A PC-s játékoknak leáldozott
Kikúrt jó a RE2, de még ugye 3 walkthrough benne van. Az általam vártnál sokkal több változtatás volt benne és rohadt jól áll neki. Úgy tudott hű maradni az eredetihez, hogy teljesen más játékként a feelingje ugyanaz maradt. Viszont a zene, na az rohadtul hiányzott. Szinte semmiféle zene nincs a játékban, nemhogy az ikonikus dallamok. Nyugodtan remixelhették volna azokat is. Helyette csak environmental szenvedés van végig. Blehh. Nekem nem is annyira a végső bossfight volt szálka, hanem az előző ami tényleg bénácska volt és idegtépő, amibe mondjuk a hardcore nehézség "no checkpoint" mivolta is benne volt, utolsó mentéstől odaszenvedni magunkat eleve volt vagy 8 perc próbálkozásonként, és már idegesen értünk oda. Szóval nekem év játéka simán, de lehet hogy az elmúlt 5 évé. Vagy a következőé.
Áh...ez a RE2 olyan szivenbaszottjó, hogy nemigaz...nem lehet abbahagyni. Pont mint régen. Csakmégakkoreztazajtótkinyitom aztántutimegyekaludni(filmezni). És akkor még egy óra, mer ha már kinyílt az ajtó, nincs megállás.
Gyereklázzal kapcsolatban szó szerint ezt írtam valahova pár éve. Nálunk “szerencsére” enyém lett a 40 fokos láz, épp az előbb aludtam 24 órát... Szerintem ma is ez lesz a program.eje75 írta:Én is végignéztem a GoT első évadát, nézném a másodikat is, de nem bírom...két napja beteg a gyerek, tegnap este óta lázas is, az 5. adag lázcsillapító ment bele 24 óra alatt, és egyszerűen nem akar lemenni, 40 fok a láza... nem tudok annál nagyobb gyötrelmet elképzelni, hogy szenved az ember gyereke, és nem tud segíteni rajta. Fcking life...
Metacriticen nem áll jól a szénája, szóval nagyon talán valami brutális leárazásban. Talán. Esetleg. De millió mást előbb vennék a listámról, és mire sorra kerülne, addig jön még újabb millió más amikből szintén rengetege ki fog maradni, szóval szerintem inkább nem. De ez nem egy rime, vagy journey, stbstb.aabyssx írta:PS4 játék, de lehet (remélem) jön pécére.
Pörög a Sonic 2 credits.
25 éve nyomhattam kb utoljára végig, akkor is az 576 Kbyte shop ba betelefonálva szerzett pályaválasztó kóddal. :D
Most meg save statek százaival, főleg -you guessed it- a bossfightok miatt, főleg az utolsó itt is. Akkora szemét tetű, hogy mire a taktikát megtalálja az ember normálisan, kb 50x kell újra végignyomni a játékot, mert nincs végtelen continue.

Pörög a Bad Dudes Vs. DragonNinja credits.
Hát ez egy igen nagy trash genny, de legalább kipipálva. :D
I was a bad enough dude to rescue the president! Even if it took around 60 credits...
Hát ez egy igen nagy trash genny, de legalább kipipálva. :D
phpBB [media]
I was a bad enough dude to rescue the president! Even if it took around 60 credits...
Pörög a Robocop stáblista, csak 100 kreditbe került kb. :D
Ez a koma kicsit ügyesebb. Nem is értem ezt a brutál hosszú energiacsíkot, amit összeszed.
Ez a koma kicsit ügyesebb. Nem is értem ezt a brutál hosszú energiacsíkot, amit összeszed.
phpBB [media]
Toltam ma az Anthem-et... 6 indításból 5x lefagyott a pálya töltésénél, már éreztem, hogy itt valami csoda készül.... hát hogy mondjam finoman: elképesztően, kibírhatatlanul szar... senki, bottal se.... ez a VIP demó spórolt nekem 15e-ret, és irtó hálás vagyok érte... a látvány nem rossz, de a technó hihetetlenül szar, a játékmenet meg csak szimplán unalmas fos....
én az e3 demo alapján megállapítottam hogy ez a gameplay nekem bottal se, sztem ez akkora zakó lesz hogy valszheg a bioware is belebukik bár engem ez a da2 óta nem érdekeleje75 írta:Toltam ma az Anthem-et... 6 indításból 5x lefagyott a pálya töltésénél, már éreztem, hogy itt valami csoda készül.... hát hogy mondjam finoman: elképesztően, kibírhatatlanul szar... senki, bottal se.... ez a VIP demó spórolt nekem 15e-ret, és irtó hálás vagyok érte... a látvány nem rossz, de a technó hihetetlenül szar, a játékmenet meg csak szimplán unalmas fos....
Inside 8 euro steamen!
Pörög a Bucky O'Hare credits! :D
Eszméletlen jól néz ki, nyilván nem a Yoube emulátoros felvételen, de na.
Eszméletlen jól néz ki, nyilván nem a Yoube emulátoros felvételen, de na.
phpBB [media]
Fene gondolta volna! :D Nagyon élvezem a folyamatos EA bukásokat!eje75 írta:Toltam ma az Anthem-et... 6 indításból 5x lefagyott a pálya töltésénél, már éreztem, hogy itt valami csoda készül.... hát hogy mondjam finoman: elképesztően, kibírhatatlanul szar... senki, bottal se.... ez a VIP demó spórolt nekem 15e-ret, és irtó hálás vagyok érte... a látvány nem rossz, de a technó hihetetlenül szar, a játékmenet meg csak szimplán unalmas fos....
a regi jatekok tenyleg hosszuak voltakDanielT írta:Pörög a Bucky O'Hare credits! :D
Ezek játéktermi cuccok, teljesen más elv szerint készítették őket. Pl bárki végig tudja nyomni az összeset, amiben végtelenszer lehet rádobni. Zéró skill kellett az összes maihoz, csak lőttem mint a barom és végigtoltam rajtuk az arcom. :DSlickAdam írta:a regi jatekok tenyleg hosszuak voltak
Ha ezek bármelyikét egy kreditből akarnád megcsinálni, akkor egyenként meglenne a 200 óra.
ezek közül én a legjobban a Cadillacs & Dinosaurs, az adta, még callus (ha jól emlékszem) emuval is toltam pcn
Twitchen láttam belőle pár percet. Pont akkora penetráns fostömlőnek tűnt, mint az e3 videók alapján látszott. Ami az elmúlt pár évben EA címke alatt jelent meg valami irtó szánalmas a felkarolt indie címeket (Unravel, A way out) leszámítva.eje75 írta:Toltam ma az Anthem-et... 6 indításból 5x lefagyott a pálya töltésénél, már éreztem, hogy itt valami csoda készül.... hát hogy mondjam finoman: elképesztően, kibírhatatlanul szar... senki, bottal se.... ez a VIP demó spórolt nekem 15e-ret, és irtó hálás vagyok érte... a látvány nem rossz, de a technó hihetetlenül szar, a játékmenet meg csak szimplán unalmas fos....
Volt vmi vonatos cucc, mi azt toltuk a haverokkal a stefánián. Címére se emlékszem sajnos.Micsu írta:ezek közül én a legjobban a Cadillacs & Dinosaurs, az adta, még callus (ha jól emlékszem) emuval is toltam pcn
ilyen westernes lövölde? azt tán toltuk mi isBotond írta:Volt vmi vonatos cucc, mi azt toltuk a haverokkal a stefánián. Címére se emlékszem sajnos.
Valami olyasmi, Ja. A vagonokon kellett előremenni meg ilyesmi.Micsu írta:ilyen westernes lövölde? azt tán toltuk mi is
nálunk falun ez volt még de annyira nem voltam tőle elájulva meg volt még pár de azokra nem emlékszemBotond írta:Valami olyasmi, Ja. A vagonokon kellett előremenni meg ilyesmi.
az volt a jó mikor a mortalt ráerőltették olyan gépre amin 3 gomb volt csak, fele mozdulatokat nem lehetett megcsinálni :D
Ez e?Micsu írta:ilyen westernes lövölde? azt tán toltuk mi is
phpBB [media]
Ne degradáljuk kérem, ez egy gyöngyszem. És tipikusan az 1 huszasból végigjátszhatatlan kategória.
Szerintem ez nem az, de amúgy abba a gépbe, meg az afterburnerbe be tudtam a régi, nagy réz két forintost úgy penderíteni, hogy húszasnak érzékelte. :)deep írta:Ez e?
[video]VEGYÉTEKMÁRKIAVIDEÓLINKETKÖSZI![/video]
Ne degradáljuk kérem, ez egy gyöngyszem. És tipikusan az 1 huszasból végigjátszhatatlan kategória.
valszeg ez volt bár pénzt nem tennék rá, sztem az a játék ennyire nem volt szines, nemtom, rég volt :Pdeep írta:Ez e?
[video]VEGYÉTEKMÁRKIAVIDEÓLINKETKÖSZI![/video]
Ne degradáljuk kérem, ez egy gyöngyszem. És tipikusan az 1 huszasból végigjátszhatatlan kategória.
én a c&dt egy huszassal tán eddig vittem el ha emlékeim nem csalnak, volt a társaságban aki kitolta egy huszasból is
phpBB [media]
Én is ezt akartam írni másodikra, hogy nem volt ennyire színes. :D Meg nekem olyasmi rémlik, hogy nem ugrani lehetett, hanem szélessége volt a vagonoknak és ott lehetett fel és le menni. De harminconiksz éve volt, nem emlékszem már jól, nem vagyok én Zó!Micsu írta:valszeg ez volt bár pénzt nem tennék rá, sztem az a játék ennyire nem volt szines, nemtom, rég volt :P
én a c&dt egy huszassal tán eddig vittem el ha emlékeim nem csalnak, volt a társaságban aki kitolta egy huszasból is
[video]VEGYÉTEKMÁRKIAVIDEÓLINKETKÖSZI![/video]
nameg talán karaktert is lehetett választani
Nagyon élvezem kiszedegetni a videó linkeket a válasz kommentekből. Tök jó buli, próbáljátok meg ti is!
DanielT írta:Nagyon élvezem kiszedegetni a videó linkeket a válasz kommentekből. Tök jó buli, próbáljátok meg ti is!
Spoiler
De tényleg az vagy! :D Messze te szeded ki a legkevesebbszer és most direkt nem mondtam, hogy soha a büdös életben.Micsu írta:Spoiler
Mekkora mák, hogy nem hc-n kezdtem a Resi 2-t, már biztos elhordtam volna minden szarnak. Ugyanis, a játék eleji laptopon videónézésnél, meg olyan helyeken, ahol van "működő" tükör, ott ezzel találtam magam szembe és lehetett kilépni, majd visszatőtikézni. Ilyenkor át kell váltani dx12-re, mert ott nem csinálja, cserébe jelentősen szarabbul fut. :/
Hmm, nekünk hibátlan volt. Biztos van rá valami megoldás ezen kívül is.benőmenő írta:Mekkora mák, hogy nem hc-n kezdtem a Resi 2-t, már biztos elhordtam volna minden szarnak. Ugyanis, a játék eleji laptopon videónézésnél, meg olyan helyeken, ahol van "működő" tükör, ott ezzel találtam magam szembe és lehetett kilépni, majd visszatőtikézni. Ilyenkor át kell váltani dx12-re, mert ott nem csinálja, cserébe jelentősen szarabbul fut. :/
Ja, a korbácsos volt a nagy kedvenc, de szerintem is volt más is.Micsu írta:nameg talán karaktert is lehetett választani
Botond elveszett külföldi lelkitársa azt javasolta, hogy állítsam a windows media playert default médialejátszónak. Természetesen nem működött.deep írta:Hmm, nekünk hibátlan volt. Biztos van rá valami megoldás ezen kívül is.
na, ezt feljegyeztem! ;)DanielT írta:Pörög a Bucky O'Hare credits! :D
Eszméletlen jól néz ki, nyilván nem a Yoube emulátoros felvételen, de na.
végre nem egy 1-plane sidescroller ;) (bár a robocop robocop miatt érdekelne, ha lenne végtelen időm ... meg egy prekonfigolt, gondtalan emusztésönöm ;) )
Return of Double Dragon - SFC/japó verzát nyomd (az a "pecselt"), van nehézségállítás, 9 continue.
Akár normalon is végig lehet érni vele, savestate nélkül, így legalább nem végtelen continue-s, tétnélküli árkád móka (ami alapvetően nem baj, csak ... mégis más).
2P, viszonylag mély harcrendszer, jó zene/hangok, nem is túl hosszú. Nálam abszolút beállít a streets of rage mellé, a csúcsra (és azokkal szemben ezt meg tudtam csinálni! :D )
amúgy általános tapasztalat mi a kis pi-ről a crt-n? életed legjobb döntése? :D
Én egyébként szintén retróztam (is) hétvégén: megpróbáltam végignyomni a Lamborghini challenget, real-hardveren atomszívás a jelszórendszer.
Elbukott verseny után 16 karakternyi pw-t beírni (LOAD GAME :D ) rémálom... sokszor hagytam a fenébe, folytattam inkább bukóval.
Így kb 2-3 órányi frusztrált "játék" után feladtam. Van pénzem, de képtelen vagyok nyerni... (gondolom maxra kéne grindelni a kocsit előbb? A tökrövid, idegesítő, ismétlődö, egyféle rock-zene mellett???? NEEEEE :/ )
Úgyhogy átnyergeltem a ps1-es Formula One-ra (by Bizarre Creations!!), le is nyomtam egy szezont és kezdtem a másodikat. Vérprimkó árkád, de a gfx nagyon bejön. (sokkal jobban, mint a pécés, ami anno eladta a voodoo1-et, a 17" trinitronos crt-vel (viewsonic pt775), a glquake mellett ;) ). Árkád módban sajnos mindig van kanyar-rásegítés, elég idegölő... de a rendes kampányban kikapcsolható., legalább.
A '97-es folytatás viszont tragédia: rondább, fizika egy vicc lett, a nehézség is, frém is szarabb. Rivjukban meg agyondícsérték. WTF?
(meg persze volt még outrun, a kettes és a kettesben az ősklasszikus eredeti, végül a 360as árkáddal is végigmentem párszor (ami amugy állítólag csak ONLINE megy, ergo a live lelövése után az enyészeté lehet, ha nem lesz emu... digit disztrib hállelúja! node készül a ps3emu, meg a 360as xenia is haladgat, kérdés persze h ezek az apró gyöngyszemek kompatibilisek-e lesznek valaha... meg h fent van-e valahol az outrun ps3as pkg, valahogy nem sikerült rátalálnom - DT? ;) :( )

Rengeteget nyomtam annak idején ezt a Double Dragon-t, olyan sokat, hogy má' nem érdekel. Persze a könyökénél befogott fickót fejberugdosni soha nem lesz unalmas.arty írta:na, ezt feljegyeztem! ;)
végre nem egy 1-plane sidescroller ;) (bár a robocop robocop miatt érdekelne, ha lenne végtelen időm ... meg egy prekonfigolt, gondtalan emusztésönöm ;) )
Return of Double Dragon - SFC/japó verzát nyomd (az a "pecselt"), van nehézségállítás, 9 continue.
Akár normalon is végig lehet érni vele, savestate nélkül, így legalább nem végtelen continue-s, tétnélküli árkád móka (ami alapvetően nem baj, csak ... mégis más).
2P, viszonylag mély harcrendszer, jó zene/hangok, nem is túl hosszú. Nálam abszolút beállít a streets of rage mellé, a csúcsra (és azokkal szemben ezt meg tudtam csinálni! :D )
amúgy általános tapasztalat mi a kis pi-ről a crt-n? életed legjobb döntése? :D
A Pi+Crt pedig kiadta azt az eredményt, amit még mindig nem tudnék semmi mással megcsinálni. Szal' ja, mondhatni bevált! :)
Hétvégém másik fele arra ment el, hogy összeállítsam az ultimét rom-setet: Az összes kedvenc árkád és 2D konzol játékai. Kellemes érzés odaülni így.
Csak kb. 3 órát toltam a RE2-t, de próbáltam megadni a módját.
Inkább ezt a 48 órás 40 fokos lázas kómát kapta volna ő, és lenne nekem bugos a nemtommi win10 alatt, de az élet persze nem igazságos. :(benőmenő írta:Botond elveszett külföldi lelkitársa azt javasolta, hogy állítsam a windows media playert default médialejátszónak. Természetesen nem működött.
Egyébként nálunk is rögtön az új év indításaként a szülők kaptak el pont ilyen 40 fokos lázas kórságot mindketten. Algopyrin, végtelen menta tea és alvás. Vagy másfél hétig biztos tartott náluk.Botond írta:Inkább ezt a 48 órás 40 fokos lázas kómát kapta volna ő, és lenne nekem bugos a nemtommi win10 alatt, de az élet persze nem igazságos. :(
Döbbenet, mekkora fogalmatlan barmok vannak és még tanácsot is adnak, nagy magabiztossággal! Azt tippelném, hogy Steam fórum, ott gyűlik a legtöbb agyhalott.benőmenő írta:Botond elveszett külföldi lelkitársa azt javasolta, hogy állítsam a windows media playert default médialejátszónak. Természetesen nem működött.
Én ha bármire rákeresek, már beírom a feltétel mellé, hogy reddit. Így legalább megvan az esélye, hogy felpontozzák az értelmes tippet és a nyomorultakat eltüntetik. Nem 100%-os a hatásfok, de elég jól bevált.
Igazán bevarezfotózhatnád a cikket is!Necro írta:Csak kb. 3 órát toltam a RE2-t, de próbáltam megadni a módját.
Ha addig nem előz meg senki este pótlom.DanielT írta:Igazán bevarezfotózhatnád a cikket is!
Bocs, de pont én nem bírtam ki. :)Necro írta:Ha addig nem előz meg senki este pótlom.
Spoiler
Nezegttem ezt a barackot de most mar annyira nem adta h egy szorny elol kell szaladozni a palyan mert leloni nem lehet vagy nem eri mrg :P
Már találkoztam vele, de sima liba. Ez legalább nem fut gyorsabban mint a player karakter. A 7-ben elég idegesítő volt úgy szaladgálni Jack elől. Cserébe ott ugye volt block.Micsu írta:Nezegttem ezt a barackot de most mar annyira nem adta h egy szorny elol kell szaladozni a palyan mert leloni nem lehet vagy nem eri mrg :P
meg ahogy látom se dodge se semmi, elég tréé hogy vagy elfutsz az ellenfél mellett vagy odakap és általában vége, elég lutri
Az eredetiben sem volt. Ez a lényegi dilemma, amitől túlélő horror, hogy vagy biztosra mész, de akkor fogy az ammo, vagy megpróbálsz elszaladni, de akkor meg utánad kaphatnak és a healing fog elfogyni.Micsu írta:meg ahogy látom se dodge se semmi, elég tréé hogy vagy elfutsz az ellenfél mellett vagy odakap és általában vége, elég lutri
az a mozdulat a kvintesszenciája a játéknak, kb az önmagában az átlag beat'em upook fölé emeli :) és BOCS, elfelejtettem h neked a maga idejében is volt snesed és csomó cucc réééégen megvolt... nekem most kinyílt egy ~3000-es library, mintegy a semmiből :DDanielT írta:Rengeteget nyomtam annak idején ezt a Double Dragon-t, olyan sokat, hogy má' nem érdekel. Persze a könyökénél befogott fickót fejberugdosni soha nem lesz unalmas.
A Pi+Crt pedig kiadta azt az eredményt, amit még mindig nem tudnék semmi mással megcsinálni. Szal' ja, mondhatni bevált! :)
Hétvégém másik fele arra ment el, hogy összeállítsam az ultimét rom-setet: Az összes kedvenc árkád és 2D konzol játékai. Kellemes érzés odaülni így.
de hogy ne ömöljön rám minden, egyszerre, próbálnám japánból importálni, ami tetszetős - sajnos jópár cím kiesik az 50-100 ezres ár miatt :D
szerk: de amugy hogy toltad ezeket az "ntsc only" sz*rokat anno???
---
haver 2x letolta a Detroitot, egyhuzamban. és a life is strange is beütött neki is. őrület, hogy az előbbi nélkül az utóbbiba talán sose fogok bele (arra is jó a D. hogy egy új műfaj felé fordította a figyelmem)
akko' ez most végre Resi? :Dbenőmenő írta:Az eredetiben sem volt. Ez a lényegi dilemma, amitől túlélő horror, hogy vagy biztosra mész, de akkor fogy az ammo, vagy megpróbálsz elszaladni, de akkor meg utánad kaphatnak és a healing fog elfogyni.
Resi2 tegnap este lepürgött. Ez a MR.X-es dolog úgy hiányzott bele, mint egy kiadós valagbarúgás, de ezzel (meg még pár idegesítő momentummal) együtt is egy fasza játék volt, de a B "oldalra" így már nem kívántam rá. Ezek nélkül bezabáltam volna kétpofára az egészet, ez így most 1-nek viszont bőven elég volt. Egyszer majd valamikor a jövőben lepörgetem az egészet, de nem most, már el is vitték. Egy gecijó játék fasza újragondolása minden mai buziságtól mentesen, helyenként kurvaanyázós nehézséggel. Pertíz.
Mégis kínosnak érezheted, ha saját magadat emlegeted haverkéntarty írta:haver 2x letolta a Detroitot, egyhuzamban. és a life is strange is beütött neki is. őrület, hogy az előbbi nélkül az utóbbiba talán sose fogok bele (arra is jó a D. hogy egy új műfaj felé fordította a figyelmem)
jah, az kimaradt, hogy én sóztam rá mindet, miután nekem is nagyon bejöttek :)Zóanagyvarázsló írta:Mégis kínosnak érezheted, ha saját magadat emlegeted haverként
IGN-újságíró módban toltad csak le?!Moby írta:Resi2 tegnap este lepürgött. Ez a MR.X-es dolog úgy hiányzott bele, mint egy kiadós valagbarúgás, de ezzel (meg még pár idegesítő momentummal) együtt is egy fasza játék volt, de a B "oldalra" így már nem kívántam rá. Ezek nélkül bezabáltam volna kétpofára az egészet, ez így most 1-nek viszont bőven elég volt. Egyszer majd valamikor a jövőben lepörgetem az egészet, de nem most, már el is vitték. Egy gecijó játék fasza újragondolása minden mai buziságtól mentesen, helyenként kurvaanyázós nehézséggel. Pertíz.
Ezt nézegetve jobban kedvet kaptam hozzá, mint a remake-hez :DDanielT írta:Bocs, de pont én nem bírtam ki. :)
Pont ez a szám - és néhány másik - maradt "kölcsönben" egy osztálytársamnál.DanielT írta:Bocs, de pont én nem bírtam ki. :)Spoiler
Nem, én nem toltam ugyanazt mindkét karakterrel.arty írta:IGN-újságíró módban toltad csak le?!
Lehet, hogy arty olvas IGN-üzemmódban: neki minden japó, amit írunkMoby írta:Nem, én nem toltam ugyanazt mindkét karakterrel.
Miféle NTSC only? Ami volt 1-2, azt átalakító kazival, de mi az, amiről szó volt? A Double Dragon PAL vó't.arty írta:az a mozdulat a kvintesszenciája a játéknak, kb az önmagában az átlag beat'em upook fölé emeli :) és BOCS, elfelejtettem h neked a maga idejében is volt snesed és csomó cucc réééégen megvolt... nekem most kinyílt egy ~3000-es library, mintegy a semmiből :D
de hogy ne ömöljön rám minden, egyszerre, próbálnám japánból importálni, ami tetszetős - sajnos jópár cím kiesik az 50-100 ezres ár miatt :D
szerk: de amugy hogy toltad ezeket az "ntsc only" sz*rokat anno???
Saját SNES-em akkoriban nem volt, de hozzáférésem bőven. Minden nap a Nintendo klubban lógtunk höhö.
ja...RE2. AZ SDR módja iszonyúen el van baszva. Én csak azt tolom SDR-ben, aminél valami elbaszást okoz a HDR, akár tudja a tévé akár nem, de ez most tolja inkább mindenki HDR-ben, ha van rá módja. Kimosott homálytenger SDR-ben a HDR-hez képest. És nem brightness beállítás, ilyen. Valami kurvára nem jó vele. A jpeg szétbassza mindkettőt, de a lényeg látszik. Persze a pécén nemtom milyen, PS4-en ilyen. Asszem nem kell mutassam melyik a melyik.
Spoiler
Jótól kérded, nekem a 7 is az volt.arty írta:akko' ez most végre Resi? :D
Ja, Resi 2 pléyerek: Options menüben SRGB-ről váltsátok át a color space-t a másikra. Akkor nem lesz egy fakó genny.
szerk: LOL, Moby kommentjét nem láttam amikor beírtam. Na ezé szar.
szerk: LOL, Moby kommentjét nem láttam amikor beírtam. Na ezé szar.
Annyira azonosult a zujságíróval, hogy már ő sem érti pontosan mi is vót. Ő maga lett az IGN. Benne él a mátrixban!Zóanagyvarázsló írta:Lehet, hogy arty olvas IGN-üzemmódban: neki minden japó, amit írunk
Egyrészt a color space. Másrészt, most állítgattam az oleden játszva fél órát a játékot, hogy rájöjjek, mi okoz egy szürke fátyol foltot a kép közepén, ami ráadásul a brightness kalibració első két képernyőjén nem, csak a harmadikon kerül oda. Végigzongoráztam a játékban minden beállítást, de semmi nem szedte le. Aztán a tv brightness-ből visszavettem KETTŐ darabot és eltűnt.Moby írta:ja...RE2. AZ SDR módja iszonyúen el van baszva.
Spoiler
- Csatolmányok
-
ips oled
Tényleg olyan volt mintha egy tesco gazdaságos 49999 ftos szar lenne :DMicsu írta:ips oled
az világos, de a B oldal a játék "második felét" jelenti esetedben? (amit nem toltál)Moby írta:Nem, én nem toltam ugyanazt mindkét karakterrel.
most látom ez tényleg kijött pal-ban is, akkor semmi :O (pár héttel ezelőttig nem is hallottam róla, meg voltam róla győződve, hogy DD címmel csak szemét létezett)DanielT írta:Miféle NTSC only?
Ha a referencia képek alapján belövöm a rec709-et akkor olyan black crush van, hogy a fal adja a másikat. Inkább hagyom srgb-n.DanielT írta:Ja, Resi 2 pléyerek: Options menüben SRGB-ről váltsátok át a color space-t a másikra. Akkor nem lesz egy fakó genny.
szerk: LOL, Moby kommentjét nem láttam amikor beírtam. Na ezé szar.
Akkor csúnyán el van baszva ez a játék ilyen téren. Tök jó, hogy bejött ez a hádéer téma, meg a többi szarakodás! Semmire nem tudnak tervezni a fejlesztők.benőmenő írta:Ha a referencia képek alapján belövöm a rec709-et akkor olyan black crush van, hogy a fal adja a másikat. Inkább hagyom srgb-n.