Én klienst írtam. Nekem az uplay is patchelgeti a cuccait, ha ott hagyom a háttérben futni. Nyilván nem 100%-os módszer, de ilyen indítanám a játékot és akkor találja ki, hogy akkor ő letölt 30-40 percig az én drága szabadidőmből dologba még nem futottam bele. Mert amúgy az én szabadidőm is gecidrága, szóval én sem szeretem azzal tölteni, hogy nézem a %-okat. Viszont amíg társasozok a kölkökkel, vagy kenem nekik a vajaszsemlét másnapra a suliba addig felőlem annyit patchel minden kliensben minden játék amennyit nem szégyell. Meg a win10 is. Aztán odaülök, kap egy rebootot, mert ugye úgyis bekapcsolnám a gépet, szóval az sem plusz idő veszteség és minden megy flottul a szabadidőmben.Moby írta:Tehát ha ma hazaérek, indítsam el az összesjátékot, ami jelenleg fel van telepítve, hátha peccselni kell?
Egyedi idegnyugtató módszer, de nem ígérem, hogy kipróbálom.
A PC-s játékoknak leáldozott
Hogy ez a Prince of Persia (DOS) mekkora egy mocsok féreg. Soha nem haladtam vele gyerekként se, meg most se. Első ellenfélen nem jutok túl, sőt odáig se tudtam elvinni a kibaszott kardot.
de az osszes souls megvoltDanielT írta:Hogy ez a Prince of Persia (DOS) mekkora egy mocsok féreg. Soha nem haladtam vele gyerekként se, meg most se. Első ellenfélen nem jutok túl, sőt odáig se tudtam elvinni a kibaszott kardot.
Azok nem irányíhatatlan gecik, ahol a gombnyomás egy .avi file-t játszik le.Micsu írta:de az osszes souls megvolt
Nekem végigment az egy órás vagy mennyi limit alatt töbször is anyám munkahelyén a céges gépen. Pár évvel később otthon már megizzadtam vele, mert folyton kifutottam az időből. Legutóbb telefonon nyomtam, harmadik vagy negyedik pályáig el is csapattam vele. Teljesen tanulható játék.DanielT írta:Hogy ez a Prince of Persia (DOS) mekkora egy mocsok féreg. Soha nem haladtam vele gyerekként se, meg most se. Első ellenfélen nem jutok túl, sőt odáig se tudtam elvinni a kibaszott kardot.
Az uplay elindul a windowsal. A játék fentvan megjelenés óta. Így kezdetett el tegnap peccselni indításkor.Botond írta:Én klienst írtam. Nekem az uplay is patchelgeti a cuccait, ha ott hagyom a háttérben futni. Nyilván nem 100%-os módszer, de ilyen indítanám a játékot és akkor találja ki, hogy akkor ő letölt 30-40 percig az én drága szabadidőmből dologba még nem futottam bele. Mert amúgy az én szabadidőm is gecidrága, szóval én sem szeretem azzal tölteni, hogy nézem a %-okat. Viszont amíg társasozok a kölkökkel, vagy kenem nekik a vajaszsemlét másnapra a suliba addig felőlem annyit patchel minden kliensben minden játék amennyit nem szégyell. Meg a win10 is. Aztán odaülök, kap egy rebootot, mert ugye úgyis bekapcsolnám a gépet, szóval az sem plusz idő veszteség és minden megy flottul a szabadidőmben.
Ez az, hogy be kell magolni az egészet, majd lejátszani az avi fileokat a megfelelő sorrendben. BÖE!Botond írta:Nekem végigment az egy órás vagy mennyi limit alatt töbször is anyám munkahelyén a céges gépen. Pár évvel később otthon már megizzadtam vele, mert folyton kifutottam az időből. Legutóbb telefonon nyomtam, harmadik vagy negyedik pályáig el is csapattam vele. Teljesen tanulható játék.
Na, azért kitartok még és próbálkozok. Második pályáig már eljutottam.
Igen ott az iranyitasban volt 1 masodperces input lag
En nem szerettem am, another worldot annal inkabb
En nem szerettem am, another worldot annal inkabb
Moby írta:Azé azt óvatosan jegyzem meg, hogy az ilyen 444, portfolio, index, meg randomklikkvadász fosálhíroldalak cikkeinek valóságtartalmával kapcsolatban érdemes minimum a kétkedés intézményét alkalmazni :D A nejem totálban nyomja napi szinten a kerületi anyukák fészbúk csoportjában. Ők a legkeményebbek a bármilyenhírtémában. Nincs olyan szakma vagy tudományág, aktualitás, amiben ne lennének otthon :D
Amit írsz teljesen valid, viszont ami ebben a cikkben van igaz, és egyébként a méhészetben is tapasztalható, hogy az atkák amik igen nagy kárt okoznak, rezisztensé vállnak a használt vegyszerek ellen. De ez a jelenség teljesen természetes amúgy, egyfajta evolúció "gyorsítást" végez az ember a vegyszerezéssel.
Hát azért ez a játékok elég nagy százalékára igaz ilyen szinten. DS-t is előre bemagolod aztán végigtolod dancepadon vagy banánon, akkor az is BÖE bizonyára. Későbbi prince of persiák is ilyesmik voltak tanulhatóság szempontjából, ha jól emlékszem. Mondjuk még max kettőt toltam, és azokat se végig.DanielT írta:Ez az, hogy be kell magolni az egészet, majd lejátszani az avi fileokat a megfelelő sorrendben. BÖE!
Na, azért kitartok még és próbálkozok. Második pályáig már eljutottam.
Meg ugye pont múltkor beszéltünk a klasszik kalandjátékokról is, azok is ilyen trial and error, tanuld meg sémákkal dolgoztak. Akkoriban az volt a divat, na. És ma is sok stílus épít még ugyanerre a formulára.
Az eredeti PoP az olyan, mintha a Dark Soulsban direkt platformerkedni kéne, minimum Killzone-os input laggal. Gyerekként is totál élvezhetetlen volt.Micsu írta:de az osszes souls megvolt
Akkó' passz, nálam ezzel a módszerrel működik a fliud élmény. :)Moby írta:Az uplay elindul a windowsal. A játék fentvan megjelenés óta. Így kezdetett el tegnap peccselni indításkor.
Az az igazság, hogy lekvár vagy. Mikor minden szart a kezed alá adnak, akkor könnyű jaszkarizni, de amikor a falándzsával kell a kardfogú tigrisek közül elhozni a mamuthúst, na ammán vmi. Te már egy elpuhult generáció tagja vagy, bezzeg a mi időnkben!benőmenő írta:Az eredeti PoP az olyan, mintha a Dark Soulsban direkt platformerkedni kéne, minimum Killzone-os input laggal. Gyerekként is totál élvezhetetlen volt.
IZZIK AZA TíÁJ ... E?!!DanielT írta:Hogy ez a Prince of Persia (DOS) mekkora egy mocsok féreg. Soha nem haladtam vele gyerekként se, meg most se. Első ellenfélen nem jutok túl, sőt odáig se tudtam elvinni a kibaszott kardot.
Bárcsak! Ez céges integrált GPU-s 3570K gépen megy. Sajnos gyenge is a séderhez, pedig olyan gecijó van, hogy besírsz.SlickAdam írta:IZZIK AZA TíÁJ ... E?!!
Nem messzire jutottál!DanielT írta:Bárcsak! Ez céges integrált GPU-s 3570K gépen megy. Sajnos gyenge is a séderhez, pedig olyan gecijó van, hogy besírsz.
elsőképkockaajátékból.jpg
Áh, benéztem bazz, ez nem is az első pálya eleje, ott nincs megszakítva a padló a jobb szélen. :( Rég toltam már.
Hogy penészedne be a füled, hát semmi se jó? Gyorsan elindítottam és az irányításhoz hozzáérés nélkül nyomtam egy shotot.Botond írta:Nem messzire jutottál!
Áh, benéztem bazz, ez nem is az első pálya eleje, ott nincs megszakítva a padló a jobb szélen. :( Rég toltam már.
Szerencsére már van képünk arról, ahonnan ezek a rendkívül velős gondolatok származnak:Botond írta:Az az igazság, hogy lekvár vagy. Mikor minden szart a kezed alá adnak, akkor könnyű jaszkarizni, de amikor a falándzsával kell a kardfogú tigrisek közül elhozni a mamuthúst, na ammán vmi. Te már egy elpuhult generáció tagja vagy, bezzeg a mi időnkben!
Spoiler
Rá is néztem gyorsan jó cucc ez a Prince még böngészőből is megy :D Rolf :DDanielT írta:Hogy penészedne be a füled, hát semmi se jó? Gyorsan elindítottam és az irányításhoz hozzáérés nélkül nyomtam egy shotot.
Értem. Szerencse, hogy gépelés közben nem zavar az inputlag, különben a poénbonbonjaid nélkül kellene leélni az életünk. :obenőmenő írta:Szerencsére már van képünk arról, ahonnan ezek a rendkívül velős gondolatok származnak:
Benőabaracklekvárönarckép.jpg
A leáldosokért bármit.Botond írta:Értem. Szerencse, hogy gépelés közben nem zavar az inputlag, különben a poénbonbonjaid nélkül kellene leélni az életünk. :o
anno voltak róla cikkek hogy a régi játékokat kb senki nem vitte végig, nagyon kevesenBotond írta:Az az igazság, hogy lekvár vagy. Mikor minden szart a kezed alá adnak, akkor könnyű jaszkarizni, de amikor a falándzsával kell a kardfogú tigrisek közül elhozni a mamuthúst, na ammán vmi. Te már egy elpuhult generáció tagja vagy, bezzeg a mi időnkben!
Sőt, az acsikból meg a többi adatgyűjtésből az derül ki, hogy a mai játékokat is meglepően kevesen viszik végig.Micsu írta:anno voltak róla cikkek hogy a régi játékokat kb senki nem vitte végig, nagyon kevesen
Példa:
DMC 5 2M felett jár steamen, szóval számolhatunk 2 millióval. Az első missziót már csak 1,9M-an abszolválták, míg a leggyakoribb befejező achit mindössze 700E ember érte el. Ez a 36,7%-a azoknak az embereknek, akik tényleg játszottak is vele.
Persze nyilván régen minden jobb volt, mert rosszabb vót'!
benőmenő írta:Sőt, az acsikból meg a többi adatgyűjtésből az derül ki, hogy a mai játékokat is meglepően kevesen viszik végig.
Példa:
DMC 5 2M felett jár steamen, szóval számolhatunk 2 millióval. Az első missziót már csak 1,9M-an abszolválták, míg a leggyakoribb befejező achit mindössze 700E ember érte el. Ez a 36,7%-a azoknak az embereknek, akik tényleg játszottak is vele.
Persze nyilván régen minden jobb volt, mert rosszabb vót'!
Neked beütött rendesen eza DMCV :D Mondjuk nem csodálom, gecijó stuff.
Ez van telepítve, így ennek tudtam leghamarabb megnézni az achi statisztikáit.Moby írta:Neked beütött rendesen eza DMCV :D Mondjuk nem csodálom, gecijó stuff.
Egyszerűen ritka amikor 10 év után folytatnak valamit és jól sül el.
Fogyasztói társadalom. Ruhából is van csomó otthon amit sose használnak az emberek, de megvették, kondigépből is, stb, majd pont pc gémből nincs, amihez fel se kell állni a székből, hogy legyen egy csomó, sőt mióta van humblibundli/epicstore/gog/stb azóta már pénz se kell hozzá többnyire...benőmenő írta:Sőt, az acsikból meg a többi adatgyűjtésből az derül ki, hogy a mai játékokat is meglepően kevesen viszik végig.
Példa:
DMC 5 2M felett jár steamen, szóval számolhatunk 2 millióval. Az első missziót már csak 1,9M-an abszolválták, míg a leggyakoribb befejező achit mindössze 700E ember érte el. Ez a 36,7%-a azoknak az embereknek, akik tényleg játszottak is vele.
Persze nyilván régen minden jobb volt, mert rosszabb vót'!
De régen valóban rámentek a szopatásra, hogy sokáig tartson a játék, ma meg ilyen lebutított szarok vannak a kölköknek, mint a darksouls, amit táncpadon nyomnak végig a kislányok...
Hát... neked aztán tényleg drága lehet a szabadidőd... szegény feleséged, bele se merek gondolni, mi mehet otthon ... Biztos volt olyan, hogy egyszer meggondolatlanul előjátékot akart, de Te, gondolom azonnal ragequit-eltél, neked ne rabolja senki az idődet hülye pettinggel... azóta szerezheti magának az örömöt.... Te meg minden kaziról letörölted a házipornókat, hogy semmi se emlékeztessen az aktusaitokra...Moby írta:Tegnap elindítottam...volna, majd közölte, hogy peccset kell letölteni, addig nem tud elindulni, és. És letöltötte, majd felrakta. Nem volt kicsi. Majd miután felrakta, elindult a játék, ami a menüt betöltve azzal fogadott, hogy peccset kell letöltenie, és újra kell indítania magát.
Na itt bezártam, és szerintem többé nem akarom elindítani.
Spoiler
Nem, a gond nem ez. A gond az, hogy most léptem ki belőle. És kettő percet töltöttem benne. És most nem peccselt. A gond az, hogy a japánok hányása kiégetett megint egy időre, és kb semmi nem érdekel, ami videójáték.eje75 írta:Hát... neked aztán tényleg drága lehet a szabadidőd... szegény feleséged, bele se merek gondolni, mi mehet otthon ... Biztos volt olyan, hogy egyszer meggondolatlanul előjátékot akart, de Te, gondolom azonnal ragequit-eltél, neked ne rabolja senki az idődet hülye pettinggel... azóta szerezheti magának az örömöt.... Te meg minden kaziról letörölted a házipornókat, hogy semmi se emlékeztessen az aktusaitokra...Spoiler
Kell egy kis idő, amíg regenerálódok. Meg valami jó játék, de olyan most nincs a közelemben. A gyomrom forog mindentől. Már attól úgy érzem, hogy belémkötnek, ha csak kattintanom kell egy menüpontra. Mindenesetre én ezt a div2-t már elvesztettem, mert kb nullás szintű vagyok benne, és mire megint játszanék vele, már senki nem fogja tolni. Mindegy, ingyen volt.
Mennyire vagytok otthon a hdd-kben? Döglődik a gépben lévő, ma szólt a progi (54%-os). Olyat tudnék venni, hogy toshiba p300. Jóaz?
PONT tökéletes lesz. (tényleg)Moby írta:Mennyire vagytok otthon a hdd-kben? Döglődik a gépben lévő, ma szólt a progi (54%-os). Olyat tudnék venni, hogy toshiba p300. Jóaz?
Jön a Cuphead Switch-re, úgy tudom az nagyon relax cucc! Szerintem visszaránt!Moby írta:Nem, a gond nem ez. A gond az, hogy most léptem ki belőle. És kettő percet töltöttem benne. És most nem peccselt. A gond az, hogy a japánok hányása kiégetett megint egy időre, és kb semmi nem érdekel, ami videójáték.
Kell egy kis idő, amíg regenerálódok. Meg valami jó játék, de olyan most nincs a közelemben. A gyomrom forog mindentől. Már attól úgy érzem, hogy belémkötnek, ha csak kattintanom kell egy menüpontra. Mindenesetre én ezt a div2-t már elvesztettem, mert kb nullás szintű vagyok benne, és mire megint játszanék vele, már senki nem fogja tolni. Mindegy, ingyen volt.
Töfike! Berendőve.DanielT írta:PONT tökéletes lesz. (tényleg)
Elindult a BMW carsharing szolgáltatása, most ingyen lehet regisztrálni és még 25 percet is adnak ajcsiba.
Ehun lehet, első 5k embernek ingyenes csak.
Már korábban is akartam valamelyikhez csinálni accot, de elvi alapon felb@sz, hogy fizetni kell a regisztrációért is.
Ehun lehet, első 5k embernek ingyenes csak.
Már korábban is akartam valamelyikhez csinálni accot, de elvi alapon felb@sz, hogy fizetni kell a regisztrációért is.
Jeee! Mondjuk kicsit szar érzés, hogy ezen a fostalicskán is lehet majd játszani a dizájnjaimmal, de végülis, mobilon is lehet (bár azt is utálom) és viccen legalább fizikai gombok is vannak.Botond írta:Deep már tudja a tutit! Switchre költözik.
Mondok "jobbat". A Nintendo-nak keresed a pénzt az asztalok után járó jutalékkal. Többet, mint amit te valaha láttál a munkád után.deep írta:Jeee! Mondjuk kicsit szar érzés, hogy ezen a fostalicskán is lehet majd játszani a dizájnjaimmal, de végülis, mobilon is lehet (bár azt is utálom) és viccen legalább fizikai gombok is vannak.
DE! Majd jön az Epic Store és ott is rendet rak végre!
A régi idők emlékére, nem bánom. A SNES miatt vagyok részint, aki vagyok.DanielT írta:Mondok "jobbat". A Nintendo-nak keresed a pénzt az asztalok után járó jutalékkal. Többet, mint amit te valaha láttál a munkád után.
DE! Majd jön az Epic Store és ott is rendet rak végre!
Nem is tudtad, hogy jönnek switchre? Amúgy az árazási politikájukat kivéve érdemtelen ez a sok kritika. Teljesen korrekt és értelmezhető platform lett ez a cucc. Idén jön vmi ráncfelvarrás és akkor meg végképp az lesz. Csak hát ugye a nullára lerablás policyjük kicsit erős. :Ddeep írta:Jeee! Mondjuk kicsit szar érzés, hogy ezen a fostalicskán is lehet majd játszani a dizájnjaimmal, de végülis, mobilon is lehet (bár azt is utálom) és viccen legalább fizikai gombok is vannak.
Hát azért de :)Botond írta:Nem is tudtad, hogy jönnek switchre?
lehet inkabb lebutitas / olcsositas (nekik) lesz az...Botond írta:Idén jön vmi ráncfelvarrás ...
Biztos valami afrikai ENSZ segély raktár felszámolásakor találtak pár tízezer TN képernyőt, azokat most elnyomják a true fanoknak!SlickAdam írta:lehet inkabb lebutitas / olcsositas (nekik) lesz az...
Úúúristen mekkora legalja hulladék ez a POP.
mi lesz a következö sájze 2 test? PONG?DanielT írta:Úúúristen mekkora legalja hulladék ez a POP.
:DSlickAdam írta:mi lesz a következö sájze 2 test? PONG?
Majd deep hoz neki valami regi arcade gepet :D
Figyukamá', nem most fedeztem ám fel ezt a videójáték témát.
286-oson toltam ezt a kibaszott POP-ot például.
286-oson toltam ezt a kibaszott POP-ot például.
Én is olyasmit várok, mint a ps3->ps3 slim, vagy xbox360->xbox360 slim, és nem ilyen ps4->ps4pro szintű dolgot. Kicsit levesznek a 20 nanoból 16ra mondjuk és akkor belefér nagyobb aksi, vagy könnyebb lesz a cucc. Én ez utóbbiban reménykedek. Meg lesz vmi ócsított verzió, ahol nem lehet leszedni a joyconokat és akkor nincs benne kékfog, stb, és 3ds helyett azt fogják szórni.SlickAdam írta:lehet inkabb lebutitas / olcsositas (nekik) lesz az...
De én már annyival megelégszek, ha kicsit könnyebb lesz a kisebb nano miatt, meg ha kihúzzák a képernyőt a doboz széléig ugyanolyan 720p felbontással.
Botond írta:Kicsit levesznek a 20 nanoból 16ra mondjuk és akkor belefér nagyobb aksi
...
De én már annyival megelégszek, ... ha kihúzzák a képernyőt a doboz széléig ugyanolyan 720p felbontással.
ööö... not gonna happen'
Én is nagyon izgulok ám, hogy sikerül-e úgy elhelyezniük az usb portot, hogy a kickstandet használva is lehessen tölteni.Botond írta:Én is olyasmit várok, mint a ps3->ps3 slim, vagy xbox360->xbox360 slim, és nem ilyen ps4->ps4pro szintű dolgot. Kicsit levesznek a 20 nanoból 16ra mondjuk és akkor belefér nagyobb aksi, vagy könnyebb lesz a cucc. Én ez utóbbiban reménykedek. Meg lesz vmi ócsított verzió, ahol nem lehet leszedni a joyconokat és akkor nincs benne kékfog, stb, és 3ds helyett azt fogják szórni.
De én már annyival megelégszek, ha kicsit könnyebb lesz a kisebb nano miatt, meg ha kihúzzák a képernyőt a doboz széléig ugyanolyan 720p felbontással.
Ja, annak a körömnyi fika csipnek a 4 nanométerrel kisebb lefingása miatt biztos nagyobb aksit raknak bele ezek a tetvek... hagyjukmá', ennyivel fog megrohadni ez a gép.Botond írta:Én is olyasmit várok, mint a ps3->ps3 slim, vagy xbox360->xbox360 slim, és nem ilyen ps4->ps4pro szintű dolgot. Kicsit levesznek a 20 nanoból 16ra mondjuk és akkor belefér nagyobb aksi, vagy könnyebb lesz a cucc.
Most is lehet. Kerti asztalra középre rakod és akkor a napernyőnek kivágott részen keresztül tudod tölteni. Vagy ha nem kerti asztal, akkor fogsz egy dekopír fűrészt. Bazzeg itt a topikban nagyipari méretben megy a PS4 lukasztás és akkor egy ilyen problémán akadunk fent?!benőmenő írta:Én is nagyon izgulok ám, hogy sikerül-e úgy elhelyezniük az usb portot, hogy a kickstandet használva is lehessen tölteni.
ANNO 1800 nyílt bétát tolod?Botond írta:Most is lehet. Kerti asztalra középre rakod és akkor a napernyőnek kivágott részen keresztül tudod tölteni. Vagy ha nem kerti asztal, akkor fogsz egy dekopír fűrészt. Bazzeg itt a topikban nagyipari méretben megy a PS4 lukasztás és akkor egy ilyen problémán akadunk fent?!
Erősen gondolkodom rajta, mert 15 éve ez az első stratégia játék, ami felkeltette magas figyelmemet...
Igen. Kampányt eltoltam amíg lehet, tetszik. De dilemmában vagyok. Már sokkal több gémem van így is, mint ami kellene, de mégis csábít a cucc. Lesz még pár napom töprengeni. Ha még nincs 5-6 anno játékod, mint nekem, akkor ne hagyd ki, én így azért dilemmázok.eje75 írta:ANNO 1800 nyílt bétát tolod?
Erősen gondolkodom rajta, mert 15 éve ez az első stratégia játék, ami felkeltette magas figyelmemet...
Bár csak nem ez a történet lenne.
Engem is érdekel, és bár egészen biztos vagyok benne, hogy a végén azt fogom majd mondani: "ez jó nagy kalap szar vót!" de ettől a nevetéstől a végén kirázott a hideg...ki volt az? A.. a.....a császár??? Nem halt meg? Lehet 50 méterrel lejjebb fennakadt a köpenye valami szarban, és kimászott valami szerelőaknán?Moby írta:Tudom, hogy rajtam kívül senkit nem érdekel, engem viszont igen :)
Iszonyatosan imádtam az sw-t. Többször lógtam a suliból és végignéztem a klasszik trilógiát vhs-en. Faltam mindent ami SW. De a Disney olyan szinten baszta ezt is tönkre, hogy már csak undorral tudok rá gondolni. A nagyon szar awakens után jött a teljes mértékben vállalhatatlan last jedi. Elmondhatatlanul szomorú voltam és még dühösebb. Most már csak simán leszarom. Ennek annyi.Moby írta:Tudom, hogy rajtam kívül senkit nem érdekel, engem viszont igen :)
[video]swshit.avi[/video]
ettől a toshiba hdd-től rendesen búg a gép :(
Az nem a toshibaság, hanem a 7200RPM és a fizika. Rakjad szivacsra, nekem is úgy van bent szintén Toshiba, teljesen jó. (ésszerű belátás mellett)Moby írta:ettől a toshiba hdd-től rendesen búg a gép :(
Még mindig gondolkodom ,hogy neki állok az SW könyveknek, minden ismerősöm azt mondta 10 szer jobb történetek vannak már az univerzumban mint amit ez az új trilógia felmutatott. Tényleg olyan hatalmas lehetne az SW világa,de a filmekben olyan kevés jön ki belőle.
10 * 0 = ?donatus13 írta:Még mindig gondolkodom ,hogy neki állok az SW könyveknek, minden ismerősöm azt mondta 10 szer jobb történetek vannak már az univerzumban mint amit ez az új trilógia felmutatott. Tényleg olyan hatalmas lehetne az SW világa,de a filmekben olyan kevés jön ki belőle.
Fel nem fogom, hogy mit lehet még várni ennyi hulladék film, játék és csalódás után ettől a szériától, ami semmi másról nem szól, csak a pénzcsinálásról. De már úgy vagyok vele, mint az Apple termékekkel: Vegyék csak! Hordják oda a pénzt, megérdemlik amit kapnak érte.donatus13 írta:Még mindig gondolkodom ,hogy neki állok az SW könyveknek, minden ismerősöm azt mondta 10 szer jobb történetek vannak már az univerzumban mint amit ez az új trilógia felmutatott. Tényleg olyan hatalmas lehetne az SW világa,de a filmekben olyan kevés jön ki belőle.
A Disney/Lucas/Apple vezetőknek már annyira mindegy, végtelen mennyiségű a pénzük, de a szerencsétlen vevő legalább még szenvedjen, essen pofára és legyen valamenyivel szegényebb, ha hisz bennük.
Szóval szerintem mindenképpen vedd meg a könyveket(lehetőleg újan), TUTIRA megéri ezzel az infantilis fénykardos/hercegnős/szőrösállatos gennyel ezredszer is próbát tenni, felnőtt fejjel!
Ugyanez szépen ráhúzható a launcser háborúra is.
DanielT írta:Fel nem fogom, hogy mit lehet még várni ennyi hulladék film, játék és csalódás után ettől a szériától, ami semmi másról nem szól, csak a pénzcsinálásról. De már úgy vagyok vele, mint az Apple termékekkel: Vegyék csak! Hordják oda a pénzt, megérdemlik amit kapnak érte.
A Disney/Lucas/Apple vezetőknek már annyira mindegy, végtelen mennyiségű a pénzük, de a szerencsétlen vevő legalább még szenvedjen, essen pofára és legyen valamenyivel szegényebb, ha hisz bennük.
Szóval szerintem mindenképpen vedd meg a könyveket(lehetőleg újan), TUTIRA megéri ezzel az infantilis fénykardos/hercegnős/szőrösállatos gennyel ezredszer is próbát tenni, felnőtt fejjel!
Nem kell megvenni egyet sem, fent van szinte mind a neten 3 kattintásért :) Ian banks, könyveket is olvastam, nagyja ugyan az az univerzum még is teljesen más történetek, lehet jó attól még.
Awakens az egy egész jó fanservice volt, nemkell ezekbe sokat belelátni, anno se a nagy sztorira épült, most se fog. Last jedi nekemis csalódás volt, de mégsem annyira mint a 2. trilógia a sok rosszul öregedő cgi-vel meg lányos picsogással. Azt is túléltük, és ez a trilógia már eleve csak jobb lehet, a régit meg kár hajszolni, a tékából állandóan kikönyörgött rongyosra nézett vhs-el jövő emlékek miatt úgysem lesz jobb annál semmi.deep írta:Iszonyatosan imádtam az sw-t. Többször lógtam a suliból és végignéztem a klasszik trilógiát vhs-en. Faltam mindent ami SW. De a Disney olyan szinten baszta ezt is tönkre, hogy már csak undorral tudok rá gondolni. A nagyon szar awakens után jött a teljes mértékben vállalhatatlan last jedi. Elmondhatatlanul szomorú voltam és még dühösebb. Most már csak simán leszarom. Ennek annyi.
Rouge one teljesen jo volt, tobbi felejtheto
Erőt vettem végül magamon.
Spoiler
Moby írta:Erőt vettem végül magamon.Spoiler
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Jó lenne akkor viszont visszatunkolni bele azt a fizikát, ami az előzővel volt benne :(DanielT írta:Az nem a toshibaság, hanem a 7200RPM és a fizika. Rakjad szivacsra, nekem is úgy van bent szintén Toshiba, teljesen jó. (ésszerű belátás mellett)