Nem tudom kinél hogy van, de nekem azokban a játékokban van sok órám, amit élvezek, adott esetben azokat újra is játszom, és hiába 4 óra hosszú, ha nagyon tetszik és 5x végigtolom akkor lesz benne húsz óra, míg hiába van vminek 120 órás sztori szála, ha az első 2 óra után beunom, vagy van olyan stratégia amivel nyomtam három partit, láttam, hogy szar, így megállt 12-13 óránál, míg a civ5ben van 700 óra, civ6ban meg 350 körül éppen most. Nyilván nincs erre sztenderd mérőszám, ilyen sose fogalmazódott meg Tinman szájából, ezt csak magadnak tudod belőni, hogy ebbe ennyi időt raktál ennyi pénzért vetted, míg a másikat olcsóbban vetted több óra is ment bele, na az jobb vétel volt. Amit a cikkben írnak, hogy megnézed vásárlás előtt, hogy howlongtobeat.com mit ír a te stílusodra (mert ott írnak speedrunt, maxolást, normál módra is időt), elosztod az árral és akkor látod, hogy ez még a rangedben van, vagy sem. Sose csinálok ilyet, de attól még el tudom képzelni, hogy ha rászorulnék, akkor ez nem lenne egy rossz támpont. Mint ahogy fingom sincs, hogy a.) mennyit eszik a kocsim, b.) mennyibe kerül a benzin, de attól még látom értelmét, és el tudom képzelni azt az élethelyzetet ahol ennek van relevanciája.Micsu írta:tobb fun nem feltetlen egyenlo azzal h tobb orat teszel valamibe, hogy is szamolhatjuk ezt konzisztensen mikor lehet hogy amit 5 ezerert vettem es 4 ora volt nagyobb fun volt mint amit 1 euroert es 50 ora? Van ra valami kepleted?
A PC-s játékoknak leáldozott
Asus Strix RX470-em van, ennyit én még driverrel, lehaló ventivel, kék halállal, kisfaszommal nem szoptam még az évek során, mint ezzel.DanielT írta:Ami _semmit_nem jelent. A GPU automatikusan szabályozza magát évek óta. Ráírnak egy számot, ami a BIOS-ban is szerepel az egyik fázishoz, amin _SO-HA_ nem üzemel a GPU.
Száz szónak is egy a vége, egyetlen márka van, amit nem ajánlanék a customok közül és az az ASUS. Mert bizonyítottan egy rohadt fos.
szerk: És nyilván nem azért vettem, mert egy szart akartam, hanem megvettem a tesztek szerint (az akkor megjelentek közül) a legjobbat, ami a legdrágább is volt. Board szinten elemeztem a power delivery rendszert, a hűtőbordát javították (mert korábban az is FOS volt), azt hittem minden oké lesz. Nem lett.
Ez volt a legolcsóbb, és ez volt a leggyengébb verzió is. És túlterhelve lazán 95+ fokos lesz a kártya egy része :D
Mondjuk amikor vettem, akkor volt 70k. Ennyiért ma még sidegrade-et se kapnék.
Ez az északi stílusú festés számomra kicsit rombolja a második vh hangulatát, de azért elfogadjuk hogy ez a trendi most és kell, de azért valahol jó lett volna nélküle.
Van szakáll, lehet tombolni!
donatus13 írta:BFV trailer
Nekem fel se tűnt, anélkül is eltemette magát és a játékot a tréler. Uninstalláltam is a YouTube-ot.donatus13 írta:Ez az északi stílusú festés számomra kicsit rombolja a második vh hangulatát, de azért elfogadjuk hogy ez a trendi most és kell, de azért valahol jó lett volna nélküle.
Minek ilyen fost néztek? Inkább néztétek volna a Solo filmet imaxben, na az leadta. :) BF5 meg best played xboxon, ideje cserélni a ps4eket. :)
Elindultam az Imax felé,a tréler játékideje alatt a házból nem értem ki :(Botond írta:Minek ilyen fost néztek? Inkább néztétek volna a Solo filmet imaxben, na az leadta. :) BF5 meg best played xboxon, ideje cserélni a ps4eket. :)
Amúgy meg SW-t manapság nem szívesen néznék moziban, nem voltak meggyőzőek az új filmek. A TFA esetében még új kezdetként elnéztem az újrahasznosítást, de a Rogue One-t untam (a csata végén látványos volt, meg mintha a robotot bírtam volna), a The Last Jedi meg retardált volt (azért szórakoztató tudott lenni). De majd a Solo!
Az simán jogos, hogy tartós multis játékért vagy sokszor újrajátszós RPG-ért stratégiáért szívesebben nyúl zsebbe az ember. Nem a game as service jegyében, hanem mert ezek tényleg hosszú távú programot kínálnak.Botond írta:Ez is egy vélemény, meg Tinmané is egy. És ez azon ritka esetek egyike, amikor Tinmannal értek egyet. Ezek az ellenérvek amik felmerülnek, hogy miért szar egy ilyen mérés, meg az egyéb eltérítő tényezők arányaiban nem befolyásolják a rendszert, hogy te x forintért y időnyi szórakozást veszel, és aki minél olcsóbban akar minél többet szórakozni, annak bizony ez egy jó méricskélés. Az lehet, hogy nem a gmg.com ennek a megfelelő platformja, de ezt Tinman sem állította azokban a kommentjeiben amit anno a témában láttam. Szóval szerintem ez igenis egy jó mérőszám, max nem mindenkinek. De azért titokban mindenki erre optimalizál, hogy minél olcsóbban jusson a cucchoz, és titokban mindenki abban bízik, hogy az minél több funt tol az arcába.
Ettől függetlenül a Ft/perc irtózatos túltolás tud lenni, és nemcsak azért, mert a GMG-n ótvarul mérik, hanem mert rengeteg játékot éppen az időhúzós bullshittel rontanak le, míg mások feszesebben sokkal jobban működnek.
Ja, ez a next level, amikor nemcsak ugyanaz a szakállgyerek formula lesz mindenben, hanem már konkrétan ugyanazok a szereplők is. Lásd itt a trikós Kratos. Nextebb level: ugyanazt a játékot adják el évente 3x, csak átragasztják a borítón a nevet. Mégnextebb level: Nem kapsz semmit, csak 3x átutalsz a SonyTheGameCég-nek 60 USD-t.Moby írta:Van szakáll, lehet tombolni!
szerk: lopott kép, nem én karikáztam be, mert más is pörög ezen, hogy szakállaskratos.
Na akkor ez már majdnem olyan, mint évente kiadni ugyanazt a multilövöldét más asstekkel. Jaj, csak rá ne találjon erre a formulára is a SonyTheGameCég :D Inkább ragasztgassák csak a neveket, az én 60USD-mre bátran számíthatnak!DanielT írta:Ja, ez a next level, amikor nemcsak ugyanaz a szakállgyerek formula lesz mindenben, hanem már konkrétan ugyanazok a szereplők is. Lásd itt a trikós Kratos. Nextebb level: ugyanazt a játékot adják el évente 3x, csak átragasztják a borítón a nevet. Mégnextebb level: Nem kapsz semmit, csak 3x átutalsz a SonyTheGameCég-nek 60 USD-t.
szerk: lopott kép, nem én karikáztam be, mert más is pörög ezen, hogy szakállaskratos.
Hát a multi lövöldének megvan az esélye, hogy gameplayt tartalmazzon és ne egy unalmas, gyűjtögetős genny legyen, sétálóspofázással, cinematik 30 frémmel.Moby írta:Na akkor ez már majdnem olyan, mint évente kiadni ugyanazt a multilövöldét más asstekkel. Jaj, csak rá ne találjon erre a formulára is a SonyTheGameCég :D Inkább ragasztgassák csak a neveket, az én 60USD-mre bátran számíthatnak!
A Ratchetet konkrétan legutóbb azért hagytam abba, mert rosszul lettem tőle. Régen láttam ilyen gyomorforgató/fejfájdító 30 frémes megoldást.
Az esélye megvan rá, az én 60 dodómra viszont konkrétan semmi. Azt megtartom a gyűjtögetős gennyekre. Azokkal legalább játszom is :D De értem amit mondasz, és tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a BFV-öt is fogod annyit csapatni mint a legutóbbit! :P És ha már játékra nem is feltétlenül alkalmas, példaként a nagybüdössemmire bármikor! :DDDanielT írta:Hát a multi lövöldének megvan az esélye, hogy gameplayt tartalmazzon ős ne egy unalmas, gyűjtögetős genny legyen, sétálóspofázással, cinematik 30 frémmel.
A Ratchetet konkrétan legutóbb azért hagytam abba, mert rosszul lettem tőle. Régen láttam ilyen gyomorforgató/fejfájdító 30 frémes megoldást.
Na, akkor még azt írd le, hogy a GOW-tól izgalmasabb és intenzívebb pillanatokat kaptál, mint a BF1-től, amiről nem bírtál leszakadni egy időben, amikor ráéreztél.Moby írta:Az esélye megvan rá, az én 60 dodómra viszont konkrétan semmi. Azt megtartom a gyűjtögetős gennyekre. Azokkal legalább játszom is :D De értem amit mondasz, és tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a BFV-öt is fogod annyit csapatni mint a legutóbbit! :P És ha már játékra nem is feltétlenül alkalmas, példaként a nagybüdössemmire bármikor! :DD
BTW 116 órám van benne.
PS4et vettél. Konkrétan házhoz mentél a lófaszért? Akkor meg mirű beszélsz? Édesapám örökérvényességű bölcsessége kívánkozik ide, hogy aki keresi a bajt, az jó eséllyel meg is találja. Na. Akkor meg? Ott a süvöltő Ti, azon is van végtelen+2 jó játék amit még nem játszottál rongyosra, hozd azt a fókuszba, ne a szarokat. A szarokra nem adod oda a 60 dodót se, meg az 5öt se nagyon akcióban és mission completed.DanielT írta:Hát a multi lövöldének megvan az esélye, hogy gameplayt tartalmazzon és ne egy unalmas, gyűjtögetős genny legyen, sétálóspofázással, cinematik 30 frémmel.
A Ratchetet konkrétan legutóbb azért hagytam abba, mert rosszul lettem tőle. Régen láttam ilyen gyomorforgató/fejfájdító 30 frémes megoldást.
@Zó: Semmi világmegváltó nem volt a Solo film se, IMAXben legalább garantáltan jól nézett ki, a történet 12 egy tucat, de mégis, kellemes volt. Én is éppen vártam nagyon a BF5 bejelentést (nem...), és közben Dodzyval toltuk a civ6 multit (épp szarráver, ha jól értelmeztem a nagy csendet amiben tette vette a junitjait, meg azt, hogy el kellett menteni az állást mikor leléptem :D) amikor becsörgött a haver, hogy na ezt el is felejtettük, szóval 20:30kor nekikezdtük szervezni a programot, hogy a 21:50est elérjük úgy hogy még két gyerekeket le kellett fektetnie, plusz a neje 21:30ra ér haza. Jól felépített terv volt, és vmi habkönnyűt kaptunk cserébe, sokat nem kell belegondolni. Nem az az instant klasszikus, de szerintem még ötször se fogom megnézni, a Rogue One legalább 2-3x nézhető volt, ez szerintem még ennyit se ér. A 8. részből konkrétan egy kockára se emlékszem az annyira ütős volt szerintem.
Nem kell leírnom semmit, szerintem elég beszédes, hogy következő gow preorder amint lehet, BFV (hat, akármi) meg bottal se. Mit kellene leírnom? :DDanielT írta:Na, akkor még azt írd le, hogy a GOW-tól izgalmasabb és intenzívebb pillanatokat kaptál, mint a BF1-től, amiről nem bírtál leszakadni egy időben, amikor ráéreztél.
BTW 116 órám van benne.
Ha nagyon multizni támadna kedvemm huszonötször inkább tolnám ehelyett a forniteot. Deviszont ez olyan hatalmas intenzitással történik meg, hogy fent sincs a gépen.
iOSen vagy várod az android verziót? :) Meg asszem lesz switchre is!Moby írta:Nem kell leírnom semmit, szerintem elég beszédes, hogy következő gow preorder amint lehet, BFV (hat, akármi) meg bottal se. Mit kellene leírnom? :D
Ha nagyon multizni támadna kedvemm huszonötször inkább tolnám ehelyett a forniteot. Deviszont ez olyan hatalmas intenzitással történik meg, hogy fent sincs a gépen.
Pedig a TLJ hozott annyi idiotizmust, hogy emlékezni lehessen rá, és a klasszikus karakterek (klasszikus színészekkel) is voltak benne.Botond írta:Semmi világmegváltó nem volt a Solo film se, IMAXben legalább garantáltan jól nézett ki, a történet 12 egy tucat, de mégis, kellemes volt. Én is éppen vártam nagyon a BF5 bejelentést (nem...), és közben Dodzyval toltuk a civ6 multit (épp szarráver, ha jól értelmeztem a nagy csendet amiben tette vette a junitjait, meg azt, hogy el kellett menteni az állást mikor leléptem :D) amikor becsörgött a haver, hogy na ezt el is felejtettük, szóval 20:30kor nekikezdtük szervezni a programot, hogy a 21:50est elérjük úgy hogy még két gyerekeket le kellett fektetnie, plusz a neje 21:30ra ér haza. Jól felépített terv volt, és vmi habkönnyűt kaptunk cserébe, sokat nem kell belegondolni. Nem az az instant klasszikus, de szerintem még ötször se fogom megnézni, a Rogue One legalább 2-3x nézhető volt, ez szerintem még ennyit se ér. A 8. részből konkrétan egy kockára se emlékszem az annyira ütős volt szerintem.
Anno a 20 frémtől se voltál szarul, de most a blurozott 30-tól is lebetegszel.DanielT írta:Hát a multi lövöldének megvan az esélye, hogy gameplayt tartalmazzon és ne egy unalmas, gyűjtögetős genny legyen, sétálóspofázással, cinematik 30 frémmel.
A Ratchetet konkrétan legutóbb azért hagytam abba, mert rosszul lettem tőle. Régen láttam ilyen gyomorforgató/fejfájdító 30 frémes megoldást.
Nahaggyámá'.
Jatudom, beleszoktál a tutiba, meg megöregedtél.
Oképersze.
no, az új bad company 3-ban időbenvisszamennek skóciába harcolni? (vagy a kékre festett skótok is csak brévhartos-hálivúdis csúsztatás?)donatus13 írta:phpBB [media]
delegalább lesz szinglije!
szerk: megnéztem. bad company. bf5nek komolytalan.
nahát ezt úgy írtad le mint ha 4 órád lenne a bfben közben meg mégse :)Moby írta:Az esélye megvan rá, az én 60 dodómra viszont konkrétan semmi. Azt megtartom a gyűjtögetős gennyekre. Azokkal legalább játszom is :D De értem amit mondasz, és tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a BFV-öt is fogod annyit csapatni mint a legutóbbit! :P És ha már játékra nem is feltétlenül alkalmas, példaként a nagybüdössemmire bármikor! :DD
Nem nem így írtam, nem arról írtam ami volt, hanem ami lesz. A BFV-ben nem 4 órám lesz. 0 lesz benne.Micsu írta:nahát ezt úgy írtad le mint ha 4 órád lenne a bfben közben meg mégse :)
pedig a trailer alapján azt hittem neked tetszik :DMoby írta:Nem nem így írtam, nem arról írtam ami volt, hanem ami lesz. A BFV-ben nem 4 órám lesz. 0 lesz benne.
Nekem csak 34 órám van benne, de a 3-hoz, vagy a 4-hez képest egy rakás szar konkrétan az 1.DanielT írta:Na, akkor még azt írd le, hogy a GOW-tól izgalmasabb és intenzívebb pillanatokat kaptál, mint a BF1-től, amiről nem bírtál leszakadni egy időben, amikor ráéreztél.
BTW 116 órám van benne.
Hát mivel a 4-ben nekem 1000, így nyilván nem én fogom megvédeni az 1-et.benőmenő írta:Nekem csak 34 órám van benne, de a 3-hoz, vagy a 4-hez képest egy rakás szar konkrétan az 1.
Nagyon kemény vagy ma! A Bone BF1 kalandod után várom ez hova fut ki. :DMoby írta:Nem nem így írtam, nem arról írtam ami volt, hanem ami lesz. A BFV-ben nem 4 órám lesz. 0 lesz benne.
Hánaná! Szakáll van a videónak a borítóképén, e! Jóhogy tetszik! Jó-jó, csak félig. Na.Micsu írta:pedig a trailer alapján azt hittem neked tetszik :D
Bone BF1? Olyanom nem volt. BF4 kalandom volt Bone-on, de az sem volt hosszú. BF1-et egyszer indítottam el ONEX-en, de nem volt própeccselve, nem volt rajta mit nézni. PS4-re meg sosem volt meg. Pécén kívül nem játszottam én BF1-et.DanielT írta:Nagyon kemény vagy ma! A Bone BF1 kalandod után várom ez hova fut ki. :D
E! Dodzylla rámírt aztá benéztem, hogy mi van. Anti-divatszakáll hadjárat? :D:D
Amúgy nem vettem még semmit.
De tökre AMD szimpatizáns vagyok. Jó dolog, hogy nem szarok a Ryzenek, és kicsit csipkednie kell az Intelnek is magát. Az áruk is jó, lehet, hogy majd kukázok egyet később.
GPU-ból is jó lenne AMD cucc, mert az egyik monitorom Freesynces. Viszont a videokártyák árazása még agyrém.
De tökre AMD szimpatizáns vagyok. Jó dolog, hogy nem szarok a Ryzenek, és kicsit csipkednie kell az Intelnek is magát. Az áruk is jó, lehet, hogy majd kukázok egyet később.
GPU-ból is jó lenne AMD cucc, mert az egyik monitorom Freesynces. Viszont a videokártyák árazása még agyrém.
Ez valami fan made trailer, vagy mi a tosz? Értem Én, hogy kell a junik battlefield experience, de akkora kavarodás volt a képernyőn, hogy nem tudtam megállapítani, ki kivel van... nagy robbanások voltak, meg bohócruhások lövöldöztek bohócruhásokra, meg feltűnt egy nő is, akinek Gardena talajlazító volt a keze helyéndonatus13 írta:phpBB [media]
Spoiler
... nagyon remélem, hogy csak izgalmukban túltolták az élményt, mert ez így egy rohadt nagy katyvasz volt... Mind1, E3-on nyomatják majd a multit, meglátjuk... Viszont le a kalappal a prezijük előtt, a mulatt srác volt az első, akin röhögtem bemutató közben...mindengyik próbál vicces lenni, de inkább kínosak, mint jó fejek, viszont ez a srác qwa nagy szöveget nyomott.... nekem úgy tűnt, hogy a Dice-os srácokat is meglepte, mert látszott rajtuk, hogy őszintén, szívből röhögnek a szövegén... Nagy arc volt... Most már csak azt nem tudom, hogy hogy szőnek bele a történetbe valami gyereket? Egy Tigris tank áthajt a házukon, miközben a Ő a tejbegrízt halózza a kertben, meghal az egész családja, amitől egy dúvaddá válik, és vérgőzös 6 évesként csatlakozik az ellenállók vezéréhez, aki véletlenül egy szakállas, tetovált félmeztelen pacák lesz, aki egy szőnyegbombázás meghitt pillanatában fiává fogadja? Valami ilyet tudok elképzelni.... Tényleg hiánypótló, mondjuk én pl sose gondoltam volna, hogy akinek nincs pénze az olcsó hw-t vesz, és ha azon felbassza ultrára a dolgokat akkor leesik a frémrét. Megdöbbentő mik ki nem derülnek. Tényleg teljesen illeszkedik a topik konzolos igénytelenkedésébe ez a vegyük le lowra, kenjük be sárral, osztán jó lesz az videós útmutató. Szólhatna erről is a pc géming, de nem erről szól, erről a konzol géming szól. A PC gémingben nem a settingsben turkálsz, hanem adagolsz még kraftot. A FullHD felbontást meg eleve hagyjuk meg a gagyi telefonoknak, mert a komolyabbak már ott is 1440p körül vannak, 1080p már csak a nosztalgiavonaton ülőknek van akár tvben akár monitorban akár telefonban. :o Régen minden jobb volt, még a nosztalgia is!deep írta:Hiánypótló videó
nagyigazságok.avi
Azért nem látom ezt életszerűnek mert utólag könnyű lóbáni hogy a 30% különbséget okozó beállítás szart se számít a látványban, de egy tesztlabor nélkül ezt az ember otthon egyesével nem fogja kimérni komponensenként.deep írta:Hiánypótló videó
Viszont gondolatébresztő lehet azoknak, akik kevésbé rutinosak. Konkrét példákat is direkt kiemel, hogy miket kell megnézni a sok lehetőség közül.Necro írta:Azért nem látom ezt életszerűnek mert utólag könnyű lóbáni hogy a 30% különbséget okozó beállítás szart se számít a látványban, de egy tesztlabor nélkül ezt az ember otthon egyesével nem fogja kimérni komponensenként.
Ez szerintem azoknak is szól, akik ész nélkül benyomják a 4xSupersampling AA-t, majd hőbörögnek, hogy bezzeg a Tíáj sem elég a fullgraf@60-ra.Necro írta:Azért nem látom ezt életszerűnek mert utólag könnyű lóbáni hogy a 30% különbséget okozó beállítás szart se számít a látványban, de egy tesztlabor nélkül ezt az ember otthon egyesével nem fogja kimérni komponensenként.
A leírás bármilyen egyezése valódi személlyel pusztán a véletlen műve, különösen, ha az illető az SG-n fórumozik.
miért érezted, hogy megtekintés nélkül ki kell szólnod a 1080as burkodból?Botond írta:Tényleg hiánypótló, mondjuk én pl sose gondoltam volna, hogy akinek nincs pénze az olcsó hw-t vesz, és ha azon felbassza ultrára a dolgokat akkor leesik a frémrét. Megdöbbentő mik ki nem derülnek. Tényleg teljesen illeszkedik a topik konzolos igénytelenkedésébe ez a vegyük le lowra, kenjük be sárral, osztán jó lesz az videós útmutató. Szólhatna erről is a pc géming, de nem erről szól, erről a konzol géming szól. A PC gémingben nem a settingsben turkálsz, hanem adagolsz még kraftot. A FullHD felbontást meg eleve hagyjuk meg a gagyi telefonoknak, mert a komolyabbak már ott is 1440p körül vannak, 1080p már csak a nosztalgiavonaton ülőknek van akár tvben akár monitorban akár telefonban. :o Régen minden jobb volt, még a nosztalgia is!
---
amugy az árnyékminőség fejtegetésével pl egyetértek, nekem a mid-low mindig "reálisabbnak" tűnt (csak sajnos általában az árnyék megjelenítési távolságát is csökkenti a setting :/ )
Megnéztem. A túl éles az árnyék és az nem realisztikus résznél be is ugrott, hogy SGn anno SQJ mekkora harcot viselt a topik ellen, hogy márpedig legyen tűéles és pont és azért is vette a 2db 970est a fiókvga mellé. Jót is mosolyogtam ezen az emléken, szóval azért nem volt teljesen haszontalan a videó. De ez már nagyon régen volt, baziöregek vagyunk.arty írta:miért érezted, hogy megtekintés nélkül ki kell szólnod a 1080as burkodból?
---
amugy az árnyékminőség fejtegetésével pl egyetértek, nekem a mid-low mindig "reálisabbnak" tűnt (csak sajnos általában az árnyék megjelenítési távolságát is csökkenti a setting :/ )
Jó, hogy mondod! Gyorsan kipróbáltam telón, frankón működik.
Naja. Főleg azoknak, akik a telót 2cm-ről, a tv-t pedig 1-m-ről nézik.Kb. két helyen látom értelmét a nagyobb felbontásnak (inkább ppi-nek): 60 col fölötti tv-nél, és 20" fölötti monitornál, de főleg monitornál (vagy monitornak használt tv-nél), mert ott a képátmérő / felbontás / nézőtávolság szentháromság már szépen érezteti a különbséget..Botond írta:A FullHD felbontást meg eleve hagyjuk meg a gagyi telefonoknak, mert a komolyabbak már ott is 1440p körül vannak, 1080p már csak a nosztalgiavonaton ülőknek van akár tvben akár monitorban akár telefonban.
RIP TotalBiscuit :(
20 eurós spawn pont
https://clips.twitch.tv/InnocentRelievedNuggetsCoolCat
https://clips.twitch.tv/InnocentRelievedNuggetsCoolCat
Tegnap megnéztem megosztott könyvtáron keresztül, tökjó. Lehetne több az apró grafikai pluszokból, de ami van az általában jobbá tette.benőmenő írta:20 eurós spawn pont
https://clips.twitch.tv/InnocentRelievedNuggetsCoolCat
Ez nem is vita tárgya. De hogy a többi jól dokumentált szar benne maradt, és hogy ennyi év után pénzért adják, ami normál esetben egy day1 patch, az továbbra is nevetséges.DanielT írta:Tegnap megnéztem megosztott könyvtáron keresztül, tökjó. Lehetne több az apró grafikai pluszokból, de ami van az általában jobbá tette.
Ja, undorító az egész, ez nem vitás.benőmenő írta:Ez nem is vita tárgya. De hogy a többi jól dokumentált szar benne maradt, és hogy ennyi év után pénzért adják, ami normál esetben egy day1 patch, az továbbra is nevetséges.
Áháháháháháhááááá :DDD
Remélem picurit azé' most bosszankodik pár vásárlójuk. Még sok ilyet kívánok minden almásnak (a cégnek meg pusztulást).
Kifizettem legalább 80-ezret egy 2017-es ipadért, ami kb. 4 évig megbízhatóan működik, és még ezt sem tudja! Őrület!arty írta:Áháháháháháhááááá :DDD
Remélem picurit azé' most bosszankodik pár vásárlójuk. Még sok ilyet kívánok minden almásnak (a cégnek meg pusztulást).
Bár hirtelen azt sem tudom, miért létezik ilyen opció úgy egyáltalán.
Na, kb 4 évente jön már a tönkretevő/lassító update? Régebben 2 volt, milyen kedvesek.Greyfox írta:Kifizettem legalább 80-ezret egy 2017-es ipadért, ami kb. 4 évig megbízhatóan működik
Detroit ficcen valakinek valamikor?
Nekem lesz hamarosan egy kölcsön példány, de vettem is volna, ha nincs kollégának.
Nekem lesz hamarosan egy kölcsön példány, de vettem is volna, ha nincs kollégának.
Még a nemtomhányévvel ezelőtt air is nagyon faszán megy, le sem cseréltem volna, ha mutter androidos csodája nem lassult volna vállalhatatlan szintre - így megkapta az air-t. Amit telefon vonalon művelnek az nekem sem szimpi, de szerintem a tabletjeik tökéletesek.DanielT írta:Na, kb 4 évente jön már a tönkretevő/lassító update? Régebben 2 volt, milyen kedvesek.
DanielT írta:Detroit ficcen valakinek valamikor?
Nekem lesz hamarosan egy kölcsön példány, de vettem is volna, ha nincs kollégának.
... a stockholm szindrómás minta almavásárló :D :D :D :DGreyfox írta:Kifizettem legalább 80-ezret egy 2017-es ipadért, ami kb. 4 évig megbízhatóan működik, és még ezt sem tudja! Őrület!
Bár hirtelen azt sem tudom, miért létezik ilyen opció úgy egyáltalán.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára arty 2018.05.26. 13:13-kor.
Jó, hát egy ekkora LUKidomártól nem is vártunk kevesebbet!Moby írta:
phpBB [media]
Tehát van lejjebb a GT tetőnézeténél, noha erről kivételesen most nem a CM tehet, hanem élőben így néznek ki a gépek: a pilóta egy karámból bámul kifelé.
Sajnos az "FPS" nézetben általában nagyon lent ülünk, nem látni be a pályát, a sisak feletti kamera szokott "ideális" lenni, de az eddigiek alapján a '18as innen élvezhetetlennek tűnik.
Én behúztam, de olyan beteg vagyok, hogy nincs erőm hozzanyúlni se... Qwa kölyöktől április eleje óta harmadszor kapom vissza a torok gyíkot... Este talán nekikezdek..DanielT írta:Detroit ficcen valakinek valamikor?
Nekem lesz hamarosan egy kölcsön példány, de vettem is volna, ha nincs kollégának.
Szintén zenész, csak nekem hányósfosós gyíkot hoztak ajciba. Zsinórban harmadszor. Pár órát tudtam tegnap óta beletenni, eddig tetszik nagyon.eje75 írta:Én behúztam, de olyan beteg vagyok, hogy nincs erőm hozzanyúlni se... Qwa kölyöktől április eleje óta harmadszor kapom vissza a torok gyíkot... Este talán nekikezdek..
Délelőtt pábzsít nyomattam ágyban, ipaddel :DD Nem volt erőm felkelni se, de valamit játszottam volna. Ezt találtam.
Az a szomorú valóság, hogy a maga végtelen igénytelenségében végtelenül szórakoztató is.
Az a szomorú valóság, hogy a maga végtelen igénytelenségében végtelenül szórakoztató is.
RIP PS4 PROMoby írta:Délelőtt pábzsít nyomattam ágyban, ipaddel :DD Nem volt erőm felkelni se, de valamit játszottam volna. Ezt találtam.
Az a szomorú valóság, hogy a maga végtelen igénytelenségében végtelenül szórakoztató is.
Készüljetek!
Spoiler
Jó az ötlet, gondolkodom...DanielT írta:RIP PS4 PRO
Készüljetek!Spoiler
Ilyen csendes próért mondjuk megérte a LUK. Amikor elkészült megpróbáltam megmérni a hangját. Nem sikerült :(
phpBB [media]
Ez nagyon szép, meg jó, meg elhiszem, hogy halkabb, de megnéznék egy 1 órás HZD etap végi eredményt is.Moby írta:Ilyen csendes próért mondjuk megérte a LUK. Amikor elkészült megpróbáltam megmérni a hangját. Nem sikerült :(
ugyanilyen 1 óra után is. Semmi nem változik. Nem tudok stand nélkül 1 órát videózni, kénytelen leszel bemondásra elhinni.DanielT írta:Ez nagyon szép, meg jó, meg elhiszem, hogy halkabb, de megnéznék egy 1 órás HZD etap végi eredményt is.
Mértem egyet most nálam. Jéghidegen boot után 40, Infamousban szaladgálva annyit mint nálad kb a HZD ment, 41 db, 10 perc után 52 decibel.Moby írta:ugyanilyen 1 óra után is. Semmi nem változik. Nem tudok stand nélkül 1 órát videózni, kénytelen leszel bemondásra elhinni.
Az u4 menüt intísd el. Nem véletlenül kezdtem azzal. Az szinte azonnal jetengine. De a HZD is ilyen. Mire betölt, egy gyári pró már üvölt. De csinálok majd egy 20 perces videót. Azt még vállalom :)DanielT írta:Mértem egyet most nálam. Jéghidegen boot után 40, Infamousban szaladgálva annyit mint nálad kb a HZD ment, 41 db, 10 perc után 52 decibel.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Moby 2018.05.26. 16:25-kor.
Mindenképp elindítanám, ha ne adtam volna el okádva azonnal, ahogy volt rá lehetőségem.Moby írta:Az u4 menüt intísd el. Nem véletlenül kezdtem azzal. Az szinte azonnal jetengine.
Ó, igen.... A good old hányosfosós: most is emlékszem a 2017 januárira.. Az majdnem elvitt... Egyedül maradtam itthon, és annyira kiszáradtam, hogy már hallucináltam... De szép is volt... Most csak a hívjatok papot-ig jutottam el... Lassan lebegtem a fény felé, és már hallottam a fanfárokat is (a feleségem szerint csak fingottam párat álmomban )... Mind1 ópiát származékokkal kb. 5%-ra töltöttem vissza az életerőmet, este ránézek mit tud...Moby írta:Szintén zenész, csak nekem hányósfosós gyíkot hoztak ajciba. Zsinórban harmadszor. Pár órát tudtam tegnap óta beletenni, eddig tetszik nagyon.
Veled vagyunk, kitartás! A fingfanfár zengte dicsőséges visszatérted az élők közé!eje75 írta:Ó, igen.... A good old hányosfosós: most is emlékszem a 2017 januárira.. Az majdnem elvitt... Egyedül maradtam itthon, és annyira kiszáradtam, hogy már hallucináltam... De szép is volt... Most csak a hívjatok papot-ig jutottam el... Lassan lebegtem a fény felé, és már hallottam a fanfárokat is (a feleségem szerint csak fingottam párat álmomban )... Mind1 ópiát származékokkal kb. 5%-ra töltöttem vissza az életerőmet, este ránézek mit tud...