Nekem az annyira nem tetszett.benőmenő írta:Nekem is az volt a bajom, hogy kb. 3 filmet vágtak egymásra és míg az eleje lassú, a vége meg már határozottan kapkodós. Jó volt, de az Infinity warnál nem lett jobb.
A PC-s játékoknak leáldozott
Mondjuk én inkább azt nem értem, hol volt az a pont egy marvel-szuperhősök tengelyen elhelyezett posztban, amelyiknél megszólítva érezted magad?DanielT írta:Próbálkozom a matekkal, de ha több rakás szart szorzok sokkal, abból csak még több, esetleg nagyobb rakás szar lesz. Nem vagyok meggyőzve!
Csak megragadtam az alkalmat egy kis szuperhősös genny gyűlölködésre.Moby írta:Mondjuk én inkább azt nem értem, hol volt az a pont egy marvel-szuperhősök tengelyen elhelyezett posztban, amelyiknél megszólítva érezted magad?
Kivételesen a te lobogód alatt vonulok a harcba! Régen ezeket ‘b’ kategóriás filmeknek hívtak, a bosszúállók4 az a korunk amerikai ninja4-e. Nem egy rambo3, ami egy hajszállal már magasabb szint, de azért nem is homepornó, hanem vhol a kettő között. A végtelen háború és a végjáték csak azért nem a legeslegalja ezek között is, mert azért a deadpool1-2t sikerült kihozni a témában, és azokat azért megugrották, de ennyi. :DDanielT írta:Próbálkozom a matekkal, de ha több rakás szart szorzok sokkal, abból csak még több, esetleg nagyobb rakás szar lesz. Nem vagyok meggyőzve!
Énse szerettem kb egyiketse, ironmanek kb jók, elmentek, a többire nem is emlékszem, avengersekre se, az infinity war viszont bejött, nem pont ugyanarra a sablon forgatókönyvre épült, mint mindegyik másik, ahol a helyszínek, nevek ki vannak pontozva, és beleillesztik az épp aktuálisakat. Eztis várom, no mondjuk mozijegyet nem adtam volna egyikért sem, azért annyira nem csigáz fel és nem várom, otthonra épp jólesz egyszer.Botond írta:Kivételesen a te lobogód alatt vonulok a harcba! Régen ezeket ‘b’ kategóriás filmeknek hívtak, a bosszúállók4 az a korunk amerikai ninja4-e. Nem egy rambo3, ami egy hajszállal már magasabb szint, de azért nem is homepornó, hanem vhol a kettő között. A végtelen háború és a végjáték csak azért nem a legeslegalja ezek között is, mert azért a deadpool1-2t sikerült kihozni a témában, és azokat azért megugrották, de ennyi. :D
Üdv Leáld topik!
Már legalább öt éve olvaslak titeket lurkerként, még bőven az SG-s időkben is (hogy miért, arra mondjuk nem biztos, hogy tudnék válaszolni :D), de eddig lusta voltam regisztrálni, inkább a fórumokat olvasó típus vagyok, mint írkáló.
De most van egy téma amiben van friss tapasztalatom, úgyhogy gondoltam leírom, hátha segít Moby-nak, hogy mégis van itt valaki aki látott már ilyet :)
Hosszas mérlegelés után csütörtökön vettem egy említett Philips 436M6VBPAB monitort. Eddig egy tavalyi 65 collos VA paneles Philips tévéről játszottam (igen, sokakkal ellentétben nekem bejönnek a Philips cuccai, az ambilight parasztvakítás is nagyon).
De hiába a nagy tévé, a 3 méterre lévő kanapéről nekem így is kicsit kicsi volt játékhoz, így mindig odaültem elé másfél-két méterre, úgy volt a tuti. De elegem lett abból, hogy állandóan rendezkedni kellett emiatt, ezért kerestem egy nagy monitort.
Méghozzá olyat ami 16:9-es, VA paneles, normális HDR-es, freesynces, alacsony input lagos, jó kontraszttal és feketével rendelkezik.
És tényleg az a helyzet amit Moby írt, ilyen igényekkel, játékra ez az egyetlen értelmes választás van, az ennél jobbak vagy sokkal kisebbek, vagy sokkal drágábbak, vagy leginkább mindkettő.
Ezt a két review-t olvastam el sokszor, mindkettő nagyon részletes és kb azt kaptam amit leírtak, túl sok meglepetés nem ért.
https://pcmonitors.info/reviews/philips-436m6vbpab/
https://www.tftcentral.co.uk/reviews/philips_436m6vbpab.htm
De amit én tapasztaltam:
- marha nagy desktopra: ez első nap eléggé zavart, de mára már simán hozzászoktam. azért nem akkora mint a 65-ös tévé másfél méterről de a 27-es eddiginél meg sokkal nagyobb szóval kellemes kompromisszum
- színek iszonyat jók, szinte lemásznak a képernyőről (van sRGB emuláció mód is hozzá, de használhatatlan mert ott nem lehet a fényerőt állítani - nekem mondjuk ez nem kell, szóval nem zavar)
- enyhe glossy bevonat, nagyon nem tükröződik, de a színeknek meg a kontrasztnak is jót tesz szerintem
- fényerő brutál: netezéshez le kell venni kb 10%-ra a brightnesst, különben kiégeti a retinámat SDR módban is
- kontraszt és fekete nagyon jók: 30-as fényerőn van most nálam, azon is, de azalatt különösen remekek a feketék, előző IPS fosszürke "feketéjével" összehasonlíthatatlan
- HDR: csak pécén próbáltam eddig, a PS4-et lusta voltam még átköltöztetni a TV mellől. a szokásos PC HDR beállítási szívásokon túljutva eddig nagyon tetszik, de ezt még több játékkal, meg a PS-sel is tesztelnem kell még majd. igaz, hogy csak 32 local dimming zóna van, de azok jól működnek, így a fekete fekete, a csúcsfényerő meg tényleg brutál
- betekintési szög azért lehetne jobb, ha nagyon közel ül az ember kicsit színeződnek a sarkok, de nem vészes, nem kell belemászni
- VA panelre állítólag jellemző az utánhúzás, én ezt nem tapasztalom, pedig be sem kapcsoltam az ennek gyorsítására vonatkozó beállítást
- input lag is teljesen jó. én mondjuk 99,9%-ban single játékokra vettem, arra tökéletes
- Freesync simán működik NVidiával, bár csak egy-két játéknál néztem eddig. a letölthető pendulum G-Snyc demóval is jól megy
- subpixel layout BGR, nem RGB mint a legtöbb monitornál: ez volt az egyik nagyobb negatívum a review-kban amitől tartottam, az oprendszer betűrenderelésébe tud bekavarni állítólag. de a cleartype-on állítva kicsit szerintem egyáltalán nem zavaró, szinte észre sem vehető többnyire
- static dithering: a másik hiba. arról van szó, hogy a színek egy jó részét furán rendereli a monitor, emiatt közelről úgy néznek ki az ilyen részek mint kb egy nyomtatott újság. ettől tartottam a legjobban és ez az elején tényleg nagyon zavart is, közelről nézve elég gáz. de kb 80 centire ülve a képernyőtől már alig látszik, egy méterre meg már egyáltalán nem szerencsére. Így néz ki nagyon közelről: https://pcmonitors.info/wp-content/uploads/2018/05/436M6-zoomed-in.jpg
- megvilágítás egyenletessége jobb mint számítottam, a tesztekben rosszabbnak tűnt, ezzel sincs gond
- most hogy ezt írom, a fehér háttéren vettem észre hogy van két pixelhibám, csessze meg... szerencsére vettem hozzá pixelhiba garanciát is, de ha meg cseréltetem lehet az új panel nem lesz ilyen bevilágításmentes, fuck...
Szóval én összességében nagyon ajánlom szerintem hasonló monitor nincs a piacon hasonló áron. A static dithering nem szép, de ekkora képernyőnél úgysem lehet 60 centire ülni, szóval nem akkora gond. HDR, színek és a kontraszt szuper. Multi FPS-hez szerintem mindenképp túl nagy, de single játékhoz amire nekem kell szuper. Akinek multira kell, az inkább valami kisebb 144 Hz-es ultrawide-ot vegyen talán.
Hát ennyi, rövidke első hozzászólás lett :D Ha van még kérdés szívesen válaszolok.
És elnézést ha valakit zavart :D

JamesJaspers írta:Üdv Leáld topik!
Emmá döfi! És hogy volt értelme rákérdeznem! :D
Holnap ennek a dithering dolognak utánanézek részletesen. Köszi, sokat segítettél!
Másrészt meg gyere sűrűbben közénk aktívan, ez kivénhedt, régenjobbvoltozó, crtbambuló életunt bandába nagyon kéne már a vérfrissítés :)
A marha nagy desktopra: én régóta ekkora méreten nyomom, először én sem tudtam nagyon vele mit kezdeni, aztán rájöttem, hogy a windowsnak vannak olyan funkciói, amiket korábban sosem használtam, de nagy monitoron rendkívül hasznos: windows snap assist. Windows key + balranyíl, windows key + jobbranyíl, jobbrafelnyíl, stb. 1-2 gombnyomással be lehet rendezni 4 monitor méretű monitorra.
A kisertes hatalmas, de legyen eleg annyi, hogy
Spoiler
Been there, dont that én is.insp írta:A kisertes hatalmas, de legyen eleg annyi, hogySpoiler
Üdv!JamesJaspers írta:Üdv Leáld topik!
Ja és: Megnéztem...
Hát ez nem volt gyenge beköszönő poszt!JamesJaspers írta:Üdv Leáld topik!
Jöhet a többi!
Én is elkezdtem nézni, de indulnom kellett, gondoltam kivételesen nem kések annyit miatta, majd befejezem bent.
Erre a ház előtt lomtalanításban mit látok meg... Egy Trinitron 21-es Tv-t. Úgyhogy mégis elkéstem a mentőakció miatt. :DD
Még nem tudom, hogy működik -e, az délután fog kiderülni.
Így jelenleg 3 db CRT, 2 db plazma tv lakik nálam. Közelít az ideálishoz. :D

Te kukazos kohany
Elég furán éreztem magam közben. :DDDDDMicsu írta:Te kukazos kohany
van benne vmi, de mikor nezed hajnalban hetrol hetre a goz reszeket nincs ilyen erzesed? :)Botond írta:Kivételesen a te lobogód alatt vonulok a harcba! Régen ezeket ‘b’ kategóriás filmeknek hívtak, a bosszúállók4 az a korunk amerikai ninja4-e. Nem egy rambo3, ami egy hajszállal már magasabb szint, de azért nem is homepornó, hanem vhol a kettő között. A végtelen háború és a végjáték csak azért nem a legeslegalja ezek között is, mert azért a deadpool1-2t sikerült kihozni a témában, és azokat azért megugrották, de ennyi. :D
Szegény tv megy vissza az utcára. :( 60hz módban nem lehet állítani a szervíz menü paramétereit. Micsoda okádék bullshit ez, te jó ég.
Vittél haza vele pár ágyipoloskát is? Vagy 1000db-ot abból is?DanielT írta:Én is elkezdtem nézni, de indulnom kellett, gondoltam kivételesen nem kések annyit miatta, majd befejezem bent.
Erre a ház előtt lomtalanításban mit látok meg... Egy Trinitron 21-es Tv-t. Úgyhogy mégis elkéstem a mentőakció miatt. :DD
Még nem tudom, hogy működik -e, az délután fog kiderülni.
Így jelenleg 3 db CRT, 2 db plazma tv lakik nálam. Közelít az ideálishoz. :DSpoiler
Egy darab ismeretlen bogarat láttam ma, de elpusztítottam. :DMoby írta:Vittél haza vele pár ágyipoloskát is? Vagy 1000db-ot abból is?
Na b.meg ma hogy jártam vettem a Vaterán egy régi Sony Tv-t lehoztam a lépcsőn, egy pillanatra visszafordultam, hogy bezárjam a kaput, és mire visszanéztem egy csóka már gumipókozta is fel a csotrogány robogójára... kiabáltam, még a cipőmet is utána dobtam, de elhajtott vele a picsába... micsoda világot élünk, egy pillanatra se lehet elfordulni, valami mindjárt trombitának nézi a cuccunkat...
Igyekszem, bár a magam 37 évével én sem az igazán kicsattanó, friss energiákat képviselem, szintén elég régi motoros vagyok már a szakmábanMoby írta:Másrészt meg gyere sűrűbben közénk aktívan, ez kivénhedt, régenjobbvoltozó, crtbambuló életunt bandába nagyon kéne már a vérfrissítés :)
De ki még nem égtem, legalábbis nem teljesen. Bár néha úgy érzem ez már az a kor mikor jobb olvasni róla, mint csinálni
buckingham palotaban laksz?eje75 írta:Na b.meg ma hogy jártam vettem a Vaterán egy régi Sony Tv-t lehoztam a lépcsőn, egy pillanatra visszafordultam, hogy bezárjam a kaput, és mire visszanéztem egy csóka már gumipókozta is fel a csotrogány robogójára... kiabáltam, még a cipőmet is utána dobtam, de elhajtott vele a picsába... micsoda világot élünk, egy pillanatra se lehet elfordulni, valami mindjárt trombitának nézi a cuccunkat...
Arrafelé sok tv-t lopnak az utcáról? Vagy ott szoktak papuccsal dobálózni az utcán, vagy miből jött pont ez a megfejtés?!SlickAdam írta:buckingham palotaban laksz?
egy egyszerü kapu-bezaras alatt elvittek a vasat. kurva messze volt a kapu gondolom EBotond írta:Arrafelé sok tv-t lopnak az utcáról? Vagy ott szoktak papuccsal dobálózni az utcán, vagy miből jött pont ez a megfejtés?!
LOL, micsoda plot-hole-t fedeztél fel az engem bemocskolni kísérelt KAMU sztoriban.. Köszi!SlickAdam írta:egy egyszerü kapu-bezaras alatt elvittek a vasat. kurva messze volt a kapu gondolom E
Slick most ezt komolyan megetted E?
Mit?Micsu írta:Slick most ezt komolyan megetted E?
Mi a jó isten van veled? Minden oké arrafelé?SlickAdam írta:egy egyszerü kapu-bezaras alatt elvittek a vasat. kurva messze volt a kapu gondolom E
Figy, amíg egy monitorról képes vagy komplett novellát rittyenteni, addig nincs baj :D Nézd meg micsut, már a szavakat is lusta kiírni, biztos egyszerűbb ilyenek beírni, hogy "vlt", de ha elérsz erre a szintre, akkor én fogok küldetni papért!JamesJaspers írta:De ki még nem égtem, legalábbis nem teljesen. Bár néha úgy érzem ez már az a kor mikor jobb olvasni róla, mint csinálni
Szerintem már csak a német humort érti.Moby írta:Mi a jó isten van veled? Minden oké arrafelé?
SlickAdam írta:buckingham palotaban laksz?
Spoiler
ennyi amatört... E
Jóvan rájzenlogós csíra, ne dühöngjé. Kiengesztellek hírrel: a kukásgépből mára egy csavar sem maradt már. Kicsaptam a 3770-et, meg a ddr3-akat, betettem egy 2600X-et, amíg meggyönnek a háromezresek, aztán kiderül a miújság. Max marad benne. Megint rájzennel futok, muhaha (matricám már nincs sajna).
Mondjuk nemtudom minek. Jövőhéten lemegy az utolsó GoT, aztán leolthatják a napot is, nem lesz már értelme semminekse!
Nem jön már semmi Sony-exkluzív, hogy a világ legjobb szórakozása legyen?Moby írta:Mondjuk nemtudom minek. Jövőhéten lemegy az utolsó GoT, aztán leolthatják a napot is, nem lesz már értelme semminekse!
Epik fordulat! Rád kéne kötni egy generátort, függetlenek lehetnénk Pakstól is.Moby írta:Jóvan rájzenlogós csíra, ne dühöngjé. Kiengesztellek hírrel: a kukásgépből mára egy csavar sem maradt már. Kicsaptam a 3770-et, meg a ddr3-akat, betettem egy 2600X-et, amíg meggyönnek a háromezresek, aztán kiderül a miújság. Max marad benne. Megint rájzennel futok, muhaha (matricám már nincs sajna).
Fogalmam sincs. Üres a sonynaptár :(Zóanagyvarázsló írta:Nem jön már semmi Sony-exkluzív, hogy a világ legjobb szórakozása legyen?
Már mindenkinek van valami AMD alkatrésze, kivéve persze egy embert... :D
Majd az E3 megtölti!Moby írta:Fogalmam sincs. Üres a sonynaptár :(
Spoiler
Ahol kint se lesz a sony. Ja.DanielT írta:Majd az E3 megtölti!Spoiler
Benne van a konfigajánlóban!E! (meg olyan tetűolcsó, hogy kb egyetlen értelmes valami, 50-ért vettem a procit, 17-ér lapot alá LOL). Elvileg belemegy a háromezres, ha lesz, és lesz értelme megvenni. Használt 8700-eket nézegettem, de 70 alatt nincs. NON-k. 9900-ról lebeszéltetek. Gazdasági alapon meg maradt ez. A fiókkonfiggal meg nyüszögöt pár dolog, meg akartam má valami, unatkozok, nem fekszik semmilyen játék, ilyenkor hardverbaszkura van :DDanielT írta:Epik fordulat! Rád kéne kötni egy generátort, függetlenek lehetnénk Pakstól is.
Tudok egy jó eladó CRT-t. :D Nekem már nem fér, de szívesen leadom a drótot.Moby írta:Benne van a konfigajánlóban!E! (meg olyan tetűolcsó, hogy kb egyetlen értelmes valami, 50-ért vettem a procit, 17-ér lapot alá LOL). Elvileg belemegy a háromezres, ha lesz, és lesz értelme megvenni. Használt 8700-eket nézegettem, de 70 alatt nincs. NON-k. 9900-ról lebeszéltetek. Gazdasági alapon meg maradt ez. A fiókkonfiggal meg nyüszögöt pár dolog, meg akartam má valami, unatkozok, nem fekszik semmilyen játék, ilyen hardverbaszkura van :D
Nem hurcolok haza se ágyipoloskát, se uránizotópot. Nekem gyerekeim vannak!DanielT írta:Tudok egy jó eladó CRT-t. :D Nekem már nem fér, de szívesen leadom a drótot.
Úgy tűnik a hírekből, hogy ez a Rage 2 nem lett valami átütő siker, csak amolyan korrekt fajta. De nem lehet minden Days Gone szint!
Ja, uránizotópról jut eszembe: megnéztem ezt a csernobil izét. Nekem bejött. Engem nem zavart, hogy nem oroszul vartyognak. Verték azt belém vagy nyolc éven keresztül, aztán faszra se emlékszek belőle, csak arra, hogy nyiktonyetaszusztvujet. Ennyi tudással meg simán rámrobban egy reaktor a faszba. Meg így utólag meg mindig para, ahányszor előkerül. Jó volt az a boldog tudatlanság. Kb semmi sem érdekelt, csak a c64, meg hogy jön a forma1.
Szádatbefogod, ott fogsz nyüszíteni a sarokban, ahogy a szakállasgyereknél!DanielT írta:Úgy tűnik a hírekből, hogy ez a Rage 2 nem lett valami átütő siker, csak amolyan korrekt fajta. De nem lehet minden Days Gone szint!
Meg csak így idevetem, már nincs értelme számolgatni sem, csak hogy a megsemmisítő csapást is lehessen tovább fokozni.
GTAV. 110.
Millió.
Darab.
Eladva.
Ez kész bazdmeg.(mondjuk néggyel én is hozzájárultam: ps3, pc, xbox, ps4).
GTAV. 110.
Millió.
Darab.
Eladva.
Ez kész bazdmeg.(mondjuk néggyel én is hozzájárultam: ps3, pc, xbox, ps4).
kettőt :PDanielT írta:Már mindenkinek van valami AMD alkatrésze, kivéve persze egy embert... :D
jaja én is most néztem meg, bitang hangulata vanMoby írta:Ja, uránizotópról jut eszembe: megnéztem ezt a csernobil izét. Nekem bejött. Engem nem zavart, hogy nem oroszul vartyognak. Verték azt belém vagy nyolc éven keresztül, aztán faszra se emlékszek belőle, csak arra, hogy nyiktonyetaszusztvujet. Ennyi tudással meg simán rámrobban egy reaktor a faszba. Meg így utólag meg mindig para, ahányszor előkerül. Jó volt az a boldog tudatlanság. Kb semmi sem érdekelt, csak a c64, meg hogy jön a forma1.
Nekem sincs, legalábbis tudtommal se az x360, se a switch nem tartalmaz amd alkatrészt, a PC-mben meg tuti nincs, az ipad meg pláne nem. Több platform nincs itthon. :)Micsu írta:kettőt :P
Perpillanat nekem sincs AMD-s cuccom, mert azokat száműztem az ősök kuka konfigjába. Sőt az egész lakásban csak a szobatárs laptopjában van AMD GPU, de az is halott.Micsu írta:kettőt :P
Nyilván ez változni fog, ha nem cseszik el nagyon a 3??? Ryzeneket.
suhan E? engem jol kiszolgal.Moby írta:Jóvan rájzenlogós csíra, ne dühöngjé. Kiengesztellek hírrel: ... betettem egy 2600X-et, ...
Még nem méricskéltem. Elindítottam a mafia3-at, ami úgy szaggatott vezetés közben a kukáskonfiggal mint a szar, na az most megy 60-al, mint a picsa. Mást nem néztem. Inkább azon lepődtem meg, hogy mennyire kakamentes volt az átállás. Régi ki, új be, win bebútolt, és ennyi. Minden hw, minden sw azonnal tökéletesen működött. Kivéve afterburner, abba valahogy nagyon belerágta magát a 8 mag, még a beállításfilet is törölnöm kellett, hogy lássa mindet :)SlickAdam írta:suhan E? engem jol kiszolgal.
DanielT írta:Úgy tűnik a hírekből, hogy ez a Rage 2 nem lett valami átütő siker, csak amolyan korrekt fajta. De nem lehet minden Days Gone szint!
Viragboltban van mar.
A gunplay + a zene tetszeni fog, a Quake 2-t idezi -tehat a lenyeg rendben van.
A tobbi resze felejtos.
Én tökre bírnám a Rage 2-t, (kurva sokszor megnéztem a trailereket) de a képi világot nem bírom feldolgozni.
Zavar a pink? Hm. Fura. Attól függ hol van azNecro írta:Én tökre bírnám a Rage 2-t, (kurva sokszor megnéztem a trailereket) de a képi világot nem bírom feldolgozni.
Ja, lentebb kell vinni az elvárásaimat és majd jó lesz egyszer, ha hangulatom lesz saját szemszögből lőni a képernyőn.insp írta:Viragboltban van mar.
A gunplay + a zene tetszeni fog, a Quake 2-t idezi -tehat a lenyeg rendben van.
A tobbi resze felejtos.
Tegnap megnéztem a virágbolti A Plague Tale-t. Megnéztem, és meg van nézve. Semmi egyebet nem tudok róla elmondani. Biztosjó.
Csapd ki CRT-re. Az majd megcsinázza a kedvet!DanielT írta:Ja, lentebb kell vinni az elvárásaimat és majd jó lesz egyszer, ha hangulatom lesz saját szemszögből lőni a képernyőn.
Áh, ezek sajnos játszhatatlanok lennének tévén.Moby írta:Csapd ki CRT-re. Az majd megcsinázza a kedvet!
Viszont ami játszható, az a régi filmek. Te jó ég, hát minden úgy néz ki, hogy nyüszítek az élvezettől. 80-as 90-es évek akciófilmjei, stb. CSODA. Volt itt már HDR 30 éve is, csak Trinitron képcsőnek hívták.
Egy baj van, hogy ezek már full 16:9-ben vannak meg, ami ugye elég kis csík rajta. Annak idején nem így adták őket se a tévében, se a videókazin. Viszont, ha kirakom 4:3-ra, akkor meg minden levág gyakorlatilag. Mi volt annak idején a trükk? Valami custom crop? Kéne valami referencia.
2 dolog volt: vagy cropptolták, vagy pan&scan (szerintem erre gondolsz a custom crop alatt).DanielT írta:Áh, ezek sajnos játszhatatlanok lennének tévén.
Viszont ami játszható, az a régi filmek. Te jó ég, hát minden úgy néz ki, hogy nyüszítek az élvezettől. 80-as 90-es évek akciófilmjei, stb. CSODA. Volt itt már HDR 30 éve is, csak Trinitron képcsőnek hívták.
Egy baj van, hogy ezek már full 16:9-ben vannak meg, ami ugye elég kis csík rajta. Annak idején nem így adták őket se a tévében, se a videókazin. Viszont, ha kirakom 4:3-ra, akkor meg minden levág gyakorlatilag. Mi volt annak idején a trükk? Valami custom crop? Kéne valami referencia.
Viszont ez nekem csak vhs nyávogással, auto trackinggel, svéd felirattal, és orrhangú magyar narrátorral lenne csak autentikus :D
Pan and scan. Az volt a fasza benne, hogy a dvd korszakban ezt rá lehetett tenni a lemezre, és a lejátszók megcsinálták faszán a 4:3-os tévéken. Amúgy volt lehetőség a vhs használatra is, de itthon jellemzően már a pan&scannelt 4:3-os kép került a szalagra.
phpBB [media]
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2019.05.15. 10:32-kor.
Ja, ez volt. Rohadjon meg, erre esély sincs, hogy reprodukálható legyen. :(Moby írta:Pan and scan.
Neeeem, dvd-ről simán megy, meg blurayek is van, hogy tartalmazzák.DanielT írta:Ja, ez volt. Rohadjon meg, erre esély sincs, hogy reprodukálható legyen. :(
Jó, hát úgy értettem, hogy meglévő mkv kollekcióval. Emiatt nem fogok dvd-ket letölteni. :DMoby írta:Neeeem, dvd-ről simán megy, meg blurayek is van, hogy tartalmazzák.
A gyerek megszületésekor voltam csak ennyire boldog, és szerintem legközelebb akkor leszek ennyire, ha a feleségem lelépne a könyvelőmmel
Spoiler
Hát...gépi tanulással elég jól közelíthető a probléma. Google Video AI-al neki lehetne ugrani! Nosza...ez is van olyan izgi, mint a CRT berhelés!DanielT írta:Jó, hát úgy értettem, hogy meglévő mkv kollekcióval. Emiatt nem fogok dvd-ket letölteni. :D
Nice!eje75 írta:A gyerek megszületésekor voltam csak ennyire boldog, és szerintem legközelebb akkor leszek ennyire, ha a feleségem lelépne a könyvelőmmelSpoiler
Moby: Ööö... inkább elkezdem mégis a DVD-ket gyűjteni. Egy darab már van, a legelső lemezem: Mátrix.
chernobyl 2. része ebéd után lement
szerk: jah és nem tudom ki ajánlotta a love, deaths & robotst joghurtos rész
szerk: jah és nem tudom ki ajánlotta a love, deaths & robotst joghurtos rész
Intel ismét kúpra ült egy hibával első helyen amit láttam 3-9 % performance lossról beszélnek.
Na megmértem. Ez a kis csoffadt fos hajszál híján megrakta a nem kevés pénzből épült, delidelt, szarrátunnyatott megboldogult Dani-ekviv gépement úgy, hogy a prockó gyárin megy :DD Az egész gép nincs annyiban, mint a Tíáj volt anno.
Tíáj+intel
RTX+Ájemdé
Tíáj+intel
RTX+Ájemdé