Még egyszer megvetted? Hogy aztán a világ szemetét kiplatinázd? Vagy visszavonattad a törlést?Moby írta:Erőt vettem végül magamon.Spoiler
A PC-s játékoknak leáldozott
Lepörgött az Uncharted első része PS3-on. A végén a mentés szerint 8 óra és 6 perc volt normálon, a 60 kacatból pedig 27-be futottam bele. Eredetileg nem ez lett volna a terv, de a a konzolgame.hu-ról rendelt 3 játékból (amit direkt úgy választottam hogy készleten legyenek a közeli boltjukban), valójában egyik sem volt nekik, szóval bánatomban berántottam ezt psn-ről, ha már akciós volt.
Az utolsó 2 Chaptert nem számolva ez egy egynek jó lövölde volt kellemes limonádé, kalandfilmes sztorival és putrimocsokszar irányítással. Tavaly a TR: Underworld újrajátszásnál panaszkodtam, hogy Lara folyamatosan csúszkált a libafoson, na ez b+! Mindezt úgy, hogy a mozdulatok számosságát tekintve elveszlik a TR lába nyomában. De komolyan, egy gombra rakni a fedezékbe bújást és a gurulást? Játszott ezzel bárki, mielőtt elküldték a lemezt sokszorosításra?
Az utolsó 2 chapterben meg amit leműveltek a lövölde részen kritikán aluli. Ha lemezen veszem, akkor még a credits vége előtt kitéptem, kettétöröm és kikúrom az ablakon.
Egynek jó volt, többet sose lássam/10.
Mobyról pedig jöhet a videó!
Az utolsó 2 Chaptert nem számolva ez egy egynek jó lövölde volt kellemes limonádé, kalandfilmes sztorival és putrimocsokszar irányítással. Tavaly a TR: Underworld újrajátszásnál panaszkodtam, hogy Lara folyamatosan csúszkált a libafoson, na ez b+! Mindezt úgy, hogy a mozdulatok számosságát tekintve elveszlik a TR lába nyomában. De komolyan, egy gombra rakni a fedezékbe bújást és a gurulást? Játszott ezzel bárki, mielőtt elküldték a lemezt sokszorosításra?
Az utolsó 2 chapterben meg amit leműveltek a lövölde részen kritikán aluli. Ha lemezen veszem, akkor még a credits vége előtt kitéptem, kettétöröm és kikúrom az ablakon.
Egynek jó volt, többet sose lássam/10.
Mobyról pedig jöhet a videó!
Kikúrhattad volna az ablakon mielőtt nekikezdesz, és inkább a remasteredben kellett volna lenyomni 60fps-en, ps4-en, hamár megint a múltidézés megy.benőmenő írta:Lepörgött az Uncharted első része PS3-on. A végén a mentés szerint 8 óra és 6 perc volt normálon, a 60 kacatból pedig 27-be futottam bele. Eredetileg nem ez lett volna a terv, de a a konzolgame.hu-ról rendelt 3 játékból (amit direkt úgy választottam hogy készleten legyenek a közeli boltjukban), valójában egyik sem volt nekik, szóval bánatomban berántottam ezt psn-ről, ha már akciós volt.
Az utolsó 2 Chaptert nem számolva ez egy egynek jó lövölde volt kellemes limonádé, kalandfilmes sztorival és putrimocsokszar irányítással. Tavaly a TR: Underworld újrajátszásnál panaszkodtam, hogy Lara folyamatosan csúszkált a libafoson, na ez b+! Mindezt úgy, hogy a mozdulatok számosságát tekintve elveszlik a TR lába nyomában. De komolyan, egy gombra rakni a fedezékbe bújást és a gurulást? Játszott ezzel bárki, mielőtt elküldték a lemezt sokszorosításra?
Az utolsó 2 chapterben meg amit leműveltek a lövölde részen kritikán aluli. Ha lemezen veszem, akkor még a credits vége előtt kitéptem, kettétöröm és kikúrom az ablakon.
Egynek jó volt, többet sose lássam/10.
Mobyról pedig jöhet a videó!
Valójában nem is lehet törölni. Az a törlés nem töröl semmit, csak elhideolja a listáról. Ugyanott, ugyanazzal vissza is tudod tenni.DanielT írta:Még egyszer megvetted? Hogy aztán a világ szemetét kiplatinázd? Vagy visszavonattad a törlést?
/nem voltam már messze a platinától akkor sem, amikor felkúrta az agyam, lévén úgy mentem rajta végig, hogy kimaxoltam minden lófaszt. 10 órát tettem még bele, miután visszakúszott a listára. Abban benne volt egy rövid második menet, meg némi farmolás. Egész pontosan 9-et. 75 órával zártam.
Nyilván egy tearingelős, sub-30, textúra pop-in rémálom, de erre sajnálom a karaktereket, mert:Moby írta:Kikúrhattad volna az ablakon mielőtt nekikezdesz, és inkább a remasteredben kellett volna lenyomni 60fps-en, ps4-en, hamár megint a múltidézés megy.
1. Mindenki tudja már.
2. Az irányítás ettől függetlenül volt koncepciójában elkúrt, bitang pusztulatos fostalicska.
Ha valaki FH4-ezni vágyna: 3 hónap gamepass 300Ft. A windows szállítójánál :)
Ja, meg ha már SW: 1 óra múlva fallen order reveal az ea twitch csatornáján.
Maxiriszpekt! Nekem ezekhez a “platinázásokhoz” sosincs erőm.Moby írta:Erőt vettem végül magamon.Spoiler
Alig várom a legújabb mobiljáték belejelentésüket.Moby írta:Ja, meg ha már SW: 1 óra múlva fallen order reveal az ea twitch csatornáján.
Na igen, előbbiből kihagytam a mellékszálakat, én azokat is szerettem, a rouge a legfaszább, de a solo se volt rossz, sőt messze jobb, mint amiket kapott szerintem.Micsu írta:Rouge one teljesen jo volt, tobbi felejtheto
he?Mekee írta:Alig várom a legújabb mobiljáték belejelentésüket.
Túl nagy a hype, túl magasak az elvárások, az 1-2-3 is ezen csúszott el, pedig szerintem teljesen rendben vannak. Kíváncsi vagyok hétfő hajnalban a trónok harca hogyan indít. Beszórom a kölköket suliba, aztán céges parkolóban mobilnettel végignézem HBOGO-n mielőtt bárki bármit spoilerezni tudna. :DMekee írta:Na igen, előbbiből kihagytam a mellékszálakat, én azokat is szerettem, a rouge a legfaszább, de a solo se volt rossz, sőt messze jobb, mint amiket kapott szerintem.
Elkaszálták a viscrealos henning-es single játékot, mert csak a games as service modellben van lóvé, meg a multiban (hogy bejött ez a titanfallnál meg a anthemnél is) erre most arról olvastam, hogy nemlesz multi és frostbite helyett ue4 lesz alatta, és következtettem, hogyhát... ea... na...Moby írta:he?
Az anthemesek, meg kb mindenki évek óta rinyál náluk, hogy nem jó a frostbite tps-re. Hogy mér azt én nem értem, de ha ennyien és ennyiszer ugatnak érte, lehet benne valami. A henniges részét en sem értettem, de gondolom ez haladt, amaz meg nem. Ettől még lehet jó is, rossz is.Mekee írta:Elkaszálták a viscrealos henning-es single játékot, mert csak a games as service modellben van lóvé, meg a multiban (hogy bejött ez a titanfallnál meg a anthemnél is) erre most arról olvastam, hogy nemlesz multi és frostbite helyett ue4 lesz alatta, és következtettem, hogyhát... ea... na...
Kicsit bétáztam még, aztán ment a preorder, tetszik a cucc, na. Closed bétával voltak technikai gondjaim, főleg vídia driver miatt, kapott azóta 2x is DDU-t a gép, és friss drivert, minden vajsima azóta, meg gondolom az elmúlt hónapokban csiszoltak is rajta, szóval minden kétségem tovaszállt.eje75 írta:ANNO 1800 nyílt bétát tolod?
Erősen gondolkodom rajta, mert 15 éve ez az első stratégia játék, ami felkeltette magas figyelmemet...
Mindenki? A buzi Bioware rinyált mindig. Dragon Age, Andromeda és most ez a hulladék Anthem.Moby írta:Az anthemesek, meg kb mindenki évek óta rinyál náluk, hogy nem jó a frostbite tps-re. Hogy mér azt én nem értem, de ha ennyien és ennyiszer ugatnak érte, lehet benne valami. A henniges részét en sem értettem, de gondolom ez haladt, amaz meg nem. Ettől még lehet jó is, rossz is.
Meg a visceral. Igen. Tehát kb mindenki, aki TPS-t próbált meg frostbite-al csinálni.DanielT írta:Mindenki? A buzi Bioware rinyált mindig. Dragon Age, Andromeda és most ez a hulladék Anthem.
/ezeknek meg má megengedték, hogy mást használjanak inkább, szóval valszeg ők sem fenyegetőztek éhségsztrájkkal, csakhogy frostbiteot használhassanak :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2019.04.13. 20:11-kor.
Hát legyen úgy, mm hogy jó, elég régóta szeretnék végre egy jó sw játékot, nem ezt a középfos fps multi foshalmot. Mer a játék az single marad nekem mindígis.Moby írta:Az anthemesek, meg kb mindenki évek óta rinyál náluk, hogy nem jó a frostbite tps-re. Hogy mér azt én nem értem, de ha ennyien és ennyiszer ugatnak érte, lehet benne valami. A henniges részét en sem értettem, de gondolom ez haladt, amaz meg nem. Ettől még lehet jó is, rossz is.
az h az uj trilogiaban egy karakternek nem tudom a nevet annyira erdektelenek szamomra nem az en hibamBotond írta:Túl nagy a hype, túl magasak az elvárások, az 1-2-3 is ezen csúszott el, pedig szerintem teljesen rendben vannak. Kíváncsi vagyok hétfő hajnalban a trónok harca hogyan indít. Beszórom a kölköket suliba, aztán céges parkolóban mobilnettel végignézem HBOGO-n mielőtt bárki bármit spoilerezni tudna. :D
A héten egy céges megbeszélésen egyik marvel rajongó kolléga is bedobta, hogy neki az sw az smafu, az a sztori az amiben a testvérek vergődnek vmit. Na a testvérek az új trilógiában is vergődnek, biztos ismered a nevüket, Leia meg Luke.Micsu írta:az h az uj trilogiaban egy karakternek nem tudom a nevet annyira erdektelenek szamomra nem az en hibam
Természetesen a játékból nem mutatnak semmit...De a nemtudjuk mi az Nov 15-én jön.
/Stig Asmussen nem öregszik semmit. Ez a kopaszok privilégiuma? :D
/Stig Asmussen nem öregszik semmit. Ez a kopaszok privilégiuma? :D
Még nem néztem meg, de ennyivel tartozom a komának, mert jól csinálta, minden ellenérzésem dacára!
phpBB [media]
Spoiler
Nemfeltétlen baj ez, majd úgyis kiderül, addígmeg nem futok bele indokolatlan spoilerekbe. Sokkal többet nemtudok a trailer után sem, csak hogy mikor jön, hát várom szeretettel :DMoby írta:Természetesen a játékból nem mutatnak semmit...De a nemtudjuk mi az Nov 15-én jön.
/Stig Asmussen nem öregszik semmit. Ez a kopaszok privilégiuma? :D
Nemá', épp kihevertem, hogy 2 napig ez a szaros paca ömlött az internet minden zugából, most meg idetolod? :DSlickAdam írta::nevetes2:Spoiler
egy darabot se lattam. kell neked olyan helyekre jarni...DanielT írta:Nemá', épp kihevertem, hogy 2 napig ez a szaros paca ömlött az internet minden zugából, most meg idetolod? :D
Komoly problémáid lehetnek, ha ez kikészítDanielT írta:Nemá', épp kihevertem, hogy 2 napig ez a szaros paca ömlött az internet minden zugából, most meg idetolod? :D
Hm, itthon lehet, hogy nem pörgött annyira, de redditen már a pornó-subokra is félve mertem kattintani. :D
Kkkkkkurvanagy!benőmenő írta:whatislove.mpeg
Nem tudom volt-e itt ajánlás rá. Ma ránéztem erre a Black The Fall-ra, egész jó kis anyag ez. Én szoktam a legtöbbet köpködni ezekre a feketefehér sidescrollerekre világítószemű kölykökkel, de ez pont annyival másabb, hogy még nálam sem veri ki a biztit.
Ja, én tuti ajánlottam, de az is lehet, hogy már más hatására próbáltam. A kevés gém egyike, ami fent van a gépen és folytatásra vár.Moby írta:Nem tudom volt-e itt ajánlás rá. Ma ránéztem erre a Black The Fall-ra, egész jó kis anyag ez. Én szoktam a legtöbbet köpködni ezekre a feketefehér sidescrollerekre világítószemű kölykökkel, de ez pont annyival másabb, hogy még nálam sem veri ki a biztit.
Tegnap az Ace Compat 7-et próbáltam (szarasztím könyvtármegosztásnak köszönhetően), de vegyes érzésekkel léptem ki, ma már nem is indítottam el. Igazából biztos tudja, amit a műfajnak kell, de nekem az előző "még árkádabb" rész érdekesebb volt. A hangulata meg úgy egyébként egyben van csak... nemtom.
Na majd egyszer lehet folytatom.
szerk: Igen, jól emlékezdtem, Zó ajánlotta a Black The Fall-t.
Ment azért, de ez nemis baj, elég jelentőségteljes dolog, a sajnálatos, hogy előbb szánunk milliárdokat egy új 2mp-el nagyobb kamerájú telefon kifejlesztésére, sőt azok kitalált funkcióinak fejlesztésére, mint az űrkutatásra. Én inkább ettől hányok, hogy inkább fontos egy új kütyü, mint hogy többet tudjunk meg arról, hogy mi miért létezik.DanielT írta:Hm, itthon lehet, hogy nem pörgött annyira, de redditen már a pornó-subokra is félve mertem kattintani. :D
btw... Bocs ha vótmá, de Love, Death & Robots-t mindenképpen ajánlanám, kis rövid novellákból álló sorozat, minden rész más-más megvalósításban az animáció keretein belül. Érdekes, hogy más-más hosszúak, az 5 perctől a 15percig ahogyan kiadta.
Hát pont a legjobbkor emlegeted a feleslegesen kidobott pénzt és erőforrásokat, mint a Snoop Dogg csikkjének fotója kapcsán... :D Kinek lett ettől jobb az élete? Mi haszna van? Mi haszna lenne annak, ha "tudnánk mi miért létezik"? Amit ebből soha nem fogunk megtudni és semmilyen hatása nem is lenne az emberiség boldogulásához. Ki tudja bizonyítani, hogy az valóban egy fekete lyuk? Én nem voltam benne, nem nyaltam meg, te se. Aszonta valaki, hogy "ez az". Őőőő... ok.Mekee írta:Ment azért, de ez nemis baj, elég jelentőségteljes dolog, a sajnálatos, hogy előbb szánunk milliárdokat egy új 2mp-el nagyobb kamerájú telefon kifejlesztésére, sőt azok kitalált funkcióinak fejlesztésére, mint az űrkutatásra. Én inkább ettől hányok, hogy inkább fontos egy új kütyü, mint hogy többet tudjunk meg arról, hogy mi miért létezik.
A műhódok keringenek, az frankó. A többi kicseszett bullshit.
Nem ismert azóta sem valami megoldás a mafia3 stutterre? Megöl. Nekiálltam a folytatásnak, de ez megöl. Meg amikor nem stutterel, akkor meg időnként szimplán csak szar a frém. És közben minden alszik. Elképesztő, hogy évek kevesek voltak ahhoz, hogy rendbe tegyék. Pedig nem (lenne) olyan rossz játék ez.
A tudósok. Akik akkor fognak sok kutatási pénztet kapni, ha valamirő bizonyosodik, hogy van. A fizikában nagyon sok a bizonytalanság, főlegdepláne a kvantumfizikában. Az emberiség ma ott tart, hogy ami itt a fődön megfigyelések alapján ment, arra úgy hellyel-közzel van egy rendszerünk, aminek olyan nagyon nem lóg a bele, de ez még gecire makrónézet, másrészt ettől tovább is léptük már. Csak még nem igazán tudjuk hova. Annyira beépült a fekete lik a köznyelvbe, annyira triviálisnak tűnik, miközben kurvára nemaz. Azt sem tudjuk biztosan, hogy van-e. Ebbő sem tudtuk meg teljes bizonyossággal, de arra nagyon jó, hogy érdemes tovább foglalkozni vele, és pénztet pumpálni a kutatásába. Olyan ez mint a kvantumösszefonódás. Elvileg nem is létezhetne, semmilyen rendszerbe nem fér bele, de a jövő internetét már erre építjük, deközben azt se tudjuk mit is csinálunk pontosan :DDanielT írta:Amit ebből soha nem fogunk megtudni és semmilyen hatása nem is lenne az emberiség boldogulásához. Ki tudja bizonyítani, hogy az valóban egy fekete lyuk?
nem lattad a faszomat se megis tudod h letezik vagy nem?DanielT írta:Hát pont a legjobbkor emlegeted a feleslegesen kidobott pénzt és erőforrásokat, mint a Snoop Dogg csikkjének fotója kapcsán... :D Kinek lett ettől jobb az élete? Mi haszna van? Mi haszna lenne annak, ha "tudnánk mi miért létezik"? Amit ebből soha nem fogunk megtudni és semmilyen hatása nem is lenne az emberiség boldogulásához. Ki tudja bizonyítani, hogy az valóban egy fekete lyuk? Én nem voltam benne, nem nyaltam meg, te se. Aszonta valaki, hogy "ez az". Őőőő... ok.
A műhódok keringenek, az frankó. A többi kicseszett bullshit.
Azé volt már egy-két dolog, amit megkutattak jól, de kellett pár évtized, évszázad mire értelme is lett. A holdra szállás alapjait is Egyiptomban rakták le. A fáraók idején. És btw annak is nulla haszna van mindaddig míg el nem kezdjük kibányászni ott a senkisetudjamit vagy építünk rá űrbenzinkutat vagy a fasztudjamireleszjóez.DanielT írta:Hát pont a legjobbkor emlegeted a feleslegesen kidobott pénzt és erőforrásokat, mint a Snoop Dogg csikkjének fotója kapcsán... :D Kinek lett ettől jobb az élete? Mi haszna van? Mi haszna lenne annak, ha "tudnánk mi miért létezik"? Amit ebből soha nem fogunk megtudni és semmilyen hatása nem is lenne az emberiség boldogulásához. Ki tudja bizonyítani, hogy az valóban egy fekete lyuk? Én nem voltam benne, nem nyaltam meg, te se. Aszonta valaki, hogy "ez az". Őőőő... ok.
A műhódok keringenek, az frankó. A többi kicseszett bullshit.
Trónok harca nyolcadik évad, első rész lightosan kezd.
Szóval semmi haszna az egésznek. Vagy annyi, m mint egy Tesla Roadstert fellőni az űrbe.Moby írta:A tudósok. Akik akkor fognak sok kutatási pénztet kapni, ha valamirő bizonyosodik, hogy van. A fizikában nagyon sok a bizonytalanság, főlegdepláne a kvantumfizikában. Az emberiség ma ott tart, hogy ami itt a fődön megfigyelések alapján ment, arra úgy hellyel-közzel van egy rendszerünk, aminek olyan nagyon nem lóg a bele, de ez még gecire makrónézet, másrészt ettől tovább is léptük már. Csak még nem igazán tudjuk hova. Annyira beépült a fekete lik a köznyelvbe, annyira triviálisnak tűnik, miközben kurvára nemaz. Azt sem tudjuk biztosan, hogy van-e. Ebbő sem tudtuk meg teljes bizonyossággal, de arra nagyon jó, hogy érdemes tovább foglalkozni vele, és pénztet pumpálni a kutatásába. Olyan ez mint a kvantumösszefonódás. Elvileg nem is létezhetne, semmilyen rendszerbe nem fér bele, de a jövő internetét már erre építjük, deközben azt se tudjuk mit is csinálunk pontosan :D
A kis kukikád létezésének kutatásába nem öntenek bele évtizetek óta milliárdokat. Legalábbis remélem.Micsu írta:nem lattad a faszomat se megis tudod h letezik vagy nem?
Légyszi a jövőben még csak a GoT részek minősítésétől is tartózkodjunk, de főleg mielőtt bárki másnak esélye lett volna látni, köszi! Semmi haszna nem volt ennek a bejelentésnek, csak hogy elbassza a várakozásomat és ne tudjam nulla infóval kezdeni.Botond írta:Azé volt már egy-két dolog, amit megkutattak jól, de kellett pár évtized, évszázad mire értelme is lett. A holdra szállás alapjait is Egyiptomban rakták le. A fáraók idején. És btw annak is nulla haszna van mindaddig míg el nem kezdjük kibányászni ott a senkisetudjamit vagy építünk rá űrbenzinkutat vagy a fasztudjamireleszjóez.
Többiek miatt töröltem a komment vonatkozó részét.
Én is most kerülgethetek kb. minden oldalt este 8-ig, amíg megnézzük közösen haverokkal...
DanielT írta:Légyszi a jövőben még csak a GoT részek minősítésétől is tartózkodjunk, de főleg mielőtt bárki másnak esélye lett volna látni, köszi! Semmi haszna nem volt ennek a bejelentésnek, csak hogy elbassza a várakozásomat és ne tudjam nulla infóval kezdeni.
Többiek miatt töröltem a komment vonatkozó részét.
En felhuztam a telefont 3:00-ra, fel is keltem, aztan ugyanazzal a lendulettel visszafekudtem. Oreg vagyok en man ehhez, este potlom.
Amugy osztom a velemenyt, zero toleranciat a GoT spoilerekkel szemben!
Előző melóhelyemen volt egy srác, aki a szemben ülő kollégát folyton megtrollkodta minden sorozatban vmi spoilerrel, szóval rászoktunk arra a trollkodás áldozat kollégával, hogy GoT-ot azt hétfő reggel hétkor megnéztük, mielőtt melóba jöttünk (korábbi évadoknál akkor került fel HBOGOra az aktuális rész, most fent volt már 4kor, mire a TVben vége lett), és utána mikor beért a srác (neki nem volt HBOGO, torrentet tudta elindítani, hogy majd este megnézi), akkor egyből beindult a trollkodás, hogy jajj szegényt Tyriont de szétkapták a sárkányok, megették jól. És mivel ez ilyen elbaszott sorozat, amiben simán benne van, hogy egyszercsak ez a vágókép, hogy Tyriont eszik a sárkányok, ezért aztán egész nap benne volt az ideg. :)insp írta:En felhuztam a telefont 3:00-ra, fel is keltem, aztan ugyanazzal a lendulettel visszafekudtem. Oreg vagyok en man ehhez, este potlom.
Amugy osztom a velemenyt, zero toleranciat a GoT spoilerekkel szemben!
a te adodbol kb ugyanannyit koltenek kutatasra mint a kukim felterkepezesere :DDanielT írta:A kis kukikád létezésének kutatásába nem öntenek bele évtizetek óta milliárdokat. Legalábbis remélem.
Na az egész Szarwarsz univerzumból ez a cosplay ért valamit. :DDD
GoT aktuális részének megtekintését követő minta komment: "Megnéztem."
Mert tudom, hogy meg kell osztani a katarzist, de szorítkozzunk ennyire.
És persze már ez is spoileres, mert kiderül belőle, hogy nem hangjáték az aktuális rész, van valamilyen vége, stb.
Mert tudom, hogy meg kell osztani a katarzist, de szorítkozzunk ennyire.
És persze már ez is spoileres, mert kiderül belőle, hogy nem hangjáték az aktuális rész, van valamilyen vége, stb.
Jujdeszépmiafaszeeeeeez?DanielT írta:HÜMM.
nem akar GoT szpojlert, de azert erezni, hogy mondana szivesen...DanielT írta:GoT aktuális részének megtekintését követő minta komment: "Megnéztem."
Mert tudom, hogy meg kell osztani a katarzist, de szorítkozzunk ennyire.
És persze már ez is spoileres, mert kiderül belőle, hogy nem hangjáték az aktuális rész, van valamilyen vége, stb.
tenyleg le kell csatlakoznom a kurva internetröl, ha nem akarok belefutni valami kepbe vagy faszomtuggya mibe? mert en meg az elözö evadot (vagy azelöttit?) se fejeztem be. de be akarom.
AZ EN TEMPOMBAN!
YT tuti ki fog baszni elem valami retket, csak mert TRENDING. hiaba nem nezek hasonlo temaju tartalmat...
DMC-nél a youtube megjelenés előtti napon (streamerek, stb. hamarabb kioldhatták) már tolta a Final boss videókat spoileres thumbnaillel. Ilyenkor tényleg offline kell maradni, amennyire csak lehetséges. Eléggé bosszantó.SlickAdam írta:nem akar GoT szpojlert, de azert erezni, hogy mondana szivesen...
tenyleg le kell csatlakoznom a kurva internetröl, ha nem akarok belefutni valami kepbe vagy faszomtuggya mibe? mert en meg az elözö evadot (vagy azelöttit?) se fejeztem be. de be akarom.
AZ EN TEMPOMBAN!
YT tuti ki fog baszni elem valami retket, csak mert TRENDING. hiaba nem nezek hasonlo temaju tartalmat...
#39110: Az új Call of Cthulhu játék eléggé rossz meg közepes kritikákat kapott, na majd talán ez!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára benőmenő 2019.04.15. 13:37-kor.
de meddig? hany het alatt fut le? egy meddig tart az utorezges?benőmenő írta:DMC-nél a youtube megjelenés előtti napon (streamerek, stb. hamarabb kioldhatták) már tolta a Final boss videókat spoileres thumbnaillel. Ilyenkor tényleg offline kell maradni, amennyire csak lehetséges. Eléggé bosszantó.
HE??!?!?! Most védtelek meg benneteket egy rész fél tőmondatos véleményezésétől, de én akarok bármit mondani?SlickAdam írta:nem akar GoT szpojlert, de azert erezni, hogy mondana szivesen...
kerdezd meg zot, neki nagyobb tapasztalata van ebbenSlickAdam írta:de meddig? hany het alatt fut le? egy meddig tart az utorezges?
"Megnéztem"
Na tessék, már a spoiler smiley!!!insp írta:"Megnéztem"
Amekkora trollok vagyok kelhetek húsvét hétfőn is háromkor, hogy ne spoilersmileyzáttok el a sztorit!!!!44DanielT írta:Na tessék, már a spoiler smiley!!!
/szerk: tegnap néztem havas jonnal vmi talkshowt korábbról, ahol ugye próbálták kiszedni belőle, hogy mi lesz a vége, de ugye még kamu dolgokat se szabad mondania a szerződése alapján, szóval végül annyi spoileres sztorija volt, hogy amikor a 7. évadot leforgatták akkor a felesége faggatta napokig hetekig, hogy mi lesz és elmondta neki, mire a felesége besértődött, hogy hogy lehet ekkora geci, hogy elspoilerezte. :D:D:D NŐK!!!! :D:D:D A talkshow konklúziója az volt, hogy havas jonnak lesz egy Tony nevű fia, a legifjabb Stark. Tony Stark. És így egyesül a marvel és GoT világ... Szóval nem csak a GoT végét spoilerezte el a faszi, hanem a végjátékét is. :)
Megölökmindenkithaestigelspoileretekbármit!
Jaja, az ég világon. Szerencsére elég kevesen gondolkodnak így, ezért is olvashattad el a kommentet, és ezért is játszhatsz videójátékot, meg ezért lapul a zsebedben egy mobil ezköz. De ja, semmi haszna, kolombusz is minek ment oda felfedezni amerikát, nem volt elég európa? Ugyse ott élünk.DanielT írta:Szóval semmi haszna az egésznek. Vagy annyi, m mint egy Tesla Roadstert fellőni az űrbe.
Szerencsére egy részt se láttam sohasem, így bármikor megmerek nézni bármit :D Egyszer gondolkodtam már rajta, de majd talán ha végevan az egésznek, de áh... középkoritrágya, nem tudom elképzelni hogy érdekelne, pedíg mindenki ezzel győzköd, mint valami szekta :DMoby írta:Megölökmindenkithaestigelspoileretekbármit!
Lefeküdtek a kölykök, megnézem harmadszor is, hátha most más lesz ennek a résznek a vége!Moby írta:Megölökmindenkithaestigelspoileretekbármit!
én is úgy vagyok vele hogy értelmes azaz nem áltudomány kutatásokra én se sajnálom a pénzt (nem mind ha nekem ez eddig egy forintomba is került volna ), eddig úgy tűnik hogy a technika és a tudomány viszi előre az emberiséget, semmi más (nameg a píz ), lehet hogy most ennek az elmosódott képnek semmi haszna de lehet hogy ez valaminek a kezdetMekee írta:Jaja, az ég világon. Szerencsére elég kevesen gondolkodnak így, ezért is olvashattad el a kommentet, és ezért is játszhatsz videójátékot, meg ezért lapul a zsebedben egy mobil ezköz. De ja, semmi haszna, kolombusz is minek ment oda felfedezni amerikát, nem volt elég európa? Ugyse ott élünk.
azért a fantasy meg a középkori nem ugyanaz :PMekee írta:Szerencsére egy részt se láttam sohasem, így bármikor megmerek nézni bármit :D Egyszer gondolkodtam már rajta, de majd talán ha végevan az egésznek, de áh... középkoritrágya, nem tudom elképzelni hogy érdekelne, pedíg mindenki ezzel győzköd, mint valami szekta :D
középkoryfantasyfos, egykutya mind, sárkányok, mocsok, vasruha, boszorkányok, varázslók, csúnya fura lények, blee. Vicsert valamié szerettem, de minden más taszított eddíg a témában.Micsu írta:azért a fantasy meg a középkori nem ugyanaz :P
Milyen teknika és milyen tudomány? Hogy évről évre legyen egy újabb ájfón? Rohadtul nem visz ez előre semmitse, pénz hajhászás, semmi mögöttes nagyobb célja nincs.Micsu írta:én is úgy vagyok vele hogy értelmes azaz nem áltudomány kutatásokra én se sajnálom a pénzt (nem mind ha nekem ez eddig egy forintomba is került volna ), eddig úgy tűnik hogy a technika és a tudomány viszi előre az emberiséget, semmi más (nameg a píz ), lehet hogy most ennek az elmosódott képnek semmi haszna de lehet hogy ez valaminek a kezdet
ha neked a tudományból meg a technikából ez ugrik be akkor gratulálok te a kapitalizmusról beszélsz ami teljesen másMekee írta:Milyen teknika és milyen tudomány? Hogy évről évre legyen egy újabb ájfón? Rohadtul nem visz ez előre semmitse, pénz hajhászás, semmi mögöttes nagyobb célja nincs.
Ja, mindezek a fekete lyuk fotó, meg a Tesla az űrben miatt... esetleg még a Mars kutatás segít sokat.Mekee írta:Jaja, az ég világon. Szerencsére elég kevesen gondolkodnak így, ezért is olvashattad el a kommentet, és ezért is játszhatsz videójátékot, meg ezért lapul a zsebedben egy mobil ezköz. De ja, semmi haszna, kolombusz is minek ment oda felfedezni amerikát, nem volt elég európa? Ugyse ott élünk.
Mondom, a műhold felszórás frankóság, mert közvetlen hatása van a Földi élet mindennapjaira. A többi bolygó szagolgatása, fotózgatása gigantikus bullshit, egy hobbi.
Semmi nem áll távolabb tőlem, mint az általad is megfogalmazott dolgok. A GoT pedig mindezek mellett, ellenére, vagy akárhogy egy csoda.Mekee írta:középkoryfantasyfos, egykutya mind, sárkányok, mocsok, vasruha, boszorkányok, varázslók, csúnya fura lények, blee. Vicsert valamié szerettem, de minden más taszított eddíg a témában.