Írtad, de enélkül is egyértelmű lenneMoby írta:Ma már írtam: még be vagyok állva mint a gerely :D
/Bár abban sem vagyok biztos, hogy írtam ma ilyet :DD
Engem nem is zavarsz, de koncertfellépést azért ne vállalj:
Írtad, de enélkül is egyértelmű lenneMoby írta:Ma már írtam: még be vagyok állva mint a gerely :D
/Bár abban sem vagyok biztos, hogy írtam ma ilyet :DD
Most együtt repülünk mindhárman :(Botond írta:SG.hu-ra. ;)
igen, a gyorsan változó piacokat nehéz összehasonlítani, változnak a szereplők, törvények etc, de az biztos hogy én nem esek hasra egy olyan adattól ami 20 éve is kb ugyanannyi volt. A konzol piac a gamer piac része (az már a konzolgyártók feladata hogy mennyit csípnek ki belőle), az meg biztos hogy nagyobb mint 20 éve, nem hiszem hogy bizonygatni kéne, de biztos pár google kattintással utánajárszMoby írta:Ez nem mond el semmit arról, hogy mekkora ma a konzolpiac. Az nem általános lehetőségektől függ, hanem a prioritáson a lehetőségben. Semmit nem jelent a mai több pénz, ha azon olyanokkal kell osztozkodni, akik akkor nem léteztek. Az apple egy kis fosnyi cég volt, nem adott el tömegeknek nozebookot ötezer dodóért. Nem léteztek ezer dolláros menőtelefonok, amikért még a tinik isindulnak a versenyben. Ésatöbbi.
Te azt írtad ma sokkal nagyobb a konzolpiac. Én azt kérdeztem hol van erre infó. A kérdésemre ez nem válasz.
Botond írta:SG.hu-ra. ;)
Én végig szerettem az egészet, várós az utolsó is, kíváncsi leszek hogyan zárják le. Szóval jóazez, épp a minap jött szóba a kína-trump-huawei tengelyre reflektálva, hát érdekes...Moby írta:Tegnap lepörgött a mr robot 3. Évada is. Ha jól emlékszem itt szinte mindenki az első évadot ajánlotta, a többit nem.
Nos, szerintem az volt a leggyengébb :) Úgy alapvetően rendben volt nagyon ez a sori. A befejezés harmatossabra sikerült mint vártam, de sokat ez nem von le sz értékéből. Nem a befejezésért néztem.
Mekee írta:Én végig szerettem az egészet, várós az utolsó is, kíváncsi leszek hogyan zárják le. Szóval jóazez, épp a minap jött szóba a kína-trump-huawei tengelyre reflektálva, hát érdekes...
Micsu írta:igen, a gyorsan változó piacokat nehéz összehasonlítani, változnak a szereplők, törvények etc, de az biztos hogy én nem esek hasra egy olyan adattól ami 20 éve is kb ugyanannyi volt. A konzol piac a gamer piac része (az már a konzolgyártók feladata hogy mennyit csípnek ki belőle), az meg biztos hogy nagyobb mint 20 éve, nem hiszem hogy bizonygatni kéne, de biztos pár google kattintással utánajársz
Hazudsz! Régen minden ATOM 60 fps volt! Kivéve, ha 50. Mert ott volt a nagyszerű lehetőség, hohy választhass az NTSC vagy a PAL között! Hol van ez már?!Moby írta:Na figy. Szerintem maradjunk abban, hogy ma a konzolpiac akkora, amekkorát lefed a 3 nagy konzolgyártó. Nincs az a google, ami ettől többet el tud mondani.
Nem esel hasra attól, hogy ugyanakkora tudott maradni a konzolpiac úgy, hogy pontosan ugyanazt kínálja 20 éve???
Berakomalemeztjátszok. Ezt tudta húsz éve. Meg ma is. Minden más próbálkozás meg behalt a picsába. 20 év alatt trendek változnak, stb.
Ha pedig valaminek itt örülni kellene, az ez. Legalábbis mindig azért sírtok, hogy régenmindenjobbvót. Ma meg úgy tűnik, hogy a konzol ma úgy tud sikeres lenni, ha úgy csinálja, ahogy régen. És sikeres tud lenni. Szerintem ez gecijó.
FF15 rajta van a wish listemen. Eléggé tartok tőle, hogy gáz lesz, de meg kell majd próbálnom (pár EUR-ért).Necro írta:Ez szerintem még játszható most is (de nekem se volt még meg), viszont kb. másfél hónapja megvettem az FFXV-t (behypeolt a VII Remake) és hát az akkora geciszar moslék a világ legszarabb, legértelmetlenebb harcrendszerével hogy ezerszer inkább a Chrono Cross bármikor.
Ravasz trükk, feltételezem, így csinálsz kedvet magadnak a Doomhoz.aabyssx írta:FF15 rajta van a wish listemen. Eléggé tartok tőle, hogy gáz lesz, de meg kell majd próbálnom (pár EUR-ért).
Hát, nem sok racionalitás volt abban a vásárlásban sem, az biztos.Zóanagyvarázsló írta:Ravasz trükk, feltételezem, így csinálsz kedvet magadnak a Doomhoz.
20 éve persze, aztóta messze nem.Moby írta:Berakomalemeztjátszok. Ezt tudta húsz éve. Meg ma is.
Nyugi, a pécévásárlás óta mindenki tudja, hogy fakeaccount. Egyszer majd elmesélhetnéd ki vagy igazából.aabyssx írta:Hát, nem sok racionalitás volt abban a vásárlásban sem, az biztos.
benőmenő írta:20 éve persze, aztóta messze nem.phpBB [media]
A ps4 sem plug and play. Rohadtul nem. Lehet nem 15x installál, de ezt kompenzálja a nagy fájlméret.Moby írta:Benő ez 10 éve nem 20, és nem ma :D
Vagy térjünk vissza megint arra a beszélgetésre, amiben halálba szopatjátok magatokat gecifoltos, dunából kihúzott ps3-akkal?
Kérlek meséld el nekem mi az ami, és mi nem az, azok alapján, hogy sem 20 éve sem ma nem vagy érintett benne :Dbenőmenő írta:A ps4 sem plug and play. Rohadtul nem. Lehet nem 15x installál, de ezt kompenzálja a nagy fájlméret.
Firmware, install, patch, kitapasztalni melyik graf opció kevésbé fakéz pozitív != Beteszem a lemezt és játszok.
Szerencsére ma már van Day1patch. Mondjuk kártyásban nem találom sehol.Moby írta:Igen 20 éve még konzolon nem létezett patch. Ha valami fosul jött ki, az is maradt. Örökre. Sírjuk hát vissza eme értékes fícsört is :D Régenmindenjobbvót :(
Egyébként mi volt az, ami rászorult volna régen patchelésre konzolon? (Inkább teljesítményproblémákról tudok, mint glitchekről, gamebreaking bugokról.) Érdekelne, mert erről ritkán esik szó, nekem meg még annyi tapasztalatom sincs ezzel, mint Benőnek a PS2-vel. PC-ről vagy akár C64-ről is könnyebben tudok mondani bugos förtelmeket, mint azokban érintett.Moby írta:/Igen 20 éve még konzolon nem létezett patch. Ha valami fosul jött ki, az is maradt. Örökre. Sírjuk hát vissza eme értékes fícsört is :D Régenmindenjobbvót :(
Zóanagyvarázsló írta:Egyébként mi volt az, ami rászorult volna régen patchelésre konzolon? (Inkább teljesítményproblémákról tudok, mint glitchekről, gamebreaking bugokról.) Érdekelne, mert erről ritkán esik szó, nekem meg még annyi tapasztalatom sincs ezzel, mint Benőnek a PS2-vel. PC-ről vagy akár C64-ről is könnyebben tudok mondani bugos förtelmeket, mint azokban érintett.
Na igen, és PC-n erre még jöttek régen a honosítások okozta gondok kérdései, így azért is kellett guglizni, tapasztalatokat cserélni utólag, hogy mely bugokat csináltam én, de jellemzően a fejlesztők nyertek, nem az análkóla.Moby írta:Erre az én emlékezetem már kevéd, én is az internetet hívnám segítségül, azt meg elkezelgetitek nélkülem is
Másrészt azért sem releváns az emlékezetem, mert abban a világban warezban toltunk szinte mindent. Az isten tudja mi minden volt annak köszönhető.
Zóanagyvarázsló írta:Na igen, és PC-n erre még jöttek régen a honosítások okozta gondok kérdései, így azért is kellett guglizni, tapasztalatokat cserélni utólag, hogy mely bugokat csináltam én, de jellemzően a fejlesztők nyertek, nem az análkóla.
Az a baj viszont, hogy guglizva leginká spoileres tapasztalatokkal találkozik az ember, nehéz átfogó képet találni a probléma mértékéről. Ahogy azt sem tudom, hogy számotokra mennyire volt jelentős, hogyan éltétek meg. Illetve Aaby korábbi interpretációja alapján régen szinte minden tökéletes volt.
ps3 ha netre volt kotve tolta a patchet kerdezes nelkulMoby írta:Mondjuk ezt sose értettem. Ha nem akarsz peccselni nem peccselsz. PS4-en nem kötelező patchelni. Elindítható a játék anélkül is(ésha mégis akarod megcsinálja amíg alszol). Biztos te is tudnád...ha tudnád hogy gurult össze az a 100 millió gép, hogy mondjuk...tudomisén...1 nálad lenne a száz misiből :)
/Mondjuk mamár erre nincs is racionális érv. Mindjárt itt a ps5. Ami ps4 is lesz. Érdemesebb lesz már abba a 100 misibe beletartozni :)
Épp ezért nagy szerencse, hogy a ps4-ből adták el rekordidő alatt a százmisit, és nem a ps3-ból :)Micsu írta:ps3 ha netre volt kotve tolta a patchet kerdezes nelkul
Mondjuk ennek van egy olyan éle is, hogy ennek hála szarhatnak a megjelenésre, hogy mi kerül aranylemezre, mer jön a day0, day1, day2135522 patch ugyis, azt@n mindenki megnyugodik. Ahogyan fődarabóva!! Se vótak. (vagy legalábbis ezekre illik így emlékezni, nehéz lenne eht pontosan megitélni már)Moby írta:/Igen 20 éve még konzolon nem létezett patch. Ha valami fosul jött ki, az is maradt. Örökre. Sírjuk hát vissza eme értékes fícsört is :D Régenmindenjobbvót :(
Igen, ez ami nekem is hiányzik, hogy kész volt a gém. PCn legalábbis, konzolom csak pár éve van.Mekee írta:Ahogyan fődarabóva!! Se vótak.
Igen, van ilyen vetülete is, de én mamár ilyen feltételekbe csak nehezen kényszeríteném bele a stúdiókat. Egész más mamár a publikum elvárása, és a technikailag megengedő környezet ellenére is kibaszottul toxikus munkahellyé vált a játékkészítés a stúdiók nagyrészénél. Ebben hátraarcot nem csak a készítöknek, hanem minden érintett félnek nyomni kéne, de egy lehetőség megvonása csak a stúdiókat kényszerítené.Mekee írta:Mondjuk ennek van egy olyan éle is, hogy ennek hála szarhatnak a megjelenésre, hogy mi kerül aranylemezre, mer jön a day0, day1, day2135522 patch ugyis, azt@n mindenki megnyugodik. Ahogyan fődarabóva!! Se vótak. (vagy legalábbis ezekre illik így emlékezni, nehéz lenne eht pontosan megitélni már)
Nekem a képen látható dobozok és poszterek egy jelentős része megvolt mielőtt elkezdtem felszámolni a porfogó gyűjteményt. :)Micsu írta:így van ebből kb minden igaz, a poszterek, magazin, rendetlenség, chipseket + üdítőt hiányolom a képről nameg eredeti játékok helyett írott lemezek
DanielT írta:Good times... és részesei voltunk!
mintha nulla tárgy fizika lenne benneeje75 írta:Moby, jobban vagy? Le ne add nekem a szerelést, gyógyulj meg..... Szét akarom ebben kenni a szádat....
Hápersze...ez egy COD...Kandurex írta:mintha nulla tárgy fizika lenne benne
Ja! Tök jól, köszi! És már itthon (megint). Játékról egyelőre csak álmodozom. Képtelen vagyok rá. 6 hét alatt leugrott rólam 25 kiló, rettenetesen lenullázta az energiaszintem. Átváltott a rencer cscsemőüzemmódba. Csak alszom, meg felkelek enni, kicsit mozgok, elfáradok, alszom megint. Ma majdnem egész nap ébren voltam, de már kb úgy érzem magam, mintha hajnal 4 lenne :Deje75 írta:Moby, jobban vagy? Le ne add nekem a szerelést, gyógyulj meg..... Szét akarom ebben kenni a szádat....
Az xboxos ultimate, mindeningyen akcióból ez volt az egyetlen cím, amit a zistennek nem tudtam rábeszélni, hogy ne a c:-re települjön már. Szerencsére csak 7 giga. Még nem néztem bele, de ezzel a szívózással nálam a nulladik pillanatban majdnem elrúgta a pöttyöst.Moby írta:Vettem ma egy everspace-t GMG-n valami 4 fontért.
/köpeje75 írta:Lehet köpködni, de ez eddig nekem rohadtul bejön... Lehet, hogy 10 év után megjelenik egy COD, ami jó lesz??
[video]ugyanazaszar10eve.avi[/video]
eje75 írta:Lehet köpködni, de ez eddig nekem rohadtul bejön... Lehet, hogy 10 év után megjelenik egy COD, ami jó lesz??phpBB [media]
Micsu írta:fallout_in_space.avi
Várós
Nyoka-ig jutottam. mi ez a retek? No Man's Sky-ba ganyoltak valami rpg-t?Micsu írta:Várós
neked nem tökmind1, úgyse játszol, kivéve azt a 2 yoshi vs mario játékot évente ;)SlickAdam írta:Nyoka-ig jutottam. mi ez a retek? No Man's Sky-ba ganyoltak valami rpg-t?
attol meg szar es ezek szerint szarevö vagy.Micsu írta:neked nem tökmind1, úgyse játszol, kivéve azt a 2 yoshi vs mario játékot évente ;)
Jah.Moby írta:Egész jónak tűnő játékok gyártódnak a kínai piacra a sonynál-sonyra Remélem jönnek nyugatra is.
pedig genyóra nem világos mitől lett ez most jó...ennyit bármelyik BF is tud, vagy lemaradtam valami jóságról?Moby írta:Nekem is tetszik
Televan a világ most gecijó realisztkus shooterrel.. keméynek, mint a vasúti színszög, de rohadtul élvezetesek... onnan tudom, hogy mind ittfigyel a gépemen, tolom őket nap mint nap.... nem jó... jön egy könnyed, gyors, fun shooter, amin le lehet vezetni a feszültséget, és még jól is néz ki: nem jó... hát mivel akarsz Te játszani? Pinball-al? Wait.....deep írta:/köp
Nem lett jó feltétlenül,legalábbis nem mindenkinek: nekem rohadtul bejön, ennyi. Nézem, és azonnal vissza jönnek a MW2 emlékek: egy sima, gyors, agresszív, jól kinéző shooter. Persze lehet, hogy csak nekem tetszik. Úgy tűnik kihaltak az FPS játékok, és eltűntek a gémerek is... Ma már mindenki csak flipperrel, meg 8 éves gyerekeknek való Mario V.xxx-el játszik 7 colon, miközben az uborkás limonádéját szürcsölgeti, és azt várja mikor tölt már le a japán pedofil manga pornóról fordított "élet" szimulátora.... De ezzel nekem semmi bajom:Kandurex írta:pedig genyóra nem világos mitől lett ez most jó...ennyit bármelyik BF is tud, vagy lemaradtam valami jóságról?
(csak a fos multi szemszögből)
Így, hogy azokat sem ismered, szerintem érthető, hogy genyóra nem világos :) Engem sem fognak már meg a multik, de egy ilyen nem túlgondolt, viszonylag egyszerű, de modern fegyvereket használó ""könnyed*""" shúterre vevő vagyok. De közben nem annyira modern, hogy falonfutás, meg csiribirizabszalma legyen belőle. Az elmúlt évek shúterei kibaszottul szélsőségesek voltak: vagy az ultrafuturisztikus, vagy WW valamelyik. A kettő közé lófasz nem jött, vagy ha igen, az nekem már bonyás volt.Kandurex írta:pedig genyóra nem világos mitől lett ez most jó...ennyit bármelyik BF is tud, vagy lemaradtam valami jóságról?
(csak a fos multi szemszögből)
Látom tolod a portolást te is switchre. Fúj, fúj, de azé’ élni kell vmiből, mi? :)deep írta:/köp
ketlem h egy designer portolna barmit is de majd kijavit deepBotond írta:Látom tolod a portolást te is switchre. Fúj, fúj, de azé’ élni kell vmiből, mi? :)
Szerencsére kevés dolgom volt vele, és minden pillanatát gyűlöltem, elhiheted.Botond írta:Látom tolod a portolást te is switchre. Fúj, fúj, de azé’ élni kell vmiből, mi? :)
Új játékmódhoz kellett átalakításokat végeznem, meg balanszolni.Micsu írta:ketlem h egy designer portolna barmit is de majd kijavit deep
a másodikba belecsúszott ~ezer óra, azóta nem érzem, h bárhova is fejlődtek ezek a cuccokMoby írta:Így, hogy azokat sem ismered..
Mégis szinte csak ilyen témában kommentelszKandurex írta:a másodikba belecsúszott ~ezer óra, azóta nem érzem, h bárhova is fejlődtek ezek a cuccok
Egyébként heti 4-5 órát aktivan CS-zek....az igaz, h 1.6-alMoby írta:Mégis szinte csak ilyen témában kommentelsz
Te ilyen látens multikedvelő vagy, aki 15 éve beleragadt a tagadás fázisába :D
Aljas rágalom, én egy hete elindítottam a Kingdom Come-ot, és ment egy teljes órát! Pörög nálam a gaming!eje75 írta:Nem lett jó feltétlenül,legalábbis nem mindenkinek: nekem rohadtul bejön, ennyi. Nézem, és azonnal vissza jönnek a MW2 emlékek: egy sima, gyors, agresszív, jól kinéző shooter. Persze lehet, hogy csak nekem tetszik. Úgy tűnik kihaltak az FPS játékok, és eltűntek a gémerek is... Ma már mindenki csak flipperrel, meg 8 éves gyerekeknek való Mario V.xxx-el játszik 7 colon, miközben az uborkás limonádéját szürcsölgeti, és azt várja mikor tölt már le a japán pedofil manga pornóról fordított "élet" szimulátora.... De ezzel nekem semmi bajom:Spoiler