Jó hgy feljött eza headset téma, pont akarok venni. Nekem is ezt ajánlották, megéri amúgy eza 5.1-7.1 izé? Mert feltételezem nincs benne több hangszóró. Nekem ugyis csak és kizárólag játékra kell, filmezni ugysem fülessel fogok, zenét meg csak útközben telón hallgatokMoby írta:Na én vettem egy ilyent és boldogság. Ettő egyszerűbb nincs. Jó, kényelmes, játékhoz fasza. Jaés megy a pisinéggyel is, usb-n.
A PC-s játékoknak leáldozott
Esetleg válthatnék Tracerre :)DanielT írta:Légyszi buy disz. Ezzel hallani fogod, hogy merre suhog Junkrat pénisze és talán lesz esélyed elugrani előle. Direkt kerestem Gembirdet, hogy könnyebb legyen az átállás a mostaniról. :D
Én mondjuk valamiben a két ajánlat között gondolkodtam. És én igenis tökéletesen hallom magam a mostanival is, jobban, mint titeket!
A Moby-félének egyátalán alaplapi hangkártyával van értelme. Végül is ha StarCraft II-t vettem 70k-ért, az Overwatchnál sem kellene alatta megállni.
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.05.30. 14:59-kor.
Márcsak azért is le kell cserélni, mert szomorú minden grafikon alján látni a kártyám :DDanielT írta:Jóez na.
Megéri, szoftveres emuláció ez is. Vagy a hangkártyád tudja, vagy ez a cucc már alapból, de a hatás mindenképpen meglesz.Mekee írta:Jó hgy feljött eza headset téma, pont akarok venni. Nekem is ezt ajánlották, megéri amúgy eza 5.1-7.1 izé? Mert feltételezem nincs benne több hangszóró. Nekem ugyis csak és kizárólag játékra kell, filmezni ugysem fülessel fogok, zenét meg csak útközben telón hallgatok
Először pont emiatt ezt akartam ajánlani, de szemrákot kaptam a műanyagjától, már a fotó alapján is, szóval inkább kihagytam a ziccert! :DZóanagyvarázsló írta:Esetleg válthatnék Tracerre :)
Én mondjuk valamiben a két ajánlat között gondolkodtam. És én igenis tökéletesen hallom magam a mostanival is, jobban, mint titeket!
Nekem nincsenek ilyen problémáimMekee írta:Márcsak azért is le kell cserélni, mert szomorú minden grafikon alján látni a kártyám :D
Hát ahogy elnézem ezek USB-s cuccok nagyrészt, így a hangkártyám mindegy, amúgy sima alaplapi 7.1-es realtek? Akkor lehet ezta hyperx ddrhá... izé cloud2 est bezsákolom.DanielT írta:Megéri, szoftveres emuláció ez is. Vagy a hangkártyád tudja, vagy ez a cucc már alapból, de a hatás mindenképpen meglesz.
Tényleg minden gyártó gyárt már fejhallgatót, találtam zalmanntól corsairen keeresztül mindent. Gondolom valami kínaiakkal gyártatják egy szalagon mindet :D
Én idegbajt kapok tőle, de van akinek bejön. Az elején tetszett, de az 5.1-nek és 7.1-nek ára van. Többnyire külső erősítő van hozzájuk, de nem is ez a legnagyobb áldozat hanem a méret és a súly. Nekem hosszútávon kényelmetlenek, de a mélyhangkiemelés és a háttérhangok jól jönnek néhány játékban. Főleg, mert beállíthatod a saját színpadodat. Pontosan az igényeidhez igazíthatod, kiemelheted, ha akarod a hátad mögött zajló részt így kevésbé valószínű, hogy onnan meglepnek. Sokkal pontosabb képet kapsz a körülötted mászkálókról. Még régebben CS-ben amikor próbáltam megmondtam hányan jönnek DustII-n sötétből és hol tartanak annyira pontos volt a füles. Viszont nem bírtam sokáig elviselni.Mekee írta:Jó hgy feljött eza headset téma, pont akarok venni. Nekem is ezt ajánlották, megéri amúgy eza 5.1-7.1 izé? Mert feltételezem nincs benne több hangszóró. Nekem ugyis csak és kizárólag játékra kell, filmezni ugysem fülessel fogok, zenét meg csak útközben telón hallgatok
Az alaplapi Realtek nem tud meghajtani rendesen egy Cloudot, mert nincs benne aktív erősítő. Én miatt vettem egy Xonar-t, ami már szétszaggatja.Mekee írta:Hát ahogy elnézem ezek USB-s cuccok nagyrészt, így a hangkártyám mindegy, amúgy sima alaplapi 7.1-es realtek? Akkor lehet ezta hyperx ddrhá... izé cloud2 est bezsákolom.
Tényleg minden gyártó gyárt már fejhallgatót, találtam zalmanntól corsairen keeresztül mindent. Gondolom valami kínaiakkal gyártatják egy szalagon mindet :D
Nnna azt én nemhasználombenne.Mekee írta:Jó hgy feljött eza headset téma, pont akarok venni. Nekem is ezt ajánlották, megéri amúgy eza 5.1-7.1 izé? Mert feltételezem nincs benne több hangszóró. Nekem ugyis csak és kizárólag játékra kell, filmezni ugysem fülessel fogok, zenét meg csak útközben telón hallgatok
Ezek normál sztereó fülesek, virtuális sorround hangzással.kigyi írta:Én idegbajt kapok tőle, de van akinek bejön. Az elején tetszett, de az 5.1-nek és 7.1-nek ára van. Többnyire külső erősítő van hozzájuk, de nem is ez a legnagyobb áldozat hanem a méret és a súly. Nekem hosszútávon kényelmetlenek, de a mélyhangkiemelés és a háttérhangok jól jönnek néhány játékban. Főleg, mert beállíthatod a saját színpadodat. Pontosan az igényeidhez igazíthatod, kiemelheted, ha akarod a hátad mögött zajló részt így kevésbé valószínű, hogy onnan meglepnek. Sokkal pontosabb képet kapsz a körülötted mászkálókról. Még régebben CS-ben amikor próbáltam megmondtam hányan jönnek DustII-n sötétből és hol tartanak annyira pontos volt a füles. Viszont nem bírtam sokáig elviselni.
xonar v sb xfi a minimum, alaplapi kártyát csak kohányok használnak :)DanielT írta:Az alaplapi Realtek nem tud meghajtani rendesen egy Cloudot, mert nincs benne aktív erősítő. Én miatt vettem egy Xonar-t, ami már szétszaggatja.
De háá ha USB-s a cucc, akkor nem hangkártyán keresztül megy, nemde? Mert ezesetben nemtudom megéri-e, mert amugy HDMI-n megy a nhg ki erőlködőbe, szóval másra nekem nemkell hangkártya. Ez a cucc nemtudom az-e de van olyan, ahogy nézegettemDanielT írta:Az alaplapi Realtek nem tud meghajtani rendesen egy Cloudot, mert nincs benne aktív erősítő. Én miatt vettem egy Xonar-t, ami már szétszaggatja.
Na kérem!
Igen, jól látjátok, elkészült fentre egy csodás OW logó! Benne azokkal a bátor harcosokkal, akik nem félnek skill-t növeszteni, ideget őrölni, billentyűzetet törni azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen.
Van még hely...
szerk: A logót TasmanXT öntötte formába az ihletem és útmutatásom alapján, szóval nem én raktam magam előre, ezért így is elnézést kérek. Majdnem ABC sorrend, de az is borul egy helyen, szóval végképp nincs mentség, valszeg sose dumálom ki belőle magam.
Igen, jól látjátok, elkészült fentre egy csodás OW logó! Benne azokkal a bátor harcosokkal, akik nem félnek skill-t növeszteni, ideget őrölni, billentyűzetet törni azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen.
Van még hely...
szerk: A logót TasmanXT öntötte formába az ihletem és útmutatásom alapján, szóval nem én raktam magam előre, ezért így is elnézést kérek. Majdnem ABC sorrend, de az is borul egy helyen, szóval végképp nincs mentség, valszeg sose dumálom ki belőle magam.
ha kiakarnék veletek baszni megvenném artynak a játékot, lenne egy fék a csapatbanDanielT írta:Na kérem!
Igen, jól látjátok, elkészült fentre egy csodás OW logó! Benne azokkal a bátor harcosokkal, akik nem félnek skill-t növeszteni, ideget őrölni, billentyűzetet törni azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen.
Van még hely...
szerk: A logót TasmanXT öntötte formába az ihletem és útmutatásom alapján, szóval nem én raktam magam előre, ezért így is elnézést kérek. Majdnem ABC sorrend, de az is borul egy helyen, szóval végképp nincs mentség, valszeg sose dumálom ki belőle magam.
DanielT írta:Na kérem!
Igen, jól látjátok, elkészült fentre egy csodás OW logó! Benne azokkal a bátor harcosokkal, akik nem félnek skill-t növeszteni, ideget őrölni, billentyűzetet törni azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen.
Van még hely...
szerk: A logót TasmanXT öntötte formába az ihletem és útmutatásom alapján, szóval nem én raktam magam előre, ezért így is elnézést kérek. Majdnem ABC sorrend, de az is borul egy helyen, szóval végképp nincs mentség, valszeg sose dumálom ki belőle magam.
Alkalmanként leszek, ha láttok inveljetek bátran, cserébe nem ígérek semmit :)
Ok, de mikrofon nélkül nincs sok értelme, folyamatosan megy a duma, ki mit csinál, merre van a kibaszott Widowmaker, stb. :)Greyfox írta:Alkalmanként leszek, ha láttok inveljetek bátran, cserébe nem ígérek semmit :)
Igen közben rákerestem látom, hogy csak virtual, nekem hagyományos 5.1 kivitelben volt egy (nem röhög) Genius :D Jól van na ki kellett próbálnom mindenképpen. 5.1 analóg bemenet volt rajt és elég szépen lefedte a hangteret nem csak virtuális 5.1-el, hanem azoknál a játékoknál ahol volt rá lehetőség ott quad, vagy 5.1 módban eredeti hangképet adott ki. Mint már írtam rettenet pontos volt játékok közben LAN-ra használtam igazából csak, mert ott iszonyat nagy előny volt a sok kis csírával szemben :D :D Nem tudok típust írni, mert semmi sincs rajt ami alapján azonosítható lenne. Előguberáltam a régi cuccok közül. :D Röpke 10+ éves szegény.DanielT írta:Ezek normál sztereó fülesek, virtuális sorround hangzással.
Hát a méret és a súly sem hiszem hogy zavar, nagy a fejem alapból ( :D ) és sokat úgysem tolom egyszerre. A külső USB-s cucc meg még jobb is, mivel nem igen akarok füles miatt egy 30+ rongyos hangkártyát is berakni.kigyi írta:Én idegbajt kapok tőle, de van akinek bejön. Az elején tetszett, de az 5.1-nek és 7.1-nek ára van. Többnyire külső erősítő van hozzájuk, de nem is ez a legnagyobb áldozat hanem a méret és a súly. Nekem hosszútávon kényelmetlenek, de a mélyhangkiemelés és a háttérhangok jól jönnek néhány játékban. Főleg, mert beállíthatod a saját színpadodat. Pontosan az igényeidhez igazíthatod, kiemelheted, ha akarod a hátad mögött zajló részt így kevésbé valószínű, hogy onnan meglepnek. Sokkal pontosabb képet kapsz a körülötted mászkálókról. Még régebben CS-ben amikor próbáltam megmondtam hányan jönnek DustII-n sötétből és hol tartanak annyira pontos volt a füles. Viszont nem bírtam sokáig elviselni.
az én max 2 órányi részvétetelem secpec kompenzálnák szvsz :DMicsu írta:ha kiakarnék veletek baszni megvenném artynak a játékot, lenne egy fék a csapatban
a hangkártya a videokártyában van, minden más luzerség :P (most a hdmiről a tévém veszi le az audiojelet és küldi a harmincforintos d/a átalakítójából a sennheiserem rádióadó egységébe, ami a terhelt közegen át sisteregve jut a hallójárataimba :D DE! köthetném erősítőre is, HA lenne saját játszószobám :( )Micsu írta:xonar v sb xfi a minimum, alaplapi kártyát csak kohányok használnak :)
már csak 30 nap és kiderül mennyit ment! 30!DanielT írta:Hogy ne maradjunk AMD hírek nélkül, itt egy informatív és rendkívül színvonalas demonstráció!
1070et lehet már kapni? ha igen, az amd esélyt sem akar, hogy valaki ne ugorjon bele ebbe és esetleg engedni az infót a 480x-ről..? (bár nyilván nem a 1070 ellen megy majd, de lehet a kétharmadáron 76% teljesítmény mégis bevonzana pár "szerencsétlent" akik kivárnának...)
egyetlen módon értem: a 480x egy foslé lett/lesz, 380x+25% póvával.
ps4 topikból ollózva
segasaturn. 399$ indulóár ($627 mai áron), USA/1995-ből, fél évvel a pisi1 előtt.
prevgenenmindenhatvanfrémvoltrégen, mererősvolt.
(amugy tényleg elég erős lehetett: 95-ben a dx4-120mhz 486osom meg se tudta mozdítani jóformán a játékot, ez meg itt 2x28mhzen azé' elfutik 20-30al. 75mhz pentiumon má' suhant amugy a kvék, kb az volt anno a systemseller - nekem (is).)
phpBB [media]
segasaturn. 399$ indulóár ($627 mai áron), USA/1995-ből, fél évvel a pisi1 előtt.
prevgenenmindenhatvanfrémvoltrégen, mererősvolt.
(amugy tényleg elég erős lehetett: 95-ben a dx4-120mhz 486osom meg se tudta mozdítani jóformán a játékot, ez meg itt 2x28mhzen azé' elfutik 20-30al. 75mhz pentiumon má' suhant amugy a kvék, kb az volt anno a systemseller - nekem (is).)
Na, tök jó lett az OW banner
Ezekután ha Dani posztol, már csak egyetlen képre tudok gondolni:
Ezekután ha Dani posztol, már csak egyetlen képre tudok gondolni:
Spoiler
Helyes! Bár remélem eddig is valami hasonló formában képzeltél el!Moby írta:Na, tök jó lett az OW banner
Ezekután ha Dani posztol, már csak egyetlen képre tudok gondolni:Spoiler
Mi megy mostanában PS4-en? Allergiád? Kipróbáltál valamit?
van benne vmi meg nem is ;) bar ha teged nezunk :Darty írta:a hangkártya a videokártyában van, minden más luzerség :P (most a hdmiről a tévém veszi le az audiojelet és küldi a harmincforintos d/a átalakítójából a sennheiserem rádióadó egységébe, ami a terhelt közegen át sisteregve jut a hallójárataimba :D DE! köthetném erősítőre is, HA lenne saját játszószobám :( )
Jo hdmin a hang (a prof hangrendszerem azon megy) de a vid karin nincs optikai kimenetem ;) a masik meg az h sok aktiv hangfalon nincs hdmi
Egyebkent meg analog phono rca say helo, hol vagy arty? :)
Rég volt napi GT, nodeakkor "Dynamic conditions are dropped in newest game in favour of better ‘quality’ control." GT5-6 nál azt mondta a mester, hogy azé tartott ilyen soká, mert nem volt elég a ps3 ereje, most megin azabaj?
Hát nem lehet ráfogni, hogy most végre atomerőművet kapott.Mekee írta:Rég volt napi GT, nodeakkor "Dynamic conditions are dropped in newest game in favour of better ‘quality’ control." GT5-6 nál azt mondta a mester, hogy azé tartott ilyen soká, mert nem volt elég a ps3 ereje, most megin azabaj?
Most látom DT streameli az óvervaccsot, de rengeteget pufferel és az opció ki van szürkülve forráson.
Torrent kinyomva, speedtest pedig 92/51-et mér a papíron 100/50-es neten.
Torrent kinyomva, speedtest pedig 92/51-et mér a papíron 100/50-es neten.
Valami gebasz van, de nem nálad. Minőséget meg csak Twitch partnereknél lehet választani.benőmenő írta:Most látom DT streameli az óvervaccsot, de rengeteget pufferel és az opció ki van szürkülve forráson.
Torrent kinyomva, speedtest pedig 92/51-et mér a papíron 100/50-es neten.
azt nem, azt viszont hogy a hw-ra fogni a napszak és az időjárásváltozás! hiányát...DanielT írta:Hát nem lehet ráfogni, hogy most végre atomerőművet kapott.
Azért nincs ám ingyen az eső, meg a többi. Mindegy, failgen, leszarom úgyis, a GT meg halott.Mekee írta:azt nem, azt viszont hogy a hw-ra fogni a napszak és az időjárásváltozás! hiányát...
Nem klasszik rts, de rts, Settlers7-ben 600+ fps, ugyancsak nincs vsync.Zóanagyvarázsló írta:Én meg RTS-re kérdeztem rá, mert azokban szokott lenni nálam. A kötelezővé tennéd dolognál nyilván új játékokat releváns emlegetni, a Rome-ot én csak azért mondtam, hogy nálam is van régi cucc. Tehát a CoH1 felújított verziója ilyen, értem. De azért kösz a többi példát is.
há ezaz, hogy lesz eső, csak nem dinamikusan. Szoval akkormár...DanielT írta:Azért nincs ám ingyen az eső, meg a többi. Mindegy, failgen, leszarom úgyis, a GT meg halott.
Megint az, hogy irtak egy grafikus motort a semmiből, és ezt nem sikerült megoldani. Japók... Miért is fejlesztenének tovább, ha mindig ujra is lehet kezdeni nullárol.
A mondatod végével meg nem lehet vitatkozni sajnos. Csak mindig kinzom magam ezzel :)
Ja nekem is bufferelt. Azt hittem szar a netem, aztán Deep-nél teljesen simán ment.benőmenő írta:Most látom DT streameli az óvervaccsot, de rengeteget pufferel és az opció ki van szürkülve forráson.
Torrent kinyomva, speedtest pedig 92/51-et mér a papíron 100/50-es neten.
twich betegseg, ruhellem is oket miattaTasManXT írta:Ja nekem is bufferelt. Azt hittem szar a netem, aztán Deep-nél teljesen simán ment.
Hát nem akarok belevau, így fing nélkül, de DT-t egyszer láttam Tracer-ezni, egyébként nem hogy körön belül, de egyébként sem variálta a hősét. A többieket nem nagyon tudtam követni, de én azt hallottam, hogy az egyébkénti lövölde mellett pont hogy a kő-papír-ollónak kéne mennie, mivel ugye meccs közben is lehet hőst váltani.
A másik ami feltűnt, hogy milyen baromi rövidek a körök.
A másik ami feltűnt, hogy milyen baromi rövidek a körök.
Prevgenen azé azzal a minőséggel elment a cucc 40 frémmel az esőben. Most alájuktoltak egy nagyságrendekkel erősebb gpu-t és ... meg se próbálják.DanielT írta:Azért nincs ám ingyen az eső, meg a többi. Mindegy, failgen, leszarom úgyis, a GT meg halott.
De tökmindegy, hiszen karrier sincs, meg autók és pályák is csak alig, fos hang és kinézet mellett.
Tulképp nincs is gt. Egy bővített 18+15ezres GTAcademy van. (gém+lájv)
Kevés volt a 3 év.
Most ott tartok, hogy tökértelmetlen a ps4/pskormány.
Bezzeg a Bone/kormány! Az ám a tuti kombó!arty írta:Most ott tartok, hogy tökértelmetlen a ps4/pskormány.
Greatness awaits. Én 1 hete eladtam a day 1 vásárolt gépemet. RIP konzol géming. Majd egyszer talán feléled, de sok feményt nem fűzök hozzá.arty írta:Prevgenen azé azzal a minőséggel elment a cucc 40 frémmel az esőben. Most alájuktoltak egy nagyságrendekkel erősebb gpu-t és ... meg se próbálják.
De tökmindegy, hiszen karrier sincs, meg autók és pályák is csak alig, fos hang és kinézet mellett.
Tulképp nincs is gt. Egy bővített 18+15ezres GTAcademy van. (gém+lájv)
Kevés volt a 3 év.
Most ott tartok, hogy tökértelmetlen a ps4/pskormány.
Tegnap iszonyú bénák voltunk. BORZALMASAN. De fel is ismertük, legalább azt, hogy nem reagálunk jól, ha már azt nem sikerült, hogy mi kéne csinálni.benőmenő írta:Hát nem akarok belevau, így fing nélkül, de DT-t egyszer láttam Tracer-ezni, egyébként nem hogy körön belül, de egyébként sem variálta a hősét. A többieket nem nagyon tudtam követni, de én azt hallottam, hogy az egyébkénti lövölde mellett pont hogy a kő-papír-ollónak kéne mennie, mivel ugye meccs közben is lehet hőst váltani.
A másik ami feltűnt, hogy milyen baromi rövidek a körök.
Ilyen nap volt. ;(
PS4 sem megy mostanság (meg semmisem). Tegnap toltam egy kis witchert, de ennyi. Nem pörög most a géming nálam(bár kedvem lenne, enerdzsi nincs már este).Allergia elmúlt magától, feliratni nem tudtam semmit, mert az orovosom elment búvárokkal baszatni magát, a helyettes meg nem ír fel csak úgy semmit. Szopjonle.DanielT írta:Helyes! Bár remélem eddig is valami hasonló formában képzeltél el!
Mi megy mostanában PS4-en? Allergiád? Kipróbáltál valamit?
Várom a 1070-et. Kibaszottgecimódon jóak lett. Mit csinálna az nvidia, ha még verseny is lenne??
Nélkülem és az öblítés alatt álló WC-csésze aljáról hörgő hangom nélkül szart sem értek!DanielT írta:Tegnap iszonyú bénák voltunk. BORZALMASAN. De fel is ismertük, legalább azt, hogy nem reagálunk jól, ha már azt nem sikerült, hogy mi kéne csinálni.
Ilyen nap volt. ;(
A banner viszont jó
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.05.31. 08:46-kor.
Nem kell minden noname fost megvenni!Botond írta:Nem klasszik rts, de rts, Settlers7-ben 600+ fps, ugyancsak nincs vsync.
Úgy látszik én ebben is csak a minőséget választom, mé pedig úgy, hogy nem is tudok róla
Hát igen, eztse értem, mert annyival nemlett szebb a játék, sőt.arty írta:Prevgenen azé azzal a minőséggel elment a cucc 40 frémmel az esőben. Most alájuktoltak egy nagyságrendekkel erősebb gpu-t és ... meg se próbálják.
De tökmindegy, hiszen karrier sincs, meg autók és pályák is csak alig, fos hang és kinézet mellett.
Tulképp nincs is gt. Egy bővített 18+15ezres GTAcademy van. (gém+lájv)
Kevés volt a 3 év.
Most ott tartok, hogy tökértelmetlen a ps4/pskormány.
phpBB [media]
Failgen, de mégnagyobb fail, hogy nem tudnak szebbet kihozni mint ps3-on.
Remélem amúgy szart se adnak el ebből, és akkor talán má a sony is körmükre néz ezeknek a semmirekellőknek
Ezen a hétvégén is a forza ment a legtöbbet, ahogyan múlt hétvégén is. A forzakormányom pécén is használom. A forza-apexet is próbálgattam, de kettőből kétszer befagyott ez a moslék port töltés közben, 0 percet játszottam és jelenleg ugy néz ki, hogy az FM7-et is bónra venném, ha ma jönne.DanielT írta:Bezzeg a Bone/kormány! Az ám a tuti kombó!
PS4-en még a killzone van, meg a remasteredek: gow3/tlou/uctrilogy. Előbbit tuti letolom, utóbbiak a nagy kérdés, hogy milegyen - most olyan bosszús vagyok, hogy szívesen félreraknám őket "majdegyszer" kategóriába (=soha).
Nagyon szupi a kínálat! Örülök, hogy élvezed a sikeres generációt, amin eladják a grafika options menüt újra teljes áron.arty írta:Ezen a hétvégén is a forza ment a legtöbbet, ahogyan múlt hétvégén is. A forzakormányom pécén is használom. A forza-apexet is próbálgattam, de kettőből kétszer befagyott ez a moslék port töltés közben, 0 percet játszottam és jelenleg ugy néz ki, hogy az FM7-et is bónra venném, ha ma jönne.
PS4-en még a killzone van, meg a remasteredek: gow3/tlou/uctrilogy. Előbbit tuti letolom, utóbbiak a nagy kérdés, hogy milegyen - most olyan bosszús vagyok, hogy szívesen félreraknám őket "majdegyszer" kategóriába (=soha).
szerk: Ez persze az előző genben is volt, de akadt mellette más is.
Nemtom ezek mennyire voltak teljes áron day1, az uc pl harmadáron ment ;) De amugy jah, nekem csak ezen exkluk kellenek, de ezeket csak azé' vettem, mert hamár van ps4, miértne.... de csak ezek miatt gépet tartani, eh :(DanielT írta:Nagyon szupi a kínálat! Örülök, hogy élvezed a sikeres generációt, amin eladják a grafika options menüt újra teljes áron.
Mekee: azért van difi rendesen, inkább csak a gts látványvilága semmi extra, míg prevgenen a gt elég jól tudott kinézni - ami még mindig nem lenne problémás, hiszen a dinamikus bevilágitás erőforrászabáló, csak itt épp csak van, de semmit nem kezdenek vele - miért nem? Ha meg nem, minek egyáltalán - csak h szarabbul nézzen ki?? (költői...)
Még mindig ott az Order, azt lenyomhatod párszor!arty írta:Nemtom ezek mennyire voltak teljes áron day1, az uc pl harmadáron ment ;) De amugy jah, nekem csak ezen exkluk kellenek, de ezeket csak azé' vettem, mert hamár van ps4, miértne.... de csak ezek miatt gépet tartani, eh :(
Sikergen!
Ez az untildawn amúgy a végére egész jól összekapta magát. Ezerötöt bőven megért.
/remélem valaki húzza a strigulát! Sok a cím, könnyű belezavarodni
/remélem valaki húzza a strigulát! Sok a cím, könnyű belezavarodni
Ja, meg a napokban nyomogattam a BB dlc-ét. De az elég szar... :((
Én nem tom ti mit gyilkoltok a win10en Mobyval, de nálam bugmentes az egész. Az egyetlen amitől megpandelt csúnyán az az msiafterburner. Azt nem erőltetem és úgy minden shiby.arty írta:Ezen a hétvégén is a forza ment a legtöbbet, ahogyan múlt hétvégén is. A forzakormányom pécén is használom. A forza-apexet is próbálgattam, de kettőből kétszer befagyott ez a moslék port töltés közben, 0 percet játszottam és jelenleg ugy néz ki, hogy az FM7-et is bónra venném, ha ma jönne.
PS4-en még a killzone van, meg a remasteredek: gow3/tlou/uctrilogy. Előbbit tuti letolom, utóbbiak a nagy kérdés, hogy milegyen - most olyan bosszús vagyok, hogy szívesen félreraknám őket "majdegyszer" kategóriába (=soha).
Viszont a multiplatfromkínálat nem rosz, és csak nem PS3-as szinten okádmányok a porotk, hanem van melléjük egy közel egykori 360-as szint, nem? Mármint fps-re, látványra nyilván jobban lemaradtak. A 60 fps-t célzó játékok aránya sme tűnik rosszabbnak.DanielT írta:Nagyon szupi a kínálat! Örülök, hogy élvezed a sikeres generációt, amin eladják a grafika options menüt újra teljes áron.
szerk: Ez persze az előző genben is volt, de akadt mellette más is.
Más kérdés, hogy az előrelépés-e, ha most aze rősebb konzol tudja, azt amit az előző genben az erősebb. De még a kevesebb exkluzívot és a fizetős multit is lenyúlták, mint feature-t
Semmi köze a win10-hez. Forza6 apex fagy mindenkinél*. Mindenkinél. Nem a win10 miatt, hanem mer szar(béta). Az én win10 sztór bajommal meg imakönyvek vannak megtelve.Botond írta:Én nem tom ti mit gyilkoltok a win10en Mobyval, de nálam bugmentes az egész. Az egyetlen amitől megpandelt csúnyán az az msiafterburner. Azt nem erőltetem és úgy minden shiby.
*töltés közben
Én húzom a strigulát, ez kb a kilencedik fázisa csak az Until Dawn-nak, a világ legnagyobb hulladéka és a kurvajó, rohadt kellemes meglepetés, szuper játék skálán.Moby írta:Ez az untildawn amúgy a végére egész jól összekapta magát. Ezerötöt bőven megért.
/remélem valaki húzza a strigulát! Sok a cím, könnyű belezavarodni
DanielT írta:Tegnap iszonyú bénák voltunk. BORZALMASAN. De fel is ismertük, legalább azt, hogy nem reagálunk jól, ha már azt nem sikerült, hogy mi kéne csinálni.
Ilyen nap volt. ;(
Jó volt az tegnap, csak az időzítések elmentek a 0 alatti szint alá. Pedig nem voltunk rosszak csak hát ha , mindenki lőni akar :D
Ennek olyan sok nemvolt. Az első fele olyan vontatott, az hogy az agyam kifolyt a helyéről. Vagy 3x futottam neki összesen (1x korábban, kétszer most). És semmi mást nem látok benne, csak a kibaszott fogakat. Aztán a második felére összekaparja magát, és a végére egészen használhatóvá válik. Végeredményben így, hogy végigtoltam, egész kellemes emlék marad. Amíg az első felénél hagytam abba, meg akartam ölni mindenkit, akinek köze volt hozzá. Az átlag currgen konzolexkluzívoktól mindenestre jobb.DanielT írta:Én húzom a strigulát, ez kb a kilencedik fázisa csak az Until Dawn-nak, a világ legnagyobb hulladéka és a kurvajó, rohadt kellemes meglepetés, szuper játék skálán.
És mégis mi az az átlag Konzol exkluzív kategória, aminél jobb ez a nongém hulladék, amin alig tudtad átküzdeni magad az unalomtól, miközben az egyetlen valódi motiváció kb az lehetett a háttérben, hogy élvezd a kitágított segglyukú PS4-ed hangerejében bekövetkezett drámaian kedvező változást? Őszintén érdekelne.Moby írta:Ennek olyan sok nemvolt. Az első fele olyan vontatott, az hogy az agyam kifolyt a helyéről. Vagy 3x futottam neki összesen (1x korábban, kétszer most). És semmi mást nem látok benne, csak a kibaszott fogakat. Aztán a második felére összekaparja magát, és a végére egészen használhatóvá válik. Végeredményben így, hogy végigtoltam, egész kellemes emlék marad. Amíg az első felénél hagytam abba, meg akartam ölni mindenkit, akinek köze volt hozzá. Az átlag currgen konzolexkluzívoktól mindenestre jobb.
Nálam nem sokat futott (8-10 verseny), de egyet se fagyott. Lehet csak FHD-ben bugos. :) Vmit túlhakkoltok ti azon a winfoson. Nem android ez, hogy minden szart bele köll erőszakolni.Moby írta:Semmi köze a win10-hez. Forza6 apex fagy mindenkinél*. Mindenkinél. Nem a win10 miatt, hanem mer szar(béta). Az én win10 sztór bajommal meg imakönyvek vannak megtelve.
*töltés közben
Egyszer elégvolt :P De driveclubot nyomnám nyilván, ill. infamous, bloodbourne is létező exkluk, csak engem nem érdekelnek. Nameg, ha nem lenne pécém, vagy boxom, tuti lenne több cím.DanielT írta:Még mindig ott az Order, azt lenyomhatod párszor!
Sikergen!
Fura egyébként, hogy halál az exklukra, de azé' mégis az adná a konzol savaborsát, hogy sok exklu legyen rá??
Ez valóban nem andorid. Ez egy fosfaszlé. Konkrétan. Ha nem lenne akkora mocsok ez a konzolgeneráció, bottal nem piszkálnám meg játékcéllal ezt az iszonyatos szarcunamit. De sajnos rá vagyok kényszerítve, hogyha fasza hardvert akarok használni, akkor napi szinten kell átúsznom ezen a bélsáróceánon. Fő kell fogni: ha húsz perc alatt nem fagyott az apexed, az nem azt jelenti, hogy akkor jó, csak annyit, hogy nem használod. Namost ha én sem használom, akkor nálam sem fagy. Varázslat.Botond írta:Nálam nem sokat futott (8-10 verseny), de egyet se fagyott. Lehet csak FHD-ben bugos. :) Vmit túlhakkoltok ti azon a winfoson. Nem android ez, hogy minden szart bele köll erőszakolni.
1 hete tettem újra az egész kócerájt, mert az offisül, sztórhalál esetén végigtúrandó ms eljárásba beledöglött a win. Kíváncsi leszek mennyit bír.
Vagy csak szimplán dobni kéne az uwp-t, és visszacangázni win7-re.
Win10 ölég sokat futogat azé. Problémamentesen.Moby írta:Ez valóban nem andorid. Ez egy fosfaszlé. Konkrétan. Ha nem lenne akkora mocsok ez a konzolgeneráció, bottal nem piszkálnám meg játékcéllal ezt az iszonyatos szarcunamit. De sajnos rá vagyok kényszerítve, hogyha fasza hardvert akarok használni, akkor napi szinten kell átúsznom ezen a bélsáróceánon. Fő kell fogni: ha húsz perc alatt nem fagyott az apexed, az nem azt jelenti, hogy akkor jó, csak annyit, hogy nem használod. Namost ha én sem használom, akkor nálam sem fagy. Varázslat.
1 hete tettem újra az egész kócerájt, mert az offisül, sztórhalál esetén végigtúrandó ms eljárásba beledöglött a win. Kíváncsi leszek mennyit bír.
Semmi hack nincs, ha a C: helyetti D: használatot nem számolom - bár az is elég common use scenario lehet ;) A forza apex egy moslék port, amit ráadásul lesz*r a t10. Nekem az 1.0 nem fagyott loading alatt, de a patch meghozta hozzám is... (amellett, hogy szarabbul is fut, de az persze lehet nvidiadrájver újítás is, nemtom.)Botond írta:Nálam nem sokat futott (8-10 verseny), de egyet se fagyott. Lehet csak FHD-ben bugos. :) Vmit túlhakkoltok ti azon a winfoson. Nem android ez, hogy minden szart bele köll erőszakolni.
1x én is láttam a store-t megdögleni újraindítottam a rendszert és ment tovább. Napi 10-14 órát használok win 10-et ennyi hiba belefér :)Botond írta:Win10 ölég sokat futogat azé. Problémamentesen.
A Hybrid Boot kikapcsolása minden win10-es problémámra gyógyír lett akinek 10-es fut a gépén ezt mindenképpen ajánlott megtennie. :D
Nálad.Botond írta:Win10 ölég sokat futogat azé. Problémamentesen.
Na, most akkor játszhatjuk azt a játékot, hogy mindenki leírja, hogy nála még nem döglött meg a sztór, aminek az oka egészen az, hogy ő nagyon profin kattint duplán. Sokkal profibban mint én!
Itt lesz a hiba csak 1 kattintás kell :D :D :DMoby írta:Na, most akkor játszhatjuk azt a játékot, hogy mindenki leírja, hogy nála még nem döglött meg a sztór, aminek az oka egészen az, hogy ő nagyon profin kattint duplán. Sokkal profibban mint én!
kigyi írta:Itt lesz a hiba csak 1 kattintás kell :D :D :D
Na ennyike! Kösz a tippet, kipróbálom!
Moby írta:Na ennyike! Kösz a tippet, kipróbálom!