A PC-s játékoknak leáldozott
En az amd ryzen prociig olvastam
Mér?Micsu írta:En az amd ryzen prociig olvastam
Ezt értem, de a vágyódást az 5+ éves alapokon nyugvó hómlesz irodai pécéért már kevésbé. Dehát tőlem kapja meg mindenki amire vágyik, én biztos nem fekszek ilyennek az újtába! :Dbenőmenő írta:Az azért valahol a minimum, hogy egy leghamarabb 1 éven belül megjelenő konzol durvább legyen mint egy 5+ éves alapokon nyugvó hómlesz iroda pc.
1,5 év múlva - mire kb. releváns lesz a PS5 - várhatóan megint arról lesz szó, hogy egy budget PC CPU elég lesz a konzol@60 FPS-hez. Főleg úgy, hogy végre van az Intelnek versenytársa.Moby írta:Minek? A pécéitek is szarabbak, mint ami abban lesz.
Én régen full konzolpári voltam. Nem kellett ez a pécégány, meg kiszámíthatatlanság.
De nem szeretnék újra 30 FPS-en szarozni egy játékkal.
A Zelda BOTW közben is rengetegszer felmerült bennem, hogy ezt a kincset hivatalosan azon a kiselejtezett kenyérpirítón, visszafojtva kellett volna játszani...
De nem szeretnék újra 30 FPS-en szarozni egy játékkal.
A Zelda BOTW közben is rengetegszer felmerült bennem, hogy ezt a kincset hivatalosan azon a kiselejtezett kenyérpirítón, visszafojtva kellett volna játszani...
Pedig Cerny már sosem látott dolgokat ígér a népnek most, és még Elmeháborodott Pröhardver Abu el sem kezdte a misét! Szóval szerintem hazucc! A PS5 mindentől erősebb lesz. MINDENTŐL!aabyssx írta:1,5 év múlva - mire kb. releváns lesz a PS5 - várhatóan megint arról lesz szó, hogy egy budget PC CPU elég lesz a konzol@60 FPS-hez. Főleg úgy, hogy végre van az Intelnek versenytársa.
A mindetől IS!
!!!NYÉGY!
Én leszarom. Mindegyiknek van előnye, meg hátránya. Jó a konzollal megszabadulni a windowstól, de nem jó a bezártság az elbaszások ellen. A 30 frémmel én bőven eljátszok, ne legyen mikrolag, meg inputlag. Eddig is volt mindenféle gép itthon, meg ezután is lesz. Egy kiegyensúlyozott ps5 jó lenne a lemezwarezolás miatt. Ha így lesz vaszeg az fog többet pörögni.aabyssx írta:Én régen full konzolpári voltam. Nem kellett ez a pécégány, meg kiszámíthatatlanság.
De nem szeretnék újra 30 FPS-en szarozni egy játékkal.
A Zelda BOTW közben is rengetegszer felmerült bennem, hogy ezt a kincset hivatalosan azon a kiselejtezett kenyérpirítón, visszafojtva kellett volna játszani...
Nekem amúgy nem kell mindennél erősebbnek lennie. Nekem nem feltétlenül egy vassal van a gondom.Moby írta:Pedig Cerny már sosem látott dolgokat ígér a népnek most, és még Elmeháborodott Pröhardver Abu el sem kezdte a misét! Szóval szerintem hazucc! A PS5 mindentől erősebb lesz. MINDENTŐL!
A mindetől IS!
!!!NYÉGY!
Hanem a fejlesztési és vásárlói kultúrával van bajom. Azzal, hogy elfogadhatónak számít a 30 FPS játékokban, de még az is elmegy, ha az a szánalmas 30 FPS sem stabil. Ezt az igénytelenséget én nem bírom, és ha még régi énem lennék, akkor ámokfutnék napról-napra.
Bekaksizok menten! Eszméletlen mennyire haladnak a srácok!
Már csak azt kéne tudni, hogy hogyan lehet hozzájutni egy fullra pecselt GT5-höz és betölteni az emuba.
Már csak azt kéne tudni, hogy hogyan lehet hozzájutni egy fullra pecselt GT5-höz és betölteni az emuba.
phpBB [media]
lattuk eddig h az amd konzolos “terhoditasa” milyen jo hatassal vt a pcs piaci versenyre bar lehet h ha nem ok gyartjak a cput es gput a konzolokba akkor is ugyanez lenneaabyssx írta:Mér?
Nameg egyebkent is egy hulladek attol meg h vannak olyan cpu es gpu szegmensek amiben ar/teljesitmenyben jok, en nem szeretem a termekeiket mar jo ideje
Nameg megint kezdesre kapjuk a 350 dodos kozepszar hwt mivel ezt viszik mint a cukrot, ketlem h egybol 2 konzollal jonnenek ki bar ki tudja ;)
Vegyé inkább két zacskó szotyi áráért egy gt sportot. Az szebb is, ettől jobban fut prón, és annyi offline tartalom abban is van, aminek a negyedénél már rég mráuntál a körbekörbe autózgatásra.DanielT írta:Bekaksizok menten! Eszméletlen mennyire haladnak a srácok!
Már csak azt kéne tudni, hogy hogyan lehet hozzájutni egy fullra pecselt GT5-höz és betölteni az emuba.
Amúgy épp a minap néztem, hogy a DeS-t viszont szarabbul futtatja, mint korábban bármikor, mert mostmár a karakterek is el-el tünedeznek a grafban.
Van GT Sportom és még mindig csak egy nyamvadt csontváz. 2x ennyi pálya és 3x ennyi autó kéne.Moby írta:Vegyé inkább két zacskó szotyi áráért egy gt sportot. Az szebb is, ettől jobban fut prón, és annyi offline tartalom abban is van, aminek a negyedénél már rég mráuntál a körbekörbe autózgatásra.
Amúgy épp a minap néztem, hogy a DeS-t viszont szarabbul futtatja, mint korábban bármikor, mert mostmár a karakterek is el-el tünedeznek a grafban.
DeS-t hétvégén próbáltam, jól megy az, csak most az elején nagyon agresszíven cachel és azért van ez a karakteres szopolda, de mire Nexust körbejárod, meg Boletaria eleje, már jól megy majd. Persze később egy helyen beszopósodott, meg ki is nyírtak, szal' annyiban hagytam.
Pedig ezzel az 1.5ös patchel, ami rajta volt egy éve már teljesen játszható volt.Micsu írta:behúztam azért persze sok esély nincs rá hogy el lesz indítva
Skacok valakinek snes, md, n64 kazik? Kiárusítottam a gyűjteményt, maradt pár cucc.
Egy lista engem érdekelne.deep írta:Skacok valakinek snes, md, n64 kazik? Kiárusítottam a gyűjteményt, maradt pár cucc.
az ackat nem szeretem, konkretan absz nem kot leBotond írta:Pedig ezzel az 1.5ös patchel, ami rajta volt egy éve már teljesen játszható volt.
Városnézés előtt jópofa. Amikor unity lement utána nem sokkal mentem Párizsba, meg lehetett ismerni dolgokat. Nem rég lett vége a syndicatenek, most Londonban vagyok, és ugyanez, csomó helyet felismerek a játékból. :)Micsu írta:az ackat nem szeretem, konkretan absz nem kot le
Ez a PoP-os input lages téma full hülyeség. Szarul fut, az tény, de az a koncepció része, hogy előbb kell indítani a mozdulatot. Akit nem mentettek fel tesiből, az tudja, ha távolugrásnál Mario módra kivársz a végéig, akkor marhára belépsz. Ez persze idegesítő lehet az eltérő megszokások után (lásd még Soulsokat a tömegjátékok után), és nem kötelező mindnekinek bejönnie. Amikor pár éve életemben először játszottam vele, másfél óráig őrjöngve szenvedtem vele (a nyilvánvaló nagyságának elismerése mellett), aztán már imádtam, összeállt, életem egyik nagy élménye volt, amikor elsőre átsüvítettem egy nehéznek és bonyolultnak számító pályán.
Egyébként nem vészes, a harmadik pályától már lehet a pályák után menteni, és szépen össze lehet rakni őket, ha sokat bénáztál, akkor meg újracsinálni. Annak idején is írtam, hogy kétszer egymás után kinyírtam magam balfaszságból az utolsó boss után, ezért háromszor kellett lenyomnom pályástul, de az (sem) volt egy nagyobb harc, egyszer sem jelentett rám valós veszélyt.
Szóval "sajnos" tanulni kell a játékot, mint a Contrát, az ős-Castlevaniákat, a Mega Mant, a Soulsokat, az ótókákban a pályákat stb.
Valamivel utána az Another World is végigment, bejött az is nagyon, de cinematikus nongame a PoP-hoz képest, persze sok halállal.
Egyébként nem vészes, a harmadik pályától már lehet a pályák után menteni, és szépen össze lehet rakni őket, ha sokat bénáztál, akkor meg újracsinálni. Annak idején is írtam, hogy kétszer egymás után kinyírtam magam balfaszságból az utolsó boss után, ezért háromszor kellett lenyomnom pályástul, de az (sem) volt egy nagyobb harc, egyszer sem jelentett rám valós veszélyt.
Szóval "sajnos" tanulni kell a játékot, mint a Contrát, az ős-Castlevaniákat, a Mega Mant, a Soulsokat, az ótókákban a pályákat stb.
Valamivel utána az Another World is végigment, bejött az is nagyon, de cinematikus nongame a PoP-hoz képest, persze sok halállal.
Fájó szívvel jártam meg úgy Szkopjét, Bukarestet és Rosztovot, hogy egyikben sem játszódik AC.Botond írta:Városnézés előtt jópofa. Amikor unity lement utána nem sokkal mentem Párizsba, meg lehetett ismerni dolgokat. Nem rég lett vége a syndicatenek, most Londonban vagyok, és ugyanez, csomó helyet felismerek a játékból. :)
Ez a Windowstól megszabadulás számomra még a 10 óta sem túl nagy motiváció, pláne a PS3-as menüt nem éreztem annyira varázslatosnak, hogy a Win-mentesség miatt vigyorogva forduljak be az ágyba egy-egy későbe nyúló etap után.Moby írta:Én leszarom. Mindegyiknek van előnye, meg hátránya. Jó a konzollal megszabadulni a windowstól, de nem jó a bezártság az elbaszások ellen. A 30 frémmel én bőven eljátszok, ne legyen mikrolag, meg inputlag. Eddig is volt mindenféle gép itthon, meg ezután is lesz. Egy kiegyensúlyozott ps5 jó lenne a lemezwarezolás miatt. Ha így lesz vaszeg az fog többet pörögni.
Gesztusnak gesztus, de az utóbbi években is sorra adagolták az AC-kat és más játékaikat is ingyen, egyértelmű volt, hogy a Unity-ingyenesség is jön lassan ingyen. A Notre Dame leégése csak egy kicsit előrehozta, mert valakinek volt agya a marketingosztályon.eje75 írta:Érdekes egy gesztus annyi szent... A Notre Dame-i toronyőr pornó változatát is ingyenessé teszik, mert egyszer láttam félig, és most már kíváncsi vagyok a végére
Hát ez megint kikúrtul releváns 2019-ben. A PS3 menü... Mondjuk azt elhiszem, hogy amellett fel sem tűnik a win10-féle análkólázás :DZóanagyvarázsló írta:Ez a Windowstól megszabadulás számomra még a 10 óta sem túl nagy motiváció, pláne a PS3-as menüt nem éreztem annyira varázslatosnak, hogy a Win-mentesség miatt vigyorogva forduljak be az ágyba egy-egy későbe nyúló etap után.
Kolumbusz nem is volt akkora zseni, az ellenfelei sem azt vitatták, hogy a Föld körbehajózható, hanem a méreteit. És nekik volt igazuk, mert elég jól kiszámolták bolygónk méreteit, Kolumbusz meg rosszul, ezért hitte azt, hogy India ott lesz, ahol Amerika, a többiek szerint pedig kétséges volt, hogy mi van ott, és túl nagy kockázat volt bevállalni egy utat a semmibe. Szerencséje volt, hogy a Toscanelli térképeibe vetett vak bizalma egy új kontinens felfedezését hozta neki, de ugye erről életében nem értesülhetett.benőmenő írta:Ahogy látom DT kényszerzubbonyt adott volna Colombusnak, nem hajót.
Azzal példálóztam, amit ismerek, és ami kialakította a máig tartó bizalmatlanságomat a konzolok maceramentessége és a japók elmeállapota iránt.Moby írta:Hát ez megint kikúrtul releváns 2019-ben. A PS3 menü... Mondjuk azt elhiszem, hogy amellett fel sem tűnik a win10-féle análkólázás :D
De azt tudom, hogy a PS4-en sincs library, szóval innentől kezdve számomra bénább felület, mint a PC-m lenne, ha feltennék még 10 db Win 10-et.
És persze ott a PSN is, böngészőből is megcsodálhatom. De persze jöhetnek az érvek, hogy miért kellene vágynom a PS4-es ökoszisztémára, mert eddig ilyen nem hangzott el.
Deaztudod. Meg a ps3 menü. Meg is érdemled életed hátralévő részére a 10db win10-et egyszerre. Meg a ps3 menüt.Zóanagyvarázsló írta:De azt tudom, hogy a PS4-en sincs library, szóval innentől kezdve számomra bénább felület, mint a PC-m lenne, ha feltennék még 10 db Win 10-et.
ez lenne az epic launcher?Moby írta:Deaztudod. Meg a ps3 menü. Meg is érdemled életed hátralévő részére a 10db win10-et egyszerre. Meg a ps3 menüt.
Amúgy ha már ennyire megy rája a vágyódás: ez emulációnak köszönhető, vagy gyárilag is ilyen faszavót ebben az ütközésvizsgálat? :)
Igen. Egy steammachine-en futtatva!Micsu írta:ez lenne az epic launcher?
Nemrég még arról volt szó itt, hogy továbbra nincs igazi library, csak valami félmegoldás. Ez vagy új dolog (ez esetben mi a pöcsért nem írtátok akkor meg, amikor kértem, hogy szóljatok!), vagy hazudott nekem a leáld, vagy ez az a félmegoldás. Szóval ez teljes értékű, vagy van valami átverés? Érdekelne, hogy működik, akár 1000 oldalas terjedelemben is!Moby írta:Deaztudod. Meg a ps3 menü. Meg is érdemled életed hátralévő részére a 10db win10-et egyszerre. Meg a ps3 menüt.
Most már kérek arra bizonyítékot, hogy a PSN csak nálam fos böngészőből is, mert Win 10. (Mivel használom a PC-s klienseket is böngészőből, ha az van kéznél, így konzoloknál is releváns. PS3-nál meg muszáj, mert szinte csak úgy használható.)
Ha meg a PS3-menü nem jó, az emulátor szintén nem, akkor a - mai napig - PS3-exkluzívok halottak. Léteznek ilyenek.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2019.04.18. 22:49-kor.
Zóanagyvarázsló írta:Egy lista engem érdekelne.
Itt a maradék. Speciális leáld kedvezményeket tudok felajánlani ha sokmindent viszel :)
mi történt? azt hittem nagy gyűjtő vagy :(deep írta:Itt a maradék. Speciális leáld kedvezményeket tudok felajánlani ha sokmindent viszel :)
Van szíved eladni ilyeneket?? Az a chainsaw kontroller odabasz!deep írta:Itt a maradék. Speciális leáld kedvezményeket tudok felajánlani ha sokmindent viszel :)
Volt. Ott rohadtak a szekrényben több, mint 10 évig. Néha ránéztem, jee. Gyerekem nem lesz, akinek odaadnám, de ha lenne is, nem értékelné. Nézegethetném még 10 évig, de inkább leszartam és felszámoltam a faszba az egészet. Az emuláció ma már tökéletesebb, mint az eredeti. Sose raknám össze, nem játszanék egyikkel se. Akkor meg minek rohadjon el ott? Vettem belőle mocit :)Moby írta:Van szíved eladni ilyeneket?? Az a chainsaw kontroller odabasz!
Szerintem erről Arty értekezett itt, de amit ő leírt, az a psn-re vonatkozhatott, mert a gépen ilyen mindig is volt, és abban benne van az is, amit ma már el sem érhető sztórból (P.T. pl.).Zóanagyvarázsló írta:Nemrég még arról volt szó itt, hogy továbbra nincs igazi library, csak valami félmegoldás. Ez vagy új dolog (ez esetben mi a pöcsért nem írtátok akkor meg, amikor kértem, hogy szóljatok!), vagy hazudott nekem a leáld, vagy ez az a félmegoldás. Szóval ez teljes értékű, vagy van valami átverés? Érdekelne, hogy működik, akár 1000 oldalas terjedelemben is!
Most már kérek arra bizonyítékot, hogy a PSN csak nálam fos böngészőből is, mert Win 10. (Mivel használom a PC-s klienseket is böngészőből, ha az van kéznél, így konzoloknál is releváns. PS3-nál meg muszáj, mert szinte csak úgy használható.)
Ha meg a PS3-menü nem jó, az emulátor szintén nem, akkor a - mai napig - PS3-exkluzívok halottak. Léteznek ilyenek.
Részben értem, de ...basszus én tuti megsiratnám.deep írta:Volt. Ott rohadtak a szekrényben több, mint 10 évig. Néha ránéztem, jee. Gyerekem nem lesz, akinek odaadnám, de ha lenne is, nem értékelné. Nézegethetném még 10 évig, de inkább leszartam és felszámoltam a faszba az egészet. Az emuláció ma már tökéletesebb, mint az eredeti. Sose raknám össze, nem játszanék egyikkel se. Akkor meg minek rohadjon el ott? Vettem belőle mocit :)
Nyilván ami gyerekkoromban is megvolt és nosztalgia faktor (SNES, N64, PS1) azok kicsit fájtak, de fura mód nem annyira. Azt hittem nehezebb lesz, de már inkább kolonc volt a sok cucc. El kell engedni.Moby írta:Részben értem, de ...basszus én tuti megsiratnám.
Arty konkrétan a legutóbbi körben is tagadta a library létét, és aztán nem is árnyalta senki itt a "konklúziót". Januárban még Excelbe vezette a PS-es játékait, és panaszkodott, hogy elő sem tudja kotorni mindet (a kép alapján még a PS3-asokat, de a rinya és az előzmények alapján a PS4-re is érthette).Moby írta:Szerintem erről Arty értekezett itt, de amit ő leírt, az a psn-re vonatkozhatott, mert a gépen ilyen mindig is volt, és abban benne van az is, amit ma már el sem érhető sztórból (P.T. pl.).
Ennyire benézett valamit? Így jár, aki cáfolatlan messzire ment embernek hisz?
Szerk.: Ha te csak a gépre telepített játékokról beszélsz (bár van a képeden összes vásároltat tartalmazó valami is, ha jól látom), akkor én library alatt NEM azt értem. Az összes accon lévő játék kilistázásáról és funkcionális kezelhetőségéről beszélek. Hiszen éppen arra kell, hogy onnan tudjak telepíteni. Ami igazi library nélkül macera PS3-on.
Maradtak még egész szépek is.deep írta:Itt a maradék. Speciális leáld kedvezményeket tudok felajánlani ha sokmindent viszel :)
Már én sem gyűjtök, de a sajnálat mellett lustaságból sem árusítok ki, annyit eleve nem ér a gyűjteményem, hogy valami olyasmit vegyek belőle, amire egyébként nincs pénzem (pl. a Botond-lak mellett egy 12 fürdőszobás budai kulipintyót).
Átgondolom, van-e, ami tényleg kell nekem.
Persze, ott van az összes vásárolt is. Arra mondtam, hogy ott van (sajnos-nem sajnos) olyan is, ami hiába van ott, letölteni már nem tudod. Ilyen nélkül halál lenne minden, mert van vagy 6 account a gépen, és a tököm sem tudja melyikre mi lett véve. Meg ez a fotó régi rendszerről van, ma már ennél többet tud, mert külön szedi psplusos játékokat amiket berántottál.Zóanagyvarázsló írta:Szerk.: Ha te csak a gépre telepített játékokról beszélsz (bár van a képeden összes vásároltat tartalmazó valami is, ha jól látom), akkor én library alatt NEM azt értem. Az összes accon lévő játék kilistázásáról és funkcionális kezelhetőségéről beszélek. Hiszen éppen arra kell, hogy onnan tudjak telepíteni. Ami igazi library nélkül macera PS3-on.
Párizsban hatodszor voltam kb AC után, szóval vagy ötször én is anélkül jártam be, ami nyilván nem dráma, de jópofaság volt a játékból felismerni helyszíneket. Mondjuk a ládák nem voltak ott, az kicsit fájt. Londonban is voltam már korábban, még AC előtt. Rómában viszont csak AC után voltam, de ott pl semmit nem ismertem fel a történelmi emlékek én túl, mint pl a Colosseum, Angyalvár, szóval ott pl látszik, hogy mennyire nincs köze a mai városnak a sokszázéveshez.Zóanagyvarázsló írta:Fájó szívvel jártam meg úgy Szkopjét, Bukarestet és Rosztovot, hogy egyikben sem játszódik AC.
deep írta:Volt. Ott rohadtak a szekrényben több, mint 10 évig. Néha ránéztem, jee. Gyerekem nem lesz, akinek odaadnám, de ha lenne is, nem értékelné. Nézegethetném még 10 évig, de inkább leszartam és felszámoltam a faszba az egészet. Az emuláció ma már tökéletesebb, mint az eredeti. Sose raknám össze, nem játszanék egyikkel se. Akkor meg minek rohadjon el ott? Vettem belőle mocit :)
Én abszolút megértelek és támogatom, számomra a digitális tartalom a világ egyik legnagyobb ajándéka, nagyon szeretem a könyveket pedig kevésre szánok időt, így hogy már csak winchesteren vannak nem foglalnak helyett. Kurva szar szokás a tárgy gyűjtögetés, megfojtja az embert a sok szar amit felhalmoz. Legcélszerűbb szerintem évente egyszer végig menni az egész házon azt kibaszni mindent amihez hozzá se nyúltál soha.
Én fullra lomtalanítás-párti vagyok. A nem használt kacat csak pazarolja a helyet.
Viszont időnként elgondolkodom rajta, hogy egy emlékdobozt, vagy kisebb emlékládát - csupán pár szelektált tárgydarabbal/részlettel - jópofa lett volna megtartani gyerekkoromból...
Viszont időnként elgondolkodom rajta, hogy egy emlékdobozt, vagy kisebb emlékládát - csupán pár szelektált tárgydarabbal/részlettel - jópofa lett volna megtartani gyerekkoromból...
En azt a pinceben tartom amik a szivemhez kozel nottek, a tobbi kuka meg ertekesites :P
Read only OFF
A napokban lepörgött a Sekiro credits. Életem legnehezebb játéka volt. Első végigjátszásra 41 óra, minden bokor mögé benézve, mindent felfedezve.
Az eddigit FS játékokhoz képest a küldetések sokkal könnyebben követhetőek és logikusak. Persze megnéztem a végigjátszás után miket hagytam ki és mit nem fejeztem be. Akadt bőven, amire a büdös életbe nem jöttem volna rá. A részemről 9/10.
szerk: leszartam a full immerziót. Angolul toltam végig, mert semmit sem adott volna hozzá a hangulathoz, ha japánul pofáznak. Az angol szinkron pedig nagyon jó minőség volt.
read only ON
A napokban lepörgött a Sekiro credits. Életem legnehezebb játéka volt. Első végigjátszásra 41 óra, minden bokor mögé benézve, mindent felfedezve.
Spoiler
Az eddigit FS játékokhoz képest a küldetések sokkal könnyebben követhetőek és logikusak. Persze megnéztem a végigjátszás után miket hagytam ki és mit nem fejeztem be. Akadt bőven, amire a büdös életbe nem jöttem volna rá. A részemről 9/10.
szerk: leszartam a full immerziót. Angolul toltam végig, mert semmit sem adott volna hozzá a hangulathoz, ha japánul pofáznak. Az angol szinkron pedig nagyon jó minőség volt.
read only ON
Igen, ez a PS Plus-os rész nagyon praktikusnak tűnik, és a korábbi kép alapján saját mappát is lehet létrehozni.Moby írta:Persze, ott van az összes vásárolt is. Arra mondtam, hogy ott van (sajnos-nem sajnos) olyan is, ami hiába van ott, letölteni már nem tudod. Ilyen nélkül halál lenne minden, mert van vagy 6 account a gépen, és a tököm sem tudja melyikre mi lett véve. Meg ez a fotó régi rendszerről van, ma már ennél többet tud, mert külön szedi psplusos játékokat amiket berántottál.
De biztos vagyok benne, hogy Excelben vezetni jobb, arty nem csinálná ezt racionális ok nélkül
A böngészős PSN viszont tényleg fejlődhetne többet. Ólomlábakon lép előre, azt például ma vettem észre, hogy az összes PSP-s játékom Playable on PS3 a japók szerint (igen, ezt írja a download listnél), ami igaz is, csak nem gyári megoldással, hanem ügyeskedéssel, vagyis PC-n emulátorozni több értelme van.
Ez mind jogos, de én e-book readerre egyszerűen nem tudom rávenni magam. Mármint nem elvből, mert beleéltem magam, hogy veszek egyet, aztán a kipróbálásnál kiderült, hogy az elvi lelkesedésem ellenére nem jön be, így meg nehéz magam rászánni költekezésre (ugye eleve nem olcsó ótvart néztem ki). Pláne, hogy szemkímélés szempontjából néhány általam olvasott kutatói vélemény szerint azért nem ugyanaz, hiába jobb sokkal az okostelefonnál és a monitornál/tévénél. Emellett sajnos az online tartalmak olvasásának kiváltására sem alkalmas. Pedig sok ezer ingyenes alapmű várna, és olcsóbbak az e-bookok, tehát megérné, ha a felhasználói élmény működne.donatus13 írta:Én abszolút megértelek és támogatom, számomra a digitális tartalom a világ egyik legnagyobb ajándéka, nagyon szeretem a könyveket pedig kevésre szánok időt, így hogy már csak winchesteren vannak nem foglalnak helyett. Kurva szar szokás a tárgy gyűjtögetés, megfojtja az embert a sok szar amit felhalmoz. Legcélszerűbb szerintem évente egyszer végig menni az egész házon azt kibaszni mindent amihez hozzá se nyúltál soha.
Mondjuk az sem ártana, ha a Media Martban kiállított példányok fogdosásához képest egy használt koton kesztyűként felhúzása ne hatna steril élménynek. Az meg valószínűleg user error, hogy egyetlen tapizható Kindle esetében sem találtam ki a Normandyról, vagyis a beállított mintából, pedig minden más márka esetében sikerült.
Pedig ma már szinte mindegy miylet veszel e-inkből, leginkább csak a kapcsolt szolgáltatásokban van különbség (mit kapsz felhőben), a techno minőségre is ugyanaz. Van itthon 3 féle, egy kindle, kettő kvázi noname, én a kijelzők között nem látok érdemi különbséget, de ha a háromból választanom kéne, akkor a nejem pocketbookját mondanám legjobbnak összesítettben. Persze árban is nagyon közel vannak egymáshoz mindhárman, szóval itt az olcsó ótvar szerintem már nem is annyira létezik.Zóanagyvarázsló írta:Ez mind jogos, de én e-book readerre egyszerűen nem tudom rávenni magam. Mármint nem elvből, mert beleéltem magam, hogy veszek egyet, aztán a kipróbálásnál kiderült, hogy az elvi lelkesedésem ellenére nem jön be, így meg nehéz magam rászánni költekezésre (ugye eleve nem olcsó ótvart néztem ki). Pláne, hogy szemkímélés szempontjából néhány általam olvasott kutatói vélemény szerint azért nem ugyanaz, hiába jobb sokkal az okostelefonnál és a monitornál/tévénél. Emellett sajnos az online tartalmak olvasásának kiváltására sem alkalmas. Pedig sok ezer ingyenes alapmű várna, és olcsóbbak az e-bookok, tehát megérné, ha a felhasználói élmény működne.
Mondjuk az sem ártana, ha a Media Martban kiállított példányok fogdosásához képest egy használt koton kesztyűként felhúzása ne hatna steril élménynek. Az meg valószínűleg user error, hogy egyetlen tapizható Kindle esetében sem találtam ki a Normandyról, vagyis a beállított mintából, pedig minden más márka esetében sikerült.
Nekem is éppen a Pocketbookok tűntek eredetileg a legbiztatóbbnak, de ugye a nagy és PDF-barát InkPad 3 már 70k, az a duplája a kisebb olvasóéknak. De alapvetően arra gondoltam, hogy vannak 20k-s gagyik vagy régebbi modellek, melyekkel lehetne alibizni, és a beszoktatásra talán jók lennének, de benne van ebben a kedvelvétel is. Viszont egy drágább eszközt meg jobban féltenék magammal vinni, illetve ott a kádban olvasás hagyománya is (van vízálló olvasó is, csak az feláras, és másban gyengébb).Moby írta:Pedig ma már szinte mindegy miylet veszel e-inkből, leginkább csak a kapcsolt szolgáltatásokban van különbség (mit kapsz felhőben), a techno minőségre is ugyanaz. Van itthon 3 féle, egy kindle, kettő kvázi noname, én a kijelzők között nem látok érdemi különbséget, de ha a háromból választanom kéne, akkor a nejem pocketbookját mondanám legjobbnak összesítettben. Persze árban is nagyon közel vannak egymáshoz mindhárman, szóval itt az olcsó ótvar szerintem már nem is annyira létezik.
Meg ugye végtelen mennyiségű nyomtatott könyv van itthon, plusz ott a könyvtár (gyakorlatilag ingyenes nálunk), ami csökkenti a motivációt. Nehezebb ebből kiszállni, mint a Steamből.
Én sem annyira a klasszikusokban látom az olvasók előnyét, és nálunk sem ilyen céllal futnak nagyrészt, sokkal inkább ilyen aktualitások, adott életrehelyzeteket támogató témák, család, gyereknevelés, stb, éshát nekem elsősorban a képzések, tananyagok miatt. Sosem lesz olyan jó, mint egy nyomtatott könyv, de abból nem tudok magamnál tartani egy könyvtárnyit, ebben igen. A wikipédia meg kirány dolog szótisztázásra, de nem alkalmas téma kibontására, szóval a net megléte sem váltja ki ezeket egyértelműen.Zóanagyvarázsló írta:Nekem is éppen a Pocketbookok tűntek eredetileg a legbiztatóbbnak, de ugye a nagy és PDF-barát InkPad 3 már 70k, az a duplája a kisebb olvasóéknak. De alapvetően arra gondoltam, hogy vannak 20k-s gagyik vagy régebbi modellek, melyekkel lehetne alibizni, és a beszoktatásra talán jók lennének, de benne van ebben a kedvelvétel is. Viszont egy drágább eszközt meg jobban féltenék magammal vinni, illetve ott a kádban olvasás hagyománya is (van vízálló olvasó is, csak az feláras, és másban gyengébb).
Meg ugye végtelen mennyiségű nyomtatott könyv van itthon, plusz ott a könyvtár (gyakorlatilag ingyenes nálunk), ami csökkenti a motivációt. Nehezebb ebből kiszállni, mint a Steamből.
Meghát a leviszek valami könnyedet magammal a strandra című örökzöld, amire nálunk sosem voltak használva, mert ha gyerekkel mész strandra, megbaszhatod a könyvolvasókat :D Illetve ha bkv-znék, akkor is biztos nagy hasznát venném.
Az a baj, hogy számomra sok aktualitás PDF vagy webes formátum, tehát arra sem tökéletes. Másra meg igen, de úgy látom, a nyomtatott könyveket nem tudnám vele kiváltani, egy plusz eszköz, más előnyökkel és más hátrányokkal.Moby írta:Én sem annyira a klasszikusokban látom az olvasók előnyét, és nálunk sem ilyen céllal futnak nagyrészt, sokkal inkább ilyen aktualitások, adott életrehelyzeteket támogató témák, család, gyereknevelés, stb, éshát nekem elsősorban a képzések, tananyagok miatt. Sosem lesz olyan jó, mint egy nyomtatott könyv, de abból nem tudok magamnál tartani egy könyvtárnyit, ebben igen. A wikipédia meg kirány dolog szótisztázásra, de nem alkalmas téma kibontására, szóval a net megléte sem váltja ki ezeket egyértelműen.
Meghát a leviszek valami könnyedet magammal a strandra című örökzöld, amire nálunk sosem voltak használva, mert ha gyerekkel mész strandra, megbaszhatod a könyvolvasókat :D Illetve ha bkv-znék, akkor is biztos nagy hasznát venném.
Klasszikusokra eredeti nyelven amúgy teljesen jó lenne, ha minden igaz, hiszen ott vannak a Project Guttenberg és társai, csak éppen ez a része a kínálatnak, mely egyébként is kéznél van.
Szóval kéne, de a próbálgatásaimmal és a mérlegelés végén arra jutottam, hogy a meglévő a nyomtatott termékek mellett, ez is egy plusz platform, ami további idő- és pénzbefektetést igényel, és ugyanúgy vannak előnyei és hátrányai, mint a papírnak. Mindegy, előbb-utóbb majd lesz nekem is.
A PDF tökéletes ezeknek, én főleg az olvasók miatt konvertálok PDF-re mindent (a tökéletes úgy értendő, hogy mindaddig tökéletes, amíg a pdf nem azt jelenti, hogy képekként tartalmazza scannelt tartalmat, de ilyen elbaszásokra semmi sem jó, nem csak az olvasók).Zóanagyvarázsló írta:Az a baj, hogy számomra sok aktualitás PDF vagy webes formátum, tehát arra sem tökéletes. Másra meg igen, de úgy látom, a nyomtatott könyveket nem tudnám vele kiváltani, egy plusz eszköz, más előnyökkel és más hátrányokkal.
Klasszikusokra eredeti nyelven amúgy teljesen jó lenne, ha minden igaz, hiszen ott vannak a Project Guttenberg és társai, csak éppen ez a része a kínálatnak, mely egyébként is kéznél van.
Szóval kéne, de a próbálgatásaimmal és a mérlegelés végén arra jutottam, hogy a meglévő a nyomtatott termékek mellett, ez is egy plusz platform, ami további idő- és pénzbefektetést igényel, és ugyanúgy vannak előnyei és hátrányai, mint a papírnak. Mindegy, előbb-utóbb majd lesz nekem is.
Nekünk kindle és pocketbook van itthon,a pocket book oprendszere számomra 3000 szer jobb a paprwhite os kindlenél, viszont a kindle kicsit jobb felbontású , bár a pocketbook kb 27k volt annak idején kindle meg vagy ?40-50?.
Én azt hiszem ipad mellett fogok dönteni rengetek képpel teli pdf-et olvasok és könyvet, nekem sajnos a pdf a fő formátum azon meg minden e olvasó behal a picsába főleg mert scrollozni se nagyon tudnak, az e ink a szemnek lehet jobb de minden másban egy nagyon silány termék az ebook szerintem függetlenül attól hogy én is pont most olvastam ki rajta egy könyvet az ipadhez képest elég gyér az egész.
Én azt hiszem ipad mellett fogok dönteni rengetek képpel teli pdf-et olvasok és könyvet, nekem sajnos a pdf a fő formátum azon meg minden e olvasó behal a picsába főleg mert scrollozni se nagyon tudnak, az e ink a szemnek lehet jobb de minden másban egy nagyon silány termék az ebook szerintem függetlenül attól hogy én is pont most olvastam ki rajta egy könyvet az ipadhez képest elég gyér az egész.
Ez szimplán értelmezhetetlen. Min hal be? Nekem semmi másom nincs, csak PDF, soha, egyetlen egyet nem találtam, amit ne evett volna meg. A másik a scrollozás. Mit akarsz scrollozni? A pocketbook is lapozhatóvá teszi a nem lapozós pdf-et is.donatus13 írta:nekem sajnos a pdf a fő formátum azon meg minden e olvasó behal a picsába főleg mert scrollozni se nagyon tudnak
Moby írta:Ez szimplán értelmezhetetlen. Min hal be? Nekem semmi másom nincs, csak PDF, soha, egyetlen egyet nem találtam, amit ne evett volna meg. A másik a scrollozás. Mit akarsz scrollozni? A pocketbook is lapozhatóvá teszi a nem lapozós pdf-et is.
Szanaszét esik a képek körül a szöveg, és olvashatatlanul apró a betű, nekünk az olvasók nem nagyok.
Nade a pocketbookban is a nem képalapú pdf-ben simán állítasz fontméretet!donatus13 írta:Szanaszét esik a képek körül a szöveg, és olvashatatlanul apró a betű, nekünk az olvasók nem nagyok.
/amúgy persze, műszaki rajzokra nem egy ebook reader a legjobb eszköz, és mindenesnek is sokkal jobb egy ipad, de itt msot nem is erről van szó. Én pl. nem szívesen olvasok ipaden. Legföképp azért, mert nehéz.
Egy 626-os pocketbook így scrolloz egy extrémnagyított pdf-ben, kép+szöveg vegyesen.
phpBB [media]
Ez jó, vagy nem? Nem tudom eldönteni. (no irónia)Moby írta:Egy 626-os pocketbook így scrolloz egy extrémnagyított pdf-ben, kép+szöveg vegyesen.
[video]einkscroll[/video]
Én anno ezeket néztem (onyx boox max 2), csak drágállottam kicsit, pedig lehet ez már jó lenne,csak arra várok megjelenjen a színes e ink :)
Végső esetben használható. Szerintem a kezdeti e-ink kijelzőkhöz képest ma már ez jó, de azért mindennap nem scrolloznék ezen szívesen. Nem erre van, de nem is erre használjuk. Ezt itt csak azért tettem be, mert az ennyire képpel telített szöveget már nehéz kezelni egy ebook readeren, és bár be tudtam volna vele tördeltetni lapozásra, a fogyasztását az sem könnyíti. Ezek azok a szélsőséges esetek, ahol tényleg jobb egy ipad.DanielT írta:Ez jó, vagy nem? Nem tudom eldönteni. (no irónia)
Hát ez szép nagy. Ilyen felhasználásra nemtudom mennyire jó egy e-ink. Mármint szerintem az e-ink kijelzős eszközök legnagyobb előnye a pici súly, és a nagy rendelkezésre állás, de ennek a viszonylag passzív tartalomfogyasztás az ismérve. Aktív tartalomfogyasztásnál viszont az előnyök elporladnak, és nem marad más, csak az e-ink összes hátránya.donatus13 írta:Én anno ezeket néztem (onyx boox max 2), csak drágállottam kicsit, pedig lehet ez már jó lenne,csak arra várok megjelenjen a színes e ink :)
Egyébként elgondolkodtató az is , hogy amikor nagyon kis fényerőn használom a tabletet akkor se nagyon fárad a szemem. Elég sokat próbáltam olvasni a témában, de azért nem hozták ki annyival jobbnak az e inket, lehet már a modern kijelzők nem ártanak úgy a szemnek.
A fenti srác összes videóját ajánlom megnézni a hosszú hétvége alatt.
Én csak azt tudom, hogy a tévé/monitor fáraszt, mert mást nem használok sokat. Bár a kékfényszűrős lencséim sokat segítenek.donatus13 írta:Egyébként elgondolkodtató az is , hogy amikor nagyon kis fényerőn használom a tabletet akkor se nagyon fárad a szemem. Elég sokat próbáltam olvasni a témában, de azért nem hozták ki annyival jobbnak az e inket, lehet már a modern kijelzők nem ártanak úgy a szemnek.
Ez egy elég okos spekuláció.
Az én tippem, hogy az új konzolok kb. a mostani budget-pécéknél csak valamicskével lesznek erősebbek. (budget alatt a középkategóriást értem, mint pl. az enyém)
Az én tippem, hogy az új konzolok kb. a mostani budget-pécéknél csak valamicskével lesznek erősebbek. (budget alatt a középkategóriást értem, mint pl. az enyém)
phpBB [media]
Harmadszor crashel rám a Luigi's Mansion 2. Most már kb 1 óra veszteségben/újratolásban vagyok és állati idegesítő. 10 éves távlatból biztos nem emlékszem hasonlóra, esetleg valami emulátorban.
Te... Te egy... Te egy Nintendo termékkel játszol? Ráadásul egy világ szemete 3DS-el? Jó hogy nem egyből Wii-zel bazzeg... Mik vannak...DanielT írta:Harmadszor crashel rám a Luigi's Mansion 2. Most már kb 1 óra veszteségben/újratolásban vagyok és állati idegesítő. 10 éves távlatból biztos nem emlékszem hasonlóra, esetleg valami emulátorban.