Valszeg én vagyok lemaradva, nekem viszonylag sokáig tartott nem-utálni a gamepasst, miután szépen belecsorgattak több olyan játékot, amit én sikeresen megvettem nem kevés pénzért. Mostmár ügyelek az ilyenekre, és irányítottan kúrogatom majd a rencert a cdkeys, vagy valamelyik másik kulcsosoldal támogatásával :)Zóanagyvarázsló írta:Nem tudom, hogy pontosan ki mire gondol (értsd: nem tudtam, hogy Moby le van-e maradva vagy rosszul fogalmazott, egyik sem elképzelhetetlen), de a zinterneten úgyis terjedt a legenda, hogy minden Play Anywhere-es játékra vonatkozik, mintha mind benne lenne a a Game Passban. Többen benézték emiatt, így a Windows 10 User Error Topikban érdemesnek tartottam megjegyezni.
Mivel MS-ről van szó, egyelőre én is bizonytalan vagyok abban, hogy 100%-ig úgy van-e, ahogy írják. Szerinted ugye náluk normális az is, hogy ga azt mondom neki, mégse induljon újra, akkor is újraindul, szóval hazudhatnak máshol is. (Azóta megtudtam, hogy ezt nem a 10-hez találták fel kicseszésből, másnál már a Win 7 is produkálta. Nálam se a 7, se a 8.1.)
A PC-s játékoknak leáldozott
FM7 nem motiválna, de egy működő FH3-ért bevállalnám az ingyenes trialt. Vagy nem, ha már a demó se megy.Moby írta:Mondjuk Forza7-et berakhatnák. Ja. Nemtudom, hogy játszanék-e vele, de az jól mutatna benne. De ott a GTS, nagy sebbel-lobbal megvettem azt is, szerintem 30 óra sem ment bele. Kormányt vettem hozzá, meg wheelstandet, mifaszomat. El sem lett indítva az első nagy lendület után. A kormányt is eladtam már. Hol ide pakoltuk, hol oda, mindenhol útban volt. Pedig nem nagy szám szétnyitni egy ilyen wheelstandet, de ingerenciám sincs már ilyenekhez. A kőrözgetéshez sem sok, de a gts legalább szép (az f7 is szép).
Bezzeg az FH3...egész hétvégén pörgött megint :D Gyerek is imádja, én is imádom, nem bírjuk abbahagyni. Már viszonylag ritkábban vesszük elő, de olyankor pár napig csak az pörög. És még mindig nem tartunk sehol.
Ugyanez. Megvettem a FHt anno, és szanaszéttoltam, gondoltam szerzek egy FM4et is, na ahhoz kormány meg minden kutyafasza, aztán belekerült vagy 5 óra. Ez a sima körözés nem köt le. FM6apex se jutott messzire. FH3ra meg idő nincs sajna, néha bele-belekapok, mondjuk szerintem 100 fölötti az óraszám így is, de sose volt a nagy belemerülés mint az első résznél. Kormányt eladtam én is hamar.Moby írta:Mondjuk Forza7-et berakhatnák. Ja. Nemtudom, hogy játszanék-e vele, de az jól mutatna benne. De ott a GTS, nagy sebbel-lobbal megvettem azt is, szerintem 30 óra sem ment bele. Kormányt vettem hozzá, meg wheelstandet, mifaszomat. El sem lett indítva az első nagy lendület után. A kormányt is eladtam már. Hol ide pakoltuk, hol oda, mindenhol útban volt. Pedig nem nagy szám szétnyitni egy ilyen wheelstandet, de ingerenciám sincs már ilyenekhez. A kőrözgetéshez sem sok, de a gts legalább szép (az f7 is szép).
Bezzeg az FH3...egész hétvégén pörgött megint :D Gyerek is imádja, én is imádom, nem bírjuk abbahagyni. Már viszonylag ritkábban vesszük elő, de olyankor pár napig csak az pörög. És még mindig nem tartunk sehol.
Szóval azért az olcsómobyskodás, hogy visszaszerezd a pénzed a mocskoktól! Csak nehogy aztán Phil Spencer ne tudjon enni adni a kölkeinek a szomszéd híd alatt!Moby írta:Valszeg én vagyok lemaradva, nekem viszonylag sokáig tartott nem-utálni a gamepasst, miután szépen belecsorgattak több olyan játékot, amit én sikeresen megvettem nem kevés pénzért. Mostmár ügyelek az ilyenekre, és irányítottan kúrogatom majd a rencert a cdkeys, vagy valamelyik másik kulcsosoldal támogatásával :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2018.07.09. 14:45-kor.
FH3 van a közösaccon. Azt használja még vki? Én egy két hét után vettem sajátot, meg szerintem Moby is, nemtudom ki volt még rácuppanva.Zóanagyvarázsló írta:FM7 nem motiválna, de egy működő FH3-ért bevállalnám az ingyenes trialt. Vagy nem, ha már a demó se megy.
Veletek ellentétben én kezdettől fogva megválogatom, hogy kikkel közösködökBotond írta:FH3 van a közösaccon. Azt használja még vki? Én egy két hét után vettem sajátot, meg szerintem Moby is, nemtudom ki volt még rácuppanva.
Neeem, ennyire én nem vagyok az elvek embere. Azért az olcsómobyskodás, mert benne van a rendszerben a lehetőség. De hisz pontosan tudod, hogy minden lepattanóra rámegyek. Én ezt hoztam a híd alól!Zóanagyvarázsló írta:Szóval azért az olcsómobyskodás, hogy visszaszerezd a pénzed a mocskoktól! Csak nehogy aztán Phil Spencer ne tudjon enni adni a kölkeinek a szomszéd híd alatt!
Én vettem azóta DLC-ket is meg mifaszomat. Mondjuk ez a játékautós hot wheels szerintem annyira kellett bele, mint egy kelés a seggemre, de megvan :D Annyit játszottunk vele, mint a GTS-el.Botond írta:FH3 van a közösaccon. Azt használja még vki? Én egy két hét után vettem sajátot, meg szerintem Moby is, nemtudom ki volt még rácuppanva.
Mondjuk szerintem ha tudtuk volna, hogy szopás lesz ez a közösködés, és nem lehet egyidőben nyomni, valszeg senki nem ugrott volna bele, és ez volt az ok, hogy ki is szivárgott belőle mindenki.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2018.07.09. 14:53-kor.
Mindegy, az én részvényeim átveheted abban a buliban, login/pass meg DTnél gondolom.Zóanagyvarázsló írta:Veletek ellentétben én kezdettől fogva megválogatom, hogy kikkel közösködök
Én is vettem amikor akciós volt, szerintem pont ugyanott tartunk és a hóesős kiegben is max egy versennyel jutottam messzebb, mint a játékautósban. Merhogyazismegvan magától értetődő módon!Moby írta:Én vettem azóta DLC-ket is meg mifaszomat. Mondjuk ez a játékautós hot wheels szerintem annyira kellett bele, mint egy kelés a seggemre, de megvan :D Annyit játszottunk vele, mint a GTS-el.
Mondjuk szerintem ha tudtuk volna, hogy szopás lesz ez a közösködés, és nem lehet egyidőben nyomni, valszeg senki nem ugrott volna bele, és ez volt az ok, hogy ki is szivárgott belőle mindenki.
/szerk: mondjuk ha captain toad elvisel 11,5 ezret (végül annyiért volt a legolcsóbb), akkor FH3 dlc-kért se sok egy tizes (2kieg+vip+még vmi, de az lehet ingyenes volt alapból)
Ja és ha már beszivárogtak ide ilyen xboxosok elemek: török sztórban Darksiders Fury's Collection - War and Death (mindhárom rész) 5500Ft
/szerk: bocs, elszámoltam magam, 5100Ft...
/szerk: bocs, elszámoltam magam, 5100Ft...
Magyarban meg 7990 Ft. Hát nem az évezred fogása. :)Moby írta:Ja és ha már beszivárogtak ide ilyen xboxosok elemek: török sztórban Darksiders Fury's Collection - War and Death (mindhárom rész) 5500Ft
/szerk: bocs, elszámoltam magam, 5100Ft...
Botond írta:Mindegy, az én részvényeim átveheted abban a buliban, login/pass meg DTnél gondolom.
En sem hasznalom mar, azota megvettem mar nem csak az FH3-mat, de az FM7-et is.
Az ugye megvan, hogy ez egy még meg sem jelent új rész előrendelése, ami 21000-ért lesz a sztórban? :DBotond írta:Magyarban meg 7990 Ft. Hát nem az évezred fogása. :)
Nem, összevissza ír a store. Ez csak a két első rész. A harmadikat természetesen nem tartalmazza, hiába írja a store. Most néztem meg az oldalukon.Moby írta:Az ugye megvan, hogy ez egy még meg sem jelent új rész előrendelése, ami 21000-ért lesz a sztórban? :D
Steamet megszégyenítő profizmus!Moby írta:Nem, összevissza ír a store. Ez csak a két első rész. A harmadikat természetesen nem tartalmazza, hiába írja a store. Most néztem meg az oldalukon.
Nem is annyira a store megtévesztő, hanem a játék borítója, amin jó érzékkel a harmadik rész van. Amit nem tartalmaz. De a sonynak is szóltam a múltkor, hogy vegyék már le a PSVR reklámoldaláról az elite-et, mint megjelent PSVR játék, mert nem, hogy nincs benne, de a készítők nem is tervezik belerakni...benőmenő írta:Steamet megszégyenítő profizmus!
Szóval akkor a helyreigazításod tárgytalan és jól láttam, hogy ami itthon 8k az 5k a törököknél és ez nem az év biznisze?Moby írta:Nem, összevissza ír a store. Ez csak a két első rész. A harmadikat természetesen nem tartalmazza, hiába írja a store. Most néztem meg az oldalukon.
Ja, én PSN-en néztem a múltkor, de az ára gyanús volt, a leírás pedig lebuktatta őket. Az új részről meg azt se tudjuk, megérné-e ebben a konstrukcióban is.Moby írta:Nem is annyira a store megtévesztő, hanem a játék borítója, amin jó érzékkel a harmadik rész van. Amit nem tartalmaz. De a sonynak is szóltam a múltkor, hogy vegyék már le a PSVR reklámoldaláról az elite-et, mint megjelent PSVR játék, mert nem, hogy nincs benne, de a készítők nem is tervezik belerakni...
Hát így nem. Ha igaz lenne amit a sztór hazudik, akkor még 8k-is gecijó vétel lenne.Botond írta:Szóval akkor a helyreigazításod tárgytalan és jól láttam, hogy ami itthon 8k az 5k a törököknél és ez nem az év biznisze?
Spoiler
Sose merném merném, félek tőle, hogy a többiek Win 10-rontó bájtjai másznának rá a gépemre. MS-bosszú a Forza-cigányolásért!Botond írta:Mindegy, az én részvényeim átveheted abban a buliban, login/pass meg DTnél gondolom.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2018.07.09. 16:04-kor.
Ez a THQ Nordic elcseszett elnevezése. A leírásból számomra MS-éknél is egyértelmű (na jó, a török szövegből nem ), hogy nincs benne a 3. Persze azért gennyes húzás.Moby írta:Hát így nem. Ha igaz lenne amit a sztór hazudik, akkor még 8k-is gecijó vétel lenne.Spoiler
Ahogy érzed. A lehetőség később is nyitott lesz mindenesetre.Zóanagyvarázsló írta:Sose merném merném, félek tőle, hogy a többiek Win 10-rontó bájtjai másznának rá a gépemre. MS-bosszú a Forza-cigányolásért!
Egyértelmű??? Na ne kúrj már fel :DZóanagyvarázsló írta:Ez a THQ Nordic elcseszett elnevezése. A leírásból számomra MS-éknél is egyértelmű (na jó, a török szövegből nem ), hogy nincs benne a 3. Persze azért gennyes húzás.
Na ha ennyivel meg tudnak vezetni, akkor nem csoda, ha napi szinten kifog rajtad a win10. :DMoby írta:Egyértelmű??? Na ne kúrj már fel :D
fake.jpg
Azt nem is láttam, mert egyből az "Ismertető" részt olvastam. Jól tolja az MSMoby írta:Egyértelmű??? Na ne kúrj már fel :D
Hülye :DDBotond írta:Na ha ennyivel meg tudnak vezetni, akkor nem csoda, ha napi szinten kifog rajtad a win10. :D
Demót nézted? Én tegnap vágtam bele, és olyan, hm, nemtom. Nem az igazi, de mégis izgassa a fantáziám. A másik ami nagyon piszkálja még az amúgy a csütörtökön megjelenő bomber crew. Azt régóta nézegetem steamen, de egy időben ótvarszar volt a kritikája, meg az is az a cucc, amit sose játszanék komoly gépen, mint az overcooked, de strandgémingre érdekes lehet. Csupa kétely és gyötrődés az élet.SlickAdam írta:octopath-nak najszos az art-ja, de igyekszek ignoralni. hacsak nem lesz egyhanguan magasan pontozva.:/
Ez akkora biznisz, hogy most rákeresve ott van mind a 2 a Steam fiókomon, plusz a nem definitív első rész és fingom nincs mikor és hogyan kerültek oda, játszani az elsővel játszottam még a warezzal vagy 2 óra hosszát (nyilván akkor még nem volt meg steamen).Botond írta:Szóval akkor a helyreigazításod tárgytalan és jól láttam, hogy ami itthon 8k az 5k a törököknél és ez nem az év biznisze?
neztem es mar az alatt megörjitett a veget nem erö pofazas. ertem en, hogy old school, de ezt modernizalhatnak pöppet...Botond írta:Demót nézted? Én tegnap vágtam bele, és olyan, hm, nemtom. Nem az igazi, de mégis izgassa a fantáziám. A másik ami nagyon piszkálja még az amúgy a csütörtökön megjelenő bomber crew. Azt régóta nézegetem steamen, de egy időben ótvarszar volt a kritikája, meg az is az a cucc, amit sose játszanék komoly gépen, mint az overcooked, de strandgémingre érdekes lehet. Csupa kétely és gyötrődés az élet.
Az overcooked coopban az igazi. Ez meg egy böngésző szökevény flashszar.Botond írta:Demót nézted? Én tegnap vágtam bele, és olyan, hm, nemtom. Nem az igazi, de mégis izgassa a fantáziám. A másik ami nagyon piszkálja még az amúgy a csütörtökön megjelenő bomber crew. Azt régóta nézegetem steamen, de egy időben ótvarszar volt a kritikája, meg az is az a cucc, amit sose játszanék komoly gépen, mint az overcooked, de strandgémingre érdekes lehet. Csupa kétely és gyötrődés az élet.
benőmenő írta:Ez akkora biznisz, hogy most rákeresve ott van mind a 2 a Steam fiókomon, plusz a nem definitív első rész és fingom nincs mikor és hogyan kerültek oda, játszani az elsővel játszottam még a warezzal vagy 2 óra hosszát (nyilván akkor még nem volt meg steamen).
Psnben is adták már mindkettőt.
4 napja nem tudom megnézni milyen gifek vannak feltöltve a onedriveba, jó ha 2-3 filet betölt, túl sok a böngésző mi?
Citromos zéró kólát mennyit öntöttél a proci ventire? Nem eleget, mi?Micsu írta:4 napja nem tudom megnézni milyen gifek vannak feltöltve a onedriveba, jó ha 2-3 filet betölt, túl sok a böngésző mi?
DT:
Meg szervizelték a thinkpadet most olyat csinál, hogy a ventilátor fel-le veszi fordulatszámát kb 15 mp-ként, de már a faszom kivan vele mert hangos. Pasztázást baszták el, vagy találkoztál már ilyen jelenséggel?
Meg szervizelték a thinkpadet most olyat csinál, hogy a ventilátor fel-le veszi fordulatszámát kb 15 mp-ként, de már a faszom kivan vele mert hangos. Pasztázást baszták el, vagy találkoztál már ilyen jelenséggel?
A büdös patkány. Tehát nem változik a terhelés és megy fel/le, akár desktopon is? Nem találkoztam ilyennel. Ennyire elrontani nem lehet szerintem a pasztázást csak akkor, ha kifelejtették.donatus13 írta:DT:
Meg szervizelték a thinkpadet most olyat csinál, hogy a ventilátor fel-le veszi fordulatszámát kb 15 mp-ként, de már a faszom kivan vele mert hangos. Pasztázást baszták el, vagy találkoztál már ilyen jelenséggel?
Jah, desktopon is, alapból olyan volt most, miután vissza kaptam mert komplett alaplap csere volt, hogy ha bedugom a tápot futás közben nem veszi észre,csak kikapcsolt állapotban, de úgy voltam vele ez linux miatt van mert nem húztam újra. Ma csinálok egy clean install-t neki szerintem és ha nem segít akkor nyomozok tovább vagy indul vissza a szervizbe.DanielT írta:A büdös patkány. Tehát nem változik a terhelés és megy fel/le, akár desktopon is? Nem találkoztam ilyennel. Ennyire elrontani nem lehet szerintem a pasztázást csak akkor, ha kifelejtették.
az ilyen "hozzáértő" helyeket enkriptálta le a petya tavaly, meg jártak ki-be éveken át a heartbleed miatt minden lukán ... :PBotond írta:Az én cégemnél 4500 userrel megoldják, és megy folyamatosan az update a 8.1ről 10re. Az is igaz, hogy van normális IT, akik nem engedik fel day1 a patcheket, hanem ütemezetten települ, amikor már minden programmal ki van tesztelve (ez nálunk olyan 5-600 program SAPtól elkezdve házibarkács ticketing rendszerig minden). Azt hiszem most éppen 1 éves lemaradásban vagyunk az official patcheléshez képest. (Jé, megoldották, hogy ne patcheljen a win10 amikor kedve szottyan...) Szóval ezt is lehet jól csinálni. Meg lehet nem jól. És nem gondolom, hogy a software hibája, ha valaki nem jól csinálja. Ami mindenkinél fos az fos, de ahol van egy réteg aki nem boldogul, míg mások gond nélkül veszik az akadályt, ott nem a fröcsögésnek, hanem az önvizsgálatnak van helye.
van ahol "sajnos" audit követelmény max 1 hónapra lemaradva lenni, mert komolyan veszik az ájtít :P (én ahány cégnél jártam, ill hallottam ismerősöktől, a w10re migrálás mindenhol rémálom, pláne kisebbeknél, ahol esetlen nem volt píz az enterprise-ra...)
4-en nyomtuk, de én végül inkább kiszálltam, mert fontosabb a házasságom és a barátság ... :) (a platformválasztásról: kívánom, hogy vegyél még egyet abból a retek szvicskontrollerből, 22 ezerért, atán nyomorogjatok 6" előtt a 6-1+ pályákon :D A pécéhez van 8-10 használható gamepadom, köztük a legjobb one-osok... )Botond írta:Van az az igénykészlet amit kiszolgál, és az éppen most van abból az igénykészletből a háznál, szóval jóság. De inferior az biztos és nagyon szűk az a scope ahol betalálhat, csak hát most éppen sikerült neki. Összességében jó vétel volt. Captain toadot még én is várom, és demó alapján most az octopathal nem tudom mi legyen. Illetve jövő héten kitelepülünk két hétre a két kicsival a nou camp árnyékába, és már alig várom, hogy két vízben dagonya között a lányommal kimaxoljuk az overcookedet. Amit switchen el tudok képzelni a két kontrollerrel a jó levegőn valahol, de tegnap artyt láttam ugyanezt tolni steamen, és olyan wtf érzés volt, hogy na ezért se adnék egy petákot se pc-n, és zárt térben se tolnám, és főleg nem egyedül. Szóval furi.
egyébként teljesen a legvégén vagyunk, majdnem minden pályát 3 csillagosra KELL(ett) csinálni, ellenkező esetben nem jutsz tovább egy ponton :( totális elmebaj a nehézségi görbe, sajnos :(
Lovers in a dangerous spacetime van szviccsre? Fiammal toltuk ketten, az inkább jó, viszont ha 4-en nyomnánk, akkor elölről kell(ene) kezdeni :( gyász :(
Ahol kezd szopó fordulni ott kap egy kaszát és kész. Nem élethalál kérdés ez. Kivesszük belőle a funt 6 colon, aztán dobó. Kényszeres kimaxolás switchen nem lesz, csak ameddig a fun tart. Ha jól érzékelem steamen is eljött ez a pont, és kiszálltál amikor odaértél, szóval tudod miről beszélek. Na most annyi a különbség, hogy én ezt nem egy szobában tervezem megvalósítani és a már megszűnt házasságom sem szempont. :)arty írta:4-en nyomtuk, de én végül inkább kiszálltam, mert fontosabb a házasságom és a barátság ... :) (a platformválasztásról: kívánom, hogy vegyél még egyet abból a retek szvicskontrollerből, 22 ezerért, atán nyomorogjatok 6" előtt a 6-1+ pályákon :D A pécéhez van 8-10 használható gamepadom, köztük a legjobb one-osok... )
egyébként teljesen a legvégén vagyunk, majdnem minden pályát 3 csillagosra KELL(ett) csinálni, ellenkező esetben nem jutsz tovább egy ponton :( totális elmebaj a nehézségi görbe, sajnos :(
Lovers in a dangerous spacetime van szviccsre? Fiammal toltuk ketten, az inkább jó, viszont ha 4-en nyomnánk, akkor elölről kell(ene) kezdeni :( gyász :(
/szerk: van, sose hallottam róla, majd ránézek
bassza rendesen az ocd-m, hogy FOGALMAM sincs, hogy kb hol is tartok és közben csak egyre több az ikon, amit ki kéne aranyazni ... (nyilván én tényleg sehol, a játszott óráim alapján legalábbis :( )Moby írta:Bezzeg az FH3...egész hétvégén pörgött megint :D Gyerek is imádja, én is imádom, nem bírjuk abbahagyni. Már viszonylag ritkábban vesszük elő, de olyankor pár napig csak az pörög. És még mindig nem tartunk sehol.
hétvégén el is kezdtem inkább az FH2-t 360on, az még rendes forza volt - de tényleg, van progressz, meg minden. persze MS kissé elfelejtette kiadás után, így a játék háromnegyedénél (szigoruan csak a karrierben!) van kb 800 ezrem, amiből egy rendes autót SE tudnék venni.... (viszont vehetek 50 fost :D ). tehát a gazdasági rész egy balanszolatlan moslék, ami mondjuk az F40 birtokában annyira nemérdekel, ha lehet, ezzel fogom megnyerni az utolsó versenyt is :)
játékmenet az FH1-es: "háttérben" megy a fesztivál, mi megyünk egyik városból a másikba, ahol megnyerem a 4 eventet és máris tovább a köv. helyszínre... a karszalagom egyre szebb ( ;) ), haladok az arany felé, ahol gondolom megint valami főbosst kell legyőzni egy nehezebb versenyen és GAME OVER, nyertél, buksisimi. 10/10. ami jó volt 2012-ben, az ma is jó ;)
FH3-ban FEJLESZTEM a fesztivált (lol), és mint a szétvert pinyátából, kirobban az újabb 33 event a térképre, az addigi 59 mellé... és egy fesztivált 5x lehet asszem fejleszteni és van mittomén 5 helyszín. + a sallang eventek.
komolyan, fájdalmas játszanom, nyilván elmebaj, majdcsak túllendülök rajta, amikor elfogy a régirész, de addig...... :( túltolták. a one-os FH2 még éppcsak jó volt, azóta ennek a szériának vége. (a motorsportban meg állandóan borult az ég :( azt se szeretem játszani, fájdalmasan lassan haladok a karrierben :( GTS-ben nyomtam pár online eventet, ill az árkád részt maxolom (majdnem kész), sajna az AI a forzák agresszívebbje után elég lapos, inkább csak "fix" akadályok a pályán)
az ótósjátékoknak leáldozott :(
(kivéve a wreckfest! megint pecselték, sokkal élőbb az AI, szemétkednek, a törés realisztikon űberjó... egy hiba és restart :) ezt bátran ajánlom mindenkinek!)
---
Botond!
te ezt a 360as FH2-t mennyit toltad? néhol látom a rekodrjaid, bár elég rossz időkkel, ergo gagyi kocsid lehetett még, ergo elején abbahagytad? ;)
Talán négy-öt versenybe is belenéztem/belenéztünk, egy részét a fiam tolta hat évesen, vagy a lányom hétévesen, szóval ehhez mértek az idők. :)arty írta:Botond!
te ezt a 360as FH2-t mennyit toltad? néhol látom a rekodrjaid, bár elég rossz időkkel, ergo gagyi kocsid lehetett még, ergo elején abbahagytad? ;)
Na, hogy az én történetemnek és happy end legyen a vége, a szájba baszott kurva tracker csinálta a linuxon a terhelést és ez őrjítette a gépet csak elsőre nem tűnt fel mert nem lassult be a gép. Lelőttem a picsába és most jó.
Na tessék!donatus13 írta:Na, hogy az én történetemnek és happy end legyen a vége, a szájba baszott kurva tracker csinálta a linuxon a terhelést és ez őrjítette a gépet csak elsőre nem tűnt fel mert nem lassult be a gép. Lelőttem a picsába és most jó.
Az árán és a Nintendo-gyűlöleten kívül nem hallottam még rossz szót arról (Pro) a kontrollerről.arty írta:kívánom, hogy vegyél még egyet abból a retek szvicskontrollerből, 22 ezerért,
a dpadot és a digitális(!) ravaszokat kivéve? ;) és ahogy nézem, itthon 19-20k körül is beszerválható :DZóanagyvarázsló írta:Az árán és a Nintendo-gyűlöleten kívül nem hallottam még rossz szót arról (Pro) a kontrollerről.
(viszont botond szerintem joyconokkal nyomja, én alapvetően arra céloztam, holott szvsz a próval kapcs is megáll :P)
Ha szelektíven olvasol, akkor nem csodálom. Konkrétan egy határ szar nevetséges áron.Zóanagyvarázsló írta:Az árán és a Nintendo-gyűlöleten kívül nem hallottam még rossz szót arról (Pro) a kontrollerről.
A wiiu prő kontroller megy a szVICCsel? Arról nem hallottam ilyen panaszokat.
Szerk.: mondjuk azt meg már nem nagyon árulják.
Szerk.: mondjuk azt meg már nem nagyon árulják.
Használtan van 15ért, de valóban joyconokkal nyomom meg a gyerekek is. Elég az bohóckódni, meg HC máriókártozni is.arty írta:a dpadot és a digitális(!) ravaszokat kivéve? ;) és ahogy nézem, itthon 19-20k körül is beszerválható :D
(viszont botond szerintem joyconokkal nyomja, én alapvetően arra céloztam, holott szvsz a próval kapcs is megáll :P)
Mivel vásárlás nem volt tervben, sokat nem olvastam róla (az SG-s topikot pláne nem), a szembejövő vélemények pozitívak voltak. Azt meg álmomban nem gondoltam volna, hogy a Nintendo el tudja kúrni a D-adet. Persze hiszek neked, csak ez tényleg elképesztő.Moby írta:Ha szelektíven olvasol, akkor nem csodálom. Konkrétan egy határ szar nevetséges áron.
Engem mondjuk eleve az a kolosszális innováció basz fel, hogy megcseréljük az a-b és az x-y gombok helyét. Hát meg a kurva anyátok azt. Ha 80x nem szoptam be ezt vagy azt emiatt akkor egyszer se. Persze amikor visszaülök a pc/xbox elé az xbox kontrollerrel nyomulni akkor meg ott van belőle gond. Szakadt volna a feje az anyjába a születésekor annak aki ezt találta ki. Ennél még az is jobb lett volna, ha azonos a funkcionalitás, csak japán betűk, hogy ne a-b-x-y legyen. Köcsögök!Zóanagyvarázsló írta:Mivel vásárlás nem volt tervben, sokat nem olvastam róla (az SG-s topikot pláne nem), a szembejövő vélemények pozitívak voltak. Azt meg álmomban nem gondoltam volna, hogy a Nintendo el tudja kúrni a D-adet. Persze hiszek neked, csak ez tényleg elképesztő.
Zóanagyvarázsló írta:Mivel vásárlás nem volt tervben, sokat nem olvastam róla (az SG-s topikot pláne nem), a szembejövő vélemények pozitívak voltak. Azt meg álmomban nem gondoltam volna, hogy a Nintendo el tudja kúrni a D-adet. Persze hiszek neked, csak ez tényleg elképesztő.
phpBB [media]
Namost azt ne gondolja bárki, hogy ilyen direkten kell oldalra tolni, ahogy a videóban. Ó nem. Szimplán csak szeretnéd valamilyen irányba tolni.
De nincs semmi vész, valami szilikonlófasz berakásával simán gyógyítható, szal huszonkétezerért nem tudom mi várnak az elégedetlen keciek! De nem ez a dealbreaker, hanem...nos minden. Egy gagyi fos az egész, ami mellett egy ds4 vagy egy xcont egy technikai remekmű. Egy csoda. Egy sebész szerszám. Egy tudományos vívmány. Vicc bazdmeg. Na ennek a bevédéshez kell ám tényleg nagyon komolyan és mélyen fanbojnak lenni.
De nincs semmi vész, valami szilikonlófasz berakásával simán gyógyítható, szal huszonkétezerért nem tudom mi várnak az elégedetlen keciek! De nem ez a dealbreaker, hanem...nos minden. Egy gagyi fos az egész, ami mellett egy ds4 vagy egy xcont egy technikai remekmű. Egy csoda. Egy sebész szerszám. Egy tudományos vívmány. Vicc bazdmeg. Na ennek a bevédéshez kell ám tényleg nagyon komolyan és mélyen fanbojnak lenni.
Az megvan, hogy már NES-en B-A volt a sorrend, és SNES-en, B-A, illetve Y-X? De ja, Box-kontroller után egy ideig keresni kell, hogy mi micsoda, még egy kis átállás SNES Minin is kell a modern megszokások után.Botond írta:Engem mondjuk eleve az a kolosszális innováció basz fel, hogy megcseréljük az a-b és az x-y gombok helyét. Hát meg a kurva anyátok azt. Ha 80x nem szoptam be ezt vagy azt emiatt akkor egyszer se. Persze amikor visszaülök a pc/xbox elé az xbox kontrollerrel nyomulni akkor meg ott van belőle gond. Szakadt volna a feje az anyjába a születésekor annak aki ezt találta ki. Ennél még az is jobb lett volna, ha azonos a funkcionalitás, csak japán betűk, hogy ne a-b-x-y legyen. Köcsögök!
Szerk.: És ugye nemcsak a hagyományaikat kellene feladni, hanem jogilag is kellemetlen lenne a boxos kiosztás átvétele. Ha valami irányításbeli kínszarás is jár melléjük, az más, azt nem tudom, csak hogy Nintendo=10/10.
Várom SlickAdam véleményét!Moby írta:Namost azt ne gondolja bárki, hogy ilyen direkten kell oldalra tolni, ahogy a videóban. Ó nem. Szimplán csak szeretnéd valamilyen irányba tolni.
De nincs semmi vész, valami szilikonlófasz berakásával simán gyógyítható, szal huszonkétezerért nem tudom mi várnak az elégedetlen keciek! De nem ez a dealbreaker, hanem...nos minden. Egy gagyi fos az egész, ami mellett egy ds4 vagy egy xcont egy technikai remekmű. Egy csoda. Egy sebész szerszám. Egy tudományos vívmány. Vicc bazdmeg. Na ennek a bevédéshez kell ám tényleg nagyon komolyan és mélyen fanbojnak lenni.
dpad tema borzalom, de mivel a joy-con-ok ravasza is digital, ezert kabe egyertelmü, hogy pro-n is az. mit kezdenel analoggal...?arty írta:a dpadot és a digitális(!) ravaszokat kivéve? ;) és ahogy nézem, itthon 19-20k körül is beszerválható :D
(viszont botond szerintem joyconokkal nyomja, én alapvetően arra céloztam, holott szvsz a próval kapcs is megáll :P)
itt van: SZAR. joy-con tökeletes (leszeded a gepröl, akkor nem gond a meret, "kicsi" analog karokat meg 5 perc alatt megszokod), azzal kell jatszani.Zóanagyvarázsló írta:Várom SlickAdam véleményét!
Egyébként igen. Nekem semmi bajom nem volt a joyconokkal. Az egyetlen ok amiért vettem pro controllert, hogy meg akartam kímélni a joyconokat. Vehettem volna azt is, de minden review a világűrbe szopja fel ezt a szart...SlickAdam írta:itt van: SZAR. joy-con tökeletes (leszeded a gepröl, akkor nem gond a meret, "kicsi" analog karokat meg 5 perc alatt megszokod), azzal kell jatszani.
/oké, az sem lesz soha ds4, de ott érted a miértjét. És még az is használható volt nekem. A procontroller minden létező aspektusa indokolhatatlan. Legfőképp az ára.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2018.07.10. 12:27-kor.
raadasul legnagyobb feeling, amikor szetterülsz az agyon es szettart karokkal, jezus pozban jaccol... (wii-n nem lehetett ugye, össze voltak kötve)Moby írta:Egyébként igen. Nekem semmi bajom nem volt a joyconokkal. Az egyetlen ok amiért vettem pro controllert, hogy meg akartam kímélni a joyconokat. Vehettem volna azt is, de minden review a világűrbe szopja fel ezt a szart...
Ne is mond! Amikor emun nyomtam a GoW-ot és az xinputos kiírásokhoz szokva, jött a qute, hogy nyomd az X-et, én meg a négyzetet nyomtam és ott ültem értetlenül, hogy miért game over?!Botond írta:Engem mondjuk eleve az a kolosszális innováció basz fel, hogy megcseréljük az a-b és az x-y gombok helyét. Hát meg a kurva anyátok azt. Ha 80x nem szoptam be ezt vagy azt emiatt akkor egyszer se. Persze amikor visszaülök a pc/xbox elé az xbox kontrollerrel nyomulni akkor meg ott van belőle gond. Szakadt volna a feje az anyjába a születésekor annak aki ezt találta ki. Ennél még az is jobb lett volna, ha azonos a funkcionalitás, csak japán betűk, hogy ne a-b-x-y legyen. Köcsögök!
nyilvánvaló, hogy az ms "kúrta el", de őket is megértem, hogy egy per-troll nincsendóval nem mertek ANNYIRA újat húzni :) (ugyebár a kereszt dpadot is azok a japópatkányférgek védették le, akik aztán jól legyártatni már képtelenek :D)Zóanagyvarázsló írta:Az megvan, hogy már NES-en B-A volt a sorrend, és SNES-en, B-A, illetve Y-X? De ja, Box-kontroller után egy ideig keresni kell, hogy mi micsoda, még egy kis átállás SNES Minin is kell a modern megszokások után.
Szerk.: És ugye nemcsak a hagyományaikat kellene feladni, hanem jogilag is kellemetlen lenne a boxos kiosztás átvétele. Ha valami irányításbeli kínszarás is jár melléjük, az más, azt nem tudom, csak hogy Nintendo=10/10.
lőnék, esetleg... vaaagy mittomén, ótósjátékba nyomnám a félgázt, félféket? akár még marióban is.... javárj, az olyan VÉRMÉLY, hogy ott ezzel KIVÉTELESEN nem kell bűvészkedni. Az máshol MÉLY.SlickAdam írta:dpad tema borzalom, de mivel a joy-con-ok ravasza is digital, ezert kabe egyertelmü, hogy pro-n is az. mit kezdenel analoggal...?
ha akarod, meg is fordíthatod: miért nem analóg vagy legalább nyomásérzékeny a joycon ravasza?
Ez ebben a formában így konkrétan geciség volt. :Darty írta:lőnék, esetleg... vaaagy mittomén, ótósjátékba nyomnám a félgázt, félféket? akár még marióban is.... javárj, az olyan VÉRMÉLY, hogy ott ezzel KIVÉTELESEN nem kell bűvészkedni. Az máshol MÉLY.
ha akarod, meg is fordíthatod: miért nem analóg vagy legalább nyomásérzékeny a joycon ravasza?
Az MS-nek már nem volt mit "elkúrni", csak tovább vitték a Sega megoldását az általad is felvázolt szabadalmi problémára:arty írta:nyilvánvaló, hogy az ms "kúrta el", de őket is megértem, hogy egy per-troll nincsendóval nem mertek ANNYIRA újat húzni :) (ugyebár a kereszt dpadot is azok a japópatkányférgek védették le, akik aztán jól legyártatni már képtelenek :D)
Spoiler
Pedig hol vannak már a békebeli dinputos Logitech és millió másik márka számozós agyfasza!
na várjá! nem mondtam, hogy a digi ravasz jo dolog. wii u era-ban is kipanaszkodtam magam, hogy hogyan lehetnek ekkora marhak. en arrol pofaztam lentebb, hogy a pro kontroller ugy lett szidva, mintha el lenne baszva a kakas ravaszaval. nem, nincs is mas. igy nezve felesleges megemliteni negativumkent a pro kontroller kapcsan.arty írta:lőnék, esetleg... vaaagy mittomén, ótósjátékba nyomnám a félgázt, félféket? akár még marióban is.... javárj, az olyan VÉRMÉLY, hogy ott ezzel KIVÉTELESEN nem kell bűvészkedni. Az máshol MÉLY.
ha akarod, meg is fordíthatod: miért nem analóg vagy legalább nyomásérzékeny a joycon ravasza?
erti?
es ja, kart-ban kurvara nem kell fél-gáz & shit
De ezt sem jól, mert máshogy vannak a színek. Számomra az legalább annyira zavaró, mint a betűk/jelek eltérése.benőmenő írta:Az MS-nek már nem volt mit "elkúrni", csak tovább vitték a Sega megoldását az általad is felvázolt szabadalmi problémára:Spoiler
Pedig hol vannak már a békebeli dinputos Logitech és millió másik márka számozós agyfasza!
Én alapvetően könnyen megszoktam, mert PS3-on kezdtem modern kontrollerrel, és mellette vittem a DS3-at PC-re, így kapásból betanultam az MS-es jeleket mellé. Könnyen át tudok állni egyikről a másikra, a gombok feliratát meg szerintem nem sokan olvasgatják Tekken közben.
Amúgy ja a számozós módszer a legalja, az tényleg követhetetlen volt. Ha kihúztam véleltlenül a DS4-et Dragon's Dogma közben, akkor át is állt DInputra, aztán lestem, hogy mik azok a számok (akkor még nem volt steames kontrollervarázsló, és szerintem funkcionálisan is változott a kiosztás).
wii-n még analog volt a ravaszuk, vajon ott számított a máriókartban? (vicc nélkül!) van emléked?SlickAdam írta:na várjá! nem mondtam, hogy a digi ravasz jo dolog. wii u era-ban is kipanaszkodtam magam, hogy hogyan lehetnek ekkora marhak. en arrol pofaztam lentebb, hogy a pro kontroller ugy lett szidva, mintha el lenne baszva a kakas ravaszaval. nem, nincs is mas. igy nezve felesleges megemliteni negativumkent a pro kontroller kapcsan.
erti?
es ja, kart-ban kurvara nem kell fél-gáz & shit
a prokontrolleren javithatták volna a joyconos elkúrást és esetleg a későbbi játékok támogathatták volna annak analogját - ha meg nem támogatták volna külön, akkor ment volna "digitálisban".... szal, de, mégiscsak van a próval is baj ;)
pontosabban az egész nintendóval vannak komoly bajok :( (amugy most a (s)nesemu ősztől game-as-service-ként fog újraéledni? tudsz részleteket? pár sort elkaptam belőle, de csak annyit tudok biztosan, hogy virtual console többé nem lesz... tehát nem csak rezetelik az ujgenen a VC profilod, a megvett játékaid >/dev/nul, hanem már el se indítják többé' :D ill. de: havidíjasan :D (???) )
olyan nincs, hogy opcionalis kontroller extra preciziot nyujtson. ezt te se gondolod komolyan...arty írta:wii-n még analog volt a ravaszuk, vajon ott számított a máriókartban? (vicc nélkül!) van emléked?
a prokontrolleren javithatták volna a joyconos elkúrást és esetleg a későbbi játékok támogathatták volna annak analogját - ha meg nem támogatták volna külön, akkor ment volna "digitálisban".... szal, de, mégiscsak van a próval is baj ;)
pontosabban az egész nintendóval vannak komoly bajok :( (amugy most a (s)nesemu ősztől game-as-service-ként fog újraéledni? tudsz részleteket? pár sort elkaptam belőle, de csak annyit tudok biztosan, hogy virtual console többé nem lesz... tehát nem csak rezetelik az ujgenen a VC profilod, a megvett játékaid >/dev/nul, hanem már el se indítják többé' :D ill. de: havidíjasan :D (???) )
wii-n analog ravasz? erröl en nem tudok :D
nemtok sokat az ösztöl erkezö szolgaltatasokrol.
Nem tudom hol tartasz bazzeg, nekem tegnap pörgött le az első évad utolsó része, de akkorát baszott oda, hogy rendesen szédültem még reggel iseje75 írta:A pro-ról jut eszembe...sajnos rátaláltam a Westworld-re (valahogy komplett kimaradt, fel se foghatom miért, mert rohadt jó) és annyira rátekeredtem, hogy gaming-re alig marad időm, ezért inkább levezetésként megint elkezdtem az UC4-et Pro-n ... tologattam, és egyre inkább elfogott az érzés, hogy soha életemben nem találkoztam ilyen tökéletes... nem is tudom: produktummal... egyszerűen kéjes élvezet játszani vele, a graf, a játékmenet: mindenről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.... mi lesz, ami ezt fölülmúlja? Jön valami a horizonton? LOU2 talán? Vagy a polákok?
en meg a kib. Trailer Park Boys-ot lesem :D LOLMoby írta:Nem tudom hol tartasz bazzeg, nekem tegnap pörgött le az első évad utolsó része, de akkorát baszott oda, hogy rendesen szédültem még reggel is
Spoiler
na majd hetvegen belenezek ebbe a West-izébe akko', van tan Netflixen.