát sose értettem. Mármint nyilván sok píz 100-150-200ezer jómagyar forint, és sokaknak nincs annyi akármikor akármire, de ugya itt arról beszélgetünk, hogy 120 vagy 140ezer legyék a cucc vagy nagyjából egy 20askáról van szó, úgy hogy amúgy játékba utána belever az ember százezreket. Úgyhogy nekem amikor ment ez a fillérezgetés az x1-ps4 árral is, akkor is úgy tűnt, mintha a kipufogón keresztül akarnánk hengerfejet cserélni egy autóban. A másik oldala tiszta sor, 100 milliószor 50 dodó az nem kevés pénz, szóval a gyártónak tényleg nem mindegy, de a vevőknek?! Nemértem.
a one xnel megvolt magyarazva hogy a legerosebb konzol de nem sikerult igy se az atuto sikerMoby írta:Szerintem a vevőnek is gecimindegy az az 50. És ha nem is lenne más a piacon, akkor mindenkinek mindegy lenne. De van, és a másikban valszeg más lesz. És ha kevesebbet adsz többért, akkor nagyon meg kell tudni magyarázni a miértjét, ami nem szokott sikerülni. Az ms-nek sem ment a mostani generációnál. Bele is tört a bicska. Beletörne a sonynak is, akármennyire piacvezetők jelenleg.
Neked megint nem sikerült 8 kommentből se megérteni miről van szó. 50 dollárról. Amerikairól. Az valóban 50 euró lesz európában, és az 340es forinttal is csak 17000 forint, ha még tolsz rá 27% áfát, mert miértne, akkor is 21590 forint, vagyis, de az kb 20ezer akár nettó akár bruttót nézed. Dollárnál maradva meg még kevesebb.Micsu írta:mert te nem berbol es fizetesbol elsz, sokan vacillalnak a 80 es 60 ezres telo kozott is melyik legyen foleg ha nem ingyen hitellel veszik, de nalunk az 500 dodo az 500 euro es egy 100as nem 20 hanem 34, de ha dodo lenne akkor se lenne 20, csak a pontossag kedveert ;)
Ez az 1 milla elbaszasa meg olyan hogy a tulajok nagyreszenek van 3-4 jateka, egyiknek fifa + 2-3, masiknak cod +2-3, amit mi koltunk gamingre az a ritkabb, nekem is nem egy olyan ismerosom van aki kb 1 jatek miatt vesz konzolt
Viszont teljesen felcsigáztál mi a faszt és miért kell összeszorozni, hogy kijöjjön 34ezer, és az miért is releváns? :D
Én továbbra is annak drukkolok, hogy MS bemond egy alacsony árat, és sonynak is gatyára kell vetközni, kicsit küzdjenek ők is, hogy aztán kövi genben megint vissza tudjanak jönni. ez, hogy most övék lesz talán a gyengébb vas, ez jó ómennek néz ki. Csak aztán nehogy visszanyaljon a fagyi a ganépassz télleg gané legyen, ha ms nyeregbe kerül. Szóval picit aggódok is emiatt.Moby írta:Szerintem a vevőnek is gecimindegy az az 50. És ha nem is lenne más a piacon, akkor mindenkinek mindegy lenne. De van, és a másikban valszeg más lesz. És ha kevesebbet adsz többért, akkor nagyon meg kell tudni magyarázni a miértjét, ami nem szokott sikerülni. Az ms-nek sem ment a mostani generációnál. Bele is tört a bicska. Beletörne a sonynak is, akármennyire piacvezetők jelenleg.
en ertelek (kivetelesen :D) csak en arrol beszeltem hogy a ps4 indulo ara az 400 dodo volt, az 5 elvileg 500 lesz, ez mar 100 dodo kulonbseg, igy jon ki a 34 ;)Botond írta:Neked megint nem sikerült 8 kommentből se megérteni miről van szó. 50 dollárról. Amerikairól. Az valóban 50 euró lesz európában, és az 340es forinttal is csak 17000 forint, ha még tolsz rá 27% áfát, mert miértne, akkor is 21590 forint, vagyis, de az kb 20ezer akár nettó akár bruttót nézed. Dollárnál maradva meg még kevesebb.
Viszont teljesen felcsigáztál mi a faszt és miért kell összeszorozni, hogy kijöjjön 34ezer, és az miért is releváns? :D
A ps3nal beszoptak a magas indulo arat, pedig a kurva sikeres ps2 utan jott, kiv vagyok h most mi lesz
Mire jött a X, már elment minden a picsába. Ráaádsul továbbra sem tudtak felmutatni semmilyen játékot. Most azért erősebbet gurítanak.Micsu írta:a one xnel megvolt magyarazva hogy a legerosebb konzol de nem sikerult igy se az atuto siker
Jajj el ne kezd a ps4et az excluk adják el mantrát, amikor te magad cáfoltad ezt többször, több helyen.Moby írta:Mire jött a X, már elment minden a picsába. Ráaádsul továbbra sem tudtak felmutatni semmilyen játékot. Most azért erősebbet gurítanak.
VÉGRE!!!!! A Life is Strange fejlesztők elhozzák a megváltást!
"Meet Tyler Ronan, the first transgender triple-A video game protagonist in Tell Me Why."
"Meet Tyler Ronan, the first transgender triple-A video game protagonist in Tell Me Why."
Ps3 599 USD vs X360 299 USD. Ez azért nem ugyanaz, mint 500 vs mondjuk 450.Micsu írta:en ertelek (kivetelesen :D) csak en arrol beszeltem hogy a ps4 indulo ara az 400 dodo volt, az 5 elvileg 500 lesz, ez mar 100 dodo kulonbseg, igy jon ki a 34 ;)
A ps3nal beszoptak a magas indulo arat, pedig a kurva sikeres ps2 utan jott, kiv vagyok h most mi lesz
Mé? 2 teraflopsz miatt már Boxot venne a nép, akinek most többségében PS4-van? Nem hinném, hogy a tömegeknél ez tényező, fingjuk nincs róla. Benyomnak egy Szopókember/Gow/Lastof/anyámkínja trailert és özönlik a nép venni.Moby írta:Szerintem a vevőnek is gecimindegy az az 50. És ha nem is lenne más a piacon, akkor mindenkinek mindegy lenne. De van, és a másikban valszeg más lesz. És ha kevesebbet adsz többért, akkor nagyon meg kell tudni magyarázni a miértjét, ami nem szokott sikerülni. Az ms-nek sem ment a mostani generációnál. Bele is tört a bicska. Beletörne a sonynak is, akármennyire piacvezetők jelenleg.
a ps4 jobb gép volt összességében és ugyanannyiba került mint a box (ha jól emlékszem), már az elején is verte a boxot pedig akkor még fing excl nem volt ráDanielT írta:Mé? 2 teraflopsz miatt már Boxot venne a nép, akinek most többségében PS4-van? Nem hinném, hogy a tömegeknél ez tényező, fingjuk nincs róla. Benyomnak egy Szopókember/Gow/Lastof/anyámkínja trailert és özönlik a nép venni.
ok hogy az xbox elhúzott ahogy deep is írja az ár végett (nameg jó konzol is volt), de a playstation brand jóval nagyobb név még most is mint az xbox, sztem ez a titok :)
Abszolút, mert nem egy elcseszett fos. És ezért vennék szerintem drágábban is azt, pedig erre nincs sok esély, hogy az lesz.Micsu írta:de a playstation brand jóval nagyobb név még most is mint az xbox, sztem ez a titok :)
Lófaszt került ugyanannyiba. Az xbox úgy jelent meg, hogy nem lehetett megvenni kinekt nélkül. 500$ volt az xbox, 400$ volt a ps4 nyitáskor. A sorts fintora, és az ms idiotizmusa, hogy most meg már venni sem lehet hozzá (pontosabban csatlakoztatni sem).Micsu írta:a ps4 jobb gép volt összességében és ugyanannyiba került mint a box (ha jól emlékszem), már az elején is verte a boxot pedig akkor még fing excl nem volt rá
ok hogy az xbox elhúzott ahogy deep is írja az ár végett (nameg jó konzol is volt), de a playstation brand jóval nagyobb név még most is mint az xbox, sztem ez a titok :)
Ezt mondjuk nehezen tudom megbocsátani. Itt ragadtam egy 8éves x360al, hogy a gyerekek tudjanak ugrálni. Pedig pont elég lett volna bw-be behozni a kinectes játékokat, és már venném is az x1x-et vagy amit akarnak kinecttel.Moby írta:Lófaszt került ugyanannyiba. Az xbox úgy jelent meg, hogy nem lehetett megvenni kinekt nélkül. 500$ volt az xbox, 400$ volt a ps4 nyitáskor. A sorts fintora, és az ms idiotizmusa, hogy most meg már venni sem lehet hozzá (pontosabban csatlakoztatni sem).
nah akkor nem jol emlekeztem, de pont vissza is tudunk kanyarodni az alapokhoz hogy mennyit is szamit 100 dollar arkulonbseg :) valszeg a box megint akkor tudott volna jol startolni a pisivel szemben ha van egy szep arelonye (lehet meg a 100 dodo is keves lett vna)Moby írta:Lófaszt került ugyanannyiba. Az xbox úgy jelent meg, hogy nem lehetett megvenni kinekt nélkül. 500$ volt az xbox, 400$ volt a ps4 nyitáskor. A sorts fintora, és az ms idiotizmusa, hogy most meg már venni sem lehet hozzá (pontosabban csatlakoztatni sem).
Neeeem. Látszik mennyire nem vagy/voltál képben az egésszel. A 100 dollár nem leztt volna probléma. A mandatory kinekt csak egy fokozat volt azon a szopórolleren, amit nem a tények hajtottak, hanem a a totál tervezetelen kommunikáció, amit az ms művelt. A kötelező kinekt akkor kezdett nagyon fájdalmas pont lenni, amikor felreppent (nem alaptalanul), hogy a géphez kell csatlakoztatva lennie akkor is, amikor nem játszol vele, mert enélkül nem megy. Emellé kellő adalék volt az a szintén tervezett funkció, hogy csak online fog menni a gép, és ezen a pontot olyan szép konteók születtek, hogy ihaj. A következő fokozat volt, hogy a lemezeket nem lehet eladni, a lemez a géphez lesz kötve. Ebbe szépen beleállt a sony is rendesen. Mire ezekből egyesével szépen kifarolgatott a MS, már kész volt a megsemmisítő csapás. Mindezek mellett a 100 dollár egyrészt nem lett volna sok a kinektért, ha nem lett volna kötelező (ami már a rajt után bő fél évvel jött el), meg ha mindez, ami történt nem törénik. De megtörtént, és amire megtörtént, már nyilvánvalóvá vált a 900p-s portok, meg az összes baj, ami őket ezután is húzta. Ezek után már a bármi is kevés lett volna visszajönni, de azért építkeznek szakadatlan. Jöttek a jobb gépek, jöttek a jó árak, jött a GPU, és ha most még bekúrnak egy rakat jó EXet (amiből már pukkantottak is), meg valahol elbassza a sony de nagyon (mondjuk az árral), akkor ekkora kitartással még lehet is belőle akármi.Micsu írta:nah akkor nem jol emlekeztem, de pont vissza is tudunk kanyarodni az alapokhoz hogy mennyit is szamit 100 dollar arkulonbseg :) valszeg a box megint akkor tudott volna jol startolni a pisivel szemben ha van egy szep arelonye (lehet meg a 100 dodo is keves lett vna)
A legszebb az volt, hogy az egyik hülyeséggel próbálták megmagyarázni a másikat, amit nyilván nem vett be senki. Augusztusban bejelentették, hogy nem kell beszarni, nem kell majd a kinektnek a géphez kötve lenni, anélkül is elindul majd. Erre megkapták a nyakukba csőstől, hogy akkor mi a gecinek kötelező megvenni majd azoknak is, akik használni sem akarják? :D Totális csőd volt minden, amit a szájukon kihullott abban az időben :D Mire eljött a megjelenés, az egész xbox one nevetség tárgyává vált ezzel a backflip-cunamival, amifel felkonfolta az azt megelőző fél évben a gépet az MS. Nem azzal a 100$-al kúrták ők el ezt a generációt alapvetően. Fél év múlva kinect nélkül sem kellett már senkinek. Tele voltak a bvoltok az eladatlan xboxokkal.
Az alwaysonos rinyára emlékszem ezzel szemben meg ott volt a használt warez ügyebár ahogy mondod, egyetértek veled, több tényezős ez miért is hasalt el az ms a sonyval szemben, nekik jobban odakell tenni magukat, próbálkoznak is egyébként az látszik, majd meglátjukMoby írta:Neeeem. Látszik mennyire nem vagy/voltál képben az egésszel. A 100 dollár nem leztt volna probléma. A mandatory kinekt csak egy fokozat volt azon a szopórolleren, amit nem a tények hajtottak, hanem a a totál tervezetelen kommunikáció, amit az ms művelt. A kötelező kinekt akkor kezdett nagyon fájdalmas pont lenni, amikor felreppent (nem alaptalanul), hogy a géphez kell csatlakoztatva lennie akkor is, amikor nem játszol vele, mert enélkül nem megy. Emellé kellő adalék volt az a szintén tervezett funkció, hogy csak online fog menni a gép, és ezen a pontot olyan szép konteók születtek, hogy ihaj. A következő fokozat volt, hogy a lemezeket nem lehet eladni, a lemez a géphez lesz kötve. Ebbe szépen beleállt a sony is rendesen. Mire ezekből egyesével szépen kifarolgatott a MS, már kész volt a megsemmisítő csapás. Mindezek mellett a 100 dollár egyrészt nem lett volna sok a kinektért, ha nem lett volna kötelező (ami már a rajt után bő fél évvel jött el), meg ha mindez, ami történt nem törénik. De megtörtént, és amire megtörtént, már nyilvánvalóvá vált a 900p-s portok, meg az összes baj, ami őket ezután is húzta. Ezek után már a bármi is kevés lett volna visszajönni, de azért építkeznek szakadatlan. Jöttek a jobb gépek, jöttek a jó árak, jött a GPU, és ha most még bekúrnak egy rakat jó EXet (amiből már pukkantottak is), meg valahol elbassza a sony de nagyon (mondjuk az árral), akkor ekkora kitartással még lehet is belőle akármi.
Szerintem bele lesznek döngölve a földbe, lehet, hogy még jobban, mint a mostani genben.Moby írta:Jöttek a jobb gépek, jöttek a jó árak, jött a GPU, és ha most még bekúrnak egy rakat jó EXet (amiből már pukkantottak is), meg valahol elbassza a sony de nagyon (mondjuk az árral), akkor ekkora kitartással még lehet is belőle akármi.
Fosgenben még talán tartott a jóindulat, amit az X360 bázis képviselt, de amit ezek kaptak az évek során... még egyszer beleállni a netszerte megaláztatásba? Inkább tiszta lappal kezdenek és veszik egyből a PS-t. Egyszerűen azzal nem lehet veszíteni.
Már egy másik generáció (is) játszik főképp. Már nagyon rég nem a volt-x360-asok veszik az xboxokat sem. A PS tábor nagyjából lekoccolni látszik, akinek el lehetett már eladták, az eladások beleálltak a földbe mindkét oldalon. A switch meg akkorát megy közben, mint a kurvaélet :) Mostanra nagyjából senki nem emlékszik mi a geci volt 7 éve. Nincs itt előre megírva semmilyen földbedöngölés. Nagyon erős lineuppal kell jönni. Aki a jobbat hozza, az viszo a nextgent. A visszakompatibilitás gecit sem fog érni a fanboyservice-en kívül.DanielT írta:Szerintem bele lesznek döngölve a földbe, lehet, hogy még jobban, mint a mostani genben.
Fosgenben még talán tartott a jóindulat, amit az X360 bázis képviselt, de amit ezek kaptak az évek során... még egyszer beleállni a netszerte megaláztatásba? Inkább tiszta lappal kezdenek és veszik egyből a PS-t. Egyszerűen azzal nem lehet veszíteni.
Az a baj hogy a AAA gaming beleállt a földbe. Mikor 2009-ben vettem a 360-at már volt vagy 20 cím amit toltam volna. Most évente jön egy vagy kettő.
De hát mindenki ezt akarta. Az egyik fele szétfikázta az összes aaa címet, a másik fele meg simán csak lewarezolta, ezek a mocskos szemét kapitalisták meg nem gyártanak csak a veszteségnek. A hűdehajde nagyon frankó szentszoni játékokból is elvétve megy el 10 millánál több. Kutya nem kíváncsi ezekre az aaa cuccokra valójában. COD, na az minden évben elmegy egy 20as. x1-re is fogy szépen, pedig abból semennyit se adtak el.Necro írta:Az a baj hogy a AAA gaming beleállt a földbe. Mikor 2009-ben vettem a 360-at már volt vagy 20 cím amit toltam volna. Most évente jön egy vagy kettő.
A másik meg a szarráakciózás. Addig-addig akciózzák szarrá a cuccaikat, hogy teliáron már senki se veszi meg, minek majd egy fél év múlva 75% offban. Kivéve a CODot, mert azt sose akciózzák le, mert minek? Max 20 év után kap 10%-ot aztán csocsi.
Szóval ez volt a cél, el lett érve, lehet örülni.
/szerk: de mingyá itt a wasteland remaster. 88as játék remastere. Agyfasz!
valamit kell hogy érjen mert akkor hogy játszanának a tlou 2vel? (vagy a ghost of tsushimaval)Moby írta:Már egy másik generáció (is) játszik főképp. Már nagyon rég nem a volt-x360-asok veszik az xboxokat sem. A PS tábor nagyjából lekoccolni látszik, akinek el lehetett már eladták, az eladások beleálltak a földbe mindkét oldalon. A switch meg akkorát megy közben, mint a kurvaélet :) Mostanra nagyjából senki nem emlékszik mi a geci volt 7 éve. Nincs itt előre megírva semmilyen földbedöngölés. Nagyon erős lineuppal kell jönni. Aki a jobbat hozza, az viszo a nextgent. A visszakompatibilitás gecit sem fog érni a fanboyservice-en kívül.
Senki se fikázta szét a PGR3-at meg 4-et, azóta meg 15 évre jutott egy kibaszott Driveclub.Botond írta:De hát mindenki ezt akarta. Az egyik fele szétfikázta az összes aaa címet, a másik fele meg simán csak lewarezolta, ezek a mocskos szemét kapitalisták meg nem gyártanak csak a veszteségnek. A hűdehajde nagyon frankó szentszoni játékokból is elvétve megy el 10 millánál több. Kutya nem kíváncsi ezekre az aaa cuccokra valójában. COD, na az minden évben elmegy egy 20as. x1-re is fogy szépen, pedig abból semennyit se adtak el.
A másik meg a szarráakciózás. Addig-addig akciózzák szarrá a cuccaikat, hogy teliáron már senki se veszi meg, minek majd egy fél év múlva 75% offban. Kivéve a CODot, mert azt sose akciózzák le, mert minek? Max 20 év után kap 10%-ot aztán csocsi.
Szóval ez volt a cél, el lett érve, lehet örülni.
/szerk: de mingyá itt a wasteland remaster. 88as játék remastere. Agyfasz!
nem kell ám mindent a userekre fogni, egy aaa játék már nagyon drága, ezért már biztonsági játékra mennek a fejlesztők ennyi a történet, a réteg játékok meg az új ötletek meg jönnek az indie vonalról (persze van kivétel itt is), sztem aki most nem talál magának játékot az hagyja abba a gaminget, rengeteg féle játék van már minden platformra, rts ami mára lassan már eltünni látszik :SBotond írta:De hát mindenki ezt akarta. Az egyik fele szétfikázta az összes aaa címet, a másik fele meg simán csak lewarezolta, ezek a mocskos szemét kapitalisták meg nem gyártanak csak a veszteségnek. A hűdehajde nagyon frankó szentszoni játékokból is elvétve megy el 10 millánál több. Kutya nem kíváncsi ezekre az aaa cuccokra valójában. COD, na az minden évben elmegy egy 20as. x1-re is fogy szépen, pedig abból semennyit se adtak el.
A másik meg a szarráakciózás. Addig-addig akciózzák szarrá a cuccaikat, hogy teliáron már senki se veszi meg, minek majd egy fél év múlva 75% offban. Kivéve a CODot, mert azt sose akciózzák le, mert minek? Max 20 év után kap 10%-ot aztán csocsi.
Szóval ez volt a cél, el lett érve, lehet örülni.
/szerk: de mingyá itt a wasteland remaster. 88as játék remastere. Agyfasz!
jah és volt cod humble monthlyban is és nem is régi darab, úgyhogy a sose akciózzák megint nem igaz :P
mit sírsz, 300ftért tolhatod a paraszt szimulátort (forza horizon), kérdezd csak BotondotNecro írta:Senki se fikázta szét a PGR3-at meg 4-et, azóta meg 15 évre jutott egy kibaszott Driveclub.
Annyi AAA játék jön évente, hogy összeszámolni is nehéz. Simán bele lehet fulladni. Az más kérdés, hogy a leáld ezekből mennyivel játszik.Necro írta:Az a baj hogy a AAA gaming beleállt a földbe. Mikor 2009-ben vettem a 360-at már volt vagy 20 cím amit toltam volna. Most évente jön egy vagy kettő.
Igen, mint egy Disney rajzfilm. Csak azon van cserébe 1mrd bevétel is, na ezeken meg nincs. És így drága igazán. Hogy miért nincs? Mert csak a fikázás megy, a 90% offba vásárlás, és a warezolás. Akármennyibe is kerülhetne, ha pont 10-100x annyi pénzt hozna, de nem hoz, ez a baj, nem csak az, hogy drága. Még mindig elvárt, hogy 50 vagy nagyon max 60 euró legyen egy aaa cím, mint 25 éve. Ez a piac elvárása, tartsuk az árat, nem a színvonalat, nem, az árat. Tartják. Az árat. Mindenki örülhet.Micsu írta:nem kell ám mindent a userekre fogni, egy aaa játék már nagyon drága
Ez a 90% off egy alműfaja. Engem pl ez egy az egyben leszoktatott a játékvásárlásról, pedig régen sok pízt raktam ilyesmibe, de ma már felesleges. A semmiből meg elég kevés aaa jön ki.Micsu írta:mit sírsz, 300ftért tolhatod a paraszt szimulátort (forza horizon), kérdezd csak Botondot
Az AAA játék egy drága - ez egy hülyeség. Egy oximoron. A drága játék az AAA. Nagy kiadó adja ki, nagy büdzséből készül, és annyit költenek a marketingjére. Ettől AAA. Az olcsó AAA játék nem létezik. Ami olcsó, az nem AAA. Ez nem egy "játékminőségi" kategória.Botond írta:Igen, mint egy Disney rajzfilm. Csak azon van cserébe 1mrd bevétel is, na ezeken meg nincs. És így drága igazán. Hogy miért nincs? Mert csak a fikázás megy, a 90% offba vásárlás, és a warezolás. Akármennyibe is kerülhetne, ha pont 10-100x annyi pénzt hozna, de nem hoz, ez a baj, nem csak az, hogy drága. Még mindig elvárt, hogy 50 vagy nagyon max 60 euró legyen egy aaa cím, mint 25 éve. Ez a piac elvárása, tartsuk az árat, nem a színvonalat, nem, az árat. Tartják. Az árat. Mindenki örülhet.