Botond írta:Ha felmentjük az egyik platform holdert, hogy biztosan csak emiatt jelent meg x vagy y csodajáték, és multicímként tuti nem lett volna forrás, és elhasalt volna, akkor miért ütjük agyon a másikat, aki exclu címeket vásárol, hogy olyan piaci részesedéshez jusson, ami lehetővé teszi számára, hogy ő is jót cselekedhessen? Különösen annak fényében, hogy a szentsteam is pont így járt el, hogy pofátlan einstandolásokat követően ért el olyan piaci részesedést, ami aztán lehetővé tette számára, hogy az einstandon túl vmi jót is tegyen. És az epix esetében sem minden előjel nélküli a jótevés, lásd korábbi kommentem, hogy per ma ők tesznek a legtöbbet azért, hogy kisebb stúdiók komoly cuccot lerakhassanak az asztalra az utólag, haszonarányosan fizetendő engine biztosításával, ami ráadásul minden hw platformra elérhető. Vicces módon jelenleg ők az igazi fegyverszállítói és élharcosai az exclu világ ellen lázadóknak ezzel az engine policyval. És anno 10 éve a szentsteam az einstandolás mellett is adott jót a steamworksel, az egységes multi platformot, ami ugyanúgy létezett ahogy ma is vannak minden hw-en futó enginek az epixé mellett is, mert mikor jött a steamworks, akkor is volt már az a zöld/fekete klienses cucc, amit a westwood játékok és a civ4 is telepített multizáshoz és elfelejtettem a nevét és lusta vagyok kiguglizni, szóval valójában ők is versenytársként léptek fel egy létező és elterjedt szolgáltatás ellen, és az első ötletük ami volt, hogy akkor einstand egy csomó címet, mert akkor lesz felhasználóbázis. A steamworks többi funkcióját nem tudom komolyanvenni, de lehet más látja abban a hiperugrást.
Mindenesetre neked, hozzám hasonlóan tökmindegy ez az egész, mert mire te az epix exclu címekhez érsz azok már rég elérhetőek lesznek okoshűtőre is, én meg ugye szinte semmi újat nem veszek, ugyancsak a backloggal küzdök.
Én eddig sem támogattam a Steam-exkluzivitást sem, és eddig is azt írtam, hogy nekem végül is spórol az Epic. Szóval nem látom be, hogy miért ne kritizálhatnám őket, amellett, hogy érveltem mellettük is, de a kézzelfogható előny nyilván nem sok.
A Steamnek meg jár a plusz egy jó pont a GameSpy legyőzése miatt, te vagy az egyetlen ember, aki visszasírja. De legalább a nevét pont te nem tudod.
Az exkluzivitás meg mindig nehezen megítélhető, és nem lehet minden játékot ugyanúgy megítélni. Akkor sem, ha én is elutasítok mindenféle exkluzivitást, vannak különbségek. Az Epic esetében az időleges mivolta miatt gyakorlatilag nem is érint. A Detroitnál nézve például sem az néhai PS4-, sem a jelenlegi platformon belüli Epic-exkluzivitása nem hat meg, mert jön majd épeszű verzióban is.
A steames einstandolásokat amúgy találgatva túlzod el, kevés az ismert konkrétum. 10 éve már viszonylag standard volt a steamesség, kétlem, hogy a legtöbb exkluzívért fizettek volna (nem állítom, hogy nem volt a partneri bejelentések mögött). De volt olyan játékom is, melynél a lemez behelyezése után választhattam, hogy Steam-mentes DRM vagy Steam.
A Steam olyan dolgokat kínálva, amit más nem tudott, kezdettől fogva diktálta a tempót, így még szar korábban sem volt nála jobb (de DRM-mentes opciók már akkor is, volt is, ami accostul eltűnt azóta, nem mintha hiányozna), az Epicnél meg szinte csak az van. De mondom, a dobozops vs Steam megvolt annak idején, ahogy szűkebb körben a DRM-mentes vs Steam. A leáldban meg konzol vs PC volt, emlékezhetsz, hogy Daninak a Diablo 2-vel állt át csak igazán "Steamre".