Mind játszani fog inkább, nem nézni? :)DanielT írta:Sea of Thieves launcholt, Twitchen 219 ezer néző épp.
1 hét múlva nem lesz 20k se. Énszótam!
Jövök majd az eredménnyel next week.
A PC-s játékoknak leáldozott
Sőt, még az anyjuk is! :DBotond írta:Mind játszani fog inkább, nem nézni? :)
Épp ma hallgattam meg a Checkpoint podcastben a szakértést róla. Szerencsére eddig távol tudtam magam tartani tőle, és ahogy hallottam, hacsak nem szedtek ki gyakorlatilag mindent a bétából, nem lesz nagy siker. Bár egy olyan világban, ahol a pubg gigasiker... Én már mindent el tudok képzelni.DanielT írta:Sea of Thieves launcholt, Twitchen 219 ezer néző épp.
1 hét múlva nem lesz 20k se. Énszótam!
Jövök majd az eredménnyel next week.
(üzenem grathnek és stökinek hogy botrányos volt amit a Killer Instinctről mondtak és tudni véltek)
Ezt látod én sem, de őszintén bevallom: ennek megválaszolására én nem is érzek ellenállhatatlan kényszert Ajánlást sem adnék én címre senkinek, mer kitudja hogy végződik: ami ma még csatornaszagú, az holnap lehet, hogy az asztalon végzi főfogásként. És még az sem biztos, hogy az én asztalomon pörög ekkorát, más ebédjéért meg a felelősséget én má nem vállalnék :DZóanagyvarázsló írta:Nekem az újjal csak az a bajom, hogy nem látom, mitől fog ütni. Mármint nem a platformrajongóknál, hanem nálam.
Kezdésről szó sincs, a közoktatásban eltöltött éveim során a német volt az első idegen nyelvem, 10 évig tanultam. De nem sokat ért, jellemző, hogy inkább latinból érettségiztem, majd angolból nyelvvizsgáztam.Botond írta:Gothic. Én az első részt day1 toltam, és day1 csak németül volt, szóval úgy. Nagyon sokat tanultam belőle németül. Viccen kívül. Kellően tagolt és rövid párbeszédek vannak, ugyanakkor elég széles szókincset ad, de kellő mértékben adagolva. DOTT szerintem kicsit erős, ott rengeteg a poénos és hosszú párbeszéd, az kezdésnek szerintem egy új nyelven sok és túl komplex.
Kár volt bepromóznotok ezt az annihilationt, most megint teljesen ráfüggtem a netflixre, gépet be se kapcsoltam tegnap (pedig még 12 acsi hiányzik a civ6 platinázáshoz) és pörgettem vikings negyedik évadot. :)
Azóta is elővettem már a németet, szóval kezdő nem vagyok, csak béna. Éppen a Gothic meg nem eszköz, hanem cél :) Jó lenne eredeti nyelven játszani, de amikor tavaly néztem, túl gyorsan kapdosta el a szöveget (érzésre gyorsabban, mint a DotT). Emellett macerás kontrollerre belőni, így szótárazva marha hosszú lenne ülőprogramnak. Ráadásul a Day of the Tentacle-ben pár kattintással lehet nyelvet váltani, a Gothicban külön install kell hozzá. Erősebb nyelvtudással persze jönne a PB-araton! :) Az angolban viszont sokat segített a Gothic 2, a Night of the Ravenről, azaz a Die Nacht des Rabenről viszont lepattantam németül, amíg nem volt angol verzió. (Az 1-et egyébként az alap G2 és a NotR között játszottam, honosítással).
Kösz, ezek nagyjából megvannak, de az az igeragozós új, és jónak is tűnik (bekönyvjelzőztem, mielőtt elfelejtem). sajnos éppen az aktivitás és a hallás utáni szövegértés az, amit én nem érzek B2-es szintűnek (az más kérdés a B2 EKR-es meghatározásának megfelelő tudásért valójában C1-es nyelvvizsgát adnak, csak papírt szerezni röhejes nyelvtudással is lehet). De alapvetően tényleg azért hoztam fel, mert szeretném a játékkal töltött időmet hasznosabbá tenni, és angolul játszani már "túl könnyű" :)SlickAdam írta:en angolul es nemetül is nativ környezetben tanultam meg (angolom rosszabb, föleg az aktiv... of korsz, vagy 9 honapot voltam csak kanédiában. elötte suli & videojatekok nalam nem bizonyultak elegendönek).
enkóriában szüres filmekre / sorozatokra, keresöbe: "german". egyszerübb sorozatokat ajanlanek elöször: Family Guy, Two And a Half Men, ... no ILYESMIT (nem feltetlen ezeket... de FG jo, mert tisztan beszelnek benne)
interneten nemet oldalakat olvass! tablazatban gyüjtögesd a szavakat!
német-magyar szótár (nem tökeletes)
igeragozáshoz
egynyelvü szotar
aztan legyen telefonon is vmi szotar, hogy barmikor elöpattinthasd.
no meg legfontosabb lenne, hogy AKTIVAN hasznald a nemetet, irasban / szoban.
ja es valami nyelvkönyv se art, de talalsz online ilyesmit eleget.
nem egyszerü nem nativ környezetben... de nativban se...
A sorozatok azért határesetek, néha benyomom a SAT1-ot, még feliratot is lehet rátenni, csak fura nézni az engem nem érdeklő amerikai sorozatokat németül, ahol gyakran a szinkron és a szöveg nagyon eltér. Ami meg érdekel és német, azt nem merem, mert annál zavar, ha nem értem elég jól. Persze gigabit mellett nincs akkora jelentősége, de a kábelszolgáltatók is sokkal több lehetőséget kínálnak az angol gyakorlásához.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Zóanagyvarázsló 2018.03.20. 19:57-kor.
Na igen, a lesajnált Knack és Order is milyen szép karriert futott be a topikban, pedig volt idő, amikor ezek csak engem érdekeltek ittMoby írta:Ezt látod én sem, de őszintén bevallom: ennek megválaszolására én nem is érzek ellenállhatatlan kényszert Ajánlást sem adnék én címre senkinek, mer kitudja hogy végződik: ami ma még csatornaszagú, az holnap lehet, hogy az asztalon végzi főfogásként. És még az sem biztos, hogy az én asztalomon pörög ekkorát, más ebédjéért meg a felelősséget én má nem vállalnék :D
Mondjuk a legnagyobb bajom a PS4-gyel, hogy az exkluzívok közül egy sincs, ami igazán nagyon, de tényleg és hűha érdekelne. Persze 30 fölött lelkesen várni bármilyen játékra is nehéz, menet közben viszont még magukkal tudnak ragadni.
Az az emésztő tűz már benne sincs meg. Öregszem. Másrészt pont úgy vagyok evvel a gow-al is, mint a legtöbb hasonlóval: day1 megveszem, pár nap múlva eladom kétezer bukóval. Mi a legrosszabb ami történhet? Hogy nem fogok ELÉG JÓL szórakozni?Zóanagyvarázsló írta:Na igen, a lesajnált Knack és Order is milyen szép karriert futott be a topikban, pedig volt idő, amikor ezek csak engem érdekeltek itt
Mondjuk a legnagyobb bajom a PS4-gyel, hogy az exkluzívok közül egy sincs, ami igazán nagyon, de tényleg és hűha érdekelne. Persze 30 fölött lelkesen várni bármilyen játékra is nehéz, menet közben viszont még magukkal tudnak ragadni.
Nekem ez így worst case scenarionak végeredményben megteszi A kíváncsiságot viszont fenntartom azért magamban, mer valami véletlen folytán, még az is megtörténhet, hogy annyira azé nemszar.
sokszor nagyon nagy faszságokat mondanak főleg 20 éves játékokról :Pdeep írta:Épp ma hallgattam meg a Checkpoint podcastben a szakértést róla. Szerencsére eddig távol tudtam magam tartani tőle, és ahogy hallottam, hacsak nem szedtek ki gyakorlatilag mindent a bétából, nem lesz nagy siker. Bár egy olyan világban, ahol a pubg gigasiker... Én már mindent el tudok képzelni.
(üzenem grathnek és stökinek hogy botrányos volt amit a Killer Instinctről mondtak és tudni véltek)
Nagyon félreértesz, ha azt gondolod, hogy ugyanazt vártam, nem. Ascension-el elfáradt? El. Akkor kellett volna hagyni az egészet, és nem beleerőltetni a sony tps köntösbe, ami megintcsak semmi újat nem mutat, mert mi leheet benne ami annyira előremutató, hogy megérte nekik a stílusváltás? Semmi.Moby írta:Büdöslófaszt. A GoW világ életében mechanikában egy egybites fosfaszlé volt, és ami továbbvitte minden pillanatban a játékot, az a következő pálya/boss/látványelem/cutscene/történés. Az itteni népek nagyja pont ugyanúgy tolta le azt a játékot, ahogy mindenki más is: 60%-ban faszt sem látott abból ami a képernyőn történt. Továbbment, azt jóvan.
Mi változott az újban? Igen ez. Ez a mostani a klasszikus értelemben nem gow, és ez nem kratos, de ennek a szériának ebben a kontextusban ez tehet a legjobbat. Az ascension már azért volt kibaszottul fáradt, mert az egyetlen dolog amit tovább tudott vinni az a kibaszott unalmas csapkorászás. Na bele is unt mindenki. De azé hiányoljuk, mer az denagyonkell, meg hiányzik.
Szakértés az van ezerrel.
Lehetne pl nemistudom új IP-t kitalálni?
Csak sajna ha itt is ennyien igazolják, hogy jó az irány, akkor minek erőlködnének két szaképarti között valami ötleteléssel, ha pár ctrl+c ctrl+v mozdulattal beleillesztik az aktuális biztonságijátékba?
Pedig igazán kitalálhattak volna így 40 év géming után valami igazán előremutatót. Mondjuk a végbélnézet. Az talán még nemvót. Mondjuk az meg pont hátrafelemutat :((Mekee írta:és nem beleerőltetni a sony tps köntösbe, ami megintcsak semmi újat nem mutat
Az új gow-al már lesz.Moby írta:Pedig igazán kitalálhattak volna így 40 év géming után valami igazán előremutatót. Mondjuk a végbélnézet. Az talán még nemvót.
Hát pedíg én csak végbelet, meg az abból kiáramló végterméket láttam a videóbanMoby írta:Pedig igazán kitalálhattak volna így 40 év géming után valami igazán előremutatót. Mondjuk a végbélnézet. Az talán még nemvót. Mondjuk az meg pont hátrafelemutat :((
Akkor azthiszem elmondható, hogy abban a videóban mindenki megtalálta a számára fontosat Ez így kezdésnek annyira nem is rossz ahhoz képest, hogy még egy hónap a megjelenés :DMekee írta:Hát pedíg én csak végbelet, meg az abból kiáramló végterméket láttam a videóban
lassan sajnálni fogom őket, ennyi mellélövést :/DanielT írta:Sea of Thieves launcholt, Twitchen 219 ezer néző épp.
1 hét múlva nem lesz 20k se. Énszótam!
Jövök majd az eredménnyel next week.
az ubifos kalózosbaromsága meg tuti siker lesz.........
Az előbb fagyott merevre a Fifa 16 pisi 3-on. Konzolikszperiensz vanik!
Pont az ennyi mellélövés miatt nem sajnálatra érdemesek, hanem a földbe dózerolásra. Esetleg csinálhatnának egy cinematic 3rdperson nézetű openworld valamit.arty írta:lassan sajnálni fogom őket, ennyi mellélövést :/
az ubifos kalózosbaromsága meg tuti siker lesz.........
Age of empires 4-et azért még várjuk meg dózerolás előtt. :)DanielT írta:Pont az ennyi mellélövés miatt nem sajnálatra érdemesek, hanem a földbe dózerolásra. Esetleg csinálhatnának egy cinematic 3rdperson nézetű openworld valamit.
következő geow-al lesz esélyük rá ;)DanielT írta:Pont az ennyi mellélövés miatt nem sajnálatra érdemesek, hanem a földbe dózerolásra. Esetleg csinálhatnának egy cinematic 3rdperson nézetű openworld valamit.
dózert nem várom, kell a konkurrencia sonynak.... izé, kéne :/
hétvégén a horizon3 one-on állandóan kivágott dashra töltés közben, kiderült h 3 ótócldpakk nem volt letöltve (pedig ezek automatikusan szoktak települni, ha a játék fentvan :O ), tegnap vettem észre amikor a "fájlmenedzserben" baromkodtam... mosmájó. persze azóta volt konzolreboot is, de mivel az fm7 pöcén a winsztóron ugyan ezzel szopat, hajlok rá, h ez lehetett a gond....benőmenő írta:Az előbb fagyott merevre a Fifa 16 pisi 3-on. Konzolikszperiensz vanik!
Belenéztem egy onrush gameplaybe. Egy fa simán arrébb rakta a kocsit mikor 200al nekiment a játékos. Hátőőő, köszi. Amúgy sem kell látszólag semmi ügyesség, megy kb sínen a járgány. Néha elnyomod a badassturbo.avi gombot. Megrohadt.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára deep 2018.03.21. 09:36-kor.
Codemasters minőség.deep írta:Belenéztem egy onrush gameplaybe. Egy fa simán arrébb rakta a kocsit mikor 200al nekiment a játékos. Hátőőő, köszi. Amúgy sem kell látszólag semmi ügyesség megy kb sínen a járgány. Néha elnyomod a badassturbo.avi gombot. Megrohadt.
Ja, én a fosgyár RARE-re gondoltam.Botond írta:Age of empires 4-et azért még várjuk meg dózerolás előtt. :)
De ezt a motorstorm és a dc fejlesztői csinálják. Ezért nem értem.DanielT írta:Codemasters minőség.
Én eddig két fejlesztőre hirdettem embargót és viheti őket a nagy beszántás. Az egyik a paradox, mert amit DLC fronton művelnek az tényleg gyomorforgató. A másik a kalypso, mert azok meg annyi ígéretes cuccba ugrasztottak bele, ami aztán balul sült el és hagyták félbe, hogy az valami borzasztó. És ha objektív lennék akkor menne még oda harmadiknak a firaxis is, mert ők meg mindkettőt eljátszották már párszor, de sajna nekik nagyon szeretem a címeiket, szóval ők nem embargó egyelőre. Kalypsonak megint itt ez a vonatos cucca, ami most jelent meg a hónapban, promó videók alapján vettem volna day1, de aztán felsejlett a grand ages medieval meg port royale 4 (vagy 3?) meg egyéb emlékek árnyéka a múlt ködéből és lebeszéltem magam róla. :)arty írta:következő geow-al lesz esélyük rá ;)
dózert nem várom, kell a konkurrencia sonynak.... izé, kéne :/
Nemnem. Ez a Codemasters direktívái alapján készül. Lehet, hogy a rabszolgák között van még pár ember, aki ottmaradt a fizetés miatt, de látszik, a befolyás.deep írta:De ezt a motorstorm és a dc fejlesztői csinálják. Ezért nem értem.
Ja, hát ők mehetnek a levesbe, kinect sport 1-2 az összes amit láttam a munkásságukból, az rendben van, de hát azóta kinect elhalálozott, szóval ők is okafogyottak lettek. Mondjuk ez a kalózos cucc pont érdekesnek tűnik, de túl sok pénz amit kérnek érte, hogy belenézzek, szóval majd ha még egy-két év múlva is lesz benne ember és addigra f2p lesz vagy ilyen max 4000 pénz akkor meglessük, addig dolgozok a ~250es backlogon amit felhalmoztam az évek során. Meg még civ6ból is hiányzik 9 acsi! 8ra látok is esélyt, hogy idővel meglesz, de egyel bajban vagyok, mert azt nagyon úgy nézem, hogy mázli kérdése és ha meglesz akkor csak véletlenül lehet meg.DanielT írta:Ja, én a fosgyár RARE-re gondoltam.
pl egy stellaris, poe, c: skyline, tyranni etc. dlc nekul is rendben van, ezek Tinmani magassagok h rakell fuggni a dlckre is mert annelkul mar nem is jatek a jetek, miert ha nem lennenek az alabbi cimekhez dlck akkor mar jofej lenne a paradox?Botond írta:Én eddig két fejlesztőre hirdettem embargót és viheti őket a nagy beszántás. Az egyik a paradox, mert amit DLC fronton művelnek az tényleg gyomorforgató. A másik a kalypso, mert azok meg annyi ígéretes cuccba ugrasztottak bele, ami aztán balul sült el és hagyták félbe, hogy az valami borzasztó. És ha objektív lennék akkor menne még oda harmadiknak a firaxis is, mert ők meg mindkettőt eljátszották már párszor, de sajna nekik nagyon szeretem a címeiket, szóval ők nem embargó egyelőre. Kalypsonak megint itt ez a vonatos cucca, ami most jelent meg a hónapban, promó videók alapján vettem volna day1, de aztán felsejlett a grand ages medieval meg port royale 4 (vagy 3?) meg egyéb emlékek árnyéka a múlt ködéből és lebeszéltem magam róla. :)
Egyebkent meg ms, ea > all ha mar feregsegrol van szo
Sajnos nem ennyire egyszerű ez. Azért van vagy két tucatnyi paradox címem a régi időkből, és volt olyan, hogy a patch dlc-be volt csomagolva, ha nem vetted meg a dlc-t akkor sajna crashtodesktop 5 percenként (nem jut eszembe a játék neve, elég hamar dobták is, mert végtelen mennyiségű erőforrást megevett, egy nagyon komplex 1880as évektől induló stratégia volt, jóságnak nézett ki, jött is hozzá menetrendszerűen 3-4-5 dlc, aztán dobták, nem sikerült kipofozni sehogy), vagy ugye a klasszikus alap dolgokat kivágunk és külön eladjuk plusz pénzért. Egy crusader kingset nézz meg, és próbálj játszani dlc-k nélkül. Annyi mindent ráagattak ami annyi minden kombinációban meglehet, illetve nem lehet meg, hogy az is performacia gondokat okoz, mert nincs végtelen kombinációra kitesztelve. Egyszerűen nem tudnak ennyit optimalizálni, fos lesz kivéve a minden dlc megvan opció esetén. Szóval ez nem csak a tinmani megamaximalista hörcsögista szemlélet, hanem egyszerűen kényszer is valahol többnyire. Ez meg, hogy én próbálkozzak a vanilla cuccal ami az első 3 dlcnél még megy vanillaként is, aztán a negyediktől, vagy az ötödiktől, vagy a huszadiktól (20+ dlc bazmeg!!!! és nem skinek, mint a borderlandsnál!!!) játszhatatlan az egész, mert a dlc miatt csak belenyúltak a core cuccba is, és az a vanillát pont megpandeli, na azt meg bétatesztelje nekik akinek hat anyja van. Ennyi erővel lehetne olyan, hogy tied a játék ötven euróért, és amikor megunjuk a spúrságodat akkor levesszük az accountodról és az nincs is ott. Most ott van, csak rányomsz és játszani nem tudsz. Innen kezdve meg maxilehúzás az egész, és lehet nem 50 euró egy játék manapság, de nem is 500 baszki. Féreg ea, ubi, ms is tudja azt mondani, hogy na itt a mindenmaxicsomag 70-80-90-100 euróért, ha ezt kitejeled egyben előre, akkor minden, de minden a tied lesz, ha nem akor vedd meg apránként 150ért, na ilyen a paradoxnál nincs. Ott szemrebbenés nélkül elkérik a 320. eurót is. Értem én, de menjenek a picsába, annyira nem jók a cuccaik. Biztos világmegváltó az europa universalis 4 is, de van sokszázórám az 1-2-3ban is, és ha nagyon tolni akarom akkor előveszem a harmadikat és kész. Hearth of iron ugyanez. Ésatöbbi. Tetvek.Micsu írta:pl egy stellaris, poe, c: skyline, tyranni etc. dlc nekul is rendben van, ezek Tinmani magassagok h rakell fuggni a dlckre is mert annelkul mar nem is jatek a jetek, miert ha nem lennenek az alabbi cimekhez dlck akkor mar jofej lenne a paradox?
Egyebkent meg ms, ea > all ha mar feregsegrol van szo
ez jogos de erre meg azt tudom mondani hogy nem kell minden szeméttel játszani :) paradoxnak vannak jó játékai, főleg az utóbbi 1-3 évből :) crusader kings helyett meg van europa universalis, total warokBotond írta:Sajnos nem ennyire egyszerű ez. Azért van vagy két tucatnyi paradox címem a régi időkből, és volt olyan, hogy a patch dlc-be volt csomagolva, ha nem vetted meg a dlc-t akkor sajna crashtodesktop 5 percenként (nem jut eszembe a játék neve, elég hamar dobták is, mert végtelen mennyiségű erőforrást megevett, egy nagyon komplex 1880as évektől induló stratégia volt, jóságnak nézett ki, jött is hozzá menetrendszerűen 3-4-5 dlc, aztán dobták, nem sikerült kipofozni sehogy), vagy ugye a klasszikus alap dolgokat kivágunk és külön eladjuk plusz pénzért. Egy crusader kingset nézz meg, és próbálj játszani dlc-k nélkül. Annyi mindent ráagattak ami annyi minden kombinációban meglehet, illetve nem lehet meg, hogy az is performacia gondokat okoz, mert nincs végtelen kombinációra kitesztelve. Egyszerűen nem tudnak ennyit optimalizálni, fos lesz kivéve a minden dlc megvan opció esetén. Szóval ez nem csak a tinmani megamaximalista hörcsögista szemlélet, hanem egyszerűen kényszer is valahol többnyire. Ez meg, hogy én próbálkozzak a vanilla cuccal ami az első 3 dlcnél még megy vanillaként is, aztán a negyediktől, vagy az ötödiktől, vagy a huszadiktól (20+ dlc bazmeg!!!! és nem skinek, mint a borderlandsnál!!!) játszhatatlan az egész, mert a dlc miatt csak belenyúltak a core cuccba is, és az a vanillát pont megpandeli, na azt meg bétatesztelje nekik akinek hat anyja van. Ennyi erővel lehetne olyan, hogy tied a játék ötven euróért, és amikor megunjuk a spúrságodat akkor levesszük az accountodról és az nincs is ott. Most ott van, csak rányomsz és játszani nem tudsz. Innen kezdve meg maxilehúzás az egész, és lehet nem 50 euró egy játék manapság, de nem is 500 baszki. Féreg ea, ubi, ms is tudja azt mondani, hogy na itt a mindenmaxicsomag 70-80-90-100 euróért, ha ezt kitejeled egyben előre, akkor minden, de minden a tied lesz, ha nem akor vedd meg apránként 150ért, na ilyen a paradoxnál nincs. Ott szemrebbenés nélkül elkérik a 320. eurót is. Értem én, de menjenek a picsába, annyira nem jók a cuccaik. Biztos világmegváltó az europa universalis 4 is, de van sokszázórám az 1-2-3ban is, és ha nagyon tolni akarom akkor előveszem a harmadikat és kész. Hearth of iron ugyanez. Ésatöbbi. Tetvek.
én most megnéztem egy 20 perces gémpléjt, sajna fával ütközés nemvolt, de a szikla szélétől elszállt az autó/motor, ahogy kell...deep írta:Belenéztem egy onrush gameplaybe. Egy fa simán arrébb rakta a kocsit mikor 200al nekiment a játékos. Hátőőő, köszi. Amúgy sem kell látszólag semmi ügyesség, megy kb sínen a járgány. Néha elnyomod a badassturbo.avi gombot. Megrohadt.
a motorstormban is elég sinautok voltak a járgányok, 1-1 buggy volt patogósabb és a vérgeci ai adta ott is a nehézséget leginkább... (nagyobb baj szvsz itt, h a terep elég egyenletes, nem látom a motorstormos féreg megoldásokat, amikben elbuksz mondjuk az utolsó körben... de tény, h még van jópár hónap, ill. ez csak 1 pálya (ilyen homokos))
Igen, ez volt az alap statementem, hogy szeméttel nem játszok. Számomra ez lefedi az összes "friss" paradox címet. A régieket meg már rongyosra játszottam, szóval paradox, hopp már meg is szűnt számomra.Micsu írta:ez jogos de erre meg azt tudom mondani hogy nem kell minden szeméttel játszani :) paradoxnak vannak jó játékai, főleg az utóbbi 1-3 évből :) crusader kings helyett meg van europa universalis, total warok
/szerk: és hála égnek ma kijött a pábdzsí ipadre is, szóval minden a helyére került (még egy másodpercet nem láttam belőle semmilyen platformon és ez így is marad, ezt csak neked és DT-nek ajánlom!).
Na én is belenéztem. 10 éve is gagyi lett volna. Mi ez a HUD?!? Mi ez a madártávlati kamera? Ez a súlytalan flashgame fizika?! Meg se moccan a kocsi amikor nekimennek, amikor földet ér.
phpBB [media]
mik a codemasters direktívák?DanielT írta:Nemnem. Ez a Codemasters direktívái alapján készül. Lehet, hogy a rabszolgák között van még pár ember, aki ottmaradt a fizetés miatt, de látszik, a befolyás.
mennyé' már kicsit a dirt4el (vagy akár a 2-3-al is akár) vagy méginkább a dirt rallyval... az f1 szériáról má' nem is beszélek... kurvára nem a fáról lepattanás a védjegy és még a könnyedebb címekben is frankó a fizika (fossátörsz a fán, de az útszéli táblácska is elég hitelesen hat a kocsidra)
szal ha az onrush nem ilyen lesz, hanem árkádabb, engedékenyebb, az az onrush csapat döntése (amiben persze nyilván vannak CM manágerek is, de náluk nem nagyok a csapatok annyira!)
és bár látszik a motorstormos örökség, ez mégiscsak egy másik játék ;)
+ahogy nézem, konzolon is 60fps lesz?
Azok amiktől hányok az összes játékuktól, pedig mindet próbáltam. Codemasters: The Game. A Grid, a Dirt, mindegyik. Cinematik karrier, 1 méteres féktávok, sínautózás. Egyszerűen "codemasters fizika", semmivel össze nem téveszthető.arty írta:mik a codemasters direktívák?
Öltönyösök ezt úgy fogalmazzák, hogy "approachable".
Dirt Rally kivétel, az igényes.
poe megvolt már? tyranni? ezekhez végképp nincs sok dlc, poehoz 1 kieg van ami teljes értékűnek felel megBotond írta:Igen, ez volt az alap statementem, hogy szeméttel nem játszok. Számomra ez lefedi az összes "friss" paradox címet. A régieket meg már rongyosra játszottam, szóval paradox, hopp már meg is szűnt számomra.
/szerk: és hála égnek ma kijött a pábdzsí ipadre is, szóval minden a helyére került (még egy másodpercet nem láttam belőle semmilyen platformon és ez így is marad, ezt csak neked és DT-nek ajánlom!).
stellaris?
hát nem egy crusader kings egyik sem :)
thx az ajánlást de a pubgt még nem vettem meg, egyenlőre elég a csgo is nekem ha multizni támad kedvem, nameg bélyeg max a nyelv alá jó, kijelzőnek nem :)
És még azt hittem, hogy a fizika a fő probléma.
AZT_A_ROHADT_ÉLET.
Nincs start/finish line. Nincs helyezés. Folyamatosan botok körülötted, akiket könnyű kilökni, hogy örüljön a paraszt. És a többi.
Jól van. Sőt, remek™ és kiváló™.
szerk: ELHANGZIK, HOGY MOBA-BÓL VETT JÁTÉKMÓD!!!
AZT_A_ROHADT_ÉLET.
phpBB [media]
Nincs start/finish line. Nincs helyezés. Folyamatosan botok körülötted, akiket könnyű kilökni, hogy örüljön a paraszt. És a többi.
Jól van. Sőt, remek™ és kiváló™.
szerk: ELHANGZIK, HOGY MOBA-BÓL VETT JÁTÉKMÓD!!!
DanielT írta:Azok amiktől hányok az összes játékuktól, pedig mindet próbáltam. Codemasters: The Game. A Grid, a Dirt, mindegyik. Cinematik karrier, 1 méteres féktávok, sínautózás. Egyszerűen "codemasters fizika", semmivel össze nem téveszthető.
Öltönyösök ezt úgy fogalmazzák, hogy "approachable".
Dirt Rally kivétel, az igényes.
Ez a motorlolos volt evosok játéka, a codie égisze alatt.
Tudom. De azt ne mondd má', hogy a Codemasters nem pofázott bele, hogy mit csináljanak...Moby írta:Ez a motorlolos volt evosok játéka, a codie égisze alatt.
Láttunk már pár ilyet, de ez az összeset a földbe döngöli. Megnyitás új lapon, hogy nagyobban élvezhessétek és érdemes nem csak az elejét nézni, mert durvul.
Gfycat Video - Katt a lejátszáshoz
Obsidian entertainment az más tészta, ott csak kiadó a paradox, van rendes mindent bele kiadás. De amúgy nem, néztem még ezeket, wishlisten a poe, tyranny nem tetszik. De szerintem ennyi időm már sose lesz, hogy ilyenekben elmerüljek, vagy tíz év múlva, ha már önellátó a két kicsi, de akkor is van ilyenből n+1 a backlogban. Stellaris na pont rablás, ott menni fog a dac gyár végtelen plusz kettőig, figyeld meg.Micsu írta:poe megvolt már? tyranni? ezekhez végképp nincs sok dlc, poehoz 1 kieg van ami teljes értékűnek felel meg
stellaris?
hát nem egy crusader kings egyik sem :)
thx az ajánlást de a pubgt még nem vettem meg, egyenlőre elég a csgo is nekem ha multizni támad kedvem, nameg bélyeg max a nyelv alá jó, kijelzőnek nem :)
OK, vannak a BL2-höz skinek dögivel, de egy rakat rendes DLC is, és a CK2-höz is van egy csomó skin/song, plusz egy e-book. Egyébként honnan veszed a DLC-k nélküli crashelést? Nem játszottam vele sokat, de nem tűnt fel semmi ilyesmi. Az első rész a rettenetes kezelőfelület ellenére a kedvencem volt a Paradoxtól, jobban bejött, mint a HoI (nálam a 2.) vagy az EU. De egy Paradox-játéknál sem jutottam a második résznél tovább. A Victoria is érdekes lehet még a faszányos Imperialismet idéző korral.Botond írta:(20+ dlc bazmeg!!!! és nem skinek, mint a borderlandsnál!!!)
Nem mintha a MotorStorm: Apocalypse-nek lett volna vállalható karrierje. Már ott, Codemasters nélkül is azt éreztem, hogy ezeknek valami más műfajban kellene dolgozniuk. Például szenet fejteni.DanielT írta:És még azt hittem, hogy a fizika a fő probléma.
AZT_A_ROHADT_ÉLET.
evolutionfos.mp4
Nincs start/finish line. Nincs helyezés. Folyamatosan botok körülötted, akiket könnyű kilökni, hogy örüljön a paraszt. És a többi.
Jól van. Sőt, remek™ és kiváló™.
szerk: ELHANGZIK, HOGY MOBA-BÓL VETT JÁTÉKMÓD!!!
Honnan venném? Tapasztalatból.Zóanagyvarázsló írta:OK, vannak a BL2-höz skinek dögivel, de egy rakat rendes DLC is, és a CK2-höz is van egy csomó skin/song, plusz egy e-book. Egyébként honnan veszed a DLC-k nélküli crashelést? Nem játszottam vele sokat, de nem tűnt fel semmi ilyesmi. Az első rész a rettenetes kezelőfelület ellenére a kedvencem volt a Paradoxtól, jobban bejött, mint a HoI (nálam a 2.) vagy az EU. De egy Paradox-játéknál sem jutottam a második résznél tovább. A Victoria is érdekes lehet még a faszányos Imperialismet idéző korral.
Jó, hát ott valami képregény átvezető volt, de nem kellett eljátszanod, ráadásul ultra kínos kommentárral a versenyző szerepét. Az a túljátszott bullshit lelkesedés, amivel a Doritosos kezű Pistikét a mennybe emelik, hogy ő most itten sztár lesz... BÖE.Zóanagyvarázsló írta:Nem mintha a MotorStorm: Apocalypse-nek lett volna vállalható karrierje. Már ott, Codemasters nélkül is azt éreztem, hogy ezeknek valami más műfajban kellene dolgozniuk. Például szenet fejteni.
Nincs nekem bajom ezzel a fajta karrierrel egyébként, a Ridge Racer 4-ben is volt, csak ott legalább nem pofáztak, hanem írva volt a körítés, röviden, lényegretörően.
BTW láttam streamen ma a Mafia 2-t, amit én csak X360 -on próbáltam demó formában 1 percig. Hogy ez milyen rohadt jól néz ki! Meglátjuk meddig jutok, de eddig tetszik. A rádióban remélem tudok majd custom Taylor Swiftet betolni, mert ez az 50-es évekbeli zene nagyon nem jön be. (meg kb semmi a korszakból, szal' ilyen szempontból érdekes kísérlet, nem véletlen, hogy nem nyomtam)
Lebuktál! Lecserélted az alapértelmezett Windows-hátteret, azért van ez! A fene azt a gusztustalan análszexelős fajtádat!Botond írta:Honnan venném? Tapasztalatból.
Én az EU1-re emlékszem, hogy minden DLC nélkül egy játszhatatlan moslék volt patchek előtt (?), amit net nélkül nem volt móka beszerezni.
Én a PSN-verzióval játszottam, az superior, mert abból kivágták az átvezetőket. A karriernek így nem a körítésével volt bajom (bár vicces volt, hogy így a pályákat felvezető szövegeknek nem volt értelme), hanem a játék részével.DanielT írta:Jó, hát ott valami képregény átvezető volt, de nem kellett eljátszanod, ráadásul ultra kínos kommentárral a versenyző szerepét. Az a túljátszott bullshit lelkesedés, amivel a Doritosos kezű Pistikét a mennybe emelik, hogy ő most itten sztár lesz... BÖE.
Aztakurva, na ezt nem is tudtam rólad. Mik ki nem derülnek. (Természetesen szerintem a világ máig egyik legjobb játéka, zsiniálisan eltalált hangulattal, és imádom a zenéit)DanielT írta:BTW láttam streamen ma a Mafia 2-t, amit én csak X360 -on próbáltam demó formában 1 percig. Hogy ez milyen rohadt jól néz ki! Meglátjuk meddig jutok, de eddig tetszik. A rádióba remélem tudok majd custom Taylor Swiftet betolni, mert ez az 50-es évekbeli zene nagyon nem jön be. (meg kb semmi a korszakból, szal' ilyen szempontból érdekes kísérlet, nem véletlen, hogy nem nyomtam)
Zárójeles részhez +1.deep írta:Aztakurva, na ezt nem is tudtam rólad. Mik ki nem derülnek. (Természetesen szerintem a világ máig egyik legjobb játéka, zsiniálisan eltalált hangulattal, és imádom a zenéit)
Anno PC-n jóval nagyobbat ütött a látvány. Ízlések és pofonok, de számomra pont az egész kor, ahogy ábrázolva van (beleértve a zenéket) dobott a legtöbbet.DanielT írta:BTW láttam streamen ma a Mafia 2-t, amit én csak X360 -on próbáltam demó formában 1 percig. Hogy ez milyen rohadt jól néz ki! Meglátjuk meddig jutok, de eddig tetszik. A rádióba remélem tudok majd custom Taylor Swiftet betolni, mert ez az 50-es évekbeli zene nagyon nem jön be. (meg kb semmi a korszakból, szal' ilyen szempontból érdekes kísérlet, nem véletlen, hogy nem nyomtam)
Én lepörgettem PCn még a FHD korszakomban, aztán persze 4kban is, aztán végül mikor ingyenes volt 360on akkor azon is. :) Hatalmas a feeling, a szövegek, a környezet, zseniális a cucc. Még az ótvarszar dlcket is végigtoltam. :)benőmenő írta:Anno PC-n jóval nagyobbat ütött a látvány. Ízlések és pofonok, de számomra pont az egész kor, ahogy ábrázolva van (beleértve a zenéket) dobott a legtöbbet.
tudom h van a stellarishoz pár dlc meg egy teljes értékü kieg is, de elég sztem a kieg + alapjáték, sőt maga az alapjáték is jóBotond írta:Obsidian entertainment az más tészta, ott csak kiadó a paradox, van rendes mindent bele kiadás. De amúgy nem, néztem még ezeket, wishlisten a poe, tyranny nem tetszik. De szerintem ennyi időm már sose lesz, hogy ilyenekben elmerüljek, vagy tíz év múlva, ha már önellátó a két kicsi, de akkor is van ilyenből n+1 a backlogban. Stellaris na pont rablás, ott menni fog a dac gyár végtelen plusz kettőig, figyeld meg.
jaja, anno mikor megjelent toltam le az uc2őt is, említettem már sokszor hogy egy recehegy volt a mafia 2 mellett :)DanielT írta:Jó, hát ott valami képregény átvezető volt, de nem kellett eljátszanod, ráadásul ultra kínos kommentárral a versenyző szerepét. Az a túljátszott bullshit lelkesedés, amivel a Doritosos kezű Pistikét a mennybe emelik, hogy ő most itten sztár lesz... BÖE.
Nincs nekem bajom ezzel a fajta karrierrel egyébként, a Ridge Racer 4-ben is volt, csak ott legalább nem pofáztak, hanem írva volt a körítés, röviden, lényegretörően.
BTW láttam streamen ma a Mafia 2-t, amit én csak X360 -on próbáltam demó formában 1 percig. Hogy ez milyen rohadt jól néz ki! Meglátjuk meddig jutok, de eddig tetszik. A rádióban remélem tudok majd custom Taylor Swiftet betolni, mert ez az 50-es évekbeli zene nagyon nem jön be. (meg kb semmi a korszakból, szal' ilyen szempontból érdekes kísérlet, nem véletlen, hogy nem nyomtam)
az első rész? :) nekem is tetszett a kettő de az első megjelenéskor nagyot ütött, gta3 egy unalom grindfest volt mellettedeep írta:Aztakurva, na ezt nem is tudtam rólad. Mik ki nem derülnek. (Természetesen szerintem a világ máig egyik legjobb játéka, zsiniálisan eltalált hangulattal, és imádom a zenéit)
Értem, megértem, csak van 300 körüli játszatlan játékom, meg még civ6ban is 8 acsi amit be kell szerezni, szóval a legnagyobb lelki nyugalommal skippelem az egész paradox világot. EU3nál kiszálltam tőlük.Micsu írta:tudom h van a stellarishoz pár dlc meg egy teljes értékü kieg is, de elég sztem a kieg + alapjáték, sőt maga az alapjáték is jó
Az egy is zseniális volt a maga idejében, azt is végigtoltam day1, a többször nerfelt autóverseny sem tudott megakadályozni ebben, sőt a végső lövöldözés se, ami szintén egy elbaszott dolog volt benne. Aztán még kapott pár végigjátszást, és szépen viszi a sztorit meg minden, de nem szépen öregszik. Ezzel szemben a második rész sztoriját szerintem még jobban összerakták, teljesen vállalható a grafika a mai napig és az apróságok is annyira ott vannak, pl amikor az elején jövünk be a reptérről a városba és Vito vicceket próbál mesélni. Zseniális. Szerintem a sokszor lehúzott második rész klasszisokkal jobban sikerült, mint az első, egyedül ugye a félbevágott sztori ami fájdalmas, de így is van benne 20onpár óra. Valamikor neki kell ülnöm a harmadik résznek, mondjuk stellaris helyett. :) Amimég ugyanilyen feelinget hozott nekem sztori szinten, mint a mafia2 az a szintén vegyes kritikákat kapott sleeping dogs. Azt ki is platináztam pc-n (egyetlen játékom amiben minden acsi megvan), és talán egy acsi hiányzik xboxon, mert lusta voltam grindelni. :) Mafia2 platinázáshoz nem volt erőm egyik platformon sem.Micsu írta:az első rész? :) nekem is tetszett a kettő de az első megjelenéskor nagyot ütött, gta3 egy unalom grindfest volt mellette
nahát ez a gond, a moslékra mindig jut idő :)Botond írta: Valamikor neki kell ülnöm a harmadik résznek, mondjuk stellaris helyett. :)
day1 vettem a mafia 3at, jó nagy fail volt
Üdv a klubban, mert én is! Mentségemre szóljon, hogy én még egy másodpercet nem raktam bele! :D Szóval már a moslékra se jut. :(Micsu írta:nahát ez a gond, a moslékra mindig jut idő :)
day1 vettem a mafia 3at, jó nagy fail volt
Én még meg sem vettem :D És az sem biztos, hogy meg fogom bár a HB ajánlata csábító.Botond írta:Üdv a klubban, mert én is! Mentségemre szóljon, hogy én még egy másodpercet nem raktam bele! :D Szóval már a moslékra se jut. :(
Az. Nem az első, és nem is az utolsó.Micsu írta:nahát ez a gond, a moslékra mindig jut idő :)
day1 vettem a mafia 3at, jó nagy fail volt
Mostanra már csak játszhatóra patchelték AC:Unity is egész játszható lett a sokadik patchre. Legalábbis nálam nem voltak olyan oltári bugok és performacia issuek, mint a review-ekban olvasni, szóval talán mafia3ból is kipatchelték a 30 fpst, meg a többi szart. Mégse vagyunk állatok, hogy 30 fpsel játszunk, ugye. :DMoby írta:Az. Nem az első, és nem is az utolsó.
többi szart?Botond írta:Mostanra már csak játszhatóra patchelték AC:Unity is egész játszható lett a sokadik patchre. Legalábbis nálam nem voltak olyan oltári bugok és performacia issuek, mint a review-ekban olvasni, szóval talán mafia3ból is kipatchelték a 30 fpst, meg a többi szart. Mégse vagyunk állatok, hogy 30 fpsel játszunk, ugye. :D
Az unalmat is? Mehogy ennek nem a frémmel van gondja.
Hazdutam tegnap az éjjel forgolódtam is miatta. Az alaplapomhoz járt a kódja, csak nem vettem át :Dkigyi írta:Én még meg sem vettem :D És az sem biztos, hogy meg fogom bár a HB ajánlata csábító.
A cinematik karrier ugyan létezik, de nem érzem problémának - az, hogy lemegy pár átvezető, még ugyanugy "ki kell aranyozni az event táblát", mint "mindenhol máshol". Simán ignorálható, feltéve, hogy nem vagy "héter" (azvagy, ergo vidáman kizárható mind, nem kell velük játszani :P ). És egy Grid Autosportban ~semmivel se cinematikabb a karrier, mint mondjuk a Dirt Rallyban. A pure árkád játékok a játékteremmel együtt kikoptak, nem kellettek (lásd még: sega csődszéria).DanielT írta:Azok amiktől hányok az összes játékuktól, pedig mindet próbáltam. Codemasters: The Game. A Grid, a Dirt, mindegyik. Cinematik karrier, 1 méteres féktávok, sínautózás. Egyszerűen "codemasters fizika", semmivel össze nem téveszthető.
Öltönyösök ezt úgy fogalmazzák, hogy "approachable".
Dirt Rally kivétel, az igényes.
A sínautó ordenáré csúsztatás, semmi ilyen nincs sem a gridekben, sem a dirtekben - egyikben sem. Előbbiek eleve a driftes "árkádfizikáért" szokták a savat kapni.
Ahol tényleg és nagyon érezhető a sínautó, az a motorstorm, de a mégárkádabbság okán elnézi neki az ember (álá börnáutok).
Humblebundlén amugy ingyenes az F1 2015 és hétvégén a 2017 is triálozható.
Boxon is ütős volt, csak sokat ment 25 frémmel :(benőmenő írta:Anno PC-n jóval nagyobbat ütött a látvány. Ízlések és pofonok, de számomra pont az egész kor, ahogy ábrázolva van (beleértve a zenéket) dobott a legtöbbet.
Pécén nyomtam le, 3x. AMD-n, szal a kamufizix nélkül.
Amíg jövőhéten bele nem kóstolok a Mafia3-ba, számomra biztosan a legjobb mafia marad (igen, az egy se volt rossz, de ez jobban megmaradt emlékeimben).
Ni No Kuni 2 PC-re. Ncore-on. Beszartam.
Ezt nem is tudtam (vagy vótmá' csak elfelejtettem), hogy jön PC-re. #semminemváltozottNecro írta:Ni No Kuni 2 PC-re. Ncore-on. Beszartam.
mellé
Mi mellé?arty írta:mellé
Amíg kiderül, addig is egy EPIK KRAKEN HARC a Sea of Thieves-ből: