DanielT írta:kávézóhipszter-szakállas nagypapával.
Beardbrand-re is szabszkrájbolt tuti :D
DanielT írta:kávézóhipszter-szakállas nagypapával.
Ez jó egy rakás szar lett, már elnézést a franciámért.DanielT írta:Másik címmel és a fickóról levéve a skin-t, soha, senki nem asszociálna ebből egy God of War játékra.
Szerintem meg kurvajó. Eddig nem tetszett az a kevés, amit mutogattak belőle. Ez már sokkal inkább. Hát nem GOW a kalsszikus GOW értelemben. Ez ma már nem baj, abból volt elég. Meghát sokszor az a baja a leáldnak, hogy full ugyanaz megy. Ha meg nem ugyanaz megy, akkor az a gond, hogy miért nem :Dbenőmenő írta:Ez jó egy rakás szar lett, már elnézést a franciámért.
Én átlendültem ezen a ponton, és a 82.756-ik pulyka agyonverése után elkezdtem élvezni. Komolyan mondom olyan története van, hogy csak azért tolom, mert tudni akarom, mi lesz a következő darabka, ami a helyére kerül a kirakósból...elképesztő a story és a világ amit alkottak, minden percben lefosom a bokám... Nagyon élvezem a bóklászást is, hihetetlen műgonddal van összerakva, kitalálva, olyan mintha valami filmet néznék.... a játékmenetet valóban nem egy nagy durranás, és tényleg sokat kell grindolni a nyersanyagért, de hé: hajkurásztam én már levegőben szálldogáló matrózdalokat is , ez ahhoz képest felüdülés .. sok szart kell legyakni? Na és? Bírom én azt, több nácit öltem meg, életemben mint a 2 ukrán frontDanielT írta:Nekem asszem ennyike volt a Horizon Zero Dawn. Nagyon szép. De futottam sokat, láttam sokat és mindezeknél is több szart gyűjtöttem.
Majd ha fizetnek érte, folytatom a munkát, de szórakozásként mást keresek. Ez nekem már megvolt nem unalmas formában, Witcher 3 néven.
Te is itt voltál velünk a nappaliban? Épp most fejeztük be, és jöttem ide írni, hogy mennyire kikúrtjó. A moderat track a végén meg... Tökéletes!eje75 írta:Ja és aki volt olyan fax mint Én és még nem látta az Annihilation-t, az induljon a lokál virágboltjába és húzza le...elképesztően erős cucc, hihetetlen egy sci-fi...
Ne full ugyanaz menjen, de lemenni tufába? Hát mennyire butították le a formulát? Last of Souls War: Zero DawnMoby írta:Szerintem meg kurvajó. Eddig nem tetszett az a kevés, amit mutogattak belőle. Ez már sokkal inkább. Hát nem GOW a kalsszikus GOW értelemben. Ez ma már nem baj, abból volt elég. Meghát sokszor az a baja a leáldnak, hogy full ugyanaz megy. Ha meg nem ugyanaz megy, akkor az a gond, hogy miért nem :D
Egyszerűen nem fér a fejembe miért kellett egy teljesen jól befogadható h&s-t egy ilyen kurta-furcsa izévé gyúrni, amit szimplán a divatos konkurenciából gyúrtak össze. Pontosan ez a fajta homogenizáció a legnagyobb problémám a mai nagy költségvetésű játékokkal.Moby írta:Szerintem meg kurvajó. Eddig nem tetszett az a kevés, amit mutogattak belőle. Ez már sokkal inkább. Hát nem GOW a kalsszikus GOW értelemben. Ez ma már nem baj, abból volt elég. Meghát sokszor az a baja a leáldnak, hogy full ugyanaz megy. Ha meg nem ugyanaz megy, akkor az a gond, hogy miért nem :D
Háhh, énis tnap néztem meg este, és szintén kikúrt jó, pedig a női csapatok ritkán működnek, de itt jo volt, meg végre kicsit másképp gondolta vki a témát mint a generic scifi plot.Greyfox írta:Te is itt voltál velünk a nappaliban? Épp most fejeztük be, és jöttem ide írni, hogy mennyire kikúrtjó. A moderat track a végén meg... Tökéletes!
Ps only fanboy ismerőseimnek pl mindnek tetszik. Daninak is az a baja, hogy még nem adta el a pc-t, azé nem tetszik neki :)benőmenő írta:Egyszerűen nem fér a fejembe miért kellett egy teljesen jól befogadható h&s-t egy ilyen kurta-furcsa izévé gyúrni, amit szimplán a divatos konkurenciából gyúrtak össze. Pontosan ez a fajta homogenizáció a legnagyobb problémám a mai nagy költségvetésű játékokkal.
Mindehhez a Resi 4-5-6-ból kölcsönzött kamera a cseresznye a szartortán. Azt végképp nem tudom értelmezni, hogyan találhatta jó ötletnek bárki 5-nél több ép agysejttel.
Neked azerintem teljesen mindegy mi lesz benne. Tökéletesen. Felesleges ilyen ignoráns fasságokat leírni, hogy mit nyírtak ki. Ha nem azt nyírták volna ki, akkor meg rókabőr lenne. Ezek már csak ilyen kényszerbégetések, ami igazolja a videójátékoktól távolodást. Nem kell igazolni, viszonylag normális folyamat.Mekee írta:Ps only fanboy ismerőseimnek pl mindnek tetszik. Daninak is az a baja, hogy még nem adta el a pc-t, azé nem tetszik neki :)
Én ebben csak azt látom, hogy megint egy jobb h&s szériát kinyírtak.
Remélem open is lesz, gyűjthető virágokkal, az lenne az igazan cool.
Így meg már lassan "Sony Exclusive: The Game"Moby írta:Neked azerintem teljesen mindegy mi lesz benne. Tökéletesen. Felesleges ilyen ignoráns fasságokat leírni, hogy mit nyírtak ki. Ha nem azt nyírták volna ki, akkor meg rókabőr lenne.
fogsz te meg ezzel jatszaniDanielT írta:... ez meg egy kényelmes, cinematic, langymeleg fing lesz.
Soha.SlickAdam írta:fogsz te meg ezzel jatszani
így van, ilyenkor abba kell hagyni, nem kell reboot, nem kell lehúzni róla 5 bőrt etcMoby írta:Szerintem meg kurvajó. Eddig nem tetszett az a kevés, amit mutogattak belőle. Ez már sokkal inkább. Hát nem GOW a kalsszikus GOW értelemben. Ez ma már nem baj, abból volt elég. Meghát sokszor az a baja a leáldnak, hogy full ugyanaz megy. Ha meg nem ugyanaz megy, akkor az a gond, hogy miért nem :D
de jó is volt 2014ben vasárnap a millenárison ;)Greyfox írta:Te is itt voltál velünk a nappaliban? Épp most fejeztük be, és jöttem ide írni, hogy mennyire kikúrtjó. A moderat track a végén meg... Tökéletes!
Ok, ijesztôek vagytok. Meg mindig megvan a plakat, amit kiloptam a keretbôl :)Micsu írta:de jó is volt 2014ben vasárnap a millenárison ;)
Nekem írt a netflix, hogy megint jár az ingyen hónap, mert sokat fejlődtek. Beváltottam, elkezdtem nézni amíg alszanak a gyerekek, majd este befejezem (4k-ban a tv-be épített appal kényelmesen, egy gombnyomással), meg akkor lepörgetem végre vikings 4. évadot, meg kártyavár 5. évadot is. Kösz a jelzést mindenkinek!DanielT írta:Annihilation letöltve, köszi a tippet! Majd mondom mivót! :)
Az übermacsó Kratost én is gyűlölöm, de ha úgy nézed, hogy a leáldos lélekben kisfiú leáldos rajongóinak paródiája, akkor értelmet nyer minden Egyébként tényleg tudott működni, csak nem neki drukkoltam.Oldern the first írta:Hát ez lenne az első GoW, ami érdekel is, mert gameplayre a régiek nem fogták meg a DMC-ket (a Bayonettát se, nyilván), viszont ez a HARAGOS PSZICHOPATA SZEMEKET NYOM KI ÉS NŐKET DUG style kifejezetten taszított.
Most legalább rájöttek, hogy lehet többet is beletenni ebbe a koncepcióra, mint az agyatlan rage-et és a vicsorgást - és nem, nem a laktózmentes lattéra gondolok :D (amúgy laktózmentes habtejszín ftw :P)
Hogy gameplayre ugyanolyan vanilla fos lesz, mint az összes többi Sony-exkluzív, aminek nem Bloodborne a címe, az viszont abszolút jogos :D
Azt azért tegyük hozzá, hogy gyakran sajnos rosszul nem ugyanazok az új iterációk.Moby írta:Szerintem meg kurvajó. Eddig nem tetszett az a kevés, amit mutogattak belőle. Ez már sokkal inkább. Hát nem GOW a kalsszikus GOW értelemben. Ez ma már nem baj, abból volt elég. Meghát sokszor az a baja a leáldnak, hogy full ugyanaz megy. Ha meg nem ugyanaz megy, akkor az a gond, hogy miért nem :D
Nem akarok vitatkozni, de ez szerinted mi lesz? Platformer? Vagy "akció-kaland"? Amennyit eddig láttam belőle, h&s ez a javából, csak most más a nézőpont.... jó lesz ez, már várom, csak az baj, hogy a Yakuza 6-tal együtt jön, nézegettem videókat róla, és rohadt jó lesz az is...Mekee írta:Én ebben csak azt látom, hogy megint egy jobb h&s szériát kinyírtak
Hátő, a lezárása furcsa a filmnek. :) De összességében nem rossz darab.Botond írta:Nekem írt a netflix, hogy megint jár az ingyen hónap, mert sokat fejlődtek. Beváltottam, elkezdtem nézni amíg alszanak a gyerekek, majd este befejezem (4k-ban a tv-be épített appal kényelmesen, egy gombnyomással), meg akkor lepörgetem végre vikings 4. évadot, meg kártyavár 5. évadot is. Kösz a jelzést mindenkinek!
Nem kell ahhoz műfajt váltani, hogy kinyírjanak egy szériát, lásd a 3D-s Sonicokat. (2D-bena retróval még elvannak, de amúgy jó ideje kínlódik a Sega.)eje75 írta:Nem akarok vitatkozni, de ez szerinted mi lesz? Platformer? Vagy "akció-kaland"? Amennyit eddig láttam belőle, h&s ez a javából, csak most más a nézőpont.... jó lesz ez, már várom, csak az baj, hogy a Yakuza 6-tal együtt jön, nézegettem videókat róla, és rohadt jó lesz az is...
benőmenő írta:Többen linkeltek már youtube csatornát, ezért ajánlanám mindenki figyelmébe ezt a lejátszási listát, ami nélkül ugyan lehetne élni, de nem érdemes.
mivel én pl a forzában HETEDSZER is körbemegyek road americán, mondhatjuk, hogy nagy gondom nem lehet a "rókabőrrel" úgy ámblokk.... TEHÁT én igenis számonkérhetem: mi a faszér' kell/lehet/szabad ezt GOW-nak híni DE még ha annak is hívjuk, miért nem kaphat egy kikúrt alcímet, legalább?!?!?!?!? :( 'zistenitmá. (túl azon, hogy mer az IP adja el a cuccot, nem pedig a szakállas-hipszter arhetípus, aki mérgesen öl mindenfélét, tehát szigorúan költői, tudomén :( )Moby írta:Neked azerintem teljesen mindegy mi lesz benne. Tökéletesen. Felesleges ilyen ignoráns fasságokat leírni, hogy mit nyírtak ki. Ha nem azt nyírták volna ki, akkor meg rókabőr lenne. Ezek már csak ilyen kényszerbégetések, ami igazolja a videójátékoktól távolodást. Nem kell igazolni, viszonylag normális folyamat.
legalább 23x a pofájába vágtam már valakinek itt a leáldban, hogy kiégett-nongémer-stb, szal nekem rémálmom, hogy egyszer velem is megtörténik és h az az egyszer nem-e történik épp most... :) - hiszen nincs kedvem folytatni a losztlegaszis uncsit! ez nem A jel?DanielT írta:Lehet ezt is arra fogni, hogy kiégtünk, de én nem így látom.
Hohó, asszem PSN+ on most a Bloodborne-t adják, szal' megvan a következő címed. :) Streamet ne felejtsd indítani!arty írta:legalább 23x a pofájába vágtam már valakinek itt a leáldban, hogy kiégett-nongémer-stb, szal nekem rémálmom, hogy egyszer velem is megtörténik és h az az egyszer nem-e történik épp most... :) - hiszen nincs kedvem folytatni a losztlegaszis uncsit! ez nem A jel?
remélem nem. remélem, hogy tényleg csak az openworld taszít ENNYIRE, hogy inkább belefogok az n. középszar(vagy aljaszar?) prevgen LINEÁRIS játékba, csak ne kelljen "felfedezni".
és az uncsiban még ikszpékiugrás és kraftolás nincs is... és van ótó, így a közlekedés is gyors.
---
Knack 9/10
hosszúhétvégén kölökkek coopban végigpörgettük, normálon (féltem, hogy nehéz lenne neki a nehéz). szerintem a kettest megpróbáljuk hardon, mert ezekután a még két napig akciós árat vígan kipengetem érte, ebből kell még!
és azért nem 10/10, mert alappisin csak 30frémes, de prón is jócskán tudott szaggatni - remélem a kettes ebben javul(t)
olyannyira meglepett amúgy a cucc, hogy 2019 végéig hosszabbítottam is a napokban a psnplusom, biztosan lesz még pár hasonló meglepetés-ingyenjáték, amit lehet h skippelnék...
Szerintem a third person váltás konkrétan szükségszerű volt, mert a "darálás" részét a játéknak, amikor nem istenek, vagy szörnyek ellen toltad valahogy élvezetessé, látványossá kellett nekik tenni.... mert az, hogy 40 méterről láttad a karaktered, ahogy széthányta a helótákat, mint a bolond pék a lisztet szerintem minden volt, csak szórakoztató nem... kérdés persze, hogy itt 35.000-re mennyire lesz élvezetes, ahogy kettévág valakit, de amit eddig láttam jónak tűnt: agyatlan darálás, mindenféle taktikázás nélkül... kell olyan is... aki mély story-ra, és tartalomra vágyik, annak ott lesz a FC5, aztán varrhatja az ürgék herezacskójából a nagyobb lőszer táskát....Zóanagyvarázsló írta:De valóban "érdekes" hack 'n' slashnek tűnik az új GoW.
Tényleg bármiféle személyeskedés nélkül, de...eje75 írta:...aki mély story-ra, és tartalomra vágyik, annak ott lesz a FC5...
A nézet egy dolog, bár a túlzott "cinematikussága" számorma ijesztő. Az ugrás lenyilatkozott hiányának viszont nem örülök.eje75 írta:Szerintem a third person váltás konkrétan szükségszerű volt, mert a "darálás" részét a játéknak, amikor nem istenek, vagy szörnyek ellen toltad valahogy élvezetessé, látványossá kellett nekik tenni.... mert az, hogy 40 méterről láttad a karaktered, ahogy széthányta a helótákat, mint a bolond pék a lisztet szerintem minden volt, csak szórakoztató nem... kérdés persze, hogy itt 35.000-re mennyire lesz élvezetes, ahogy kettévág valakit, de amit eddig láttam jónak tűnt: agyatlan darálás, mindenféle taktikázás nélkül... kell olyan is... aki mély story-ra, és tartalomra vágyik, annak ott lesz a FC5, aztán varrhatja az ürgék herezacskójából a nagyobb lőszer táskát....
Inkább azt mondd meg, mi a helyzet az SCP-vel és a DS3-mal Win 8.1-en manapság, ha adapterrel (CSR chipsetes) használná az ember. Néztem volna egy másik gépen (nem magamnak), de nem akarnak párosodni. Időm tisztességes troubleshootingra nem volt, de mivel ez a hobbid, hátha tudsz bedobni valami jó ötletet.benőmenő írta:Tényleg bármiféle személyeskedés nélkül, de...Spoiler
Néha én is azt hiszem, hogy kiégtem, de mindig az a titok, hogy FASZA játék elé kell leülni. Mostanában is inkább az idő hibádzik, mint más.arty írta:legalább 23x a pofájába vágtam már valakinek itt a leáldban, hogy kiégett-nongémer-stb, szal nekem rémálmom, hogy egyszer velem is megtörténik és h az az egyszer nem-e történik épp most... :) - hiszen nincs kedvem folytatni a losztlegaszis uncsit! ez nem A jel?
remélem nem. remélem, hogy tényleg csak az openworld taszít ENNYIRE, hogy inkább belefogok az n. középszar(vagy aljaszar?) prevgen LINEÁRIS játékba, csak ne kelljen "felfedezni".
és az uncsiban még ikszpékiugrás és kraftolás nincs is... és van ótó, így a közlekedés is gyors.
Ja, engem az lepett meg, hogy a fegyvereket használni milyen élvezetes. Tuti végigtolom, a jelen állás szerint. Persze nem is fog a hossza akadályozni benne...eje75 írta:Ez az Order, hát ez kész...hát hogy néz ez már ki? Feleségem odajött tegnap, hogy milyen filmet nézek... régi PS-en nem volt meg, mert a fórumokon nagyon leszólták... most megvettem gombokért, és qwa élvezetesnek találom...
Végtelen időm van, véges számú FASZA játékkal.Zóanagyvarázsló írta:Néha én is azt hiszem, hogy kiégtem, de mindig az a titok, hogy FASZA játék elé kell leülni. Mostanában is inkább az idő hibádzik, mint más.
Csinálj gyereket... az mindent, ami jelenleg végtelen az életedben (pénz, idő, barátok, punci, életöröm, stb... ) eliminállja...DanielT írta:Végtelen időm van
ha naladi is orderre jut ido akk nagy gond nem lehet :Peje75 írta:Csinálj gyereket... az mindent, ami jelenleg végtelen az életedben (pénz, idő, barátok, punci, életöröm, stb... ) eliminállja...
A legfontosabbat kihagytam, az alvást...na, Én azt nem szoktam...Micsu írta:ha naladi is orderre jut ido akk nagy gond nem lehet :P
Erre sajnos nem tudok mit mondani, mákom hogy az összes bluetooth körülöttem kompatibilis az SCP henköléssel, illetve win 8.1-et is utoljára tavaly láttam azt is iskolai gépen. Illetve így, hogy van már váltás DS4-em is, a DS3-akat végképp a PS3 mellé száműztem.Zóanagyvarázsló írta:Inkább azt mondd meg, mi a helyzet az SCP-vel és a DS3-mal Win 8.1-en manapság, ha adapterrel (CSR chipsetes) használná az ember. Néztem volna egy másik gépen (nem magamnak), de nem akarnak párosodni. Időm tisztességes troubleshootingra nem volt, de mivel ez a hobbid, hátha tudsz bedobni valami jó ötletet.
Hát a látottak alapján ez minden, csak nem élvezetes. Sokkal tagoltabb, lassabb, gow azé volt jó, mert jöttek rád tonnaszám, és daráltál, aztán jött némi levezetés, aztán dara, boss, epikusság a köbön. Primkó cucc, de mindenki tudta, ha hallotta látta. Volt egyénisége, mégha minden elemét láttuk is már előtte. No most ezt én nem látom, ahogy dani is írta, egy sony:the game, biztonságijáték, cinemafílin, áncsertid n+1 random tps. Szerintem.eje75 írta:Szerintem a third person váltás konkrétan szükségszerű volt, mert a "darálás" részét a játéknak, amikor nem istenek, vagy szörnyek ellen toltad valahogy élvezetessé, látványossá kellett nekik tenni.... mert az, hogy 40 méterről láttad a karaktered, ahogy széthányta a helótákat, mint a bolond pék a lisztet szerintem minden volt, csak szórakoztató nem... kérdés persze, hogy itt 35.000-re mennyire lesz élvezetes, ahogy kettévág valakit, de amit eddig láttam jónak tűnt: agyatlan darálás, mindenféle taktikázás nélkül... kell olyan is... aki mély story-ra, és tartalomra vágyik, annak ott lesz a FC5, aztán varrhatja az ürgék herezacskójából a nagyobb lőszer táskát....
Büdöslófaszt. A GoW világ életében mechanikában egy egybites fosfaszlé volt, és ami továbbvitte minden pillanatban a játékot, az a következő pálya/boss/látványelem/cutscene/történés. Az itteni népek nagyja pont ugyanúgy tolta le azt a játékot, ahogy mindenki más is: 60%-ban faszt sem látott abból ami a képernyőn történt. Továbbment, azt jóvan.Mekee írta:Hát a látottak alapján ez minden, csak nem élvezetes. Sokkal tagoltabb, lassabb, gow azé volt jó, mert jöttek rád tonnaszám, és daráltál, aztán jött némi levezetés, aztán dara, boss, epikusság a köbön. Primkó cucc, de mindenki tudta, ha hallotta látta. Volt egyénisége, mégha minden elemét láttuk is már előtte. No most ezt én nem látom, ahogy dani is írta, egy sony:the game, biztonságijáték, cinemafílin, áncsertid n+1 random tps. Szerintem.
Vágom, és elfogadom, hogy lassúnak tűnik a régihez képes de ez egy új játék, másnak KELL lennie... változni kell, mert az emberek beleunnak... minek örülnél? Az má volt, hogy az Olümposz előtt lenyomtuk a patás szörnyet nyomkodva a háromszöget... Mi legyen? A Vezúv előtt nyomjuk le a Skorpiókirályt a kört nyomkodva, vagy mi a tosz? Hát qwa unalmas lenne...Egy szériának fejlődnie kell, megújulni, különben úgy jár, mint a COD, vagy a FC... mindig ugyanaz, csak más köntösben.... hány tőle mindenki... Amennyit eddig Én láttam a videókból úgy tűnik itt az lesz, hogy jöttek rád tonnaszám, darálsz, aztán jön majd némi levezetés, aztán dara aztán majd jön valami boss.... akkor most mi a baj? A nézdahátamat vagy mi? Hagyjuk már a régi dolgokat, jöjjön az új... Gondolom, miközben qrsz egy csajt, akkor se azon agyalsz, hogy: "bezzeg a régi...az ilyenkor már rég elélvezett... meg amikor a konyhában raktam hátulról, közben összedobott egy sajtos omlettet is "... mert akkor garantáltan lekókad a pöcsöd, és nem qrás lesz, hanem szopás: a részedről... gondolom inkább azon agyalsz közben, hogy: "bazzeg ez az új csaj: tök jól néz ki, isteni az illata, ráadásul 8 órája tolom megállás nélkül, és a frizurája még mindig tart!! " hát ez egészségesebb megközelítés nem? Hagyjuk már a régit, akit rongyosra raktunk minden lukába.... jöjjön az új!Mekee írta:Hát a látottak alapján ez minden, csak nem élvezetes. Sokkal tagoltabb, lassabb, gow azé volt jó, mert jöttek rád tonnaszám, és daráltál, aztán jött némi levezetés, aztán dara, boss, epikusság a köbön. Primkó cucc, de mindenki tudta, ha hallotta látta. Volt egyénisége, mégha minden elemét láttuk is már előtte. No most ezt én nem látom, ahogy dani is írta, egy sony:the game, biztonságijáték, cinemafílin, áncsertid n+1 random tps. Szerintem.
Ja, az Ascension tényleg csak a harchoz tudott hozzátenni, de azért volt ott baj elég. Az alja performance, a gamebreaking bugok, a végső bossfight filmmé változtatása (szemben az összes PS2-3-P-s résszel) nem tett neki jót. És az sem, hogy a spéci támadás gyorsan toltötődő/merülő lett. Egyfelől rendben volt a koncepció, hogy merje az ember (félisten) használni, és vigyázzon arra, ne üssék meg, de a gyakorlatban egy cosmó nehéz harc az exploitig spammelhető volt vele, másokban meg alig lehetett használni. Mások ezt is megcsinálták jobban. És még a kamera antijátékos kizoomolásai is idegesítőbbek voltak, mint korábban. Meg az egésznek a hard sem tett jót, mert ami Bayonettában élményfaktort adott, az itt kihozta a hibákat.Moby írta:Büdöslófaszt. A GoW világ életében mechanikában egy egybites fosfaszlé volt, és ami továbbvitte minden pillanatban a játékot, az a következő pálya/boss/látványelem/cutscene/történés. Az itteni népek nagyja pont ugyanúgy tolta le azt a játékot, ahogy mindenki más is: 60%-ban faszt sem látott abból ami a képernyőn történt. Továbbment, azt jóvan.
Mi változott az újban? Igen ez. Ez a mostani a klasszikus értelemben nem gow, és ez nem kratos, de ennek a szériának ebben a kontextusban ez tehet a legjobbat. Az ascension már azért volt kibaszottul fáradt, mert az egyetlen dolog amit tovább tudott vinni az a kibaszott unalmas csapkorászás. Na bele is unt mindenki. De azé hiányoljuk, mer az denagyonkell, meg hiányzik.
Szakértés az van ezerrel.
Miben fog fejlődött?eje75 írta:Egy szériának fejlődnie kell, megújulni, különben úgy jár,
De hát pont az a probléma, hogy UGYANAZ lett, mint az összes Sony Exclusive: The Game! Csak most felhasználtak hozzá egy címet, ami akkoriban relatíve műfajt reformált és totál egyedi volt rengeteg eleme. Ebben most mi az új, a más, vagy az egyedi? Nem a GOW-hoz képest, hanem az_összes_ TPS akciócsapkoldához/lövöldéhez/kardozdához?eje75 írta:Vágom, és elfogadom, hogy lassúnak tűnik a régihez képes de ez egy új játék, másnak KELL lennie... változni kell, mert az emberek beleunnak...
Ja, olcsó portnak tűnik, de játszhatósággal nincs gondom (PS3-on sem volt szerintem más, már ott is lusták voltak). A kritikája jogos, de a régi portokhoz vagy a pS3-as multis kínlódásokhoz képest álom, YouTube nélkül a közönség 99%-ának fel sem tűnne, hogy nem tökéletes. Van PC-n DMC 1-3!benőmenő írta:Erre sajnos nem tudok mit mondani, mákom hogy az összes bluetooth körülöttem kompatibilis az SCP henköléssel, illetve win 8.1-et is utoljára tavaly láttam azt is iskolai gépen. Illetve így, hogy van már váltás DS4-em is, a DS3-akat végképp a PS3 mellé száműztem.
SCP-ből melyiket használtad? Van egy setup-os, friss verza, amit én idegesítőnek találtam, de hátha megoldja a problémádat.
Illetve van a régi pcsx2 fórumos, amit csak kicsomagolsz és megy. Én még a postban lévő update fájlokat sem másoltam be, mert azok nélkül is ment szépen.
Valamelyik hátha...esetleg manuálisan pair tool-al lehetne még párosítani, hogy lássa a win, mint sony dualshock 3, és akkor a steam bigpicture módjával be lehet konfigolni. Kipróbálnám, de ahhoz le kéne radírozni a jelenleg jól működő DS4Windows-t, ami megint csak nem a stabilitásáról híres.
Egyébként lepörgött a Devil May Cry credits először. A játék órája szerint 5 óra 7 perc, a steam órája szerint 8 óra volt (ebből ki lehet következtetni, ha levonjátok a cutscene-eket, hányszor kellett resetelnem ).
A későbbi részekhez képest baromi kevés mozdulat ellenére is szórakoztató volt. Az utolsó Griffon fight az egyértelmű fénypont, utána az utolsó néhány mission-re elborult az agyuk a készítőknek és olcsó eszközökkel kreáltak egy nehézség tüskét, illetve a kamera helyenként masszívan tud szabotálni. A sztori..., na az nem nagyon volt. :D
Így 17 év és 2 generáció távlatából, tudván mit indított el szvsz lehetetlen pontozni/10.
Maga a port viszont finoman szólva is lehetett volna jobb, kár hogy a Capcom inkább olcsón akarta megoldani, mint jól.
Jó, de nálad am űfajok fele kiesik hozzám képest. Vagy kétharmada. Az egykori DMC-s avatarod és GoW-rajongásod ellenére úgy beszélsz új Mikuláskratosról, hogy közben a PC-s Bayonettánál kijelentetted már, nem neked való az egész csapkorászás. Kisebb a merítésed. Nekem így, hogy van mellé más is, és sok régi finomság kimaradt, végtelen a szalag.DanielT írta:Végtelen időm van, véges számú FASZA játékkal.
De először magyart kell gyakorol valamiZóanagyvarázsló írta:Miben fog fejlődött?
Már ahogy PS3-on játszottam a GIGAexkluzívokat a PS1-2-es darabokkal, akkor is visszalépésnek, uniformizálásnak éltem meg az új kínálatot, hiába szerettem őket. A folyamat azóta sem állt meg. Ha a kardomba nem is dőlök, külön örömködni ennek sincs okom.DanielT írta:De hát pont az a probléma, hogy UGYANAZ lett, mint az összes Sony Exclusive: The Game! Csak most felhasználtak hozzá egy címet, ami akkoriban relatíve műfajt reformált és totál egyedi volt rengeteg eleme. Ebben most mi az új, a más, vagy az egyedi? Nem a GOW-hoz képest, hanem az_összes_ TPS akciócsapkoldához/lövöldéhez/kardozdához?
A régiben tényleg volt egyediség, de nem kell még egy olyan egyediség, hogy meg kell nyomnom a kört, mitől magától kitép egy hegyet és atomatice agyonver egy istent... ez más játék és kész... azt már láttunk és elég volt... miben lesz más? Hát mittom Én, még nem láttam az egészet, csak 10 percet belőle... de bejön a fejsze... tetszik az aprítás, meg pl. Uncsártiban nem lehetett senkit a fához szegezni baltával... azért valljuk meg, az alapok eléggé megszabják, mit lehet beletenni... Legyen Kratosnak egy jetpackje? Vagy éjjellátója? Vagy hagyja a kaszabot és fákon ugrálva lopakodjon? Vagy fogyjon el az ereje, amiket almákkal tud visszatölteni? Vagy építsen éjszakára házikót és zárkózzon be? Vagy mi?DanielT írta:De hát pont az a probléma, hogy UGYANAZ lett, mint az összes Sony Exclusive: The Game! Csak most felhasználtak hozzá egy címet, ami akkoriban relatíve műfajt reformált és totál egyedi volt rengeteg eleme. Ebben most mi az új, a más, vagy az egyedi? Nem a GOW-hoz képest, hanem az_összes_ TPS akciócsapkoldához/lövöldéhez/kardozdához?
Hát mondjuk zombik mindenképpen legyenek benne. Aztán lehetne olyan játékmód, ahol multiban 100 kratost ledobnak egy szigetre és csak az egyik éli túl. Csomó eredeti ötletet lehetne még felhasználni ehhez a nyilvánvalóan márkanév fejéshez.eje75 írta:A régiben tényleg volt egyediség, de nem kell még egy olyan egyediség, hogy meg kell nyomnom a kört, mitől magától kitép egy hegyet és atomatice agyonver egy istent... ez más játék és kész... azt már láttunk és elég volt... miben lesz más? Hát mittom Én, még nem láttam az egészet, csak 10 percet belőle... de bejön a fejsze... tetszik az aprítás, meg pl. Uncsártiban nem lehetett senkit a fához szegezni baltával... azért valljuk meg, az alapok eléggé megszabják, mit lehet beletenni... Legyen Kratosnak egy jetpackje? Vagy éjjellátója? Vagy hagyja a kaszabot és fákon ugrálva lopakodjon? Vagy fogyjon el az ereje, amiket almákkal tud visszatölteni? Vagy építsen éjszakára házikót és zárkózzon be? Vagy mi?
Gothic. Én az első részt day1 toltam, és day1 csak németül volt, szóval úgy. Nagyon sokat tanultam belőle németül. Viccen kívül. Kellően tagolt és rövid párbeszédek vannak, ugyanakkor elég széles szókincset ad, de kellő mértékben adagolva. DOTT szerintem kicsit erős, ott rengeteg a poénos és hosszú párbeszéd, az kezdésnek szerintem egy új nyelven sok és túl komplex.Zóanagyvarázsló írta:Ezért elkezdtem a Day of the Tentacle-t fol németül, hogy nyelvet gyakoroljak játék közben.
SlickAdam! Te vagy a mi fritzünk! Mit tudnál ajánlani németezni?
en angolul es nemetül is nativ környezetben tanultam meg (angolom rosszabb, föleg az aktiv... of korsz, vagy 9 honapot voltam csak kanédiában. elötte suli & videojatekok nalam nem bizonyultak elegendönek).Zóanagyvarázsló írta:
SlickAdam! Te vagy a mi fritzünk! Mit tudnál ajánlani németezni?
falonátlátás se hiányozhat, meg a sandboxosításDanielT írta:Hát mondjuk zombik mindenképpen legyenek benne. Aztán lehetne olyan játékmód, ahol multiban 100 kratost ledobnak egy szigetre és csak az egyik éli túl. Csomó eredeti ötletet lehetne még felhasználni ehhez a nyilvánvalóan márkanév fejéshez.
Nyilván. Legyen egy kibaszott sárga ikon a képernyőn, hogy merre menjek. Legyen MÁS mint amitől eredeti volt az... eredeti GOW. Ja és főleg legyen 30 fps, hogy a felesleges dinamizmus és reszponzivitás is menjen a picsába, helyét átadva a nagyon fontos és MÁS cinematik fílingnek.Micsu írta:falonátlátás se hiányozhat, meg a sandboxosítás
de akkor miért nem lehetett más a főhős és más a cím?eje75 írta:ez más játék és kész...[...]azért valljuk meg, az alapok eléggé megszabják, mit lehet beletenni...
Kész... Legyőztél... Ilyen érvek alatt egyszerűen meg KELL hajolnom... Ezek után nem is értem hogy Zemeckis Róbert mért Vissza a jövőbe 2 címet adta a filmjének? Hisz az első a múltban játszódott az meg a jövőben... Átbaszás az egész... Én nem ezt vártam a filmtől... Mért nem lett "Légdeszkás fiú kalandjai az időben"? Jaj hagyjuk már... Most tényleg... Ki ment volna be arra? Senki... Ők se hülyék... Pénzt akarnak keresni... Mondjuk ez az egész diskurzus tényleg nem ér ennyit... Maradjunk annyiban hogy a Szotyi mindenkit át akar baszni, de a forumlakók lássanak át a szitán és ignorálják ezt a rókabőr fozst, és játszanak az epikus előző résszel... Én majd tolom az újat és elmesélem milyen... Hogy nektek ne kelljen szopni vele...arty írta:de akkor miért nem lehetett más a főhős és más a cím?
pont az a gond, hogy kratos a fejekben mégiscsak be van skatulyázva, egy valóban MÁS játékban tiszta lappal lehetett volna indulni. (csak minek hozzák ki más névvel/karakterrel, ha gowként tizenhétszeres a preorderszám)
látom nagyon kell önigazolni ezt a ps4 vásárlást, létezik amúgy közepes vagy rossz sony exkluzív, vagy elbaszott gameplay meg design? mikor már ilyen 1 gombos szemét játékokat magasztaltak az egekbe azért felhúzza az ember a szemöldökéteje75 írta:Kész... Legyőztél... Ilyen érvek alatt egyszerűen meg KELL hajolnom... Ezek után nem is értem hogy Zemeckis Róbert mért Vissza a jövőbe 2 címet adta a filmjének? Hisz az első a múltban játszódott az meg a jövőben... Átbaszás az egész... Én nem ezt vártam a filmtől... Mért nem lett "Légdeszkás fiú kalandjai az időben"? Jaj hagyjuk már... Most tényleg... Ki ment volna be arra? Senki... Ők se hülyék... Pénzt akarnak keresni... Mondjuk ez az egész diskurzus tényleg nem ér ennyit... Maradjunk annyiban hogy a Szotyi mindenkit át akar baszni, de a forumlakók lássanak át a szitán és ignorálják ezt a rókabőr fozst, és játszanak az epikus előző résszel... Én majd tolom az újat és elmesélem milyen... Hogy nektek ne kelljen szopni vele...
Ááá... Ördögöt...valamit felreértesz... Nem védem a játékot, hisz még nem is toltam, lehet hogy xar lesz...Csak nem értettem mások véleményét miért sírnak a régi játék után hisz még ők se tolták az ujjat... El mondták mi az aggodalmuk és én is elmondtam nekem mi a véleményem... Ezzel nincs gond...Olyan hogy Sony exkluzív nálam nem létezik.. Csak jó meg rossz játék... Hogy min jött ki az mind1... Most éppen olyan játékok érdekeltek amik nincsennek PC-n.. Ezért konzolt kellett vennem és jól tettem mert qwa jó cuccokat tudok tolni és a Nioh-ról sikerült lejönnöm a PS segítségével.. ...Ennyi.. . .. Egyébként szívesen meghallgatom más véleményét és tiszteletben tartom azt, hiszen a vélemény egy egyedi dolog, és tudom hogy mindenkinek más a jó...De más véleménye engem egyáltalán nem befolyásol a döntésemben....Ahogy nyilván másokat sem az én véleményem...Csak dumcsizunk nem véd senki semmit... Önigazolásra meg végképp nincs szükségem, ha valamit döntök és az szar akkor eldobom és kezdem elölről... Nem önigazolgatokMicsu írta:látom nagyon kell önigazolni ezt a ps4 vásárlást, létezik amúgy közepes vagy rossz sony exkluzív, vagy elbaszott gameplay meg design? mikor már ilyen 1 gombos szemét játékokat magasztaltak az egekbe azért felhúzza az ember a szemöldökét
itt a sírás abból fakadt hogy ez már nem az a gow amit a régi gamerek megszoktak gowként, főleg a ps2es eraban, én utoljára a 3.at nyomtam, én az ascensionra se voltam kíváncsi, és DTnek tényleg igaza van abban hogy minden 2. blockbustert 1 kaptafára kell készíteni mert az a divat éppen, legszörnyűbb ebben az ubisofteje75 írta:Ááá... Ördögöt...valamit felreértesz... Nem védem a játékot, hisz még nem is toltam, lehet hogy xar lesz...Csak nem értettem mások véleményét miért sírnak a régi játék után hisz még ők se tolták az ujjat... El mondták mi az aggodalmuk és én is elmondtam nekem mi a véleményem... Ezzel nincs gond...Olyan hogy Sony exkluzív nálam nem létezik.. Csak jó meg rossz játék... Hogy min jött ki az mind1... Most éppen olyan játékok érdekeltek amik nincsennek PC-n.. Ezért konzolt kellett vennem és jól tettem mert qwa jó cuccokat tudok tolni és a Nioh-ról sikerült lejönnöm a PS segítségével.. ...Ennyi.. . .. Egyébként szívesen meghallgatom más véleményét és tiszteletben tartom azt, hiszen a vélemény egy egyedi dolog, és tudom hogy mindenkinek más a jó...De más véleménye engem egyáltalán nem befolyásol a döntésemben....Ahogy nyilván másokat sem az én véleményem...Csak dumcsizunk nem véd senki semmit... Önigazolásra meg végképp nincs szükségem, ha valamit döntök és az szar akkor eldobom és kezdem elölről... Nem önigazolgatok
Nem is igaz, idén télen jön az anno1800! Meg egy igazi eredeti megismételhetetlen Forza horizon klón, a The Crew és ráadásul rögtön a 2. résszel! :DMicsu írta:legszörnyűbb ebben az ubisoft
lehetett volna belőle rtst is csinálni mint a halobol :Pbenőmenő írta:Abban egyet értek, hogy 4 nagygépes + 2 kézikonzolos játék után unalmas lett volna ugyanazzal a főszereplővel, ugyanabban a mitológiában, a láncoskarddal végig 3xnégyzet, majd háromszög kombózni mégegyszer, de simán választhattak volna új főhőst, új emblematikus fegyverrel, egy másik többistenes szettinggel.
A legnagyobb bajom továbbra is a klausztrofób kamera. H&S, vagy character action játékba ezt most miért?
A resiben oké, egy horror játékban ne tudjál benézni a sarkon túlra. A Hellblade-ben is megvan a maga funkciója, hiszen az elmebajos kislányon a fókusz (és a büdzsé nagyobbik része). A Last of Us-ban is volt sunyulós rész, de ott is a karakterekre volt felhúzva az egész játék, így érthető miért van ott a kamera, ahol. Kratos egy akkora seggfej, hogy soha nem igényelt bővebb karakterleírást, mint hogy mérges és szétver mindent és mindenkit.
De aki játszott valamilyen brawler harcrendszerű játékkal, annak biztos fel fog tűnni, hogy a Ninja Theory-s DmC-ben, az Enslaved-ben, a Batman Arkham játékokban, a Souls játékokban, de még a Ryse: Son of Rome-ban sem végig a karakter lapockáját fikcírozzuk, vagy legalább nagyobb akció közben eltávolodik a kamera.
Az eddig látottak alapján a Santa Monica nem jutott el ideáig, és már azt a pár percet is szenvedés volt végignézni, ahogy a kamera egy Panzerkampfwagen VIII-as kecsességével követi az akciót.