teraszon mitől jobb kockulni, fel nem foghatom :PBotond írta:Wii az rögtön kiesett, mert ugye a szobában kockulunk, de nem ülve, hanem ugrálva vonalat a kinect+360 kombó kimaxolja, a switch selling pointja pont az lett végül, hogy lehet kontrollerrel is nyomulni, de akkor húzás kifele a teraszra/kertbe, nem a szobában penészedünk. Ha szobafogság szimulátort akarnak tolni, akkor ugrálás (amit lehet a wiivel is, de minek ebből kettő, amikor van x360?!), olvasás vagy lego/hotwheels/barbie, stb, de nem kockulás az tuti. Majd 16 évesen, amikor már lefossák mit ugat az öregszararc. :D
Szóval wii meg wiiu az nem, 20ér se. De köszi! :)
A PC-s játékoknak leáldozott
egen, ha a sony platformját kivonod a képletből, erős a csökkenés (feltéve h a jó/AAA+++ szingli is elvárás azé' és az openworld nem kizáró ok ;) jótudom, boi...)Moby írta:Egy kiegészítéssel amúgy simán igaz ez: a szingli játékok halottak - ott, ahol nem készülnek.
Botond írta:Bazzeg, ez holnap is későn lenne. Lányom mióta magyarázza már, hogy a hercegnővel akar játszani, MK8ban is csak azzal van. :D Kösz az infót, ez valahogy átesett a szitán.
"ez" is volt wii-n (is) :P
Mortal Kombat 8? Kitana?Botond írta:Bazzeg, ez holnap is későn lenne. Lányom mióta magyarázza már, hogy a hercegnővel akar játszani, MK8ban is csak azzal van. :D Kösz az infót, ez valahogy átesett a szitán.
Talán sokan nem tudjátok , régi nagy cél volt, hogy 2 monitorom legyen, elég lassan de végre elszántam magam, hála a jó égnek, kibaszott jó döntés volt.
(A képért előre is bocsi telefonról ennyi tellett, két iiyama egyébként semmi extra, de amire nekem kell arra csodásak (ips, 2560 x 1440)
Azt hogy a forgatás ide miért nem jött át azt nem tudom , sry.
(A képért előre is bocsi telefonról ennyi tellett, két iiyama egyébként semmi extra, de amire nekem kell arra csodásak (ips, 2560 x 1440)
Azt hogy a forgatás ide miért nem jött át azt nem tudom , sry.
Így jobban ki tudjuk élvezni a hatalmas képteret! :D Frankó vékonyak a keretei.
Attó, mer a windows képnézegetővel berakod az exifbe az elforgatást, a böngészőbe még nem lesz megforgatva :) Az nem olvassa el az exifet.donatus13 írta:Talán sokan nem tudjátok , régi nagy cél volt, hogy 2 monitorom legyen, elég lassan de végre elszántam magam, hála a jó égnek, kibaszott jó döntés volt.
(A képért előre is bocsi telefonról ennyi tellett, két iiyama egyébként semmi extra, de amire nekem kell arra csodásak (ips, 2560 x 1440)
Azt hogy a forgatás ide miért nem jött át azt nem tudom , sry.
Moby, végül mennyiért adtad el a PSVR-t?
Végül? Árultam valaha? :D Várom rá továbbra is a re7 szintű killerappot, ami már sosem lesz. De legalább a Blood and Truth megjelenési idejét (vagy a hírt, hogy leálltak vele a gecibe). Vagy az ace combat 7-et. Vagy bármit, amiért érdemes kivennem a szekrényből, leporolni.DanielT írta:Moby, végül mennyiért adtad el a PSVR-t?
A végtelen plusz egyedik próbát tettem a nioh-val. Elmentem valami szárnyaspicsa bossig, és végleg töröltem az egészet. Annyira hangulatmentes, érdekmentes, frombármihezképestrakásfos ez az egész, hogy a mechanika ugyan jó lenne, tényleg fasza, de képtelen megmenteni ezt az audiovizuális bűntényt. Fertelem. Pfej :(
Próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, hátha nem vallod be máshogy. :D Onnan jutott eszembe, hogy láttam egy HTC által írt blogposztot, hogy a VR nem halott és azért esett 68%-ot az eladás, mert készlethiány van. Mondhatni elkapkodták! :DMoby írta:Végül? Árultam valaha? :D Várom rá továbbra is a re7 szintű killerappot, ami már sosem lesz. De legalább a Blood and Truth megjelenési idejét (vagy a hírt, hogy leálltak vele a gecibe). Vagy az ace combat 7-et. Vagy bármit, amiért érdemes kivennem a szekrényből, leporolni.
Ha jól emlékszem az The Inpatient című, általam meglehetősen nagy érdeklődéssel várt, életem egyik legszarabb videójáték élményévé manifesztálódott bélsár végigszenvedése óta nem volt a fejemen. Ha jók az emlékeim. Az meg valamikor januárban volt.DanielT írta:Próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, hátha nem vallod be máshogy. :D Onnan jutott eszembe, hogy láttam egy HTC által írt blogposztot, hogy a VR nem halott és azért esett 68%-ot az eladás, mert készlethiány van. Mondhatni elkapkodták! :D
Valamelyik nap majdnem vettem egy moss-t, de aztán mégsem. Majdnem előkerült megint a szekrényből! Szóval ömlik rá a minőségi játék.
Mondjuk nem is azért nem adtam el, mert kergetnék olyan ábrándot mindezek után, hogy lesz ebből valami. Semmi nem lesz belőle. A sony sem akarja már, hogy legyen. Ott van nálunk egy polcon a vitával a vitrinben (amihez játékot még éppen tudnék venni a sztóróból, csak gépet nem, mert azt már itt nem is forgalmazzák). A vr sosem kelt életre, és már sosem fog, nem fogyott belőle elég, és már nincs is miért fogyjon. Néha lök valami rizsát a sony róla, de a játékok sehol, még azok sem, amikről korábban beszéltek. Azért nem adom el, mert kb semmit nem ér, a semmiért meg én is elnézegetem a szekrényben. Helyem végülis van. Hátha valami csoda folytán még 1-2 értelmezhető játékot kibasznak rá.
Moby írta:A végtelen plusz egyedik próbát tettem a nioh-val. Annyira hangulatmentes, érdekmentes, frombármihezképestrakásfos ez az egész Fertelem. Pfej :(
Spoiler
Görcsösen próbáltam szeretni, de sok-sok próbálkozásból egyetlen molekulát sem leltem, amit tudnék. A rüszmeteg körítés rátelepszik mindenre. Feladtam végleg.eje75 írta:Spoiler
szerintem fasza gtsport támogatás és sok-sok vr stand mellett fel lehetett volna futtatni... sajna sok a jamakucsi a sonynál, ott vannak mindenhol.Moby írta:Mondjuk nem is azért nem adtam el, mert kergetnék olyan ábrándot mindezek után, hogy lesz ebből valami. Semmi nem lesz belőle. A sony sem akarja már, hogy legyen. Ott van nálunk egy polcon a vitával a vitrinben (amihez játékot még éppen tudnék venni a sztóróból, csak gépet nem, mert azt már itt nem is forgalmazzák). A vr sosem kelt életre, és már sosem fog, nem fogyott belőle elég, és már nincs is miért fogyjon. Néha lök valami rizsát a sony róla, de a játékok sehol, még azok sem, amikről korábban beszéltek. Azért nem adom el, mert kb semmit nem ér, a semmiért meg én is elnézegetem a szekrényben. Helyem végülis van. Hátha valami csoda folytán még 1-2 értelmezhető játékot kibasznak rá.
---
Zó :DDD (mk8poén)
amúgy, minő véletlen, PONT tegnap próbáltam be az MK8-at (Armageddon) wii-n, de ... a nintendó konzolján úgy tűnik MINDEN játék tönkreszart irányítást kapott a nuncsákus bohóckontik miatt :( (ami persze fénypisztolyos játékokra fasza, még menükben turkálni is, de másra?)arty írta:szerintem fasza gtsport támogatás és sok-sok vr stand mellett fel lehetett volna futtatni... sajna sok a jamakucsi a sonynál, ott vannak mindenhol.
---
Zó :DDD (mk8poén)
azért is fájt egyébként, mert xboxra nincs PAL verzió belőle, ami pedig menne x360on, amin pedig megy a fightstickem... :( így a létező legjobb helyett nyomhatnám a létező legszarabb irányítással (kizárt, hogy fogom)
másik tragikomédia: a számomra szépemlékű GTI Club wii portja (psn-re is kijött, de levették, szokásos DIGITPOKOL) .... légkormányozz!! egy árkád játékot! ahol rángatni kell, sokszor akár milliméter precizen a gépet, a shortcutokat 100%-ra kihasználva, ha nyerni/haladni akarsz! :/ (árkádabb, mint az outrun....)
asszem megtöröm a ps3am és veszek egy másikat (is), az eredetikre :/ nagyon érik a "sok" mára elérhetetlen digit cucc miatt.
A lenti videóban 1 pixel különbséget rejtettünk el a Sony The Game of Us-hoz képest. Értékes nyeremény jár annak, aki megtalálja. A gyerek hiánya nem érvényes tipp, az most direkt nincs benne.
phpBB [media]
A poszt-zombiapok-semiopen setup az stimt, de gameplay már nem. A TLOU mindig arról szólt hogyan vadászd le őket egyesével, vagy sunnyogj el a gecibe mellettük, ez meg ilyen hogyan basszál meg egy háromszázas csordát módszeresen. Nem rossz ez, csak az a szaggatás...lesz ezzel gond sajna :(DanielT írta:A lenti videóban 1 pixel különbséget rejtettünk el a Sony The Game of Us-hoz képest. Értékes nyeremény jár annak, aki megtalálja. A gyerek hiánya nem érvényes tipp, az most direkt nincs benne.
Engem amúgy az egész 2080tiáj dologban ami aggaszt az nem is az ár, meg a lófing előrelépés Kraftban vagy ilyesmi, hanem a watt. Sok wattot kér, és az csak hőmérséklet formájában tud eltávozni a rendszerből, és bennem még aktívan él a 9800gx2 emléke, ami egy nagyobb villanyradiátort is ki tudott váltani, szóval nekem inkább az a félelmem, hogy veszek egy 2080tiájt és az télen megfog ugyan nekem pár köbméter gázfogyasztást, de nyáron majd be se lehet kapcsolni a gépet, mert felforralja a nappali+étkező részben elhelyezkedő légtömegeket. Szóval már csak ezért is kivárok, hogy miket írnak a tulajok melegedés fronton, mert az eddigi infók alapján ez dealbreaker lehet tényleg. 12 nano vesz le ebből ennyit? Ezek a dilemmáim.
7 nanos vega hozhatná legalább az 1080ti szintjét kisebb hőleadással, normál árral és akkor már csak protest módon is vennék egyet. Csak legyen mán vmi ami hasít és nem fűt.
7 nanos vega hozhatná legalább az 1080ti szintjét kisebb hőleadással, normál árral és akkor már csak protest módon is vennék egyet. Csak legyen mán vmi ami hasít és nem fűt.
Ha csak ez aggaszt szaladhatsz is előrendelni. Annyit zabál, mint a mostanid. Ha az nem főzi el az étkezőt, na ez sem fogja.Botond írta:Engem amúgy az egész 2080tiáj dologban ami aggaszt az nem is az ár, meg a lófing előrelépés Kraftban vagy ilyesmi, hanem a watt. Sok wattot kér, és az csak hőmérséklet formájában tud eltávozni a rendszerből, és bennem még aktívan él a 9800gx2 emléke, ami egy nagyobb villanyradiátort is ki tudott váltani, szóval nekem inkább az a félelmem, hogy veszek egy 2080tiájt és az télen megfog ugyan nekem pár köbméter gázfogyasztást, de nyáron majd be se lehet kapcsolni a gépet, mert felforralja a nappali+étkező részben elhelyezkedő légtömegeket. Szóval már csak ezért is kivárok, hogy miket írnak a tulajok melegedés fronton, mert az eddigi infók alapján ez dealbreaker lehet tényleg. 12 nano vesz le ebből ennyit? Ezek a dilemmáim.
7 nanos vega hozhatná legalább az 1080ti szintjét kisebb hőleadással, normál árral és akkor már csak protest módon is vennék egyet. Csak legyen mán vmi ami hasít és nem fűt.
Én is nagyon örülnék egy költséghatékony megbízható AMD-nek (ami még kapható is), de úgysem csinálják meg. Vagy marad az 1060 (ez is akkora, hogy alig fér be a gépbe, alaplapcsere után 5 percig gyömöszöltem, remélem, nem nőnek már tovább), vagy leváltom, 1080 Ti-re, ha egyszer lesz jó ajánlat. Egyelőre 1080p-ben kijelzővásárlás nélkül nincs nagyon hová ugrálnom. Jó lenne persze egy freesynces 4K tévé HDMI 2.1-gyel a 4K@120 fps-hezBotond írta:Engem amúgy az egész 2080tiáj dologban ami aggaszt az nem is az ár, meg a lófing előrelépés Kraftban vagy ilyesmi, hanem a watt. Sok wattot kér, és az csak hőmérséklet formájában tud eltávozni a rendszerből, és bennem még aktívan él a 9800gx2 emléke, ami egy nagyobb villanyradiátort is ki tudott váltani, szóval nekem inkább az a félelmem, hogy veszek egy 2080tiájt és az télen megfog ugyan nekem pár köbméter gázfogyasztást, de nyáron majd be se lehet kapcsolni a gépet, mert felforralja a nappali+étkező részben elhelyezkedő légtömegeket. Szóval már csak ezért is kivárok, hogy miket írnak a tulajok melegedés fronton, mert az eddigi infók alapján ez dealbreaker lehet tényleg. 12 nano vesz le ebből ennyit? Ezek a dilemmáim.
7 nanos vega hozhatná legalább az 1080ti szintjét kisebb hőleadással, normál árral és akkor már csak protest módon is vennék egyet. Csak legyen mán vmi ami hasít és nem fűt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2018.09.21. 10:40-kor.
Nem mintha a világon bármi jelentősége lenne, de azt hiszem, az MK vs DC számít a 8-asnak, az Armageddon meg a 7-esnek.arty írta:amúgy, minő véletlen, PONT tegnap próbáltam be az MK8-at (Armageddon) wii-n, de ... a nintendó konzolján úgy tűnik MINDEN játék tönkreszart irányítást kapott a nuncsákus bohóckontik miatt :( (ami persze fénypisztolyos játékokra fasza, még menükben turkálni is, de másra?)
azért is fájt egyébként, mert xboxra nincs PAL verzió belőle, ami pedig menne x360on, amin pedig megy a fightstickem... :( így a létező legjobb helyett nyomhatnám a létező legszarabb irányítással (kizárt, hogy fogom)
másik tragikomédia: a számomra szépemlékű GTI Club wii portja (psn-re is kijött, de levették, szokásos DIGITPOKOL) .... légkormányozz!! egy árkád játékot! ahol rángatni kell, sokszor akár milliméter precizen a gépet, a shortcutokat 100%-ra kihasználva, ha nyerni/haladni akarsz! :/ (árkádabb, mint az outrun....)
asszem megtöröm a ps3am és veszek egy másikat (is), az eredetikre :/ nagyon érik a "sok" mára elérhetetlen digit cucc miatt.
1080Ti-ból már nem a jó ajánlatok mennek, hanem a gecijó ajánlatok versenyeznek a szájbabaszottjó ajánlatokkal bányászkártyákra :DZóanagyvarázsló írta:Én is nagyon örülnék egy költséghatékony megbízható AMD-nek, de úgysem csinálják meg. Vagy marad az 1060 (ez is akkora, hogy alig fér be a gépbe, alaplapcsere után 5 percig gyömöszöltem, remélem, nem nőnek már tovább), vagy leváltom, 1080 Ti-re, ha egyszer lesz jó ajánlat. Egyelőre 1080p-ben kijelzővásárlás nélkül nincs nagyon hová ugrálnom. Jó lenne persze egy freesynces 4K tévé HDMI 2.1-gyel a 4K@120 fps-hez
Száznegyvenötezer.LOLSDDADVSbSADVMBNASVBASDCVCbnvcbnasdcv
Százhatvanötért MSI.
Spoiler
De ha venni akarsz, mindenképp várd meg a következő kriptovalutabummot :D
Eddig nem ez volt a mondás. Meg chart arról is volt, hogy a 9800gx2 milyen fasza, aztán élő egyenesben nem azt adta. A mostani tiáj tök oké, ha ezt hozza az új is, akkor egyel kevesebb gond van.Moby írta:Ha csak ez aggaszt szaladhatsz is előrendelni. Annyit zabál, mint a mostanid. Ha az nem főzi el az étkezőt, na ez sem fogja.
Te figyike, ezek megmérték :D Értem, hogy valójában nem, de közben meg valójában de.Botond írta:Valójában nem.
Ja nézegettem már ezeket, de jelenlegi fogyasztási szokásaim mellett ritkán kevés az 1060. Újabb játékokban, Total Warban persze elfogy, csak az utóbbi kivételével annyira keveset mennek ezek, vagy még azokhoz is elég az 1060 a 60 fps-re, hogy kevés a motivációm. A procicsere fontosabb volt, bár azzal is eléggé előrerohantam. (És jókor vettem, mert éppen utána megugrott az ára. Sőt az enyémen is látszódott már a rákövetkező emelkedés, de nem variáltam, mert ugyanott a többi alkatrész olcsóbb volt hozzá.)Moby írta:1080Ti-ból már nem a jó ajánlatok mennek, hanem a gecijó ajánlatok versenyeznek a szájbabaszottjó ajánlatokkal bányászkártyákra :D
Száznegyvenötezer.LOLSDDADVSbSADVMBNASVBASDCVCbnvcbnasdcv
Százhatvanötért MSI.Spoiler
De ha venni akarsz, mindenképp várd meg a következő kriptovalutabummot :D
Mostanában elég sok minden van, amiben fejlődhetnék (e-book reader, okostelefon), de néha én sem tudom, hogy mi az, amire igazán szükségem van. A konzolok most pláne hátulra szorultak a prioritáslistán.
Plusz a ~150k ahhoz képest nagy vagyon, hogy az 1060-am előtt 40k volt a csúcs, amit VGA-ért adtam, sőt annak az ára szinte kitette az összes előtte vásárolt VGA-mét együtt. Persze ha most veszek 145-ért 1080 Ti-t, és jön egy bumm, az 1060 meg elmegy 200-ért, az nem rossz.
Nem értem ezt az aggodalmat. Ha tényleg fűtene is, télire jó lenne, nyárig meg úgyis lecseréled. Hát akkor?!Botond írta:Eddig nem ez volt a mondás. Meg chart arról is volt, hogy a 9800gx2 milyen fasza, aztán élő egyenesben nem azt adta. A mostani tiáj tök oké, ha ezt hozza az új is, akkor egyel kevesebb gond van.
Kb ez az első normális hűtősnek tűnő egyed, ha a lóvé nem számít, őket pl tudom ajánlani. Nekem ők hozták anno az rx580-at ha emlékezünk reá, akkor, amikor a világon sehol nem lehetett kapni. A 4gigásat, amit aztán 8 gigásként adtam el :)
Mondjuk ennyit akkor sem fizetnék érte ha kétszáz eurós bakókkal fűteném a lakást, de Te azt mondtad, neked ez nem számít :)
Mondjuk ennyit akkor sem fizetnék érte ha kétszáz eurós bakókkal fűteném a lakást, de Te azt mondtad, neked ez nem számít :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2018.09.21. 11:13-kor.
Ja, én is 200k-ért vettem 93ban a komplett 486ost, és abban benne volt már az egy megás s3 trio is meg a monitor is, meg még az egér és billentyűzet is, most meg 145k csak a vga-ra az vad.Zóanagyvarázsló írta:Ja nézegettem már ezeket, de jelenlegi fogyasztási szokásaim mellett ritkán kevés az 1060. Újabb játékokban, Total Warban persze elfogy, csak az utóbbi kivételével annyira keveset mennek ezek, vagy még azokhoz is elég az 1060 a 60 fps-re, hogy kevés a motivációm. A procicsere fontosabb volt, bár azzal is eléggé előrerohantam. (És jókor vettem, mert éppen utána megugrott az ára. Sőt az enyémen is látszódott már a rákövetkező emelkedés, de nem variáltam, mert ugyanott a többi alkatrész olcsóbb volt hozzá.)
Mostanában elég sok minden van, amiben fejlődhetnék (e-book reader, okostelefon), de néha én sem tudom, hogy mi az, amire igazán szükségem van. A konzolok most pláne hátulra szorultak a prioritáslistán.
Plusz a ~150k ahhoz képest nagy vagyon, hogy az 1060-am előtt 40k volt a csúcs, amit VGA-ért adtam, sőt annak az ára szinte kitette az összes előtte vásárolt VGA-mét együtt. Persze ha most veszek 145-ért 1080 Ti-t, és jön egy bumm, az 1060 meg elmegy 200-ért, az nem rossz.
Azt azért itt jegyezném meg a margóra, hogy 93-ban vettem az első lakásomat 650-ért, ami nem volt kicsi, meg szar sem (ötvenpár négyzetméter, első emelet). Tényleg, nem vicc. Szal a 145K-s vga ma az a fika.Botond írta:Ja, én is 200k-ért vettem 93ban a komplett 486ost, és abban benne volt már az egy megás s3 trio is meg a monitor is, meg még az egér és billentyűzet is, most meg 145k csak a vga-ra az vad.
Kivárok. RTX-et pont keresztbe lefosom, de a dlss-ben látok fantáziát meg abban is hogy 4kban legyen több frém. Aztán lehet hagyom a francba és mégiscsak egy második switchbe rakom a pénzt. :DMoby írta:Kb ez az első normális hűtősnek tűnő egyed, ha a lóvé nem számít, őket pl tudom ajánlani. Nekem ők hozták anno az rx580-at ha emlékezünk reá, akkor, amikor a világon sehol nem lehetett kapni. A 4gigásat, amit aztán 8 gigásként adtam el :)
Mondjuk ennyit akkor sem fizetnék érte ha kétszáz eurós bakókkal fűteném a lakást, de Te azt mondtad, neked ez nem számít :)
Mondjuk tényleg, de én ezen vagyok egész nap szóval tárazok, ha lehet :DMekee írta:Igazából nekem a250-es rencer mellé még talán egy terrás kéne, akkor végre tudnám kigyomlálni a sok szart, nemis tudom minek tartogatok annyi mindent eleve, mikor bármi bármikor pillanatok alatt lesuhan gigabiten. Tök felesleges a tárhely hörcsögölés már szvsz.
Spoiler
Ózdon? Azért az akkoriban is zonderangebót vót, nem? Nekem annyi rémlik, hogy szüleim 91ben vettek a belvárosban egy 200+nmes nagypolgári lakást, az ~8 milla volt, meg privatizálták a szolgálati panelt ugyanakkor, az meg 2,5 volt, igaz az is a 80onakármennyi nmes fajta volt, nem a kisebb 50 nmes. Szóval az 50en nmes lakás az lokáció szempontból érdekes helyen lehetett 650ért.Moby írta:Azt azért itt jegyezném meg a margóra, hogy 93-ban vettem az első lakásomat 650-ért, ami nem volt kicsi, meg szar sem (ötvenpár négyzetméter, első emelet). Tényleg, nem vicc. Szal a 145K-s vga ma az a fika.
93ban vettem az első pár hektár szőlőt az örökölt kárpótlási jegyekből. 14 évesen. :D
Nyilván nem Budapest, de nem is Ózd, attól azért jóval közelebb(SzHbatta).Botond írta:Ózdon? Azért az akkoriban is zonderangebót vót, nem? Nekem annyi rémlik, hogy szüleim 91ben vettek a belvárosban egy 200+nmes nagypolgári lakást, az ~8 milla volt, meg privatizálták a szolgálati panelt ugyanakkor, az meg 2,5 volt, igaz az is a 80onakármennyi nmes fajta volt, nem a kisebb 50 nmes. Szóval az 50en nmes lakás az lokáció szempontból érdekes helyen lehetett 650ért.
93ban vettem az első pár hektár szőlőt az örökölt kárpótlási jegyekből. 14 évesen. :D
Az első gépem 1998-ban 133k volt emlékeim szerint monitorral együtt (az atomfos 14"-os LiteON volt 40k belőle).Botond írta:Ja, én is 200k-ért vettem 93ban a komplett 486ost, és abban benne volt már az egy megás s3 trio is meg a monitor is, meg még az egér és billentyűzet is, most meg 145k csak a vga-ra az vad.
De nem is kell ennyire visszamenni. Én 2009-ben 80-90k-ból lecseréltem a vasam nagyját (2008-ból már megvolt a VGA 27k-ért), monitor, perifériák nem kellettek. Aztán ezt 2014-ig főgépként használtam játékra. Nyilván kevés volt a végén az újabb dolgokra, de azért az én tempómhoz mérten jól húzta. A korábbi gépeim sem voltak olcsóbbak, pedig infláció és keresetnövekedés volt.
2014-ben 208k-ból gyakorlatilag perifériák nélkül teljes konfigot hoztam ki, nem sokra vettem 53k-ért új monitort, addig a régivel használtam.
Ehhez képest a procik drágulása, a kriptoőrület és az utána is a korábbi szint fölött tartott VGA-árak (plusz az AMD bénázása), a röhejes memóriaárak, illetve az SSD muszájsága (mégiscsak olcsóbb venni régen egy HDD-t, mint most SSD-t ÉS HDD-t, de már normálisabbak az árak) nagyon megdobta az egészet.
De ez a konzolokon is látszik: 100k fölötti Switch, közel 100k-s PS4 Slim, majd' 140k-s PS4 Pro. Az előző generációban ebben a szakaszban 60k körül PS3-at és Xbox 360-at lehetett venni. Igaz, nem volt belőlük erősebb verzió, a PS3 meg exkluzívokon kívül talán a mostani alapgépnél is bénább volt, de konzolba beszállni is drágább. (A játékok alapára vagy a PS PLus is drágább, a multi is fizetős, cserébe jobbak az akciók és nagy a digitális fejlődés.)
Na mindegy, arra akartam kihegyezni, hogy az elmúlt néhány évben volt egy érezhető árbumm minden fronton, ami a korábbi számokat felülírja. Számomra korábban a gamer PC 150k-t jelentett, igaz, alacsonyabb igényekkel és jövedelem nélkül. Most ugye a rászánt összeget az életbeli prioritások, az újabb játékokra szánt idő is befolyásolja.
Akárhol nyomtam bele, "Joel" sunnyogott görnyedt háttal... PONTOSAN ugyanúgy, mint a TLOU-ban, hátán a bottal, kezében valami fegyverrel és matatott a fiókban, vagy baszkódta a zombáj/clickereket...Moby írta:A poszt-zombiapok-semiopen setup az stimt, de gameplay már nem.
Ja, én is akkor vettem a 9800gx2-t. Mondjuk nekem 150k-ért adták, mázlista vagy, hogy neked kijött 27ből. :)Zóanagyvarázsló írta:(2008-ból már megvolt a VGA 27k-ért)
Én eddig is középkategóriában utaztam, akkor a 9600 GT volt az (mondjuk használtan, de abban az évben jött ki, nem volt még retró), később az 1060. Most meg abból új nincsen (az 1060 sem filléres tétel még), mert AMD sehol, Nvidiától sincs még 2060, de képzelhetjük, mennyiért lesz, drágábban, mint egy használt 1080 Ti, és cserébe bőven gyengébb lesz.Botond írta:Ja, én is akkor vettem a 9800gx2-t. Mondjuk nekem 150k-ért adták, mázlista vagy, hogy neked kijött 27ből. :)
Drágább most azonos kategóriát kukázni? Kurvára.
lassan lelüvik a kastélyvánia szerókat, meg a psn-t is, mi meg nem multiztunk... :(Zóanagyvarázsló írta:A konzolok most pláne hátulra szorultak a prioritáslistán.
de ha így történik, akkor jössz és lokálcoop!!! :(
miért mondod, 23. perc környékén tapossa szét pont a fejét /me morbid :)DanielT írta:A lenti videóban 1 pixel különbséget rejtettünk el a Sony The Game of Us-hoz képest. Értékes nyeremény jár annak, aki megtalálja. A gyerek hiánya nem érvényes tipp, az most direkt nincs benne.phpBB [media]
azt már be se merem írni hogy az én anyámék mennyiért vettek pesten a gellért mellett 95 körül lakást :DBotond írta:Ózdon? Azért az akkoriban is zonderangebót vót, nem? Nekem annyi rémlik, hogy szüleim 91ben vettek a belvárosban egy 200+nmes nagypolgári lakást, az ~8 milla volt, meg privatizálták a szolgálati panelt ugyanakkor, az meg 2,5 volt, igaz az is a 80onakármennyi nmes fajta volt, nem a kisebb 50 nmes. Szóval az 50en nmes lakás az lokáció szempontból érdekes helyen lehetett 650ért.
93ban vettem az első pár hektár szőlőt az örökölt kárpótlási jegyekből. 14 évesen. :D
Ugye ez csak irónia? Csak nem mentenek meg minket a következő egy-két hónapban a bealázódástól és egymástól!arty írta:lassan lelüvik a kastélyvánia szerókat, meg a psn-t is, mi meg nem multiztunk... :(
de ha így történik, akkor jössz és lokálcoop!!! :(
Nekem vasárnap délután jó lehet, vagy a jövő péntek és vasárnap délután, de nem 100%, ha más időközben odacsúszik. Előre csak azt tudom, ami tutira nem jó, és sajnos az a többség.
Épp a minap vettem meg a planetary annihilation Titans, upgrade-t az alap játékomra , azt kell mondjam ez a játék még mindig egy csoda. Nem értem miért is kapott bármi negatívat, az eddigi legjobb befektetésem kickstarteren, végig vittek mindent, és tényleg adott sok egyediséget a stratégiához, sok unit, épület minden van. Kicsit sajnálom, hogy így ugattak rá. Ma nyomtam egy fasza 6 v 6 ot és egy 10 es, ffa-t. Teljesen jól működött minden, igaz eszi a gépet rendesen ,de ennyi egységgel nem csoda.
Ez ilyen PSN kompatibilis netcsomag? Én most letöltés miatt rádugtam kábellal a ps3-at az 500-as netre, erre a network tesztnél aztmondja:eje75 írta:
Helyes, hulladékgyár volt úgyis. Csináltak két középszar szeriát a két kedvenc mozimból (BTTF, JP) ami inkább volt szar, mint közép. Béna animációk, ronda gfx. Kutyaütők voltak.Moby írta:Na, a Telltale az így ennyi volt.
A Wolf Among Us nagyon eredeti sztori volt, tetszett is, de mégse nyomtam végig valamiért. Ezen kívül számomra se léteztek.deep írta:Helyes, hulladékgyár volt úgyis. Csináltak két középszar szeriát a két kedvenc mozimból (BTTF, JP) ami inkább volt szar, mint közép. Béna animációk, ronda gfx. Kutyaütők voltak.
Mondjuk a JP híresen szar volt. A TWD simán állta a versenyt a képregénnyel és a sorozat korai évadjaival is, a TWAU meg tök jó volt. Mondjuk nekem a Sam & Max jött be tőlük, de ugye a siker is a rivaldafény miatt még az interaktív filmjeik játéktartalmát is csökkentették, nemhogy a kalandjátékaikhoz visszatértek volna.deep írta:Helyes, hulladékgyár volt úgyis. Csináltak két középszar szeriát a két kedvenc mozimból (BTTF, JP) ami inkább volt szar, mint közép. Béna animációk, ronda gfx. Kutyaütők voltak.
Ügyesebb öltönyösökkel máig sikercég lehetnének, de így valóban nem annyira kár értük, legfeljebb azért, mert a TWD-sztorivonalukat így nem zárták le, és a TWAU sem kapta meg a folytatást.
A Tales from Borderlandset szokták még egyöntetűen dicsérni, azt még nem próbáltam, de alapelvárás, hogy szórakoztatóbb legyen - a kooperatív faktort leszámítva - a Borderlandsektől. Érdekes, hogy az IP és a jó visszhang ellenére bukás volt.
1-2 chaptert lenyomtam belöle es nagyon jo volt szvsz. fogalmam sincs miert nem nyomtam vegig, de nem a minösege miatt. jött valami mas.Zóanagyvarázsló írta:A Tales from Borderlandset szokták még egyöntetűen dicsérni, azt még nem próbáltam, de alapelvárás, hogy szórakoztatóbb legyen - a kooperatív faktort leszámítva - a Borderlandsektől. Érdekes, hogy az IP és a jó visszhang ellenére bukás volt.
Nekem megvan több játékuk is vmi bundliból, de a trónok harcás cuccot kivéve egyiket se nyomtam 1 percnél tovább. A trónok harcát is max negyedórát. Értelmezhetetlen a munkásságuk számomra.deep írta:Helyes, hulladékgyár volt úgyis. Csináltak két középszar szeriát a két kedvenc mozimból (BTTF, JP) ami inkább volt szar, mint közép. Béna animációk, ronda gfx. Kutyaütők voltak.
Egyetlen játékukat sem játszottam végig, pedig tucatszám vannak meg(bundlikból). Tőlem ez a képregényes-beszélgetős szar örökre mehet a picsába, akárkik csinálják. Telltalestől, dontnodostól, faszomostól. Telefonon buzuljanak ezek.deep írta:Helyes, hulladékgyár volt úgyis. Csináltak két középszar szeriát a két kedvenc mozimból (BTTF, JP) ami inkább volt szar, mint közép. Béna animációk, ronda gfx. Kutyaütők voltak.
A Quantic Dream is?Moby írta:Egyetlen játékukat sem játszottam végig, pedig tucatszám vannak meg(bundlikból). Tőlem ez a képregényes-beszélgetős szar örökre mehet a picsába, akárkik csinálják. Telltalestől, dontnodostól, faszomostól. Telefonon buzuljanak ezek.
Amennyiben képregényes-beszélgetős játékot csinálnak a jövőben, úgy igen. Eddig egyetlenre sem emlékszem tőlük.Zóanagyvarázsló írta:A Quantic Dream is?
Hát igen, kissé más a production value. Engem is ez a flashszar grafika taszított többnyire, a marionettbábú animációkkal.Moby írta:Amennyiben képregényes-beszélgetős játékot csinálnak a jövőben, úgy igen. Eddig egyetlenre sem emlékszem tőlük.
Node elvileg holnap ficcen a Hidden Agenda! Az ultimét hardcore gém, amit még csak nem is kontrollerrel kell "irányítani", hanem telefonnal...
Le kéne már tolnom. Valami 2 óra az egész.DanielT írta:Hát igen, kissé más a production value. Engem is ez a flashszar grafika taszított többnyire, a marionettbábú animációkkal.
Node elvileg holnap ficcen a Hidden Agenda! Az ultimét hardcore gém, amit még csak nem is kontrollerrel kell "irányítani", hanem telefonnal...
A Dontnodról sem tudtam, hogy képregényes, de őket konkrétan említetted. Az, hogy a kevesebb pénz miatt olcsóbb hatása van a Life is Strange-nek számomra kissé kevés ahhoz, hogy a kimúlásukat kívánjam. Ezen az alapon sok mindennek meg kellene szűnnie. A Quantic Dreamnek például a Beyond miatt, amit "játékként" produkáltak ott, hiába látszott rajta a Sony (véletlen, hogy rímel a Mobyra?) pénze.Moby írta:Amennyiben képregényes-beszélgetős játékot csinálnak a jövőben, úgy igen. Eddig egyetlenre sem emlékszem tőlük.
Tegnap bezsákoltam psn-ről a Demon's Souls-t. Egyelőre a legjobban az zavar, hogy az utolsó patkány is rám tud ugrani, nekem viszont nincs meg a megszokott előre+R2-n lévő ugyanolyan támadásom. :/
Nemtom mennyit láttál eddig belőle, de különleges élmény lesz, még DS múlttal is!benőmenő írta:Tegnap bezsákoltam psn-ről a Demon's Souls-t. Egyelőre a legjobban az zavar, hogy az utolsó patkány is rám tud ugrani, nekem viszont nincs meg a megszokott előre+R2-n lévő ugyanolyan támadásom. :/
Nem a dontnod kímulását, de tőlem ez life is strange - captain spirit - randomszar vonal is mehet a búspicsába. Nem mintha a vampyr akkora dobás lett volna, de abban azért volt effort technóban is. A twin mirrorra meg rá vannak állítva a radarjaim is.Zóanagyvarázsló írta:A Dontnodról sem tudtam, hogy képregényes, de őket konkrétan említetted. Az, hogy a kevesebb pénz miatt olcsóbb hatása van a Life is Strange-nek számomra kissé kevés ahhoz, hogy a kimúlásukat kívánjam. Ezen az alapon sok mindennek meg kellene szűnnie. A Quantic Dreamnek például a Beyond miatt, amit "játékként" produkáltak ott, hiába látszott rajta a Sony (véletlen, hogy rímel a Mobyra?) pénze.
Tegnap voltam a Médiában és végre láttam olyan (LCD) kijelzőt, amin nem csak a logó HDR, hanem valóban képes is megjeleníteni a nagyobb dinamikát. Samsung Q9F 2018-as széria, 55 col 560 ezertől a 75 col 1.2 millióig.
Full "led háló" világítás a háttérben, plusz egyéb spéci kontraszt növelő technológiák, amiknek a közelében sincs a többi LCD "HDR" cucc. Na ezt már nem rúgnám ki a nappaliból.
Full "led háló" világítás a háttérben, plusz egyéb spéci kontraszt növelő technológiák, amiknek a közelében sincs a többi LCD "HDR" cucc. Na ezt már nem rúgnám ki a nappaliból.
Figy, azé nézzé má meg egy sony xf9005-öt is, mer az már három-négyszázér is FALD, meg HDR ahogy kell. Valós 1000nit, valós 10 bit, kb azt tudja mint a csodacsamcsungod, csak a feléért. Ok, nincs rajt nanokristály bevonat, de azon kívül mindent tud.DanielT írta:Tegnap voltam a Médiában és végre láttam olyan (LCD) kijelzőt, amin nem csak a logó HDR, hanem valóban képes is megjeleníteni a nagyobb dinamikát. Samsung Q9F 2018-as széria, 55 col 560 ezertől a 75 col 1.2 millióig.
Full "led háló" világítás a háttérben, plusz egyéb spéci kontraszt növelő technológiák, amiknek a közelében sincs a többi LCD "HDR" cucc. Na ezt már nem rúgnám ki a nappaliból.
És hát ahogy nézem, az RTINGS mérései szerint is megbasz kb mindent. A q9f-et is.
Sony 48 zónás háttérvilágítás, Samsung 480 zónás háttérvilágítás. A QLED világításnak is vannak előnyei és a spéci bevonatnak is. Odaálltam, néztem, impresszív volt, minden egyéb háttérinfó nélkül és ezt eddig nem sok LCD tévé kapcsán olvastátok tőlem...Moby írta:Figy, azé nézzé má meg egy sony xf9005-öt is, mer az már három-négyszázér is FALD, meg HDR ahogy kell. Valós 1000nit, valós 10 bit, kb azt tudja mint a csodacsamcsungod, csak a feléért. Ok, nincs rajt nanokristály bevonat, de azon kívül mindent tud.
Nem fogom jobban nézegetni, mert alapvetően leszarom még mindig a témát, de "csúcsfény" megjelenítésben első pillantásra kétszer jobb a Samsung és tegnap is ez volt az egyik legszembetűnőbb, amitől azt mondtam, hogy ez már HDR.Moby írta:És hát ahogy nézem, az RTINGS mérései szerint is megbasz kb mindent. A q9f-et is.
szerk: Még érdekességképpen megnéztem, hogy mi az a legolcsóbb tévé, amire már rá merik tenni a HDR logót és annak kapcsán rábukkantam erre a táblázatra.
Ez alapján konkrétan letöltendő börtönbüntetést lehetne kiszabni az összes marketinges tetűre. Hát nézzétek már meg a számokat, 600-800 nits-től felfelé kezdhetünk szerintem bármiféle HDR-ről beszélni, ami meg odabasz az ennek a kétszerese. És ott figyelnek tonnaszám a 250-300-as értékű technológiai csodák...
Nézzél meg egy sonyt, aztán megdumáljuk milyen az, amikor csak 1000nit.DanielT írta:Nem fogom jobban nézegetni, mert alapvetően leszarom még mindig a témát, de "csúcsfény" megjelenítésben első pillantásra kétszer jobb a Samsung és tegnap is ez volt az egyik legszembetűnőbb, amitől azt mondtam, hogy ez már HDR.
az oledek egy csodák Hdr-ben, miközben a közelében nincsenek a 6-800nitnek valós körülményeknközzött. Az a baj, hogy nálad a hdr-re beakadt ez a hl-féle bloom, és ennek várod a tv hdr-jét. Nem ez a hdr.DanielT írta:Nem fogom jobban nézegetni, mert alapvetően leszarom még mindig a témát, de "csúcsfény" megjelenítésben első pillantásra kétszer jobb a Samsung és tegnap is ez volt az egyik legszembetűnőbb, amitől azt mondtam, hogy ez már HDR.
szerk: Még érdekességképpen megnéztem, hogy mi az a legolcsóbb tévé, amire már rá merik tenni a HDR logót és annak kapcsán rábukkantam erre a táblázatra.
Ez alapján konkrétan letöltendő börtönbüntetést lehetne kiszabni az összes marketinges tetűre. Hát nézzétek már meg a számokat, 600-800 nits-től felfelé kezdhetünk szerintem bármiféle HDR-ről beszélni, ami meg odabasz az ennek a kétszerese. És ott figyelnek tonnaszám a 250-300-as értékű technológiai csodák...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2018.09.22. 15:05-kor.
Jogos. Pedig agyaltam és wikipediaztam is a számát illetően... és igazából a 9-es nem jön ki, amiről pedig "mindenki" kilencesként beszélt, pláne, hogy a rákövetkező hivatalosan is TIZES (X) :/ (tököm az ilyen "első rész címét rebootoló" kreténségbe :( )Zóanagyvarázsló írta:Nem mintha a világon bármi jelentősége lenne, de azt hiszem, az MK vs DC számít a 8-asnak, az Armageddon meg a 7-esnek.
Ha én dönthettem volna róla, a 7-es armageddon után a "Mortal Kombat"-ra aggattam volna a 8-ast, a DC-s, vértelen fos egy fos, egyszerűen nem lehet számozott helye a szériában, ergo az X csak a 9-est lett volna és MOST jöhetne a TUTI MK! :D
(Basszus, hát a Tekken 6 után is a mostani a 7-es rész, nem a Tekken X Streetfighter....! :/ )
(vasárnap keressük egymást!!)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2018.09.22. 15:06-kor.
egyáltalán, miért nem kap itt bant, aki jót ír elcédéről, miközben létezik alternatív tech? (oled)Moby írta:az oledek egy csodák Hdr-ben, miközben a közelében nincsenek a 6-800nitnek valós körülményeknközzött
japersze, a tulaj kivétel. basszameg. megnézem wikipedian hogyan kell ellenséges felvásárlást csinálni, aztán megoldjuk...