Erre mán én is gondoltam. Elég érdekes működnek ezek, mutatsz egy qr kódot neki és szevasz. Hogy onnantól mit csinál azt senki sem tudja kínán kívül. De sokáig nem töprengtem rajta, ha a kis gecik a szőrös valagamat akarják bámulni, hát fene a gusztusukat, tőlem mehet!Mekee írta:Jóötlet, legalább a hálóba is megfigyelhetnek má a kicsigonosz kínaiakok!
A PC-s játékoknak leáldozott
eje75 írta: ezek a kínaiak nem csak az árukkal nyomnak le mindent, hanem a minőségükkel, és a tudásukkal is...
Hát nézd kinek mi, én rohadtul nem így használom, mint kamerát. Fontosabb mint bármi más kb, nemtudom mit nem tudnak fizikailag megadni, de a mai piacon most a mate30 az mindent elver, és nem kicsit, és nem éppenhogy, hanem látszólag eléggé, nagyon rámentek a leicával, ami azé továbbra se egy indiai garázscég a témában. Samsungoktól hányok ahogy kinéznek, xiaomi biztos szép, meg minden, de kamerában elvérzik, iphone pro max plus turbo v8 meg továbbra is pofátlanság árban, biztos létezik még más is, csak annyira fókuszon kívül van, hogy csak na.eje75 írta:Jaj, hagyjuk már ezt a kamera témát... annyira UTÁLOM, hogy az emberek kameraként gondolnak a telefonjukra, és hiányolják azt a képességet, amit ezek a fos kis lencsék FIZIKAILAG nem tudnak megadni... szerintem most 2019-ben bármelyik normális telefon választod a kamerája jó minőségben fogja tudni azt amire való: vagyishogy fotókat készíts az ebédedről, és a farkadról, és a megfelelő qwának rövidúton továbbítsd..csak arra vigyázz, hogy tényleg a MEGFELELŐ qwának továbbítsd, nehogy úgy járj, mint én: küldtem át hajnal kettőkor képet egy nagy tál gőzölgő csülkös pacalról "ezt legszívesebben most azonnal betolnám mindhárom lukadba!" felirattal, és céges mítingen képet a farkamról "szerintem ezt meg kellene kóstolnod, nekem nagyon ízlett, jó szaftos" aláírással is...
de viccen kívül: Én a kamrára nagy ívben szarok... egyébként nem volt ez szar év, jó telók jelentek meg a P30 Pro kamerában is rohadt jó azt mondják, és ha a Note 10+ nem lett volna ennyire jó, tutira behúzok egy Oneplus 7 Pro-t... rohadt jól néz ki, és az oxigen Os nálam a legjobb Android ivadék... csak az a fránya vezeték nélküli töltés benne lett volna...
Az Iphone 11 Pro max S 2-vel meg remélem csak vicceltél... szerintem a hátsó kamera sziget volt az igazi oka, amiért Jony lelépett....
Ezzel én is így vagyok. Nem fotózok lófaszt se. A nejem dokumentál a telójával ha valahol vagyunk, én szinte semmit. Kezelni sem tudom nagyon ezt a részét :Deje75 írta:Jaj, hagyjuk már ezt a kamera témát... annyira UTÁLOM, hogy az emberek kameraként gondolnak a telefonjukra, és hiányolják azt a képességet, amit ezek a fos kis lencsék FIZIKAILAG nem tudnak megadni... szerintem most 2019-ben bármelyik normális telefon választod a kamerája jó minőségben fogja tudni azt amire való: vagyishogy fotókat készíts az ebédedről, és a farkadról, és a megfelelő qwának rövidúton továbbítsd..csak arra vigyázz, hogy tényleg a MEGFELELŐ qwának továbbítsd, nehogy úgy járj, mint én: küldtem át hajnal kettőkor képet egy nagy tál gőzölgő csülkös pacalról "ezt legszívesebben most azonnal betolnám mindhárom lukadba!" felirattal, és céges mítingen képet a farkamról "szerintem ezt meg kellene kóstolnod, nekem nagyon ízlett, jó szaftos" aláírással is...
de viccen kívül: Én a kamrára nagy ívben szarok... egyébként nem volt ez szar év, jó telók jelentek meg a P30 Pro kamerában is rohadt jó azt mondják, és ha a Note 10+ nem lett volna ennyire jó, tutira behúzok egy Oneplus 7 Pro-t... rohadt jól néz ki, és az oxigen Os nálam a legjobb Android ivadék... csak az a fránya vezeték nélküli töltés benne lett volna...
Az Iphone 11 Pro max S 2-vel meg remélem csak vicceltél... szerintem a hátsó kamera sziget volt az igazi oka, amiért Jony lelépett....
Nemtom Kövér ezen miért rötyög, de így van... már 20 éve bármit veszel (akármelyik neves gyártó prémium, vagy ismeretlen garázscég gagyi termékét), az kínából jön, a minőség etalonjának tartott ájfón is... eddig is mindent Ők gyártottak... csak közben a gyerekeik kirajzottak a világba, elmentek a világ legnevesebb egyetemeire, ott nem drogoztak, hanem tanultak, mint a güzü, aztán hazamentek, és ott céget alapítottak... vitték magukkal a tudd-hogyant, az ötleteiket, és persze továbbra is pofátlanul ellopják bárki szabadalmát, vagy jó ötletét, és elkészítik azt, csak több funkcióval, és az eredeti termék hibái nélkül... volt pár olyan cuccom, amit neves gyártótól vettem, de gondom volt vele, kerestem jó minőségű kínai klónt, és az már tökéletes volt... az elmúlt pár évben megtanulták, hogy szar minőséggel max. kínában mennek valamire, de már a kínai pógár is érzékenyebb a minőségre mint 10 éve, úgyhogy a minőséggel már nincs baj.... amit eddig nem tudtak jó minőségben, mert nem volt rá elég pénzük, az az autó gyártás volt, de már van annyi pénzük, először csak megvették a tönkrement nyugati gyártókat, ellopták a 40-50 év alatt gründolt tudásukat, és elkezdték hegeszteni a szarjaikat.... az első cuccaik bazári szarok voltak, amin mindenki röhögött, de nem sértődtek meg, hazamentek, átrajzolták, és már olyanokkal jönnek ki, hogy az állam leesik... szóval igen: mindenkit le fognak nyomni! Már most is a lakásomban (és Kövér, meg a Te lakásodban is) szó szerint minden kínai.... de minden..Micsu írta:
Ok...nem így használod, neked fontos..értem...de amit ma BÁRMELYIK tud, az normál felhasználásra elég.... ha normál fotó méretű nyomatot készítesz belőle, bármelyik elég jó minőségű képet készít szvsz... ha viszont nyomdába akarod küldeni a képet, hogy óriás plakátot készítsenek belőle a Körútra, akkor persze több üveg kell a szenzor elé! Engem az bosszant, hogy minden fórum a TELEFON kamerájának vélt hiányosságaival van tele... olvasom, és közben rájövök, hogy igazából Ők erre vágynak... egyébként meg: S10 meg Note10 kinézetében mi a hányadék?...pont olyan mint bármi ma a piacon..semmi extrém, vagy formabontó... max az elején a kamerakivágás... de ezért a hányadéktól messze van... mutatok olyat, de vigyázz, csak saját felelősségre: ehun-eMekee írta:Hát nézd kinek mi, én rohadtul nem így használom, mint kamerát. Fontosabb mint bármi más kb, nemtudom mit nem tudnak fizikailag megadni, de a mai piacon most a mate30 az mindent elver, és nem kicsit, és nem éppenhogy, hanem látszólag eléggé, nagyon rámentek a leicával, ami azé továbbra se egy indiai garázscég a témában. Samsungoktól hányok ahogy kinéznek, xiaomi biztos szép, meg minden, de kamerában elvérzik, iphone pro max plus turbo v8 meg továbbra is pofátlanság árban, biztos létezik még más is, csak annyira fókuszon kívül van, hogy csak na.
Nekem egyet cuccom tőlük ez a mi band, abból is a második nekifutás. Überjóság mind a három funkciója, amit használok. Az egyik,hogy jelzi, ha csörög a telefon és nem érzem a zsebemben, a másik, hogy totál vízálló, így tengerparti nyaraláshoz nem kell vinnem magammal a sokszázezresmilliós órákat, és a harmadik, hogy mutassa az időt. Ilyen hétvégi órának használtam nyáron, meg bulikázni is abban megyek, mert koncert közben korábban többször elkerülte a figyelmem, hogy csörögnek a haverok, hogy hova sodródtak, szóval jóság, főleg 7000ért. A gyerekeknek is van egy-egy, ők pont ugyanezen három funkciót használják, plusz nézik a napi lépésszámot lelkesen. Munkába nyilván nem venném fel sose. Anyukám sose veszi fel a telefont, meg ex-csajom se, nekik már a négyes verziót vettem az szól sms-nél is, meg színes meg minden, de az már egyenesen 16 ezer, de így, hogy vettem anyámnak, így pl apám megóvtam egy 150ezres iWatch vásárlástól. Pedig anyám már nagyon reklamálta, de megkapta ezt a négyes izét, és azóta boldogság van, iwatch elfelejtve.Moby írta:A mozgásérzékelős kamerájukkal beszoptam. Az egy szar. A többi cuccuk amiket eddig vettem viszonylag ok. Mondjuk az órán is lenne mit reszelgetni szoftveresen, de ezt egyelőre betudom a viszonylag új modell mivoltának.
Más xaomi termékkel nincs is tapasztalásom.
Hát én ennél egyel tradicionálisabb életvitelt folytatok, ha a szőrös seggem akarják megfigyelni a kínaiak, akkor küldjenek két 18éves, kiskínai kiscsajt, és akkor azokkal behatóan megismertetem a mindennapokat a hálóban, aztán napközben megírhatják kézzel papírra a jelentésüket és feladhatják ajánlott levélként a postán. Hagyjuk már az ilyen modern dolgokat! Asszem erre is van honlap, ahol ilyesmit lehet rendelni, vagy ha vki rasszista és nem jó a kínai, akkor rendelhet kazahot is, de szerintem ezeket a honlapokat sajnos még nem a xaomi üzemelteti, szóval nem tudom milyen minőségű a termék és mennyire megbízható. Meg már nem is a nintendo. :(Moby írta:Erre mán én is gondoltam. Elég érdekes működnek ezek, mutatsz egy qr kódot neki és szevasz. Hogy onnantól mit csinál azt senki sem tudja kínán kívül. De sokáig nem töprengtem rajta, ha a kis gecik a szőrös valagamat akarják bámulni, hát fene a gusztusukat, tőlem mehet!
Nekem rengeteg cuccom van tőlük. Szinte mindenből tőlük veszek ha gyártanak valamit, amit épp keresek. És nagy valószínűséggel gyártanak. Ok, cipőt még nem tőlük veszek (pedig van nekik), de van tőlük okosmérlegtől kezdve még a kocsiban a töltő is tőlük van. MiBand4-em nekem is volt, bírtam is, csak nagyon gázul néz ki, azér cseréltem gtr-re. Kész ökoszisztémájuk van, otthon minden fitnesszszar meg az óra adatait ugyanaz az app gyűjti, rendszerezi(és küldi kínába ). A hardvereik minősége parádés, szoftveres fronton még sokat kell javulniuk.Botond írta:Nekem egyet cuccom tőlük ez a mi band, abból is a második nekifutás. Überjóság mind a három funkciója, amit használok. Az egyik,hogy jelzi, ha csörög a telefon és nem érzem a zsebemben, a másik, hogy totál vízálló, így tengerparti nyaraláshoz nem kell vinnem magammal a sokszázezresmilliós órákat, és a harmadik, hogy mutassa az időt. Ilyen hétvégi órának használtam nyáron, meg bulikázni is abban megyek, mert koncert közben korábban többször elkerülte a figyelmem, hogy csörögnek a haverok, hogy hova sodródtak, szóval jóság, főleg 7000ért. A gyerekeknek is van egy-egy, ők pont ugyanezen három funkciót használják, plusz nézik a napi lépésszámot lelkesen. Munkába nyilván nem venném fel sose. Anyukám sose veszi fel a telefont, meg ex-csajom se, nekik már a négyes verziót vettem az szól sms-nél is, meg színes meg minden, de az már egyenesen 16 ezer, de így, hogy vettem anyámnak, így pl apám megóvtam egy 150ezres iWatch vásárlástól. Pedig anyám már nagyon reklamálta, de megkapta ezt a négyes izét, és azóta boldogság van, iwatch elfelejtve.
Más xaomi termékkel nincs is tapasztalásom.
attol meg h valamit kinaba gyartanak meg nem lesz kinai, igen a mercedes is magyar marka mert a clat itt gyartjak, meg az audi tt is, van am auto iparunk jah nemeje75 írta:Nemtom Kövér ezen miért rötyög, de így van... már 20 éve bármit veszel (akármelyik neves gyártó prémium, vagy ismeretlen garázscég gagyi termékét), az kínából jön, a minőség etalonjának tartott ájfón is... eddig is mindent Ők gyártottak... csak közben a gyerekeik kirajzottak a világba, elmentek a világ legnevesebb egyetemeire, ott nem drogoztak, hanem tanultak, mint a güzü, aztán hazamentek, és ott céget alapítottak... vitték magukkal a tudd-hogyant, az ötleteiket, és persze továbbra is pofátlanul ellopják bárki szabadalmát, vagy jó ötletét, és elkészítik azt, csak több funkcióval, és az eredeti termék hibái nélkül... volt pár olyan cuccom, amit neves gyártótól vettem, de gondom volt vele, kerestem jó minőségű kínai klónt, és az már tökéletes volt... az elmúlt pár évben megtanulták, hogy szar minőséggel max. kínában mennek valamire, de már a kínai pógár is érzékenyebb a minőségre mint 10 éve, úgyhogy a minőséggel már nincs baj.... amit eddig nem tudtak jó minőségben, mert nem volt rá elég pénzük, az az autó gyártás volt, de már van annyi pénzük, először csak megvették a tönkrement nyugati gyártókat, ellopták a 40-50 év alatt gründolt tudásukat, és elkezdték hegeszteni a szarjaikat.... az első cuccaik bazári szarok voltak, amin mindenki röhögött, de nem sértődtek meg, hazamentek, átrajzolták, és már olyanokkal jönnek ki, hogy az állam leesik... szóval igen: mindenkit le fognak nyomni! Már most is a lakásomban (és Kövér, meg a Te lakásodban is) szó szerint minden kínai.... de minden..
Teny a kinaiak mar elektronikai cuccokban gyartanak normalis sajatmarkas cuccokat (de itt is messze vannak jobbak naluk) de kb minden mas teruleten tovabbra is hulladek
Erre akartam cserélni amazt. Mi baj vele?Moby írta:Aham. Hát ez nem az. Ez viszont szar.
Ez nem igaz, a suzukit is úgy reklámozták, hogy a mi autónk!Micsu írta:attol meg h valamit kinaba gyartanak meg nem lesz kinai, igen a mercedes is magyar marka mert a clat itt gyartjak, meg az audi tt is, van am auto iparunk jah nem
Csak röviden a kamera témához: Mindegyik jó már, jó fény mellett. A fejlesztések többnyire arról szólnak, meg a drágább és újabbak is attól jobbak, hogy elégtelen fényben is egyre jobb képek szülessenek. És itt még mindig óriási különbségek vannak, 2 éves csúcs távban is, nemhogy a mid-range ben. Hajnal kettőkor a pacalos kukacot te se akarnád bevakuzni az asszony mellett fekve, de mégis fontos, hogy a főnököd jól lássa az összes részletet...eje75 írta:Ok...nem így használod, neked fontos..értem...de amit ma BÁRMELYIK tud, az normál felhasználásra elég.... ha normál fotó méretű nyomatot készítesz belőle, bármelyik elég jó minőségű képet készít szvsz... ha viszont nyomdába akarod küldeni a képet, hogy óriás plakátot készítsenek belőle a Körútra, akkor persze több üveg kell a szenzor elé! Engem az bosszant, hogy minden fórum a TELEFON kamerájának vélt hiányosságaival van tele...
Mobynak biztos nem ez a problémája, de a 110 fokos látószög eléggé viccke kategória, minek forgassam, ha más kamera alapból belövi faltól-falig a szobát. FOScam4Life!deep írta:Erre akartam cserélni amazt. Mi baj vele?
nahat az pont olyan is voltBotond írta:Ez nem igaz, a suzukit is úgy reklámozták, hogy a mi autónk!
2-3 naponta lefagy. Tele a net ilyen posztokkal, sajnos én is csak a megvétel után találtam rájuk.deep írta:Erre akartam cserélni amazt. Mi baj vele?
Egy excsajnál ez normális, de az szomorú, hogy az anyukád se kíváncsi rádBotond írta:Anyukám sose veszi fel a telefont, meg ex-csajom se,
2 perce beraktam egy Band4-et a kosárba, szíjjal, minden fincsiséggel anyámnak... de az utolsó pillanatban megint nem nyomtam rá a megrendelésre. Egyszerűen a kütyümániáján kívül semmi igényt nem elégítene ki, csak jobban merítené a telóját is.Botond írta:Nekem egyet cuccom tőlük ez a mi band, abból is a második nekifutás. Überjóság mind a három funkciója, amit használok. Az egyik,hogy jelzi, ha csörög a telefon és nem érzem a zsebemben, a másik, hogy totál vízálló, így tengerparti nyaraláshoz nem kell vinnem magammal a sokszázezresmilliós órákat, és a harmadik, hogy mutassa az időt. Ilyen hétvégi órának használtam nyáron, meg bulikázni is abban megyek, mert koncert közben korábban többször elkerülte a figyelmem, hogy csörögnek a haverok, hogy hova sodródtak, szóval jóság, főleg 7000ért. A gyerekeknek is van egy-egy, ők pont ugyanezen három funkciót használják, plusz nézik a napi lépésszámot lelkesen. Munkába nyilván nem venném fel sose. Anyukám sose veszi fel a telefont, meg ex-csajom se, nekik már a négyes verziót vettem az szól sms-nél is, meg színes meg minden, de az már egyenesen 16 ezer, de így, hogy vettem anyámnak, így pl apám megóvtam egy 150ezres iWatch vásárlástól. Pedig anyám már nagyon reklamálta, de megkapta ezt a négyes izét, és azóta boldogság van, iwatch elfelejtve.
Más xaomi termékkel nincs is tapasztalásom.
Nem merít az lószart se, pláne egy 9T-n. A mostaniban is 4000-es akku van, ugyanúgy elmegy 2-3 napokat nálam egy töltéssel, mint az állandó órakapcsolat előtt. Lószart nem veszek észre rajta.DanielT írta:2 perce beraktam egy Band4-et a kosárba, szíjjal, minden fincsiséggel anyámnak... de az utolsó pillanatban megint nem nyomtam rá a megrendelésre. Egyszerűen a kütyümániáján kívül semmi igényt nem elégítene ki, csak jobban merítené a telóját is.
Te amiről beszélsz az a mp, mérete a képeknek, de még jó,, hogy nem ebben a bullshitben lett verseny itt. Gondolok itt a kicsit tobbretu videobeallitasokra, h nem a standard 30fps, hanem esetleg 25 is elérhető, a lassítás egy gimmick, de egynek elmegy, az h kezeli a osmo-t a gyari kameraapp, h külső vakut kezel, hogy minél fenyerosebb lencsék et kapnak, h van nagylátószögű, tele, de ezek se ugyanazok mindenhol, fenyereje rohadtul ne mindegy, etc etceje75 írta:Ok...nem így használod, neked fontos..értem...de amit ma BÁRMELYIK tud, az normál felhasználásra elég.... ha normál fotó méretű nyomatot készítesz belőle, bármelyik elég jó minőségű képet készít szvsz... ha viszont nyomdába akarod küldeni a képet, hogy óriás plakátot készítsenek belőle a Körútra, akkor persze több üveg kell a szenzor elé! Engem az bosszant, hogy minden fórum a TELEFON kamerájának vélt hiányosságaival van tele... olvasom, és közben rájövök, hogy igazából Ők erre vágynak... egyébként meg: S10 meg Note10 kinézetében mi a hányadék?...pont olyan mint bármi ma a piacon..semmi extrém, vagy formabontó... max az elején a kamerakivágás... de ezért a hányadéktól messze van... mutatok olyat, de vigyázz, csak saját felelősségre: ehun-e
Es ne mindegy, mert lehet bármilyen fullos nagy milc v dslr gépem, ha epp akkor épp ott épp nem az az obi vanfenn, nem ugyvan beallitva. Mindig kéznél van, és jó hogy rámentem ennek a fejlesztésére, mert tenyleg nem mozdul telo nélkül az ember már.
Megfordítanám: nem is akarok mást magammal vinni, soha, sehova. Legyen benne _minden_ is, rohadt jó minőségben.Mekee írta: Mindig kéznél van, és jó hogy rámentem ennek a fejlesztésére, mert tenyleg nem mozdul telo nélkül az ember már.
Teló fényképezés után akkora pain in the ass a fényképezőgép SD kártyájáról mentegetni, menedzselni, stb. Legyen instant a felhőbe' és csá.
Mocizáshoz van a fejkamerám, hát iszonyatos energiákat kell mozgósítanom ahhoz, hogy leszedjek róla valamit, ha van érdekes történés. Aztán külön feltölteni, stb. BÖE.
en azota fotozok kb nyaralasokon, utazasokon hetkoznapokon miota van normalis telo es kepernyo meret (pl sima 4es iphoneon se nagyon eroltettem, annyira nem jott at) ugyh +1, persze azt is megerten ha valami foto szereto ember cipeli magaval az objektivjeit es lekopi ezt a fajta fotozast de ez nem en vagyokDanielT írta:Megfordítanám: nem is akarok mást magammal vinni, soha, sehova. Legyen benne _minden_ is, rohadt jó minőségben.
Teló fényképezés után akkora pain in the ass a fényképezőgép SD kártyájáról mentegetni, menedzselni, stb. Legyen instant a felhőbe' és csá.
Mocizáshoz van a fejkamerám, hát iszonyatos energiákat kell mozgósítanom ahhoz, hogy leszedjek róla valamit, ha van érdekes történés. Aztán külön feltölteni, stb. BÖE.
A fényképező piac zuhanásából egyértelműen látszik, hogy a jelen fényképezőkre már nem nagyon van igény. A középkategóriás gépek piaca nagyon összezsugorodott, részben az ostoba fejlesztések miatt, a fényképezőknek már rég kéne tudni kapcsolódni a telefonokhoz és azokon keresztül fellőni a képeket felhőbe vagy ahova akarod. Nem néhány gépnek, az összesnek, hiába kurva nagyok a képek meg minden lószar, TUDNIA kellene. Azt ha nem akarod nem használod ezt a funkciót azt csá. Helyette alig van valami szoftveres fejlődés, a telefonok meg roham tempóban haladnak ezen a téren is. Ha sürgősen nem fognak valamit csinálni a nagyobb fényképező gyártók, akkor már csak a csúcs kategóriás termékekben bízhatnak.
Erre még jó példa az is, hogy nem rég jártam barcelonában, és a szent család templomban a trillió turistából kb 5-ünknek volt fényképező a nyakában, mindenki más telefonnal nyomta.
Erre még jó példa az is, hogy nem rég jártam barcelonában, és a szent család templomban a trillió turistából kb 5-ünknek volt fényképező a nyakában, mindenki más telefonnal nyomta.
Én is szinte egyedüliként mászkáltam mindenhova fényképezővel (régi Panasonic Lumix), de így, hogy vettem telefont, nem fogom tovább erőltetni. A képek egyszerűbb feltöltése, megosztása mellett a plusz eszköz is kényelmetlen (zsebbe plusz hely, még egy töltő, feltöltögetés, illetve telefonnál garantáltabb, hogy véletlenül sem marad otthon/szálláson), és szerintem mozgóképre még jóval rosszabb is (nyilván nem arra való, és ahogy írtam, nem mai gyerek).donatus13 írta:A fényképező piac zuhanásából egyértelműen látszik, hogy a jelen fényképezőkre már nem nagyon van igény. A középkategóriás gépek piaca nagyon összezsugorodott, részben az ostoba fejlesztések miatt, a fényképezőknek már rég kéne tudni kapcsolódni a telefonokhoz és azokon keresztül fellőni a képeket felhőbe vagy ahova akarod. Nem néhány gépnek, az összesnek, hiába kurva nagyok a képek meg minden lószar, TUDNIA kellene. Azt ha nem akarod nem használod ezt a funkciót azt csá. Helyette alig van valami szoftveres fejlődés, a telefonok meg roham tempóban haladnak ezen a téren is. Ha sürgősen nem fognak valamit csinálni a nagyobb fényképező gyártók, akkor már csak a csúcs kategóriás termékekben bízhatnak.
Erre még jó példa az is, hogy nem rég jártam barcelonában, és a szent család templomban a trillió turistából kb 5-ünknek volt fényképező a nyakában, mindenki más telefonnal nyomta.
A mai piacot nem ismerem, de nincs is igényem rá.
Senki nem fog semmit csinálni, a consumer fényképezőgép piac legalább 5 éve nemhogy zsugorodott, de teljesen halott.donatus13 írta:Ha sürgősen nem fognak valamit csinálni a nagyobb fényképező gyártók, akkor már csak a csúcs kategóriás termékekben bízhatnak.
Enyém mindig mindenhova lerakja az iphonet, mert nagy, meg mert folyton tölteni kell ugye, aztán melóban nyilván le van halkítva, így mindenről lemarad, igénye volt rá, hogy értesüljön róla, hogy csörög, sőt arra is igénye volt, hogy sms meg messenger üzi esetén is pittyenjen. A csörgést tudja a band2, szóval amikor nem voltam nyaralni, akkor odaadtam, jónak találta, csak kevésnek, meg legyen színes, meg többi abszurd női elvárás és a 4 meg tudja ezeket mind, de viszont nem 150ezer és nem merül le naponta 2x, szóval totálisan betalált. Úgyhogy a kütyümánia kielégítés itt is 60% fölötti részben játszott, de bazzeg, üveggyöngyökért van, vagy olcsóbban, egyszer 61 éves, és már nem is lesz fiatalabb, és ő se magyarázta meg nekem a 812. doboz legónál 35 évvel ezelőtt, hogy amúgy azt a lófaszkát az előző 811 dobozból össze lehet rakni hatszor, hanem megvette, úgyhogy én se most kezdek komoly pedagógiai műveletekbe. Olyan boldog vele, mint még soha, minden fillért megért. És fater is nagyon boldog, hogy megmaradt 150ezre. :DDanielT írta:2 perce beraktam egy Band4-et a kosárba, szíjjal, minden fincsiséggel anyámnak... de az utolsó pillanatban megint nem nyomtam rá a megrendelésre. Egyszerűen a kütyümániáján kívül semmi igényt nem elégítene ki, csak jobban merítené a telóját is.
Szent családhoz én is a lumia 950est vittem fotózni, emiatt van most két telefon, ha valahova utazok a lumiát elviszem fotózni. Most a samsung elkezdett olyan szenzorokat bemutatni, ami nem ilyen icipici méretűek, hanem kicsit nagyobbak, mint ahogy a lumia950en is, ha ezek elterjednek én már boldog leszek.donatus13 írta:A fényképező piac zuhanásából egyértelműen látszik, hogy a jelen fényképezőkre már nem nagyon van igény. A középkategóriás gépek piaca nagyon összezsugorodott, részben az ostoba fejlesztések miatt, a fényképezőknek már rég kéne tudni kapcsolódni a telefonokhoz és azokon keresztül fellőni a képeket felhőbe vagy ahova akarod. Nem néhány gépnek, az összesnek, hiába kurva nagyok a képek meg minden lószar, TUDNIA kellene. Azt ha nem akarod nem használod ezt a funkciót azt csá. Helyette alig van valami szoftveres fejlődés, a telefonok meg roham tempóban haladnak ezen a téren is. Ha sürgősen nem fognak valamit csinálni a nagyobb fényképező gyártók, akkor már csak a csúcs kategóriás termékekben bízhatnak.
Erre még jó példa az is, hogy nem rég jártam barcelonában, és a szent család templomban a trillió turistából kb 5-ünknek volt fényképező a nyakában, mindenki más telefonnal nyomta.
Egyébként pont most gondolkodtam megint, hogy veszek ipadet mert a régit anyám teljesen behúzta, és hát a nagy pro iszonyat bejön, de hát nincs jack dugó rajta,amitől undorítóbb dolog a földön nincs. Szóval szerintem megnéztem ezt az Air-t azon ha jól látom van, bár nem tudom most pontosan mi a különbség a brandek között.
A franc se beszél itt a mp-ről! Szerinted annak a baszom nagy lencsének van valami köze a mp-hez? A bejutó fény mennyiségéhez van, semmi máshoz... Hagyjuk, nem érdekes, mindenki elmondta a véleményét...Mekee írta:Te amiről beszélsz az a mp, mérete a képeknek, de még jó,, hogy nem ebben a bullshitben lett verseny itt.
Te írtad "ha normál fotó méretű nyomatot készítesz belőle, bármelyik elég jó minőségű képet készít szvsz... ha viszont nyomdába akarod küldeni a képet, hogy óriás plakátot készítsenek belőle a Körútra"eje75 írta:A franc se beszél itt a mp-ről! Szerinted annak a baszom nagy lencsének van valami köze a mp-hez? A bejutó fény mennyiségéhez van, semmi máshoz... Hagyjuk, nem érdekes, mindenki elmondta a véleményét...
Ez hogy mire nyomtatsz mekkorában ez nemigazán lencse, ez képpont kérdése, ezé nemértettem. Az én ősi mate10-em f/1,6-ot tud beengedni, ami má elégjónak számít, de nyilván ez még jobb is lehet idővel, plusz rengeteget okosodtak etéren az utóbbi időben, automatán ment több képet, és összerakja a háttérben, stbstb, meg van a p30pro kamu holdmódja, de szerencsére kb értelmes irányba fejlesztenek.
Aztán Slofiet tud-e? Na, ugye hogy kell az Ájfón!Mekee írta:Az én ősi mate10-em f/1,6-ot tud beengedni, ami má elégjónak számít, de nyilván ez még jobb is lehet idővel, plusz rengeteget okosodtak etéren az utóbbi időben, automatán ment több képet, és összerakja a háttérben, stbstb, meg van a p30pro kamu holdmódja, de szerencsére kb értelmes irányba fejlesztenek.
Ha még tölti azonnal cancel, ami lejött azonnal shiftdel. Nagyon sok időnyi masszív dögunalom, kerüld el akkora ívben amekkorában csak tudod!!!!eje75 írta:Sweet...akkor holnapig spammeld a fórumot óránként, mert amint kiderül a film csattanója, megírom Neked!
Ma jött ki az iPadnek való iOS, az iPadOS vagy mi, ketté vált a telefonos és tabletes rendszer, letöltöm, megnézem mittud.donatus13 írta:Egyébként pont most gondolkodtam megint, hogy veszek ipadet mert a régit anyám teljesen behúzta, és hát a nagy pro iszonyat bejön, de hát nincs jack dugó rajta,amitől undorítóbb dolog a földön nincs. Szóval szerintem megnéztem ezt az Air-t azon ha jól látom van, bár nem tudom most pontosan mi a különbség a brandek között.
Köszi... az első 20 percet megnéztem, aztán kinyomtam, de lehet el se indítom megint...Botond írta:Ha még tölti azonnal cancel, ami lejött azonnal shiftdel. Nagyon sok időnyi masszív dögunalom, kerüld el akkora ívben amekkorában csak tudod!!!!
Mennyire elég ebből ennyi... tökéletes ez az 1-2 havonta 30-60 sec a kontentmorzsákról.
phpBB [media]
Ez is egy értelmezése a GT Sportnak, szerintem meg tök menő hogy ők komolyan gondolták ezt a Game As Service dolgot és nem csak a lehúzásra mentek. Most hirtelen csak a No Man's Sky jut eszembe, aminek ekkora ingyenes támogatása volt ebben a generációban évekkel a megjelenése után.DanielT írta:Mennyire elég ebből ennyi... tökéletes ez az 1-2 havonta 30-60 sec a kontentmorzsákról.
gétésport_fríápdét.mp4
Undorító okádék koncepció a GAS. Ki a bödös francot érdekel, hogy 3 év alatt csepegtetik bele a tartalmat aminek AZONNAL ott kellett volna lennie. Persze, majd 3 évig előveszem a szarjukat, hogy az aktuális alamizsnát élvezzem.benőmenő írta:Ez is egy értelmezése a GT Sportnak, szerintem meg tök menő hogy ők komolyan gondolták ezt a Game As Service dolgot és nem csak a lehúzásra mentek. Most hirtelen csak a No Man's Sky jut eszembe, aminek ekkora ingyenes támogatása volt ebben a generációban évekkel a megjelenése után.
Én ezt értem, de Yamauchi meg a Polyphony munkássága alapján vagy ez, vagy gen végére nagynehezen kiadták volna negyedjére is a Géténégyet méghádébb felbontásban és csókolom.DanielT írta:Undorító okádék koncepció a GAS. Ki a bödös francot érdekel, hogy 3 év alatt csepegtetik bele a tartalmat aminek AZONNAL ott kellett volna lennie. Persze, majd 3 évig előveszem a szarjukat, hogy az aktuális alamizsnát élvezzem.
számomra a gt mindig is csak egy nagy lufi volt, tudom fingom sincs a gtről de kérdem én mi ez a szar ?
phpBB [media]
Egy rohadt nehéz, szerencsére opcionális jogsi feladat.Micsu írta:számomra a gt mindig is csak egy nagy lufi volt, tudom fingom sincs a gtről de kérdem én mi ez a szar ?
Több mint 60 órám van ebben a játékban, erre ma látom, hogy egy komplett mechanika létezéséről nem is tudtam.
phpBB [media]
Epic Metro 2033-at ad ingyen.
Van pár játék, aminek nagyon-nagyon hosszú tanulási görbéje van, és magas (ideális esetben elérhetetlen) plafonja. Tipikusan az e-sport szarok ilyenek, és a szimulátorszerű ótóverseny is ilyesmi. Tekkent pl. én sok-sok éve játszok. Ezeknek kell a folyamatos update (content + balance). Nincs is nagyon értelme casualként belemenni.DanielT írta:Persze, majd 3 évig előveszem a szarjukat, hogy az aktuális alamizsnát élvezzem.
Én is azok közé tartozok, akinek fontos a kamera a telefonon. Én még anno vettem külön kamerákat (az első gyerek születésekor), de azok SOHA sincsenek nálad, amikor intuitívan kellenének. Gyakorlatilag töltetlenül porosodtak a fiókokban, és a telefonok fos kameráival rögzítettünk mindent. Fontos, hogy a kicsi, szar lencsékből minél többet ki lehessen hozni és egyre jobban működjenek a szar körülmények között is olyanok kezében, akikkel nem bírom megértetni, hogy ne álló videót csináljon. Még mindig sok telefon van az emberek kezében, aminek nagyon szar a kamerája.eje75 írta:Jaj, hagyjuk már ezt a kamera témát... annyira UTÁLOM, hogy az emberek kameraként gondolnak a telefonjukra, és hiányolják azt a képességet, amit ezek a fos kis lencsék FIZIKAILAG nem tudnak megadni... szerintem most 2019-ben bármelyik normális telefon választod a kamerája jó minőségben fogja tudni azt amire való: vagyishogy fotókat készíts az ebédedről, és a farkadról, és a megfelelő qwának rövidúton továbbítsd...
Nem a legtudományosabb video, de ha valaki látott már Cinebenchet futni, akkor nagyon vicces az a rész.
Játékosoknak amúgy teljesen irreleváns a cucc, de érdekesség, mert az Intelnek a notebook és a szerverpiac sokkal fontosabb, mint a desktop pc. És ha szerverterületen is meg lehet szorongatni a piacrészesedésüket kicsit, akkor még jobban motiváltak lesznek a fejlesztésre.
phpBB [media]
Játékosoknak amúgy teljesen irreleváns a cucc, de érdekesség, mert az Intelnek a notebook és a szerverpiac sokkal fontosabb, mint a desktop pc. És ha szerverterületen is meg lehet szorongatni a piacrészesedésüket kicsit, akkor még jobban motiváltak lesznek a fejlesztésre.
Tyű, száraz bokrokat görget a szél.
aabyssx írta:Tyű, száraz bokrokat görget a szél.
Leírhatnám, hogy milyen gecijó volt a Link's Awakening, de egyrészt senkit nem érdekel, másrészt switch :)aabyssx írta:Tyű, száraz bokrokat görget a szél.
Én is még mindig a DMC5-öt toligálom, és a 10-es misszió még mindig egy ÉC, ha S rankot akar az ember.Moby írta:Leírhatnám, hogy milyen gecijó volt a Link's Awakening, de egyrészt senkit nem érdekel, másrészt switch :)
Nem 100% a héterarány még. :) Én még nem mertem beszerezni, majd karácsonyra, most koncentráljon a sulira a kölyök.Moby írta:Leírhatnám, hogy milyen gecijó volt a Link's Awakening, de egyrészt senkit nem érdekel, másrészt switch :)
Mivel köztudott az A Link to the Past is gecijó, nem elég sokkoló az információ. Legfeljebb Micsu számára, de ö meg keveri a Marióval és a Halóval.Moby írta:Leírhatnám, hogy milyen gecijó volt a Link's Awakening, de egyrészt senkit nem érdekel, másrészt switch :)
Azt én is játszom majd. Emulátoron, ha lesz egyszer olyan - nemtom, hogy hol tartanak.Moby írta:Leírhatnám, hogy milyen gecijó volt a Link's Awakening, de egyrészt senkit nem érdekel, másrészt switch :)
Én múltkor megvettem leárazásban a kettő Witcher DLC-t. Azokat játszom kicsi lépésekben. Asszem ilyen DLC-t én nem láttam még, mert sok-sok óra tartalom van bennük, ami a rendes játék minőségében van megcsinálva. És nem is fővandarabóva(tm) érzés van, mert különálló, kerek sztorik.
Heart's of Stone - Legjobb sztorija a játéknak.aabyssx írta:Én múltkor megvettem leárazásban a kettő Witcher DLC-t. Azokat játszom kicsi lépésekben. Asszem ilyen DLC-t én nem láttam még, mert sok-sok óra tartalom van bennük, ami a rendes játék minőségében van megcsinálva. És nem is fővandarabóva(tm) érzés van, mert különálló, kerek sztorik.
A Blood and Wine meg tényleg, mint anno a küldetés lemezek. Rengeteg kikacsintás a könyvekre és itt még a térképre tüsszentett kérdőjeleket is érdemes felporszívózni.
A Switch emulátor meg alakul, de még nem az igazi:
phpBB [media]
Én meg leírhatnám, hogy a kibaszott hulladék Nintendo 3DS az egyetlen eszköz a világon, amit nem sikerült feltennem wifire, de jön Botond és megvédi. :(((
Switch nem ismeri a WPA2 Enterprise-t, lehet a 3DS-el is ez a gond.DanielT írta:Én meg leírhatnám, hogy a kibaszott hulladék Nintendo 3DS az egyetlen eszköz a világon, amit nem sikerült feltennem wifire, de jön Botond és megvédi. :(((
WPA2 Personal van, amit tudnia kéne.Botond írta:Switch nem ismeri a WPA2 Enterprise-t, lehet a 3DS-el is ez a gond.
a Zeldát azért hagytátok le az alcímek elől hogy ne legyen ennyire kínos?Zóanagyvarázsló írta:Mivel köztudott az A Link to the Past is gecijó, nem elég sokkoló az információ. Legfeljebb Micsu számára, de ö meg keveri a Marióval és a Halóval.
Akkor passz, 3DS-ről összesen ennyit tudok, hogy van, még képen se láttam sose, viszont Switchel már ráfutottam erre a wifi aknára az egyik szállodában.DanielT írta:WPA2 Personal van, amit tudnia kéne.
3DS XL? Mer az mintha nyenyós lenne...DanielT írta:WPA2 Personal van, amit tudnia kéne.
Jóvan, a következő Zeldát szeretném 1440p @ 60 FPS módban játszani. Remélem addig sikerül valamit...benőmenő írta:A Switch emulátor meg alakul, de még nem az igazi:
[video]odébb van még[/video]
Elég fincsi. Én valami bétában benne vagyok és legutóbb csak annyit láttam, hogy az összes ikon ocsmány kerettel van kitöltve és nem tudom leszűrni a saját játékaimra, ha van friend shared library.Moby írta:Lepörgött a Darksiders2 is. Jóvót, csak pont kétszer olyan hosszú volt, amilyennek lennie köllöt vóna.
Más.
Nagyon menők ezek az animált ikonok a új steam kliensben (nyilván nem alapból ilyenek). Amúgy én ezt az újat használom mióta kijött publikban. Egész pofás.
Már a címet se értem. Hogy a picsbe csökkentené a frémlimit az input lagot?! Türelmem nincs a videóhoz, de ahová tekertem, ott is az látszik, ami elég nyilvánvaló.benőmenő írta:[video]He?[/video]
Valami Overwatchos youtubernek kapták fel a videóját, hogy a framecap-el igazából kisebb lett az input lag, mint a vadzsi új anti-lag opciókkal. Ennek járt utána. TL;DR - Játéka válogatja.DanielT írta:Már a címet se értem. Hogy a picsbe csökkentené a frémlimit az input lagot?! Türelmem nincs a videóhoz, de ahová tekertem, ott is az látszik, ami elég nyilvánvaló.
Overwatchban, meg Gears 5-ben tényleg segít az fps cap, míg mondjuk CS:GO-ban minél több a frém, annál jobb, az új Metroban pedig ténylegesen mérhetően csökkenti a lagot az anti-lag opció bekapcsolása.
Ami még szóra érdemes, hogy RTSS-el mindig nőtt egy kicsit az input lag és a driveres anti-lag cuccokat totál kiüti.
Death Strandingel "szerelt" ps4 pro sztetek lesz mikor megjelenik a játék? a gowos verzát 144kért kicsit sokallom. Hol érdemes megvenni? Én a konzolok szervizét néztem
eladó uc4, gow, tlou remaster, bloodborne, order esetleg valakinél? vagy érdemesebb digitálisan venni, a psn store elég húzós ahogy nézem
eladó uc4, gow, tlou remaster, bloodborne, order esetleg valakinél? vagy érdemesebb digitálisan venni, a psn store elég húzós ahogy nézem
Nem lesz csak az kéznyomos limited izé, ami talán ide sem ér. Szerintem nincs értelme játékkal venni. Az összes bundle játékát Max 8-10 - ért megkapni.Micsu írta:Death Strandingel "szerelt" ps4 pro sztetek lesz mikor megjelenik a játék? a gowos verzát 144kért kicsit sokallom. Hol érdemes megvenni? Én a konzolok szervizét néztem
eladó uc4, gow, tlou remaster, bloodborne, order esetleg valakinél? vagy érdemesebb digitálisan venni, a psn store elég húzós ahogy nézem
PSN-en akcióban nagyon korrekt árakat lehet kifogni, szerintem az Ordert olyan 1500 Ft körül vettem, csakúgy mint az Until Dawn-t, amit szintén tegyél a listádra.Micsu írta:Death Strandingel "szerelt" ps4 pro sztetek lesz mikor megjelenik a játék? a gowos verzát 144kért kicsit sokallom. Hol érdemes megvenni? Én a konzolok szervizét néztem
eladó uc4, gow, tlou remaster, bloodborne, order esetleg valakinél? vagy érdemesebb digitálisan venni, a psn store elég húzós ahogy nézem
Egy Szopókember lehet, hogy lenne nálam eladó...
szerk: Komolyra fordítva, rendelj értük MPL futárt hozzám és küldöm kölcsönbe: Bloodborne, Spidergenny, TLOU Remastered, GOW, GOW3 remastered, Ratchet&Clank és a GT Sport, ha addig Deep visszaadja.
Micsu írta:Death Strandingel "szerelt" ps4 pro sztetek lesz mikor megjelenik a játék? a gowos verzát 144kért kicsit sokallom. Hol érdemes megvenni? Én a konzolok szervizét néztem
eladó uc4, gow, tlou remaster, bloodborne, order esetleg valakinél? vagy érdemesebb digitálisan venni, a psn store elég húzós ahogy nézem
Kinek lesz? Máhogy milyen játékokat mondjak? Gondolom nem neked.