Jegyeztük!Zóanagyvarázsló írta:Két technikai jellegű javaslat még a topikhoz:
- a szerkesztésről szóló megjegyzés mehetne kisebb betűmérettel (esetleg dőlt betűvel), mert így nagyon lóbaszó, ha egy egysoros szövegben javítana az ember egy elütést;
- az URL taget még kényelmesebben lehetne használni, ha utólag is lehetne linkesíteni a már beírt szöveget kijelölés után (már az SG is tudja a legutóbbi tatarozás óta).
Persze csak ha könnyen megoldható.
A PC-s játékoknak leáldozott
Spoiler
Na kb. ennyi is volt benne. A mai darkzone farmolás betette a kulcsot. Ez a része már blöe. Szal kb ennyi. 50 óra. Ezerötöt megértMoby írta:Egy idő után biztos, lévén pvp az gyakorlatilag nincs benne. Lassan 50 óránál járok, eddig nagyon rendben vagyunk, de látom, hogy ki fog belőle fogyni a szufla. Hogy mi jön dlc-ben, azt majd meglátjuk.
/ill. szerintem vissza fogják tenni bele a pvp-t avval, hogy a rogue-ok penaltyját visszábbveszik. A legegyszerűbb, legkönnyebb út lenne, ráadásul bétában is így volt.
Akkor azt nem is láttad, hogy csatákon kívül is hogy el lehet veszni benne, szóval abban biztos vagyok, hogy kikészítene téged, ez is volt a terv Mondjuk enélkül is összetett lenne vegytisztán a harc is.DanielT írta:A Jagged Alliance 2 -t még az UFO előtt próbáltam, asszem 1 percig bírtam. Ez a mikromenedzselős, menütúrós csapatpesztrálás nem érdekel, nincs már rá egy nyáriszünetem...
Majd keresek valamit, csak ki kell kapcsolnom a szűrűmet, mert így csak a 12 éven felülieknek ajánlottakat látom Mondjuk most van bőven miből válogatni, én meg a múltban élek, szóval sajnos nem szorulsz rám. De régi klasszikus cső cuccnak például pöpec nagyon és bugmentes az Incubation (1997), ha kifogynál.
divinity original sint se hagyd ki :) en iden fogom potolniTasManXT írta:Wasteland 2 most nekem nagyon kellemes élmény, és én is azonnal bele akarom magam vetni ebbe a világba, mármint ami a körökre osztott játékokat illeti. Az xcom annyira nem mozgat, de a cyberpunk és a posztapok mindig miden mennyiségben. Shadowrun már berántva ugye.
Aki még nem vette meg, egy napig pótolhatja a bundlet.
Kiv vagyok hogy boldogulna vele mert emlekeim szerint eleg nehez voltZóanagyvarázsló írta:Akkor azt nem is láttad, hogy csatákon kívül is hogy el lehet veszni benne, szóval abban biztos vagyok, hogy kikészítene téged, ez is volt a terv Mondjuk enélkül is összetett lenne vegytisztán a harc is.
Majd keresek valamit, csak ki kell kapcsolnom a szűrűmet, mert így csak a 12 éven felülieknek ajánlottakat látom Mondjuk most van bőven miből válogatni, én meg a múltban élek, szóval sajnos nem szorulsz rám. De régi klasszikus cső cuccnak például pöpec nagyon és bugmentes az Incubation (1997), ha kifogynál.
Nahamán kívánságlista: az se vóna rossz, hogyha alapbul fejjel lefele használom a topikot (ami a normális ugye), akkor nemán a alap alján legyen a üziablak.DanielT írta:Jegyeztük!Spoiler
DanielT írta:Jegyeztük!Spoiler
Spoiler
Micsu írta:divinity original sint se hagyd ki :) en iden fogom potolni
Azt én is. Jelenleg esélytelennek tűnik, de belenéztem, csodálatos.
Az, de legalább pályák között bármikor lehetett nehézségi szintet váltani. Én easyben játszottam végig, és azalatt már nem volt semmi. Mondjuk gyakran inkább puzzle volt, mint TBS. És talán még paráztatósabb az atmoszféra, mint a Terror from the Deepé.Micsu írta:Kiv vagyok hogy boldogulna vele mert emlekeim szerint eleg nehez volt
Próbáld megszokni a "fordítottat", 1 óra max és természetes lesz. Nem tudjuk fentre rakni a komment ablakot és legalább annyi érv szól a fentről le, mint a lentről fe mellett. Szöveget is fentről lefelé olvasol. Nekem is ez volt az első dolog, amit meg akartam változtatni, de egyszerűen el is felejtettem, annyira gyorsan átálltam.Moby írta:Nahamán kívánságlista: az se vóna rossz, hogyha alapbul fejjel lefele használom a topikot (ami a normális ugye), akkor nemán a alap alján legyen a üziablak.
Próbálok rájönni mi szól mellette, de egyelőre csak annyit látok, hogyha megnyitom a totyikot, akkor az nyitóposztot látom elsőre. Aztán oldalt váltok, és legörgetek az aljára. Ebben hol lakik a jó? :)
Moby, te leszoktál görgetni a gyorsválaszhoz? Én simán itt fenn nyomom a "Válasz küldése" gombot, és behozza a szövegdobozt. Egy plusz kattintás, az tény.
Tényleg, mondtam már, hogy kiszúrtam egy hiányzó szóközt a BANnerban?
Én, ha rányomok a topik nevére, akkor az utolsó kommenthez ugrik azonnal, semmit nem kell váltanom, vagy görgetni.Moby írta:Próbálok rájönni mi szól mellette, de egyelőre csak annyit látok, hogyha megnyitom a totyikot, akkor az nyitóposztot látom elsőre. Aztán oldalt váltok, és legörgetek az aljára. Ebben hol lakik a jó? :)
bealliasok azaz a fogaskerek jelnel be tudod allitani hogy a legujabb post legyen legfelulMoby írta:Próbálok rájönni mi szól mellette, de egyelőre csak annyit látok, hogyha megnyitom a totyikot, akkor az nyitóposztot látom elsőre. Aztán oldalt váltok, és legörgetek az aljára. Ebben hol lakik a jó? :)
Nem, is mostmár nem is fogok, mert ez a kronológiai sorrend maga a kénköves pokol :DZóanagyvarázsló írta:Moby, te leszoktál görgetni a gyorsválaszhoz? Én simán itt fenn nyomom a "Válasz küldése" gombot, és behozza a szövegdobozt. Egy plusz kattintás, az tény.
Viszont Dani majdnem eladta nekem :)
Na, akkor utolsó szó jogán mondd el, hogy mit látsz rosszul!Zóanagyvarázsló írta:Tényleg, mondtam már, hogy kiszúrtam egy hiányzó szóközt a BANnerban?
Igen, pontosan erről beszélünk :D Nekem így is van, de a gyorsválasz mindenképp a lap alján van. De mán mindegy, ott rohadjon meg alul, tököm bánja, Zó mondott alternatív megoldást, amit én eddig észre sem vettem :)Micsu írta:bealliasok azaz a fogaskerek jelnel be tudod allitani hogy a legujabb post legyen legfelul
Most már teljesen elromlott a banner, véletlenszerűen eltüntette a szóközhiánytDanielT írta:Na, akkor utolsó szó jogán mondd el, hogy mit látsz rosszul!
Ráadásul azzal a gombbal azonnal a teljes funkcionalitású szerkesztő jön be, ami a gyorsválasznál még egy plusz katt lenne, ha valamit beágyaznál, stb. Szóval úgy is elég frankó. Mindenhogy frankó.Moby írta:Igen, pontosan erről beszélünk :D Nekem így is van, de a gyorsválasz mindenképp a lap alján van. De mán mindegy, ott rohadjon meg alul, tököm bánja, Zó mondott alternatív megoldást, amit én eddig észre sem vettem :)
Fogadj meg egy jótanácsot és kirakat tárgyalásod kezdetéig töltsd az időd Otto Warmbier performanszának tanulmányozásával! Azt felül kell múlnod.Zóanagyvarázsló írta:Most már teljesen elromlott a banner, véletlenszerűen eltüntette a szóközhiányt
Engem is törölt. Roppant felnőtt viselkedés.arty írta:basszus. mondom szólok ma Tinmannak, hogy jöjjön már át... és mit látok? steamen már nem a barátom :O
wtf???
Bejelentették a Cryengine V -öt. Tech demó nincs, ingyenes, buzzwordok: VR, DX12.
Ne is mond nekem is van egy Denon-om szintén villám csapottan, egy Popcornom és egy 2TB-os winyóm is és még a Pana plazmám egyik HDMI-jét is agyoncsapta.... Tavaly éppen biztosítás csomagkavarás volt akkor amikor történt így semmi lé belőle. Persze most várhatok, hogy idén majd jól belecsaphasson....High end PC írta:Ha már így ide kerültem, megkérdem a következőt: tavaly bebaszott hozzánk a villám, a Marantz erősítőm totálkár, és minden, ami HDMI-vel össze volt kötve vele, szétégette. Így a PS3 és az Xbox360 videó kártyáját is leégette, nem is adnak már ki képet. Azóta sem vittem el őket szervizbe, emlékszem az MS honlapján böngésztem tavaly, hogy már a nem garanciális javításokra sincsen lehetőség. Azóta nem is foglalkoztam vele, Bp.-en kinéztem pár szervizt, de nem tudom hova lenne érdemes elvinni őket. Ti melyik szervizt ajánlanátok? Köszi.
Neh most jól lebuktam, hogy beregisztráltam én is.
Mindenkit, aki beregizett ide. Háborúban áll a világgal.benőmenő írta:Engem is törölt. Roppant felnőtt viselkedés.
Szemetek vagytok, hogy bántjátok, pedig olyan aranygyerek az én komám! Nem értesz vele egyet akkor a halálod kívánja, nem zárt osztályra való eset, ugyandehogy! :DMoby írta:Mindenkit, aki beregizett ide. Háborúban áll a világgal.
Holnap már DotT remaster, bennem is csak ez tartja a lelket!
Gyakorlom. Sőt a Steam-barátok törlését is!DanielT írta:Fogadj meg egy jótanácsot és kirakat tárgyalásod kezdetéig töltsd az időd Otto Warmbier performanszának tanulmányozásával! Azt felül kell múlnod.
Szerintem amúgy csak rájött, hogy szarasztím, és - ami a legvalószínűbb - következetesen szabadulni próbál az egész rendszertől Titeket GOG-on még nem vett fel?Moby írta:Mindenkit, aki beregizett ide. Háborúban áll a világgal.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.03.21. 08:53-kor.
Moby írta:A páros posztok szürkék, a páratlanok fehérek.
Azonnal cserélj monitort!!
Atomra kalibrált szuper moncsim van, csak én vagyok vak! :DD
Elkezdtem a pillars of eternity-t , ez valami kicseszettjó!
A karakterszinkronok, az elbeszélés jellege, az illusztrált eventek...
Nem bántok én senkitsem. Téged viszon gyűlöllek, mert a rohadék avatárodról mindig csak az jut eszembe, hogy a telbeszájbakúrt kovács malacot kovácsolt a warezverzámban, mégha az az előző részben is voltBotond írta:Szemetek vagytok, hogy bántjátok, pedig olyan aranygyerek az én komám! Nem értesz vele egyet akkor a halálod kívánja, nem zárt osztályra való eset, ugyandehogy! :D
Holnap már DotT remaster, bennem is csak ez tartja a lelket!
:D Nekem eredeti verzám volt, és a ladderen is szépen előrenyomakodtam már a top10ben próbáltam berendezkedni, a másodikat már meg is tapostam amikor az akkori barátnőm úgy gondolta hogy költözzünk össze és mint kiderült van jobb fix esti program, mint vasat kovácsolni és így odalett az esportoló karrierem. :D Nekem meg ez jut eszembe erről szóval az avatar marad. :DMoby írta:Nem bántok én senkitsem. Téged viszon gyűlöllek, mert a rohadék avatárodról mindig csak az jut eszembe, hogy a telbeszájbakúrt kovács malacot kovácsolt a warezverzámban, mégha az az előző részben is volt
A topik elég belterjes, szal lehetett volna ennyi erővel egy szép, egészséges, húsos pina is az avatarodBotond írta:Nekem meg ez jut eszembe erről szóval az avatar marad. :D
Ez a művészet! Római harcost rajzolsz, de mindenki tudja mire kell gondolni! :D Amúgy le akartam cserélni az nvidia 4k reklámjára, de azt túl erőltetettnek éreztem.Moby írta:A topik elég belterjes, szal lehetett volna ennyi erővel egy szép, egészséges, húsos pina is az avatarod
Te állat, felnyerítettem a büfésorban, amikor megláttam a képet.Zóanagyvarázsló írta:Gyakorlom. Sőt a Steam-barátok törlését is!
eskü világ szánalma az ember :DDanielT írta:Bejelentették a Cryengine V -öt. Tech demó nincs, ingyenes, buzzwordok: VR, DX12.
rendesen sajnálom őt, mennyire fájhat már neki az élet :SMoby írta:Mindenkit, aki beregizett ide. Háborúban áll a világgal.
utóbbi időben Tottit is azért nem bántottam már a leáldban mert annyira lehetett rajta látni hogy ő is tudja hogy torkonszarta az ms de nem tágított :)
Tágított ő évekig, ezért csúszott már be szárazon a kamion méret is!Micsu írta:rendesen sajnálom őt, mennyire fájhat már neki az élet :S
utóbbi időben Tottit is azért nem bántottam már a leáldban mert annyira lehetett rajta látni hogy ő is tudja hogy torkonszarta az ms de nem tágított :)
Nekem még friend a battleneten ! Steamet este megnézem.Moby írta:Mindenkit, aki beregizett ide. Háborúban áll a világgal.
Amúgy nekünk nem voltak nagy vitáink. Szerintetek olvas minket?
szted artyval nagy vitái voltak?Greyfox írta:Nekem még friend a battleneten ! Steamet este megnézem.
Amúgy nekünk nem voltak nagy vitáink. Szerintetek olvas minket?
komoly mondom, 13 éves gyerek szinten mozog az emberünk, tudathasadás powwa
Na de jól indul ez a hét is. Reggel csörög a telefon, hogy figyi vinném be a gépet hozzád, mert szar 2 napja nem megy a facebook, tegnap meg már el sem indult csak kiírja, hogy windows javítása és fekete kép. Behozza a gépet nézem a billentyűzet kicsit fura, most már tudom középen kicsit ergonomikusan hajlott. A gépben zörög némi műanyag törmelék, ha oldalra fordítom a winyó 35. szektorától egy ép szektort sem találni :D Na csak nem ideges természetű az emberünk?
Az a gond, hogy amikor ilyen hülyeséggel indul a hét akkor végig ez van.....
Az a gond, hogy amikor ilyen hülyeséggel indul a hét akkor végig ez van.....
Greyfox írta:Nekem még friend a battleneten ! Steamet este megnézem.
Amúgy nekünk nem voltak nagy vitáink. Szerintetek olvas minket?
Nekem sem volt. Annyira nem, hogy nemrég kaptam tőle egy Talos princplet.
Nekem sosem volt barátom sehol, bár mindig bírtam valamilyen szinten a különc művészlelkét. Így nehéz lemérnem, hogy mennyire utál. Majd megpróbálom holnap ébredéskor a lófejből az ágyamban. Az biztos, hogy olvas minket, hiszen már sokszor írta, hogy vannak időmilliomos periódusai munkahelyén. Az viszont teljesen normális, hogy az ember vitatkozik a barátaival, haverjaival, mittuodoménmijeivel, és nem az ülepüket nyalja. Ami a vitán túl van, az a nem normális, legfeljebb a leáldban.Greyfox írta:Nekem még friend a battleneten ! Steamet este megnézem.
Amúgy nekünk nem voltak nagy vitáink. Szerintetek olvas minket?
Egyértelmű volt az utóbb időben, hogy hová tart a topik (Tinman többször verbálisan is az egész topikkal szembehelyezte magát, és így folytatta a harcát, sosem látott egységet kovácsolva), én ezért is próbáltam annyit mediálni vele, mert szerettem volna megakadályozni. Megbuktam. Szóval verjétek le rajtam, hogy nincs itt köztünk és a barátlistátokon!
Aztán ha túljutottunk a gyászon, már igazán elkezdhetnénk átvenni a világuralmat. Holnaptól Botonddal igyekszünk ellesni a lila csáp trükkjeit. Nekem a színe kivételével szimpatikus a forma.
Akciósan adta? Csak 50%-os felárral?Moby írta:Nekem sem volt. Annyira nem, hogy nemrég kaptam tőle egy Talos princplet.
A DotT miatt a Grim Fandango Remastereddel (Steam) hangolódtam az elmúlt héten, tegnap hajóztam csak ki Rubacavából.
Azért az elképesztő, hogy miken nem tud picsogni GOG-on, csak azért, mert az nem az EREDETI: lásd kívánságlistájukon és a fórumukon.
Biztos van, aki így látja az Xbox One-t illető kritikákat
Azért az elképesztő, hogy miken nem tud picsogni GOG-on, csak azért, mert az nem az EREDETI: lásd kívánságlistájukon és a fórumukon.
Biztos van, aki így látja az Xbox One-t illető kritikákat
Nekem a DOTT teljesen kimaradt annak idején, megtévesztett ez a 90-es évek agyhalott rajzfilmeire hajazó grafika és nem tudtam, hogy a humora ütős és eredeti. Nem tudom milyen volt az eredetiben, de remélem nem olyan az irányítás az újban, hogy van 20 ikon 20 féle tevékenységre, plusz az inventory és mindent, mindennel ki kell próbálni. A grafika "javítás", de inkább módosítás nem különösebben izgat, egy jó séderrel az eredeti is csodaszép lehet, ellenben az archaikus és fárasztó kezelést remélem revampolják és nyomhatom az "F"-et, hogy péjeljem a riszpektszet.Zóanagyvarázsló írta:Holnaptól Botonddal igyekszünk ellesni a lila csáp trükkjeit. Nekem a színe kivételével szimpatikus a forma.
szerk: Na, megnéztem, sajnos olyan. Give, pick up, push, pull, shove it up your ass, stb, minden művelet külön. :(
Hátttöööizéööööö"HÁKRASHKARRR"öööö. NEM.DanielT írta:de remélem nem olyan az irányítás az újban, hogy van 20 ikon 20 féle tevékenységre, plusz az inventory és mindent, mindennel ki kell próbálni
Amúgy természetesen én is megveszem valamikor, de még a Broken Age-et is éppencsakhoyg megvettem, és fogsincs mikor kerül sorra (Zó, te avval futottál már?). Meg azt is eldöntöttem, hogy az idén már csak egy játékot fogok venni, A DaS3-at, de egyrészt az egész szándék elképesztően nevetséges, másrészt meg pont azt nem kéne megvenni initialverzában.
Futottam, az Act 1-gyel még megjelenéskor, aztán újra elejéről az egésszel.Moby írta:Amúgy természetesen én is megveszem valamikor, de még a Broken Age-et is éppencsakhoyg megvettem, és fogsincs mikor kerül sorra (Zó, te avval futottál már?).
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2016.03.21. 12:22-kor.
Elég elborult a DotT, de azért a legtöbb régi LA-kalandba a push, a use vagy az open megcsinálja ugyanazt egy ajtónál, szóval annyira nem vészes (ezért is volt átváltható modernebbre a MI2 Special Editionben, de ezzel egy két mellékes megjegyzést beáldozol, ha új grafikával játszol), bár nyilván tudod, hogy miről van szó. Tény, hogy vele szemben éppen a Grim Fandango az egyszerűsített irányítás miatt többet operál a józan paraszti észre, de miatt máshol vesztett is egy kicsit. Mondjuk túl könnyűnek nem mondanám.DanielT írta:Nekem a DOTT teljesen kimaradt annak idején, megtévesztett ez a 90-es évek agyhalott rajzfilmeire hajazó grafika és nem tudtam, hogy a humora ütős és eredeti. Nem tudom milyen volt az eredetiben, de remélem nem olyan az irányítás az újban, hogy van 20 ikon 20 féle tevékenységre, plusz az inventory és mindent, mindennel ki kell próbálni. A grafika "javítás", de inkább módosítás nem különösebben izgat, egy jó séderrel az eredeti is csodaszép lehet, ellenben az archaikus és fárasztó kezelést remélem revampolják és nyomhatom az "F"-et, hogy péjeljem a riszpektszet.
szerk: Na, megnéztem, sajnos olyan. Give, pick up, push, pull, shove it up your ass, stb, minden művelet külön. :(
Benéztük mindketten, opcionális a régi. Van már review.DanielT írta:szerk: Na, megnéztem, sajnos olyan. Give, pick up, push, pull, shove it up your ass, stb, minden művelet külön. :(
Ezt írják:
The other major change is that there are two control methods that can be used no matter whether you’re using the original SCUMM engine’s method or the brand new dial system. They’re both easy to use and you can indeed toggle when they’re used. Even the new dial system works in the classic visual style, should you so desire.
Hát a kedvem azt nem hoztad meg hozzá, de azé' köszi! :) Evel együtt mindenképp nekiállok majd valamikó'. A massive chalice óta úgyis minden szarra fel vagyok má készülve :DZóanagyvarázsló írta:Futottam, az Act 1-gyel még megjelenéskor, aztán újra elejéről az egésszel.
Én csak a régit néztem meg, de ez jó hír!Zóanagyvarázsló írta:Benéztük mindketten, opcionális a régi.
Általában nagyon egyetértek Jimmel minden témában, de a mostani az kivétel.
Nem, ne legyen sérthetetlen mód a játékokban, opcionálisan se. 6 évesen is az adott örömöt, ha sikerült megcsinálnom valamit a játékban. Ha béna voltam, elbuktam. Ha jó volt a játék, akkor meg addig próbálkoztam, amíg nem sikerült. Legyenek rákényszerítve az emberek, hogy küzdjenek meg legalább minimálisan (easy mód), de nem engedném, hogy a sikerélménytől megfosszák magukat. Ne alázzuk meg a videójáték műfajt az ilyen elkorcsosult megoldásokkal, olyan érvekkel se, hogy ez majd új usereket vonz be. Ki nem szarja le azokat a usereket, akiknek erre van igényük játék címen? Mi jót tehet az iparággal az ő kiszolgálásuk? Hulljon a férgese.
Jaigen, mód korábban is volt rá: csalásnak hívták. Ahogy az is. És soha nem éreztem jól magam, amikor valamilyen csalással érvényesültem, ez így van rendjén szerintem.
Nem, ne legyen sérthetetlen mód a játékokban, opcionálisan se. 6 évesen is az adott örömöt, ha sikerült megcsinálnom valamit a játékban. Ha béna voltam, elbuktam. Ha jó volt a játék, akkor meg addig próbálkoztam, amíg nem sikerült. Legyenek rákényszerítve az emberek, hogy küzdjenek meg legalább minimálisan (easy mód), de nem engedném, hogy a sikerélménytől megfosszák magukat. Ne alázzuk meg a videójáték műfajt az ilyen elkorcsosult megoldásokkal, olyan érvekkel se, hogy ez majd új usereket vonz be. Ki nem szarja le azokat a usereket, akiknek erre van igényük játék címen? Mi jót tehet az iparággal az ő kiszolgálásuk? Hulljon a férgese.
Jaigen, mód korábban is volt rá: csalásnak hívták. Ahogy az is. És soha nem éreztem jól magam, amikor valamilyen csalással érvényesültem, ez így van rendjén szerintem.
phpBB [media]
Már csak 21 nap.
+DanielT írta: Nem, ne legyen sérthetetlen mód a játékokban, opcionálisan se.
Hátőőőő, maradjunk annyiban, hogy ilyen lesz az eleje, de nem így fog kinézni szerencsére!kigyi írta:Ha esetleg valakit érdekel hogy fog kinézni milyen lesz az eleje.
Van egy stílusa a csávónak, de az eleje nem tűnik rossznak. Szerencse, hogy jön tényleg pc-re.kigyi írta:Ha esetleg valakit érdekel hogy fog kinézni milyen lesz az eleje.
Már csak egy nap!Zóanagyvarázsló írta:Benéztük mindketten, opcionális a régi.
Lehetséges, én nem vagyok tisztában a box tudásával nem tudom mennyire kell gyatrán kinéznie valaminek rajta. Annak csak örülök, ha nem így fog kinézni bár marhára nem érdekel, mert PC-n szándékozom játszani.DanielT írta:Hátőőőő, maradjunk annyiban, hogy ilyen lesz az eleje, de nem így fog kinézni szerencsére!
Na ez a lényeg, ezért nem úgy fog kinézni, mint a Fosbone verzió, ami a videón van.kigyi írta:bár marhára nem érdekel, mert PC-n szándékozom játszani.
http://www.pcgamer.com/biowares-new-ip-was-revealed-at-gdc-but-nobody-noticed/
Bioware új ip bejelentés, vagy nem :D
Bioware új ip bejelentés, vagy nem :D
- A szerkesztő sáv betűméretnek nincs sajnos külön betűméret megadva. Azt a méretet használja amit maga a hozzászólás is használ. Próbáltam fejen állva, mindenhogy, de nem tudtam kisebbre venni, csak úgy hogy minden kisebb lett, de az meg fos volt.Zóanagyvarázsló írta:Két technikai jellegű javaslat még a topikhoz:
- a szerkesztésről szóló megjegyzés mehetne kisebb betűmérettel (esetleg dőlt betűvel), mert így nagyon lóbaszó, ha egy egysoros szövegben javítana az ember egy elütést;
- az URL taget még kényelmesebben lehetne használni, ha utólag is lehetne linkesíteni a már beírt szöveget kijelölés után (már az SG is tudja a legutóbbi tatarozás óta).
Persze csak ha könnyen megoldható.
- Az url generálást pedig automatikusan végzi a fórum, ha benne hagysz egy linket. De ha szeretnél egy szövegből utólag linket csinálni, akkor kijelölöd a szöveget, rányomsz az url gombra, ez berakja tag-be, utána meg url=link
így:
Kód: Egész kijelölése
[url=http://eztazoldaltakarom.hogyittlegyen.hu]utólag is lehet linkesíteni[/url]
új ipadnek oxid tft kijelzője lesz, verhetitek a faszotokat :D
Már mennék is sátrazni az apple store elé, de addig is vettem DotT-t steamen is, mert a kölök első szava köszönés után az volt, hogy akkor ma jelennek meg a csápok? :D Legalább összehasonlítási alapom. :D Amúgy valszeg új ipad is bejátszik majd nyáron.Micsu írta:új ipadnek oxid tft kijelzője lesz, verhetitek a faszotokat :D
Miért, mire még?Botond írta:addig is vettem DotT-t steamen is
Gog.comon megvettem instant, mert azt mondták exclusive! Aztán kiderült, hogy prepurchase 2 napig. -.- Szóval most van steamre meg gogra is! Szavaztam a pízemmel, hogy még több ilyet!DanielT írta:Miért, mire még?
Engem itt győztek meg, az oxide már csak hab a tortán!Micsu írta:új ipadnek oxid tft kijelzője lesz, verhetitek a faszotokat :D