A PC-s játékoknak leáldozott
Úgy odavagytok a steamért, aztán végülis mégiscsak uplay-en jelent meg a rátok testreszabott funkció.
senkit nem érdekelne, mert működne. Ja, amúgy így működnek a konzolok is. Mármint azok, amiket nem az ms gyárt :) ottvan ez az övékében is csak szarul. Pedig még ellenőrzik is, ami a sztórjaikba kikerül. Nem iiskapukat kell lezárni, a COD-al gondolon nem kerestek semmilyen kiskaput, csak megteremteni azt az alapvető izolációt, hogy egy olyan kód, ami nem a rendszert akarja hakkolni, az ne tudja megtenni. Pedig ez nem rakétatudomány, van ilyen ingyen is pécére, pénzért meg megjobb. Használja is a fél világ.Botond írta:Mert ugye ez rajtuk múlik csak, mint a dos-os időkben. Mert ha bármit változtatni próbálnak akkor nem lesznek ahogykövezve a redditen és netszerte. A nagy mindenki mindenhol mindent megmond kapcsán alakult ez ki. Hogy mást ne mondjak, ha lezárnák ezeket a kiskapukat és az akár csak egy bit erejéig is akadályozná mondjuk a chromeot bármiben akkor megint menne a trösztellenes per... Persze, gondolhatjuk azt, hogy hirtelen elfelejtettek programozni, mert a hozzá nem értésük miatt kerültek oda, ahol vannak, de látni kellene, hogy inkább a félszagértő, félhülye lobbik kellettek ehhez elsősorban.
De mindegy, ez van, vagy a Linux vagy az osx és akkor ezerszer inkább a win10.
de nagy szad van mikor meg zoval coopoztal (volt tanu) estek ki a csontvazak a szekrenybol, ez nem jo, az nem jo, ez bugos, az bugos, 4 ev alatt nem hallottunk toled ennyi problematBotond írta:Úgy odavagytok a steamért, aztán végülis mégiscsak uplay-en jelent meg a rátok testreszabott funkció.
Hátnemtom. Esélyt fog kapni, de eddig semmi.benőmenő írta:December 20-án jön a Szörnyvadász Superman.
mandalorian se lehet rossz
Az az új Szarwarsz fos? Nem lehet rossz valami, aminek köze van az SW univerzumhoz? Én bevallottan szívből gyűlölöm az egészet, de még objektíven is 90%-a hulladék amit a franchise logója alatt a világra szarnak. A maradék 10% meg az eredeti 3 rész.Micsu írta:mandalorian se lehet rossz
A játékok között voltak valaha jók.DanielT írta:Az az új Szarwarsz fos? Nem lehet rossz valami, aminek köze van az SW univerzumhoz? Én bevallottan szívből gyűlölöm az egészet, de még objektíven is 90%-a hulladék amit a franchise logója alatt a világra szarnak. A maradék 10% meg az eredeti 3 rész.
A sorozatokat nem tudom, de sokaknak tetszettek, akik filmekböl csak az eredeti trilógiát fogadták örömmel. Engem nem érdekeltek. A Mandalorian még lehet jó, eddig biztatóbb, mint bármi más.
én gyerek koromban imádtam a star warst és a vilgát, felnőttként már a komolyabb filmeket díjazom igazán, az új filmek közül a rouge one tetszett, a trailerek alapján lehet ez is jó
Boldog születésnapot, Micsu!
Boldog Micsunapot Micsu!
Ünneplés közben valaki pls nézze meg a Foundry Death Stranding tech videót és mondja el milyen a frém+egyebek, köszi!
Ünneplés közben valaki pls nézze meg a Foundry Death Stranding tech videót és mondja el milyen a frém+egyebek, köszi!
Gameplay alatt rock solid 30, cutscene alatt be tud ingani 28ra.DanielT írta:Boldog Micsunapot Micsu!
Ünneplés közben valaki pls nézze meg a Foundry Death Stranding tech videót és mondja el milyen a frém+egyebek, köszi!
Köfike. Remélem a motion blur+pacing+irányítás is össze van lőve, mert akkor átveszem a PS4 példányomat.deep írta:Gameplay alatt rock solid 30, cutscene alatt be tud ingani 28ra.
Hacsak nem szórják meg 6-7 pontokkal.
OH! Lejárt a review embargó is, vannak pontok... és köztük 6 meg 10 is, csodás. :D
szerk: Kommenteket olvasgatva a legnagyobb félelmem bejönni látszik, az igazi openworld éc, amit már több címnek sikerült megoldani: repetitív ide-oda menetel, ugyanazért.
Remek, akkor most a repetitív és unalmas open world RDR2, vagy a repetitív és unalmas Death Stranding legyen az év első új címe, amit megveszek? Főleg, hogy unok már mindent, de főleg az open world játékokat.
szerk: Kommenteket olvasgatva a legnagyobb félelmem bejönni látszik, az igazi openworld éc, amit már több címnek sikerült megoldani: repetitív ide-oda menetel, ugyanazért.
Remek, akkor most a repetitív és unalmas open world RDR2, vagy a repetitív és unalmas Death Stranding legyen az év első új címe, amit megveszek? Főleg, hogy unok már mindent, de főleg az open world játékokat.
"No Man's Sky meets Metal Gear"
ÁUCS.
ÁUCS.
no man sky sok ember szerint jó játék lett az utóbbi időben, rengeteget változott a megjelnés óta amikor még egy nagy lufi volt csak
megnéztem pár rivjút, úgy igazán sehol nem húzták le, pont az lett amit vártam, kojima utóbbi időben nekem amúgy se volt erős gameplayben
megnéztem pár rivjút, úgy igazán sehol nem húzták le, pont az lett amit vártam, kojima utóbbi időben nekem amúgy se volt erős gameplayben
Isten éltessen!Micsu írta:no man sky sok ember szerint jó játék lett az utóbbi időben, rengeteget változott a megjelnés óta amikor még egy nagy lufi volt csak
megnéztem pár rivjút, úgy igazán sehol nem húzták le, pont az lett amit vártam, kojima utóbbi időben nekem amúgy se volt erős gameplayben
Boldogat :)
HBD Micsu!
Isten éltessen, és húzzon le a Kodzsima!Micsu írta:no man sky sok ember szerint jó játék lett az utóbbi időben, rengeteget változott a megjelnés óta amikor még egy nagy lufi volt csak
megnéztem pár rivjút, úgy igazán sehol nem húzták le, pont az lett amit vártam, kojima utóbbi időben nekem amúgy se volt erős gameplayben
Na ez kemény... Edge nem is pontozza, mert az aktuális számba már nem fért bele határidőben, a másikba meg azért nem mert képtelenek végigtolni annyira unalmas.
Koszonom mindenkinek ;)
Nintendo boy (slick) veled mi van mondj mar vmit? Legalabb a luigi mansion 3at velemenyezhetned :P
Zo: miert huzna le?
Nintendo boy (slick) veled mi van mondj mar vmit? Legalabb a luigi mansion 3at velemenyezhetned :P
Zo: miert huzna le?
halo 3 10/10 utan neked meg letezik edge?DanielT írta:Na ez kemény... Edge nem is pontozza, mert az aktuális számba már nem fért bele határidőben, a másikba meg azért nem mert képtelenek végigtolni annyira unalmas.
Ehyébként volt olyan pillanat, előzetes, információ, gameplay vagy vélemény, ami alapján ez neked való játék lenne? :DDanielT írta:"No Man's Sky meets Metal Gear"
ÁUCS.
Nemtom, mert csak annyit tudok, hogy Kojima új játéka és Norman Reedus a főszereplő modellje, illetve, hogy van benne valami üvegben kölök. Egy másodpercet nem láttam mozgásban belőle szerintem.Moby írta:Ehyébként volt olyan pillanat, előzetes, információ, gameplay vagy vélemény, ami alapján ez neked való játék lenne? :D
Az egész "hivatalos" gaming sajtó egy viccé silányult mára, szal' hogy most Edge, vagy nem Edge, lényegtelen. Nem úgy értettem, hogy ÚRISTEN MÉG AZ!! EDGE!! is, csak valahogy utaltam az alanyra, mert én ilyen nyelvtani szerkesztő mágus vagyok.Micsu írta:halo 3 10/10 utan neked meg letezik edge?
Ja, nemtom néztétek -e az új Steam klienst, vagy még béta, de rohadt jó rendezési feltételek lettek a könyvtárban. Metacritic szerint, játékidő szerint, évjárat szerint, stb. Ez nagyon tetszik, a többi dolgot még most tapasztalom ki.
És sokkal gyorsabb is lett.
És sokkal gyorsabb is lett.
Boldog Micsu napot!Micsu írta:halo 3 10/10 utan neked meg letezik edge?
jó lesz neked idénre sztem az mw4 órás single is :DDanielT írta:Az egész "hivatalos" gaming sajtó egy viccé silányult mára, szal' hogy most Edge, vagy nem Edge, lényegtelen. Nem úgy értettem, hogy ÚRISTEN MÉG AZ!! EDGE!! is, csak valahogy utaltam az alanyra, mert én ilyen nyelvtani szerkesztő mágus vagyok.
Köszi Botikám, ajándék? :)Botond írta:Boldog Micsu napot!
néztem, a problémám az hogy ha már a libary kapott egy ráncfelvarrást akkor a profile, store meg a többi is kaphatott volna, komolyan ennyire nagy dolog egy új uit összeütni?DanielT írta:Ja, nemtom néztétek -e az új Steam klienst, vagy még béta, de rohadt jó rendezési feltételek lettek a könyvtárban. Metacritic szerint, játékidő szerint, évjárat szerint, stb. Ez nagyon tetszik, a többi dolgot még most tapasztalom ki.
És sokkal gyorsabb is lett.
Alapjáraton az van, hogy kojima kb tarantino, vagy szereti valaki vagy utálja. Mindig van hibája,, viszont számomra mindkettejükben van annyi egyedi, van aza zsenialitás, amit szeretek. Mgs5 is jo volt,, ha helyén kezelted.DanielT írta:Az egész "hivatalos" gaming sajtó egy viccé silányult mára, szal' hogy most Edge, vagy nem Edge, lényegtelen. Nem úgy értettem, hogy ÚRISTEN MÉG AZ!! EDGE!! is, csak valahogy utaltam az alanyra, mert én ilyen nyelvtani szerkesztő mágus vagyok.
Én kb semmi info alapján is aztmondan neked, hogy ne vedd,, vagy ha veszed, akkor én lemondom, s 2 nao mulva felaron atveszem ;)
Inkább arra irjatok valamit,, hogy mikyen telot vegyek? Lassan puaztul a mate10, de nagyitoval kell keresni a piacon egy jo telot ma, legfőképp nekem a fotos/videos funkciok számitanak. Samsung meh,, apple drága, mate30faszalenne, deháugye... Pixel4? Oneplus 7t v mi (van tobb es fingom nincs mi a kulonbseg koztuk) xiaomivalami?
Xiaomit kihúzhatod, ha a fotózás fontos, legalábbis a Mi9T árkategóriában. De ott meg persze a többi nem is létezik... Pixel 4 arra jó, minden más epik fail és WTF keveréke. Huawei több szempontból is kuka manapság...Mekee írta:Inkább arra irjatok valamit,, hogy mikyen telot vegyek? Lassan puaztul a mate10, de nagyitoval kell keresni a piacon egy jo telot ma, legfőképp nekem a fotos/videos funkciok számitanak. Samsung meh,, apple drága, mate30faszalenne, deháugye... Pixel4? Oneplus 7t v mi (van tobb es fingom nincs mi a kulonbseg koztuk) xiaomivalami?
A Oneplus 7T talán a legjobb választás neked. Sajnos a rühes noccs ott figyel rajta, de talán már inkább az, mint a lekerekített kijelző ami a Pro-n van.
Ezt meg legalább nem a szokásos fullkamu renderrel mutatták be. Jól is néz ki(nem elavultnak), de én erre az életre már kiklikkeltem magam.
phpBB [media]
Végig kínai mobilgém érzésem volt (most is az van). Olyan szar minőségű arcot és animációt ami 0:16 körül van egy 2000 körüli blizzard nem mert volna megmutatni, főleg nem egy blizzconon. Nagyon beleszarás szaga van.DanielT írta:Ezt meg legalább nem a szokásos fullkamu renderrel mutatták be. Jól is néz ki(nem elavultnak), de én erre az életre már kiklikkeltem magam.
Tippem: jó lesz ez, de semmi nem úgy/olyan lesz mint a traileren.
Jön a dió4, ez nem elég? Igaz switchre még nem jelentették be. :(Micsu írta:Köszi Botikám, ajándék? :)
A flipper, anno suhanc koromban lokdostuk sokat :)
Jopofa ez a kiallitas itt a dürerben
Jopofa ez a kiallitas itt a dürerben
- Csatolmányok
-
Tegnap este voltunk Deeppel. :)Micsu írta:A flipper, anno suhanc koromban lokdostuk sokat :)
Jopofa ez a kiallitas itt a dürerben
Akkor egy kis kihívás így utólag, ha még ott vagy: Próbáld meg hány pontot tudsz elérni a kosárlabdás játékkal. Nem digitális, a nagy terem bejáratától balra van a rühes Temple Run mellett.
2. ra 72 pont
Továbbá a konzolos sarok mellett van egy pisztolyos játék, ott tegnap én voltam az első, 4.5 sec az időm, lehet megdöntögetni :) (tavaly volt 3.7 is de lassultam 1 év alatt)Micsu írta:2. ra 72 pont
Hm. Elnézést, egy másik játékra gondoltam!Micsu írta:2. ra 72 pont
Spoiler
mer az jo vagy mi
quick & crashre gondolsz? Nem allok sort az tuti :Ddeep írta:Továbbá a konzolos sarok mellett van egy pisztolyos játék, ott tegnap én voltam az első, 4.5 sec az időm, lehet megdöntögetni :) (tavaly volt 3.7 is de lassultam 1 év alatt)
Hát nekem talán 75 volt tegnap, de tavaly már rengeteget gyakoroltam, szal'... igen, jó. Túl jó sajnos, úgyhogy elégtétel helyett helyretételt kaptam.Micsu írta:mer az jo vagy mi
kezdök szerencseje :) eleg nepszeru jatek alig fertem oda, erdekes amugy meg sose lattam, analog game :pDanielT írta:Hát nekem talán 75 volt tegnap, de tavaly már rengeteget gyakoroltam, szal'... igen, jó. Túl jó sajnos, úgyhogy elégtétel helyett helyretételt kaptam.
Mk1 gep volt nalunk is videken, adta, kar h a hangzavar miatt a hangokat nem hallani mert kell a feelinghez ;)
Az analógokkal nyomtuk a legtöbbet, mert ott nagyon jó a fizika! És persze a többi itthon is megvan.Micsu írta:kezdök szerencseje :) eleg nepszeru jatek alig fertem oda, erdekes amugy meg sose lattam, analog game :p
Ja, a hangok több helyen teljesen 0-ra vannak véve, ami megöli a hangulatát.
Kicsit utánanézve pixelt kb itthon nem is kapnék macera nélkül, oneplust nemneztem mi a kulonbseg a ketto kozott, de valahogy nekem inkabb a pro, de ah... Megint eza szar, hogy a noccs éc vagy a lekerekített ebola közül válasszakDanielT írta:Xiaomit kihúzhatod, ha a fotózás fontos, legalábbis a Mi9T árkategóriában. De ott meg persze a többi nem is létezik... Pixel 4 arra jó, minden más epik fail és WTF keveréke. Huawei több szempontból is kuka manapság...
A Oneplus 7T talán a legjobb választás neked. Sajnos a rühes noccs ott figyel rajta, de talán már inkább az, mint a lekerekített kijelző ami a Pro-n van.
Vagy a Mi Mix 3Mekee írta:Kicsit utánanézve pixelt kb itthon nem is kapnék macera nélkül, oneplust nemneztem mi a kulonbseg a ketto kozott, de valahogy nekem inkabb a pro, de ah... Megint eza szar, hogy a noccs éc vagy a lekerekített ebola közül válasszak
Olyan pici az a noccs, hogy azzal már együtt lehet élni.Mekee írta:Kicsit utánanézve pixelt kb itthon nem is kapnék macera nélkül, oneplust nemneztem mi a kulonbseg a ketto kozott, de valahogy nekem inkabb a pro, de ah... Megint eza szar, hogy a noccs éc vagy a lekerekített ebola közül válasszak
Én viszont a lekerekitéssel vagyok igy, ez nem olyan sok. Mert aza pici noccs az pont zavaróbb... Nekem.Moby írta:Olyan pici az a noccs, hogy azzal már együtt lehet élni.
A kék átmenetbasz hátulja már inkább. :)
Engem érdekel a Death Stranding...
...majd 60 fps verzióban, leárazás után.
...majd 60 fps verzióban, leárazás után.
Viszont ezek a Diaboló meg Baldur's Gate szerű játékok egyáltalán nem bírtak megfogni. Nemtom ki mit bír látni benne, de szerintem agyatlan, unalmas, zsibbasztó szarságok, amik még szarul is néznek ki.
Nem csoda, hogy a legelső rész pont annak a korszaknak a terméke, amikor én abbahagytam a gaminget.
Nem csoda, hogy a legelső rész pont annak a korszaknak a terméke, amikor én abbahagytam a gaminget.
Nekem valszeg be is fog jönni, mert én szinte semmit sem várok tőle, úgyhogy a pozitív csalódás garantált.aabyssx írta:Engem érdekel a Death Stranding...
...majd 60 fps verzióban, leárazás után.
Diót meg BGt egy kalap alá venni, az azért az év elnagyolása, kb mintha a CODot meg az GTAt vennénk egy kalap alá, mert ugye mindkettőben van lőfegyvere az irányított karakternek.aabyssx írta:Viszont ezek a Diaboló meg Baldur's Gate szerű játékok egyáltalán nem bírtak megfogni. Nemtom ki mit bír látni benne, de szerintem agyatlan, unalmas, zsibbasztó szarságok, amik még szarul is néznek ki.
Nem csoda, hogy a legelső rész pont annak a korszaknak a terméke, amikor én abbahagytam a gaminget.
Vagy mint a Zeldát és a Diablót, hogy Aaby is jobban értse.Botond írta:Diót meg BGt egy kalap alá venni, az azért az év elnagyolása, kb mintha a CODot meg az GTAt vennénk egy kalap alá, mert ugye mindkettőben van lőfegyvere az irányított karakternek.
agyatlan meg a baldurs gate :D, ha ezt valami rpg forumra irta vna ment is vna a perma ban :)Botond írta:Diót meg BGt egy kalap alá venni, az azért az év elnagyolása, kb mintha a CODot meg az GTAt vennénk egy kalap alá, mert ugye mindkettőben van lőfegyvere az irányított karakternek.
Általánosítás, de aztán annyira szerintem mégsem. De ha valaki valamelyik játék szektájába tartozik - mer van ilyen -, akkor szóljon! :)
Hát, én sok agyat nem használtam, amikor csapkodtam a patkányokat halomra egy gombot nyomkodva - mondjuk nem is bírtam sokáig.Micsu írta:agyatlan meg a baldurs gate :D, ha ezt valami rpg forumra irta vna ment is vna a perma ban :)
Kevered a szezont a faszommal.aabyssx írta:Hát, én sok agyat nem használtam, amikor csapkodtam a patkányokat halomra egy gombot nyomkodva - mondjuk nem is bírtam sokáig.
Beugrasztottad a népet, mert ez alapján a Baldur's Gate: Dark Alliance-ről beszélsz, mely egyrészt más műfaj képviselője, másrészt öt évvel a - PC-s - Diablo után jelent meg, pedig a kommentjeid alapján úgy tűnt, mintha kortársakról beszélnél.aabyssx írta:Hát, én sok agyat nem használtam, amikor csapkodtam a patkányokat halomra egy gombot nyomkodva - mondjuk nem is bírtam sokáig.
Ja, lehet, hogy hülyeség volt pont a BG-et írni, amikor a klikkparádékat akartam összefoglalva fikázni.
Najó ez már kb az a szint, hogy a könyvek is nyomorékok, mer mesél valami történetet ha olyan, nade annyi az egész, hogy a lapokat kell hajtogatni? Há vicc!
Na jó, mit bírtok ezekben a játékokban?
Nem kell olyan sokat gondolkozni benne, mint egy dark soulsban vagy egy platformerben!aabyssx írta:Na jó, mit bírtok ezekben a játékokban?
/szerk: vagy mint egy tekkenben! vagy mint egy flipperben!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Botond 2019.11.03. 16:44-kor.
Én nem vagyok nagy rajongója sem a dionak, sem ennek a zsánernek, de ha az lennék, akkor azt el tudom képzelni, hogy azt bírnám benne, hogy szórakoztat.aabyssx írta:Na jó, mit bírtok ezekben a játékokban?
Vagy tényleg 3 évtized után ennyire durván nincs meg, hogy ezt a hobbit amúgy miért űzik az emberek? :) Nemá...
Gondoltam, hogy nem kapok választ, amiben arról van szó, hogy mi a jó benne...
...pedig azzal nem kötözködtem volna.
Én le szoktam írni, hogy engem mi fog meg játékokban. Pl. most a Hitmant játszottam, amiben nagyon bírtam az építészetet és a leegyszerűsített sunnyogást, álcázást, mert kevésbé akadékoskodott.
...pedig azzal nem kötözködtem volna.
Én le szoktam írni, hogy engem mi fog meg játékokban. Pl. most a Hitmant játszottam, amiben nagyon bírtam az építészetet és a leegyszerűsített sunnyogást, álcázást, mert kevésbé akadékoskodott.
Egyre kevésbé van elképzelésem róla. Sok ultranépszerű címet és a közösséget elnézve meg gyakran lövésem sincs.Moby írta:Vagy tényleg 3 évtized után ennyire durván nincs meg, hogy ezt a hobbit amúgy miért űzik az emberek? :) Nemá...