Igen, én is értetlenül állok ezen kijelentés előtt. Csinálnak rá jó dolgokat, miazhogy, cpt toad zseniális, nyuszismárió zseniális, még a kalaposmárió is likeolós, és vannak szép portok is dögivel, de hogy sok pénzért mit csinálnak erre az rejtély számomra is.DanielT írta:Mik? Saját Nintendo alkalmazottak csinálják a cuccaikat havi sztenderd japó fizetésért. Szutyok gépekre készítenek 10+ évvel lemaradt technikával dolokat, semmi nagy költség igény nincs. Textúrákat kb paintben csinálják, a geometria olyan bonyolult, hogy fejben számolná egy átlag kínai óvodás, stb.
A PC-s játékoknak leáldozott
Kicsit sok az elemzői okoskodás az eredeti hatásvadász MarketWatch-cikkben, plusz ott vannak a VGChartz jelen esetben is konkrétan fals kamujai is.Moby írta:90 millió eladott példány, és 6 milliárd dollár bevétellel
lenyomott mindenkit a történelemben. A beatles-t, Michael Jackson-t, az Avatart, és mindenki mást.
Az tény, hogy brutális, amit a GTA V hozott, de hogy mindne modellt egyvbevetve pontosan hogy állnak egymáshoz közel a csúcsjátékok, nem tudni. A WoW a HÉT kiegészítővel (mind 10 millió fölött, ahogy alapjáték is) és az előfizetőkkel együtt szinte biztosan többet termelt 6 milliárdnál, kérdés, hogy van-e értelme az összehasonlításnak, és egy játékként kezelni. Ugyabakkor a GTA V-öt is tolta a mikrotranzakció, és a GTA Online-t később dobták bele, ahhoz is jött utólag tartalom (kiegészítő? patch? nézőpont kérdése is).
Ha a 90 misi kétharmada igaz, az is brutális. Egzaktul összemérni semmit nem lehet, de jelen esetben a hatásvadászat arra tökéletes, hogy a dimenziókat be lehessen lőni.Zóanagyvarázsló írta:Kicsit sok az elemzői okoskodás az eredeti hatásvadász MarketWatch-cikkben, plusz ott vannak a VGChartz jelen esetben is konkrétan fals kamujai is.
Az tény, hogy brutális, amit a GTA V hozott, de hogy mindne modellt egyvbevetve pontosan hogy állnak egymáshoz közel a csúcsjátékok, nem tudni. A WoW a HÉT kiegészítővel (mind 10 millió fölött, ahogy alapjáték is) és az előfizetőkkel együtt szinte biztosan többet termelt 6 milliárdnál, kérdés, hogy van-e értelme az összehasonlításnak, és egy játékként kezelni. Ugyabakkor a GTA V-öt is tolta a mikrotranzakció, és a GTA Online-t később dobták bele, ahhoz is jött utólag tartalom (kiegészítő? patch? nézőpont kérdése is).
multiplat cimek?DanielT írta:Mik? Saját Nintendo alkalmazottak csinálják a cuccaikat havi sztenderd japó fizetésért. Szutyok gépekre készítenek 10+ évvel lemaradt technikával dolokat, semmi nagy költség igény nincs. Textúrákat kb paintben csinálják, a geometria olyan bonyolult, hogy fejben számolná egy átlag kínai óvodás, stb.
egyértlemű csak kicsit bele kell godolni, a blizzardtól nem láttam ilyen pontos kimutatást a bevételekből, valszeg ezért nem nyomja le a gta5öt, nem létezik hogy kevesebbet hozott mint a gta5Zóanagyvarázsló írta:Kicsit sok az elemzői okoskodás az eredeti hatásvadász MarketWatch-cikkben, plusz ott vannak a VGChartz jelen esetben is konkrétan fals kamujai is.
Az tény, hogy brutális, amit a GTA V hozott, de hogy mindne modellt egyvbevetve pontosan hogy állnak egymáshoz közel a csúcsjátékok, nem tudni. A WoW a HÉT kiegészítővel (mind 10 millió fölött, ahogy alapjáték is) és az előfizetőkkel együtt szinte biztosan többet termelt 6 milliárdnál, kérdés, hogy van-e értelme az összehasonlításnak, és egy játékként kezelni. Ugyabakkor a GTA V-öt is tolta a mikrotranzakció, és a GTA Online-t később dobták bele, ahhoz is jött utólag tartalom (kiegészítő? patch? nézőpont kérdése is).
Ez de állat!SlickAdam írta:Yakuza banda uj prodzsektoája. lehet jo lesz.
[video]Yakuza X Phoenix Wright :D [/video]
Nem jön pécére... :(aabyssx írta:Ez de állat!
Az új videokártyák mér drágák még mindig, amikor a bányászok már adják el a cuccukat?
nincs versenyhelyzetaabyssx írta:Az új videokártyák mér drágák még mindig, amikor a bányászok már adják el a cuccukat?
Dehogynem, csak később. SEGA cím, akik mindent áthoznak, mint a kismillió példa mutatja.aabyssx írta:Nem jön pécére... :(
Nem nyomtam még a shadow warriort, csak videot láttam. Nem tetszik, na. Nem elég földhözragadt, emberek szinte nincsenek is benne csak ilyen dögök... abból meg elég volt most egy időre a Doom. De kjúban van, majdegyszer, annyira méltatja mindenki :)Zóanagyvarázsló írta:Az az érzésem néha, hogy neked fontosabb az, hogy egy játék AAA legyen, mint hogy jó. Az igényednek nem csoda, hogy megfelelnek/megfeleltek a CoD-ok és a BF-ek. A Quantum Failt te zabáltad végül? Vagy csak én
KúBré nem ment le - 180 giga boxon, ami egyrészt két napig jönne, másrészt 60 gigát tudtam a napokban összekaparni (nem erre, másra, de arra se jött össze :D ). Köszönöm, hogy emesnél garivesztéses sztori a hdd bővítés (belső, a külsőtől hányok).
Halo 1-2-3-4-ODST remazterhez jött egyébként 73 GB pecs. Szánalom, DELETED. Majdegyszer.........
uj gow nem openworld? mennyire nem? kicsit nem vagy abszolute nem? :) nekem elég összevisszamászkálósnak tűnt.... (azé a gow3 remazter csak lineárisabb és abban ugye xp sincs.... :P )Moby írta:Ja. Annyira nincs ezekre igény, hogy 2018 legjobbja is az, el is adtak belőle már vagy 10 misit.
Egyáltalán nem.arty írta:uj gow nem openworld? mennyire nem? kicsit nem vagy abszolute nem? :) nekem elég összevisszamászkálósnak tűnt.... (azé a gow3 remazter csak lineárisabb és abban ugye xp sincs.... :P )
Geforce NOW, letöltés nélkül tolhatod , fillérekért van Pc-re a Humble pakk miatt. 2x pattantam le róla, ebből a második nagyon őszinte esély volt, a lehető legpozitívabb hozzáállással...arty írta:Majdegyszer.........
áttekertem a hsz-t, mondom napi-yakuza-video nem érdekel :D jadehogy ez most új!SlickAdam írta:Yakuza banda uj prodzsektoája. lehet jo lesz.
hm.
akkorse :D (egyáltalán, AAA+++ ez? ;) )
dehát gigaköltségvetésű, elsőre nemgagyinak ható átvezetősös, időutazósos, szépséges - mi volt a baj? sokat kellett benne lőni? (vagy az a baja, hogy 1 óra átvezetőre jut félóra gémpléj?)DanielT írta:Geforce NOW, letöltés nélkül tolhatod , fillérekért van Pc-re a Humble pakk miatt. 2x pattantam le róla, ebből a második nagyon őszinte esély volt, a lehető legpozitívabb hozzáállással...
én egyelőre nem látom, mitől ne tetszene nekem, nagyon! meg ezektől még az alanwake is bejött... (NOW-t próbaszinten megnézném, talán jó teszt-cím is lenne, de ... de ... nvidia! :( )
Az ugye megvan, hogy az összes DMC-ben is GoW-ban van XP más néven, és fejlesztheted a képességeket? RPG-nek nem mondanám őket, de azért nem a semmiből jön a fejlesztgetés. Mellesleg mindenben lehetett valamennyit mászkálni (már ahol), a GeoW-hoz képest minden sandbox!arty írta:uj gow nem openworld? mennyire nem? kicsit nem vagy abszolute nem? :) nekem elég összevisszamászkálósnak tűnt.... (azé a gow3 remazter csak lineárisabb és abban ugye xp sincs.... :P )
A 90 misit nem vonom kétségbe, az a Take-Two állítása. Meglesz a 100 is.Moby írta:Ha a 90 misi kétharmada igaz, az is brutális. Egzaktul összemérni semmit nem lehet, de jelen esetben a hatásvadászat arra tökéletes, hogy a dimenziókat be lehessen lőni.
Szépséges? Tényleg nem csúnya, de nagyon nem tudott már megérinteni a grafika. Nem tudom mi hiányzott belőle (valószínűleg a fix 60 fps), de az Infinite Warfare-ben is többet tett az élményfaktorhoz, a Hellblade-hez meg nagyon sokat.arty írta:dehát gigaköltségvetésű, elsőre nemgagyinak ható átvezetősös, időutazósos, szépséges - mi volt a baj? sokat kellett benne lőni? (vagy az a baja, hogy 1 óra átvezetőre jut félóra gémpléj?)
én egyelőre nem látom, mitől ne tetszene nekem, nagyon! meg ezektől még az alanwake is bejött... (NOW-t próbaszinten megnézném, talán jó teszt-cím is lenne, de ... de ... nvidia! :( )
Mi volt a baj? Minden. Legfőképp az, hogy elfelejtették, hogy filmet, vagy játékot akarnak csinálni. Ilyen "időnként nyomj gombot, hogy menjen a sztori"-nak jó lett volna talán, sőt, konkrétan volt is benne ilyen rész. Csak közben miért kellett időtekeréses, halál unalmas és érdektelen feladványokat, meg alibi tömeggnyilkosságot berakni? Ja, mert így többnek tudott látszani elsőre, mint ami. Hát nem több. De tényleg, hát ennél jobban out-of-place lövöldét nem tudtak volna csinálni, kezdve a főhőssel.arty írta:dehát gigaköltségvetésű, elsőre nemgagyinak ható átvezetősös, időutazósos, szépséges - mi volt a baj? sokat kellett benne lőni? (vagy az a baja, hogy 1 óra átvezetőre jut félóra gémpléj?)
én egyelőre nem látom, mitől ne tetszene nekem, nagyon! meg ezektől még az alanwake is bejött... (NOW-t próbaszinten megnézném, talán jó teszt-cím is lenne, de ... de ... nvidia! :( )
Az meg az utolsó szög volt a koporsójába, hogy amikor másodszor indítottam el, már a gombokra és a mecghanikára sem emlékeztem, olyan ituitív és kézreálló...
meglévő bf1-hez ingyen van a premium pass (origin, xbox, talán ps4-en is)
Amióta Dani lökött róla videót, rá-rá nézek a TechSource-os srác videóira a Youtube-on (tényleg jól, és főleg ízlésesen épít)...
Na most a gyerek vagy egy milliárdos csemete, aki unalmában gépeket építget, és felteszi a netre, vagy qwa nagy pénz van ebben az iparágban, mert ebben a videóban konkrétan azon kesereg, hogy a gép ház, amit vett, nem fér bele a Labójába... most már biztos, hogy elbaxtam az életemet, mert ezzel kéne keresnem a kenyeremet el is kezdtem agyalni, hogy lefújok pirosra egy Lian Li házat, felrakom a yt-ra és aztán csak várom a csekket, hogy vihessem a Lamborghini dealeremhez... nigger, fck this life...

phpBB [media]
Lamborghiniben kegyetlen kényelmetlen játszani, nyugodtan kihagyhatod.eje75 írta:Amióta Dani lökött róla videót, rá-rá nézek a TechSource-os srác videóira a Youtube-on (tényleg jól, és főleg ízlésesen épít)...
Na most a gyerek vagy egy milliárdos csemete, aki unalmában gépeket építget, és felteszi a netre, vagy qwa nagy pénz van ebben az iparágban, mert ebben a videóban konkrétan azon kesereg, hogy a gép ház, amit vett, nem fér bele a Labójába... most már biztos, hogy elbaxtam az életemet, mert ezzel kéne keresnem a kenyeremet el is kezdtem agyalni, hogy lefújok pirosra egy Lian Li házat, felrakom a yt-ra és aztán csak várom a csekket, hogy vihessem a Lamborghini dealeremhez... nigger, fck this life...
Ha most erősen rákeresnék, akkor tuti találnék a yt-on egy videót, ahol egy fasz egy Xbox-ot épít az Aventadorjának kesztyűtartójába..... az viszont tuti, hogyha lenne egy Lambóm, reggeltől estig játszanék benne: magammal...Zóanagyvarázsló írta:Lamborghiniben kegyetlen kényelmetlen játszani, nyugodtan kihagyhatod.
Ja, nekem is kicsit kezd tele lenni a tököm. A másik youtuber faszi Doug Demuro meg épp ma tolta a videóját a Ford GT-jéről. Oké, használt, de 200,000 dollár és 2 éve tolja komolyabban a youtubeot. Szintén ma néztem a videóját, ahol elmondja az eddigi karrierjét, aminek egyik borzalmas állomása volt 22 évesen...eje75 írta:Amióta Dani lökött róla videót, rá-rá nézek a TechSource-os srác videóira a Youtube-on (tényleg jól, és főleg ízlésesen épít)...
Na most a gyerek vagy egy milliárdos csemete, aki unalmában gépeket építget, és felteszi a netre, vagy qwa nagy pénz van ebben az iparágban, mert ebben a videóban konkrétan azon kesereg, hogy a gép ház, amit vett, nem fér bele a Labójába... most már biztos, hogy elbaxtam az életemet, mert ezzel kéne keresnem a kenyeremet el is kezdtem agyalni, hogy lefújok pirosra egy Lian Li házat, felrakom a yt-ra és aztán csak várom a csekket, hogy vihessem a Lamborghini dealeremhez... nigger, fck this life...
[video]nyaldmeg.avi[/video]
Képzeljétek, szegényke a Prosche-nél dolgozott, kb a feladata az volt, hogy a kereskedések között elosztotta a kocsikat = excelt tologatott saját elmondása szerint is. Namost ott jött a krízis, amikor a HETEDIK céges Porschéját vette át, hogy megunta. Ennyi lenne az élet? Itt fogok ülni 50 évesen és a hatszázadik Porschémba kell megint kitalálnom, hogy milyen legyen a varrás színe... És felmondott.
Valószínűleg jól adta el az Aston Martin-ját...mert, hogy azt is volt neki.... Őt is szoktam nézni, jó srác, szuper autós videókat csinál... Mondjuk Én is napi szinten tologatok exceleket, de a maximum, amit fel tudok mutatni 7 matchbox Porsche, amit a kölöknek vettem... tetves egy fos helyre születtünk, az a baj...DanielT írta:Ja, nekem is kicsit kezd tele lenni a tököm. A másik youtuber faszi Doug Demuro meg épp ma tolta a videóját a Ford GT-jéről. Oké, használt, de 200,000 dollár és 2 éve tolja komolyabban a youtubeot. Szintén ma néztem a videóját, ahol elmondja az eddigi karrierjét, aminek egyik borzalmas állomása volt 22 évesen...
Képzeljétek, szegényke a Prosche-nél dolgozott, kb a feladata az volt, hogy a kereskedések között elosztotta a kocsikat = excelt tologatott saját elmondása szerint is. Namost ott jött a krízis, amikor a HETEDIK céges Porschéját vette át, hogy megunta. Ennyi lenne az élet? Itt fogok ülni 50 évesen és a hatszázadik Porschémba kell megint kitalálnom, hogy milyen legyen a varrás színe... És felmondott.
Mondjuk ez is nagyon életszerű, hogy a tiáj tulajok panaszkodnak. Beszálljak én is? :) Értem én, hogy az hű meg ha, de te is meg Dani is jobban éltek 6,9 Mrd embernél, és biztos van 22millió aki nálatok is jobban él, de na, még csak azt se mondanám, hogy félig üres a pohár, mert tele van, csak nincs púposra töltve, ami amúgy sem sanszos, én legalábbis még csak yt-on láttam vízzel púposra töltött poharat.eje75 írta:Valószínűleg jól adta el az Aston Martin-ját...mert, hogy azt is volt neki.... Őt is szoktam nézni, jó srác, szuper autós videókat csinál... Mondjuk Én is napi szinten tologatok exceleket, de a maximum, amit fel tudok mutatni 7 matchbox Porsche, amit a kölöknek vettem... tetves egy fos helyre születtünk, az a baj...
Szóval megpróbáltátok, de picsogás off plz, mert nem életszerű.
Én tényleg sajnálom a lúzert. Utálok vezetni, fel is mondanék, ha hozzám vágnának hét Porschét. A mágikus Moby-szám különben is a NYOLC, az alatt minden csak bohóckodás.DanielT írta:Ja, nekem is kicsit kezd tele lenni a tököm. A másik youtuber faszi Doug Demuro meg épp ma tolta a videóját a Ford GT-jéről. Oké, használt, de 200,000 dollár és 2 éve tolja komolyabban a youtubeot. Szintén ma néztem a videóját, ahol elmondja az eddigi karrierjét, aminek egyik borzalmas állomása volt 22 évesen...
Képzeljétek, szegényke a Prosche-nél dolgozott, kb a feladata az volt, hogy a kereskedések között elosztotta a kocsikat = excelt tologatott saját elmondása szerint is. Namost ott jött a krízis, amikor a HETEDIK céges Porschéját vette át, hogy megunta. Ennyi lenne az élet? Itt fogok ülni 50 évesen és a hatszázadik Porschémba kell megint kitalálnom, hogy milyen legyen a varrás színe... És felmondott.
tiáj, kisfaszom, az is valami? Most örüljek, hogy nem Kongóban születtem, mert akkor vacsorázhattam volna sült hernyót, pedig az utálom? Nem ez a gondunk... legalábbis az enyém...hanem az, hogy tőlünk nyugatabbra ennyi ésszel, és munkával 1000x többre vittük volna, mint ebben a szarkupacban, ahol a mindenkori kormányoknak az egyetlen gondja, hogy minél többet lopajanak... innen csak qwa nagy szerencsével tudsz elérni egy Lambót: ott meg szaros yt videókkal is.... csak ennyi... ha pl. az államokban lettem volna bankár, akkor jó eséllyel Lambóval, vagy hasonlóval járnék dolgozni... Szarok a 6,9 Mrd emberre...a 22 millióhoz akarok tartozni... de nem fogok: marad a picsogás...Botond írta:Mondjuk ez is nagyon életszerű, hogy a tiáj tulajok panaszkodnak. Beszálljak én is? :) Értem én, hogy az hű meg ha, de te is meg Dani is jobban éltek 6,9 Mrd embernél, és biztos van 22millió aki nálatok is jobban él, de na, még csak azt se mondanám, hogy félig üres a pohár, mert tele van, csak nincs púposra töltve, ami amúgy sem sanszos, én legalábbis még csak yt-on láttam vízzel púposra töltött poharat.
Szóval megpróbáltátok, de picsogás off plz, mert nem életszerű.
Naja. Nem kell ahhoz youtube sztárnak lenni, hogy tudj idegeskedni. Én sem vagyok nyugodt sokszor, és nem vagyok benne biztos, hogy önmagában csak attól sokkal jobb lenne bármi, hogy a mostaniak helyett azon basznám fel magam, hogy a Huracanom kulcsa pont olyan, mint az audi a4-é. Mindig talál az ember olyan versenyt magénak, amiben alul fog maradni, nagyon keresni sem kell, és azok, akik ebből a malomból ki tudnak kerülni, azokat a youtubeon nem látjuk. Miközben az életbenmaradásért meg már versenyezni sem kéne, csak le kéne hajolni érte. Csak nekem pl már szar a derekam is :DBotond írta:Mondjuk ez is nagyon életszerű, hogy a tiáj tulajok panaszkodnak. Beszálljak én is? :) Értem én, hogy az hű meg ha, de te is meg Dani is jobban éltek 6,9 Mrd embernél, és biztos van 22millió aki nálatok is jobban él, de na, még csak azt se mondanám, hogy félig üres a pohár, mert tele van, csak nincs púposra töltve, ami amúgy sem sanszos, én legalábbis még csak yt-on láttam vízzel púposra töltött poharat.
Szóval megpróbáltátok, de picsogás off plz, mert nem életszerű.
phpBB [media]
Bankár ebben az országban egy van, a többiek banki alkalmazottak. Én is lehúztam egy évtizedet, de már három éve tiszta vagyok. És nyugodj meg nyugaton sincs kolbászból a kerítés, meg ha ez ennyire default lenne, akkor a random Pistike aki a padtársad volt általánosban, nos neki meg négy budai lakása lenne kiadva. 99%ban szerencse, hogy mit dob a gép, 1% a valós teljesítmény, hiába áltatod magad. Ha igaz lenne, hogy minden munka és ilyesmi kérdése, akkor sose lenne hülye a főnök. Ja, szóval ezen vergődni, hogy más jól ikszelt öt számot, vagy ilyesmi, nos irigylem, hogy ilyesmire időd van. Azért nézz körbe mielőtt becsmérled mire jutottál.eje75 írta:tiáj, kisfaszom, az is valami? Most örüljek, hogy nem Kongóban születtem, mert akkor vacsorázhattam volna sült hernyót, pedig az utálom? Nem ez a gondunk... legalábbis az enyém...hanem az, hogy tőlünk nyugatabbra ennyi ésszel, és munkával 1000x többre vittük volna, mint ebben a szarkupacban, ahol a mindenkori kormányoknak az egyetlen gondja, hogy minél többet lopajanak... innen csak qwa nagy szerencsével tudsz elérni egy Lambót: ott meg szaros yt videókkal is.... csak ennyi... ha pl. az államokban lettem volna bankár, akkor jó eséllyel Lambóval, vagy hasonlóval járnék dolgozni... Szarok a 6,9 Mrd emberre...a 22 millióhoz akarok tartozni... de nem fogok: marad a picsogás...
Meg amúgy is, aki panaszkodik attól kell elvenni, annak van a legtöbb. :)
A tizenegy az új nyolc. De már az sem sokáig, szal ideje lenne felvenned a ritmus :DZóanagyvarázsló írta:Én tényleg sajnálom a lúzert. Utálok vezetni, fel is mondanék, ha hozzám vágnának hét Porschét. A mágikus Moby-szám különben is a NYOLC, az alatt minden csak bohóckodás.
Szerintem nem megy át, amit mondani akarok... Minek örülsz by the way? Hogy kiskakas vagy a szemétdombon? De ebben is meglátod a jót? Good for you! Én 25 évet húztam le ebben az iparban, és tudom, hogy EZZEL a teljesítménnyel, és nem szerencsével, és nem a lottóval mire jutottam volna kint... ha csak rá nem szokom a crack kokainra, amire azért meglett volna az esély... Nem másokat irigylek: szarok rájuk...Nem akarok youtuber lenni, se ismert... Csak jó lett volna ha annyi eséllyel indulok itthon, mint egy hasonszőrű kint... Erről nem Fortuna tehet... Hanem a környezetünk... Vergődik a faszom... Csak leírtam szarás közben a véleményem... Így érthetőbb? Kéne neked egy feleség, mert egy szaros forumposztot is filozófiai magasságokba emelsz a semmiért...Botond írta:Bankár ebben az országban egy van, a többiek banki alkalmazottak. Én is lehúztam egy évtizedet, de már három éve tiszta vagyok. És nyugodj meg nyugaton sincs kolbászból a kerítés, meg ha ez ennyire default lenne, akkor a random Pistike aki a padtársad volt általánosban, nos neki meg négy budai lakása lenne kiadva. 99%ban szerencse, hogy mit dob a gép, 1% a valós teljesítmény, hiába áltatod magad. Ha igaz lenne, hogy minden munka és ilyesmi kérdése, akkor sose lenne hülye a főnök. Ja, szóval ezen vergődni, hogy más jól ikszelt öt számot, vagy ilyesmi, nos irigylem, hogy ilyesmire időd van. Azért nézz körbe mielőtt becsmérled mire jutottál.
Meg amúgy is, aki panaszkodik attól kell elvenni, annak van a legtöbb. :)
Figyi, ezek ilyen parttalan dolgok. Ha az a mezőgazdasági ingatlan csomag amim van az nem kelet-mo-n lenne, hanem mondjuk dél-franciaországban akkor a rócsild báró is odajárna leszopni, és a katari emír is tőlem kérne életvezetési tippeket, ha nagyanyámnak csengője meg áramszedője lett volna, akkor meg ő lett volna a hatos villamos. Ezek pont egyformán értelmes dolgok amin el lehet merengeni, meg lehet ostorozni magam és az életet. Pont ugyanannyi értelme van. Meg azon is filózni, hogy ha youtuber lennél, vagy a deutsche banknál nyomnád ugyanezt frankfurtban akkor mi lenne, vagy londonban akármelyik nagynál. De nem az van. Volt feleségem, pont azért tudom, hogy ez faszság, mert ő is ezt tolta, hogy mi lett volna ha, és addig mondogatta magának, hogy miért nem a hufnáger pistát választottam, hogy elhitte, és most a fél város faszpörgettyűje és próbálja magát fele olyan jó szinten stabilizálni ahol volt. Nem anyagilag, érzelmileg. Anyagilag a negyede se reális cél. Szóval ja, az ember csak akkor értékeli azt ami van amikor már nincs. Az hogy arról ábrándozol, hogy neked is lehetne lambo xboxal a kesztyűtartóban az annak a biztos jele, hogy az ég egy adta világon semmi bajod valójában, vagy legalábbis semmi olyasmi, amivel tartósan ne tudnál együtt élni. És hogy én minek örülök? Sokmindennek. Van két gyerekem, akik a körülmények ellenére is boldogok, akik szeretnek velem lenni, akiknek sikerült beilleszkedni az új suliba, a fiam annak ellenére, hogy vannak problémái az osztály legjobb tanulója lett, pedig az se lepett volna meg ha sose tanul meg írni-olvasni, most meg sorban kell venni neki a könyveket. Ebben a tanévben végre újra elkezdtek sportolni és élvezik. És én is megtaláltam a helyem. Reggel felébredek a lakásomban, ha ott vannak a gyerekek akkor minden szép, de ha nem akkor is csak felhúzom a redőnyt és dől be a napfény. Van egy munkám ami semmi extra, de fedezi a napi megélhetést az én igényszintemnek megfelelően, senki nem beteg, senki nem halt meg, ha kedvem van utazunk, ha kedvem van hazamegyek a szüleimhez és anyu palacsintáját tolom befele, ha kedvem van akkor elhúzunk vhova külföldre. Inkább fordítva érdekes a kérdés, minek ne örülnék? Hogy nincs lambom xboxal a kesztyűtartóban? Hogy nem derült ki, hogy mégsem halt ki az árpádház és nem restaurálták a családom a trónra, vagy mi a fasz van itt ami miatt nem kellene örülni?eje75 írta:Szerintem nem megy át, amit mondani akarok... Minek örülsz by the way? Hogy kiskakas vagy a szemétdombon? De ebben is meglátod a jót? Good for you! Én 25 évet húztam le ebben az iparban, és tudom, hogy EZZEL a teljesítménnyel, és nem szerencsével, és nem a lottóval mire jutottam volna kint... ha csak rá nem szokom a crack kokainra, amire azért meglett volna az esély... Nem másokat irigylek: szarok rájuk...Nem akarok youtuber lenni, se ismert... Csak jó lett volna ha annyi eséllyel indulok itthon, mint egy hasonszőrű kint... Erről nem Fortuna tehet... Hanem a környezetünk... Vergődik a faszom... Csak leírtam szarás közben a véleményem... Így érthetőbb? Kéne neked egy feleség, mert egy szaros forumposztot is filozófiai magasságokba emelsz a semmiért...
Nézd meg a nagy formátumú színész, Nicolas Cage filmjét, a segítség apa lettemet. Itt pl PS4 tulajokhoz méltó 240p felbontásban elérhető, és meglátod mire jó a lambo, ami a filmben ferrari.
Szóval én csak annyit mondok, hogy ne rakjál komoly energiát az ilyen hülyeségekbe, hogy bebeszéled magadnak, hogy félig üres a pohár, mert egyrészt nem az, másrészt meg a mi lett volna ha dolgok ott sántítanak, hogy nem csak azok a körülmények változnak amiket te változtatnál, hanem másik pár is, lehet pl, hogy nyugaton összejött volna a DB vezérség és hülyére keresed magad, csak a mostani életkorod -5 évesen kaptad volna az első olyan agyvérzésed amitől nyálcsorgatós gombaként húzol le még 15 évet ami nem kicsit tette volna tönkre a családod életét is, mert akkora nyűg lettél volna nekik. Szóval sose tudni mi lett volna ha, bebeszélheted magadnak a tutit, de attól még nem lett volna úgy, mert lehet ha felfut nagyon akkor megkéseltek volna az utcán a breitlingedért, mint a batman szüleit (tudom, most a pókember a trendi, szóval a batmanes párhuzam ciki, sry :( ).
Wall of textnek is egy a vége. Nettó marhaság minden mi lett volna ha, a tied is, és erre életérzést alapozni az meg nettó marhaság a köbön, volt ilyen feleségem aki ebben élt, és ezért az ilyesmit nehezen viselem, ezért jeleztem, hogy nézzé mán magadba meg körbe mielőtt elhiszed a sok marhaságot amit összehordasz tesó. A PS4 teljesen elvette a józan ítélőképességed!
Ja. Az előbb én is írtam egy közepesen hosszút, hogy azé' kicsit felbasz, hogy nem tudok milliókhoz hasonlóan új BMW-t-Mercit venni, de aztán ott is az lett a konklúzió, hogy nem ezen múlik a boldogság. Egy szint felett és ez fontos. Tehát ha már nyugi létbiztonság van, akkor másban kellene keresni, csak arra még nem sikerült rájönnöm, hogy miben. :) Jelenleg az első helyeken a porszívó és a robogó vannak, ezeket minden pillanatban nagyon élvezem.Botond írta:Figyi, ezek ilyen parttalan dolgok. Ha az a mezőgazdasági ingatlan csomag amim van az nem kelet-mo-n lenne, hanem mondjuk dél-franciaországban akkor a rócsild báró is odajárna leszopni, és a katari emír is tőlem kérne életvezetési tippeket, ha nagyanyámnak csengője meg áramszedője lett volna, akkor meg ő lett volna a hatos villamos. Ezek pont egyformán értelmes dolgok amin el lehet merengeni, meg lehet ostorozni magam és az életet. Pont ugyanannyi értelme van. Meg azon is filózni, hogy ha youtuber lennél, vagy a deutsche banknál nyomnád ugyanezt frankfurtban akkor mi lenne, vagy londonban akármelyik nagynál. De nem az van. Volt feleségem, pont azért tudom, hogy ez faszság, mert ő is ezt tolta, hogy mi lett volna ha, és addig mondogatta magának, hogy miért nem a hufnáger pistát választottam, hogy elhitte, és most a fél város faszpörgettyűje és próbálja magát fele olyan jó szinten stabilizálni ahol volt. Nem anyagilag, érzelmileg. Anyagilag a negyede se reális cél. Szóval ja, az ember csak akkor értékeli azt ami van amikor már nincs. Az hogy arról ábrándozol, hogy neked is lehetne lambo xboxal a kesztyűtartóban az annak a biztos jele, hogy az ég egy adta világon semmi bajod valójában, vagy legalábbis semmi olyasmi, amivel tartósan ne tudnál együtt élni. És hogy én minek örülök? Sokmindennek. Van két gyerekem, akik a körülmények ellenére is boldogok, akik szeretnek velem lenni, akiknek sikerült beilleszkedni az új suliba, a fiam annak ellenére, hogy vannak problémái az osztály legjobb tanulója lett, pedig az se lepett volna meg ha sose tanul meg írni-olvasni, most meg sorban kell venni neki a könyveket. Ebben a tanévben végre újra elkezdtek sportolni és élvezik. És én is megtaláltam a helyem. Reggel felébredek a lakásomban, ha ott vannak a gyerekek akkor minden szép, de ha nem akkor is csak felhúzom a redőnyt és dől be a napfény. Van egy munkám ami semmi extra, de fedezi a napi megélhetést az én igényszintemnek megfelelően, senki nem beteg, senki nem halt meg, ha kedvem van utazunk, ha kedvem van hazamegyek a szüleimhez és anyu palacsintáját tolom befele, ha kedvem van akkor elhúzunk vhova külföldre. Inkább fordítva érdekes a kérdés, minek ne örülnék? Hogy nincs lambom xboxal a kesztyűtartóban? Hogy nem derült ki, hogy mégsem halt ki az árpádház és nem restaurálták a családom a trónra, vagy mi a fasz van itt ami miatt nem kellene örülni?
Nézd meg a nagy formátumú színész, Nicolas Cage filmjét, a segítség apa lettemet. Itt pl PS4 tulajokhoz méltó 240p felbontásban elérhető, és meglátod mire jó a lambo, ami a filmben ferrari.
Szóval én csak annyit mondok, hogy ne rakjál komoly energiát az ilyen hülyeségekbe, hogy bebeszéled magadnak, hogy félig üres a pohár, mert egyrészt nem az, másrészt meg a mi lett volna ha dolgok ott sántítanak, hogy nem csak azok a körülmények változnak amiket te változtatnál, hanem másik pár is, lehet pl, hogy nyugaton összejött volna a DB vezérség és hülyére keresed magad, csak a mostani életkorod -5 évesen kaptad volna az első olyan agyvérzésed amitől nyálcsorgatós gombaként húzol le még 15 évet ami nem kicsit tette volna tönkre a családod életét is, mert akkora nyűg lettél volna nekik. Szóval sose tudni mi lett volna ha, bebeszélheted magadnak a tutit, de attól még nem lett volna úgy, mert lehet ha felfut nagyon akkor megkéseltek volna az utcán a breitlingedért, mint a batman szüleit (tudom, most a pókember a trendi, szóval a batmanes párhuzam ciki, sry :( ).
Wall of textnek is egy a vége. Nettó marhaság minden mi lett volna ha, a tied is, és erre életérzést alapozni az meg nettó marhaság a köbön, volt ilyen feleségem aki ebben élt, és ezért az ilyesmit nehezen viselem, ezért jeleztem, hogy nézzé mán magadba meg körbe mielőtt elhiszed a sok marhaságot amit összehordasz tesó. A PS4 teljesen elvette a józan ítélőképességed!
"Sajnos" a GOW-ban megláttad a tutit, mert hosszú távon tényleg csak ez a két kitörési pont van ami célt ad, a szakáll meg a gyerek. Igen, sok ezekkel a baj, meg sok pénz meg egyéb millió dolog szól ellene, de akkor is csak ez ad elég célt és pluszt az élethez.DanielT írta:Ja. Az előbb én is írtam egy közepesen hosszút, hogy azé' kicsit felbasz, hogy nem tudok milliókhoz hasonlóan új BMW-t-Mercit venni, de aztán ott is az lett a konklúzió, hogy nem ezen múlik a boldogság. Egy szint felett és ez fontos. Tehát ha már nyugi létbiztonság van, akkor másban kellene keresni, csak arra még nem sikerült rájönnöm, hogy miben. :) Jelenleg az első helyeken a porszívó és a robogó vannak, ezeket minden pillanatban nagyon élvezem.
a fold orszagainak kb 70%a szarabb mint ez ugyh annyira nem szulettel szar helyreeje75 írta:Valószínűleg jól adta el az Aston Martin-ját...mert, hogy azt is volt neki.... Őt is szoktam nézni, jó srác, szuper autós videókat csinál... Mondjuk Én is napi szinten tologatok exceleket, de a maximum, amit fel tudok mutatni 7 matchbox Porsche, amit a kölöknek vettem... tetves egy fos helyre születtünk, az a baj...
+1Botond írta:Mondjuk ez is nagyon életszerű, hogy a tiáj tulajok panaszkodnak. Beszálljak én is? :) Értem én, hogy az hű meg ha, de te is meg Dani is jobban éltek 6,9 Mrd embernél, és biztos van 22millió aki nálatok is jobban él, de na, még csak azt se mondanám, hogy félig üres a pohár, mert tele van, csak nincs púposra töltve, ami amúgy sem sanszos, én legalábbis még csak yt-on láttam vízzel púposra töltött poharat.
Szóval megpróbáltátok, de picsogás off plz, mert nem életszerű.
Meg amugy is kinek kene a szar lambo :D
8 bites siras :(eje75 írta:tiáj, kisfaszom, az is valami? Most örüljek, hogy nem Kongóban születtem, mert akkor vacsorázhattam volna sült hernyót, pedig az utálom? Nem ez a gondunk... legalábbis az enyém...hanem az, hogy tőlünk nyugatabbra ennyi ésszel, és munkával 1000x többre vittük volna, mint ebben a szarkupacban, ahol a mindenkori kormányoknak az egyetlen gondja, hogy minél többet lopajanak... innen csak qwa nagy szerencsével tudsz elérni egy Lambót: ott meg szaros yt videókkal is.... csak ennyi... ha pl. az államokban lettem volna bankár, akkor jó eséllyel Lambóval, vagy hasonlóval járnék dolgozni... Szarok a 6,9 Mrd emberre...a 22 millióhoz akarok tartozni... de nem fogok: marad a picsogás...
Tudtommal nyitottak a hatarok
Botond: nahat ha hatvan kornyeken vannak a foldjeid annyira azert nem rossz ;) bar nyugaton tobbet erne az biztos, es h leszopna erte barmelyik rothchild azt ketlem
Nem, keletebbre, fent a hegyekben. Hatvanban csak ideiglenesen campeltünk, amikor éppen az volt racionális az ex nejem munkája miatt.Micsu írta:Botond: nahat ha hatvan kornyeken vannak a foldjeid annyira azert nem rossz ;) bar nyugaton tobbet erne az biztos, es h leszopna erte barmelyik rothchild azt ketlem
Elolvastam ezt a komoly eszmefuttatást, és rájöttem, hogy tényleg vak voltam. Kibasztam a PS4-et a kukába, és már látok!!! Látom,hogy nincs ott a PS4 ahol volt, mert fasz fejjel kidobtam.... Megyek, hátha még nem halásztak ki a kukából...Van még valami életvezetési tanácsod? Merre induljak? Találják rá Jézusra? Merre keressem, hová szoktak bújni? Te hol találtad meg a Tiédet? Hagyjuk már.... nigga don't hate me cause I'm beautiful nigga....Botond írta:Figyi, ezek ilyen parttalan dolgok. Ha az a mezőgazdasági ingatlan csomag amim van az nem kelet-mo-n lenne, hanem mondjuk dél-franciaországban akkor a rócsild báró is odajárna leszopni, és a katari emír is tőlem kérne életvezetési tippeket, ha nagyanyámnak csengője meg áramszedője lett volna, akkor meg ő lett volna a hatos villamos. Ezek pont egyformán értelmes dolgok amin el lehet merengeni, meg lehet ostorozni magam és az életet. Pont ugyanannyi értelme van. Meg azon is filózni, hogy ha youtuber lennél, vagy a deutsche banknál nyomnád ugyanezt frankfurtban akkor mi lenne, vagy londonban akármelyik nagynál. De nem az van. Volt feleségem, pont azért tudom, hogy ez faszság, mert ő is ezt tolta, hogy mi lett volna ha, és addig mondogatta magának, hogy miért nem a hufnáger pistát választottam, hogy elhitte, és most a fél város faszpörgettyűje és próbálja magát fele olyan jó szinten stabilizálni ahol volt. Nem anyagilag, érzelmileg. Anyagilag a negyede se reális cél. Szóval ja, az ember csak akkor értékeli azt ami van amikor már nincs. Az hogy arról ábrándozol, hogy neked is lehetne lambo xboxal a kesztyűtartóban az annak a biztos jele, hogy az ég egy adta világon semmi bajod valójában, vagy legalábbis semmi olyasmi, amivel tartósan ne tudnál együtt élni. És hogy én minek örülök? Sokmindennek. Van két gyerekem, akik a körülmények ellenére is boldogok, akik szeretnek velem lenni, akiknek sikerült beilleszkedni az új suliba, a fiam annak ellenére, hogy vannak problémái az osztály legjobb tanulója lett, pedig az se lepett volna meg ha sose tanul meg írni-olvasni, most meg sorban kell venni neki a könyveket. Ebben a tanévben végre újra elkezdtek sportolni és élvezik. És én is megtaláltam a helyem. Reggel felébredek a lakásomban, ha ott vannak a gyerekek akkor minden szép, de ha nem akkor is csak felhúzom a redőnyt és dől be a napfény. Van egy munkám ami semmi extra, de fedezi a napi megélhetést az én igényszintemnek megfelelően, senki nem beteg, senki nem halt meg, ha kedvem van utazunk, ha kedvem van hazamegyek a szüleimhez és anyu palacsintáját tolom befele, ha kedvem van akkor elhúzunk vhova külföldre. Inkább fordítva érdekes a kérdés, minek ne örülnék? Hogy nincs lambom xboxal a kesztyűtartóban? Hogy nem derült ki, hogy mégsem halt ki az árpádház és nem restaurálták a családom a trónra, vagy mi a fasz van itt ami miatt nem kellene örülni?
Nézd meg a nagy formátumú színész, Nicolas Cage filmjét, a segítség apa lettemet. Itt pl PS4 tulajokhoz méltó 240p felbontásban elérhető, és meglátod mire jó a lambo, ami a filmben ferrari.
Szóval én csak annyit mondok, hogy ne rakjál komoly energiát az ilyen hülyeségekbe, hogy bebeszéled magadnak, hogy félig üres a pohár, mert egyrészt nem az, másrészt meg a mi lett volna ha dolgok ott sántítanak, hogy nem csak azok a körülmények változnak amiket te változtatnál, hanem másik pár is, lehet pl, hogy nyugaton összejött volna a DB vezérség és hülyére keresed magad, csak a mostani életkorod -5 évesen kaptad volna az első olyan agyvérzésed amitől nyálcsorgatós gombaként húzol le még 15 évet ami nem kicsit tette volna tönkre a családod életét is, mert akkora nyűg lettél volna nekik. Szóval sose tudni mi lett volna ha, bebeszélheted magadnak a tutit, de attól még nem lett volna úgy, mert lehet ha felfut nagyon akkor megkéseltek volna az utcán a breitlingedért, mint a batman szüleit (tudom, most a pókember a trendi, szóval a batmanes párhuzam ciki, sry :( ).
Wall of textnek is egy a vége. Nettó marhaság minden mi lett volna ha, a tied is, és erre életérzést alapozni az meg nettó marhaság a köbön, volt ilyen feleségem aki ebben élt, és ezért az ilyesmit nehezen viselem, ezért jeleztem, hogy nézzé mán magadba meg körbe mielőtt elhiszed a sok marhaságot amit összehordasz tesó. A PS4 teljesen elvette a józan ítélőképességed!
Figyu.... csipázlak, de szerintem ne koptasd a billentyűzetet, mert nem vágod, mit akarok mondani...nem is értem, mit akarsz állandóan a feleségeddel, meg ezzel a félig üres teli marhasággal... én nem ezt akartam mondani, olvad már el,a mit írtam, és akkor megérted.... vagy nem......nem is értem mit akarsz az írásaiddal...meg akarsz téríteni? Vagy lépjek be a pártodba? Vagy mit? Parttalan dolog ez, lépjünk...
Idézem: "Én 25 évet húztam le ebben az iparban, és tudom, hogy EZZEL a teljesítménnyel, és nem szerencsével, és nem a lottóval mire jutottam volna kint... ha csak rá nem szokom a crack kokainra, amire azért meglett volna az esély..." Ez a hozzáállás kivilágított a lambós kommentedből, hiába próbálod reggeli szarás közbeni hirtelen jópofa felindulásnak címkézni most már. És mindenki másnak is átjött, hogy itt van a kutya a kertedben elásva. Én csak annyit próbáltam átadni, hogy ez a gondolat és bármi ehhez hasonló nettó faszság és nem vezet sehova. Azt csinálsz az életeddel amit akarsz, de az álmodozás az élet megrontója. Szóval keep it real bro, és élvezd ami van, mert van mit élvezni. De topik off valóban, mert ennél konkrétabb tanácsot nem tudok adni ezt meg nem ismételném el negyedszer is, mert akkor meg papagájnak tűnnék.eje75 írta:Elolvastam ezt a komoly eszmefuttatást, és rájöttem, hogy tényleg vak voltam. Kibasztam a PS4-et a kukába, és már látok!!! Látom,hogy nincs ott a PS4 ahol volt, mert fasz fejjel kidobtam.... Megyek, hátha még nem halásztak ki a kukából...Van még valami életvezetési tanácsod? Merre induljak? Találják rá Jézusra? Merre keressem, hová szoktak bújni? Te hol találtad meg a Tiédet? Hagyjuk már.... nigga don't hate me cause I'm beautiful nigga....
Figyu.... csipázlak, de szerintem ne koptasd a billentyűzetet, mert nem vágod, mit akarok mondani...nem is értem, mit akarsz állandóan a feleségeddel, meg ezzel a félig üres teli marhasággal... én nem ezt akartam mondani, olvad már el,a mit írtam, és akkor megérted.... vagy nem......nem is értem mit akarsz az írásaiddal...meg akarsz téríteni? Vagy lépjek be a pártodba? Vagy mit? Parttalan dolog ez, lépjünk...
Apám ne bosszants már... Egy internetes PC-s dühöngőt tolsz tele a valásoddal, meg hogy a város rongya lett a volt feleséged, stb... Kettőnk közül valaki segítségre szorul, de az tuti nem én vagyok. Terápiás jelleggel kiírod magadból, ezzel semmi bajom nem is volt eddig ... Engedd ki magadból, ne marjon... Oké... De ne adj nekem tanácsokat, meg életvezetési tippeket plz. Thx bro... PeaceBotond írta:Idézem: "Én 25 évet húztam le ebben az iparban, és tudom, hogy EZZEL a teljesítménnyel, és nem szerencsével, és nem a lottóval mire jutottam volna kint... ha csak rá nem szokom a crack kokainra, amire azért meglett volna az esély..." Ez a hozzáállás kivilágított a lambós kommentedből, hiába próbálod reggeli szarás közbeni hirtelen jópofa felindulásnak címkézni most már. És mindenki másnak is átjött, hogy itt van a kutya a kertedben elásva. Én csak annyit próbáltam átadni, hogy ez a gondolat és bármi ehhez hasonló nettó faszság és nem vezet sehova. Azt csinálsz az életeddel amit akarsz, de az álmodozás az élet megrontója. Szóval keep it real bro, és élvezd ami van, mert van mit élvezni. De topik off valóban, mert ennél konkrétabb tanácsot nem tudok adni ezt meg nem ismételném el negyedszer is, mert akkor meg papagájnak tűnnék.
Rendben.eje75 írta:Apám ne bosszants már... Egy internetes PC-s dühöngőt tolsz tele a valásoddal, meg hogy a város rongya lett a volt feleséged, stb... Kettőnk közül valaki segítségre szorul, de az tuti nem én vagyok. Terápiás jelleggel kiírod magadból, ezzel semmi bajom nem is volt eddig ... Engedd ki magadból, ne marjon... Oké... De ne adj nekem tanácsokat, meg életvezetési tippeket plz. Thx bro... Peace
én is eddig jutottam... :)Botond írta:"Sajnos" a GOW-ban megláttad a tutit, mert hosszú távon tényleg csak ez a két kitörési pont van ami célt ad, a szakáll meg a gyerek. Igen, sok ezekkel a baj, meg sok pénz meg egyéb millió dolog szól ellene, de akkor is csak ez ad elég célt és pluszt az élethez.
(és tök röhej, de pl a motorozás (értsd: motorral néha melóba menetel) is óriási plusz az életemben... akkora szabadságérzet, elégtétel, stb, amit legkevésbé egy ilyen apróságtól (szó szerint is :D ) vártam volna, nem csodálom, hogy DT is megemlítette, a kölkök és a gaming mellett abszolut toplistás nálam is. vagy lehet csak nálam, nemtom ;) )
Nem kamu, tegnap élőben láttam.eje75 írta:Na...ez is kemény...valaki tényleg rálőtt a házára?? Vagy csak valami kamu?
[video]doc.avi[/video]
Élőben nem lehetett kamu? :) Amúgy akár igaz is lehet, de rosszmájúan hihetném, hogy jó reklámfogás.DanielT írta:Nem kamu, tegnap élőben láttam.
Ja és a Gyíkember Marketing Tanácsadó Bt. -től származik az ötlet!Greyfox írta:Élőben nem lehetett kamu? :) Amúgy akár igaz is lehet, de rosszmájúan hihetném, hogy jó reklámfogás.
elkezdődött ...
early-early-prealfa access - 25 eur - "be the developer" a trélerben :D :D
(amugy megéri, mert a finál verzsön 2019Q1 és az ár 45 EUR lesz. annyi, hogy kell önkontroll, hogy azt a 20-1000 órát a véglegeskörnyékibe öld bele, ne a félkész prealfába, ami nyilván nem lesz akkora játékélmény... oszt véletlen megunod, mire megjelenik ;) no nem mintha feltételezném, hogy itt BÁRKI is elindítana egy ilyet.... pedig szvsz ez már rendesen kinéz, hiába garázsszim. csakhát nem egy ótógyűjtögetős lesz a karrier.....)
én a kettes milestone (áremelkedés) előtt beleugrok, HA látszik valami fény az alagút végén (nov 14 előtt valamikor)

1 percet kibírtam belőle, de sokkoló, hogy normális replay kamera van garázsfosban! Nice! Ez a 30 év semmi, amit várni kellett rá, elröppent gyorsan.
Nézem ezt az Apple eventet, de idén se megyek vissza a platforma az tuti... repkednek az A12 bionic, 5 billion operatios per second, 60% faster-ek, stb., de nem tudják feloldani azt a qwa NFC chippet, hogy fizethessek a telefonommal akkor és ott, amikor csak akarok.... patkányok.... azt hittem, idén lesz ujjlenyomat olvasó a kijelzőben, de úgy látszik nem tudják megoldani, amit a kínai jómunkásemberek már megoldottak...
Miért reménykedsz ezekben, azt nem értem. NFC soselesz, nem akarják kukázni a saját apple pay-üket, még a végén a saját kártyáddal fizetsz minden költség nélkül, mi? Ujjlenyomat meg má nemlesz, ottvan a csoda pofaszkenner, ami biztos jó, de elképzelni nem tudom, hogy kényelmesebb és jobb, és eddíg ezt bizonyítani se tudta senki nekem, csak néhány előre begyakorolt szituációban. Csak abban reménykedem, hogy valamikor elhagyják azt a tetves notch-ot, mert a droidbrkanép meg ezt követi, mer az kötelező.eje75 írta:Nézem ezt az Apple eventet, de idén se megyek vissza a platforma az tuti... repkednek az A12 bionic, 5 billion operatios per second, 60% faster-ek, stb., de nem tudják feloldani azt a qwa NFC chippet, hogy fizethessek a telefonommal akkor és ott, amikor csak akarok.... patkányok.... azt hittem, idén lesz ujjlenyomat olvasó a kijelzőben, de úgy látszik nem tudják megoldani, amit a kínai jómunkásemberek már megoldottak...
Na, épp nyomom a Forza Horizon 4 demót X-en.
Háááát ezt megin fossá-rommá fogjuk tolni a gyerekkel. Fix60fps üzemmód pipa. Nojsz. Gyonyőrű. Dolby atmossal olyan az audió, hogy beszarok csukott szemmel is(megvettem azt is örökre argentínsztórból ezehatért LOL). Külön pirospont a mindenre kiterjedő magyarításért (Nem csak feliratok, texturák, kijelzők a játéban, minden-minden megcsinálva szépen, fontprobléma viszont előfordul). Kikúrt Gecijó cucc ez még mindig. Szinte minden rombolódik a pályán, alig van statikus dolog, minden sarazódik, mocskolódik. Lassan tökéletesre csiszolják ezt a játékot. Mondjuk mást már nem is tudnak az újabb részek hozzátenni.
Kurvajót tesz a MS-nak, hogy szopják a faszt keményen konzolfronton. Egyre jobb cuccokat pakolnak le.

behalok ezeken a neveken
iPhone Xs:
400 000 forint / 64 GB,
460 000 / 256 GB,
538 000 / 512 GB
iPhone Xs Max:
440 000 forint / 64 GB,
500 000 / 256 GB,
578 000 / 512 GB
iPhone Xr:
300 000 forint / 64 GB,
319 000 / 128 GB,
360 000 / 256 GB
két darab Ájfón Eksztra Szmall Maksztot kérnék E!

eltakarodott felülről az a belógó fekete valami?SlickAdam írta:behalok ezeken a neveken
iPhone Xs:
400 000 forint / 64 GB,
460 000 / 256 GB,
538 000 / 512 GB
iPhone Xs Max:
440 000 forint / 64 GB,
500 000 / 256 GB,
578 000 / 512 GB
iPhone Xr:
300 000 forint / 64 GB,
319 000 / 128 GB,
360 000 / 256 GB
két darab Ájfón Eksztra Szmall Maksztot kérnék E!
Nekem is hagyjál a bót'ban ájfón ekszeszmakszot E! Szerenék venni 578 ezeré' noccsosgecit és a pofám elé tartani minden alkalommal, amikor rápillantanék. Kicsit se érezném közben magam a világ legnagyobb idiótájának.SlickAdam írta:behalok ezeken a neveken
iPhone Xs:
400 000 forint / 64 GB,
460 000 / 256 GB,
538 000 / 512 GB
iPhone Xs Max:
440 000 forint / 64 GB,
500 000 / 256 GB,
578 000 / 512 GB
iPhone Xr:
300 000 forint / 64 GB,
319 000 / 128 GB,
360 000 / 256 GB
két darab Ájfón Eksztra Szmall Maksztot kérnék E!
ez mar majdnem olyan jo, mint a Red Faction Guerrilla E!Moby írta:Mondhatni evolúciós ugrást hajtottak végre.
- Na idefigyeljetek kis csicskák! Most aztán még rombolhatóbbak lesznek a tereptárgyak. Még több! Még jobban!Moby írta:Mondhatni evolúciós ugrást hajtottak végre.
[video]Mégmindig_Fos_Za_pedig_már_a_huszadik_rész.avi[/video]
- Oké főnök!
- Mire vártok még, kezdjétek húzgálni a csúszkákat!
- Oké főnök, de hogyan lőjük be a tárgyak viselkedését, súlyát? Mennyire legyen élethű, mennyire okozzon sérülést, mennyire legyen komplex?
- 1 gramm.
- Elnézést főnök, nem biztos, hogy jól értettem, mi legyen az 1 gramm? a valósághűség toleranciája, vagy a súly definíció pontossága?
- 1 gramm. És ha mégegyszer megszólalsz, mehetsz avatart gyártani a Kinect animals DLC-hez.
Lakótárs barátnőjének most vettek egy használt 1.2-es Polo-t 360k HUF-ért. Kabaré.SlickAdam írta:behalok ezeken a neveken
iPhone Xs:
400 000 forint / 64 GB,
460 000 / 256 GB,
538 000 / 512 GB
iPhone Xs Max:
440 000 forint / 64 GB,
500 000 / 256 GB,
578 000 / 512 GB
iPhone Xr:
300 000 forint / 64 GB,
319 000 / 128 GB,
360 000 / 256 GB
két darab Ájfón Eksztra Szmall Maksztot kérnék E!
DanielT írta:- Na idefigyeljetek kis csicskák! Most aztán még rombolhatóbbak lesznek a tereptárgyak. Még több! Még jobban!
- Oké főnök!
- Mire vártok még, kezdjétek húzgálni a csúszkákat!
- Oké főnök, de hogyan lőjük be a tárgyak viselkedését, súlyát? Mennyire legyen élethű, mennyire okozzon sérülést, mennyire legyen komplex?
- 1 gramm.
- Elnézést főnök, nem biztos, hogy jól értettem, mi legyen az 1 gramm? a valósághűség toleranciája, vagy a súly definíció pontossága?
- 1 gramm. És ha mégegyszer megszólalsz, mehetsz avatart gyártani a Kinect animals DLC-hez.
Neked tényleg kéne valami elfoglaltság , ha ebbe az ökörségbe ennyi karaktert belevertél :DDD
Hát, ha valamit jól akar az ember csinálni, energiát kell beletenni. Nem úszhatja meg mindenki 1 grammal.Moby írta:Neked tényleg kéne valami elfoglaltság , ha ebbe az ökörségbe ennyi karaktert belevertél :DDD
Nekem vmit lépni kell idén, mert a lumia950 felett teljesen eljárt az idő, hiába az ömézin kamera a többi része annyira sántít, hogy nagyon, szóval nekem kinéz egy 256os nagyonkicsi, már csak azért is, mert az ipad miatt teljesen az ios ökoszisztémára vagyok rátelepülve és azt se tartom kizártnak, hogy a lányom nokia3asát is lecserélem rózsaszín xr-re, hogy family sharingben együtt legyünk, meg elég legyen egy fajta töltőt vinni mindenhova stb. Bár ez utóbbin gondolkozok, mert mondjuk 300k-s telefon nem olcsóság egy 10 éves kislány kezébe. Nem szeretném, ha emiatt támadná meg vki, meg nem tudom suliban ellopnák e. Mondjuk vehetek neki simán egy 7est is. Na mindegy, erre alszom még párat karácsonyig.benőmenő írta:Lakótárs barátnőjének most vettek egy használt 1.2-es Polo-t 360k HUF-ért. Kabaré.
Ebben sem minden 1 grammos, vannak másfél grammos dologok is benne, de tökéletesen megértem, ha zavarja a szépérzéked a raytracelt valós(tlan)tükröződések hiányaDanielT írta:Hát, ha valamit jól akar az ember csinálni, energiát kell beletenni. Nem úszhatja meg mindenki 1 grammal.
phpBB [media]
PC-n azt még később belepatchelhetik. :)Moby írta:Ebben sem minden 1 grammos, vannak másfél grammos dologok is benne, de tökéletesen megértem, ha zavarja a szépérzéked a raytracelt valós(tlan)tükröződések hiánya
ohneréjtrész.avi
Leszedtem tegnap PC-re a demót és tényleg kikúrt jó... egyszerűen lefolyik a kijelzőtől 4K-ban, fasza az egész.... csak a 20e Ft-os árát nem tudom megemészteni ha lenne boxom, elcigányolhatnám, de így...Moby írta:Na, épp nyomom a Forza Horizon 4 demót X-en.
Háááát ezt megin fossá-rommá fogjuk tolni a gyerekkel. Fix60fps üzemmód pipa. Nojsz. Gyonyőrű. Dolby atmossal olyan az audió, hogy beszarok csukott szemmel is(megvettem azt is örökre argentínsztórból ezehatért LOL). Külön pirospont a mindenre kiterjedő magyarításért (Nem csak feliratok, texturák, kijelzők a játéban, minden-minden megcsinálva szépen, fontprobléma viszont előfordul). Kikúrt Gecijó cucc ez még mindig. Szinte minden rombolódik a pályán, alig van statikus dolog, minden sarazódik, mocskolódik. Lassan tökéletesre csiszolják ezt a játékot. Mondjuk mást már nem is tudnak az újabb részek hozzátenni.
Kurvajót tesz a MS-nak, hogy szopják a faszt keményen konzolfronton. Egyre jobb cuccokat pakolnak le.
Előfizetsz game pass-re, és tolhatod te is ötszázé két hónapig (cdkeys). Azután pécén nem tudom hogy lehet összehozni a továbbcigányolást, de ott is kéne lennie valami módszernek.eje75 írta:Leszedtem tegnap PC-re a demót és tényleg kikúrt jó... egyszerűen lefolyik a kijelzőtől 4K-ban, fasza az egész.... csak a 20e Ft-os árát nem tudom megemészteni ha lenne boxom, elcigányolhatnám, de így...
Hát, ha már említed, valóban undorító a kocsi felülete/fényezése. Mielőtt elkezdődött a "rombolhatóság" demonstráció, ez szúrta ki a szemem.Moby írta:Ebben sem minden 1 grammos, vannak másfél grammos dologok is benne, de tökéletesen megértem, ha zavarja a szépérzéked a raytracelt valós(tlan)tükröződések hiánya :bee1