Ez kemény kritika, de azért én megértem valahol, hogy nem teszi oda magát random csajoknak, hogy széttapossák a lelkét, szívét. Nekem is komoly csapás volt ez, és én is sokat kockáztattam. Nyilván én már tudom, hogy ez az apró veszteség, ami a nejem elvesztésével jár semmiség ahhoz képest, amit tőle a gyerekek formájában kaptam, és nagyon küzdelmes is, mert a fiam velem maradt, a lányom meg egy hét itt egy hét ott, de élvezet minden pillanata, aztán amikor lefeküdtek, mint most is akkor lehet kicsit kockulni. Mindig azt kell kiélvezni ami jut, de neki nincs ismerete arról milyen is valójában ez amikor van családod, hogy amíg tart az milyen csodálatos, és amikor véget ér, és majd beledöglesz akkor is úgy vagy vele, hogy nagy kaland, kis szenvedés, van ilyen, de ha szerencsés vagy akkor tied a csoda. Mindegy, vár az anno2205 ma este. :)Moby írta:Az életed felesleges feltenni a világ legrosszabb üzletére, beszaró és üvoltő gyerekre, és erre senki nem is teszi fel önként. Csak a házasság nem üzlet, a gyerek meg nem nyűg. Elhivatottság. Ez nem egy bank, amibe beleteszed az életed, aztán tartod a másik ablaknál a markod, és ha bele sem köpnek, akkor meghalsz egy lúzerként baze. A legjobb dolog, amit ki tudsz belőle venni, az leküzdött nehézségek feletti öröm, és ami szét tudja baszni, az a le nem küzdött nehézségek.
A modern élettel nem az a baj, hogy sokáig tart, hanem az, hogy emócionálisan túl tudja magát zabáltatni az ember, nem is kerül sokba, még nagyon közdeni sem kell érte. A játékok nagyrészét azért gyűlölöd, mert nincs bennük kihívás, de gyereket nem vállalsz, mert aggódni kell érte. Tökéletes lenyomata a modern életnek.
A PC-s játékoknak leáldozott
Moby írta:Az életed felesleges feltenni a világ legrosszabb üzletére, beszaró és üvoltő gyerekre, és erre senki nem is teszi fel önként. Csak a házasság nem üzlet, a gyerek meg nem nyűg. Elhivatottság. Ez nem egy bank, amibe beleteszed az életed, aztán tartod a másik ablaknál a markod, és ha bele sem köpnek, akkor meghalsz egy lúzerként baze. A legjobb dolog, amit ki tudsz belőle venni, az leküzdött nehézségek feletti öröm, és ami szét tudja baszni, az a le nem küzdött nehézségek.
A modern élettel nem az a baj, hogy sokáig tart, hanem az, hogy emócionálisan túl tudja magát zabáltatni az ember, nem is kerül sokba, még nagyon közdeni sem kell érte. A játékok nagyrészét azért gyűlölöd, mert nincs bennük kihívás, de gyereket nem vállalsz, mert aggódni kell érte. Tökéletes lenyomata a modern életnek.
Gaming + Real Life esszencia.
És mi van a nehézségek leküzdésével, amiket a fel nem merülésükkel oldottál meg? ;)Moby írta:A legjobb dolog, amit ki tudsz belőle venni, az leküzdött nehézségek feletti öröm, és ami szét tudja baszni, az a le nem küzdött nehézségek.
Persze én nem akarom megmondani, hogy ki mire vágyjon, vagy mitől legyen boldog. Csak megfigyelek, levonom a következtetéseket és az átlagnál valszeg tudatosabban átgondolva döntök így, vagy úgy. Soha nem érdekeltek a normáknak tekintett dolgok, legalábbis vakon nem követtem őket.
Ebben ma már nincsenek normák. Vagy ha vannak is, azt tényleg jobb, ha senki nem követi.DanielT írta:És mi van a nehézségek leküzdésével, amiket a fel nem merülésükkel oldottál meg? ;)
Persze én nem akarom megmondani, hogy ki mire vágyjon, vagy mitől legyen boldog. Csak megfigyelek, levonom a következtetéseket és az átlagnál valszeg tudatosabban átgondolva döntök így, vagy úgy. Soha nem érdekeltek a normáknak tekintett dolgok, legalábbis vakon nem követtem őket.
ne okoskodjal annyit, csinaljal egy kölköt E! igazsag bajnok vervonal 1 generacio utan veget er?DanielT írta:És mi van a nehézségek leküzdésével, amiket a fel nem merülésükkel oldottál meg? ;)
Persze én nem akarom megmondani, hogy ki mire vágyjon, vagy mitől legyen boldog. Csak megfigyelek, levonom a következtetéseket és az átlagnál valszeg tudatosabban átgondolva döntök így, vagy úgy. Soha nem érdekeltek a normáknak tekintett dolgok, legalábbis vakon nem követtem őket.
Ja. A csúcson hagyom abba. Szegény gyerek összeroppanna az elvárások súlya alatt.SlickAdam írta:ne okoskodjal annyit, csinaljal egy kölköt E! igazsag bajnok vervonal 1 generacio utan veget er?
Jaj ha már az emóciók! :)
A minap lepörgött az évjátéka. Azóta nem tudok játszani semmivel. Minden olyan semmilyen, és semmi sem zelda. Nem akartam túlenni magam vele, de olyan éhség maradt utána, hogy legszívesebben újrakezdeném. Várnom kell, amíg elmúlik a szerelem. Felült a hullámvasutam legtetejére, a DaS1 mellé a lelátóra. Mondjuk nem nagyon látszik onnan semmi más.

Ne tedd már tönkre nekem a DS1-et pls...Moby írta:Jaj ha már az emóciók! :)
A minap lepörgött az évjátéka. Azóta nem tudok játszani semmivel. Minden olyan semmilyen, és semmi sem zelda. Nem akartam túlenni magam vele, de olyan éhség maradt utána, hogy legszívesebben újrakezdeném. Várnom kell, amíg elmúlik a szerelem. Felült a hullámvasutam legtetejére, a DaS1 mellé a lelátóra. Mondjuk nem nagyon látszik onnan semmi más.
Azt még csak most fogom:DanielT írta:Ne tedd már tönkre nekem a DS1-et pls...
Spoiler
Meg is érdemelnéd. BTW nézd meg majd a Zeldát emuval. Hogy fájjon.Moby írta:Azt még csak most fogom:Spoiler
keresem a gifet de nem talalom :)Moby írta:Jaj ha már az emóciók! :)
A minap lepörgött az évjátéka. Azóta nem tudok játszani semmivel. Minden olyan semmilyen, és semmi sem zelda. Nem akartam túlenni magam vele, de olyan éhség maradt utána, hogy legszívesebben újrakezdeném. Várnom kell, amíg elmúlik a szerelem. Felült a hullámvasutam legtetejére, a DaS1 mellé a lelátóra. Mondjuk nem nagyon látszik onnan semmi más.
Láttam már sokszor korábban is.DanielT írta:Meg is érdemelnéd. BTW nézd meg majd a Zeldát emuval. Hogy fájjon.
És akkor ez most egy olyan nehézség volt, amit leküzdöttél és örömet okoz?Moby írta:Láttam már sokszor korábban is.
Ha valami, akkor az igazán nem esett nehezemre, hogy játsszak vele :) Bár voltak nehéznek mondható részei a játéknak, és volt, ami elől el is futottam (első találkozásom a Lynellel). A végére nagyon-nagyon belejöttem. És szinte meg sem karcoltam a játékot, a térkép szerint a 16,62%-át fedeztem fel mindösszesen Szóval lesz még miért visszamenjek "picit" hosszabban, mint a sztori végigviteléhez beletett 70-80 óraDanielT írta:És akkor ez most egy olyan nehézség volt, amit leküzdöttél és örömet okoz?
Ja én most arra gondoltam, hogy láttad hogy kéne futnia és kinéznie, majd visszatértél a khm... Switch minőséghez.Moby írta:Ha valami, akkor az igazán nem esett nehezemre, hogy játsszak vele :) Bár voltak nehéznek mondható részei a játéknak, és volt, ami elől el is futottam (első találkozásom a Lynellel). A végére nagyon-nagyon belejöttem. És szinte meg sem karcoltam a játékot, a térkép szerint a 16,62%-át fedeztem fel mindösszesen Szóval lesz még miért visszamenjek "picit" hosszabban, mint a sztori végigviteléhez beletett 70-80 óra
Tényleg, nem is kell ide valami obszcén minősítő jelző, elég a "Switch minőség".
VAGY!!! És már régen megvan rá a hivatalos jel:
Spoiler
A CEMU-n nagyon szépen fut és jól néz, amíg minden shadercache megvan, de még a 10K shadert tartalmazó pakknál viszonylag sűrűn bele lehet futni hiányba, és olyankor megáll a játék. Amire nagyon nem gondolnám, hogy úgy kellene futnia. De nem ezért toltam switchen. Fel sem merült, hogy én ezt emun toljam végig. Nekem a switch handheld. Csak egy nagyon keveset toltam tévén, bár ott is gyönyörű a játék switchről is. De ez a jövőben sem lesz általános.DanielT írta:Ja én most arra gondoltam, hogy láttad hogy kéne futnia és kinéznie, majd visszatértél a khm... Switch minőséghez.
Tényleg, nem is kell ide valami obszcén minősítő jelző, elég a "Switch minőség".
VAGY!!! És már régen megvan rá a hivatalos jel:Spoiler
MEGÁLL! :) Egy ezredmásodpercre, de már erre is van megoldás úgy tudom.Moby írta:A CEMU-n nagyon szépen fut és jól néz, amíg minden shadercache megvan, de még a 10K shadert tartalmazó pakknál viszonylag sűrűn bele lehet futni hiányba, és olyankor megáll a játék. Amire nagyon nem gondolnám, hogy úgy kellene futnia. De nem ezért toltam switchen. Fel sem merült, hogy én ezt emun toljam végig. Nekem a switch handheld. Csak egy nagyon keveset toltam tévén, bár ott is gyönyörű a játék switchről is. De ez a jövőben sem lesz általános.
Na mindegy, ha handheldként tudod használni, akkor már tényleg nincs veszítenivalód. :D
Nemcsak hogy tudom, de rettenetesen élvezem is :) Elég rendesen kinyújtotta a játékkal eltölthető időmet, amiből így sincs sok. Pedig nem is tömegközlekedek :DDanielT írta:MEGÁLL! :) Egy ezredmásodpercre, de már erre is van megoldás úgy tudom.
Na mindegy, ha handheldként tudod használni, akkor már tényleg nincs veszítenivalód. :D
NEm ugy vt h mesz kulfoldre melozni?
De, de akkora csúszásban van a projekt, hogy jelenleg időpontok sincsenek. És ithon sem valami kedvező a dolog fogadtatása. Még nem kell agyaljak rajta hálisten. Mondjuk meló az van itt is annyi, hogy belefulladok.Micsu írta:NEm ugy vt h mesz kulfoldre melozni?
Haladunk, már csak 10 ilyen pecs kell. Félre van téve rá a 4 ezer Ft-om.
NEW TRACK
Autodromo Nazionale Monza
NEW TRACK LAYOUTS
Autodrome Lago Maggiore - 6 New Layouts
NEW CARS
Dodge - Viper GTS (2002)
Ferrari - 330 P4 (1967)
Ferrari - 512 BB (1976)
Ford - GT (2006)
Jaguar - XJ13 (1966)
Lamborghini - Diablo GT (2000)
McLaren - F1 (1994)
Toyota - 2000 GT (1967)
Toyota FT-1 2014
Toyota Supra RZ 1997
phpBB [media]
NEW TRACK
Autodromo Nazionale Monza
NEW TRACK LAYOUTS
Autodrome Lago Maggiore - 6 New Layouts
NEW CARS
Dodge - Viper GTS (2002)
Ferrari - 330 P4 (1967)
Ferrari - 512 BB (1976)
Ford - GT (2006)
Jaguar - XJ13 (1966)
Lamborghini - Diablo GT (2000)
McLaren - F1 (1994)
Toyota - 2000 GT (1967)
Toyota FT-1 2014
Toyota Supra RZ 1997
Az agyhalott kommentek pedig megfizethetetlenek a trailer alatt:
"No season pass. No Loot boxes. Free cars. Free tracks. Free features.
Absolute Class Act from Sony and Polyphony."
FREE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ilyen idiótákba az áramot vezetném, nem az internetet a házukba.

GT Sport:
Real World Circuits
Autódromo De Interlagos
Brands Hatch
Mount Panorama
Nürburgring
Suzuka Circuit
Willow Springs
Original Circuits
Alsace
Autodrome Lago Maggiore
Broad Bean Raceway
Blue Moon Bay Speedway
Dragon Trail
Kyoto Driving Park
Northern Isle Speedway
City Circuits
Tokyo Expressway
Dirt/Snow
Colorado Springs - Lake
Fisherman's Ranch
Sardegna - Windmills
GT6
Original tracks
Autumn Ring
Cape Ring
Deep Forest Raceway
Eiger Nordwand
Grand Valley Speedway
High Speed Ring
Kart Space
Special Stage Route X
Trial Mountain Circuit
World tracks
Autodromo Nazionale Monza
Circuit de la Sarthe
Circuit de Spa-Francorchamps
Daytona International Speedway
Fuji Speedway
Indianapolis Motor Speedway
Mazda Raceway Laguna Seca
Nürburgring
Suzuka Circuit
Tsukuba Circuit
Twin Ring Motegi
City tracks
Circuito de Madrid
Côte d'Azur
London
Rome
Special Stage Route 5
Special Stage Route 7
Tokyo R246
Snow and dirt
Chamonix
Eiger Nordwand
Toscana
Tracks that didn't appear in GT5, and have been included in GT6 are:
Original tracks
Apricot Hill Raceway
Circuito de la Sierra
Gran Turismo Arena
Matterhorn
Mid-Field Raceway
World tracks
Ascari Race Resort
Autodromo Nazionale Monza '80s
Brands Hatch (including Brands Hatch, Brands Hatch Indy, Brands Hatch '80s DLCicon[2] & Brands Hatch Indy '80s DLCicon[2])
Goodwood Hillclimb
Hadley Rille, Moon
Mount Panorama
Red Bull Ring
Silverstone Circuit
Willow Springs International Raceway
FREE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! CLASS ACT!

majd szoljon valaki ha lesz benne Deep Forest...! eszem megall...DanielT írta:GT Sport:
Original Circuits
Alsace
Autodrome Lago Maggiore
Broad Bean Raceway
Blue Moon Bay Speedway
Dragon Trail
Kyoto Driving Park
Northern Isle Speedway
A gyerek témához annyit, hogy nem feltétlenül értek egyet DT-vel, de feltűnt egy elég nyomós érv mellette. Tidepod Challange
egyék csak. csak megkönnyitik az anyatermeszet dolgat.benőmenő írta:A gyerek témához annyit, hogy nem feltétlenül értek egyet DT-vel, de feltűnt egy elég nyomós érv mellette. Tidepod Challange
De ha megkérdeztek, ezt én is eltudtam volna mondani, hogy a gyerek nem születik okosnak. Tényleg. Nekem is meglepő volt. Megszületik, egy csomó ideig szart se tud. És ha hagyják, fasságokat csinál. Lehet ha valaki elmondja, én is máshogy döntök.benőmenő írta:A gyerek témához annyit, hogy nem feltétlenül értek egyet DT-vel, de feltűnt egy elég nyomós érv mellette. Tidepod Challange
Azt én értem, de amikor 1-2 évetizede már sikerült életben tartanod, érte gürizel és taníttatod akkor milyen érzés lehet amikor felhívnak a kórházból, hogy a hülyegyerek megkóstolta milyen a mosószer, mert most ez a trendi a 'zinternetten?Moby írta:De ha megkérdeztek, ezt én is eltudtam volna mondani, hogy a gyerek nem születik okosnak. Tényleg. Nekem is meglepő volt. Megszületik, egy csomó ideig szart se tud. És ha hagyják, fasságokat csinál. Lehet ha valaki elmondja, én is máshogy döntök.
Parent error. A gyereket 18 éves koráig nem engedjük ki az internetre, 21 éves koráig azon belül is csak a leáldot olvashatja, hogy férfi legyen belőle. Ha lány, akkor meg elküldjük zeldamariózni.benőmenő írta:Azt én értem, de amikor 1-2 évetizede már sikerült életben tartanod, érte gürizel és taníttatod akkor milyen érzés lehet amikor felhívnak a kórházból, hogy a hülyegyerek megkóstolta milyen a mosószer, mert most ez a trendi a 'zinternetten?
Mindig érdekelt a Zerlda, de mindig kimaradt, hiába szeretem a Zelda-like játékokat. De elég pöpec ez az A LInk to the PAst is, annak idején, ha C64 és Zelda-mentes NES-klón mellett lett volna lehetőségem kipróbálni, biztos magam alá csináltam volna, ahogy a PC-s stratégiáktól.Moby írta:Jaj ha már az emóciók! :)
A minap lepörgött az évjátéka. Azóta nem tudok játszani semmivel. Minden olyan semmilyen, és semmi sem zelda. Nem akartam túlenni magam vele, de olyan éhség maradt utána, hogy legszívesebben újrakezdeném. Várnom kell, amíg elmúlik a szerelem. Felült a hullámvasutam legtetejére, a DaS1 mellé a lelátóra. Mondjuk nem nagyon látszik onnan semmi más.
És elképesztő mit tud a hardver, 17/10-es a fizika benne: ha nekirontok a polcnak, leesik a tetjéről a könyv! Hihetetlen számítás! Igaz, simán le tudtunk ilyesmit programozni C64-en Basicben vagy PC-n Pascalban, de akkor is GROUNDBREAKING!
A demó extrém pöpec volt, sült a jlón léte ellenére belőle az igényesség. Azóta már puttonyban a teljes, majd mindenképp nekiugrom, csak nem tudom elképzelni kontrollerrel. Nagyon fura utána játszani a kiegyensúlyozatlan és anti-smooth Desperadost.Micsu írta:Shadow Tactics: Blades of the Shogun
+jópofa karakterek és világ, hozzá megfelelő storyval, persze nem ez a játék igazi erőssége
+megfelelő mértékű kihívás, gondolkodásra késztet
+szemet gyönyörködtető és változatos pályák
+jó az újrajátszási értéke is
0 zenék se igazán fogtak meg, persze a célnak megfelelnek
-kamerakezelés lehetne fokozatmentes, sokkal gördülékenyebb lenne
Commandos szellemi örököse amire elég sokat kellett várni annak fényében hogy az indie fejlesztőknek szinte semmi se lehetetlen, nagyon hangulatos játék, nem könnyű de annyira azért nem is nehéz (normalon toltam), engem nagyon ritkán mérgesített fel persze ha meg akarjuk csinálni azokat az acsikat amiket a fejlesztők szabtak meg nekünk biztos lenne pár álmatlan éjszakám. de én csak élveztem, nagyon tetszett.
Ezt kéne még bezsákolni, mert szintén érdekesnek tűnik (és most látom, hogy még demója is van).
Kimi no na wa.\Your name.
Haver ajánlotta, miután vele megnézette az asszony még tavaly.
Összességében szép volt, a történet és a rajzolás is/10
Haver ajánlotta, miután vele megnézette az asszony még tavaly.
Összességében szép volt, a történet és a rajzolás is/10
Ma néztem ezt a monster hunter nevű játékot, egyszerűen borzalmasnak tűnik, játszott innen valaki a szériával ? :D A multi pedig valami elég fos benne, de legalább jön pc re is.
en. fantasztikus.donatus13 írta:Ma néztem ezt a monster hunter nevű játékot, egyszerűen borzalmasnak tűnik, játszott innen valaki a szériával ? :D A multi pedig valami elég fos benne, de legalább jön pc re is.
Akkor irány a Szviccsbót, mert erre az új részre szórják a 9-10 pontokat, Metacriticen 91-en áll.SlickAdam írta:en. fantasztikus.
Én tegnap belenéztem. Kijelzőn:
"Ölj szopómalacokat!
Megölt kan szopómalac: 2/5
Megölt szuka szopómalac: 1/5"
Bezártam.
szerk: Belenéztem az utolsó rész jól dokumentált quest listájába és elégedetten nyugtáztam, hogy a játék 100%-át láttam. WIKI
World nincs Swicth-reDanielT írta:Akkor irány a Szviccsbót, mert erre az új részre szórják a 9-10 pontokat, Metacriticen 91-en áll.
Én tegnap belenéztem. Kijelzőn:
"Ölj szopómalacokat!
Megölt kan szopómalac: 2/5
Megölt szuka szopómalac: 1/5"
Bezártam.
szerk: Belenéztem az utolsó rész jól dokumentált quest listájába és elégedetten nyugtáztam, hogy a játék 100%-át láttam. WIKI
neked van amugy valami ami tetszik a retro szopason kivül? kritizalsz mindent (pedig tengernyi jo jatek van) es az otvar alja PÁBDZSÍT lesed?
kurvara ideje lenne quit gaming-elned. mar a tapiteló fazisodnal jo lett volna.
Ez meg egy igencsak frankónak tűnő platformer, bár ez innen már kb senkit nem érdekel szerintem. Mármint a stílus/műfaj.
Mindenesetre a Switch verzió videóját rakom be, így már 11/10-ről indul.
Mindenesetre a Switch verzió videóját rakom be, így már 11/10-ről indul.
phpBB [media]
nem. 13/10-röl.DanielT írta:Ez meg egy igencsak frankónak tűnő platformer, bár ez innen már kb senkit nem érdekel szerintem. Mármint a stílus/műfaj.
Mindenesetre a Switch verzió videóját rakom be, így már 11/10-ről indul.
engem erdekel. de 20 eurot nem adok erte. majd 10-ert
Utóbbi 2 évből ajánlj valamit Nintendo játékon kívül pls.SlickAdam írta:World nincs Swicth-re
neked van amugy valami ami tetszik a retro szopason kivül? kritizalsz mindent (pedig tengernyi jo jatek van) es az otvar alja PÁBDZSÍT lesed?
kurvara ideje lenne quit gaming-elned. mar a tapiteló fazisodnal jo lett volna.
hat ezaz. neked nem lehet.DanielT írta:Utóbbi 2 évből ajánlj valamit Nintendo játékon kívül pls.
Hát nem tudom, ahogy érzed. Mindenesetre ez a 2017-es Steam history-m. Ehhez jön még Originen az Andromeda + BF1. Warezban a COD4 remaster, plusz a retro szopás. ;(SlickAdam írta:hat ezaz. neked nem lehet.
Valóban van közte több régi cucc is, de nem szégyellem. Tudjuk be az aktuális Ánuszkríd+nongémek helyett őket.
szerk: Ja és ne felejtsük el a The Legend Of Zelda: Breath of the Wild című játékot se, 4K@60-al.
steam histroy bazze. kis tulzassal en is kitehetnek egy ilyet, ugy, hogy nincs vagy 3/4 eve gepemDanielT írta:Hát nem tudom, ahogy érzed. Mindenesetre ez a 2017-es Steam history-m. Ehhez jön még Originen az Andromeda + BF1. Warezban a COD4 remaster, plusz a retro szopás. ;(
Valóban van közte több régi cucc is, de nem szégyellem. Tudjuk be az aktuális Ánuszkríd+nongémek helyett őket.
Azt hogy? Játszási sorrendet mutat.SlickAdam írta:steam histroy bazze. kis tulzassal en is kitehetnek egy ilyet, ugy, hogy nincs vagy 3/4 eve gepem
De lássuk azt a kis túlzásos listád!
szerk: Jaj, volt még a Driveclub is PS4-en.
ja hogy te ezekkel jatszottal? azt hittem ez valami purchase lista. vannak szepek, ezt inkabb dugdosni kene, nem valaszkent mutogatnod baszki :DDanielT írta:Azt hogy? Játszási sorrendet mutat.
De lássuk azt a kis túlzásos listád!
szerk: Jaj, volt még a Driveclub is PS4-en.
Kevés az Ánuszkríd? Kevés a szopómalacölő csekklista pipálós nongém? Melyikeket kellene dugdosni, lássuk konkrétan.SlickAdam írta:ja hogy te ezekkel jatszottal? azt hittem ez valami purchase lista. vannak szepek, ezt inkabb dugdosni kene, nem valaszkent mutogatnod baszki :D
BTW ha már szopómalac! Ha egy játék 2018-ban ennyit tud, hogy kiírja, hogy melyik állatból mennyit kell leölni, az menjen a picsába, de nagy ívben. Ez NULLA. Túlhaladtunk rajta. Ez nem játék, hanem időelbaszó, agyzsibbasztó, false-achievement BULLSHIT. Tipikus N+1 MMO trágya "küldetésdesign". Csak most csinos külsőbe bújtatva.
Vajon miért nem igazán jött nyugatra, vagy lett igazán népszerű ez a rohadt régi sorozat eddig? Mert egy ázsiai agyra kitalált grindfeszt, azé'.
És ha ez lenne a gaming, akkor valóban felhagynék vele.
az a baj, hogy lecsekkoltad gyorsan, ezzel meglattad a jatek 100%-at (mint a Zelda-et 3 ora alatt... LOL) es azt szürted le, hogy malac-ölö jatek. pedig nagyon nem. ezek a "vagj le 3 raptort" es hasonlo dolgok a jatek LEGELEJEN vannak, amikor meg tanulod a rendszert, utana meg esetleg fö-küldetes mellett opcionalisnak. gyüjtögetni meg kell, valoban. miert is ne kene? valamiböl elö kell allitanod a kajcsit, gyogyszert, csapdakat, ... .DanielT írta:Kevés az Ánuszkríd? Kevés a szopómalacölő csekklista pipálós nongém? Melyikeket kellene dugdosni, lássuk konkrétan.
BTW ha már szopómalac! Ha egy játék 2018-ban ennyit tud, hogy kiírja, hogy melyik állatból mennyit kell leölni, az menjen a picsába, de nagy ívben. Ez NULLA. Túlhaladtunk rajta. Ez nem játék, hanem időelbaszó, agyzsibbasztó, false-achievement BULLSHIT. Tipikus N+1 MMO trágya "küldetésdesign". Csak most csinos külsőbe bújtatva.
Vajon miért nem igazán jött nyugatra, vagy lett igazán népszerű ez a rohadt régi sorozat eddig? Mert egy ázsiai agyra kitalált grindfeszt, azé'.
És ha ez lenne a gaming, akkor valóban felhagynék vele.
a lenyeg viszont a nagy genyo monszterek legyakása. minden egyes ilyen feler egy SOULS föellenseggel. es ebböl all az egesz jatek. es itt SE a karaktered fejlödik, hanem TE fejlödsz, illetve a nagy monsztakat daralod be jobb pancelhoz, fegyverhez, ... . statjaidat is gyogyfüvel tolod fel ideiglenesen, nem nö csak ugy a vilagba magatol.
szoval rossz jatekot kritizalsz.:) jatekabb, mint a kinalat 99%-a. legalabb neznel utana RENDESEN, nem elnyulva a szekben felreszegen, hogy "waaaaahhhh, mi ez a fos E? keressünk rola fikazos videjot balfaszoktol E!".
Ott a Wiki cikk. Minden küldetés ennyi: "Slay X db X nevű monstert" a maradék meg "Collect X db X nevű növényt".SlickAdam írta:az a baj, hogy lecsekkoltad gyorsan, ezzel meglattad a jatek 100%-at (mint a Zelda-et 3 ora alatt... LOL) es azt szürted le, hogy malac-ölö jatek. pedig nagyon nem. ezek a "vagj le 3 raptort" es hasonlo dolgok a jatek LEGELEJEN vannak, amikor meg tanulod a rendszert, utana meg esetleg fö-küldetes mellett opcionalisnak. gyüjtögetni meg kell, valoban. miert is ne kene? valamiböl elö kell allitanod a kajcsit, gyogyszert, csapdakat, ... .
a lenyeg viszont a nagy genyo monszterek legyakása. minden egyes ilyen feler egy SOULS föellenseggel. es ebböl all az egesz jatek. es itt SE a karaktered fejlödik, hanem TE fejlödsz, illetve a nagy monsztakat daralod be jobb pancelhoz, fegyverhez, ... . statjaidat is gyogyfüvel tolod fel ideiglenesen, nem nö csak ugy a vilagba magatol.
szoval rossz jatekot kritizalsz.:) legalabb neznel utana RENDESEN, nem elnyulva a szekben felreszegen, hogy "waaaaahhhh, mi ez a fos E? keressünk rola fikazos videjot balfaszoktol E!".
De biztos baszottul zseniális cucc, azért merem megkockáztatni, hogy rajtad kívül SENKI innen nem játszott soha egy résszel sem. Vajon miért?
Az meg külön fantasztkus, hogy felhozod példának a Souls bossokat. Emlékszem is, hogy amikor megjelent a Demon's, azzal lehetett perspektívába helyezni, hogy "Figyuzzatok, ez kurvajó, a bossfightok meg olyan mint a Monster Hunterben."
a linkelt oldalon a low rank quest-ek között ir... ha jol szamolom 3 db ilyen vagj le sok akarmit feladatot. a capture, slay, hunt-ok mellett meg 1-1 nagy monszta neve all. ugye erröl beszeltem...DanielT írta:Ott a Wiki cikk. Minden küldetés ennyi: "Slay X db X nevű monstert" a maradék meg "Collect X db X nevű növényt".
De biztos baszottul zseniális cucc, azért merem megkockáztatni, hogy rajtad kívül SENKI innen nem játszott soha egy résszel sem. Vajon miért?
meg milyen DLC faszsagot linkeltel eleve? DLC event quest-ek. ööö... mi van a Karawane, Gathering Hall, ... küldetesekkel? :D mielött mohon ravetned magad a guglira: igen, azok közt is van sok "deliver X számtin" es hasonlo küldetesek, DE ezek opcionalisak, nem KELL mindet sorban vegigcsinalnod (ugye ezt tanitottak neked az agyhalott szarok). viszont nem art ilyesmit is csinalni, mert mint irtam: te fejlödsz, a felszereleseid & az item-ek. kellenek a szuper deluxe uj pancelhoz a nagy monsztabol kivert rare anyagok melle egyeb a vilagban talalhato cumok is. méksz szensz.
hogy miert nem jatszott vele innen senki? nemtom... mert el vagytok süppedve a szarban? meg mert joideje mar nintendo-n voltak csak jelen az uj reszek, azok a gepek meg nagyon nepszerüek errefele... :) baszott sokan szeretik a sorozatot. de underground az teny. amikor DarkSector ramegy a beta-ra es hüledezik, hogy "jajjj mi ez az X perces idölimit es miert nem döglik meg a szörny ket agyatlan csapasra?!" ... az szerintem sokmindent elmond. gyors sikerelmeny kell, 2 gombnyomasra. MH nem ilyen.
NULLA púd van a jatekrol tovabbra is.DanielT írta:Az meg külön fantasztkus, hogy felhozod példának a Souls bossokat. Emlékszem is, hogy amikor megjelent a Demon's, azzal lehetett perspektívába helyezni, hogy "Figyuzzatok, ez kurvajó, a bossfightok meg olyan mint a Monster Hunterben."
kezdesz gomba gyüjtögetessel. aztan jön par kis raptor. majd nagy raptor. lehasitod a böret, gyüjtesz erceket, kovacsoltatsz erösebb armor-t, felpimpeled a fegyvert. mesz tovabb a picit nagyobb szörnyre. levered nagynehezen (nem csak lekaszabolas van, neha elve kell elkapni, ami nem egyszerü...), 30-40 perces epik küzdelemben (ami alatt melegitened kell neha magad, a la Zelda, kardot kell fenni az akcio heveben, ...), ujabb ritka anyagok, megjobb felszereles. mesz tovabb a megnagyobb szörnyre... es igy tovabb. van igazi progressz, erzed, hogy megdolgozol a gyözelemert.
ja es az egesz multiban a legjobb ugye.
"kicsit" kesöbb meg mar ilyenekre mesz a spanokkal (tenyleg állatfarmos programnak nez ki, nincs benne egy gramm Souls feeling se... ):
ja es az egesz multiban a legjobb ugye.
"kicsit" kesöbb meg mar ilyenekre mesz a spanokkal (tenyleg állatfarmos programnak nez ki, nincs benne egy gramm Souls feeling se... ):
phpBB [media]
Én ezt elhiszem, akarom, hogy tetszen nekem de ahogy tegnap néztem a multiját az valami olyan szarnak tűnt ,hogy rettenet. Ha jól értem akkor lehet együtt menni ha már egyszer megcsináltad a küldetéseket soloban? Bár ahogy látom a PC teljesen más matchmaking rendszert fog kapni, remélhetőleg jobb lesz ettől.SlickAdam írta:kezdesz gomba gyüjtögetessel. aztan jön par kis raptor. majd nagy raptor. lehasitod a böret, gyüjtesz erceket, kovacsoltatsz erösebb armor-t, felpimpeled a fegyvert. mesz tovabb a picit nagyobb szörnyre. levered nagynehezen (nem csak lekaszabolas van, neha elve kell elkapni, ami nem egyszerü...), 30-40 perces epik küzdelemben (ami alatt melegitened kell neha magad, a la Zelda, kardot kell fenni az akcio heveben, ...), ujabb ritka anyagok, megjobb felszereles. mesz tovabb a megnagyobb szörnyre... es igy tovabb. van igazi progressz, erzed, hogy megdolgozol a gyözelemert.
ja es az egesz multiban a legjobb ugye.
"kicsit" kesöbb meg mar ilyenekre mesz a spanokkal (tenyleg állatfarmos programnak nez ki, nincs benne egy gramm Souls feeling se... ):
nemtom az uj resz pontos felepiteset, de a gathering hall küldeteseket (azok a jatek gerince es par bevezetö karawane misszio utan elerhetöve valnak) elsö perctöl lehet közösen tolni.donatus13 írta:Én ezt elhiszem, akarom, hogy tetszen nekem de ahogy tegnap néztem a multiját az valami olyan szarnak tűnt ,hogy rettenet. Ha jól értem akkor lehet együtt menni ha már egyszer megcsináltad a küldetéseket soloban? Bár ahogy látom a PC teljesen más matchmaking rendszert fog kapni, remélhetőleg jobb lesz ettől.
majd ranezek az uj reszre, hogy mik valtoztak. bar ketlem, hogy malac-vadász játék lett belöle. LOL
biztam benne amugy, hogy esetleg fel tudok spanolni itt par embert a kesöbbi PC-s megjelenesig (addigra valszeg lesz vmi masinam), hogy varazsoljunk picit közösen, de el lett ez mar ma baszarintva. ha dani azt mondja, hogy pig-hunter, akkor az pig-hunter.
majd probalkozok mashol...
Mondjuk erről pont inkább a TES: Online, vagy valami hasonló heppigrájnd mmo jutott eszembe előbb, mint bármelyik souls játék.SlickAdam írta:"kicsit" kesöbb meg mar ilyenekre mesz a spanokkal (tenyleg állatfarmos programnak nez ki, nincs benne egy gramm Souls feeling se...
en olyanokkal nem jatszottam meg. kurva nagy ellenfel, nagyon hosszu es nehez csatak. a sajat es az ellenfel move-setjet is vagni kell beteve. ezekre ertem a Souls boss harc-ot. lehet nem jön le a videobol, de iggencsak jonak kell lenni, hogy igy tudj kaszabolni. na meg többen vannak, elterelik a kecseg figyelmet.benőmenő írta:Mondjuk erről pont inkább a TES: Online, vagy valami hasonló heppigrájnd mmo jutott eszembe előbb, mint bármelyik souls játék.
Ellenfél moveset kb. a játékok 99%-ában van.SlickAdam írta:en olyanokkal nem jatszottam meg. kurva nagy ellenfel, nagyon hosszu es nehez csatak. a sajat es az ellenfel move-setjet is vagni kell beteve. ezekre ertem a Souls boss harc-ot. lehet nem jön le a videobol, de iggencsak jonak kell lenni, hogy igy tudj kaszabolni. na meg többen vannak, elterelik a kecseg figyelmet.
Itt a súly nélküli, ember méretű bökővel kaszabolnak mindenféle impact nélkül, pedig a DaS-nak az az alapja, hogy nagyobb fegyver- nagyobbat odatosz, de döglassú, ezért nem spameled. Aki meg segítséget idéz, az nem gitteli a gudot.
Értem én, hogy a topik preferenciája alapján ütőkártya DaS-hoz hasonlítani mindent, de sztem nem igazán érdemes.
Ehhez eszembe jutott még egy mmo, a Vindictus, ami sokkal inkább hasonlít. Engem (és talán DT-t is) pont ez a heppigrájnd mmo feeling taszít.
phpBB [media]
Ezt akartam mondani, hogy szerintem nem találkoztál a műfaj másik hatmillió címével, amiben ugyanez történik kb.SlickAdam írta:en olyanokkal nem jatszottam meg.
Itt van egy a hatmillióból, de végtelent találsz a "free to play mmo" kifejezés segítségével. Pont ebben a Tera-ban volt ez a "kill x zöld pókmedvét". Ugyanúgy bezártam/uninstall, ahogy megkaptam a küldit.
phpBB [media]
megertem a felelmeiteket. de nem, a MH nem ilyen. nem jatszottam ilyen MMO retkeket, de nezegettem mar öket.
benö: termeszetesen a nagy fegyver a MH-ben is nagyot basz es lassu. mint a souls-ban, igen.
dt: videod is bizonyitja, hogy tök mas. gyakorlatilag all a kiscsaj egy helyben es csapkod vilagba. a monszta csapasai meg se hatjak. viselhetsz bika pancelt, de a MH-ben radbasz az a nagy dög par ilyet es veged is. tovabbra is tartom, hogy a MH a souls-hoz hasonlithato föellenfel harcokban (na ja, az az egesz jatek) es elmenyben. a videoitok utan meginkabb.
de ez nem az a topik, ahol meg lehet gyözni a masikat a velemenye ellekezöjeröl. ugyhogy be is fejezhetjük. max skippeltek meg egy fasza jatekot es toljatok a rinyat, hogy "gaming is dead". es quantum break-et installaltok kinotokban :D

EZ a video inkabb dynasty warriors :D amugy jonak tünik.
Továbbra is nyitott vagyok a PC-s verzió felé. Sajnos konzolom nincs még, de lehet kölcsön kérem nővéremét és nyomom vele.SlickAdam írta:nemtom az uj resz pontos felepiteset, de a gathering hall küldeteseket (azok a jatek gerince es par bevezetö karawane misszio utan elerhetöve valnak) elsö perctöl lehet közösen tolni.
majd ranezek az uj reszre, hogy mik valtoztak. bar ketlem, hogy malac-vadász játék lett belöle. LOL
biztam benne amugy, hogy esetleg fel tudok spanolni itt par embert a kesöbbi PC-s megjelenesig (addigra valszeg lesz vmi masinam), hogy varazsoljunk picit közösen, de el lett ez mar ma baszarintva. ha dani azt mondja, hogy pig-hunter, akkor az pig-hunter.
majd probalkozok mashol...
lassan esedekes lenne egy PRO nekem is a SotC miatt. de ugy latom egyelöre nagyon fos a konzolos MHW performansz. ha megpöcsölnek talan meg erdekelne is azon a platformon. nagyobb esellyel talalnek jatszotarsakat.donatus13 írta:Továbbra is nyitott vagyok a PC-s verzió felé. Sajnos konzolom nincs még, de lehet kölcsön kérem nővéremét és nyomom vele.
Elszégyelltem magam itten a Monster Hunter fikázástól, úgyhogy megvettem az Infamous First Light-ot Playstation 4 rendszerre.
12 giga letöltés, 35 perc.
A reális 3,5 perc lenne, de már akkor is ráncolnám a homlokom.
12 giga letöltés, 35 perc.
A reális 3,5 perc lenne, de már akkor is ráncolnám a homlokom.
Oherworldös ürge streameli a Shadow of the Colossus Remastert, de kb. olyan nézni mint ha a fogamat húznák. Félelmetesen hülye.
Annyira nincs meg még az a minimális kézsége sem a játékhoz, mintha világ életében nem játszott volna videójátékkal és most ültették le elé. Nemhogy még magazint írjon.
Annyira nincs meg még az a minimális kézsége sem a játékhoz, mintha világ életében nem játszott volna videójátékkal és most ültették le elé. Nemhogy még magazint írjon.
Engem érdkel az MH, bár fingomsincs. A Dragon's Dogma viszont szintén Capcom, és merített abból is, ez már elég ok arra, hogy kíváncsi legyek. Hogy játszani időm hogy lesz, az már bizonytalanabb.SlickAdam írta:nemtom az uj resz pontos felepiteset, de a gathering hall küldeteseket (azok a jatek gerince es par bevezetö karawane misszio utan elerhetöve valnak) elsö perctöl lehet közösen tolni.
majd ranezek az uj reszre, hogy mik valtoztak. bar ketlem, hogy malac-vadász játék lett belöle. LOL
biztam benne amugy, hogy esetleg fel tudok spanolni itt par embert a kesöbbi PC-s megjelenesig (addigra valszeg lesz vmi masinam), hogy varazsoljunk picit közösen, de el lett ez mar ma baszarintva. ha dani azt mondja, hogy pig-hunter, akkor az pig-hunter.
majd probalkozok mashol...
Ja, és ami azt illeti,
Spoiler
Zóanagyvarázsló írta:Engem érdkel az MH, bár fingomsincs. A Dragon's Dogma viszont szintén Capcom, és merített abból is, ez már elég ok arra, hogy kíváncsi legyek. Hogy játszani időm hogy lesz, az már bizonytalanabb.
Ja, és ami azt illeti,Spoiler
Sokkal jobb, mint az alapjáték.DanielT írta:Elszégyelltem magam itten a Monster Hunter fikázástól, úgyhogy megvettem az Infamous First Light-ot Playstation 4 rendszerre.
12 giga letöltés, 35 perc.
A reális 3,5 perc lenne, de már akkor is ráncolnám a homlokom.
Eddig nagyon kis egyszerűke, de pon'jó lesz. A neon eleve a gyengém, szal' imádom nézni. Kár, hogy fosfrémmel tolhatom, emiatt nem veszek Prő-t. Nomeg azon se fix60.Moby írta:Sokkal jobb, mint az alapjáték.